Pesti Napló, 1878. június (29. évfolyam, 132-157. szám)
1878-06-13 / 142. szám
142. szám. Budapest, csütörtök, junis 13.1878. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak e. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: 29. évi folyam, Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 pesti IS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás az PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-dik évfolyamára, Előfizetési árak: Évnegyedre...................................... Félévre................................................1 * Egyhónapié......................................2 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok tere 7. szám Athenaeum-épület.) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó hivatala. Budapest, június 12. Congressus és mozgósítás úgy hangzik, mint templomparádéra kirukkolt katonatisztek kardcsörtetése. Megbámulják, de senki tőle meg nem ijed. Andrássy altábornagy bevonulása Berlinbe három mozgósított hadosztály élén történik. Képzelhetni, hogy meg fognak ijedni a muszkák és németek, ha hallják, hogy Erdélyben ötvenezer ember áll fegyver alatt, Horvátországban és Dalmatiában pedig százezer katona készül bevonulni Boszniába. Mennyire fog eme tüntető politika a congressusnak imponálni, nem tudjuk, de ha Andrássy azt hiszi, hogy így Oroszországot Bulgáriából kifenyegetheti, ám kísértse meg. Nem tagadjuk, hogy neki szüksége volt a mozgósításra, hogy a hatalmak politikáját komolyan vegyék. De komolyan kell, hogy vegyék a mozgósítást is, mert különben a si vis pacem, para bellum elvének legújabb alkalmazása nem ér semmit s ha nem használ, akkor költséges és nevetséges. Nem így kívántuk mi a mozgósítást, mert nem fél rendszabályt akartunk. Egész politikára egész actió szükséges, Oroszország visszavetésére az egész haderő háborúja, fél politikára azonban, mely a san stefanoi békeokmány megnyirbálását s két puszta, tartomány megszerzését tűzi czéljául, elég a részleges mozgósítás harmincz millió kiadással és százötvenezer ember zászlókhoz állításával. Azt hiszszük,hogy ezen mozgósítás Bosznia elfoglalására fog vezetni, de háborúra nem. Attól félünk, hogy csak erre való. Ezt bizonyítja ama körülmény is, hogy Erdélyben csak egy hadosztály mozgósíttatik, ami nyilván csak határvédelemre elegendő, Dalmátiában és a végvidéken kettő,mi határvédelemre sok. Erdélyben, a Presse szerint, csak a szabadságosak hivatnak ezredeikhez s ez magas békelétszám, mig Dalmátiában a tartalékosok is, mi hadilétszám. Ebből folyik, hogy az erdélyi csapatok rendeltetése megállni, a dalmátiai csapatok rendeltetése masírozni. De hogy Oroszország ellen háború nem terveztetik, mindennél inkább bizonyítja azon körülmény, hogy Galicziában és Bukovinában nem történik semmi, márpedig ha a mozgósítás háborút jelentene, az északi határon is kellene mozogni, inkább mint Dalmátiában. Tehát demonstrate a congressusra és occupatió a congressus után. Diplomatiai színjátékhoz statista szerepre a mulatság egy kissé drága, — Magyarországnak "tíz milliójába kerül, mely pénzen mennyi maradandó nemzeti intézetet lehetne alapítani, — de ha czélhoz vezet , Andrássy ez által képesíttetik szavát beváltani, hogy érdekeinket a békekötésnél megóvja, nem lehet a kiadás ellen kifogásunk. Bizalmunk a congressuson kivívható békés sikerek kielégítő volta iránt ugyan csekély, de be kell várnunk a congressus lefolyását, addig ítéletet mondani Andrássy politikája felett, mely minden actiót ezen végső momentumra halasztott és a mozgósítás felett, mely ez actiónak megfelel, nem lehet. Ezért nem is kárhoztatjuk a mozgósítást, noha szükségét és hasznos voltát