Pesti Napló, 1878. április (29. évfolyam, 81-105. szám)

1878-04-20 / 97. szám

97. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, szombat, april 20,1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam. Előfizetési feltételei*: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az­ esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetései* szintúgy mint előfizetések a 3 P­es­ti Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Évnegyedre..........................................6 frt Félévre.................................................12 * Egy hónapra ..........................................2 * Az esti kiadás postai különküldéséért. felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. ítg&T Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­naeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, ápril 19. Míg Anglia felfegyverkezik, Oroszország új hadállásokat foglal, Bismarck közvetít és Andrássy a congressus rögeszméjét forgatja, addig a keleti válság központján, Konstanti­nápolyban felfordulás van a minisztériumban. A békekötés óta szakadatlanul angol és orosz befolyás küzdenek egymás ellen a por­tánál, hogy háború esetén melyik nyerje el a török szövetséget. A gyönge szultánnál Miklós nagyherczeg és Layard angol követ versenyeztek egymással s hol egyik, hol má­sik került felül. A minisztériumban volt orosz párt és volt, angol párt, a félelem vezette az elsőt, a boszuállás és h­azafiság az utóbbit. Orosz szövetségről beszéltek gyakran és nem ok nélkül, de kik angol szövetségről beszéltek, azoknak is igazuk volt. San­ Stefanoban az orosz gárda, Ismid kikötőjében az angol ha­jóhad állott, s mindkettő elfoglalással fenye­gette Konstantinápolyt. Az angol nem volt elég erős elűzni az oroszt a város széléről, s az orosz nem volt elég merész a várost elfog­lalni, s az angol hajókat így háborúra provo­­kálni. Sokáig ingott a mérleg jobbra-balra. A szultán és udvara Konstantinápoly megszál­lásától tartva mindenekfelett, békét óhajtott, s az orosz részre hajlott. Ah­med Vetik pasa kormányelnök és a tábornokok a török biro­dalom restaur­ációját várván az angol szövet­ségtől, erősen ellenszegültek az udvarnak és az orosz befolyásnak. A viszály hetek óta tart s minduntalan kitört, a minisz­térium ismételve be is nyújta lemondá­sát, de mindig helyben maradt. Máris azt hívők, hogy az angol befolyás teljesen győ­zött, midőn hirtelen és váratlan egy palotai cselszövény megdöntötte az angolbarát, kor­mányt egészen és az oroszbarátok kezeibe szolgáltatta a teljes hatalmat. Ez a serail legújabb hőstette, vajha egy­szersmind a legutolsó lenne. A játék veszélyes, s ha megszüli a török nemzet reactióját, a szultánnak trónjába, sőt az Osman dynastia uralmába is kerülhet. Mert Törökország és népe ma hasonló társadalmi forrongás szín­helye, mint Muszkaország és fővárosa, s a zendülés ép oly otthonos Konstantinápolyban, mint Szent- Pétervárott. Ah­med Vetik bukása mindenkit Mi­­­had pasa bukására emlékeztet. A hasonlat hasonlít, de a viszonyok változtak. A palota sokat mérhetett akkor, mit büntelen nem me­részelhet most. A szultán hatalmát és tekin­télyét megtörte a szerencsétlen háború, s ha most személyes érdekből a gyűlölt ellenség­nek feláldozza a nemzet érdekeit, megtörtén­hetik, hogy a szultanátus hagyományos