Pesti Napló, 1878. július (29. évfolyam, 159-185. szám)

1878-07-10 / 166. szám

166. szám. Budapest, szerda, julius 10.1878. 29. évi folyam, Szerk­esztési irod­a : Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár, amely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó-h­ivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1873-diki, 29-dik évfolyamára, Előfizetési árak: Évnegyedre........................................* Félévre..................................................* Egy hónapra........................................*­­ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint, fsJT* Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­naeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, julius 9. A büszke Albion nagy dolgot mi vett: átvette Törökország védnökségét. Melyet egész Európa elárult, a török nemzet Anglia védelme alatt újra fog szervezkedni. Nincs veszve jövője, nem préda többé földje, alkot­mányos szabadságát az angol szabadság biz­tosítja, a pasák közigazgatását angol consu­­lok ellenőrzik, angol tőkék fogják reformálni a keleti közgazdaságot, s angol tisztek fogják újjá­szervezni a török hadsereget. A török nemzet nem fog elpusztulni, mint ellenségei hirdették. Kis-Ázsia nagyobb, mint Magyarország: ez lesz hazája, hol nem lakik más nép csak török és ezen népet euró­pai állammá teszi az angol. Senki e földhöz ne nyúljon többé, ha Oroszország még egy­szer megkísérli, Anglia ezt úgy fogja tekinteni, mint ha saját birtokát támadná meg. A parliament tapsol lord Beaconsfield­­nek. Háború nélkül többet ért el, mint Orosz­ország egy véres háborúval. Az oroszlán rész Angliáé, mert övé lett egész Ázsia Sueztől Trebizondig, a Feketetengeren és a Bospo­­rustól a persa öbölig. És Anglia birtokba vette Cyprus szigetét, a legszebb földet, tá­borhelynek és hajóhadi állomásnak, mert innét legközelebb éri Snezet, Konstantiná­polyi és szárazföldön az örmény határt. És Anglia mégsem rabló, mint a többi, mert Anglia szerződött a szultánnal véd- és daczszövetségre. Törökország egy protectorra szorul, mert kitűnt, hogy Európa nem prote­­gálja s a porta a leghatalmasabb állam és a leg­­igazabb barát védszárnyai alá menekült. Itt a szerződés kölcsönös. Anglia megvédelmezte minden érdekeit, miután Európa érdekeit fel­adni kényszerült, nem találván harczi szövet­ségest a continensen; de a letiprott és létében fenyegetett török nemzet is oltalmat talált nála, hogy nem lesz többé préda orosz ár­mánynak, muszka diplomatiának és hármas szövetségnek. Ezentúl Angliáé Konstantinápoly. És Angliáé a török hadsereg. Ama vitéz, dicsőséges hadsereg, melynek hőstettei egy három éves háborúban bámulatra ragadta Európát. Angol tisztek fogják újjászervezni, angol pénz felszerelni, s több százezer bátor katona fog készen állani, hogy minden percz­­ben védje egyszerre Angliát és Törökorszá­got, így tett Anglia szert egy jeles és nagy szárazföldi hadseregre. Törökország meg van mentve és Anglia meg lehet elégedve. S az eljárás mily jogos és mennyire alkotmányos! Anglia nem nyúlt erőszak­hoz, mint Oroszország, és nem kér Euró­pától felhatalmazást, hogy más jószágát elve­­hesse, hanem szerződik a törökkel a kölcsö­nös érdek alapján. Anglia nem küldi haza az országgyűlést és nem Európától diktáltatja magának, mit tevő legyen, hanem Európától függetlenül s a berlini conferentiát mellőzve, a parliamentben hirdeti ki, mit tett s mit ter­vez. Mert nem tesz roszat s nem tesz a nem­zet akarata ellenére: azért tehet így Anglia. Mi nálunk más a gyakorlat. Itt a mi­nisztérium a parliamentet systematice kiját­szotta és mellőzi.