Pesti Napló, 1878. november (29. évfolyam, 265-290. szám)

1878-11-22 / 282. szám

282. szám. Szerkesztési irod­a, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás felvb. panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, péntek, november 22.1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam. Id­őfizetési feltételei».. . i postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­m­ely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hird­ések] , szintúgy mint előfizetések a [Pesti 1STapló kiadóhivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum - épület* küldendők. — (­­ Budapest, november 21. Kevés számból és még kevesebb indo­koló magyarázatból áll az a két előterjesztés, melyet Andássy gróf ma a delegácziónak bemutatott; pedig nem kevesebbről van szó, mint a 60 milliónyi hitel mi okból és miké­pen történt felhasználásáról, ezen hitelnek már október végén közel 22 millióval történt túl­­haladásáról és az év végéig ezeken fölül még 20 milliónak igénybe vételéről. A­mily rövi­den és sommásan bánik el 102 millióval, mely kevés híján el van költve,­ép oly szófukar a közös kormány azon 331/2 millió követelésé­nél, mely a megszállás jövő évi katonai szük­ségletére előirányoztatik. Igen óhajtandó, ha a kormány előter­jesztésében a folyó évi június 15-től július 5-éig tett költekezéseit a mozgósításra s erő­­dítési intézkedésekre részletezte volna, s a delegácziók minden­esetre tüzetesebb felvilá­gosításokat fognak kívánni a katonai akc­ió első szakában kiadott 35 milliónak miképi felhasználásáról. Mert felette szükséges a kormány politikájának megítélésére tudni azt , hogy mennyi fordíttatott az erdé­lyi s­zácsországi erődítési intézkedések­re. Ezen munkálatokat és az erdélyi csa­patok létszámának fölemelését a kormány közlönyei annak idején folytonosan úgy hir­dették, mint komoly készülődést az oroszok­kal való szembeszállásra. És a magyar dele­­gáczió albizottsági tanácskozásaiban sokat je­lentő titokzatossággal említették az erdélyi és galicziai munkálatokat, mikor a 60 milliós hitel megszavazása forgott szóban. Ha a kormány czélzatosan nem kerülné a részletezést, a számok is kétségen kívül bi­zonyítanák, hogy komoly előkészületek se Erdélyben, se Galicziában nem történtek és hogy azon aránylag csekély költekezés nem annyira az oroszok megfélemlítésére, mint a delegácziók meggyőzésére fordíttatott. Hogy a monarchia ama határain katonai akc­ió ko­molyan nem terveztetett a berlini mandá­tum elfogadása előtt sem, az kiderül a kormány- előterjesztés azon kimutatásából is, hogy az a 31 millió forint, mely­nek tényleges kiadására a közös kormány a 60 millió kérésekor bizonyosan számított, csakugyan — az igaz, hogy 35 millió nagy­ságában — elköltetett és pedig csaknem ki­zárólag a Dalmácziában és a Száva mentén június 15-dikétől július 5-ikéig összpontosított öt hadosztályra. A kormány maga is konstatálja, hogy 31 millióval remélte az okkupáczió feladatát megoldhatni; az előterjesztés azonban kimu­tatja, hogy már az első mozgósítás ez előrelá­tott kiadásnál néhány millióval többe, vagyis 35.220.000 forintba került. De mit nyom ez a tévedés azon rémítő politikai s katonai szá­mítási hibához képest, mely a csakhamar szükségessé vált és augusztus 6-ikától 20-áig végrehajtott újabb mozgósítás folytán