állá­sát, tehát a despotismust teszi tönkre. Mert ma három tényező hatalmasabb Konstantiná­polyban, mint a serail: a hadsereg Osman pasával élén, a nép nyomora és elégületlen­­sége és az angol befolyás, a keletet ismerő Layard tapasztalt vezetése alatt. A jellemző körülmény, hogy a szultán megleste az alkalmat, midőn Layard két nap­ra az angol hajóhadhoz elutazott csínjának keresztülvitelére, bizonyítja, mily erős az angol követ állása a török fővárosban. De Layard vissza fog térni s nem fog nyugodni mindaddig, mig az orosz pártot ismét ki nem dobja a nyeregből. S mert e párt kicsiny és népszerűtlen, az angolok legelső bátor fellé­pése el fogja azt űzni a hatalomból, de nem a nélkül, hogy ebből zavarok és veszélyek származnának, mert az oroszok a szomszéd­ságból bizonyára támogatni fogják az új kor­mányt és saját czéljaikra kiaknázni. Ezért ama miniszterválság egy nagyfon­­tosságú új bonyodalom jellegével bír, mely a két féltékeny nagyhatalom között könnyen confliktusra vezethet. Az oroszok szándéka, Konstantinápolyt megszállni és a Bosporust elzárni, soha felad­va nem volt, csak elhalasztatott. Most, mikor az angolok a háború előestéjén állnak s a portán orosz befolyás uralkodik, kétségtelen, hogy a muszka főhadiszállás sietni fog az angolokat megelőzni a fontos positiók bir­tokbavételében, mielőtt még egy újabb for­dulat az angol-barát kormányt visszahelyez­né a hatalomba. El lehetünk készülve, hogy Oroszország ki fogja aknázni a neki ked­vező momentumot, és hogy Anglia ezt nem fogja nyugodtan eltűrni. Hiszen nyilván­való, hogy miért ütött ki a válság . Oroszország a békekötés értel­mében követelte Batum, Várna és Sumla azonnali kiürítését és átadását, s ellenszegü­lés esetében Konstantinápoly elfoglalásával fenyegetőzött. A megrémült szultán nem merte a háborút provokálni, nem bízott az angolok segítségében, s engedett és elbocsátó minisz­tériumát. Az angolok Batumot nem akarják átengedni Oroszországnak, s Várnát háború esetén jól használhatnák, de annyi flot­tájuk nincs kéznél, hogy a Bosporust is őrizet alá vehetnék, sőt még a két feketeten­­geri kik­ötőbe is hajókat ereszszenek biztosítá­sul az orosz foglalás ellen. Ezen várakat Ah­­med Vetik vonakodott átadni, ezért buknia kellett. És most az ügyes Oroszország új té­nyeket tere­m­t magának a keleten, nem tö­rődvén semmit a nyugati diplomatia okos­kodásaival és congressus keresésével. E tény egyszersmind a legjobb c­áfolat azon optimistáinknak, kik remélték és hir­dették, hogy Oroszország engedni fog és meg­hátrál Európa előtt. Esze ágában sincs, csak időt akar nyerni, hogy a nyarat alkudozások­kal kihúzhassa. Mi pedig felülünk neki, mint rendesen. Az új török minisztérium gyönge. Leg­kiválóbb egyénisége az öreg Saviet pasa kül­ügyminiszter, ki megmaradt a régi cabinet­­ből, s ki ravasz és leleményes diplomata. Az uj miniszterelnök Sadyk pasa, volt párisi nagykövet, mivelt ember, de magasabb állam­­férfiúi tehetségeket soha el nem árult. Mond­ják, hogy semleges politikát kíván követni. A többi urak ismeretlen nagyságok s ugy lát­­szik, udvari creaturák. De nem is az uj kormány személyiségei­ben van a hiba, mert Konstantinápolyban a helyzet tarthatatlan. Anglia és Oroszország pressiója alatt, megrettenve, kimerülve, fe­nyegetve , háború előestéjén — természetes, hogy