Pesti Napló, esti kiadás, 1876. november (27. évfolyam, 236-262. szám)

1876-10-18 / 250. szám

250. szám. Budapest, Szerda October 18.1876. 27. évfolyam. Szerkesztési iroda.: Barátok­ tere, Ath­enaeum-épület,. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. ------­Kiadó-hivatal: b­arátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt, — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseit szintúgy mint előfizetések a Pesti IS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Ath­enaeum-épület, küldendők: Budapest,, October 18. A helyzet folyton bonyolultabb lesz s a diplomatia működése a nagy catastrophát már nem fogja többé elháríthatni. A hatal­mak kezdenek állást foglalni a küszöbön levő orosz-török összeütközéssel szemben, s kétség­telen, hogy az angol diplomatia még egy kísérletet tesz, hogy a kabineteket az orosz actio meghiusítására bírja. Hír szerint Derby gróf felhívta a portát, hogy néhány napra halaszsza el az eldöntést, míg a londoni kor­mány Francziaországgal egyetértésre juthat. A franczia kormány kétségkívül támogatja is az angol politikát, de csak bizonyos határok közt. Arra általán nincs kilátás, hogy Fran­­cziaország valami komolyabb actiót is támo­gatni fogna. Olaszország pedig ezúttal egészen az orosz kezébe vetette magát.A »Nat. Zig« szerint német jól értesült körökben bi­zonyosnak tartják, hogy az olaszok »minden körülmény« közt Oroszország részén lesznek. A­mi a német politikát illeti, ez az of­­ficiólus nyilatkozatokból ítélve föltétlenül orosz részen áll. A »Nordd. Alig. Ztg« ma jött száma telve van russophil nyilatkozatok­kal. Lapja élén egy rengeteg hosszú péter­­vári levelet közöl, melyben Bismarck herczeg s Németország agyba-főbe dicsértetik, s mely­ben elő van adva, hogy Oroszország békét akar s nem kezdhet novemberben háborút. E levélnél azonban sokkal fontosabb az, a­mit a »Nordd. Alig. Zig« a »Times« azon felhí­vására felel, hogy Németország Angliával szövetkezzék, s mentse meg Európa békéjét Oroszország ellen. Erre a német lap követ­kező csípős választ ad: Ha a »Times« maga nem emlékezett volna meg róla, minekünk kellene emlékezetébe visszaidézni, hogy a Spree és a Duna mellett még olyan emberek laknak, kik abbeli ítéletüket : ellenségnek vagy jó barátnak tekintendő-e Oroszország, nem a »Times« naponként változó nézetétől teszik függővé. A­mi a német birodalomnak ajánlott angol szövetséget illeti, a »Times« úgy látszik ignorálja a három császár szövetségének tételét, melyhez csatlakozni Angliá­nak mindenkor szabadságában áll. Mi természetesen nem tudjuk, hogyan gondolkozik Bismarck herczeg a »Times«-nak kétségkívül nagy fél­­em által sugal­lott felhivásáról s még kevésbé tudjuk azt, hogy a »Times« az angol kormány nézetének ad-e vele ki­fejezést. De azt az egyet tudjuk, hogy Bismark herczeg külpolitikájában számba veszi a német nép legben­sőbb érzelmeit, a­mely azon magatartás után, a­me­lyet Anglia és az angolok 1870-ben és azóta Német­ország ellen követtek, az angol szövetséget Oroszor­szág ellen nem támogatja. A német népben épen nem élnek oly érzelmek, a­melyek a német politikát arra bátoríthatnák, hogy Anglia részére kiszedje a gesztenyét, s ha a »Times« változásokat tart szüksé­gesnek Törökországban úgy valósításuk iránt két­ségkívül rosz helyre fordult Berlinbe. Németor­szágnak nincs benne érdeke, hogy a keleti kérdésben vér- és pénzáldozato­kat hozzon. 