Pesti Napló, esti kiadás, 1876. szeptember (27. évfolyam, 210-235. szám)
1876-09-21 / 227. szám
227. szám.___________________ Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. It indó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Csütörtök September 21.1876. 27. évfolyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3.esti ISTapló kiadó hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. ESTI KIADÁS: Budapest, sept. 21. Zichy Ferencz gróf az osztrák-magyar nagykövet volt az első az idegen államok képviselői közül, aki megbízó levelét II. Abdul Hamid szultánnak ünnepélyesen átnyújthatta. Ebben és sok más jelenségben azon örvendetes körülmény mutatkozik, hogy a monarchia befolyása Konstantinápolyban ismét emelkedőben van. A herczegovinai lázadás óta a viszony a portához megromlott, ami, úgy látszik, egyik félnek sem vált előnyére. A mostani javulás remélhetőleg, állandó lesz s török részről is eltűnik ama bizalmatlanság, mely a két állam összműködését annyira megakadályozta. A fegyverszüneti tárgyalásokra vonatkozólag ma újabb hír nem érkezett. Mindenfelől megerősítik azonban, hogy a porta az engedmények terén a legszélsőbb határig kész menni, hogy eredeti óhajait máris lényegesen szelídítette. Az »Ind, Belge« egy párisi távirata szerint régibb feltételeit következőleg módosította: Szerbia a reá rovandó hadi sarczot tíz év alatt fizeti meg; a hadi sarcz törlesztéséig a török csapatok két szerb várat megszállva tartanak. Milán fejedelem elismertetik a nélkül, hogy hódolati utat tenne ; új szerb minisztérium alakíttatik. Ha a közlés hiteles, úgy a porta a háború mindennemű kiaknázásáról lemondott. Egyszerűen a statusquo ante bellum elvének alapjára helyezkedik, s csak hadisarczot kér, mely hogy túlságos nagy nem lehet, a dolog természetében fekszik, mert Szerbia nem tudná megfizetni. Az OrOSZ viszonyokról a berlini »Nordd. Alig. Ztg.« ma jött számában egy nagyérdekű, szept. 13-án kelt pétervári levelet közöl. Levelező szerint a törökök elleni izgatottság a kozák tartományokban olyan óriási, hogy a kormány a szolgálatban levő húsz kozák-ezreden és öt ütegen kívül még hat ezredet és két üteget hívott zászló alá, hogy az illetőknek Szerbiába vándorlását megakadályozza. Mindenesetre furcsa módja a kedélyek lecsendesítésének az orosz kormány eljárása, s kétségtelen, hogy az egész izgatottságot Pétervárott csak ürügyül használják a hadsereg harczkész állapotba helyezésére, s a kozákezredek olyan túlságos szaporítására, mely csak a hadüzenet előestéjén szokott előfordulni. Levelező csakugyan igen veszélyesnek rajzolja a helyzetet. Azon tisztek és katonák számát, kik Szerbiába mentek 800-ra, a többi önkényeseket 5000-re, a küldött pénzsegélyt tizenöt millió rubelre becsüli. A kormány mindent megtesz, hogy a közvéleményt mérsékelje, de a manifestatiók oly óriásiak, hogy velük szemben egészen tehetetlen marad. A nép hangulata olyan, mint 1812-ben volt. Levelező, nagy bajnak tekinti, hogy a porta a kis-ázsiai határszélen csapatokat összpontosít, mert a két fél fanatismusa mellett könynyen összeütközés támadhat, melynek rendkívüli következményei lehetnek. Általában — írja a levelező — itt a háborút vagy legalább kényszerítő rendszabályokat