Pesti Napló, 1878. február (29. évfolyam, 30-53. szám)

1878-02-23 / 49. szám

49. szám. Budapest, szombat, február 23.1878. Szerkesztési iroda,­ Barátél­e, Ath­enaeum-épület. A lap szetten­i­­részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: 29. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti VS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1874-diki, 29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Évnegyedre............................................6 frt Félévre......................................................12 » Egy hónapra..............................................2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­­naeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­hivatala, Budapest, február 22. A bankügyi bizottság holnap tárgyalja azon indítványt, hogy a 80 milliós bank­adósságról szóló törvényjavaslat tétessék át a quotaküldöttséghez a végből, hogy ez amaz adósságról is egyezkedjék az osztrák deputa­­tióval. Rendszerint nagyon csekély jelentő­ségű, vájjon az egyik vagy másik bizottság­hoz utasíttatik valamely javaslat, de már csupán arra, hogy egy javaslat elvonassék természetes előkészítő fórumától, mint ez esetben a bankadóssági ügy a bankbizottság­tól és áttétessék egy egészen más hivatású fórumhoz, a­milyen ez esetben a quotakül­­döttség, már erre nézve —mondjuk — figye­lemre méltó, alapos oknak kell fennforognia. És hogy ilyen nem alaki, hanem fontos ér­demleges c­élzat van a jelzett indítványnyal kapcsolatban, az kitünhetik azon tényből is, hogy a reichsrath jónak látta külön törvényt alkotni, melyben az osztrák quotaküldöttség felhatalmazást nyer, hogy eredeti missióján túl a bankadósság ügyével is foglalkozhassék. Nyílt titok, hogy a delegatiók minapi ülésszaka folyamán a két quota-deputatio kiválóbb tagjai arról értekeztek, hogy mikép lehetne a quotára, restitutióra s bankadósság­ra nézve fennforgó különbözeteket compre­hensive kiegyenlíteni, és hogy már akkor szóba hozatott, hogy a két quotaküldöttség intézze el a differentiákat. A reichsrath bizo­nyára nem határozta volna el magát azon föntebb említett külön törvénynek megal­kotására, ha az osztrák kormány a magyar­tól és az osztrák deputatio főbb tagjai a ma­gyar küldöttségnek kormánypárti vezértag­jaitól azon biztosítást nem nyerik, hogy com­­promissumra hajlandók a 80 millió kérdésé­nél a quota és restitutio ügyében nyerendő engedmények fejében. A compensationális politika elharapóznék tehát ezen összekap­csolás folytán egy újabb térre, mihelyt a quotaküldöttségek a quota, a restitutio s a bankadósság ügyét egyetemben tárgyalnák. Az 1867. XII. törvényczikk és az ugyan­azon évi magyar quota-küldöttségnek példája határozottan ellenzik ezen összekapcsolást. Az emlitett törvény 19. és 20-ik szakasza a quotadeputatiók kiküldéséről rendelkezik nem­csak az első esetre 1867-ben, hanem minden következő esetre, midőn új quotát kellene megállapítani. E küldöttség nem foglalkozha­­tik rendszerint mással, mint a hozzájárulási­­arányról teendő javaslattal. 