Pesti Napló, 1878. október (29. évfolyam, 237-264. szám)
1878-10-20 / 254. szám
254. szám. Budapest, vasárnap, október 20.1878. 29. évi folyam, Szeresztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 8 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a Ló első napjától számítszik. Hirdetéseik szintúgy mint előfizetések aPesti VSTapló Kiadó-haivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, október 19. Az országcsaló politika ellen egy használ: nem kell magát megcsalatni. Megtanított rá a kénytelenség, hogy mindent hinni nem szabad. Kivált a képviselőnek eszén kell lenni, nehogy elámíttassék. Sok módja van az ámításnak: hallgatás, midőn a miniszternek beszélni kellene, beszéd, melynek kétértelműsége különféle magyarázatot tűz, hamis hírek terjesztése, melyek forrása ismeretlen, hírlapirodalmi álokoskodás, mely nemzeti színbe öltözteti a nemzetellenes cselekményt, végre nyilvános állítások és ígéretek, melyek megszegéséért utóbb az események tétetnek, felelőssé. Mindezt bőven kitapasztaltuk. Kivált az utolsó három év alatt annyi különböző formában gyakoroltatott az emberek félrevezetése képviselőházban és azon kívül, hogy naiv együgyűségnek tűnik fel a kormánynyilatkozatok iránti feltétlen bizalom. Tiszának alig hisz valaki, mert minden kérdésben s lépésről-lépésre rá lehet bizonyítani saját szavaival, hogy mást mondott és másként cselekedett. De sőt sok esetben kétségtelen, hogy már akkor, midőn valamit állított, egyebet akart, s állításának czélja nem volt egyéb, mint épen elámítása a képviselőháznak és a közvéleménynek. Másként nem is volna magyarázható, hogy annyi jó lelkű, de egyszerűbb hazafi a szabadelvű párt tagjai sorában remény és aggodalom között, kételylyel szívében, de magára disputált bizalommal ragaszkodott Tisza Kálmán politikájához végesvégig, mivel szavait hallgatván, nem hihette, hogy a hazafias mondások és a valószínű okoskodások mögött ármány és veszedelem rejtőznek. Most az eredmény bizonyítja, mennyire csalatkoztak mindazok, akik hittenek. Ezen eredmény a berlini szerződés, Bosznia okkupácziója és a magyar kincstár pénzügyi zavara. Az óvatosság, mely azt tanácsolja, hogy a képviselő kötve higgjen a komának, nem csak a múlt által igazoltatik , hanem követeltetik jelenben és jövőre. Ott a válsági komédia, csak imént folyt le, első részében, folytatása pedig a képviselőházban fog lejátszatni. Kézzelfogható ma már mindenkinek, hogy az egész válságban csak annyi komoly, hogy Széll Kálmán visszalépett, és a pénz elfogyott. Minden, amit Tisza csinált, az ő lemondása és maradása, a királyi kihallgatások elrendezése, a provizórium, valamint az osztrák válságnak előzetes megoldása a Tisza és Preuis között megállapított politikai programm alapján, mely új kényszerhelyzetet akar teremteni Magyarországnak : mindez színlelés és fogás, melynek nincs más czélja, mint Tiszának biztosítani a kormányelnökséget, számára megnyerni a majoritást és rákényszeríteni az országgyűlést, hogy az eddigi politikát folytassa és a kormánynak megszavazza a milliókat, melyeket követel. És folytatni fogják az ámítás rendszerét továbbra is, mert másként nem boldogulhatnak. Igaz okokkal a bosnyák politikát megvédelmezni nem lehet; burkolni kell a czélokat ezentúl is, mert máskülönben magyar országgyűlésen nem lehet többséget nyerni a bosnyák politikának. Híresztelik hát és fogják híresztelni, hogy az okkupáczió czélja nem az annexio, de meg fogják csinálni az annexiót. Ma csak a berlini szerződéssel állnak elő, s a mandátumra hivatkoznak, hogy pénz kell Boszniára, mivel azt a mandátumot végre kell hajtani, s ha a pénzt zsebre tették, csinálnak török konfliktust vagy európai paktumot, s kimondják a bekebelezést. Tettetik