Pesti Napló, 1878. január (29. évfolyam, 1-29. szám)

1878-01-16 / 15. szám

15. szám. gaerben­zteini Iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, szerda, január 16.1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 pesti MNTapló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-építlst, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki,129-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Jan.-decz. végelgr.....................................................24 frt. Jan.—j­un. végéig .................................................. 12 » Jan.—martius végéig..................................................6 » Január hónapra...........................................................2 „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­ negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­naeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, január 15. Mi fog történni? Lesz békesség, vagy nem lesz? Beavatkozik Anglia, vagy veszteg marad ? Minő lesz a béke, melyet Oroszor­szág követelni fog, s melyet akárminő lesz, Törökország elfogadni kénytelen, ha segítsé­get nem kap? Mit fog cselekedni monarchi­ánk, ha az orosz békefeltételek nem olyanok, melyek érdekeinek szűkre szabott határait respectálnák ? A helyzet rendkívü­l komoly, e kérdések felett tanakodnak a miniszterek, velük foglalkoznak a népek, általános bizony­talanság uralkodik, ezalatt az orosz hadak előnyomulnak Konstantinápoly falai alá. A tények beszélnek. A diplomaták sza­vait nem halljuk, ha nyilvánosságra jónek nem értjük, de az eseményeket a miniszterek beszédei eddig fel nem tartóztatták, a tények által számtalanszor meghazudtoltattak, most is a­mi a históriában történik, az nem foglal­tatik a kabinetek jegyzékeiben. A háború igenis tényeket teremtett, három esztendős óriási küzdelemben végkép kimerítette Tö­rökország haderejét, megsemmisítette hadse­regeit, elszedte végvárainak nagy részét, el­pusztította az országot, ellenséges hódításba ejtette tartományait, fegyveres lázadásra fel­­bujtogatta szláv alattvalóit. Oroszország hi­­vatkozhatik rá, hogy roppant áldozatok árán két vár — Batum és Erzerum —­ kivételével elfoglalta egész Örményországot, akkora földet, mint kétszer Erdély s Törökország keleti védbástyáját, hogy elfoglalta a Du­nát, a Balkánt, egész középső és nyu­gati Bulgáriát, néhány várat és megerő­sített várost; szövetségesei a románok ki­tűnő szolgálatokat tettek neki, melyekért jutalomra várnak, a szerbek hatalmukba ke­nték Nist, a montenegróiak déli Herczegovi­­nát Niksicscsel és északi Albániát Antivari­­val; az egyesült seregek nyomulnak előre, felszabadítják az egész délszláv földet, kiűzik, kiperzselik, kiölik a mohamedán lakosságot s egy uj status quot teremtenek a Balkán fél­szigeten; senki az oroszoknak utját nem állja, mehetnek Konstantinápolyig, nincs­ előttük, a­ki őket feltartóztathatná, nincs mögöttük, a­kitől félnének; az orosznak hatalmas szövet­ségesei vannak Európában, a töröknek egy sincs. Ily körülmények közt mérsékletet re­mélni az oroszoktól a békefeltételek megálla­pításában, bárgyuság lenne. Soha kedvezőbb helyzetük nem volt a török birodalmat meg­semmisíteni, s most, mikor letiporták s megöl­hetik, akadnak politikusok, kik felteszik Oroszországról, hogy hagyományos