Pesti Napló, 1878. január (29. évfolyam, 1-29. szám)

1878-01-08 / 8. szám

8. szám. Szerkesztési iroda­: Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnák el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körü­li panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, kedd, január 8.1878. 29. évi folyam. Előfiizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 8 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az «»ti kiadás postai kü­lönküldéséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától száműttetik. Hirdetések­­: szintúgy mint előfizetések a 3 p esti ISTapló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési felhívás új évvel Arczénkban a következő közleményeket kez­dettük meg : A reggeli lapban : „A magyar emigratio a keleten“ Irta X. T. PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-áik évfolyamára. A­z esti lapban : „Itt és a jövő életben/' Két kötet. Irta: 33*a».lcmicy Baj«*, ZjMake. Előfizetni árak: Jan.-decz. végéig.....................................................21 frt. Jan.—jan. végéig .....................................................18 „ Jan.—martint végéig............................................6 „ Január hónapra...........................................................2 „ Az esti kiadás postai különküldéséért felüdlfizetés év­negyedétkint 1 forint. fi.“ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadó hivatalába (Barátok-tere 7. szám Athe­naeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó-hivatala. Budapest, január 7. Az 1876-ik évi zárszámadások a napok­ban tétettek közzé, a szokottnál későbben ugyan, mert illőbb lett volna azokat az 1878-iki előirányzattal körülbelül egy időben nyilvánosságra hozni, de annyiban mégis al­kalmas perc­ben vettük kézhez a legújabb zárszámadást, a­mennyiben épen most kezdik az első fórumon, a pénzügyi bizottságban a jövő évi budget legfontosabb részét t. i. a fedezetet vizsgálat alá venni. És ha nézzük az 1876-iki zárszámadás végeredményét, is­mételnünk kell újból, mit a pénzügyi bizott­ság is majd minden évben panaszosan fölem­lített, hogy a költségvetési hiány és az ezt oly nagyban meghaladó tényleges deficit közti különbséget nem a túlkiadások okoz­zák, hanem majdnem kizárólag a fedezet irre­alitása. *■ | Széll Kálmán, midőn a pénzügyi kor­mányzatot átvette, mindjárt kezdetben több rendbeli felszólalásai alkalmával kiemelte, hogy a korábbi budgetek fedezete nagyon is kedvező, fictív alapon terveztetett, és a saját előirányzatainak bemutatásánál a legnagyobb súlyt mindig a fedezet igazolására helyezte. És mégis minő eredmény jelentkezett nem­csak az 1874-iki budgetnél, melyet a mostani pénzügyminiszter nem egészen magáénak vall, hanem az 1875-iki s az 1876-iki költ­ségvetésnél is ? 1874-re a hiány 33., millióra volt prae­­liminálva, ráment a valóságban 44.* millióra; 1875- ben a deficit a költségvetésben 21.