Pesti Napló, 1878. január (29. évfolyam, 1-29. szám)
1878-01-16 / 15. szám
15. szám. gaerbenzteini Iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, szerda, január 16.1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 pesti MNTapló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-építlst, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki,129-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Jan.-decz. végelgr.....................................................24 frt. Jan.—jun. végéig .................................................. 12 » Jan.—martius végéig..................................................6 » Január hónapra...........................................................2 „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadó hivatalába (Barátok tere 7. szám Athenaeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó hivatala. Budapest, január 15. Mi fog történni? Lesz békesség, vagy nem lesz? Beavatkozik Anglia, vagy veszteg marad ? Minő lesz a béke, melyet Oroszország követelni fog, s melyet akárminő lesz, Törökország elfogadni kénytelen, ha segítséget nem kap? Mit fog cselekedni monarchiánk, ha az orosz békefeltételek nem olyanok, melyek érdekeinek szűkre szabott határait respectálnák ? A helyzet rendkívül komoly, e kérdések felett tanakodnak a miniszterek, velük foglalkoznak a népek, általános bizonytalanság uralkodik, ezalatt az orosz hadak előnyomulnak Konstantinápoly falai alá. A tények beszélnek. A diplomaták szavait nem halljuk, ha nyilvánosságra jónek nem értjük, de az eseményeket a miniszterek beszédei eddig fel nem tartóztatták, a tények által számtalanszor meghazudtoltattak, most is ami a históriában történik, az nem foglaltatik a kabinetek jegyzékeiben. A háború igenis tényeket teremtett, három esztendős óriási küzdelemben végkép kimerítette Törökország haderejét, megsemmisítette hadseregeit, elszedte végvárainak nagy részét, elpusztította az országot, ellenséges hódításba ejtette tartományait, fegyveres lázadásra felbujtogatta szláv alattvalóit. Oroszország hivatkozhatik rá, hogy roppant áldozatok árán két vár — Batum és Erzerum — kivételével elfoglalta egész Örményországot, akkora földet, mint kétszer Erdély s Törökország keleti védbástyáját, hogy elfoglalta a Dunát, a Balkánt, egész középső és nyugati Bulgáriát, néhány várat és megerősített várost; szövetségesei a románok kitűnő szolgálatokat tettek neki, melyekért jutalomra várnak, a szerbek hatalmukba kenték Nist, a montenegróiak déli Herczegovinát Niksicscsel és északi Albániát Antivarival; az egyesült seregek nyomulnak előre, felszabadítják az egész délszláv földet, kiűzik, kiperzselik, kiölik a mohamedán lakosságot s egy uj status quot teremtenek a Balkán félszigeten; senki az oroszoknak utját nem állja, mehetnek Konstantinápolyig, nincs előttük, aki őket feltartóztathatná, nincs mögöttük, akitől félnének; az orosznak hatalmas szövetségesei vannak Európában, a töröknek egy sincs. Ily körülmények közt mérsékletet remélni az oroszoktól a békefeltételek megállapításában, bárgyuság lenne. Soha kedvezőbb helyzetük nem volt a török birodalmat megsemmisíteni, s most, mikor letiporták s megölhetik, akadnak politikusok, kik felteszik Oroszországról, hogy hagyományos politikájának létesítésével felhagyva, beéri Törökország gyengítésével s mérséklete által fogja meglepni Európát. Nem fogja tenni, ha nem kénytelen vele, kénytelen pedig csak akkor méltányos békét kötni, ha Anglia és Ausztria-Magyarország pisztolyt szegeznek a rabló mellének, hogy áldozatát kibocsássa s prédájának egy részét visszaadja. De Anglia magatartása kétes, Ausztria-Magyarországé bizonyosan semleges, aztán Angliától a roppant orosz hadsereg