válságokba esett. Ma ezek csak a palotát és a kormányt illették, holnap kiter­jedhet a seregre és a népre, holnapután az angol és orosz observáló seregekre s legköze­lebb Európára. Ezzel a válsággal a keleti actió újra megindult, s mert Anglia is már készen áll, nem sokára gyorsan fog kifejlődni. Még az sem bizonyos, pedig úgy látszik, Londonban megígérték Francziaországnak, hogy a párisi kiállítás megnyitását meg fog­ják várni. Londonban várhatnak pár hétig, de Oroszország siet ez időt is felhasználni s Konstantinápolyban kifejlődnek az esemé­nyek. Itt a história dolgozik, s ezt jegyzékek­kel nem lehet megakasztani. A Pesti Napló tározója. Egy kép a lengyel légiók alapításának történetéből. (Episode de 1795. L’Hőtel Diesbach, on les Polonais k Paris. Epoque de la focdation des légioné polonaises en Italie en 1796. Par Charles de Forster. Publié au profit dn Musée Na­tional Pólónak á Rapperswyl, en Suisse. Paris 1878.) A fennebbi franczia czim alatt egy kis terje­delmű, de mind formája, mind tartalmánál fogva igen érdekes mű­ jelent meg legközelebb a párisi könyv­­piaczon. Forster Károly, a lengyel hazafi, ki már számos, többnyire franczia nyelven irt munkájában és fordításában ismerteté elnyomott nemzete múlt­jának s jelenének kiválóbb mozzanatait, tár elénk e füzetkében egy képet a lengyel légiók 1796-iki ala­pításának történetéből. E kép, a Hotel Diesbach Párisban, mely Lengyelország megsemmisítése után a lengyel emigránsok főtáborá­vá lön, s melynek tár­sas mozgalmaiból fejlődtek lassan kint a lengyel lé­giók, azon hadcsapatok, melyek Napóleon lángel­­méjű vezérlete alatt a franczia seregekkel együtt küzdötték végig Francziaország óriási harczait szá­zadunk elején, s melyett csak még szilárdabbá tevék a rokonszenv azon kapcsát, mely e korban a két nemzetet egymással összefű­zé. De kövessük magának a szerzőnek gyönyörűen irt elbeszélését. A Saint-Honoré külváros egyik utczájában (rue de Saussaies Nro 8.) áll az épület, mely törté­netünk színhelyét képezi. Ma restaurálva, emeletekre osztva s lakóinak zsibongó zajával alig emlékeztet azon korra, midőn még falai között fontos politikai actiók mentek végbe. E ház a Diesbach-épület, mely nevét egykori urától, XVI. Lajos svájezi testőrségé­nek Diesbach nevű ezredesétől nyeré. Midőn az 1789-iki év lehe érinté Francziaor­szágot, és sok egyébbel a svájezi testőrséget is elsö­pörte, a ház ura is egyszerre eltűnt, senki sem tudá, hová lett, várjon az augusztus 10-iki harctban veszté-e el életét, vagy mint menekült a távol külföldön hunyta be szemeit ismeretlenül? A ház üressé, komor tekin­tetűvé lön, s mintegy siratni látszék egykori fényes napjait. Kívül a redőnyök fája korhadozott a nap és eső számtalan behatásai alatt, belül méh és ku­szó­ növények boriták befüvesedett udvarát, falainak­­ hasadékaiban gyíkok tanyáztak, s homlokzatán egy­­egy nagy folt jelzé a vakolat helyét, melyet az eső lehordott. Szóval az egész épület a leggyászosabb pusztulás képét mutatá. 