Pesti Napló, 1878. február (29. évfolyam, 30-53. szám)

1878-02-14 / 41. szám

vatolását, és a minisztérium erélytelenségét. Mind­ezt, igen természetesen, miután nem c­áfoltattuk meg, most is fenntartjuk, s merőben új, első czikkünkben nem említett adatokkal felvilágosít­juk. Hibák tekintetében oly dús választékkal rendel­kezik a jelentés, hogy egyáltalában nem szorulunk ismétlésekre. Csak az esik kellemetlenül, a­mit Qui­­net úgy fejezett ki valahol, hogy »nincs kegyetle­nebb dolog, mint kárhoztatva lenni bizonyítani a bizonyost.« Bebizonyítottuk az adatok képtelenségét. Most azokból ismét rendelkezésünkre áll egy összemarék­­kal. Pl. Somogymegyében 1875-ben tót tanuló egy sincs, 1876-ban 137 , Aradmegyében 75-ben a tót tanulók száma 248, 76-ban 39. Veszprémmegyében 2101 német tanuló, egy év alatt 5372-re szaporodik. Tolnamegyében 75-ben nincs semmi néven ne­vezendő szláv tanuló, német is csak egy szál, a többi mind magyar, de azért a jelentés szerint fennállt volna egy orosz iskola. Ebből azt következtethetjük, hogy tiszta magyar nemzetiségű gyer­mekeket, tisztán oroszul tanítottak volna. Nem jobb lenne-e itt elismerni, hogy hibás a kimutatás ? Utasításokról beszél a Hon, s mi készséggel elismerjük azok létezését; de hogy milyenek, leg­világosabban mutatja az előttünk fekvő jelentés, mely azok szerint készült. Vegyük fel például a hazánk délnyugati csücs­kében tengődő derék vend népet, s látni fogjuk, hogy róluk annyira megfeledkezett a részletes utasí­tás (?), hogy szegény vendek hol tótok, hol r­u­­thenek, hol horvátok gyanánt szerepelnek. A vendekről, úgy látszik, semmit sem tudnak a minisz­teri bureaukban. Innnen magyarázható az a hallat­lan absurdum, hogy Vas megyének 75-ben létezett 16 tót iskolájából 76-ra egy sem marad, bár a tót tanulók száma az előbbi évben 3676, az utóbbi­ban 3516, s így csaknem egészen egyforma. Hova lett tehát a 16 tót iskola? A vegyes­ nyelvű iskolákba nem olvadhattak, mert azok 30-ról csupán 33-ra szaporodván, a csekély szaporulatban rém kereshe­tők. De im a horvát iskolák száma 22-ről 33-ra emelkedik. Itt a bibe! A­mit egyik évben tótnak vesznek, a másikban horváthoz osztják, holott egyik sem a kettő közül! Hasonló d­acs észlelelhető Zalában a vend né­pet illetőleg. Ottan 7­5-ben két ruthen-vend (?) iskola állott fenn; vend tanulóról szó sincs, hanem igenis van két darab ruthen tanuló, s e szerint egy gyermekre jut egy iskola. 76-ban nincs többé ruthen-vend iskola széles Zalavármegyében. Hova tűnt el ? A vegyes nyelvűek közé nem olvad­hatott, mert azok száma a megyében, a tavalyihoz képest apadt. Tótnak sem számíthatják, mert a tót tanulók száma is 1774-ről 1571-re fogyott, s a tót iskola fölemlitése ez évben véletlenül szerencsésen el is maradt. Rájöhetünk immár, hogy az előbbi évben ruthennek irt vendet itt ismét horvátnak veszik, kik­nek száma 4641-ről 5253-ra nőtt s 14 iskolájuk 17-re szaporodott. A temesmegyei bolgároknak szintén kijutott a tévedésből. 1875-ben a felhozott két bolgár iskolába egyetlen egy bolgár tanuló sem járt, de a megyében 849 horvát tanuló lett volna. 1876-ban már bolgár iskolának s bolgár gyermekeknek hite sincs; vala­mennyi horvátnak van felvéve, minek bizonysága az, hogy míg 1875-ben horvát iskola egy sem lett volna, már 1876-ban egyszerre három jelenik meg. A vend és bolgár nemzetiségeknél szembeszökő járatlanság az ország ethnographiai viszonyaiban, szo­morú ismérve e munkának. A legélénkebb sajnálkozás kifejezésével emlékezünk meg arról, hogy a magyar közoktatási minisztérium kebelében nem ismerik az ország néprajzi állapotát. Mikor Baranyában orosz­ról beszélnek, hogy ott 1875-ben 64, 1876-ban 57 orosz tanuló lett volna, ez már nem sajtó­hiba, nem is egyszerű tévedés, ez tudatlanság. Ha még csak a néprajzi határokat sem ismerik odafenn, akkor ugyan­isten veled hiú ábránd, hogy a magyar minisz­térium lendít valamit a nemzetiség ügyén. Úgy látszik, nem tudják a minisztériumban, hogy a hazai oroszok, valamint a románok végha­tára a Tisza melléke, mert ha tudnák, nem tenné­nek túl a Dunára, Baranyába, oroszokat és románo­kat. Mi több, Hunyadban horvátról, Krasznában, Küküllőben tótról írnak, hol legföljebb, ha drótosok fordulnak meg