Pesti Napló, esti kiadás, 1876. augusztus (27. évfolyam, 179-209. szám)
1876-08-04 / 182. szám
182. mam. Budapest, Péntek augusztus 4.1876.5/7. évfolyam. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hiviitall barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különítüldéséért felülfizeti is évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetésein szintúgy mint előfizetések a Pesti ISTapló kiadó- hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. . . „A Budapest, avig. 4. A Csatatéren három nap óta rendkivüli erélylyel folynak a küzdelmek. Knjazevácz és Zajcsár a két czélpont, melyre a törökök erőfeszítései irányulnak. Tegnap már jelezve is volt Zajcsár elfoglalása, sőt a mint halljuk, illetékes helyen hiteles forrásból is jelentették a nagy eseményt, de azért a dolog még mindig kétes, mert hivatalos alakban nem jött róla tudósítás. A törökök mindenütt roppant vakmerőséggel rohannak előre s ha itt-ott vissza is szorittatnak, rendületlen bátorsággal újítják meg a támadást. Minthogy ma a délkeleti csatatéren ők vannak nagy tulszámban, valószínű, hogy végül is övéik lesz a diadal. Knyazevácz vidékén a szerbek a Rubiczjka-patakra támaszkodnak, mely a várostól másfél kilométernyi távolságban ömlik a Timokba; ezenkívül jobb szárnyuk a Glogovácz körüli erdők s egy más hegyi patak által van védve. Harczvonaluk nyolcz kilométernyi hosszú ; ezenkívül elhelyezésük anynyiban kedvezőtlen, mert positióik fölött a Timok jobb partján a török kézben levő magaslatok uralkodnak. Az elhatározó ütközet ma már okvetlenül megindult. Ha Zajcsár elestének híre valónak bizonyul, úgy a szerbek Knyazevácz tájáról valószínűleg komolyabb harcz nélkül el is fognak vonulni. Míg a csatatéren az eldöntés küszöbén állunk, a nagyhatalmak közt a Hladiutióra nézve elvileg már létrejött a megegyezés. Erre nézve a hivatalos »Ag. Gen. Russe« a következő táviratot küldi szét : »A nagyhatalmak a közvetítés alapvonásaira nézve megegyeztek, de még nem állapítható meg azon pillanat, melyben ez hasznosnak mutatkozik anélkül, hogy az egyik vagy a másik fél érdekeit csorbítaná. E szerint, mint reggeli lapunkban is jelentettük, a hatalmak be akarják várni az eldöntést. Akkor azonban teljes egyetértéssel lépnek a hadviselő felek közé. Az angol parliament vitái a keleti kérdésben, melyeket mai lapunk részletesen ismertet, képezik a nap egyik főeseményét. A »Daily News« Gladstone főlapja, nagy ellentétet lát Disraeli és Derby urak nyilatkozatai közt. Az a nézet, hogy a miniszterelnök, s a külügyminiszter közt nem teljes egyetértés uralkodik, már ismételve fölmerült. Mindig azt mondották, hogy Disraeli elérkezettnek látja az időt Oroszország megalázására, s csak Derby úr fáradozásai mentették meg a világ békéjét. Ha ez talán túlzott is, annyi tény, hogy az orosz-angol viszonyok bensőknek épen nem mondhatók. Bizonyítja ezt a német félhivatalos lapok magatartása, mely Anglia iránt folyton fölötte barátságtalan, noha Németország és Anglia között nincs semmi komolyabb ellentét. Jellemző, hogy például a »Nordd. Alig. Zig« igen részakaratúlag bírálja az angol kabinet hétfői nyilatkozatait. Azt veti szemükre Disraeli és Derby uraknak, hogy Gladstone és Granville urakkal szemben igen helytelenül alkalmazták azon állítást, hogy azért