1867-ben egy országos határozat alapján megbizatott egyszersmind előleges értekezés­sé­­ az államadósságok iránt, de olyként, hogy a javaslatot nem a két deputatió, hanem a két kormány viszi a törvény­­hozás elé. Az osztrák deputatió első nun­­ziumában erősen sürgette, hogy az állam­­adósságok és a quota kérdései együttesen tárgyaltassanak, de a magyar küldöttség ha­tározottan visszautasította, és a 13-ik ülésé­ben kelt üzenetében hosszasabban kifejti, hogy e két kérdés közt nincs semmi belső össze­függés, hogy a törvény és országos határozat értelmében nem is tárgyalhatók együtt, hogy haladéktalanul a quota ügyét kell megoldani s legfölebb az fogadható el, hogy valamennyi kérdésre nézve egy zárjegyzőkönyvbe fog­laltassanak a megállapodások. Ezen utób­bi pont ellen Grhyczy Kálmán és Podmaniczky Frigyes b. eltérő kü­lönvéleményt nyújtottak be. Most épen az ellenkező c­élzat lebeg azok előtt, kik a bankadósság ügyét a quotadeputatiók elé akarják vinni. Most a két rendbeli heterogén ügy: a restitutió s a 80 milliós adósság egymással kapcsolatba fog hozatni. Észreveszszük ezt nálunk kivált azon jelenségből, hogy a quotaküldöttségnek épen azon tagjai, kik fennen hangoztatják, hogy a restitutió kérdésében semmikép sem enge­dünk, portálják leginkább a bankadósság ügyének a deputatiók elé vitelét. Nekik szin­te személyes ambitiójuk, hogy a visszatérítés kérdése úgy oldassék meg, mint a két kor­mánynyal egyértelemben a magyar quota deputatio követeli. De észreveszszük a két ügy compensatiójára irányult tervet másfelől Bécsben is, egyebek közt azon kecsegtető számításokból, melyekkel nekünk megmagya­rázzák, hogy mennyit nyerünk még mindig, ha a jobb restitutió fejében elvállaljuk a bankadósság 30 százalékát. Megteszik ugyanis azt a gyengébbeknek szánt calculust, hogy ha mi nyerünk a jobb restitutió folytán éven­­kint átlag egy milliót, és fizetünk ennek fe­jében a bankadósságra évenkint vagy 300.000 forintot, nyerünk még mindig 700.000 fo­rintot. És a bécsi urakháza még kedve­zőbbik készül fordítani a számítást, mert h­a, mint bizottsága tervezi és a bank is kívánja, a két kincstár részesülése csak a banknak hét százaléknyi osztalékán túl kezdődik, ak­kor a bécsi arithmetika szerint, kevesebb lé­vén a magyar kincstár jövedelme a bankból, még több lenne a nyereségünk az új resti­tutió elfogadása- s a 24 milliónyi bankadós­ság elvállalásából. De mi hajlandók vagyunk eltekinteni mindezen c­élzatoktól és a compensatiók ká­ros esélyeitől, melyeket végre is a quotakül­döttségek alkuja ellenében a törvényhozás — habár nagyon nehezen — képes helyreütni. Vannak azonban igen nyomós törvényes okok, melyek a bankadósság kérdésének a quota­­küldöttségekhez való utasítását tiltják, és ez okokat már nem lehet figyelem nélkül hagyni. A kormány törvényjavaslatot nyújt a képviselőház elé a 80 milliós bankadósságról. A ház a szabályok értelmében nem tagadhat­ja meg a bizottsági tárgyalást a kormány semmiféle javaslatáról. Ha a bizottság a ház elé hozza ama javaslatot és a többség elfo­gadja és illetőleg, ha a javaslat szentesítést nyer, akkor az 1867. XV. t. ez., mely az államadósságokról szól, módosul; ha a képvi­­sőház a javaslatot elveti, akkor a kormány által előterjesztett javaslat nyom nélkül el­tűnt és az 1867. XV. t. ez. érintetlenül marad. Nem így áll a positió, ha a magyar or­­szággyűlés és a reichsrat­, a­mi a két ház or­szágos határozata, ők a Lajtkán-túl külön tör­vény alapján —a quota-kü­ldöttségekhez uta­sítják a két kormány javaslatát a bankadós­ságról. Nálunk az ily országos határozat nyíltan az ismételve emlitett 1867. XV. t. cz.