* milli­óval volt fölvéve s tett tényleg 39.7 milliót; 1876- ra a hiány a budget szerint 12.7 millió­val volt előrelátva s bekövetkezett a zárszám­adás szerint 32.5 milliónyi hiány. A tény­leges deficit e szerint az említett három év­ben 10.,, 18, illetőleg 20.1 millióval volt na­­­­gyobb, mint a budget szerinti hiány, és pedig­­ míg azon budget szerint, mely jó részben még a Bittó-Ghyczy kormány műve volt, a passiv mérleg a valóságban 10,7 millióval romlott, addig a Tisza-Széll féle két budget szerint a tényleges deficit egyre növekvőleg 18 és 20 millióval haladta meg a költségvetési hiányt. Ezen nagy csalódás, mint említettük,nem a túlkiadásokból, illetőleg a kiadások szűk előirányzásából eredt (bár az 1876-iki évben már ez is közre hatott), hanem eredt tulnyo­­mólag azon okból, mert a pénzügyminiszter sehogy sem akart a fedezet tekintetében okulni s egyre a helyes mérven fölül praeli­­minálta a bevételeket, így a bevételek 1874- ben 224.5 millióval voltak fölvéve s befolyt tényleg 203 millió, úgy hogy magánál a fede­zetnél 21.5 millió hiány jelentkezett. 1875-re a bevételek 217.2 millióra voltak a budgetbe föl­véve s befolyt 193.5 millió, úgy hogy csak a fedezetnél 23.7 millió deficit következett be; 1876-ban a költségvetés szerint a bevételek 225.­, a zárszámadás szerint azonban 210,6 milliót tettek, úgy hogy magánál a fedezetnél 14.6 millió hiány jelentkezett; csakhogy míg az előbbi két évben a kiadások oly magasan voltak előirányozva, hogy 12.,, illetőleg 5.5 milliót lehetett megtakarítani, addig 1876-ban ked­vező mérleg föltüntetése végett, már oly szű­ken voltak praeliminálva a kiadások, hogy a kormány kénytelen volt azokon 5.5 millió­val túlhaladni, minél fogva a tényleges defi­cit több, mint harmadfélszer nagyobb lett a költségvetési hiánynál. Hogy minő deficittel végződik az 1877-ik év, ezt most positive meg nem mondhatni, minthogy az utolsó évnegyed pénzügyi ered­ményét számszerűleg maga a pénzügyminisz­ter sem ismeri még, de ha a három első ne­gyed kezelési kimutatásaiból kiindulunk, ak­kor kedvező föltevések mellett is alig vehet­jük kisebbre a múlt év deficitjét 35—36 mil­liónál, vagyis megint 13—14 millióval többre, mint a­mennyivel a budgetben szerepel. És ime, mindezen tapasztalatok daczára, Széll Kálmán az 1878-ik évre megint nagyobb összegben előirányozza a bevételeket, kisebbre a kiadásokat és — a múlt évi 22,5 millióra praeliminált, de tényleg 35 milliónyi deficit­tel szemben — 15,5 millióra a várható hiányt. Megengedjük, hogy ha végig megyünk az 1878-iki előirányzat azon tételein, melyek a kiadásoknál reductiót, a bevételeknél foko­zást mutatnak, lehetséges a két rendbeli mó­dosítás mellett többé-kevésbbé plausibilis ér­vekkel küzdeni. A pénzügyminiszter elég részletesen indokolta expozéjában a fokozáso­kat és leszállításokat, így helyén lehet a maga­sabb előirányzat a földadónál, már kevésbbé a keresetadónál, még kevésbbé a nyilvános szám­adásra kötelezett vállalatok adójánál; fölötte kétes a tőkekamatadónak egy millióval na­gyobb előirányzata, okvetlenül igen magas az adóhátralékok 3 milliós tétele és kétséges a czukoradó magasabb száma. Bizonyos to­vábbá, hogy a közös költségekhez való hoz­zájárulás a föl­vettnél nagyobb lesz, miután a vámjövedelem távolról sem lesz akkora, mint a­mily összeggel a közös fedezetbe vé­­­tetett és nagyobb lesz azért is, mert póthite-­­­lek állanak küszöbön; kétséges még az útvá­mokból és a bélyegnovellától várt 750.000 frtnyi jövedelem; nagyon kérdéses végre, hogy 1878-ban csakugyan elegendő lesz-e vasúti kamatbiztositásokra 15 millió, mikor 1876-ra e czimen 16,5 millió utalványoztatott. Tudjuk, hogy a pénzügyminiszter a leg­nagyobb