Pesti Napló, 1878. szeptember (29. évfolyam, 211-236. szám)

1878-09-12 / 220. szám

Budapest, csütörtök, September 12.1878. 29. évf folyam. 220. szám. Szerkessztési iroda.: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségi»«» intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiad­ó-hivatal) Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A top anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körfnti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti Sdv adás együtt: I hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. As esti kiviig posta» killönküldéseért felülfixetás évnegyedenként X folds» A* elSzeetés az év folytia minicD bánatban megkezdhető, de »sínek bit ®«S­- sapjés történik is, mindenkor * b6 e08 mpfitii wimitUtik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések ft JPestei ÜN­apló kiadó­hivatal­ába Budapest, Barátok­ tere, Athenaexm­ évfilet, küldendők. Budapest, sept. 11. Senki Magyarországot meg ne dicsérje a bosnyák háborúban résztvéte miatt. Restel­lem­ük, ha dicsérnének. Semmi elismerésre nem vágyódunk az áldozatokért, melyeket Bosznia hódításáért tőlünk követelnek s kény­telenek vagyunk meghozni. Büszkeségünket önérzettel tölti el, hogy se köszönetet nem kaptunk, se jutalmat nem ígértek nekünk magyaroknak azért, hogy szinte minden ma­gyar ezred, az erdélyieket kivéve, a harczté­­ren van, küzd, nélkülöz, szenved, vérzik és elhull. Teszszük a király iránti hűségből, de nem tanácsosai politikája iránti lelkesedés­ből ; teszszük, mert kötelesség s a kötelesség teljesítéséért nem kérünk köszönetét, vagy fizetést. Annál kevésbbé, mert az ügy, melyet szolgálunk, rosz, igazságtalan, embertelen és nemzetellenes, méltóbb tehát hozzánk, ha a világ tudja, hogy nem szívesen teszszük, amit velünk tétetnek; hadd legyen nyilvánvaló, hogy a magyar nemzet nem vall solidaritást a kormány bosnyák politikájával.­ Annál nagyobb a magyar nemzet loja­­litása és a király iránti hűsége, ha lelki gyöt­relem közt hasznot a foglalásból nem várva, di­cséretre nem számítva,el­vállalt törvényes köte­lezettségének eleget tesz s a monarchia összes népei közt a legnagyobb áldozatokat ő hozza , mert a legtöbb vér Magyarország fiainak szivéből omlik, a legnagyobb anyagi veszte­ségeket a magyar vármegyék lakosai viselik s a legtöbb nyomort Magyarország szegény családai tűrik. Ezen áldozatokért nem kegy, hanem önérzet szerez megnyugvást, azon önérzet, mely azt mondatja a magyar nem­zettel, hogy a rárótt kötelességet teljesítette, de a politika erkölcstelenségét és a hadvise­lés kegyetlenségeit nem veszi lelkére, azokért a felelősséget magától elhárítja. Legyen minden gráczia a horvátoké, nem irigyeljük tőlük. Legyen a háború övék, jusson Bosznia nekik osztályrészül, legyen Zágráb az illyr királyság székhelye — csak aztán nekünk ne legyen közünk hozzá többé; elég volt eddig a teher, melyet viseltünk, nem akarunk tovább Horvátországért fizetni, nem akarunk nekik vasutakat építeni, nem akarjuk számukra Bosznia közigazgatási költ­ségeit viselni, boldoguljanak, ahogy tudnak, de éljenek meg a maguk emberségéből. Mi is meg fogunk élni a magunk emberségéből s meg fogjuk védelmezni a magyar alkotmányt és szabadságot a h­orvát képviselők nélkül job­ban, mint velök együtt. Ő Felsége legfelsőbb kéziratokban és