Pesti Napló, 1878. november (29. évfolyam, 265-290. szám)
1878-11-22 / 282. szám
282. szám. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás felvb. panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, péntek, november 22.1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam. Időfizetési feltételei».. . i postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdések] , szintúgy mint előfizetések a [Pesti 1STapló kiadóhivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum - épület* küldendők. — ( Budapest, november 21. Kevés számból és még kevesebb indokoló magyarázatból áll az a két előterjesztés, melyet Andássy gróf ma a delegácziónak bemutatott; pedig nem kevesebbről van szó, mint a 60 milliónyi hitel mi okból és miképen történt felhasználásáról, ezen hitelnek már október végén közel 22 millióval történt túlhaladásáról és az év végéig ezeken fölül még 20 milliónak igénybe vételéről. Amily röviden és sommásan bánik el 102 millióval, mely kevés híján el van költve,ép oly szófukar a közös kormány azon 331/2 millió követelésénél, mely a megszállás jövő évi katonai szükségletére előirányoztatik. Igen óhajtandó, ha a kormány előterjesztésében a folyó évi június 15-től július 5-éig tett költekezéseit a mozgósításra s erődítési intézkedésekre részletezte volna, s a delegácziók mindenesetre tüzetesebb felvilágosításokat fognak kívánni a katonai akció első szakában kiadott 35 milliónak miképi felhasználásáról. Mert felette szükséges a kormány politikájának megítélésére tudni azt , hogy mennyi fordíttatott az erdélyi szácsországi erődítési intézkedésekre. Ezen munkálatokat és az erdélyi csapatok létszámának fölemelését a kormány közlönyei annak idején folytonosan úgy hirdették, mint komoly készülődést az oroszokkal való szembeszállásra. És a magyar delegáczió albizottsági tanácskozásaiban sokat jelentő titokzatossággal említették az erdélyi és galicziai munkálatokat, mikor a 60 milliós hitel megszavazása forgott szóban. Ha a kormány czélzatosan nem kerülné a részletezést, a számok is kétségen kívül bizonyítanák, hogy komoly előkészületek se Erdélyben, se Galicziában nem történtek és hogy azon aránylag csekély költekezés nem annyira az oroszok megfélemlítésére, mint a delegácziók meggyőzésére fordíttatott. Hogy a monarchia ama határain katonai akció komolyan nem terveztetett a berlini mandátum elfogadása előtt sem, az kiderül a kormány- előterjesztés azon kimutatásából is, hogy az a 31 millió forint, melynek tényleges kiadására a közös kormány a 60 millió kérésekor bizonyosan számított, csakugyan — az igaz, hogy 35 millió nagyságában — elköltetett és pedig csaknem kizárólag a Dalmácziában és a Száva mentén június 15-dikétől július 5-ikéig összpontosított öt hadosztályra. A kormány maga is konstatálja, hogy 31 millióval remélte az okkupáczió feladatát megoldhatni; az előterjesztés azonban kimutatja, hogy már az első mozgósítás ez előrelátott kiadásnál néhány millióval többe, vagyis 35.220.000 forintba került. De mit nyom ez a tévedés azon rémítő politikai s katonai számítási hibához képest, mely a csakhamar szükségessé vált és augusztus 6-ikától 20-áig végrehajtott újabb mozgósítás folytán további 461 2 millió áldozatba került? A megszállás október végéig a kormány előterjesztése szerint 81,7 millióba került, a november és december havi költségeket pedig 20 millióra tévén, 102 millióban volna fölvehető a folyó évi boszniai kiadás. Hogy ez a két havi előirányzat csúfosan meg fog hiúsulni, arról, fájdalom, nincs ma már semmi kétség. Ez a 20 millió akkor vétetett számításba, mielőtt a Száva s a Boszna iszonyú pusztításai bekövetkeztek, az afféle nagyjában fölvett kerek számban, amilyen a 20 millió, nem szoktak a mi