Pesti Napló, 1878. július (29. évfolyam, 159-185. szám)
1878-07-10 / 166. szám
166. szám. Budapest, szerda, julius 10.1878. 29. évi folyam, Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár, amely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1873-diki, 29-dik évfolyamára, Előfizetési árak: Évnegyedre........................................* Félévre..................................................* Egy hónapra........................................* Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint, fsJT* Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok tere 7. szám Athenaeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó hivatala. Budapest, julius 9. A büszke Albion nagy dolgot mi vett: átvette Törökország védnökségét. Melyet egész Európa elárult, a török nemzet Anglia védelme alatt újra fog szervezkedni. Nincs veszve jövője, nem préda többé földje, alkotmányos szabadságát az angol szabadság biztosítja, a pasák közigazgatását angol consulok ellenőrzik, angol tőkék fogják reformálni a keleti közgazdaságot, s angol tisztek fogják újjászervezni a török hadsereget. A török nemzet nem fog elpusztulni, mint ellenségei hirdették. Kis-Ázsia nagyobb, mint Magyarország: ez lesz hazája, hol nem lakik más nép csak török és ezen népet európai állammá teszi az angol. Senki e földhöz ne nyúljon többé, ha Oroszország még egyszer megkísérli, Anglia ezt úgy fogja tekinteni, mint ha saját birtokát támadná meg. A parliament tapsol lord Beaconsfieldnek. Háború nélkül többet ért el, mint Oroszország egy véres háborúval. Az oroszlán rész Angliáé, mert övé lett egész Ázsia Sueztől Trebizondig, a Feketetengeren és a Bosporustól a persa öbölig. És Anglia birtokba vette Cyprus szigetét, a legszebb földet, táborhelynek és hajóhadi állomásnak, mert innét legközelebb éri Snezet, Konstantinápolyi és szárazföldön az örmény határt. És Anglia mégsem rabló, mint a többi, mert Anglia szerződött a szultánnal véd- és daczszövetségre. Törökország egy protectorra szorul, mert kitűnt, hogy Európa nem protegálja s a porta a leghatalmasabb állam és a legigazabb barát védszárnyai alá menekült. Itt a szerződés kölcsönös. Anglia megvédelmezte minden érdekeit, miután Európa érdekeit feladni kényszerült, nem találván harczi szövetségest a continensen; de a letiprott és létében fenyegetett török nemzet is oltalmat talált nála, hogy nem lesz többé préda orosz ármánynak, muszka diplomatiának és hármas szövetségnek. Ezentúl Angliáé Konstantinápoly. És Angliáé a török hadsereg. Ama vitéz, dicsőséges hadsereg, melynek hőstettei egy három éves háborúban bámulatra ragadta Európát. Angol tisztek fogják újjászervezni, angol pénz felszerelni, s több százezer bátor katona fog készen állani, hogy minden perczben védje egyszerre Angliát és Törökországot, így tett Anglia szert egy jeles és nagy szárazföldi hadseregre. Törökország meg van mentve és Anglia meg lehet elégedve. S az eljárás mily jogos és mennyire alkotmányos! Anglia nem nyúlt erőszakhoz, mint Oroszország, és nem kér Európától felhatalmazást, hogy más jószágát elvehesse, hanem szerződik a törökkel a kölcsönös érdek alapján. Anglia nem küldi haza az országgyűlést és nem Európától diktáltatja magának, mit tevő legyen, hanem Európától függetlenül s a berlini conferentiát mellőzve, a parliamentben hirdeti ki, mit tett s mit tervez. Mert nem tesz roszat s nem tesz a nemzet akarata ellenére: azért tehet így Anglia. Mi nálunk más a gyakorlat. Itt a minisztérium a parliamentet systematice kijátszotta és mellőzi. És még nálunk merik szidni Angliát, mely egyedül egész Európával szemben állotta útját Oroszországnak, hogy ez nem foglalta el Konstantinápolyt és egymaga fogta a töröknek pártját annyira, mennyire neki lehetett és saját érdekei