-be ütközik, mely arra nézve, hogy mi nem tartozunk többé semmiféle államadóssági ter­het vállalni, minden kétséget kizár. Hogyan bízhatná meg tehát az országgyűlés két háza, világos törvény ellenében, egyszerű határozat­tal akármely közegét, hogy a reichsrath vala­mely közegével a felett alkudozzék, hogy tartozunk-e még valamivel államadósságok czimén? 1867-ben másként állott a helyzet a quotaküldöttségek megbízását illetőleg. Ak­kor az ország az 1867. XII. t.-czikkben ki­mondotta, hogy hajlandó az államadósságok terhéből egy részt elvállalni s kimondotta ama t.-cz. 55. §-ában, hogy kész ez iránt »előleges értekezés folytán ő Felsé­gének többi országaival is egyezkedésbe bo­csátkozni.« Ezen előleges értekezést jónak látta akkoriban a két törvényhozás a quota­­deputatiókra bízni annyival inkább, mert az államadósságokra is — egy praecipuum le­ütésével — a quota kulcsa volt alkalmazan­dó. De ma, eltekintve attól, hogy a részesedés quotája nem lehet vitás, a törvény épen el­lenkezőleg azt mondja, hogy nem vállalunk többé semmi államadóssági terhet. Addig te­hát, mig az 1867. XV. t.-czikket a törvény­­hozás meg nem változtatja, vagy ha ő végre külön törvényt nem alkot, nem is bízhatja meg a quptaküldöttséget a bankadósságok fölötti egyezkedéssel. A 80 milliós bankadósságról előterjesz­tett kormány­­­avaslat megkerüli a törvény eme nehézségeit, mert annak értelmében az államadóssági törvény valódi értelme előbb kérdésbe vonatik, mielőtt a bankadósság el­vállalása fölötti alkudozásra törvény alap­ján deputátiók kiküldetnének. És mert meg vagyunk győződve, hogy a képviselőház, ha a fölött kell döntenie, mit a kormány tör­vényjavaslata első kérdésül föltesz, hogy t. i. kétes-e az államadóssági 1867-iki törvény 1 §-ának értelme? tagadólag felel; míg a deputatiók, ha a kérdés már most reájuk bi­­zatik, nyakunkba compensálják a 24 milliót, azt kell kívánnunk, hogy minden alkudozás mellőztével ítéljen a képviselőház a kormány által benyújtott bankadóssági törvényjavas­lat fölött Az országgyűlési szabadelvű párt folyó hó 24-dikén, vasárnap délután 6 órakor értekezle­tet tart. A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. Irta : X. Y. O­­­y n­ p. (Az Olympia. — A hegyi ut. — Wesselényi és lova. — A ki­látás. — A huszár gyalog.) Rómában járni s a pápát nem látni,megbocsát­ható-e? De hát mi ez Jupiterhez és szép isten-asz­­szonyaihoz képest, és ha a mai költőietlen kor elűzte is őket trónjukról, mint sok más földi nagy fejedel­meket , ki állhatná meg, hogy meg ne nézze legalább az üres trónt? Tudtuk ugyan, hogy ott már legfel­jebb a Jupiter elbusult saskeselyüjét s a villám­szóró helyett szurtos kecskepásztorokat találunk; de mi magyar ifjak valánk, kik éltük legszebb idejét idegen mesék, rég letűnt népek volt háládatlan nyelve s ezek meseszerü történelmeinek tanulására pazarol­ták, kiket megtanítottak, soha nem élt hősök tettein lelkesülni, a világon költői piros üvegen át nézni; míg hatalmas szomszédainkkal beszélni sem tudunk, saját hazánk