további 461­ 2 millió áldozatba került? A megszállás október végéig a kormány előterjesztése szerint 81,7 millióba került, a november és dec­ember havi költségeket pe­dig 20 millióra tévén, 102 millióban volna­­ fölvehető a folyó évi boszniai kiadás. Hogy ez a két havi előirányzat csúfosan meg fog hiúsulni, arról, fájdalom, nincs ma már semmi kétség. Ez a 20 millió akkor vétetett számí­tásba, mielőtt a Száva s a Boszna iszonyú pusztításai bekövetkeztek, az afféle nagy­jában fölvett kerek számban, a­milyen a 20 millió, nem szoktak a mi előrelátó költség tervezőink a force majeur csapásaira is gon­dolni. Pedig az e lapokban megjelent hely­színi tudósítások szerint az árvíz kiszámíthat­­lan nagy károkat okozott az élelmi s hadi készletekben és míg a közlekedés nagy áldoza­tok árán valamennyire helyre lesz állítva, tetemesen megdrágul a megszálló csapatok­nak amúgy is elég magas áru ellátása. Nem akarunk számot koc­káztatni, hogy mennyi­vel lesz a november és dec­ember havi költ­ségekre fölvett 20 millió meghaladva, de épenséggel nem lepne meg, ha a számadások majd a kétszeres összeget fognák felmutatni. Az október végéig kimutatott 81,7 millió­ról is különösen megjegyzendő, hogy itt nem számadásról van szó; a kormány csak az »előirányzott mozgósítási hitelt« mutatja ki, de hogy ezen előrelátott kiadás a valóságban miként fog alakulni, arról majd csak a jövő évi delegác­ióban, vagy egy évvel még későbben értesülünk majd. És ha a való­ságos költség és az említett előirányzott hitel közt csak oly arányú lesz az eltérés, a­minő a kormány első számítása 31 és később előirányzott 35 milliója közt már­is bekövet­kezett : még hálás elismeréssel leszünk a kö­zös kormány bölcs előrelátása iránt. A jövő évre 33 ,5 millióval előirányozta­tik a megszálló csapatoknak és a Szlavóniá­ban levő tartaléknak szükséglete. A folyó évi két utolsó hónap még 10 — 10 millióval van számításba véve, és a jövő év három első hónapja már csak 13,5 millióval szerepel, mintha bizony január és februárban nagyobb tömegekben lehetne Boszniából és Herczego­­vinából kimozdítani a csapatokat. Egyébiránt oly ingatag minden kombináczió arra nézve, hogy mennyiben lesz a jövő év folyamán a megszálló sereg fokozatosan leszállítható, s annyira függnek ez intézkedések a keleten fölmerülhető eseményektől, hogy a ma 33­­2 milliónyi előirányzatot a legszerencsésebb vi­szonyok közt is valóban a legminimálisabb számnak kell tekintenünk. Mondanunk sem kell talán, hogy úgy az idei 101,7, mint a jövő évi 33­5 milliónyi katonai kiadás a megszállásnak csakis spe­­c­iális költségei, mert az okkupáczió terüle­tén működött és most ott levő csapatok kü­lönben a hadseregnek 90 milliót meghaladó rendes költségeiben részesülnek. A megszál­lás jövő évi katonai szükségletében foglalta­tik egyebek közt egy tétel, mely keserű elő­­szét adja azon pótköveteléseknek, melyekkel a delegácziókat ezután szünet nélkül szeren­cséltetni fogják. E czímen : pótbeszerzés el­használás folytán (és pedig lovak, ruházat, ágyak, szekerészet és utászati fölszerelés, meg egyéb hadiszerve) 3 millió forint követelte­­tik. Ez csak a rögtöni és legszükségesebb pótlás a Boszniában maradt csapatok részére.