Pesti Napló, 1879. február (30. évfolyam, 28-51. szám)
1879-02-21 / 45. szám
45. szám. Budapest, 1879. péntek, február 21. 30. évi folyam. Szerkesztési irodái Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendőők. ESTI KIADÁS* Előfizetési feltételek* Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felüőfizetés évnegyedenként 1 forintos előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár esély napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 Pesti Napló kiadó-hivatalába Budapest) Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai. Szt.Pétervár, febr. 20. A Ruszkij Mirnak külföldi lapokba is átment azon állítása, hogy az állami kiadások csökkentésére kiküldött bizottság nem vizsgálhatta meg a hadügyi és tengerészeti miniszterek és a császári ház költségvetését — teljesen alaptalan. A bizottság elé terjesztették az összes minisztériumok és alárendelt hatóságok költségvetéseit és a bizottság feljogosíttatott arra, hogy külön információkat is szerezzen magának. A bizottság munkálatainak csak a jövő évek költségvetéseire lesz gyakorlati hatásuk, mert az egyes kormányzati ágakban a bizottságnak a czár által helybenhagyott javaslatai szerint kell majd eljárni. Róma, febr. 20. Báró Haymerle osztrákmagyar nagykövet tegnap este ő Felségeik tiszteletére bált rendezett, melyen a diplomácziai testület és számos notabilitás volt jelen. A bál fényesen sikerült. Berlin, febr. 20. A birodalmi gyűlés 122 szavazattal (210 közül) Luciust választotta másodelnöknek, ki a választást el is fogadta. Seydevitz 75 szavazatot kapott, a többi szavazatok több jelölt közt oszoltak meg, vagy érvénytelenek voltak. Versailles, febr. 20. (A kamarából.) Az amnesztiatörvény javaslat tárgyalása ma kezdődött. Louis Blanca teljes amnesztia mellett érvelt, mire Andrieux előadó felelt. Leroyer igazságügyminiszter megbélyegzi a communet, tagadja, hogy a commune a viszonyok kifolyása lett volna, kijelenti, hogy az régtől fogva előkészített szoczialista mozgalom volt, mely súlyosító körülmények közt, az ellenség jelenlétében valósíttatott meg. Lehetetlen amnesztiát adni azon lázadóknak, kik a communet helyre akarják állítani, nem lehet dicsőíteni azon tényeket, melyekért ők elítéltettek. Szóló tagadja, hogy a közvélemény többsége a teljes amnesztiát pártolja, a vidéki nép elveti azt. A miniszter kijelenti, hogy ő még akkor sem fogadná el az amnesztiát, ha a nép óriási többsége követelné. A képviselőknek kötelességük a kormányt támogatni és a közvéleménynek ellenszegülni, mihelyt érzik, hogy a kormánynak van igaza. Szaló megjegyzi azután, hogy a javaslat szerint csak 1160 elítélt lesz az amnesztiából kizárva, ezeknek később meg lehet kegyelmezni. Végül felhívja a kamarát, ne tagadja meg bizalmát a kormánytól. (Tetszés.) Felszólalt még ezután az intransigens Naquet a teljes amnesztia mellett, mire az általános vita befejeztetett, a részletes vita holnap kezdődik. A szenátus 159 szavazattal 3 ellenében elfogadta az ágostai hitfelekezet újjászervezéséről szóló javaslatot, mely szerint e felekezet szervező zsinatot rendszeresíthet. Varsó, febr. 20. A Visztula a jégtorlódás következtében megáradt és attól lehet tartani, hogy a folyó mintegy tíz versztnyire más medret fog választani. Elrendeltetett a jég szétrobbantása dynamittel. Bécs, febr. 21. Határozottan állítják, hogy Herbst egészségügyi okokból lemondott delegátusi mandátumáról. London, február 20. éjjel. Az alsó házban Northcote miniszter azt felelé Cartwright kérdésére, hogy Harrison jelentését a török pénzügyekről még nem kapta meg, a kormány nem ígérte meg, hogy a kölcsönre zálogul lekötött