legtanulságosabb történelmét csonkítva és ferdítve tanultuk, Erdély viszontagságos történe­tét még hírből sem hallottuk; égtünk tehát a vágy­tól, színről-szinte látni az annyit emlegetett, annyit dicsőített isteni Olymposz. Avagy nem mászkálnak-e például az angolok is olyan hegyekre, melyeken soha az istenek nem mu­latoztak, nem tördelik-e nyakukat az Alpeseken csupa hiúságból, hogy elmondhassák egykor: voltam a Monte-Rosén, vagy Mont-Blancon : miért ne kí­sértenék meg mi is, ez úgyis csak vagy 8—9000 lábnyi híres hegy megmászását ? Eldöntetlen ugyan, melyik volt kedvesebb az ős­isteneknek: a thes­­saliai-e, mely Kataluzzo barátom méretei szerint csak 6112 p.­láb, vagy emez, az úgynevezett bithyniai ? — annak eldöntését hagyjuk a görögökre, vagy bölcs tanárainkra. Alkalmasint amaz volt a téli, ez a nyári szállás ; nekünk elég volt tudni, hogy ezt is Olymp­­nak hivták hajdan, míg a prózai török »Kecse- D­a­g«-nak — Kecskés hegynek — keresztelte, ezért elhatároztuk, hogy megmászszuk. Julius 10-én mi hatank: Rózsafi, Ruska, Várady, Velics, Wesselényi és én megfogadván két vezetőt, délelőtti 9—10 óra tájban megindultunk határoza­tunk végrehajtására. Elláttuk magunkat egy napi eleséggel, egy pár fegyverrel, messzelátóval, s téli ruháinkat sem feled­tük el nyergünk mögé felkötözni. Pár nappal ezelőtt esős-szeles idő volt, bizonyosan lehetett tehát rá szá­mítani, hogy jó időnk leend, mi nagyszerű kilátással kecsegtettük magunkat. Öszvéreken és apró hegyi, ezen utat már sokszor megjárt lovakon mentünk. Az út igen sok helyt meredek, de mindamellett járható, mert a hegy alját boritó erdőség fáját ezen utakon szállítják le, noha nem kocsin, hanem részint csak vontatva, részint apró darabokba szamarakra s öszvérekre kötözve. A­­szőlőhegyeket elhagyva tölgy-, gesztenye- és dió erdő között vezetett utunk; — lassankint el­maradoztak a gesztenyék s helyüket bükk fák válták fel; utóbb a tölgy maradt el, s a rengeteg bükkök között egy-egy sugár fenyő is kezdett mutatkozni. A völgybeli forróság kellemes tavaszi meleggé eny­hült, utunk meg oly járt volt, hogy mindenütt me­hettünk bátran lóháton felfelé. Most egy nagy csörgő kúthoz értünk, mely itató váluval van ellátva, — itt egy félórát pihentet­tünk, s erősen szuszogó karmainkat megitattuk. — Ezt mindenikünk maga végezte — kivévén Wesse­lényit, ő leszállt öszvéréről s a helyett, hogy zabláját kicsap­olván ő maga megitassa, oda kötötte egy fához, csak később itatta meg egy hajcsár. Midőn Wesselényi aztán ismét fel akart ülni, öszvére elkezdett makacskodni, két ízben is hozzá rúgott,­­ azon perezben, midőn elvégre is ura lett és felült rá, hirtelen hátra fordult és térdét megharap­ta. Az egész után mindenütt mutatta ezen öszvér, hogy gazdájára haragszik s alattomos boszu álló módra viselte magát irányában. Innen a komor fenyvesek régiójába jutunk. Utunk éles begyormokon s itt-ott lejtős hegyoldala­kon vezetett kigyózgatva egy meredek hegyhátnak hol külső, hol belső oldalán. Némely pontról gyönyörű visszapillantás esett az alant terülő hrusszai völgyre, más felől be a belső meredek völgyek s ágas-bogas mély hegyszakadások zugó vízesései s fekete erdei közé szinte borzadva té­­vedezett szemünk! Mig alant vidám madárzene