Pesti Napló, 1878. január (29. évfolyam, 1-29. szám)

1878-01-29 / 27. szám

27. szám. Szerkesztési irodái Barátok-tere, Ath­enaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. In­adló-h­i­vatal ? barátok-tere, Ath­enaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, kedd, január 29.1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam. Ellőfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1878-diki,129-dik évfolyamára. Február 1-jén új előfizetés kezdődik lapunkra. Előfizetési árak: Évnegyedre..........................................6 frt Félévre .................................................12 » Egy hónapra..........................................2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­negyedenként 1 forint. mr Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló küadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­­naeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, január 28. N­y­o­l­c z szótöbbsége volt a kormány­nak az első szavazásnál. E nyolcz bizalmi szavazatot öt miniszter adta és három ál­lamtitkár. Ekkor kért a szélsőbal név szerinti sza­vazást. A többi ellenzéki párt kért , ne te­gye, elégedjék be ennyi sikerrel, de Simonyi Ernőt nem lehetett visszatartóztatni, hogy a hibát el ne kövesse. »Igene, »neme hangzott egymásután. Mindenki figyelt, sokan jegyez­­tek. Egyszer az ellenzék, máskor a kormány­párt volt előnyben. Az ellenzék szavazott, épen annyi, mint az első szavazásnál 136, a kormánypárt beidézett néhány elmaradottat s lett 155. A kormány többsége tizenkilencz. t­" . Csak tizenkilencz. Meddig lesz még tizenkilencz ? Most még Bittó István is többed magá­val a kormánynyal szavazott, — hisz csak arról volt szó, hogy elhalasztassék-e a vám­szerződés tárgyalása az osztrák minisztervál­ság befejeztéig, vagy sem ; — majd ha lefolyt a nagy vita , az elnök felteszi a kérdést: megszavazzák- e a magyar nép képviselői Ausztriának a tributumot, akkor lássuk, lesz-e majd többség? És a Lloyd-subvenció megadására lesz-e többség ? És a nyolc­van millió forint bankadós­ság elvállalására akad-e többség? És a szeszadónak sokszerint felemelésére marad-e többség? És a quotabizottság jelentésének elfo­gadására — ki tudja mi lesz benne — sza­vaz-e többség ? És a finanszvumok elejtésére, s az osz­trák reichsrab­ egyéb módosításainak a magyar törvénybe igtatására vállalkozik-e többség? Hová lett a Tisza-kormány majoritása? Kezdte azon, hogy az ellenzék nem volt csak hatvan, negyven szélsőbal, húsz conser­­vativ. A többség volt 280. Azután kiváltak a szászok tizenketten s a májusi kiegyezés miatt kilépett a szabadelvű pártból nyolczvan tag,­­ maradt a kormánynak többsége 190. A párt fogyott, az ellenzék gyarapodott, tavaly, ha a horvátok nem szavaztak, volt a kor­mánynak többsége 140. Az elégületlenség nőt­­tön-nőtt, a kormánypárti padok ürültek, utolsó időkben vitás kérdéseknél a kormánypárt majoritása többnyire 60 és 80 között ingott. Ma egy hián húsz. Ez a hanyatlás. Ez a pártbomlás. Ez a bukásnak kezdete. A kormánypolitika megtenni gyümöl­cseit. E politika rósz, s mi több, sikertelen; a­kik a kormányt védik, nem tagadhatják, hogy rósz, meghasonlásba esnek önmaguk­kal. Az észnek és