előrelátó költség tervezőink a force majeur csapásaira is gondolni. Pedig az e lapokban megjelent helyszíni tudósítások szerint az árvíz kiszámíthatlan nagy károkat okozott az élelmi s hadi készletekben és míg a közlekedés nagy áldozatok árán valamennyire helyre lesz állítva, tetemesen megdrágul a megszálló csapatoknak amúgy is elég magas áru ellátása. Nem akarunk számot kockáztatni, hogy mennyivel lesz a november és december havi költségekre fölvett 20 millió meghaladva, de épenséggel nem lepne meg, ha a számadások majd a kétszeres összeget fognák felmutatni. Az október végéig kimutatott 81,7 millióról is különösen megjegyzendő, hogy itt nem számadásról van szó; a kormány csak az »előirányzott mozgósítási hitelt« mutatja ki, de hogy ezen előrelátott kiadás a valóságban miként fog alakulni, arról majd csak a jövő évi delegációban, vagy egy évvel még későbben értesülünk majd. És ha a valóságos költség és az említett előirányzott hitel közt csak oly arányú lesz az eltérés, aminő a kormány első számítása 31 és később előirányzott 35 milliója közt máris bekövetkezett : még hálás elismeréssel leszünk a közös kormány bölcs előrelátása iránt. A jövő évre 33 ,5 millióval előirányoztatik a megszálló csapatoknak és a Szlavóniában levő tartaléknak szükséglete. A folyó évi két utolsó hónap még 10 — 10 millióval van számításba véve, és a jövő év három első hónapja már csak 13,5 millióval szerepel, mintha bizony január és februárban nagyobb tömegekben lehetne Boszniából és Herczegovinából kimozdítani a csapatokat. Egyébiránt oly ingatag minden kombináczió arra nézve, hogy mennyiben lesz a jövő év folyamán a megszálló sereg fokozatosan leszállítható, s annyira függnek ez intézkedések a keleten fölmerülhető eseményektől, hogy a ma 332 milliónyi előirányzatot a legszerencsésebb viszonyok közt is valóban a legminimálisabb számnak kell tekintenünk. Mondanunk sem kell talán, hogy úgy az idei 101,7, mint a jövő évi 335 milliónyi katonai kiadás a megszállásnak csakis speciális költségei, mert az okkupáczió területén működött és most ott levő csapatok különben a hadseregnek 90 milliót meghaladó rendes költségeiben részesülnek. A megszállás jövő évi katonai szükségletében foglaltatik egyebek közt egy tétel, mely keserű előszét adja azon pótköveteléseknek, melyekkel a delegácziókat ezután szünet nélkül szerencséltetni fogják. E czímen : pótbeszerzés elhasználás folytán (és pedig lovak, ruházat, ágyak, szekerészet és utászati fölszerelés, meg egyéb hadiszerve) 3 millió forint követeltetik. Ez csak a rögtöni és legszükségesebb pótlás a Boszniában maradt csapatok részére. Minő arányokat fog ölteni majd az a rendkívüli hitel, melyet a megszállás egész művében részt vett sereg mindezen készletének rendszeres és teljes pótlására fognak a delegáczióktól kérni! A jövő évre kért 33 2 millió tisztán katonai szükségletre szorítkozik; a megszállott tartományok kormányzási költségeiről csak 1880-tól fogva helyezi a kormány kilátásba azt, hogy az ottani jövedelmekből fedezhetők lesznek. De arról, hogy a jövő évi közigazgatási költségek miből fognak elláttatni, hallgat a közös kormány. Pedig az ottani adminisztrációra s a Boszniában és Herczegovinában teljesítendő invesztíciókra szánt nagy költekezések fogják föltenni a koronát azon óriási terhekre, melyek Magyarország pénzügyeit máris összeroskadással fenyegetik. Azért mindenekelőtt színvallásra kell bírni a közös kormányt a delegáczióban, a magyar kormányt a képviselőházban Bosznia adminisztrációja tekintetében. A közös kormány nem viheti sem általános felhatalmazás, sem utólag kérendő póthitel alapján a megszállott tartományok igazgatását. Mindenek előtt a két törvényhozásnak kell Bosznia s Herczegovina kormányzásáról