Pesti Napló, 1878. január (29. évfolyam, 1-29. szám)

1878-01-12 / 12. szám

írvény remélli, hogy­­a kamra ezután is bölcsnek, mérsékeltnek és békülékenynek fogja magát mutatni, s tiszteletben tartani minden érdeket, és mint a köz­társaság éber őre oda törekszik, hogy a közhatal­mak közt a szükséges harmónia fenntartassék. Róma, jan. 12. A pápa beleegyezett, hogy a halotti ünnepély tetszés szerinti templomban történ­jék, a négy basilika kivételével, mint a­melyek ha­gyományosan kizárólag a pápa halotti ünnepélyeinek vannak fenntartva. Azt állítják, hogy a pápa paran­csára a Quirinalban nem lehetene halotti misét olvas­ni. A pápa megbetegedéséről szóló hir alaptalan. Nápoly, jan. 12. Itt nagy népi tüntetés volt. A praefekt felszólíttatott Depretishez táviratot kül­deni, oly tartalommal, hogy Nápoly polgárai a re galantuumi sírja mellett az Olaszországot sújtott fájdalmas esettől megindultan megerősítik az 1860. oct. 4-iki plebiscitumot. Róma, jan. 12. Humbert és Amadé fényes törzskar jelenlétében ma volt a csapatok fö­l­­esküvése Rómában, melyek a királyt »Éljen Humbert, éljen Olaszország királya!« kiáltásokkal üdvözölték. Éljenző néptömeg kiséré a királyt a Quirinálba. A Turini lapok azt kívánják, hogy a holt­test a Supergei családi sírboltba tétessék le. Az el­hunyt király földi maradványait nagy néptömeg szemléli. Berlin, jan. 11. (Tőzsde.) Hangulat kezdet­ben igen szilárd; a fegyverszünet nem létesültének hírére meglankadt; végül ismét szilárd; osztrák já­radék drágábban kel. pénz 31/1 °/0, magyar kel. vasút 53.75, kel. vasúti elsőbbség 63.25, magyar kincst. b. 90.10, magyar aranyjáradék 77.70, osztr. aranyjár. 64. U­t­ó­d­ hitelr. 377. Liverpool, jan. 11. Búza 1—2, tengeri 3—6 pence-szel olcsóbb, liszt lanyha. (Éjfél után 3/11 órakor érkeztek.) Sz.-Pétervár, jan. 12. Az Agence Busse Írja: A fegyverszüneti tárgyalások késedelme azon távolságból ered, melyet a Sz.-Pétervárról Bulgá­riába és Ázsiába a két főhadiszállásra küldött uta­sításoknak be kell járni. Az A. B. ismétli a fegyver­­szünetre vonatkozólag : a hagyomány és a méltá­nyosság azt parancsolja, hogy a fegyverszünetet, melynek czélja a béke, a hadviselők közt bizonyos megegyezésnek kell megelőznie, mely a béke előzetes elveit szabályozza, máskülönben a fegyverszünet esz­köz volna a legyőzöttnek felüdülni, ellenállásra ké­szülni és új vérontást előidézni. Róma, jan. 12. A hivatalos lap jelenti, hogy a király e hó 19-én fogja letenni a parliament előtt az esküt. Victor Emanuel király temetése e hó 17-én lesz. Bécs, január 12. (Zárlat.) Hitelrészvény 221.40. Qa­­lieziai 246.50. Államvasut 256.50. Rente 63.80. 1860-as 113.75. 1864-es 137 50. Ezüst 103.65. London 118.90. Unió­bank —.— Ált. építő bank —.—. Angol-osztrák 97.—. Lombard 76.50. Tramway —. —. Hitelsorsjegy 160.—. Napoleonhor 9.50—.— Arany 5.61—. Frankfurt 58.—. Porosz pénzutalvány 58.70. Török sorsjegy 14.—. — Angol épitő­bank —.—. — Arany­járadék 75. — . Bécs, jan. 12. (Hiv. zárlat.) Magyar földteherm. kötv. 78.80. Salgó-Tarján 81.—. Magyar hitel 207.—. Magyar zálog­levél 93.—. Erdély 106.50. Magyar keleti vasút 68.—. Magyar sorsjegy 77.—. Magyar földhitel 9.—. Magyar vasúti kölcsön 98.75. Anglo-Magyar —.—. Franco magy. bank —.—. Alföld 115.—. Magyar északkeleti vasút 110.50. Keleti vasúti elsőbbs. kötv. 62.75. Tiszai vasút 173.50. Aranyj. 91.50. Bécs, jan. 12. (Esti zárlat.) Hitelrészvény 221.30. Ma­gyar hitelrészvény 207.—. Lombard 76.25. — 1864-es —.— Ezüst —.—. Járadék 63.85. Magyar földhitelbank —.—.— Angol-osztrák 96.25. Államvasut 256.25. — 1860-as —.—.— Magyar sorsjegy —.—. Napoleond’or [9.50'/7- Aranyjáradék —.—. Unió­bank —.—. Pária, jan. 12. (Zárlat.) 30­0-es évjárulék 72 97. Olasz évjárulék 71.95. Mobil­er hitelrészvény 162.—. Török sorsjegy 30.25. 5°/6-os évjárulék 108.90. Osztrák államvasut 538.—.— Lombard 165.—. Osztrák földhitelrészvény —.—. Aranyjára­dék —. Berlin, jan. 12. Gabnaüzlet. (Zárlat.) Búza april—májusra 204.50, május—júniusra 206.—, Rozs hely­ben 139. —, januárra 139.—, april—májusra 142.—, május— júniusra 141 50. — Zab januárra —.—, april—májusra 137.—. — Repczeolaj helyben 73.20, januárra 72.60, april—májusra 72.—. — Szesz helyben 49.20, január­­februárra 49.60, april—májusra 51 40, május—júniusra 51.60. Páris, jan. 12. Gabnaüzlet. (Zárlat.) Liszt 6 márka, folyó hóra 68. —, februárra 68.75, márt.