megkövetelték. Melyik érdekét áldozta fel Anglia ? Egyiket sem. Ha a mi államférfiaink is ezzel dicsekedhetnének ! És ki oka, hogy Anglia nem ment háborúba az orosz ellen s nem mente meg az európai Törökországot is és Örményországot ? Ausztria-Magyarország, mely az angol szövetséget három heti alkudozás után ismételve visszautasította. Ekkor Anglia látván, hogy velünk nem boldogul, megkötötte a szultánnal ama szerződést és kiegyezett Oroszországgal. Úgy ment a congressusra. S a mi kormány lapjaink merik Angliát okozni saját államférfiaink hibáiért! Hisz ■ Anglia nagyszerű és mi törpék vagyunk. Anglia oly meglepetésekben részesíti Európát, melyek nemcsak államférfiainak messzelátó nagyságát és ügyességét, de a többi Európától való függetlenségét és fölényét is bizonyítják. A berlini congressus műve, az egy kudarcz. Az európai Törökország felosztása, amint ott megállapíttatott, amily brutális, épen nem radicális. A berlini szerződés megoldásáról mindenki azt tartja, hogy ideiglenes. Minden pontja új bonyodalmakat foglal magában: Románia soha sem lesz egy a Dobrudjával; Bulgária nem lesz független állam s mohamedán, és török keleti része nem fog megférni óbitü és szláv nyugati megyéinek uralma alatt; az autonóm Rumélia a lázadások fészke lehet; Szerbia és Montenegró ezentúl sem fognak bőrükben megférni; ami pedig Boszniát és Herczegovinát illeti, azokat mi oly kevéssé fogjuk boldogítani, mint ők bennüket. Az orosz és a délszláv propaganda, valamint a görög agitatió folytatni fogják izgatásaikat s Oroszország, ha kipihente magát, ismét folytatni fogja hagyományos keleti politikáját s a legelső kedvező alkalommal ismét kitör a keleti háború Európában. De Oroszország meg lehet elégedve. Ha nem is mindent, rendkívül sokat elért czéljai közül, s kedvező kilátásai vannak többre. Foglalt földet Ázsiában és Európában, közvetett uralmát az egész Balkán-félszigeten megállapította, Törökországot megtörte, Ausztria-Magyarországot kitúrta és vazallusaival körül fogta. Szerbia és Montenegro is meg lehetnek elégedve, ellenben a románok és görögök nem. Azok vesztettek földet és népet, emezek keveset kapnak abból, mire aspirálnak. A mi kormányunk és kormánypárti állambölcseink mindig úgy okoskodtak, hogy Törökország menthetetlen — az angolok még mindig más nézeten vannak — azután hirdették, hogy magyar-román-görög szövetség kell, az lépjen Törökország helyébe a szláv egység meggátlására. És jött a congressus, melynek a kormánylapok nagyokat örültek, és Andrássy feladta először Romániát, azután Görögországot, s a nem szláv keleti népek szövetségéből nem lett semmi. Ellenben beleegyezett Bessarábia annexiójába, Bulgária felállításába, Rumélia elkülönítésébe , Szerbia megnagyobbításába és függetlenségébe, Montenegro kiterjesztésébe a tengerig és sok más dologba, mely monarchiánk érdekeit veszélyezteti. Eleinte dunai confoederatióról álmodozott. Németország mintájára vámszövetséget és katonai conventiót tervezett Romániával, Szerbiával, Montenegróval. Mindebből nem lett semmi. Még a Duna folyó semlegesítése is elmaradt. Az osztrák-magyar politika a congressuson mindinkább összezsugorodott s kisült belőle: Ada-Kaleh, Bosznia és Herczegovina. Mily óriási különbség Anglia és Ausztria-Magyarország között! Ha Angliát a Bosporus érdekli, a Középtenger és Kis-Ázsia, érdekeit érvényesítette; minket az európai Törökország feletti protectorátus illetett volna meg, s mi ezen területről — egy rosz csücsköt kivéve — lemondottunk. Minket a congressuson lefőztek. Bismarck és Gorcsakoff kijátszottak, Anglia cserben hagyott. Nem akartunk Oroszországgal menni Törökország ellen, pedig feladtuk előre Törökországot és prédát lestünk ; sem Angliával nem akartunk menni Oroszország ellen, mert féltünk a háborútól. Két