a porta ellen elkerülhetlennek tartják. »Itt nem akarják a háborút, de tudják, hogy a törökök soha egyébnek nem engednek, mint a kényszernek; meg vannakgyőződve, hogy előbb vagy utóbb háborúra kerül a dolog. Levelező szerint akármi keveset kívánnak a külhatalmak, háború nélkül semmit sem fognak elérni. Sándor czár mindig a békét akarta s még most sem tett egyebet, minthogy Kis- Ázsiában a határőrséget szaporitotta. De a helyzet azért folyton aggasztóbb. A nyugati hatalmak bátorítják a portát; területi épségének, souverainitásának fenntartását örökösen hangoztatják, s igy igen természetes, hogy Konstantinápolyban engedni nem akarnak. Levelező szerint tehát a többi kabinet hibás politikája lesz az oka annak, ha Oroszország háborúba kényszerittetik. A ,,Pesti Napló“ tárczája. A rémes titok. Regény két kötetben. írták : Heloz Adolf és Srsutin Gyula. — Francziából. — MÁSODIK KÖTET. XVI. — Folyt. — A kalandor szokott ügyességével fogadá a fiatal festőt; megelégedetten mosolygott, mikor Richard leolvasta azt a pár ezer frankot, melyet itt elhelyezni kívánt. — Mi ugyan sokkal jelentékenyebb összegeket szoktunk kezelni! . . Hanem egy munkás, egy művész megtakarított pénze, különös gondunk lesz rá, számítson reá, hogy pénzét biztosan, gyümölcsözően fogjuk elhelyezni. Richard bevallotta, hogy járatlan az efféle dolgokban és teljesen megbízik Leonceban. Aztán Antoinette ügyéről kezdett beszélni. Leonce feszülten kezdett figyelni, de el tudta titkolni, hogy ezen új közlés mily kellemes meglepetés neki; látta, hogy itt pompás üzlet lesz. Mikor Richard elmondta, hogy Maheurtier meghalt, meghatottságot mutatott. — Igazán! Ezt nem is tudtam. Szegény Maheurtier ; igen jól ismertem; valóban kár érte, nagyon eszes és jó ember volt. Elmondatott magának Richarddal mindent, mi ezen ügyre vonatkozik. — Nagyon helyes, mondá, midőn végig hallgatta Richardot; tehát minél hamarább vegyük fel a szerződésben kikötött összeget, négyszázezer frank! nem kis pénz. Melyik közjegyző kezeli a hagyatékot ? — X. úr, a St. Honoré-utczában. — Ismerem, majd beszélek vele. De hogy az ügyet kezembe vehessem, felhatalmazást kell kapnom. Elhozta azt ? — Nem, de Maheurtier asszony alá fog írni mindent, amit kíván. — Ugye minél előbb ? Feltétlen meghatalmazást kapok. Ha tetszik, kiállítom a mintát is. — Nem szükséges, felelt Richard, ki arra gondolt, hogy majd egyszerűen lemásolja a Roche-Houais grófnak adott meghatalmazást. Mikor a festő elment, Angelina kijött a mellékszobából, odasietett az íróasztalhoz és el akarta venni a Richard által letett pénzt, hogy kiváltsa ékszereit. De Leonce visszatartotta. — Megállj, ehhez ne nyúlj, mert éget. — Hogy, hogy? — Ez szent pénz, ebből egy sort se fordíthatok saját hasznomra. — Ugyan mit mesélsz ? — Ez a fiatal ember elhozta megtakarított pénzét és ezen jó papírokat akar vásárolni- Holnap megkapja. — Jó értékpapírokat? — Természetesen. — Tán majd holmi canadai meg syriai papírokat akasztasz nyakába ? — Ezt ugyan meg nem tenném. Szeretem én ezt a clienst. Világért se akarok neki okot adni a panaszra. — Le akarod kenyerezni magadnak valamiért ? — No igen. — Helyes. De hát én mit tegyek a mai estélyen ? — Miért? — Hisz csak nem mehetek oda