—aprilisre 68.75, m­artiustól négy hónapra 68.50.— Repczeolaj folyó hóra 101.75, februárra 101.—, martius—áprilisre 99 50, májustól négy hónapra 97.—. — Szesz folyó hóra 58.50, februárra 59.—, májustól négy hónapra 60 50. — C­z­u­k­o­r finomított —.—. Köln, január 12. Búza martiusra 21.65, májusra 21.50. Rozs martiusra 14.95, májusra 15.—. Repcze­olaj helyben 88.50, májusra 37.60. Stettin, január 12. Búza tavaszra 208. — , májusra 207. — . — Rozs tavaszra 139.50, májusra 139.—. Rep­czeolaj januárra 72.50, april—májusra 72.50. — Szesz helyben 47.50, januárra 47.60, tavaszra 50.—. I Legujabb. (Az éjjeli postával érkezett hirek.) Midhat pasa az osztrák-magyar kül­politikáról a N. Br. Pr. londoni levelezője előtt következőleg nyilatkozott : Románia függetlenné té­telétől Törökországnak sokkal kevésbbé kell félnie, mint Ausztria-Magyarországnak; az új királyság a feketetengerre vezető utat illetőleg bizonyára több engedményeket teend Oroszországnak, mint Ausz­­tria-Magyarországnak. Szerbiát illetőleg felhoz­ta, hogy csak az osztrák-magyar és az angol nagykö­vet közvetítése­i folytán engedélyezett Szerbiának kedvező békét. És ha az osztrák államférfiak nem látják be, hogy minő veszély fenyegeti őket, ha meg­engedik a szerb actiót és előmozdítják déli határai­kon a szláv propagandát, akkor ez uraknak egyálta­lán nem lehet tanácsot adni. Mahmud Damad pasáról Midhat felhoz­za, hogy az aladsa-daghi csata után ő tiltotta meg Mukhtárnak visszavonulni Karsba; ő eszközölte ki, hogy Osman pasa parancsot kapott, hogy tartsa Plevnát minden áron; sőt mikor Szuleiman ajánlko­zott, hogy 50,000 emberrel Osman pasa segítségére megy, Mahmud Damad megtiltotta ezt neki. Közgazdaság. A bécsi gabnabörzéről január 12. (A .P. Napló* ered. távirata.) Búza 100 kilogrammonkint bánsági 79—80 kgrs 12.50—12.70 ; — tiszai 79 — 81 kgrs 12.65—12.85; 78—79 kgrs 12.25—12.60 ; — tótv. 80—81 kgrs 12.25—12.60 ; 77—79 kgrs 11 60-11.80 ; —győri 80—81 kgrs 11.65 —11.90 ; 77— 78 kgrs 11 40 — 11.65 ; — mosonyi 79—81 kgrs 12 20 — 12.65 — sopron-kanizsai 78 — 81 kgrs 12.-----12.50 ; — marchföldi 79— 81 kgrs 12.50—12.85 ; — oláh —.— —.— . — szokvány tavaszra 10.85—10.90. Ross 100 kilogrammonkint nyílt 71—73 kgrs 8.35— 8.50; —tótv. 72—74 kgrs 8.50—8.70 ;—más magyar 71 — 73 kgrs 8.30—8.40 ; —osztr. 72—74 kgrs 8.60—8.90 ; morva.— —.— . szokvány tavaszra .— —.—. Árpa 100 kilogrammonkint morva 63—66 kgrs 11.20 — 12 20;— hajnai 64—67 kgrs 11.50—12.50 ; — tótv. 63—66 ssgrs 10.80—12.— ; — felső-magyarországi 62—64 kgrs 8.75— 9.60; — osztr. 62—66 kgrs 10.15—10.50; — takarmány 7.50 — 8.—. Tengeri 100 kilogrammonkint bánsági 8.75—8.80 ; — felső-magyarországi 8.10—8.20 ; — cinquantin 8.35—8.40 ; — tavaszra szállítva 7.60—7.65 ; május—jun.-ra .— —.—. Zab 100 kilogrammonkint magyar 7.-----7.10 ; — magyar rosták­ 7.30—7.40;— szokvány tavaszra 7.35—7.40. Búzaliszt 100 kilogrammonkint 0 sz. 23.50—24.50; 1. szám 22.50—23.50 ; 2. szám 20.50—21.50 ; 3. szám 18.— - 19.—. Rozsliszt 100 kilogrammonként 1. sz. 16.—-17.50. szám 13.-----14.50. üzleti hetiszemle a ga­on­áról és terményekről. (Saját tudósítóinktól) Budapest, január 12. A lefolyt héten nem állott be semmiféle válto­zás sem, a hideg egyre tart, a­mi a gazdasági viszo­nyokra nézve kedvező körülmény. A forgalom majdnem az összes czikkekben ép oly lanyha, mint a múlt héten volt; úgy látszik, hogy tavasz beállta előtt nem is fog az üzlet megélénkülni. A hangulat nyomott és a termelők hajlandók kész­leteiken leszállított árakon is túladni; ez azonban nem élénkítette az üzletet; gyárosok és üzérek egyaránt tartózkodók és csak a nélkülözhetlent vá­sárolják. A gabnaüzlet is a legszerényebb határok közt mozgott; nagyobb üzletekre nincsen kedv; a küszöbön levő fegyverszüneti alkudozások is vára­kozó magatartásra késztik a kereskedő világot. Búza gyéren volt kínálva, kevés hozatott, a hangulat mind­azonáltal lanyha; az árak 20—30 krral csökkentek ; a malmoknak a liszt csekély kelendősége miatt nem volt nagy szükségletök. Más gabnafajok árai a kész­let csekély volta miatt változatlanok maradtak. A határidőüzlet jelentéktelen volt; az árak csökkentek ép úgy, mint a külföldi piac­okon, a­hol az üzérek szintén igen tartózkodók. A forgalom az egész héten mintegy 73.000 m. m.