Pesti Napló, 1876. június (27. évfolyam, 126-146. szám)

1876-06-03 / 128. szám

128. azáw. Szerkesztési iroda­: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap ezerfajti részét illető minden közlemény a szerkesztők rész intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Szombat, junius 3.1876. _______________27. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti leadás postai különküldéseér­t felülfizetés évnegyedenként X forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum­-épület küldendők. REGGELI KIADÁS: rn———Misasei—«awasmm—«————— Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ-ra. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 1 •/, legnagyobb iv és közgazdaság melléklet) . Egész évre ......................................24 frt. Fél évre ........ 12 frt. Negyed évre ....... 6 frt. Egy hónapra............................. 2 frt. &&&r Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. a kiadó­ hivatala. Budapest, június 2. A konstantinápolyi békés forradalom halomra döntötte, a­mit a berlini értekezlet végzett. Anglia, melyről külügyminiszterünk még a minap a delegátióban azt állítá, hogy minden valószínűség szerint csatlakozni fog a szövetséges hatalmak actiójához, önmagá­ban lépett a cselekvés terére s mint látszik, ép oly ügyes, mint határozott tervvel. Míg az orosz befolyás Abdul-Aziz szultánban kész­séges eszközt birt a saját czéljaira, Anglia a konstantinápolyi szultán-ellenes pártnak nyúj­­tó hatalmas támogatását és váratlan gyorsa­sággal ért ezélt. A tények elég világosan szó­lanak. Az angol hajóhad készen s a hely­színhez közel állott, hogy megvédje az új szultánt; hajói Muradot először üdvözlék lo­bogóikkal, s a parlament mindkét házában az angol kormány oly nyilatkozatot tett, melynek határozottsága semmi kételyt sem hagy fenn. Az alsóházban Disraeli, a felsőben pedig Derby kijelenték, hogy nincs ok a konstan­tinápolyi eseménytől kedvező eredményt nem várni , hogy ez esemény után a berlini emlékiratnak a portával való közlése — úgy reményli az angol kormány — nem is lesz szükséges, hogy Anglia az ország becsülete és érdeke által parancsolt elővigyázati intéz­kedéseket megtette, s végre, hogy Anglia becsülete úgy lesz megvédve, ha neki jut a főrész a béke megóvása és fenntartása ügyében történő lépésekné­l. A­mit az angol kormány a berlini em­lékiratról kijelent, abban a szövetséges ha­talmak is osztoznak, csakhogy, különösen Oroszország, egészen más értelem­ben. Jól értesült helyről jelentik, hogy Oroszország a változott konstantinápolyi helyzet folytán, a berlini emlékiratot ille­tőleg újabb tanácskozmányokat kezdett a szövetséges hatalmakkal, de természetesen az kérdés, hogy mily irányban ? A­mit Anglia kedvező eseménynek tekint, az Oroszor­szágra nézve a Gorcsakoff által dédelgetett tervek megingatását jelenti s így azt látjuk, hogy a keleti kérdésben két egymással ellen­kező áramlat, két egyaránt hatalmas állam által vitetik be az európai diplomatiába, s a helyzet fatálisan kezd hasonlítani ahhoz, mely a krími háborút közvetlenül megelőzte. E közben Konstantinápolyban nyakra-főre sietnek bevégzett tényeket al­kotni. Az új kormány, illetőleg a régi, mely a tróntól megfosztó Abdul-Azizt, végleg meg­alakult. E kormány, mint az alábbi sürgö­nyökből kitetszik, mindenekelőtt arra fekteti a fősúlyt, hogy az új szultánt Európa által elismertesse. Határozottan kijelenti, hogy az Abdul-Azizon állítólag elkövetett erőszakos­ságról szóló hírek alaptalanok, sőt azt is tu­datja, hogy maga Abdu­l-Aziz elismerte az új szultánt. Az uj szultán pedig saját jövedelmeit megosztja az állammal, s meg­bízza a minisztereket, hogy javaslatot dolgoz­zanak ki »oly kormányfő máról, mely leg­jobban megfelelhet a birodalom összes alatt­valóinak, minden különbség nélkül.