Pesti Napló, 1878. március (29. évfolyam, 54-80. szám)

1878-03-15 / 66. szám

66. szám. Budapest, péntek, martius 15.1878. 29. évi folyam. Szerkesztési irodái Barátok-tere, Athenaeum- épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a, szerkesztéseghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Iv­alló-k­i­viital, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Ellőfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések » Pesti ISTapló kiadó­ h­ivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők: ■r.r-rr. I, I 11 IMBBa——————————n«aatas——— ni; vájjon e jövőt a mai intézményekkel akar­ják-e megalapitani ? Hiszen korhadt törzsbe oltott élettelen sarj nem fog fejlődni soha! H. E. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Évnegyedre............................................6 frt Félévre...................................................12 » Egy hónapra............................................2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. fpS*“ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­naeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­hivatala. Budapest, mártius 14. Egy év óta megint több ezer gyermek a roncsoló torokláb, kanyaró, himlő és más efféle járványos betegség áldozata. A legke­vesebbje részesült orvosi ápolásban, a legke­vesebbjénél alkalmazták akár a legegysze­rűbb egészségrendőri intézkedéseket is, noha megvan az egészségügyi törvény, és meg­vannak az abban előírt kerületi orvosok. Mert hála a belügyminisztériumban uralkodó min­taszerű elveknek, az egyes községek tartozná­nak ugyan a kerületi orvost fizetni, de ezt egyáltalán nem teszik.És minthogy tisztességes orvos rendesen nem fogad el oly állomást, melyet sok esetben csak az illető községeknél eszközölt végrehajtás segélyével lehet fenn­tartani,­­ a kerületi orvosi gyakorlat jobbára megfelel azon üres formalizmusnak, mely összes administratiónk vezérelve. És épen ez az, mi a tudatlanság nemzőjének oly pompá­san megfelel. Falusi népünk sok helyt nem akar or­vosi segélyt, perhorrestál minden egészség­­ügyi szabályzatot, fatalismusa gúnyolja a tu­dományt, naiv nézetei a pénzmegtakarítást jobban mozdítják elő, mint a gyermekek éle­tének kimérését. Itt a határozott kényszernek van csak helye és a törvényhozás gondoskodott is erről, midőn a kiskorú gyermekek orvosi kezelését a szülők kötelességévé tette. E törvény végrehajtása függ a község­­birótól és a szolgabirótól. De sok községi bíró maga is meg van győződve az orvosi ke­zelés felesleges voltáról; olykor gyűlöli is, annál is inkább, mert az ő kötelessége kraj­­czáronként behajtani a községi járulékot az orvos fizetéséhez, alkotmányos lelkiismerete pedig felháborodik a nem kért szolgálmányok kényszerű feltolása ellen. És miután ő egy­úttal választója és pártvezére a szolgabirónak, aki ezernyi ellentétes teendővel van gyötörve, s ki alig képes eleget tenni a sokféle politikai és alkotmányos czéloknak,­­ a törvényes kény­szereszközök a papiroson maradnak ép úgy, mint az egészségügyi tanács minden hozzá­valóval együtt, így aztán évenkint az újszülöttek majd­nem 50%­% -a vész el oly országban, melynek úgyis gyér lakossága van, melyben az évi születések aránya úgyis sokkal kedvezőtle­nebb az európai átlagnál. Gondolkozó ember előtt nem kell e baj nemzetpolitikai hatását kifejteni; elég világo­san nyilvánul az állami életünk minden je­lenségében és épen a közönbösség e felette fontos ténynyel szemben constatálja, hogy a minisztertől kezdve az utolsó községi bíróig senki se törődik az administrációval, hogy az egész közigazgatás üres formalizmus és sem fent, sem alant senki sem bírja a komoly