Pesti Napló, esti kiadás, 1876. április (27. évfolyam, 76-99. szám)
1876-04-22 / 93. szám
Budapest, Szombat, ápril 22.1876. 13. szám. Szerkesztési iroda : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüeli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. _______________27. évi folyam. K elefizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 8 nőnapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felállfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés ez év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetései szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Budapest, ápril 22 A miniszterelnök ma este, bizalmas tanácskozásra, a szabadelvű párt köréből mintegy ötven orsz. képviselőt hivott meg, holnap pedig az összes szabadelvű pártnak leszösszejövetele* (nem értekezlete, mint írják, mert tanácskozmány nem tartatik) . Tisza miniszterelnök mind ma, mind holnap pártjával megismerteti a bécsi tárgyalások részleteit. Azt hírlik, hogy a miniszterelnök elő fogja adni, hogy eredetileg mit követelt a magyar kormány, hogy a tárgyalások folyamában mily nyilatkozatok történtek, s hogy mire lehet megnyernia törvényhozás összes factorainak a megegyezését. E tanácskozásoknak tehát tájékoztató vagy informáló jellegük lesz, magától értetődvén, hogy azért, amit a kormány tesz, őt illeti a felelősség s ezt a párt vállaira áthárítani nem lehet. E tanácskozások, mint azEllenőr“ írja, ő Felsége kívonatára tartotnak. A jövő hét elején, valószínűleg kedden, a miniszterek ismét felutaznak Bécsbe, szerdán megint ő Felsége elnöklete alatt tartatik tanácskozás s a hét vége felé remélhető ő Felsége döntő elhatározása. Hogy a magyar kormány benyújtotta-e lemondását, e felett eltérők a hírek. AzEllenőr" azt írja,hogy a Tisza-kabinet bejelentette elbocsátása iránti kérelmét ő Felségé- nek*; a »P. Lloyd« pedig azt mondja, hogy »a demissióra eddig nem is volt semmi indok s a min. elnök csak az april 20-diki audientiában ragadta meg az alkalmat, hogy ő felsége előtt határozottan kijelentse, hogy ő és min. társai mennyire vannak azon helyzetben, hogy az osztrák miniszterekkel eddig folytatott tárgyalások alapján a magyar országgyűlésnek előterjesztést tehessenek , vagy ha a magyar kormány egyik-másik ügyben eltérő nézetéhez kénytelen ragaszkodni, magának bizonyosságot szerezzen az iránt, hogy mennyiben számolhat ő Felsége helybenhagyására, mely nélkül a parlamentnek semmiféle előterjesztést sem lehet tenni.» Mi e hírek közül — mint már korábban is kifejtettük — azt tartjuk valószínűbbnek, hogy a kormány nem nyújtotta be lemondását, mert a dolog még nincs ily végső stádiumban. A »Hond a helyzetet a következőkben ismerteti: Mi ismét csak azt mondjuk, hogy a szakítás elkerülése anyagi és parlamentáris okokból, Lajthán innen és túl egyaránt kívánatos sőt szükséges. De ez soha nem fog rábírni arra, hogy a válságtól való félelemből, akár a fogyasztási adókban maradjunk Ausztria tributáriusai, akár a bankügyben legyünk tovább is az osztrák bank önkényére bízva; akár oly vámtételek megállapításába egyezzünk, melyek az osztrák iparnak nyújtandó túlságos védelem kedvéért, minket nagyon terheljenek; akár végül ennek, jogtalanul, még a restitutióban is adózzunk. Oly világos igazságunk van e kérdésekben, oly nagy érdekeink