1870-ben — minden megnehezítés mellett is magunk végeztük a dolgunkat s azután magunk csináltuk meg a számlát is. Anglia tehát Németországban nem találhat olyan üzlettársat, a­ki az angol keleti politika nyereség- és veszteség-szám­­láját vele megosztani hajlandó lenne. A »National­ity« szintén visszautasítja a »Times« felhívását.­­Az angol lap elfeledi — írja a »N. Zig« — hogy az talán fölötte nagy áldozat lenne, a­mit Németországtól előtte első­sorban és közvetlenül idegen érde­kek javára kivánnak. Németország ereje ma­gában véve sem jogot nem ad neki, sem köte­lességévé nem teszi, hogy a saját nyugalmát mások előnyének fenntartása czéljából kocz­­kára tegye.« Végül Ausztria-Magyaror­szág­r­ól ugyane lap azt írja, hogy Al­b­r­ec­h­t főherczeg és pártja nagy erőködést tesz An­­drássy gróf megbuktatására. A katonai párt feltétlenül megegyezett Oroszországgal, mig Andrássy gróf a többi hatalmakkal akar menni. Annyi bizonyos — írják e lapnak — hogy a válság vagyis az, hogy az »orosz barátok« vagy pedig a magyar politikusok diadalmas­kodjanak-e a császár tanácsában — Bécsben acuttá lett. Mint Ruscsukból oct. 13-ról a »P. C.«­­nek írják, török körökben a román hadi készülődések nagy bizalmatlanságot keltet­tek. Nem a román haderő, hanem az, a­minek takarójául szolgál, nyugtalanítja a kormányt. Rifat pasa kormányzó parancsot kapott, hogy a fegyverfogható tartomány férfilakosságát összeírja. A konstantinápolyi főhaditanács elnökét vagy alelnökét várják legközelebb Ruscsukba, a ki a tartomány védseregét szer­vezni s a fontosabb pontokat védelmi álla­potba helyezni fogja. Tulcsánál és Isakcsá­­nál sánczokat építenek, a dunai várakat föl­szerelik s tüzérséggel látják el. A Tuna-tar­­tományban 18,000 tatár és 30,000 cserkesz lakik, ezekből kikerül vagy 15,000 ember. De a tatárok nem igen hasznavehetők, a cserkeszektől pedig rakonczátlankodásuk miatt félnek. Tervben van, hogy a Kauká­zushoz küldik őket, a Dunához pedig kurd lovasságot hoznak. Legközelebb két hadosz­tály érkezik meg, a­melyet Tulcsa és Lom­­palánka közt fognak elhelyezni. Azt hiszik, hogy nagy háború esetén maga a szultán veszi át a főparancsnokságot. Az OrOSZ közvélemény tevékenységéről a szlávok érdekében a »Pol. Corr. « Odessá­­ból ismét érdekes közléseket hoz. Eddig az oroszok főleg Szerbiát támogatták. Ennek­­folytán Boznar Petrovics-Wesseliczki bejárta Oroszországot és segélyt kért Montenegro számára is. Több hajó élelmiszerrel megrakva indult el legközelebb­ Od­essából a dlalmát partokhoz, honnan a nagyszerű ajándék Mon­tenegróba fog szállíttatni. Ezen kívül 3000 főből álló orosz légió fog oda küldetni; most toborozzák a legénysé­get ; a tireri kormányzóságban két, Kievben három toborzó hivatal működik e czélra, s nemsokára teljes lesz a légió. A városok igen jelentékeny összegeket szavaznak meg e czélra. A szláv bizottságok egy gőzhajótársa­­ságtól két gőzhajót béreltek, melyeket kizáró­lag arra fognak szolgálni, hogy az önkényte­­seket Szerbiába szállítsák. A nikolajewi hajógyárban rendkívüli tevékenység uralko­dik. Három most épülő corvetnek a legrövi­debb idő alatt el kell készülnie. Vesakow erő­dítményein a legszorgosabban dolgoznak. Mi­­­yutin hadügyminiszter és Totleben tábornok a két nagy előre tolt erődből álló erődítményeket személyesen megtekintették. A h©rCZ egovillai lázadók egy része hír szerint meghódolt. A lubinyei és nevesinyei kerület lázadói, — mint a török tudósítások mondják — lerakták a fegyvert s visszatér­ A „Pesti Napló“ tárczája. Barbassa