magukat, hogy orosz- és pánszláv ellenes politikát űznek, s hivatkoznak, mint tévé a miniszterelnök minapában, az orosz lapok lármájára, hanem, hogy Oroszország Sumarakoff és Ignatieff által ide kínálta nekünk a bosnyák vermet, kívánván, hogy belelépjünk, azt nem emlegetik. Ha azután a pánszlávizmussal rémített magyarok megszavazták a költséget, sőt talán el is fogadták az annexió gondolatát, majd akkor ki fog tűnni, hogy a béke kedvéért nekünk nem szabad Oroszországgal kötekednünk; beszélni fogják, hogy legeszélyesebb politika a kiegyezés a délszlávokkal és Oroszországgal; kiáltozni fogják, hogy Törökország Európában tarthatatlan, keresni fogják az okot, hogy mi legyünk a sértett fél, s a becsület örve alatt osztozkodni fognak Oroszországgal Törökország felett. Az a politika, melyet Andrássy és Tisza eddig követtek, tovább folytatva, ide vezet s máshova nem is vezethet. A szabadelvű pártnak jogában áll ismét felülni e politikának, csakhogy ezt jóhiszeműleg nem teheti többé. Adhat új milliókat és viselhet új háborúkat kormányáért, hanem többé nem játszhatja a megcsalt ártatlanságot. S annál kevésbbé találhat a szabadelvű párt mentséget a jóhiszeműségben, ha ismét félrevezetteti magát, mert az ellenzék részéről nem fog hiányozni a figyelmeztetés semmikor, hogy legyen óvatos. Beszélhet ezen kormány az ellenzéknek bármi szépen, az szavainak többé nem ad garasára hitelt. Tetteiből ítéli múltját és következtet jövőjére, s gyanúperrel fogja kisérni minden mozdulatát. S lehetetlen tagadni, hogy az ellenzéknek ezen kormánynyal szemben igaza van, ha a legünnepélyesebben tett kijelentéseit sem veszi többnek, mint parlamenti manővernek. Vessen hát magával számot a többség és szálljon lelkébe minden egyes képviselő, hogy mit akar Boszniával és a keleti kérdéssel, mit akar a magyar pénzügyekkel, mit az alkotmánynyal, mivé akarja tenni az országgyűlést és mennyit hajlandó feláldozni Tisza Kálmánnak? Mit akar Boszniával, — ez az első kérdés, mert a szerint, amint erre megfelel, fog elindulni a kormány mellett, vagy ellen. Azzal ne hitegesse magát senki, hogy megállhat félúton. Ha a hamis előzményt elfogadta, a káros következéseket kénytelen lesz elviselni. S a kérdés nem lehet más, mint az : akarjuk-e Boszniát a monarchiához csatolni, vagy sem ; akarjuk-e visszabocsátani Törökország szuverainitása alá a berlini szerződés értelmében, vagy nem; — ideiglenesnek tekintjük-e az okkupácziót, amint ilyennek nyilvánították múltkor Beaconsfield Anglia miniszterelnöke, s legközelebb Cairoli, Olaszország miniszterelnöke, vagy pedig véglegesnek tekintjük, amint rejtelmes kétszínűséggel Andrássy és a kormány vonakodnak elismerni, hogy ideiglenes. Ezekből következik, hogy akarják-e viselni az annexió költségeit; akarják-e felidézni a bekeblezéssel járó alkotmányválságokat, s készek-e módosítani a dualizmuson; akarják-e a nemzetközi birtokviszonyokat alterálni, s jogalap nélkül foglalni idegen földet, jogot adván másoknak is hasonló eljárásra ellenünk ; akarják-e háború-veszélybe dönteni a monarchiát Bosznia kedvéért azok, kik a békének ürügye alatt vonakodtak gátat vetni Szerbia támadásának, és kiknek Magyarország léte nem volt érdemes, hogy megkockáztassák a háborút Oroszország ellen akkor, midőn az orosz hadsereg Plevnánál a megsemmisítésnek ki volt téve? Kik mindezt akarják, szavazzanak Tiszával, mentsék fel a kormányt a bosnyák kalandért a felelősség alól, dobjanak pénzt a hadügyminiszter feneketlen kaszszájába. Akik pedig ezt nem akarják, ne kössenek paktumot az ördöggel, hanem kerüljék a kísértetet. Ne ámíttassa magát egy se a biztatással, hogy a kormánypolitikának csak ennyi, vagy annyi millióra van szüksége, azt a nemzet megbírja, mivel csak