Pesti Napló, 1878. szeptember (29. évfolyam, 211-236. szám)
1878-09-17 / 224. szám
224. szám. Laserkesztési Iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lap «elbiai részét illető mindez» közlemény a szerketsiséghez intézendő. Bementetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak eL Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadáihivatal: Barátok-tere. Athenaeum-épületcspp anyagi részét illető közlemények (előfizetés pénz, kiadói közfiri panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalból intézendők. Budapest, kedd, September 17.1878, 29. évi folyam. XaSfizetési feltételek*; Portén küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: * hónapra 2 ifi. — 3 hónapra 8 frt. — 6 hónapra 13 frt. A* esi! ktadAé posta! kölÖEUsüldéseért felösfieetéa évnegyedeként ! forint A* elSfisetée m év folytan minden hónapban megkezdhető, d® ennek ki? Tsspján tartanik la, mindenkor a hó első napjától «zimHtaUk-Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaemo-épület, küldendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ-ra. gSgT Az octoberi évnegyed közeledtével s tekintettel a jelen eseményteljes napokra, felhívjuk. olvasóinkat az előfizetés minél előbbi megnyitására. Előfizetési árak: Oct.—decz. vége ..... 6 írt Egy hónapra.............................. ^ „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként, 1 forint. y Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (barátok tere, Athenaeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala Budapest, sept. 16. A nagy háború megindult. Mintha csak bevezetés lett volna, vagy egy szomorujáték elsőfelvonása, midőn a halálra szánt embereket a sors és a szenvedély először hozza egymással összeütközésbe, úgy ami eddig történt, a diplomaták congressusa Berlinben, a mandátum, a proclamatio, a tiltakozás, a bevonulás, a török hatóságok elűzése, a népfelkelés, a maglaji támadás és a szerajevói vérfürdő, az apró csaták és az apró diadalok csak előjátékát képezik a nagy bonyodalomnak és a nagy harczoknak, melyek most megindultak. Szerajevó bevétele után a hadműveletekben mintegy szünet állott be. Seregeink a defensivára szorultak s műveleteik az elfoglalt városok és az összeköttetési vonalak biztosítására irányultak. A bosnyák felkelők támadólag léptek fel Dobojnál, Bangalukánál s egyebütt. Ekkor belátták Bécsben, hogy elégtelen erővel kezdték a nagy vállalatot, s elhatározták a második mozgósítást. A hadjárat első stádiuma tehát hamis feltevésből indult ki, roszul számított, roppant áldozatokba került; csapataink nagy vitézsége daczára nemcsak győzelmet, de vereséget is hozott, katonailag fél sikert aratott, politikailag tökéletesen kudarcot vallott, általános csalódást szült, ellenségeinket egész Európában felbátorította, roppant elkeseredést okozott idehaza a monarchia minden népeinél, de kivált a magyarok közt s a bizodalmát úgy a kormány, mint a hadvezénylet iránt alapjaiban megingatta. A hibát reparálni, a monarchia tekintélyét helyreállítani, a katonai becsületet megmenteni s főleg Boszniát elfoglalni, elhatároztatott négy hadtestet, kétszázezer embert indítani Boszniába. Mig ezek a helyszinére érkeztek, hetek múltak el, mely idő alatt a Száván innen levő tábornokok csak marsíroztattak; eleséget, municziót és fuvarosokat gyűjtöttek, a Száván túli tábornokok pedig pacificáltak. Ez abból állott, hogy az elfoglalt városokban és helységekben a fegyvert elszedték, a körül fekvő hegyeken táborozó felkelőkkel csatároztak, az utakon őrjáratokkal czirkáltak s az elfogott mohamedánokat vésztörvényszék elé állították. — Magában Szerajevóban két hét alatt több, mint