­­ És még nálunk merik szidni Angliát, mely egyedül egész Európával szemben ál­lotta útját Oroszországnak, hogy ez nem fog­lalta el Konstantinápolyt és egymaga fogta a töröknek pártját annyira, mennyire neki lehetett és saját érdekei megkövetelték. Me­lyik érdekét áldozta fel Anglia ? Egyiket sem. Ha a mi államférfiaink is ezzel dicse­kedhetnének ! És ki oka, hogy Anglia nem ment há­borúba az orosz ellen s nem mente meg az európai Törökországot is és Örményorszá­got ? Ausztria-Magyarország, mely az angol szövetséget három heti alkudozás után ismételve visszautasította. Ekkor Anglia lát­ván, hogy velünk nem boldogul, megkötötte a szultánnal ama szerződést és kiegyezett Oroszországgal. Úgy ment a congressusra. S a mi kormány lapjaink merik Angliát okozni saját államférfiaink hibáiért! Hisz ■ Anglia nagyszerű és mi törpék vagyunk. Anglia oly meglepetésekben részesíti Európát, melyek nemcsak államférfiainak messzelátó nagyságát és ügyességét, de a többi Európá­tól való függetlenségét és fölényét is bizo­nyítják. A berlini congressus műve, az egy ku­­darcz. Az európai Törökország felosztása, a­mint ott megállapíttatott, a­mily brutális, épen nem radicális. A berlini szerződés megoldásá­ról mindenki azt tartja, hogy ideiglenes. Min­den pontja új bonyodalmakat foglal magá­ban: Románia soha sem lesz egy a Dobrud­­jával; Bulgária nem lesz független állam s mohamedán, és török keleti része nem fog megférni ó­bitü és szláv nyugati megyéinek uralma alatt; az autonóm Rumélia a lázadá­sok fészke lehet; Szerbia és Montenegró ezen­túl sem fognak bőrükben megférni; a­mi pe­dig Boszniát és Herczegovinát illeti, azokat mi oly kevéssé fogjuk boldogítani, mint ők bennüket. Az orosz és a délszláv propaganda, valamint a görög agitatió folytatni fogják izgatásaikat s Oroszország, ha kipihente ma­gát, ismét folytatni fogja hagyományos ke­leti politikáját s a legelső kedvező alkalom­mal ismét kitör a keleti háború Európában. De Oroszország meg lehet elégedve. Ha nem is mindent, rendkívül sokat elért czéljai közül, s kedvező kilátásai vannak többre. Foglalt földet Ázsiában és Európá­ban, közvetett uralmát az egész Balkán-fél­szigeten megállapította, Törökországot meg­törte, Ausztria-Magyarországot kitúrta és va­zallusaival körül fogta. Szerbia és Montenegro is meg lehetnek elégedve, ellenben a románok és görögök nem. Azok vesztettek földet és népet, emezek ke­veset kapnak abból, mire aspirálnak. A mi kormányunk és kormánypárti ál­lam­bölcseink mindig úgy okoskodtak, hogy Törökország menthetetlen — az angolok még mindig más nézeten vannak — azután hir­dették, hogy magyar-román-görög szövetség kell, az lépjen Törökország helyébe a szláv egység meggátlására. És jött a congressus, melynek a kor­mány­lapok nagyokat örültek, és Andrássy feladta először Romániát, azután Görögorszá­got, s a nem szláv keleti népek szövetségéből nem lett semmi. Ellenben beleegyezett Bessarábia an­­nexiójába, Bulgária felállításába, Rumélia el­különítésébe , Szerbia megnagyobbításába és függetlenségébe, Montenegro kiterjeszté­sébe a tengerig