« Azt látjuk tehát, hogy míg a diploma­­tia újabb beavatkozás eszméjével foglalkozik, Törökország, kétségkívül Anglia sugallatára, maga igyekszik oly reformok valósítására, melyek feleslegessé tegyenek minden be­avatkozást. A levegő tehát telt gyúanyagokkal. Egy­felől a szövetséges császárok kormányai, me­lyek művét visszautasító Anglia, s melyek most az újabb beavatkozás modalitásai felett tanakodnak, s másfelől Anglia, mely büszkén és határozottan kijelenti, hogy »becsülete« a főrészt igényli a béke megóvása ügyé­ben történő lépéseknél. A békét hangoztatják mindannyian, de midőn oly hatalmas álla­mok, a minek most a béke felett deliberálnak, ezt különböző nézpontokból teszik, nagyon közel állanak a háborúhoz. Az európai népek rokonszenve kétségkí­vül Angliáé. A­míg monarchiánk vitte a szö­vetséges hatalmak actiójában a főszerepet, Európa bizalommal tekintett ez elé. Gorcsa­koff azonban egy merész lökéssel kiemelte gr. Andrássyt a nyeregből, a moszkovita ter­vek leplezetlenül a világ elé léptek, s Európa nyugalmát, biztonságát veszélyeztettnek látta. Csak a hatalmas Anglia adhatott az esemé­nyeknek újabb alakulatot. Ha monarchiánk­nak nagy érdekei vannak a keleten, nem ki­sebbek Anglia érdekei. Monarchiánk ellenke­zése Oroszországgal, a rögtöni háborút jelen­ti, ebben a szövetséges császárok ligájának felbomlását, s részünkről egy merész koczka­­játékot. Anglia fellépése még nem teszi lehe­tetlenné a további sikeres diplomatiai actiót, vagy ha ez mágia sikertelen lenne, a­ háború nem a mienk, hanem hatalmas ligák hábo­rúja. Anglia fellépése, előreláthatólag, rövid idő alatt, szövetségesekre fog találni. Fran­­cziaország csatlakozott a császárok szö­vet­ségéhez, de aligha szenved kétséget, hogy támogatni fogja Anglia actióját is, sőt már is jelentik, hogy az együttes eljárásra nézve bizalmas tárgyalások folytattatnak Páris és London között. Olaszország rokonszen­­vével kétségkívül az oroszellenes áramlatot támogatja, s így a tárgyalások, melyeket Oroszország a berlini megállapodások ügyé­ben újabban megindít, gyökeresen más hely­zetet találnak, mint a minőben a berlini meg­állapodások létesülnek. És monarchiánk? És Németország ? Andrássy gróf külügyi politikája a válság tetőpontján áll. E politika, mely Gorcsakoff legújabb felléptéig oly kitünőleg megvédte a a monarchia érdekeit s oly kiválólag volt ér­demes a közbizalomra, most állja ki tűzpró­­báját. A mi érdekünk egyszerű és világos. Érdekünk azt követeli, hogy a keleti status­­ quo, a porta uralma fenntartassék oly bizto­sítékok mellett, melyek reményt nyújthatnak az állandó békére s ez uralom megszilárdu­lására. Oroszország érdeke a porta folytonos gyöngitését, a zavarok állandósítását követeli meg. Az első álláspontot Andrássy gróf jegy­zéke foglalta el , a másikat Gorcsakoff me­moranduma s a berlini értekezlet. Anglia fellépése érdekeinknek kedvez s a monarchia szerepe egyelőre nem lehet más, mint a közvetítés Anglia és Orosz­­ország álláspo­ntja között a béke érdekében, s inkább Anglia, mint Oroszország javára. E