nagybátyám. Irta Marie Uchard. (Francziéból.) XIII. (Folyt.) Kondré Gul bezárkózott szobájába; mikor hoz­zájöttem, a felbontott ágyon ült, melynek párnáit, úgy látszik, a kétségbeesés dühével tépte ide s tova; egész leverten ült itt, komor tekintete a földre sze­gezve, kezei a térdre ejtve. Arczán és nyakán észre­ vehettem Hadidjé körmeinek nyomait. Mikor beléptem, meg se mozdult; odamentem hozzá és ünnepélyes hangon kérdem: — Szerencsétlen, mit miveltél ? A nő hallgatott, mozdulatlanul maradt, szemei a földre szegezték. — Ilyen tett után még csak nem is felelsz ? folytatom. — Miért szereted?.........mondá végül vad hangon. — És miért szeretnélek téged ? felelem, holott gonosz jellemed, féltékenységed, engedetlenségre, bűnre visznek ? holott czivakodást és egyenetlenséget támasztasz! Kondré-Gul e szemrehányás hallatára felugrott, elém állott és szemem közé nézett. — Eszerint nem szeretsz többé ? fakadt ki he­vesen. E válasz némi zavarba ejtett. — Most nem erről van szó. Most arra felelt, hogy miért követted el azon bűnt ? — Ha nem szeretsz, akkor mondd meg nyíltan és én meg fogok halni. Mit vétettem, hogy Hadidjét jobban tünteted ki ? Talán szebb ő mint én ? Ha rút­nak találsz — folytatá a kétségbeesés hangján —­­ mondd meg, akkor a tóba vetem magam és nem látsz többé soha. — De én nem ezt mondom, folytatom és más irányba akartam a párbeszédet terelni. — Akkor mit lobbantasz szememre ? Hát job­ban szeret Hadidjé, mint én ? — Itt nem az én vagy a Hadidjé érzelmeiről van szó, hanem a te erőszakoskodásodról és a tőrcsa­pásokról ! — Miért mondta, hogy őt jobban szereted mint engemet? viszontá most. — Csakugyan ezt mondta ? — Igen ! Sőt azt állitá, hogy megesküdtél erre. Én nem akarom hogy mint rabnőt szeress, könyveidből azt tanultam, hogy nálatok a nők meghaltak, ha vi­szont nem szerettetnek; ha nem szeretsz többé, akkor meg fogok halni! Azt mondod egykor, hogy nekem is van oly szívem, lelkem és eszem, mint nekik, és hogy a szerelem a nőt a férfiúval egyenlővé teszi. Hálátlan, mered-e állítani, hogy nem szeretlek ? Tán féltékeny voltam Zuhra és Nazlira ? Miért épen, hogy Hadidié az első ? Ha nem kellek többé, folytatá ki­törő fájdalommal, akkor vágasd le a hajamat, nyi­­rasd le szem­pilláimat és tégy a szolgálók közé. E szavaknál odaborult lábaimhoz és görcsö­sen átkarolta azokat; szemeiből könnyek omoltak ke­zemre, melyet csókokkal árasztott el. Oly őszinte oly igazi fájdalmat mutatott, hogy egész elérzékenyültem. Láttam,hogy e szenvedély mellett,melyet a féltékenység vakká tett, hasztalan beszélek neki arról, hogy bűnt kö­vetett el. Nem figyelt reám. Csak saját fájdalmát érez­te. — Nem szeretem többé őt, hanem csak Hadidjét! — Váltig ezt beszélte, szívszaggató zokogással: meg­szántam szegényt; elfeledtem hogy voltakép miért jöttem ide*; meg nem állhattam, hogy egy odavetett szóval feltevései ellen ne tiltakozzam. Alig hogy e szót kimondtam, felkiáltott: — Igaz ez? Te szeretsz, megesküdnél rá! Most beláttam, hogy erélytelen valók, de már késő volt. Kondré-Gul egyszerre felvidult és meg­ölelt. Szigorú akartam lenni, de hasztalan tusakod­­tam az őrült féltékenység kitörései ellen. Nem hall­gatott reám, a túláradó érzelem hevével, lángoló ékes­szólásával esedezett, panaszkodott. Egy pillanatra azt hivom, hogy visszatereltem a józan felfogáshoz, megértetem vele, hogy méltán neheztelek reá. — Igaz, hogy balga valék. Már három nappal ezelőtt kellett volna lábaid elé borulnom! Ha