olykor-olykor. De ha e vándor ma­darakat is számba vennék, akkor Londonban s egész Európában mindazon vidéken el lennének ter­jedve a tótok, ahol csak egy fazék törik. Udvarhely­széken meg 75-ben a magyar mellett német, román, szerb és ruthén iskolásokról emlékezik a jelen­tés. Jó szerencse, hogy 76-ban, mint egy tündércsa­pásra, mind eltűnik a szék területéről az idegen, s kivétel nélkül valamennyi magyarrá válik. A vallási viszonyoknál az egyptomi sötétség ugyanily megdöbbentő jeleivel találkozunk. Hontme­­gyében pl. görög kat. tanuló 75-ban 0, 76-ban 153, holott a népszámlálás eredményeiről az orsz. m. kir. statisztikai hivatal által kiadott munka (Pest, 1871.53­­.) szerint a hontmegyei g. katholikusok összessen 35-en vannak. De fölösleges a népszámlálás adataira hivat­koznunk. Tudja azt mindenki, a ki a hazai vallásfe­lekezetek eloszlását valamennyire ismeri, hogy a g. katholikusok véghatára nyugat felé nem a Garam, hanem a Sajó. Azok pedig kissé távol esnek egymás­tól. De még messzebb van a Vág völgye, hanem azért e jelentés még ott is emlékezik g. katholiku­­sokról. Hát ahhoz mit szóljunk, hogy Kolozs­ megyé­­ben, hol az unitárius püspök lakik s négy virágzó unit. egyház létezik. 75-ben egyetlenegy uni­tárius tanuló sincs fölvéve. Csak 76-ban ütik helyre a hibát, 226 unit. iskolást mutatván ki. Az unitáriusokkal általában igen meg van akadva a jelentés. Vájjon nem ismétlődött-e az, ami a Bach­­korszakban történt, hogy t. i. az unitáriusokat össze­tévesztették a görög unitusokkal ? Alighanem, minek bizonysága Sopron m., hol 75-ben 16 unit., 76-ban 0; Sáros m., hol 75-ben 0, 76-ban 2 unitárius van kimutatva. A nép­számlálás szerint pedig a két megyé­ben mindössze 1 szál unit. lakos volt. Az ide vonatkozó tömérdek hihetetlenség közül elég legyen ezúttal még csak annyit említenünk, hogy a rapport szerint Fehér­ megyében az ág. ev.-ok 457-ről 1562-re, Na­szód vidékén a r. kath. iskolások egy év alatt 15-ről 146-ra szaporodtak volna. Jól ismerve, mily nehéz feladat nálunk a sta­tisztikai adatok gyűjtése; nem kívánjuk, hogy oly pontos adatlajstrommal álljon elő bármely miniszté­riumunk is, mint a minőkre pl. Buckle hivatkozik, s melyek pontosságának köszönhetjük nem csak a Civilisation of England fölfedezéseit, hanem az egész erkölcs-statisztikai tudomány megalapítását is. Mert állnának bár oly remek statisztikával elő, mégsem akadna közöttünk se egy Buckle, se egy tu­dományág alapító. De megvárjuk, hogy a miniszte­riális statisztika ne támadja meg a tudományos is­meretet, ne áruljon el tudatlanságot, s hogy legalább némi színezetével bírjon a valószínűségnek. Jelen kötetben mindezekre hiába vadászunk. A­mely mun­kában a sajtóhiba (itt megjegyezzük, hogy mi min­denütt összehasonlítottuk a főösszegeket a részlet­­összegekkel, nehogy a sajtóhibákat a szerkesztés bal­fogásai gyanánt tüntessük föl), a tájékozatlanság a gyűjtésben s még inkább az összeállításban oly mérvben egyesül, mint e jelentésben: az a munka tűzrevaló. Hogyan is lehetne kívánni az alárendelt köze­gek pontos cooperatióját, midőn a szerkesztők, a ro­­vatkészítők értelmetlenül fogalmazzák a rovatczime­­ket. Állításunk igazolásául figyelmeztetjük a szíves olvasót múltkori czikkünkre, melyben kimutattuk, hogy a tanterem és az iskola (intézet) a rovatczi­­meken folytonosan össze van­ tévesztve. Most csak egy részletet emelünk ki a rovatok­ból. Ezen főczim alatt: »Az iskolába járó tankö­telesek állapota« a következő alrovatokkal talál­kozunk : »Az iskolások közül hány jár fel, tankönyve hánynak van, hánynak nincs, aztán — s itt figyelmet kérünk! — a szorgalomnak ideje alatt is­kolai napot mulasztottak közül meg­­büntettetett, felmentetett, végre, az isko­lából kilépettek közül jól tudott olvasni, olvasni és írni.« Miután a gyermekek a tankötelesek,­­ nem a szülők, az említett főc­ím szerint minden józan eszű ember azt kénytelen hinni, hogy a minisztérium tudni akarta, várjon hány gyermeket büntettek meg iskolakerülés miatt. Itt tehát nem az ismertető a hi­bás, ki szándékosan annak vette a dolgot, a­minek írva van, hanem egyenesen a rovatkészítő a gondat­lan, kinek, ha arról akart értesülni, hogy a törvény értelmében hány szülő büntettetett meg, a rovat­­czímet így kellett volna fogalmazni: »A szorgalom­nak ideje alatt iskolai napot mulasztottak szülei közül megbü­ntettetett, fölmentetett.