határozni és csak az ebbeli megállapodások után lesznek a két tartomány jövő évi közigazgatási költségei megszavazhatók. A megszállás katonai és polgári költségei, amennyiben a kormányzat is katonai kézben van összpontosítva, szoros összefüggésben állanak egymással, azért a delegációk a közös kormánynak ma bemutatott azon egyik előterjesztését, mely az okkupáczió jövő évi katonai költségvetését tartalmazza, helyesen nem is tárgyalhatják előbb, mintsem Bosznia s Herczegovina kormányzása s ennek költségei tárgyában a két törvényhozás megegyezésre jutott. A Pesti Napló tárczája. A HÍRNÉV. Ouida beszélye. Münchenben történt egy szép nyári napon. A széles zóna zöld tengerként terjeszkedett el; a virágok rajta mintha hullámok lennének; a távolban a tyroli és voralbergi alpesek tisztán tükröződtek le a felhőtlen, kék láthatárról. Alantabb a folyó kígyózó partján végig bükk- és nyírfabokrok terpeszkedtek ifjú, zsenge lombjuk egész pompájában; a hófehér vizi liliomok élénk ellentétet képeztek a sötét háttérrel, a malmok vén, fekete deszkáival. Az oly festőies régi utczákban, a mohával benőtt ház-ereszek alatt, mindenütt virított és illatozott a cserepekben a bazilikum, a sárga viola és folyondár; míg a galambok kora hajnaltól kezdve naplementéig, szürke, kék, fekete és fehér felhőket képezve, boldogan repdesték körül a tornyokat, a Domkirche rezgő harangjait, a Frauenkirche dinnye-alakú kupoláit,minden csúcsot, minden oszlopot és minden minaretet, melyekben e város oly gazdag — oly boldogan, minek csak a madarak lehetnek, és a madarak közt azon előjoggal biró galambok Velenczében és Münchenben, melyeknek hajlékul és magtárul szolgál minden háztető és minden ház előcsarnoka, és birodalmai azonfelül az egész láthatár. A nagy, szomorú új városrészben, a hőség és a por tűrhetetlen volt, a terjedelmes piac sok üreseknek és fényük rikítónak tűnt fel, az emléképületeken díszlő igényteljes freskók azt a benyomást tették, mintha foltok volnának, az oszlopcsarnokok és szobrokon hiányzott mindaz, ami az olasz csarnokok és szobrok báját képezi: a sűrű árnyék, a forró légáramlat, a kimérhetlen térség és az örök fény érzete, a félig meztelen, bájos, légies alakok, a nagy előrehajló háztetők, a vizek mormogása, a mezítlábas kosárfonó nő napbarnított arcza, a festett ereklyeszekrény feletti régi broncz lámpa, s a költőies képek keretei, az ezüstös fehér olajfasorok; ez mind hiányzik az olasz műremekek szerencsétlen másolatain, melyek a német ég alatt oly otthoniatlanoknak látszanak, és a szemlélet összhangzatuk hiánya és nem tudom, mily ellentétességük folytán bántják; de a régi München megtartotta rokonszenves és eredeti jellegét. A házak fából készült előrésze, a faragott kapuk, az aranyos kifestett czimerek , a napbarnított falak, a szürke templomok, a szűcs- és gyermekjáték-kirakatok, szóval semmi nem hiányzik a Minnesengerek és kőművesmesterek, a diákok és polgárok hajdani Münchenéből; igen ez még mindig a vígvásár Münchené. És a régi München tartózkodik az újjáalakítástól; a fiatal leányok még tarka kendőt viselnek fejükön és lábukon lármás ruganyos felső czipőt, a tanulók vállig érő hosszú hajukkal és szürke büszkés köpenyeikkel, hasonlítanak némileg a balladák képes kezdőbetűihez; a középkor illata, szelleme lebeg mind e felett, s az egész olyasmi, mint egy megsárgult pergament, mely hosszú ideig elfeledve hevert hervadt levelek, rózsák és egy névtelen arczkép társaságában, valamely szekrény zugában. Az építő Lajos király Münchené kétségkívül nagyszerű, de hogy az unalmat desztillálta,azt márvány és gránit hegyeinek, kiczirkalmazott több vagy kevésbbé szent képeinek, — hosszú és egyenes utczáinak, — melyekben az ember a fáradságtól