szék között a pad alá estünk. A szláv egységet megakadályoztuk s a szlávokat ellenségeinkké tevők, de megtűrtük, hogy felszabaduljanak és elhatalmasodjanak, így jöttünk két tűz közé. Ausztria-Magyarország az egész háború alatt gyáva és perfid szerepet játszott s a congressuson a leghaszonlesőbb és legegyügyübb politikát folytatta s mi az eredmény ? Az, hogy elszigetelve maradtunk a keleten , szövetségesünk nincs s Oroszország támadásainak most már nem Törökország, hanem mi fogjuk tárgyát képezni. A háborút kedvező viszonyok közt el nem fogadtuk, a szövetségeket sorba Romániával, Törökországgal, Angliával visszautasítottuk, hadseregünk egy részét Boszniában lekötjük — s nem a békét szereztük meg, hanem a háborúveszélyt hoztuk magunkra. Mindez azonban nem gátolja, hogy Andrássy Gyula gróf herczegi titulust kapjon. Iyet bizonytalan időre megszáll, vagy is annectál, e danaida-ajándék, melyet gróf Andrássy a megdöbbent parliamenteknek haza hoz, rövid idő múlva az új Velencze, vagy ha úgy tetszik, Schleswig alakját öltendi fel, melyből a jövendő »vas dandár« tiszteletteljesen fog hazavonulni ! (A mozgósítás.) Bosznia és Herczegovina occupatiójára, mint a P. Lloydnak Eszékről írják, még nem történtek meg a határokon oly mérvben az intézkedések, hogy csapataink oda azonnal bevonulhatnának. Még a hadtest-törzs sincs egybeállítva, s az occupáló hadtest és a menekültek számára szükséges élelmiszerek beszerzése iránt még csak most történnek az intézkedések. Összesen csak négy hadosztály mozgosittatott s ezenkívül csupán Erdélyben egészittetik ki békelábon néhány ezred, anélkül azonban, hogy állomását elhagyná. A mozgósított hadosztályok: a VI., VII., XVIII., és XX-ik. A békebeosztás szerint a VI. gyalog hadosztály parancsnoka Tegetthoff Károly altábornagy, táborkari főnöke Guttenberg Emil lovag, őrnagy. Áll a 27., 52. és 79-ik gyalogezredekből, a 27-ik vadászzászlóaljból és a 3-ik lovasdandárból. A VII. hadosztály parancsnoka Würtemberg Vilmos hg. Táborkari főnök Alborn alezredes. Áll a 16., 17., 22. és 46-ik gyalogezredekből. A XVIII. gyaloghadosztály parancsnoka Jovanovits báró; táborkari főnök Slamecka őrnagy. Áll a 27., 22., 69. és 72. gyalogezredekből.— A XX. gyaloghadosztály parancsnoka Szapáry László gr. altábornagy; táborkari főnök Seracsin Tódor őrnagy. Áll a 38., 39. és 61-ik gyalogezredekből és a 31-ik vadászzászlóaljból. E szerint összesen körülbelül 44.000 ember vonulna be Philippovits alatt Boszniába és 16.000 ember Jovanovits b. alatt Herczegovinába. A hadosztályokon belül hegyi dandárok szerveztetnek, melyek három gyalog zászlóaljból, 1 vadász zászlóaljból és 6 lövegű hegyi ütegből alkottatnak. Würtembergi Vilmos bg állítólag felmentetik a VII. hadosztály parancsnokságát él s valószínűleg Philippovits helyét foglalja el Prágában. Budapest, július 9. (Bosznia megszállásáról)az augsburgi Alig. mrg igy nyilatkozik : Ausztria-Magyarország Ada-Kalehről tekint a bolgárrá (vagyis oroszszá) lett alsó Dunára. Bosznia s Herczegovina. me(A török-angol védelmi szövetséget) a bécsi lapok mindnyájan az angol diplomatia egyik legügyesebb sakkhúzásának és az angol befolyás óriási diadalának tekintik. Anglia — írja a N. Er. Presse — engedett a congressuson a leglényegesebb pontokban Oroszországnak, feláldozta neki az európai Törökországot, mert már előre biztosította magának az ottomán birodalom ázsiai fele fölötti védnökséget. Mert ezt jelenti ama szerződés, melyet az angol kormány a portával kötött. Alapjában sakkhúzás ez a szerződés a congressus és Oroszország ellen. A védszövetségnek Anglia és Törökország közt nem is lehet más értelme, mint az, hogy az oroszok minden további terjeszkedését Ázsiában megakadályozza. A szultánnak biztosítják ama területet, mely még az övé