Pesti Napló, 1879. február (30. évfolyam, 28-51. szám)

1879-02-21 / 45. szám

45. szám. Budapest, 1879. péntek, február 21. 30. évi folyam. Szerkesztési irodái Barátok-tere, Athen­aeum-épület. A lap szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Bar­átok-tere, Athenaeum-épület,­ A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendőők. ESTI KIADÁS* Előfizetési feltételek* Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 f­rt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felüőfizetés évnegyedenké­nt 1 forint­os előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár esély napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 Pesti Napló kiadó-h­ivatalába Budapest) Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai. Szt.­Pétervár, febr. 20. A Ruszkij Mirnak külföldi lapokba is átment azon állítása, hogy az á­l­­lami kiadások csökkentésére kiküldött bizottság nem vizsgálhatta meg a hadügyi és ten­gerészeti miniszterek és a császári ház költségveté­sét — teljesen alaptalan. A bizottság elé terjesztet­ték az összes minisztériumok és alárendelt hatósá­gok költségvetéseit és a bizottság feljogosíttatott arra, hogy külön informác­iókat is szerezzen magá­nak. A bizottság munkálatainak csak a jövő évek költségvetéseire lesz gyakorlati hatásuk, mert az egyes kormányzati ágakban a bizottságnak a czár által helybenhagyott javaslatai szerint kell majd eljárni. Róma, febr. 20. Báró Haymerle osztrák­­magyar nagykövet tegnap este ő Felségeik tisztele­tére bált rendezett, melyen a diplomácziai testület és számos notabilitás volt jelen. A bál fényesen sikerült. Berlin, febr. 20. A birodalmi gyűlés 122 sza­vazattal (210 közül) L­u­c­i­u­s­t választotta másod­elnöknek, ki a választást el is fogadta. Seydevitz 75 szavazatot kapott, a többi szavazatok több jelölt közt oszoltak meg, vagy érvénytelenek voltak. Versailles, febr. 20. (A kamarából.) Az a­m­­nesztiatörvény javaslat tárgyalása ma kez­dődött. Louis Blanca teljes amnesztia mellett érvelt, mire Andrieux előadó felelt. L­e­r­o­y­e­r igazságügyminiszter megbélyegzi a commune­t, tagadja, hogy a commune a viszonyok kifolyása lett volna, kijelenti, hogy az régtől fogva előkészített szoczialista mozgalom volt, mely súlyosító körülmények közt, az ellen­ség jelenlétében valósíttatott meg. Lehetetlen am­nesztiát adni azon lázadóknak, kik a communet hely­re akarják állítani, nem lehet dicsőíteni azon ténye­ket, melyekért ők elítéltettek. Szóló tagadja, hogy a közvélemény többsége a teljes amnesztiát pártolja, a vidéki nép elveti azt. A miniszter kijelenti, hogy ő még akkor sem fogadná el az amnesztiát, ha a nép óriási többsége követelné. A képviselőknek kötelességük a kormányt tá­mogatni és a közvéleménynek ellenszegül­­n­i, mihelyt érzik, hogy a kormánynak van igaza. Szaló megjegyzi azután, hogy a javaslat szerint csak 1160 elítélt lesz az amnesztiából kizárva, ezek­nek később meg lehet kegyelmezni. Végül felhívja a kamarát, ne tagadja meg bizalmát a kormánytól. (Tetszés.) Felszólalt még ezután az intransigens Naquet a teljes amnesztia mellett, mire az általános vita befejeztetett, a részletes vita holnap kezdődik. A szenátus 159 szavazattal 3 ellenében el­fogadta az ágostai hitfelekezet újjá­szervezéséről szóló javaslatot, mely szerint e feleke­zet szervező zsinatot rendszeresíthet. Varsó, febr. 20. A Visztula a jégtorlódás kö­vetkeztében megáradt és attól lehet tartani, hogy a folyó mintegy tíz versztnyire más medret fog választani. Elrendeltetett a jég szétrobbantása dynamittel. Bécs, febr. 21. Határozottan állítják, hogy Herbst egészségügyi okokból lemondott dele­­gátusi mandátumáról. London, február 20. éjjel. Az alsó házban Northcote