harmincz embert s nem csak férfiakat, de asszo-nyokat is halálra ítélt a hadbíróság s Philippovics báró az ítéletet kötéllel vagy golyó által végrehajtatta. Hasonló törvényszékek tartattak a többi városokban, sőt vándorolni küldettek a csapatok után, egyik faluból a másikba s az ítéletek mindenütt egyforma szigorral végrehajtattak. Ezen felül a hatóság, az élelmezési nehézségek által indíttatva, hozzá fogott a harácsoláshoz s a lakosoktól öszvéreket, lovakat, marhát, gabonát és szénát szedett, a mennyit talált. A katonaság pedig, melynek roppant akadályokkal kell küzdenie, amiken majdnem ember fölötti kitartással győzedelmeskedett, neki bőszülve a felkelők vadsága miatt, hasonló boszúval torolta vissza a bosnyákok kegyetlenségeit, amit, olvasva azt a sok véres rettentő tényt, ami ez iszonyú háború alatt a fölkelők részéről elkövettetett, fájdalom, természetesnek kell tartanunk. A három heti időt, mely Szerajevó bevételétől az újabb actio megindításáig lefolyt, a bosnyákok felhasználták, hogy szervezkedjenek. A nyers tömegek szakaszokra osztva, hadgyakorlatokat tartottak; a hadállások elsánczoltattak, a várak megerősittettek s némi élelemmel elláttattak; fegyverek és hadiszer szállíttattak Novi-Bazarból s önkéntesek érkeztek erősitésül; a hadvezérletbe némi egység hozatott, mely ennekelőtte teljesen hiányzott. Nyilvánvaló, hogy augusztus elején, mikor a szerajevói lázadás kitört, a bosnyákok katonailag egyáltalán szervezve nem voltak s a jaizai és repcsei ütközetekben a kevés nizam- és redif-csapatoktól eltekintve, valóságos népfölkeléssel volt dolgunk. Banyaluka megtámadása a felkelők által is azt bizonyítja, hogy összecsődített bandák, nem pedig szervezett és vezetett csapatok küzdöttek az occupatio ellen; a harczok Dobojnál, Klyucs és Bihács védelme azonban már nagyobb organisatiót mutatnak s hogy Bihácsnál tizenhatezer ötszáz emberre becsülik a fölkelők számát, ez bizonyítja, mily tömeges a lakosság részvéte a háborúban. A nagy actiónak tehát, mely sept. 13 án kezdetét vette, nagyobb akadályokkal is kellene megküzdeni. Török-Szamács felgyujtatott s leégett, Török-Brcskát bombázták s lángba borították. Ezek az első hírek csapataink előnyomulásáról. Hosszú sora fog következni a hasonló hivatalos jelentéseknek. A nem hivatalos levelek még többet fognak tudni elbeszélni a csatákról és diadalokról Csapataink győzelme, természetesen, alig szenvedhet kétséget. Kétszázezer ember van mozgósítva, a felkelőket egyszerre három oldalról támadjuk, a Száva mentén északról, Dobojtól a Sprecza völgyén kelet felé, Szerajevóból délről; annyi ágyúval, annyi legénységgel megyünk a harczba, mennyi feles lett volna, hogy Plevnát felmentsük s az orosz hadsereget Bulgáriában fogolylyá tegyük. Lehetetlen, hogy Philippovich, Szapáry és Bienerth egyesitett genieje ne diadalmaskodjék a hodzsák és bégek hadi tudománya fölött. A fölkelők ellentállása reménytelen s csakhamar kifogynak mindenből. De várjon négy hét alatt, mint Filippovich báró beszéli, meg lesz-e hódítva Bosznia, épen nem bizonyos. A természeti akadályok, a harczok kimenetele, a várak ellenállási képessége és az időjárás határozzák meg, lehet-e pár hét alatt a fölkelést elnyomni, vagy sem. A prófétiákra már nem adunk semmit, majd csak a tényekre hallgatunk. Az a négy hét, úgy látszik, nem annyira stratégiai terminus, mint politikai határidő. Négy hét kell ugyanis, sem több, sem kevesebb, hogy Bosznia elfoglalása bevégzett tény legyen a relchszatb és a magyar országgyűlés megnyitása előtt. Az alkotmányos kormány ugyanis mindenkép bevégzett ténynyel akar a törvényhozás elé lépni, oly helyzettel, melyen változtatni az országgyűlésnek többé ne lehessen. Ez fő törekvése a szabadelvű minisztériumnak. Hogy ezt tehesse, noha már rég összehívhatta volna az országgyűlést, készebb meg nem szavazott milliókat elkölteni és törvénybe nem iktatott vasutakat engedélyezni. De ne beszéljünk még erről, várjuk be a bécsi minisztertanácsok eredményét, akkor is elég idő lesz kimutatnunk, hogy nem élünk többé alkotmányos országban, hanem katonai uralom és miniszteri önkény alatt. A Pesti Napló tározója. A székelyek Árpádnál Halles Tárában. 