szívnek eme meghasonlása nem marad titok, kitör a pártéletben, betör a parl­amentbe. Minden újabb vereség, melyet a kormány Bécsben szenved, szaporítja párt­jában a kételyt, az ellenzéknél az elkesere­dést. A hangulat ingerült, a helyzet tartha­tatlan lesz. Hiába beszélik a bölcselkedők, hogy tessék várni, még nincs itt a válságnak ideje, majd ha meglesz a kiegyezés, akkor tessék Tiszát megbuktatni, akkor minek ? az események feltartóztathatlanok. Sokszor történik az életben, hogy vala­mely beteg családfő életére még nagy szük­ség van; a vagyon nincs rendben, a perek folynak, az örökösök kiskorúak, a végrende­let nem kész: azt mondják, a betegnek még nem szabad meghalni, majd később lehet, s a beteg mégis meghal. Ilyen a kormány is, nem élhet, tehát veszni indult, s ha kiadta utolsó erejét, a világ még sem fordul ki sar­kaiból, hanem fog akadni, a­ki átveszi és ren­dezi örökségét. S mit vesztünk vele, ha Tisza meg­bukik? A kiegyezést. Elvesztjük az autonóm vámtarifát, a kész alkut, mely lemond indirect adóinkról stb., és megkapjuk helyette a provisoriumot. Siralmas állapot lesz az, de nem roszabb, mint ennek a kiegyezésnek tíz évre elfo­gadása. Szomorú, hogy csak két rész között van választásunk, a bizonyos rész és a bizonyta­lan rész közt. Ez három évi alkudozásnak az eredménye. Igen meglátszott a mai szavazáson, so­kaknak mily nehezen esik e választás. E szavazás a pártok mérkőzése volt az ütközet előtt. Stratégiai felvonulás közben véletlenül kifejlett csata. Egy incidens, egy non putarem felettébb kedvezőtlen a kor­mányra nézve. Pyrrbusi győzelem, mely ve­reséggel fenyeget. A vita csekély bértartalommal szokatla­nul heves vola. A szavazás a parliamentben constatálta, hogy a szabadelvű kör vitái a kormánypártot megbontották. Tizenhét tagja szavazott az ellenzékkel. E férfiak nevei a következők : Somssich Pál, Szilágyi Dezső, Szeniczey Ödön, Szilassy János, Tarnóczy Gusztáv, Zmeskáll Zsigm., Babics István, Bethlen András gróf, Bittó Béni, Horánszky Nándor, Kautz Gyula, Ker­­kapoly Károly, Kövér Károly, Máriássy Kál­mán, Muzslay Sándor, Orosz Mihály, Pulszky Ágost. A párton kívüli képviselők közül többi közt a kormány ellen szavaztak: gr. Berényi Ferencz, b. Révay Simon és gr. Lónyay Menyhért. Az ellenzék a kormány ellen­i sza­­vazó szabadelvűeket megéljenezte. A levertség, melyet e szavazás a kor­mánypárton keltett, általános. A bizalom a kormány iránt — mely régóta csakis külső bi­zalom, nem politikája, de hatalma iránt— erő­sen megingott. Tisza legbensőbb hívei is el vannak készülve bukására. Szavazás után megkezdődött az általá­nos tárgyalás. A vámügyi bizottság többségi előadója Baross Gábor lépett a szószékre, és egy gonddal construált, jól betanult és ért­hetőn előadott, mi több tapintatosan rövid exposéval ajánlotta a törvényjavaslatot, s vé­delmezte azt a kisebbségi különvélemények­kel szemben. A fiatal szónoknak szerencsét­lensége volt, hogy még ma kellett beszédét tartania, mert a ház a szavazás izgalmainak benyomása alatt volt, félig kiürült s nem igen kívánt okoskodásokat hallgatni. A szónokot csak dicséri, hogy ez őt nem konfundálta tisztének teljesítésében. A javaslat ellen idáig huszonnyolc­ szó­nok van