Pesti Napló, esti kiadás, 1876. szeptember (27. évfolyam, 210-235. szám)

1876-09-12 / 219. szám

*’19. szám. Budapest, Kedd September 12.1876. 27. évfolyam­.. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.­­ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért feld­lfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. H­irdetéseit szintúgy mint előfizetések a Festi HS Napló kiadó-h­ivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, sept. 12. A mai reggeli lapunkban köz­lött kon­stantinápolyi magánlevél hírt adott ama nagy várakozásról,melylyel Konstantinápoly­ban az új szultán »hatja« elé tekintettek. A »hat« megjelent, s mint ma reggel is említett s alantabb részletes­ kivonatban közlött tar­talma mutatja, igazolta a nagy várakozást. A »hat« bizonyos erőteljes öntudatról tesz tanúságot. A »lázadókat«, mintegy haza fiait tekinti, a kik irányában a szultán kegyelmet gyakorol. S bizonyos különbséget tesz Szer­bia, meg Bosznia s Herczegovina között, mig Montenegrót, mint souverain államot, a »hat,« mely a török birodalom népeihez van intézve, föl sem említi. Boszniát s Herczegovinát illetőleg a »hat« terjedelmes reformokat igér, s el is rendeli az ezekkel foglalkozó nemzeti tanács felállítását, a miből kitűnik, hogy a porta távolról sem gondol arra, hogy e föllázadt tartományai­nak ügyét, melyek közvetlenül a portától függenek s melyek lázadását a török had­sereg leverte, békekötés tárgyává tegye. Ezzel vissza van utasítva az orosz részről jött azon ajánlat, hogy a békekötés az említett tartományokra is kiterjesztessék, mi a Török- és Oroszország közötti rendkívüli feszült hely­zetnek elég fenyegető jele. A »hat« egy másik pontjában még inkább fölismerhető a készülődő nagy háború magva. A szultán igen helyesen elősorolja a lázadás okait, melyek eltüntetését ígéri s az okok kö­zött határozottan fölemlíti az idegen iz­gatást. Hogy melyik államot éri e vád, ah­hoz nem kell magyarázat, s hogy jó szerivel csak a háború előestéjén hangoztathat az ál­lamfő ily vádat, az is magától értetődik. A »hat« a török kormány azon erős elha­tározásáról tesz tanúságot, hogy ez egyszer megkísérli, hogy ar legyen a saját házá­ban s ez elhatározás egyértelmű a nagyobb­­mérvű európai háborúval. A török-orosz határon, mint az alább olvasható bécsi félhivatalos tudósítások mondják, oly csapat­mozgalmak tör­ténnek, melyek világosan a hábo­rúra való előkészületeket jelen­tik, s ha tegnap Bécsben, mint reggel megje­gyeztük, elég alaptalanul rózsás színben lát­ták a világot, ma a helyzet Bécsben is meg­változott s a »P. L.«-nak Bécsből azt távír­­ják, hogy nem valósul meg azon (különben senki által sem hitt) hir, hogy a porta megnyugtató nyilatkozatokat tett, s hogy a hatalmak megvitathatóknak jelenték ki a porta béke­föltételeit. — Anglia »az utolsó órában« még kisérletet tesz a fegyverszünet tárgyában s a többi hatalmakat a csatlako­zásra hívja fel, a­mi mégis történik , de előre­láthatólag eredmény nélkül. E nagyon komoly jelentés megegyezik azon hírekkel, melyeket a kormányhoz kö­zel álló körökben hallhatni. Mind Török­­mind Oroszország a kard élére állítják a keleti kérdést ; a diplomatiai tárgyalások elhúzódhatnak még néhány hétig, de a béké­ben senki sem bízik s a diplomatia működése most is csak arra való, hogy