kö­telesség fogalmát, senki sem ismeri az ál­lami erő öntudatos fejlődését. Tisza Kálmán egészségügyi törvényt nyújtott be, melyet a parl­ament elfogadott. Ezzel a lelkiismeretek megnyugodtak, gaz­dagabbak lettünk egy modern intézmény­­nyel, de hogy mi történik vele, azzal senki sem gondol. Most havonkint tömérdek jelentést ír­nak az elhaltak számáról és a betegségekről, melyek számára minden jelentést tevő más nevet fedez fel. Az egyiknél minden ember a lázá­tól, a másiknál meg minden ember »hasbaj«-ban hal meg. Az egyik azzal tölti ki a rovatot, hogy »isten tudja«, a má­sik meg azzal, hogy »az orvos sem tud­ja.« Ezek a jelentések a főorvosi hivatalba, onnét a minisztériumhoz vándorolnak; az emberek továbbra is halnak úgy, mint ed­dig, minden megy a régi kerékvágásban, és ezt nálunk közigazgatásnak nevezik. Grünwald Béla a »Felvidék« cz. nagy­becsű könyvében fényes rajzot adott közigaz­gatásunkról. Kimutatta, hogy a törvényható­sági alkotmány lényeg nélküli formaságai mellett a magyar állam ellenségei kényelme­sen berendezkednek, egész vidékeket eltóto­­sítanak, a lelkészek, hitszónokok, tanítók és jegyzők által formális csendes nemzeti hábo­rút szerveznek, ellenséges állameszmét hono­sítanak meg, nyugodtan, háborítatlanul, mint ha ők volnának a törvényes hatalom, köve­tik külön czéljaikat. A könyv bel- és külföldön nagy feltű­nést keltett, de mindazonáltal hatás nélkül fog elhangzani, mert a municipalismus — így, mint az nálunk fennáll — perkorrestálja az állameszme minden erélyes nyilvánulását, s lehetetlenné teszi bármely irányban az eré­lyes trénkod­ást. De mik a felvidék jelenségei a déli ha­tárainkon véghezmenő államellenes fejlemé­nyekhez képest! Ezeknek, fájdalom! nem akadt Grünwaldjuk, és a mi jelentések érkez­nek, azokat, a szruetmadár bölcs szokását követve, eltakarják, vagy figyelembe nem véve, félretolják. Alig 15 éve, hogy a román­­bánsági határkerület, a mostani Szörényme­­gye, megrémítette az akkori cs. kir. határvi­déki kormányt a magyar államba való be­­keblezést kérő folyamodásaival. Azóta e be­­keblezés megtörtént és a közönség, ha nincs is sejtelme a szörénymegyei állapotokról, annyit mégis tud, hogy D­o­d­a tábornok ott orsz. képviselő lett, hogy a magyar érzülettel való gyanúsíttatás ottani lakókra nézve élet­veszélyt képez és a szolgabirákat olykor ka­tonai hatalommal kell oltalmazni. Midőn a határőrvidéket megszüntették, a kormány azonnal kész volt a közigazgatási tervvel. Az átmeneti állapotok a sok foglalkozású állam­férfiaknak igen alkalmatlanok, ezért mindent egy kaptafára vertek. A jó iskolákkal, jó utakkal, vagyonnal dúsan megáldott közsé­geknek a municipalizmust szánták, a mai törvényhatósági intézményt, mely ma már ép oly kevéssé kell a municipalistáknak, mint az állami közigazgatás híveinek. De előbb egy magasrangú államhivatal­nokot küldtek le, hogy tanulmányozza az országot és a viszonyokat és jelentést tegyen arról, mily örömmel fogadtatnék a ma­­gyár közigazgatás. Esetleg e kiküldött hivatalnok igen éles ítélettel és terjedelmes ismeretkörrel birt, s ennélfogva nézetei is függetlenek és önállók voltak; midőn tapasztalatairól a mi­niszterelnöknek jelentést tett, beszélt régi szokásokról, melyeket kimélni, kitűnő intéz­ményekről, melyeket védeni kell, előítéletek­ről, melyeket csak lassan lesz lehetséges meg­szüntetni, — és beszélt addig, míg a minisz­terelnök óráját vette ki és sajnálatát fejezte ki a fölött, hogy a kihallgatást félbe kell szakítania. Ezzel az előkészületek véget értek és a határőrvidék sorsa el volt döntve. A pontos és gyors katonai közigazgatásért kapott me­gyei kormányzatot, járás­bíróságok léptek a badbirói