feljegyezve, s az általános vita e hé­ten alig fog befejeztetni. Az országgyűlési szabadelvű párt január 29-én d. n. 6 órakor értekezletet tart. Tárgy : az erdő­ ügyi bizottság tagjainak kijelölése és a vám- és keresked­elmi szövetségről szóló törvény­javas­latok részleteinek tárgyalása A »független szabadelvű párt« január 29-én délután 6 órakor értekezletet tart. Budapest, január 28. (A német birodalom) szervezkedésében nevezetes lépést jelez a tvjavaslat, melyet a bíród. cancellár f. bő 25-én a német szövetség tanács elé terjesztett. A német alkotmány értelmében a biroda­lom nevében kibocsátott összes császári rendeletek a cancellár ellenjegyzését igénylik, aki a felelősséget is viseli értük. A cancellár a birodalom egyetlen felelős minisztere, az ő személyéhez vannak kötve a különböző legfőbb birodalmi hivatalok összes teen­dői. De a birodalom fejlődése és erősödése folytán e teendők folyvást szaporodnak, és több esetben a cancellár helyettesítéséről kellett gondoskodni. A banktörvény 17. §-a ki is mondja, hogy a birodalmi bank vezetését a birodalmi kancellár aka­dályoztatása esetén egy, a császár által e czélra kine­vezett helyettes eszközölheti. A gyakorlat egyéb eseteket is mutatott fel, hogy a bíród, cancellár he­lyett más birodalmi tisztviselők ellenjegyeztek csá­szári rendeleteket és ezek így tétettek közzé. De a német birodalmi tanácsban múlt évben — Bismarck szabadságolása alkalmából — többfelől két­ségbe vonták e helyettesítés megengedhetőségét. Ezért a birod. cancellár a következő­­javaslatot terjesztette a szövetségtanács elé : »Mi Vilmos, isten kegyelméből német császár, Poroszország királya a német birodalom nevében és a szövetségtanács és birod. gyűlés megtörtént hozzá­járulása után rendeljük : a birodalom alkotmánya és törvényei értelmében a birod. cancellárra bízott vezetést a birodalmi ügyek kormányzatában, felügye­letében és feldolgozásában, valamint a birod. cancel­­lárnak a császári rendeletek érvényességéhez szüksé­ges ellenjegyzését helyettesek is eszközölhetik, kiket a császár a birod. cancellár indítványára ennek aka­dályoztatása eseteiben a szövetségtanács egyéb tag­jai közül általánosan vagy egyes hivatali ágakra nevez ki.« Ezen törvényjavaslat facultatív intézkedést tesz, mely kiterjed az »akadályoztatás« összes esetei­re, tehát nemcsak a szabadságolás esetére. Ezzel meg van teremtve az alap egy birodalmi minisztérium megalakítására. (A vámügyi vitára,­ mely ma a képvise­lőházban megkezdődött, a törvényjavaslat mellett eddig a következő szónokok iratkoztak fel: Móricz Pál, Tóth Vilmos, Beöthy Algernon, Várady Gábor, Plachy Tamás, Horváth Mihály és Péchy M. gr. (Magyarország és az osztrák vál­ság.) A bécsi Sonn und Feiertags Courier szerint Rechbauer, midőn szombat délben ő Felségénél kihallgatáson volt, azt mondta ő Felségének, hogy a magyarok engedékenysége az egyedüli eszköz a kiegyezés keresztülvitelére. Hogy ő Felsége erre mit felelt, körülbelül sejteni lehet Rechbauer­­nek tegnap délelőtt tett azon nyilatkozatából, hogy »meggyőződése szerint kevés kilátás van az osztrák képviselőház álláspontjának keresztülvitelére.