tud­nád, mennyire fájt a te hidegséged! Látod amint most bejöttél, épen azon tűnődtem, mikép ölhetném meg magam, miután elvesztettelek , de te megbocsá­tottál, nemde ? Nem, nem, ne beszélj róluk, foly­tatá sebesen, midőn észrevette, hogy felelni akarok. Jól tudod, hogy én különb vagyok náluk, de nem a háremi szerelemre idomítottad szívemet. Én is úgy szeretlek mint ők. De te szeress úgy a hogy akarsz, legyek szolgálód, ha úgy akarod. Büntetésül zárj el, én csak annyit kívánok, hogy láthassalak, szerethes­selek. Igaz, nem helyesen tettem, hogy Hadidjét megvertem, de hisz magad is akárhányszor mondod, hogy vad vagyok . . . Ám legyen taníts meg val­lásodra, érzelmeidre . .. Mondd meg milyennek akarsz, mondá végül oly szelíden, oly szeretettel, hogy egészen elérzékenyültem. Ez a szenvedélyes ékesszólás, melyre soha se hittem volna képesnek, melyet most hallottam elő­ször, egészen megbűvölt. A lélek pillangója kibontotta szárnyait, Psyché szerelemre ébredt, nem oly szenve­dőleges, kóbor szerelemre, mely csak az érzések, a kéj felébredése, hanem a szív szerelmére, mely a lá­zas szenvedélyek és örömek egész világát zárja magá­ba. Meg valók lepetve és valami új bűbáj hatását érzem. Lajos, mit mondjak ? Egy óra leteltével elfeled­tem mindent: az összeveszést, a féltékenységet, a bűnt és ennek megfenyítését. Utóbb megfontoltam, hogy ez milyen vereség reám nézve és hogy e furcsa magaviselet sok zavart támaszthat. Azt csak nem szabad feleségeimmel ész­­revétetni, hogy amaz erőszakos jelenet, a tőrcsa­pás, melyet a szegény Hadidjé kapott, nem büntetést, hanem kibékülést vont maga után, hogy jelenjek meg az áldozat előtt, melynek igazságot kell szolgáltatni ? Annyira még­se szabad megsérteni a jog látszatát, hogy a merényletet teljesen megbocsátom neki: mit szólnának akkor Zuhra és Nazli ? Vége lesz tekin­télyemnek. Gyengeségemet tehát minden áron leplezni kell, legalább is addig, míg a szenvedélyek kissé le­csillapodnak. Kondjé-Gul bocsánatot kér Hadidjétől és kibékül vele. De alig kezdtem ezekről beszélni, már­is azt kelle tapasztalnom, hogy Kondré-Gul kiaknázza a győzelmet, büszke arra, hogy meghódí­tott és hallani se akar afelől, hogy magát a gyűlölt versenytárs előtt megalázza; hiába beszéltem neki, hogy az én méltóságom, az illem és az igazság így kö­vetelik ezt. Ő ragaszkodott a kivivott előnyökhöz és mit se akart győzelméből engedni. Csak nagy nehezen tudtam vele megértetni, mily súlyos helyzetben vagyok. — No hát tudod mit, mondá ekkor, valami pompásat fogunk cselekedni. Ők azt fogják hinni, hogy nagyon összeszidtál és ez igaz is, mert mikor idejöttél, igazán rosz voltál. — Tán nem érdemelted meg ? felelém. — Hallgass, mondá és gyermekmódra befogta számat, már megint kezdesz! . . . Hadd mondjam el tervemet. — Lássuk hát a medvét. — Mondd meg nekik, hogy kérlelhetlen voltál és hogy úgy­­bántál velem, mint egy gyűlöletes terem­téssel .... Én meg úgy fogok tenni, mintha még jobban haragudnál reám. Mikor látnak bennünket, duzzogni fogunk, elhitetjük velük, hogy szakítunk egymással és te elhatároztad, hogy hazaküldesz, eladsz. —T­ Milyen gondolat! — De kérlek! Ez oly pompás lesz ; úgy fognám magam érezni, mintha jobban szeretnél engem, mint őket. — Tán mert megcsaljuk. — Úgy van, mert rászedjük őket, kiáltott fel nevetve. Egyébiránt azt csak belátod magad is, hogy máskép nem tehetek. Azt mondom, hogy én attól az átkozott Hadidjétől sohasem fogok bocsánatot kérni. El kellett