-ra rúgott; határőridőre alig 15.000 m. m. köt­tetett. Búza. E héten az irány inkább lanyhának mondható, mivel a malmok csak szükségletre és ke­veset vásároltak. Noha a tulajdonosok nem sürgősen kínáltak, búza csak nyomott áron volt eladható, a hét folytában finom fajta 10—15 és közönséges 20 —25 krral olcsóbban volt kapható, mint a múlt heti zárlat ár, a forgalom mérsékelt maradt és összesen 60,000 mmázsát tett. A zárlati átlag árjegyzések, készpénzért, minőség szerint, 100 kilogrammkint kö­vetkezők : 74 kilo 10.20—10.65, 75 kilo 10.40— 10.95, 76 kilo 10.60—11.10, 77 kilo 10.80—11.30, 78 kilo 11.25—11.60, 79 kilo 11.45—11.85. Szokványháza, tavaszra szállítandó, üzlet nél­kül maradt, az ár csökkenő volt, kedvetlen hangu­latban 10.9­0-ről leszállt 10.7­0-ig és maradt zárlat­kor 10.75—10.80. Rozs kevés hozatal mellett szilárd múlt heti áron volt eladható, készpénzért 1000 m. m. 7.75-ön adatott el, a zárlat­ár 70—72 kilo 7.40—7.65, a heti forgalom 2500 m. m. Árpa Finom malátaáruban volt kereslet, s 10 frton eladatott több száz mázsa, más fajta nem volt figyelembe véve, az összes forgalom 2500 mm.-t tett, a zárlatárak következők: Takarmány árpa 60—62 kilo 7.40—7.55, szeszfőzésre való 62—64 — 8.25—8.75, sörfőzdéi 64—66 — 9.50—10.20. Zab igen csendes hangulatban mintegy 2000 mm. volt forgalomban, az ár semmit sem változott a múlt hét óta, 36—40 kilo 6.50—6.65. Szokvány zab a béke­hirek miatt lanyhult 15 árral múlt heti zárlat óta; előfordult kötések : már­­czius—áprilisra 6.82, május—júniusra ; 6.93 az ár maradt zárlatkor tavaszra 6.70—6.75, a heti forgalom 6000 mm. volt. Tengeri ár a hét kezdetén megint 15 krral emelkedett; nagyobb eladások 7.15—7.20-on fordul­tak elő, de csendesebb hangulat folytán megint 5 krral csökkent a hét végén és maradt zárlatkor 73 kilogr. magyar 7—7.20, a heti forgalom 6000 mm. volt. Határidőre igen csekély árváltozás mellett kö­tések nem lettek bejelentve, és maradt bánsági május —júniusra 7.22—7.27, más magyar 7.12—7.20. Liszt. Az előző hetekben kilátásban álló élénk külföldi kivitel a héten a jelzett békehírek s a valuta csökkenése folytán egész a minimumra csökkent. A hangulat tehát nagyobbára élettelen volt. Az irány lanyha. Ennek folytán a malmok leszállították az árakat s nagyon hajlandók a későbbi időre szóló szállításra. Az átlag árak 100 kilo franco helybeli vasúti vagy gőzhajó állomáshoz szállítva névleg kö­vetkezők :­­ sz. 23, 1. sz. 22.50, 2. sz. 22, 3. sz. 21.40, 4. sz. 20.50, 5. sz. 19.25, 6. sz. 17.75, 7. sz. 15.75, 8. sz. 12.75, 8*12 sz. 10.75. Korpa nem jő figyelembe s minőség szerint 4—4.40. Hüvelyes árukban semmi árváltozás nem jegyezhető, a forgalom igen jelentéktelen volt, fehér törpe bab 13.25, nagy fehér bab 9.75, színes 9 frt, magyar lencse 14-ig, stockeraui 22—24, magyar borsó 12—14, hámozott 16—17, stockeraui hámo­zott 24—25, köles 7—7.25, hámozott köles 11 frt 50 kr. Paprika: Kevés üzlet mellett a tulajdonosok hajlandóbbak nyomott áron is eladni; finom 100— 110, közönséges 70—90-ig kapható. Heremag iránya igen szilárd, a forgalom csekély, magyar luczerna finom 51—53, közönséges 48—50-en kapható. Disznózsír: A hideg időjárás kedvező a disznóölésre, minek folytán nagy mennyiségek termel­tettek, melyek már fel is szállíttattak. De eddig ke­vés vételkedv mutatkozván, az irány kedvezőtlennek mondható. A helybeli raktárak már teltek helybeli és vidéki áruval. A hét folyamában történtek ugyan eladások, de kis tételekben s fogyasztásra, vagy a kereskedőknek fedezetül. Helybeli városi áru 59.50, vidéki városi áru 59, közönséges vidéki áru 58.50-en kelt. Januárra szállítandó városi áru 59.25—59.50 hordó nélkül, városi áru hordóval névleg 61.50 —61.75. Szalonna csak csekély szükségletre volt for­galom ; az irány tartósan lanyha és csökkenő; uj kész­let már hozatott a piaczra és pedig nagyobb mennyi­ségben. — Magyar légen száritott minőség szerint 48.50—49.50, füstölt azonnal 62—62.80. Faggyú kevés kereslet mellett az ár igen szilárdan tartotta magát, mivel a készletek nem na­gyok, olvasztott 51—52-ig. Szilva csak kis mennyiségben adatott el a lefolyt héten, az ár valamivel nyomottabb, mivel most már nem mutatkozik élénk szükséglet. Boszniai hordósszilva minőség szerint 36.50—37.50 foton kelt,a zárlat átlagos ár 