és sok más dologba, mely monarchiánk érdekeit veszélyezteti. Eleinte dunai confoederatióról álmodo­zott. Németország mintájára vámszövetséget és katonai conventiót tervezett Romániával, Szerbiával, Montenegróval. Mindebből nem lett semmi. Még a Duna folyó semlegesítése is elmaradt. Az osztrák-magyar politika a congressuson mindinkább összezsugorodott s kisült belőle: Ada-Kaleh, Bosznia és Her­­czegovina. Mily óriási különbség Anglia és Ausz­­tria-Magyarország között! Ha Angliát a Bos­porus érdekli, a Középtenger és Kis-Ázsia, érdekeit érvényesítette; minket az európai Törökország feletti protectorátus illetett vol­na meg, s mi ezen területről — egy rosz csücsköt kivéve — lemondottunk. Minket a congressuson lefőztek. Bismarck és Gorcsakoff kijátszottak, Anglia cserben hagyott. Nem akartunk Oroszországgal menni Törökország ellen, pedig feladtuk előre Tö­rökországot és prédát lestünk ; sem Angliával nem akartunk menni Oroszország ellen, mert féltünk a háborútól. Két szék között a pad alá estünk. A szláv egységet megakadályoztuk s a szlávokat ellenségeinkké tevők, de megtűr­tük, hogy felszabaduljanak és elhatalmasod­janak, így jöttünk két tűz közé. Ausztria-Magyarország az egész háború alatt gyáva és perfid szerepet játszott s a con­gressuson a leghaszonlesőbb és legegyügyübb politikát folytatta s mi az eredmény ? Az, hogy elszigetelve maradtunk a ke­leten , szövetségesünk nincs s Oroszország támadásainak most már nem Törökország, hanem mi fogjuk tárgyát képezni. A háborút kedvező viszonyok közt el nem fogadtuk, a szövetségeket sorba Romániával, Törökor­szággal, Angliával visszautasítottuk, hadsere­günk egy részét Boszniában lekötjük — s nem a békét szereztük meg, hanem a háború­­veszélyt hoztuk magunkra. Mindez azonban nem gátolja, hogy An­­drássy Gyula gróf herczegi titulust kapjon. Iyet bizonytalan időre megszáll, vagy is annectál, e danaida-ajándék, melyet gróf Andrássy a megdöb­bent parliamenteknek haza hoz, rövid idő múlva az új Velencze, vagy ha úgy tetszik, Schleswig alakját öltendi fel, melyből a jövendő »vas dandár« tiszteletteljesen fog haza­vonulni ! (A mozgósítás.) Bosznia és Herczego­vina occupatiójára, mint a P. Lloydnak Eszékről írják, még nem történtek meg a határokon oly mérv­ben az intézkedések, hogy csapataink oda azonnal bevonulhatnának. Még a hadtest-törzs sincs egybe­­állítva, s az occupáló hadtest és a menekültek szá­mára szükséges élelmi­szerek beszerzése iránt még csak most történnek az intézkedések. Összesen csak négy hadosztály mozgosittatott s ezenkívül csupán Erdélyben egészittetik ki békelábon néhány ezred, anélkül azonban, hogy állomását elhagyná. A moz­gósított hadosztályok: a VI., VII., XVIII., és XX-ik. A békebeosztás szerint a VI. gyalog had­osztály parancsnoka Tegetthoff Károly altábornagy, táborkari főnöke Guttenberg Emil lovag, őrnagy. Áll a 27., 52. és 79-ik gyalogezredekből, a 27-ik va­­dászzászlóaljból és a 3-ik lovasdandárból. A VII. hadosztály parancsnoka Würtemberg Vilmos hg. Táborkari főnök Alborn alezredes. Áll a 16., 17., 22. és 46-ik gyalogezredekből. A XVIII. gyaloghadosz­tály parancsnoka Jovanovits báró; táborkari főnök Slamecka őrnagy. Áll a 27., 22., 69. és 72. gya­logezredekből.