marad; ha jövendő események a török birodalom teljes összeomlását idéznék elő, a protector lesz majd a szultán nevető örököse, így Oroszország ellen erős gát emeltetik s ez örvendetes , de az ilyen szerződés által Törökország tényleg megszűnt önálló hatalom lenni s a souzerain államok sorába lépett. Talán magához tér Törökország, ha az angol védelem békét és nyugodalmat szerez neki; talán ismét föléled Anatóliában az ozmán uralom régi, most már egészen eltűnt fénye. De ha más történik, ha a sors azt akarja, hogy a félhold letűnjék, a világra csak szerencsének mondhatni, ha egykor a törökök halálos ágyánál a kozák helyett az angol áll; ha a szép, fenséges emlékekkel teli országok, melyek most az ázsiai Törökországot képezik, megmentetnek ama veszélytől, hogy a nyugati kultúrát a moszkovita kezéből kapják. E szempontból, hidegen és gyakorlatilag tekintve, a törökangol szerződés talán nyereségnek mondható. Még nagyobb elismeréssel nyilatkozik a Presse, Egyptom a Suez-csatornával s az Indiába vezető tengeri utak, Kis-Ázsia Arábiával, Syria és a benső szárazföldi utak a gazdag eufrátesi országokba és Perzsián át a középázsiai vazallországokba, Törökország a Bosporus mindkét partján — mindez jövőre az angol három ág hatalmas uralma alatt áll. India császárnője Ázsiából bontja ki lobogóit Európa felé, amint az angol királyok vitték először a brit lobogót Európából Ázsiába. Lord Beaconsfieldnek, ha legújabb sikereinek itt körvonalazott képe feltárul az angol parliament szeme előtt, csakugyan nincs mit félnie nemzete ítéletétől. Maga Bismarck herczeg, aki néhány nappal ezelőtt annyira dicsérte a nagy sikert, melyet Anglia a congressuson aratott, kénytelen lesz bevallani, hogy ezen sikerekről szólani is alig érdemes ama nagy eredményekkel szemben, melyeket Anglia a congressuson kívül tudott magának az ázsiai kérdésben biztosítani. »Beaconsfield lord — írja a DeutscheZtg — meg lehet elégedve. Ha sikerült elérnie azt, mit a Daily Telegraph jelent, hogy amnestiát fog kapni Angliában a feláldozott Bessarábiáért, a cserben hagyott Görögországért, Sophiáért és Batumért. A brit polyp egy új kart nyújt ki és a »szabad Amphitrite birodalmát« elzárhatja, mint a saját házát. Ha Cyprus megszerzése lesz lord Beaconsfield nyilvános működésének utolsó ténye, úgy el kell ismerni, hogy pályája folyama és vége romantika tekintetében megfelel kezdetének. A velenczei zsidó unokája, ki angol miniszterelnökig, az egyesült királyságok peerjéig vitte, a ki a suezi világutat megvette, a ki királynőjének egy ázsiai császári koronát tett fejére s végtére ama szigetet, melyen a középkor legkiválóbb jogi alkotása, a »jeruzsálemi törvénykönyv« keletkezett, a Lusignanok és Cornaro Katalin királyságát, ama területet, melyet Shakespeare szelleme Othello alakjával népesített be, Ó-Angliának megszerzi — valóban nincs álom, mely ezen valóságot túlhaladhatná.« (Bos z niábó 1.) A Bosna czimű lap jelenti, hogy újabban a fölkelő bandák nagyon megszaporodtak. Számos község kiraboltatott s több mohamedán megöletett. Ez esetek nagyon növelték a mohamedánok ingerültségét. Arról, hogy Boszniában Ausztria- Magyarország iránt rokonszenv uralkodnék, a Bosna mit sem tud. Somssich Pál felszólalása: — julius 9. Azon helyzetben vagyunk, hogy már ma közölhetjük azon nagyérdekű fontos levelet, melyet Somssich Pál, a Deák-párt ez egykori egyik vezértagja, a kaposvári kerület választóihoz intézett. Somssich Pál e levélben bírálja a múlt országgyűlés egész működését, a kiegyezési tárgyalásokat, a külügyek vezetését sat.; s midőn mélyreható, igazságos bírálatában kijelenti, hogy a kormány működése megingatta bennünk még azon hitet is, melyet soha se lett volna szabad megingatni, hogy t. i. a kormánynak hivatalosan nyilvánított szavában