miniszter azt felelé Cartwright kérdé­sére, hogy Harrison jelentését a török pénz­ügyekről még nem kapta meg, a kormány nem ígérte meg, hogy a kölcsönre zálogul lekötött török bevételek beszedésére és ellenőrzésére a parliament előzetes szentesítése nélkül biztosokat fog kinevezni. A kormány még nem tárgyalta Tocqueville tervét. A hírt, hogy Kairóban zavargások történ­tek és hogy N­u­b­a­r pasa visszalépett, megerősítik, hanem arról, hogy Wilson is lemondot volna, a kormány mit sem tud. London, febr. 21. Ma kabinettanács volt. Lord Beaconsfield ismét felgyógyult. Az 1878/9-iki hadügyi költségvetés 15,645.700 font sterling, holott a múlt évben 17,791.300 font volt. A hadsereg létszáma, az Indiá­ban levő csapatokat nem számítva be, 135.625 em­ber, míg a múlt évben 135.452 ember volt. New­ Castle, febr. 21. A Tyne menti hajó­gyári munkások közt általános strike ütött ki. — Több ezer munkás vonakodik dolgozni. Szent-Péterb­ár, febr. 21. Loris­ Melikoff sürgönyzi Zaryzinból f. hó 20-tól. Az egész főkormányzóságban, beleértve a kir­giek kerületét, nem fordultak elő újabb megbetege­dések, korábban meg­betegedte­k sem lé­teznek már. A külföldi orvosok megérkeztek és ma bemutatták magukat. Asztrah­ánnal a közlekedés a Volgán át nagy csónakokkal eszközöltetik. Teplitz, febr. 21. Hauer igazgató és Zsig­mondy mérnök ma ide érkeztek. Mahler robban­tási mérnök ma érkezik. Holnap d. e. 10 órakor, az isten­tisztelet után ünnepélyesen megkezdik a főfor­rás leásását. New York, febr. 20. Kingstonból jelentik, hogy Haiti szigetén f. hó­ny ikén a felkelők és a kor­mány csapatai közt ütközet volt, melyben 29 ka­tona elesett, 89 megsebesült. A lázadók vesztesége jelentékeny volt. A döntő harcz akkor lesz, ha a csa­patok meg lesznek erősítve. A Pesti Napló tárczája. De Sardes marquisné. Irta: Daudet Ernő. ELSŐ KÖTET. Josiah Mari. II. (Folyt.) Mint Wellysney úr törvényes neje, és vagyo­nának biztos örököse, e hetven éves ember halála elegendő arra, hogy ő szabadságát vissza­nyerje, és hogy Miksával zavartalanul élvezhesse a szerelem örömeit, még pedig óriási vagyon bőségében, mi min­dig koronáját képezi minden dicsvágyó nő boldogsá­gának. És ha e halál késelkednék, Mari a hitves és örökös minőségéből meríteni fogja a várakozásra szükséges türelmet, és Miksa szerelme és szenvedélye e várakozás hosszadalmasságában vigaszt fog neki nyújtani. Mari a legközelebbi jövő terveivel foglal­kozott. Arra gondolt, hogy a­mint Wellysney úr nevét jogosan viseli, Párisba tér vissza. Ő habozás nélkül el akarta foglalni a világban azon helyet, me­lyet vagyona és szépsége biztosított neki. Rábeszéli Miksát is, hogy kövesse példáját, és azon tudatban, így ez mellette van, és őt szereti, nem igen nagy 'dalommal fogja megvárni a pillanatot, midőn fele­­­ lehet. Josiah Mari nem tartozott azon teremtmények­özé, kik az elvetemedettség ösztönével jönnek a ví­gra, vagy valamiféle bélyeggel, mely őket­ a szégyen­­í­es vagy bűnös végzetre előjegyezi. Ő nemes érzel­meket is táplált szívében, és bármennyi hibát is köv­­­vetett volt el, azért még mindig bizonyos értelemben becsületes asszony volt. Ha Wellysney úr, miután nőül veszi, nem késik őt özvegygyé és gazdaggá ten­ni ; ha Miksa tovább is szereti és férje leend, akkor Mari sorsával megelégszik, boldogan és nyugodtan él, szabad árt engedve ambíczióinak, elegáns és világi hajlamainak, anélkül, hogy boldogságán csorbát ej­tene. De ha a hűség, melyet becsületünk iránt tanú­sítunk, ily feltételeknek van alá­rendelve, akkor e hű­ség igen felületes és kétes, s a­kik a hűséget így ér­telmezik, azoktól minden kitelik. Mialatt Mari álmaiban elremerengett,egyszerre az országúton, mely a birtok parkja