Pesti Napló, 1878. február (29. évfolyam, 30-53. szám)

1878-02-22 / 48. szám

zik Csáky László gr. Csemegi Károly a szakaszt pártolja. Cziráky János gr. a nyilvánosság bővebb körülírását tartja kívánatosnak. Ezzel az ülés 11i 4 órakor véget ért. Budapest főváros közgyűlése,­ ­ febr. 21. A ma folytatólagosan tartott közgyűlésen az árvízveszélyek meggátlására teendő intézkedések ügyében történt előterjesztéseket, melyeket a középí­­tési bizottság javasolt, elfogadták s a közlekedési minisztériumot felkérték, hogy vegyes bizottságot hívjon össze, mely a teendők fölött tanácskozzék s ha ezt nem volna hajlandó összehívni, a Duna-sza­­bályozási terveket közleni szíveskednék. A Duna-balparti vízmű kiterjesztése iránt teen­dő intézkedésekről s ezzel kapcsolatosan Wein János vízvezetéki igazgatónak és a középítési bizott­ságnak felvilágosító előterjesztéséről szóló jelentést tudomásul vették, valamint azon értesítést is, hogy a Duna-jobbparti vizmű terveinek megvizsgálására összeállított suryból kilépett Zsigmondy Vilmos helyébe Ybl Miklós választatott meg. Molenda János és érdektársai folyamodtak a II. ker. kacsa-utczai háztulajdonosokra kivetett kö­­vezési és járdarakatási illeték törlése iránt. Ezen ügyet a jogügyi bizottsághoz utasították. A belügyminiszter leiratát, a szemét kihordás költségeinek fedezésére 1878-ik évben szedendő 1/2 házbérkrajczár illeték iránt — tudomásul vették. H­a­n­d 1l Károly gyógyszerésznek kérvényére új gyógytára számára az osztrák államvasúttól a Margithídhoz vezető úttól felfelé eső területet je­lölték ki. A mutatványi előadások után a köztereken és utczákon elfoglalandó területért a házi pénztárba fizetendő díjakat a számvevőség javaslata szerint ál­lapították meg. Hahn szül. Singer Eleonóra kérvényére az új vásártéri telke után hátralékos 4618 forintnyi vételár lefizetésére kért két évi halasztást meg­adták. A liquidáló bizottság javaslatára a be nem hajtható 46 tétel után járó 8821 frt leírásába bele­egyeztek, s elfogadták G­erlóczy alpolgármester azon javaslatát, hogy az ilyen kétséges követelések ne töröltessenek végleg, de a számvevőség se legyen kénytelen azokat évről-évre elkönyvelni, hanem kü­lön kimutatásban »kétséges követelések« czíme alatt világlatban tartani. Több fővárosi jótékonyczélű intézet és egylet részére a segélyt azon arányban szavazták meg, mint ezt a bizottság ajánlotta s lapunkban már kö­zölve volt. Az iskolai takarékpénztárakra vonatkozó sza­bályzat módosítása tárgyában tett előterjesztés­t a nemzetgazdasági egyletnek ezen ügyben benyújtott folyamodványa tudomásul szolgált. Ezzel az ülés véget ért. Különfélék. Febr. 21. (Berlinben) e hó 18-kán ünnepeltetett meg az udvarnál a kettős esküvő. A koronaherczeg leg­id­ősb leányát, Sarolta hgnőt nőül vette a mei­­n­i­n­g­e­n­i örökös herczeg, Frigyes Károly herczeg leányát, Erzsébet hgnőt nőül vette az olden­­b­u­r­g­i örökös hg. Az ünnepélyek az egész hetet igénybe veszik. Az esküvőn jelen volt a b­e­l­g­a ki­rály és királyné, a walesi herczeg, az egész diplo­­matiai kar stb.. Bismarck hg az utolsó órában bocsánatot kéretett, hogy nem jelenhet meg. Neje és leánya azonban jelen voltak. Az esküvő este 7 órakor történt az udvari kápolnában. A nászkíséretben kü­lönösen feltűnt Dönhof grófnő, az ünnepelt berlini szépség, fehér ruhában, Károlyi grófné gazdag arany hímzésű veresbarna bársony ruhában és lady Russel világoskék ruhában. A két menyasszonynak a császárné illeszté homlokukra a koronát; a koro­nák aranyból s gyémántokból állottak.Az esküvő es­téjén tartatott a fáklyatáncz, melyen a miniszterek tánczoltak az udvar előtt; minthogy csak 9 aktiv miniszter van, s a tánczhoz 12 kell, három nyugalma­zott minisztert is megtánczoltattak. (Greister Etelka) a moszkvai és szt.-pé­­tervári színpadokon roppant sikereket arat; az orosz lapok hónapok óta tele vannak dicséretével; moszk­vai lapok leírják, hogy az ottani közönség, bár az opera társaság minden kritikán alul áll, a legfelcsi­­gázottabb árak mellett is zsúfolásig tölti meg a szín­házat, mikor Gerster Etelka fellép, a moszkvai ifjú­ság rajong érte; mikor távozott, úgy panaszkodtak utána, hogy notre soleil disparait.