fogadnom ezt a kisegítőt, mert így legalább meg­marad a decorum. Midőn Kondré-Gult elhagytam, visszatértem a kastélyba, hogy feleségeim mit se gyanítsanak. Másnap némi aggodalommal jöt­tem a hárembe, de csakhamar megnyugodtam, a hu­rik közt teljes egyetértés uralkodik. Kondjé-Gul tá­vollétéből azt következtették, hogy egészen kegy­­vesztett és nemsokára haza is küldöm. Sőt megtud­tam azt is, hogy Kondjé-Gul testén kék foltok mutat­koztak (maga festette) és a nő azt beszélte Nazlinak, hogy én megvertem. Hadidjé kissé büszke volt a ka­pott sebre, érdekessé akarta magát tenni, mint ama , tragédia hősnője. Mindössze kis karczolást kapott. Az utóbbi napok viharai után ez a reggel idilli­­ csendben folyt le. A harmónia teljesen helyreállott, mikor elhagytam a három cadinát, meg voltak győ­ződve, hogy kellő igazságot szolgáltattam nekik, ugy­­annyira, hogy a gyűlölt versenytárstól már nem kell tartaniok. Meg voltam elégedve én is, hogy a kellemetlen ügyet ily szerencsésen bonyolítottam le; visszatértem a kastély felé; a park sűrűjében egyszerre meglátom Kondjé-Gult, felém futott és karjaimba veté magát. — Hogyan­ te itt ? mondom. — Igenis, látni, megölelni akartalak, szólt ör­vendezve, hallani akartam tőled, hogy szeretsz. — De bobó, hátha meglátnak. — Dehogy! az ablakon ugrottam ki; a veran­dah mögé bújtam, hogy Mohamed észre ne vegyen és aztán lesbe álltam. Ne haragudj, most láttalak, és visszamegyek, hogy semmi gyanú se legyen. Ugy­e igazam van... Azután te is eszetlen légy, tévé még hozzá fontoskodva és elfutott. XIV. Az események óta, melyeket az imént elbeszél­tem, nyolcz nap telt el. Háztartásomban rendszere­sítve van az ármány. Egyik cadinával titkos vi­szonyom van, Kondré-Gul hidegséget tetet, olykor mélabúsnak mutatja magát, hol meg gőgösnek. Rop­pant tetszik neki ez a szerep. Két-három napi elzár­kózás után visszajött a hárembe és egész cinicusan beszéli, hogy nemsokára elutazik. Úgy vagyunk egy­mással, mintha már elváltunk volna, de mint művelt emberek a helyrehozhatlan viszály daczára a legud­variasabban beszélünk egymáshoz. Hadidjé, Zuhra és Nazli biztosnak hiszik a győzelmet és csodálják magasztos részrehajlatlanságomat. (Folyt. kör.) tek falvaikba. Ellenben Laristából jött hirek szerint még a hó elején néhány albániai falu lakossága fegyvert fogott. A lázadás nem igen komoly ugyan, de a kormány nagy elő­vigyázati intézkedéseket tesz, a gyanús hely­ségekbe katonaságot küldött. Budapest, October 18. (A helyzetről.) A »P. Lt.« mai vezér­­czikkében következőleg nyilatkozik: »Nem akarunk ma arról beszélni, s nem akarjuk azon kérdést eldön­teni, várjon Ausztria-Magyarország semleges marad­jon, vagy maradhat-e, ha egyszer Oroszország saját szakállára megkezdette az actiót. Az e tekintetben történő elhatározásnál a pillanatnyi helyzet viszonyai fognak figyelembe veendők lenni; egybe kellene vet­ni azon kedvező és kedvezőtlen tényezőket, melyek akkor előttünk lesznek, s ekként kell az eldöntésnek bekövetkeznie. De épen azért határozottan el kellene ítélnünk azt, mit különben nem akarunk hinni, hogy Oroszországgal már előzetesen megállapodás történt, — bár­mily árt ígértek is ezért nekünk, •— arra néz­ve, hogy Ausztria-Magyarország semlegessége min­den esetre biztosítva legyen. Ismételjük, a­mit Sumarokoff missiója alkalmával mondottunk, hogy nem képzelhetünk oly árt s nincs is, melyért Oroszország semlegességünket a maga részére meg­vásárolhatná , mert bármit adna nekünk ezért, ez az ő haszna és a mi kárunk volna. Oly actió elitélendő, mely Oroszország között és köztünk osztozkodásra vezetne. És azért ismételve mondjuk Sybellel: »Ha Bécsben valódi államférfin vezeti az ügyeket, akkor az oroszoknak terjeszkedését a Duna déli vidékein, minden áron meg fogja akadályozni; ha pedig a gyenge és kapzsi rövidlátás vezeti ott az ügyeket, akkor az osztozkodni fog akarni a veszedelmes zsákmányon.