­­ Minő arányokat fog ölteni majd az a rendkí­vüli hitel, melyet a megszállás egész művé­ben részt vett sereg mindezen készletének rendszeres és teljes pótlására fognak a dele­­gáczióktól kérni! A jövő évre kért 33­­ 2 millió tisztán ka­tonai szükségletre szorítkozik; a megszállott tartományok kormányzási költségeiről csak 1880-tól fogva helyezi a kormány kilátásba azt, hogy az ottani jövedelmekből fedezhetők lesznek. De arról, hogy a jövő évi közigaz­gatási költségek miből fognak elláttatni, hall­gat a közös kormány. Pedig az ottani admi­­nisztrác­ióra s a Boszniában és Herczegoviná­­ban teljesítendő invesztíc­iókra szánt nagy költekezések fogják föltenni a koronát azon óriási terhekre, melyek Magyarország pénz­ügyeit már­is összeroskadással fenyegetik. Azért mindenekelőtt színvallásra kell bírni a közös kormányt a delegáczióban, a magyar kormányt a képviselőházban Bosznia adminisztrác­iója tekintetében. A közös kor­mány nem viheti sem általános felhatalmazás, sem utólag kérendő póthitel alapján a megszál­lott tartományok igazgatását. Mindenek előtt a két törvényhozásnak kell Bosznia s Herczego­­vina kormányzásáról határozni és csak az ebbeli megállapodások után lesznek a két tartomány jövő évi közigazgatási költségei megszavazhatók. A megszállás katonai és polgári költségei, a­mennyiben a kormányzat is katonai kézben van összpontosítva, szoros összefüggésben állanak egymással, azért a delegác­iók a közös kormánynak ma bemu­tatott azon egyik előterjesztését, mely az okkupáczió jövő évi katonai költségvetését tartalmazza, helyesen nem is tárgyalhatják előbb, mintsem Bosznia s Herczegovina kor­mányzása s ennek költségei tárgyában a két törvényhozás megegyezésre jutott. A Pesti Napló tárczája. A HÍRNÉV. Ouida beszélye. Münchenben történt egy szép nyári napon. A széles zóna zöld tengerként terjeszkedett el; a virá­gok rajta mintha hullámok lennének; a távolban a tyroli és voralbergi alpesek tisztán tükröződtek le a felhőtlen, kék láthatárról. Alantabb a folyó kígyózó partján végig bükk- és nyírfabokrok terpeszkedtek ifjú, zsenge lombjuk egész pompájában; a hófehér vizi liliomok élénk ellentétet képeztek a sötét háttér­rel, a malmok vén, fekete deszkáival. Az oly festőies régi utczákban, a mohával benőtt ház-ereszek alatt, mindenütt virított és illatozott a cserepekben a bazi­­likum, a sárga viola és folyondár; míg a galambok kora hajnaltól kezdve naplementéig, szürke, kék, fe­kete és fehér felhőket képezve, boldogan repdesték körül a tornyokat, a Domkirche rezgő harangjait, a Frauenkirche dinnye-alakú kupoláit,minden csúcsot, minden oszlopot és minden minaretet, melyekben e város oly gazdag — oly boldogan, minek csak a ma­darak lehetnek, és a madarak közt azon előjoggal biró galambok Velenczében és Münchenben, melyek­nek hajlékul és magtárul szolgál minden háztető és minden ház előcsarnoka, és birodalmai azonfelül az egész láthatár. A nagy, szomorú új városrészben, a hőség és a por tűrhetetlen volt, a terjedelmes piac sok üreseknek és fényük rikítónak tűnt fel, az emléképü­leteken dísz­lő igényteljes freskók azt a benyomást tették, mintha foltok volnának, az oszlopcsarnokok és szobrokon hi­ányzott mindaz, a­mi az olasz csarnokok és szobrok báját képezi: a sűrű árnyék, a forró légáramlat, a ki­­mérhetlen térség és az örök fény érzete, a félig mez­telen, bájos, légies alakok, a nagy előrehajló háztetők, a vizek mormogása, a