török bevételek beszedésére és ellenőrzésére a parliament előzetes szentesítése nélkül biztosokat fog kinevezni. A kormány még nem tárgyalta Tocqueville tervét. A hírt, hogy Kairóban zavargások történtek és hogy Nubar pasa visszalépett, megerősítik, hanem arról, hogy Wilson is lemondot volna, a kormány mit sem tud. London, febr. 21. Ma kabinettanács volt. Lord Beaconsfield ismét felgyógyult. Az 1878/9-iki hadügyi költségvetés 15,645.700 font sterling, holott a múlt évben 17,791.300 font volt. A hadsereg létszáma, az Indiában levő csapatokat nem számítva be, 135.625 ember, míg a múlt évben 135.452 ember volt. New Castle, febr. 21. A Tyne menti hajógyári munkások közt általános strike ütött ki. — Több ezer munkás vonakodik dolgozni. Szent-Péterbár, febr. 21. Loris Melikoff sürgönyzi Zaryzinból f. hó 20-tól. Az egész főkormányzóságban, beleértve a kirgiek kerületét, nem fordultak elő újabb megbetegedések, korábban megbetegedtek sem léteznek már. A külföldi orvosok megérkeztek és ma bemutatták magukat. Asztrahánnal a közlekedés a Volgán át nagy csónakokkal eszközöltetik. Teplitz, febr. 21. Hauer igazgató és Zsigmondy mérnök ma ide érkeztek. Mahler robbantási mérnök ma érkezik. Holnap d. e. 10 órakor, az istentisztelet után ünnepélyesen megkezdik a főforrás leásását. New York, febr. 20. Kingstonból jelentik, hogy Haiti szigetén f. hóny ikén a felkelők és a kormány csapatai közt ütközet volt, melyben 29 katona elesett, 89 megsebesült. A lázadók vesztesége jelentékeny volt. A döntő harcz akkor lesz, ha a csapatok meg lesznek erősítve. A Pesti Napló tárczája. De Sardes marquisné. Irta: Daudet Ernő. ELSŐ KÖTET. Josiah Mari. II. (Folyt.) Mint Wellysney úr törvényes neje, és vagyonának biztos örököse, e hetven éves ember halála elegendő arra, hogy ő szabadságát visszanyerje, és hogy Miksával zavartalanul élvezhesse a szerelem örömeit, még pedig óriási vagyon bőségében, mi mindig koronáját képezi minden dicsvágyó nő boldogságának. És ha e halál késelkednék, Mari a hitves és örökös minőségéből meríteni fogja a várakozásra szükséges türelmet, és Miksa szerelme és szenvedélye e várakozás hosszadalmasságában vigaszt fog neki nyújtani. Mari a legközelebbi jövő terveivel foglalkozott. Arra gondolt, hogy amint Wellysney úr nevét jogosan viseli, Párisba tér vissza. Ő habozás nélkül el akarta foglalni a világban azon helyet, melyet vagyona és szépsége biztosított neki. Rábeszéli Miksát is, hogy kövesse példáját, és azon tudatban, így ez mellette van, és őt szereti, nem igen nagy 'dalommal fogja megvárni a pillanatot, midőn fele lehet. Josiah Mari nem tartozott azon teremtményeközé, kik az elvetemedettség ösztönével jönnek a vígra, vagy valamiféle bélyeggel, mely őket a szégyeníes vagy bűnös végzetre előjegyezi. Ő nemes érzelmeket is táplált szívében, és bármennyi hibát is kövvetett volt el, azért még mindig bizonyos értelemben becsületes asszony volt. Ha Wellysney úr, miután nőül veszi, nem késik őt özvegygyé és gazdaggá tenni ; ha Miksa tovább is szereti és férje leend, akkor Mari sorsával megelégszik, boldogan és nyugodtan él, szabad árt engedve ambíczióinak, elegáns és világi hajlamainak, anélkül, hogy boldogságán csorbát ejtene. De ha a hűség, melyet becsületünk iránt tanúsítunk, ily feltételeknek van alárendelve, akkor e hűség igen felületes és kétes, s akik a hűséget így értelmezik, azoktól minden kitelik. Mialatt Mari álmaiban elremerengett,egyszerre az országúton, mely a birtok parkja és a part közt vonult el, lódobogást hallott. Néhány percz múlva egy lovas jelent meg a nagy kapu előtt, mely nyitva állott Delmasis úr kocsijának jötte