szigorral hajtatja be országszerte az adókat és hogy az ő szigorán nem múlik leg­alább a jövedelmek befolyása. Mindenfelől visszhangzik a panasz az eljárás kíméletlen­­sége fölött, így mindenesetre figyelemreméltó azon panasz, hogy rendes adófizetők, kik földadójukkal nincsenek hátralékban, kérték, hogy azon adót, melyet az uj földadótör­vény értelmében a változott mivelés miatt 1876 tól számítva fizetniök kell és melynek nagyságát csak nemrég tudhatták meg,ne egy­szerre tartozzanak közel két évre lefizetni, ha­nem hogy 1878-ban részletekben róhassák le, méltó — mondjuk — ha rendes adófizetők­nek ily kérelem megtagadtatik, a panasz annyival inkább, minthogy azon adónak fel­gyűlte nem a földbirtokos hibája. A pénz­ügyminiszter folytathatja a szigort a legszél­ső határig, de azért az irreális alapon készült budgetet a zárszámadási eredmények ezentúl is csak úgy meg fogják hazudtolni, a­mint megc­áfolták eddig is több éven át. Egyszer vagy másszor egy szépített költségvetési mérleg pillanatnyira kedve­­zőleg hangolhatja a pénzpiac­okat a ma­gyar államhitel mellett, de a mindannyi­szor megújuló hír, hogy a valóságos de­ficit a budgetbelit kétszerre is meghaladja, megöli a bizalmat a magyar kormány nyilat­kozatainak alaposságában. És végre is bármi rózsás legyen az államháztartás képe a papí­ron, a pénzvilág a tények után ítélke ítél kü­lönösen a szerint, hogy mily mérvben veszi az állam a közhitelt igénybe. Kár tehát a valónál kedvezőbb színben feltüntetni az ál­lamháztartás helyzetét, kíméljék meg leg­alább az országot a folytonos keserű kiábrán­dulásoktól, mondják meg egyenesen az egész valót, hogy az ország ismerje a maga helyze­tét és ítélhessen a kormány pénzügyi politi­kája fölött. A Pesti Napló tárczája. Ha volna kéz.......... (1878.) Ha volna kéz, a lantot fölragadni, Hóll hallanánk dalt, vad fönségű dalt, Mily túlharsogná a csaták zenéjét, Mint égrobaj túldörgi a vihart.. .­­ Oh ! hogyha volna . . ! zivatarrá gyúrna A tenpedés . . . elszánttá a silány ... ! A kő megrezzent Orpheus dalára, Az emberszív is megdobbanna tán .. ! Ha volna kéz, a lantot fölragadni, Megénekelne sok bukó hazát, Hol koldus rongyban támolyog a tettvágy, 8 palástot ölt a gőgös pulyaság . . . Ak ! énekelne rombahulló oltárt, Sorvadt erényt, lázongó könnyeket, Kóros titánok nyomoru nyögését, Erdett pokolt s megátkozott eget. .! Ha volna kéz, a lantot fölragadni, Most döngetné a tétlen húrokat, Mig a hívásra, döbögő morajjal Minden süket sir mély visszhangot ad ; Zsibbadt álomból kelnének a hősök, S látnál csodát, te elhalt, fattyú kor, — Kiáltanák : élőhalottak, félre ! El ! söpredék f el! most rajtunk a sor ! Ha volna kéz, a lantot fölragadni, Megégne arczunk hú­s harag miatt! a zengő élet gyáva lakomáján Szétgázolnók a szégyen poharat. . . Szemünk esője lassan megeredne S a hervadt szív tán még kihajtana, Mint meddő földet termővé üdíti Az égi bánat késő zápora ... 1 Ha volna kéz .. ? Nincs 1 nincs !­oh­­ álom­­ álon) 1 Nincs hang más, csak a sebesült jaja, Haló hörgése, farkas vonítása, Őrült anyák ég vádló kaczaja . . . . ! A múzsa elszállt, megvetve a földet. Mióta bennünk a jobb rész kihalt, a fejünk fölött, vérgőzös éjszakában A holló hárog temetési dalt . . . ! ÁBRÁNYI EMIL: A magyar emigratio a keleten. — Két kötet. — Irta : XI. ELSŐ KÖTET. 