« A Novoje Vremja moszkvai tárczalevelezője, ki ezt említi, azt írja ez­után, hogy e »nap« után következett egy csilla­­gocska, t. i.: E h n n Berta asszony Bécsből. (Az oroszok részére) monarchiánkban 100 ezer pár csizma készül megrendelésre, s ezek egy részét Prágában, Bécsben, Brassóban, Buda­pesten (a dunaparti Schmidt gyárban 30 ezeret) lázas sebességgel mártius első napjaira állítják ki. (Idősb Elekes Károly,a gyula-fehérvári ev. reform, lelkipásztor, a gyula-fehérvári ev. reform, egyházmegye esperese, az erdélyrészi ev. reform, egyházkerület generális nótáriusa és igazgató taná­csosa, nemes Alsó-Fehér megye közigazgatási bizott­ságának tagja, Gyula-Fehérvár város díszpolgára és képviselőtestületi tagja, a gyula-fehérvári városi ca­sino-egylet-, takarék - és kölcsön-kisegítő-pénztár elnöke 65-ik évében, február hó 14-én Gyula-Fehér­­vártt meghalt. Béke poraira! (Iskolai takarékpénztárak.) A bu­dapesti kereskedelmi akadémiában f. é. január hóban 321 tanuló közül 111 takarított 326 frt 90 krt. A pesti polgári kereskedő-testület vasárnapi iskolájá­ban 453 növendék közül 91 tett be 130 frt 50 krt. A körmöczbányai állami főreáltanodában a tanulók összes száma 232, ezek közül betéteket hozott 47, a betétek összege 160 frt 88 kr. A sz.-fehérvári reál­is­kolában 179 növendék közül 82 takarított 85 frt 65 krt.­­ A budapesti VI-ik kerületi polgári isko­lában 369 tanuló közül 39 tett be 54 frt 13 krt. A helybeli Bezerédy utczai községi elemi­ népiskolában 340 fitanuló közül 159 takarított 75 irtot, és 360 leány növendék közül, 165—115 forintot. Az ugyan ezen tanodában berendezett esti ismétlő tanfolyam­ban, 40 látogató 35 irtot tett be. A szombathelyi községi iskolában 109 fitanuló 103 frt 88 krt és 108 leány­t 62 frt 43 krt takarított meg. A szi­­vatzi községi tanodában 36 növendék közül 17 tett be 23 frtot. Várpalotán 120 tanuló közül 98 hozott 287 frt és 89 krnyi betéteket. Farsang. A népszínház alap javára vasárnap f. hó 24-én álarczos bált rendeznek, mely oly érdekes és pikáns lesz, mint az idén nagyon ke­vés volt. A rendezők báró L­i­p­­­h­a­y Béla és Stei­ger Gyula , részt vesznek benne a főváros összes mű­vészei ; a nemzeti, nép- és gyapjúutczai színházak ki­váló művésznői írásban ígérték meg, hogy ott lesz­nek. Minden jegygyel egy sorsjegy is jár a f. u. apr. 30-án húzandó sorsjátékra. Jegyek a (sorsjegygyel) együtt 2 írtjával válthatók a népszínház rendes pénz­táránál és a falragaszokon megjelölt kereskedé­sekben. — Bicskén szombaton volt a c a s i n 6 b­á­­­s igen jól sikerült. Számosan voltak jelen a vidékről. A hölgyek közt voltak : Kégl Róza és Emma, Svoy Ilka, Türk nővérek, Kuzmich Irma, Schusztek Adél, Nagy Emilia, Schiffer Teréz, Turtner Anka, Kiss Irma, Patrovics Anna, Jurászek Ödönné, Zagler Ká­­rolyné stb. — A f. hó 12-kén a »pozsonyi akadé­miai jogászsegélyző egylet« javára, Szapáry-Ráday Biri grófnő pártfogása és gróf Szécsen Miklós bál­bizottsági elnök vezetése alatt, a városi vigadó ter­mében megtartott »jogászbál« fényesen sikerült és a számadások átvizsgálása után 1128 frt 54 krnyi tiszta jövedelmet tüntet fel, mely összeg a fentne­­vezett jótékony czélu egylet alaptőkéjéhez csatol­­tatott. — Egerben f. hó 16-án tartá az egri if­júsági olvasó kör rendes évi tánczmulatságát, melylyel az idei elite-bálok befejeztettek. A házi asz­­szony Engel Jakab kömlői földbirtokos neje volt. A négyeseket 60 pár tánczolta, és a mulatság az egyleti könyvtár javára 130 frtot jövedelmezett. Helyi hírek. (A r­e­g­a­t­e-a­d­ó­k k­i­v­e­t­é­s­e) ma befejezte­tett ; az érdeklettek bevallásaihoz képest a bor, sör és pálinka után összesen 244.000 frt fizettetnek; minthogy azonban e czimen 265.000 frt van a fővá­rosi költségvetésben előirányozva, a többletet úgy fogják beszedni, hogy még bizonyos százalékot vet­nek ki az egyes korcsmárosokra. Az eddigi bevallá­sok alapján eszközölt kivetési kimutatás f. hó 25-től márt. 4-éig megtekinthető a kerületi elöljáróságok­nál ; az érdeklettek a rájuk kivetett összegre, vala­mint mások bevallásaira nézve mart. 5-től mártius 19-ig nyújthatják be felszólamlásaikat a kerületi elöljáróságoknál. (Üres