— A XX. gyaloghadosztály parancsno­ka Szapáry László gr. altábornagy; táborkari főnök Seracsin Tódor őrnagy. Áll a 38., 39. és 61-ik gyalogezredekből és a 31-ik vadászzászlóaljból. E szerint összesen körülbelül 44.000 ember vonulna be Philippovits alatt Boszniába és 16.000 ember Jo­vanovits b. alatt Herczegovinába. A hadosztályokon belül hegyi dandárok szerveztetnek, melyek három gyalog zászlóaljból, 1 vadász zászlóaljból és 6 lövegű hegyi ütegből alkottatnak. Würtembergi Vilmos bg állítólag felmentetik a VII. hadosztály parancsnoksá­gát él s valószínűleg Philippovits helyét foglalja el Prágában. Budapest, július 9. (Bosznia megszállásáról)az augsbur­­gi Alig. mrg igy nyilatkozik : Ausztria-Magyaror­szág Ada-Kalehről tekint a bolgárrá (vagy­is orosz­­szá) lett alsó Dunára. Bosznia s Herczegovina. me­(A török-angol védelmi szövetsé­ge­t) a bécsi lapok mindnyájan az angol diplomatia egyik legügyesebb sakkhúzásának és az angol befo­lyás óriási diadalának tekintik. Anglia — írja a N. Er. Presse — engedett a congressuson a leg­lényegesebb pontokban Oroszországnak, feláldozta neki az európai Törökországot, mert már előre biz­tosította magának az ottomán birodalom ázsiai fele fölötti védnökséget. Mert ezt jelenti ama szerződés, melyet az angol kormány a portával kötött. Alapjá­ban sakkhúzás ez a szerződés a congressus és Orosz­ország ellen. A védszövetségnek Anglia és Törökország közt nem is lehet más értelme, mint az, hogy az oro­szok minden további terjeszkedését Ázsiában meg­akadályozza. A szultánnak biztosítják ama területet, mely még az övé marad; ha jövendő események a török birodalom teljes összeomlását idéznék elő, a protector lesz majd a szultán nevető örököse, így Oroszország ellen erős gát emeltetik s ez örvende­tes , de az ilyen szerződés által Törökország tényleg megszűnt önálló hatalom lenni s a souzerain államok sorába lépett. Talán magához tér Törökország, ha az angol védelem békét és nyugodalmat szerez neki; talán ismét föléled Anatóliában az ozmán uralom régi, most már egészen eltűnt fénye. De ha más történik, ha a sors azt akarja, hogy a félhold letűnjék, a világra csak szerencsének mond­hatni, ha egykor a törökök halálos ágyánál a kozák helyett az angol áll; ha a szép, fenséges emlékekkel teli országok, melyek most az ázsiai Törökországot képezik, megmentetnek ama veszélytől, hogy a nyu­­gati kultúrát a moszkovita kezéből kapják. E szem­pontból, hidegen és gyakorlatilag tekintve, a török­angol szerződés talán nyereségnek mondható. Még nagyobb elismeréssel nyilatkozik a P­r­e­s­­se, Egyptom a Suez-csatornával s az Indiába ve­zető tengeri utak, Kis-Ázsia Arábiával, Syria és a benső szárazföldi utak a gazdag eufrátesi országokba és Perzsián át a középázsiai vazallországokba, Török­ország a Bosporus mindkét partján — mindez jövőre az angol három­ ág hatalmas uralma alatt áll. India császárnője Ázsiából bontja ki lobogóit Európa felé, a­mint az angol királyok vitték először a brit lobo­gót Európából Ázsiába. Lord Beaconsfieldnek, ha legújabb sikereinek itt körvonalazott képe feltárul az angol parliament szeme előtt, csakugyan nincs mit félnie nemzete ítéletétől. Maga Bismarck her­­czeg, a­ki néhány nappal ezelőtt annyira dicsérte a nagy sikert, melyet Anglia a congressuson aratott, kénytelen lesz bevallani, hogy ezen sikerekről szó­lani is alig érdemes ama nagy eredményekkel szem­ben, melyeket Anglia a congressuson kívül tudott magának az ázsiai kérdésben