1949. V 1 d d 1 n (A vár és város. — Ebek, gerliczék. — Kávéházak. — Török öltözetek. — Nők. — Bolgárok. — Templomok. — Bajrám­­ünnep. — Folytatás. — A törökök boltjai nagy egérfogóhoz hasonlítanak, mert azon nagy deszka táblát, mely éjjelre az egész bolt elejét elzárja, nappal felpeczkelik, és ha a vevő, ki a boltba nem megy be, hanem azon tábla alatt kívülről megáll, valahogy a peczekfát ki­találná he­lyéből billenteni, a tábla ép úgy meglapítaná, mint valami nagy csappantyú az egeret. A boltos pedig ül gyékényen megzavarhatatlan hidegvérrel és többnyire dolgozik is a mellett, hogy árul. Másutt az ilyen bol­tot okvetlenül kirabolnák, de itt annyira nem lopnak e barbárnak nevezett nép fiai, hogy a kereskedő, míg ebédre vagy templomba megy, be sem zárja bolt­ját, hanem egy lenge függönyt húz eléje, s ez elég annak jeléül, hogy oda ne menjen senki. A­mennyire csak lehet, minden mesterséget ülve folytatnak, s nemcsak az esztergályos és fésűs ülve faragcsál, hanem még a kovács is ülve veri a vasat. Öltözetük festői és kényelmes. Lábukon puha sárga vagy fekete bőrtopán, mely felett a legszára­zabb időben is felső vastag sárczipőt, a szegényeb­bek csomnak alakú veres bőrpapucsot viselnek; de a melylyel soha a szobába be nem mennek, hanem azt a küszöb előtt künn hagyják. Azután van bő nad­rágjuk, derekukon sál, testükön mellény és a felett furcsa keleti szabású dolmány, fejükön veres fez és e körül könnyű pamutszövetü turbán. Hanem a csi­nosságra egyáltaljában nem adnak semmit, lomha pongyolaság ül egész valójukon s meglátszik rajtuk, hogy a nők társasága nélkül nevelkednek. Nejeiknek az utczára egyedül menni nem sza­bad; ha társaságban kijönnek, akkor arczuk nagy ré­sze el van fátyolozva, csak szemeik látszanak ki fe­hér lepleik alól; testüket földig érő fekete szőr köpö­nyeg fedi, melynek szabása épen olyan, mintha egy magyar alföldi szűrnek a galléra hátul majd a földig érne; lábaikon sárga szattyán bőr czipőt, és a felett szintén sárga bőr papucsokat viselnek. — Járásuk ügyetlen és becstelen, magatartásuk pedig előre gör­bült és félénk, a­mit részint a gyors járásra teljesen alkalmatlan papucs, részint pedig a jásmák nevű arcz fátyol okoz, mely úgy van kötve, hogy egyik fültől a másikig huzódtában az orr hegyét is elfedi, s igy a szemeknek a láb elé látást lehetlenné teszi, ha csak a fejet természet­ellenesen előre nem hajtják. A bulgár férfiak öltözete sokat hasonlít a tö­rökökéhez, de általában komorabb, barnább színű, és sokan viselnek fej helyett fekete báránybőr sipkát, nejeik pedig nem járnak fátyolozottan, s öltözetük félig-meddig európai szabású. Feltűnő, hogy a mily rondaság és lustaság uralkodik az utczákon, a házak belül ép oly tiszták, s a legszegényebb ember szobája padlója is sző­nyeggel vagy legalább gyékénynyel van beterítve. Van itt számos templom (dzsámié), melyek bel­ső egyszerűségüknél fogva sokat hasonlítanak, a mi kálvinista templomainkhoz, hanem tornyaik mind egyformák, a vakmerőségig vékonyak és magasak, alapformájuk kör, egészen a sugár görög oszlophoz hasonlítanak, csakhogy a fejezet helyett egy erkély van, melyről a pap naponkint 5 ízben erős torok hangon imádkozásra hívja fel híveit. Az erkély felett még egy vékonyabb, 2—3 ölnyi magas oszlop emelke­dik, mely aztán igen