nem fogják föl a kormány politikáját, mert nincs érzékük Anglia érdekei iránt. A német lap emlékezőtehetségbeli gyöngeséggel vádolja Disraelit ; elmondja, hogy az ő és Derby nyilatkozatai homályosak vagy kétszínűek, mert úgy látszik, még mindig azt akarják, hogy ne ők csatlakozzanak a continentális hatalmakhoz, hanem hogy ezek kövessék Anglia vezetését, mely a három császár ismételt nyilatkozataiban még mindig nem lát elég »kezességet« arra nézve, hogy nyugodtan hozzájuk csatlakozhatik. »Mik tulajdonképen azon czélok— igy végezi epés kifakadásait a berlini lap — melyek felé iparkodnak, arról sem Disraeli sem Derby nem adott felvilágosítást; azon hatalmak közt, amelyek eddig a keleti gyúanyagoknál őrt állottak, Anglia mindenesetre nem foglalt helyet. E szerint a német fővárosban attól tartanak, hogy az angol politika jövőre sem fog Oroszország óhajainak megfelelni. És e félelmek teljesen indokoltnak mondhatók. A „Pesti Napló“ tárczája. A rémes titok. Regény két kötetben. írták : Bolot Adolf és Dautin Gyula. — Francziából. — ELSŐ KÖTET. A pénztárnok. XIV. (Folyt.) Több gyorskocsi állomásozott a kiszállónál. Causson odament az egyik kocsishoz és megkérdezte, hogy Joigny felé megy-e. — Igen is. — Mikor indul ? — Kis félóra múlva. — Van még helye ? — Szolgálatára. . . Félóra nem nagy késedelem, aztán jut még idő a falatozásra is. Épen el akart menni, midőn meglátta ugyanazon vastag utat, kire már a hajó fedélzetén kezdett gyanakodni; az is a kocsishoz ment és ugyanazon párbeszédet folytatá vele, mint ő. Gyanúja nőttönnőtt; nagyban fokozódott, midőn a kövér úr feléje jött és nyájas mosolylyal megszólította: — Úgy látom, hogy szerencsém lesz kegyeddel együtt utazhatni. Causson összerezzent és minden válasz nélkül hátat fordított a kövér urnak. Kicsoda ez az ember ? Miért jár úgy a nyakára? Mit jelentsen e megszólítás? Nem akar az részakaratú irónia lenni ? Hát még az a mosoly ? Zavarba jött, de aztán megnyugodott. — Ez lehetetlen! gondolá magában; ez az ember tisztességes polgár, nem pedig rendőrügynök. Hol is jár az eszem, hogy olyan ostoba ijedtség fog el! A parton szép fogadó volt épitve; Causson nem mert bemenni, nehogy észrevegyék. Elment egy szük, sáros mellékutczába és ott talált valami kurta korcsmát ; ott rendelt valami ételt. Még volt egy negyedórányi ideje. A menekülés sok véletlennel jár, ki tudja, mikor fog megint étkezéshez jutni. Jónak találta bemenni egy pékhez és czipőt venni. Azután rémülettel gondolt rá, hogy nincs útlevele és hogy hétköznapi ruhájában jár; személyleírása meg van sürgönyözve mindenfelé és így bizonyosan ráismernek. Bement egy ruhakereskedésbe és vett egy felöltőt, azután belépett egy fodrászhoz és levágatta szakállát. Ezen elővigyázati intézkedések után visszasietett a gyorskocsihoz. Ott már várakoztak reá. Két csendőr kerülgette a kocsit és nézte az utasokat. Gausson megdöbbent. A kocsis nem ismert itt és egyre dörmögött a késedelmező ellen. _Hiszen itt vagyok már, — szólt Gausson. _ Ön az ? dehogy ! felelt a kocsis és megnézte. Igaz, már most látom, hanem Ön levágatta a szakállát és uj felöltőt vett ? . . . A csendőrök meghallották ezt! .. Causson nem vesztette el lélekjelenlétét és egész könyedén válaszolt : — Nos, hát aztán! Felöltőt vettem, mert az esték igen