lakás) a fővárosban — a legújabb kimutatás szerint — összesen 2046 van, és pedig többi közt a belvárosban 164, a Lipótvárosban 217, a Terézvárosban 574, a Józsefvárosban 337, a Fe­­renczvárosban 153. Ezen eredményhez képest a há­zak után az államadókból 23.461 frt, a községi pót­adóból 11.820 frt, a házbérkrajczárokból 8.126 frtot leírtak. (A pesti jótékony nőegylet­ utolsó választmányi ülésében a f. február havára méltó házi szegények között leendő kiosztásra összesen 1.795 frtot o. é. utalványozott ki és pedig havonkint rende­sen segélyezetteknek 157 frtot, 1/4-ed évenkint része­sítetteknek 1.317 frt és egyszer mindenkorra segé­lyezetteknek 321 frtot; ugyanezen alkalommal a választmányi nők 48 új — a szegények anyagi viszo­nyait tárgyazó — vizsgálatról is tettek jelentést. Ugyanezen ülésben az egyleti titkár a nőegylet ál­tal január 20-án a vigadóban tartott álarc­os bál és ugyanakkor rendezett sorsjátéknak eredményére vo­natkozó jelentését mutatván be, kitűnt, hogy a tiszta jövedelem — beleértve a felülfizetéseket — mintegy 1000 frtot tett ki. Az egylet ezen jelentést örvende­tes tudomásul vévén, mindazoknak, kik a bál sike­rültéhez akármely módon közreműködtek, jegyző­könyvileg őszinte köszönetét fejezte ki, nevezetesen azoknak, kik a belépti- és sorsjegyeket minden díj nélkül elárusították, vagy kik a sorsjátékhoz külön­féle tárgyakat ajándékoztak, valamint mindazon em­berbarátoknak, a­kik fölülfizetések által a bár jöve­delmét gyarapították. Megjegyzendő még, hogy a légszesztársulat a bál világítási költségeiből az egy­letnek 54 fatot engedett el. (Öngyilkosság.) A kerepesi­ uti »Fehér lóhoz« czimzett fogadóban ma d. u. 3 órakor Leder­­mann Henrik, varannói sz. 24 éves kereskedő segéd­pisztolylyal meglőtte magát. Mikor a zajra bejöttek hozzá, volt még annyi ereje kérni a körülötte állókat, lőjjenek rá mégegyszer, hogy meghaljon. Két fitot találtak nála. Kórházba vitték , az orvosok nem re­mélik életben maradását. A Pesti Napló táviratai. A háború. (Ered. sürg.) BéCS, febr. 21. Tegnap este több delegátus meg volt hiva. gróf An­­drássyhoz ilten estélyre; a keleti kérdésről fesztelen társalgás folyt, melyből a meghívot­tak azon benyomást nyerték, hogy a mon­archia izolálva látja magát, és si­kernek fogja tekinteni, ha megen­gedik neki Bosznia és Herczegovi­­na occupátióját. Bécs, Páris és London közt élénk sür­gönyváltás foly az előkészületi czélokra fel­veendő k­ö­z­ö­s ü­g­y­i kölcsön iránt. Bécs, febr. 21. A Pol. Corr. azt írja, hogy a függőben levő angol-orosz alkudozások a két fél Konstantinápoly előtti hatalomkifejtésének határait illetőleg ismét válságosak lettek. Anglia nem igen hajlandó hajóhadát kivezetni a Dardanellákból, vi­szont Oroszország részéről is előtérbe lép a szándék megszállni Konstantinápolyt. London, febr. 21. Az alsóházban North­­cote kijelenti: Az Oroszországgal folytatott alkudozások eredménye a következő: Orosz­ország kötelezi magát, hogy a Gallipoli fél­sziget vagy a Bulér-vonalak egy részét sem szállja meg és az európai oldalról nem küld csapatokat a Dardanellákba, Anglia pedig arra kötelezi magát, hogy a Gallipoli félszi­geten nem fog csapatokat partra tenni és az ázsiai oldalon nem szállja meg a Dardanel­­lákat. London, febr. 21. Az alsóházban Rourke jelenti, hogy a krétai angol consul az általános felke­lésről szóló híreket nem erősíti meg, sem pedig azt, hogy Beth­mosban mészárlás történt volna. Stanley kijelente: Egyáltalán kétes, hogy a tengerészeti és hadügyminisz­tériumoknak szükségük lesz-e a póthi­telre. (Ered. sürg.) Bécs, febr. 21. Az Ag. Ha­vas azon híre, hogy sem Bismarck, sem Derby, sem Gorcsakoff nem akarnak részt,­­venni a conferentiában, eddigelé nem erősít­­tetik meg; még mindig a conferentia alapjai­ról alkudoznak és csak azután kerül a sor a személy kérdésekre és a megnyitás idejének megállapítására. London, febr. 21. Ma délelőtt miniszterta­nács tartatott. A lord-cancellárnak, ki egy perben elnökölt, el kellett napolnia a per tárgyalását, hogy a min. tanácsban részt vehessen. A felsőházban lord Derby kijelente, hogy a conferentia színhelyét illetőleg a nehézségek el vannak hárítva. A