legkegyelmesebb beszédekben ismételve me­leg köszönetet mond Horvátországnak, a ha­tárőrvidéknek , Dalmátiának s a zágrábi deputátiónak a nagy áldozatokért, melyeket ezen nehéz időkben a hadseregnek hozott. A fejedelem szabadon rendelkezik kegyelmével s mi igen természetesnek találjuk, hogy a horvátok ezen gyakori fejedelmi dicséretnek örvendenek, annyival inkább, mert magunk is úgy véljük, hogy annak politikai jelentő­sége van, s az a jövő belpolitikai alakulások­nak iránymutatója. Hogy a horvátok a szépet a jóval, a lo­­jalitást a haszonleséssel, az áldozatokat ju­talomkéréssel kötik össze, az csak ezen nép­nek általunk is tapasztalt gyakorlati poli­tikai érzékéről tanúskodik. A­ Ők háborúskodnak, hogy tartományt kapjanak, kiszolgálják a hadsereget, hogy vasutakat nyerjenek s politikai lojalitásuk­­kal demonstrálnak, hogy a nemzeti párt dél­szláv politikai czélzatait elérhessék. S nekünk magyaroknak, kik az utolsó években nagyon sokat csalódtunk, s ugyan­annyit tapasztaltunk, úgy, hogy kénytelenek vagyunk sok keserűséget elnyelni és sokon túltenni magunkat, mi ennekelőtte lelkünk előtt korlátnak látszott: nekünk a horvátok fokozott udvarképessége se nem meglepő, se nem kifogásolható, mióta tudjuk, hogy az osztrák-magyar monarchia szláv politikát követ s a szláv metamorphosis stádiumában van. Nekünk magyaroknak elég tudni, hogy a magyar király alkotmányos fejedelem, ki a horvátok és a hadügyminisztérium praeten­­sióival szemben is tiszteletben tartja a tör­vényt s az »alkotmányos akadályokra« hi­vatkozik. Mig szeretett királyunk az alkot­mányhoz ily híven ragaszkodik s a magyar nemzet is alkotmányos jogáról le nem mond, és azzal él , addig a magyar nemzet és a dynastia közötti egyetértés meg nem szakad­hat; s legyen bár nemzetünknek­ oka panaszra a király tanácsosai ellen s legyen bár a nem­zet elégü­letlen a felelős miniszterekkel és politikájukkal : szívünk bánata és haragja nem fog megingatni minket az elvállalt kö­telezettségek teljesítésében, mert tudjuk, hogy a nemzet és a dynastia között fennálló törvényes viszony állandó, felbonthatatlan, s mind a két szerződő fél érdekében kölcsö­nös tisztelettel épségben fenntartandó. De a tisztelet, melyben a szent korona fölkentjének mindenkor tartozunk, nem ter­jedhet ki tanácsosaira. Épen abban van az alkotmányosság, hogy a fejedelem sérthetet­lenségét a miniszterek felelőssége fedezi. A bosnyák politikát, a szerencsétlen hadjáratot és mindent, a­mi ebből származik, a közös és magyar minisztereknek kell tulajdonítanunk. Ez nem formalizmus, ez komoly valóság.Mert ha a közös és a magyar miniszterek a bos­nyák occupatiot és az azzal összefüggő rend­szabályokat nem helyeslik, ha a szláv po­litikának Magyarország segítségével ke­resztül­vitelére nem vállalkoznak; ha van bennök erkölcsi bátorság , kötelességér­zet és hazafiság letenni tárczáikat in­kább, mint­sem ezen politikát ajánlani s keresztülvitelét megígérni; ha figyelmeztet­nek az innen származó veszélyekre s ha nem mutathatnak fel sikert, lemondanak és visz­­szavonulnak, úgy az alkotmányos fejedelem bizonyára belátja, hogy ezen politikát csak nehéz belső válságokkal kapcsolatban lehet folytatni; törvényes és conservatív lelkü­lete átérezi, hogy ebből alkotmányzavarok kelet­kezhetnek, melyek a monarchia alig helyre­állított