miatt. A lovas belépett a parkba, és egyenesen az istállók felé tartott. Itt átadva lovát egy lovásznak, a ház felé irányozta lépteit. Mari Miksára ismert. Wellysney úr, ki nyaralóját sokszor megnyitá a Vannes-i társaságnak, sok barátra tett itt szert. Szép estéken, e barátok a villát gyakran tűzték ki sétaczélul, hogy az öreg úr egészsége felől kérdezősködhessenek, és hogy üdvözölhessék nejét. Ezen ismerősök közt Miksa volt a leggyakoribb látogató. Jötte tehát nem volt rendkívüli esemény. Daczára ennek, Mari igen nagy zavarba jött, midőn ráismert. Talán azon emlék miatt, melyet a köztük folyt reggeli jelenet felidézett lelkében ? Vagy talán, félt attól, hogy e fontos pillanatban, Miksa meglephetné a szertartást, mely készülőben volt? Valószínű, hogy mind a két ok egyenlőkép fokozta nyugtalanságát. — Nem szabad neki ma este itt maradni! szólt magában. És nem törődve a meggondolatlansággal, melyet elkövet, elhagyta szobáját és gyorsan lesietett. A parkban volt, még mielőtt Miksa egy kígyózó fa- sorban lassú léptekkel haladva a ház felé, elérte a terrasse lépcsőzetét. — Hova megy ön Miksa? — kérdezte tőle röviden. — Hova megyek ? mondá amaz, valószínüleg Wellysney úrhoz. — Ön nem fogja látni. Ő nem fogadhat el senkit. — Beteg talán ? — Igen, beteg, nehéz beteg, felelte Mari, az ürügyet megragadva, melyet Miksa neki szolgáltatott.. Wellysney úr hivatta Delmasis urat, a vannesi lelkészt, és jelenleg el van zárva vele. — De uralkodjék magán, kedves barátnőm, mondá ekkor Miksa, kezét megragadva, ön roppant izgatott. Férjének roszulléte nem lesz aggasztó, meg vagyok győződve. Különben ajánlom magamat rendelkezésére . .. — Nem, nem, távozzék azonnal, kérem önt. — Ön küld el engemet ? — Igen,én küldöm önt, mert kell; ön nem maradhat itt ma este — Minő különösen beszél ön velem, Mari! — Majd későbben mindent megmagyarázok, de most izgalomból távozzék. — Ön elrémít! De azért, nem kérdek semmit, nem akarok semmit tudni. Szót fogadok önnek, és megyek ; de ha önt átengedem a veszélynek, melyet előérzek és sejtek, noha ön megtagadja annak közlését, ön nem követelheti tőlem, mikép holnapig várjak, hogy megtudhassam várjon legyőzte-e ön azt. E kifakadás, mely a legőszintébb és az odaadó szerelem aggodalmát árulta el, Mari szivét végtelenül megindította. Meglehet, hogy lelke mélyében azon örömteljes boldogságra gondolt, melyet élvezne, ha a győzelem után, fejét kedvese szivén pihentethetné. — Nem tudok önnek semmit sem megtagadni, szólt némi zavarral. Legyen, tizenegy órakor a gesztenye ligetben. A kis ajtó nyitva lesz, mint ma reggel. Várjon reám ott, hol ma találkoztunk. Ez lesz az első találkozás, melyet önnek éjjel engedélyezek ; ez lesz egyszersmind az utolsó is, mert ön nem akarhatja, hogy kénytelen legyek pirulni azért, mert önt szerettem. — Köszönöm, szólt suttogva Miksa. Ezután lázas hévvel magához szorítva a nőt, ki őt rászedte, homlokán megcsókolta, és sietve távozott, lépteit az istálló felé irányozva, hol lovát viszszahagyta. — Ah! Brigi János úr, gondolta magában Mari, nem sok híja volt, hogy ön nagy bajt okozhatott volna nekem. De ön elkésett, és én már nem félek öntől. A megindulás folytán egészen megtörve,lassan haladt a ház felé, visszatért szobájába,hol elzárkózott, és várta, míg Wellysney úr hivatja. Midőn elhagyta a parkot, egy férfi bújt elő egy bokorból, mely csak néhány lépésnyire volt a helytől, hol az elbeszélt jelenet történt. E férfi Brigs János volt. — Ez igen jó gondolat volt tőlem, itt sétálgatni e szép parkban, mig az idő tiz órára jár, szólt magában, és a holdvilág igen készséges szolga, minthogy egy hatalmas