hinni biztosan lehet, egy találó szóval jellemzi a rémületes örvényt, amelybe az országot a Tisza-kormány juttatta. Somssich kijelenti, hogy a politikai közpályáról visszalépni szándékozik. Oly kijelentés ez, mely ellen a választók bizonyára felszólalnak , fölkérve e nagyérdemű férfiút bizalmuk újabb elfogadására. Somssich levele, mely Budapestről jul. 5-ről kelt, néhány bevezető szó után igy hangzik: I. A lefolyt országgyűléshez kötött szebb reményeket maga a felséges trónbeszéd sorolván fel, azokat a felhasználandó anyagi és szellemi eszközöknek jelzésével, az országgyűlésnek szivére kötötte, jelesen: Az ország pénzügyeinek rendbehozatalát; Az államháztartás rendezését; A szükséglet és fedezet közti súlyegyennek helyreállítását és mindazon intézkedéseknek életbeléptetését, melyek az adóképességet emelik és a terhek elviselését megkönnyítik ; továbbá: A főrendiháznak korszerű rendezését; A bankkérdés jog- és korszerű megoldását; Az 1867. XVI. kereskedelmi viszonyainkat szabályozó törvényczikk módosítását; végre Az 1867—68-ik években tíz évre kötött s már lejárandó egyezményeknek kölcsönös méltányos szellembeni megújítását. Mindezekre — így szól a felséges trónbeszéd —ki kell terjeszkedni a törvényhozás figyelmének, valamint azon javaslatokra is, melyeknek célja: összhangzásba hozni a közigazgatás különböző ágait. Ily kezdeményezés után a nemzet óhajainak és reményeinek teljesülését annál biztosabban és méltán várhatta az országgyűléstől, mert midőn a két nagy párt (Deákpárt és balközép) egyesüléséből keletkezett jelen kormány, a most elsorolt nagy kérdéseknek megoldásához hozzá fogott, a nemzet bizalmával felkarolta s ritka nagy többséggel támogatta azt; 300-at megközelített azon képviselők száma, kik a kormányt pártoló szabadelvű körnek tagjai közé írták be neveiket, s ezeken kívül még a horvát képviselőkre is, kik a körnek rendes tagjai nem voltak, a legfontosabb kérdésekben mindig számíthatott a kormány. E többség, mely a többi pártokat összevéve 150—160 szavazattal haladta meg, az országgyűlés folyama, különösen a harmadik ülésszak alatt nagyon megfogyott, és minden segédeszköz felhasználása mellett, a legéletbevágóbb kérdéseknél 20—30 között ingadozott, sőt egyszer 13-ig apadt le, mely utóbbi csekély számot ha a véletlennek számítunk is be, annyi mégis elvitázhatlanul igaz, hogy a kormány a lefolyt országgyűlés végén, a hivatalnok- és horvátországi képviselők beszámításával 30—40 biztos szavazatnál többre nem számíthatott. 150— 160 többségből 30—40!! ez olyan nagy apadás, mint fontos és alapos okok nélkül nem következhetik be, mert egy ily nagy változásnak, a kormány iránti bizalom ennyire feltűnő megingásának okait személyes érdekekben nem találhatjuk fel; elvi okokat kell tehát keresnünk, s keresve meg is találnunk; egy, két, sőt tíz húsz egyén személyes érdekekből pártállást változtathat, csalódott reményeitől izgatva kormány, pártiból ellenzék lehet; de 120—130 nem; ennyien csak elvi okoknál fogva változtathatják pártállásukat azért, mert csalódtak azon országos reményeikben, melyeket a kormány működéséhez csatoltak ők és kezdetben csatolt a nagy többség! így is volt! Nem rögtön, nem felindulás szülte hevességből szakította meg a többségnek egy jelentékeny része azon kötelékeket, melyek őt a kormányhoz csatolták, nem a kormány maga tépte szét egyenkint és egymásután ezen szálakat! ismétlem, egyenkint és egymásután, de következetesen mindaddig, míg azok meglazulva, összetartási erejüket végkép elvesztették. Az első csalódás mindjárt a megye közigazgatási szervezésénél tünt fel. Ismert dolog, hogy e tárgyban kétfelé ágazik el, a különben egy párton álló legjelesebb hazafiaknak véleménye is. Az egyik a megyei hatóságnak eddigi jogait fenntartani, ezeket