hidegek. Remélem a kocsi jól van elzárva. — Hogyne ? No de induljunk. Causson beszállott végre valahára indulhatott. A hátulsó kocsirészben egyedül volt a kövér . Ez az ostoba kocsis nem ismerte meg szólt ez finom mosolylyal, én bizony megismertem mindjárt. Causson nem felelt, meghúzta magát a zugba és el volt szánva, hogy erélyesen védi magát, ha meg akarnák támadni. De azután lassanként megnyugodott, és csak a múlt és jövő aggasztó. »Mi történt azóta Párisban? Bizonyosan kinyitották a pénztárt. Mit szól Maheurtier ? De ez gyalázatos csalás volt! A rendőrség most már motozást tartott az Enfer-utczában. Clemencének volt-e ideje Richardot Montreuilbe vinni? Mi lesz már most e két szegény teremtésből, kik most nyomor és gyalázatba vannak sodorva ?« E gondolatnál arczán kínos érzelmek tükröződtek vissza, szemes könybe borultak. — Ha a szabad levegő ártalmára van, betehetjük az ablakot, szólt az utitárs. — Dehogy a szabad levegő igen jót tesz, felelt Causson türelmetlenül, nyugtalankodva. Vájjon mit jelentsen ez a tolakodás? Sensban a kocsis lovakat váltott és a kocsi haladék nélkül tovább ment. De ez időtől fogva a kövér úr mind gyakrabban szólítgatta meg Caussont, úgy hogy ez kénytelen volt folelgatni, mert különben felkelti a gyanút, ha ugyan máris nem gyanakszik az idegen. Mennyi kin és félelem ! Causson borkereskedőnek adta ki magát; útitársa szintén az ő Joignyba ITiCgY b°rt vásárolni; útitársa is ilyen szándékban van. »Hol van a kereskedése? Különös, hogy nem ismerik egymást. . Milyen borok termettek az idén, mi az áruk ? Nincs valami sógora, akit Gérardnak hívnak«. Majd meg más tárgyra tértek át: »A bankárok mind gazemberek, kik megszöknek az emberek pénzével. Fél vagyonát vesztette egy ily szökés következtében. De van egy barátja, az okosabb, ember az a Mabeurtier-féle intézetben helyezte el pénzét és bizonyosan nem fog veszíteni semmit. Őszintén beszél ez az ember, vagy cselfogást próbál ? Causson kurta, semmitmondó feleleteket adott; azon töprenkedett, hogy személyleírását nem sürgönyözték-e meg eddig Joignyba; tán már várják is, hogy kiszállásakor rögtön letartóztassák. A félelem nagy erőt vett rajta, a veszélyt igen fenyegetőnek találta. Villeneuve-sur Yonneban oda szólt a kocsisnak, hogy le akar szállni. — Hogyan, ön itt marad, kiáltott a borkereskedő ; azt hittem, hogy Joignyba megy ? — Igen, igen, hanem majd csak holnap. Itt is akarok valami üzletet csinálni. — Az igaz, nem rosz gondolat. Én is leszállok. Causson annyira megrémült, hogy hamarjában kifizette a kocsist és míg a borkereskedő összeszedte málháját, ő egy mellékutczába osont és futott, amíg csak a szabadba nem ért. Itt mert csak lélegzetet venni. Derült, csillagos, kissé fagyos éjjel volt. Causson hallgatózott, nem hallott egyébb neszt, mint a tovarobogó gyorskocsiét. Nem üldözték. De mit tegyen ? Mintegy tizenegy óra lehetett. Visszamenjen Villeneuvebe szállást keresni ? ezt nem merte. De itt a hidegben szabad ég alatt csak nem töltheti az éjjelt! Gondolkodás közben egyre didergett, mert fagyos szél keredett Mindegy, menjünk csak előre, gondolá magában. A vidéket nem ismerte, csak annyit tudott, hogy hat mérföldre van a falutól és déli irányban kell mennie. De hogy igazodjék el ? Sűrü köd kezdé a tájat ellepni; a