Pesti Napló, esti kiadás, 1876. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

1876-02-14 / 35. szám

Kiadó-hivatal : ‘vdVfcB fll ■OBI hAm méI^M VbILhhI szintúgy mint előfizetések Barátok-tere, Athenaeum-épület, a Pesti Napló kiadó-hivatalába A Up anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli ESTI KIADÁS Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők, küldendők. 35. szám._________________________________________Budapest, Hétfő, február 14.1876.____________________________________27. évf folyam. Szerkesztési iroda : XN­ő fizetési feltételei*: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. ~ Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki-A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghel ***§?*^bk **TB*^IB és adás együtt: intézendő. S ■ Ill V 1 III I A I M Un 1 n H 3 hónapra 6 frt - kr. - 6 hónapra 12 frt - kr. |H ■ M TM ■ ■ H ■ ■ h M I * ■ 1» ||| Mg III ági Az esti kiadás postai külön küldéséért felül fizetés évnegyedenként 1 forint* Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. &£? ajf Hmm TM H H9 gf Ysk. ■ B w 111 JSw sK fgj H Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár» Kéziratok nem adatnak vissza. B| ■ 1^, II I^M U I | i B­­ely napján »rténik le, mindenkor ,ho_ela.pjító. «imUntik. Budapest, február 14. Konstantinápolyból a következő nagyfontosságú hirt veszszük : A reformokon kívül, mint a pacificatióra nézve második lé­pés, a menekültek visszatérésének lehetővé tétele kerül napirendre. Erre nézve is megindította Andrássy gróf a por­tával a tárgyalásokat azon amnestia, illetőleg könnyítések és oltalom iránt, melyet a török kormány adni fog. E tárgyalások a legkedvezőbb eredményt ígérik, s így az osz­trák-magyar kormány nemsokára oly hely­zetben lesz, hogy délszláv »vendégeinek« jó lélekkel tanácsolhassa a hazatérést. Tisza miniszterelnök és Széli pénzügy­­miniszter Bécsben idézéséről azt írják a bécsi lapok, hogy a miniszterelnököt szombaton meglátogató hg Auersperg osztrák miniszter­­elnök s hosszabb ideig volt nála Úgy látszik, hogy ekkor állapíttatott meg az időpont, mi­dőn a kereskedelem­politikai tárgyalások is­mét megkezdetnek. Mindkét kormány erre azon időt választja, midőn a parl­amenti tár­gyalások nem veszik igénybe figyelmét. A reichsrath közelebb elnapoltatik , a magyar országgyűlés sem fog közelebb fontos­ poli­tikai javaslatot tárgyalni. Tisza miniszterel­nök jelen volt Andrássy gróf szombati bálján. A legutóbbi napokban közzétett háborús hireket illetőleg, melyeket a bécsi táviratok különben már megczáfoltak, s melyek egy budapesti magyar lap révén terjedtek el, egy pikáns adatról értesülünk. Azt írják ugyanis nekünk, hogy Gráczból e napokban csak­ugyan küldöttek (Triesztbe és más helyekre) egy sereg — pokróczot, még pedig az ottani depóiból való »kimustrált darabokat,« t. i. már használt, selejtesebbeket a téli kemé­nyebb hideg ellen oly helyekre, a­hol nem szokás ily kemény télre készülni. Ebből csi­nálták­­a 40.000 tábori ágyat,a­melyek szét­küldése a háború előjeléül tekintetett. Általá­ban az egész koholmánynak, ha lett volna némi plausibilitása az Andrássy-féle jegyzék közzététele, és elfogadása előtt, most egy­általában nincs s csodálni való azok naivitá­sa, kik ama magyar lapnak »felültek,« mely viszont — úgy látszik — felül bécsi »leve­lezőinek,« a kik máskor is, különösen