forognak azokban kockán, hogy a kiegyezést ezek árán nem fogadhatjuk el; bármenynyire kívánatosnak, szükségesnek tartjuk a válság elkerülését; bármennyire sürgeti a békés megoldást az egész monarchia nemzetközi és hazánk anyagi helyzete. Ami a tárgyalások egyes részleteit illeti, azokról kevés új hírt említhetünk fel. A vámtarifa kérdésében még csak két pontra nézve nincs megegyezés, de azok nem lényegesek. A szövőipar termékeinek vámja fölemeltetik, de aagyar kormány ajánlatára némely nyers termék vámja is fel fog emeltetni, mi a magyar termelőknek válnék hasznára. Ezenkívül alkalmaztatnak bizonyos pénzügyi vámok, melyek — a »P. Lt.« állítása szerint — mintegy 10 millióval szaporítanák a közös vámbevételeket, amiből 3 millió Magyarország javára esnek. A vámvisszatérítések ügyében az osztrák kormány elismerte a magyar követelések jogosságát. A fogyasztási adók ügyében azonban fennáll a differencia s a magyar kormány csak úgy egyezett bele az eddigi közös qvóta fenntartásába, ha a fogyasztási adók ügyében megegyezés jön létre. Említendő azon tréfa is, hogy az osztrák kormány 25 évre akarta megköttetni az új egyezséget, amitől azonban elállott. A magyar kormány 10 évet kötött ki, reméljük, az 5 év múlva történhető felmondás jogával. A bankkérdésben kettős tárgyalások is folytatattak. A bankkal és az osztrák kormánynyal , melyek azonban kétségkívül szövetségben állanak. A bank visszautasít minden ajánlatot (a magyar kormány tesz ajánlatokat az osztrák bank részvénytársaságának !), az osztrák kormány azonban hajlandónak látszik az ismert közvetítő javaslatra. Ez tudvalevőleg abból állana, hogy egy és ugyanazon társulat (már t. i. az osztrák nemz. bank) alapítaná a bécsi és budapesti bankot; a bankjegy is közös lenne, dea bankjegyek Magyarországot illető része a Magyarországot illető érczkészlet aránya szerint állapíttatnék meg.« E tervre még az »Ellenőr» is , mely két nap óta igen felzúdult Ausztria ellen, a következő megjegyzést teszi: Ez is csak nesze semmi, fogd meg jól. Egy bank az, ha még olyan önállónak czimezik is a bécsi és budapesti igazgatóságot, mihelyt a bankjegyek közössége ki van mondva, s valószínűleg az érczkészlet is csupán a bécsi pinczékben pihenne, de még a két bankot alapító egy és osztatlan részvénytársaság székhelye is Bécsben lenne, s ezt illetné meg a legfőbb befolyás mindkét igazgatóságra. Egy szóval ez a megoldás semmikép sem mentene meg a csupán osztrák érdekeket szolgáló bankpolitikától. Nem is lehetne attól a részvénytársaságtól kívánni, hogy a bankjegyek közössége mellett valódi önállást engedjen a magyar igazgatóságnak. Lehetetlenné lenne téve az, hogy a magyar kormány olyan befolyást gyakoroljon a bankra, mely megadná lehetőségét annak, hogy ha a bank kötelességének vagy a hitel igényeinek nem tesz eleget, ezek teljesítésére szorítható legyen. Az osztrák törvények alatt álló bécsi részvénytársaság mindig azt felelné, amit most a nemzeti bank szokott, hogy ő határozza meg azt, mit kíván a bank biztonsága. A „Pesti Napló“ tárczája. Bella h. — Regény. — Irta : Fenillet Octáv. (Francziából.) VIII. — Folyt — A leálcrázott szemfényvesztő is, ha veszélyben látja magát, magatartásával és hangjával nagyon tud színlelni,de Hervé hangja és lélekjelenléte mégis megrendítette a tábornok