olcsó bíráskodás helyébe. Miként fejlődtek tovább a dolgok, az köztudomású. Szörény megye a szatmármegyei főis­pánt kapta meg, ki évenként néhányszor oda megy; kapott megyei hivatalnokokat, kik a belügyminisztériumnak igen tetszhetnek, mert hiszen ő nevezte ki őket. E mellett azonban az államellenes törekvések a kö­zönségben oly termékeny talajra találtak, hogy a határőrvidék népe ma már nem is bírja felfogni, hogy miként kérhette tizenöt évvel ezelőtt önmaga a bekebeleztetést. Hogy mint állanak az ügyek Temes és Torontál­­megyékben, erre nézve igen épületes adato­kat szolgáltatott a Miletics-per. Ne is beszél­jünk tehát erről. Kétségtelen, hogy nem egyedül a kor­mányt éri a felelősség ezen állapotokért, me­lyek oka inkább a rendszerben, mint egyes emberek eljárásában fekszik, és amennyiben egyéni felelősségről lehet e tekintetben szó, e felelősségben jó részben ofsetoznak a Deák párti államférfiak. Csakhogy ezeknek nem csekély mentségét képezi az akkori ellenzék magatartása, mely a koncentrált felelős kor­mányzat létesítésére irányzott minden kísér­letet mint szabadságellenes törekvést elítélt volna. De senki sem tartóztatta volna vissza Tisza Kálmánt attól, hogy erős közigazgatást szervezzen a­helyett, hogy a közigazgatási bizottsággal tegyen kísérletet, sőt a viszo­nyok természetes alakulása maga is új alko­tások szükségét mutatta, mely nélkül Ma­gyarország a legközelebbi jövő politikai fej­lődésének nem lesz képes megfelelni. Kereskedelmi érdekeinket Ausztriának, politikai érdekeinket Oroszországnak szolgál­tattuk ki, így önmagunkra lévén teljesen utalva, legalább beléletünkben kell töreked­nünk a magyar állameszmét fejlesztenünk és erősbítenünk, ha azt akarjuk, hogy ezt tisz­teletben tartsák az egymással versenyző ér­dekek. Létjogosultságunkat a jövőben csak kul­­turgazdagságunk által fogjuk bebizonyíthat­ A Pesti Napló tározója. A magyar emigratio a keleten. Irta : X. Y. Smyrna. (Koszta Marczi története. — Hogy védik meg az amerikai polgárt ?) Az egész világ elbámult, midőn nehány éve Anglia hadat indított Abissynia fejedelme ellen né­hány alattvalója letartóztatásáért s még inkább, mi­dőn a győzelem után meggyőződött, hogy Angliának csakugyan nem volt más czélja, mint megmutatni a világnak, hogy övé a hatalom s rettegjen tőle, ki őt bántani merte. Kisebb kiadásban a smyrnai öbölben egy amerikai pártfogás alatt álló menekült magyar barátunkért majdnem épen hasonló eset történt, mely eset­eire betölte a világot, kivéve talán Ausztriát, melynek érdekében volt hallgatni. Smyrna Kis-Ázsiának legnagyobb, legvirág­zóbb városa és leglátogatottabb kikötője 50—60.000 lakossal, kiknek egy ötöde idegen kereskedő a föld­nek minden szögletéből összegyűlve, mi általában a levantei kikötő városoknak fő jellege. Majd minden állam képviselve van itt consulai által, s a száz meg száz kereskedő hajó védelmére néha egész flottát képeznek a tengeri hatalmak itt horgonyozó hadihajói,­­ a város kávéházai és mulató­helyei pedig tömvék 10-féle nemzet matrózaival és tenge­részeivel. A matróz szigorú életet él a hajón; nem elég, hogy kegyetlen katonai fegyelem és törvény alatt áll, de végre is valódi fabörtönben van jobban el­zárva a világtól, mint ha kaszamátákban volna, hova legalább hallatszik lármája a szabadon mozgóknak; azért ha a matróz pénzt és szabad napot kap, egy­szerre akarja kárpótolni magát mindazon élveze­tekért, melyeket sóvárogva nélkülözött, a mulatság aztán dobzódássá, orgiává fajul, még a miveltebb rész, a hajó­tisztikar is vendéglők s kávéházakban tölti szabad idejét és mulat. ■ Ily mulatság alkalmával a smyrnai olaszok, a­kik itt­­ igen nagy számmal