törté be a jéget, itt csend uralgott s állati hang nem ve­gyült a távol mormogó patak s a vén erdő csendes ünnepélyes zúgásába. Némely helyt, mintha egy ház tetején jár­nánk, nagy lapos rézsútos kőtáblákon másztunk fel­felé, melyekbe a mindig egy helybe lépő öszvérek patkói lépcsőzetszerü feljárást véstek be. E helyek igen veszélyesek; nem elég, hogy e kőlapok felette simák és lejtősek, — még azonfelül egész felszinökön folytonosan viz folydogál s a kövek felületét sikos vékony agyaggal vonja be, mely a feltárást — e századok óta koptatott lépcsőzetek nélkül csaknem lehetetlenné tenné; szerencsére e helyek ritkák. — Végre törpülni kezdtek a fák, s midőn a nap leáldo­zott, már csak két-három lábnyi magas fenyő cserjék mutatkoztak szanaszét — Még egy félórányit halad­tunk felfelé — meglehetősen vizirányos — kevéssé emelkedő fensikon s elértük éjjeli szállásunkat, egy rozzant — tetőnélküli — durva kövekből, mész nélkül össze­rakott kis házacskát, a fa zónájának végha­tára mellett. Ez elpusztult, leégett hajléknak semmi hasz­nát nem vehettük, s a szabad ég alatt kény­­telenittetünk az éjét tölteni. — Semmi se okoz­hat kedvetlenebb érzést, mint nyár közepén egy de­­czemberi éj sivitó, fagylaló szele. Magunkra szed­tük minden ruháinkat, igyekeztünk törpe gályákból egy kis tüzet is éleszteni, de mind a mellett reggelig dideregtünk. S hogy a kellemetlenség teljes legyen, még elvesztettük enni valónkat és borunkat, mit csak másnap hazatértünkben leltünk meg ismét, s éhen­­szomjan fogvaczogva hallgattuk a sakálok siró ordi­­tozását s a fagylaló hideg szél zúgását egész éjen át. A nap feljöttének szépségeit nem élvezhettük,­­ homályos köd közepében valánk, melyből ujnyi vas-­­ tag dér és zúzmara rakodott le ránk s a gyér nö­vényzetre, de hajcsáraink biztosították, hogy szép tiszta napos időnk leend. Az elvesztett s most meg­talált eleségből reggelizve, s a jó idő reményétől ke­csegtetve új erővel indulunk tovább. Egy órányira haladtunk még lóháton, akkor elértünk az Olymp legmagasabb kúpja tövébe, itt le kellett szállani, a ló tovább nem mehet. Oly közel látszott a tető, hogy azt hittük, egy negyed óra alatt ott leszünk, de beletelt két óra is. A mászás rendkí­vül nehéz. Nincsenek ugyan sem oly szűk sziklautak, sem mély vízmosások, sem jégmezők s tátongó mély­ségek, mint a Mont-Blancon vagy a lomniczi csúcson, ellenkezőleg az egész alakzat s a láva féle kőzet mu­tatja, hogy egy kihalt tűzhányó kúpja oldalán va­gyunk, melyen a felmenetel nem annyira veszélyes, mint az egyforma meredek emelkedés miatt rendkívül fárasztó. Az egész oldalt sűrü serteszerü fű borítja, mely félig-meddig mohához hasonlít, s oly tömötten lepi el a talajt, hogy a láb követ, földet nem is érez; tömeg­ben ruganyos puha, de hajcsárunk állítása szerint a juh sem eszi meg; itt-ott szép sötét kék, ujnyi vastag, de földönülő harangvirágokat, foltonkint haragos zöld levélkéjű, igen szép Leander alakú és szinü virág bokrokat, fehéres és testszín sárga gyapárt, s egy piszkos szürkehátu, fehérhasu kis madarat­, a havasi pacsirtát találtuk mint e zord vidék állandó lakóit. Kétségkívül a ritka levegő is okozza, hogy az ember nem bir száz lépést haladni megállapodás, pihenés nélkül, s