« Mig e szó »szülei« kimarad a rovat szövegé­ből, mind addig indokolva van a gúny, melylyel múlt czikkünkben e pontnál czélzatosan gyermek forrada­lomról, vasvesszős tanrendszerről s t.­eff. emlékeztünk. De ezenkívül még egy másik indok is fenforgott, a­miért jónak láttuk az irónia fegyverét választani. Kritikát írtam a jelentésről, s tárgyilagos kritika lebegvén szemem előtt, féken tartom min­denütt a szenvedélyt. — Sőt túl a rendjén óvatos voltam. Hogy a gyanúsításnak árnyékát is elvegyem, az »ellenzék« orgánumában kiemeltem az érdemet ott, a­hol meggyőződésem szerint érdemet láttam s Gönczy miniszteri tanácsosról szinte panegyrist ír­tam. Párt szempont nem vezetvén, kritikámmal egye­dül használni akartam s ezért ama képtelen hibás helyet a gyermekekre vivén át, ártatlan képpel azok ügyvédjéül szegődtem, de úgy, hogy odafönn a Vár­ban megérezzék, hova czélzok. Ámde a gúny, mint a keleti szóbeszéd tartja, még a teknősbéka kérgén is áthatol. Innen van, hogy a félhivatalosak e pontra vetve minden erejöket, tájékozatlanságomat igyekez­nek minden áron bebizonyítani. Kár volt ennyire élére állítani a dolgot, melyben a minisztérium bot­lott. Azt is megmondom, miért volt kár bolygatni a nyílt sebet. Előbbi czikkünkben, merő kíméletből egy m­a­­gyar minisztérium iránt, szándékosan nem akar­tuk elérteni a hibásan szerkesztett rovatok tartalmát. A Hon a maga részéről megmagyarázta a rovato­kat , mi a magunk részéről megmagyarázzuk, miben voltunk kíméletesek, mit hallgattunk el ? A kicsiny Csanád megyében 75-ben megbün­­tettetett és fölmentetett 203.073 egyén, 76-ban 734. Míg ellenben a mégegyszer akkora Szepesmegyében, valamint a XVI. szepesi városban a két év alatt, a népiskolai közoktatás tárgyában hozott törvény 1868. XXXVIl­. t. ez. 4. §-a ellenére, egyetlen­egy szülőt sem vontak még csak kérdő­re sem gyermekeik mulasztásaiért. Törvény-e az, melynek végrehajtását meg sem kísértik ? Van-e oly kárhoztató szó, mely túlzó volna oly minisztériummal szemben, mely egyáltalában im­potens lévén a törvény rendeletének érvényt szerezni, megtűri, sőt saját jelentéseiben önmaga hirdeti a nemzet előtt, hogy egész kiterjdet hatósá­gok fittyet hánynak a törvény sza­vának? Kormányzati képességük ezen keserű satyráját akartuk mi elhallgatni, ezt nem akartuk leplezetten kimondani, s azért választottuk a játszi gúnyt, hogy értsenek róla. Nem értették meg. Azzal az egy ta­nulsággal azonban mindenesetre gazdagabbak az il­letők, hogy háládatlan munka a szerecsent mosni, mert még jobban fénylik a feketesége. Dr. Ballagi Aladár­ gyűléseire a tótság legjelesebb egyénei gyűltek össze s ugyanekkor legkönnyebben lehetett áttekinteni az egész pártot s beletekinteni physiognomiájába is. A párt nevezetességei közül többen laktak ugyan Turócz-Szent-Mártonban s itt volt a párt centruma; de kétségtelen, hogy a pártnak sok nagy embere lakott a világtól távol fekvő he­gyi falukban, a ki onnan csak egyszer egy esz­tendőben bujt ki, s csak egyszer egy esztendő­ben volt Turócz-Szent-Mártonban látható. De e nevezetességeken kívül kijöttek a lakhelyükül szol­gáló falukból s városkákból másod-harmadrangú egyéniségek is, s mindezek az ügy iránti buzgalmon kívül már azért is szerettek ilyenkor ide járni, mert nagy ovaziókban részesültek, a­miben különben sehol a világon nem lehetett volna részük. S a székhely, nem különben a párt tagjainak lakhelyei nem maradhattak hatás nélkül a párt jel­legére nézve. — Az ember büntetlenül nem lakik állandóan falun. S azért az egész pártot külső meg­jelenésében, eszejárásában s működésében bizonyos rusticitás jellemzi. A­ki valaha jelen volt a Matica nagygyűlésén, s ott maga előtt látta a nagy számmal egybegyült tót notabilitásokat, valóban sajátszerű­ látványnak volt tanúja. A szlávok általában nem híresek arczuk szép­ségéről s szellemes kifejezéséről. — E gyülekezet tagjai sem tettek kivételt a szabály alól. Egyetlen arcz nincs a sok között, mely azt a kifejezést hor­daná magán, mely a magasabb szellemi élet, az em­ber lelkének nemes egyensúlya vagy az ősöktől örök­lött