35.50—36.50, szerbiai 33.50—34. Szilvaíz teljes csend mellett, finom fajta 27— 28 és közönséges 22—25-ig nehezen eladható. Méz. E czikkben különös csend állt be, és igen gyenge üzlet mellett szükségletre az árak változatlanul csak névlegesek maradtak, nyers minőség szerint 31,50—32, sárga csurgatott 37—38, fehér 41—42. Viasz. Nem mondható, hogy e czikkben élénk kereslet mutatkoznék, de mivel a készletek többnyire üzérek kezében vannak , ezek tartóz­kodók, minek folytán az ár szilárd, finom rozsnyol 162—165, közönséges 155—160, finom szlavóniai 168—170. Repcze a héten 700 mm, régi azonnal szál­lítva 18 foton mm-ra adatott el. Repczeolaj. A külföldi jegyzések szilárdul­tak, sőt 1—2 fttal emelkedtek de ez a helybeli üzletre semmi hatást nem tett, mivel a gyárosok régibb kö­tések alapján el vannak látva. A forgalom helyben főképen fogyasztásra szorítkozik, finomított 48— 48.50-ig jegyeztetik. Olajpogácsa. Mivel takarmányra a külföl­dön szükséglet nem mutatkozik, ezen czikk lanyha­­sága tartós, egyszer préselt 7—7.25-ig kapható. Petróleumra nem volt élénk kereslet, az el­szállítások vidékre igen gyengék, a forgalom csak kisebb tételekre szorítkozik, az ár helyben valami­vel szilárdult, gyengébb hozatal és kedvezőbb kül­földi jelentések folytán pennsylvaniai petroleum 20­75—21-ig könnyen kapható elegendő mennyi­ségen. Szesz igen csendes üzlet mellet a készletek szaporodnak a helybeli raktárokban és lanyha irány­ban régi módú, élesztő hordó nélkül 34—34.50, új­­módú és burgonya 32—32.50 100 liter százalékon­­kint nehezen eladható. Gubacs. Mivel üzlet csak itt-ott fordul elő kis tételekben, az ár nem változott, finom 24—24.50, közönséges 22—22.50 jegyeztetik. Borkő rendes jó fogyasztás mellett finom fe­hér 65—66, és vörös 68—70 foton eladható. Gyapjú. A készlet a helybeli raktárakban igen nagy, körülb. 40000 mm. különféle minőségű. Az irány lanyha, mivel csak igen csekély vételkedv mutatkozik, a tulajdonosok tartózkodók, mert a ve­vők csak nyomott áron akarnak vásárolni. A lefolyt héten a forgalom csak kis tételekre szorítkozott, el­adatott változatlan áron 100 mm. fésüsgyapjú 95, 150 mm. kétnyerűtű somogyvidéki 80—82, 75 mm. kecskeméti és félegyházi homokgyapju 56—60, és 150 mm. timárczákoly 39-ig 56 kiló vagy bécsi má­­zsánkint. Az uj tavaszi gyapjúra vonatkozólag azt jelenthetjük, hogy a kötések csak 6—10 írttal ol­csóbb áron jönnek létre, mint a múlt esztendőben. Eddig a következő kötések létesültek: 300 bécsi mázsa csornai apátság 100 frt 1 arany 600 » » szt-mártoni apátság 98 »­­ » Mocsgó és Üszögh 145 » — » 250 » » báró Baldácsy 98 » — » 120 » » gr.Andrássy Gy. 105—115 »— » Nyersbőrök is elhanyagolva voltak, az irány nyomott, mivel nagyobb üzletre kedvező hangulat nem mutatkozik ; eladatott 200 drb száraz Ökörbőr 56, 200 drb tehénbőr 55, és közönséges tehénbőr né­hány kis tételben 48—52-ig mind 56 kilo vagy bécsi mázsánkint, továbbá elkelt 1100 drb lóbőr 7.50— 8.50-ig párja. Gyapjasbőrök kedvezőtlen hangulat mellett a legtöbb czikk csak nyomottabb áron volt nehe­zen eladható, 5000 drb német gyapjas bőr új kész­let 2.60—3.00-ig pár számára, 30,000 drb szerbiai báránybőr 90—115, 102 darabonkint, 8000 db kecs­kebőr erdélyi 150 méter mázsánkint, 4000 drb jó fajta nyúlbőr 30 frt 100 darabonkint. Misserite a budapesti értéktők­éról, (Ered. tudósítás.) — jan. 12. A lefolyt héten az összes európai értéktőzsdék a fegyverszünettel foglalkoztak. Az ide vonatkozó hírek folyvást sűrűbben jeleztettek és olyan jellegűek voltak, hogy a fegyverszünet megkötése közel kilá­tásban levőnek látszott. Ez a sp­ecu­latiót tökéletesen hausse irányba terelte és midőn már látni lehetett, hogy ez időben nem igen akar reactió keletkezni, a contremine is jelentékeny fedezéseket eszközölt, mely körülmény annál inkább előmozdította az értékpapí­rok emelkedését. Az osztrák hitelintézet és a magyar hitel­bank részvényei ezúttal is mint vezérpapírok szere­peltek, amazok 206-ról 225-ig 19 írttal, az utóbbiak pedig 197-ről 210-ig 13 írttal emelkedtek. A hét végével nagyobb mérvű értékesítések 223,50, illetőleg 208,50-re csak csekély összeggel szállították le a részvények árfolyamát, s a hangulat némi ingadozás után igen szilárd maradt. Vasutak részvényei és elsőbbségi kötvényei is csaknem kivétel nélkül jelentékeny emelkedésben ré­szesültek. A vásárlások folyton terjedelmesebb ösz­­szegekre mentek és magyar vasutak papírjai a né­met piac­on különösen kedveltek maradtak. A hét végével alföldi vasút részv. 