Pesti Napló, 1878. augusztus (29. évfolyam, 186-210. szám)

1878-08-02 / 187. szám

187. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Iíradó-hivatal : Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, péntek, augusztus 2.1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam, díjfizetési feltételek­: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 írt. — 3 hónapra 6 írt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti VS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Egy hónapra.............................. 3 frt Évnegyedre ...... 6 » Öt hónapra....................................10 „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadó­hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épü­let) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala Budapest, aug. 1. Azt mondotta Tisza Kálmán Debreczen­­ben, hogy Törökország beleegyezésével vo­nulunk Boszniába. Bevonultunk Törökország tiltakozása daczára. Igazat mondott Tisza Kálmán? Azt mondotta Tisza Kálmán az országgyűlésen, nagy dicsekedve, hogy a békét fenntartotta, megóvta. Lázadás van Boszniában s a hercze­­govinai hegyekben fölkelő bandák emelik a fegyvert, s ezredeink mennek foglalni, hó­dítani. A ki ellentáll, megölik, börtönbe ve­tik : ez a békesség ? A kik ott küzdenek török felkelők jogért, hitért, hazáért, küzdenek reménytelenül, ma­guknak, családjuknak vesztére, halálára. Nem mondhatjuk, hogy azok lázadók, mert nekünk nincs jogczimünk földjüket elfoglalni; a mi királyunk nem az ő fejedelmük, a mi törvé­nyünk nem az ő törvényük, a mi lobogónk nem az ő lobogójuk, nem viseltünk mi a szultánnal háborút, nem fogtuk mi el Osman pasát, nem kötöttünk mi a portával békét, ajándékba sem adta nekünk a padisah két tartományát, jutalmul sem adta nekünk népét teljesített szolgálatokért . Ígéretet se tettünk neki jövendőre, hogy szövetségesei leszünk és országát meg fogjuk oltalmazni oroszok, ráczok és görögök ellen; nem is uratlan földet veszünk birtokba : ez a föld másé, ahhoz nekünk semmi jogunk ! Hanem Tisza Kálmán Debreczenben az európai mandátumra hivatkozott, melyet Ber­linben kaptunk. Az a mandátum nem adhatja ide ne­künk, a­mi a másé, nem is szól az a mandá­tum a szuverainitási jogokról, hogy ki legyen uralkodó Boszniában és Herczegovinában; az a mandátum egy megbízás, nem pedig jogát­ruházás és az a mandátum kiköti, hogy mi előbb egyezzünk ki Törökországgal annak foganatjára nézve. De mi nem egyeztünk ki, mi betörtünk Boszniába; mi nem rendet vi­szünk oda, hanem elnyomást, nem békét, de háborút. Magunk akartuk ezt így : Boszniát el­foglalni volt politikánk czélja kezdettől fog­va ; nem a helyzet kényszere, nem az idők változása, az események forgása idézte elő a bosnyák hadjáratot, hanem a miniszterek terve; azt a mandátumot is azért kap­tuk, mert magunk kértük. Reichstädt előtt és Reichstädt óta el volt határozva, hogy mi Boszniát annedtálni fogjuk és ezen czélért feladtuk Törökországot, visszautasítottuk az angol szövetséget, átengedtük Bessarábiát és Bulgáriát Oroszországnak. De Tisza Kálmán a házban tagadta, hogy a kormány szándéka Boszniát elfoglalni. És mikor a nemzet felzúgott és követelte, hogy az a nagy közös hadsereg megmozdul­jon és védje meg monarchiánk fenyegetett érdekeit, mit mondott akkor Tisza Kálmán ? Biztatta a nemzetet nyilvános ülésekben nem egyszer, de sokszor, hogy érdekei meg lesznek védve békés uton, csak várjuk