ékszerek nélkül. Már Antonine a múltkor ki is nevetett. — Hadd nevessen. — Aztán azok a férfiak. Hiszen tudod, hogy milyen szükséges az ékszer. — Ejh, te túlzod a dolgot; elég szép vagy te a nélkül is. — Dehogy. — Nem a te kedvedért találták fel a művészetet ; nem szorulsz rá. — De mégis. — Ugyan hagyj már békét. Ezért az ostobaságért csak nem szalasztod el egy négyszázezer frankos pecsenyét; képzeld csak négyszázezer frank. Angelina hallgatott, szomorúan duzzogva leült. Leonce fel és alá járkált. — No hát már tdd meg, kik jönnek el ma este ? — Hiszen tudod, a szokott vendégek. — És aztán ? — Chaselon ar, Lempriseur. — Hát még ? — Meurtim marquis. — Bizonyosan tudod ? — Igen, Antonine is eljön. — Mernyi kell, hogy az ékszereket kiválthasd ? — Kétezerötszáz frank, mondjuk, hogy háromezer frank. — Itt van, mondá Leonce és odaadott az Íróasztalról háromezer frankot. — Oh bele derék ember vagy, kiáltott fel Anguine és nyakába borult. — Jól van ne, most hagyj békében. Aztán a pénz meg legyen ám annak idején. — Ne félj, nyugodt lehetsz, majd végig járom összes ismerőseinket. Pár nap múlva Richard visszajött a trouvaines utczába és hatezer frankjáért igen jó értékpapírokat kapott jelentéktelen alkuszdíj mellett. Köszönetet mondott Leoncenak és átadta neki Antoinette meghatalmazását. Leonce átvette azt, végig nézte és savanyú arczot mutatott. — Hisz ez nem ér semmit, ez nem teljes. — Hogyan ? — Hisz ezzel nem lehet a pénzt felvenni. — Ah! Hát ez szükséges ? — Okvetlenül. — Bocsánat, de hisz a hagyaték még nincs folyóvá téve. Leonce észrevette, hogy türelmetlenségében messze talált menni. — Az igaz, hisz várhatunk még. De aztán pótolni kell e hiányt. — Majd szóljon, ha szükséges lesz, felelte Richard, ki még most se gyanított roszat. Leonce természetesen lehetőleg siettette a percet, melyben a négyszázezer frankot megkaparithatja. Minden nap elment a közjegyzőhöz, egyre sürgette a dolgot és az akadályok nagy részét már el is hárította. Nagy kilátása volt a sikerre. Irielki legjobban gátolhatta volna meg a tervet, mit se tudott ezen üzletről. Richard mindig csak a festésre és szerelmére gondolt, és így mit se gyanított. XVII. Richard hírneve ez időben egyre terjedt és szilárdult. Festményeit, melyeket Olaszországból Blave marquisnak küldött, a szakértők nagyon méltányolták, két legújabb műve Melchior kirakatában volt kitéve és feltűnést keltett; a műbirálók foglalkozni kezdtek vele és e műveit vagy mód nélkül dicsérték vagy lerántották; világos, hogy ez ujonczczal már foglalkozni kell. Richard fokozott hévvel dolgozott. Deczember utolsó napjaiban Blave marquis meglátogatta őt és kérte, hogy fessen neki egy baras téli tájképet. Richard elvállalta ezt. E végből el kellett mennie hazulról a vidékre. Eszébe jutott a kis házikó Brineyban, de ott semmi bútor sincs; el kellene tehát járnia bútorok után. — Hát csak ez a baj ? szólt Iriel, mikor meghallotta ezt; nekem nincs dolgom, szívesen tenném meg ezen szolgálatot. Richard eleinte nem akarta elfogadni, azt hitte terhére lesz szomszédjának, de ez addig kérte, amíg nem engedett. — Köszönöm ! mondá Iriel örvendve és kezet szorított vele. Még ma elmegyek Brineyba, pár nap múlva minden meglesz. Iriel távozta