politiká­jának létesítésével felhagyva,­ beéri Törökor­szág gyengítésével s mérséklete által fogja meglepni Európát. Nem fogja tenni, ha nem kénytelen vele, kénytelen pedig csak akkor méltányos békét kötni, ha Anglia és Ausztria-Magyarország pisztolyt szegeznek a rabló mellének, hogy áldozatát kibocsássa s prédájának egy részét visszaadja. De Anglia magatartása kétes, Ausztria-Magyarországé bizonyosan semleges, aztán Angliától a roppant orosz hadsereg Drinápolynál meg nem ijed, mert a farkas nem fél a c­ápától, Ausztria-Magyarország pedig beéri, ha Boszniával és északi Hercze­­govinával kárpótoltatik. A békeföltételek megállapításánál a muszka nem hiába zárta ki Európát a béke megkötésénél, majd meg­segíti Gorcsakoffot Bismarck az akadékoskodó hatalmakkal szemben. Hát minő lesz a béke ? Nem tudjuk, de bajosan hiszszük, hogy olyan lesz, minőnek a bécsi Montagszevue, meg az Ellenőr hirdet­ték, ismételvén bővített kiadásban a jól is­mert reichstadti megállapodásokat. P. o. bol­gár autonómia helyett bolgár önállóság fog létetni s Bulgária fogalma ki fog terjesztetni a Márvány- és a Középtengerig. Szerbia mi­nimális területnagyobbodása alatt a szerb királyság Sophia, Nis és Novi­ Bazar megyék­kel fog gyarapíttatni, s ha Montenegro is kap kétszer akkora földet, mint mekkora ed­dig volt, s az orosz flotta számára kikötőt az Adrián, megérhetjük, hogy a békekötés után egyszerre csak Milán fejedelem orosz pensió­­ba megy s Nikita az egyesült délszláv ki­rályság koronáját nyeri, mint a­hogy húsz évvel ezelőtt Moldva és Oláhország háza alatt egyesittettek. Ha Románia elveszti a bessarábiai részt, hogy Oroszországot a Dunára ereszsze, csak neki is fog jutni kárpótlás valahol, s hogy Oroszország a dunai várak kiürítését nem azért követeli, hogy azokat ismét elhagyja, hanem, hogy — a mi boszniai occupatiónk fejében — seregei garantia czímén eszten­dőkig occupálva akarják tartani Bolgárorszá­got, igen valószínű. A Dardanellák meg­nyitását is concedálta Oroszországnak a reichstadti találkozás, s ha Anglia meg nem akadályozza, bizony ez is bevezetik a békeszerződésbe. Így aztán lehet béke . Andrássy a delegációkban eldicsekedhe­­tik vele, hogy sikerült neki a háborút loca­­lizálni, Tisza pedig bejelentheti a türelmes képviselőháznak, hogy a békét fenntartotta és minden érdekeinket megóvta. De még az is kétes, vájjon ily alapon hajlandó-e már az orosz békét engedni Tö­rökországnak és Európának, vagy pedig ad­dig akarja halogatni az alkudozásokat, míg bevette Konstantinápolyt ? Nem valószínűtlen, hogy addig nem hallunk komolyan békéről, hanem csak csi­ripelnek alkudozásokról, míg a muszka sereg a török fővárosba be nem vonult. Hisz mikor Gurko először átcsapott a Balkánon, ez volt a czélja. Mikor pedig hire fog jutni, hogy az oro­szok bevették Konstantinápolyt, lesz akkor rémület Európában és Ázsiában! Épen, mint midőn 1456-ban az ősi görög császárság szék­helyét a törökök elfoglalták. Magyarországra pedig ismét a régi fenyegető helyzet támad, csakhogy törökök helyett kozákok fogják sarczolni, sanyargatni. Mi pedig mindezen kilátásban lévő szép dolgokat, melyeket meggátolni a töröknek nincs többé hatalma, s melyekből, ha keve­sebb, ha több, a keleti kérdés megoldására nézve nem importál, mert a lényege az, hogy