4 írttal, magy. észak­keleti 3 írttal, erdélyi vasút részv. 5 */2 írttal, a töb­biek pedig szintén 2—4 írttal maradnak magasab­ban, mint a múlt héten. A prioritások szintén 1 /2— l°/,-al emelkedtek. Az állampapírok közül a magyar aranyjáradék kötvényeiben fejlődött a legélénkebb forgalom, mely­ben az arbitrage jelentékeny összegeket importált a külföldi (német) piac­okról. Mindamellett annyira növekedett az érdeklődés irántuk a budapesti tőzs­dén, hogy 5/8°/o-al magasabban maradnak, mint a múlt hét végével és ha a valuta nem csökken annyira, mint az utóbbi napokban, bizonyára még 1/2°/0-kal emelkedik, minthogy a német piaczokon is l°/0-kal emelkedtek. Ennek előmozdításához a mi piaczunk a legjelentékenyebb mérvben hozzá­járult. — Magyar kincstári utalványoknál már érezhetőbben mutatko­zott a hiány, minthogy sokkal csekélyebb vásárlások elegendők voltak arra, hogy árfolyamuk 2°/0-kal emelkedjék. Magyar sorsjegyek szintén 2°/0-kal, ma­gyar vasúti kölcsön kötv. 1/2°/0-kal, magy. földteher­­mentesítési kötvények 3/4°/0-kal, szőlőválts. kötv. pe­dig 18/4°/0-kal emelkedtek. Utóbbiak még folytonosan hiányzanak a piac­­­ról, és ha néha igen csekély összegekben elő is for­dulnak, a legmagasabb árfolyamon kelnek el. A keleti vasút I-se, Il-ik és Hl-ik kibocs. prioritásai, melyek immár szintén államkötvényekképen szere­pelnek az árlapon szintén körülbelül l°/0-kal emel­kedtek. A hangulat szilárdságát a befektetési papírok vásárlása, mint mindenkor, ez esetben is csak növelte. Lehetett is tapasztalni, hogy a magán kö­zönség köréből egyre nagyobb megbízások kerültek a tőzsdére. Hogy a befektetési értékeken kívül csak a gőzmalmokat említsük, ezek is folytonosan vásá­roltattak és nagyobbrészt 6—15 frtal emelkedtek, az I. budap. gőzm. s a Concordia gőzm. részv. azon­ban változatlanul, míg a Hengermalom részvényei kivételesen 10 írttal csökkenve maradtak. I. Magyar bizt. társ. részv. 50 írttal, Ganz részv. 12 írttal, pesti közúti vasút részv. 2 írttal, központi takarékpénztár részvények 3 frtal emelkedtek, egyéb helyi értékek nem igen változtak. A pénzpiaczon csak jelentéktelen mozgalom mutatkozott. A pénzkészlet folytonosan szaporodik, de magánleszámitolás csak a külföldi piaczokon esz­eszközöltetett valamivel olcsóbban. A londoni bank 4-ről 3 -ra, tehát l°/0-kal szállította le a kamatlábat. 500 » » zirczi apátság 111 »1 » 120 » » váczi püspökség 100 »1 » 400 » » gr. Apponyi Károly 131 » — » 300 » » Piarista szerzet 133 »­­ » 240 » » b. Barkóczy 132—142 » — » 600 » » gr. Sándor Móricz 143 » — » 250 » » gr. Hunyadi Imre 150 » — » 240 » » gr. Zichy E. 105—120 » — » 140 » » gr. Szapáry Gyula 95 » — » 220 » » gr. Zichy J.lengyel T. 150 »— » 150 » » gr. Zichy Y.F. 120—180 »— » 120 » » b. Wenckheim L. 120 » — » 500 » » Stametz Kisszállás 112 » — » 600 » » gr. Eszterházy Pápa 109 » — » 300 » » Biederman Gusztáv A valuta-speculatió jelentékeny összegeket hozott a piaczra, melyek elárusítása folytán az arany agrója l°/0-kal csökkent, az ezüsté azonban változat­lan maradt. A legkiválóbb értékek árkülönbözetét a követ­kező tabella tünteti elő : Üzleti hírek. Az értéktőzsdéről. Budapest, január 12. Az esti tőzsde meglehetős szilárd hangulatban folyt le, osztr. hitel részv. 222.80—223.30-ig, magy. hitel részv. 207.50 —208-ig vásároltattak. A bécsi értéktőzsdéről. (Ered. sürgöny.) Bécs, jan 12. A déli tőzsde igen élénken folyt le, az üzérkedő papirok ingadozva kerültek a piaczra, vasutak és befektetési papírok azonban i­gen kedveltek. Valuta tartósan lanyha. Zár­lat : osztr. hitel (223.50 után) 221.50, nx. hitel 207, osztr. ál­lamvasut 256.50, alföldi 115.50, m. sorsjegyek 77, m­. kincstári utasv. 113.75 és 105.75, magyar aranyjáradék 91.50, osztr­ák aranyjáradék 74.90, 20 frankos arany 9.50. Az utótőzsd­én ismét szilárd a hangulat, osztr. hitel 1. 222, magyar hitel 207.75. Jan. 5. Jan. 12. Magyar aranyjáradék........................ 91.— 91.62 II. Magyar kincstári utalványok . . . 104.25 106 12 » vasúti kölcsönkötvények 98.75 99.25 » sorsjegykölcsön... 75.— 77.— » földteherm. kötvények . , 78.— 78.75 » ízőlőváltsági » ... 