a vé­gét. Bevártuk a végét és ez nekünk nem ho­zott vigasztalást: minden nagy állami és gaz­dasági érdekeinket feladtuk, nemzetünket veszélyekbe döntöttük, szövetségeket nem szereztünk s az egyetlen pozitiv eredmény monarchiánkra a sokat áhított congressusról — Bosznia occupatiója. Dicsérte Tisza Kálmán keleti politikáját, hogy sem egy embert nem vesztettünk, sem egy garast nem költöttünk. Ezt mondta. És igazán összefont karokkal néztük három évig a keleti háborút és mikor a szikrát eltaposhattuk volna, lánggá szítottuk, és mikor ellenségeinket legyőzhettük volna, győzelemre segítettük. Hanem most, mikor Törökországnak vége, mikor az orosz hadtes­tek megszállva tartják Bulgáriát és Rumé­­liát, mikor a szerbek nagy és független állam lettek s a délszláv propaganda ellenünk szítja a lázadást, most megyünk aétióba, seregeink átlépték a határt, ezredeink betörtek Török­országba, nem hogy érdekeinket oltalmaz­zák, hanem hogy érdekeink ellen szláv tarto­mányokat kebelezzenek a monarchiába; nem­­hogy a nemzetek szabadságáért küzdjenek, hanem hogy katonai rabigát vessenek vad szabadsághoz szokott népfajok nyakára; nem, hogy nagy politikai czélokat kövessenek, ha­nem hogy nagy bonyodalmakba vezessék szegény hazánkat , és ime, igy lett félreve­zetve a magyar közvélemény s igy bizonyult hamisnak Tisza Kálmán beszéde, hogy nem áldozunk egy embert és egy garast. Százezer honfi követte a parancsot s ment a kopár, elpusztult vidékre életét koczkáztatni, fárad­ságban, nélkülözésben, hadviselésben. Milliók özöne adatott ki nemzetellenes czélok keresztülvitelére. És ez csak a kezdet. Azokat a tartomá­nyokat — bármi sors várjon reájok — kato­nailag megszállva fog kelleni tartani évtizede­kig; meg fog kelleni őket hódítani ma mo­hamedán tulajdonosaik önvédelmétől; védel­mezni fog kelleni őket a szerbek és montene­­gróiak nyílt és alattomos támadásai ellen; részt fog kelleni vennünk a Balkán-félsziget minden háborúságaiban, mert ráléptünk a lejtőre, mely minket tesz a keleti kérdés örö­köseivé. így óvta meg kormányunk a békét, így nem kerül nekünk Tisza Kálmán politikája ember áldozatba. És ha kiadtunk idáig 60 milliót, ki fo­gunk adni a télen 100 milliót és ki fogunk adni pár év alatt Boszniáért annyit, meny­nyibe egy nagy háború dicsősége nem ke­rül vala. Ez a kormány financzpolitikája: zsugor­­gatjuk idehaza a forintokat, megvonjuk a köz­gazdaságtól, a közművelődéstől, az igazság­szolgáltatástól, a közigazgatástól, a­mire egy művelt nemzetnek szüksége van; szigorral hajtjuk be az adókat, fogyasztjuk a nemzeti tőkét, s költekezünk eszeveszetten Boszniáért.­­ És azon politika, mely a nemzetet sza­vakban ekként ámította, alkotmányos ténye­zőinek meghallgatása nélkül igy cselekszik, mely a szavakkal játszik, hogy a nemzet ér­dekeit elárulja, — ezen politika minden eszközt megkísért, hogy a hatalom uralmát a maga részére biztosítsa. És a nemzet nagy része, noha szemei régen megnyíltak s a kormány szavahihetősége iránt kételyeket többé nem táplálhat, noha a kormánypolitikának erkölcstelenségét ép úgy kárhoztatja, mint sikertelenségét elitéli, re­ményvesztett közönynyel tekinti a dolgok folyását, ellenszegülés nélkül tűri a kormány és híveinek erőszakosságait; egykedvűen te­kint jövőjébe, mintha nem is ő maga, hanem a balsors végzete intézné történelmét. Mikor még volt a nemzet kebelében hit, mikor még nem rontotta meg a ha­zaszeretet erkölcseit a visszaélés, nem