laknak, összeszólalkoz­tak az osztrák hadi­hajó tisztjeivel, a szóváltásból veszekedés és végre veretés jön, ezek kardhoz, amazok dorongokhoz és késekhez kaptak s az osztrák tiszte­ket megugratták. — Ezek pedig fedezetet hoztak maguknak hajójukról s igy felfegyverkezve vissza mentek megveretésök helyére. — Természetesen min­den okos ember félre állt a fegyveres csapat elől, de a tiszteket nagyon égethette a kapott kudarc­, mert a gyanús olaszokat még az utczán is üldözőbe vették. Koszta Márton emigráns társunkat is erre vezető balsorsa, termetéről s nagy fekete szakálláról olasznak nézték, s el­ akarták fogni. Ő futott, a kato­nák utána! Mikor már látta, hogy nincs menekvése, bele­ugrott a tengerbe és kezdett úszni egy hajó felé, hanem az osztrákok csónakba ültek és még a vízből is csak küzdelemmel bírták kihúzni. Koszta Marczi (már ez a név, híjába, csak így maradt rajta még a hadjáratokból) az 55. zászlóalj­nál százados volt, szép barna, magas fiatal ember, bá­tor, vitéz katona volt, nevezetes azon kalandjáról, hogy egyszer Erdélyben Őrhalmi J­ózsef emi­gráns barátunkkal együtt szemlélődni kiküldetvén 50 emberrel, annyira az oláh tábor kelepczéjébe ju­tott, hogy karddal és szuronynyal kénytelenittetett magát kivágni, de az expeditióból csak hatod magá­val tért meg. Elfogván, felvitték az osztrákok nagy trium­­fussal hajójukra, s midőn megtudták, hogy magyar, irtóztató fenyegetések közt azonnal vasba verték, és belökték a hajó sötét börtönébe. Pompás fogás volt ez! Rebellis és verekedő! Loyalitás és személyes bo­­szu kapott elégtételt egyszerre. Vasba, börtönbe vele ! Az olaszok, kik irántunk mindig rokonszenvvel viseltettek mindenütt, azonnal jelentést tettek mind a török parancsnoknál, mind az amerikai consulnál, a hallatlan önkénykedés felől. A consul azonnal felvet­te hivatalos díszruháját, s az osztrák consultól alatt­valójának azonnali kiadatását kérte; az osztrák con­sul arra hivatkozott, hogy ez magyar, következő­leg osztrák alattvaló, sőt szökevény, tehát nem adja ki. Ekkor az amerikai egyenest az ott állomásozó­­ amerikai hadihajóra ment, azonnal füttetett, a hadi­hajó felszedte horgonyát, és az osztrák corvett mellé hajtatott, s tőle 20 lépésre megállt oly módon, hogy ő maradt a sík tenger felől, s így emelnek netaláni menekülési útját elvágta. A kapitány elfoglaló helyét, kezébe vette a vezénylő esőt, az osztrákok szeme láttára megtöltötte ágyúit, s gyalogságát a fedélzeten csata rendbe állíta. Ekkor minden hadi formák megtartása mellett parla­­mentárit küldött át az osztrák parancsnokhoz azon üze­­nettel: »Ha Koszta Márton épen és bántatlanul pont­ban egy óra alatt hajójára nem szállittatik, ő az osz­trák hajót fenékre löveti!« Ez aztán használt! Mielőtt az óra lejárt volna, levették Marczi ba­rátunkról a vasat és egy csónakon átküldék a vesze­delmes amerikainak! így jön Koszta barátunk nevezetes emberré s visszatérvén Amerikába, ott azonnal igen előnyös há­zasságra lépett. Az lett, ha másként nagy emberré nem lehetett, az osztrák üldözés által! Nem sokkal ezután ugyan ezen amerikai cor­vett Konstantinápolyba jött és mi magyarok báró Schwarzenberg vezetése alatt Ingraham kapitány úrnak tisztelgő 5 tagú küldöttség által fejeztettük ki forró köszönetünket hazánkfia iránt mutatott nemes buzgalmáért, magam is tagja valók a küldöttségnek. A kapitány igen előzékeny szívességgel fogadott ugyan bennünket, mindazáltal kijelenté, hogy noha ők mint szabad nemzet mind mister Kossuth, mind átalában a szabadságáért küzdő magyar nemzet iránt a legnagyobb részvéttel viseltetnek, minket mint ma­gyar küldöttséget hivatalosan nem tekinthet, mivel ő Kosztát nem mint magyart, hanem mint amerikai polgárt védte, s ezt tenni kötelessége volt. Anadali települők. (A polgártárs. — A kém. — Ős erdőben. — Egy város romjai.) 