meggyőződését, de még mielőtt felelhetett volna, figyelmét más körülmény vonta magára, lódobogás és zajgás hallatszott fel az udvarból. Néhány pillanat múlva Francis egész izgatottan lépett be a szobába, kezében egy csomag levelet hozott. — Bocsánat, tábornok, de sürgönyök jöttek, két vértes katona hozta: Humbert és Duhesme hadosztályától. Úgy látszik, ütik a vasat. A tábornok nyájasan megveregette a fiatal hadnagy vállát, aztán gyorsan felbontotta a sürgönyöket és végig futott rajtuk, közbe-közbe álmélkodva felkiáltott; végül indulatosan fölhöz vágta a sürgönyöket és nehezen leküzdött fölháborodás hangján igy szólt Francis: No most fiam, egy nagy tapasztalattal fog gazdagodni. Látja itt Pelven urat, közös barátunkat? Nézze meg jól és élte fogytáig gondoljon rá, hogy e becsületes arca megött egy kém, egy áruló lelke rejtőzött. — Hazudtak önnek tábornok úr, szólt Hervé hidegen, a fiatal hadnagy pedig meglepetésében nem akart hinni saját füleinek. — Én is kételkedtem, míg a dolog vakító napnál fényesebb nem lett, viszonzá Hoche, de az már igazán megbocsáthatlan hanyagság Pelven az, hogy ön, a ki tudja, hogy nekünk is vannak kémeink, ily főbenjáró iratokat czipeltetett maga után. — E szavaknál a két tisztnek egy összehajtogatott, sárral iratot mutatott, melyre e szavak voltak írva :Útlevél Pelven Hervé gróf, tábornagynak a katholikus és loyális seregben. Aláírva Chanetté.« Hervé a fiatal hadnagyra nézett, jogai közt Bellah nevét ejté ki. — Ezt az útlevelet egy titkos ügynökünk találta Kergant mellett, hol ön egy éjet töltött. Vannak egyéb bizonyítékok is, de ez az egy is elég nekem. Most már azon kérdést intézem önhöz, felhozhat-e valamit élete védelmezésére, mert jelentem önnek, hogy élete veszélyben forog. Tessék fegyvereit lerakni. Hervé leoldotta kardját és átadta Francisnak, ki reszkető kézzel vette át tőle. — Tábornok úr, szólt ekkor a fiatal parancsnok, istenre és becsületemre mondom, hogy nem vagyok bűnös. A látszat annyira ellenem van, hogy én csak becsületszavamra hivatkozhatom. Ez az útlevél hiteles, de én sohase fogadtam el. Hozzátehetem, hogy azon emberek, kiket itt barátaimul tüntettek fel, öt nappal ezelőtt életemre törtek. — Megsebesítették ? kérdé Hoche sietve. Tud-e sebhelyet felmutatni. — Fájdalom, nem tudok. — De tábornok úr, én is ott voltam, láttam, hogy a parancsnokot főbe sújtották ! — De úgy látszik, nagyon kíméletesen, szólt a tábornok, ki ismét visszanyerte ijesztő nyugalmát. Elég volt ebből ennyi, Francis. Ön Pelven úr, nem gyermek, és jól tudja, hogy mi lehet az ily eset vége. Kivánja, hogy négy négyszemközt végezzünk, vagy összehivjam a hadi tanácsot ? — Nem óhajtok más bírót, tábornok úr. — Az igaz, hogy nem találhatott volna bírót, ki annyira hajlik ön felé. Ön furcsán, mondhatom kegyetlenül csak meg, helven. Meglehet, hogy ebben a szerepben is van bizonyos nagyság, de én ugyan nem vágyódtam volna ilyenre. Valóban uram, folytató szelídebb, majdnem meghatott hangon, sohse képzeltem volna, hogy a baráti tisztelet viszonya, mely köztünk fennállott, valaha ilyen véget érjen, csak mély fájdalommal.... A tábornok egyszerre elhallgatott, mert a szegény Francis hangos zokogásba tört ki, kinyitotta az ajtót, és az előszobából behívott egy katonát: — Pelven polgártárs az ön foglya, ön