ennek védve alatt idő nyeressék a háborúra való készüle­tek befejezésére. Az ily szerfelett komoly helyzet köze­pette a béke s az európai államrend barátaira igen kínos hatást tesz Gladstone fellé­pése. Említettük már reggel, hogy az angol conservatív lapok ép úgy megtámadják az angol liberális párt vezérét, mint a német­ és franczia lapok legtöbbje, a nálunk uralgó fel­fogásnak pedig a ma reggeli budapesti la­pok adnak kifejezést, melyek egyhangúlag elítélik az angol államférfia korteskedését. Az Angliában támadt ellenszenvtől, úgy látszik, Gladstone is meghökkent s a »Times«-hez intézett levelében magyarázza szavait, kije­lentvén, hogy ő barátja Törökország in­tegritásának s nem akarja a törököt Európá­ból kiűzenni. A bécsi külügyminisztérium köreiben, úgy látszik, Gladstone föllépése szintén kí­nos sensatiót keltett. Ennek a tegnapi »Wie­ner Abendpost,« az e hivatalos lapnál szo­katlan élességgel, ad kifejezést. A tárgy nagy fontosságánál fogva a kö­vetkezőkben szóról-szóra idézzük a »W. A.« felszólalását: »Angolországban mr. Gladstone úgy röpirata, mint blackheathi beszéde által az ellenzéki mozgalom élére állott. Különben említést érdemel, hogy tevé­kenysége ez irányban, még a szabadelvű párt részé­ről sem maradt megrovás nélkül. Főleg azt veték fel neki, hogy nagyon is párt­ember, szem elől téveszti az államférfim szempontokat és kormányképességé­ről nem épen megnyugtató bizonyítványt állít ki ma­gának. A liberális körökben, mint az »Engl. Corr.« megjegyzi — csakugyan gyakrabban hallani azon véleményt, hogy a mostani kormány bukása esetén nem Gladstone, hanem Granville lesz a min.-elnök és hogy az alsóházban sem ő, hanem lord Har­ting­t­o­n lesz a vezér. Ez már is érezi, hogy Glad­­stone-al szemben mily felelősség terheli és a shef­­fieldi késések lakomáján közelebb be is bizonyította ezt. Bár — úgy­mond — sok fontos kérdésben nem érthet egyet a miniszterelnökkel, mégis teljes elisme­réssel van ennek sokoldalú nagy képessége iránt A keleti kérdést illetőleg — így folytatá a szót — nem akar végérvényes ítéletet mondani, csak azt akarná állítani, hogy Angolország most már nem ér­heti be a porta tagadásával, hanem pozitív javaslato­kat is kell tennie. Nem tartozik reá megállapítani, hogy milyenek legyenek e javaslatok. De bátorko­dik azon meggyőződést kifejezni, hogy a keleti kérdés megoldására irányuló minden kérdésnél a törökországi keresztény tartományok törekvései iránti részvétet kell tekintetbe venni, mint Angol­országnak tisztán politikai ér­dekeit. — Mint e kifejezésekből kitűnik — foly­tatja most a »W. A.« lord Hartington érzi a maga állása felelősségét és egy irányban sem köti le kezeit, míg Gladstone úgy­szólván, mint politikai szabad portyázó (»Freischärler«) lép fel, hogy mint népszó­nok a tömegek érzelmeihez folyamodjék. Ezeknél és kétségtelenül Belgrádban is egy pillanatra kedveltté fogja ez tenni, de sok párt felénél aggódó fejcsóválást idéz elő ezen fellépése és még az öreg Roebuck Robert is keserű megrovást mondott azon parlamenti tagok magatartása felett, kik bejár­ják az országot, izgatni a kormány ellen és akik, mi­dőn a leghevesebb módon csatlakoznak az elkövetett kegyetlenségek feletti tiszteletreméltó felháborodás­hoz, tán még nagyobb bajt idézhetnek fel: az általá­nos háborút,a­kik