a dip­lomatából napról-napra hamis hírekkel lát­ták el, találgatva a lapok után már ismert tényekből más tényeket. Átadatják a jegyzéke­ket, mikor még meg sem érkeztek, válaszo­kat combinálnak stb. Tisza Kálmán és Széll Kálmán minisz­terek Bécsből még nem érkezvén haza, a fő­rendiház ma nem tartott ülést, a képviselő­ház ülése pedig igen rövid volt. A hét a nyugati és a keleti politika te­rén egyaránt fontos eseményeket hozott. A német birodalmi gyűlés ülésszaka minden ünnepélyesség nélkül berekesztetett. Az a­n­­gol törvényhozás pedig a királynő trónbe­szédével megnyittatott s ezzel az angol köz­élet egyszerre rendkívül megélénkült. Mind­két házban a politika kérdései élénk vita tár­gyát képezték s a kormány a parlament elé igen sok fontos okmányt terjesztett, melyek­ből főleg a Suez csatornára vonatkozó üzlet megkötésének minden phrasisa kiviláglik. Kü­lönösen kitűnik belőlök az, hogy egyedül a kairói angol consul igen erélyes, úgy­szólván fenyegető magatartásának tulajdonítható, hogy a khedive nem egy franczia társulattal melylyel alkudozott, hanem az angol kor­mánynyal kötötte meg az üzletet. Mindezeknél fontosabbak azonban a ke­leti viszonyok. A múlt hét elején jelentette be a porta, hogy mindenben elfogadja An­drássy gróf reformjavaslatait. Később azon­ban az egyes pontok részletei ellen némi ne­hézségeket támasztott, s így még valószínűt­lenebbé tette a reményt, hogy reformjai a lázadóknál bizalmat keltenek, s őket békés hódolatra fognák bírni. Kiváló figyelmet igé­nyel a szerb és román viszonyok átala­­kulása. Mint már a múlt héten jelentettük a Kaljevics-kormány beadta lemondását. Az esemény nem meglepő, mert hónapok óta hirdetik, hogy a minisztérium a budgetvita befejeztével visszalép. Milán fejedelem elfo­gadta a lemondást, de az új kormányt illető­leg mindeddig nem hozhatott határozatot, mert ezúttal rendkívüli nehézségek tolulnak az új kabinet alakítása elé. Milán legszíveseb­ben a conservativokat hívná maga köré. De minthogy Ristics és társai cselszövénye folytán Zumics és Stefanovics volt miniszte­reket a skupstina vád alá helyezte, egyelő­re ő reájuk gondolni sem lehet, kivéve ha a fejedelem a­ Risztics-féle jelen alkotmányt egé­szen megszüntetné, a­mi egy belgrádi levele­ző szerint a legokosabb lenne. Minden párt belátta már, hogy ezzel az alkotmánynyal, melyet Risztics csak a saját uralmának meg­­örö­sítése czéljából teremtett, kormányozni nem lehet. A fennforgó viszonyok közt még Risztics sem tarthatná magát ez alkotmány­nyal. »Ha tehát — írják Belgrádból — a viszonyok jó múlása csak államcsíny által esz­közölhető, legjobb lenne, ha az olyan gyor­san eszközöltetnék, a­mint csak lehet, főleg mivel akadályokba sem fogna ütközni, mert magában a skupstinában is ismételve indít­ványozták az alkotmány gyökeres módo­sítását. « Ristics és társai a Zavics-kormány vád alá helyezésével, a fejedelmet régi barátaitól elválasztani s a Gruics-Risztics-kormány ala­kítását előkészíteni igyekeztek. Hogy kor­mánytól mit várhat a világ, az ismeretes. Kü­lönben a miniszterválság daczára mostan is erélyesen folytatják a hadi készülődéseket s azt hiszik, hogy az orosz befolyás serkenti Szerbiát a porta elleni háborúra. E készülődé­sek olyan terheket rónak az országra, melye­ket orosz támogatás nélkül el nem viselhet. Mindemellett a szerbek szívesen kiegyezked­nének a