1796-ban azonban a városnegyed nem csekély bámulására egyszerre megnyíltak az elhagyott ház rozsdás ajtai. A csodálkozás még nagyobb jön, mi­dőn a kiváncsi szomszédok a ronda és rozzant kő­halmaz belsejében még egész jó állapotban levő ter­meket találtak aranyos rajtú függönyökkel, gobelin­kárpitokkal s díszes bútorokkal. Itt-ott ugyan az aranyozásokon, a selyemszöveteken s a drága fest­ményeken egy-egy pók szövé nyugalmasan hálóját, s a bútorok faragott fáján egy-egy egér rágicsált, de az öreg házmester seprője és macskája csakha­mar véget vetettek e paraszta csendéletnek. A tata­rozott házba eleinte csak egy ember költözik,­­ váljon mint annak tulajdonosa-e, vagy csak mint lakója, ez iránt még maguk a legközelebbi szomszédok sem valának tisztában, mert az öreg házmester a­mily beszédes volt a forradalom előtt, olyannyira megta­­nuták a hallgatásra ennek rémnapjai. Az új ismeret­len naponkint határozott időben távozott, majd is­mét visszatért, 2­3 személyen kívül senkit sem foga­dott, keveset beszélt, a hozzá intézett kérdésekre csak szakadozottan válaszolt, s arczának kifejezése bút, elfogultságot és gyanakodást árultak el. A szomszédok rögtön tanakodni kezdenek az érdekes idegen kiléte iránt s két pártra szakadtak : a nők határozottan szerencsétlen szerelmesnek, a férfiak titkos politikai menekültnek áll­tak. Egy nap azonban az eddig oly csendes ház leveté nyugalmát s a régi Diesbach-palota támadt föl phoenixként hamvaiból. A falak ismét visszhang­zottak a társaság zajos pezsgésétől, a vidám zene hangjaitól, a poharak csengésétől s a keringő gyors ütemeitől. A padozat csillárjai s aranyozásai ismét ezer sugárban törék meg a viaszgyertyák fényét s még az öreg házmester is uj divatu franczia kabát­ba öltözött, mi termetét két hüvelykkel tévé ma­gasabbá. S vájjon mi adá vissza a Diesbach-háznak előbbeni zajos életét ?... Lengyelország bukása. Azt az idegent, a ki a Diesbach-palotában először jelent­­ meg s a­kiről a szomszédok oly sokat beszéltek,­­ de la Rochenak hívták. Származására nézve ugyan franczia, de születési helye Varsó volt, hol atyja követi minőségben tartózkodik. Vérbeli összekötte­tése és nemzetisége szerint Francziaország gyermeke, személyes viszonyai és ifjúkora emlékei folytán Len­gyelország szülötte lévén , a két hazához egyaránt erős kötelékek fűzték, s azért, midőn az 1792-diki háború óta Párisban tartózkodva, 1794-ben hallá, hogy Lengyelország léte veszélyben forog, sietett má­sodik hazája megmentésére s mindvégig hősiesen küz­dött Kosciuszko oldala mellett, ki kevéssel oly sokat, oly nagyokat tőn. Igaz ugyan, a lengyel nemzetiség kaszákkal fegyverzett lelkesülésének buknia kelle az orosz zsarnokság ágyúi és puskáival szemben, s vé­resen hanyatlott le a nap Maciejowicénél a lengyel nemzetre nézve. »Finis Poloniae!« kiálták Lengyel­­ország ellenségei, kik nem láták előre az 1830 -iki évet,­­ Kosciuszko ajkaira adák ádáz szavaikat. A lengyel katonák közül, akik nem estek el, szerte kó­boroltak Európában, ellenséges kormányra találva mindenüt, mert homlokukon hordák megaláztatásuk szomorú bélyegét. Poroszország, Ausztria, Oroszor­szág nem adának menhelyet a menekülteknek. Egye­dül Francziaország volt még hátra, az a republicá­­nus Francziaország, melyet nem birt leverni a coali­­tió, melyet a harcz megmentett az anarchiától, s melynek seregei lelkesülten, a diadal mámorában si­ettek fenyegetett határaik védelmére. S ez a Fran­cziaország kebelére fogadá a szegény csonka harczo­­sokat, egy­begy­űjte őket, menhelyet adott nekik fe­dele alatt. De la Roche és Barss Ferencz, az alkotmá­­nyozó gyűlés párisi követe, csakhamar