kétséggel fogadjuk. De nem kárhoztatjuk főleg azért, mert a congressus béke helyett háborúval is végződhetik. Ma ez nem valószínű többé, mert Anglia Oroszországgal kiegyezett, s csak ha Anglia akarja, lesz háború, de kizárva a lehetőség nincs, mert Beaconsfield szívében senki nem olvasott, s mert a congressuson az ellentétes érdekek összeveszhetnek úgy, hogy a becsületes alkusz Bismarck sem lesz képes azokat kiegyenlíteni, s akkor congressusból megszülethetik a háború. Ezen lehetőség megvan akkor is, ha a konstantinápolyi események, vagy a román-orosz viszály Bessarábia miatt az alkudozások békés folyamának hirtelen háborús fordulatot adni találnak, mint mikor a fensikon lomhán mászó Niagara rögtön meredekhez ér és lebukik. Ekkor nekünk készen kell állnunk, hogy ne mulaszszuk el újra az alkalmat szövetségesekkel megtörni az orosz nagyhatalmat. Ellentétbe jönnénk egész eddigi oroszellenes politikánkkal és határozott fellépést sürgető magunk tartásával , ha a részleges mozgósítást is el nem fogadnók. De érte lelkesedni nem tudunk, mert nem várunk tőle nagyot, nem hiszszük, hogy Andrássy még háborút csináljon, és mert élünk a gyanúperrel, hogy az egész mozgósítás nem egyéb, mint bevezetés Boszniába. A Tisza-kormány olyan macska, melylyel a bécsi majom minden gesztenyét kikapartathat a parázsból, s a kormánypárt olyan egér, melyet a macska akárminc lyukba bekergethet. Akik megszavazták a kiegyezést, megszavazzák azok Bosznia occupatióját is. S a nemzet? Van még a nemzetben akarat? A nemzet kifáradott, akármit tesznek vele, meg se mukkan. Tisza addig nyomta, nyomorgatta, hogy most már mihelyt a kiegyezést kihirdette, hazaküldi az országgyűlést, s míg a nép arat, a mozgósított hadosztályok a congressus meghagyásából haza szállítják a menekülteket, s a tartásköltségek fejében megtartják a két legroszabb török tartományt az osztrák-magyar monarchiának. A nemzethez pedig Tisza és a kormánypárt proclamatiót fognak kibocsátani a választásokra, hogy hagyja helyben a bevégzett tényeket és helyeselje az ő politikájukat. A Pesti Napló tárczája. A második férj. *— Elbeszélés. — Irta Vértesi Arnold. IH. Elérkezett az esküvő napja. A szegény özvegyasszony utoljára veszi föl egyszerű fekete ruháját. Utoljára viseli a nevet, melyhez annyi édes és szomorú emlék köti, mely be van írva fia keresztlevelébe, s föl van írva egyegyszerü kis keresztre künn a kerepesi temetőben. Ma leteszi azt a nevet és fölvesz egy másikat. Úgy érzi, mintha azzal szétszakítná az összekötő hidat eddigi és ezutáni élete közt, mintha mindazt, amit eddig szívében őrzött, most átadná az enyészetnek. Remegve gondol vissza mindarra, ami most már úgy rémlik neki, mintha egy végkép elmúlt élethez tartoznék, s amint így visszagondol, annyi édes, boldog nap emléke merül föl lelkében, annyi apró esemény, egy szó, egy pillantás, ami hajdan édes gyönyörrel töltötte be szivét, s az a szív újra hangosan dobog most, csaknem oly hangosan, mint egykor ama nap, midőn először pihent egy másik dobogó szivén. Minden eszébe jut most, ama napnak minden pillanata, mintegy álomban látja saját képét a fehér menyasszony ruhában, a koszorúval fején, hallja, amint a nép susog a templom ajtajában: »Milyen gyermek még!