portával, ha ez Bosznia egy részét átengedné nekik, de minthogy erre egyha­mar nincs kilátás, Belgrádban roppant siet­séggel készülnek a háborúra. Románia helyzetéről is igen figye­lemreméltó dolgokat jeleznek. Az utóbbi he­tekben Bukarestben két ellenkező politikai áramlat küzdött egymással. Az egyik a békét és nyugalmat fenn akarja tartani. Élén Ca­­targiu miniszterelnök állt, a­ki a herczegovi­­nai mozgalom kitörése óta a portával szem­ben semlegességet követni, a párisi békéhez ragaszkodni s az országot minden kalandtól távol tartani igyekezett. De kevésbé múlt, hogy azon másik áramlat felül nem kereke­dett, mely az ország teljes függetlenségét akarja kivívni s ez okból a kormányt hadi készülődésekre és tettekre ösztönözte. Ez a párt nem hitt a kelet békéjének s a három császár szövetségének állandóságában s czél­­szerünek tartotta, már idejében az erősebb félhez csatlakozni. Ilyen körülmények közt a kamra han­gulata is megváltozott, s midőn az ügy az osztályokban tárgyaltatott, igen sok aggoda­lom merült föl a hitel megszavazása ellen. Hogy az aggodalmak ne nyilvánosan fejez­tessenek ki, a hadügyminiszter a kölcsön zárt ülésben kérte tárgy­altatni. Ezt megadták ugyan neki, de csakhamar belátta, hogy ja­vaslata nem fog elfogadtatni. Beleegyezett tehát abba, hogy ne hat, hanem csak négy millió szavaztassák meg, a­mi, mint jelentet­tük, meg is történt. A miniszterelnök ez alkalommal kijelentette, hogy az összeg a hadsereg nélkülözhetetlen szükségleteire fog­ fordittatni s egyebekben az ország a semle­gesség politikáját követendi. De a Catargiu­­kormány csakhamar vereséget szenvedett a senatusban. Itt a közoktatási miniszter bizal­matlansági szavazatot nyervén az egész ca­binet leköszönt. A fejedelem elfogadta ugyan a lemondást, de minthogy a senatus Catar­­giunak csakhamar bizalmat szavazott, ez tár­sai egy részével hivatalban maradt s csak a közoktatási miniszter vesztette el tárczáját, kinek helyét Cara foglalta el. A pénzügyi tárczát Strat, a külügyét Balacceanu vette át. Ez utóbbi nagyon szűt Oroszországhoz s Bukarestben orosz rokonszenvek nyilatkoztak, melyek azonban Pétervárott igen hidegen fo­­gadtattak.Erre a román hadipárt is fordulatot ten. Még január 24-én hat millió póthitelt kért a hadügyminiszter a kamrától s a köve­tek minden áldozatra készeknek mutatkoztak. De Pétervárott nem igen jó szemmel nézték a dolgot s a román papírok a párisi és londoni tőzsdén is nagyban hanyatlottak. Az országgyűlési szabadelvű párt­kör folyó évi február hó 16 kén, délután 6 órakor, értekez­letet tart. A „Pesti Napló“ tíirczfiia, Edith története* — Regény. — Irta: Prém József. XI. FEJEZET. Kihallgatások. (Folyt.) — Hihetetlen! Hisz akkor hát nem vagy fél­tékeny. No lám. — Csak nem hiszed, hogy-----— — De igen, csak higgj nekem. És légy meggyő­ződve, hogy csupán bosszantani akarlak, — vágott közbe gyorsan s egyszerre elkomolyodott. Lovagias­ságodat, melyben különben is remekelsz, szinte kedvem volna megjutalmazni azzal, hogy most meg­mutassam, mi van a medaillonban. Nemde kiváncsi vagy ? Lásd, miért nem voltál előbb az ? Most bűn­hődjél érte, hogy titkaim iránt oly kevés érdekkel viseltetel. — Ma is csak gyermek vagy, a kinek minden vágya, minden tette, minden szava játék! Edith néhány lépéssel előre sietett, hátra veté fejét s kaczérkodva lebegett előttem. E mozdulatai­val, melyekért