79.25 81.— I. » biztositó társ. részv. . . . 1650.— 1700.— Pesti » » » ... 68.50 68 50 Magyar északkeleti vasút » ... 108.— 110.75 Pesti közúti » » ... 147.— 149.— Ált. magy. hitelbank » ... 197.— 208 25 Osztrák hitelint. » ... 206.20 223.60 Pesti keresk. bank » ... 520.— 522.— I. Hazai takarékpénztár » ... 2280.— 2280.— Orsz. közp. » » ... 76.50 79.50­1. Budapesti gőzmalom » ... 920.— 920.— Concordia » » ... 377.— 377.— Erzsébet » » ... 203.— 208.— Lujza » » ... 180.— 187.— Molnárok és sütök » ... 320.— 332.­­Hengermalom » ... 600.— 590.— Victoria » » ... 300.— 313.— Pannónia » » ... 1000.— 1010.— Athenaeum könyvnyomdarészv. . . . 250.— 250.— Ganz-féle vasöntöde-részv....................... 145.— 157.— M. földhitelint. záloglevelek 50 11% . , 93.25 93.75 Pesti keresk. bank . .... 90.75 91.25 20 francos arany ................... 9.57 9.50 Ezüst..................................................... 103.75 103 75 Kivonat a Budapesti Közlönyből. — január 12. — Árverések a fővárosban. Palócz István 16 933 írtra b. ingatlana mart. 15-én a torony-utczai tvszék­­nél. — Sinkovics Ferencz 11.615 írtra b. ingatlana f­br. 4-én ugyanott. — Feszi Ágoston 39.182 frtra b. ingatlana febr. 18- án ugyanott. — Fried Erzsébet 1570 frtra b. ingatlana jan. 19- én I—III. ker. járásbíróságnál. — Kirch F. 1460 frtra b. ingatlana jan. 21-én Újpesten. — Fischer M. L. 30217 frtra b. ingatlana febr. 8-án a torony-utczai tvs­.éknél. — Ekkerman József 3313 frtra becsült budai ingatlana január 20-án az I—III. ker.­­biróságnál. — Schütz Gy. 1300 frtra b. ingatlana febr. 23-án­ ugyanott. — Mészáros József 47.280 frtra b. in­tana febr. 5-én a toronyutczai tvszéknél. Árverések a vidéken. Dama Dávid 2502 frtra b. ingatlana jan. 28 án Knézen. — Patyi János 1706 frtra b. ingatlana jan. 25-én Masán. — Timko Páter 14.000 frtra b. ingatl. febr. 16-án Kassán. — Kiss M. 9196 frtra b. ingatlana jan. 29-én Kolozsvárott.— Ruzsenda György 1491 frtra b. ingatlana jan. 25-én Petrományon. — Nagrand Mihály 1800 frtra b. ingatlana febr. 13-án Kassán. — Bach János 20.375 frtra b. ingatlana febr. 12-én Pakson. — Mihály Petr.;c 1630 frtra b. ingatlana jan. 18-án Lipeten. — Szatár József 3300 ftra b. ingatlana jan. 31-én Várczán. — Hoffman József 1776 frtra b. ingatlana jan. 28-án Jászberényen. — Esch Tamás 10005 fr.ra­b. ingatlana mart. 15-én Német-Szent-Péteren. Pályázatok: Adótiszti állomás a szegedi­ vám­hivatalnál ; 4 hét. — Irnoki állomás a zombori törvényszék­nél ; 4 hét. A Magyarország és Nagyvilág e heti száma következő tartalommal jelent meg : Szöveg: " Victor Emánuel. — Az agglegény téli estéje. Költ. (Bálinth Gyula.) — Fényes házasság. Regény a magyar társadalmi életből. (Vértessi Arnold.) Folyt. — Bazár Konstantinápolyban. — Egy egyptomi királyleány. Törté­nelmi regény. (Irta : Ebers György, fordította : Huszár Imre.) Folyt. — Tárczalevél . Az irodalom betege. (Portss.) — A leg­szebb halál. Költ. (Simon Pál.) — Ozmán pasa az oroszok kö­zött. — Olvasó asztal. (I. F.) Szeress, a­míg szeretni tudsz. Freiligrath. Költ. (Kényei Károly.) — Különfélék. — Sakk­feladvány. — Betürejtvény. — Szerkesztői üzenetek. Rajzok: Victor Emánuel. — Ozmán pasa az oro­szok között. Ozmán pasa látogatása a czárnál. Ozmán pasa és Nikolaj nagyherczeg találkozása. — Bazár Konstantiná­polyban. A lap ára negyedévre 2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek az Athenaeum kiadó­ hivatalába küldendők. A kis sorsjáték hiszíjsal. — január 12. — Budapesti: se, 64, 54, 70, 51. Linczi: 49, 57, 52, 27, 14. Triesti: 75, 29, 76, 38, 36. Nemzeti szinház. Ma, január 13-án CSÓK. Eredeti vigjáték 3 felv. Irta Dóczy Lajos Fernando Komáromy Sever Náday Blanda, neje Felekiné Adolár Bercsényi Fidelio Újházi Angela, leánya K. Jászay M. Sobrinus Vizváry Carlo, pórfiu Benedek L. Maritta, pórleány Kocsisovsky Udvari nők. Nemesek. Apró­­dok. Szolgák. Poroszlók. Várszínház. Ma, jan. 13-án. A csapodár. Vígjáték 3 felv. Irta Sardou V. Fordították Berczik Árpád és Fésűs György­. Champignac Halmi Constance Szigeti J Camilla Sz. Prielle C. Rivarol Feleki Fridolin Sántha Josselin Tóth I. Komorna Fürediné Népszínház. Ma, jan 13-án. Soldosná Luiza assz. mint vendég. A sárga csikó. Eredeti népszínmű dalokkal, 3 felv. Irta Csepreghy F. Személyek: Bakaj András Tihanyi Erzsike, a leánya Soldosné C­­orba Márton Eöri Ágnes, a felesége Pártényiné Laczi, a fiuk Egri Gelecséri Együd Peti, a fia Karikás Harasztos, kántor Kovács I. Bak­os Iczig Solymosi Csárdás gazda Horváth Kezdete 7 órakor. 