Ausztriát 1849—1867-ig kormányozták. A dua­­lismusra csak egy roszabb dolog következnék. Még a föderalista irányú »Gazeta Narodowa« is csak azon egy hasznát látja az egész czivódásnak, hogy mi magyarok meg fogunk győződni, hogy a centrali­smussal milyen kígyót meglengettünk keb­lünkön; különben a centralisták és föderalisták együtt fognak menni, ha a birodalom terheinek gyarapítá­sáról volna szó. (Harczias hírek Szerbiából.) A por­ta azon nyilatkozata folytán, hogy fegyverszünetet nem engedélyez, a szerbek ismét nagyban készülnek a háborúra, még­pedig mindenféle szálas híresztelé­sekkel, így­ pl. azt állítják, hogy D­e­­­i­g­r­a­d kiáll egy félévi ostromot is. A kudarcz után, mit a szer­­bek az annyira dicsért Alexinácznál szenvedtek, e biztatás nevetséges. Jelentékenyebb háborúkészülődésnek tekint­hetjük már azon tényt, hogy a sz­erb seregek tehetet­lennek bizonyult vezényletében jelentékeny változá­sok fognak történni. Az Ibar-sereg vezényletét N­i­­k­o­l­i­c­s ezredes, a mostani hadügyminiszter veszi át, Csolak Antics ezredes Alimpics tábornokot fog­ja helyettesíteni, a­kit a nagy vezérkarhoz oszta­nak be. A hadügyminiszteri tárczát Milankovics ezredes veszi át, ki évek óta vezeti a minisztérium administratív osztályát. Az orosz tiszteket néhány nap óta mind a Drina-serghez küldik, mely folyvást erősíttetik és úgy látszik támadásra készül. Rajewski ezredes a hasonnevű orosz tábor­nok fia Alexinácznál elesett. Az orosz sereg egyik legkitűnőbb tiszte volt és már Sebastopolnál is, ké­sőbb pedig Taskend bevételénél tüntette ki magát; 50,000 rubelt hagyott hátra, hogy azt oszszák ki a szerb seregben. Mitricsevics orosz ezredes 12 tiszttel az Ibar­­sereghez utazott. Milán fejedelem a hadsereghez készül menni Paracsinba ; néhány napig Deligrádban fog időzni. (Az orosz czár­ most Livádiában időz Nikolajevics Konstantin nagyherczeg Orlande nevű nyári lakásán. Gorcsakoff herczeg és két helyettes ál­lamtitkára: Hamburger és Tomini báró november közepéig a czár mellett maradnak, ki ekkor az egész udvarral együtt Szt.-Pétervárba tér vissza. — Igna­­t­i­e­f­f konstantinápolyi nagykövet szabadságidejének kérdését e héten Livádiában újabban is tárgyalás alá veszik. (Az ázsiai orosz-török határról­ is­mét aggasztó híreket jelentenek. Az örményországi orosz consulok mind azt írják kormányuknak, hogy a porta a kaukázusi határon háborús készületeket tesz. És az orosz kormány is öszpontosítja a Kaukázusban állomásozó katonaságot; Alexandropolnál már­is két hadosztály táborozik. A tiflisi helytartó a török határ és a kikötők felé vezető nagy országuta­kat jó karba helyezteti. Poti, Suchum Kale, Georg­­jewsk várait teljesen védelmi állapotba helyezik, el­látják messzevivő ágyukkal. Sőt registrálhatunk már valóságos súrlódáso­kat. lobbi közt azt jelentik, hogy Poti váránál kö­zelebb feltartóztattak egy török vitorlás hajót, mely fegyvereket szállít. Utóbbi időben gyakran látni gya­nús török hajókat, melyek török ügynököket visznek, a­kik a kaukázusi mohamedán lakosságot háború esetén lázadásra sarkallják az orosz kormány ellen. Egy szent­pétervári félhivatalos levelező már azt is írja, hogy a mondott határról gyakran jeleznek török rablótámadásokat, jól szervezett rablócsapa­tok ülnek be az erdős, hegyvölgyes orosz határvidék­be és ennek lakossága valóságos hadiállapotban él. Az orosz kormány katonai őrvonalat fog e határon felállítani. (Oroszország és a szerbek.) A »Pol. Corr.