közvetítés sike­res és hatalmas lesz, ha velünk van Német­ország ; ingadozó és bizonytalan sikerű, ha Német-Oroszország együttes ligájával állunk szemben. Attól azonban nem tartunk, hogy ismét­lődik a dicstelen szerep, melyet Ausztria a krími háború alatt játszott. Andrássy eddig a veszélyes situatiók embere volt, s bízzunk egyelőre szerencsecsillagában. Ha úgy tudja biztosítani a bé­két, hogy Oroszország terveit megingatta, a legnagyobb szolgálatot tette Európának és a monarchiának, a­melyet ez idő szerint megtehetni. Ez a feladat. Kívánjuk a sikert, reméljük a békét, de azt is látjuk, hogy Európa egy nagy arányú háborúhoz ma közelebb áll, mint a berlini értekezlet előtt. A „Pesti Napló“ tárczája.­­ A „magyar Svájcza-rél. A magyar orvosok és természetvizsgálók, ez évi nagy­gyűlésük székhelyéül Máramaros-Szigetet vá­lasztván, nagyon valószínű,hogy a »magyar Svájcz«-ot a jelen évben igen sokan fogják felkeresni. A vas­út megnyílta óta (1872.) különben évről-évre több tourista vándorol e természeti kincsekben oly gazdag megyébe, azonban ezeknek száma még sem oly nagy, mint a minő számban szokták felkeresni hazánknak többi, sokkal kevesebb érdekes kirándulási ponttal biró, de az utazási programmokba régebben felvett vidékét. De ennek oka leginkább Máramaros megye eddigi elszigeteltségében keresendő, mely még né­hány évvel ezelőtt is több napi szekerezést vett igény­be a legutóbbi vasúti állomástól. A zakatoló, dübör­gő vasút a távolság e gyors közvetítője azonban, most már Máramaros megyét is közelebbi összekötte­tésbe hozta a világgal, s miután hírneves sóbányáin s gyönyörű kirándulási pontjain kívül több igen kitű­nő hatású gyógyfürdője is van, valószínű, hogy ha­zánk e végvidéke rövid idő múlva egyike lesz az utazók által leginkább látogatott megyéknek. S a regényes fekvésű »magyar Svájcz« meg is érdemli a felkeresést, mert míg egyrészről a festői szépségű vidék édes ábrándokba ringatja az utazót, más rész­ről a tudományos buvárlatoknak is tág tért nyújt. A magyar orvosok és természetvizsgálók ez évi közgyűlése, a fővárosi központi bizottság s a Mára­­maros megyében e czélból alakult választmány közös elhatározása folytán, 1. évi augusztus 22-én fog meg­kezdődni. Kirándulási helyek lesznek : az akna-szla­­tinai és rónaszéki sóaknák, a bocskói magyar svájczi soda- és vegygyár, a­mely alkalommal a kirándulók egyúttal a máramarosi kincstári uradalom erdő üze­mével is meg fognak ismertettetni, a kabola-polyánai fürdő s kincstári vashámor és a viskvárhegyi fürdő. Végül egy időben háromfelé lesz kirándulás s kiki tetszése szerint keresheti fel a regényes szépségű Ti­­szavölgyet, a hírneves suliguli forrást, vagy a Parád­dal méltán versenyző brébi fürdőt. A­míg Máramaros megyének nem volt a­­ nagy világgal vasúti összeköttetése, addig az orsz­ág legnagyobb részében mindig úgy emlékeztek meg róla, mint teljesen isolált s kevés culturális élettel ; biró vidékről, a melynek bár megvannak természeti kincsei, de zord égaljánál s lakói civilizálatlanságá­nál fogva a szellemi élet még csak csirájában rejlik. A geographia elmondta, hogy itt a Tisza bölcsője s Európa ezen ötödik, 180 mértföld hosszú folyója kö­zelében gazdag sóbányák feküsznek. Leírta vadregé­nyes hegyeit, nagyszámú havasát s e regényes leírá­sok még azok előtt is a »magyar Svájcz­«czá tették, a kik még közelében sem jártak soha. De azt is számos eset bizonyítja,hogy a midőn távolabb