Pesti Napló, 1879. február (30. évfolyam, 28-51. szám)

1879-02-14 / 39. szám

39. szám. Budapest, 1879. péntek, február 14. Szerket­etési Irodai Bar­átok-tere, Ath­enaeum-épület, ▲ lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal , Bar­átok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüi, panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS: 30. évi folyam] E­lőfizetési feltételeit! Poétán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 3 filt. —■ 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 13 frt. ai esti kisdia porta.! kfilönküldéseért felülfizetés­érnegyedenként 1 fr.rí$. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, 4? ?£neb ka* fiwly b»pJ4b történik is, mindenkor a hó elti napjától rámu­tatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 pesti VS Napló kiadó­hivatalába Budapest] Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai. (Ered. st­rg.) Eilime, febr. 14. Cavallai hivatalos hírek szerint a Sikovába kiküldött orvosi bizottság visszatért és kijelentette, hogy az ott uralkodott typus abdomalis (ha elhagy­­máz) szünőben van. BéCS, febr. 14. A Presse és a Fremden­blatt jelentik, hogy a mostani kabinet rekon­­strukc­iója Stremayerrel mint elnökkel és gróf Taaffevel mint belügyminiszterrel egyelőre meghiúsult. Berlin, febr. 13. A birodalmi gyűlés ismét Forckenbecket választotta elnöknek (151 sza­vazattal 218 közül); Stauffenberg (nemzeti sza­badelvű) 88 szavazattal alelnöknek választatott; Se­­gedevitz (­német konzervatív­) 80 szavazatot kapott. A második alelnök választását el kellett halasztani, mert a ház nem volt határozatképes. (Ered. sürg.) Bécs, febr. 14. (Bud. Corr.) A kabinetalakítás tegnap este, mikor már a császári késziratok is elő voltak készítve, váratlanul ismét meghiúsult. A munkaprogramm megvitatása után gróf Taaffe és még néhány miniszter kijelenték, hogy nem lépnek be a kabinetbe. London, febr. 13. éjjel. Az angol parliament ma este nyittatott meg. A felsőházban lord B­e­a­­consfield, az elsőházban sir Northcote azonos nyilatkozatot adtak elő. E nyilatkozatban a kormány előadja, hogy saj­nálja a zu­­­u-háborúban szenvedett szerencsét­lenséget, de el van tökélve a csorbát kiköszörülni. A berlini szerződés végrehajtása kielé­gítő módon halad előre. Az oroszok már megkezdték a kivonulást és a kitűzött időre előreláthatólag be is fogják fejezni. Angolország megvette a Cyprus szigeti ál­lamjószágokat és évenkint 5000 font sterlinget fizet azokért. Az a­f­g­­­á­n expedíc­ió czélja eléretett, lehe­tővé van téve India északnyugati határának védelme és Afghanisztán függetlenségének megóvása. A zulu-eset nem katonai vereség, melyet az erély hiánya okozott.­­ czélszerű lesz az íté­letet felfüggeszteni a részletes­ tudósítások érke­zéséig. A csapatok vitézül viselték magukat. Az esetre vonatkozó okmányok már a parl­ament elé terjesztvék és nem sokára újabb okmányokat fog a kormány előterjeszteni. Viszonyunkat a kül­hatalmakhoz minden őszinte férfi kielégítőnek fogja tekinteni. Az orosz-török szerződés alá van írva és elenyészteti a san­ stefanói szerződés­­ utolsó nyo­mait. A hadviselő felek területcseréje Ázsiában teljesen foganatosíttatott. Podgoricza vérontás nélkül adatott át, Kréta lecsendesítése be van fejezve, az alkudozások Görögország határait illetőleg a berlini szerződés értelmében megkezdődtek. A felsőházban lord Beaconsfield viszs­szautasítja azon szemrehányást mintha a szultán nem volna képes és nem törekednék őszintén refor­mokat foganatosítani. Tudatja a parliamenttel, hogy most folynak az alkudozások oly egyezmény iránt, mely teljesen kielégítő lesz. A cyprusi állami jószágok, a szultán magánbir­tokait kivéve, a brit kormány birtokába mentek át. Cyprus sziget jövedelmei az első évben nemcsak hogy fedezik a polgári kormányzat költsé­geit,hanem még jelentékeny felesleget is fognak ered­ményezni. A miniszter dicséri L a y a r d