« szentpétervári levelezője szerint Szt.-Pétervártt és Moszkvában a szerbekért való lelkesedés lohadni kezd már és lohadni fog nem­sokára a vidéken is. A szerb szolgálatban álló orosz tisztek mind azt jelentik, hogy a szerbek rosz­indulattal és bizalmatlansággal nézik őket, hogy a szerbek nyomasztónak tekintik az orosz nép támogatását; kivált a szerb tisztek azok, kik az orosz parancsnokoknak ellensze­gülnek, a­mi nem kis mérvben járult hozzá a leg­utóbbi vereségekhez. A rajongás Szerbiáért már nagy részben megszűnt és általános a kívánság, hogy az orosz önkénytesek ne menjenek többé a szerb tábor­ba, hanem inkább Montenegróba. E hangulat termé­­z­etesen nyomást gyakorol a szerb kölcsönre is és a szerbek javára kezdett gyűjtésekre. Nem sokára be fog állani az időpont, hogy a szerb kérdést teljesen háttérbe fogják tolni és már csak általánosságban a délszlávokra lesznek tekintettel. (Bolgárok letelepítése a krimi fél­szigeten.) Szt.-Pétervárról jelentik, hogy az orosz belügyminisztérium tervet készít, mely szerint a kri­mi félszigetre bolgárokat telepítenének, mert a tatá­rok folytonos kivándorlása következtében az egykor oly virágzó félsziget pusztulásnak indult és mert a bolgárok odatelepítése által az orthodox hitü lakos­ság ismét túlsúlyt nyerne az ottani musulmán lakos­ság felett. Két bolgár küldött jár most ez ügyben St.­­Pétervárott. A bevándorlóknak igen előnyös fizetési feltételek mellett adnak telkeket, sőt eshetőleg több évre fel is fogják őket menteni az adó alól. A király Erdélyben.­ ­ sept. 12. A mai hivatalos lap közli azon beszédeket, melyeket ő Felsége a Nagy-Szebenben tisztelgő kül­döttségek üdvözlésére válaszolt. Ő Felsége ugyanis következőleg válaszolt: 1. Megérkezéskor az indóházban a Wachter főispán által vezetett szebenmegyei és városi küldött­ségnek., Őszinte köszönettel fogadom hódoló üdvözle­tüket. , Örömmel jöttem hosszabb idő múlva ismét e városba, s vigyék meg küldőiknek is, üdvözletem mellett azon biztosítást, hogy őszinte megelégedésem­re szolgál, néhány napot körükben tölthetni. 2. A Fogarassy püspök által vezetett róm. kath. elérus­nak: Nem kétlem, hogy önöket a hit ragaszkodás őszinte érzelmei vezérelték Elém, mert a kath. clerus mindenkor erős támasza volt a trónnak és a ha­zának. Hasonló őszinteséggel viszonzom tehát üdvöz­letüket s szivemből kívánom, hogy e nehéz idők vi­szonyai között is a mindenható vigasztaló szavaival, a vallásosság és erkölcsi elvek megszilárdításával, sikerrel közreműködjenek mindnyájunk buzgó óhaj­tásának teljesítésére, mely csakis állapotaink folyto­nos javulására s a gondviselésünkre bízott népesség boldogitására lehet irányozva. Legyenek meggyőződve mindenkori szives s jóakaró hajlamomról. 3. V a n c s a érsek által vezetett görög kath. klérusnak. Meg vagyok győződve az imént kifejezett ér­zelmeik őszinteségéről és biztosíthatom önöket, hogy az ország minden vallású lakóinak jóléte egyaránt szívemen fekszik. Megelégedésemre szolgál, hogy híveiknél a testvéries egyetértés és béke zavartalanul fennáll; s igyekezzenek továbbá is szent hivatásuk buzgó telje­sítésében megőrizni e kincset, valamint a hűséget és törvény iránti tiszteletet a népességnél, s teljes elis­merésem fogja mindenkor kísérni ebbeli működé­süket. Fogadják köszönetemet tanúsított ragaszkodá­sukért. 