vidéken beszél­tek Máramarosról,többnyire oly zord égaljú vidékként említették fel, a­hol farkasbunda nélkül talán nyáron sem lehet kimozdulni, s minden bokorból medve rémít­­geti az utazót. Szerencsére a vasút alkalmat adott könnyebb módon eljuthatni Magyarban e gyönyörűségpontjára, s most már nagyon sok idegen győződhetett meg,hogy Máramaros nem oly civilizátlan s a mellett zord vi­dék, mint azt legtöbbnyire hitték, hanem egyike Magyarhon legdúsabb vidékének, a­melyet a már mostan szépen megindult kereskedelem és ipar rövid idő múlva oly pontra fog helyezni, hogy nem csak kiterjedésénél, hanem kereskedelmi tekintetben is az ország első megyéi között foglal helyet. Nyers termé­kei egy ország kincsének is elegendők lennének, s ha ezt az ipar, az emberi szorgalom értékesíteni fogja, a legvirágzóbb kulturának lesz tanyája. Minthogy Máramarost ez évben remélhetőleg igen számosan fogják felkeresni, s minthogy eddigelé nem is igen ismertették, érdekes dolgot vélünk tenni, a­midőn a »magyar Svájcz «-ot némileg megismertetni törekszünk. Vázlatokat adhatunk csak, de a részle­tek szigorú tárgyalása nem is lehet e helyen felada­tunk. Arra vaskos kötetek kellenének. Máramaros megye északról Gácsország, kelet­­ről Gácsország és Bukovina, nyugatról Bereg, Ugo­­csa és Szatmár vármegyének, délről Erdély által ha­tároltatok. Átlagos szélessége körülbelül 60 kilomé­ter, míg északnyugatról délkeletnek 145 kilométer­nyire terjed. Területe 1323 négyszög­kilométer. Hegylánczainak közép­magassága 709—1422 méter. Legmélyebb pontja az Ugocsa megyével határos völgyben van, a­hol a tenger feletti magasság mind­össze 143 méter. Az egész megye magas és erdős hegység jellegével bir s az északi szélesség 470 30' és 48° 46' a keleti hosszúság 40° 49' és 42° 45' alatt fekszik. A­mi Máramaros megye régibb történetét il­leti, határozott álláspontot elfoglalni vajmi bajos lenne. Szell Miksa, a Béla király névtelen jegyzőjé­hez irt jegyzeteiben, valamint a múlt század végén M. Szigeten működött Simonchics Incze kegyesrendi tanár »Noctium Marmaticarum Vigiliae« czimi­ kéz­iratban levő művében. Máramarosban már Árpád előtt is lakosokra vél találni; míg Wenzel Gusztáv, Máramarosmegye történetéhez irt kritikai fejtegeté­seiben (Pest, 1857.) ezt határozottan tagadja. Az tény, hogy Máramarosmegye történetéhez a legelső okmányt 1209-ből beírjuk, de az akna-szlatinai sóbánya egy külön helyiségében ma is mutogatják a sómüvelés azon eszközeit, a melyek teljesen a római korszak jelle­gével, bírnak. Lehet tehát, hogy Simonchicsnak van igaza, a­ki a bessenyőket az oláhokkal azonosítván,Má­ramarost már Árpád korában sem állítja lakatlan földnek.Részünkről itt nem akarunk polémiába bocsát­kozni, mert oly biztos adatok, a­melyekkel kétségbe vonhatatlanul visszatükrözhetnék Máramarosnak leg­régibb életét, nem maradtak fenn, s legfeljebb az egy­mástól eltérő nézeteket gyűjthetnék össze. Ugyan azért inkább röviden, csak­is azon kortól fogva em­lékezünk meg történetéről, a­melyből már okmá­nyaink is vannak, s e tekintetben teljesen igazat adunk Wenzelnek, a­ki a XIII-ik századra teszi azon idő­pontot, a­melytől fogva Máramaros történetére nézve biztos adatokat lehet találni. Elnevezése szintén több nézet nyilvánításra szolgáltatott okot. Simonchics: »mara mure« (vas­kapu) nevű oláh szótól származtatja, míg mások ál­lítása szerint a magyarok, természeti, s nem épen a legkedvezőbb viszonyainál