Törökország megbukik, s helyében az lesz Oroszország, mi Oroszország eme hatalmi terjeszkedését déli határainkon vagy türjük, vagy nem türjük ? Ha türjük, jövőnket feladtuk, vagy ha úgy tetszik, koc­káztatjuk, s ez­által kimond­juk az ítéletet kormányunk követett keleti politikája felett; ha nem türjük, háborút fo­gunk viselni tavaszra török szövetséges nél­kül, s kormányunk követett békepolitikája megbukott. De nem, most még azt remélik, hogy Oroszország szerénysége kimenti őket a dilem­mából, s a béke olyan lesz, hogy ráfoghatják, miszerint a monarchia­­ érdekei­k (?) háború nélkül megóvattak; ha pedig Oroszország nem lesz jó fiú, vagy szemérmetes leányka, hanem követelő győztes á la Bismarck, akkor nagyon fognak rá haragudni és vádolni fog­ják szószegéssel, de nekünk megmagyarázzák, hogy most már nem lehet háborúba menni, mert Törökország már elveszett, s az európai constellátió nem engedi. A független szabadelvű párt folyó hó 16-án, szerdán délután 6 órakor értekezletet tart. A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. — Két kötet. — . Irta : X. Y. ELSŐ KÖTET. 1949. S a m­­­a­i életün­kr. 2. Bolgár háznál bérleti szálláson. — Folytatás. — Az élelmi czikkek Sumlán s általában az egész Törökországban ez időben rendkívül olcsók voltak. Egy oka (két és egy negyed font) hús 30 para, azaz egy ezüst húszasért mintegy tizenegy font hús volt kapható, egy kenyér közel (két fontos nagyságú) 20 para és így tovább minden ezen arányban. Akadt az emigratióban mindenre ember, így rövid időn húsvá­gó szék is alakult, melyet egy K­ár­pi nevű volt hu­szár altiszt nyitott, ki előbb mészáros legény volt. Ez különösen kövér disznókat vágott és mért, nem cse­kély bámulatára az ezt csak alattomban merészlő bolgároknak és nagy boszuságára a törököknek, kik ezt csakugyan egy ízben be is tiltották, mint ve­szedelmes újítást, de azután megint csak szemet hunytak reá, látván, hogy úgyis hiában tiltják nekünk. Bolgár házigazdánk néha-néha meglátogatott bennünket esténkint, mikor már boltját bezárta ilyen­­kor rendesen minden czerimónia nélkül benyitott, papuc­saiból köpvén, a magasabb polczozat szélén törökösen összekuporodott és akkor jó estét kívánt bolgár nyelven, még­pedig nem egyszer, hanem any­nyiszor egymásután, a bányán voltunk, a­mit aztán mi is külön-külön viszonoztunk. Egyébiránt nem tud­tuk még akkor a szokást, hogy nem a vendégnek kell az első köszöntést tenni, hanem a gazdának. A töröknél az a szokás, hogy a mint a gazda látja, hogy vendé­ge kényelembe tette magát, azonnal »hozott Isten« köszöntéssel fogadja, mit minden már ott ülő vendég egyenkint szintén elmond az újabban érkezettnek, ez pedig mind szóval, mind két intéssel viszonozza a köszöntést mindenkinek egyenkint külön-külön. A bolgárra visszatérve, ez — mint említem — csak meg-meglátogatott minket, felesége azonban mindig bujt előlünk s ha már ki nem kerülhette, hogy szóba álljon velünk (például ha tejet vettünk tőle), akkor hátat fordított, vagy kendőjét olyan formán borította fejére, hogy arczát lehetőleg elfedje. — Annyira törökösödnek a bolgár nők. . Rácznak szenvedélye volt mindenüvé valamit festegetni, a­hová csak szerét tehette, így befirkálta a szoba falát is a mi nem csekély boszúságunkra. A két ablak közötti falra odafestett egy kesergő