gyakran megszóltam, legjobban tu­dott ingerelni. Most is boszantott. Végre megfor­dult, meg-megrázta fejecskéjét s komolyan megállt előttem. — Így, most szidj össze, most igazán megér­­demlem. — Olyan vagy, mint ez az őszi nap. Ez is ka­­czérkodik és affectálja a tavaszt, mint te a gyerme­ket. Úgy illik neki, miként neked. — Ez nagy gorombaság ugyan, de nem ta­láló s ezt be is bizonyítom neked. Vagy tán nem örülsz annak, hogy az ősz olyan pazarul osztja mosolyait? Tagadhatod, hogy gyönyörködöl e ka­­czérkodásban ? No ládd . . . Hanem megbocsátok , még ideje van, mert ime észreveszem, hogy rög­tön igazat akarsz adni nekem,már a­mi csupán az ősz kaczérkodását illeti. Ezt pedig már nem bocsáthat­nám meg... Ah, hidd el,­­Oszkár, ma rosz napom van. De csak nem mutathatom előtted szomorúságo­mat! Neked csak mosolyom jusson, ha mindjárt köny­­nyek között is... Minek is lestél meg az imént ? Úgy megijesztettél ott a fűzfánál!... Jer, üljünk ide arra a padra és beszélj valamit élményeidről, utazásaid­ról. Feledjünk el mindent, a­minek emléke bánt. Nem találtad még ki a módját, hogyan kell eljárnunk rosz kisérteteinkkel ? No majd erre is megtanu­lak.... Nézd ezt a hintát, szél sem hajtja, mégis egyre ing. Ugy­e furcsa? Rászálljunk tán, akarsz hintázni?... Nos, akkor beszélj el valami kalandot, és engedd meg hogy fejemet ide hajtsam... Elhallgatott a kedves kiállhatatlan. Örök­ké csintalan, örökké negédes csevegése megszakadt. Tán ezzel űzte el rosz kisérteteit? ... Illatos, ara­nyos feje vállamon pihent — óh mi édes, mi drá­ga teher! Picziny kezét az enyémben tartom — oh mi becses, mi drága zálog! És hallám, közvetlen kö­zel, remegő szive dobogását — óh! mi régóta sóvár­gott megnyugtatás! . . . Azon a kis padon, melyre a nap (tán az utolsó, a legutolsó szép nap ez évben) még bőven szórta erőtlenedő, de még meleg sugarait, hogy megfért egyszerre az a két küzködő teremtés, hogy lecsöndesedett az a két nyugtalan lélek, kik egymásért sóvárognak, egymást keresik s a mikor nagy iramodásukban egymásra akadnak, hirtelen összeütköznek szenvedélyes rohamokban. »Vájjon úgy ,van-es igazán ? Vájjon csak ennyi az egész ? ... És a pusztuló kert minden maradék­ virága mo­solygott felénk. Sok adott hitelt a kaczérkodó ősznek s gondtalanul kitárta kelyhét .. . Az őszi kikirics úgy csillog a sugárözönben; a czinnia megreszket és elpirul; a lenvirág örömmel leheli ki édes, illatos éle­tét s a coryopsis szirmai: mintha zománczos pillan­gó-szárnyak volnának !... Virágcsillogás, virág illat: nem tudok élni ezek nélkül! Egy szirom, egy lehelet s­­ eszembe jutnak em­lékeim, melyek majdnem mind­­­­egyike egy-egy virághoz fűződik .... Virághullás,­­ virágeső : azokon az örökké verőfényes napokon Ve­­lenczében, Rómában és Flórencében, a virágok váro­sában!... Sok-sok édes és kínos, szomorú és nevet­tető dolgot beszélek el. És kedvesem oly ámulva néz szemeimbe s a mint rajta függ tekintetem, fölt­ámad lelkemben Palma Vecchio és Paolo Veronese egy-egy hallhatatlan nőalakja.... Kalandozom a mosolygó Arnó mellett, kóborlok a fönséges Campagna téréin s vitorlázom a ragyogó Lidó mentén. — Ah, a Lidó! Nemde oda elmegyünk Oszkár? Tengert akarok látni, mindenekelőtt háborgó, hullám­zó, viharos tengert... Folytasd édesem. S a legméltóbb folytatás az izgalmak, a gyönyö­rök, az élni sietés városa. A párisi élmények, a mily ártalanoknak rajzolja a gyöngéd hazugság: oly igaz meggyónás azok elbeszélése. A quartier-latin egyik háza kertrenyiló ablakain át futólagos ismeretség kez­dődik. A közös figyelem tárgya egy Amor szobra, a kert közepén. A csintalan isten­ fiú folyton lövésre ké­szen tartja ivét s épen Niniche, pajzánkodó szomszéd­nőm ablakára czéloz. Künn havaz és fúj a szél. A lányka megsajnálja szegénykét: »Ô mon petit enfant, à pauvre Amour, tu as froid!