felelős lesz érte. Francis hadnagy menjen el és várakozzék reám. A fiatal hadnagy esdő tekintetet vetett pártfogójára, de ennek egy parancsoló intésére kétségbeesetten a szomszéd szobába sietett. — Pelven úr, folytatá a tábornok, a börtönbe akartam vezettetni, és ön tudja, hogy onnét hová vezet az út. De mégis úgy hittem, hogy ön jobb szeretne katonahalállal kimúlni. — Köszönöm tábornok, felelt Hervé. — Egy negyed órája van még uram. — Hocie e szavakkal kiment a szobából, Hervére zárta az ajtót és Francis után az előszobába ment. Itt egy öreg altiszt katonásan tisztelgett. Hoche magához szólította: — Magaddal viszesz 15 gránátost, kivezeted őket a mezőre, itt balfelől az épülettől fegyvert töltetsz és bevárod azon embert, a kit hozzád küldök. — Azután karonfogta a fiatal szárnysegédet, s a lépcső túlsó felén levő szobába vezette. Feltűnhetett olvasóinknak, hogy a bíró és a vádlott nem adtak egymásnak kellő magyarázatot, melyből kiderült volna a fenforgó bűn minősége és terjedelme. Hanem a tábornok úgy vélekedett, hogy helven újat e tárgyban nem mondhat, Hervé meg úgy gondolta, hogy mindez csak természetes következménye azon ármánynak, mely őt saját pártjánál gyanúba akarta keverni, hogy így a royalista ügyhöz fűzze. Akkori időben ez már főbenjáró bűn volt, így valósult meg Kergant k. a. jóslata és látta Hervé, mily alaposak voltak mindazon sejtelmek, melyek a balvégzésű expeditió miatt lelkében fölmerültek. Hervé, amint egyedül maradt az őrrel, uralkodni akart az ösztönszerű felháborodáson, a lesújtó gondolaton és érzelmen, melyek minden emberben fel szoktak támadni, ha a halál réme közvetlen közelébe lép. Akarata ellenére is az óramutatón akadt meg szeme; egyszerre úgy érezte magát, mintha valami víziója lett volna, és arczát fehéres jelleg lepné el. Kezével meg-megsimogatta homlokát, fel- s alá járt egy párszor a teremben, aztán hosszan fellélegzett, mintha egy végső, nagy harczot diadalmasan megállott volna. Leült az asztalhoz és néhány sort vetett papírra nővére számára. Tíz percz letelt, Hervé még mindig e végső ömlengésbe volt elmerülve, midőn egy halk nesz az ajtó felé késztető nézni. Szeme Hoche tábornok tekintetével találkozott. — Bocsánat uram, hogy háborgatom, szólt a tábornok és fürkésző tekintetet vetett az ifjúra, hanem most már úgy állnak a dolgok, hogy önnek mindegy, nekem pedig nagyon érdekemben áll megtudni, hogy kinek hívják azt a Bourbont, ki az ön rokonai kíséretében, az ön jóvoltából női álruhában partjainkra szállt. Hervé éles szeme e kérdésre annyira megmerevedett az ámulattól, félig nyílt ajkai oly bámészul állottak, hogy a tábornok nem fojthatott el egy gyenge mosolyt. — Tudtam, tábornok úr ! százszor is fogadtam volna az életembe! Le a jacobinusokkal és árulkodókkal! kiáltott fel Francis a szobába rontva. — Menjen már nő! mondá Hoche türelmetlenkedve, de Francis nem látta szükségesnek szót fogadni. — Úgy látszik nekem, Pelven úr, hogy ön fel se tette rólam, hogy ennyit tudok! — Olyan ártatlan ő, mint a ma született gyermek ! ismétlő Francis növekedő lelkesedéssel. — Valóban tábornok, mit se tudok. . .hebegő Hervé. Nem értek ebből egy szót se. A fiatal fővezér szép arczán nyíltabb, határozottabb mosoly derült. — Éljen a köztársaság! kiáltott Francis és kitörő örömében Hervé nyakába