conferentia Baden-Baden­­ben lesz. Ausztria-Magyarország azt javasolta, hogy a conferentia március első hetében kezdődjék; úgy hiszi, hogy az egyik kormány rövidnek tartja ez időt; két kormány azt javasolta, hogy a conferentián kül­ügyminiszterek vegyenek részt; Angolország nagy­követet fog küldeni; úgy hiszi, a legtöbb kormány ezt fogja tenni. Bécs, febr. 21. A Pol. Corr. jelenti Bukarest­ből, hogy Románia erélyes tiltakozása Widdin várá­nak orosz csapatok általi átvétele ellen figyelembe vétetett és Widdin ma átadatik a román hadseregnek. (Ered. sürg.) Bukarest, febr. 21. Nagy izgatottságot okoz azon hír, hogy a román hadsereget két táborba fogják behívni és le­­fegyverezni, a polgári őrséget pedig felosz­latják. Szent-Pétervár, február 21. Az Agence Russe, valamint az összes orosz sajtó minden fenn­tartás nélkül helyeslik Bismarck beszédét. Az A. R. azt mondja, hogy az angol hajóhad bevonulása a Bosporusba, annak gyarapítása kilencz új pánczélhajóval, a csatorna-hajóhad közeledése Gibraltárhoz, az Angolországban folytatott hadké­születek nem igen alkalmas eszközök békés értekez­letek megkezdésére, mert csak azon eredményük lehet, hogy a törökök még inkább ellenszegülnek és ennek következtében a conferentia késni fog. (Ered. sürg.) London, febr. 21. A Times je­lenti Perából: Namyk pasa megbizatott, eszközölje ki módosítását azon állítólagos feltételeknek, melyek szerint a mozlimek mind kiüzennének Bolgárország­ból és ennek határai Konstantinápoly szomszédságáig terjednének. London, febr. 21. A Times jelenti Párá­ból, f. hó 20-ikáról : Namuk pasa Szt-Péter­­várba megy, kieszközölni a czártól az orosz meghatalmazottak által ajánlott azon szigorú békefeltétel megváltoztatását, hogy az összes mozlimek kiutasít­tatnak az új bolgár fe­jedelemségből, melynek határa csak néhány mérföldre volna Kon­st­an­tin­áp­oly­t­ó­l. Az angol csatorna-hajóhad Gibraltárból a Levanteba ment. (Ered. sürg.) Bécs, febr. 21. AN. Fr. Pr. je­lenti : Andrássy grófhoz tegnap estére meg voltak hiva: gróf Trautmannsdorf, Lichtenstein herczeg, Winterstein báró, dr. Rechbauer, Herbst, Giskra, Suess, Demel, Kuranda, Plener, Walterskirchen, Cori­ini, Schaup, Gross és Weeber. Az összejövetel czélja volt, meghatározni, hogy a delegátiók miko­rára hivassanak egybe. Andrássy legkésőbb mart. 2-ikáig kívánná a delegátiókat egybehívni, de ezúttal is csak rövid ülésszakra, melyben a költségvetés ideiglenes megszavazása még három hónapra terjesztetnék ki. A jelenlevők nyilatkozatai után ítélve e kívánság teljesíttetni fog és egyelőre a delegációban nem is lesz külügyi vita. Andrássy a bizottságban exposét fog adni a külügyi helyzetről. Versailles, febr. 21. (A kamarából.) A val­lásügyi költségvetés a papnöveldéi tanfolyamokat korlátozza. E tétel tárgyalásakor M­u­n azt mondá, hogy a költségvetési bizottság ellensége a katholicis­­musnak, pedig ez megalapította a világ szabadságát, holott a forradalom mit sem adott a népnek. A közoktatási miniszter azt feleli, hogy a kor­mány nem tűr államot az államban és el van tökélve megvédeni a polgári társadalmat. A kérdéses tétel 313 szóval 107 ellenében, az összes kiadási előirány­zat pedig egyhangúlag szavaztatott meg. Berlin, febr. 21. (A tőzsdéről.) Játékpapírok a credit­anstalt kedvező mérlegéről terjedő hírek folytán eleinte igen szilárdak, de utóbb a contremine nyomása miatt gyengültek; vasutak csendesek; osz­trák járadékok és orosz állampapírok engedtek; pénz: 2,/2°/o- M. keleti vasút 56, m. keleti vasúti elsőbbs. 63.75, m. kincst. utalv. 