sötétség egyre sűrűsödött. Addig kell járnia, mig menhelyet nem talál, mely nem rejt kelepetét. Tovább haladt a kavicsos után; minduntalan belebotlott a mezők barázdáiba,a szőlőindákba; gyakran pocsolyába talált lépni, szeme fürkészve nézte a sürü sötét tájat, a tanyák felől elcsaholás hallatszott és az éjszaka ezer hangú tompa moraja, így botorkált tovább vagy egy óráig; egyszerre vagy tíz lépésnyi távolban fekete tömeget vett észre; szénakazal volt; elszánta magát, hogy itt lenyugszik; egészen ki volt merülve. A kazal egyik oldalán kiszedte a szénát anynyira, hogy mélyebb üreg támadt, amelyben meghúzhatta magát; a kiszedett szénával betakarózott; alig, hogy ez üregben leheveredett, máris mély álomba merült. Már fényes nappal volt, mikor felébredt, erős rázásokat érzett; mellén és fején a széna mind nehezebb lett, mintha valaki meg akarná fojtani. Egyszerre valami szúrást érzett a combjában és felsikoltott. Erre valaki elrémülve felkiáltotta magát. Causson felegyenesedett, lerázta magáról a szénát és kibújt az üregből. Lábainál egy vasvillát pillantott meg, száz méternyi távolban pedig egy parasztot látott, ki lélek szakadtából futott a kazaltól. Most gyorsan kereket kell oldani, mert a béres fellármázza a falut, értesíti a hatóságot és félóra múlva itt lesz a falu népe vasvillákkal, botokkal és rozsdás puskákkal. Causson felszedte kalapját és futni kezdett. Futás közben felismerte a tájékot; az éjjel nem igen tévedt el; három kilométernyire van Villeneuve-ön túl; jobb felől széles kék szalag látszik, mely a völgyön kígyózik végig. Ez bizonyosan az bonne. A szökevény a folyamhoz sietett, hogy annak mentében halad tova, igy nem tévedhet el. Most már ki volt pihenve, lelke kissé nyugodtabb lett. Csak most vett magának időt, hogy a Montereauban vett czipőt elköltse. (Folyt, köv. úrral. Budapest, aug. 4. (A földhitelintézetről.)Az igazságügyminiszternek, — mint a »N. H.« jelenti — tudomására jutott, hogy a magyar földhitelintézetről szóló 1871. 34. tvczikkel ellentétben több telekkönyvi bíróság azon téves eljárást követi a nevezett intézet ügyeiben elrendelt végrehajtás foganatosításánál,hogy a végrehajtási végzések bekeblezése után a tartozékok összeírása s a becslés is hivatalból foganatosíttatik, az intézet azon törvényadta joga pedig figyelmen kívül hagyatik. Az összeírás a becslés foganatosítása, minthogy a törvény szerint ha az intézet a jelzálogul lekötött jószágnak nem végrehajtás útján haszonbérbe adását kéri, hanem a végrehajtási eladást tartja szükségesnek, az illető jószágnak a kölcsön engedélyezésekor felvett értéke veendő becsértékül s kikiáltást árul, merőben felesleges, az adósok szükség nélküli terheltetésével jár s az ügy gyors befejezését gátolja. A miniszter közrendeletileg felhívta a telekkönyvi bíróságokat, hogy jövőre mindig a törvényben szabályozott eljárást kövessék. (A keresztények helyzetéről) a prizreni sandsákságban írják a »Pol. Corr.«-nak . E sandsákságot nem látogatá meg se felkelés, se más rázkódás, s pár hó óta mégis igen szomorú állapotok honosultak ott meg. Máj. 14-én Djakovában egy katholicust meglőttek a zapite-k, néhány nappal később pedig egy másik Prizrenben fényes nappal gyilkoltatott meg. Május 28-án egy ottani szerb házát hamvasztották el; jun. 2-án pedig egy ifjú szerbet gyilkoltak meg; jun. 6-án egy prizreni kereskedőnek boltját, 15-én négy szerb házat raboltak ki, s Pozran bolgár falvat égették fel, mely alkalommal 10 bolgár veszte el életét. 