« Herbst azon nézeten van, hogy az Auers­­perg-kormányt kell ismét kinevezni, mert a személy­változással mit sem lehet nyerni. Az idézett lap szerint Herbst és Rechbauer egyetértenek abban, hogy most mindenek előtt a magyarokon áll megtenni azon engedményeket, me­lyek nélkül a kiegyezés a dolgok jelen állása mellett nem jöhet létre. (A diplomatiai tárgyalásokról) több érdekes részletet találunk a Köln. Ztg. berlini leve­lében. Porosz lapok bécsi levelezői nemrég azt jelen­tették volt, hogy Törökország nemrég felajánlotta Oroszországnak Boszniát és Herczegovi­­n­á­t és ezért bécsi körökben megnehezteltek a por­tára. E hírt a levelező valótlannak mondja. Jól érte­sült forrásból azt jelentették, hogy a porta e két tartományt A­usztria-Magyarország­­nak aj­ánlotta fel, ha ez aktív segélyt nyújt neki Oroszország ellen. A bécsi cabinet tagadólag felelt. Ezen tényből eredhetett az a párisi hir, hogy a szultán Bosznia és Herczegovina árán akarta kieszközölni Ausztria-Magyarország bé­­kemediatioját. A közvetítés kissé drága ár lenne, jegyzi meg a levelező, mert Törökország e két tarto­mányt így is úgy is elveszti. Ugyane levelező szerint még az orosz­barát berlini körökben is meghökkenést keltett az Agence Russe azon hihetlen, a tények által teljesen megc­á­­folt állítása, hogy a békealkudozások lassú menetéért és azok netáni meghiúsultáért Angolország felelős. Ez a sophistika itt már meg sem járja. Az alkudo­zások halogatásának, a Konstantinápoly occupatió­­járól terjesztett ellentmondó félhivatalos verziók­nak egyedüli czélja nyilván az, hogy az angol kabinet a parliament előtt ne indokolhassa a különhitelt. Gal­­lipoliról az Agence Russe oly furfangosan nyilatko­zik, hogy szavait occupatióra is lehet érteni, meg az ellenkezőre is, sőt a Nordd. Alig. Ztg. határozottan azt következteti, hogy az oroszok Konstantinápoly ellen akarnak vonulni. De ez a játék nem tarthat soká és az oroszok nemsokára ki fognak fogyni szem­fényvesztéseikből. A békefeltételek. — január 28. Bécsben még mindig nem merik az orosz-török békefeltételeket közzétenni s az angolokra bízzák, hogy a feltételeket apró adagokban izleltessék meg Ausztria Magyar­­ország közvéleményével is. Félnek a hatástól, melyet e feltételek, ha egyszerre jönnek nyil­vánosságra, a közvéleményre teendnek s azért csak lassan kint lebbentik föl a fátyolt ama végzetes határozatokról, melyek a föltételek­ben foglaltatnak. A Morning Post ma jelen­tett közleménye sem teljes, ámbár hitelesnek látszik. Még számos részlet homályban ma­rad, még sok fontos kérdés nincs földerítve. De már az is, a­mit az angol lap közöl, fö­lülmúlja a legroszabb várakozást, noha két­ségkívül még hátra van a fekete leves s monarchiánk közvéleményére még sok kínos meglepetés várakozik. A feltételek értelme világos és lesújtó: Konstantinápoly s a távoli görög tartomá­nyok kivételével a Balkán félszigete Orosz­országé. Ezzel a békefeltételek Ausztria-Ma­­gyarországra megszüntetik a török birodal­mat ; e birodalom minden pontja, melyhez monarchiánk valamely érdeke fűződik, orosz befolyás alá kerül; a Balkán félsziget a czár protectorátusa alatt álló független s egyen­­kint is jelentékeny, de együttvéve roppant hatalmat képviselő szláv államokra osztatik ; a Duna torkolatánál a kozák ver­tanyát s Bulgáriában