mezítlábas kosárfonó nő nap­barnított arcza, a festett ereklyeszekrény feletti régi broncz lámpa, s a költőies képek keretei, az ezüstös fehér olajfasorok; ez mind hiányzik az olasz műre­­mekek szerencsétlen másolatain, melyek a német ég alatt oly otthoniatlanoknak látszanak, és a szemlélet összhangzatuk hiánya és nem tudom, mily ellentétes­ségük folytán bántják; de a régi München megtar­totta rokonszenves és eredeti jellegét. A házak fából készült előrésze, a faragott kapuk, az aranyos kifestett czimerek , a napbarní­tott falak, a szürke templomok, a szűcs- és gyermek­játék-kirakatok, szóval semmi nem hiányzik a Min­­nesengerek és kőművesmesterek, a diákok és polgá­rok hajdani Münchenéből; igen ez még mindig a víg­vásár Münchené. És a régi München tartózkodik az újjáalakítástól; a fiatal leányok még tarka kendőt viselnek fejükön és lábukon lármás ruganyos felső czipőt, a tanulók vállig érő hosszú hajukkal és szür­ke büszkés köpenyeikkel, hasonlítanak némileg a bal­ladák képes kezdő­betűihez; a középkor illata, szelle­me lebeg mind e felett, s az egész olyasmi, mint egy megsárgult pergament, mely hosszú ideig elfeledve hevert hervadt levelek, rózsák és egy névtelen arcz­­kép társaságában, valamely szekrény zugában. Az építő Lajos király Münchené kétségkívül nagyszerű, de hogy az unalmat desztillál­ta,azt márvány és gránit hegyeinek, kiczirkalmazott több vagy kevésbbé szent képeinek, — hosszú és egyenes utczáinak, — melyek­­ben az ember a fáradságtól összeesik és fres­kóinak köszönheti, melyeknek mezítelensége az éles alpesi szél fuvallatai alatt didereg; — a báj tökéletesen hiányzik, ép úgy, a mint hiányzik ama nehézkes broncz Bavarián, mely a róna közepett uralkodik, és melynek fejében 6 ember kényelemmel elhelyezkedhetik, de melynek szeme nem bir tekin­tettel és szája minden kifejezés nélküli. Ásitozva for­dul el az ember az uj Münchentől, mely oly ügyetle­nül majmolja Athént és Rómát, de viszont sajnálja, hogy a rombolók baltája megtámadta a régi, törté­netdús és romantikus, szerény és egyszersmind ere­deti Münchent. Miként lehetett embernek szíve ahhoz, hogy a múlt ereklyéit lerontva, azok helyére új gyász­­nyomatokat tegyen ? A régi, igazi Münchenben, mely­ből fájdalom oly kevés maradt fenn, — a bolyongás ép oly élvezetes, mint egy régi primitiv ballada elol­vasása, mely Oroszlán-szivü Henrik és Miksa királyt énekli meg; a régi Münchennek vannak sötét zugai, fölmagasló ivei, tarka bizarr czimerpajzsai, tornyai és tornyocskái, összhangzatos rendetlensége, egy szó­val e város, rész­eir mind azon varázszsal, mely a régi városokat legtöbbnyire, de főleg a német régi­­ városokat jellemzi; ünnep napokon, midőn például a piacz néptömege élénkíti az utczákat, vagy midőn Úr­napján a körmenet, a virágokkal beszórt fa kövezeten mozgásba hozza a királyt, udvart és hatóságokat, a tes­tületeket, a városi senatust és bíróságokat, ilyenkor könnyű elfeledni a jelent, és könnyű vissza­idézni a régi korszakot, mely megszerezte München hírét, azon korszakot, midőn még a szerzetesek csendesen éltek czelláikban a tudományoknak, míg körülöttük a folytonos csaták kardcsapásai visszhangzottak. Úr napja volt Münchenben, és az ut n­ép úgy, mint a régi város virág füzérekkel, szőnyegekkel és lobogókkal díszítette fel azon utczáit, melyeken