jelentékeny társadalmi állások, de mindenesetre az élet magasabb régióiba való emelkedés következ­ménye szokott lenni, s a­mit distinctiónak nevezünk. Csupa paraszt arcz a szó szoros értelmében, mert majdnem kivétel nélkül a legalacsonyabb származású emberek ezek, s arczukon majd a szenvedély, majd az elhatározottság, majd rajongás, majd a gonoszság és aljasság, majd a ravaszság, de valamennyien a nyer­seség kifejezése ül. S ez valóban nem is csoda. A­­parasztfiú, ha ügyvéddé vagy pappá is lesz, azért még­­ mindig paraszt s csak a későbbi nemzedékek neme­­­­sednek meg külsőleg és belsőleg, ha kedvező­­viszo­­­­nyok közé jutnak. — Azok, a kiket magunk előtt látunk, még az első nemzedékhez tartoznak. Szegény parasztok s kézművesek fiai, kik sohasem ismerték se a szellemi, se az anyagi fényűzést s életök nagyobb részét szellemet és jellemet ölő nyomorúságban töl­tötték. Nem szerezhettek magasabb műveltséget, fi­nomabb modort, mert hisz sohasem éltek oly körök­ben, hol e tulajdonokat elsajátítani lehet. Hogy közönséges emberek között vagyunk, mu­tatja már a párt toilette-je is. Egy politikai pártot lá­tunk magunk előtt, mely még nem ösmeri az uralkodó divatot, a tiszta fehérruha fényűzését s a kéz tisztán tartásának terhes kötelességét; mely egy évben nem fogyaszt három pár keztyűt s öt font szappant, s melynek ez egyszerű életmód daczára is több az adós­sága, mint a­mennyit meg bír fizetni. Nincs e párt­ban egyetlen ember, a­ki a párton kívül jelentőség­gel bírhatna. Nincs köztük egyetlen distinguált em­ber sem, s nem is képzelhető, hogy a distinguált em­ber ily társaságban megmaradhatna. A párt tagjainak általános jellege az, hogy nincsenek rendezett viszonyok között, s hogy ezek­nek az embereknek legnagyobb része nem tiszta in­dokból indította meg a háborút a magyar állam el­len. Annyi bizonyos, hogy a felvidék tót lakosságá­nak csupán alja csatlakozott a magyarellenes moz­galomhoz, mert a rendezett viszonyok között élő elemeknek nincs okuk a magyar államnak megdön­tését kívánni. Legnagyobb szerepet játszanak e pártban a hivatalukból kiesett Bach-korszakbeli hivatalnokok. A párt vezetője is egy cs. kir. első megyei biztos volt egész haláláig. Azután következnek az ügyvédek, szegény falusi papok, káplánok, tanítók, egyházfiak, kántorok, községi jegyzők, molnárok, hentesek, korcs­­márosok, keresetnélküli elégedetlen kis­városi iparo­sok és kézművesek. Országgyűlés. A képviselőh­áz ülése febr. 13-án. I. A vámügyi vita vége felé siet. A tárgy érdemileg ki van merítve, csak a polémia járja meg. Benn a teremben üresek a padok, annál népesebbek kinn a folyosók. Sok kép­viselő, ki ritka vendége a háznak, és csak fontos ac­ió alkalmával szokott megjelenni, hogy szavazatával éljen, fölsietett a főváros­ba , majdnem teljes számmal itt vannak a horvát képviselők. Mindegyik párt egybe­gyűjti tagjait és a kormánypárton aggódva számlálják a híveket, kik mindenesetre meg­szavazzák a javaslatokat. A legvérmesebb számítók is oly gyenge calculust tesznek, hogy nem lehet nagy az örömük, ha remé­nyük be is teljesednék. Szombaton valószínűleg megtörténik a név szerinti szavazás. Várva-várják a vita befejezését és az előadók, indítványozók és miniszterek zárszavát. Ily hangulatban elfor­dul a figyelem a beszédektől, és csak ke­vés szónoknak sikerül lekötni a gyér ház figyelmét. Rády Endre beszéde, ki első szólott ma, mindenesetre megérdemelte a figyelmet és azon sűrü helyesléseket, melyekkel az ellenzék kisérte. Polémiája a kormánypárti szónoklatok ellen sok részben találó volt; különösen sikerült azon hű rajz, melyet az ország anyagi állapotáról szembe tett a Jókai által minap bemutatott aranyozott képpel. A javaslatok ellen szólt továbbá Tar­­n­ó­c­z­y, ki, ámbár tagja a kormánypártnak, nem veheti lelkére, hogy megszavazza a rosz kiegyezést. Beszéde kiterjedt az egész köz­­gazdasági alkura s ügyesen csoportosította a kiegyezésből fölmerülő károkat. Nagyot csodálkoztak báró Perényi Zsigmond beszédén, ki azóta, hogy a Bittó­­kabinetet erősen megrohanta, nem szólalt fel a házban. Akkor gyengeséggel, erély hiányá­val vádolta a kormányt, ma meg a mostani kormányról, mely pedig fokról-fokra enge­dett és alábbszállt, azt