sugár bádog tetővel van be­fejezve, ennek csúcsán pedig legfelül aranyos félhold diszlik. Keresztényeknek nem szabad itt nagy templo­mot és tornyot építeni, harangjuk a törököknek nincs s igy a keresztényeknek sem engedik meg, e helyett kétféle istentiszteletre hivó eszközt használ­nak. A templom udvarán faállvány alatt van egy szál deszka, és közel mellette egy darab vas vízmente­sen felfüggesztett állásban, ezen dobolnak, még pedig előbb mindig a fán kezdik, s azután a meglehetős erős hangon csengő vason végzik. A törökök nagyobb ünnepeik alkalmával ha­rangozás helyett ágyúval adnak jelt, így a mostani szamazán hónapban a nap feljöttét és lementét min­dig egy ágyú­lövéssel üdvözlik, péteken­ több lövése­ket tesznek (mivel ez náluk a vasárnap), noha épen nem tartják véteknek péntek napon is csak úgy dol­gozni, mint egyébkor. A bolgár keresztényeknek megszámlálhatlan sok ünnepök van, legalább 200 napot böjtölnek egy éven át, és böjtjük annyira szigorú, hogy néha még olajos ételeket sem szabad enni; ilyenkor aztán zöld papri­kával, savanyított ugorkával és kenyérrel élnek, mire azonban annál több bort és pálinkát isznak.­ A töröknek ellenben csak­ ünnepe van’: a b­aj­­r­á­m, melyet egy hónapi böjt előz meg. A török böjt nem abból áll, hogy az ételekben válogassanak, hanem abból, hogy nap feljöttétől le­mentéig semmit nem szabad se enni, se inni, még csak pipázni sem, a naplementétől azonban reggelig mindent szabad. A hajrám ünnep több napig tart, most Oc­tober végnapjaira esett. A várnak minden ágyúja ha­talmasan dörgött s minden igazhivő legünnepiebb ruhájában jelent meg az utczán. A nézőnek feltűnik, hogy minden szemközt jövő török megöleli egymást — jeléül a felebaráti s testvéri szeretetnek — még a halálos ellenségeknek is ki kell békülni e napon s nem szabad a múlt évi haragot átvinni az újévbe. A pasa udvarán a szegények számára ingyen ételek osztogattatnak ki, a kereskedők rendes látoga­tóikat ajándékokkal tisztelik meg, mit ezek szintén viszonoznak. Asszonyok és gyermekek s a cselédség is mind új ruhákat kapnak s e napon valóban a leg­szegényebbnek is igazán ünnepe van. Mi, kik a szultán vendégei valánk, szintén ajándékok­at kaptunk: Kossuth egy szép kocsit s egy arabs rabszolgát, tábornokaink rangjukhoz mért pénzösszegeket kaptak; nekünk szintén pénz adatott, még pedig egy közharczosnak 30 piaszter, helyesebben gurus, altisztnek 50, had­nagy és főhadnagyoknak 108, századosnak 128, törzstisztnek pedig 154, (tíz gurus tesz körülbelül egy ezüst forintot.) Egyúttal pedig értésünkre adatott, hogy az utazásra készüljünk el, mert néhány nap múlva in­dulni fogunk téli szállásra, Sumla városába. Noha ez is vár és így értettük, hogy ezentúl is félig-med­dig foglyokként tekintenek bennünket, mégis e hirt örömmel fogadtuk, mert meggyőzött arról, hogy ki nem adnak, sem pedig Damaskusba vagy épen a can­­diai szigetre nem belebbeznek. Utazás gumiára. (Előbb a renegátok, azután mi. — Török fedezet és lovak. — A bolgárok véleménye rólunk. — G­­­a­y a faluban. — Kaland Tóth és Vargával. — Plevna. — A keresztény papok bujtogatása. — Sumla.) October 26-án az olaszok kezdték meg­áz in­dulást gróf Monti parancsnoksága alatt. Ők nem Sumlára mennek, hanem a Dardanellák partjára Gallipoliba, a­hol a vidék és az éghajlat sokkal hasonlóbb szép hazájok mérsékletéhez, mint Sumlán. 