Drinápolynál meg nem ijed, mert a farkas nem fél a cápától, Ausztria-Magyarország pedig beéri, ha Boszniával és északi Herczegovinával kárpótoltatik. A békeföltételek megállapításánál a muszka nem hiába zárta ki Európát a béke megkötésénél, majd megsegíti Gorcsakoffot Bismarck az akadékoskodó hatalmakkal szemben. Hát minő lesz a béke ? Nem tudjuk, de bajosan hiszszük, hogy olyan lesz, minőnek a bécsi Montagszevue, meg az Ellenőr hirdették, ismételvén bővített kiadásban a jól ismert reichstadti megállapodásokat. P. o. bolgár autonómia helyett bolgár önállóság fog létetni s Bulgária fogalma ki fog terjesztetni a Márvány- és a Középtengerig. Szerbia minimális területnagyobbodása alatt a szerb királyság Sophia, Nis és Novi Bazar megyékkel fog gyarapíttatni, s ha Montenegro is kap kétszer akkora földet, mint mekkora eddig volt, s az orosz flotta számára kikötőt az Adrián, megérhetjük, hogy a békekötés után egyszerre csak Milán fejedelem orosz pensióba megy s Nikita az egyesült délszláv királyság koronáját nyeri, mint ahogy húsz évvel ezelőtt Moldva és Oláhország háza alatt egyesittettek. Ha Románia elveszti a bessarábiai részt, hogy Oroszországot a Dunára ereszsze, csak neki is fog jutni kárpótlás valahol, s hogy Oroszország a dunai várak kiürítését nem azért követeli, hogy azokat ismét elhagyja, hanem, hogy — a mi boszniai occupatiónk fejében — seregei garantia czímén esztendőkig occupálva akarják tartani Bolgárországot, igen valószínű. A Dardanellák megnyitását is concedálta Oroszországnak a reichstadti találkozás, s ha Anglia meg nem akadályozza, bizony ez is bevezetik a békeszerződésbe. Így aztán lehet béke . Andrássy a delegációkban eldicsekedhetik vele, hogy sikerült neki a háborút localizálni, Tisza pedig bejelentheti a türelmes képviselőháznak, hogy a békét fenntartotta és minden érdekeinket megóvta. De még az is kétes, vájjon ily alapon hajlandó-e már az orosz békét engedni Törökországnak és Európának, vagy pedig addig akarja halogatni az alkudozásokat, míg bevette Konstantinápolyt ? Nem valószínűtlen, hogy addig nem hallunk komolyan békéről, hanem csak csiripelnek alkudozásokról, míg a muszka sereg a török fővárosba be nem vonult. Hisz mikor Gurko először átcsapott a Balkánon, ez volt a czélja. Mikor pedig hire fog jutni, hogy az oroszok bevették Konstantinápolyt, lesz akkor rémület Európában és Ázsiában! Épen, mint midőn 1456-ban az ősi görög császárság székhelyét a törökök elfoglalták. Magyarországra pedig ismét a régi fenyegető helyzet támad, csakhogy törökök helyett kozákok fogják sarczolni, sanyargatni. Mi pedig mindezen kilátásban lévő szép dolgokat, melyeket meggátolni a töröknek nincs többé hatalma, s melyekből, ha kevesebb, ha több, a keleti kérdés megoldására nézve nem importál, mert a lényege az, hogy Törökország megbukik, s helyében az lesz Oroszország, mi Oroszország eme hatalmi terjeszkedését déli határainkon vagy türjük, vagy nem türjük ? Ha türjük, jövőnket feladtuk, vagy ha úgy tetszik, kockáztatjuk, s ezáltal kimondjuk az ítéletet kormányunk követett keleti politikája felett; ha nem türjük, háborút fogunk viselni tavaszra török szövetséges nélkül, s kormányunk követett békepolitikája megbukott. De nem, most még azt remélik, hogy Oroszország szerénysége kimenti őket a dilemmából, s a béke olyan lesz, hogy ráfoghatják, miszerint a monarchia érdekeik (?) háború nélkül megóvattak; ha pedig Oroszország nem lesz jó fiú, vagy szemérmetes leányka, hanem követelő győztes á la Bismarck, akkor nagyon fognak rá haragudni és vádolni fogják szószegéssel, de nekünk megmagyarázzák, hogy most már nem lehet háborúba menni, mert Törökország már elveszett, s az európai constellátió nem engedi. A független szabadelvű párt folyó hó 16-án, szerdán délután 6 órakor értekezletet tart. A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. — Két kötet. — . Irta : X. Y. ELSŐ KÖTET. 