4. A Román Miron metropolita által ve­zetett görög kel. román papságnak: Hódolatuk s hü ragaszkodásuk nyilvánítását kedvesen fogadom. A jelen idő nehéz viszonyai között annál fon­tosabb az egyházi rend hivatása, s különös megelége­désemre szolgál mindenkor, ha az erdélyi román klérus e hivatását buzgón teljesítve, híveit a trón és haza iránti hűségben, a testvéries egyetértésben és a törvény iránti tiszteletben megerősíteni igyekszik. Őszintén óhajtom, hogy ebbeli működésüket mindenkor a legjobb siker kisérje. — Elismeré­semre s gondoskodásomra e téren bizton számít­hatnak. 5. A dr. T­e­u­t­s­c­h superintended által vezetett ág. ev. papságnak, németül: Jól esik hüségök és ragaszkodásuk nyilvánítá­sát hallanom, s nem kétele­dem, hogy önök ezeket mindenkor tettel is megfogják erősíteni. Igyekezzenek hivatásuk határain belől a nép­ben a békét, egyetértést és törvénytiszteletet meg­szilárdítani, és Én mindenkor örvendeni fogok, ha önök így a protestáns egyháznak törvényadta — s csak a legmagasabb államérdekek által korlátolt — szabadságát, az ország és polgártársaik üdvére hasz­nálják fel. Pártfogásomra és érdekeik igazságos méltatá­sára mindig számíthatnak 6. A Wächter főispán által vezetett szeben­megyei küldöttségnek: Különös megelégedéssel fogadom Szeben megye képviseletének első hódolatát. Habár talán különféle érzelmekkel fogadtatott is az imént életbe léptetendő törvényhatósági életü­ket érintő njítás, meg vagyok győződve, nemsokára mindnyájan tapasztalandják, hogy az jólétüket nem fogja veszélyeztetni, minthogy a területi új rendezés által, a múltból átszármazott érdekek lehető kímélé­sével csak az czéloztatik, mit az ország érdeke s a közigazgatás javítása múlhatlanul kíván. És azért erős abbeli hitem, hogy hűségben és törvény iránti tiszteletben ez ifjú megye is versenyez­ni fog a régi testvérmegyékkel, biztosítandó ez által egyszersmind magának változatlan kegyelmemet s meleg rokonszenvemet, melylyel ez uj törvényható­ság fejlődését a legjobb kívánat­okkal kisérem. 7. Szeben városa küldöttségének németül: Köszönöm Szeben városának a szives fogadta­tást, és köszönöm önöknek a hit ragaszkodás eme nyilatkozatait. E város, mint az ország legszélső határán fekvő kulturális központ, kiválóan és első­sorban van hi­vatva a közjólét példás előmozdítása, az elkerülhet­­len új intézmények meghonosítása és a törvények tisztelete által előljárni az ország és a polgárok ja­vának előmozdításában. Örvendeni fogok, önöket ezen hivatásuk telje­sítésében látni, s ebbeli törekvéseiket mindenkor jó­akaratom kisérendi. Mondják meg polgártársaiknak, hogy szívem­ből örvendek — bár rövid időre — körükben időz­hetni. 8. Brassó megye küldöttségének: Örvendek, hogy itteni idézésemet alkalmul vet­ték be érzelmeik nyilvánítására, s különös megelé­gedésemre szolgál az új Brassó megye képviseletét itt láthatni. Remény­em s kívánom, hogy az uj intézmény, mely területüket, mint fontos lánczszemet az ország törvényhatóságai közé sorozó, polgártársaik megelé­gedésére szolgáland, s hogy önök ez az állást az or­szág érdekeinek s saját jólétüknek előmozdítására fogják felhasználni. Vigyék és mondják küldőiknek szives üdvözle­­temet s őszinte sajnálatomat, hogy ezúttal a körül­mények nem engedik, személyesen körükben megje­lenhetni. 