consistentiáját, ismét megrázkódtatják. Tehát csakugyan közös és magyar miniszte­reink indítói és okozói a bosnyák veszede­lemnek, ők viselik a teljes felelősséget a múltért, a jelen bajaiért és ezen politika min­den következményeiért s őket éri a kárhozat, ha a magyar nemzet és a monarchia a vesze­delmet el nem kerülhetik. E veszedelem pe­dig nem csak minket fenyeget, hanem a dy­­nastiát is. Azt, hogy a korona hizelgő szavakkal nyilatkozik a horvátokról, nem csak felfog­hatjuk, de lévén azok a koronának alattvalói, helyeselhetjük is. Azonban hogy magyar mi­niszterek — mivel szláv politikát folytat­nak — kiállnak a horvátokat dicsérni, nekik Magyarország rovására áldozataikért, melyeket nem nekünk, hanem önmaguknak hoztak, compensatiókat ígérnek; hogy a köz­lekedési miniszter, kire a magyar or­­szággyű­lés hazánk forgalmi érdekeit bizta, állásával visszaélve, ezen érdekeket megta­gadja, s nyíltan odaszegődik a horvát ér­d­­e­k­e­k előmozdításához, midőn tudja, hogy ez a magyar kereskedésnek örök kárára vá­lik : ez akkora nemzettagadás és szolgalelkű­­ség, minőnek példáját az alkotmányos mi­nisztériumok történetében hiában keresnék, mert olyan miniszterek voltak már gyakran, kik az udvar kedvéért a parl­ament felfogá­sával ellenkeztek, de hogy valamely or­szág miniszterei más ország és más nemzet ér­dekeinek szolgáljanak, a saját nemzetük ér­dekeinek feladásával, erre csak egy példa van a históriában,­­ a Tisza-minisztérium története. Mit fog szólni az országgyűlés a sziszek­­novű­ vasúthoz, nem tudjuk. A minisztérium saját múltját megtagadva, a tervet elfogadta; a kormánypárt saját múltjához híven, a mi­nisztérium köpenyegforgatását alighanem utá­nozni fogja. Ezen minisztérium és ezen több­ség uralma alatt Magyarország minden érde­ke prédára bocsáttatott, veszszen ez is. Csak a minisztérium maradjon meg. A­kik így gondolkoznak, a sziszek-novii vasutat min­denesetre meg fogják szavazni. A­ Pesti Napló tárczája. Levelek a távolból. Christiania, augusztus végén. Norvégia a cultura legszélső előőrse éjszakán, helyét öntudatosan és így teljesen betölti. Előőrsek első­sorban vannak veszélynek, első­sorban nélkülö­zéseknek kitéve; ez a dolgok természetes rendje, így Norvégia is. Fenn a magas éjszakán, küzdve elemek­kel, küzdve a mostoha vad természettel — egy ezred­éve múlt, hogy győzelmes csatában áll. E csata tar­tani fog, mig az éjszaki jégsark tart, mig a tenger vad viharjai tartanak, mig a kiégett vulkánok, a me­rev gránitok helyét termő talaj nem váltja fel — szóval : mig a föld sarkából ki nem fordul. — Nor­végia előttünk, délkelet népei előtt egy bizonyos ne­mével a mythosnak van körülvéve, mint mindaz, mit embernek csak kivételesen adatik meg saját szemei­vel láthatni. Az, mit Norvégiáról olvasunk, nem arra való, hogy a mythicismust szétoszlassa. Egy ország, melynek része már a polárkör felett fekszik, a­melynek szeszélyesen össze­tépett sziklapartjait a világ legóriásibb, legcsudála­­tosabb folyója, a sárga Golf mossa; a sárga Golf, mely ágyát az Óceánba ásta, és meleg sárga habjait a hullámos tenger közepette hömpölyögteti az északi sarköv jeges régiói felé; egy ország, hol időközön­­kint a nap el nem nyugszik — időközönkint fel nem kel; hol az északi fény vörös lángja koronkint az ég­boltozatát látszik felgyújtani