« Valóban tehetetlen rövidlátást árulna el azon poli­tika, mely az Oroszországgal való osztozkodásra tö­rekednék, mert a pillanat nyugalmáért fel­áldozná a monarchia egész jövőjét. Az a­mit Oroszország adhat nekünk, csak területi na­gyobbodás ; e területi nagyobbodás pedig a keleten ezen monarchia veszedelmét képezi és minél többre fogjuk azt becsülni, annál inkább enyésznek fennál­lásunk biztosítékai.« (A képv.­ház pénzügyi bizottsága­ mai ülésében részletes tárgyalás alá vette az igaz­ságügyi tárcza költségvetését. Mielőtt ez megkezdetett volna, dr. Zichy Nándor felvilágosításokat kíván a pénzügyminisz­tertől az iránt, hogy a 150 milliós kölcsön miként használtatott fel, továbbá a legutóbbi kölcsön s az abban fenntartott optió s a tartalék­alap ügye, s a folyó év elvs hamas évnegyedén­ek pénztári kezelési eredményei tárgyában. A bizottság közlendőnek határozta e kérést a pénzügyminiszterrel a végett, hogy a kívánt felvilá­gosításokat, tárczája budgetjének tárgyalás alá véte­léig terjeszsze elő. Tárgyalás alá vétetvén az igazságügyminiszteri tárcza költségvetése, a központi kiadásoknál »személyes járandóságok« czímén a miniszter egy új miniszteri tanácsosi állomás számára 4600 frt többletet irá­nyoz elő. Horváth Lajos előadó a miniszteri indoko­lásban nem látja ezt eléggé motiváltnak s az indokok részletes előadására kéri fel a minisztert. P­e­r­c­z­e­l igazságügyminiszter hivatkozik ar­ra, hogy minisztériumának személyzete a legkisebb, daczára, hogy ügyforgalom tekintetében a miniszté­riumok közt a harmadik helyen áll. A minisztérium­ban három ügyosztály van, s azokat nem lehet czél- szerűen kettőre redukálni; azt pedig a szolgálat érdeke megkívánja, hogy mindenik osztály élén egy tekintélyes­ államhivatalnok álljon. A kért állás nem okoz tényleg költségtöbbletet, mert a központi dologi kiadásoknál még nagyobb összeg lesz meg­takarítva. Hegedűs nem szavaz ez állás rendszeresíté­sére, mert a centralisatió előmozdítását látja benne, ellenére a pénzügyi bizottság által kijelölt iránynak. S­i­m­o­n­y­i Ernő még a most kért miniszteri tanácsos nélkül is igen nagynak tartja e minisztérium létszámát. A három osztály élére elég az államtitkár s két min. tanácsos. Az uj állás nem indokolt, s igen rosz példát is szolgáltatna. — Lukács szintén nem szavazza meg a kívánt miniszteri tanácsosi állást. — Pulszky az igazságügyi administrativ centralisa­­ttól tulhajtottnak tartja, s az állást mellőzendőnek véli. — M­ó­r­i­t­z e helyen nem tartja czélszerűnek a gazdálkodást, s megszavazza a miniszter kívánságát. Szontagh arról lévén meggyőződve, hogy az illető hivatalnokok sokkal többet dolgozhatnának, mint a­mennyit dolgoznak, ez állást megtakaritható­­nak tartja. — Szapáry Gy. gr. az ország jelen pénzügyi helyzetében nem szavazza meg az állást. — Zsedényi hangsúlyozza, hogy 1876-iki előirány­zatában maga a miniszter feleslegesnek mondta ez állást. A bizottság — Moritz Pál kivételével egy­hangúlag — törli a kívánt miniszter-tanácsosi állást.Az ülés további folyamáról