1949. S a mai életünkr. 2. Bolgár háznál bérleti szálláson. — Folytatás. — Az élelmi czikkek Sumlán s általában az egész Törökországban ez időben rendkívül olcsók voltak. Egy oka (két és egy negyed font) hús 30 para, azaz egy ezüst húszasért mintegy tizenegy font hús volt kapható, egy kenyér közel (két fontos nagyságú) 20 para és így tovább minden ezen arányban. Akadt az emigratióban mindenre ember, így rövid időn húsvágó szék is alakult, melyet egy Kárpi nevű volt huszár altiszt nyitott, ki előbb mészáros legény volt. Ez különösen kövér disznókat vágott és mért, nem csekély bámulatára az ezt csak alattomban merészlő bolgároknak és nagy boszuságára a törököknek, kik ezt csakugyan egy ízben be is tiltották, mint veszedelmes újítást, de azután megint csak szemet hunytak reá, látván, hogy úgyis hiában tiltják nekünk. Bolgár házigazdánk néha-néha meglátogatott bennünket esténkint, mikor már boltját bezárta ilyenkor rendesen minden czerimónia nélkül benyitott, papucsaiból köpvén, a magasabb polczozat szélén törökösen összekuporodott és akkor jó estét kívánt bolgár nyelven, mégpedig nem egyszer, hanem anynyiszor egymásután, a bányán voltunk, amit aztán mi is külön-külön viszonoztunk. Egyébiránt nem tudtuk még akkor a szokást, hogy nem a vendégnek kell az első köszöntést tenni, hanem a gazdának. A töröknél az a szokás, hogy a mint a gazda látja, hogy vendége kényelembe tette magát, azonnal »hozott Isten« köszöntéssel fogadja, mit minden már ott ülő vendég egyenkint szintén elmond az újabban érkezettnek, ez pedig mind szóval, mind két intéssel viszonozza a köszöntést mindenkinek egyenkint külön-külön. A bolgárra visszatérve, ez — mint említem — csak meg-meglátogatott minket, felesége azonban mindig bujt előlünk s ha már ki nem kerülhette, hogy szóba álljon velünk (például ha tejet vettünk tőle), akkor hátat fordított, vagy kendőjét olyan formán borította fejére, hogy arczát lehetőleg elfedje. — Annyira törökösödnek a bolgár nők. . Rácznak szenvedélye volt mindenüvé valamit festegetni, ahová csak szerét tehette, így befirkálta a szoba falát is a mi nem csekély boszúságunkra. A két ablak közötti falra odafestett egy kesergő arczképet állítván, hogy az az ő jóltalált képmása, én meg tréfából e praetenciált arczképből egy feszületet csináltam. Valami három nap múlva csak jön fel egyszer hozzánk az egész bolgár család, vagy 3 pap és kántor kíséretében, szentelt vízzel és füstölővel, letérdelnek ezen általam festett feszület előtt, imádkoznak, föléje egy kis szentelt mécset meggyújtva felakasztanak, a pap tömjénfüsttel és vízzel beszenteli, azután megcsókolja, először ő maga, utána pedig az egész család. A beszentelés után mindnyájan letelepedtek, a gazda édességet és kávét hozatott fel, engem, mint a szentkép művészét, a pap homlokon csókolt,s ettől fogva a házi nép és szomszédság előtt nagy becsületünk lett. Háziasszonyunk sem bújt többé előlünk oly vad félénken, sőt még ünnepnapon szobájukba is felhívtak és édességgel megvendégeltek. Látták, hogy nem vagyunk pogányok. Talán nincs nemzet a föld kerekségén elnyomottabb állapotban, mint ez a bolgár. Ezen századok óta tartó nyomás alatt annyira szolgaivá lett, hogy nem lehet benne felismerni valami ősi nemzeti jelleget, melylyel pedig okvetlenül bírnia kellett azon időkben, mikor önálló, s egy ízben elég hatalmas és harczias fejedelmek alatt éltek. Borzasztó a szolgaság hatása egyesekre is, de még borzasztóbb egész nemzetre. Ennek a bolgárnak járása és állása félénk, alázatos, öltözete szegényes, s a mennyire a török