arcz­­képet állítván, hogy az az ő jóltalált képmása, én meg tréfából e praetenciált arczképből egy feszületet csináltam. Valami három nap múlva csak jön fel egy­szer hozzánk az egész bolgár család, vagy 3 pap és kántor kíséretében, szentelt vízzel és füstölővel, letér­delnek ezen általam festett feszület előtt, imádkoz­nak, föléje egy kis szentelt mécset meggyújtva fel­akasztanak, a pap tömjénfüsttel és vízzel beszenteli, azután megcsókolja, először ő maga, utána pedig az egész család. A beszentelés után mindnyájan letelepedtek, a gazda édességet és kávét hozatott fel, engem, mint a szentkép művészét, a pap homlokon csókolt,­­s ettől fogva a házi nép és szomszédság előtt nagy becsüle­tünk lett. Házi­asszonyunk sem bújt többé előlünk oly vad­ félénken, sőt még ünnepnapon szobájukba is felhívtak és édességgel megvendégeltek. Látták, hogy nem vagyunk pogányok. Talán nincs nemzet a föld kerekségén elnyo­­mottabb állapotban, mint ez a bolgár. Ezen századok óta tartó nyomás alatt annyira szolgaivá lett, hogy nem lehet benne felismerni valami ősi nemzeti jelle­get, melylyel pedig okvetlenül bírnia kellett azon időkben, mikor önálló, s egy ízben elég hatalmas és harczias fejedelmek alatt éltek. Borzasztó a szolga­ság hatása egyesekre is, de még borzasztóbb egész nemzetre. Ennek a bolgárnak járása és állása félénk, alázatos, öltözete szegényes, s a mennyire a török megengedi, az övéhez hasonlítani akaró, úgy hogy egy idegen, ki a török és keresztény öltözetek közötti különbségekben járatlan, ha egy törököt és egy bol­gárt együtt látna, ezt okvetlenül amaz cselédjének ítélné. — Templomi énekei, de főleg dalai és zenéje lassú, elfojtott hangú, véghetlen panaszhoz, egy száz­szor ismételt fohászhoz és sóhajtozáshoz hasonlít. Pedig a nemzetek jellemét semmiről se lehet oly vi­lágosan megítélni, mint zenéjökről, dalaikról. A magyar lassú bús nóták ékesebben szóló magyarázatai a nemes dicső múltja után következett bánatos jelenének; de dallamában nem a kétségbe­esés, csak az elmúlt dicső korra viszemlékezés sir, s rá közel jövőjében vetett hitének kitörő lelkesedése a tomboló csárdás következik, végig húzódván mind­egyiken nemzeti s emberi méltóság érzete. . A töröknek kétféle dallama van : bus, kesergő, minő valóban helyzete, de nem annyira panaszhoz, mint önmagában való töprenkedéshez hasonló, és víg dallamai, melyek nem annyira örömet, mint buja szerelmi epedést fejeznek ki. A bolgárnak zene­kara egy vagy két hegedű­ből, egy kis gitárforma czimbalomból s egy kis lapos kézi dobból áll, melyet ujjhegygyel veregetnek. A hegedűn az e búr d-re van hangolva, a nyergén négy kis lyuk van fúrva, s azon keresztül 4 vékony réz búr feszítve végig a 4 játszó húrral egyformán, de a ját­szótábla alatt végig húzva, l­emezeknél egy od­ávával feljebb hangolva. Ezek aztán maguktól zúgnak egyszersmind a felső húroknak oly hangot köl- | csönözve, mintha az ember a nyeregre egy kul- | csőt erősít, azaz gyöngét és zizegőt, a­mihez | aztán teljesen illik a guszlicra pengető rézbúr hangja, s a dob egyhangú tam-tam ütése. Az egész azért van így összealkotva, hogy a zene az utczára ki ne hallj­ék. E nép többé önállóságot nem is remél. Közöt­­tök mivelt ember nincs, mert a­ki egyszer magának tetemesebb vagyont szerzett, az elköltözik többnyire