óriási orosz helyőrség marad, hogy szemmel tartsa, fegyveres kézzel őrizze nem a porba sújtott, kis állammá lett Török­országot, hanem­­ Ausztr­ia-Magyarországot. Jellemző sajátságuk az orosz békefölté­teleknek, hogy Ausztria-Magyarország rová­sára igyekeznek Anglia érdekeit tiszteletben tartani s érintetlenül hagyni. Tervszerűen, számítással, durva és kihívó szándékossággal irányulnak azok mindenekelőtt és mindenben monarchiánk ellen. A Dardanellák s az ezzel összefüggő ügyek jövendőbeli tárgyalásoknak tartatnak fenn, melyekben Anglia akár szép szóval, akár erőhatalommal majd megtalálja szeret-módját, hogy a kérdést érdekeivel össz­­hangzatban oldja meg. Mindenesetre megad­ták neki a jogot, hogy az érdekeibe vágó kérdés megoldásánál az ő szava meghallgat­­tassék. A szövetséges, a »correct magatartást!« Ausztria-Magyarországot ennyi tekintetben sem részesítette az orosz politika. A kazansiki praeliminar-szerződésben nélkülünk lön sza­bályozva minden kérdés, bármily közelről érintik is ezek életérdekeinket. A­mi Bessarábiát s a Duna torko­latát, Bulgária jövőjét, az occupátiót, Ro­mánia és Szerbia függetlenségét és területi nagyobbodását illeti, ahhoz nincs többé szava senkinek, azt a szultán és a czár elintézték egymás közt véglegesen. Egyben mégis en­gednek beleszólást Andrássy grófnak: szabad neki nyilatkoznia az iránt, hogy Montenegro a status quo post bellum alapján birt terüle­tekkel, vagy csak azzal nagyobbodjék-e, a­mit neki már a konstantinápolyi értekezlet hajlandó volt megadni. E kérdést tartot­ták fenn Andrássy grófnak, hogy érvénye­sítse a monarchia tekintélyét s elismerést szerezhessen 800.000 katonára támaszkodó akaratának. Szégyenletesebben és lealázóbban még nem bánt szövetséges szövetségessel, mint Gorcsakoff herczeg Andrássy gróffal. Érezik ezt már Bécsben is, s a félhivatalosak kezdik immár félreverni a vészharangot s jajgatva hirdetik, hogy az uj békekötés az orosz befo­lyásnak dobja oda zsákmányul a Balkán fél­szigetet. De e jaj szavak távolról sem azt c­é­­lozzák, hogy a monarchia egy erélyes elha­tározással szakítson az eddigi férfiatlan poli­tikával s ragadja ki a zsákmányt az északi hatalom körmei közül. Bosznia és Her­czegovina az, a­mire Bécsben számítanak, s az occupatio ma ismét fenyegető alakban kisért a bécsi officiosus világban. A bé­csi­­félhivatalos okoskodás igen egyszerű: Oroszország túlhatalmas lett a Balkán-fél­szigeten ; foglaljuk el tehát az említett két tartományt, hogy az orosz befolyást ellenőrizhessük és ellensúlyozhassuk. Ez okoskodás méltó betetőzése az eddigi po­litikának, mely feláldozta a legdrágább érde­keket, hogy a czár kegyelmének morzsái­val kárpótolja magát, mely felgyújtotta egy jó szomszéd, egy megbizható szövetséges há­zát, hogy a szomszéd birtokának leghitvá­nyabb részeit magához ragadja, mely min­denhatóságra segítette Oroszországot, hogy most általa megcsalva, megbántva apró pénz­zel fizettesse ki magát úgy, mint akár Szer­bia vagy Montenegro. De hát a magyar or­­szággyűlés eltűri e majd mindezt, s nem vonja-e számadásra a kormányt, mely a monarchiát ily katastrófába sodorta? Országgyűlés. A képviselőház ülése jan. 28-kán. — Folytatás esti lapunkhoz. — Bánhidy Béla