biztosítani. »Beaconsfield lord — írja a DeutscheZtg — meg lehet elégedve. Ha sikerült elérnie azt, mit a Daily Telegraph jelent, hogy amnestiát fog kapni Angliában a feláldozott Bessarábiáért, a cserben hagyott Görögországért, Sophiáért és Batumért. A brit polyp egy új kart nyújt ki és a »szabad Am­­phitrite birodalmát« elzárhatja, mint a saját házát. Ha Cyprus megszerzése lesz lord Beaconsfield nyil­vános működésének utolsó ténye, úgy el kell ismerni, hogy pályája folyama és vége romantika tekinteté­­ben megfelel kezdetének. A velenczei zsidó unokája, ki angol miniszter­­elnökig, az egyesült királyságok peerjéig vitte, a ki a suezi világutat megvette, a ki királynőjének egy ázsiai császári koronát tett fejére s végtére ama szi­getet, melyen a középkor legkiválóbb jogi alkotása, a »jeruzsálemi törvénykönyv« keletkezett, a Lusigna­­nok és Cornaro Katalin királyságát, ama területet, melyet Shakespeare szelleme Othello alakjával né­pesített be, Ó-Angliának megszerzi — valóban nincs álom, mely ezen valóságot túlhaladhatná.« (B­o­s z n­i­á­b­ó 1.) A Bosna czimű lap jelenti, hogy újabban a fölkelő bandák nagyon megszaporod­tak. Számos község kiraboltatott s több mohamedán megöletett. Ez esetek nagyon növelték a mohamedá­nok ingerültségét. Arról, hogy Boszniában Ausztria- Magyarország iránt rokonszenv uralkodnék, a Bosna mit sem tud. Somssich Pál felszólalása: — julius 9. Azon helyzetben vagyunk, hogy már ma közölhetjük azon nagyérdekű fontos le­velet, melyet Somssich Pál, a Deák-párt ez egykori egyik vezértagja, a kaposvári kerület választóihoz intézett. Somssich Pál e levélben bírálja a múlt országgyűlés egész működését, a kiegye­zési tárgyalásokat, a külügyek vezetését sat.; s midőn mélyreható, igazságos bírálatában kijelenti, hogy a kormány működése megin­gatta bennünk még azon hitet is, melyet soha se lett volna szabad megingatni, hogy t. i. a kormánynak hivatalosan nyilvá­nított szavában hinni biztosan lehet, egy találó szóval jellemzi a rémületes örvényt, a­melybe az országot a Tisza-kor­­mány juttatta. Somssich kijelenti, hogy a politikai köz­pályáról visszalépni szándékozik. Oly kijelen­tés ez, mely ellen a választók bizonyára fel­szólalnak , fölkérve e nagyérdemű férfiút bizalmuk újabb elfogadására. Somssich levele, mely Budapestről jul. 5-ről kelt, néhány bevezető szó után igy hangzik: I. A lefolyt országgyűléshez kötött szebb remé­nyeket maga a felséges trónbeszéd sorolván fel, azo­kat a felhasználandó anyagi és szellemi eszközöknek jelzésével, az országgyűlésnek szivére kötötte, jelesen: Az ország pénzügyeinek rendbehozatalát; Az állam­háztartás rendezését; A szükséglet és fedezet közti súlyegyennek helyreállítását és mindazon intézkedéseknek életbe­léptetését, melyek az adó­képességet emelik és a ter­hek elviselését megkönnyítik ; továbbá: A főrendiháznak korszerű rendezését; A bankkérdés jog- és korszerű megoldását; Az 1867. XVI. kereskedelmi viszonyainkat szabályozó törvényczikk módosítását; végre Az 1867—68-ik években tíz évre kötött s már lejárandó egyezményeknek kölcsönös méltányos szellembeni megújítását. Mindezekre — így szól a felséges trónbeszéd —­­ki kell terjeszkedni a törvényhozás figyelmének, va­lamint azon javaslatokra is, melyeknek c­élja: össz­hangzásba hozni a közigazgatás külön­böző ágait. Ily kezdeményezés után a nemzet