1852-ben jött Konstantinápolyba egy igényte­len kinézésű kis szőke ember; magát Schmidnek ne­vezte, darabig egy kis zugvendéglőben tartózkodott, s senkivel másként, mint németül nem beszélt, később­­ kifogyván pénzéből más emigránsokhoz hasonlóan cselédkedett és nyomorgott. Utóbb magaviselete és összeköttetéseiből még is észrevettük, hogy ez ember magyar. — A nyomorú­ság annyira testvérekké teszi az embereket, hogy e felfedezés után neki sem lehetett többé titkolódzni; neve helyett mind a mellett csak azt mondá, hivjuk őt polgártársnak, csak később tudtuk aztán meg, hogy ez a polgártárs Dercsényi István 1851-ki szeptember 22-én kötél általi halálra ítélt volt guerilla csapat vezér, beregi földbirtokos. Ne higgje senki, hogy üldöztetéseink véget értek az által, hogy a diplomatiai egybeköttetés Ausztria- Muszka­ és Törökország között, főnökeink berzése és később szabadon bocsáttatása után, ismét helyre­állíttatott. A különbség csak az, hogy eddig nyíltan hivatalosan, ezentúl alattomban kémkedés és vesztegetés útján igyekeztek keserű kenyerünket még keserűbbé tenni. Semmire nem dobnak ki a kormányok haszon­­talanabbul pénzt, mint a titkos kémekre, de kivált tőlünk mit akartak megtudni? Érzelmeinket? Azt tudhatták kémek nélkül is, vagy tervezgetéseinket ? A tervezgetés tökéletesen ártatlan dolog, kivitele pedig teljes lehetetlenség volt míg a haza ostrom­­állapotban katonaság és gensd­armeriával tömve. Mind­a mellett nem hiányzottak fizetett kémek, kik magukat többnyire szerencsétlen német menekültek­nek adván ki, igyekeztek velünk barátságot kötni s velünk politizálgatni, szidni az osztrákot. Legalább aztán küldtek volna arra is alkalmas embert,de több­nyire ügyetlen cseh kellnereket és csavargókat bíztak meg vele, kiknek az eszén könnyű volt túljárni. 1853-ban került egy ilyen Bach-vitéz hozzánk, ki mindenkép kereste barátságunkat, egyszer aztán Dercsényi és Asztalfi elhatározták, hogy ki tudják, mit akar a jámbor. Elvitte tehát Asztalfi egy korcs­mába, engedte, hogy a cseh fizessen, s politizált vele minden badarságot, azután meg ő fizetett, öntvén rumot a cseh borába, mígnem holtrészeggé tette. Ek­kor elcsente levéltárczáját, melyet a cseh részeg ko­rában is rejtegetni igyekezett! Mi volt benne ? Egy felhatalmazás az osztrák rendőrminisztertől, hogy menjen Londonba, Parisba, Brüsselbe, Svájczba és Konstantinápolyba s ha valamiben segítségre lesz szüksége, forduljon a más lapon feljegyzett emberek­hez. Czim, név, lakhely, utcza és házszám rubrikázva pontosan. — Azon a más lapon 73 név volt felje­gyezve, többnyire németek, köztök azonban mintegy 20 magyar név is! Sajnálom, hogy ide nem igtatha­­tom őket, vennék el legalább nyomorultságuk jutal­mát a köz­megvetés által; de ez iratok nem voltak kezeim közt, az illetők pedig azonnal el­küldték Kossuthnak a mellette lévő levelezési kulcscsal együtt s igy nem másolhatom le. A láthatár épen nem tisztult ki a forradalmak legyőzése által, csak másfelé húzódott a vihar, kele­ten a vészfelhők mindinkább tornyosultak. 