hirdeti, hogy nélkü­­lözhetlen, hogy vége a világnak, ha megbu­kik. Mily fordulat! Az ülés végén Helfy és Simonyi Ernő a keleti kérdésről interpellálták a kor­mányt. Helfy szárazon kimondotta s több­ször ismételte, hogy a muszka csúful meg­csalta Andrássyt. Tisza Kálmán gondosan fölirta jegyzőkönyvében Helfynek és ma már az egész országnak ez ítéletét és — zsebre tette. II. — Folytatás esti lapunkhoz. — Tarnóczy Gusztáv nem fogadja el a törvény­­javaslatot, mely roszabb helyzetet teremt a létező­nél. Nem tartja helyesnek azon párhuzamot, melyet többen a 67-ki egyezség és a jelenlegi előterjesztések között vonnak. Az 1867-iki egyezség és az absolutis­­mus közt mindenesetre sokkal nagyobb különbség van, mint a jelenlegi törvényjavaslat és a mostani helyzet közt. Akkor nagy risk­óval járt visszauta­sítani az egyezséget, mert az ország belesülyedt volna a semmiségbe. Ma nem úgy áll a dolog, ma van tör­vényszerű állapot, a­mely tűrhető, s ha ma el nem fo­gadjuk a javaslatot, csak ott leszünk, a­hol máris va­gyunk, nem fenyeget semmi veszély és zavar, a­mivel a kedélyeket megrémíteni szeretnék. De van még egy különbség: 1867-ben az egyezkedő felek nem ren­delkeztek s nem is rendelkezhettek semmiféle ada­tokkal. Mert akkor csak az absolutismus nyújtott va­lamit ; ma nem úgy áll a dolog. Ma ezen egyezkedé­sekre régóta, évek óta készülünk. Ha nincsenek ada­taink, ezt részben magunknak tulajdoníthatjuk. (Helyeslés balfelől.) P­é­c­h­y Manó gr. azzal vigasz­tal, hogy majd, ha közgazdaságilag megerősödünk, akkor jobb egyezséget fogunk köthetni Ausztriával. Vigasznak szép, hanem ez circulus vitiosus. Mert jó közgazdasági egyezség nélkül nem fogunk megerő­södni és ha nem tudunk megerősödni, akkor ismét nem leend jobb az egyezség. A kormány által előterjesztett javaslatok a magyar állam megkárosítását fogják eredményezni, úgy, hogy mióta szóló tudja, hogy a­mit a theánál czukornál stb. fogyasztási adó czimén fizetünk, az az osztrákok zsebébe megy, azóta a czukrot sem szereti. (Derültség.) Nem fél attól, hogy a törvényjavaslatok visszautasítása zavart idézne elő s azért inkább a status quot akarja fenntartani. (Helyeslés balról.) Perényi Zsigmond b. azt hiszi, hogy a kormány önfeláldozó eljárásáért nem gáncsot, hanem elisme­rést érdemel. Nem lelkesül a törvényjavaslatokért, de azokat mégis jobbaknak tartja a jelenlegi álla­potnál. A két évi provisoriumot nem fogadhatja el. Azt hiszi, hogy azok, kik ma az adat­gyűjtést ajánl­ják, kik ma azt elkerülhetlennek mondják, nagy szolgálatot tettek volna a nemzetnek, ha ez adat­gyűjtést már akkor megkezdik . (Helyeslés a közé­pen.) mert hiszen ha ma tudják, akkor is tudhatták, hogy erre szükség van. (Úgy van­­ a középen.) Más kormányt a jelenlegi viszonyok között nem képzelhet, s nem hiszi, hogy találkoznának férfiak, kik magukra vállalnák azon felelősséget, hogy jobb egyezséget tudnak létrehozni. Viszonyaink között véget kell vetni a bizonyta­lanságnak. Érdekünk az főleg nekünk, kik mindent veszíthetünk másképen a monarchiában. (Helyeslés a középen.) Szomorú közgazdasági helyzetünkben kí­sérletnek nincs helye. És épen azért, — így végzi, — mert az idők olyanok, a­milyenek, ha e javaslatok nem is felelnek meg mindenben jogos várakozásainknak, én kényte­len vagyok azokat úgy tekinteni, hogy ma a jelen körülmények közt a szakítás koc­káztatása nélkül több elérhető nem volt. (Ellenmondás balfelől.) Elismerem, hogy e javaslatok nem olyanok, mint a — milyeneket és ezt hangsúlyozom — helyesen felfogott érdekeink tekintetéből várhatunk ; beisme­rem, hogy épen mert kiismertük az 1867-ki alku köz­­gazdasági hiányait, felette fájdalmasan esik, hogy a kéznél levő alkalmat nem aknázhatjuk ki érdeme szerint; de számot vetve körülményeinkkel, bent és kint, úgy ítélem én meg a kormány eljárását és igy ítélve meg, megnyugszom abban, hogy az így hozott ítélet igazságos. (Helyeslés a középen.) Pogonyi Dénes Perényi okoskodására meg­jegyzi, hogy mint magyar ember a Perényi által ki­állított szegénységi bizonyítványt a magyar nemzetre nézve el nem fogadhatja. Hiszen Perényi okoskodá­sából az következnék, hogy ha a jelenlegi kormány egy-két tagja meghalna, Magyarország is elbuknék. Áttérve a kérdés