és a part közt vonult el, lódobogást hallott. Néhány percz múlva egy lovas jelent meg a nagy kapu előtt, mely nyitva állott Delmasis úr kocsijának jötte miatt. A lovas belépett a parkba, és egyenesen az istállók felé tar­tott. Itt átadva lovát egy lovásznak, a ház felé irá­nyozta lépteit. Mari Miksára ismert. Wellysney úr, ki nyaralóját sokszor megnyitá a Vannes-i társaság­nak, sok barátra tett itt szert. Szép estéken, e bará­tok a villát gyakran tűzték ki sétaczélul, hogy az öreg úr egészsége felől kérdezősködhessenek, és hogy üdvözölhessék nejét. Ezen ismerősök közt Miksa volt a leggyakoribb látogató. Jötte tehát nem volt rend­kívüli esemény. Daczára ennek, Mari igen nagy za­varba jött, midőn ráismert. Talán azon emlék miatt, melyet a köztük folyt reggeli jelenet felidézett lelké­ben ? Vagy talán, félt attól, hogy e fontos pillanat­ban, Miksa meglephetné a szertartást, mely készü­lőben volt? Valószínű, hogy mind a két ok egyenlő­kép fokozta nyugtalanságát. — Nem szabad neki ma este itt maradni! szólt magában. És nem törődve a meggondolatlansággal, me­lyet elkövet, elhagyta szobáját és gyorsan lesietett. A parkban volt, még mielőtt Miksa egy kígyózó fa-­­ sorban lassú léptekkel haladva a ház felé, elérte a terrasse lépcsőzetét. — Hova megy ön Miksa? — kérdezte tőle röviden. — Hova megyek ? mondá amaz, valószínüleg Wellysney úrhoz. — Ön nem fogja látni. Ő nem fogadhat el senkit. — Beteg talán ? — Igen, beteg, nehéz beteg, felelte Mari, az ürügyet megragadva, melyet Miksa neki szolgáltatott.. Wellysney úr hivatta Delmasis urat, a vannesi lel­készt, és jelenleg el van zárva vele. — De uralkodjék magán, kedves barátnőm, mondá ekkor Miksa, kezét megragadva, ön roppant izgatott. Férjének roszulléte nem lesz aggasztó, meg vagyok győződve. Különben ajánlom magamat ren­delkezésére . .. — Nem, nem, távozzék azonnal, kérem önt. — Ön küld el engemet ? — Igen,én küldöm önt, mert kell; ön nem ma­radhat itt ma este — Minő különösen beszél ön velem, Mari! — Majd későbben mindent megmagyarázok, de most izgalomból távozzék. — Ön elrémít! De azért, nem kérdek semmit, nem akarok semmit tudni. Szót fogadok önnek, és megyek ; de ha önt átengedem a veszélynek, melyet előérzek és sejtek, noha ön megtagadja annak közlé­sét, ön nem követelheti tőlem, mikép holnapig vár­jak, hogy megtudhassam várjon legyőzte-e ön azt. E kifakadás, mely a legőszintébb és az odaadó szerelem aggodalmát árulta el, Mari szivét végtele­nül megindította. Meglehet, hogy lelke mélyében azon örömteljes boldogságra gondolt, melyet élvezne, ha a győzelem után, fejét kedvese szivén pihen­tethetné. — Nem tudok önnek semmit sem megtagadni, szólt némi zavarral. Legyen, tizenegy órakor a gesz­tenye ligetben. A kis ajtó nyitva lesz, mint ma reg­gel. Várjon reám ott, hol ma találkoztunk. Ez lesz az első találkozás, melyet önnek éjjel engedélyezek ; ez lesz egyszersmind az utolsó is, mert ön nem akarhatja, hogy kénytelen legyek pirulni azért, mert önt szerettem. — Köszönöm, szólt suttogva Miksa. Ezután lázas hévvel magához szorítva a nőt, ki őt rászedte, homlokán meg­csókolta, és sietve tá­vozott, lépteit az istálló felé irányozva, hol lovát visz­­szahagyta. — Ah! Brigi János úr, gondolta magában Ma­ri, nem sok híja volt, hogy ön nagy bajt okozhatott volna nekem. De ön elkésett, és én már nem félek öntől. A megindulás folytán egészen megtörve,lassan haladt a ház felé, visszatért szobájába,hol elzárkózott, és várta, míg Wellysney úr hivatja. Midőn elhagyta a parkot, egy férfi bújt elő egy bokorból, mely csak néhány lépésnyire volt a helytől, hol az elbeszélt je­lenet történt. E férfi Brigs János volt. — Ez igen jó gondolat volt tőlem, itt sétálgatni e szép