megengedi, az övéhez hasonlítani akaró, úgy hogy egy idegen, ki a török és keresztény öltözetek közötti különbségekben járatlan, ha egy törököt és egy bolgárt együtt látna, ezt okvetlenül amaz cselédjének ítélné. — Templomi énekei, de főleg dalai és zenéje lassú, elfojtott hangú, véghetlen panaszhoz, egy százszor ismételt fohászhoz és sóhajtozáshoz hasonlít. Pedig a nemzetek jellemét semmiről se lehet oly világosan megítélni, mint zenéjökről, dalaikról. A magyar lassú bús nóták ékesebben szóló magyarázatai a nemes dicső múltja után következett bánatos jelenének; de dallamában nem a kétségbeesés, csak az elmúlt dicső korra viszemlékezés sir, s rá közel jövőjében vetett hitének kitörő lelkesedése a tomboló csárdás következik, végig húzódván mindegyiken nemzeti s emberi méltóság érzete. . A töröknek kétféle dallama van : bus, kesergő, minő valóban helyzete, de nem annyira panaszhoz, mint önmagában való töprenkedéshez hasonló, és víg dallamai, melyek nem annyira örömet, mint buja szerelmi epedést fejeznek ki. A bolgárnak zenekara egy vagy két hegedűből, egy kis gitárforma czimbalomból s egy kis lapos kézi dobból áll, melyet ujjhegygyel veregetnek. A hegedűn az e búr d-re van hangolva, a nyergén négy kis lyuk van fúrva, s azon keresztül 4 vékony réz búr feszítve végig a 4 játszó húrral egyformán, de a játszótábla alatt végig húzva, lemezeknél egy odávával feljebb hangolva. Ezek aztán maguktól zúgnak egyszersmind a felső húroknak oly hangot köl- | csönözve, mintha az ember a nyeregre egy kul- | csőt erősít, azaz gyöngét és zizegőt, amihez | aztán teljesen illik a guszlicra pengető rézbúr hangja, s a dob egyhangú tam-tam ütése. Az egész azért van így összealkotva, hogy a zene az utczára ki ne halljék. E nép többé önállóságot nem is remél. Közöttök mivelt ember nincs, mert aki egyszer magának tetemesebb vagyont szerzett, az elköltözik többnyire Oláhországba, hol összetévesztvén a nemzetiséget a vallás ugyanazonosságával, lassan kint oláh lesz, birtokot vesz, és aztán eltagadja, hogy bolgár. Csoda-e hát, ha papjaik minden szavát szentírásként hiszik és ezek utasításait vakon követik ? Ezt aztán a jó szomszéd teljesen hasznára fordítja, s ez után e keleti rajákat oda fanatizálta, hogy ezek muszkábbak a muszkánál, s a messiás eljövetele alatt nem is tudnak muszka invasiónál egyebet gondolni. Minket, akik a szent muszka czár seregéből vagy 60.000-et meg mertünk ölni, kik a törökökkel barátkozunk, kik soha nem böjtölünk, nem imádkozunk, magunkra keresztet vagy épen nem,vagy visszafelé vetünk, nem is tartanak kereszténynek, hanem a zsidóknál és pogányoknál is elvetemedettebb istentelen népnek. Különben testileg ezen emberek elég erősek, izmosak, kerek arczuak, a meghizásra a görög és örményfajnál hajlandóbbak; s mig amazok a földmivelést, a mennyire lehet, kerülik s kupeczkedésből szeretnek élni, ezek inkább földmivelők és marhatenyésztők, különösen szenvedélyes kertészkedők. Ezalatt nem a gyümölcs nemesítést értem, mert az ezen országban nagyon elhanyagolt állapotban van, hanem a zöldség-féle termelést, melyet művészi tökélyre vittek. Az építészetet is kiválólag bolgárok gyakorolják még a szomszéd Oláhországban is, hanem aztán meg is látszik kezek művén a tudományos képzettség hiánya. Egyébiránt nagyon eltértem czélomtól, és visszatérek az emigratió tulajdonképeni állapotának vázolására. Mi nem voltunk a legelsők, kik 5—6 tagból álló társaságot alakítva, a borzasztó kaszárnyás élettől menekülni óhajtva, pénzes szállást fogadtunk, előttünk ezt már a nős tisztek, kiknek különben ezt Halim pasa, a parancsnok, mindjárt első nap megengedte, utánunk pedig lassan kint a többiek is mind megtették. Nem maradt így a laktanyában Kabos alezredesen