akarni; hol a csillagok milliárd számra látszanak hullani, hogy ne maradjon csak egy is, mely a föld önhitt urának szemeit gyö­nyörködtethesse .... — ha ez országba jutni, en­nek földjén lakó nemzettel megismerkedni vágytam — nemde természetes? Felhasználtam a kedvező alkal­mat és folytattam utamat. Eddigi utunkon svéd barátaink részéről tapasz­talt szeretetreméltóság folytán csoda-e, ha társasá­gunkon egy bizonyos fokú elkényeztetettség volt ész­lelhető, és Svédországból kiérve kérdeztük magunk­tól és egymástól, hogy erősen megizmosodott igé­nyeinket nem kellene-e Norvégiában kissé mérsékel­nünk ? és az ennek folytán beállható visszahatás nem leend-e esetleg — legjobb akaratunk mellett is — kedélyünk némi lehangoltságán észrevehető ? Szóval az elfogultság egy nemével léptük át a norvég határt. Esti 10 óra 36 perczkor indultunk el Stock­holmból a svéd állam-vaspálya külön vonatával és másnap délelőtt 11 óra 27 perczkor megérkeztünk az utolsó svéd és első norvég állomáson Charlotten­bergen. Itt a Norsk Ho­ved vasút egy mozdonya állott a svéd mozdony helyett vonatunk élére, és ezen vasút főigazgatója — ha jól emlékszem nevére — Engelstadt úr vette át a háziúr tisztét. A szívélyes fogadás, melyben a pályaudvaron egybegyűlt nagy közönség részesített, a nyílt férfias modor, melyet a vasúti főigazgató és a vele volt nor­vég urak tanúsítottak, azon bizonyos valami, mit nem szavak fejeznek ki, hanem delejes villanyhatás gya­nánt önkénytelenül érzünk, megmondák nekünk, hogy némelyikünk gyermekes aggodalma felesleges volt, s kezdő foszlatni a kis kedélyködöt. A svéd urak közül velünk maradtak Almgren, Wahren és b. Spar­re. Utunk, már a­mint a svéd határszél felé köze­ledtünk, kezdette bizonyos részben változtatni typicus környezetét; a gránitdombokat magasabb sziklahe­gyek válták fel. Mi, kik a magyar Kárpátokat, vagy az osztrák alpeseket ismerjük, ne képzeljünk Svéd- és Norvégor­szágokban azokhoz hasonló bérczeket, óriás szík­e­ket, ezredek óta hóval fedett egyes csúcsokat, vagy üde völgyeket sustorogva lerohanó patakokkal. Nem. Itt mintha az észak dermesztő hidege még a termé­szet alkotásaira is összezsugorító hatással lenne. A norvég hegyek még ott is, hol magasságuk culmina­­tióját éri el, törpék a lomniczi csúcs, egy Gross Glöckner, Venediger stb. mellett. Norvégiának csak két csúcsa van, melyek 7600 lábat, egy mely 6000 lábat elér, de ezek is nyugatra a skandináviai tenger felé esnek, hova mi el nem jutottunk, a többi hegyek mind alacsonyabbak, egyebekben itt is szántóföldek, tavak, kiégett vagy még izzó tőzegbozótok váltakoz­tak az út mentén. Délutáni 4 órakor érkeztünk meg C­h­r­i­s­­t­i­a­n­i­á­b­a. Szállásunk már itt is ki volt előre je­lölve, s mi kocsira ülve elhajtottunk az Eivolds-téren fekvő Grand hotelba. Az egész után s igy itt is gond volt reá, hogy kis magyar társaságunk mindig ugyan­azon szállodában helyeztessék el, s ez alkalomból meg kell említenem úgy a magyarok országos individualitására eddig tapasztalt kiváló figyelem, mint egyátalán minden alkalommal önálló testület képviselőiül történt fogadtatásunk — elte­kintve országunk politikai önállóságának itt északon való alapos ismerésétől — tetemes részben D­e M­a­­­s­t­r­e urnak, a kassa-oderbergi vasút főigazga­tójának tekintélye és befolyásának műve is volt. A