ügyességét és erélyét és sajnálatát fejezi ki a felett, hogy L a y a r d a megerőltetések következtében beteges és rövid időre szabadságra fog menni. Szóló sajnálja az Angliában uralkodó ínsé­get, de reméli, hogy az nemsokára enyhülni fog. A bejelentett törvényjavaslatok a ka­tonai fegyelemről, a büntető perrendtartásról, a cső­dökről, a bankról, a grófs­­ok kormányzatáról és más tárgyakra vonatkoznak. Az alsóházban sir Northcote felelt több szóló megjegyzésére. Kijelenti, hogy Cyprus­­r­ól nem fog külön költségvetést előterjeszteni; a kormány minél előbb rendezni akarja a bírósági szervezetet Cyprus szigetén. Javaslatba tétetett, hogy a hatalmak Ke­­let-Ruméliát közösen megszállják az oroszok elvonulása után. A­usz­tria-Magy­ar­or­szág és Anglia általánosságban he­lyeselték az eszmét, de a többi hatalmak közönyösen fogadták. Szóló úgy hiszi, hogy a p­o­r­t­a nem kedvez az eszmének. A pénzügyi helyzetet és az afghán háborút illetőleg az indiai kormány azt javasolta, hogy Anglia több évre előlegezzen Indiának két millió fon­tot kamat nélkül. Nolan határozati javaslatot terjeszt elő, mely helyteleníti, hogy a kormány nyilatkozata nem szól az ithoni ügyekről. Bukarest, febr. 13. A szenátus azon bizott­sága, mely az alkotmány revíziója iránti indítványok tárgyalására küldetett ki, Boerescu szavazata ellenében egyhangúlag elfogadta a kor­mány javaslatát és az alkotmány VII. czikkét. Ezután az osztályok vették tárgyalás alá a javaslatot. Boerescu előterjeszt törvényjavaslatot az alkot­mány több czikkének, többi közt a VU-nek reví­ziójáról. A szenátus nyilvános ülésben tárgyalta a ka­mara által elfogadott tvj­avaslatot a külügyminiszté­rium szervezetéről. A Brüsszelben és Bernben felállítandó követ­­ségi állomások töröltettek. A Pesti Napló tárczája. De Sardes marquisné. Irta : Daudet Ernő. ELSŐ KÖTET. Josiah Mari. I. (Folyt.) Mari feleletül Wellysney ur lábaihoz csúszott, mig ajkai a köszönet és hála kifejezéseit rebegték; megragadta az ősz ember kezeit, melyekkel arczát eltakarta, szinleg, hogy elrejtse könyeit, de a való­ságban, hogy eltakarja az örömet, melyre szive ger­jedt. A vagyonnak, melyet e vak és gyönge férfi ek­­kér felajánlott neki, ennek a vagyonnak a megszer­zésén Mari már három év óta dolgozott. E perezben már az övének tekintette. Végre tehát elérte czélját. Ez a nap egyike volt azon szerencsés napoknak, me­lyek felejthetlen emlékként jelzik az egész ember éle­tét. Miksa vallomásai, e büszke és férfias lélek egész gyöngédségének mélyét tárták fel előtte. Wellysney úr ígérete pedig, mely e szenvedélyes vallomást kö­vette, még emelte annak édességét. Mari tehát jövendő boldogságát majdnem befejezett épületnek tekintette. Egy becsületes férfi szerelmét bírta, ki ifjú volt mint ő és e szerelemhez csatlakozott most a gazdagság is. Soha, még legszebb álmaiban sem mert gondolni ily fényes sorsra. De hogy e sors megvalósuljon, kénytelen volt igen ügyes magaviseletét tanúsítani. Miksába szerelmes lévén és általa viszont szerettetvén, szivének minden felkiáltá­sát el kelle fojtania és azt Wellysney ur szemei előtt átláthatlan titok fátyolába rejteni. Azon felül Miksá­ban fenn kelle majd tartania illuzióit, és továbra is el kell majd hitetni vele, hogy ő Wellysney úr tör­vényes neje, hogy az ő szemeiben megmaradhasson, a­minek eddig látszott, büntelen és tiszta nőnek. — Úgy hiszem, hogy önnek igaza van, kedves gyermekem, folytatá egyszerre Wellysney úr; ha fe­leségem megbízottja csakugyan jön, úgy elfogadom. De mielőtt jönni fog, elkészítem végrendeletemet. Holnap reggel Vannesből jegyzőt hozatok. — Oh! uram miért beszél ily dolgokról ? sut­togta Mari, míg szemei könyben úsztak. — Értem az ön fájdalmát Mari, de ön is ér­teni fogja, hogy miért gondolok bizonyos dolgok el­intézésére. Az ön jövője feletti gondoskodás paran­csolja ezt nekem; az én halálom gondolata oly gon­dolat, melylyel ön némi bátorsággal foglalkozhatik. Én