parkban, mig az idő tiz órára jár, szólt magá­ban, és a holdvilág igen készséges szolga, minthogy egy hatalmas és nem várt bizonyítékhoz juttatott. És most folytassuk sétánkat! És lassú léptekkel halatt fel s alá a fasoron, lehajtott fejjel, és kezeit kabátja zsebeibe rejtve, mig az óra, mely a villa nagy ajtaja felett volt és mely­nek gyöngyház felszínét a hold megvilágitá, 10 órát mutatott. — Itt a határidő­ szólt halkan. Brigs János, derék barátom, te szamár vagy, ha Wellysney bácsi holnap nem úgy csinálja végrendeletét, a­mint te­­ óhajtod! Midőn Brigs János a terrassera érkezett, az üveg ajtó feltárult, egy inas jelent meg, ki így szólt hozzá: ■ ■* — Várják önt uram, és nekem az a parancsom van, hogy önt uram szobájába vezessem. — Menjen előre, követem, felelte Brigs János. A hosszú folyosó végén, az első emeleten, az inas ajtót nyitott és felszólita Brigs Jánost, hogy lépjen be. Azután az ajtót ismét betevő, visz­­szavonult és Brigs János egyedül maradt a kis sza­lonban, melyet az asztalon álló lámpa világított meg. Wellysney úr azonnal megjelent. Unokaöcscse észre­vette, hogy feketében van öltözve, hogy fehér nyak­kendőt visel és hogy kabátját néhány érdemjel és kereszt díszíti. — Ah! nagybátyám, ön mit sem szólt arról, hogy felöltözködjem! mondá Brigs János szemrehá­­nyólag. — Ki fogom önt menteni, mert ön nem tud­hatta, miután nem szóltam önnek semmit, felelte némi jóindulattal Wellysney úr. De figyeljen reám, mert az idő rövid. Wellysney úr hangjában olyan ünnepélyes jelleg volt, hogy Brigs János előérzete azt súgta, hogy igen komoly és rendkívüli közleményt fog hallani. Nagy szemeit várakozva kimeresztő. — Gondolkoztam azon ajánlatok felett, melye­ket ön nekem tett, szólt hozzá nagybátyja, és nekem felelni kell azokra. — Kész vagyok önt meghallgatni, nagy­bátyám. — Önt feleségem bízta meg, hogy szólítson fel, mikép ismét megkezdjem vele az együttlétet. — Igen, igy van. — És hogy fenyegessen gyámság alá helyezte­téssel, ha kivonatát nem volnék hajlandó teljesíteni ? (Folyt. köv.) Budapest, február 21. (Az országos sz­ab­ad el­vü­ k­ö­r) ma esti 6 órakor értekezletet tart. (A román püspökök­ ismert lépéséről két vidéki lap nyilatkozatát idézzük, melyek különös ér­dekkel bírnak, mert magyar-román ajkú lakosság ér­zületét tolmácsolják. A Máramaros azt fájlalja különösen,hogy Mihályi Viktor lugosi püspök is csatlakozott a de­monstráló román püspökökhez, s így szól: »Hogy Mi­hályi Viktor is a tévedők között van , az nekünk me­gyebelieknek valóban fáj. Nem volnánk őszinték, ha elhallgatnók, hogy egy kiváló magyar nemesi család sarjadékától nem vártuk, s különösen fel nem tettük egy máramarosi románról. Mikor Erdélyben és az ország déli részén testvérharczra osztják a románt a magyar ellen, Máramarosban a magyar sza­­badságharcz szervezésének élén két román ajkú férfiú állott, Mán József és Mihályi Gábor. Becsület­tel meg is feleltek a reájuk bízott feladatnak s panasztalan megadással, mint a haza hű fiai, tűrték el a kimért fogságot. Ennek a Mihályi Gábornak a fia Viktor, a lugosi püspök.« Az aradi Alföld igy szól: Szűnjenek meg már egyszer románajku polgártársaink a magyarban nemzetiségük s nyelvük ellenségét látni, szűnjenek meg, nekik minden nem tetsző velleitásért bennünket részakarat s elnyomási szándékkal gyanusitni, hanem lássák be, hogy a magyar állam polgárai, s hogy ez államnak irányukban is vannak elengedhetlen köve­telményei, melyekről le nem mondhat, ha csak nem akar csúfosan abdikálni s megszűnni. (Konstantinápolyból) távirják a Pol. Corr.