1889. — (Olvastatott a Székely művelődési és közgazd. egylet nagygyűlésének második napi ülésében, Marosvásárhelytt, 1878. sept. 9-ikén.) Hargita aljában — csöndes nyári éjen Felsohajt a pásztor : mi ez, mire véljem ? Csattogás, de mint a kardok csattogása, Dobogás, de mint a lovak dobogása . . . Emberi kiáltás: jötte akárhonnan, Daru igy nem rebben, holló igy nem horkan! »Pásztorok vigyázzunk, honnan zúg, merről tör ? Atyafi kiáltás erdőből, felhőből — — Székelynek én vélem.«--------, Hunnak én találom : Nincs ez a szó sehol széles e világon!’ »Ahol az égen is minden csillag mozdul: Fiastyuk felszökött, gönczöl-szekér fordul; Nagy medve nagy fejét szügye közé vágta ; Bika hegyes szarvát öklelésre tárta; Oroszlány ott rázza aranyos sörényét; Butakos bámulva nyilasok közé lép-------A tündöklő téjut: Csaba király hidja, Égnek országutja — kivilágositva!« ,Mennyi nép ! Sisakjok, hogy játszik a fényben ! Kopjások, nyilasok szakadatlan végben Csaba lesz, Csaba az — Csaba király népe: Székelyek, pásztorok, elébe, elébe! . . .’ Egyszer, de csak kétszer a nap alig kel fel : Budvártól Messzesig lóra kap a székely. Indulnak, hogy merre ? Örömest megírnám, De csak annyit tudok : a fejek Zandirhám. Robognak vad sziklán, zuhatag vizeken könnyen is, szépen is, sebesen, édesen. Erdő velők indul, velök fut a patak, Magok, paripáik meg ne fáradjanak, Meg ne szomjazzanak. — Magas dombon fénylik Halics tornyos vára, Árpád ott hadával pihenésre szállá, Gazdag fejedelmek, népek körülvevők, Elhozták békeért birodalmuk felét, Asszonyaik szépét, lányaik virágát Feleségül nékik kínálva kínálják. Rengeteg erdőket ott vágtak utakká, Ködbe lakó sziklát simittak hidakká, Csakhogy e nagy felhő, e szörnyű zivatar, Csakhogy ez özönvíz csapjon odább hamar. Oh magyar ! mekkora vala neved akkor ! Oh magyar mostanra mi maradt meg abból ? Rettenetes kardod, fejedelmi arczád . . . Mint az istenekhez, úgy szólunk ma hozzád ! Mint az égieknek ünnepet szentelnek : Úgy szentelünk mi itt ünnepet nevednek. Nevedet a dicsőt énekekbe mondjuk, Homlokod szent fürtjét borostyánba fonjuk. . . . Sugaras hajnal volt, hogy a magyar s székely Egybetalálkozott testvér-öleléssel. Ott a fejedelmek szemei láttára Árpád Zandirhámnak borult a vállára. Áldoztak, toroztak, nagy vigan lakoztak, Attila, Csaba is bizony ottan voltak. A csillag megállóit, nem akart lemenni. »Istenek ünnepe — monda — nincsen ennyi!« A nap alig tudott utat törni — alig — Először volt hosszú várnia hajnalig. Mikor eltelt tiz nap, meg el sok vidám nap, Zandirhám megszólalt: ,Minket öcsém várnak !‘ »Hol?« kiáltott egész megdöbbenve Árpád. Hogy e hol a székely rakja össze sátrát. ,Micsoda? Elmennek?' »Elmegyünk.« ,De hova?' »Még a madárnak is meg van otthona.« ,Hát szerte nyájakként éledjünk, húzódjunk ? Villámos felhőkként de egybe fonódjunk, S hegyekre, völgyekre, szárazra, tengerre, A merre lecsapunk, csapjunk le egyszerre. — Érezze meg a hely, mint a vad paripa, Hogy a ki rászökött, parancsoló ura!’ Felzúg a sokaság egetverő »igy«-gyel, Szivekben fogamzott örök erős frigygyel, Fekete besenyők, szőke hajú jászok, Széles vállu kun nép, sugár szép kozárok, Előd vajda népe, Hubáé, Acsádé. Leveszi sisakját őszhaju Zandirhám, Mozog az ajaka, szólni akar nyilván. Mint tiszta éjjelen mi mély a csendesség. Olyanban az aggot beszélni engedték. »Négyszáz esztendeje — magam abból éltem kerek egész százat, másik százat félben. — Hogy hegyeink között küzdünk ébren — várva Attila fiára, szép Csaba királyra, írva vagyon köztünk, szájról-szájra vettük : Egyszer a nagy égen, hogy megjő érettünk. A merre a tejut tündökölve mégyen, Ott láttuk, hogy hozná népét a nagy égen. Ti voltatok! — — Hozott az ősök istene, Hirdesse a világ minden szögelete! Oh mikor ők jönnek , a kardjok nem csattog : Mint a szél, úgy simul paripa alattok. Maros vize holott tündérvölgygyé tárul. Ott száll alá Csaba csillagos utjárul. Keleten, éjszakán hejh ts kevély népek, Délen de nyugaton hejh hogy elenyésztek! Akkor a mi nevünk tündöklik, sugárzik! Erdő, mező zsoldját akkor nekünk hozza ; Széles folyam halát minekünk áldozza : Akkor e királyok, itt e fejedelmek: Tisztességet akkor nekünk cselekednek!...« Édes mosolylyal szól Álmos fia Árpád: ,Nem úgy lesz ez bátya. Csaba másutt vár rád. Itt ereszkedünk mi a két testvér alá: Mintha csak Attila vagy Csaba mondaná, írva vagyon nálunk a népe, királya, Mely föld kiről szakadt, mely nép kire szállá. Csak úgy megyünk oda, mintha haza mennénk : Csillagok járását jobban nem esmernénk. Balra Gele király . . »Oláh népe vagyon — —« ,Tudutam meg Szabolcs erőt veszen azon. Bodrognak, Laborcznak le egész Sajóig —‘ »Három kis királynak országa húzódik ...« ,Ménmarót, görög Glád, gazdag földü Zalán, Fehér a kenyere, bora tűz asztalán. Vadja, hala bőven — —‘ »Tudom, meg azanyja . . .« ,Székelyé, magyaré, csak együtt akarja!' »Menjetek, menjetek. Nagy isten kisérjen Szép nap ragyogásán, sötét ködös éjen! Fegyveretek élén a szerencse járjon, Erőt vehessetek sok népen, királyon. Ha győztök ... vesztetek , bizony megérezzük, Hulló hőseitek’ együtt megkönyezzük; Ha fordulna a sors — mert fordul ám az is, Gazdagabb kisebbre ha rászorulna is: Nem lesz olyan késő, hogy be ne fogadjunk, Nem lesz olyan sötét, hogy meg ne találjunk. Menjetek! De minket isten köt a földhöz, Ellák, írnák — melyet Csaba vére öntöz. Ott kell nekünk lakni, hegyeinket védni, Mig reájuk várunk, addig leszünk nép mi! De írjatok törvényt: metszessétek köbe, időről, időre — ezer esztendőre; A mit ti akartok, azt akarjuk mink is; A mi ott ünnep lesz: ünnep leszen itt is! S átkozott legyen, ki e kötést felbontja; Magyart, ki a székelyt veti két táborra: Sir annak de soha bé ne vegye testét, Hollók, fenevadak szerte repegessék , Anyaföld nyugvásra vissza de ne váltsa : Domb meg ne nyugtassa, Por meg ne porlaszsza !--------« TOLNAI LAJOS. Budapest, sept. 16. (A fölkelők betörése a határon át.) Sziszekről a P. Ll. ugyanazon levelezőtől, ki a bihácsi fölkelőknek területünkre betörését jelentette, a betörésről a következő újabb részleteket veszi: Még mindig érkeznek ide és Károlyvárosba, valamint környékére menekülők, kik egész vagyonukat elvesztették s rémképeket festenek azon garázdálkodásokról, miket a betört bosnyák gyújtogatok a volt szluini kerületben véghez vittek. Ma már azonban e több mint ezer, sőt sok közlemény nyomán több mint kétezer emberből álló gyülevész csoportok nagyobb része valószínűleg megint visszakergettetett a határon, mert Szluinból több nap előtt gyorsmenetekben indult el Reinländer vezérőrnagy dandára a 48. Ernő fhg. gyalogezreddel, a 12. vadászzászlóaljjal és néhány löveggel Prosecseni-Kamen, Ljeskovácz és Maljevácz irányában részint azért, hogy vadászatot tartson a betörőkre, részint azért, hogy a Zach-dandárt Zavaljeban megerősítse. Itt azt beszélik, hogy Zách vezérőrnagynak okvetlenül sejteni kellett valamit török Horvátország lakosainak azon szándékáról, hogy területünkre betörnek, mert a határszélen lakók mindnyájan régen tudták azt. Mikor a bosnyákok, keresztények úgy mint mohamedánok, a mi parasztjainkat hetenkint egyszer-kétszer az erődökben összejöttek, nyíltan mondogatták: »Tudjuk, hogy katonáitok hozzánk akarnak jönni. Jól van! ha ők hozzánk jönnek, mi elmegyünk hozzájuk s mindent fölgyujtunk és leölünk, mint őseink tették.