különösen hogy még a pihenés sem üdítő, úgy hogy erős elhatározottság s lélekerő kell hozzá, hogy az ember innen vissza ne forduljon. Vég­re mégis reggeli fél tízkor fenn valánk a tetőn. A kilátás nagyszerű. Alant köröskörül a he­gyek törpe föld hullámoknak látszanak, melyek közül meg sem lehet különböztetni, melyik kisebb, melyik magasabb A brüsszai széles völgy mintegy zöld szalag húzódik keresztül a jobbról-balról kerítő barnább­­ hegyek között. — A Márványtenger nagy része oly­­ tisztán kivehető, mint egy nagy földabroszon, — ké­kes, zavaros köd, melyen keresztül egyes fehér, fénylő pontocskák csillognak, mutatja a távol Kon­­stantinápolyt. Nikodemia nem látszik, de jóval bel­jebb jobbra egy fehér fénylő esik a nagy nikodemiai tó tükrét tünteti fel délibábként. Keletre és délre az egész vidék csupa hegy és erdő s különös, hogy míg a legközelebbiek törpék s laposaknak látszanak, a legtávoliabbak megtartják azon alakjukat, minők­nek őket alant tekintve ismerjük. Itt fenn is az a pázsitszerü növényzet van, a köveket laposan terjedő moha fedi s a hasadékokból finom fűszálak és virágocskák nőnek ki, pedig alat­tunk a naptól ritkán látogatott mélyedésekben jég­­kemény hó csillog úgy összesürüdve, hogy a tetemes magasból rá dobott bomba nagyságú kövek csendül­ve pattannak fel róla, s mint sima jégtáblán nyom nélkül zuhognak alá a mélységbe. Törpe mutatvá­nyai ezek a félelmes gletsereknek. Ezek itt a brüsz­­szaiaknak természetes jégvermei, hetenkint felső egy­­egy karaván 20—30 szamárkával s jéggel terhelve tér meg. Lemenetelünk sokkal nehezebb volt, mig az ember felfelé haladt, közel van szemei előtt a szilárd talaj, de lefelé hajmeresztő meredekeknek tetszenek az utak, s a jobbról-balról tátongó feneketlen völgyek szédítő borzalommal töltik el; mindnyájan gyalog jöttünk le, kivéven Várady Józsefet, ki azt mondá, hogy ő huszár volt, ő nem jár gyalog, mig lova van, és ha a nyaka törik is, megmutatja, hogy a­hol egy ló le bir jönni, ő is el bir rajta ülni. Bámulatos is e lovak ügyessége és vigyázása, a legsimább sikos kőlapokon erősen megmeresztették lábaikat s csúszva mentek le néha 2—3 ölnyi dara­bot botlás nélkül; a keskeny utakon pedig a vesze­delem teljes tudatában, vigyázva lépdeltek apró pa­táikkal egymás nyomdokába s öntudatosan kissé a hegy felé dőlve. Este szerencsésen haza­értünk, Vá­­radynak se lett semmi baja. Budapest, február 22 (Az országyűlési szabadelvű párt) mai értekezletét G­o r­o v e elnök megnyitván, tárgya­­­­lás alá vétetett a vámszövetségi javaslat 22. czikke.­­ Az értekezlet két tagja aggodalmát fejezvén ki az 5 éves felmondási záradék kihagyása miatt. — Tisza miniszterelnök, Teleszky, Máriássy, Várady, Szlávy hosszabb nagy hatást keltett s az egész kiegyezésre kiterjeszkedő beszéde, valamint Falk, Wahrmann és Jókai beható nyomós érveléseik után az értekezlet a czikket változatlanul elfogadta. A tárgyalás folytatása a jövő vasárnap tartan­dó értekezletre halasztatott. (A független szabadelvű párt­ mai értekezletén utasításul adta a képviselőház bankügyi bizottságába beválasztott tagjainak, hogy ellenezzék azt, miként a 80 milliós bankadósság iránti tvjavas­­latnak az országos quota-deputatióhoz, vagy bármely más bizottsághoz