után egy nappal Richardot egyik barátja látogatta meg. — Nos Pál mi lett, kérdé Richard! Nagyon izgatott színben vagy. Paul kivette zsebéből a »Goguenard«-ot, egy u. n. művészeti életlapot, mely páratlan merészséggel és hereskedéssel támadott meg mindent. — Olvasd csak el ezt a lapot, mondá. Én nem értek belőle semmit. Richard elolvasta a megjelölt czikk első sorait — Hisz ez nagyon világos, mondá megvetéssel , egy rendkívül dühöngő czikk. Mi van ebben ? Mit törődöm vele ? — Olvasd csak tovább. Richard tovább olvasott. Egyszerre reszketni kezdett. — Hát ez mit jelentsen. — Ugye te sem érted. — Igazán, nem értem . . . Nézzük csak ... Az emberek hiába kiabálták, hogy az természetesség, mi mégis csak tiltakozunk. Különben Syramin úrnak bizonyos tekintetben igaza van; nála az családi hagyomány. Ő úgy fest, amint atyja irt: hamisan! .. Az én atyám ? kiáltott fel Richard álmélkodva. — Igen, ez nyomtatva van. — De hiszen atyám nem volt szó. — Én is azt mondom. — Hivatalnok volt egy banknál. Édesanyám mondja, mert én nem igen emlékszem atyámra. — Talán mégis irt valami munkát ? — Művészetről ? irodalomról ? . . . Lehetetlen hisz erről nekem is kellene tudnom. — Akkor nem értem én se. — Ez vagy tévedés, vagy gonosz tréfa, szólt Richard. — Alkalmasint. — Add ide ezt a hírlapot, majd megmutatom anyámnak, ha hazajön. Richard maga maradt, többször elolvasta a czikket és annak rejtelmes végpassusát, melyet sehogy se tudott megérteni. Végül Syramin asszony hazajött, s Richard eléje sietett. A nő rögtön észrevette, hogy fia nyugtalan és aggódik. — Mi lett ? kérdezé tőle. — Semmi, ha nem valamiről felvilágosítást akarnék tőled. Mondjad csak miféle mestersége volt atyámnak ? Clémence e váratlan kérdésre megdöbbent, zavarba jött. — Hogy-hogy ? — No igen, azt kérdezem, hogy milyen foglalkozása volt atyámnak ? Hát téged meg mi lett, hogy úgy elhalaványodtál ? — Én dehogy . . . felelt Clémence és összeszedte magát. — De bizony megrémültél e kérdéstől. — Biztosíthatlak, hogy tévedsz. Hanem oly furcsa arccal mondod e kérdést. Mondjad csak miről van szó ? — Atyámról. Tudni akarom, hogy miféle mestersége volt. — De hiszen gyakran mondtam már, tudod hogy . . . — Igen, hogy pénztárnok volt egy banknál, de hát aztán ? — Eddig volt. — Egyebet nem tett ? — Ugyan mit tett volna egyebet ? Ez is elég volt neki. Azaz, hogy este elment még egy hajnalutczai kereskedőhöz könyvet vezetni, mert bizony szűk világot éltünk. — Kérlek anyám, ne titkolj előttem semmit. Tudnom kell mindent, ami atyámra vonatkozik. — Miért, mi okból ? — Az nem tartozik ide. Egy dologról felvilágosítást kell kapnom. Beszélj nyíltan. Miért kell atyám azon utazásra, amely alatt meghalt ? — Mondtam már, hogy a bank ügyében utazott. — Miféle bank volt az ? — De sokat kérdezesz? Nem jut már eszembe. Az után meghalt . . . eddig volt. Többé nem láttuk. — Nem irt? — Hogy érted ezt. — Nem irt-e könyveket, hírlapi czikkeket? — Dehogy, hanem miért kérdezed ezt ? — Van rá okom. — Tudni akarom azt, mert úgy látom, hogy ezen ok nagyon izgat. Mi történt ? Mondd el, követelem. Richard habozott, de egyszerre kivette zsebéből a lapot, melyet Pál neki elhozott, odaadta anyjának. — Olvasd el és mondd meg, hogy mi véleményben vagy ezen czikkről ? Folyt, köv, Budapest, sept. 21. (A képviselőház) mint a »Pest. Corr.