-nak, hogy a tárgyalásokhoz, melyek ez idő sze­rint Zichy gróf és Karatheodory pasa közt folynak, a porta második meghatalmazottjává Munif effendi ne­veztetett ki. (Layard angol nagykövet) Trieszten és Bécsen utazik Angliába, hol szabadságidejét töl­teni fogja. (A helyzet Kelet-Rum­éliába­n és Bulgáriában.) Sofiából Írja február 9. kelettel a Pol. Corr. levelezője , Dondukoff-Korzakoff her­­czeg kevéssé van megelégedve a dolgok állásá­val Kelet-Ruméliában. Noha a berlini kongresz­­szus ezen alkotását soha sem becsülte valami sokra, nézete mégis oda irányult, hogy a rumé­­liaiaknak nem szabad a dolgot a tulsfigig vin­­niök. Erős oppozíczió a tartomány önálló szer­vezete ellen, örökös tüntetés a berlini kongresszus műve ellen, — mindez megfelel a herczeg számításai­nak, de a mi e határon túlmegy, az sehogy sem illik a mai helyzet keretébe, s igy a herczegnek a kelet-ru­­méliai bolgárok ilyes, úgy­szólván programmellenes magatartása ellen határozottan föl kell lépni. Ter­mészetes tehát, hogy Szolypin tábornok tudósításai azon anarchikus eseményekről, melyek ugyanazon időben Haskiölben és Girpánban fölmerültek, a her­­czeget igen kellemetlenül érintették. E mellett a herczeg a czártól is levelet ka­pott, mely azon óhajnak ad kifejezést, hogy gondos­kodni ke­ll a nyugalom fenntartásáról, az orosz csapa­tok elvonulásáig, Kelet-Ruméliában és Bulgáriában. Domontovics irodafőnök ennek folytán megbizatott, hogy a herczeg nevében Szolypin tábornokhoz leve­let intézzen, melynek eszmemenete körülbelül követ­kező : »Ön ismeri a súlyos áldozatot, melyet felséges uralkodónk Európa békeérdekeinek és a saját biro­dalma békeszükségletének hozott. Oroszországnak bele kellett egyeznie Bulgária ketté­választásába, az időre bízva, hogy megkoronázza a munkát, mely né­pünknek annyi drága vérébe került. Mi a felszabadí­tott ország mindkét részében addig azért maradtunk, hogy a szükséges szervezetet életbe léptethessük. Feladatunk abban áll, hogy sértetlenül megóvjuk a talajt, melyre állandó intézmények nőhetnek; első gondunk tehát az, hogy a rend és nyugalom meg ne ingattassanak. Azt is tudja ön, hogy szilárd akarata a czárnak, hogy az orosz katona egyenruhája min­denkor és mindenütt a törvényesség jelképének te­kintessék. A szaporodó kihágások az ön kormányzó­sága területén, e szempontból nézve idegenséget kelt­hetnek. Bizonyára mi vagyunk a legkevésbbé hivatva, szembelépni a bolgár nemzet természetes törekvésé­vel. De tekintve a helyzetet, mégis azt kell követel­nünk, hogy e törekvések a megengedettnek határain túl ne menjenek. Számítunk reá, hogy Kelet-Rumélia bolgárai belátják, hogy helyzetünk nehézségeit sza­porítanak nem szabad s így legitim törekvéseiket alkalmasabb időre halasztják.« Egészen hasonlók az okok, melyek Dondukov- Korzakoff herczeget arra indították, hogy a kelet­­ruméliai bolgár lakosság által a notable-gyűlésbe választott tagokat röviden, de határozottan elutasítsa. »Az egész nemzetnek még nincs képviselete; a Tir­­novában összeülő gyűlés csak Duna-Bulgária bolgár lakosságát fogja képviselni. Ama nap, melyen az összes bolgároknak egy hazájuk és egy parliamentjök lesz, emberi számítás szerint nincs ugyan távol, de még nem érkezett el és időszerűtlen, a logikával és politikával ellenkező akczióval az óhajtott óra nem hozatik közelebb, hanem épen elhalasztatik« — mon­dd a herczeg egy eski-zágrai,előkelő egyénnek,a ki ide jött, hogy kieszközölje a kelet-ruméliaiak bebocsátta­­tását a tirnovai gyűlésbe. Mig az üres tüntetéseket s a czéltalan izgatá­sokat perhorreskálják, addig mindent megtesznek, a­mi alkalmasnak mutatkozik az Oroszország által is elismert bolgár aspiráczióknak reális alapot adni, melyen nem hosszú idő múlva a pánbulgárok álma az egységről, fölépíthető. Ez a törekvés mindenek előtt visszatükröződik a bulgáriai és kelet-ruméliai