« A gyertyák égnek, a pap az oltár előtt áll, két kéz gyöngéden érinti egymást, a mint a pap összekapcsolja, két ajk meghatottan rebegi el az eskü szavait: Örökké ! örökké! És már vége! — Hát igazán vége ? S most újra oda fogok lépni az oltár elé, egy uj esküt elmondani, uj fogadást tenni ? — kérdi a nő reszketve. S szemei valamit keresnek a szobában, egy láthatatlan alakot a levegőben, de nem lát senkit, semmit, csak a lámpa rezgő világát a falon. Még nagyon korán van, künn még homály borít mindent; a gyermek csöndesen szunnyad ágyában. Az anya lábujjhegyen oda megy. Sokáig nézi kis fiát, mig csak szemei egészen el nem homályosulnak a könyöktől. Szive úgy elszorul s oly végtelen fájdalmat érez, mintha ez a nap elszakitná őt mindazoktól, a kiket szeret, attól, a ki ott künn fekszik a temetőben s ettől, a ki itt alszik ágyacskájában. Sűrűn peregnek alá arczán a könyök s térdre borul gyermeke ágya mellett. Imádkozni akar, de a szavak oly nehezen jönnek ajkára, oly tompa kábultságot érez agyában. — De hiszen gyermekem javáért teszem......... gyermekem javáért!— susogja mindegyre lázasan. Csak gyermeke javáért. Nehéz küzködésbe került, míg elszánta magát ez áldozatra, sokat töprengett rajta, sokat sirt és sok álmatlan éjt virrasztott át lázas habozásban; de végre úgy tűnt föl neki, mintha világosságot látna lelkében, mintha egy hangot hallana onnan a sir túlsó oldaláról, az elhunyt kedves férj gangját: — Én megbocsátom neked, hogy másodszor férjhez megysz, hisz gyermekünkért teszed. Hanem e zord deczemberi reggel, midőn csak a lámpa világa látszik és minden oly homályos és hideg, újra megszállja a kétség a szegény nő szivét. — Jól cselekszem-e ? . .. Istenem! jól cselekszem-e ? S az a kétség perczről perezre nő. Ezer gyötrő gondolat ébred föl a gyöngéd, érzékeny lélekben. Nem árulás-e az, amit cselekszik, az ellen, kinek örökre oda ígérte hűségét, kit most is szeret, fox-rón, igazán, egyedül ? S nem csalás-e az ellen a másik ellen, kinek ma az isten színe előtt azt fogadja, hogy szereti ? Hiába igyekszik megnyugtatni magát. — Hiszen mindent megmondtam neki. Megmondtam, hogy e szív nem bír már szerelmet érezni, csak tisztelet, gyöngédség, barátság az, amit e második házassághoz hozhatok. Igen, megmondta s a férfi azt felelte rá, hogy neki az is elég, csak legyen nejévé, a többi majd az ő gondja. De ma úgy rémlik a szegény nőnek, mintha nem mondott volna meg mindent. Nem mondta meg : »Én önhöz csak vagyona végett megyek nőül, csak azért, mert ön gazdag, csak azért,mert gyermekemet meg akarom menteni az ínségtől, a nyomortól, csak azért, hogy legyen valaki, aki gondoskodni fog róla. Csak a gyermekem miatti aggódás hajt engem az ön karjai közé.« Ez a tiszta igazság. Miért hallgatta el ezt ? — Ki fogom neki pótolni szeretettel, hűséggel, amit gyermekemért tesz, — susogja elérzékenyülve. Ha itt volna most az a férfi, itt a kicsike ágya mellett, mily meghatottan borulna mellére menyasszonya ! De ime a kisfiú megmozdul ágyában, ébredez, kinyújtja kezecskéit s még behunyt szemmel anyja kezét keresi. Az anyja reá borul s forró csókokkal halmozza el gyermekét. Átölelve tartják egymást.A gyermek hizelegve czirógatja anyja arczát. Egyszerre könycseppet érez kis kezén s bámulva tekint anyjára. — Mi lett, mamám ? — Semmi . .. semmi.... Ervin! édes kis Ervin! . . . Nagyon boldogok leszünk! — zokog az anya. Vájjon igazán boldog lesz-e? Oly nehéz, fojtó érzés az, amit szivében érez, oly kevéssé hasonló a boldogsághoz, hogy hiába akarná ámitni magát. Mosolyog gyermekére, de még a gyermek is látja e mosolyon keresztül a mély bánatot, melyet anyja eb titkolni akar. Szomorú nap ez, végtelen szomorú nap s künn is olyan lassan dereng, mintha soha sem akarna megvirradni. A szegény asszony eloltja a lámpát s kinéz a sűrü, homályos ködbe. Az ő lelkén is afféle homályos köd úszik, melyben semmi érzés, semmi gondolat nem szűrődik tisztán át. Lassan, szomorúan felöltözteti a kisfiút. Nem bir szabadulni a homályos, aggasztó gondolatoktól. — Ervin, édesem, légy mindig jó, mint eddig voltál, — szólt s megcsókolja a kis