122 Vízállás január hóban, n­y­íl­t­­t­é­r . Báli Tirág­felszereléseket 4 írt és feljebb, ajánl tisztelettel . SEIDL ANNA, azelőtt EISENSTOCK F., koronakerczeg (uri)­ utcza 12., a postaépület átellenében. Meteorologiai jegyzetek. A meteorologiai magy. kir. központi intézet időjárási távirati ______jelentései 1878. évi január 11-től, reggeli 7 óra.­­© cd • s a Szói Észlelési állomás S. S3 Felhőzet , a «so-----------------­■ s o ^ “ b­ánya erősség Bregenz 778.3­ —14.0 ENy 2 felhős Prága 79.6 —11.9 D 1 derült Bécs 78.6 — 8.5 Ny 2 » Sopron _ 78.2—11.0 ENy 2 » Magyar-Ó­vár 78.7 —18.0 ENy 1 » Trencsén 75.9 —12.2 Ny 1 » Beszterczeb. — — — —­­ — Budapest 77.6 -12.8 K 1 derült Szolnok 78.4 —20.0 K 2 » Debreczen 78.2 —15.0 DNy 1 » Ungvár 76.5 —14.4 K 1 borult Szatmár 77.8 —12.8 D 2 felhős Nagy-Szeben 78 6 —18.5 Ny 1 derült Orsova — — — — — Szeged 76.9 —12.6 — — derült Csáktornya 78 9 —20.0 EK 1 borult Zágráb 7­8.4 —10.0 — 1 derült Fiume 73.4 — 2.7 EK 5 » Póla 71.7 — 2.4 EK 2 borult ózonmérő : Budapesten nappal 8, éjjel 4. A tenger Póla mellett fodros, Fiume mellett hullámzó. 0 fölött 0 alatt . Napja H­o­l? -------------------------------Időjárás _ Ulster_ méter 12 Budapesten 2.45 . száraz » Pozsonyban 1.26 . » » M.-Szigeten 0.68 . » » Szathmáron 0.18 . » » Tokajban 0.15 . felhős » Szolnokon . 0 31 » » Szegeden . 0.70 száraz 11 Aradon . 0 04 » » N.-Becskerek 0.05 . » » Bezdán (Fer. cs.) 2.17 . » » Verbászon 1.78 . — 12 Eszéken 0.87 . száraz 12 Sziszeken 0.15 . » — Mitroviczon . . — — Zimonyban . . — — Ó-Orsován . . — 12 Barcson 0.82 . száraz Felelős szerkesztő: Ujváry Lajos. 912a A budapesti áru- és értéktőzsde hi­vatalos árjegyzetei jan. 11. i 4. Utolsó árkelet ^ Utolsó árkelet ^ Utolsó árkelet J Értékpapírok j Értékpapírok­­ J Értékpapírok ~— pénz árú $ pénz árú 2 pénz PQ ~ M -Államadósság. aj Gőzmalmok. Záloglevelek. Magyar v asut^ korcson ^ 9» ?5 99 ^ 600 C­­M orojia.malom .... 377 — 380 — MaW- földhitelintézet 5■/,•/« 93 75 04 — " keleti vasút I. kib. . 63 25 63 50 500 Első budapesti-in .i­sm . . 920 — 930 — ” » 5 „ 84 50 85 — " keleti vasút II. kib. . 73 25 7* 75 200 Er­­bet-malom ... 208 - 212 - » v­­. **/. 101 - 101 25 áilamkö v. 100 frt. ar. 67 25 67 50 500 Heue r-malom . ... 590 - 600 — » jelzálogbank 5'/,”/. 79 50 80 -" sorsjegykölcsön 100 frt 77 — 77 50 160 Lulat,.malom........................... 187 — 188 — » alt. foldh.-r.v.t. 6»/.-----------------­” 50 frt darab 77 — 77 50 200 Molnárok- a sütöc-faalma 332 — 335 — TM ^ ~ “ 1871- iki magy. államkötv. . -----------_ - 1000 Pannonia-m m .... LIO - 1020 - Pesti kereskedelmi-bank 6°/° 1872- iki „ „ -------— — 800 Viktoria-ms om..........................3:3— — — Kisbirt. földhitelintézete 7»/. 98-. 1873- iki m.” kir. kincst. ut. 114 — 115 — " " 88 ~ i864 iki „ „ „ ” 106 106 50 d)Közlekedési vállalatok Elsőbbség­ek Magyar aranyjáradék adóm. 91 50 91 75 anisuuu SGgCK. Földteherm. kötv. magy. . 78 75 7925 200 Alföldi fiumei vasút . . . 115 -- 116 — 200 Báttaszék-domborár­ zák.5%/„-----------------­n n 1867. zár. 78 79 — 200 Báttaszék-domb.-zákányi v .----— — 300 Dunagőzhajóz.-társulat 5% --------------— — n „ temesi . 77 50 78 — 200 Déli vasút...............................................— — Ico n „ 1867. zár. 77 — 78 — 200 Ej­szakkeleti vasút . . . 00 75 111 — ne­­» 6% n » terv. őrs. “ — — 200 Erdélyi vasút......... 105 50 106­­ 300 Éjszakkeleti vaspálya 5*/0 — - — — „ n erdélyi . 76 50 77 200 Győr-sopron ebenfurti vasút-------— — 300 n­r (arc) 50/ ------— — Magy. jelz. urb. válts. kötv. — — — 200­ Kassa-oderbergi vasút . . -------— — 500 Magyar-galiciai vaspálya5°/o-------------— — Szőlódézsma válts. kötv. , 81 - 60 200 Osztrák állami vasút . . . 257 — 258 — 200 I. erdélyi vaspálya 5­/0 -------------- — Oszt. áll. adós. pap. 5°/* • 63 —5­64 200 Pécs-barcsi vasút . . . . -------------— — 200 Győr-sepr.-ebenf. vasút 5% ------------— — „ n n ezüst. kam. 200 Vágvölgyi vasút............................. — — 200 Kassa-oderbergi vasút 5%------------— — jan. jul. 5% 67 67 ^ 500 Osztr. dunagőzhajózási vasút----------— — 200 Vágvölgyi vaspálya 5° 0 ------------— — * » »• ezÜst.la?1/ C7 „ o- 100 Budai hegypálya .... 