16-án egy ifjú szerbet késsel veszélyesen megsebesítettek, két nappal később egy szerb parasztnőt gyilkoltak meg. 21-én éjjel 300 bandita közeledett Prizrenhez, kiket küldöttek által visszatérésre bírtak ugyan, de 20 ember mégis a városba nyomult, s kifosztott 7 keresztény és török házat. 22-én a zacistei szerb templomot rabolták ki s Botsa falvat támadták meg. Prizrenben Mehmed lovassági tiszt azzal mutatja magát, hogy sétálás közben a boltjaik előtt csendesen ülő keresztényeket ütlegeli és felpofozza. 24-én egy szerbet, kinek házát már előbb leégették, darabokra vagdalták szét. Ily körülmények közt természetes a keresztények rémületes elkeseredése, s nem maradhatnak ki a véres conflictusok. A muzulmánok provocálni akarják a keresztényeket, hogy a jog látszatával tölthessék azrajtuk bosszúsukat. (Ignatieff tábornok), mint Pétervárról írják, múlt bő 28-án Odessán át oda érkezett, másnap kihallgatáson volt a czárnál, s később értekezett Gorcsakoffal. A külföldi lapok már megérkezte előtt pontosan értesülve voltak erről, hogy Ignatieff viszszahivatott, csak abban nem értettek egyet, vajon Pétervárott, Gorcsakoffot váltandja-e fel, vagy el fog bocsáttatni. Konstantinápolyban az utczákon terjesztetett szét a következő furcsa értesülés: »A hivők örömére! Ignatieff visszahivatott s Gorcsakoff elbocsáttatik. Oroszországnak köteleznie kellett magát arra, hogy magatartása által az utolsó időkben szenvedett veszteségeinkért azonnal 400 millió livret fog fizetni.« A hivők örülhetnek e birnek, a hitetlenek számára azonban megjegyzendő, hogy Ignatieff éven- kint ez időtájban szabadsággal el szokott utazni s a törökországi helyzet jelenleg azzal is igazolhatta pétervári útját, hogy személyesen tehessen jelentést a czárnál s értekezhessék a külügyi politika vezetőjével. Minden szabadságolása alkalmával el szokott terjedni a hír, hogy Gorcsakoffot fogja felváltani s a szabadságidő leteltével mindketten szépen visszatértek állomásaikra. (Török-Horvátországból) Írják, hogy a viszonyok ott mind türhetlenebbekké alakulnak. Atif bey annyira felbujtogatta a mohamedánokat, hogy a keresztények folytonos rettegésben élnek, s általános vérontástól tartanak. Aki csak menekülhetett, Horvátországba ment. Tekintélyes kereskedők szökés által menekültek, visszahagyva családjaikat s vagyonukat. A mohamedánok azt mondják, hogy a keresztényeket el kell tenni láb alól, különben fegyvert fognak a félhold ellen. A serajevói olasz főconsul beavatkozásra szólíta fel a főkormányzót, s ez sürgönyzött is a brodi kajmakámnak, de ez nyíltan bevallja, hogy nincs elég hatalma leküzdeni a mohamedánok fanatismusát. (Herczegovinából) Írják a »Pol. Corr.