Oláhországba, hol összetévesztvén a nemzetiséget a vallás ugyanazonosságával, lassan kint oláh lesz, bir­tokot vesz, és aztán eltagadja, hogy bolgár. Csoda-e hát, ha papjaik minden szavát szentírásként hiszik és ezek utasításait vakon követik ? Ezt aztán a jó szom­széd teljesen hasznára fordítja, s ez után e keleti rajákat oda fanatizálta, hogy ezek muszkábbak a muszkánál, s a messiás eljövetele alatt nem is tudnak muszka invasiónál egyebet gondolni. Minket, a­kik a szent muszka czár seregéből vagy 60.000-et meg mertünk ölni, kik a törökökkel barátkozunk, kik soha nem böjtölünk, nem imádko­zunk, magunkra keresztet vagy épen nem,­vagy vissza­felé vetünk, nem is tartanak kereszténynek, hanem a zsidóknál és pogányoknál is elvetemedettebb istente­len népnek. Különben testileg ezen emberek elég erősek, izmosak, kerek arczuak, a meghizásra a görög és ör­ményfajnál hajlandóbbak; s mig amazok a föld­­mivelést, a mennyire lehet, kerülik s kupeczke­­désből szeretnek élni, ezek inkább földmivelők és marhatenyésztők, különösen szenvedélyes kertészke­­dők. Ez­­alatt nem a gyümölcs nemesítést értem, mert az ezen országban nagyon elhanyagolt állapotban van, hanem a zöldség-féle termelést, melyet művészi tökélyre vittek. Az építészetet is kiválólag bolgárok gyakorol­ják még a szomszéd Oláhországban is, hanem aztán meg is látszik kezek művén a tudományos képzett­ség hiánya. Egyébiránt nagyon eltértem czélomtól, é­s visszatérek az emigratió tulajdonképeni állapo­tának vázolására. Mi nem voltunk a legelsők, kik 5—6 tagból álló társaságot alakítva, a borzasztó kaszárnyás élet­től menekülni óhajtva, pénzes szállást fogadtunk, előttünk ezt már a nős tisztek, kiknek különben ezt Halim pasa, a parancsnok, mindjárt első nap megen­gedte, utánunk pedig lassan kint a többiek is mind megtették. Nem maradt így a laktanyában Kabos alezredesen kívül más főtiszt, csak a legénység őrmes­tertől lefelé, sőt ezek közül is sokan egy-egy törzs­tiszthez, vagy tiszti csapathoz szegődtek, hol házi szolgálattételért legalább enni és szállást kapt­­k. Kossuth Ali Rifat beynél kapott szállást, P­e­r­c­z­e­­ egy örménynél, a törzstisztek többnyire bolgár házaknál, a kaszárnyából úgy­szólván ki­szökdösött főtisztek pedig, a mi kis csapatunkhoz tel­jesen hasonló feltételek mellett,szintén bolgárok vagy örményeknél fogadtak szállásokat pénzért, és éltek úgy,a­hogy a csekély pénzből kitelt, a mint mi — azon különbséggel, hogy míg mi igen csendes, jámbor em­berek voltunk, addig akadtak olyan clubbok is, hol naphosszant kártyáztak és iszogatták az olcsó erős bort. Némelyek azonban szorgalmatosan tanultak nyelveket, mások muzsikáltak, kopott csizmáikat s ruha­neműiket foltozgatták stb. Szükség is volt rá, hogy valahára rendes szál­lásunk legyen, mert karácsonyra oly borzasztó hideg lett, mint épen a 48—49-diki; néha 20 fokra is le­esett a bérmérő s a bö térdig ért, s vékony falu, pa­pír ablaku házacskáinkban, megócskult köpenyeink­be bújva, majd hogy meg nem fagytunk. Ilyen zord időben töltöttük el a szomorú kará­csonyi ünnepeket, s értük el az eseményekben gaz­dag — hazánk történetében egy borzasztó véres fe­kete lapot, nekünk szegény bujdosóknak életében epochát képező, irtóztató 1849-ik év v­­ég­ét. (Folyt. köv.) Budapest, január 15. (A quotas a bankadósság) kérdései Bécsben már is szoros kapcsolatba hozatnak.