miliczia szervezetében. Azon 800 tiszti és altiszti állásból, mely a miliczhadseregben van, négy-ötöd részt oroszokkal töltöttek be. A legfontosabb fegyvernem, a tüzérség, Kelet- Ruméliában orosz kézben van és pedig a nagyon te­hetséges Hamilton orosz ezredes kezében,a­ki szigorú parancsot kapott, hogy a tüzérséget a lehető legjob­ban kifejleszsze. Az ujonczok betanítóit a 14. orosz hadtestből vették, az orosz ágyuk és lőszer egy ne­gyed része Kelet-Ruméliában és Bulgáriában marad s igy a bulgár miliczia igen nagy akczióképességgel fog bírni. Orosz körökben e hadseregbe sokkal több reményt helyeznek, mint a hevesvérű bolgár agitáto­rok üres tüntetéseibe. A­mi a rendőri kódexbe való. A vidékről, febr. 18. A P. N. 34 és 39. számú esti kiadásaiban, a fenti czim alatt két igen érdekes közlés jelent meg, melyekben olyan dolgok adatnak elő, melyek a gon­dolkodni szerető emberek előtt sokkal fontosabbak, mint első tekintetre látszanak. Tehát megérdemlik hogy több oldalról illusztráltassanak. Sok van azokban elmondva, de még nincs min­den elmondva. Van hazánknak sok olyan vidéke, a­hol a mezőgazdászat legnagyobb veszedelme a pál­­­i­n­k­a­i v­á­r nagymérvű elharapózásában rejlik, mert mezei munkásokat és cselédeket csak úgy lehet kapni, ha munka közben folytonosan pálinkával trak­­táltatnak, még­pedig ugyancsak bőven ! A mezőgazdák azon kellemetlen helyzetben vannak, hogy ha mezei munkáikban a hátramaradás,vagy telj­es fennakadás ve­szélyének kitéve lenni nem akarnak, humanitárius el­veiket félre kell tenniök, s a lassan, de biztosan ölő mér­get, a szeszadó miatt mesterségesen készített pálinkába tavaszi munka megkezdésétől késő őszig, naponkint kétszer, háromszor, sőt a kaszálás ideje alatt négy­szer kell osztaniok minden munkásnak, legyen az em­ber vagy gyermek, férfi vagy asszony, vagy leány, az mindegy. Iszszák egyaránt, mint a vizet, s nem kis ada­gokban, hanem 1110 literes üvegekkel egyszerre, s na­ponkint 1/4—1/2 litert kell számítani fejenként. A mely gazda ezt tenni nem akarja, az nem kap mun­kást, még ha a rendes napszámnál nagyobb bért igér is. Midőn téli időben a mezei munka szünetel, a pálinkának akkor is meg kell lenni, s ha a munkás másként beszerezni nem tudja, oda adja a kenyérnek való gabonáját pálinkáért, s maga és családja burgo­nyán tengeti életét, mely — mint tudjuk — mellék­tápláléknak igen jó, de fő­ tápszernek nem elég arra, hogy attól erősek legyenek, s gyermekeik is erőtelje­sekké fejlődjenek. Sőt az is gyakran megtörténik, hogy a cseléd a konvenc­iójában járó húsilletékét pá­linkaalakban hordja el a húsmérésből. Mindezeknek természetes következése: a mun­kásosztály elcsenevészése, elpusztulása, a lakosságnak szemlátomást apadása, a­mint ez már vidékünkön fájdalom­ nagyon is tapasztalható, sőt számokban is kifejezhető, mert például a sok közzül vegyük elő a község népmozgalmi tabelláját, s mit tanulunk abból ? Azt, hogy bár azon község levegője és vize a lehető legegészségesebb, mégis az utóbbi két év alatt a lelkek száma 100-ról 88-ra szállott le, tehát 12°/0 a lakosság számának apadása, pedig ebből csak l°/0 esik az 1873-iki kholerára. Ezen iszonyú nagymérvű halandóságnak egyedüli oka a fent leírtakban rejlik, s könnyű kiszámítani, hogy ha a bajnak eleje nem vétetik, nem telik bele 50 év, s ezen vidéken se cse­lédet, se napszámosokat, se katonát, se honvédet nem fognak kapni. Ezen baj orvoslására az első közlésben ajánlat­ba hozott törvényc­ikkek nem lennének elégségesek, mert ezen nép annyira megszokta már ezen veszedel­mes mérget, hogy fél liter pálinkától még nem ré­szeg, tehát még annyit naponként büntetlenül fo­gyaszthatna, pedig azon mennyiség, naponkénti hasz­nálat