kívül más főtiszt, csak a legénység őrmestertől lefelé, sőt ezek közül is sokan egy-egy törzstiszthez, vagy tiszti csapathoz szegődtek, hol házi szolgálattételért legalább enni és szállást kaptk. Kossuth Ali Rifat beynél kapott szállást, Percze egy örménynél, a törzstisztek többnyire bolgár házaknál, a kaszárnyából úgyszólván kiszökdösött főtisztek pedig, a mi kis csapatunkhoz teljesen hasonló feltételek mellett,szintén bolgárok vagy örményeknél fogadtak szállásokat pénzért, és éltek úgy,ahogy a csekély pénzből kitelt, a mint mi — azon különbséggel, hogy míg mi igen csendes, jámbor emberek voltunk, addig akadtak olyan clubbok is, hol naphosszant kártyáztak és iszogatták az olcsó erős bort. Némelyek azonban szorgalmatosan tanultak nyelveket, mások muzsikáltak, kopott csizmáikat s ruhaneműiket foltozgatták stb. Szükség is volt rá, hogy valahára rendes szállásunk legyen, mert karácsonyra oly borzasztó hideg lett, mint épen a 48—49-diki; néha 20 fokra is leesett a bérmérő s a bö térdig ért, s vékony falu, papír ablaku házacskáinkban, megócskult köpenyeinkbe bújva, majd hogy meg nem fagytunk. Ilyen zord időben töltöttük el a szomorú karácsonyi ünnepeket, s értük el az eseményekben gazdag — hazánk történetében egy borzasztó véres fekete lapot, nekünk szegény bujdosóknak életében epochát képező, irtóztató 1849-ik év végét. (Folyt. köv.) Budapest, január 15. (A quotas a bankadósság) kérdései Bécsben már is szoros kapcsolatba hozatnak. A reichszatb kiegyezési bizottsága az osztrák kormány kívánságára elhalasztotta a quota-küldöttség jelentése fölötti tárgyalást. A kormány t. i. azt kívánja, hogy halasztassék el ezen tárgyalás, míg a két minisztérium alkudozása, mely compromissumot czéloz, befejezve lesz. Ezen megegyezés szerint a 80 milliós adósság ügye,a bankügyi albizottság indítványa folytán, regnicolaris küldöttségekhez fog utasíttatni. Bizonytalan még, hogy a quota kérdésében kiküldött deputatiókhoz utasítassék-e; a kormány így kivánja, mert ez után a quota s a bankadósságra nézve fennálló különbözet iránt megkönnyíttetik a compromissum. Ha a deputatiók általi megoldás elfogadtatik, akkor — így írják Bécsből — azon megállapodás fog hozatni, hogy a bankszabályzat és a 80 milliós adósságról szóló intézkedés csakis egyszerre léphet életbe. Ezen hírek nem először lépnek fel most; szóltunk mi már az itt jelzett compromissumról a delegátiok ülésezésekor, amikor ugyanis Bécsben ezen kivezető út bizalmas eszmecsere tárgya volt. A bécsi kiegyezési bizottság fennebb említett határozata mutatja, hogy ott legalább hajlandók ezen expedienst elfogadni. Nem szólva most a megkísérlendő compromissum érdeméről, csak a formai nehézségeket akarjuk megérinteni, melyek útjában állanak azon eszmének, hogy a quotadeputatiók bízassanak meg a 80 milliós adósságról szóló törvényjavaslat fölötti tárgyalással. Az osztrák quota-küldöttség külön megalkotott törvény alapján a quota kérdésére szorított competentiával küldetett ki, írt törvény nélkül nem bízathatnék meg az osztrák deputatio azzal, hogy a bankadósság ügyében is alkudozzék. A magyar küldöttség is az 1867. XII. t. sz. 19. és 20. §§. alapján és értelmében választatott és azért szintén nem bizható meg más, mint a quota kérdése fölötti tárgyalással. Pedig nem szenved kétséget, hogy legalább a két kormány szempontjából tekintve, miután a bankadósságot a quotával compensáltatni akarja, kívánatos ugyanegy fórum előtt biztosítani a compromissumot. Másfelől meg nem járja a quota-kérdés fölötti végső alkudozást egy új regnicolaris bizottsághoz utasítani, mely a mellett a bankadósságot is tárgyalja. Ugyanezen ügyről a P. Corr. a következőket írja: »Az utóbbi napokban a 80 milliós bankadósságról