b. Zsedényi beszédére tesz meg­jegyzést. Zsedényi azt monda, hogy mi csak elhalasz­­tási taktikával akarunk élni, ez ellen tiltakozunk, minket egészen más indokok vezérelnek. A kormány eddig mindig azt mondá, hogy a kiegyezési javasla­tok egyidejűleg tárgyaltassanak a Lajthán innen és túl, ez most lehetetlen. Zsedényi illusiókról szólt. Ő azt képzelte a tárgyalások minden stádiumában, hogy a kormány nem fog engedni, s mindig csalódott. ő volt illusióban, nem én. (Helyeslés balfelől.) Ma Deák Ferencz halálának évfordulója van; a nagy halott emlékezete iránti kegyelet meg­parancsolhatná, hogy e napon ne kezdjük meg a kereskedelmi szerződés tárgyalását. (Helyeslés balfelől.) Paczolay János: Az osztrák kormány igenis vállalkozott ezen törvényjavaslatok keresztül­vitelé­re, de az osztrák parlament nem vállalkozott a kor­mányt azok keresztülvitelében segíteni, és a törvény­­javaslatokat elfogadni. Itt tehát többé nem azon mi­nisztériumtól, mely a törvényjavaslatokat beterjesz­tette, függ azoknak keresztül vitele vagy elejtése, hanem függ a parlamenttől; és miután a parlament ezen törvényjavaslatokat elfogadni nem akarja, ha csak előzetesen is az osztrák parlamentet az általa képviselt népek érdekei irányában oly nagyon enge­dékenynek tartani nem akarjuk, mint önmagunkat a mi választóink irányában. Mi következnék már most abból, ha mi ezen törvényjavaslatok tárgyalásába belebocsátkoznánk ? Az eredmény nézetem szerint csak az lenne, hogy ha mi a másik fél meghallgatása nélkül elfogadnék a törvényjavaslatokat, a másik fél azt mondaná, hogy a mi határozataink őket nem kötelezik, s ha meg­egyezés létre nem jönne, akkor ismét az lesz a kér­dés, hogy ki engedjen, ez vagy ama parliament? Ne­hogy e kérdés ide vitessék, szóló az elhalasztást pártolja. Szilágyi Dezső: Czélszerűségi szempontból fogja fel az ügyet, így szól: Ha nem is a törvény betűje, de az 1867 : XII. t. sz. szelleme szerint oly közös egyetértéssel megállapított javaslatokra gon­dol a törvényhozó, melyek mindegyike a két külön állam parliamentje elé terjesztetvén, azon két külön parliament előtt oly minisztériumok által vannak ac­­tualiter képviselve, kik egymás közt egyetértés­ben, s mindegyik azon reményben van, hogy saját parlamentjének többségével az előterjesztett javas­latok iránt egyetértésben van. (Úgy van! Bal­felöl.) Ezért nevezi az idézett t. ez. ezen §-ban a ja­vaslatot egyezségnek, ezért helyez súlyt a kormányok egyetértésére. Én ugyan te­hát nem tartom ezt nem­zetközi szerződésnek, formailag törvényeink szerint nem is az, s a t. kormányelnök kijelentése né­zetem szerint nem is ezt jelentette, de annyi a törvény szelleméből következik, hogy a közös és azonos megállapítások létrejöttének könnyítésére és biztosítására a törvényhozó egyenesen arra gondolt, hogy midőn ezeknek tárgyalása megindult akkor a monarchia mindkét államában legyen mindenütt egymással egyetértő minisztérium, a­melyek mind­egyikének kilátása van a parl­amenttel összhang­ban keresztül vinni az egyetértőleg megállapított ja­vaslatot. (Helyeslés balfelől.) Csakis így bízhat, te hát, nem mindenben döntő, de kétségtelenül nagy súlylyal azon tekintet, mely fel­­fog hozatni itt és a monarchia másik