kamatját kell fizetni. Ki a kormány keleti politikáját pártolja, az ország fizetésképtelenségét nem bánja. Ki kész bizonyos számú milliót megszavazni, kész lesz ennek folytán bizonytalan számú milliókat is megszavazni egymásután. Ha pedig ilyenformán a magyar állam fizetésképtelenné válnék, felelős lesz érte a többség. S e fizetésképtelenség felette komoly dolog. Vele a magyar állam politikai léte forog kockán. S ha — mitől isten mentsen — könnyelmű gazdálkodás és lelkiismeretlen politika miatt állam tönkre jutnánk, ezen financziális katasztrófa mélyen érintené az egész társadalmat. Olyformán hatna vissza gazdasági életünkre, mint a 73-diki nagy pénzválság , s minthogy Magyarországon jelenleg, sajnos, számtalan család és üzlet exisztenciája nem egészen szilárd, ezeket oly roppant hitelválság, mint egy állam fizetésképtelenségével mindenütt jár, teljesen tönkretenné. A képviselők, kik az ily szerencsétlenséget elhárítani óhajtják, vigyázzanak magukra, s ne dobálják oda a kormánynak könnyelműen a milliókat. S kivált az új képviselők ügyeljenek magukra, ce n’est que le premier pas, qui conte, ha egyszer rá szánták magukat, hogy a miniszter kedvéért nem nézik az ország pénzét, sohse fognak többé vonakodni az ország megterheltetésétől, ha a miniszterek úgy kívánják. Igenis vessen magával számot a képviselő, kiváltképen pedig a szabadelvűpárti: várjon ha tovább viszik ebben az irányban a keleti politikát, s költekeznek borúra-derűre, ahová sülyesztik az országgyűlést? Az ellentét a kormány politikája és a nemzet között már is óriási. Ki akarják-e terjeszteni ezen ellentétet az országgyűlésre ? Az elkeseredés nagy és általános: folytassák csak tovább ezen politikát s az elkeseredés akkora lesz , hogy nem lesz mód meggátolni kitörését. Most a gyűlölség Tisza Kálmán ellen fordul, mivel Magyarország élén ő volt az, ki ezen politikához hozzájárult, azt képviselte, csinálta, keresztülvitte, s méltán őt illeti a vád, mert mindenféle hamissággal tévútra vezette a nemzetet és kijátszotta az országgyűlést. De ha az országgyűlés Tisza Kálmánt nem vonja felelősségre, őt megtűri a kormányon, sőt politikáját magáévá teszi és folytatja : minden innen származó bajokért a felelősség az országgyűlési többségre háramlik s elkerülhetlen, hogy a polgárok közérzülete maga az országgyűlés ellen forduljon. Érdemes erre Tisza Kálmán? Olyan jó az ő politikája, hogy ezt szabad kockáztatni? — feleljen erre magának a szabadelvű párt és mindenki, kit a választók bizalma népképviselőnek nevezett. Ki mindezek daczára elhatározta, hogy Tiszát támogassa, ám tegye és vegye lelkére a következményekért a felelősséget. De ki azt tartja, hogy a szakadást kormány és nemzet között nem szabad nagyobbítani, hanem ki kell békíteni a magyar népet minisztériumával, az szánja rá magát, hogy ezen kormányt elejti és a politikában irányt változtat. Az ámítás rendszere csak a határozatlanokat és gyöngéket kábíthatja. Legfőbb szükség, hogy ezen rendszer bukjék meg, hogy az igazmondás kerüljön ismét tisztességre, hogy a miniszter adott szavában kétkedni senkinek ne lehessen és hogy az országgyűlési pártok mindegyike érezze, hogy jóhiszeműleg beszél és jóhiszemmel szavaz, s hogy a politika, melyet követ, a meggyőződésnek kifolyása s a haza javára becsületesen törekszik. A Pesti Napló tárczája. Az uj ház. Az első ülés tán az egyetlen, melyen a képv. urak jóval a kiszabott idő előtt jelennek meg. Tíz órára van kitűzve az ülés, és már 9 óra előtt megélénkül a Sándor utcza környéke. A képviselőház körül csoportok alakulnak, melyek kíváncsian nézik a bejövő képviselőket, akikkel csakhamar megtelik a ház folyosója és maga a ház is. A régi képviselők a megszokottság otthoniasságával lépnek