összeesik és freskóinak köszönheti, melyeknek mezítelensége az éles alpesi szél fuvallatai alatt didereg; — a báj tökéletesen hiányzik, ép úgy, a mint hiányzik ama nehézkes broncz Bavarián, mely a róna közepett uralkodik, és melynek fejében 6 ember kényelemmel elhelyezkedhetik, de melynek szeme nem bir tekintettel és szája minden kifejezés nélküli. Ásitozva fordul el az ember az uj Münchentől, mely oly ügyetlenül majmolja Athént és Rómát, de viszont sajnálja, hogy a rombolók baltája megtámadta a régi, történetdús és romantikus, szerény és egyszersmind eredeti Münchent. Miként lehetett embernek szíve ahhoz, hogy a múlt ereklyéit lerontva, azok helyére új gyásznyomatokat tegyen ? A régi, igazi Münchenben, melyből fájdalom oly kevés maradt fenn, — a bolyongás ép oly élvezetes, mint egy régi primitiv ballada elolvasása, mely Oroszlán-szivü Henrik és Miksa királyt énekli meg; a régi Münchennek vannak sötét zugai, fölmagasló ivei, tarka bizarr czimerpajzsai, tornyai és tornyocskái, összhangzatos rendetlensége, egy szóval e város, részeir mind azon varázszsal, mely a régi városokat legtöbbnyire, de főleg a német régi városokat jellemzi; ünnep napokon, midőn például a piacz néptömege élénkíti az utczákat, vagy midőn Úrnapján a körmenet, a virágokkal beszórt fa kövezeten mozgásba hozza a királyt, udvart és hatóságokat, a testületeket, a városi senatust és bíróságokat, ilyenkor könnyű elfeledni a jelent, és könnyű visszaidézni a régi korszakot, mely megszerezte München hírét, azon korszakot, midőn még a szerzetesek csendesen éltek czelláikban a tudományoknak, míg körülöttük a folytonos csaták kardcsapásai visszhangzottak. Úr napja volt Münchenben, és az ut nép úgy, mint a régi város virág füzérekkel, szőnyegekkel és lobogókkal díszítette fel azon utczáit, melyeken végig ment a templomból kiinduló körmenet; a püspök megáldotta a tömeget, a király nemes fejét fedetlenül hajtotta meg a szentség előtt, s a nép örvendezett azon öntudatban, hogy Isten ezentúl felettök és városuk felett fog őrködni, de főleg a régi városrész lakói örültek, mert ezek különös előszeretettel csüngnek ily szertartásokon. Ai nép becsületes és vallásos családokból áll, melyek szorgalmasan dolgoznak és jól élnek, azaz legalább boldogan és csendes vigságban; elődjeik ilyenek voltak még azon időben is, midőn Gusztáv Adolf Münchent egy sovány ló arany szerszámával hasonlította össze. A terméketlen lapály, mely a szóban lévő sovány lovat ábrázolja, csak szénát terem, de ezen zöld gyep a gazdagság némi jellegét kölcsönözi neki. Ünnep és vasárnap a munkások, férfiak, asszonyok és gyermekek tömegestül jönnek ide, hogy szabad idejöket a cseresnyefák alatt töltsék, melyek beárnyékolják a kék és fehérre mázolt kis korcsmákat a folyó mentében; az Isar sebes vize, mely ugyan nem vörös már a vértől mint ezt a német rege mondja, de azért mindig zajos, igen közel van; most mosónők mártogatják be mezítelen karjaikat, hol a viz folyását megakadályozta a gát, vagy egymásra felhalmozódott ágak, a fa magasra nő és a diákok és fiatal leányok élvezettel tapossák azt el, mig a szellő egyes zenehangokat hoz feléjök, melyek a zenész hangulata szerint, ki hárfáján czinczog, néha vígak és néha mélabúsak A Bavaria ez időszakban csupa élénkség és vigság. Éjjel-nappal örvendező kirándulásokkal terhelt szekerek és kocsik közlekednek az eperfák között; itt egy csoport nyári bálba siet, emitt pedig néhányan valamely ismerős család nyaralója felé tartanak. Akinek csak egy krajczárja van, az megszerzi a pohár sör és egy kis tiszta levegő élvezetét, az öregek kedvenc korcsmájokban üldögélve, festett porczellán pipájokból füstölnek, míg a fiatalok párosan barangolnak az árnyékos fák között. E napon