50 — 52 — 200 „ Részkötel. 7»/«*/o-----------— “ apr. okt. 5°/o 67 67 26 200 Budai közúti vaspálya . . ----------------12 — 100 Budapesti lánczhid 6% 88 — 89 — Kisorsolás 1860-ból á 500 frt. 113 bü 114 50 200 Pesti közúti vaspálya . . 149 — 150 — 100 Budapesti malom 6­­/o-------------- — „ 1860-ból a 100 frt. 123 50 124 50 100 Kösz. és téglagy. köt. Ul -- --» IsM-bSiYm fit. 136 50 II? 50 e) Takarékpénztárak. 100 Lioyd- és tözs decPuiet s*/. 6250 6s-Pestv. kötes. 1871-böl 6% 89 50 90 - _ Czeglédi _ - __ Magán-sorsjegye. Részvények. i ^ A A ^ i ! ! ! 2/86 - ~ - . - k­o - isi -a) Bankok. SS ! ! ! Is - *£ Z Pénznemek. _. , iá _ 50 Pakrac-daruvár-kutinjai . — — ------------Császári kir. arany . & 80 Által, magy* “ * * ________ 100 Vas-zalamegyei első ... — “ — _ • Osztr. magyar 8 frtos arany. 9 50 „ ?2 »SSs'A «“ ““ ass& : : :: J“­­»| 140 Bihari keresk. P _ _ _ _ | g Osztrák és magyar ezüst . 103 76 200 Frfm­ko-magyarbank . . . -- 105 Alagút . 58 - 58 50­0 Német bír. bankj. 100 m. . 58 75 “g ^ 100 Horvát leszámitoló-bank . -------400 • és t sa-fele vasöntöde 157 — 162 — , ___ 100 Iparbank....................................... 37— 200 Cb V.-vii'd'-féle szeszgyár .225 — -------Váltók ár­folyama(30óra) 80 Kisbirtok. fölhitelintézete . — 800 Gyapju-moso és bízom. I. m. 150— -----------100 Linótv b. (lak. és hitel-egyl.) 28— 30 _ 210 Kereskedő testületi épület . 480 — 500 — 4'/, Német bankp. 100 n. bíz. m. 58 10 58 20 100 MÁg. ált. földhitel-részv.­t. 9— 9­­0 200 Könyvnyomda „ Athenaeum“ 250 — 252 — 3 ,100 5611, frtér 98 - 93 50 anM.iLr jel­zálog-hitelbank. -----_ _ 500 „ Pesti ... 480 — ------------31­, Brüssel 100 frankért , . -------------__ 160 Osztrák" hitelintézet . . . 223 61 223 80 200 Kőszén és téglagy. (Dräsche) 39 - 40 — 2 ...10.® TMlk^rt . • ■ 47 30 47 35 900 Pesti iparbank.....................110 _ ,,5 _ Rimamurányi vasmű . . . 2400 ----------- 2 Marseille 100 frankért . . __ __ 1 500 Pesti kereskedelmi­ bank . 522 — 521 _ 100 Salgó­tarjáni kőszénbánya . 80 - 82 - ig, Svájci Pé““Piacok 100 frank. 47 - 47 10 100 Pest-budai kézművesbank . 49 — 60 _ 100 „ vasöntöde . . 70 ------------3'/. . . 47 - 47 10 100 Sziszeki hitelbank . ... 132 — __ 200 Schlik-féle vasöntöde . . 65 — 70 — 4 London 10 font sterlingért 118 65 119 10 500 Serfözöde első magyar . . 202 — 205 — 6 Szentpétervár 5­00 rubelért — _ _ __ hl Biztositó társulatok 200 Sertéshizlaló......................... 145 - 160 - 5 Milano 100 live m­ove ital . _ _ _ _ b) Biztosító tarsulatok. 2(K) SAgkull kabinja . . . . -------35 — 800 Első magyar biztositó-társ. 1700 — — — 200 Spodium- és csontliszt-gyár 195 — 200 — 300 Pannónia viszbiztositó-t­zs. 375 — *85 _ 200 Szálloda-részvénytársaság . --------------------100 Pesti biztosító-társulat . . 68 1 0 69 50 200­ Tégla- és mészégető ajlaki 25 — 28 — — 300 Unió viszbiztositó-társulat . 122 — 125­­ 200|Téglagyár kőbányai ... 50 — 56­­, Minős. Ár Minős. Ár Termény Minőség hectoli­­• Termény hectol. 100 kilogr. hectol. 100 kilogr. t­e­r m e n­y térben Ar 100 kilog.-kénti bánsági ui I 14 10.20—10.30 75 10.40—10.50 Rozs • .....................Hl 70-72 7 40 7 65 Búza s J i 76 10.60—10.75 77 10.95—11.10 . . . 1 TM ^ n Árpa takarmánynak . . 60-62 7 40 7 55 " tiszavidéki ! ) 14 10155-10165 75 laWs—10.45 M 76 11.05—11.20 77 11.35—11.45 malátának . . . 62—63 8 25 8 75 ” ” ” I 78 11.55—11.70 79 11.80—11.85 ” » „„.(„Miki " 74 10.40—10.50 75 10.60—10.80 „ égetni való . . . 62—64 9 50 10 20 » Peawl“e » I 76 10.90-10.95 77 11.20—11.30 . . . J TM u­­to-ni:55 n “;6íz “:n ^b .......................................... 41-44 , 50 « e5 ” fehérmegyei ! i 74 10.46—10­­5 75 10.65-10.85 8 ? 76 10.95—11.10 77 11.25—11.35 Tengeri bánsági . . .' 75 — — _ ' ” i 78 11.45—11.60 79 11.70—11.75 » w w i 80 ------------•— — —.— -----.— ; bácskai ” i - -­---------•­­- » másnemű. . . 13 7 15 7 20 8 ” " I — —.---------.— — — -------•— Repcze káposzta . . * nélkül — — _ — » » » 1 _ ---------------------------i ” m éjszaka ” 5 74 10.20-10.30 75 10.40-10.50 bánsági - -» éjszak?. „ 1 70 10.65—10.75 77 10.80—10.90 » bánsági ... „ _ _ n i ” 1 78 -----79 —.--------.— ” ” ” ‘ 80 —.---------.— — -.---------.­­Köles . . . . . . . „ 7 - 7 25

Next