« Ezért kértek a határőrvidékiek fegyvert, de hiába. Most — hallomás szerint — százankint küldik ide a ládákat tele fegyverekkel és lőszerrel, hogy azok a lakosság közt kiosztassanak. Nem emlékezteti ez az embert arra az istálóajtóra, melyet épen akkor csuktak be, mikor a tehén már világgá ment ? . . . de a románok nem intéztek Pétervárra üdvözlő táviratot, amint azt a szerbek tették. (Az olasz sajtó védekezése.) A Bersagliere, az Opinione és tényleg az olasz lapok többsége nagy elcsodálkozást és bizonyos erényes megütközést mutat a fölött, hogy az osztrák és a magyar sajtó háborús vágyakat, sőt szándékot imputál Olaszországnak. »Bízunk abban — írja az Opinione — hogy ha az osztrák és magyar sajtó visszanyeri nyugodtságát, be fogja látni, hogy ellenünk táplált gyanúja nélkülöz minden alapot.« (Franczia nyilatkozat a Times párisi levelére.) A Times ismeretes levelére, melyben a levelező Bismarcknál tett látogatását írja le, a »Journal de Loiret« a következő érdekes leleplezést teszi: »A Times levelezőjének Bismarckkal folytatott társalgásában oly állítás fordul elő, melyet alkalmunk van megcáfolhatni. Bismarck, a levelező szerint, Gontaut Biron figyelmeztetésére Radoviczot szólította föl, ki feltárta a veszélyt a franczia nagykövet előtt e szavakkal: »Tudja-e ön, hogy Francziaország rendkívül gyorsan áll lábra és hogy e gyors erőre kapás bennünket újólag nyugtalanít?« Mi állíthatjuk, hogy Gontaut Bironnak nem volt szüksége se intimidatióra, se Radovicz úr intésére. Nagykövetünk már akkor fel volt világosítva és e világosság nem Pétervárról jutott hozzá. Mikor Le Flé tábornok megkapta a rendeletet, hogy Németország háborús terveit közölje az orosz kormánynyal, nem ment azonnal Gorcsakoffhoz, sietett a palotába és rendkivül komoly ügyben kihallgatást kért a czárnál. Azon kivételes kegynél fogva, melylyel a czár Le Flő tábornok iránt mindenka viseltetett, nagykövetünk bebocsáttatott. A tábornok röviden elmondta, a mit mondani akart. Sándor czár csodálkozni látszott, majd röviden s valódi felindulással ezt válaszolta: »Legyen nyugodt, nem fogják önöket megtámadni!« Le Flő tábornok kérdezte a czárt, közölheti-e kormányával e választ? A czár megadta a felhatalmazást és Le Flő tábornok azonnal megsürgönyözte azt Decazes herczegnek.« (Bukarestből) sept. 11-ről írják, hogy az nap a Román főváros teplomaibanünnepélyes isteni tisztelettel ülték mag a plevnai véres csata s a griviczai redoutenak a románok által történt elfoglalása évfordulóját. A fejedelem ez alkalommal lelkesítő szózatot intézett a hadsereghez. Ugyan e napon ülték meg isteni tisztelettel a czár neve napját. A csatatérről (Saját tudósítónktól.) Han-Romanja, sept. 7. September 2-án reggel a hatodik hadosztály csapatai — egész váratlanul — parancsot kaptak, kémszemlére menni a szerajevó-glasinatzi útra. Három hadoszlopban indultak, és pedig a főcsapat, melyhez a Ferencz Károly ezred, a Mollináry ezred másfél zászlóalja és egy fél vadász zászlóalj voltak beosztva, északkelet felé tartott, a 47. ezred pedig a jobb szárnyat képezte. A centrum, (a Mollináry ezred első zászlóalja