a parlamentáris kormánynyal ugyan összehangzásba hozni, de semmi esetre se kívánja feladni; különösen a megyei tisztviselők választását jövőre is megőrizni óhajtja; a másik a megyei képviselő testület ellenőrzési szigorú jogának fenntartása mellett, a tisztviselőknek kormány általi kinevezését a parliamentarismus, általános személyes szabadság, törvény előtti egyenlőség sat. alkotmányos jogoknak postulátumaként állítja fel; mind a két véleménynek erős érvei vannak, hegyetek ismerik azokat, azt is tudják, hogy én a megyei hatóság jogainak védői, s ezek közt a szabad választásnak pártolóihoz tartoztam, bár nem tagadom, hogy azoknak, kik a kinevezést jelen körülményeink közt szükségesnek tartják, vannak érveik, melyek nemcsak nemzetiségi, de közigazgatási és társadalmi követelmények tekintetéből is, állításuk helyessége mellett bizonyítanak. Itt azonban nem ezen kérdéssel, hanem a belügyminiszter által bemutatott, és az országgyűlés által elfogadott megyei közigazgatási törvénynyel kell foglalkoznunk, és ez tagadathatlanul az egyik véleményárnyalatot se elégítette ki, melyeknek mindegyike akart egy erős megyei hatóságot, mely mindenesetre ellenőrizze a közigazgatást, akár választott, akár kinevezett tisztviselők kezeljék azt, míg a belügyminiszter úr által javaslatba hozott, s már most szentesített törvény, meghagyja ugyan a tisztviselők választását, de a felállított közigazgatási bizottságok által felemészti a megyei képviselő testületnek valódi ellenőrzését és meghiúsítja, legalább igen devalválja a személyes felelősséget, midőn ennek helyébe a collegiális rendszert állapítja meg. Nem állítok semmi túlságost, midőn azt mondom, hogy a belügyminiszter úrnak ezen iránybani törekvése igen kellemetlenül lepte meg pártjának tagjait, s ha ezek mégis, kivéve néhányat s ezek közt csekély magamat is, kik épen nem szavaztunk — elfogadták törvényjavaslatát, úgy ezt csak azért tették, mert azt hitték, hogyha majd ezen közigazgatási intézkedés a gyakorlati életben úgyis czélszerűtlennek fog bebizonyulni, azt egy novellával könnyen meg lehet változtatni; míg ha a kormánypárt egysége ezen fontos bár, de azért mégis nem életkérdésben megoszlanék, a párt meggyengülne s nem bírná azon erkölcsi erővel istápolni a kormányt, melyre ennek mindenesetre szüksége lesz a monarchia másik felével a kiegyezkedés, és ezen kiegyezkedéssel szoros kapcsolatban álló pénzügyi viszonyaink rendezésének sikeres keresztülvitelére ; pedig ez volt a lefolyt országgyűlésnek, valamint a két nagy párt egyesülésének is -ő indoka, czélja és egyik legnehezebb feladata, hogy az államháztartás súlya helyreállítassék, s e végre a legszigorúbb takarékosság mellett, mindazon jövedelmi források hatványoztassanak, melyek eddig kellőleg ki nem aknáztattak, mindazon akadályok pedig elháríttassanak, melyek nemzetgazdászati fejlődésünket bármely tekintetben gátolják. Ami a takarékosságot illeti, — bár nem tagadhatni, hogy e tekintetben is maradt még elég tennivaló, hogy különösen az államvagyon kezelése s a jövedelmek felhasználása körül jelentékeny meggazdálkodást lehet és kell még eszközölni — be kell mégis ismerni és méltányolni azt, hogy a ritka tehetségű s ernyedetlen szorgalmú pénzügyminiszterünk ezen irányban nagy buzgalommal és sikerrel járt el, szép eredményeket is mutatott fel, ámde a jövedelmi források szaporítása és gyarapításával nem dicsekedhetünk, mert az egyenes adók fölemelésén kívül az állam bevételeinek növekedését alig tapasztaljuk, sőt mivel a monarchia másik felével a kiegyezés csak nagy áldozatok árán köttetett meg, nincs is remény, hogy a legközelebbi tíz év alatt e részben kedvezőbb fordulat állhasson be! II. Nem lehet szándékomban ezúttal a kiegyezés egész történetét leírni; mennyire igazságosak