vé­gig ment a templomból kiinduló körmenet; a püspök megáldotta a tömeget, a király nemes fejét fedetlenül hajtotta meg a szentség előtt, s a nép örvendezett azon öntudatban, hogy Isten ezentúl felettök és vá­rosuk felett fog őrködni, de főleg a régi városrész lakói örültek, mert ezek különös előszeretettel csüng­nek ily szertartásokon. Ai nép becsületes és vallásos családokból áll, melyek szorgalmasan dolgoznak és jól élnek, azaz legalább boldogan és csendes vigság­­ban; elődjeik ilyenek voltak még azon időben is, mi­dőn Gusztáv Adolf Münchent egy sovány ló arany szerszámával hasonlította össze. A terméketlen lapály, mely a szóban lévő sovány lovat ábrázolja, csak szénát terem, de ezen zöld gyep a gazdagság némi jellegét köl­csönözi neki. Ünnep és vasárnap a munkások, férfiak, asszonyok és gyermekek tömegestül jön­nek ide, hogy szabad idejöket a cseresnyefák alatt töltsék, melyek beárnyékolják a kék és fehérre mázolt kis korcsmákat a folyó mentében; az Isar sebes vize, mely ugyan nem vörös már a vértől mint ezt a német rege mondja, de azért mindig zajos, igen közel van; most mosónők mártogatják be mezítelen karjaikat, hol a viz folyását megakadályozta a gát, vagy egy­másra felhal­mozódott ágak, a fa magasra nő és a diákok és fiatal leányok élvezettel tapossák azt el, mig a szellő egyes zenehangokat hoz feléjök, me­lyek a zenész hangulata szerint, ki hárfáján czinczog, néha vígak és néha mélabúsak A Bavaria ez időszak­ban csupa élénkség és vigság. Éjjel-nappal örvendező kirándulásokkal terhelt szekerek és kocsik közleked­nek az eperfák között; itt egy csoport nyári bálba siet, emitt pedig néhányan valamely ismerős család nyaralója felé tartanak. A­kinek csak egy krajczárja van, az megszerzi a pohár sör és egy kis tiszta levegő élvezetét, az öregek kedvenc­ korcsmájokban üldö­gélve, festett porczellán pipájokból füstölnek, míg a fiatalok párosan barangolnak az árnyékos fák között. E napon főleg egészen így volt. Ily nagy ünne­pet meg nem ünnepelni valamely mulatsággal, ez valóban igen különös lett volna! Csak az te­hette ezt, ki egészen egyedül­állott és Winter Ke­­resztély valóban — fájdalom — egészen elhagyatott volt. Padlás­szobájának ablakából a távolból nézte az örömteljes néptömeget, oly távolból, a minőben volt tőle egész életében a világ, a szerencse, és visszagon­dolt saját távoli ifjúságára. Nyomorult lakása egy külvárosban az Isarthoron túl legmagasabb részét képezte egy nagy faháznak, hol a szegény családok oly számmal szoktak egymásra halmozódni, mint a bogár a vén falakban. A ház mögött kert volt, ha an­nak szabad nevezni a vad gazgyepet, melyből két száradozó almafa, melyek évek óta nem termettek többé gyümölcsöt, és két vadgesztenye fa emelkedett ki. Az ajtó előtt terült végig az út, lombos fáinak szegélyével, és azontúl hullámzott a mindig zajos folyó szürkés zöld színével, mint a tenger. Winter Keresztély ablakjára támaszkodva, né­zegette a városi népet, mely élvezetei után siet, éhes volt, de nem akarta ezt önmagának bevallani. Öltözete kopott volt. Ezt nem tekintve, szép öreg ember volt;sötétes arczának finom nemes vonásait hófehér haj környezte. A kor és gyengeség meg­hajlították magas alakját, és soványsága oly nagy volt, hogy kezén meglátszott minden év, ha azt a nap felé tartotta; de Winter