be, míg az újak bizonyos kíváncsisággal tekintnek körül, hol is lesz helyük, kik lesznek szomszédaik? Az ismerkedés s kézszorítások egymást érik. Az egyik elmondja választása történetét, a második a vadászatról szól, a harmadiknak eszébe jut, hogy ismerte ennek vagy annak az atyját, vagy az öreg apját. Politikáról minél kevesebbet beszélnek. Az első ülésnek a társadalmi érintkezés és az udvariasság adja meg kizárólagos jellemvonását. Az ellenzék és a kormánypárt bemutatja egymást, s mint lovagias ellenfelekhez illik, tiszteleg, mielőtt a küzdhomokra lép.* Igen érdekes dolgot tudna beszélni, aki elmondaná, hogy az egyes képviselők mily érzelmek, mily gondolatokkal tették meg az első utat, mely őket a képviselőházba, a törvényhozás asztalához vezette ! Mint a felkiáltásból látszik, e sorok írója nem ment minden naivitástól. Fölteszi, hogy minden képviselő gondolkozik, s hogy van gondolata. Annyi igaz, hogy a külső után ítélve, ez a ház, a t új ház nagyokat gondol. Túlnyomó számú benne a nagyra törekvő fiatal ember, ki rettenetes komoly és ünnepélyes arccal bámul maga elé, hogy ma ő van hivatva a nemzetnek törvényt hozni. A kopasz, ősz fejű alakok a házban az eltűnő kisebbséget képezik; a fiataloké a többség, s amint a legújabb divatos öltözetű, s bizonyos kaczérságot eláruló sorokon széttekintünk, az ember szinte megsajnálja, hogy nincs férjhez adó leánya. A ház karzatai igen látogatottak lesznek, ha az új háznak hire terjed. Az első ülés alkalmával azonban a fővárosi közönség igen udvariatlan volt a képviselők irányában; a karzatok kevéssé voltak látogatva.* Nem tudom, hogy mai nap gondolnak-e a fiatal emberek a házasságra; azon gyakorlati ideális fiatal emberek között, akik a képviselőséget az emelkedés egyik tényezőjéül tekintik, a házasulandók bizonyára a kisebbséget képezik. De attól tartok, hogy azok se lesznek sokan, akikben nemes ambícziók buzognak. Szép dolog az, ha valaki azért lelkesül, hogy ő majd hatalmas dikcziókban védi meggyőződését; ha lelkét amaz isteni láng hevíti, a férfias elszántság, a meggyőződés iránti hűség, s az elvek szeretete. .. de — most jut eszembe, hogy a páthosz nem divat a házban, s igen nevetségessé tenné magát, ki föltenné, hogy az öreg és ifjú képviselők nagyobb része világdörgető elszántsággal lép a házba, sőt fogadni mernék, hogy a t. ez. képviselők jelentékeny száma egyátalán még nem gondolt semmit s roppant zavarba hozná őket, aki padról padra menve mindenikhez azt a kérdést intézné : miért is lett ön képviselő ?* A kérdés helyén volna, mert a ház jó nagy része ismeretlen nagyság. Végig tekintünk a sorokon, s bámulva látjuk, hogy az orszülések tíz évi szorgalmas látogatása után oly házat találhatunk, melynek legalább felét nem ismerjük. Szép vagy csinos fiatal emberek ülnek előttünk, kiket mintha valaha láttunk volna az egyetemen vagy a tánczteremben, a közélet terén azonban eddig nem szerepeltek. De látunk sokakat , akik nincsenek jelen. A t. ez. választóközönség különösen a toll emberei iránt volt igen kegyetlen. Jókai, Csernátony, b. Kaas Ivor, Mudrony Soma, Molnár Antal, mind kollegáink, kiket ezúttal nem juttatott a házba a választóközönség szeszélye, s az excellencziás írók közül is hiányzik Kerkapoly Károly és Somssich Pál. Hogy mindkettő kiváló parlamenti kitűnőség is, azt csak mellékesen érintem, s különösen ami az elsőt illeti, tán az ő kedvére való dolgot is cselekszem, ha őt emlegetve, inkább a toll emberére gondolok, mint a volt miniszterre. S mert az említettek mind irók is s a helyették a választó közönség, már ami az írók osztályát illeti, háromszor is megválasztotta Verhovayt, — e tény nagyságától bámulatunk adóját semmi esetre sem tagadhatjuk meg. * Az írók között