államának parliamentjében is, hogy ezen javaslat olyan, melynek keresztülvitelére a birodalom másik államában számítani lehet, mely tehát a czél elérésére alkalmas, és kell, hogy ezen tekintet az álláspontokra mindegyik parl­amentben befolyással legyen, kell hogy ezen tekintetnek súlya minden egyes parl­amenti tag elhatározására, ha nem is mindig döntő, de jelentékeny befolyást gyako­roljon. De ha a tárgyalások megindulnak oly auspiciu­­mok közt, midőn tényleg nem létezik minisztérium, a­mely ezt a birodalom túlső államában ajánlaná és képviselné, midőn tényleg nem létezik minisztérium, a­mely ezt a birodalom túlsó államában magáénak vallaná, és reménynyel bírna a parl­amenttel össz­hangban keresztülvitelére a javaslatnak, akkor következik-e ebből, hogy mi azt nem tárgyalhatjuk ? Nem következik, de következik belőle az, hogy annak a tekintetnek, hogy itt egy oly javaslatról van szó, melynek változatlan elfogadása a birodalom másik államában várható, ezen tárgyalásoknál kellő súlya nem lehet. És ezért mondom én, hogy czélszerűségi kérdés a tárgyalásnak most megtétele, vagy nem. Szóló az 1867. XII. t. sz. szelleme és a lényeges szempontokban való könnyebb tájékoztatás tekinte­téből Chorin javaslatát pártolja. (Helyeslés balfelől. Szavazzunk!) Várady Gábor : Nekünk ezen­­elnapolás, a na­pirendről való levétel csak ártana. (Élénk helyeslés a középen), de ártana önöknek is (ellenmondás a balon) és ártana mindazoknak, a­kik Magyarország érdekét szívükön hordják. (Helyeslés a középen. Halljuk!) Mert azon feltevést involválná ezen elha­lasztás, hogy mi zárt kaput nyitunk arra, hogy oda túl oly javaslatok terveztessenek, a­melyek Magyar­­ország érdekeit sérthetnék. Én ezt nem akarom, és azért a napirend megtartása mellett szavazok. (Élénk helyeslés a középen.) Tisza Kálmán miniszterelnök : A törvényes­ség kérdését Szilágyi képv. igen helyesen kifejtette. Itt nincs erről szó, hanem a czélszerűségről. A tár­gyalás törvényszerű, a parl­amenti gyakorlatnak megfelelő, s azok részéről, kik a kiegyezést akarják, észszerű. Mielőtt a háznak ez ügyekben véglegesen kell dönteni, az iránt már tisztában lesz: van-e oda at kormány, mely e javaslatokat védi, vagy nincs? (Helyeslés jobb felől.) Elnök Kérdem a t. házat, méltóztatik-e Cho­rin Ferencz képviselő úr indítványát elfogadni ? (Felkiáltások: Igen! Nem!) Méltóztassanak azok, kik az indítványt elfogadják, felállani (Megtörténik. Élénk felkiáltások: Többség! Ellenpróbát kérünk!) Kérem a t. házat, méltóztassanak azok, akik az in­dítványt el nem fogadják felállani. (Megtörténik. Felkiáltások: Többség! Szélsőbal felől. Kérjük a szavazókat megszámolni!) Ha a t. képviselő urak közül tizen a szavazók megszámoltatását kérik, (számos képviselő feláll a szélső­baloldalon) akkor a szavazók megszámolását el fogom rendelni. Miután t. hát, tíz képviselő úr a szavazók megszámoltatását kéri, méltóztassanak . .. (Zaj.) méltóztassanak helyeiket elfoglalni és helyükön ma­radni. Szakaszonkint fognak a t. képviselő urak sza­vazásra felhivatni. Méltóztassanak először azok, kik az indítványt elfogadják, felállani. (Megtörténik. A jegyzők a szavazókat összeszámolják.) Méltóztassanak most szakaszonkint felállani azok, akik