való áttétele a bizottság által ja­vaslatba hozassák, miután az 1867. XV. t. czikk Magyarország hozzájárulását, az államadóssági te­­herhez egyszer mindenkorra, változhatlanul meg­szabta, s így e tekintetben semmiféle további intéz­kedésnek helye nem lehet. Ha a kérdéses törvényja­vaslatnak a quota deputatióhoz való áttétele mégis elhatároztatnék, a párt tagjai e bizottsági határozat ellen különvéleményt fognak benyújtani. (A képviselőház erdőügyi bizott­sága) tegnapi ülésében letárgyalta az erdő tvjavas­­lat 109—164 §§-ait. Vitára szolgáltatott alkalmat főleg a tvj­avaslat 110-ik §-a, mely szerint az erdőé­gés oltása körül a közigazgatási tisztviselő által el­követett­ mulasztás mint kihágás büntetendő, to­vábbá a 119-ik §. azon határozata, hogy a másod­fokú bíróság elnöki tisztje az alispánra és nem a fő­ispánra bizatik; valamint a 163-ik §-nál felmerült azon indítvány is, hogy az erdőkihágás iránt hozott ítéletben a károsult javára megállapított kártérítés is hivatalból hajtassák fel. A bizottság e kérdések iránti határozatát legközelebbi ülésére halasztotta.­­ A 115-ik §-ban foglalt kivételes intézkedésekre nézve kimondatott, hogy ezen intézkedések iránt ne kizáró­lag a belügyminiszter határozzon, hanem első fokú­­lag a közigazgatási bizottság, s csak másod fokúlag a miniszter. — A 122-ik, 156-ik és 157-ik §§-okban a kir. ügyészeknek a másod fokú bíróság üléseiben való jelenléte tekintetében mutatkozó ellenmondások az emlitett szakaszok egyértelmű szövegezése által egyenlittettek ki. — A letárgyalt többi szakaszokat lényeges­ módosítások nélkül elfogadta a bizottság. (Az elenzékhez tartozó őrsz. kép­visel­ő­k­ különösen figyelmeztetnek a képv. ház holnapi, szombati ülésére, melyben előreláthatólag megtörténik a szavazás a Bittó István képv. által ma benyújtott módosítvány felett. E módosítvány, mely az 5 évi felmondásról szól, a vám- s kereső.­szerződés egyik sarkpontját illeti s elfogadásával azt lehetne elérni, hogy a jelenlegi kiegyezés csak 6 esz­tendőre kötelezze az országot. A módosítványt szá­mos kormánypárti képv­ is­­elyeselvén, ha az ellen­zéki képviselők mind megjelennek az­­ülésen, alapos a remény, hogy a módosítvány elfogadtatik. (Az új pápa.) XIII. Leo, a Nat. Zrg római távirata szerint, 62 szavazat közül negyvenhét­tel választatott meg. Az eredményről a távirat így nyilatkozik : Pecci bibornok megválasztatása arány­lag a legjobb. A választás nem jelent kiengesztelést Olaszországgal, de jelenti a fanatismus féken tartá­sát. Az eredmény hatása a politikai körökre kedve­zőnek mondható. Ugyan e lapnak Párisból azt sü­r­­gönyözik, hogy ottani illetékes körök nézete szerint az új pápa idővel talán alkudozásokba is fog Olasz­országgal bocsátkozni, de a jelen állapot bajait sza­porítani semmi esetre sem fogja. (A conferentia­ vagy congressus ügye, Derby lord biztatásai daczára, a mai hírek szerint meglehetős rész lábon áll. A félhivatalos Fremden­blatt már szükségesnek tartja azon kérdést fölvetni, mi történik akkor, ha az értekezlet nem jön létre ? A lap e kérdésre így felel: »Ha a béke az értekezlet út­ján meg nem állapítható s nem szentesíthető, úgy va­lóban nem ismerünk más eszközt a nehézségek el­hárítására s az egyes hatalmak jogos érdekeinek illő érvényesítésére, mint a háborút, a kiterjedésében és következményeiben beláthatatlan háborút, ha csak­­ Európa önkényt abdicálni nem akar s ellenállást­­ meg sem kisértve, le nem rakja a fegyvert a törökök legyőzője előtt.