9. Kolozsvár város küldöttségének: Örvendek, hogy megjelenésük folytán szemé­lyesen mondhatom Kolozsvár képviselőinek a feletti sajnálatomat, hogy a körülmények nekem ezúttal nem engedik városuk meglátogatását. Köszönetet mondok tehát önöknek idejövete­lükért s köszönetét hódolatuk s hü érzelmeik nyil­vánításáért. Megelégedésemre fog szolgálni, ha talán nem­sokára alkalmam leend némi időt körükben tölthetni, s személyesen meggyőződni azon szép haladásról, melyet e város, mint hallom, utolsó ottlétem óta min­den tekintetben tett. Addig is vigyék küldőiknek szives üdvözletemet s biztosítsák őket különös ke­gyelmemről. 10. Marosvásárhely város küldöttsé­gének : Köszönetet mondok önöknek itteni megjelené­sükért s szívesen fogadom kifejezett­en érzelmeik nyilvánítását. Őszinte sajnálattal értesültem ama elemi csa­pásokról, melyek által városuk közelebb szenvedett. Reményiem és kívánom, hogy az ég áldásával s szor­galmuk által veszteségük nemsokára helyre hozva. A ,,Pesti Napló“ tárczája, A rémes titok. Regény két kötetben, írták : Boloz Adolf és Dautin Gyula. — Francziából. — MÁSODIK KÖTET. XI. — Folyt — — Ön tudta,hogy compromittálhat engem s még is eljött. — Szeretem önt. Ab, h. csakhogy valahára el­mondhatom. Ön kikerült. Ön nem akarta, hogy aj­kaim e vallomást kifejthessék. De most meg fogja hal­lani. Igen, én szeretem ! . . — Hallgasson,hátha csakugyan ügyelnek reánk. — Mit bánom én, hisz engem nem látnak, nem hallanak meg. Ő mit se sejt. — Esedezem, ne taszítson vissza. Antoinette hátrált, rémülve látta, hogy nincs ereje, és hogy Richard kezében van, ledőlt egy székre, arczát kezei közé rejte és zokogni akart. Ri­chard térdre borult. — Bocsánat! — Így szólt — hogy busizom, nem tettem helyesen, de hát nem gondoltam meg semmit. Szívem túláradozott. Beszélnem kell önnel, meg kell mondanom, hogy mennyire szeretem, és óh mily régóta . És elmondta, hogy miképen támadt benne e szerelem, mint rejtette ezt mindenki előtt. Mily dúlt lelkiállapotba ejtette a házasság híte, mily kétség­beesett leveleket írt anyjának. Utóbb le akarta küz­deni fájdalmát. De a genuai találkozás felszaggatta a sebet. Ekkor belátta, hogy e szerelem csak szíve végső dobbanásakor fog megszűnni. Nem állhatta meg tovább. Eljött utána Párisba. Közelébe jutott. Látni akarta mindennap. Esedezett neki, engedje ma­gát szerettetni. Antoinette rémülten és mégis gyönyörködve hallgatta e lángoló szavakat. — Nem, ez lehetetlen! kiáltott fel. E szere­lem bűn volna. — Miért ? Mert egy aggastyánhoz ment nőül, akit nem bir szeretni. — De szeretem. — Nem! Ön nem szereti. Érezhet iránta tiszteletet, gyermeki vonzalmat. De szive nem az övé, azt tudom. E szív az enyém. — Az öné!. . Esküszöm, hogy nem az. Bocsás­son el., És ki akarta magát rántani az ifjú kezei közül. De ez visszatartotta. — Ön szeret! mondó és lángoló tekintetet ve­tett reá. Miért tagadja ? Ön épen úgy megőrizte em­lékemet, mint én az önét. Mert honnét ered az a szenvedélyes előszeretet nagyon is középszerű fest­ményeim iránt? Miért utazott Olaszországba. És miért boszankodott úgy, mikor genuai találkozásunk alkalmával férje