fogva nevezték v­ona el »már­a már rész«-nak. Az első több valószínűséggel bír, de részünkről nem zárjuk ki annak lehetőségét sem, hogy elnevezését a Sziget városa mellett régen állítólagosan fennállott »Maros« nevű vártól nyerte volna. Azonban egyik véleményen sem lehet elindulni. Tapasztalatok bizonyítják,hogy egyes szavak, elneve­zések eredetét nagyon gyakran magyarázták téve­sen magából a gyökből. Elég az hozzá, hogy a XII-ik században e földet már Máramarosnak nevezték. II. Endre király többször tartózkodott Mára­marosban, erre kétségbe vonhatatlan adataink van­nak. Ezen időben, római katholikusok már laktak a megyében. A tatárok pusztításai szintén élénken ér­ték e vidéket. Az oláhok letelepedésére vonatkozólag azonban megjegyezhetjük, hogy téves Lauriani Tre­­bon azon állítása, miszerint a néhai Dácia Mára­marost is magába foglalta volna. Máramarosba az oláhság egy része IV. László előtt jött, de az számra nézve nagyon kevés lehetett. A jelenlegi oláhság azon »ó-romai«-aktól származik, a­kik Pac­ymeres György szerint Palaeologus Andronikus görög csá­szár (1282—1320) által küldettek IV-ik László (1272 — 1290) segítségére.Sajnos,hogy a majdnem há­romszor annyi oroszság bejövetelére nézve oly kevés adatot találunk. Valószínű, hogy történetük a szom­szédos Bereg, Ugocsa, s a közeli Ung és Zemplén megyei oroszokéval szoros összefüggésben van. E szerint az oroszok, a magyarok után származtak vol­na Máramarosba, s abból is látszik, hogy Márama­­maros termékenyebb vidékeit beköltözésükkor már lakták, mivel a legsivárabb és legterméketlenebb vi­dékeken rég időtől fogva orosz ajkú lakosokat talá­lunk. 1299-ben a magyar király felsősége alatt levő galicziai herczeget (Leo) Gergely beregi fő­ispán urának nevezi. Máramaros még ekkor nem volt önálló megye s még az sem bizonyos, vál­jon önálló vármegyévé alakulása az Árpád-ház­­beli uralkodók alatt történt-e , mert azon ok­mány, a­melyben az első máramarosi főispánról léte­zik említés, 1303-ban, tehát két évvel III. Endre ha­lála után kelt. Részünkről azonban azt hiszszük,hogy IV. Endre, ki a vármegyék szervezése körül bizonyos előszeretettel járt el s az udvarbirák — comes paro­­chianus­ helyett, az alispánokat — vice comes — ki­nevezte, aligha hagyott oly nagy vidéket, mint Má­ramaros, főispán nélkül. A máramarosi öt korona-város közül Visk, Hosszumező, Técső és Husztnak Róbert Károly 1329-ben adta ki szabadságlevelét. A megye szék­helye M.-Sziget, 16 évvel későbben, 1345-ben igtat­­tatott csak be Nagy Lajos által a korona városok so­rába. Különben e városok között a régibb korban Huszt és Visk játszották a legnagyobb szerepet. Huszt fontos erősség volt ,Visken pedig II. Rákóczy György tartott 1657. január 14—18-án országgyű­lést, a midőn a lengyel korona elnyerése végett e vá­roson keresztül utazott. A korona­városokig a Szat­­már és Ugocsa felől terjedő rész a XIV-ik század­ban már főispánok alatt állott, de a felsőbb v­dők oláh ajkú lakosságának vajdái voltak. A XIV-ik században azonban a főispáni tisztet egyesíteni kez­dők a vajdasággal; a vajda czimet Miklós ugocsai és máramarosi főispán 1303 - n már viselte is. Lehet, miszerint az ezen egyesítés által a nemzetiségi érzetben támadt visszahatás idézte elő a máramarosi oláhság­­nak a XIV-ik században Moldvába történt nagy­számú kivándorlását S az tény is, miszerint Moldva Máramarosból nyerte lakosságának legnagyobb ré­szét. E