megérkezési nap délutánja szabad rendelke­zésünkre állott, s ezt felhasználtuk Christiania és környéke feletti szemlére. Kirándultunk Oscar Hallba (királyi nyaraló), honnan legszebb áttekin­­tés kínálkozott. Christiania gyönyörűen fekszik a Christianiafjord végcsúcsán; a várost délre a tenger­­öböl kék vize és az ebből kiemelkedő sötétzöld lom­­bozatú szigetek töméntelen sokasága rendkívül bá­­jolóvá teszi; nyugatra részben fényűzéssel épült , nagy és elegáns parkok által környezett díszes nya­ralók terülnek el; a város hátterén sötét erdők és gyengéd zöld rétek váltakoznak, melyek sziklacsopor­tok által vézetnek északra körül; ehhez a mély kék égbolt, mely a hullámtalan vizekbe tekint; rendes tiszta utczák, parkírozott terek: mindezek Christia­­niát a világ egyik legigézőbb városává teszik. Északi városokban nem hallani azon idegrázó folytonos zsivajt, mely az emberek éktelen kiabálá­sai, állatok különböző hangjai, csörömpölő vagy dü­börgő járművek s hasonlók fülsértő összevegyülésé­­ből áll elő, mint az a déli városok egyik kellemetlen tulajdonságaként ismeretes. Itt egy neme a nyugodt tevékenységnek, a munka folytonosságának uralko­dik, mely mintegy ráérni nem látszik arra, hogy egyéb életjelt adjon, mint a­mit e perezben kötelesség­­szerüleg végeznie kell; imitt-amott egy gőzös sípja, vagy egy nehézkes omnibus robaja szakítja félbe a nyugalmat. Bérkocsit csak az idegenek vesznek igénybe, a takarékos norvégi­a fényű­zési czikket szí­vesen átengedi másnak. Kikkel az utczán találkozol, könnyen megkülön­bözteted : melyik bennszülött, melyik idegen ? Amaz nem ér rá idejét más, mint kitűzött czélja utáni tö­rekvésre fordítani, azért mással, mint saját gondo­lataival, nem is foglalkozik útja közben. — Christia­nia bizonyos tekintetben díszesebb, mint Stockholm; boltjai már kirakatokkal bírnak, mi az utczák szép­ségére és élénkítésére tetemes befolyással van. A főutcza végén nyugatra, egy dombtetőn van a királyi palota, gyönyörű kilátással az egész városra és kör­nyékére. Midőn e palotát építeni kezdették, a Stor­thing S (országgyűlés) 150.000 species tallért és 375.000 ftot aranyban engedélyezett e czélra ; az alap­­munkálatok 1825-ben meg is kezdettek a király je­lenlétében, de már 1827-ben a munkát be kelle szün­tetni, mert az országgyűlés úgy találta, hogy túl nagy­­szerű tervek alapján kezdetett meg a munka, nekik pedig ahhoz nincs pénzük! — A terveket a király csakugyan átdolgoztatta .. . Nehéz napokat élt át Christiania az országgal együtt, háborúk és tűzvészek egyaránt pusztítottak a pestissel. A legkeserűbb harczokat a svédek ellen vívták, kik ismételve és változó szerencsével támad­ták meg Norvégiát; elsősorban mindig a főváros szenved, és Christiania lakossága a jelen század ele­jén csak 10.000 lélekből állott, ma 80.000 körül van. — Szállásommal szemben rézsut van a Storthing palotája, melyben komoly és független, lélekis­­meretes és munkás férfiak intézik hazájuk sorsát; tudják mire van szüksége hazájuknak, és — van bátorságuk ezt akarni is! Ők a köz­vagyonnal sem szédelegni, sem azt senki szép vagy rut szemeiért feláldozni nem szokták. Közvagyon, közérdek-hitre bízott dolgok, így azután gyarapodik e természettől mostoha viszonyok közé helyzeti nem­zet, így fejlődik anyagilag és szellemileg. Minden tengeri