és két vadászszázad) a szerajevó-glasinatzi után nyomult előre, és Han-Bimbasiban pihent meg. A hadosztály parancsnok arról értesülvén, hogy a felkelők jelentékeny csapata megszállva tartja a Romanja-planinát, úgy intézkedett, hogy a centrum nyomuljon a főúton a hegység felé, míg a főoszlop balfelől, a jobbszárny pedig jobbfelől megkerülik a positiót. A centrum 3-án 4 órakor elindult Han-Bimbasiból és Mokro-n át (mely voltakép nem egyéb, mint számos szétszórt han és pórház közös neve) előnyomult a hegység felé, melynek hat óriási sziklaorma mered egymás mellett ég felé. A szerajevo-glasinatzi út két roppant sziklafal közt meredek lejtőn, sok kanyarodásban vezet fel egy nyeregre, melyen a törököknek egy karaulájuk van. Voltakép csak a távirdaoszlopok árulják el, hogy itt út vezet. De ahol az utat keressük, ott egyebet se látunk, mint kőhányásokat, melyek a távirdaoszlopok mentén vannak 1—0/5 méter szélességben szerteszét hányva. A hegységet általában fenyvesek borítják, de azon hegyoldal, melyen az út vezet, már kőszikla, egészen el van lepve hatalmas termés kődarabokkal, melyek a hegyoldal alsó részein a fenyőket már egészen kiszorították, de a hegynyerget már sűrti fenyves borítja. Fél hat óra volt, midőn a Mollináry ezred első zászlóaljának előcsapatai a hegy aljához tértek. Egyszerre egy kis cserjésből 5—6 török búvik elő és oda kiált a mieinkhez, hogy ne lőjjenek. A legelői menők haboznak, nem tudják, mire értsék ezt. Bezzeg elértették, midőn előbbre mentek és az integetők háta mögül a cserjésből a legközelebbi perezben lövések dördülnek el. Valóságos golyózápor hull az előcsapatra, többen elesnek, mások megsebesülnek. Egy percz alatt kifejlődik a harczvonal, a 2-ik század balfelé, a 3-ik század pedig jobb felé húzódnak fel a lejtőn a sziklafal felé és felfelé szorítják az ellenséget. A vadászok jobbfelé húzódnak, hogy a déli sziklafalat megkerüljék, de ezen fal hozzáférhetlennek bizonyult, úgy hogy a vadászok egész délig hasztalan kerülgették. De felvonulás közben 5 sebesültet vesztettek. A 2. és 3-ik század heves tüzelése folytán az ellenség a kopasz hegyoldalon felhurczolkodott a fenyvesbe, és itt kitűnő állásokat foglalt el. Lövegeivel söpörte az egész lejtősséget, úgy hogy a tartalék is folyvást tűzben volt, és akkor szenvedte a legnagyobb veszteségeket, midőn a hegy tövéből az első harczvonalt követve fölfelé nyomult. Borzasztó harcz volt ez, a törökök, mintegy 800-an a fenyvesből folyvást tüzeltek lefelé; a hegyoldal kidudorodásai, u. n. bolt szögeket képezvén, takaró helyet nyújtottak ugyan nekünk, de azért a török golyók folyvást ott sivitottak és fütyültek füleink körül, vagy 1—2 lábnyira fejünk felett. Sokan úgy sebesültek meg, hogy a golyó, röptében kifáradva, függélyesen lecsappott a »holt szög«-ben takarózó csapatok közé. Sokan szedtek ki köpenyegeik alól ily kifáradt golyókat, melyekben már épen csak anynyi erő volt, hogy a köpenyeget átfúrták, azután az alsó ruhán vagy a kulacson megakadtak.Berger nevű közlegényt is ilyen golyó érte; mutatja hadnagyának, hogy »nézze hadnagy úr, milyen golyó fúródott a köpenyegembe.