beláták, hogy egy központi menhelyre van szükségük a lengyel emigránsoknak, úgyszólva főhadiszállásra, hacsak a teljes szétszóratásnak, a teljes szétzüllésnek nem akarják kitenni a lengyel hazafiak táborát. S ez a központ, ez a főhadiszállás jön a Diesbach-palota. Kezdetben er­deti állapotában szolgált az gyülhelyül. Csakhamar azonban hódítani kezde a fényűzés, mely­nek szeretete Sobieski utódainál már szinte hagyo­­mányossá lön, s a gazdag és pazar élet vágya, mely­hez a lengyelek úri lakaikban hozzá szoktak, a szám­űzetésben is felébredt lelkeikben. Az ő palotába nemsokára új bútorok, új díszítmények vándoroltak. Ezen fényes központban akarák a menekültek fo­gadni a franczia politikai, társadalmi és irodalmi körök legelőkelőbbjeit. Azt hivék, hogy így közelebbi viszonyba lépve a döntő körökkel, talán valamit sze­rencsétlen hazájuk számára is fognak kieszközöl­hetni. Kis eszközökkel akar­nak jutni nagy eredmé­nyekhez, s a diplomatiai elegantia útján lépni a reális politika terére. S valóban az egymást követő lakomák, bálok és hangversenyek oly benső szemé­lyes rokonszenvet fejtenek ki a franczia körök és a Diesbach-palota között, mely lassan kint a két nép kölcsönös ragaszkodásába és vonzódásába olvadt föl. Mialatt a lengyel társaság Párisban ekként mű­ködött, az alatt a távolban más tényezők is emelke­dőnek befolyásra. Bonaparte oldalánál mint hadsegé­de időzött ekkor Sulkowski a milánói táborban, az,­ki­nek élete később oly gyászos véget ért Egyptomban. Sulkowskinak sikerült kinyernie Bonaparte kegyét, de ő e rokonszenvet egyszersmind hazája javára akará fölhasználni. Beszélt neki a párisi lengyel comitéről, de la Rochéról és Barssról, s Lengyelor­szágnak csak imént végbement feldarabolásáról több­ször kérdező véleményét. Sulkowski kérdésére Bona­parte ezt válaszolá (ép Legnano közelében voltak): »írja meg ön honfitársainak, hogy én szeretem a lengyeleket, hogy Lengyelország felosztását oly igaz­ságtalanságnak tartom, mely meg nem tűrhető, s hogy bevégezve az olaszországi háborút, francziáim élén fogom kényszeríteni az oroszokat Lengyelország helyreállítására. Sulkowski rögtön tudata e szavakat a párisi comitével, s azok új remények magvait hin­­ték el a menekült nemesek között. Hisz a Francziaor­szág dicsőségének egén fölkelő csillag miért ne áraszthatna némi fényt a szerencsétlen lengyel nem­zet letarolt mezőire is ? S a jövő politikáját jelző sza­vai Bonapartenek a Diesbach-palotából csakhamar átjárták az egész franczia nemzetet, s azt mint egy varázsütésre alakiták át. Egy harczias Francziaor­szág támadt, mely a világot tiszteletre, bámulatra s kik szeretni nem tudák, félelemre tanitá. A lengyel politikára nézve beállott ezen ked­vező hangulatot igyekvők is fölhasználni a Diesbach­­palota, s Dombrowski tábornok és Freno Illés az olaszországi főhadiszállásra küldettek. E naptól kezd­ve ünnepet ült a Diesbach-ház köre. A nagy terem falai fényárban úsztak, s a padozaton zászlók lobog­tak, melyeken a vörös kakas s a fehér sas ragyogtak ezer gyertya fényénél virágfüzérek közepette. Emitt egy kettős emelvényen Páris salonjainak crémeje foglalt helyet : Beauharnais, Tallien, Louvet, La Gorce urhölgyek s az üde és bájos szépségek egész se­rege. A franczia notabilitások közt ott voltak: Thi­­beaudeau, Laharpe, Chénier, Fréron, Rousselin