két régi ismerőst látunk a házban, kik a legutóbbi három év alatt a nem képviselőhalandók sorsában osztozkodtak. Eötvös Károlyt s Degré Alajost értjük. Mindkettő már a boldog emberek országában van; mindkettő megalkotta már a független Magyarországot. Még csak az hiányzik, hogy álmaikat az élet valósítsa. Mindkettő szélsőbaloldali. Degré különben ma az által is kitűnik, hogy — a sok feketeség közepette — szürke öltönyt visel, amiben csak egy ruhatársa van: Csengery Antal. A többi képviselő mind fekete vagy sötétes ruhát visel. Még Tisza Kálmán mind elnök úr is rendkívül kiöltözködött s a megszokott szürke kabát helyett, tetőtől talpig feketében — fekete attilában jelent meg. * Tisza beléptére nagyon kiváncsi voltam. Vájjon mit mond ? Úgy lép-e be, mint győzelemhez szokott hadvezér hű gárdája közé, vagy úgy, mint az elítélésre váró vádlott a bírák elé? Fogják-e éljenezni barátai, ha belép ? Vannak-e még egyátalán barátai ? A miniszterelnök jókedvvel, majdnem mosolyogva lépett a házba, de a ház alig vette észre, hogy belépett. Jókedvűleg szorítottak vele kezet jobbra-balra, de a mint szemüvegemet a lehető legnagyobb figyelemmel a miniszterelnökkel kezet szorító csoportokra szegeztem, rám e jelenetek azt a benyomást tették, mintha a képviselő urak, kik a miniszterelnökhöz mentek, azt éreznék, hogy jót cserkesznek, midőn megvigasztalják »a szegény« embert. A min. elnöki fogadtatás a házban, inkább a sajnálatot, mint a daczot keltette fel. Senki sem éljenezett neki, senki sem látszott örülni a viszontlátásnak. A miniszterelnök jó kedvű volt, estendei élményei s egyéb apró dolgokról szólt, de úgy látszott, hogy e jó kedv nagyon erőltetett. Arczszine kitűnő, s Tisza Kálmán egészsége most tán jobb, mint valaha, de ami a politikust illeti, az Tiszában, legalább ma, meg volt törve. Hogy holnap nem jelen-e meg újait erővel a házban, azt természetesen nem tudom. De ma úgy tetszett nekem, midőn láttam, hogy a képviselők mint fejeznek ki részvétet Trefortnak s a Tiszának, hogy a részvét mindkettőt megilleti, de azt csak Trefort érdemli meg. Trefortnak családi szerencsétlensége van s a család szentélyébe nem lép be a politikus. Viszont: a politikában nincs kegyelem s míg Tiszát a politikusban nem éri utól az igazságszolgáltatás, addig nem láthatunk benne mást, mint azon politika képviselőjét, melyet egész lelkünkből ostromlunk. Különben azt hiszem, hogy a pártvezér, ki a részvétre tart igényt, már ez okból is, legalább félig, megbukott. * A házban egyáltalán túlnyomó volt az ellenzéki hangulat. Helly oly büszkén járt a sorok között, mintha őt választották volna meg a Terézvárosban. Irányi beszédét a legnagyobb figyelemmel hallgatták, s a helyes és az éljenzés, amelyet aratott, zajosabb volt, mint a helyeslés, mely Tisza szavait követte. A kormánypárt, szemmel láthatólag, még nem szervezkedett. Még nincsenek soraiban elosztva a szerepek. Kovách László, a színpadi menydörgések és villámlások nagy augurja, sem rendezte még be gépezetét. Úgy látszik, még nem tudja sem ő, sem mások nincsenek tisztában vele, hogy kinek is kellene éljenezni ? A Tisza melletti üres karszék megadja e talányra a feleletet. Az az üres karszék Széll Kálmán helye. Őt keresve s nem találva, nagyon elnyúlik a Horváth Lajosok, Ernuszt Kelemenek arcza, s a volt Deák-pártiak hosszú sora kedvetlenül néz körül : mint is lehetséges az, hogy Széli nélkül is a kormány tovább vezetésére vállalkozott Tisza és Wenckheim ? Mi e békétlenkedőknek csak egy választ adunk. Széli távozása előttünk világossá teszi, hogy Deák Ferencz nagy hagyományaira nincs többé tekintettel a kormány. De akinek lelkiismerete győzi, az csak tapsoljon továbbá is Tisza Kálmánnak ! * Ghyczy Kálmánon