mindent elmondott ? Miért utazott el oly váratlanul ? És most is, miért kerül el oly ma­kacsul? Hát az, hogy minap meglátogatta édes­anyámat ? — Anyját! És ő elmondta ? — Nem mondta, mert a szegény asszony tudja, hogy szeretem és nem akart felbiztatni. De eltagad­hatja-e? Antoinette hallgatott, csak ziháló keble árulta el aggódó lelke állapotát. — Nos látja! folytatá az ifjú. És most ne gon­doljon azzal, hogy egy napon félreértettük egymást. Mi örökre egymáséi vagyunk. Szeressük egymást! Nem! kiáltott fel Antoinette és vissza­lökte az ifjút. A­mit ön mondani merészel, az bűn. Bocsásson el, már nagyon is soká hallgattam önt. E szavak után távozni akart, de Richard egyik karjával átkarolta. Hasztalan igyekezett az öle­lésből kibontakozni, érezte, hogy gyenge, le van fegyverezve, le van győzve. Két nagy könycsepp hul­lott le szemeiből és egyszerre térdre esett. — Irgalmazzon! mondá. Az égre kérem. Bűnt követnék el, ha szeretném. Feledjük és többé ne lás­suk egymást. Richard, az égre kérem! Richard felemelte és egész önkívülettel keblére ölelte az esedező nőt. — Nem! Nem! kiáltott fel és oly erővel állott ellent, hogy csakugyan kibontakozott karjai közül. Az ifjú utána sietett a szoba végéig. Antoinette rémületében már nem tudta mittévő legyen. Ekkor a kandalló mellett meglátta a csengetyűzsinórt. Össze­szedte erejét, utána kapott és erősen megrántotta. Richard meghökkent. — Ah ! kiáltott fel Antoinette és megtörtén egy székre hanyatlott. A szomszéd szobák egyikében ajtót nyitottak. — Meneküljön! mondá halkan. Mártha jön. Richard az erkélyre sietett és míg Mártha ott benn Antoinette körül sürgölődött, addig óvato­san leereszkedett az erkélyről; körülnézett; nem látott semmi gyanúsat; végig sietett a kerten, felkú­­szott a kert falára; onnét egy percz alatt a mezőn termett és tovasietett; meg volt győződve, hogy sen­ki se látta. Csalódott. Iriel már nem volt a kertben. De szobájából figyelemmel nézte az erkélyt. A sötétség­től mit se láthatott. De meghallotta a mászkálást, a lépteket. Lement és az éj hátralevő idejét a szom­széd fasorokban töltötte. Amint megvirradt, gondosan megszemlélte a kertet. Antoinette erkélye alatt lá­tott némi lábnyomokat. Ezeket követte a kert falig. Itt már nem kételkedhetett, a falból két kő kiesett, a párkányzaton lábnyomok voltak. Itt valaki mász­kált az éjjel. És ez más nem lehetett, mint a nyomo­rult festő. Iriel megmérte a láb­nyomokat, hogy más is észre ne vegye ezt, visszatette a két követ a falba, leegyengette a letaposott földet és igy elenyésztetett minden nyomot. Richard más­nap megtette szokott látogatását. Sem ő, sem Antoinette egy mozdulattal sem árulták el a lefolyt éjszaka izgalmait. — Hogy értik egymást! hogy tudnak színlelni­­ gondoló magában Iriel A társaság sétálni ment a parkban. Maheurtier, Richard és Antoinette vegyes dolgokról beszéltek egymással. — Nem veszi észre, hogy az idő már hűvösebb kezd lenni ? szólt Maheurtier. — Az igaz, felelt Antoinette. Az éjjel oly vi­gyázatlan valék, hogy egy perezre nyitva feledtem az ablakot. De az máskor nem fog megtörténni. — Ez csakugyan vigyázatlanság volt, szólt Maheurtier; már az ősz kellő közepén vagyunk. — Izgatott is voltam. Nem tudom, valami ré­mület szállott meg. Ma éjjel Márthát magam mellé veszem. — Nagyon