kivándorlókat Bogdán vezette, a­kinek atyja a nemzetiségi írók túlzott állításai szerint a Bolgáror­szágban Kalojohannes név alatt (1197—1206) ural­kodott fejedelem lett volna. Ezen Bogdánnak fiát Drágost is (a Drágfiak ősét) állítják a kivándorló csapat fejének. A király tudta nélküli kivándorlók jószágai a koronára szállottak vissza. A visszatérés­re Nagy Lajos király még tittokban fegyverrel akar­ta kényszeríteni, de csak egy kis töredék tért vissza, a­kiknek azután kiváltságul adatott vajdáiknak sza­badon való választása. Ezután is azonban a nemesség legnagyobb részét az oláhok között találjuk fel. Zsig­­mond király korából egy okmányon a máramarosi nemesség nagy része név szerint is fel van tüntetve, s ott találjuk a Vlád, Dán, Drág, Nyegre, Pap, Drá­­gos stb. családok neveit. Ily nevezetű családok még egy-kettő kivételével ma is léteznek a megyében. A középkorban e családok közül csakis a Drágh csa­lád egy tagja viselt magas hivatalt, a kit 1378-tól 1398-ig találunk az okmányokban mint főispánt föl­említve. Ennyit Mármaros történetéről, egyéb viszo­nyairól más alkalommal. Szabó Sándor, Budapest, junius 2. (A szabadelvű párt) ma esti érte­kezletét G­e­r­0­v­e elnök megnyitván, folytattatott a­­ a törvényhatóságok kikerekítéséről szóló törvényja­­j vaslat tárgyalása. A tárgyalás megkezdése előtt Horánszky Nándor a jegyzőkönyvben kimondatni kívánja, hogy Heves-Szolnok megyére vonatkozólag az utóbbi ér­­­­tekezlet Szolnokot fogadta el határozatilag szék-­­­helyül. Elnök e kijelentést megerősíti. Megkezdetvén a tárgyalás, Szomjas József­­ Szabolcs megye érdekében szólal fel, s Hajdúmegye­­ részére e megyétől elszakított területért Szatmár­­megyének néhány beszögellő községét és Beregme­­gyétől Namény városának Szabolcshoz csatoltatását kéri, ez irányban módosítást nyújtván be. Az értekezlet megmarad előbbi álláspontja mellett, azonban az indítvány benyújtását nem ellenzi. Következik a törvényjavaslat 2. §-nak tárgya­lása, melynél M­á­r­i­á­s­s­y Sándor szólal fel, indít­ványt nyújtván be az iránt, hogy a 16 szepesi város választási censusára vonatkozólag egyenlő kedvez­­­ményben részesüljön a királyföldi városokéval, me-­­ lyeknek eddigi választási jogait a törvény érintetle­nül hagyja. Bánó József melegen pártolja az indítványt, különö­en ezen városok értelmiségének befolyását és vagyonosságát emelvén ki. T­i­s­z­a Kálmán miniszterelnök kifejti, hogy a­­ szepesi városok helyzete e tekintetben nem egyenlő a királyföldi városokéval, a­mennyiben ezekben a most létező census hagyatott meg, míg az indítvá­nyozó a szepesi városoknál a census megszorítását, tehát változtatását kívánja, minek ő sem indítvá­nyozására, sem védelmezésére nem hajlandó. Az értekezlet erre megtartja a §. szövegét, de nincs kifogása az indítvány benyújtása ellen. A­­javaslat 4 §-a változatlanul elfogadtatik. Az 5-ik §-nál, mely a minisztert a kikerekített­­hatóságok határainak az érdekeltek meghallgatásá­val való megállapítására hatalmazza fel, Tisza Kálmán mint elnök azon módosítást kívánja beigtattatni, hogy ezen megállapítás még ezen év folytán hajtassák végre. Ez elfogadtatott, valamint a­­javaslat többi szakaszai is s ezzel az értekezlet eloszlott. (A független szabadelvű párt­ mai értekezletében elhatározta, hogy nem bocsátkozik a területrendezési tvjavaslat végszakaszainak részletes tárgyalásába, miután azok szükségszerű következmé­nyeit képezik az általánosságban