ré­gen volt, mikor a magyar még tiszta lélekkel tudott honáért lelkesülni, áldozni, tenni, képzelhetlen volt akkor, hogy jöhessen Ma­gyarországon idő, mint a mai, midőn kicsi­nyes fondorlatok és zsarnoki hajlam kormá­nyozhassák a nemzetet, nem jóra, de roszra és fásult közöny, egyéni érdekek és szándékos ámítás szövetkezzenek elaltatni a nemzetet, hogy lemondjon önvédelméről. Ám jöjjön, minek jönni kell! A vészes napok, melyeket ilyen kormánypolitika Ma­gyarországra és a monarchiára hozni fognak, érkezzenek és találják a hatalomban azokat, kik a részért felelősek. Talán így akarta az isteni igazság ho­­szúállása, talán így akarta az isteni kegye­lem, hogy ne mások lakóljanak a jelen kor­mány bűneiért. Úgy tűnik fel előttünk, mintha a leszá­molás napja közelednék és fenyegetné azo­kat, kiket a múlt és a jelen felelőssége terhel. Valóban itten radicális dolgoknak kell tör­ténni, oly változásnak, mely elsodorja az egész hazug rendszert és embereit! ír-—- • .... ——— ......................................... ■ 1 ■»' 111 — 11 A Pesti Napló tárczája, Balaton-Füredről. (A Flóra- és Alma-bálók. — Tissot. — Kerkapoly a Ver­­hovay népe között. — Kerkapoly di dala. — A czukorkák. — A szép asszonyok hazája.— Hol teremnek a szép nők ? — Egy legyezőt a vitorlához ! — A korlát. — Egy fiatal férj, kitől neje szívdobogást kap. — A bál.­ — jul. 29. A Flóra- és Anna-bál hetében régóta volt any­­nyi élénkség itt Balaton-Füreden, mint az idén. A sok panaszt és sopánkodást, mely e fürdő minden tárczaír­ójának életeleme, végre megc­áfolta a vendé­gek váratlan szép száma. A­ki fájlalta, hogy a ma­gyar aristokratia elhanyagolja ez »első fényűzési fürdő«-t , örömét lelhette abban, hogy az idei so­­ciétének teljesen méltó öröm­je is van, s még inkább abban, hogy e mágnás családok nem szigetelik el ma­gukat, hanem mindenütt megjelennek — színházban, étteremben, tánc­teremben egyaránt. A fesztelenség, természetesen bizonyos határok között, ez egyszer nem erőszakolt s a fürdői társas életre igen jótéko­nyan hat. Az egyes osztályok érd­mes tagok által vannak képviselve s igy nemcsak a születési, hanem a pénz- és szellemi aristokratia is megszállva tartja e kis »magyar tengermellék«-et. Csak a »politika« nem elég erős, erre nézve majdnem szélcsend uralkodik itt, nagy és irigylésre méltó ellentétben az ország más pontjaival. Ember­­emlékezet óta nem volt oly kevés képviselő B.­Füre­­den, mint jelenleg, s a­ki meg is fordul itt, nem »fürdővendég« gyanánt jön, nem is pihenni száll meg, hanem azért, hogy »beszámoljon« s programm­­beszédet tartson; e mellett azonban udvarol is, de csak korteskedésből; a sétatéren, szinházban, a tánczteremben is buzgón megjelenik, de nem élv­vágyból, hanem azért, hogy visszaidézze szeretetre­méltó alakját egy-egy választója s ennek családja emlékezetébe, ekkor igyekezvén pótolni három hosz­­szu év mulasztásait, mely alatt — elég sajnos ugyan, de — nem jelenhetett meg hivei körében. Szerencse aztán, ha az illető képviselő úr oly politikai egyén, kiről mindenki tudja, hogy derekasabban képviseli az illető kerületet az által, ha nem vesztegeti idejét holmi tüntetésre szánt látogatásokkal, midőn ennél fontosabb dolgokra is alig ér rá. Hanem e választási mozgalmak csak könnyed bárányfelhők a csönd és nyugalom egén; futólagos látvány a külföldi vendégek számára, kik még ilyes­mit nem láttak. A legérdekesebb idegen kétségkívül Tissot volt, ki