óhajainak és reményeinek teljesülését annál biztosabban és méltán várhatta az országgyűléstől, mert midőn a két nagy párt (Deákpárt és balközép) egyesüléséből keletkezett jelen kormány, a most elso­rolt nagy kérdéseknek megoldásához hozzá fogott, a nemzet bizalmával felkarolta s ritka nagy többséggel támogatta azt; 300-at megközelített azon képviselők száma, kik a kormányt pártoló szabadelvű körnek tagjai közé írták be neveiket, s ezeken kívül még a horvát képviselőkre is, kik a körnek rendes tagjai nem voltak, a legfontosabb kérdésekben mindig szá­míthatott a kormány. E többség, mely a többi pártokat összevéve 150—160 szavazattal haladta meg, az országgyűlés folyama, különösen a harmadik ülésszak alatt nagyon megfogyott, és minden segédeszköz felhasználása mellett, a legéletbevágóbb kérdéseknél 20—30 kö­zött ingadozott, sőt egyszer 13-ig apadt le, mely utóbbi csekély számot ha a véletlennek számítunk is be, annyi mégis elvitázhatlanul igaz, hogy a kor­mány a lefolyt országgyűlés végé­n, a hivatalnok- és horvátországi képviselők beszámításával 30—40 biztos szavazatnál többre nem számíthatott. 150— 160 többségből 30—40!! ez olyan nagy apadás, mint fontos és alapos okok nélkül nem következhetik be, mert egy ily nagy változásnak, a kormány iránti bi­zalom ennyire feltűnő megingásának okait személyes érdekekben nem találhatjuk fel; elvi okokat kell te­hát keresnünk, s keresve meg is találnunk; egy, két, sőt tíz húsz egyén személyes érdekekből pártállást változtathat, csalódott reményeitől izgatva kormány, pártiból ellenzék lehet; de 120—130 nem; ennyien csak elvi okoknál fogva változtathatják pártállásukat azért, mert csalódtak azon országos reményeikben, melyeket a kormány működéséhez csatoltak ők és kezdetben csatolt a nagy többség! így is volt! Nem rögtön, nem felindulás szül­te hevességből szakította meg a többségnek egy je­­lentékeny része azon kötelékeket, melyek őt a kormányhoz csatolták, nem­ a kormány maga tépte szét egyenkint és egymásután ezen szálakat! ismét­lem, egyenkint és egymásután, de következetesen mindaddig, míg azok meglazulva, összetartási erejü­ket végkép elvesztették. Az első csalódás mindjárt a megye köz­­igazgatási szervezésénél tünt fel. Ismert dolog, hogy e tárgyban kétfelé ágazik el, a különben egy párton álló legjelesebb hazafiaknak vé­leménye is. Az egyik a megyei hatóságnak eddigi jo­gait fenntartani, ezeket a parl­amentáris kormány­nyal ugyan összehangzásba hozni, de semmi esetre se kívánja feladni; különösen a megyei tisztviselők vá­lasztását jövőre is megőrizni óhajtja; a másik a me­gyei képviselő testület ellenőrzési szigorú jogának fenntartása mellett, a tisztviselőknek kormány általi kinevezését a parliamentarismus, általános személyes szabadság, törvény előtti egyenlőség sat. alkotmá­nyos jogoknak postulátumaként állítja fel; mind a két véleménynek erős érvei vannak, hegyetek ismerik azo­kat, azt is tudják, hogy én a megyei hatóság jogainak védői, s ezek közt a szabad választásnak pártolóihoz tartoztam, bár nem tagadom, hogy azoknak, kik a kinevezést jelen körülményeink közt szükségesnek tartják, vannak érveik, melyek nemcsak nemzetiségi, de közigazgatási és társadalmi követelmények tekin­tetéből is, állításuk helyessége mellett bizonyítanak. Itt azonban nem ezen kérdéssel, hanem a bel­ügyminiszter által bemutatott, és