«... A közelebbi na­pokban aztán soká, soká elmarad Niniche: míg egy­­­­szer egy elkerülhetetlen pillanatban följogosít, hogy lábaihoz boruljak. A csintalan isten­fiú megboszulta magát, hogy a lány sajnálkozott fölötte (iszonyú sér­tés egy istenke ellen) és egy alkalmas pillanatban ellőtte nyilát. A szive legközepén találta Niniche-t. — Eddig van ? — De még tovább is. Sokkal czifrább a vége. A kis Amor körül már minden virágzott ismét s egyáltalában nem kellett sajnálkozni fölötte, hogy didereg, a midőn Niniche azt a fölfedezést tette, hogy ez a nyíl szivében nagyon kényelmetlen. Azért hát egyszerűen kihúzta, egy hosszú fürtű ecset­hős segí­tett neki. — Áh, tehát vetélytárs! Ez mulatságos. Ha­nem azért nem feledted még el Niniche-t, ugy­e egész tökéletesen még nem ? Nos, én megengedem neked,­­ hogy kalapot emelj előtte, ha majd véletlenül talál­­­­koznánk vele valamelyik boulevardon. Ugy­e elviszesz­­ Párisba is, édesem ? Feleletemet éktelen károgás kiáltja túl. Nem Krux báró volt, hanem egy csapat varjú, mely jó alant fejünk fölött repült el s egyenesen a hintára szállt. Ott is egyre károgott valamennyi, s én kény­telen voltam elhallgatni. Edith egyszerre felszökött s majdnem ijedten nézett rám, úgy látszott, egy sötét gondolat nyilait át egész valóján. — Volt párbajod azzal a párisi festővel? — Természetesen! Ezt a tiszteletet mindig megadtam hölgyemnek. — És? Mi lesz ... mi történik Tódorral? Is­tenem, mit fogtok csinálni ? Ő kihívott, ugy­e kihí­vott ? Te hallgatsz ? Egek, hogy fog ez végződni! — Úgy, a­mint kell. Az a szívből szakadó zokogás úgy kérlelt, úgy panaszkodott! . . . Kiért remegett küzködő lelke ? Kettőnk közül vájjon melyikért ? A károgó varjuk, ott a hintán, oly hebehurgyán, oly idétlenül válaszoltak. XII. FEJEZET. Katinka lovagja és Edith vendége. A derecskei erdő innenső szélén, ott a­hol Har­kály Péter úr évek óta egymagába szokta a saját ro­konságát pusztítgatni, már kora reggel meg-megziz­­zent az a csillogó, ezüstös lepel, mely a gyászoló és lehullt s megfagyott könyyeiből támadt. Hárman vol­tunk s egyet közülünk féltettünk; ez az egy látott könyeket mindenütt. Erre különben alkalom is, idő is volt elég. A tekintet kénye-kedve szerint végig járha­tott a tájon, akár el is unhatta magát az ember a ködös szürkeségben. S egyikünk nagyon ködösnek, sivárnak látott mindent, mintha fátyolt borult volna bágyadozó szemeire ... És magam is elborultam egy­­egy perezre, noha nincs előttem mulatságosabb, mint a ködös idő. Az ember lépten-nyomon egy-egy fele­barátjába ütközik. Soha olyan sajátságos hangulat nem szállt meg, mint ama reggelen, a derecskei erdő­szélén, a­midőn egy életért remegtem. Kettőnknek okunk volt aggódni a harmadikért. — A felelősség minket terhel, mondá Köké­nyes Kálmán úr. Én azt tanácslom, hogy ne tágít­sunk s békítsük ki őket. — Habozás nélkül beleegyezném, — válaszo­lok — ha bárki más