« (Bismarck herczeg nyilatkozatai­ról) a Köln. mrg ma érkezett számának vezérczikke csak tartózkodva mond ítéletet. Nem annyira a can­­cellár, mint inkább a különböző képviselők beszédeiről szól. Kiemeli, hogy a béke­pontokra nézve Bismarck olyan orosz szellemben szólt, mint állásánál fogva csak tehette. Annál nagyobb örömmel üdvözli a Köln, míg az összes képviselők felszólalásaiban Ausztria-Magyarország iránt nyilatkozó rokonszen­­vet, valamint azon óhajt, hogy Oroszország túlzott követelései által monarchiánk érdekei kárt ne szen­vedjenek. Pétervárott — írja a lap — remélhetőleg nem fogják félreismerni, hogy Bismarck herczeg oly barátságos szellemben nyilatkozott Oroszország mel­lett, a­mint csak tehette, míg a parliament tárgya­lásai azt mutatták ki, hogy a ház összes pártjai észa­ki szomszédunktól valamivel távolabb, déli szomszé­dunkhoz pedig valamivel közelebb állanak. Országgyűlés. 1. A parliamentáris vereségek sorában a kormányt és nevezetesen a kormányelnököt ma csak erkölcsi megaláztatás érte. Bittó István, az utolsó Deák-párti miniszterelnök, kelt fel és mondott egy igen mérsékelt be­szédet, mely a volt ellenzéki pártvezér fejét, mint tüzes parázs égetheté. A beszéd rövid és teljesen tárgyilagos volt; kormánypárti szónoklatnak is beillett volna, oly simán in­dokolta az öt évi felmondási záradék beigta­­tását. De ezen mérsékletben volt bizonyos ne­mes boszu volt sok komolyság, mely nem tévesztette el hatását sem a házra, sem a kormányra. És Bittó után szót emelt Somssich Pál, hogy a rajta Tisza Kálmán által elkövetett sértést megtorol­ja és mondott oly éles philippikát Tisza Kálmánra, melynél sajtóbbat alig lehetett ellene zuditani. A kormányelnök és pártja haragudott, az ellenzék örült neki, Tisza felelt egyet-mást, de a miniszterelnök, bár a ház legkitűnőbb debattere, már el van lan­kadva és el van csüggedve. A vita e tárgyban holnap folytattatik. A szavazásra kiváncsiak vagyunk. Ma is, mikor a Lloyd-szerződésre vonatkozó szakasz kihagyása vagy elhalasztása felett folyt a szavazás, Dániel László és V­­­a­­d­á­r Ervin szabadelvűek az ellenzékkel szavaztak, Házman és Wahrmann urak pedig ülve maradtak. Mégis az ellenzék hanyagsága folytán, a­mely nem tartja ösz­­sze hiveit, migten a kormány frakkereken szedi össze pártosait a szavazásra — a kor­mánynak ma harmincz többsége maradt. Már ismét száznegyvenkét képviselő volt távol. A vita különben egészen a részletes tár­gyalás jellegével bírt s inkább felszólalások­ban, mint beszédekben bővelkedett. Csak a végén, mikor Bittó felkelt, jön ismét feszült figyelem a házban. Ha holnap a kormány a tíz évi cyclust felmondás nélkül keresztülviszi, akkor sze­rencsésen befejezte a vámegyezségről szóló törvényjavaslatot és következik a vámtarifa. A főrendiházban a büntetőtörvény­­javaslat tárgyalása gyorsabban kezd haladni. A nemzetiségi izgatásokra vonatkozó indít­ványt, melyet Radvánszky tegnap ter­jesztett elő, a főrendek elvetették, elfogadták

Next