érdemére, az önálló vámterü­let mellett nyilatkozik, de kész a közös vámterüle­tet is elfogadni, mert a 67-iki törvények ennek meg­kísérlését kötelességünkké teszik. A tárgyalás alatt levő javaslatokat azonban nem fogadhatja el, mert azok Magyarország fogyasztó közönségére nézve el­­viselhetlenek; mert az államkincstár bevételeit sem közvetve, sem közvetlenül nem szaporítják; mert a védvámok által a fogyasztó közönségre oly indirect adót rónak, a­melyek eddig nem terhelték, mert nyers terményeink kivitelét nem biztosítják, sőt a le­hető retorsiók folytán azoknak értékét csökkenteni fogják. Végre nem fogadhatja el azért, mert a fo­gyasztási adóknál szenvedett kárainkat nem térítik meg, jövőre pedig nem engedik meg, hogy indirect, különösen fogyasztási adóink rendszerét saját érde­keinknek és viszonyainknak megfelelőleg rendezhes­sük. (Helyeslés balfelől.) Sokan vannak, kik a kormányt vádolják azért, hogy jobb egyezséget nem kötött. Elismeri, hogy en­nél az egyezségnél köthetett volna valamivel jobbat, ha az alapokat valamivel jobban választja meg, de tagadja azt, hogy bármely kormány is képes lett volna oly egyezséget létesíteni, mely a mi érdekein­ket kielégíti. De vádolja a kormányt azért, hogy ha jobb egyezséget nem tudott kötni, miért lépett le a törvényes térről és miért fogadott el rosz egyezséget, és mert a kormány nagy tévedésben volt akkor, mű­sor a kormányon való megmaradását annyira szükséges­nek tartotta, hogy ennek árában kész volt ezen rész és gyarló egyezséget is elfogadni. (Helyeslés balfelől.) Pártolja Simonyi Lajos b. és Mudrony Soma különvéleményét. Vidlicskay József határozottan az önálló vámterületet pártolja s kijelenti, hogy a kormány törvényjavaslatait nem fogadja el, mert azok Ma­gyarország gazdasági fejlődését, s pénzügyeinek ren­dezését lehetetlenné teszik. (Helyeslés a szélső balon.) A tárgyalás felfüggesztetvén, az interpellációk terjesztetnek elő. Helfy Ignácz utal az angol parliamentre, hol naponkint több kérdést intéznek a keleti kérdésben a kormányhoz, melyekre a kormány azonnal vála­szol. Nálunk egészen más politika követtetik. A nem­zetnek semmi köze a külpolitikához; itt csak vérét és pénzét kérik. (Igaz­ a szélső balon.) Az utóbbi események a nemzet közvéleményé­nek adtak igazat; az ma már kétségtelen, hogy Andrássyt az orosz megcsalta. (Zajos helyeslés a szélső balon.) mert azt nem akarja feltenni, hogy Andrássy és a magyar kormány a magyar nemzetet csalta meg. Az elkövetett hibát Andrássynak és a magyar kormánynak a történelem soha sem fogja megbocsátani, s ha Magyarországon Parlamentaris­mus volna, a kormány már vád alá volna helyezve (Helyeslés a szélső balon.) De van még idő a közbelépésre ; itt az utolsó perez, mely még sikerrel kecsegtethet. Hadseregünk saját hazájában támadhatná meg Oroszországot, s kényszerülhetne arra, hogy haderejét Törökországból visszavonja. És ma még Anglia is szövetségesünk lehet. Később ezen előnyt is elveszíthetjük. Nem riad e tekintetben vissza a hirdetett véd- és daczszö­­vetségtől sem, mert azt a szultán kényszerítve fogadta el. Ha magyar katonák jelennek meg Törökország­ban, egészen megváltozik a helyzet. Fél, hogy a con­­ferentia-terv is csak arra fog szolgálni Oroszország­nak, hogy Andrássyt újból megcsalja. Interpellátióját esti lapunkban közöltük. Ezután Simonyi Ernő terjeszti elő esti la­­punkban közölt interpellációját, megjegyezvén, hogy csupán tájékozást kíván a kormánytól a békefeltéte­lek iránt, mit, azt hiszi, a jelen válságos körülmé­nyek között a kormány a parl­amenttől nem tagad­hat meg. Mindkét interpelláció közöltetik a kormánynyal. Elnök : Jelentem a t. háznak, hogy az igaz­ságügyminiszter úr jövő szombaton válaszolni fog Ragályi képv. úr interpellációjára a regálék tár­gyában. A holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülésben a ma félbeszakított tárgyalás fog folytattatni. Ülés vége d. u. 3 órakor. Különfélék. — febr. 13. (Tisza Kálmán) miniszterelnökről tévesen írtuk esti lapunkban, hogy már ma reggel utazott Bécsbe; mint halljuk, legközelebb fog oda utazni. (Személyi hírek.) Báró Wenckheim Béla minister ma reggel Bécsbe utazott. — Gróf S­z­a­p­á­r­y Gyula volt miniszter, fivére gyászos halála