meglátszott, hogy ő is már nagyon röstelli a Tisza-kultuszt. Észrevétlenül jött a házba és lehetőleg hátul foglalt helyet. A lehetőleg hátul, — lehetőleg távol — a miniszteri székektől. Mintha nagyon bántaná a Széll Kálmán üres karszéke. Pedig hát, ami a kormányt illeti, az — mint látszik — nagyon vigasztalódik Széll távozása felett. A kormányhoz közel álló férfiak a nemzeti kaszinóban úgy magyarázzák Széll távozását, hogy a volt pénzügyminiszter »megzavarodott«. El sem tudják képzelni, hogy valaki elhagyhasson egy tizenkétezer frtos állást,melyből ezer hivatalnok felett parancsolt — meggyőződésből. Az ilyes ember — azt mondják — »elvesztette eszét.« Kell-e ennél jellemzőbb vonás ? Talán csak az jellemzőbb, hogy egy miniszter a mai képviselőházi ülés alatt nagyon sokat szólt az országgyűlés feloszlatásáról s több efféle dolgokról, melyek bekövetkeznek, ha a t. ház nem helyeselné a gróf Andrássy politikáját. Ha az alkotmány csak arra való, hogy helyeseljük, amit a kormány tesz — akkor nem kár az egész alkotmányért ! — az volt a válasz, melyet az excellencziás úr három-négy szájból is meghallhatott. * Különben az első ülés olyan volt, hogy a kormány, bár a hét végét éljük, azt mondhatta: »Ez a hét igen jól kezdődik.« A miniszterek a legmélyebb csöndben léptek be, a kormánypárt hallgatag volt, az ellenzék zajos, a szélsőbal a kormányhoz nagyon közel álltta fel előőrseit, s a házban túlnyomó volt az ellenzéki hangulat. Csak egy dolog bántott. Az ellenzék padjai ritkábbak voltak, mint a kormánypárté. — Mindkét ellenzék klubjában tegnap csak mintegy negyven képviselő volt jelen. Ez a megválasztottak fele. Önök a vidéken, kik e sorokat olvassák, figyelmeztessék t. képviselőjüket arra, hogy az országgyűlés már megnyílt! —s.— Budapest okt. 19. (A szabadelvű párt) tagjai közül, mint lapunkat értesítik, többen elhatározták, hogy mindaddig be sem lépnek a kormánypárti klubba, míg a követett külpolitika indokairól s végczéljáról őket megnyugtató határozott felvilágosítást nem kapnak. Az idők figyelemreméltó jele az, hogy erdélyi képviselők is vannak e strike-oló szabadelvű pártiak közt. (Mazuranics bán állását — mint a Deutsch. Zg-nak Zágrábból írják — a horvát felirati javaslat elfogadása által jelentékenyen megingatottnak tartják. A levelező szerint a bán nyilván kétkulacsos magatartást követett; a kormánypártot titokban felbátoritá a felirat szerkesztésére — Mrazovics és Miskatovics nem is tehették volna azt az ő beleegyezése nélkül; — a tartománygyűlésen pedig, hogy magát a magyar kormány irányában fedezze, ellene nyilatkozott a javaslat több pontjának. Pesten azonban jól tudták ezt, s Zágrábban máris hite jár annak, hogy a bán visszalép, s a jelenlegi horvát miniszter, Bedekovics foglalja helyét el. Tehát csak személyeknek s nem a kormánypolitikának megváltoztatása forog szóban. A feliratnak Boszniára vonatkozó pontját conte Vojnovics Strossmayer püspökkel beszélte meg. A püspök annak felvételét feltétlenül megkívánta; Mrazovics nem mert ellene nyilatkozni, s Mazuranics is csak» pro forma« opponált. (Bosznia okkupácziójáról) a párisi lapok nagyobb része csak oly elitélőleg nyilatkozik, mint akár a bécsi vagy a magyar sajtó. A megszállást balgaságnak s kalandnak nevezik s alig tudják megérteni, hogy az állam, mely oly sokat küzd a nemzetiségi viszálylyal s a deficittel, önmaga szaporítja meg mindkét baját. Andrássyról azt írják, hogy épen nem érdemelte meg előbbi hírét, ő semmit sem látott előre, pedig gouverner veut dire prévoir. Peilean azt mondja a Rappelben, hogy megfoghatlan, miként bocsátkozhatott egy államférfi oly abszurd dologba, aminő az okkupáczió. A pénzügyi körök a követett keleti politika iránti ellenszenveknek a magyar