már a képviselőház által elfogadott területrendezésnek. A párt elnöksége felkéretett továbbá oly irányú lépések tételére, hogy a nyári szünidők után a párt tagjai egy csoportban ülhessenek a képviselőházban. (Az 1877-iki közös költség­vetés­ fő összegei, amint a két delegátió ma azokat, az eltéré­sek kiegyenlítése után egybehangzóan megszavazta, a következők: Rendes kiadások: Külügyminisztérium 3,141.680 frt Hadügyminisztérium 86,240.704 » Hadtengerészet 8,048.410 » Pénzügyminisztérium 1,851.515 » Közös főszámszék 126.714 » összesen 99,409.023 frt Rendkívüli kiadások: Külügyminisztérium 38,800 frt Hadügyminisztérium 10,585.006 » Pénzügyminisztérium 1050 » Hadtengerészet 1,277,780 » összesen 11,902.630 frt Az összes szükségletből levonatván a 11 millió­nyi vámjövedék, marad 100,311.659 frt — ki. ebből 2 % a magyar kincstár terhére: 2,006.233 »18 » A maradékból fizet : Ausztria 70°/0-ot, azaz: 68,813.798 » » Magyarország 30°/6-ot, azaz: 29,491.627 » 74­/2 » (A közlekedés az Al-Dunán.) Említet­tük azon garázdaságot, melyet bolgár felkelők a »Radetzky« gőzösön minap véghezvittek. Most ez esetről újabban a következőket jelentik: Mikor a bolgárok a hajót elhagyták, a hajó há­­borútlanul tovább ment Widdinig. Itt az egyik utas, egy török őrnagy kiszállt és az eseményt bejelentette a pasának, ki nem akarta megengedni, hogy a hajó tovább mehessen. A kapitány ellenvetéseket tett, mire a pasa megengedte ugyan, hogy a hajó tovább mehessen, de csak olyformán, hogy a török állo­másokon nem szabad kikötnie. Cassian gőzhajó társulati igazgató e tilalom hí­rére Bécsből lejött Budapestre, Andrássy gróf pedig a konstantinápolyi nagykövetnek kellő utasí­tásokat adott. Időközben a gyors hajóknak megengedtetett, hogy kikössenek és ma délután Gyurgyevó és Kon­stantinápolyból egyidejűleg azon távirati értesítés ér­kezett, hogy a török kormány teljesen hatályon kívül helyezte a forgalmat korlátozó intézkedéseket. (A török trónváltozásról) itteni kö­­r­ö­k, melyek Konstantinápolylyal intim összekötte­tésben állanak, ma délben azon hírt vették, hogy az elűzött szultánt törvényszék elé fog­ják állítani, és megtörténhetik, hogy nyilvánosan lefejezik. Ez a szultánok tör­ténetében nem első eset; megtörtént már két-három­­szor is, így pl. II. Osman is nyilvánosan ítéltetett el, és nyilvánosan ki is végezték. (Lásd az alábbi táv­iratokat.) A sikerült forradalomban főérdeme volt a seikh­­ül-Islamnak, Chabrullah effendinek. Ez bizalmas em­bere volt a szultánnak, ő kísérte Abdul-Azizot euró­pai útján; vele járt Budapesten, Bécsben, Párisban Londonban. Az effendi jól ismeri az európai intéz­­mény­eket. A döntő pillanatban rendkívüli bátorságot ta­núsított. Mikor a minisztertanács együtt volt és a szul­tán kijelentette, hogy hallani sem akar a tőle kívánt áldozatokról és így az utolsó kísérlet is meghiúsult. Chabrullah volt az, ki odaállott a szultán elé e sza­vakkal: »Te tudod, hogy az ország ügyei roszul állanak, hogy te vagy ennek az oka, hogy neked visz­­sza kell lépned!« Az eredmény, mely e bátor szavakat követte, ismeretes: a keleti ügyekben történeti jelentőségű fordulat állott be. (A képv. ház jogügyi bizottsága) mai ülésében folytatta a békebíróságról szóló tör­vényjavaslat tárgyalását. A 24-ik­­­nál elfogadtatott azon elv, hogy a közigazgatási és nem a kir. járásbirósági járás­ képezend egy békebirói járást, miután a többféle beosztás igen zavarttá tenné az intézményt. A 25. §.