miatt, tegnap délután Jászberénybe utazott. — Báró F­i­á­t­h Ferencz veszprémi főispán és Szögyényi M­a­­rich László fehérmegyei főispán, a ma reggeli posta­vonattal haza utaztak. (A török menekültek­ javára, kik száz­ezrével nyomorognak Konstantinápolyban, és na­ponkint százával pusztulnak el az ínség és éhség miatt, bazárt szándékoznak fővárosunkban ren­dezni. A fővárosi törvényhatóság kebeléből kiküldött gyűjtő bizottság már tett is ez irányban lépéseket, érintkezésbe tette magát a török főconsullal, ki a bazár számára Konstantinápolyból már meg is ren­delt keleti czikkeket. A gyűjtő bizottság meghagyá­sából S­z­­­u­p­a György a fővárosi nőegyletek képvi­selőit ma délutánra az új városházi közgyűlési tár­salgó terembe értekezletre hívta össze, hogy meg­nyerje a fővárosi nővilág közreműködését a czélra. Meg is jelentek az összes helybeli nőegyletek képvi­selői. T­i­s­z­a Kálmánné asszony, mint a gyer­mekvédegylet elnöknője, akadályozva lévén meg­jelenni, képviseltette magát. — Az értekezlet in­kább magán jellegű volt, de annyit felemlíthe­tünk az eszmecseréből, hogy a jelenvoltak helyes­léssel fogadták a hazárrendezési eszmét, és elha­tározták küldöttségileg felkérni Tisza Kálmánné asszonyt az elnökségre. Felemlíttetett az is, hogy a beállott fegyverszünet és a szultánra ráerőszakolt török-orosz szövetség daczára is emberbaráti köte­lességünk a leírhatatlan nyomorban szenvedő szeren­csétlen menekülteken tőlünk kitelhetőleg segíteni. Szóbahozatott, hogy a pénz a jelen körülmények közt tán nem is fog a török hatóságok kezébe jutni. Ez azonban oly mellékkérdés, mely már a kiküldendő szűkebb bizottságra tartozik. Az elnökségi kérdés el­döntése után újabb értekezlet fog egybehivatni. (Gr. Károlyi Gyuláné asszony) el­hunytéról a családi gyászjelentés így hangzik: nagy­károlyi gróf Károlyi Gyula országgyűlési képvi­selő, a maga és gyermekei Erzsébet és Mihály nevé­ben, nemkülönben nagykárolyi gróf Károlyi Ede és neje született Göntz-Ruszkai gróf Kornis Clarissa, nagykárolyi gróf Károlyi László, nagykárolyi gróf Károlyi István cs. kir. kamarás, f valóságos belső tit­kos tanácsos,­­pápai Krisztus-rend és Szent-István apóst, király jeles rend nagykeresztese, és neje szül. Orczy báró Orczy Mária palotahölgy,­­ özvegy nagykárolyi gróf Károlyi Györgyné, szül. vásonkeői gróf Zichy Carolina, mély fájdalomtól sújtott kebellel jelentik forrón szeretett feledhetlen kedves nejének, a jó édes anyának, tekintve leányuk, nővére, unokájuk és menyének Nagykárolyi gróf Károlyi Gyuláné született Nagykárolyi Károlyi Georgine grófnőnek hosszas be­tegség után élete 26-ik, legboldogabb házassága 7-ik évében, a haldoklók szentségének ájtatos fölvétele után f. évi február hó 12-én reggeli 5 órakor Fóthon történt gyászos kimultát. A boldogult hült tetemei f. hó 14-én délelőtt 11 órakor fognak beszentelés után a fóthi családi sírboltba letétetni, az engesztelő szent-mise áldozatok pedig Fóthon s az összes kegy­úri egyházakban f. évi február hó 16-án bemutat­tatok Fóthon, 1878. évi febuár hóban. Béke lengjen áldott porai felett! Gr. Károlyi Georgine holttestét tegnap bebalzsamozták és ma délelőtt a fóthi kastély nagytermében kitették a ravatalra. A terem egészen be van vonva fekete posztóval és exoticus virágokkal díszítve. A terem díszes alpacca koporsóban nyug­szik, felette ezüsttel díszített fekete bársony menye­­zet terül ki; a koporsó körül négy áldozatláng és harmincz viaszgyertya lángja lobog. Ma délelőtt az aristocratia számos tagja kikocsizott Fóthra, ott ma­radnak a temetésre. Holnap délelőtt 11 órakor a a holttetemet az I. temetkezési vállalat hatfogatú gyászkocsiján a kastélyból a templomba viszik, hol ünnepélyesen beszentelik és leteszik örök nyugalomra a családi sírboltba. (Gr. Szapáry Imrét), mint a Hon jelenti, Tóth Ferencz hadnagy lőtte meg boszuból. Reggel betört hozzá s két revolver lövést irányzott reája. A gyilkosság után Tóth a szobából kijött, felült lovára, szolgáját, jászapáthi Tapsi Jánost a szolgálati lóra ültette, s mindketten megszöktek; egy őrcsapat utá­­nok ment, de Jászapáti táján nyomukat veszté. Azon­ban minden irányba honvédség és közös hadseregből való csapatok indultak ki nyomozására. Gróf Sza­páry