borult. — Látja parancsnok úr, szólt Howhe, hogy Francis úr ismét nagyra becsüli.Meg fogja bocsátani, hogy én nem tudok oly könnyen más nézetre térni. Én még most is bűnösnek tudom, ha másért nem, hát azért, hogy oly csekély óvatosságot tanúsított. Annyi bizonyos, hogy ön egy Bourbont hozott nyakunkra. Mondanunk sem kell, hogy ez mennyi bonyodalmat és szerencsétlenséget von maga után. De hogy értsem meg, hogy annyi rejtélyes incidens nem keltett önben semmi gyanút ? Ha egy ránk vetett háló egyetlen egy pontja láthatóvá válik előttünk, azonnal felismerjük annak mindegyik szálát. Hervé is így járt. Egyszeriben világos lett előtte a cselszövény, tudta, hogy mire értse az expeditió gyanús érkezését, a skót nő rendkívüli »fátyolozottság«-át a grou’di kastélybeli jelenetet, Bellah rejtelmes sürgetéseit és jóslatát és ama titokszerű egyént, ki Kergant kisasszonyt amaz éjjelen a kastélyba visszakisérte. Ez az utolsó emlék mélyebb sebet ejtett az ifjú marczangok szivében, mint a többi részletek mind együttvéve. — Tábornok úr, velem méltatlan játékot űztek. Nővérem gyermek, ki azt hitte, hogy az egész egy pompás tréfa ... Ami a többieket illeti . .. Pelven arcza és taglejtése elkeseredett gyűlöletet mutatott. A tábornok egy ablakhoz lépett, pár perczig a távolban merengett, homlokát ránczba szedte, mintha nem tudná, hogy már most mitévő legyen. Azután megfordult: — Ha már most magamra vállalom a felelősséget és szabadlábra helyezném, vájjon mit tenne ? mert arra gondolni sem lehet, hogy most azonnal alkalmazzam . . . Lássuk hát hova fordulna ? — Egyenesen a donánokhoz megyek, a herczeghez, ha már herczeg van ott. — Megőrült? — Felveszem nevemet és czimemet, folytatá az ifjú hévvel; szükségem van a tőlük kapott szabadalomra, hogy a rovásomra’eljátszott komédia hősének megmondhassam! Uram, vagy fenség, (ahogy tetszik) itt van egy nemesember, ki felelősségre akarja önt vonni, a miért veszélybe sodorta, nem az életét, hanem a becsületét. — És szerelmét! vett hozzá a tábornok nevetve és egész fiatal ember lett. Igazán mondom, tetszik nekem ez a terv, ha bolond is. Nem születtem nemes embernek de merem állítani, hogy azzá lettem volna, mikor ahhoz nem kell egyéb, mint kalandvágy és egy kis vakmerőség. De ez a terv nagyon esztelen és csak egy érvet hozhatok fel mellette, hogy én se cselekedném különben, ha önnek volnék. De ha baj éri, vannak itt bajtársai, kik a tűzbe mennek önért és vagy kiszabadítják, vagy bosszút állanak önért. Ugye, Francis ? — Elmegyek vele én is, szólt Francis, megnézem az udvari hölgyeket. — Várjon kissé uram, övezze fel kardját, hanem az egyenruhát jó lesz levetni; aztán vegye magához ezt a szerencsétlen útlevelet is, mert máskülönben nem jut el azon urakhoz; az egész vidék hadilábon áll. Azután meg várjon csak.. . folytatá a tábornok és néhány sort vetett egy darab papírra — varrja be ezt a ruhája bélésébe, hogy a köztársasággal is jó lábon álljon. — Tábornok úr jósága zavarba ejt. — Szeretném önnel ezt a gonosz órát feledtetni. Most pedig isten önnel, remélem, harag nélkül válunk. Hervé meghatottan szorított Pezet a tábornokkal. — Isten önnel tábornok; érdemessé akarom tenni magam arra, hogy viszontláthassam és ismét szolgálhassak önnek. — Nem úgy Pelven, sohase nekem, hanem mindig a hazának, az erős