így a­mint volt, megkeres­hette volna talán kenyerét, ha a műtermekben mintául szolgál Belizár koldusnak, vagy Lear királynak, vagy pedig Calasnak a vérpadon. Gőgje távol tartotta őt ily kenyérkeresettől, mert ő maga is festő volt, noha a világ soha sem tisztelte meg őt ezen czímmel, sőt még nem is akart tudni róla. Miért ? Senki meg nem tudná mondani; a hírnévnek meg vannak sze­szélyei ; — a hírnév kegyeit, melyek felett rendelke­zik, oly különö­séggel osztogatja, vagy megtagadja, mintha csak játékot űzne az emberekkel. Valamely esemény, az alkalom hiánya, némi bizalmatlanság önmagában, az elkülönzés, azon utak és módok nem tudása, melyek a sikert kierőszakolják, egyik vagy másik ezen körülmények közül, vagy talán mindezek egyesítve okozták, hogy Winter neve ismeretlen és homályos maradt; de annak daczára mindig festett és soha­­ nyomorult, hosszú éveken át nem volt ké­pes ráadni magát, hogy más munkához fogjon. Winter maga elé idézte egész életét, míg te­kintete a pezsgő utczai mozgalmon nyugodott, mely előtte elterjedt. A sors arra ítélte volt őt el, hogy egész életén át nézze a világ virágzásának folyamát, mely őt kerülve, körülötte forgolódott. Mint sürgött és hemzsegett a vasárnapi tömeg az Isar partja kö­rül zajosan és fesztelenül! Visszagondolt ifjúságára,­­ ifjúságára, mely teli volt nemes ambiczióval, tü­relmetlen vágyakkal, teli illúziókkal, melyeket még a jénai és wagrami ágyuk sem voltak képesek megsemmisíteni. Már kicsiny korában ismerte a szegénységet. Egy müncheni szegény rézműves fia volt. A nagyszámú család legifjabb gyermeke lé­vén, kit reggeltől estig vertek, minthogy hiú, esze télén álmokba merülve töltötte az időt, — mig a többiek szorgalmasan láttak kezök munkája után, — az ütlegek és szemrehányások daczára, mindig igy szólt magához: — Festő leszek! — Mialatt a csatatéren patakként folyt a vér, ő ez alatt szemeit a művészet nemes mosolya felé emelte és nem látott egyebet annál. A művészetet imádva, mezítláb ván­dorolt el Olaszországba, és itt tanult, gondolkodott, küzdött addig, míg a nagy megerőltetés láza után azon magasztos nyugalomra és békére lelt, melyet az erő és hatalom érzetében találunk fel. Ő bízott ön­magában ; ez igen sok, de ez nem mind. Midőn az évek múltával, a világ és az emberek önfejűen nem akartak hinni benne, e nemes bizalom Keresztélyre nézve igen keserű és fájdalmas lett. Egy árnyék szüntelen követte őt: ezen árnyék a szerencsétlenség volt. A dicsőség sokszor szeszélyes, de a szerencsét­lenség viszont majdnem mindig hű társnak bizonyul: a­kihez egyszer szegődött, ahhoz erősen ragaszkodik. Winter talán nagyon büszke volt; a szegénységnek nincs megengedve a büszkeség, de Winter nem tudott csúszni-mászni. Winter épen Ur napján érte el 65 esztendejét. Régen volt az bizony, midőn apja házát elhagyta tarisznyájában egy darab kenyérrel és néhány garassal, és dél felé tekintve Buttogá : Festő leszek [ (Folyt. köv.) Az egyesült ellenzék nov. 22-én, pénteken délután 6 órakor értekezletet tart. Budapest, nov. 21. (Az osztrák delegátusok értekez­letéről) távirják a bécsi Tagbl.