Imre holtteteme ma szenteltetik be Jászberény­ben és holnap temettetik el Gyöngyösön. (Than Mór nagy festménye), Erzsé­bet királyné Deák Ferencz ravatalánál, a művész nagylelkű felajánlása folytán, fényképben a fővárosi szeretetház javára fog árultatni. A fényképek a sze­­retetház pecsétjével vannak ellátva, s egyelőre a követ­kező helyeken kaphatók: Calderoni, Sárkány (váczi utcza,) L a f i 11 e (új-bécsi utcza) és Sebre­k­­k­e­r (Erzsébet tér) uraknál. (Kalocsáról) Írják nekünk : E lapok 33-dik számában »A­z árvíz Kalocsán« czim alatt egy közlemény jelent meg , mely­ben sok, megczáfolhatlan igazság van. De míg ezt elismerjük, határozottan távol állunk azon feltevéstől, mintha a mostani megyei tisztikar legkevésbbé is oka volna a m­ulazításoknak , sőt el­lenkezőleg a legnagyobb elismeréssel kell viseltet­nünk a kellő időben alkalmazott és ily ügyekben a legbölcsebb tapasztalás jellegét viselő alispáni intéz­kedések iránt, melyek a beállott apadással együtt módot adtak kezünkbe, hogy a solti laposi két év előtti szakadások Hajós Kálmán szolgabiró ügybuz­galma segélyével kitöltessenek; kiről, valamint Gajáry szolgabiróról itt mindenki csak elismeréssel nyilatkozik. Szabely Antal. (A nőnevelés érdekében) Takács Lász­ló ügyvéd birtokos és neje szül. Lente Zsuzsanna egy ref. felekezeti felsőbb leányiskola alapítására Hajdu-Nánás város piaczán levő telekhelyiségüket és házukat adományozván, a vallás- és közoktatási mi­niszter a nagylelkű adományozóknak a tanügy ér­dekében hozott eme nemes áldozatokért elismerését fejezte ki. (A köv. lépésadományokat) vettük s átadtuk a török sebesültek javára: Budapestről Bucsánszky Katalin 1 csomag, Egerből Hanák Irén 1 kilo 400 gr., Törteiről Farkas Papp Jo­lán 1 kilo 500 gr., Veszprémből Mozgay Mari 1 kilo 200 gr. — Minthogy ez adományok elszállí­tása szerfelett bajos, ismételve­ kérjük a t. közönsé­get, hogy nemes érzületének más formában szíves­kednék kifejezést adni. (A fegyintézeti ipar üzlet) hazánkban nevezetes eredményeket mutat fel. Czikkei minősége feltűnést keltett már a szegedi országos kiállítá­son. Külterjedelméről pedig némi fogalmat nyújt­hat a hivatalos lap mai számának következő kimu­tatása : A váczi orsz. fegyintézetben házilag kezelt iparüzlet 1877. évi tiszta jövedelme 48429 frt 68 kr; ebből az államkincstár javára 40001 frt, 35 kr, a fegyenczek részére 7931 frt 57 kr és a fegyencz­­segélyalap gyarapítására 496 frt 76 kr esett. 1877. évben a költségvetési törvény értelmében az állam­­kincstár javára tényleg átengedtetett 30000 frt kész­pénzben. Vagyoni álladék 1877. végén: cselekvőben 65621 frt 89 kr — szenvedőben 912 frt 22 kr, vagyis 64709 frt 67 kr tiszta vagy­on. 1877. évben 123420 iparos munkanap volt s igy a tiszta jöve­delemből fejenkint és naponkint minden mun­kaképes fegyencz után esik az államkincstár javára 32.10 kr, a fegyenczek javára 6.428 kr. 1877. évben a szabó, czipész, asztalos, esztergályos, ács, ká­dár, kovács, lakatos, aranyozó, könyvkötő, papirké­­szitési és kőműves iparágak űzettek. A fegyintézeti iparüzlet nagyobb államszükségleti vál­lalatai: katonai és honvédségi ruhák, az egész országban alkalmazott posta-altisztek és szolgák, a méntelepeknél alkalmazott legénység, a törvényszé­keknél alkalmazott börtönőrök, hivatalszolgák ruhái­nak előállítása, az államilag kiadott tankönyvek kötése, a vakok­ intézetében szükséges lábbelik előál­lítása, stb. A fegyenczek 1877. évben 28277 akó hor­dót készítettek. A farsang. N.-Abonyból írják nekünk, hogy ott e hó 9-én volt a casinói bál, mely fényesen sike­rült. Oly sok szép hölgy volt jelen, hogy elnevezték »a szép menyecskék báljának.« Jelen voltak: Dezsőf­­fy Elekné (Nógrádból), Gullner Gyuláné, Gullner Pálné sz. Kormuth Bella, Istvánfy Kálmánné (Buda­pestről), Lukács Gizella k. a., Lipthay Györgyné (Törteiről,­ Lukács Gyuláné, dr. Lencsó Ferenczné (Új-Szászról), Márton Biri k. a., Niketics Juliska k. a. (Váczról), Sivó Józsefné sz. Perényi Ernesztina, Sivó Miklósné, Veress Tihamérné stb. — Nagy-Kállóban, a megyeház termében e hó 9-én fényes bál volt a megyei közkórház javára, a jövedelem megközelíti a 600 irtot. A tánczolók közt voltak s kiváltak: a Zoltán nővérek Debreczen­

Next