néhány nap alatt csakhamar az egyes körök szívesen látott tagja lön. Rokonszenves alak s ügyes társalgó, kinek társasága után férfiak, nők egyaránt vágyódtak. S a szellemes franczia iró szívesen is ismerkedett meg mindenkivel, mert czélja a tanulmányozás, a tapasztalatok szerzése. S mily könnyed, finom módon teszi ezt ! A szórakozás, az él­vezet leple alatt mindent megfigyel, mindenből kö­vetkeztetést von, minden egyes párbeszédben, melyet hazánk viszonyai fölött valakivel folytat , az érdekes és jellemző adatok egész sorozatát találja. A múlt héten Kerkapoly beszámoló­s programmbeszéd­­jét tartotta Füred faluban, melynek lakosai nagy részt Verhovay zászlajára esküdnek. A volt pénz­ügyminiszter hívei ennélfogva egy kis tüntetéstől tartottak s általában a kis »mozgalom« érdekesnek ígérkezett, nagy örömére Tissot-nak, ki erősen vá­gyódott egy magyar népszónok zajos fogadtatását látni s e czélból Jókaival Budapestre is szándékozott rándulni. Kerkapoly föllépése ennélfogva ép kapóra jött, s alkalma is nyílt, hogy érdekes tanulmányokat tegyen. Az ebéd utáni tikkasztó bőségben, poros or­szágúton nagyobbára gyalog indult a fürdői közönség a tüntetés színhelyére, hol számos előkelő úrhölgy (köztük báró S­e­n­n­y­e­y Pálné) is megjelent És Tissot fogalmat nyert arról, mint képes egy magyar exminiszter, kit választói azzal fogadnak, hogy teli torokkal az ellenjelölt nevét kiáltozzák, két órai szel­lemes, népszerű és erős érvelésű beszéddel teljesen lecsöndesíteni az elégületlen kedélyeket, sőt ezek figyelmét teljesen lekötni, ésannyira,hogy a templom­­piaczra vezető botrányosan göröngyös kavicsos után sűrűn közlekedő szekerek dübörgése ellen is kikeltek, noha e szekereket ép maguk járatták fel s alá menő ellendemonstrátióból, hogy a szónokot meg­­akaszszák. Tissot-nak tetszett Kerkapoly rendkívüli hidegvére, ki a felzugó lárma alatt egészen nyugod­tan egy-egy czukorkát tett a szájába. A jelenetet meg fogja örökíteni hazánk e jóba­rátja s Kerkapolyt, sőt elleneit is rokonszenves szín­ben fogja feltüntetni, miután a magyar parasztok­ról, kikkel tolmács segítségével gyakran beszélt, s épen politikai dolgokról, igen jó véleményben van, s a magyar népet általában eszesebbnek, érettebbnek vallja a francziánál. Hazamenet gyalog jöttünk ket­ten. A falu elején kék papír darab vonta magára figyelmét. Fölvettem a földről. Üres nagy levélborí­­ték volt, a délután hősének czimezve, s azonnal ráis­mertünk, hogy ebben voltak a flegmát­ nyujtó czukor­kák. Tissot szótagolta Kerkapoly nevét, s aztán zsebre tette a borítékot, nehogy elfeledje e nevet. Útközben elmondá aztán, hogy könyve, melyet Magyarországról ír: »A szép asszonyok ha­zájából« czimet fogja viselni. Egyik fejezete, mely a vidéki nemesség s az aristokratia szórakozásáról szól, e sorok írójának érdeme vagy hibája lesz, mert e rám nézve kedves emlékű gyaloglás alatt épen e kérdés tárgyalása által óhajtotta Tissot szórakoz­tatni magát. Ha pedig a fehérvári és békésmegyei hölgyek úgy találják majd, hogy Tissot őket »A szép asszonyok hazájában« a legszebbeknek találja, úgy ne nekem köszönjék meg, ki a többi vármegyéket nem mertem volna magam ellen zúdítani, hanem gróf Zichy Jenőnek, ki egy vacsora alkalmával a magas terrasse-on (gyönyörű szép est volt!) nagy társaság jelenlétében e hiteles adatokat nyújtotta Tissotnak, miután bemutatta őt az egész hosszú asztal hölgyei­nek, kik természetesen mind békés- vagy fehér-me­gyeieknek bizonyultak. Tissot pedig szorgalmasan jegyezgetett. A­mit B.