türelmes, nagylelkű köztársaságnak. — Én is úgy érzem, felelt Hervé, meghajtotta magát és Francisval együtt kiment. Néhány percz múlva Pelven és a hadnagy már Rennes felé lovagoltak; utóbb Hervének egy mellékútra kellett térnie, mert a város veszedelmes lehetett volna rá nézve. A két jó barát búcsút vett egymástól, a hadnagy visszatért a fővezérhez, a másik pedig — megfeledkezve az eszély minden tanácsáról — uj veszélyek közé rohant, a sértett becsület s a féltékény szerelem korbácsolták fel lelkét. (Folyt, köv.) Az osztrák kormány terve ekkér analysálva nem lenne más, mint a régi állapotnak uj formába öltöztetett fenntartása, s a bankfiók maradna bankfiók. Az »Ellenőr* azon hírre, hogy az osztrák kormány említett banktervét Andrássy gróf pártolja, azt jegyzi meg, hogy »a tény csak annak igazságát bizonyítaná be, hogy Bécsben nagyon romlott a »levegő* — s nekünk mindezekhez nincs más hozzátenni valónk, mint az, hogy nagy érdeklődéssel tekintünk a mai és a holnapi tanácskozás elé. A montenegrói fejedelem legutóbbi magatartása folytán a török kormány azon fontos határozatot hozta, hogy amint Nischben és Widdinben már hosszabb idő óta Szerbia ellen van figyelő hadtest fölállítva, úgy most Albániában, Scutariban Montenegro ellen tábor alakíttassák Ez kétségtelen tanúbizonysága annak, hogy a porta Nikita fejedelem kétszínű és nyomorult magatartását tovább tűrni nem akarja. Általában úgy látszik, hogy Konstantinápolyban csakugyan fordulópont állott be s élet-halálharczra készülnek. Kiváló figyelmet érdemel az »Agence Generale Russe« egy pétervári távirata, mely tegnapelőtt, küldetett meg a berlini lapoknak. A nagyfontosságu sürgöny igy szól : Minthogy Rodich tábornok, Vassa pasa válasza folytán, a lázadókat közvetlenül a portához utasította, követeléseiket az elfogadhatóság szempontjából Oroszország is csak akkor teheti beható vizsgálat tárgyává, ha a török hatóságok kimutatják hajlandóságukat, hogy egyáltalán alkudozni akarnak. Mai konstantinápolyi hírek szerint a porta az Andrássy-programmot, mint eredménytelent elejtette és Mahmud pasa attól féltében, hogy a hadipárt megbuktatja, most mindent a fegyverek eldöntésének engedett át. Immár a diplomatia feladata, hogy a kabinetek olyan gyorsan, amint csak lehet megegyezzenek a közös lépésekre nézve, hogy azokat kelet pacificatiója czéljából az általános béke fenntartása mellett Európának javaslatba hozzák. A lázadás színhelyéről jött hiteles hírek megerősítik, hogy Mukhtar pasa nemcsak Niksicset nem tudta élelemmel ellátni, hanem Duga és Gaczkó között öt napi véres harczok után visszavonulásra kényszerittetett, s minden oldalról be van kerítve a lázadók által, kik még ha nincs is lőszerük, tőrrel és kövekkel folytatják a harczot. Az orosz hivatalos ügynökség e távirata, ha, amint alig szenved kétséget, valónak bizonyul, új fordulatot jelez a keleti kérdésben. Egyrészt a porta és másrészt a nagyhatalmak magatartásában olyan változás áll kilátásban, mely ma még át sem tekinthető következményekre vezethet. Időközben a hírlapok mindenfelől élénken fejtegetik a nagyhatalmak, főleg a bécsi és pétervári kabinetek viszonyát a kérdésben. A »Times« nézete szerint a nevezett két állam között ez idő szerint kiengesztelhetetlen ellentétek nem forognak fenn s ha ily ellentétek