nem élek soká kedves gyermekem; hetven éves vagyok, és őseim közül senki sem haladta sokkal túl e kort. — Itt az idő tehát, hogy az ön jóllétéről és nyu­galmáról gondoskodjam. Akarom, hogy a­mennyire tőlem függ, az ön jövője édes és boldog legyen. Nincs más módom, hogy visszafizessem ama boldogságot, melylyel öregségemet felvidította. Utánam találkozik majd egy fiatal ember, ki önt szeretni fogja, nem oly gyöngéden, mint én szerettem önt, de oly módon, mely inkább megfelel korának. Ez meg fogja­, önnek szerezni az emberek becsülését és tiszteletét. Ön bol­dog lesz. Ne feledje ekkor el öreg barátját, ki már nem lesz az élők sorában. — Becsülöm szivének jóságát uram, mely ön­nel ily gyöngéd szavakat mondat; de azért nem hall­gathatom el, hogy azok nagy fájdalmat okoznak nekem. — Bocsásson meg nekem, és hagyjuk abban e beszélgetést, minthogy az önnek fájdalmat okoz. Kü­lönben, ön ismeri most szándékaimat, és ez oknál fogva nem fogok többé e tárgyról szólani. Ön tudja most már, hogy végrendeletemben önnek hagyom Angliában és Indiában lévő birtokaimat, azonkívül a kastélyt, melyben jelenleg időzünk, ingó tulajdonai­mat, é­s szóval egész vagyonomat. — Ah istenem! uram, mit tegyek e gazdagság­gal, ha ön,azt többé nem osztja meg velem? — Ön azon férfival fogja megosztani, kit szeret. — A férfi kit szeretek! de én nem szeretek senkit, senkit, kivéve önt uram. — Igaz ez ? Ön minden félelem nélkül beszél­het, gyermekem. A szerelem hatalmába kerít ben­nünket, és mi nem vagyunk mindig oly erősek, hogy e hatalom alól képesek volnánk kiszabadulni. A­mi engemet illet, én nem fogom önnek bűnül felróni, ha a szerelem önt legyőzte, tekintve azt, hogy csak akkor lenne bűnös, ha engemet megcsalna, de én jól tudom, hogy ön ezt nem teendi soha. — M­­e foglalkozzék ily lehetetlenségekkel uram, felelte Mari mosolyogva és biztos hangon. Az én szi­vem szabad, és abban ön egyedül foglal helyet. — Az Isten áldja meg önt e szavakért, szólt halkan Wellysney ur, boldog és megindult hangon. Wellysney Rikárd ur régebben angol hivatal­nok volt Indiában. Kalkuttában sok­ volt városi ta­nácsnok és még öregségében is megőrizvén testi ere­jét és egészségét, csak 66 éves korában határozta el magát a nyugdíjaztatásra. Határozatát a természetes óhaj, hogy élete es­téjén végre élvezhesse óriási vagyonát, és ama ösztön­­szerű kívánság, hogy utolsó napjait otthon, Angolor­szágban fejezhesse be, szinleg megmagyarázta. De ennek más oka volt. Midőn harmincz évvel azelőtt, mint londoni államhivatalnok, Wellysney úr egyszerre csak azon kérvényt nyújta be, hogy állásában a tele­­pítvényekbe helyeztessék át, ennek oka az volt, mert nejétől elvált, ki ellen nem voltak más kifogásai, mint szoktak lenni az oly házasok közt, kiknek egyesülé­sében a szerelem hiányzik és kiknek természete nem egyesíthető össze, dac­­ára annak, hogy egymásnak semmiféle szemrehányást nem tehetnek. Wellysney úr természete erélyes, határozott s majdnem szenvedélyes volt, mely felett szeretetteljes nő könnyen uralkod­hatott, sőt meg is változtathatta volna azt; de Wel­lysney asszony közönyössége és szeszélye még in­kább fokozta a férj szenvedélyességét, úgy hogy az együttélés tűrhetetlenné vált. Egyik sem volt oly helyzetben, minőt a törvények előre láttak, és mely Angliában az elválásra jogot ad. Hogy tehát az el­válás lehetségessé váljék, erre az lett volna szüksé­ges, hogy mindketten kölcsönös beleegyezéssel vala­mely törvényszerű okkal lépjenek fel. De Wellysney asszony, hogy némileg kielégítse boszuját azon férfin, kinek zsarnokságát nem akarta tűrni, nyugalmát és szabadságát feláldozván e boszuérzetnek, megtagadta segítségét a törvényes elváláshoz, és ez oknál fogva Wellysney úr, hogy megszabaduljon az üldözés és boszantásoktól, oly áthelyezésért könyörgött, melyet minden ember száműzetésnek tekintett volna. Indiában letelepedve, nemsokára kellemes élet­módra tett szert. Boldognak