-nak . Az osztrák delegáczió ellenzéki tagjai ma — 20-kan — Dumba lakásán az István-főherczeg szállodában egészen bizalmas jellegű értekezletet tartottak. A jelen voltak becsületszavukat adták, hogy az értekezletről semmit nem fognak közzé tenni. Azon taktika beszéltetett meg, melyet a keleti politika fölötti vitában köve­tendők lesznek. Az értekezlet délutáni 4 órától 7-ig tartott. (Az orosz-román alkudozásokról) Írja a Pol. Corr. bukaresti levelezője. Újabban ismét sokat beszéltek egy konvenczióról, mely Oroszország és Románia közt állítólag köttetett. De pozitívnek jelenthető, hogy ez nem történt. Oroszország Stuart báró által új egyezményt hozott ugyan javaslatba, mely Oroszországnak megadná a jogot, hogy csapa­tai szabadon vonulhassanak át román területen. Kez­detben e jogot örök időkre igényelte s forma­­szerű véd- és dac­-szövetséget ajánlott az orosz kormány. De midőn itt ez ajánlatot határozot­tan visszautasították, Oroszország leszállította köve­teléseit s csak két évre kérte a szabad átmenetei jo­gát. Bratiano ezt is visszautasította s utalt a berlini szerződésre, mely az orosz csapatoknak 1879. július közepéig jogot ad román területen s igy a Dobrud­zsán is átmenni, így tehát uj szerződés nem szükséges. Azt állítják, hogy ezzel az ügy teljesen be van fejez­ve, de — teszi hozzá levelező —a helyzet nem olyan, hogy az orosz törekvéseket Romániában immár tel­jesen kilátástalanoknak lehetne mondani. A háború. — nov. 21. A londoni kabinet tegnap ketté vágta ama gyönge fonalat, mely az indiai kormány és Afghanistán közt még fennállott. Gyönge volt ez a fonal régóta, de Londonban egyre kapaszkodtak bele és az utolsó pillanatig ki akarták kerülni az ultima racziót, a fegyverre hivatkozást. Nem gyávaság, nem félelem bírta Beaconsfieldet e késlekedő politikára. Meg­gondolta jól, mielőtt kimondotta a nagy szót, mielőtt hazáját olyan háborúba sodorta, mely két világrész sorsára világtörténelmi fontos­ságúvá válhatik. Mert az a háború, mely teg­nap India északnyugati határai mentén meg­indult, csak földrajzilag ázsiai háború, s in­kább folytatása azon véres tragédiának, mely a Balkán-félszigeten nemrég lejátszatott, s még mindig nincs befejezve. Az orosz-török háború nélkül az angol-afghán háború sem indult volna meg, s hogy ez a küzdelem minő új bonyodalmak kutforrása leszen, azt ma senki sem mondhatja meg. Az eseményekben, melyek ma Ázsia tá­voli vidékein megindultak, világosan látható ama rendező két vakmerő működése, mely a Balkán-félsziget véres színjátékát jelenetezte. India határain ma Afghanistánnak azt a sze­repet adták, melyet Szerbia és Montenegro a Balkán-félszigeten játszott, és Sir Ali csak hitvány utánzója Milán és Nikita fejedelmek­nek. Ő is Oroszországért dolgozik, őt is azért léptetik akc­ióba, hogy lekösse Oroszország ellenfeleinek figyelmét és erejét, s hogy ez időközben szabadabban halászhasson a zava­rosban. Az afghán háborúban előre vetik ár­nyékukat amaz események, melyekkel az orosz politika a világot meglepni készül ak­kor, ha majd arról lesz szó, hogy a berlini szerződés értelmében elhagyja pozíc­ióit a Balkán-félszigeten. Suvaloff gróf küldetésének czéljait Sir Ali magaviselete illusztrálja a legjobban. Mindkettővel Angliát igyekszik megbénítani az orosz diplomáczia, hogy a brit birodalom latba ne vethesse hatalmát, ha egyszer Oroszország valódi szándékainak valósításáról lesz szó. Az angolok gyorsan véget akarnak vetni az afghán háborúnak. Impozáns haderő indult el a veszedelmes orosz fészek