az országgyűlés által elfogadott megyei közigazgatási törvénynyel kell foglalkoznunk, és ez tagadathatlanul az egyik vélemény­árnyalatot se elégítette ki, melyeknek mind­egyike akart egy erős megyei hatóságot, mely min­denesetre ellenőrizze a közigazgatást, akár válasz­tott, akár kinevezett tisztviselők kezeljék azt, míg a belügyminiszter úr által javaslatba hozott, s már most szentesített törvény, meghagyja ugyan a tisztvi­selők választását, de a felállított közigazgatási bi­zottságok által felemészti a megyei képviselő testü­letnek valódi ellenőrzését és meghiúsítja, legalább igen devalválja a személyes felelősséget, midőn ennek helyébe a collegiális rendszert állapítja meg. Nem állítok semmi túlságost, midőn azt mon­dom, hogy a belügyminiszter úrnak ezen iránybani törekvése igen kellemetlenül lepte meg pártjának tagjait, s ha ezek mégis, kivéve néhányat s ezek közt csekély magamat is, kik épen nem szavaztunk — elfogadták törvényjavaslatát, úgy ezt csak azért tet­ték, mert azt hitték, hogyha majd ezen közigazgatási intézkedés a gyakorlati életben úgyis czélszerűtlen­­nek fog bebizonyulni, azt egy novellával könnyen meg lehet változtatni; míg ha a kormánypárt egysége ezen fontos bár, de azért mégis nem életkérdésben megoszlanék, a párt meggyengülne s nem bírná azon erkölcsi erővel istápolni a kormányt, melyre ennek mindenesetre szüksége lesz a monarchia másik felével a kiegyezkedés, és ezen kiegyezkedéssel szoros kapcso­latban álló pénzügyi viszonyaink rendezésének sike­res keresztülvitelére ; pedig ez volt a lefolyt ország­gyűlésnek, valamint a két nagy párt egyesülésének is -ő indoka, czélja és egyik legnehezebb feladata, hogy az államháztartás súlya helyreállítassék, s e végre a legszigorúbb takarékosság mellett, mind­azon jövedelmi források hatványoztassanak, melyek eddig kellőleg ki nem aknáztattak, mindazon akadá­lyok pedig elháríttassanak, melyek nemzetgazdászati fejlődésünket bármely tekintetben gátolják. A­mi a takarékosságot illeti, — bár nem ta­gadhatni, hogy e tekintetben is maradt még elég tenni­való, hogy különösen az államvagyon kezelése s a jövedelmek felhasználása körül jelentékeny meg­­gazdálkodást lehet és kell még eszközölni — be kell mégis ismerni és méltányolni azt, hogy a ritka te­hetségű s ernyedetlen szorgalmú pénzügyminiszte­rünk ezen irányban nagy buzgalommal és sikerrel járt el, szép eredményeket is mutatott fel, ámde a jövedelmi források szaporítása és gyarapításával nem dicsekedhetünk, mert az egyenes adók fölemelésén kívül az állam bevételeinek növekedését alig tapasz­taljuk, sőt mivel a monarchia másik felével a kiegye­zés csak nagy áldozatok árán köttetett meg, nincs is remény, hogy a legközelebbi tíz év alatt e részben kedvezőbb fordulat állhasson be! II. Nem lehet szándékomban ezúttal a kiegyezés egész történetét leírni; mennyire igazságosak voltak e tekintetben Magyarországnak kivánatai, az nem egy üzenetben, beszédben, értekezésben s hírlapi czikk­­ben jön már érdemlegesen kifejtve és bebizonyítva: — mind hiába! Lajthántuli szomszédaink ereje kor­mányunknak hibás eljárásában s ez által reánk hárí­tott gyengeségben rejlett, a mi pénzügyi zilált állapo­tunk bátorította őket egyrészről legméltányosabb ki­­vánatainknak megtagadására, más részről a legalap­talanabb követeléseknek felvetésére, melyek közt a vámtarifának