a pénzügyminisztériumban beható értekezés folyt, melyben Tisza miniszterelnök, Széll és Wenckheim, meg a képviselőházi bankbizottság kiválóbb tagjai résztvettek. A kérdés, melynek megoldásáról szó van, ez: váljon az ezen ügyben előterjesztett törvényjavaslat az eredeti szövegben, lényeges módosítások nélkül, elfogadtassék, vagy hogy ezen függő kérdés megoldására regnicoláris deputatiók küldessenek ki, amint ez az illető törvényjavaslat első három szakaszában foglaltatik, és hogy ezen deputátiók igyekezzenek megegyezést létrehozni, illetőleg elfogadható javaslatot a két törvényhozás elé terjeszteni. Meg kell itt mindjárt jegyeznünk, hogy a kérdés nem lehetett úgy formulázva, mint ahogy a P. C. közli. A kiküldendő regnicolaris deputatiók nem egyezkedhetnek magáról a 80 milliós adósság iránt fölvetett kérdésről, vagyis ezen kiküldendő deputatiók nem foglalkozhatnak a 80 milliós adósságról szóló javaslat három első szakaszában körülírt érdemleges feladattal, mert arra, hogy a bankadósság Magyarországra nézve kérdésbe hozassék, előbb külön törvény szükséges. Ezen törvény iránt kellene előbb megállapodni, mielőtt a 80 milliós adósság kérdése az illető deputációk elé kerülhet, és csakis az ezen előzetes törvény fölötti megállapodás volna most külön deputatiókra bízható. A pénzügyminisztériumban folyt értekezésről a P. Corr. folytatólag ezeket írja: »A fölvetett alternatív kérdések mindegyikének voltak pártolói, s a kormány a beható nyilatkozatokból határozottan megismerhette a meghívottak nézeteit. A többség az eredeti javaslat elfogadása mellett nyilatkozott, tehát a mellett, hogy lényeges módosítás nélkül a képviselőház elé terjesztessék. Egyébiránt a kormány egyelőre csak tudomást akart szerezni a bankbizottság jelen volt tagjainak hangulatáról. A Bécsbe ma megérkező miniszterek figyelembe veendik az eszméket, melyek amaz értekezleten nyilvánultak és szem előtt tartja azokat az osztrák kormánynyal a függő kérdések iránt folytatandó egyezkedés alkalmával.« (A közigazgatási bizottságok) hatáskörét illetőleg Nagy-Váradon, mint már röviden említettük, általános elvi jelentőségű összeütközés történt a közig. bizottság és a kir. ügyészséget képviselő kir. alügyész közt. E közigazgatási bizottság legközelebbi ülésén a félévi működésről felolvasott jelentéstervezetben ugyanis arról van szó, hogy a közig. bizottság által kiküldött börtönvizsgáló küldöttségnek tudomására jutott, hogy a börtönőr egy izraelitát megvert; ez ügyben vizsgálat folyik; az eredményről — a jelentés szerint — a bizottság értesíttetni fog. Nemes János kir. alügyész kijelenti, hogy az ügyészség ezen speciális esetet saját hatáskörében végérvényesen elintézte, de az erre vonatkozó hivatalos iratokat nem fogja a közig. bizottság elé terjeszteni, mert nem tartozik a felvilágosítással. A közig. bizottság élénkebb vita után elhatározta oda utasítani az ügyészséget, hogy a kérdéses eset elintézéséről a legközelebbi ülésen tegyen kimerítő jelentést és terjeszsze be az ezen ügyre vonatkozó összes iratokat. Ha e jelentés meg nem tétetnék, a közig. bizottság fel fog írni ez ügyben az igazságügyminiszterhez. (Horvátország költségvetése és közgazdasági helyzete.) A zágrábi tartománygyűlés jan. 14-iki ülésében Mazuranics bán előterjesztette a horvát pénzügyi kiegyezésről szóló tvjavaslatot, majd a budgetvita folyamában Vrbanics élesen jellemezte Horvátország pénzügyi helyzetét. Mazuranics bán bejelentvén, hogy ő Felsége a három havi indemnityről szóló törvényt szentesítette, tudatta továbbá, hogy ő Felsége f. hó 11-én kelt legf. elhatározásával felhatalmazta őt a következő javaslat előterjesztésére: »Törvényjavaslat a horvát és szlavón királyságok belkormányzati szükségleteinek fedezését illető quota érvényességéről és határidejéről szóló 1873. nov. 30-iki 1.czikk 3. §-ának ideiglenes meghosszabbítását illetőleg. 