fiút. — Akkor szeretni fog papám az égben, ugye ? — válaszol a fiú, a sokszor hallott mondást ismételve. — Igen és másik papád is, aki majd eljön ma, — viszonozza az anya, s hirtelen föláll és elfordul. Azt hiszi, a szive hasad meg mindjárt. Ajka susogva intéz szavakat egy láthatatlan lényhez: — Bocsáss meg, bocsáss meg, hogy fiadat elszakítom tőled! A gyermek némán néz okos nagy szemeivel anyjára. Sejti, hogy mind e szomorúságnak az az ember az oka, kit ezentúl papájának kell szólítania, s ki iránt kis szive oly ellenszenvet, csaknem gyűlöletet érez, de hallgat, s nem mondja el, amit e perezben gondol: hogy ő csak azt az egy papáját szereti, ki az égben van, kiről anyja oly sokat mesélt, s kinek sírjára koszorút szoktak kivinni. — Ma is kimegyünk, mamám ? — kérdezi a fiú, amint egy szép nagy koszorút pillant meg az asztalon. — Nem, kis Ervin, ma csak magam megyek ki, — felel az anya, aztán mintha mentegetőzni akarna, hozzá teszi: — lásd, most tél van, hideg van, megfáznál. A gyermek hallgat s csak okos nagy szemeit függeszti anyjára. Nem mondja: »Hiszen elvittél te engem máskor hidegben is.« Semmit sem mond, csak szótlan engedelmeskedve marad otthon a jószivü szomszédasszony felügyelete alatt. — Elvigyük Ervint majd később a kisdedóvóba ? — kérdezi a jó asszony. — Nem, nem, maradjon csak itt, maradjon nálam ... az utolsó perczig. Azt hiszi, gyermekének látása erőt kölcsönöz neki abban az utolsó nehéz pereben, mely nehezebb lesz, mint ez az út ki a temetőbe a halott sírjához. Zuzmarás, komor decemberi nap. Két sirásó bámészkodik a temető kapujában a belépő fiatal aszszonyra, azontúl nem láthatni semmi más élő lelket, csak néhány kékfejü czinke ugrándozik a száraz ágakon, melyekről apró fehér pehely hull. Semmi lábnyom a friss havon. Sivár, zordon minden a fehér hólepel alatt. Hervadt koszorúk lógnak a sírköveken. Milyen hely ez annak, a ki ma menyegzőjét fogja ünnepelni ! ! Micsoda könyek ezek, melyek a fagyos földre hullnak ? Micsoda forró csókok a hideg márványkövön ? Micsoda sóhaj, zokogás és tördelt szavak, melyek a néma, tompa ködben enyésznek el ? A szegény özvegy nőnek olyan, mintha most másodszor temetné el a kedves halottat, mintha csak most szakadnának el igazán végkép örökre. — Ervin ! Ervin! — zokog a nő és százszor is átöleli a hideg követ. Most búcsúzik utoljára. Tántorogva megy haza felé. Nem tudja, mikor ér haza, de már késő lehet, mert a szomszédasszony nyugtalan tekintget ki az ablakon s izgatottan fut elejébe a folyosóra. — Éj istenem, hol időzött oly sokáig ? Delet már elharangozták. Gubacs Andor úr már kétszer járt itt, s nagyon haragos volt. A fodrásznő is itt várakozik ,már... De szent isten s milyen sápadt kegyed ? És keze, mint a jég ? Csak nem volt egész mostanáig a temetőben ? Hanem a szomszédasszony nem hallja már ezt a csodálatos feleletet, mert egyik lakásból a másikba szökik, sürög, forog, rendez, intézkedik. Ej, bizony sohasem készülnek el, ha ő nem fogja kezébe a dolgot. A férjhez menendő fiatal nő mozdulatlan ül egy helyben, s kisfiát szorítja szívéhez, míg áthűlt tagjain folyvást jéghidegség futkos át. A fodrásznő már kétségbeesik. Végre a szomszédasszony erélyes közbenjárására a kis Ervin letétetik anyja öléből, s elkezdődik a haj fésülése, fonása föltözése, aztán az öltözködés. (Vége köv.) Budapest, június 12. (A részleges mozgósításról, valamint a határ erődítéséről szóló híreket megdézsmálva közölhetjük csak: — a tartózkodást, melyet ez irányban gyakorlunk, a hazafias magyar olvasó előtt nem kell indokolnunk. (A mozgósításról, fentebbi soraink értelmében, csak néhány hírt közlünk. A B. D. szerint a mozgósítás 4 divisióra terjed