« De alig hogy e szót kiejtette, már jött egy másik golyó, mely köpenyegén áthatolva nem fáradt el, hanem mellébe fúródott. Fejes tiszthelyettes urat ültében egy kifáradt golyó úgy oldalba ütötte, hogy néhány pillanatra elállott a lélegzete, egyéb baja nem lett, de ha fektében éri a golyó, agyába fúródhatott volna. Egy mellettem fekvő közlegénynek a bokáját verte át egy függélyesen lehulló golyó. A mi harczvonalunk is folyvást tüzelt ugyan, de kevés sikerrel, mert az ellenség fenn a hegyormon volt fák vagy nagy kövek mögé bújva. Még nagyobb előnyére vált az, hogy egész nap szakadt az eső és a hegyormot sűrű felhő lepte el, úgy hogy csak ritkán láttuk az ellenséget. Két hegyi ágyunk is működött, mikor egy-egy kartácsot bocsátottak a fenyvesbe, dörgésüket hatnyolczszorosan hangoztatták vissza a sziklafalak. Minden ágyudörrenés, után a hegyről sajátszerű, hosszúra nyújtott kürtjelet hallottunk, melyet nyomban perczekig tartó hevesebb tüzelés követett. Nyolczadfél órát töltöttünk e kínos helyzetben. Minden öt vagy tiz perczben megszólalt az a sajátságos szavú kürt és hosszúra nyújtott dallamát mind Párisi tárczalevél. Paris, sept. 10. Az első fecske! Tegnap egy préméire volt a Vaudeville-ben : Le Mari d’Ida, 3 felv., Delacour és Marcel-től. Tegyük hozzá rögtön, hogy a darab semmit sem ér s hogy a közönség sem nyújtott látni valót. Páris még üres, a párisiak csak későbben fognak az idén bejönni, mint közönségesen — a kiállítás miatt, mely az idevalókat valóságosan elzavarja. A szörnyű sok idegen elfoglal minden helyet a vendéglőkben, a kávéházakban, még a járdán is. — így daczára, hogy tegnap, mint első előadáson, csak meghívott közönségnek kellett volna jelen lenni a teremben, igen sok idegen volt ott, kik 25 frankjával vettek egy zártszéket a jegyárusoknál. Pár szót mégis írjunk a darabról. Ida férje ismét egy drámai consultatiónak a gyümölcse, így nevezik azon, a hires szerzőknél újabban bevett rész szokást, mely abból áll, hogy a hires szerző egy kezdő egyén művét retouchirozza s befolyásánál fogva előadatja egy színházban, olykor nevét se adja hozzá, de azért a tantieme legnagyobb részét mégis ő teszi el. Dumas volt talán az első, ki ezen rendszert behozta, de most már ő is azt mondja, hogy felhagy vele. Tavaly Gondine csinálta így Cahen-nel a Clubbot. Valamint ez, úgy Mancel úr is nem író vagy szerző ex professo. Mindegyik, úgy látszik, csak inkább a nevét akarta a falragaszon látni. De ha Cahen úrban volt legalább leleményesség, úgy Ida szerzőjében ez sincs, mert maga a mese régi s még hozzá unalmas, és nem is való színpadra. Egy fiatal szegény leány férjhez ment egy gazdag szappanoshoz, műveletlen emberhez, ki mellett persze az élet gyötrelem, azért már a darab kezdetén Idát egy fiatal grófnál találjuk. A fiatal embernek előérzete van, hogy ha ő megismerendi Culas-t, a férjet, meg fog hidegülni a neje iránt, azért vonakodik a meghívásnak engedni s a Culas-családot falun meglátogatni. De a nő győz s a 2-dik felvonásban Culaséknál vagyunk. Culas egy faragatlan nyárspolgár, elalszik, midőn Chopint játszák, s horkol, hogy majd leszakad a nadrágtartójáról a gomb, melyet a feleség rögtön fölvarr. Culast igen csiklandozza a tű, neje arcza különben is a hóna alatt van, mi természetesebb, mint hogy enyelegni kezd Idával; új ruhákat igér nejének, nevenapjáról beszél, melyet meg kell ünnepelni — s Ida, a ki esküdött kedvesének, hogy férje neki csak atyja — elfogadja a kétértelmű szavakat, megengedi magát csókoltatni, ígéreteket tesz a nap utolsó szakára stb. Mindezt látja s hallja gróf St. Imán, kinek szenvedélye e házastársi benső scénán megtörik, s felmondja a viszonyt az asszonynak rögtön s nagynénje karjaiba veti magát, a ki már készen várja őt, hogy egy kis cousine-t akaszszon reá nejéül. Van még aztán egy 3-ik felvonás is, melyben a férj még inkább nevetségessé teszi magát s az elhagyott Ariadne kétségbeesett lépéseket tesz, hogy visszaszerezze kedvesét, de hasztalan. Végre is a Vie Parisienne egy számából reájön oda, hogy mivel sérthette meg St. Imant. »Vannak férjek, kik nevetségessé teszik nejeiket.« A nő belátja, hogy férje csakugyan ily ember. Belenyugszik azért az.