«nek: A montenegróiak négy ágyúval ostromolják Bileket, s e hely már veszélyben forog. Nem érkezvén meg a Mukhtar által oda rendelt élelmiszerek, nincs eleséggel kellően ellátva, s még vízben is hiányt szenved. E körülmények Mukhtart arra bírták, hogy megmaradt kevés nizam-zászlóaljával és basik-bozukjával Bilek segélyére menjen, de útban találta Peko Pavlovics hadtestét, s vissza kellett térnie Trebinjébe. Befolyással volt visszatértére embereinek demoralizáltsága is, kik már a vrbicai csata előtt úgy ki voltak éhezve, hogy Planaban a gabnazsákokra rohantak s gabnaszemekkel tömték meg szájukat. Mukhtar visszatérvén Trebinjébe, sánczokat emeltet körülre, talán azért, hogy eltitkolja azon valódi szándékát, hogy Mostarba akar visszavonulni. Sikerülhet is ez neki, mert a montenegróiak nem őrködnek eléggé. Mukhtar a vrbicai csatában bal füle mögött könnyű sebet kapott, amely nem gátla őt abban, hogy a trebinjei kivonulást vezesse. A csata színhelyén sok hulla heverelterhetetlenül, s annyira ragályossá teszi a levegőt, hogy még Ragusában is megronthatja a közegészségi állapotokat. A montenegróiak azon törekvése, hogy Mukhtart isolálják, sikerült. A trebinje-ragusai utat egy felkelőcsapat tartja megszállva, s az összeköttetés a két hely közt tényleg megszakadt, úgy, hogy az élelmiszer-szállítmányoknak vissza kelle térnieragusába. Mukhtar előleként minden út el van zárva. (A segélygyűjtések Oroszországban mind nagyobb mérveket öltenek. A czárné védelme alatt álló »társulat a sebesültek, s betegek védelmére« engedélyt nyert arra is, hogy tagjai házról-házra járhassanak a» alancsi ívekkel. Júl. 31-én a társulat közgyűlést tartott, melyben a genfi nemzetközi bizottság körlevelével egyetértőleg megállapíttattak egy nagy egészségügyi osztály Szerbiába küldésének módozatai. Nagyszerű áldozatkészségről tesz tanúságot a moszkvai kereskedőosztály is, s ott már több tábori kórház fenntartása és felszerelésének eszközei vannak összegyűjtve. A raskolnik (görög kath.) községek is, melyekhez tudvalevőleg Oroszország leggazdagabb kereskedői tartoznak, buzgó részt vesznek e humánus fáradozásokban. (A török önkényesek.) Ruszsukból írják, hogy oda múlt hó 20-án Konstantinápolyból egy 940 főnyi önkénytes zászlóalj érkezett. Az önkénytesek kék gyapotzubbonyt viselnek egyenruha gyanánt s elöltöltőkkel és szuronyokkal vannak felszerelve. Jobb löveggel s czipőkkel Ruszsukban látták el őket. Az önkénytes zászlóaljak különböző szinü zászlóiba jobbára mondatok vannak beszőve a Koránból. Az Alduna többi városaiból s falvaiból is érkeznek oda önkénytesek. Egyes gazdagabb török birtokosok jelentékeny ajándékokat adnak nekik, így pl. Alis, silistriai pasa a konstantinápolyi önkénytesek közt 300 pár czipőt s 4000 piastert osztatott szét. (A török hadsereg támadó hadműveleteinek megkezdése alkalmából az orosz lapok felhívják Európát és különösen Oroszországot, hogy a portának végleges győzelme esetére ne engedjék meg, hogy a nyers erővel visszaéljen s Szerbiát újólag leigázza. Európa, mint a St. Peter. Viedomosti írja, a keleti eseményekért felelős s kötelessége az egy részből általa okozott bajt helyre hozni. Európa nem vette tekintetbe a rájálk szenvedéseit, jajkiáltásaik iránt süket, az elkövetett rémtettek előtt pedig vak volt. S mikor a kétségbeesett szlávok fegyvert fogtak önsegély végett, miután senki sem segített rajtuk. Európa nem tűrheti, hogy a szerencsétlen keresztények muzulmán zsarnokaik számbeli túlysúlya által megsemmisíitt essenek. Itt az ideje, hogy a civilizatio lépjen fel a barbárság ellen, itt az ideje, hogy az emberséges keresztény világ véget vessen a muzulmán kegyetlenségeknek, századunk gyalázatára azokban