és nem várt bizonyítékhoz juttatott. És most folytassuk sétánkat! És lassú léptekkel halatt fel s alá a fasoron, lehajtott fejjel, és kezeit kabátja zsebeibe rejtve, mig az óra, mely a villa nagy ajtaja felett volt és melynek gyöngyház felszínét a hold megvilágitá, 10 órát mutatott. — Itt a határidő szólt halkan. Brigs János, derék barátom, te szamár vagy, ha Wellysney bácsi holnap nem úgy csinálja végrendeletét, amint te óhajtod! Midőn Brigs János a terrassera érkezett, az üveg ajtó feltárult, egy inas jelent meg, ki így szólt hozzá: ■ ■* — Várják önt uram, és nekem az a parancsom van, hogy önt uram szobájába vezessem. — Menjen előre, követem, felelte Brigs János. A hosszú folyosó végén, az első emeleten, az inas ajtót nyitott és felszólita Brigs Jánost, hogy lépjen be. Azután az ajtót ismét betevő, viszszavonult és Brigs János egyedül maradt a kis szalonban, melyet az asztalon álló lámpa világított meg. Wellysney úr azonnal megjelent. Unokaöcscse észrevette, hogy feketében van öltözve, hogy fehér nyakkendőt visel és hogy kabátját néhány érdemjel és kereszt díszíti. — Ah! nagybátyám, ön mit sem szólt arról, hogy felöltözködjem! mondá Brigs János szemrehányólag. — Ki fogom önt menteni, mert ön nem tudhatta, miután nem szóltam önnek semmit, felelte némi jóindulattal Wellysney úr. De figyeljen reám, mert az idő rövid. Wellysney úr hangjában olyan ünnepélyes jelleg volt, hogy Brigs János előérzete azt súgta, hogy igen komoly és rendkívüli közleményt fog hallani. Nagy szemeit várakozva kimeresztő. — Gondolkoztam azon ajánlatok felett, melyeket ön nekem tett, szólt hozzá nagybátyja, és nekem felelni kell azokra. — Kész vagyok önt meghallgatni, nagybátyám. — Önt feleségem bízta meg, hogy szólítson fel, mikép ismét megkezdjem vele az együttlétet. — Igen, igy van. — És hogy fenyegessen gyámság alá helyeztetéssel, ha kivonatát nem volnék hajlandó teljesíteni ? (Folyt. köv.) Budapest, február 21. (Az országos szabad elvü kör) ma esti 6 órakor értekezletet tart. (A román püspökök ismert lépéséről két vidéki lap nyilatkozatát idézzük, melyek különös érdekkel bírnak, mert magyar-román ajkú lakosság érzületét tolmácsolják. A Máramaros azt fájlalja különösen,hogy Mihályi Viktor lugosi püspök is csatlakozott a demonstráló román püspökökhez, s így szól: »Hogy Mihályi Viktor is a tévedők között van , az nekünk megyebelieknek valóban fáj. Nem volnánk őszinték, ha elhallgatnók, hogy egy kiváló magyar nemesi család sarjadékától nem vártuk, s különösen fel nem tettük egy máramarosi románról. Mikor Erdélyben és az ország déli részén testvérharczra osztják a románt a magyar ellen, Máramarosban a magyar szabadságharcz szervezésének élén két román ajkú férfiú állott, Mán József és Mihályi Gábor. Becsülettel meg is feleltek a reájuk bízott feladatnak s panasztalan megadással, mint a haza hű fiai, tűrték el a kimért fogságot. Ennek a Mihályi Gábornak a fia Viktor, a lugosi püspök.« Az aradi Alföld igy szól: Szűnjenek meg már egyszer románajku polgártársaink a magyarban nemzetiségük s nyelvük ellenségét látni, szűnjenek meg, nekik minden nem tetsző velleitásért bennünket részakarat s elnyomási szándékkal gyanusitni, hanem lássák be, hogy a magyar állam polgárai, s hogy ez államnak irányukban is vannak elengedhetlen követelményei, melyekről le nem mondhat, ha csak nem akar csúfosan abdikálni s megszűnni. (Konstantinápolyból) távirják a Pol. Corr.