városban első helyen a kikötő érdemel figyelmet; ez, mint emberi testben a szív, minden éltető nedvet magához véd, hogy innen a test összes orgánumai közt azok szükségletéhez ké­pest szétoszsza; a kikötő mutatja, minő forgalmat tart fenn a nép a tengeren; ez képviseli, ez vissza­tükrözi életerejét, befolyását, hatalmát. Norvégiában a kikötők fokozott jelentőséggel bírnak. Ez ország­nak rideg éghajlata, nagy részben terméketlen szik­latalaja, népességét életszükségei beszerzése tekinte­tében a tengerre kiválóan utasítja. Ez okból a ki­kötő Christianiáb­an is nemcsak mint tájképi díszít­mény jó figyelembe, hanem főleg mint az ország első kereskedővárosának mozgalmi gyapontja és komoly tényezője az anyagi gyarapodásnak. Norvégia mutatja leginkább: mire képes a bár szegény, de szabadságát és függetlenségét szerető nép, mely munkás és szorgalmas, nélkülözni tud, de térdet, fejet hajtani nem. Szabad institutiókat vívott ki magának, s ezeket szigorú lelkiismeretességgel megvédi és fentartja; politikai kényszerin­get ,sem simogatás, sem karmolás reá nem erősza­kol. És mindehhez az erőt tengerei és az ezeken foly­tatott hangyamunkássága adja meg. Azt hiszem, e néhány vonás után nem szükség leírnom: hány árbo­­czot, hány kürtőt számláltam meg a kikötőben, elég lesz megemlítenem, hogy a christianiai kereskedés 60 millió koronát tesz ki. Úgy nemzetek, mint egyesek ahoz képest érnek valamit, s vétetnek mások által méltányló figyelembe, a­mint önállóságukat, akaratukat érvényesíteni képe­sek. Önállóságot folytonos munka és anyagi gyara­podás biztosít; ki ezeket magának megszerezni elég erővel és erélylyel bír, annak akaratának is szabad lennie, s ez akaratot mások mint kész tényt megadással ismerik el. De ki a munka és gyara­podás eszközeit és ezéljait könnyelmű módon elhará­csolja, annak akaratát­­ kinevetik, mert mindenki tudja, hogy nem bir erővel azt érvényesí­teni. Ezt tudják a norvégek, ezért állami életüket, a nép gyarapodása érdekében, takarékosan rendezik be, s a­hol szükség, a gyarapodás eszközei előállítá­sáról gondoskodnak, így most a vasutak lényeges szaporítására gondolnak. Eddigelé kész vasutjuk680 kilométer van s építés alatt 890 kilométer. Télen át kikötői befagynak, azért könnyebb és folytonos kereskedelmi utakat kell nyitniok; eddigelé a vasutak egyetlen ponton kötik össze Norvégiát a külfölddel, s ez az út a Stockholmon át vezető; gon­­doskodnak tehát, hogy Christianiát rövidebb­ és más uton is összekössék a külfölddel, ezért egyenes irány­ban akarják a sínkapcsolatot Gothenburggal helyre­állítani, honnan azután a svédek Helsingőrbe készül­­nek a pályát folytatni. A­mi a vasutak belberendezését illeti, ez kezd már eltérni a svédtől, mert a kalitkarendszer itt is megvan, bár salonkocsijaik is vannak, megvannak a kettős ablakok is; a kocsikban nyáron jeges vízzel telt tartályok helyeztetnek el, melyekből az utas szomját olthatja. Van ezen kívül a norvég, valamint a svéd, Budapest, sept. 11. (Az állampénztári kimutatás) a f. évi második negyedről egészben véve megnyugtató. Az eredmény a múlt­­év ugyanazon időszakához ké­pest némi javulást mutat; az első félév defi­citje azonban 23 millió, tehát­ több, mint az egész év előirányzott hiánya. Meglehet, hogy a harmadik évnegyed semmi kezelési hiányt, a negyedik meg épen némi