és Talma. Végre a lengyel nemzetet, ezt a hóditót még a száműzetésben is, fiainak egész serege képviselő : Giedraye Romuald­iy, Wielkorski József, Jasinski Ignácz, Prozor Károly, Liberadzki Kelemen, Wy­­bicki József, Dmockowski Ferencz, de la Roche Ká­roly, Bronk­ Ádám, Barss Ferencz, Mniewski Dénes, Zablocki E., Mayer János és még számosan. Az ülést Barss nyitá meg csendes, de mély hangon. Egyike volt ő azon republicans szellemek­nek, kiknek darabos modoruk és bizalmatlan félénk­­ségök m­llett világos, szilárd, biztos fe iile vál­­laikon. Beszéde rövid volt, de annál hosszasabb a taps, mely utána következők. Thibeaudeau a francziák nevé­ben hévvel, elragadtatással válaszolt. Azután Talma kelt föl, s szavalá el megható költeményét. Majd ez előzmények után ünnepélyes lakom a következők, s a csemegénél ihlett arczával csendet parancsolva, kelt föl egy ifjú. Üde, szőke képének vonásaiban erő és báj egyesültek. Hangja majd lágyan fuvallott, majd érczesen dörgött a terem elfojtott csendében. Test­tartásában határozottság, bűvölő kék szemeiben ha­rag, sardonikus ajkain boszuvágy honoltak s mindez oly praegnansul kifejezve, hogy a jelenlevő francziák, férfiak és nők, bár nem értve, megindulva lesék a fiatal dalnok ajkairól a »Czese polskiej ziemi, czesc!« nemzeti dal mélabús, majd lelkesült hangjait. De alig jön vége e jelenetnek, midőn csakha­mar egy­más váratlan, és annál hatásosabb scéna következik. Porosan, úti ruhájában lépett a fényes terembe Freno Illés, e perezben térve vissza olasz­­országi küldetéséből. »Lengyelország nem fog el­veszni,« kiáltá, »a lengyelek sereget alkotnak, Dom­­browski tábornok csak imént köté meg a szerződést Bonapartéval és a lombard államokkal a lengyel légiók alakítása ügyében. Ahol a lengyel tábor, ott leend a lengyel nemzet is !« E meglepő és váratlan hírre a lelkesülés tetőpontra hágott. Tolakodva ve­vők közül a fiatal jövevényt s küldetésének legcse­kélyebb részleteit is tudni óhajták. S ez beszélt Sul­­kowskiról, Dombrowskiról, Bonapartéról s a társa­ság a legédesebb ábrándoknak karjaiba veté magát. A lakoma után a hölgyek félrevonultak s egy titkos tervet forraltak ki: az ifjú követet meglepe­tésben akarák részesíteni. A terv készen volt i ne- Budapest, ápril 19. (Az előcongressus.) Oroszország hivata­losan kijelentette hozzájárulását az előcongressushoz azon Bismarck féle javaslat alapján, melyet esti la­punk táviratai jelentettek, sőt a N. W. Tagblatt szerint azt hiszik, hogy a nagyhatalmak kö­vetei Berlinben már kedden, ápr. 23-án összegyűlnek, hogy megállapítsák, váljon a régi szerződéseknek mely pontjait alterálja a san­ stefanoi szerződés annyira, hogy új európai egyezmény vált szükségessé. Ha ebben megegyeznek, akkor megálla­pítják a congressus programmját. Másrészről azonban a háborús jelenségek sza­porodnak. Hornby tengernagy, mint a fentebb idé­zett lap írja, szigorú utasítást kapott, hogy az orosz hadsereg minden mozdulatát Konstantinápoly felé akadályozza meg a hajóhad ágyúival. Az összeütkö­zés ezen előfeltétele — mint alábbi táviratainkból kitűnik — már-már megvan és megeshetik, hogy a háború megkezdődik hadüzenet nélkül. (Bécsből) ápril 17-ki kelettel a Nat. Zrg következő nagyérdekű táviratot közöl : A Times legújabb bécsi híreivel szemben bizonyos