1853-ban ismét sürgette Ausztria a portát, hogy az emigrán­sokat távolítsa el s küldje Afrikába, mit a porta né­hány renegálttal meg is tett, nekünk pedig kéz alatt tanácsoltatta, hogy menjünk át Anadoliába s ott te­lepedjünk le. Ennek végbe vitelére Dercsényi szólií­­t­atott fel, de a kormány nem szabott feltételeket, még földet sem mutatott ki, sőt a legszükségesebb költségeknek is csak utólagos megtérítését ígérte meg. Természetes, hogy ilyen biztosítás mellett keve­sen vállalkoztak s Dercsényi végre is heted magával saját költségén próbált szerencsét. Társai voltak Argai, Hámori, Tiszai, Gergely s egy pár magyar fiú. Nicomediáig hajón, onnan gyalog és lovon mentek Dovrenten át az izmidi (nem izniki) tó északi partján, mintegy 6 órányira Izmidtől (Nico­­media) s ott egy 300 holdnyi puszta téren teleped­tek meg, melyet Dercsényi egy töröktől vett áren­­dába, csekély bérért. Puszta térnek nevezem, pedig ez csak annyiban illik rá, hogy csak itt-ott állt rajta egy-egy rengeteg nagy fa, többek közt egy 9 láb át­mérőjű vén platán, s a mindenfelől környező óriás erdők közt pusztának látszott, mert még csak egy gunyhócska sem volt rajta; különben pedig eléggé be volt nőve tövisbokrokkal s oly páfrány erdővel, mely embermagasra nőtt oly sűrűn, hogy nehéz volt közte mozogni, a délamerikai rengeteg lehet ilyen. Iszonyú azon küzdelem, melyet a települőknek itt ki kellett állani. Legelőbb is egy rész házat építettek, sövényből sárral betapasztva és páfrá­nynyal fedve Budapest, martius 14. A/(A magyar delegatio köreiben), mint"Bécsből táviratilag értesülünk, nagy fordu­lat állott be. Lapunk bécsi leveleiből tudva van, hogy a magyar delegatio ellenzéki tagjainak többsége csak azért volt hajlandó a 60 milliós hitelt Fajk indítványának változatlan elfogadása mellett megszavazni, mert ez indítványt úgy magyarázták, hogy azzal az egész hadsereg mozgósítása, s így az eshetőleges háború Oroszország ellen, minden occu­patio kizárásával, szavaztatik meg. Mi többször figyelmeztettünk a Falk-féle határozati javaslat ru­ganyos voltára, s mint értesülünk, Andrássy gróf ma kijelenté, hogy téves a magya­rázat, mintha a Falk-féle javaslat föl­tétlenül az egész hadsereg mozgósítá­sát involválná. Ezen nyilatkozat, mely újra tág kaput nyit az occupatiót illető tervekre, mint távira­tilag értesülünk, a magyar delegatio körében radicá­­lis változást idézett elő, s valószínű, hogy az ellenzék külön hat­ javaslatot nyújt be, a­mit részünkről az egyedül helyesnek tartunk/^ (Az osztrák delegatio) körében, ha a bécsi lapok helyesen tolmácsolják az uralgó hangu­latot, a harczi actiót Oroszország ellenében »elké­settnek« tartják, sőt azt sem hiszik, hogy Andrássy erre hajlandó. Az osztrák delegátusok a 60 millió mögött Bosznia occupatióját vélik lappangni s azért is ellenzik azt. A N. Fr. Presse azt tanácsolja gr. Andrássynak, hogy a congressus a monarchia k­e­­reskedelmi érdekeit igyekezzék biztosítani a keleten, s akadályozza meg, hogy Oroszország a du­nai tartományokkal vámkonventiókat kötve, az orosz prohibitív rendszert ott is életbe léptesse. Ez bizony sovány kárpótlás az elvesztett »hatalmi állásért« a keleten! (A horvát delegátusok.) Zágrábból táv­­írják a Honnak. A horvát delegátusok a delegáció legközelebbbi ülésében kijelentendik, hogy a 60 mil­liót megszavazzák, ha ez összeg a monarchia befolyá­sának a határtartományokra való kiterjesztésére és nem az oroszok által a keresztények sorsának javítá­sára kivívott előnyök megszorítására szolgáland. (A képviselőház) mártius hó 16-dikán, szombaton d. e. 11 órakor ülést tart. (A képviselőház igazságügyi bi­zottsága) mai ülésében folytatta a büntető-co­­dexre vonatkozó főrendi módosítások tárgyalását. Azon módosítást, mely valamint az emberölés­nél, úgy a halált okozó testi sértésnél is enyhébb büntetést szab az esetre, ha az erős felindulást, mely­ben a testi sértés elkövettetett, az okozta, hogy a sérülés folytán meghalt személy a tettest vagy hoz­zátartozóit jogtalanul bántalmazta, — elfogadta a bizottság. Azon módosítás, hogy a lopás bűntettébe való ismételt visszaesés esetében a büntetés fel legyen emelhető 5 