ki, 84.000 emberre, kik június 11-től kezdve hadipótlékot kapnak. A D. Z. azt írja, hogy 70.000 ember mozgósíttatik, de e számba nincsenek betudva az Erdélyben, Horvátországban és Dalmátiában elhelyezett divisiók. Több hadihajó is fölszereltetik. Fiuméban a monarchia részére tömeges torpedó-vásárlás történik. A po 1ai hadi kikötőbe földalatti út építtetik. A Presse megcáfol minden mozgósítási hírt, míg a félhivatalos Fremdenblatt a következőket jelenti : A kormány elhatározta egy hadsereg-osztály mozgósítása által Ausztria-Magyarország azon szilárd elhatározását kitüntetni, hogy a congressusi határozatok valósítását, amennyiben azok a monarchia érdekeit illetik, erélyesen kezébe vegye. Hogy hol és miként használtatok fel a haderő, e tekintetben, minthogy bevárandók a congressus határozatai, még semmi sincs megállapítva. (Az egyesült ellenzék mai értekezletén tárgyalás alá vévén a költségvetési törvényjavaslatot, egyértelműleg abban állapodott meg, hogy a jelen kormány iránt bizalommal nem viseltethetvén, a költségvetési felhatalmazást annak részére nem szavazza meg. Az értekezlet a párt álláspontjának a képviselőházban való tolmácsolásával K. Bánhidy Bélát bízta meg. (A képviselőház pénzügyi bizottsága) mai ülésében hozzájárulván a főrendeknek a quota-törvényjavaslatra vonatkozó módosításaihoz, tárgyalás alá vette a pénzügyminiszter által ma előterjesztett törvényjavaslatot »az 1878. évi államköltségvetésről.« Az egyes miniszteri tárczák költségvetéseinek előadói kijelentvén, hogy a törvényjavaslatban felvett összegek megegyeznek azokkal, amelyeket a képviselőház a költségvetés tárgyalása alkalmával megállapított. Lukács röviden kijelenti, hogy a törvényjavaslat elfogadásához, ami bevett szokás szerint a kormány iránti bizalmat involvál, nem járul. Ezek után a bizottság a törvényjavaslatot általánosságban s részleteiben is érdemleges módosítás nélkül elfogadta, s ez iránti jelentését holnap a ház elé terjesztendőnek határozta. (Két emlékirat.) Ma két érdekes emlékirat kivonata van előttünk. Az egyiket Bessarábia tárgyában a román kormány intézte külföldi képviselőihez, a másikat Új-Bulgária határaira vonatkozólag a porta fogja a congressus elé terjeszteni. Amabban a román kormány ismételve kijelenti,hogy semmi kárpótlásért sem enged egy hajszálnyit, is Bessarábia területéből. Romániának nemcsak 60.000 főnyi serege van,hanem a lakosság is kész tömegesen felkelni, hogy a megtámadott hazai földet oltalmazza. Az emlékirat már átadatott Andrássy grófnak, de még nem tudni, hogy mit válaszolt reá. A második okmányt a török képviselők a congressus elé fogják terjeszteni. Azt fejtegeti benne a porta, hogy az orosz meghatalmazottak a san stefanói béketárgyalásokban az illető lakosságra való minden tekintet nélkül jelölték ki Új-Bulgária határait, hogy kész térképet terjesztettek elő, mely ellen a török megbízottak hasztalan emeltek bármily jogos kifogást. Csak azt tudták kivívni, hogy a végleges határt majdan egy vegyes török orosz bizottság állapítsa meg. De minthogy az orosz írók és statistikusok műveit az európai Törökországról nagyon elfogult pártszellem lengi át s igy azok adatait a végleges határ megállapításánál alapul venni nem szabad, a porta ama 18 kerület vagy 121 cara (járás) lakosságáról, melyet a san stefanói szerződés az új Bulgáriába oszt, részletes statisztikai táblázatot készíttetett. E kimutatásból kitűnik, hogy van olyan kerület is, melyben bolgárok épen nem laknak, számos kerületben pedig a bolgárok a lakosság igen csekély részét képezik, így például Gallipoli kerületben, melynek 202.000 lakosa van, csak 42.000, Rodostokerületben, melynek 173.000 lakosa