­­ A reichszatb kiegyezési bizottsága az osztrák kormány kívánságára elhalasztotta a quota-küldöttség jelen­tése fölötti tárgyalást. A kormány t. i. azt kívánja, hogy halasztassék el ezen tárgyalás, míg a két mi­nisztérium alkudozása, mely compromissumot czéloz, befejezve lesz. Ezen megegyezés szerint a 80 milliós adósság ügye,a bankügyi albizottság indítványa foly­tán, regnicolaris küldöttségekhez fog utasíttatni. Bi­zonytalan még, hogy a quota kérdésében kiküldött deputatiókhoz u­tasítassék-e; a kormány így kivánja, mert ez után a quota s a bankadósságra nézve fenn­álló különbözet iránt megkönnyíttetik a compromis­­sum. Ha a deputatiók általi megoldás elfogadtatik, akkor — így írják Bécsből — azon megállapodás fog hozatni, hogy a bank­szabályzat és a 80 milliós adósságról szóló intézkedés csakis egyszerre léphet életbe. Ezen hírek nem először lépnek fel most; szól­tunk mi már az itt jelzett compromissumról a dele­­gátiok ülésezésekor, a­mikor ugyanis Bécsben ezen kivezető út bizalmas eszmecsere tárgya volt. A bécsi kiegyezési bizottság fennebb említett határozata mu­tatja, hogy ott legalább hajlandók ezen expedienst elfogadni. Nem szólva most a megkísérlendő compro­­missum érdeméről, csak a formai nehézségeket akar­juk megérinteni, melyek útjában állanak azon eszmé­nek, hogy a quotadeputatiók bízassanak meg a 80 milliós adósságról szóló törvényjavaslat fölötti tár­gyalással. Az osztrák quota-küldöttség külön megal­kotott törvény alapján a quota kérdésére szorított competentiával küldetett ki, írt törvény nélkül nem bízathatnék meg az osztrák deputatio azzal, hogy a bankadósság ügyében is alkudozzék. A magyar kül­döttség is az 1867. XII. t. sz. 19. és 20. §§. alapján és értelmében választatott és azért szintén nem bizható meg más, mint a quota kérdése fölötti tárgyalással. Pedig nem szenved kétséget, hogy legalább a két kor­mány szempontjából tekintve, miután a bankadóssá­got a quotával compensáltatni akarja, kívánatos ugyanegy fórum előtt biztosítani a compromissumot. Másfelől meg nem járja a quota-kérdés fölötti végső alkudozást egy új regnicolaris bizottsághoz utasítani, mely a mellett a bankadósságot is tárgyalja. Ugyanezen ügyről a P. Corr. a következő­ket írja: »Az utóbbi napokban a 80 milliós bankadós­­ságról a pénzügyminisztériumban beható értekezés folyt, melyben Tisza miniszterelnök, Széll és Wenckheim, meg a képviselőházi bankbizottság kiválóbb tagjai résztvettek. A kérdés, melynek meg­oldásáról szó van, ez: váljon az ezen ügyben előter­jesztett törvényjavaslat az eredeti szövegben, lénye­ges módosítások nélkül, elfogadtassék, vagy hogy ezen függő kérdés megoldására regnicoláris deputa­tiók küldessenek ki, a­mint ez az illető törvényjavas­lat első három szakaszában foglaltatik, és hogy ezen deputátiók igyekezzenek megegyezést létrehozni, illetőleg elfogadható javaslatot a két törvényhozás elé terjeszteni.