főleg egészen így volt. Ily nagy ünnepet meg nem ünnepelni valamely mulatsággal, ez valóban igen különös lett volna! Csak az tehette ezt, ki egészen egyedülállott és Winter Keresztély valóban — fájdalom — egészen elhagyatott volt. Padlásszobájának ablakából a távolból nézte az örömteljes néptömeget, oly távolból, a minőben volt tőle egész életében a világ, a szerencse, és visszagondolt saját távoli ifjúságára. Nyomorult lakása egy külvárosban az Isarthoron túl legmagasabb részét képezte egy nagy faháznak, hol a szegény családok oly számmal szoktak egymásra halmozódni, mint a bogár a vén falakban. A ház mögött kert volt, ha annak szabad nevezni a vad gazgyepet, melyből két száradozó almafa, melyek évek óta nem termettek többé gyümölcsöt, és két vadgesztenye fa emelkedett ki. Az ajtó előtt terült végig az út, lombos fáinak szegélyével, és azontúl hullámzott a mindig zajos folyó szürkés zöld színével, mint a tenger. Winter Keresztély ablakjára támaszkodva, nézegette a városi népet, mely élvezetei után siet, éhes volt, de nem akarta ezt önmagának bevallani. Öltözete kopott volt. Ezt nem tekintve, szép öreg ember volt;sötétes arczának finom nemes vonásait hófehér haj környezte. A kor és gyengeség meghajlították magas alakját, és soványsága oly nagy volt, hogy kezén meglátszott minden év, ha azt a nap felé tartotta; de Winter így amint volt, megkereshette volna talán kenyerét, ha a műtermekben mintául szolgál Belizár koldusnak, vagy Lear királynak, vagy pedig Calasnak a vérpadon. Gőgje távol tartotta őt ily kenyérkeresettől, mert ő maga is festő volt, noha a világ soha sem tisztelte meg őt ezen czímmel, sőt még nem is akart tudni róla. Miért ? Senki meg nem tudná mondani; a hírnévnek meg vannak szeszélyei ; — a hírnév kegyeit, melyek felett rendelkezik, oly különöséggel osztogatja, vagy megtagadja, mintha csak játékot űzne az emberekkel. Valamely esemény, az alkalom hiánya, némi bizalmatlanság önmagában, az elkülönzés, azon utak és módok nem tudása, melyek a sikert kierőszakolják, egyik vagy másik ezen körülmények közül, vagy talán mindezek egyesítve okozták, hogy Winter neve ismeretlen és homályos maradt; de annak daczára mindig festett és soha nyomorult, hosszú éveken át nem volt képes ráadni magát, hogy más munkához fogjon. Winter maga elé idézte egész életét, míg tekintete a pezsgő utczai mozgalmon nyugodott, mely előtte elterjedt. A sors arra ítélte volt őt el, hogy egész életén át nézze a világ virágzásának folyamát, mely őt kerülve, körülötte forgolódott. Mint sürgött és hemzsegett a vasárnapi tömeg az Isar partja körül zajosan és fesztelenül! Visszagondolt ifjúságára, ifjúságára, mely teli volt nemes ambiczióval, türelmetlen vágyakkal, teli illúziókkal, melyeket még a jénai és wagrami ágyuk sem voltak képesek megsemmisíteni. Már kicsiny korában ismerte a szegénységet. Egy müncheni szegény rézműves fia volt. A nagyszámú család legifjabb gyermeke lévén, kit reggeltől estig vertek, minthogy hiú, esze télén álmokba merülve töltötte az időt, — mig a többiek szorgalmasan láttak kezök munkája után, — az ütlegek és szemrehányások daczára, mindig igy szólt magához: — Festő leszek! — Mialatt a csatatéren patakként folyt a vér, ő ez alatt szemeit a művészet nemes mosolya felé emelte és nem látott egyebet annál. A művészetet imádva, mezítláb vándorolt el Olaszországba, és itt tanult, gondolkodott, küzdött addig, míg a nagy megerőltetés láza után azon magasztos nyugalomra és békére lelt, melyet az erő és hatalom érzetében találunk fel. Ő bízott önmagában ; ez igen sok, de ez nem mind. Midőn az évek múltával, a világ és az emberek önfejűen nem akartak hinni benne, e nemes bizalom Keresztélyre nézve igen keserű és fájdalmas lett. Egy árnyék