fölösleget fog mu­tatni, de az eddig jelentkezett deficit alig fog teteme­sen leapadni, mert a IV. évnegyedben a fölösleg any­­nyival kisebb, mentül inkább szigoríttatik az adóke­zelés és mentül egyenletesebben oszlik el az év vala­mennyi részére az adólerovás. A kiadások főösszegére mérséklő hatással van azon 1.800.000 forintnyi kisebb kiadás, mely a múlt év második negyedéhez képest az idén a 153 milliós kölcsön után elérhető volt; elérhető volt pedig az­ál­tal, hogy tavaly óta az első kibocsátású kincstári utalványok legnagyobb része bevonatott. Csakhogy ezen kamatmegtakarítás bőven ellensúlyozva lesz a III. negyedben az utalványok bevonására használt rente kamatjai által. A kincstár hitelműveleteire nézve egyébiránt elég jellemző azon adat, hogy míg a múlt évi II. negyedben 82.365 frt adatott ki függő államadósságok kamataira, addig az idén 203.116 frt igényeltetett. A pénztári kimutatás nem foglalja magában a hadi kiadásokra beszolgáltatott közösügyi járulékun­kat. Ezt egyáltalán nem helyeselhetjük. A magyar állami pénztárra nézve azon 19 vagy hány millió, melyet a közös pénzügyminiszternél a 60 milliós hi­telre befizet, csak olyan kiadás, mint a részletesen megszavazott közös budgetre eső többi hozzájárulá­sunk. Ezen kiadásnak elhallgatása, bármi elszámo­lási theória örve alatt, semmi egyéb mint a tényleges pénzügyi helyzetnek ezélzatos eltitkolása. (A horvát küldöttség bécsi fogad­tatásáról) a Fremdenblatt a B. C.-nak esti la­punkban reproducált tudósításától eltérő híreket közöl. E hírek szerint P­é­c­s­y miniszter kijelentette, hogy a magyar minisztertanácsban helyt áll a sziszek­­novii vasút kiépítése mellett. A küldöttség egy tagja, a zágrábi kereskedelmi kamra volt elnöke, Horvát­ország nevében, a politikai helyzetre való utalással, igen határozottan szólt s az idézett bécsi félhir. lap szerint, a miniszterek nem utasították rendre a szá­­las horvát urat, hanem feleletül­­. Wenckheim azon reményét jelenté ki, hogy majd csak akad mód, melyben a vasút egyelőre, az országgyűlés nélkül is, engedélyezhető lesz. (A föderalistikus törekvések.) A N. Fr. Presse Rieger­s Fischhof levelezése alapján constatálja a föderalistikus törekvéseknek újra a felszínre jutását, mert hisz a csehek nem az önkor­mányzatra, hanem a cseh királyság helyreállítására, vagyis a duális utas szétrombolására törekszenek. E törekvések megújítására a követett keleti poli­tika adott okot,­mely az ily törekvésekre előkészíté a talajt. A követett keleti politikára a magyar nép azzal felelt, hogy nagy számmal választa meg a szélső bal jelöltjeit, s a­mi Ausztriát illeti, a N. Fr. Pr. kiemeli, hogy »az ismét előtörő föderalis­­tikus irányzat a létező államjogi forma barátainál is bizonyos elégedetlenségre talál, mert e forma nem volt képes a nép többsége által elítélt politikát fel­tartóztatni.« (A Bismarck hg. és báró Sennyey) közti találkozásról írják a P. Ll­.