-nak, hogy a tárgyalásokhoz, melyek ez idő szerint Zichy gróf és Karatheodory pasa közt folynak, a porta második meghatalmazottjává Munif effendi neveztetett ki. (Layard angol nagykövet) Trieszten és Bécsen utazik Angliába, hol szabadságidejét tölteni fogja. (A helyzet Kelet-Ruméliában és Bulgáriában.) Sofiából Írja február 9. kelettel a Pol. Corr. levelezője , Dondukoff-Korzakoff herczeg kevéssé van megelégedve a dolgok állásával Kelet-Ruméliában. Noha a berlini kongreszszus ezen alkotását soha sem becsülte valami sokra, nézete mégis oda irányult, hogy a ruméliaiaknak nem szabad a dolgot a tulsfigig vinniök. Erős oppozíczió a tartomány önálló szervezete ellen, örökös tüntetés a berlini kongresszus műve ellen, — mindez megfelel a herczeg számításainak, de a mi e határon túlmegy, az sehogy sem illik a mai helyzet keretébe, s igy a herczegnek a kelet-ruméliai bolgárok ilyes, úgyszólván programmellenes magatartása ellen határozottan föl kell lépni. Természetes tehát, hogy Szolypin tábornok tudósításai azon anarchikus eseményekről, melyek ugyanazon időben Haskiölben és Girpánban fölmerültek, a herczeget igen kellemetlenül érintették. E mellett a herczeg a czártól is levelet kapott, mely azon óhajnak ad kifejezést, hogy gondoskodni kell a nyugalom fenntartásáról, az orosz csapatok elvonulásáig, Kelet-Ruméliában és Bulgáriában. Domontovics irodafőnök ennek folytán megbizatott, hogy a herczeg nevében Szolypin tábornokhoz levelet intézzen, melynek eszmemenete körülbelül következő : »Ön ismeri a súlyos áldozatot, melyet felséges uralkodónk Európa békeérdekeinek és a saját birodalma békeszükségletének hozott. Oroszországnak bele kellett egyeznie Bulgária kettéválasztásába, az időre bízva, hogy megkoronázza a munkát, mely népünknek annyi drága vérébe került. Mi a felszabadított ország mindkét részében addig azért maradtunk, hogy a szükséges szervezetet életbe léptethessük. Feladatunk abban áll, hogy sértetlenül megóvjuk a talajt, melyre állandó intézmények nőhetnek; első gondunk tehát az, hogy a rend és nyugalom meg ne ingattassanak. Azt is tudja ön, hogy szilárd akarata a czárnak, hogy az orosz katona egyenruhája mindenkor és mindenütt a törvényesség jelképének tekintessék. A szaporodó kihágások az ön kormányzósága területén, e szempontból nézve idegenséget kelthetnek. Bizonyára mi vagyunk a legkevésbbé hivatva, szembelépni a bolgár nemzet természetes törekvésével. De tekintve a helyzetet, mégis azt kell követelnünk, hogy e törekvések a megengedettnek határain túl ne menjenek. Számítunk reá, hogy Kelet-Rumélia bolgárai belátják, hogy helyzetünk nehézségeit szaporítanak nem szabad s így legitim törekvéseiket alkalmasabb időre halasztják.« Egészen hasonlók az okok, melyek Dondukov- Korzakoff herczeget arra indították, hogy a keletruméliai bolgár lakosság által a notable-gyűlésbe választott tagokat röviden, de határozottan elutasítsa. »Az egész nemzetnek még nincs képviselete; a Tirnovában összeülő gyűlés csak Duna-Bulgária bolgár lakosságát fogja képviselni. Ama nap, melyen az összes bolgároknak egy hazájuk és egy parliamentjök lesz, emberi számítás szerint nincs ugyan távol, de még nem érkezett el és időszerűtlen, a logikával és politikával ellenkező akczióval az óhajtott óra nem hozatik közelebb, hanem épen elhalasztatik« — mondd a herczeg egy eski-zágrai,előkelő egyénnek,a ki ide jött, hogy kieszközölje a kelet-ruméliaiak bebocsáttatását a tirnovai gyűlésbe. Mig az üres tüntetéseket s a czéltalan izgatásokat perhorreskálják, addig mindent megtesznek, ami alkalmasnak mutatkozik az Oroszország által is elismert bolgár aspiráczióknak reális alapot adni, melyen nem hosszú idő múlva a pánbulgárok álma az egységről, fölépíthető. Ez a törekvés mindenek előtt visszatükröződik a bulgáriai és kelet-ruméliai miliczia szervezetében. Azon 800 tiszti