­ Meg kell itt mindjárt jegyeznünk, hogy a kér­dés nem lehetett úgy formulázva, mint a­hogy a P. C. közli. A kiküldendő regnicolaris deputatiók nem egyezkedhetnek magáról a 80 milliós adósság iránt fölvetett kérdésről, vagyis ezen kiküldendő deputa­tiók nem foglalkozhatnak a 80 milliós adósságról szóló javaslat három első szakaszában körülírt ér­demleges feladattal, mert arra, hogy a bankadósság Magyarországra nézve kérdésbe hozassék, előbb kü­lön törvény szükséges. Ezen törvény iránt kellene előbb megállapodni, mielőtt a 80 milliós adósság kér­dése az illető deputációk elé kerülhet, és csakis az ezen előzetes törvény fölötti megállapodás volna most külön deputatiókra bízható. A pénzügyminisztériumban folyt értekezésről a P. Corr. folytatólag ezeket írja: »A fölvetett alter­natív kérdések mindegyikének voltak pártolói, s a kormány a beható nyilatkozatokból határozottan meg­ismerhette a meghívottak nézeteit. A többség az eredeti javaslat elfogadása mellett nyilatkozott, tehát a mellett, hogy lényeges módosítás nélkül a képviselőház elé terjesztessék. Egyébiránt a kormány egyelőre csak tudomást akart szerezni a bankbizottság jelen volt tagjainak hangulatáról. A Bécsbe ma megérkező miniszterek figyelembe veendik az eszméket, melyek amaz érte­kezleten nyilvánultak és szem előtt tartja azokat az osztrák kormánynyal a függő kérdések iránt folyta­tandó egyezkedés alkalmával.« (A közigazgatási bizottságok) ha­táskörét illetőleg Nagy-Váradon, mint már röviden említettük, általános elvi jelentőségű összeütközés történt a közig. bizottság és a kir. ügyészséget kép­viselő kir. alügyész közt. E közigazgatási bizottság legközelebbi ülésén a félévi működésről felolvasott jelentéstervezetben ugyanis arról van szó, hogy a közig. bizottság által kiküldött börtönvizsgáló kül­döttségnek tudomására jutott, hogy a börtönőr egy izraelitát megvert; ez ügyben vizsgálat folyik; az eredményről — a jelentés szerint — a bizottság ér­­tesíttetni fog. Nemes János kir. alügyész kijelenti, hogy az ügyészség ezen speciális esetet saját hatás­körében végérvényesen elintézte, de az erre vonat­kozó hivatalos iratokat nem fogja a közig. bizottság elé terjeszteni, mert nem tartozik a felvilágosítással. A közig. bizottság élénkebb vita után elhatározta oda utasítani az ügyészséget, hogy a kérdéses eset elintézéséről a legközelebbi ülésen tegyen kimerítő jelentést és terjeszsze be az ezen ügyre vonatkozó összes iratokat. Ha e jelentés meg nem tétetnék, a közig. bizottság fel fog írni ez ügyben az igazságügy­­miniszterhez. (H­o­r­v­átország költségvetése és közgazdasági helyzete.) A zágrábi tarto­­mánygyűlés jan. 14-iki ülésében Mazuranics bán előterjesztette a horvát pénzügyi kiegyezésről szóló tvjavaslatot, majd a budgetvita folyamában Vrba­­n­i­c­s élesen jellemezte Horvátország pénzügyi helyzetét. Mazuranics bán bejelentvén, hogy ő Felsége a három havi indemnityről szóló törvényt szentesítette, tudatta továbbá, hogy ő Felsége f. hó 11-én kelt legf. elhatározásával felhatalmazta őt a következő javaslat előterjesztésére: »Törvényjavaslat a horvát és szlavón királysá­gok belkormányzati szükségleteinek fedezését illető quota érvényességéről és határidejéről szóló 1873. nov. 30-iki 1.­czikk 3. §-ának ideiglenes meghosszab­bítását illetőleg. 1. §. A horvát-szlavon királyság belkormányzati szükségleteit illető quota érvényessége és határideje, melyet az 1873. nov. 30-iki t. czikk 3. §.a meghatároz, f. évi jan. 1-től f. é. junius végéig meghosszabbittatik. Az idézett szakasz többi intézkedéseit ezen törvény nem érinti. 2. §. Ezen törvény hatályba lép, mihelyt a tör­vényhozó gyűlésen kihirdettetik.