« jelenti összeillése után csakhamar ismét novemberig el fog napoltatni. A kormány igen nagy fontosságú lőterjesztéseket teend s mihelyt azokat a ház az illető szakbizottságokhoz utasítja, a törvényhozás a kormány terve szerint ismét felfüggeszti működését. (A bécsi alkudozásokhoz.) Úfjabb bécsi táviratok megerősítik, hogy a Tisza kormány a kiegyezési tárgyalásokban s főleg a 80 milliomos bankadósság ügyében a két kormány azon megállapodásait, melyek májusban a király elnöklete alatti tárgyalásokban létesültek, tekinti mostan is egyedül mérvadóknak. (A párisi nemzetközi kiállítás.) Mint a »P. C.« írja, a miniszertanács a franczia köztársaság részéről érkezett azon felhívást, hogy Magyarország részt vegyen az 1878 ki párisi nemzetközi kiállításban beható tárgyalás alá vette, s abban állapodott meg, hogy kötelességének tartja úgy erkölcsileg, mint anyagi segélyezéssel oda hatni, hogy Magyarország, a kedvezőtlen pénzügyi helyzet daczára méltón képviselve legyen a párisi nemzetközi kiállításon. Ez irányban a kormány annak idején a törvényhozás elé javaslatokat fog terjeszteni. (A szultán »hat «-ja.) A »Pol. Corr.«-nek írják Konstantinápolyból: A szultán eredetileg nem akart »hat«-ot kibocsátani, mert — úgymondá — az utóbbi években kibocsátott »hat«-ok mind végrehajtatlanul maradtak; nem akar oly ígéreteket tenni, melyek teljesítése késedelmet szenvedne, vagy épen lehetetlennek bizonyulna, egyszerűen »iradé«-t (rendeletet) fog kibocsátani, melyben a jelen kormányzat személyzetét megerősíti. De a nagyvezér és Midbat pasa azonban sürgették a »hat« kibocsátását, mert a birodalom lakossága ismerni akarja a szultán politikai programját. A szultán hallgatott e tanácsra. A »hat« szerkesztése nem kis nehézségekbe ütközött. Több javaslatot készítettek, némelyik nem tetszett a szultánnak, másokat a nagyvezér és nevezetesen Midhat pasa tökéletlennek nyilvánítottak. Az utóbbi kivált azt követelte, hogy említtessék meg a képviselői tanács; annyiban győzött is, amennyiben a »hat« csak »általános tanács«, ról (Medjliss Oumoumi) szól ugyan, de okunk van feltenni, hogy voltaképen »képviselő tanácsról« van szó, ezt azonban nem lehetett egyenesen kimondani, mert a mohamedán lakosság nem a legkedvezőbben fogadta volna az oly kijelentést, mely szerint a keresztény elem egyszeriben egy rangra emeltetik a törökkel. Ezért a »hat« illető passusa igen gondosan van szövegezve, a miniszterek utasíttatnak, hogy részletesen szabályozzák ezen intézményt, melynek működése azonban nem várható közel időre. Nevezetes ezen »hat«-ban még az is, hogy míg az efféle okmányokban eddigelé mindig azon kifejezés használtatott : »alattvalóim és rajáim« . Abdul Hamid »hat«-jában a »rajah« szó, melyet a keresztény lakosság megalázónak tekintett, nem is fordul elő. A mohamedán lakosság egy csekély töredéke rész néven vette, hogy a »hat« a béke iránti óhajnak ad kifejezést, holott, nézetük szerint, a háborút addig kell folytatni, míg a szerbek és montenegróiak teljesen megsemmisítve nincsenek. Ezen elégedetlenek gyűlést is tartottak, a kormány azonban intézkedett, hogy efféle gyűlések többé ne tartassanak. A török lapok — felsőbb parancs folytán — némileg fogékonynyá igyekeznek tenni a muzulmán lakosságot a garantiahatalmak részéről Törökországra ootregált békefeltételek iránt. (A szerb fővárosból) sept. 1- ről írják a »Pol. Corr.