95.20, magyar aranyjáradék 78.40, osztr. aranyjáradék 63.70. Az uj pápa. (Eredeti sürg.) Róma, febr. 20. Az uj pápa koronázása vasárnap lesz. A pápa azért vette fel a Leo nevet, mert jelezni akarta, hogy küzdeni fog Bismarck és a czár ellen, de transactióba nem bo­csátkozik. (Ered. sürg.) Rollia, febr. 21. A pápa, midőn tegnap a bibornoki ruhák helyett pá­pai öltönyt vett fel, a maga bibornoki kalap­ját Ricci, eddigi majordomus fejére tette, ezzel bibornokká nevezve ki ezt, egyúttal megtette camerlengonak is. A bíbornokok ma délelőtt hódoltak az új pápának a Sixtus kápolnában. A pápa ezután Ausztria-Magyarország, Francziaor­szág, Spanyolország és Portugália nagyköveteit fogadta. A franczia nagykövet­tel hosszabb ideig értekezettt. Róma, febr. 21. Jó forrásból jelentik, hogy a pápaválasztás nem adoratio, hanem szavazás által történt. Miután B­i­­­i­o kijelentette, hogy nem lép fel jelöltnek, kilencz hive Peccire szavazott. Midőn a szavazás eredménye ismeretes lett, a bibornokok tér­det hajtottak Pecci előtt. Ma reggel történt a Sixtus-kápolnában az ün­nepélyes hódolás és a lábcsók; délután a pápa a diplomatiai testület szerencsekívonatait fogadta. A Voce della Verita jelenti: F. hó 19-én reg­gel csak kevés szavazat esett Peccire, a délutáni szavazásnál Pecci szavazatainak száma egyszerre 35-re emelkedett. f. hó 20-án reggel Pecci 44 sza­vazatot kapott, e szerint meg volt választva. A világ minden részéből uralkodóktól, állam­főktől és egyletektől szerencsekivánatok érkeztek a pápához. Róma, febr. 21. Lasagni, a conclave titkára ideiglenesen megbizatott az államtitkársággal. Hir szerint a pápa F­r­a­n­c­h­i bibornokot fogja állam­titkárnak kinevezni. A pápa koronázása vasárnap lesz a Sixtus­­kápolnában. A pápa Schwarzenberg bibornokot pro-camer­­lengonak nevezte ki. Bécs, febr. 21. A W. Abendpost írja: A con­clave tegnap bevégezte a szent atya kánonszerű vá­lasztását és Pecci bibornok, mint XIII. Leo elfo­gadta szent Péter székét. Ez eseményt nemcsak a katholikus világ fogja mint felette örvendetesét és jelentőségteljeset üdvözölni; — a pápaválasztáshoz fűződött sokféle aggodalom közül egy sem valósult meg; rendes, semmiféle differentiát nem okozó for­mák közt ment végbe és az olasz kormány is legle­­gálisabb módon teljesítette azon ígéretét, hogy ol­talmazni fogja a conclave teljes szabadságát és füg­getlenségét. BOOS, febr. 21. (Osztr. é. zárt.) Hitelrészv. 233.10. Ga­­licziai 244.—. Allamvasut 260.—. Rente 68.75. 1860-as 111.50. 1864-es 138.25. Ezüst 105.20. London 118.50. Unio­bank —.— Alt. építő bank —. Angol-osztrák 98 50. Lombard 76.—. Tramway —.—. Hitelsorsjegy 161.25. Napoleonhor 9.48V2.— Arany 5.62—. Frankfurt 57.60. Porosz pénzutalvány 58.45. Török sorsjegy 14 50.­­ Angol épitő­bank —.—. — Arany­­járadék 75.10. Bécs, febr. 21. (M. é. zám­.) Magyar földteherm. kötv. 78.—. Salgó-Tarján 84.—. Magyar hitel 221.90. Magyar zálog­levél 95.—. Erdély 104.50. Magyar keleti vasút 66 50. Magyar sorsjegy 76.75. Magyar földhitel 27.25. Magyar vasúti kölcsön 98.50. Anglo-Magyar —. Franco magy. bank . Alföld 114.-. Magyar északkeleti vasút 110.50. Keleti Vasúti elsőbbi kötv. 64.80. Tiszai vasút 170.—. Aranyt. 91.80. Bécs, febr. 21. (Esti zárlat.) Hitelrészvény 230.60. Ma­gyar hitelrészvény 222.25. Lombard 75.75.­­ 1864-es — .— Ezüst —.—. Járadék 63.45. Magyar földhitelbank —.—.— Angol-osztrák 98.60. Államvasut 259. — . — 1860-as — Magyar sorsjegy —.—. Napoleon d’or 9.47­2. Aranyjáradék 91.90. Unio­bank —.—. Fázis, febr. 21. (Zárlat.) 3°10-es évjárulék 74 27. Olasz évjárulék 74.35. Mobilier hitelrészvény 170.—. Török sorsjegy 32.25. 5%-os évjárulék 110.47. Osztrák államvasut 555.—.— Lombard 166.—. Osztrák földhitelrészvény —.—. Aranyjára­dék 64.85. Fázis, febr. 21. 6 a b n a ü z l e t. (Zárlat.) Liszt 8 márka, folyó hóra 64.35, martiusra 64.75, márt.—áprilisre 65.25, mártiustól négy hónap­ra 65.50. — Repczeolaj folyó hóra 96.75, mártiusra 96.25, április—májusra 95.75, májustól négy hónapra 93.50. — Szesz folyó hóra 58. — , februárra 58.50, májustól négy hónapra 59.75. — Cukor finomított 144. — . Berlin, febr. 21. G­a­b­n­a ü­z­­­e­t. (Zárlat.) Búza april—májusra 204.50, május—júniusra 205.50. Rozs hely­ben 145.—, februárra —.—, april—májusra 146.­, május— júniusra 145.—. — Zab februárra 138.—, april—májusra 140.—. — Repczeolaj helyben 69.50, februárra 68.90, april—májusra 69.—. — Szesz helyben 52.—, februárra 52.—, april—májusra 53.20, május—júniusra 54.40. Köln, február 20. Búza martiusra 21.70, májusra 21.40. Rozs martiusra 14.65, májusra 14.95. Repcze­olaj helyben 37.20, májusra 36.30. Közgazdaság. Üzleti hirek. Az értéktőzsdéről. Budapest február 21. Az esti tőzsdén külföldi tőzsdékről jelzett alacsonyabb jegyzékek lanyha hangulatot keltettek, osztr. hitel részv. 