szüntelen követte őt: ezen árnyék a szerencsétlenség volt. A dicsőség sokszor szeszélyes, de a szerencsétlenség viszont majdnem mindig hű társnak bizonyul: akihez egyszer szegődött, ahhoz erősen ragaszkodik. Winter talán nagyon büszke volt; a szegénységnek nincs megengedve a büszkeség, de Winter nem tudott csúszni-mászni. Winter épen Ur napján érte el 65 esztendejét. Régen volt az bizony, midőn apja házát elhagyta tarisznyájában egy darab kenyérrel és néhány garassal, és dél felé tekintve Buttogá : Festő leszek [ (Folyt. köv.) Az egyesült ellenzék nov. 22-én, pénteken délután 6 órakor értekezletet tart. Budapest, nov. 21. (Az osztrák delegátusok értekezletéről) távirják a bécsi Tagbl.-nak . Az osztrák delegáczió ellenzéki tagjai ma — 20-kan — Dumba lakásán az István-főherczeg szállodában egészen bizalmas jellegű értekezletet tartottak. A jelen voltak becsületszavukat adták, hogy az értekezletről semmit nem fognak közzé tenni. Azon taktika beszéltetett meg, melyet a keleti politika fölötti vitában követendők lesznek. Az értekezlet délutáni 4 órától 7-ig tartott. (Az orosz-román alkudozásokról) Írja a Pol. Corr. bukaresti levelezője. Újabban ismét sokat beszéltek egy konvenczióról, mely Oroszország és Románia közt állítólag köttetett. De pozitívnek jelenthető, hogy ez nem történt. Oroszország Stuart báró által új egyezményt hozott ugyan javaslatba, mely Oroszországnak megadná a jogot, hogy csapatai szabadon vonulhassanak át román területen. Kezdetben e jogot örök időkre igényelte s formaszerű véd- és dac-szövetséget ajánlott az orosz kormány. De midőn itt ez ajánlatot határozottan visszautasították, Oroszország leszállította követeléseit s csak két évre kérte a szabad átmenetei jogát. Bratiano ezt is visszautasította s utalt a berlini szerződésre, mely az orosz csapatoknak 1879. július közepéig jogot ad román területen s igy a Dobrudzsán is átmenni, így tehát uj szerződés nem szükséges. Azt állítják, hogy ezzel az ügy teljesen be van fejezve, de — teszi hozzá levelező —a helyzet nem olyan, hogy az orosz törekvéseket Romániában immár teljesen kilátástalanoknak lehetne mondani. A háború. — nov. 21. A londoni kabinet tegnap ketté vágta ama gyönge fonalat, mely az indiai kormány és Afghanistán közt még fennállott. Gyönge volt ez a fonal régóta, de Londonban egyre kapaszkodtak bele és az utolsó pillanatig ki akarták kerülni az ultima racziót, a fegyverre hivatkozást. Nem gyávaság, nem félelem bírta Beaconsfieldet e késlekedő politikára. Meggondolta jól, mielőtt kimondotta a nagy szót, mielőtt hazáját olyan háborúba sodorta, mely két világrész sorsára világtörténelmi fontosságúvá válhatik. Mert az a háború, mely tegnap India északnyugati határai mentén megindult, csak földrajzilag ázsiai háború, s inkább folytatása azon véres tragédiának, mely a Balkán-félszigeten nemrég lejátszatott, s még mindig nincs befejezve. Az orosz-török háború nélkül az angol-afghán háború sem indult volna meg, s hogy ez a küzdelem minő új bonyodalmak kutforrása leszen, azt ma senki sem mondhatja meg. Az eseményekben, melyek ma Ázsia távoli vidékein megindultak, világosan látható ama rendező két vakmerő működése, mely a Balkán-félsziget véres színjátékát jelenetezte. India határain ma Afghanistánnak azt a szerepet adták, melyet Szerbia és Montenegro a Balkán-félszigeten játszott, és Sir Ali csak hitvány utánzója Milán és Nikita fejedelmeknek. Ő is Oroszországért dolgozik, őt is azért léptetik akcióba, hogy lekösse Oroszország ellenfeleinek figyelmét és erejét, s hogy ez időközben szabadabban halászhasson a zavarosban. Az afghán háborúban előre vetik árnyékukat amaz események, melyekkel az orosz politika a világot meglepni készül akkor, ha majd arról lesz