«-nek. Az oroszok száma már több ezerre rúg és a hadügyminiszter orosz dandárt szándékozik belőlük alakítani. Ezen dandárnak fogják átadni a Moszkvából küldött zászlót, mely 3000 rubelbe került. Spanyolországból is jött egy rokonszenvezési nyilatkozat a szerb min. elnökhöz. Alberto de Gintana képviselő, Cartalon báró és Lorente ügyvéd írták alá. Az Oroszországban megkötött kölcsönösszeg teljesen befolyt és a kormány most jelentékeny pénzkészlettel rendelkezik. A hadügyminiszter a miliczeket haza akarja bocsátani, mihelyt a békefeltételek alá lesznek írva; csak a kis állandó hadsereget és két oszt. dandárt tart együtt zászló alatt. Elsősorban az önkényteseket fogja elbocsátani. Épen most hallom egész hiteles forrásból, hogy Nikolics hadügyminiszter a fejedelem parancsára Deligrádba utazik és Cserajeff tábornokkal igen komoly szót fog váltatni a tüntetés miatt, mely hadseregénél előfordult és melyért a fejedelem nem mond neki hálát. (Az osztr. nemz. bank havi kimutatása sept. 20. Bankjegyforg. 287,288.040 frt (-1- 1,028.300 frt.) Giró-betétek 1,049.180 frt 315 kr (—813.463 forint 49 kr.) Beváltandó bankutalványok és más esedékes passivák 1,476.622 forint 90 kr (-1- 112.059 forint 71 kr.) Fedezet: Érczalap 136,598.033 forint 7 krajczár (— forint — kr.) Érczben fizetendő váltók 11,692.953 forint 54 kr (— 49.083 forint 79 kr.) Államjegyek, melyek a bank tulajdonában állanak 1,089.518 forint — kr (-f- 30.749 forint — kr.) Leszámitolás 115,744.783 frt 51.5 kr. (+ 1,175.647 forint 26 kr.) Kölcsönök 26,882.500 forint — kr. (-f- 31.600 frt — kr.) Földtehermentesítési kötvények beváltott szelvényei 16,095 forint 645 krajczár (-14.925 forint 76 kr.) Beváltott és börzeszerűleg vásárolt záloglevelek 6,056.000 frt . 66 2/3 °/p 4,037.333 forint 33 kr . 666 forint 67 kr.) Összesen 296.061.217 forint 10 krajczár. A banknak a bő végén készpénzben kiegyenlítendő követelése a jelzálogutalványozási bizományi üzletből 5,232.873 frt 25 kr. (+ 1,086.679 frt 25 kr.) Gróf Mikó Imre temetése. (Saját tudósítónktól.) Kolozsvár, sept. 19. Gróf Mikó Imrének, az erdélyi részek ama nagy halottjának, kinek elhunyta fölött Kolozsvár napok óta gyászba borult, ma adták meg a végtisztességet : ma kisértük örök nyugalomra »Erdély Széchenyi«-jét, mint gróf Mikót egyik életirója találóan nevezte. A temetés — mint ez előre látható volt — roppant részvét mellett ment véghez, méltóan az elhunyt nagy hazafi érdemeihez; csaknem egész Erdély megjelent küldöttei személyében, hogy lerója a kegyelet adóját ama hű fia iránt, ki a legutóbbi negyedszázad alatt, különösen az absolutistikus idegen uralom idején, az volt az erdélyi részeknek és ereszekben az alkotmánynak és magyarságnak, ami a nagy anyaországnak a haza bölcse. A nagymérvű előkészületek, melyeket Kolozsvár városa, az »Erdélyi Múzeum« és »Erdélyi gazdasági egylet« a temetés minél impozánsabbá tétele czéljából foganatosítottak, megtermették gyümölcsüket , olyan díszes és nagyszerű gyászünnepélyt századok