kiirtására, s ez a haderő bizonyára nem fogja magától úgy elraboltatni fáradozásai sikerét, mint a török hadsereg Djunis után. Óriási, alig elképzel­hető akadályok nehezítik meg e hadak elő­nyomulását , de az angol szívósság, az angol kitartás és a segélyforrások kimeríthetetlen bősége mellett a végleges diadalban kétel­kedni alig lehet. Anglia világhatalmi állása, indiai birodalmának sorsa forog koczkán, s hogy e háborút orosz fondorlatok zúdították reá, azt az angol nép soha sem fogja el­feledni. Országgyűlés. A képviselőház ülése nov. 21-én. /* /­ / A kormánypárt köréből ma oly beszé­det hallottunk, mely a nézet­nyilvánítás bá­torsága, s a meggyőződés iránti hűsége miatt tiszteletre, s a legmelegebb elismerésre méltó. Nem az ifjú kormánypárti képviselők sorai­ból hangzott e beszéd, kik a meggyőződésü­­ket­ oly csodálatos módon tudják mindig ösz­­szeegyeztetni a kormány eljárásával,,e a vete­rán Zsedényi mondotta azt. Zsedényi beszéde hatásra mélyebb, te­kintélyre nagyobb volt a képviselőházban, mint valamennyi eddig tartott, s az övénél fényesebb szónoklat. Mindig lélekemelő látni független meg­győződésű s tapasztalt férfiút, midőn intő szóval fordul nemzetéhez; mindig hatásos, ha régi tekintély, s kiérdemelt tisztelet szabadon nyilvánítja véleményét; az agg­kor bátorsága meglepő, mert óvatosság ki­séri ; megfontolt érvek, komoly érzelmek indíthatnak oly öreg urat, mint Zsedé­nyi Eduárd, ily határozottan, ellenzéki föl­lépésre. Ő, ki mindig konzervatív s min­denkor kormánypárti volt, idáig első és egyedüli a szabadelvű pártban, ki nyíltan és egészen ellenzi a bosnyák politikát. Senki kivüló abban­ a nagy pártban nem szólott ha­tározottan ; mind, kik elégületlenek, kitérő nyilatkozatokat tettek s a feliratot megsza­vazzák , mely a kormánynak a múltra nézve a felmentést megadja, s a jövőre politikájának folytatását lehetővé teszi. Ezen nyiltszivü és férfias magaviselet miatt Zsedényi elismerést nyer országszerte, s a mennyire fájt fellépése a kormánynak, úgy ünnepelte szónokát az ellenzék. Nem volt e szónoklatban rhetori­csin s bizonyos öreges modor jellemzi körmondatait, hanem a kifejezések bizonytalanságát pótol­ja a gondolatok tisztasága. Egyszerűen van felállítva az igazság, kevés bizonyítékkal tá­mogatva, mint mely bizonyítékokra nem szo­rul s ép oly egyszerűséggel vannak levonva a következtetések. A czikornyás okoskodások helyett, melyek a keleti forradalmak és há­borúk okát Törökország hibáiban keresik, Zsedényi rámutat a kétségbevonhatlan tény­re, hogy Törökország hanyatlása azóta van, mióta Nagy Péter czár a török-orosz háború­kat megindította, s hogy ezen orosz politiká­ban találhatók forrásai a keleti bonyodal­maknak. — Azután kimutatja, hogy Oroszor­szágnak segítségére van a faj- 63 vallásrokon­ság a keleten, melylyel mi nem versenyez­hetünk, de mely által ő a felkeléseket szitja s ráutal, hogy Törökország vesztével Oroszország politikai feladata ellenünk fordul és hogy nálunk ugyanazon eszközökkel fogja hódító hadjáratait előkészíteni. — Bosznia annexiója a török elem leveretése után nem egyéb, mint a pánszláv elemek becsempészése monarchiánkba, hol ugyanazon üzelmeket fogjuk érni, mint láttuk a herczegovinai föl­kelésben. — Zsedényit nem lehet ámítani, hogy az okkupácziót nem fogja követni an-

Next