mellett, elegendő arra, hogy egészségét aláásva,­­ a legelső kisebbszerű meghűlés, melyet egészséges testszervezet könnyen kiheverne,­­ előhozza náluk a tüdőgyulladást, vagy más akut betegséget, s elhalnak ifjan, vagy férfi koruk kezdetén. Véleményem szerint ezen bajnak csak úgy le­hetne elejét venni, ha arra is szigorú törvény al­kottatnék, hogy a munkásnak pálinkát követel­ni, a munkát­ adónak pedig pálinkát osztogatni, s a munkásokat pálinka-adással magá­hoz csalogatni, egyátalában nem sza­bad, s az ezen szabály ellen vétők pénzbírsággal büntettetnének. Ezen kérdésnél bizonyos aggodalmat nem tit­kolhatok el. Ugyanis tapasztaltuk már többször, hogy azon kevés törvény is, mely a mezőgazdászat érde­keit ápolni czélozta, igen hiányos. Például ott van a cselédtörvény, mit javított a helyzeten? Semmit. Ott van a vadászati törvény, mi lett eredménye? Az, hogy miatta úgy elszaporodtak a ragadozó vad­ál­latok, hogy télen át az ólakból is elhordják az ap­róbb házi állatokat. — Úgy ezen törvény alkotása is, ha csak arra irányul, hogy a részegeskedés bün­­tettessék, s az ártalmas ingrediencziák hozzáadásá­val készített pálinka használata meggátoltassék, de a munkásoknak pálinkát osztogatni továbbra is az ed­digi gyakorlat szerint szabad, akkor a helyzet nem lesz jobbá, sőt a gazdákra nézve rosszabbá lenne, mert az ugyanazon dimenzióban fogyasztandó pálin­kát sokkal drágábban kellene fizetnie, mint eddig fizette. Szabályszerűen készített pálinkának liter­je bizonyosan lenne 40 krajczár, míg az eddig használatban volt úgy­nevezett »bundesz« literje csak 13—20 krajczár. Igenis, meg vagyok győződ­ve, hogy az ide vonatkozó törvénynek csak úgy lenne kellő hatása, ha az általam javaslatba hozott záradék egy külön §-t képezne azon törvényben. — A mellett arról is gondoskodni kellene, hogy ezen törvény foganatosítására minden községben legyen bíró, mert ha egynapi járásnyira kell mennie a pa­naszt tenni akarónak — mint a cselédtörvény szerint kell, — akkor ez a törvény is haszonnélküli, irott malaszt marad. Ahhoz, hogy valaki az iszákosság elleni törvényt, ha reá bizatik, kezelje és foganato­sítsa, nem kívántatik jogvégzettség, nem kívántatik ügyvédi és bírói oklevél. Elég arra józan fő és szigorú igazságszeretet.ilyent pedig minden községben lehetne találni, ki a bármi módon tudomására jutott ilynemű kihágást azonnal megvizsgálná s a törvénysze­­rű ítéletet azonnal kimondaná, s végre is hajtaná. Nem engedelmeskedés, vagy ellenszegülés esetében az illetékes hatóságnak átadná, így bizonyosan meg lenne annak a kívánt jó eredménye. De ha ezen tör­vény alkotásánál is úgy scrupulozuskodnak a theore­­tikus kodifikátor urak, mint azt a bagatell ügyeknél tették, akkor nem érdemes reá időt és papírt vesz­tegetni. Az értelmiség sokat tűnődik ezen baj felett vidékünkön, de többnyire azon nézetben vannak, hogy a népnevelés lenne hivatva ezen bajt orvosol­ni. Fáj­dalom­ attól nagyon távol vagyunk, hogy a mi életidőnkben a népneveléstől ezen baj or­voslását remélhetnők, mert a mi vidékünkön a népnevelés most is azon stádiumban van, a­mint e század elején volt. Ez állítás igazságát következő eset fogja igazolni: Van egy község vidé­künkön, (a név nem tartozik a dolog lényegére) melyben a népnevelés fontos ügye egy férfiú vállain nyugodott, s azon férfiú maga is oly példával ment elől, hogy ő maga is a pálinka ital áldozata lett. Ugyan­is az élete delén lévő erőteljes férfi, a múlt évben, egyik délutáni fiestája után elballagott a korcsmába, az erős bundeszből valamivel többet falöntött, mint rendesen szokott. Késő este hazatámolygott, s reg­gel az iskolapadok között találtatott meghalva.