­Füredről fog írni, az kétségkívül csak emelni fogja e hely »világhírű«-ségét. Mily jó, hogy nem tavaly jött hazánkba e franczia ízó, így legalább nem adhatja könyve egy fejezetének e czímet: »Egy fürdő cursalon nélkül«, mert a sokat emlegetett, gyógyterem félig mégis megvan már. A saison ele­jén ismertettem az uj építkezéseket, de rajzom utó­lag hiányosnak bizonyult. Még egy fontos épület­cso­portot kell megemlítenem, hol nemrég még javában folyt a munka s most már a vendégek sürögnek-fo­­rognak. Az uj fürdő­házzal szemközt letelepedett kis zsidó­ gyarmat, e valóságos állam az államban, szin­tén terjeszkedik, nem ugyan »veszedelmesen«, de annyira mégis, hogy Istóczy Győző kétségbeeshetik fölötte. A zsidó vendéglő új, szellős terrasse-szal gaz­dagodott, s ez örvendetes jele annak, hogy ez alsó colonia is hozzá­járul a fürdő közönség gyarapodá­sához. A két vallás híveinek majdnem egyenlő száma azért is haszonnal van B.­Füredre, mert így két ün­nep esik betenkint, az pedig nem jelentéktelen dolog a színházra nézve, mely csak­is szombaton telik meg egészen, s vasárnap legalább két­harmad részben. A lefolyt héten különben egyéb bámulni való is volt s a kiváncsi közönség nagyobb részét ezúttal is a zsidók képezték, a mi különben természetes is volt, mert a ki az általános figyelmet magára vonta, az maga is Is­tóczy »Uj zsidó országá«-nak egyik leendő lakosa,sőt — mint Bizay »báró« megjegyzé­s annak remény­beli pénzügyminisztere. A kis F­r­a­n­k­­ Mór, e négy éves számoló­gép itt is bő aratást tett, fejfájást okoz­va a publikumnak, mely valósággal »fürdő­­« belépti árak mellett váltotta meg e kellemetlenséget. Hanem azért még­sem bukott meg Károlyi La­jos színtársulata. Ezt a buzgó igazgató, sok akadály közt is, jól válogatta össze. Tagjai között néhány jeles színésznő van, mint pl. Lénárdné, jó hangú ope­­rette-énekesnő, mint E­n­y­v­á­r­i Sarolta s Rainer Antonia és több jól ismert férfiszereplő, mint B­é­r­c­z­y, Szilágyi, B­á­c­s, kik operette-ben, nép­színműben s bohózatokban egyaránt jól megállják helyüket. A repertoir mindig érdekes és tapintatos­ságról tanúskodó. Az igazgató igen helyesen, csak a könnyebb genre-t miveli. Offenbach és társai a leg­nagyobb szellemek; a bohózatban Görner és Szigli­geti, de Tóth Ede is képviselve van, sőt Scribe-bel is szövetkezik a társulat s e természetellenes czimbora­ség — kiválólag a fogyatékos díszletek miatt — helylyel-közzel kifogás alá is esik.Szombaton újdonsá­got láttunk: a »Bőregér« czimü bohózatot, melyből Strauss Ede a keringők, polkák s tipegők egész özöne segítségével a legsajátságosabb operette­t csinálta. A színház ez egyszer zsúfolva volt, minden páholy megtelt, pedig alig volt néző, a­ki mind e tánczmeló­­diákat már ne hallotta volna fenn a sétatéren,sőt tán­­czolt is azokra, kivévén természetesen azt az előkelő egyházi férfiakból álló társaságot, mely naponként a második zártszéki sort foglalja el. Néhány nap óta az énekesnők trillái közé egy más hang is vegyül, mely egész készséggel ajánlja föl erejét s úgy látszik, az egész saisonra kíván szerződni, még pedig ingyen, de azért mégsem kell a színház s­ annál kevésbbé a fürdő igazgatójának. A nyílt tetejű »muzsacsarnok« fölé boruló fák ágai közt, hol eddig csak egy egy vakmerő veréb­ csapat zavarta a sodrá­ból kijövő zenekar s énekesnő