§.-nál kimondatni kívánta Teleszky, hogy csak Budapesten legyenek kerületi békebirák. Csemegi államtitkár azon felszólalása folytán, hogy másutt, mint p. D. Aradon, Temesvárott nagy külvárosok léteznek, és hogy ott helyén lehetne szin­tén több kerületi békebiró alkalmazása, a szerkezet változatlanul elfogadtatott. A 26-ik §-nál elvképen kimondatott, hogy a községi bíró azon pénzkövetelésekre, melyek ille­tőségéhez fognak tartozni, kizárólag fog ítélni és igy vele sem a járásbiró, sem a többi békebiró concur­­rálni nem fog. A 28-ik §-nál Hor­vá­th Lajos utalt arra, hogy e törvény nem annyira a jogtudósok,mint a nép számára szól, tehát homályosnak tartja, ha csak ál­talánosságban és hivatkozással az 1869. 54 t. ez. és 1871 . 31. t. ez. állapittatik meg a békebirói illető­ség. Sőt miután a cselédekről szóló és kereskedelmi­törvény már is sokban módosította az 1869. 54. t.­­ czikket ezen okból kívánja, hogy a békebirói illetőség esetei részletesen számláltassanak elő, és ezen okból ajánlja a 28., 29. és 30. §. új szövegezését és az e te­­kintetbeni tárgyalásnak elhalasztását. Teleszky megjegyzi, hogy mindenekelőtt ál­talánosságban ki kell jelenteni, hogy a békebíró csak a) készpénz, b) ingóság és c) munkateljesítésből szár­mazó peres ügyekben ítél, ha az összeg az 50 irtot meg nem haladja. E mellett nem tartja feleslegesnek, ha az illetőségi hatáskör még részletesen is elősorol­­tatik. Többek felszólalása folytán elhatároztatott, hogy a 28., 29. és 30. §§ okat az előadó újólag és a fennebbi értelemben szövegezze. Hammersberg indítványozza,hogy a béke­birói illetőség, tekintettel arra, hogy többnyire jog­­végzett egyének lesznek békebírák — 100 forintra emeltessék. — A bizottság mellőzte ez indítványt főleg azon okból, mivel az esetben a járásbíróságok­tól szükségtelenül háromnegyed részét az ügyeknek elvenné, és viszont a békebírákat nagyon megter­helné. A 32 ik §-nál a községi békebíróság hatáskörét a tervezet szerinti 20 főról Szilágyi és Bokros leszállíttatni, Hammersberg 30 forintra fölemel- t tetni indítványozza.­­ A bizottság e hatáskört csak a 15 forintos követelésekig terjeszte ki. A 32-ik §-ban a mezei rendőrségi kihágásokra nézve Horváth L. indítványára kimondatott, hogy a felperes a békebírót, vagy a járásbírót választ­hatja. A 33—36 .§-ok változatlanul elfogadtattak. A 37-ik § ban Szilágyi D. és Horváth Ti. in«fuivó,n­yör» Logy o.­ból Bebiró érd­e­keltsége esetén a felperes a szomszéd községek egyi­kének békebirájához fordulhat. A 38-ik §., mely szerint a békebiró igen bo­nyolultnak talált ügyek elintézését magától elutasít­hatja, Horváth L. indítványára kihagyatott. Ezzel a tárgyalás folytatása holnapra halasz­­tatván, az ülés véget ér. (Arad­ város törvényhatósága) felira­tot intézett a min. elnökhöz az aradi várparancsnok­ság által a város tulajdonát képező területen tartott marhavásár fegyveres erővel történt szétkergetésével ejtett sérelem megtorlása tárgyában. E feliratot tegnap nyújta át a miniszterelnöknek a törvényható­ságnak Aczél főispánból, Chorin országgyűlési képvi­selőből, Salacz polgármesterből s Deutsch Bernát bizottsági tagból álló küldöttsége. A miniszterelnök megígérte az ügy beható megvizsgálását s az okozott sérelem orvoslását. Az uzsora­törvény. — jun. 2. Hosszas fontolgatás után megállapította a kormány az uzsora mérséklésére irányzott törvényjavaslatát. A munka a képviselőhöz

Next