29-én követték őket a bennünket mindenütt megelőző lengyelek Bem vezetése alatt. 31 én indultak a renegátok Ferhát pasa, (ge­neral Stein) vezérlete alatt. Végre november 2-án mi szorosabb értelemben vett magyar menekültek. Láttam a 48—49-diki hadjárat alatt kisebb­­nagyobb csapatokat fárasztó utakon; láttam Erdély­ben a híres kolozsvári futást, midőn a Baldacci és Vay seregei, vegyítve megrémült polgári menekülők ezreivel, Feketetóig futottak, nem kergettetve senki­től ; láttam kurd és török karavánokat Kis-Ázsia járatlan utain, hanem ily vegyített czifra tömeget, mint ez a mienk vala, még nem láttam soha. Itt minden véglet találkozott. Izmail bejrtől, ki lovassága élén hetyke arabs paripán kisért vagy vezetett bennünket le a nyomorult rongyos bolgárig s a sok helyt bennünket mértföldekre kísérő czigány purdékig, Kosuthtól és Batthyánytól le a markotányos nőkig, minden rang, minden osztály képviselve volt itt, egymással közvetlen érintkezésben összevegyülve. A viddini pasa megtett mindent, mit kényel­münkre ily vad országban tenni lehetett. Kirendelt a környékből minden házi lovat és igás szekeret a betege­sek s a tisztikar számára, K­a­b 6 s alezredes parancs­noksága alá rendelvén őket. Az altiszteket Fráter, a közlegénységet pedig K­o­s­z t­a Márton századosok vették vezetésük alá. A menetet megnyitotta a »haute volée«, úgymint Kossuth, Batthyány Kázmér,Percze­l Mór és Miklós, Egressy, Joannovics György, Balogh, Prziemsky, Ihász, Asbóth Sán­dor, mindnyájan lóháton s többnyire saját paripái- Budapest, január 7. (A képviselőház) pénzügyi bizottságának mai ülésén, mint az alábbi tudósításból kitűnik, meg­pendítetett a hirlapbélyeg kérdése. P­u­­­s­z­k­y Ágost orsz. képviselő, író és egyetemi tanár ajánlotta azt fel compensatióként a kocsiadóért, s ezzel meg nem elégedve, a hirlapbélyeg fölemelését is javasolta, — egészen elfelejtvén, hogy a­mi nincs, az meg nem adóztatható, már pedig a­mi a hirdetéseket illeti, a legtöbb lap a hirdetések teljes hiánya által tűnik ki. Pulszky úr a hírlapbélyegre vonatkozólag is oly okoskodással állott elő, a­melyből kitűnik, hogy a tárgyat egyáltal­ában nem ismeri. A hirlapbélyeg behozatala egyértelmű az újabb, olcsó lapok közön­ségének korlátozásával s bizton előre mondható, hogy a­mit az állam a hirlap­bélyegen nyer, azt el­veszti a hirlap-olvasók számának csökkentésével, a postai illetéken. Hogy e tárgyban közművelődési szempont is közrejátszik, ezt azért nem említjük fel,­­ mert az ily motívum, mint látszik, Pulszky úr előtt nem bír értékkel. (A delegátiók­ bécsi h­írek szerint aligha fogják a múlt hóban félbe­szakított ülésszakukat február vége előtt folytathatni. Időközben nagy­ban dolgoznak a vörös könyv összeállításán, mely ez­úttal testes kötet leszen. (A fővárosi közigazgatási bizott­ság­ választott tagjai — mint a Bud. Corr. hallja­­— azzal akarnak a legközelebbi városi közgyűlésen tüntetni, hogy mindnyájan lemondanak, sőt állítólag minden újabb választást meg akarnak hiúsítani. (Horvát ügyek.) Zsivkovics horvát osztályfőnök Zágrábból Budapestre érkezett, hogy a kormánynyal tanácskozzék, egyfelől a horvát quóta ideiglenes föntartásáról szóló törvényjavaslat meg­állapítása és másfelől az 1878-iki horvát költségve­tés fedezetének végleges meghatározása fölött. Zsivkovits osztályfőnök néhány napig Budapesten marad.