vannak Európában emberek és sajtóközegek, amelyek a törökökkel rokonszenveznek, barbárságukat mentegetik. Az »Odeszkij, Viestnik« a bp.si.bozukok rémtetteiről vezérczikkezvén, megfoghatatlannak találja, hogy lehetnek Európában mivolt emberek, kik a törökországi »statusquo« fentartását óhajtják. A »Ruszkija Vied(Vmo,sti« sajnálattal említi, hogy az európai diplomatia,, noha a kegyetlenségekről biztos tudomása van,,soha jogában és kötelességében áll a szerencsétlen áldozatokat a portával szemben oltalomba venni, makacsul hallgat s egyetlen egy jegyzéket, egy óvást sem meneszt el a török fővárosba. »De mit is érne a szó, mikor itt tettre van szükség! A 'szlávok javára gyűjtött könyör adományok nemelegendők ; ezek csupán egyes cseppek a nagy tengerben.« A »Moszkov, Viedomosti« közli, hogy a török hadsereg már szerb területre lépett és három községet felgyújtott, amire így kiált fel : Ilyen következményeket szült azon embertelen, rendszeres kegyelet, melyet, az európai kormányok a törökök dühe iránt tanúsítottak. Szerbiát honvédeinek első kudarcza után még rettentőbb sors fenyegeti, mint az, mely a gyámolatlan bolgárokat sújtotta. Ugyanezen lap constatálja, hogy a Kaukázusban nem rablási szándék által vezetett, hanem faj- és hitgyűlöletből eredő gyakori gyilkosságok történnek főképen a csecsenezek által lakott területeken. Czikkiró ezen bűntényeket a porta titkos emissariusainak tulajdonítja s hivatkozik a tapasztalatra, hogy valahányszor Oroszország és a török birodalom között feszült viszonyok keletkeztek, valahányszor Oroszország, a kormány vagy a nemzet rokonszenvet az elnyomott törökországi keresztények iránt a szokottnál nyíltabban nyilvánított, a Kaukázusban mindig vallásbeli forrongás merült fel, mely kezdetben egyes vad gyilkosságokban, azután pedig a Konstantinápolyból kapott jelre felkelésekben nyilvánult. A habom. aug. 4. Szerb forrásból hivatalosan jelentik, hogy Knyazevácz előtt a csata tegnap megkezdetett. A Zajtsár elfoglalásáról tegnap érkezett hir alaptalannak látszik, mert ha Zajtsár tegnap már a törökök kezében lett volna, ez esetben Knyazevác előtt aligha fogadtak volna el a szerbek csatát. E csata eredményéről nem szól a szerb hivatalos sürgöny; feltűnő az is, hogy a Timok mentéről nem érkezik hír; pedig ha a törökök Knyazevácznál csatába bocsátkoztak, Osman pasa természetszerű feladata az, hogy Lesjanin csapatait komoly támadás által megkösse s esetleg Zajcsárt elfoglalja. Másként legalább nem igen használhatnák ki a törökök az esetleg általuk Knyazevácznál kivívott győzelmet. A törökök győzelme Knjazevacznál nagy csapás lesz ugyan a szerb hadseregre s különösen Zajcsár birtokában fogja ezeket megingatni, de azért még Zajcsár elestét nem vonja szükségképen maga után; viszont azonban Zajcsár elfoglalása a törökök által Knjazevacz birtokával jár. Ha Zajcsárt tegnap még nem vesztették el a szerbek, akkor igen természetes, hogy Knjazevázot minden áron megtartani akarják, mert ha itt képesek a törököket feltartóztatni, ismét megkezdhetik támadó fellépésüket. Ezért tartjuk feltűnőnek, hogy a Zaicsár előtti hadműveletekről épen semmi hír sem érkezett. Belgrádból irják, hogy ott a hivatalos harcztéri jelentések, tegnap ismét megjelentek s a Timok mentén vívott csatákról egyes részleteket