és altiszti állásból, mely a miliczhadseregben van, négy-ötöd részt oroszokkal töltöttek be. A legfontosabb fegyvernem, a tüzérség, Kelet- Ruméliában orosz kézben van és pedig a nagyon tehetséges Hamilton orosz ezredes kezében,aki szigorú parancsot kapott, hogy a tüzérséget a lehető legjobban kifejleszsze. Az ujonczok betanítóit a 14. orosz hadtestből vették, az orosz ágyuk és lőszer egy negyed része Kelet-Ruméliában és Bulgáriában marad s igy a bulgár miliczia igen nagy akczióképességgel fog bírni. Orosz körökben e hadseregbe sokkal több reményt helyeznek, mint a hevesvérű bolgár agitátorok üres tüntetéseibe. Ami a rendőri kódexbe való. A vidékről, febr. 18. A P. N. 34 és 39. számú esti kiadásaiban, a fenti czim alatt két igen érdekes közlés jelent meg, melyekben olyan dolgok adatnak elő, melyek a gondolkodni szerető emberek előtt sokkal fontosabbak, mint első tekintetre látszanak. Tehát megérdemlik hogy több oldalról illusztráltassanak. Sok van azokban elmondva, de még nincs minden elmondva. Van hazánknak sok olyan vidéke, ahol a mezőgazdászat legnagyobb veszedelme a pálinkai vár nagymérvű elharapózásában rejlik, mert mezei munkásokat és cselédeket csak úgy lehet kapni, ha munka közben folytonosan pálinkával traktáltatnak, mégpedig ugyancsak bőven ! A mezőgazdák azon kellemetlen helyzetben vannak, hogy ha mezei munkáikban a hátramaradás,vagy teljes fennakadás veszélyének kitéve lenni nem akarnak, humanitárius elveiket félre kell tenniök, s a lassan, de biztosan ölő mérget, a szeszadó miatt mesterségesen készített pálinkába tavaszi munka megkezdésétől késő őszig, naponkint kétszer, háromszor, sőt a kaszálás ideje alatt négyszer kell osztaniok minden munkásnak, legyen az ember vagy gyermek, férfi vagy asszony, vagy leány, az mindegy. Iszszák egyaránt, mint a vizet, s nem kis adagokban, hanem 1110 literes üvegekkel egyszerre, s naponkint 1/4—1/2 litert kell számítani fejenként. A mely gazda ezt tenni nem akarja, az nem kap munkást, még ha a rendes napszámnál nagyobb bért igér is. Midőn téli időben a mezei munka szünetel, a pálinkának akkor is meg kell lenni, s ha a munkás másként beszerezni nem tudja, oda adja a kenyérnek való gabonáját pálinkáért, s maga és családja burgonyán tengeti életét, mely — mint tudjuk — melléktápláléknak igen jó, de fő tápszernek nem elég arra, hogy attól erősek legyenek, s gyermekeik is erőteljesekké fejlődjenek. Sőt az is gyakran megtörténik, hogy a cseléd a konvenciójában járó húsilletékét pálinkaalakban hordja el a húsmérésből. Mindezeknek természetes következése: a munkásosztály elcsenevészése, elpusztulása, a lakosságnak szemlátomást apadása, amint ez már vidékünkön fájdalom nagyon is tapasztalható, sőt számokban is kifejezhető, mert például a sok közzül vegyük elő a község népmozgalmi tabelláját, s mit tanulunk abból ? Azt, hogy bár azon község levegője és vize a lehető legegészségesebb, mégis az utóbbi két év alatt a lelkek száma 100-ról 88-ra szállott le, tehát 12°/0 a lakosság számának apadása, pedig ebből csak l°/0 esik az 1873-iki kholerára. Ezen iszonyú nagymérvű halandóságnak egyedüli oka a fent leírtakban rejlik, s könnyű kiszámítani, hogy ha a bajnak eleje nem vétetik, nem telik bele 50 év, s ezen vidéken se cselédet, se napszámosokat, se katonát, se honvédet nem fognak kapni. Ezen baj orvoslására az első közlésben ajánlatba hozott törvénycikkek nem lennének elégségesek, mert ezen nép annyira megszokta már ezen veszedelmes mérget, hogy fél liter pálinkától még nem részeg, tehát még annyit naponként büntetlenül fogyaszthatna, pedig azon mennyiség, naponkénti használat mellett, elegendő