­­ A horvát tartomány­­gyűlés pénzügyi bizottsága ma kezdte tárgyalni a horvát költségvetést és a­mint befejezte tárgyalásait a tartománygyűlés ismét megkezdi nyilvános üléseit. (Az angol közvélemény­ mozgalmai­ról a ma érkezett angol lapokban számos érdekes hírt találunk. A kormány felette tartózkodó­­ a bel­ügyminiszter, ki megígérte volt, hogy Sheffieldbe jön, most levelet írt oda, melyben azt írja, hogy »a miniszterektől nem várhatni, miszerint most, a par­l­ament megnyitásának küszöbén, bármi nyilatkoza­tokat tegyenek, és ezért az ígért látogatást elha­lasztja. Lord Carnarvon, kiről egy távirat azt jelen­tette, hogy a királyné rendreutasította, jan. 3-án kihallgatáson volt a királynénál, azután pedig, mint a Times írja, azon szerencsében részesült, hogy a királynéval ebédelt. Ez aligha tekinthető rendreuta­sításnak. A közvéleményt a béke és háború kérdése foly­vást nagy mérvben foglalkoztatja; kivált a liberális párt fejt ki nagy agitatiót, és a városi közgyűléseken is, hol a kereskedői elem van túlsúlyban, gyak­ran visz keresztül kormányellenes határozati javas­latokat. Stochdaleben a városi tanács közgyűlésének conservatív tagjai kijelentették, hogy a közgyűlés nincs hivatva politikával foglalkozni; a párt nem is vett részt azon rendkívüli közgyűlésen, mely a keleti kérdés tárgyában egybehivatott és így a liberális párt határozati javaslata egyhangúlag fogadtatott el. A kormánypárt általában tartózkodik a tünte­tésektől ; ezt a kormány rábeszélése folytán teszi, mely nem akarja magát »compromittálni.« Tauntonban sir James, liberális párti képvi­­i­selő, hosszabb beszédben azt bizonyítgatta, hogy An­­golország érdekei nincsenek fenyegetve; sem Kon­stantinápoly, sem a suezi csatorna nem forognak veszélyben; arról meg, hogy az orosz hatalom Bol­gárországban meg ne vesse lábát, szőlő nézete sze­rint, féltékenyen őrködik majd Ausztria-Ma­­gyarország; a várnégyszög kérdéséhez majd hozzászólnak az európai hatalmak. »Az orosz támadások elleni ellenszegülésre és a brit keleti érdekek védelmére alakult nemzeti társulat« a Trafalgar square-e meeting határozatait írásban közölte lord Beaconsfielddel. A közlemény erélyesen szólal fel a humanitás érdekei, a szerződé­sek szentsége mellett; kifejti, hogy most ked­vező alkalom van a beavatkozásra, mert a Duna befagyván, az orosz hadsereg nem közlekedhe­­tik Oláhországgal , és így válságos helyzetben van; arra utal, hogy Németországban erős moz­galom indult meg Bismarck hg. oroszbarát politi­kája ellen, hogy Olaszország most ismét jó viszony­ban van Francziaországgal; végül ecseteli az új »szent szövetség« veszélyes voltát. »Az osztrá­k-m­agyar cabin­etet — mondja többi közt e közlemény — g­y­ö­t­ri a f­ő­­­e­­lem, hogy Magyarországban urradal­­­om üt ki Franczia­ és Angolország oltalma alatt örömest menekülne ki a hármas szövetségből.« (Az angol parliament) megnyitása al­kalmából — mint angol lapokban olvassuk — Gran­ville a felső-, Hartington az alsóházbeli liberális párt tagjaihoz következő körlevelet intéztek : »Tan sze­rencsém önt (czim) értesíteni, hogy a válaszfelirat ő felsége trónbeszédére január 17-én fog indítványoz­­tatni; remélem ön jónak fogja látni e napon helyén lenni.