szó, hogy a berlini szerződés értelmében elhagyja pozícióit a Balkán-félszigeten. Suvaloff gróf küldetésének czéljait Sir Ali magaviselete illusztrálja a legjobban. Mindkettővel Angliát igyekszik megbénítani az orosz diplomáczia, hogy a brit birodalom latba ne vethesse hatalmát, ha egyszer Oroszország valódi szándékainak valósításáról lesz szó. Az angolok gyorsan véget akarnak vetni az afghán háborúnak. Impozáns haderő indult el a veszedelmes orosz fészek kiirtására, s ez a haderő bizonyára nem fogja magától úgy elraboltatni fáradozásai sikerét, mint a török hadsereg Djunis után. Óriási, alig elképzelhető akadályok nehezítik meg e hadak előnyomulását , de az angol szívósság, az angol kitartás és a segélyforrások kimeríthetetlen bősége mellett a végleges diadalban kételkedni alig lehet. Anglia világhatalmi állása, indiai birodalmának sorsa forog koczkán, s hogy e háborút orosz fondorlatok zúdították reá, azt az angol nép soha sem fogja elfeledni. Országgyűlés. A képviselőház ülése nov. 21-én. /* / / A kormánypárt köréből ma oly beszédet hallottunk, mely a nézetnyilvánítás bátorsága, s a meggyőződés iránti hűsége miatt tiszteletre, s a legmelegebb elismerésre méltó. Nem az ifjú kormánypárti képviselők soraiból hangzott e beszéd, kik a meggyőződésüket oly csodálatos módon tudják mindig öszszeegyeztetni a kormány eljárásával,,e a veterán Zsedényi mondotta azt. Zsedényi beszéde hatásra mélyebb, tekintélyre nagyobb volt a képviselőházban, mint valamennyi eddig tartott, s az övénél fényesebb szónoklat. Mindig lélekemelő látni független meggyőződésű s tapasztalt férfiút, midőn intő szóval fordul nemzetéhez; mindig hatásos, ha régi tekintély, s kiérdemelt tisztelet szabadon nyilvánítja véleményét; az aggkor bátorsága meglepő, mert óvatosság kiséri ; megfontolt érvek, komoly érzelmek indíthatnak oly öreg urat, mint Zsedényi Eduárd, ily határozottan, ellenzéki föllépésre. Ő, ki mindig konzervatív s mindenkor kormánypárti volt, idáig első és egyedüli a szabadelvű pártban, ki nyíltan és egészen ellenzi a bosnyák politikát. Senki kivüló abban a nagy pártban nem szólott határozottan ; mind, kik elégületlenek, kitérő nyilatkozatokat tettek s a feliratot megszavazzák , mely a kormánynak a múltra nézve a felmentést megadja, s a jövőre politikájának folytatását lehetővé teszi. Ezen nyiltszivü és férfias magaviselet miatt Zsedényi elismerést nyer országszerte, s a mennyire fájt fellépése a kormánynak, úgy ünnepelte szónokát az ellenzék. Nem volt e szónoklatban rhetoricsin s bizonyos öreges modor jellemzi körmondatait, hanem a kifejezések bizonytalanságát pótolja a gondolatok tisztasága. Egyszerűen van felállítva az igazság, kevés bizonyítékkal támogatva, mint mely bizonyítékokra nem szorul s ép oly egyszerűséggel vannak levonva a következtetések. A czikornyás okoskodások helyett, melyek a keleti forradalmak és háborúk okát Törökország hibáiban keresik, Zsedényi rámutat a kétségbevonhatlan tényre, hogy Törökország hanyatlása azóta van, mióta Nagy Péter czár a török-orosz háborúkat megindította, s hogy ezen orosz politikában találhatók forrásai a keleti bonyodalmaknak. — Azután kimutatja, hogy Oroszországnak segítségére van a faj- 63 vallásrokonság a keleten, melylyel mi nem versenyezhetünk, de mely által ő a felkeléseket szitja s ráutal, hogy Törökország vesztével Oroszország politikai feladata ellenünk fordul és hogy nálunk ugyanazon eszközökkel fogja hódító hadjáratait előkészíteni. — Bosznia annexiója a török elem leveretése után nem egyéb, mint a pánszláv elemek becsempészése monarchiánkba, hol ugyanazon üzelmeket fogjuk érni, mint láttuk a herczegovinai fölkelésben. — Zsedényit nem lehet ámítani, hogy az okkupácziót nem fogja követni an-