az, hogy Oroszország formális válasza az itteni cabinet által a san­ stefanoi szerződésre tett megjegyzései tárgyá­ban még nem érkezett m­eg ide. Ellenben igaz, hogy Novikoff nagykövet ama megjegyzésekre nézve ba­rátságos pourparler-kba bocsátkozott Andrássy gróf­fal, melyek eredményétől fog valószínűleg a pétervári kormány későbbi válasza függeni. Szintén helyes azon hír, hogy Salisbury körjegyzékére osztrák vá­laszjegyzék küldetett, melyben a congressus szüksége hangsúlyoztatik. (Angol-franczia alkudozások.) Egy párisi, ápril 17-én kelt távirat következőket jelent: Lyons lord abbeli törekvései, hogy Francziaországot együttes eljárásra bírja Angliával, úgy látszik, nem maradtak siker nélkül s nem tartják valószínűtlen­nek, hogy­­ha Oroszország és Anglia közt háborúra kerül a dolog, Francziaország az utóbbi hatalom részén leszen.« Egyik fő oka Francziaország eddigi tar­tózkodásának az volt, hogy a világkiállítást károsítani nem akarta. De minthogy a kiállítástól várt előnyöket, ha háború lesz, úgy sem élvezheti, az itteni mérvadó kö­rök azon nézethez hajolnak,hogy nem szabad közönyös nézőül maradni, ha Anglia oly érdekekért száll síkra, melyek többé-kevésbbé franczia érdekek is. A fran­­cziák mindenképen a válság békés megoldását óhajt­ják ugyan, de nem hiszik, hogy Francziaország,mely­nek ma hatalmasabb hadi ereje van, mint valaha, mindvégig nyugodt néző maradhatna, ha a kelet fö­lötti főuralom miatt háborúra kerülne a dolog.­­ Egyébiránt tegnap a hangulat londoni hírek folytán némileg nyugodtabb volt s az 5°/0-os rente 109.55-ön jegyeztetett. (Zágrábból) írják a B. C.-nek : A horvát kormány, valamint a főparancsnokság megbizattak, tétessenek előintézkedések, hogy a boszniai me­nekültek e hó végéig a határon átküldethesse­nek. Ennek kivitele azonban sokkal nehezebbnek bizonyult, mint azt feltételezték. A menekültek ugyanis nem akarnak visszatérni és azzal fenyege­tőiknek, hogy ha erővel átvitetnek, ismét visszatér­nek. Okokat nem is adnak elő, nekik itt jobban tet­szik, mint Boszniában, s így nem lesz lehetséges az országot e hó végéig ezen vendégektől megszabadí­tani. Philippovich tábornok kénytelen volt ezen ügyben Bécsbe utazni. Statisztikai illeték. — ápril 19. A vámügyi vita folyamában egyaránt elismerték úgy a kormánypadokon, mint az ellenzék soraiban, hogy a vámpolitikai eliga­zodás nagyon meg van nehezítve azon ada­tok hiánya miatt, melyek Magyarország kül­kereskedelmét Ausztriával és a külfölddel biztosan föltüntetnék. Az előnyök és hátrá­nyok, melyek a monarchia két felére a köl­csönös import- és exportból hárulnak, csakis legalább megközelítő forgalmi statisztikából állapíthatók meg; ily alap nélkül azonban a megújítandó szövetség föltételei csak talá­lomra fogadtatnak el. Az ellenzék a proviso­­rium behozatalát egyebek közt azért is sür­gette, hogy vagy két év folyamán a monarchia két fele közti forgalomról megbízható ada­tok szereztessenek, melyek a vámügyi alku alapjául szolgáljanak. Lónyay Menyhért gr. e végből a droit de statistique behozatalát ajánlotta s ez eszmét nemcsak a provisori­­umra, hanem későbbi időre is érvényre jut­tatni kívánta. A kormány ellenezte a provisoriumot és miután a többség elvetette az erre czélzott indítványokat, elesett azon javaslat is, mely a szükséges statisztikai anyagnak