tartalmaznak. E jelentések ekként adják elő a tényállást: A. Horvatovics parancsnoksága alatt álló szűri,, csapatok elhagyták eddigi állásaikat a határ Lienjében, hogy Knyazevac felé kedvezőbb positiókat foglaljanak el. A harcz a törökök és szerb csapatok között itt már múlt hó 30-án megkezdődött és ezt követő napokon folytattatott.A törökök, mint a hivatalos jelentés mondja, mára vissza kezdtek vonulni,« de igen jellemzőleg rögtön hozzáteszi, hogy »a sürgöny elküldésekor a harcz végeredménye nem volt tudható. Ez a sajátságos összeállítás első pillanatra azon gyanút kelti, hogy a hivatalos sürgöny a szerb csapatok vereségét akarja eltakarni. Ha a törökök tényleg vissza »kezdtek« vonulni, akkor igen sajátságosnak tűnik fel az, hogy a harcz »végeredményéről« ennek daczára mindeddig nem adott hírt a szerb főhadiszállás. Az »Isztok« azt hirdeti, hogy a szerbek azért hagyták el Szerbia délkeleti határait, hogy a törököket a jól választott szerb hadállásokba csalják s itt megsemmisítsék. Ez az »Isztok« szerint meg is történt. Midőn ugyanis a török csapatok diadalittassan előrenyomultak, a szerb hadsereg, őket megrohanta és.... itt az ember azt várná, hogy tönkretette az egész török sereget pedig csak »egy csapat basi-bozukot fogott el.« Úgy látszik tehát, hogy a rendes török hadcsapatok elől a szerb »hadsereg«, daczára annak, hogy azt lesbe akarta csalni, vitézül megfutott A Drina mentéről Belgrádban azon bír van elterjedve, hogy a törökök Kis-Zvornikot megtámadták, de a szerbek által visszaverettek. Más forrás pedig azt jeleni, hogy a szerbek támadták meg a kiszvorniki erősítéseket, de a törökök által visszaverettek. Remélhetőleg nem sokára megtudjuk, melyik fél hazudott. Belgrádban az a hír van elterjedve, hogy Horvatovics Knyazevácznál lesbe csalta (már megint!) a törökök egy alosztályát s három zászlóalj nizamot megsemmisített. Ezt a hírt, úgy látszik, azért gondolták ki a főhadiszálláson, hogy a knyazeváczi szerb redoutenak a törökök általi elfoglalásáért kárpótolhassák a szerbeket. K a 1 1 i n i s, egyike a szerb hadsereg kiválóbb tisztjeinek, minthogy nem egyezett bele megsebesült lábának amputálásába, tegnap meghalt. A törökök előhatolásától mindenféle sensationális hírekkel törekszik a szerb főhadiszállás a közvélemény figyelmét elvonni, így legújabban azt terjesztik, hogy a csatatéren elesett törökök között számos angol tiszt találtatott. A törökök sorában harczoló magyarokról szóló mesét, úgy látszik, már nem hiszi el senki, most az angolokkal próbálnak szerencsét. Berlinben tegnap azon hír volt elterjedve, hogy a Timok mentén, Zajtsártól egy óra járásnyira, döntő csata vivatik. Osman pasa állítólag Szerbia belsejébe megkezdi előnyomulását. A hír, úgy látszik, kapcsolatban van ama másik hírrel, mely tegnap Zajtsár elfoglalását jelenté. A szerbek eredeti haditervéről a »Pallmall Gazette«-nek egy szerb szolgálatban álló orosz tiszt a következőket írja: Widdin és a Timok között körülbelül 30 mérföldnyi területen egy fensik vonul el, mely kiváló stratégiai fontossággal bír. . E fensik felső területe nagyon szakgatott, apró éhalmokkal fedett, melyek között apró patakok folynak a Dunába és Timokba. A völgyekben számos kis helység fekszik. E magas fensík stratégiai kulcsát képezi Sofiának.