voltak e tekintetben Magyarországnak kivánatai, az nem egy üzenetben, beszédben, értekezésben s hírlapi czikkben jön már érdemlegesen kifejtve és bebizonyítva: — mind hiába! Lajthántuli szomszédaink ereje kormányunknak hibás eljárásában s ez által reánk hárított gyengeségben rejlett, a mi pénzügyi zilált állapotunk bátorította őket egyrészről legméltányosabb kivánatainknak megtagadására, más részről a legalaptalanabb követeléseknek felvetésére, melyek közt a vámtarifának merőben az osztrák ipar érdekébeni megállapítása, a visszatérítések eddigi rendszerének igazságos módoni megváltoztatása ellen gördített akadályok, és a 80 milliónyi bankadósság egy részének reánk való erőszakolása kiválólag feltűnnek! De erről vitatkozni nem volna itt helyén, ezúttal csak a kormánynak, a kiegyezés művében követett eljárását lehet nekem feltüntetni és bírálgatni, önöknek pedig joguk a felett ítéletet mondani, — és e bírálat szerény véleményem, legjobb meggyőződésem szerint a kormányra nézve kedvező nem lehet. Az országos két nagy párt egyesülése, mint már említem, azért történt, hogy a Deák-pártnak, — melynek nagylelkű vezére akkor már súlyos betegsége miatt a közélettől egészen visszavonult, erélye fokoztassék, száma gyarapodjék, hogy így a pénzügyi rendszerünkben elkövetett hibákat kijavítani, és a birodalmi tanácscsal megújítandó kiegyezés alkalmával, Magyarország érdekeit megvédeni, jogos követeléseit érvényesíteni, egyesült erővel képesebbek legyünk. A jelen kormány, — mint ezt a miniszterelnök úr programmbeszédjében nyilvánítá, — erre vállal- tkozott is, de feladatát megoldani, fájdalom, képes nem volt! — Szerencsétlen eljárási taktikája, a kezdetben igen is magasra állított reményeket, sőt a legméltóbb világos követeléseket is annyira eljátszotta, vagy inkább kezei közül kijátszani engedte, míg utóbb leszorítva a méltányosság teréről is oly kényszerhelyzetbe jutottunk, melyből igen nagy áldozatok nélkül kiszabadulni többé alig tehetett. Ismerik tisztelt választó barátim az eseményt, midőn nem úgy forgácsolódott, hanem egy hatalmas repedéssel szakad ki a kormánypártból, a többségnek 70 és néhány tagja akkor, midőn a miniszterelnökül az általa csak általános vonásokban közlött kiegyezési tervére előre le akarta kötni a szavazatokat; — én,bár megütköztem a miniszterelnöknek ezen nagyon is túlhatalmat igényelni látszó követelésén, — ekkor még nem léptem ki a pártból, de világosan kijelentettem, hogy a 80 milliónyi banktartozást elvállalni soha sem fogom, a többire nézve pedig bevárom a vámtarifát, melynek méltányosságáról tételeztem fel adandó szavazatomat. Midőn a vámtarifa elébünk terjesztetett, azt nemcsak a szabad kereskedésnek 1868-ban inaugurált irányával ellenkezőnek, de általában, mint védvámos rendszeren alapuló intézkedést is Magyarországra nézve mostohának találtam, amint ezt a vita alkalmával tartott beszédemben, melyet tisztelt választóimmal annak idejében közölni szerencsém volt, bőven ki is fejtettem, — ekkor ismét huszonegyen léptünk ki a kormánypártból, kijelentvén, hogy a kormánynak a kiegyezés kérdésében eljárását helytelennek, az általa javaslatba hozott egyezségeket Magyarországra nézve károsnak tartjuk, és az ezáltal reánk hárulandó terhekért a felelősséget el nem vállalhatjuk. Nem maradtunk azonban a puszta tagadás terén, pozitív javaslattal is felléptünk, melyben egy pár évi provisorium alatt megszerzendő concret adatok alapján az egész kiegyezési kérdésnek újbóli felvételét és igazságos elintézését ajánlottuk. A többség ellenünk határozott, nem nagy, de mindenesetre az alkotmányos többség a kormány eljárását helyeselte, legalább pártolta, és a vám-s kereskedelmi törvényt, a kormány javaslata és módosításai nyomán elfogadta, s ezáltal meggyőződésem szerint