óta nem látott Kolozsvár, mint amely ma (sept. 19-én) a gr. Mikó családnak, az erdélyi főúri házak emez egyik legtiszteltebb és legrégibbjének utolsó férfi-sarját kisérte ki a családi sírboltba örök álomra. A gyász-ünnepélyt Kolozsvár, az »Erdélyi muzeum-egylet« és »Erdélyi gazdasági egylet« rendezte, melyek a családtól beleegyezést kértek és nyertek arra nézve, hogy a nagy hazafit saját halottjuknak tekinthessék és a hátramaradt családdal egyetértőig rendezhessék az utolsó tisztességet. A tulajdonképi temetés előkészületei nem nagy gondot adtak a rendezőségnek, minekutánna az elhunyt gróf betegsége utolsó hetében erre nézve minden intézkedést megtett: megrendelte a koporsót, a hozzávalókat stb. stb., úgy, hogy a rendező bizottság úgyszólva, mindent készen talált. Hogy a temetésen való részvétel minél nagyobb legyen, és különösen, hogy a fővárosból és az erdélyi részekből bejelentett küldöttségek és egyesek a maga idejében megjelenhessenek: a rendezőség a halált követő negyedik napot, f. hó 19 ét tűzte ki a temetés napjául. A ravatal már tegnap, hétfőn föl volt állítva az elhunyt gróf bel-közép utczai saját házának egyik nagytermében, hol a rendező bizottság által városi képviselő-testületi tagokból összeállított díszőrség volt folytonosan jelen, a kapunál ellenben a rendőrök teljes gyászban voltak felállítva. A részvét, az őszinte fájdalom az oly súlyos közös veszteség fölött, az egész várost gyászba borította : minden köz- és a belvárosi legtöbb magánépületen ott lengett a gyászlobogó s a belváros utczáinak bizonyos szomorúan ünnepies szint kölcsönzött, épen mint Deák Ferencz halála alkalmával. De a részvét nemcsak ezekben nyert kifejezést: a ravatalt roppant számosan tekintették meg tegnap és ma, úgyszólva az egész város összes lakossága, apraja, nagyja vallás- és rangkülönbség nélkül sietett még egyszer megtekinteni azt a nemes arczot, melyről egykor annyi nagyság, annyi lélekfenség, annyi hazafiság sugárzott. A nagyközönség részvétét eléggé tanúsítja az a rendkívüli élénkség, mely máskülönben nem valami nagy forgalmú városunkat egészen kivetkőztető szokott nyugalmából: a belváros utczáin csak úgy hullámzott a nép reggeltől estig, különösen pedig a halottasház valóságos ostromnak volt kitéve, s egyesegyedül hétfőn a rendezőség irodájából mintegy 4000 gyászjelentést hordott szét a közönség, nem számítva ide a rendezőség által postán a vidékre, és helyi külön szétküldött gyászjelentéseket, melyeknek száma szintén fölment egy pár ezerre. A fővárosból s az erdélyi részekből csak a tegnap éjjeli és mai reggeli vonatokkal érkezett meg a temetésre megjelenő egyletek és hatóságok, testületek s küldöttségek legnagyobb része, melyek aztán ma d. e. 11 órakor helyezték el a koporsóra küldött szebbnél-szebb babérkoszorúkat, még pedig szám szerint 25 dbot, a következő hatóságok, egyletek, intézetek és egyesektől: 1. Sz. k. Kolozsvár városa. 2. Az erdélyi ev. réf egyházkerület. 3. Az erdélyi muzeumegylet. 4. Az erdélyi gazdasági egylet. 5. A nemzeti színház választmánya. 6. Kolozsvári ev. ref. főtanoda. 7. Kolozsvári m. kir. tudomány-egyetem. 8. Kolozsvári kereskedelmi s iparkamra. 9. A helybeli dalegyletek s zene-conservatorium. 10. Kolozsmegye küldöttsége. 