keletkezésének veszélye merülne fel, Angliának kellend semleges állását arra használni, hogy azokat eloszlassa, mielőtt határozott alakot öltenének. Ugyanekkor az orosz »Golos« elitéli az egyes lapokban fölmerülő chauvinista irányzatokat s ismételve, mint föltétlenül szükségelt emeli ki azt, hogy Ausztria-Magyarország és Oroszország karöltve járjanak, hogy netaláni bonyodalmaknak elejét vegyék. A párisiTempse pedig a fentebbi orosz sürgönynyel egyetértőleg azon kérdést veti föl, nincsen-e Európa azon kényszerűségben, hogy az általános béke érdekében Törkország ügyeinek rendezését saját kezébe vegye. A franczia kormánynak az új profeti kinevezések sok kellemetlenséget okoznak. Nincsen velük megelégedve senki. Legújabban azOp. Nat., a köztársasági párt legmérsékeltebb közlönye igen komoly intést intéz Ricard belügyminiszterhez, s figyelmezteti őt, hogy a közvélemény sürgetőleg megkívánja, hogy az ország intézményeinek kezelése köztársasági férfiakra bízassák. A mindenfelől mutatkozó elégedetlenség nem is maradt hatás nélkül a kormányra. Félhivatalosan ugyanis azt jelentik, hogy mihelyt Ricard Párisba visszatér, a közigazgatási személyzetben ismét lényeges változások fognak történni. Ez annál szükségesebb, mert a legutóbb áthelyezett prófetek közül heten az áthelyezésben büntetést látnak, s azért beadták lemondásukat. A kormány a lemondást nem akarja elfogadni,hanem egyszerűen elmozdítja az illetőket. A Spanyol lapok Castellar egy igen terjedelmes beszédét közlik, melyet az exdictator e hó elején az új alkotmánytervezet tárgyában tartott. A beszéd különösen azon javaslat ellen irányult, hogy az alkotmánynak a monarchiára vonatkozó pontjai vita tárgyává tétessenek. Az eszmedús beszéd egyik legszebb része az, mely a spanyolok restauratiójának ügyével foglalkozik s a többek közt ezeket mondja: Mikor vezetett a tűért politikai eszmék restauratiója kívánt sikerre ? A restauratiók nem saját erejökből,hanem ellenfeleik tévedéseiből és hibáiból jutnak diadalra s ugyanez okokból vagytok ma ti is itten. Csak a kicsapongások bénították meg mindeddig a haladás eszméit az anabaptistáktól kezdve, kik a reformatiót veszélyeztették, egész a communista utópiákig Francziaországban, a cantonalis kihágásokig Spanyolországban. A restauratiók azután nyugalmat hoznak egy időre, melyben a haladás eszméi erőt gyűjtenek, kiválóan mérséklődnek, hogy biztos megoldás elé menjenek, mert a haladás eszméi és nem a restauratiók vezetnek végleges megoldásokhoz. A restauratiók a végleges megoldások főiskolái. A restauratió idején tanulták meg a németek, hogy nem nagy gondolkodóik a frankfurti birodalmi gyűlésen, hanem Poroszországnak a gondviselés által kiszemelt kardja vezetheti őket czélhoz; a restauratió idején tanulták meg a magyarok, mennyivel gyakorlatibb ő reájk, ha Kossuth eszméiről lemondanak s Deák dualismusához alkalmazkodnak. — Ugyane helyzetben vagyunk mi is; az, ami ma itten történik, a szeptemberi forradalom folytatása s a magasztalt decz. 24-én bekövetkezett reactió mindenesetre határozottan democraticus, habár határozottan mérsékelt megoldást fog megérlelődésre juttatni. A ház tudvalevőleg 276 szóval 4 ellen kimondotta, hogy a monarchiára vonatkozó pontok vita tárgyául nem szolgálhatnak. Budapest, ápril 22. (Az orosz czár