volna az ellenfél. De igy akár a saját életemet is koczkáztatom, ha egy perczczel előbb Harkály Péter úr vérszomjúságában gyönyör­ködhetem. Különben is hasztalan minden , csak te­kintélyünket veszélyeztetjük. — De hisz fölkelni se bír, nemhogy nyugodtan megálljon, s alig lát, nem hogy czélozhatna! Megfordultam s szemügyre vettem bánatos hő­sünket. Biz az elég furcsa állapotban volt. Ej, col­­lega úr, hogy is akar ekkora csúfságot elkövetni raj­tunk ? A mi felelősségünkre lépte át a határt, a miénkre! Lássa, még a bátorságból is megárt a sok, leveri az embert láb alól, mielőtt hasznát ve­szi .. . És Varga Adorján ur szótlanul, megadással pislantott a végzetes jövőbe, melyben már megszűnt hinni s melytől immár semmit sem remél. S a mint rá rátévedt tekintetem, hogy mind hosszasab­ban nyugodjék azon a nevetséges emberen, kit a termé­szet mindenekelőtt azzal tréfált meg, hogy egy hős minden külső jellegével ruházta föl (s részemről nem röstellem bevallani, ha előttem lépdelt a terme­tes, széles válla collega ur, s arczából csak hosszú bajsza két messze kinyúló végét láthattam, valameny­­nyire félelmetesnek is tetszett nekem) s ki most itt, a füvön összeguggolva, hátát egy fatörzshöz támasztva, torzonborz fejét két tenyerébe fogva , mereven te­kintett a bizonytalan semmibe, melynek fuvallata meg-megérintő gőzölgő homlokát s örökkön-örökké tartó enyhültével kecsegtette, hívogatta : olyan fur­csa érzés lepett meg, mely egyaránt mosolyra és só­hajra késztetett. (Folyt. köv.) Budapest, február 14. (A magyar miniszterek Bécs­ben.) A »Pester Cor.« a következő táviratot közli: Tegnap (vasárnap) d. e. 11 órakor P­­­p­i­t­z bank­kormányzó és Lucám főtitkár megjelentek Tisza miniszterelnöknél Bécsben,hol ekkor jelen volt Széli pénzügyminiszter is, és az urak majdnem három órán át értekeztek együtt. Az értekezlet után Széli pénzügyminiszter Rothschildnél tett hosszabb látogatást. Később a miniszterelnök, a pénzügymi­niszter és Tisza Lajos gr. Andrássyt láto­gatták meg. A bank embereivel való értekezletről a »P. C.« távirata — nem tudhatni mily forrásból — még azt is mondja,­­ hogy ez értekezleten minden részről ép annyi tárgyilagosságot, mint jó akaratot tanúsítottak s a tanácskozás mindenkinél jó hangula­tot hagyott hátra. Ugyan e kőnyomatu lap, a félhiv. »P. C.« ma reggeli száma a következő bécsi táviratot közli : Tisza min. elnök, Széli pénzügyminister s báró Wenckheim miniszter tegnap Bécsben gróf Andrássyval is értekezvén két órán át, az éjjeli gyorsvonattal Budapestre visszatérni akartak. A visszatérést­ azonban a hósuvatag miatt, el kellett ha­lasztani. ■ Az osztrák miniszterekkel az, mi ezen utazás legközelebbi czélját képezte, t. i. az időpont megálla­pítása a vámügyi tárgyalások ismétt megkezdésére, a legsimább utón elvégeztetett. Tisza min. elnök, az illető szakminiszterekkel és szakhivatalnokokkal, február 24-én­­vagy 25-én hosszabb időre Bécsbe megy, hogy a tárgyalásokat végleges befejezésre jut­tassa. Az osztrák nemzeti bank vezér férfiaival a teg­napi nap folyamában további beható tanácskozások tartottak, a­nélkül azonban, hogy ezen alkalomkor concret indítvány létetett volna. Ezen adatokat a »P. C.