van, csak 40.000 bolgár lakik. E számokat az emlékirat a congressus figyelmébe ajánlja. (Belgrádbó 1.) A belgrádi hivatalos Szrpszke Novine lapja élén a következő fejedelmi ukázt közli: II. Obrenovics M. Milán, Isten kegyelméből s a nép akaratából Szerbia fejedelme. Belügyi miniszterünk javaslatára s miniszteri tanácsunk meghallgatásával, az alkotmánynak 75. és 76. s a skupstinai választási törvénynek 80. és 81. czikkelyei alapján, elhatároztuk és határozzuk. Az 1877. évi rendes nemzeti gyülekezet (skupstina), mely az 1877. decz. hó 24-dik napjáról kelt ukázunkkal hat hóra volt elnapolva, i. u. jun. hó huszonnegyedik napjára Kragujeváczba összehivatik. Jelen ukázunk végrehajtásával belügyérünk bizatik meg. Belgrádban, 1878. évi május hó 23-án, 6 naptár szerint. Obrenovics M. M. s. k., Milojkovics Radivoj s. k. belügyi miniszter. Ugyanezen számban a következő ukáz is olvasható : Minthogy Risztics János úr, külügyi miniszterünk hivatalos ügyben (a berlini congressuson) bizonyos ideig távol tesz, tehát hivatalos teendőit nem végezheti, rendeljük, hogy távolléte tartamára a kötelességek teljesítésében őt Gruics Jevrem úr, igazságügyi miniszterünk képviselje. Jelen ukázunk, végrehajtásával miniszteri tanácsunk elnökét, külügyi miniszterünket s igazságügyi miniszterünket bízzuk meg. Belgrádban 1878. május hó 24-én. Obrenovics M. M. s. k. Mihajlovics Sztevcsa s. k. a miniszteri tanács elnöke és közmunkaminiszter. Risztics János s. k. külügyi miniszter s eshetőleg a miniszteri tanács elnökhelyettese. Grujics Jevrem s. k. igazságügyér. Ugyane lap a nisi kerület szerb lakosságának bizalmi nyilatkozatát közli Milán fejedelemhez. A nyilatkozatban Milán királynak czimeztetik, s ugyanabban kifejezés adatik azon örömnek is, melyet az ottani nép a felszabadulás után a szerbekkel való közösség fölött érez. Arab király. Bíborban születni és számkivetésben meghalni, ez a depossedált fejedelmek sorsa. És e sorsban nagyon sokan részesülnek mostanában. A trónok e száműzöttei ma már igen sokan vannak. A világrendig események árja az uralom polczáról igen sokakat sodort le a magánélet csöndjébe. Csak ritkán lépnek ki onnan, rendesen csak akkor hall róluk még a világ, midőn meghalnak. így volt ez V. György hannoverai királylyal is, ki tizenkét év óta élt csöndes számkivetésben egy ideig Bécs mellett, utoljára Párisban. Itt vetett véget változatos életének a halál. Vele száll sírba az önálló Hannovera utolsó királya; fia csak nevének lesz örököse, a királyi koronát elragadta a mindent elnyelő Poroszország. V. György, Frigyes Sándor, Károly Ernő Ágost király Angliában 1819. május 27-én született, hol atyja, akkor cumberlandi herczeg, később hannoverai király élt. Atyja 1837-ben lépett Hannovera trónjára s vele jött György is Németországba. Az ifjú herczegnek már akkor támadt szembaja, melyet a leggondosabb ápolás daczára sem lehetett orvosolni. Csakhamar majdnem egészen elvesztette mindkét szeme világát s atyja már ekkor rendeletet bocsátott ki, mely szerint azon esetre, ha az ország uralkodó fejedelme világtalan, a hivatalos okmányoknak általa eszközlendő aláírása mindig két olyan egyén jelenlétében történjék, kiket a király e czélra külön kinevez s kik esküvel kötelezik magukat, hogy a vak uralkodónak minden okiratot lelkiismeretesen fölolvasnak. E rendelet csakhamar életbe is lépett, midőn György herczeg előbb mint atyja helyettese, 1851. november 18-dika után pedig mint V. György király átvette az uralkodást. Uralkodása nem volt népszerű ; absolutisticus, saját egyéni meggyőződését követő politikája, melyet vaserélylyel érvényesített, élénk ellentétbe hozták őt népe érzelmeivel. Annál népszerűbb volt az irány, melyet a külpolitika kérdéseiben követett s alattvalói 1866 ban nagy megelégedéssel vették, hogy királyuk a porosz osztrák háborúban Ausztriához csatlakozott. Ez elhatározást trónjával fizette meg György király. 