évi fegyházon felül 10 évi fegyházig, a bizottság Teleszky indítványára egyhangúlag mellőzendőnek találta, azon nézetből indulva ki, hogy lopásra elég szigorú büntetés az öt évi fegyház, s hogy a büntetés fokozásának javasolt neme ellenke­zik a tvj­avaslat büntetési rendszerével. Azon módosítás, mely a sikkasztás bűntettének meghatározásánál a képviselőházi szerkezet helyett­­ visszaállítja az eredeti miniszteri tvjavaslat megha­­t­tározását, elfogadta a bizottság P a­u­­­e­r előadó és Teleszky indítványára a következő módo­sított szerkezetben: »Aki a birtokában vagy bir­­talatában levő idegen ingó dolgot jogtalanul el­tulajdonítja vagy elzálogosítja, sikkasztást követ el. A sikkasztás be van végezve, mihelyt az ide­gen dolog birtokosa vagy biztalója azt elidegeníti, elzálogosítja, vagy arról bármi módon mint sajátjáról rendelkezik.« Azon módosítást, hogy a csalás büntetésére kimondott hivatal­vesztéssel a politikai jogok gya­korlatának felfüggesztése is kimondassák, elfogadta a bizottság. A gyújtogatás és gyilkosság bűncselekvényé­­nél szintén elfogadtatott a főrendi módosítás alap­ján az, hogy a cselekvény elkövetésére való rábírási törekvés, ha a véghezvitelbe beleegyezőnek előkészü­leti cselekvénye is járult hozzá, mint bűnszövetség büntettessék. A tárgyalás folytatása ezzel holnapra halasz­tatott. Az angol hadikészületek: — mártius 14. Gallipoli előtt szaporítják az angol hadi­hajók számát. Egymásután indulnak oda a hatalmas vasszörnyetegek, melyek az angol lobogónak tiszteletet vannak hivatva szerez­ni a tengereken. A két hajót, mely a Már­ványtengerbe hatolt flotta útját nyitva tart­ja, s összeköttetéseit biztosítja, most egy egész nagy hajóhaddal szaporítják. London­ból kétségkívül szintén félnek azoktól a meg­lepetésektől, melyek Andrássy gróf delega­­tionális nyilatkozataiban olyan titokteljes, ködös-homályos alakban jelentkeztek. De mig az osztrák-magyar külügyminiszter megelég­szik a diplomatiai mozgósítással, addig az an­gol cabinet szellemdús szavak helyett maga is meglepetéseket készít elő s érdekei sértetlen megóvását azzal igyekszik biztosítani, hogy impozáns haderőt halmoz föl az annyira fél­tett kincs, a Dardanellák közelében. Ezzel azonban nem akarjuk azt állítani, hogy Derby úr politikája világosság, czéljai tudatossága tekintetében előnyösen különbö­zik Andrássy gróf politikájától. Erőtlenség, kapkodás, hamleti kételkedés jellemzi mind a kettőt. De míg a gyámoltalan Derby háta mögött a tettvágyó és elszánt Beaconsfield áll, s a lassú ütemben folyó diplomatiai ac­tiót komoly katonai készülődésekkel egészíti ki, addig Andrássy gróf mögött csak az ájta­­tos Auersperg és a külügyekben akarat nél­küli Tisza Kálmán áll, kik resignatióval nyugszanak bele mindenbe, a mit Andrássy gróf cselekszik. így azután Anglia egymás­után küldi hajóit a keletre, 60.000 embere otthon, s még nagyobb serege Indiában áll csatakészen, és a görög és egyptomi contin­­gensek várják a parancsot , hogy az an­gol actiót támogassák; a mi delegátusaink pedig most tanácskoznak olyan hitel fe­lett, mely ha megszavaztatik, még zavarba hozhatja Andrássy grófot, mert könnyen meg­valósulhat egy berlini lap ama jóslata, hogy a külügyminiszter zavarban lesz az iránt, mit tegyen a megszavazott hitellel. Annál határozottabban értékesíti az an­gol kabinet a hatvan milliót, melyet a parlia­ment nem rég rendelkezésére bocsátott. A congressus tervét tudvalevőleg Londonban is elfogadták, de nem tekintik azt universal­­gyógyeszköznek, nem várnak tőle csodát, nem hiszik, hogy a dühös, a vértől elvadult északi medvét ártatlan báránynyá fogja át­változtatni. Épen abban különbözik az angol

Next