reggeli lapunk hoz tudósítást. (A czár újabb leveléről) szóló hírt, me­lyet a »Presse« közlött, a »Pratt« felhatalmazás folytán alaptalannak jelenti ki. (Belgrádból) Írják oct. 15-ről : Csapatosan jönnek az olasz önkénytesek. Az olasz légiót a Drina mentén öszpontosítják. Érkezett egy pár franczia önkénytes is, kik egyelőre az alakítandó franczia légió keretét képezik. A Koper kapitány vezérlete alatt álló német lovascsapat megalakult s már el is indult Alexinácz felé. Belgrádból az összes tartalékhadak kivonultak Deligrád felé. Nagyobbára idős emberek. Minden zászlóalj hősiségét 150 orosz harczos támogatja. A hivatalos »Srbske Novine« közli a legújab­ban kinevezett idegen tisztek névsorát. Többnyire oroszok. Az egyetemi hallgatók, kispapok, tanítók stb. engedélyt kértek egy légió alakítására, mely Vlajkovics vezetése alatt menne a török ellen. Magas vendéget várnak. A kis trónörökös keresztapja, Sándor czár, helyettesül egyik főhadsegédét küldi ide. — A Nova- Város körüli csatákban súlyosan megsebesült D­u­­sits archimandrita már kiépült sebeiből. Szent-Pétervár, oct. 13. A bécsi félhiv. »Pol. Corr.«-nek Írják Péter­­várról: Potapoff tábornok, főhadsegéd, zsandár főnök stb. súlyos betegsége folytán a legfontosabb orosz hivatalok egyikét kell hirtelenében újra betöl­teni. Jobb időkben mennyi zaj, mily fecsegés támadt volna e théma körül. Börzén, b­en asztalnál, színhá­zak előcsarnokában, vendéglőkben, —hetekig beszél­tek vol­a az uj jelöltről! Potapoff tábornok gróf Suvalov Péter utódja volt, mind az összes zsan­­dárság főnöki állomásán, mind a császári magán­­kanczellária úgynevezett III-ik osztályában, vagyis a politikus rendőrségben, tehát az az em­ber, ki minden orosz dologban a legtájékozot­­t­a­b­b volt széles Russia földén. Potapoff informálta a czárt és ezt bőségesen tehette, mivel a rendőri apparátus s a birodalom valamennyi zsandára ren­delkezésére állott. Potapoff tábornok még a múlt nyáron is mindenüvé híven követte a czárt s bár már jó ideje szenvedett ideg­bántalomban, mely időnkint csodálatos hitrajongásban nyilatkozott, sen­­ki sem hitte volna, hogy a rendkívül kis termetű, de jól alkott, erőteljes és tevékeny embert egyszerre oly veszedelmes téboly érje utól, mely a gyógyulás minden reményét kizárja. A tábornok rendesen ko­zák uniformist hordott, mint a doni kozákokhoz tar­tozó. Zsandár egyenruhában állítólag senki sem látta. Fizetése 18.000 ezüst rubelre rúgott s épen mint előde, Suvalow gróf, abban a szerfölött ritka, rémitően irigyelt szerencsében részesült , hogy mindig a czár oldalán lehetett. Épen ezért be­szélnének e nevezetes állomás betöltéséről, ha Cser­­najeff neve e pillanatban nem volna sokkal érdekesebb a III. osztály leendő főnökének nevénél s Alexinácz nem látszanék fontosabbnak a »l­á­n­c z­bid melletti palotánál.« És ez a palota mégis érdekesebb Oroszországra nézve Alexinácznál, mert bármily égető legyen is a szerb-török kérdés, Oroszország összes állam­ életére nem foghat oly mesz­­sze vágó hatást gyakorolni, mint a politikai rendőr­ség lelkiismeretes és ügyes vezetése, mert ez legalább is addig fönnmarad, míg Sándor czár valamennyi reformja át nem megy a nemzet vérébe, mig va­lamennyi most állított iskola gyümölcsöket nem hoz, míg a műveltség általánossá nem lesz, míg meg nem találják ama politikai formákat, melyekben a nép a reformok s a haladó műveltség által képesítve nyugodtan megélhet egymás mellett, a­nélkül, hogy