11. Magy. keleti vasút tisztikara. 12. Kolozsvári ev. ref. egyházmegye. 13. Nagyenyedi ev. ref. collegium ifjúsága. 14. Gyulafejérvár város közönsége. 15. Sepsi-szt.-györgyi ev. ref. középtanoda. 16. Kolozsvári tud. egyetem. 17. M. Vásárhely város. 18. N.enyedi collegium elöljárósága. 19. Székely-Udvarhely város. 20. Háromszékmegye. 21. Özv. gr. Ebédei Jánosné. 22. Nemzeti szinház intendánsa, Korbuly Bogdán. 23. Nemzeti szinház személyzete. 24. Régi casinó-egylet. 25. Báró Bánffy Dánielné. Végre ma délután 4 órakor a város összes harangjainak ünnepélyes zúgása jelentette, hogy elérkezett a pillanat, melyben nagy halottunkat vissza kell adnunk a földnek. Nagy Péter ev. ref. püspök, kezdte meg a gyászos ünnepélyt, a koporsó fölött a halottas-teremben, körülvéve a család és küldöttségek tagjaitól, egy rövid, a fájdalom, s a roppant veszteség miatti elcsüggedés sugallta könyörgést és imát mondván el, a holttestet rejtő diszes érczkoporsót a városi képviselő-testület kijelölt tagjai vállaikon az első emeleti halottasteremből a kapu előtt várakozó gyászkocsira vitték, s a koszorúkat egy ezelőtt haladó külön kocsira helyezvén, megindult az imposáns gyászmenet. A bel- középutczában levő halottasháztól kezdve csaknem a temetőig, tehát négy utczát és a főtért ekkor már ezernyi ezer ember lepte volt el, mind a mellett is, hogy a már kora reggel beköszöntött borongós idő csöndesen permetélő esőbe ment át, s mintha maga az ég is gyászt öltött volna: sűrű fellegek zárták el a napfényt, szomorú félhomályba burkolva mindent. Az épületek ablakait, sőt itt-ott még a házfedeleket is nézők foglalták el, az utczákon pedig, melyeken a menet áthaladt, városi polgárokból alakult rendfenntartó díszőrség, katonaság és öt tanoda (r. kath. gymnasium, ev. ref. és unitárius collegium, tanítóképezde és városi polgári iskola) ifjúsága képeztek sorfalat. A menet, melynek soraiban mintegy 100 hatóság, testület, intézet, egylet és társulat küldöttei a városból és az erdélyi részekből (mintegy 2000 személy) lépdeltek, a következő sorrendben haladt : A menetet a kolozsvári önkénytes tűzoltók és a kolos-monostori m. kir. gazdasági tanintézet tűzoltó-egylete nyitotta meg; ezután következtek, mindenik saját gyászba vont lobogója alatt, a »kolozsvári dalkör,« »kolozsvári polgári dalárda« és »Hilária;« ezután jöttek a kolozsvári iparos önképző és betegsegélyző egylet tagjai, az összes kolozsvári iparosegyletek gyászfátyollal bevont zászlóikkal, a kolos-monostori gazda tanintézet, az egyetemi ifjúság és tanári kar szintén gyászfátyolos lobogójukkal, a Kolozsvártt székelő összes állami hivatalok, u. m. törvényszék, járásbíróság, pénzügyigazgatóság, kataszteri igazgatóság, posta- és távirdahivatalok, illetékszabási hivatal, bánya- és jószágigazgatóság, mérnöki hivatal, dohánygyári hivatal, pénzügyi számvevőség, fő vám- és adóhivatal, m. keleti vasút igazgatósága és tisztikara, kolozsvári keresk. s iparkamara, közjegyzői és ügyvédi kamarák,Kolos, Besztercze-Naszód, Hunyad, Maros-Torda, Torda-Aranyos, Szolnok-Doboka, Kis és Nagy-Küküllő, Háromszék, Brassó, Alsó-Fehér m. továbbá Kraszna, Torda, Déés, Enyed, Kolos, Sz.-Ujvár stb. városok képviselő küldöttségei, déési m. kir.