és az osztrák értékek árhanyatlásával adnak kifejezést. Ezelőtt egy évvel a magyar aranyvente 85-ön adatott ki, ma 71-en áll s a hanyatlás még nem érte el végét! A lipótvárosi választók közgyűlése. — okt. 19. A lipótvárosi választók ma délután 5 órakor szép számmal gyűltek össze a vigadó éttermében. Burián János elnök megnyitván az ülést, üdvözli a megjelenteket s a jegyzőkönyv vitelére Ullmann Sándort és Mezei Sándort kéri fel. Előadván, hogy a mai közgyűlés czélja az, hogy a lipótvárosi választók a kormány keleti politikája felett nyilatkozzanak, felhívja Gelléri Szabó Jánost, hogy az előterjesztendő indítványt indokolja. Gelléri Szabó János így szólt: Tisztelt polgártársak! Az alkotmányos élet egyik legszebb kiváltsága a polgárok azon joga, hogy a közdolgok vitelét ellenőrizhetik, a napi kérdéseket megvitathatják s az állam legfontosabb érdekei felett véleményöket szabadon nyilváníthatják. És ha az ország legfontosabb érdekei a kormányon ülő férfiak hibája, vagy bármi mások miatt veszélyezve vannak, nem csak joga, de elutasíthatlan kötelessége minden polgárnak a rosz kormányzat s a politikai tévedések ellen ideje korán felszólalni s azok orvoslását követeli. (Helyeslés.) Pedig jelenleg épen ilyen helyzetbe jutottunk, s az ország oly válságos helyzet küszöbén áll, midőn jövendő sorsa felett vettetik el a koczka. (Igaz!) Azon polgár, ki az ország ily súlyos helyzetében ez alkotmányos jogával nem él s hazafias meggyőződésének nem mer kifejezést adni, ki féltett önérdek, közöny, vagy kényelem szeretetből félrevonul, az nem tarthat igényt a szabad, alkotmányos polgár jelentőségteljes nevére! (Igaz! Úgy van !) Az osztrák-magyar monarchia délkeleti határán két nagy szomszéd állam van, melyek állami viszonyainkra hosszú idők óta nagy befolyást gyakoroltak. Ezek a török és az orosz állam. A török rég megszűnt tárnádó, hódító állam lenni, ő a legbékésebb s nyugalmasabb szomszédunk volt; határaink ez oldalról — mig a török állam a maga épségében fennáll, — egészen biztosítva voltak, mert ez helyzeténél fogva arra volt utalva, hogy az osztrák-magyar monarchia szövetségét keresse az őt minduntalan fenyegető orosz invázió ellen. Ellenben másik szomszédunk, az orosz állása azon idő óta, midőn a mongol-tatár uralomtól megszabadult, folytonosan támadó s hóditó állam volt. Országokat s népeket igázott le s jelenleg is az egyetlen állam Európában, mely folytonosan újabb hódításokra törekszik, mert korlátlan katonai despoczia lévén, külháboruk s hódítások által akarja a szabad intézmények utáni vágyódást lenyűgözött alattvalóival elfeledtetni. Különösen Nagy Péter czár idejétől fogva soha szem elől nem tévesztett czélja volt: a török birodalmat lerombolni s Konstantinápolyt elfoglalni, hogy ez által világuralomra tehessen szert! Az orosz állam e világosan kitűnő törekvése állandó veszélylyel fenyegette az osztrák-magyar monarchiát. Ahonnan az egyedüli józan politika s az állam biztonságának követelménye volt e törekvéseknek a hatalom minden eszközével ellenállani; Törökország integritásának megvédése végett, melyet a párisi szerződésben monarchiánk is garantirozott, ha kell, fegyveres hatalommal is közbelépni s ez okból azon hatalmas állam szövetségét, melynek keleti érdekei a mieinkkel azonosak, jó eleve biztosítani , meg nem engedni, hogy az orosz hatalom a Balkán-félszigeten lábát megvethesse. (Igaz!) A törökországi keresztény alattvalók sorsa javítását s részökre a mai kor követelményeinek megfelelő közigazgatást kieszközölni, miáltal azok rokonszenve is biztosítva leendett számunkra; kereskedelmi kivitelünknek kedvező feltételek mellet piaczot teremteni, a keleti nemzetközi vasúthálózattal való összeköttetésünket biztosítani, mi ál-