nihilismussal, social-demokratiával s becsempészett lázító röpir­atokkal törődnék. A rendőrség tudvalevő­leg csak akkor nyomasztó a társadalomra nézve, ha nincs szüksége rá, de ha szükséggé válik, akkor a gyűlölt valamiből egyszerre nagyon hasznos a rette­­gettből nagyon kedvelt intézmény lesz! így van ez a császári magán-canc­ellária III. osztályával is, főnö­kével s valamennyi hivatalnokával egyetemben. A mi jót művel s a mi roszat titokban meggátol, arról nem beszél senki, már csak azért sem, mert nincs róla tudomás. A hivatal fontosságát semmi sem jellemzi jobban, mint ama férfiak nevei, kik e kiváló állomáson egymást fölváltották: O­r­­­o­f­f gr. (ké­sőbb herczeg) Dolgorukon Wassili herczeg, Suvalow Péter gróf s legújabban Potapoff tá­bornok. Becsületes, megvesztegethetlen, lelkiismeretes egyének, a czár legteljesebb bizalmára méltók. Való­ban nehéz föladat új embert találni. Jelölt van ugyan elég, de hogy a czár választása kire esik, azt senki sem tudja. A külföldi lapok hírei Oroszország készülődései­ről roppant túlzások. Csak annyi tény, hogy Oroszor­szág nem szeretné magát meglepetni, akár a kis­­ázsiai határon, akár a Krím partjain. E pillanatban a trónörökös Livádiába utazása a legfontosabb esemény. Mindenki tudja Oroszországban, hogy a czár­­ minden nagy kérdésben előbb fiával értekezik s csak az ő beleegyezése után hajt valamit végre. Miklós czár épen igy tett trónörökös fiával, a mostani czár­­ral. Mikor férfivá érett, nemcsak minden ügyébe be­avatta, hanem tanácsát is nem egyszer kikérte. E bi­zalmas viszonyt II. Sándor czár átvitte fiára, s már ez a körülmény képes megc­áfolni azokat, kik trón­változást nem tudnak rendszerváltozás nél­kül képzelni. A dolgok és személyek alapos ismereté­vel nem egyhamar változik az ember, inkább a már meglevő alapon halad tovább. Ez az eset áll nálunk s ezért fontos a trónökös Livádiába hivatása, nem­csak a jelenre, hanem a jövőre nézve is. Különfélék. oct. 18. (A hi­. lapból.) Schulpe Emil nyugalmazott szá­zados és török-kanizsai földbirtokosnak a magyar nemesség megerősittetvén, neki a »török-kanizsai« előnével díjmente­sen adományoztatott. — Dr.Lackner Károly pozsonyi gyakorló orvosnak 50 évi orvosi működése közben szerzett érdemei elis­meréséül a kir. tanácsosi czim díjmentesen adományoztatott. A diakovári székes káptalannal dr. Mihajlo­vics Mátyás ugyan­azon káptalanbeli olvasó kanonok bízatott meg, és a Szent- Háromságról czimzett péterváradi apátot nagyprépostá és rozsnyói czimzetes püspökké ; és dr. Racki Ferencz zengi pap és a római Szt.­Jeromosról társas káptalanbeli kanonok ol­vasó tanonokká neveztetett ki. (A­ndrássy Gyula gr. külügyminisz­ter) Budapestre érkezett. A miniszter kíséretében van Dóczy külügyminiszteri tanácsos. (Kun­szt.­Mártonból)okt. 16-rólÍrják ne­künk : Römer Flóris okt. 15-én a régi Kunszentmár­­ton helyén álló Jelekhalmon egy eddig ismeretlen árpádkori templom romjait fedezte fel; ma a Széli Farkas gyűjteményéből ismeretessé vált szelvényi ős­kori telepet kutatta át Széli Farkas társaságában; hol igen nagybecsű kőkorszaki eszközöket talált; hol­nap Istvánháza pusztán 2 halmot fog megásatni. In­nen Szentesre s majd Szarvasra meg hasonló régé­szeti utazásokra. (A kolozsvári kegyesrendiek) a múlt vasárnapon ünnepelték meg kolozsvári letelepedésük századik évfordulóját. A kolozsvári kegyesrendiek 1776-ban telepedtek le Mária Terézia alatt. Az ün­nepély isteni tisztelet­i lakomából állt, a megelőző

Next