küzdelmét, délutánon­­kint előadás alatt a szél garázdálkodik s oly visító félelmes nótákat fütyürész, mintha nem is a »Három­­csőrű kacsa« kacsagtató furcsaságai, hanem »Lear király« őrülési jelenete a viharos rengetegben folyna szemünk előtt. Időjárásunk általában oly szeszélyes, hogy a szép napokkal még egyre csak biztatjuk ma­gunkat, értvén a »szép napok« alatt oly csöndes, for­ró napokat, a­milyenekre minden fürdőigazgató vá­gyódik, hogy a fővárosi közönség a Balaton mellé siessen. A hűvös és meleg napok Bürün váltakoznak, s az öltözködni szerető hölgyvilág egész toilette-kész­­letét bemutathatja. Mire a hőség kiállhatatlanná kezd válni, a tihanyi ormok felől azonnal előtör a szél, s még az éjjel az eső is beköszönt, úgy hogy a felöltőkre koronkint nagy szükség van. A betegek közül, mert hát azok is vannak, sok nem tudja mihez tartani magát, s nem érdektelen látvány az, hogy a­ nagy uszodába vezető hídon meleg felső kabátban és szél­mentes plaidekben siet végig a közönség, hogy­­ megfürödjék a Balatonban. Hogy az ily megbíz­­hatlan idő­viszontagságok közt mindennemű kirán­dulási kudarct ér, az igen természetes. Ha tiszta, csöndes időt kívánsz, hogy a hegyekbe, vagy a gőz- Budapest, aug. 1. (A mérsékelt ellenzéknek) ma fényes napja volt a fővárosban. A pesti belváros és József­város választói tartottak gyűlést, s mindkét gyűlésen kiváló férfiak : Pu­­­szky Ferencz­s Királyi Pál fejtegették a volt deákpártiak nagy részének viszo­nyát a jelen kormányhoz. A józsefvárosi gyűlésen K. Siraonyi Lajos nagyérdekű nyilatkozatot tett Jókai beszédéről és az összes politikai helyzetről. Utalunk az alább olvasható tudósításokra. Itt még azt említjük fel, hogy e beszédeket a választók so­kasága zajos tetszéssel és éljenzéssel fogadta. (Bosznia megszállásáról) kevés hír érkezik. A kormány nagy censurát gyakorol a távira­tok felett, a­mi annak jele, hogy a megszállás nem megy végbe akadálytalanul s a forradalom nagyobb arányú, mint azt a censurált tudósítások sejtetik. Had­csapataink átlépték Herczegovina határát is. A boszniai hadcsapatok főhadiszállása jelenleg Derwendben van, ez két és fél mértföldnyire fek­szik a határtól. 2500 lakosa van, többnyire mahome­­dánok, egy kis rész orthodox s kath. keresztény. Der­­wend egy kajmakam székhelye, ki a banjalukai mutes­­sarif alá van rendelve, egy régi váracs, lovassági ka­szárnya, néhány mecset s egy gör. orthodox templom van ott. Hadcsapataink Serajevóban fognak egyesülni, ezután történik majd a részleges meg­szállás. (A boszniai lázadásról­ a Deutsche Ztg. így nyilatkozik: Történhetett volna-e részünk­ről valami a lázadás megakadályozására, azt felesle­ges kutatni. A lázadás megvan s ha a serajevói török hatóságok nem bizonyultak elég erőseknek a rendet fenntartani, úgy ez kínos, bajos és fájdalom­ nem vér nélküli feladat, a mi occupáló hadseregünkre hárul. Ezen már nem lehet változtatni. A tekintet, hogy az fog történni, a­mi most történik, volt amaz érvek egyike, melyeket az occupatio ellen folyton hangoz­tattunk. Figyelmeztető szavunkat emeltük az ellen, hogy a Boccha mellett, melyet atyáinktól súlyos csa­pásul örököltünk, új, százszor nagyobb Bocchát sze­rezzünk magunknak. Nem hallgattak figyelmeztetéseinkre s most az államra egy súlyos feladat hárul, s a Serajevóba ter­vezett katonai sétából véres háború lesz, mely had­vezérünk egész erélyét és katonáink minden erejét igénybe veen­i. A végeredmény természetesen