« a következő megjegy­zéssel kiséri, melynek becsét azonban azon állítás, hogy concrét indítvány még nem is tétetett nagyon leszállítja: » A mi e többszörös tanácskozásnak kézzelfogható eredményét képezi, az — a szigorú discretió mellett, melyet az érdekelt államférfiak követnek — nem ké­pezheti ezúttal a közzététel tárgyát, annyit azonban ma is positivitással állíthatni, hogy a hangulat min­den részről a legjobb és a legbarátságosabb (ebben senki sem kétkedik) és minden külső jelből a már megkezdett tárgyalások sikeres befejezésére le­het következtetni.« (Ez utóbbi állításban kétkedünk, a sikert Magyarország szempontjából értve.) (P­e­j­a­c­s­e­v­i­c­s Péter gróf) horvát miniszter lemondását — a »Bud. Corr.« távirata szerint — király ő felsége még nem fogadta el és igy ezen ügyet a magyar miniszterek Bécsben időzése alatt még nem lehetett eldönteni. (A jogügyi bizottság­ ma, az országos ülés után tartott ülésében szövegezte a végrendele­tek alakszerűségéről szóló tvj­avaslat függőben ha­gyott szakaszait, nevezetesen a kelet kitételének a végrendelet lényeges feltételei közé való felvételéről intézkedő pontot. (A helyzet Szerbiában.) Belgrádból, február 9-ről a következőket írják a »Pol. Corr.«-nak : Minthogy a skupstina zajos tevékenysége megszűnt, annál élénkebben és izgatottabban folynak a dolgok a színfalak mögött. A Kaljevics-kormány napja egy idő óta lefelé száll. A miniszterválság a nap jelszava, noha sem a kormány le nem köszönt, sem a fejede­lem nem fejezett ki ilyes óhajt. Úgy látszik, mintha a fejedelem a hadi párt nyomásának engedni akarna. Környezetében olyan nyilatkozatok keringenek, me­lyek ha hitelesek, azt mutatják, hogy Milán, habár a legnagyobb mértékben akarata ellen, a kétségbeesés resignatiójával kész megadni magát a hadipárt sür­gető követeléseinek. Általánosan azt hiszik, hogy e fölötte feszült helyzetnek új cabinet alakítása fog megfelelni. Risztics Jován meghívását a kormány élére általában elkerülhetetlennek tekintik. Ez ideig a fejedelem még nem hivatta őt magához, de ez minden órában várható. Minthogy conserva­­tiv cabinet alakítását sokan hosszú időre lehetet­lennek tartják, az a kérdés nem lenne-e jó, ha a feje­delem minél előbb tisztába jönne Riszticscsel. Ő a hadi párt jelölte ugyan, de a diplomatiai routine em­bere is, a­ki kitűnően érti az ingadozást. Minisztersé­gének utolsó rövid korszaka erről fényes tanúságot tesz. Ha most kormányra jutna, bizonyára jól meg­gondolná, mielőtt pártja óhajtásait teljesítené. A­mily kevéssé rokonszenves Risztics a fejedelemnek, mégis számba kell vennie azon eshetőséget, hogy új­ra kormánya élére állítsa, mert folyton valószínűbbé lesz, hogy az ő segélyével még leginkább lesz képes a szerb dhauvinisták óhajait meghiúsítani. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőh­áz ülése február 14-én. Elnök:­ Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Wächter Frigyes, Tombor Iván, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak: Simonyi Lajos b., Perczel Béla, Péchy Tamás, Szende Béla Az ülés kezdődik i. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, ész­revétel nélkül hitelesíttetik. Elnök jelenti, hogy az üresedésbe jött jegyzői állomás betöltése a csütörtöki ülés végén fog eszkö­zöltetni. A pénzügyminiszter táviratilag kéri a há­zat, hogy miután Bécsből a nagy hófúvások miatt megakadt közlekedés folytán nem jöhetett le a mai tárgyalásra, a közadók kezeléséről szóló törvényja­vaslat tárgyalását holnapra halaszsza. Elfogadtatik. Hunyady Béla a kérvényi bizottság jelenté­sét mutatja be. Szombaton fog tárgyaltatni. Tárgyalás alá vétetett az osztrák-magyar mon­archia és Lichtenstein herczegség közt a vám és adószövetségnek egy évre való meghosszabbítása tár­gyában kötött szerződés beczikkelyezéséről szóló tör­vényjavaslat. Borosa Gábor előadó ajánlja a törvényjavaslat elfogadását, mely csupán egy évre hosszabítja meg a szerződést. A bizottság helyesli a kormány azon né­zetét, hogy ez idő szerint a törvényhozás ily szerző­déseket érdemleg ne tárgyaljon és illetőleg végleg ne kössön. Iványi Dániel a következő határozati javasla­tot terjeszti elő : »A képviselőház nem helyeselvén, hogy a jelen szerződés annak életbeléptetése után terjesztetett elő, utasítja a földmivelés- ipar- és kereskedelmi mi­nisztert, hogy jövőre ideje­korán nyújtsa be a tör­vényhozás jóváhagyásának fentartotta kötéseket.« Ajánlja határozati javaslatának elfogadását. Simonyi Lajos kereskedelmi miniszter kije­lenti, hogy a kormányt nem terheli e kérdésben mu­lasztás. E szerződés a múlt évben lejárt, s a kormány részéről megtörténtek a kellő lépések annak újbóli megkötése tárgyában. Időközben felmondatott a vám és kereskedelmi szerződés Magyarország és Ausztria között. Ily körülmények között, a kormány­nak czélszerűbbnek látszott ezen szerződést egy évre meghosszabbítani, mint egy új szerződést kötni.Ezen tárgyalások több időt vettek igénybe s ezért történt, hogy a törvényjavaslat csak most terjesztethetett elő. E tekintetben tehát a kormányt mulasztás nem ter­heli. A határozati javaslatot tehát teljesen felesleges­nek tartja. A ház a törvényjavaslatot, Iványi határozati javaslatának mellőzésével, elfogadta. A részleteknél elfogadtatott Irányi azon in­dítványa, hogy a szerződést megkötő képviselők egyi­kének kereszt­neve, mely a magyar szövegben »Cle­­mens«-nek mondatik, »Kelemen«-nel cseréltessék fel s a »Reichsgraf« czim nem »őrgróf«, hanem »biro­dalmi gróf« czimmel adassék vissza. Irányi azon indítványa, hogy a szerződés azon kifejezése, mely szerint az 1875. év folyamában a herczegséggel új szerződés lesz kötendő, akként módosíttassák, hogy ebből ne legyen azon következ­tetés vonható, hogy még az esetben is kell Magyar­­országnak a herczegséggel szerződést kötni, ha eset­leg a külön vámterület lépne életbe, — a kereske­delmi miniszter azon kijelentése után, hogy a szer­ződés legkevésbbé sem praejudicál a törvényhozás intézkedésének, — elvettetett. A törvényjavaslat többi része szintén változat­lanul elfogadtatott. Ezzel az ülés 11 é. véget ért. Holnap napirend azon esetre, ha a pénzügyminiszter Bécsből megér­­kezh­etik, a közadók kezeléséről szóló törvényjavas­lat tárgyalása. A nemzet gyásza.­ ­ A budapesti ágostai hitvallá­­suak templomában tegnap, vasárnap tartot­ták meg a gyászisteni tiszteletet az ország nagy ha­lottjáért, Deák Ferenczért. Székács József emelkedett, eszmedús, s az egy­házi eloquentia varázsával elmondott szónoklatának alapeszméje volt . Mivé nevelte Deák Ferencz a nemzetet, s halála mire tanítja azt ? Deák Ferencz a jogegyenlőség, az egyszerű igénytelenség, a vallásszabadság tanának hirdetésé­vel önállóságra nevelte nemzetét, a vallásszabadság­ról mondott utolsó beszéde volt nyilvános végrende­letének egyik legfényesebb pontja. Ő az erőszak ellenében, kezében a törvény­könyvvel, küzdött, mert érezte a szent könyv azo

Next