lemondása.) Mint Szt. Pétervárról írják a »Pol. Corresponded «-nek, ott nagy csodálkozással fogadták a czár lemondásáról szóló híreket, s azt, hogy a minisztériumokban már is nagyobb mérvű, természetesen sokkal szabadabb mozgalom észlelhető. Az emberek bámulva kérdezték egymást, hogy honnan származnak e hírek ? Szt.Pétervárott minderről csak német lapokból értesültek, mert ott még kávéházi, vagy színházi mendemondákban sem volt ilyesmiről szó. Az orosz főváros lakossága körében nem is találtak volna ily hírek hitelre, mert hiszen minden nap jelentik, hogy a czár hogyan érzi magát, látják őt sétálni, vagy kocsizni, hallják, mily műintézeteket látogatott meg, mikor tartott csapatszemlét és mikor adott közkihallgatást. A szentpétervári körök előtt tehát kétségtelennek tűnik fel, hogy e hírek mystification alapulnak, mert sem az uralkodói teendők egy részének átruházásáról a trónörökösre, mit valami rendkívüli tényként említenek a szóban forgó hírek, sem a minisztériumokban állítólag észlelhető mozgalmakról komolyan nem szólhat bármely Szt.-Pétervárott lakó ember, ki csak némileg ismeri az itteni viszonyokat. Hogy a czár távolléte alkalmával a trónörökös viszi az uralkodói teendők egy részét, az nemcsak természetes, de oly dolog, mi évek óta rendszeresen történik, éspedig határozott formák mellett és megállapított korlátok között. Ebből azonban a czár azon eltökélését következtetni, hogy ha rövid időre is, vissza akar vonulni az uralkodástól, legalább is sajátságos s mindenesetre oly combinatio, mely Sz.pétervárott lakó embernek nem igen juthatott eszébe. (A helyzet Szerbiában.) A közvélemény hangosan követeli a Kaljevics kormány lemondását. Elsősorban a kormány eddigi pártja, mely most „nemzeti szabadelvű” nevet vett fel, üzent neki hadat. Kujunzits tanár, a miniszterelnök egyik barátja és leghívebb embere, nemrég tartott beszédében határozottan elítélte a kormány habozó politikáját, sürgetőleg követelvén Szerbia actióba lépését. És az egész párt ugyanezen nézetben osztozik s azt kívánja, hogy vagy lépjen vissza a kormány, vagy vessen véget a tűrhetetlenné vált helyzetnek. A conservativek szintén tarthatatlannak jelentették ki a jelenlegi állapotot s annak minél előbbi megváltoztatását sürgetik , természetes, békés irányban. A radicálisok személyesen támadják meg a kormányt, azt vetvén annak szemére, hogy csalfa játékot az a nemzettel. Milan fejedelem folyton két szélsőség között ingadozik. Egyszer eleget akar tenni népe közéhajának, másszor a nagyhatalmak tanácsait akarja követni. Hogy az ellentétek e folytonos küzdelmében fenntarthassa magát, ismételve Risticset akarta a kormány megalakításával megbízni, mert e férfiú erélyétől és ügyességétől, melylyel két szélsőség között magát hosszabb ideig érvényesíteni tudja, legalább annyit remélt, hogy egyelőre a döntő lépést nem kell megtennie. Ekkor történt az osztrák-magyar főconsulatus előtti botrány, minek folytán a fejedelem nem bízhatta meg Risticset a kormány vezetésével. Mindamellett azonban, hogy a Kaljevits-kormány ez által a kényszerhelyzetnek nélkülözhetlen tényezőjévé vált, maga is érzi, hogy az elhatározásnak végre mégis be kell következnie s két nap óta oda törekszik, hogy a fejedelmet végleges elhatározásra bírja. A hadügyminiszter eközben folytatja a hadi