merőben az osztrák ipar érdekébeni megállapítása, a visszatérítések eddigi rendszerének igazságos módoni megváltoztatása ellen gördített akadályok, és a 80 milliónyi bankadósság egy részé­nek reánk való erőszakolása kiválólag feltűnnek! De erről vitatkozni nem volna itt helyén, ezút­tal csak a kormánynak, a kiegyezés művében köve­tett eljárását lehet nekem feltüntetni és bírálgatni, önöknek pedig joguk a felett ítéletet mondani, — és e bírálat szerény véleményem, legjobb meggyőződé­sem szerint a kormányra nézve kedvező nem lehet. Az országos két nagy párt egyesülése, mint már említem, azért történt, hogy a Deák-pártnak, — melynek nagylelkű vezére akkor már súlyos beteg­sége miatt a közélettől egészen visszavonult,­­ eré­­lye fokoztassék, száma gyarapodjék, hogy így a pénz­ügyi rendszerünkben elkövetett hibákat kijavítani, és a birodalmi tanácscsal megújítandó kiegyezés alkal­mával, Magyarország érdekeit megvédeni, jogos kö­veteléseit érvényesíteni, egyesült erővel képesebbek legyünk. A jelen kormány, — mint ezt a miniszterelnök úr programmbeszédjében nyilvánítá, — erre vállal- t­kozott is, de feladatát megoldani, fájdalom, képes nem volt! — Szerencsétlen eljárási taktikája, a kez­detben igen is magasra állított reményeket, sőt a legméltóbb világos követeléseket is annyira elját­szotta, vagy inkább kezei közül kijátszani engedte, míg utóbb leszorítva a méltányosság teréről is oly kényszerhelyzetbe jutottunk, melyből igen nagy áldozatok nélkül kiszabadulni többé alig tehetett. Ismerik tisztelt választó barátim az eseményt, midőn nem úgy forgácsolódott, hanem egy hatalmas repedéssel szakad ki a kormánypártból, a többségnek 70 és néhány tagja akkor, midőn a miniszterelnökül­ az általa csak általános vonásokban közlött kiegyezési tervére előre le akarta kötni a szavazatokat; — én,bár megütköztem a miniszterelnöknek ezen nagyon is túl­­hatalmat igényelni látszó követelésén, — ekkor még nem léptem ki a pártból, de világosan kijelentettem, hogy a 80 milliónyi banktartozást elvállalni soha sem fogom, a többire nézve pedig bevárom a vámtarifát, melynek méltányosságáról tételeztem fel adandó sza­vazatomat. Midőn a vámtarifa elébünk terjesztetett, azt nemcsak a szabad kereskedésnek 1868-ban inaugu­­rált irányával ellenkezőnek, de általában, mint véd­­vámos rendszeren alapuló intézkedést is Magyaror­szágra nézve mostohának találtam, a­mint ezt a vita alkalmával tartott beszédemben, melyet tisztelt vá­lasztóimmal annak idejében közölni szerencsém volt, bőven ki is fejtettem, — ekkor ismét huszonegyen léptünk ki a kormánypártból, kijelentvén, hogy a kor­mánynak a kiegyezés kérdésében­ eljárását helyte­lennek, az általa javaslatba hozott egyezségeket Ma­gyarországra nézve károsnak tartjuk, és az ezáltal reánk hárulandó terhekért a felelősséget el nem vál­lalhatjuk.­­ Nem maradtunk azonban a puszta ta­gadás terén, pozitív javaslattal is felléptünk, mely­ben egy pár évi provisorium alatt megszerzendő concret adatok alapján az egész kiegyezési kérdés­nek újbóli felvételét és igazságos elintézését aján­lottuk. A többség ellenünk határozott, nem nagy, de mindenesetre az alkotmányos többség a kormány el­járását helyeselte, legalább pártolta, és a vám-­s keres­kedelmi törvényt, a kormány javaslata és módosításai nyomán elfogadta, s ezáltal meggyőződésem szerint

Next