arra, hogy egészségét aláásva, a legelső kisebbszerű meghűlés, melyet egészséges testszervezet könnyen kiheverne, előhozza náluk a tüdőgyulladást, vagy más akut betegséget, s elhalnak ifjan, vagy férfi koruk kezdetén. Véleményem szerint ezen bajnak csak úgy lehetne elejét venni, ha arra is szigorú törvény alkottatnék, hogy a munkásnak pálinkát követelni, a munkát adónak pedig pálinkát osztogatni, s a munkásokat pálinka-adással magához csalogatni, egyátalában nem szabad, s az ezen szabály ellen vétők pénzbírsággal büntettetnének. Ezen kérdésnél bizonyos aggodalmat nem titkolhatok el. Ugyanis tapasztaltuk már többször, hogy azon kevés törvény is, mely a mezőgazdászat érdekeit ápolni czélozta, igen hiányos. Például ott van a cselédtörvény, mit javított a helyzeten? Semmit. Ott van a vadászati törvény, mi lett eredménye? Az, hogy miatta úgy elszaporodtak a ragadozó vadállatok, hogy télen át az ólakból is elhordják az apróbb házi állatokat. — Úgy ezen törvény alkotása is, ha csak arra irányul, hogy a részegeskedés büntettessék, s az ártalmas ingrediencziák hozzáadásával készített pálinka használata meggátoltassék, de a munkásoknak pálinkát osztogatni továbbra is az eddigi gyakorlat szerint szabad, akkor a helyzet nem lesz jobbá, sőt a gazdákra nézve rosszabbá lenne, mert az ugyanazon dimenzióban fogyasztandó pálinkát sokkal drágábban kellene fizetnie, mint eddig fizette. Szabályszerűen készített pálinkának literje bizonyosan lenne 40 krajczár, míg az eddig használatban volt úgynevezett »bundesz« literje csak 13—20 krajczár. Igenis, meg vagyok győződve, hogy az ide vonatkozó törvénynek csak úgy lenne kellő hatása, ha az általam javaslatba hozott záradék egy külön §-t képezne azon törvényben. — A mellett arról is gondoskodni kellene, hogy ezen törvény foganatosítására minden községben legyen bíró, mert ha egynapi járásnyira kell mennie a panaszt tenni akarónak — mint a cselédtörvény szerint kell, — akkor ez a törvény is haszonnélküli, irott malaszt marad. Ahhoz, hogy valaki az iszákosság elleni törvényt, ha reá bizatik, kezelje és foganatosítsa, nem kívántatik jogvégzettség, nem kívántatik ügyvédi és bírói oklevél. Elég arra józan fő és szigorú igazságszeretet.ilyent pedig minden községben lehetne találni, ki a bármi módon tudomására jutott ilynemű kihágást azonnal megvizsgálná s a törvényszerű ítéletet azonnal kimondaná, s végre is hajtaná. Nem engedelmeskedés, vagy ellenszegülés esetében az illetékes hatóságnak átadná, így bizonyosan meg lenne annak a kívánt jó eredménye. De ha ezen törvény alkotásánál is úgy scrupulozuskodnak a theoretikus kodifikátor urak, mint azt a bagatell ügyeknél tették, akkor nem érdemes reá időt és papírt vesztegetni. Az értelmiség sokat tűnődik ezen baj felett vidékünkön, de többnyire azon nézetben vannak, hogy a népnevelés lenne hivatva ezen bajt orvosolni. Fájdalom attól nagyon távol vagyunk, hogy a mi életidőnkben a népneveléstől ezen baj orvoslását remélhetnők, mert a mi vidékünkön a népnevelés most is azon stádiumban van, amint e század elején volt. Ez állítás igazságát következő eset fogja igazolni: Van egy község vidékünkön, (a név nem tartozik a dolog lényegére) melyben a népnevelés fontos ügye egy férfiú vállain nyugodott, s azon férfiú maga is oly példával ment elől, hogy ő maga is a pálinka ital áldozata lett. Ugyanis az élete delén lévő erőteljes férfi, a múlt évben, egyik délutáni fiestája után elballagott a korcsmába, az erős bundeszből valamivel többet falöntött, mint rendesen szokott. Késő este hazatámolygott, s reggel az iskolapadok között találtatott meghalva. Megjegyzendő, hogy ő