« (Az angol lapok Carnarvon beszé­déről) tüzetesen nyilatkoznak. A Daily Tele­graph a gyarmatminiszter beszédét színtelennek mondja. Úgy látja, mintha azok finom érzését, kik udvariasságukat a külföldiekkel és durvaságukat a honfitársakkal szemben megőrizték, az orosz válasz­nak általa (a Daily Telegraph által) történt jellem­zése sértette. A kérdés az: vájjon az angol kormány átadhatja-e a török kormánynak e választ anélkül, hogy azt kelljen hallania, hogy fegyverszünet kiesz­közlésére nem volt Angliára szükség, mert ezt a porta maga is elérhette volna. A Pal Mall Gazette nem hiszi, hogy a minisztertanács után közvetlenül Carnarvon által tartott nyomatékos beszéd az egész cabinet nézetét fejezné ki. Ez csak nem akarhatná Anglia teljes elszigeteltetését. Lehetetlen, hogy a cabinetnek szán­déka volna nemcsak Angliának, hanem Oroszország­nak és az egész világnak megmondani, hogy egyetlen egy ember sem értett egyet a krími háborúval s annak ismétlése esztelen volna. Az sem lehet a kormány valódi szándéka, hogy Nagy-Britannia egész jövő kül­ügyi politikáját a jelen kereskedői nemzedék érdekei szabályozzák. »Ezen tan, — tisztelet, becsület Car­­narvonnak, — egyoldalú, nem teljes és vészt hozó. Ideje volna, — igy végzi czikkét, — hogy főleg a jelenlegi pillanatban a helytelen miniszteri nyilatko­zatok végre megszűnnének.« A Standard azt hiszi, hogy a két egymás­után tartott miniszteri tanácsból, mely az orosz vá­­laszszal foglalkozott, azon következtetést fogja vonni az angol közvélemény, hogy az akadályok, melyek a békének útjában állanak, komolyabbak, mintsem várni lehetett volna. És valóban e közvélemény alig fog meglepetve lenni, ha megtudja, hogy ő felsége kormánya, mely az eset minden részleteiről teljeseb­ben van informálva, mint valamelyik azok közül, kik az ő nevében merészelnének szólani, nem osztozhatik azon nézetben, hogy a helyzetben nem állott be vál­tozás. A kabinet az orosz választ tényleg nem te­kinti sértésnek, de nem tartja azt, hogy­ nem történt semmi, a­mi az angol kormány magatartását a török kérdéssel szemben nem változtathatná meg. A körül fordul meg a kérdés, mennyire fog Angliának hatalmában állani a tárgyalások későbbi folyamában a béke feltételeinek megállapításába be­folyni, ha megengedi most, hogy Oroszország, mint kinyilatkoztató, kizárólag Törökországgal lépjen tárgyalásokba. Tartsuk figyelemben azt, hogy Anglia álláspontja e kérdésben különbözik más hatalmakétól. Még ha valamennyi többi hatalom beleegyeznék is a szerződések megszegésébe, Anglia ezt, mely e kér­désben a maga számára mindig külön befolyást igé­nyelt, nem tehetné. Kezdettől fogva tiltakozott a háború, azaz azon erőszakos mód ellen, melylyel Oroszország a török kérdést meg akarja oldani s azért lehetetlen elfogadnia azon tant, hogy Oroszor­szágnak szabadságában áll akkor, a­mikor neki tet­szik, és saját maga által felállított feltételek alatt Törökországgal békét kötni. (Orosz nézetek Angliáról.) Berlinből írják január 5-iki kelettel : A Pétervárról jövő leve­lek mind azt bizonyítják, hogy ott Anglia ellen nagy ingerültség uralkodik, mely mindenek előtt becsmérlő nyilatkozatokban nyer kifejezést. Különösen az angol hajóhadtól tagadnak meg minden jelentőséget a há­ború szempontjából. Hajórajuktól nem fél többé

Next