233.25 ről 230.80-ig, magy. hitel részvények 222-ről 221-ig csökkentek. A bécsi értéktőzsdéről. (Ered. sürgöny.) Bécs, febr. 21. A déli tőzsdén nagyobb összegekben eszkö­­zölt értékesítések jelentékeny react­iót keltettek, befektetési értékek is lényegesen hanyatlottak, mig aranyvaluta valami­vel szilárdult. Zárlat : oszt. hitel részv. 232,75, magy. hitel részv. 222, osztrák államvasut 258, alföldi 114.50, magy. sorsjegyek 76.75, magyar kincstári utalványok 1­17.75 és 110.50, magyar aranyjáradék 91.80, oszt. aranyjáradék 74.65, 20 frankos arany 9.48. Kivonat a Budapesti Közlönyből. — Február 21. — Árverések, árlejtések: Budapesten, márt. 13. a főváros területén 1878-ban eszközlendő kövezetmun­­kákra árlejtés az uj városházán. Mart. 26. Wohlmuth Teréz ó­ budai háza és kertje 1461 ft. — Mart 30. Kiss Sebestyén gellérthegyi háza és szőlője 1010 ft. — Mart. 15-ig a városhoz ajánlatok a pesti vízműhöz szükséges két nagyobb (129 lóerő) gőzszivattyu gép szállítása iránt. V­i­dé­k­e­n, Czegléden, mert. 12. Mama Tóth János­­ház része. — Sopronban, mart. 28. Ackerl Mária ház része. — Lieb­ingen (Temes) apr. 1. Weidenbach Miklós háza és telke 22­0 ft. — Oltován (Beszterczebánya) mart. 8.Schnierer Tamás és Nocska Máté ingatlanai 2400 és 3300 frt. — N.­­Váradon mart. 14. Éhik Mihályné háza 5000 frt. — Pamukon (Marczstl) apr. N­. Hamvai Kovács Aurél ingd­. 80,000 frt. — Debreczen­ben mart. 4. Balla Gábor hagyatéki háza és 4 hold földje 10,00 frt. — Gyirokon (Temes) mart. 28. a község in­gatlanai 18267 frt. — Oroszlámoson (N.­Kikinda) april 19. Tokov Rachilla ingatlanai 5015 frt. — Csatán (Léva) mart. II. Varga Ignácz és Török Péter ingd­. 742 és 1413 frt. — Mopron apr. 10. Kornsee Ferencz ingatl. 1300 frt. — Beleden (Sopron) mart. 29. Pálffy József kültelke 1102 frt. — Sopronban martius 13-dikán Willing Mihály több rendbeli ingatla­nai — Pestesen (N.-Várad) martius 26-ikán özv. Horváth Mi­hályné és társai ingatlanai. — Gyöngyösön apr. 6. Szánthó Endre ingatlan 5192 frt. — B.-Lugoson mart. 19. Deutsch Dá­vid háza és ingatlanai 8886 és 702 frt. — Kevermesen (Makó) mart. 11. és 12. Fábián József, továbbá Kurella József, nem­­­különben ifjú Fodor Pál és végül Haleczkai József ingatla­­­­nai — Németiben (Sopron) apr. 29. Dr. Gyalok­ai Gy. ingó­­s­ságai 2000 és ingatlanai 3000 frt. — Csécsen (B. Gyarmat)­­ mart. 12. Drevenka János ingatlanai 2792 frt. — Harasztiban mart. 12. ifj. Gerstenbrein János ingatlanai 2436 frt. — Zomborban, apr. 15. özv. Morokvasits Dömötörné házai 6000 frt. — Varrasm­on (N.-Szombat) mart. 11. Jurák Márton ne­mesi birtoka 2000 frt. — Maros-Vásárhelyen apr. 4. Ajtai Sámuel he­telke 9113 frt. — Szabadkán mart. 18. özv. Ter­­tit­s Jószóné háza és telke 1600 frt. — Kunhegyesen apr. 17. Szánna Gábor ingatlanai 11,639 frt. — Apatinban apr. 7­. Schwarz Károly zsellérháza és szőlői 2550 frt. — Érmihály­­falván (Székelyhid) Szarvady Emilia és Kovács János háza 7500 frt. — Egerben mart. 6. Joó Sámuelné két háza 2500 és 6OO0 frt. — Esztergomban mart. 6. Bergmann János és Fekete Aloyzia háza 4000 frt. — Temesvárit mart. 26. néh. Joannovits Franciska háza 10,000 frt. Csőd. Perlesz József szántóval lakos ellen, hej. mart. 20-ig, perügyelő Buchwald Lázár. Pályázatok. Akna-Rahóra végrehajtó, 4 h. a. — Nyiregyházi tvszékhez írnak, 4 h. a. Meteorologiai jegyzetek. A meteorológiai magy. kir. központi intézet időjárási távirati jelentései 1878. évi február 21-ről, reggeli 7 óra. A megelőző 24 óra alatti tünemények. — A légnyomás mindenütt emelkedett, Bregenzben és Szatmárt 4.6 m­. m.