helyesen teszi, Richard mit se szólt. Iriel nem hallotta e megjegyzéseket, mert kissé odább állott és összehasonlította Richard lábnyo­mait azokkal, melyeket ma hajnalban felfedezett; ugyanazok a lábnyomok voltak! Most már eltökélte, hogy a következő éjjel és ha kell, tíz éjjel is egymás­után virrasztani fog, amíg csak tetten nem éri Ri­­chardot. — Kedves Iriel, némi sürgős dolgaim akadtak, utasításokat kell adnom pénzügynökömnek. Önnek rögtön Párisba kell utaznia. — Hogyan. . . rögtön ? — Igen. Talán nem szívesen teszi ? — De igen . . . hanem későn van. — Tréfálni akar ? hisz még csak öt óra van. Még két vonat megy. — Az igaz, de ma .. . — Mi tartja vissza ? . . Ah! tudom már, ma péntek van és a hónap tizenharmadika. Ön babonás, és fél . . . — Úgy van, jegyzé meg Iriel mohón. — Hát nem bánom, menjen holnap reggel. — A­milyen korán csak tetszik. — Jól van. Megjegyzem, hogy két-három napra való munkája lesz. Este kilencz órakor Iriel már lesben állott. XII. Nagy aggodalommal várakozott. Maheurtier lakosztálya, majd Antoinetteé elsö­tétedett. Köröskörül a legmélyebb csend uralkodott. Figyelt, de nem vett észre semmit. Egész éjjel várakozott. Ezer meg ezer gondolat villant meg benne. — Nyilván gyanúperrel élnek, mert az éjjel ott láttak a kertben. Várnak jobb alkalmat, majd ha itt­hon nem leszek. Az igaz! Hiszen hallották is, hogy Maheurtier Párisba küldött. Tudják, hogy ma reg­gel utazom és 2—3 napig ott leszek. Virradni kezdett. A hűvös reggeli levegőtől már reszketés fogta el. Két éjszakája, hogy nem aludt semmit. — Mit tegyek! töprenkedek haragosan. Itt maradjak, mondjam, hogy nem akarok utazni. Ez le­hetetlen. Maheurtier már tegnap este is furcsának találta habozásomat. Sejtessem vele, hogy valami ve­szély fenyegeti ? Megmondjam neki, hogy vigyázzon magára ? Nem! Semmiféle gyanút se szabad benne felkeltenem. ... Visszajöjjek ma este, hogy kora­reggel ismét utazzam? Ezt tehetem egyszer, de már másodszor nem. És nincs is c­élja, mert ha megtudják, hogy itt vagyok, hát vigyázni fognak magukra. Ekkor egy jó kisegítő gondolat villant meg agyában. »Igen ez a legjobb lesz!« kiáltott fel, nem gondolkozott tovább, oda sietett a kert azon része felé, melyen Richard az éjjel bejött. Itt a gyöngyörű léczezet mellett gyöngyörű gyü­mölcsfák állottak. Iriel körülnézett, senki sem látta. Ekkor hozzáfogott a fák pusztításához, leszedte a legszebb gyümölcsöket, levágta a fiatal hajtásokat. Ez egy perez műve volt. Aztán visszasietett szobá­jába és onnét figyelemmel nézte a kert ezen tájékát. Sohá nem kellet várnia. Negyedóra múlva jött a kertész. Ik­el lesietett, mintha csak reggeli sétát akarna tenni. A kertész felé ment, társalgás közben észrevétlenül oda vezette a kert azon része felé, melyben az imént úgy garázdálkodott. George csak­hamar észrevette a pusztítást. Budapest, sept. 12. (Az osztrákok és a personál unió.) Reggeli lapunkban registráltuk dr. Beer beszédét, mely kikel Ausztriában megindult personál-unionális mozgalom ellen. A lengyelek is kikelnek ellene, így a »Dziennik Polski« a »szórványos gácsországi födera­­listákat« lehordja, amiért a dualismus megbuktatá­sára spekulálnak, azon téves jegyződésben, hogy aztán ők veszik át az örökséget. Az urak nagyon csa­lódnak , az örökséget azon elemek fogják elnyerni.

Next