nem lehet kétes, csapataink majd elkészülnek Hadzsi Loga izlám bosnyákjaival. Mit az orvos szerek meg nem gyógyítanak, majd meggyógyítja a vas. Tény csak az, hogy az osztrák nép nagyon örült volna, ha nem hárult volna reá azon feladat, hogy az orvos sze­repét játsza. A sajnálat azonban már elkésett s most teljesítenünk kell a feladatot, melyet átvettünk. Csapataink száma Boszniában szerencsére oly impozáns, hogy remélhetőleg gyorsan véget fognak a mozgalomnak vetni. Mind­e mellett nem lehet a Bosz­niából jött és oly kínos hírek komoly és jelentékeny voltát félreismerni. Sehol a tömeg felett egy ember annyira uralkodni nem képes, mint épen a keleten s Hadzsi Loya még ama kitüntetésben részesülhet, hogy Ausztria történetében, mint csapataink komoly ellenfele fog szerepelni. A dolog vége nem kétségte­len ugyan, de a­míg végére jutunk, addig talán sok drága vércsep fog omlani! (A lengyel lapok az occupatióról.) A lembergi lengyel lapok Bosznia occupatiójáról így nyilatkoznak: A Gazeta Narodowa csakis azon feltétel alatt helyesli az occupatiót, ha ez nem történt úgy, a­mint mondani szokták: céder a la force brutale, és ha ezen occupátió folytán monar­chiánk közeledése Oroszországhoz lehetlenné létetik. De ha az occupátió a­ reichstadti értekezések követ­keztében létesült, akkor kénytelenek vagyunk — úgymond e lap — a lépést határozottan kárhoztatni. Eddig még az occupátió jelentőségét nem is­merjük, s ezért tartózkodunk Andrássy politikája fö­lött pálczát törni. A Dziennik Polski »Ar e a j a c­­­a est« czikkében úgy találja, hogy ezen lépés monarchiánk jövőjére döntő befolyással fog bírni. A lap e pillanatot az occupatióra nézve a legkedvezőt­lenebbnek nevezi, mivel nem most, hanem akkor, míg a háború folyt, tettlegesen kellett volna föllépni. A pesti belvárosból. — aug. 1. A belvárosi Királyi-párti választók ma nagy számmal gyűltek egybe a Hungária nagytermében. A gyűlésen megjelent Ki­r­á­l­y i­s egy nagyfontosságu beszédet tartott, melyben kimutatta, hogy a Deák-párt hívei­nek mily magatartást kell követniök a jelen­legi kormánynyal szemben s egyúttal ékes szavakban fejtegette az egyesült ellenzék po­litikai jogosultságát. A gyűlés lefolyása a kö­vetkező volt: N­e­y Ferencz elnök d. u. 6 órakor megnyitván a gyűlést, a jegyzői teendők végzésére dr. Günther Antalt és Vossits Károlyt kérte fel. Előadván, hogy Királyi Pál személyesen meg fog jelenni a választók között, jelenti, hogy az eddig szerzett ada­tok szerint Királyi Pál megválasztatása biztosítottnak tekinthető. E nyilatkozatot a közgyűlés zajos éljenzéssel vette tudomásul. Dr. Győry Elek szólalt fel ezután, Királyi Pál jelöltségének indokát és jelentőségét fejtegetvén a kormány jelöltjével szemben. E közben megérke­zett s a választók által élénk éljenzéssel fogadtatott Királyi Pál, kihez N­e­y Ferencz megkapó köl­tői hasonlatokban gazdag beszédet intézett, üdvözöl­vén őt választói körében. Egyúttal azonban kijelenté, hogy belvárosi választási elnöknek küldetvén ki a központi bizottság által, szerepét mint pártelnök be­fejezettnek tekinti s dr. P­o­ó­r Imrét kérte fel az el­nöki szék elfoglalására. Poór Imre elfoglalván az elnöki széket, midőn lecsillapult az éljenzés, mely az elnöki székből távozó pártelnök szavai után felhangzott, Királyi Pál szólalt fel. Beszéde kezdetén megköszönte a választók bi­zalmát, melylyel egészségi állapota daczára jelöltsé­gét fenntartották. Oly