-rel. A hőmérsék többnyire kevéssel sülyedett, Ungvárt 5.9 fokkal. Csapadék nem méretett. Ózonmérő : Budapesten nappal 0, éjjel 0. A tenger Póla mellett csendes. Fiume mellett fodros. Nemzeti szinházi Népszínház. Ma február 22-én Ma, febr. 22-én A JÁRVÁNY A TOLONCZ. Vigjáték 4 felvonásban. Irta 100 arany pályadijt nyert ere­­dr. Sch­weiczer J. B. Fordította heti népszínmű dalokkal, 3 Bercsényi Béla, felvonásban, irta Tóth Ede, Személyek­ zenéjét Erkel Gy. Romberg, őrnagy Bercsényi Kontra Fridolin Tihanyi Minna, neje Helvey L. Krizsa, felesége Párt­ényiné Erna,unokahuga Kocsisovszky Vágó Mik­ós Egri Sturwitz Szigeti J. Ábris Karikás Seldenek Kuno Náday Rézi Szabó K. Seldenek Alfréd Benedek Lőrincz Solymosi Stumm Berta Lendvayné Dolgos, jegyző Kolozsvári Görlitz­er Vízvári Rigó, biró Kovács I. Rehbock Újházi Péter, kisbiró Pártényi Schult­zné Fürediné Ördög Sára Lukácsyné Anna Kölesi M. Angyal Liszka Sziklai E. Kezdete 7 órakor. Mravcsák Johann Horváth w ----­a • E g -g o, szól Észlelési állomás S, „ 1 3* Felhőzet E. S 2 '­*» n---------------------3 £3 ” iránya erősség Bregenz 777.0— 1.1 — _ köd “ Prága 76.1 — 1.8 E 1 » Bécs 75.3 — 0.3 — — » Sopron 74.4 -1 3.3 DK 3 derült Magyar-Óvár 76.3 -1- 3.1 EK 1 borult Trencsén — — — — _ Beszterczeb. 78.2 — 2.7 — — köd Budapest 76.4 -­- 1.2 — — » Szolnok 75.5 -1- 1.0 DNy 2 derült Debreczen 77.6 — 0.8 DNy 1 bruit Ungvár 76.1 — 4.8 D 1 köd Szatmár 77.0 — 0.2 DNy 3 borult Nagy-Szeben 75.4 -1- 1.2 Xy 1 köd Orsová 76.8 -1- 1.4 — — borult Szeged 76 1 — 0.7 — — borult Csáktornya 76.1 -1 1.2 Ny 1 » Zágráb 76.7 -1- 2.3 — — » Fiume 74.1 + 5.2 EK 3 derült Póla 73.7 + 3.8 K 1 » Vízállás február hóban. Felelős szerkesztő: Urvéry Lajos. „ . _ , „­0 fölött 0 alatt, Napja Hol? ——------------------Időjárás _________________________méter méter 21 Budapesten 1.83 . felhős » Pozsonyban 1.85 . ködös » M.-Szigeten 0.«1 . felhős » Szathmáron 0.40 . száraz » Tokajban 0.44 , felhős » Szolnokon 0.10 felhős » Szegeden 0.47 , ködös 20 Aradon . 0.82 felhős » N.-Becskerek 0.45 , ködös — Bezdán (Fer. cs.s , ■ _ — Verbászon . , — 21 Eszéken 0.98 , felhős » Barcson 0.41 , felhős 21 Sziszeken 0 10 . » — Mitroviczon . , _ — Zimonyban . . — 21­­­Orsován 2 56 , felhős A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzetei febr. 21. 1 . Utolsó árkelet | Utolsó árkelet | utolsó árkelet Értékpapírok n Értékpapírok ---------|---------,3 Értékpapírok-------—|-------­|________________________Pénz ára » __________________pénz [ Ara­m pénz Államadósság. „ „ a) Gőzmalmok. Záloglevelek Magyar vasúti kölcsön . 98­­5 99 25 „ gömöri áll. zálogl. 5°/o-----— — 500 C« ^­ordia-malom .... 405 — 410 — Magy. földhitelintézet 5'/»% 95 25 95 f,r „ keleti vasút I. kib. . 65 — 65 ß° 500 Első budapesti­ m­e­gra . . 955 — 960 — n r 5 „ 85 25 85 f,0 „ keleti vasút II. kib. . 74 50 75 — 200 Er­­bet-malom . . . 222 — 224 — n arany v. ezüst 5% 101 50 102 _ „ államk. v. 100 frt. ar. 66 75 67 25 500 Hen­­r-malom . ... 590 — 600 — n jelzálogbank 50/szo 79 50 80 — „ sorsjegy kölcsön 100 frt 77 — 77 50 160 Luszt, malom...................... 209 — 210 — n ált. földh.­r.v.t. 6% 79 — — _ „ 50 frt darab 77-- 77 50 200 Molnárok­­é sütő*.malma 33 7— 340 — « » „ 5V»°/c zr. - — — 1871- iki magy. államkötv. . —• — __ — 1000 Pannonia-m m .... 1 ISO — 1130 — Pesti kereskedelmi-bank 6% 91 91 50 1872- iki „ „ ------— — 800 Viktoria-ma om.....................354 — 360 — Kisbirt. földhitelintézete 7°/„ 96 - -- _ 1873- iki m. kir. kincst. ut. 118 — __ — „ „ 6% f6 — — Magyar aranyjáradék adóm. “Vo‘tjí d)Közleke­dsi vállalatok- Elsőbbségek. Földteherm. kötv magy. . 78 50 79 - 200 Alföldi fiumei vasút .. . 114 50 115 - 200 Báttaszék-domborár-rák.5./ -­­-­” ” temesi 77 60­0 Báttaszék-domb.-rákinyi v. __ - - 300 Dunagöahajóz.-társulat 5*', -­­-­» ” *"• I? 101 78 “ 200 Éjszakkeleti vasút ... 112 - 112 50 A „ 6»/,-------------­" " erdélyi ! 76 25 « 75 Dül!­eri?.élyi vasut................. 105 50 100 50 300 Éjszakkeleti vaspálya 5»/,-------------­.. ». , 76 ' 200 Györ-soprin ebenfurti vasút --------------- 300 _ tar 1 5» _________ e TM«'eilti kc,tv ’ 8176 V­, 200 Kassa-oderbergi vasút . . 105 50 106 - 500 Magyar-galíciai vaspálya 5" ' -------------­ffA­­­: 03 so . . -- -- IS S krdw Té zz zz " " " jan'8 julk 5 TM/c 60 80 67 _ S Vágvölgyi vMut........................................ .Hitel“ földhitel 1zTelk. 6 62 50 -­LJ kan/ 67 Osztr. dunagőzhajózási vasút--------------- 200 Kassa-oderbergi vasút 5«/-------------­" " " „mr okt 5»/. 60 80 r. _ ’ílílBudai ,de63T­álya .... 60 - 52 - 200 Vágvölgyi vaspálya 5», --------------­Kisorsolás^^tbból 1500 frt. 111 50 50 200 Peau'közuti'vaspiUya* .* .* ,£ I „1 I Ej Budist, l“ '’ ^ »( Sí­­ • u&Mi VSSEt it? SS SS 7 e) Takarékpénztárak. S -­­-­Pesti, köles. 