-nak Berlinből: »A »Deutsche Montagsblatt« hírével, hogy b. Sennyey a magyar conservativek vezére Gasteinba érkezett, s Bismarck herczeggel értekezett — hir szerint — sokat foglalkoznak. Köztudomású dolog, hogy a magyar conservativek vezére évek óta, már attól az időtől fogva, mikor Schweinitz tábornok volt német nagykövet a bécsi udvarnál, igyekezett folytonos érintkezésben lenni a német cancellárral, s 1870-iki magaviseletéből bebizonyítani neki,hogy ő époly hive a német szövetségnek, amilyen Andrássy gr. valaha lehe­­tett.E közeledési kísérletek újból való megkezdésének jelentőségét senki sem érti félre, s mivel előre látható, hogy Andrássy grófnak legközelebb a delegátiókkal szemben meglehetős kényes állása lesz, báró Sennyey látogatásában az államférfim előrelátás oly tényét látják, mely méltánylást érdemel.« — Előttünk hi­hetetlennek látszik az, hogy oly államférfin, a minő báró Sennyey, a magyar vagy közös miniszterségre A háború. — szept. 11. A »detail munka«, melyet csapataink most végeznek az occupált tartományokban, rendkívül fáradalmas és veszteségteli. A múlt hó folyamában Philippovich báró serege be­hatolt Bródtól Szerajevóig,megszállotta a novi­­banyaluka-travniki utat. Szamácstól egész Tuzláig nyomult, s noha ez utóbbi expeditió sikertelen volt, a csapatok összvesztesége a végzett nagy munka daczára sem volt oly ér­zékeny, mint az a veszteség, melyet a most folyó September hó első nyolc­ napja alatt szenvedtek. Csak úgy hullanak a katonák mindenütt, minden harczban százakra megy a veszteség. A Romagna Planinát csak te­kintélyes áldozatok árán szállották meg. Szapáry gr. hadteste Dobojnál sok száz embert vesztett, a 36. hadosztály Klyucs körül szin­tén feltűnő veszteségeket szenvedett, s a Zach-dandár Bihácsnál egymaga legalább 6—700 főnyi veszteséggel vonult vissza, pe­dig összes létszáma aligha volt több ötezer harc­osnál. E pár napi küzdelem tehát sok­kal nagyobb mértékben megtöltötte sebesül­tekkel a kórházakat, mint egész augusztus havának összes harczai. A sebesültek arányá­ban természetesen az elesettek száma is nö­vekedett. Egy másik körülmény is figyelmet ér­demel. Augusztus havában a mérsékelt vesz­teségek mellett jelentékeny sikereket arattak hadaink. Herczegovina fővárosa Mostar, Bosz­nia fővárosa Szerajevo, a két tartomány leg­kiválóbb helyei: Novi, Dervent, Bangaluka, Priedor, Jajcza, Travnik, Vissoka hatalmuk­ba került. Lehatoltak a két tartomány szi­kig , egy sereg fontos erődített helyet, utcsomót, defilét megszállottak, a nyugati és keleti Boszniában álló lázadó tömegek közé ékelték magukat s két csoportra szakították őket. Szóval augusztusban a csapatok vitéz erőködését katonai szempontból igazán fé­nyes eredmény kísérte. Néhány nap óta, fájdalom, ez is megválto­zott. A legutóbb vívott csaták mindegyike sok száz ember főnyi veszteséget hozott ugyan, de azért az apró győzelmek daczára sem ho­zott egy ponton is döntő eredményt. Szapáry gróf Doboj mellől fényes és áldozatteljes harcz után elűzte ugyan az ellenséget, de azért az még mindig megtöretlenül áll a Sprecza völgyében. Ama nagy veszteség daczára ke­leti Bosznia pacificatiója alig valamit haladt előre s legfölebb a doboj-szerajevói út­­ön talán csak pillanatnyilag biztosítva. Még roszabb a helyzet nyugati Boszniá­ban, hol Bihács alatt a derék Zombor-vidéki fiuk hősi harczait eredménytelenné tette az ottocsáczi horvát ezred. Ez az egy csata maga sokkal több emberbe került, mint az egész út Szerajevóba az ottani utczaharczc­al együtt. Nyugati Bosznia egy másik pontját Kljucsot csapataink elfoglalták ugyan, de szintén csak azt tekintse előkészületnek , hogy Bismarck bg kegyét megnyerje. Ennyire tán még sem ju­tottunk.

Next