« E tvjavaslat a költségvetési bizottsághoz uta­­sittatott. Következett az 1878-diki költségvetés tár­gyalása. Mazuranics bán kijelenti, hogy a »fede­zet« czimnél indítványozni fogja e czim függőben hagyását. Lerkovics előadó párhuzamot von a lefolyt és a folyó évi költségvetések közt és megjegyzi, hogy a bizottság csak 1400 forintnyi felesleget bírt elérni. Varkanics ellenzi a tvj­avaslatot, mert a Magyarországgal kötött pénzügyi kiegyezés lejárt és nem tudni, hogy a magyarok kegyelme jövőben mekkora kuotát fog engedni Horvátországnak. Áttérve Horvátország társadalmi és közgazda­­sági viszonyaira, szóló statisztikai adatokkal kimu­tatja, hogy Horvátország lakossága folyvást apad, az erkölcstelenség elharapózik, a bűnesetek gyara­podnak, a gazdasági jólét és a föld értéke csökken és a jelzálog adósságok a monarchia egy államában sem akkorák, mint Horvátrszágban; kiemeli, hogy a drá­kói adóvégrehajtások daczára az adóhátralékok már 6 millió írtra rúgnak. Szóló nézete szerint e szomorú gazdasági helyzetet főleg Horvátország közjogi hely­zete okozza, melynek következtében a magyarok meg tudnak gátolni minden reformot, mely lendíthetne Horvátország sorsán; okozzák továbbá az új refor­mok, melyekre a horvát nemzet még meg nem ért és végül az, hogy a kormány nem követ helyes közigaz­gatási politikát. (A képviselőház elnöke Victor Emánuelről.) Gehyczy Kálmán, a képviselőház el­nöke, mint az Ellenőr irja, a ház határozata folytán az olasz képviselőház elnökéhez franczia nyelven levelet intézett, melynek szószerinti fordítása igy hangzik: »Budapesten, 1878. jan. 11. Elnök ur! Ma­gyarország képviselőháza mélyen megindítva azon súlyos veszteség által, melyet az olasz nemzet hőnsze­­retett uralkodójának, Victor Emanuel király ő Felsé­gének, váratlan halála által szenvedett, e hónap 10-én tartott ülésében élénken és őszintén érzett részvété­nek nyilvánítását egyhangúlag elhatározta. A kép­viselőház engem bízott meg azzal, hogy ez érzelme­ket önnek Elnök úr tudomására hozzam. Fogadja Elnök úr kitűnő tiszteletem nyilvánítását. Grhyczy Kálmán, Magyarország képviselőházának elnöke.« (A vöröskönyv) csak a delegátiók össze­­ülésekor fog szétoszlatni. A külügyi hivatal, mint a Bud. Corr.-nek Bécsből írják, azt hiszi, hogy addigra a béke is meg fog már köttetni. Orosz fogságban. (Lásd a P. N. január 14. esti számát.) — jan. 15. Szives engedelmével folytatom tapasztalataim leirását, melyet az orosz fogságban szereztem. Még az oroszok is megvetik a bolgárokat. A bolgár paraszt gazdag, mindene bőven van, és ha ál­lítólagos felszabadítója hozzá jön és készpénzért kér tőle valamit, ezt a stereotyp választ kapja: »Bratus­­ka, njema­nista.« (Barátocskám semmim sincs.) Ilyen­kor aztán van dolga a korbácsnak, és ha a bolgár elad is valamit, merő barátságból­­ötszörösen fizetteti meg magának. Soha a törököktől annyi verést nem kaptak a bolgárok, mint a­mennyit most felszaba­dítóiktól, az oroszoktól kapnak. Viszont a bolgárok sem nagy barátjaik az oro­szoknak; sokan panaszkodtak előttem és visszakiván­­ták a török uralmat. »Uram — mondá nekem egy p­o­r­a­d­i­m­i bolgár — lássa én igen sok pénzt kere­sek, mégis, esküszöm rá, szeretném, ha az oroszok­­ már túl volnának a Dunán. Adja isten, vajha mi-

Next