1871-ből 6“/„ , 88 75 gu 25 100 Lloyd- és tőzsdeépület 5»', 63 - 63 50 — Czeglédi......................... — ________ 'Rénzvremrek 200 Országos központi . ... 73 _ 73 50 Magán-Sorsjegye. Keszve­tOK 1000 Pesti első hazai.................2340 2360 _ n ... , al Rönkök 200 Pest-budai «városi . . . 2335 _ 330 _ °S ak hitelintézet - - - 161 50 162 10 a) Bankon. 150 Pesti külvárosi................ 59 _ 60— Pan­nemdl-80 Által. magy. munk­. hitelb. 18 50 19­­ ,00 Pakrao-daruvár-kutinjai . - _ ----­­100 Anglo-magyarbank . . . ----_ _ 100 Vas-zalamegyei első ... — __ — — a Császári kir. arany ... 5 60 200 Ált. magyar hitelbank . . 222 — 22? 50 , ^ Osztr. magyar 8 frtos arany 9 47 “6? 140 Bihari keresk. ipar és term. I) Különféle Vállalatok. m ~ 20 frankos arany ... 9­4­ ^49 hitelbank — — _ — % g Török arany lira .... _ _ ° 49 200 Franko-magyarbank . . . ----------- — 105 Alagút 58 — 59 — w Osztrák és magyar ezüst . 105 .. .17 — 100 Horvát leszámitoló-bank . ------__ — 400 T és t ’-sa-féle vasöntöde 175 — 180 — Német bir. bankj. 100 m. . 53 3., ^ 50 100 Iparbank ....... 36 — 37 — 200 ösv.kvai­dt-féle szeszgyár . 230 — ----­­„ -) 40 80 Kisbirtok. fél hitelintézete . — — — 800 Gyapju-mosó és bízom. I. m. 150 — ---Váltók árfolyama(3 h óra) 100 Lipót v. b. (lak. és hitel-egyl.) 31 — 32 — 210 Kereskedő testületi épület . 480 — 500 — 100 Magy. áll. földhitel-részv.­t. 27 50 88 — 200 Könyvnyomda „Athenaeum“ 253 — 255 — 41/, Német bankp. 100 n. kir. m. 57 70 57 cm 60 Magyar, jelzálog-hitelbank . — — _ — 500 „ Pesti ... 500 — __3 Amsterdam 100 holl. értés 97 5^ 97 7, 160 Osztrák hitelintézet . . . 233 80 £31 — 200 Kőszén és téglagy. (Dräsche) 41 — 42 _ 2V« Brüssel 100 frankon ... — _ _ _ 200 Pesti iparbank....................108 — 110 — Rimamurányi vasmű . . . 2400 — __2 Páris 100 frankért ... 47 05 47 15 500 Pesti kereskedelmi­ bank . 548 — — 100 Salgó­tarjáni kőszénbánya . 84 — 86 — 2 Marseille 100 frankért . — _ _ _ 100 Pest-budai kézmüvesbank . 47 — 48 ~ 100 « vasöntöde. . ---------------31/, Svájci pénzpiacok 100 frank 4690 47 __ 100 Sziszeki hitelbank .... - — _ — 200 Schlik-féle vasöntöde . . 58 — 61 — 3'/t Zürich 100 frankért . . 46 99 4­­500 Serfőzöde első magyar . . 206 — 208 — 2 London 10 font sterlingért 118 9^ 08 75 b) Biztosító társulatok. 200 Sertéshizlaló..................................................6 Szentpétervár 100 rubelén - L_­­ 200 Sóskúti kőbánya . . . . __________5 Milano 100 lite nnove ital _ _ _ ^ 800 Első magyar biztositó-társ. 1800 — 1850 — 200 Spodium- és csontliszt-gyár 195 — 198 _ 800 Pannónia viszbiztositó-társ. 390 — 395 — 200 Szálloda-részvénytársaság . ----------------100 Pesti biztosító-társulat . . 73 50 74 200 Tégla- és mészégető újlaki — ____________ 300 Unió viszbiztositó-társulat . 142 — 145 — 200^Téglagyár kőbányai ... 46 — 48­­m ^ TM a „ „ Minős. Ár Minős. Ár m .___ Minőség hectoli­­. 1 ermény hectol. 100 kilogr. hectol. 100 kilogr. e r Hl é n­y terben Ar 100 kilog.-ként Búza bánsági aj 1 14 10.55—10.65 75 10.75—10.85 Rozs •..................uj 70—72 7 ,50 7 65 _ „ „ i, 76 10.95—11.10 77 11.80—11.40 „ „ „ i 78 11.55—11.70 79 11.75—11.85 . n J 80 —.____._ — ______Árpa takarmánynak . . 60—62 7 50 7 75 " tiaz&vidéki " j 74 10.90—11.— 75 11.10—11.90 : . . | s pvpi u • ■ G1-6s 8 25 8 78 . pestvidéki „ ' lé 10.65—10.75 75 10.90—11.05 _ égetni való . . • 62—64 0 50 10 20 ’ -IC 11.25-11.30 77 11.35-11.45 „ „ „ ■ 18 11.55-11. 30 79 11.80-11.86 „ „ ” ” " ! 80 _______ _ ___L._ Zab ......................... 41-44 6 55 g 75 - fehérmegyei „­­ 7* 10.80—10.90 75 11.-----11.20 „ „ „ | 76 11.80—11.40 77 11.50—11.60 Tangeri bánsági 75 — _ ” ” ! 78 11.70-11.85 79 11.95-12.05 Tenger‘ bans*81 • • • ~ -• '­­80 ______— ______________ „ bácskai „ ? —.-------.— — —.-------.— „ másnemű ... 73 7 40 7 45 n n n _ * * • • * n * _ _‘ • • Repcze káposzta . . . nélkül — — _ _ j ” m. éjszaka. ” 74 10125—10^6 75 lo‘.45—lo’.55 . . . , ” 76 10.70—10.80 77 10.8'—10. 45 » bánsági ... „ — — — — . ” " ” 78­­.--------79 _.-------­" 1 80 -•-------•­­- -•-------■­­Kéles.......................... ..........ív 1­­ 7 *5 !

Next