nemcsak egyedüli néptanító, hanem egyedüli halottkém is volt a községben. A körorvos megvizsgálta s konstatálta, hogy a pálinka ölte meg. De ha már e tárgynál vagyunk, legyen szabad egy észrevételt kockáztatni. Mi is olvassuk a lapokban, hogy vannak már az országban tanfelügyelők is, de a mi vidékünk nem esett útjába egyiknek se. Azt is olvassuk a lapokban, hogy már másutt állami iskolák is vannak, sőt világot látott emberektől azt is halljuk, hogy e környéken is van már egy község, amelyben állami iskolát építettek ezelőtt néhány évvel, de azt is halljuk, hogy még e mai napig is üresen áll a szép épület s a községben mindinkább általánossá kezd lenni azon meggyőződés, hogy bsz azt legjobb lesz kiadni Korcsmának, mérjenek benne pálinkát. íme! ha e tárgyról írni akarunk, difficile est satyram non serbere! — Pedig ezek tények és pedig nagyon is elszomorító tények. Nem is az ország szélén van ez a vidék, hanem csaknem az ország közepén, Budapesttől épen hatodrésznyi távolban mint Bosznia, s mégis a vitéz magyarok Boszniába mennek czivilizálni, pedig a czivilizátori buzgalom közelebb is találna sokkal olcsóbb és hálásabb tért, ahol édes testvéreinket, saját nemzettestünk egyes szerves részeit lehetne és kellene megmenteni az elpusztulástól. Ezen dolgokra nagyon ráillik, amit egykor olvastam; t. i. egy amerikai polgárnő, négy apró gyermek anyja, azt vette a fejébe, hogy neki azon magasztos missziót kell betöltenie, hogy nem csak saját telepítvényükön, hanem a szomszéd helységekben is, jótékony nőegyleteket kell szerveznie. E végre körutakat tett, aláírókat, részvényeseket gyűjtött, értekezleteket, gyűléseket hitt össze, ott a női hivatás magasztosságát szép szónoklatokban s felolvasásokban dicsőítette stb. valószínűleg mandátumot is adatott magának. Saját gyermekeit pedig a maga házánál elhanyagolván, azok mind elpusztultak. — Egyik megvakult, mert a másik czivakodás közben kiütötte a szemét. Másik púpos lett s elnyomorodott, mert leesett a létráról. A harmadik torkoskodásból felhajtotta az előtte hagyott kénsavas üveget, s nagy kínok között meghalt. A negyedik kútba esett s beléfult. De a lady azért csak folytatta az ő magasztos misszióját. Mi is igy vagyunk Bosznia czivilizácziójával. Itthon népünk elpusztul, mig ott a magasztos miszsziót teljesítjük. *w* Országgyűlés. A képviselőház ülése február 21-én. Elnök : Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Baross Gábor, Antal Gyula, Molnár Aladár. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kálmán, Szapáry Gyula gr., Pauler Tivadar, Bedekovics Kálmán. Az ülés kezdődik i. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök benyújtja Bács-Bodrog megye feliratát, a közhasználatban álló utaknak jókarban elhelyezéséről és fenntartásáról néhány új szakasz felvétele iránt. Fehér megye közönségének két feliratát, a köd által okozott károknak az adóleengedés alapjául szolgáló elemi csapások közé leendő felvétele és a fényűzési adók megszüntetése tárgyában. A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Elnök : T. ház ! Tegnapi gyászjelentésem kapcsában jelentem a t. háznak, hogy a tegnap 1210 órakor rövid betegség után tevékeny életének 77. évében elhunyt t. képviselőtársunknak, Zsedényi Edének hűlt tetemei f. évi február 22-én délután 3 órakor Budapesten az evangélikus templomban fognak beszenteltetni ; f. évi február 24-én délután 3 órakor pedig Lőcsén az ágostai hitvallás szertartásai mellett örök nyugalomra tétetni. Azt hiszem, hogy a t. ház közérzületével találkozom, midőn azt vagyok bátor indítványozni, hogy a budapesti evangélikus templomban tartandó vég-