az indítványt nem fogadják el. (Megtör­ténik. Esti lapunkban említik, hogy a megszámlá­lás a kormány mellett csak 8 többséget tüntetett ki, de elnök ezt nem jelenti be, mert időközben benyúj­­tatott a névszerinti szavazásra vonatkozó kérelem.) A megszámlálás szerinti szavazás befejezése iránti bejelentés előtt 20 képviselő név szerinti sza­vazást kért. (Hosszan tartó zaj.) A szavazás ma az »M« betűn fog kezdődni. Az ülést 5 perc­re felfüg­gesztem. A név szerinti szavazás eredményét a követke­zőkben közöljük, különösen fölemlítvén, hogy C­h­o­­r­­­n elhalasztási indítványa felett szavaztak, s az igennel szavazók az ellenzéki szavazatok, a nemmel szavazók a kormánypártiak. És pedig: »Ige­n«-nel szavaztak: Madarász Jenő, Ma­darász József, Majzik Victor, Mandel Pál, Máriássy Kálmán, Meczner Gyula, Miklós Gyula, Mocsáry Géza, Mocsáry Lajos, Molnár Antal, Molnár István, Mudrony Soma, Mukits Ernő, Muzslay Sándor, Molnár Sámuel, Mihalovits Károly, Nagy Ferencz, Nagy Károly, Nemes Nándor gr., Németh Albert, Nyisztor József, Novák Gusztáv, Orbán Balázs, Orosz Mihály, Paczolay János, Pilisy László,­ Po­­gonyi Dénes, Pongrácz Adolf gr., Pongrácz Ágost gróf, Potoczky Dezső, Pulszky Ágost, Ragályi Aladár, Ragályi Gyula, Ragályi Nándor, Rády En­dre, Ráth Károly, Remete Géza, Révay Simon br., Röser Miklós, Schwartz Gyula, Sembery István, Simonfay János, Simonyi Ernő, Simonyi Lajos br., Siskovits Tamás, Somssich Imre gr., Somssich Pál, Steinacker Ödön, Sim­ay, Gergely, Szakáll A­ntal, Szalay Imre, Szeniczey Ödön, Szentiványi Árpád, Szilassy János, Szilágyi Dezső, Szluha Ágoston, Szo­­boszlay József, Szongoth Jakab, Szontágh Pál (gö­­möri,) Sztnpa György, Tarnóczi Gusztáv, Tomcsá­­nyi László, Tóth Kálmán, Varga Károly, Wirkner Lajos, Zay Adolf, Zichy Nándor gr., Zmeskáll Zsigmond, Zsitvay József, Ábrahámffy Gyula, gr. Apponyi Albert, Babics István, br. Baldácsi Antal, Balogh Imre, Bartal János, br. Bánhidy Béla, gr. Berchtoldt László, Bereczky Sándor, gr. Berényi Ferencz, Bernát Dezső, gr. Bethlen András, Biró Kálmán, Bittó Béni, Boda József, Bujanovics Sán­dor, Brukner Vilmos, Ballomiri János, Chorin Fe­rencz, Conrád Károly, Csatár Zsigmond, Csávolszky Lajos, Csider Károly, gróf Dessewffy Aurél, Des­­sewffy Kálmán, Duka Ferencz, Farkas Elek (körösi), Bay Béla, Fornszek Sándor, Forian Károly, Földvári János, Gebbel Károly, Gulner Gyula, Halász Bá­lint, Hazay Ernő, Hedry Ernő, Hegedűs László, Helfy Ignácz, Hets Károly, Herits Antal, Horánszky Nándor, Hunyadi Béla, Heinrich Károly, Irányi Dániel, Ivády Béla, Kaas Ivor dr., Karuch József, Kautz Gyula, Kállay Béni, Kállay Ödön, Károlyi János, Kende Péter, Kerkapoly Károly, Királyi Pál, Kiszely Ernő, Komjáthy Béla, Korodi Lajos, Kovácsy Gyula, Könczey Károly, Kövér Károly, Leonhard Frigyes, Lichtenstein József, Lónyay Menyhért gr., Löw Vilmos, Lukács Béla, Lükő Géza. »N­e­m«-mel szavaztak: Makray Aladár, Mara Lőrincz, Marsovszky Jenő, Máday Lajos, Máriássy Sándor, Markus István, Miehl Jakab, Migazzy Vil­mos gr., Mikó Bálib, Molnár György, Móricz Pál, Nagy György, ?*ed®c2ky István, Odescalchy Gyula hg, O-Donosi Henrik gr.) Ordódy Pál, Pap Gábor, Pap Lajos, Pauler­­Mvadar, Perczel Lajos, Perczel

Next