legalább jö­vőre, egy újabb alku esetére való beszerzését biztosítaná. De mi azt hiszszük, hogy ama ja­vaslatnak nem szabad eltemettetnie, akár hosszabb provisorium következzék, akár per­­fectté váljék a kiegyezés. Hogy ez eszmére ma visszatérünk, arra különös okot szolgáltat egy törvényjavaslat, mely a droit de statistique tárgyában e na­pokban a német birodalmi törvényhozás elé került. Ez a statisztikai illeték más államok­ban, mint Angliában, Franczia-­s Olaszor­szágban évek óta áll fenn , de a német biro­dalomban folyton ellenezték behozatalát, nem az általa alkalmazandó új adó, hanem azon alkalmatlanság miatt, melyet az ezen ille­tékkel járó áru-declaratio okoz. Midőn a német birodalomban az 1873. és 1874-diki külkereskedelem statisztikája egészen megfoghatatlan eredményt mutatott föl, és általános jön a meggyőződés, hogy az eddig követett rendszer, különösen a ki­vitelt illetőleg, elvetendő: számos tekintélyes hang találkozott abban a nézetben, hogy el kell ejteni az export statisztikáját és nem sza­bad tisztán elméleti érdekből — miután a ki­vitel egészen vámmentes — a forgalmat meg­nehezíteni. Időközben a német birodalmi kor­mány gondosan tanulmányoztatta a kérdést: a Budapesten tartott statisztikai congressus behatólag tárgyalta az ügyet, és az eredmény, legalább a német kormány előtt, az, hogy megbízható külkereskedelmi adatok beszerzé­se végett törvényhozói intézkedésekre van szükség. Mindenekelőtt ismertetni kívánjuk az említett törvényjavaslatot. Első­sorban ki­mondja, hogy minden áru, mely a német vámterületen be-, ki- vagy átvitetik, neme­s mennyisége, valamint származása, s ren­deltetésének országa szerint a forgal­mi statisztika följegyzésére rendelt határ­beli hivataloknál bejelentendő. Ez alól fölmen­tetnek bizonyos, részletesen fölsorolt jelenték­­telen tárgyak és a 250 grammnál könnyebb vámmentes áruk. A bejelentést az áru szállítója teljesíti egy tárcza átadása által, miután a szállítmány a bejelentő helyhez érkezett, és mielőtt ezen hivatalon túl tovább szállíttat­nék. A bejelentési bárcza kiállítása a feladót illeti, és ez az adatok helyessége s teljessé­géért felelős. Az áru szállítója fel van jogo­sítva képviselni a feladót; ez esetben, vala­mint ha a bejelentési tárczát külföldi állí­totta ki, az áru szállítója felelős a beval­lásért. A nyilvános szállító vállalatok és oly személyek, melyeknek üzletek az áruszállí­tás, csak akkor fogadhatnak el továbbítás végett oly árukat, melyekről bejelentési bárcza kiállítandó ; vagy ha az áru ren­deltetését útközben tudják meg, csak ak­kor szállítják tovább, ha a megkívántató bárczákat átvették és ha ezek úgy alaki­lag megfelelnek a rendszabályoknak, vala­mint tartalmilag megegyeznek a küldeményt kísérő teherlevelekkel és bevallásokkal. A bejelentési hivatalok felhatalmaztatnak oly áruknak, melyek nincsenek a kellő iratokkal felszerelve, továbbszállítását megakadályozni, míg az irományok nem pótoltatnak, föl van­nak továbbá hatalmazva megvizsgálni, váj­jon a bejelentés az árukkal egyezik-e? Az írásbeli után bejelentendő árukért a következő statisztikai illetékek fizetendők : 1. egészben vagy részben becsomagolt árukért minden kiló után 5 fillér (2112 kr.); 2. be nem csomagolt árukért 1000 kgr. után 10 fillér; 3. szén, koaksz, fa, só stb. még külön megha-

Next