1. §. A horvát-szlavon királyság belkormányzati szükségleteit illető quota érvényessége és határideje, melyet az 1873. nov. 30-iki t. czikk 3. §.a meghatároz, f. évi jan. 1-től f. é. junius végéig meghosszabbittatik. Az idézett szakasz többi intézkedéseit ezen törvény nem érinti. 2. §. Ezen törvény hatályba lép, mihelyt a törvényhozó gyűlésen kihirdettetik.« E tvjavaslat a költségvetési bizottsághoz utasittatott. Következett az 1878-diki költségvetés tárgyalása. Mazuranics bán kijelenti, hogy a »fedezet« czimnél indítványozni fogja e czim függőben hagyását. Lerkovics előadó párhuzamot von a lefolyt és a folyó évi költségvetések közt és megjegyzi, hogy a bizottság csak 1400 forintnyi felesleget bírt elérni. Varkanics ellenzi a tvjavaslatot, mert a Magyarországgal kötött pénzügyi kiegyezés lejárt és nem tudni, hogy a magyarok kegyelme jövőben mekkora kuotát fog engedni Horvátországnak. Áttérve Horvátország társadalmi és közgazdasági viszonyaira, szóló statisztikai adatokkal kimutatja, hogy Horvátország lakossága folyvást apad, az erkölcstelenség elharapózik, a bűnesetek gyarapodnak, a gazdasági jólét és a föld értéke csökken és a jelzálog adósságok a monarchia egy államában sem akkorák, mint Horvátrszágban; kiemeli, hogy a drákói adóvégrehajtások daczára az adóhátralékok már 6 millió írtra rúgnak. Szóló nézete szerint e szomorú gazdasági helyzetet főleg Horvátország közjogi helyzete okozza, melynek következtében a magyarok meg tudnak gátolni minden reformot, mely lendíthetne Horvátország sorsán; okozzák továbbá az új reformok, melyekre a horvát nemzet még meg nem ért és végül az, hogy a kormány nem követ helyes közigazgatási politikát. (A képviselőház elnöke Victor Emánuelről.) Gehyczy Kálmán, a képviselőház elnöke, mint az Ellenőr irja, a ház határozata folytán az olasz képviselőház elnökéhez franczia nyelven levelet intézett, melynek szószerinti fordítása igy hangzik: »Budapesten, 1878. jan. 11. Elnök ur! Magyarország képviselőháza mélyen megindítva azon súlyos veszteség által, melyet az olasz nemzet hőnszeretett uralkodójának, Victor Emanuel király ő Felségének, váratlan halála által szenvedett, e hónap 10-én tartott ülésében élénken és őszintén érzett részvétének nyilvánítását egyhangúlag elhatározta. A képviselőház engem bízott meg azzal, hogy ez érzelmeket önnek Elnök úr tudomására hozzam. Fogadja Elnök úr kitűnő tiszteletem nyilvánítását. Grhyczy Kálmán, Magyarország képviselőházának elnöke.« (A vöröskönyv) csak a delegátiók összeülésekor fog szétoszlatni. A külügyi hivatal, mint a Bud. Corr.-nek Bécsből írják, azt hiszi, hogy addigra a béke is meg fog már köttetni. Orosz fogságban. (Lásd a P. N. január 14. esti számát.) — jan. 15. Szives engedelmével folytatom tapasztalataim leirását, melyet az orosz fogságban szereztem. Még az oroszok is megvetik a bolgárokat. A bolgár paraszt gazdag, mindene bőven van, és ha állítólagos felszabadítója hozzá jön és készpénzért kér tőle valamit, ezt a stereotyp választ kapja: »Bratuska, njemanista.« (Barátocskám semmim sincs.) Ilyenkor aztán van dolga a korbácsnak, és ha a bolgár elad is valamit, merő barátságbólötszörösen fizetteti meg magának. Soha a törököktől annyi verést nem kaptak a bolgárok, mint amennyit most felszabadítóiktól, az oroszoktól kapnak. Viszont a bolgárok sem nagy barátjaik az oroszoknak; sokan panaszkodtak előttem és visszakivánták a török uralmat. »Uram — mondá nekem egy poradimi bolgár — lássa én igen sok pénzt keresek, mégis, esküszöm rá, szeretném, ha az oroszok már túl volnának a Dunán. Adja isten, vajha mi-