állapotban volt az utóbbi na­pokban, hogy nem remélvén ily rövid idő alatt egész­ségének isméti helyreállítását, kötelességének tartotta párthíveit adott szavuk alól felmenteni, mert nem hitte, hogy oly hamar képes leeni a választók eset­leg benne összpontosuló bizalmának a gyakorlati te­vékenység terén, mint képviselő megfelelni. Egészsége jobbra fordulván, kötelességének tartotta választói kö­zött megjelenni s egyúttal néhány rövid megjegy­zésre kéri a gyűlés figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Beszédét így folytatta : »A t. választók hallják és olvassák azon nyi­latkozatokat, melyek e mozgalmas választási időben történnek. Azt hangoztatták a belvárosban, hogy a szabadelvű pártnak jelöltet kell felállítania a belvá­rosban, mert a polgárok egy része ellenzéki jelölt körül csoportosul, a belváros pedig nem lehet közö­nyös saját politikai reputatiója és értelmisége iránt. Hivatkozás történt ez alkalommal boldogult nagy hazánkfiára, Deák Ferenczre is. úgy tüntetik fel a dolgot, mintha mi oly állást akarnánk elfoglalni, mely homlokegyenest ellenkezik azon elvekkel, azon politikával, melyet nagy hazánkfia vallott és törvé­nyeinkbe lefektetett. Szükséges e fontos kérdéssel tisztába jönnünk. (Halljuk! Halljuk!) Mi volt az ő vezéreszméje, midőn megalkotta azon közjogi alapot, melyen alkotmányunk nyugszik ? E vezéreszme volt. Tiszteletet szerezni ezen ország jogainak künn és benne törekedni arra, hogy ezen ország saját jóllétének forrásairól és eszközeiről ön­maga szabadon rendelkezhessék; hogy a nemzet po­litikájának irányát, az állam kormányzatát a fenn­álló alapon, saját érdekeinek megfelelőleg, minden idegen befolyás nélkül szabadon hatá­­r­o­z­h­a­s­s­a m­e­g. (Zajos helyeslés.) Ezek azon vezérelvek, melyeken az 1867-iki törvények nyugszanak. Ez képezi közjogunk egyik fontos alapját 1867. óta, melyet Deák Ferencz alko­tott meg. Ezen alap, uraim, az enyém, ezen alap, uraim, a mienk. (Zajos helyeslés és éljenzés.) Ragasz­kodunk s ragaszkodnunk kell ezen alaphoz, mert ez képezi állami létünk biztosítékát, s ha megtámadta­­tunk, ez legbiztosabb védelmünk. (Zajos helyeslés.) Nincs józan gondolkozású hazafi, ki ezen alapot An­­taeusként maga alól kirántatni engedje. És mégis mit látunk ? Mi történik ? (Halljuk! Halljuk!) Azt mondják azon urak is, kik a kormány párt­ján állanak, hogy ezen alap az övék is. Nem akarom kétségbe vonni. De a kormány és pártja tényleg ezen alap ellen működik. (Zajos helyeslés: Igaz ! ügy van!) A kiegyezési törvényeknek egyik lényeges alap­elvét képezi az, hogy fenntartatott a nemzetnek azon joga, hogy saját jövedelmi forrásairól maga rendel­kezzék , hogy politikájának iránya, pénzügyeinek igazgatása semmi idegen befolyástól függővé ne té­tessék. (Zajos helyeslés és taps.) Mit tettünk, mit teszünk mi ? Mi védelmeztük és védelmezzük ezen alapot. Védelmezzük Deák Fe­rencz do­ktrináit, védelmezzük Deák Ferencz hagyo­mányait. És rólunk, kik ezt teszszük, azt mondják, hogy mi ellenzék vagyunk! Hiszen urak, a­ki nem ismeri a mi viszonyainkat, a mi társadalmi állapo­tainkat, s a távolból nézi a mi körülményeinket, azt fogja gondolni, hogy mi a fennálló rend ellen törünk, mi azt fel akarjuk forgatni, hogy mi talán fel­támasztottuk halottaiból a boldog em­­lékezetü bihari pontokat és ezen pontokkal akarjuk lerombolni a fennálló közjogi alapot, mely állami létünk forrását képezi. (Zajos hosszas helyes­

Next