­­ Megjegyzendő, hogy ő nemcsak egyedüli néptanító, hanem egyedüli halott­kém is volt a községben. A körorvos megvizsgálta s konstatálta, hogy a pálinka ölte meg. De ha már e tárgynál vagyunk, legyen szabad egy észrevételt koc­káztatni. Mi is olvassuk a lapok­ban, hogy vannak már az országban tanfelügye­lő­k is, de a mi vidékünk nem esett útjába egyiknek se. Azt is olvassuk a lapokban, hogy már másutt állami iskolák is vannak, sőt világot látott emberektől azt is halljuk, hogy e környéken is van már egy község, a­melyben állami iskolát építettek ezelőtt néhány évvel, de azt is halljuk, hogy még e mai napig is üresen áll a szép épület s a községben mindinkább általánossá kezd lenni azon meggyőző­dés, hogy bsz azt legjobb lesz kiadni Korcsmának, mér­jenek benne pálinkát. íme! ha e tárgyról írni akarunk, difficile est satyram non ser­bere! — Pedig ezek tények és pedig nagyon is elszomorító tények. Nem is az ország szé­lén van ez a vidék, hanem csaknem az ország köze­pén, Budapesttől épen hatodrésznyi távolban mint Bosznia, s mégis a vitéz magyarok Boszniába mennek czivilizálni, pedig a czivilizátori buzgalom közelebb is találna sokkal olcsóbb és hálásabb tért, a­hol édes testvéreinket, saját nemzet­testünk egyes szerves részeit lehetne és kellene megmenteni az elpusztulástól. Ezen dolgokra nagyon rá­illik, a­mit egykor olvastam; t. i. egy amerikai polgárnő, négy apró gyer­mek anyja, azt vette a fejébe, hogy neki azon magasz­tos missziót kell betöltenie, hogy nem csak saját te­­lepítvényükön, hanem a szomszéd helységekben is, jótékony nőegyleteket kell szerveznie. E végre kör­­utakat tett, aláírókat, részvényeseket gyűjtött, érte­kezleteket, gyűléseket hitt össze, ott a női hivatás magasztosságát szép szónoklatokban s felolvasások­ban dicsőítette stb. valószínűleg mandátumot is ada­tott magának. Saját gyermekeit pedig a maga há­zánál elhanyagolván, azok mind elpusztultak. — Egyik megvakult, mert a másik czivakodás köz­ben kiütötte a szemét. Másik púpos lett s elnyo­­morodott, mert leesett a létráról. A harmadik torkoskodásból felhajtotta az előtte hagyott kén­savas üveget, s nagy kínok között meghalt. A ne­gyedik kútba esett s beléfult. De a lady azért csak folytatta az ő magasztos misszióját. Mi is igy vagyunk Bosznia czivilizácziójával. Itthon népünk elpusztul, mig ott a magasztos misz­­sziót teljesítjük. *w* Országgyűlés. A képviselőh­áz ülése február 21-én. Elnök : Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Baross Gábor, Antal Gyula, Molnár Aladár. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kál­mán, Szapáry Gyula gr., Pauler Tivadar, Bedekovics Kálmán. Az ülés kezdődik i. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, ész­revétel nélkül hitelesíttetik. Elnök benyújtja Bács-Bodrog megye feliratát, a közhasználatban álló utaknak jókarban elhelyezé­séről és fenntartásáról néhány új szakasz felvétele iránt. Fehér megye közönségének két feliratát, a köd által okozott károknak az adóleengedés alapjául szolgáló elemi csapások közé leendő felvétele és a fényűzési adók megszüntetése tárgyában. A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Elnök : T. ház ! Tegnapi gyászjelentésem kap­csában jelentem a t. háznak, hogy a tegnap 1­210 órakor rövid betegség után tevékeny életének 77. évé­ben elhunyt t. képviselőtársunknak, Zsedényi Edének hűlt tetemei f. évi február 22-én délután 3­ órakor Budapesten az evangélikus templomban fognak be­szenteltetni ; f. évi február 24-én délután 3 órakor pedig Lőcsén az ágostai hitvallás szertartásai mellett örök nyugalomra tétetni. Azt hiszem, hogy a t. ház közérzületével talál­kozom, midőn azt vagyok bátor indítványozni, hogy a budapesti evangélikus templomban tartandó vég-

Next