1866. június 15-én vette a porosz ultimátumot, mely semlegességre hívta fel őt György tagadólag felelt, mire fővárosát, Hannoverát már jún. 17- én elárasztották a porosz hadak. György király a hadsereggel dél felé vonult, hogy a dél-német csapatokkal, főleg a bajorokkal egyesüljön. De ezek nem akartak helyükből mozdulni s igy György király 18.000 főnyi seregével junius 27-én Langensalzánál maga volt kénytelen a poroszokkal megütközni. A csata nem volt egészen szerencsétlen, de a hannoveraiakat Langensalzához kötötte, hol másnap 40.000 főnyi porosz sereg egészen bekerítette őket. Az utolsó emberig harczolni vagy capitulálni — ez az alternativa maradt a királynak, ki az utóbbit választotta. A hannoveri hadsereg junius 29-én letette a fegyvert. A capitulátió biztosította a királynak és koronaherczegnek magán vagyonát s megengedte nekik, hogy bárhol lakhatnak, csak Hannovera területén nem. A király és családja ekkor Hietzingbe költözött s több éven át ottan is maradt. Egykori alattvalói élénk rokonszenveket tápláltak a trónvesztett iránt, melyek sok alkalommal, de főleg 1868. február 18- án a királyi pár ezüst lakodalmán igen élénken nyilvánultak. György király egyezményt kötött ugyan Poroszországgal magánvagyona ügyében, de nem mondott le uralkodói jogairól. Sőt előbb Hollandban, később Svájczban, és Francziaországban 800 főnyi »Welflegio«-t tartott, mely annyira szálka volt a poroszok szemében, hogy Bismarck herczeg 1869-ben a törvényhozás beleegyezésével megtagadta a pénzügyi egyezmény végrehajtását s lefoglalta György király minden magán vagyonát. Ez ma is Poroszország kezében van s ez az a hires »Reptilien fond« vagy »Welfen fond,« melynek kamataiból a német kormány a félhivatalos sajtó embereit fizeti. 1870-ben a franczia-német bábor alkalmával György király élénk tevékenységet fejtett ki koronája visszaszerzése érdekében. De a sedani események csakhamar meghiúsították minden törekvését. Azóta a világtalan, reményeiben csalatkozott király egészen családi magányában élt. Sokat foglalkozott zenével s régebben mint zeneszerző is kísérleteket tett, így halt meg a világtól elfeledve ma Párisban Hannover utolsó királya, Országgyűlés. A képviselőház ülése június 12-én, I. Üres padok mellett, unalmas hangulatban kezdte meg a ház az ünnepek után tanácskozásait. A vám- és kereskedelmi szövetségre vonatkozólag tett főrendi módosítások voltak napirenden. De mielőtt ezek tárgyalása megkezdetett, a ház nagy derültsége között olvastatott fel Istóczy Győzőnek az új Zsidóország megalapítására vonatkozó s esti lapunkban közlött indítványa. Németh Albert az indítvány tárgyalását humoros beszédben a congressus tanácskozásainak eredményéről akarta felfüggesztetni, mire Istóczy Győző a ház derültsége közben indítványának nagy horderejét kezdte fejtegetni. A ház az indítványnak indokolás végetti felvételét a kiegyezési javaslatok elintézése után tűzte napirendre. A vám- és kereskedelmi szövetség életbeléptetésének határidejére vonatkozó főrendi módosítás vitát idézett elő. Mudrony Soma hosszabb beszédben a két évi provisoriumot pártolta. A miniszterelnök a főrendiház módosítását pártolólag szólalt fel. Orbán Balázs az egész kereskedelmi szerződés ellen nyilatkozott. Somssich Pál azon fenntartással fogadta el a módosítványt, hogy ez nem praejudiálhat a ház azon határozatának, hogy a kiegyezési javaslatok csak együttesen terjeszthetők szentesítés alá.