érezte magát száműze­tésében, és nemsokára baráti összeköttetéseket szer­zett magának. Érdeklődött az angol hatalom kifejlő­dése , a keresztény elem és indiai elem közti harcz iránt, és nem sokára annyira megszerette új hazáját, hogy el volt határozva, azt soha el nem hagyni. Fe­leségéről csak igen nagy időközökben kapott híreket, és ezeket is csak üzleti megbízottja által. Ha sikerült is az egymással való együttlétet megszakítani, a köz­tük létező érdekeket meg nem szüntethette. és a kérdéseket kivéve, melyek a közös érdekekre vonat­koztak, a saját akaratból elválasztott házas felek közt semmiféle összeköttetés nem volt. Huszonhat év múlt el így, anélkül, hogy Wellysney úr csak egy napig is kívánta volna viszontlátni Angolországot. Indiában kívánt meghalni. Pompás fényűző lakása, melyet Kalkutta európai városrészében rendezett volt be magának, egészen illett az oly bölcs emberhez, ki otthonában a kényelmet minden fényűzés fölé helyezi Életét egyszerre a legváratlanabb esemény za­varta meg. Wellisney úr egy kollegája, ki szintén igazságügyi hivatalnok volt, rögtöni szélhüdés foly­tán meghalt. Neve Josiah volt. Daczára annak, hogy Wellysney urnál fiatalabb volt, és nőtlen lévén, annál aránylag nagyobb függetlenséggel is bírt, mégis szo­ros barátsági viszony fejlődött köztük. Wellysney ur­nak barátja halála élénk fájdalmat okozott. Még nem volt képes a veszteség felett vigasztalódni, midőn egy reggel egy ifjú leányt jelentettek De Bear, s áron vele beszélni kívánt. Eleinte azt hitte, hogy a leány talán kéregetni akar és máris parancsot adott, hogy utasítsák el, midőn a leány közvetlenül az inas után lépett be, ki őt bejelentette volt. — Ön nem tagadhatja meg az én elfogadáso­mat uram; az én nevem Josiah Mari. E név hallatára Wellysney úr azonnal kikülde az inast; azután az újonnan jött felé fordulva, így kiáltott fel: — Josiah Mari, Josiah Rikárd leánya? — Igen uram, leánya vagyok, felelte a nő. Josiah Mari ekkor 19 éves lehetett. Finom vonásainak szoborszerű szépsége, fekete szemeinek kifejezése, hajának szép színe, a rez bőrének átlátszó fehérsége, nem lehettek Wellysney úrra minden be­nyomás nélkül. E tökéletes szépség látásakor szive oly mély szenvedélyre lobbant, mely az aggastyánok lel­kében oly kiirthatlan gyökereket hajt. Josiah egyes ellebent szavaiból, Wellisney úr ismerte Mari létezé­sét, ki egy múlékony viszony gyümölcse volt, de a leányt soha nem látta, így váratlan és édes megle­petést érzett, és hosszú elhagyatott életében az űrt ezen it közbejött lény rögtön betöltötte. — Igen szerettem az ön atyját, kedves gyerme­kem szólt hozzá. — Mint az ő legjobb barátjához jövök önhöz,­­uram, felelte a leány. A­míg ő élt, nem szenvedtem semmiben sem hiányt. Mindent neki köszönhetek a­mit tudok, nevelésemet és befejezett oktatásomat. Semmit nem mulasztott el, hogy tökéletes műveit le­gyek. Több nyelven beszélek, és így képes vagyok megkeresni kenyeremet. De ebből áll mindaz, a­mit hátra hagyott. Meghalt, annélkü­l hogy intézkedett volna sorsom felett, és ime, most minden segédforrás nélkül vagyok. — Mit tehetek önért ? kérdezte Wellysney úr. — Segíthetne nekem, hogy tiszteséges és jöve­delmező állást szerezzek. •­ Lehetséges-e, hogy atyja nem gondolt volna az ön sorsának biztosításáról ? (Folyt. köv.) Budapest, február 14. (Az osztrák miniszterválság.) Míg a Bud. Corr. ma éjjel érkezett távirata azt jelenti, hogy ő Felsége már kinevezte az uj minisztériumot s a miniszterek neveit is közli, a Pester Lloyd-nak Bécsből tegnapi kelettel a következőket sürgönyzik: »Legjobb forrásból jövő hírek szerint a lapok azon jelentése, hogy a válság a lemondott minisztérium reaktiválása által a legközelebbi időben véget ér, az eseményeket nagyon is megelőzi. Igaz, hogy a kabi­net rekonstrukc­iója van napirenden, de a kabinet­alakítás ezen módjának is számos személyi és dologi nehézség áll útjában. Eddig még nincs végleg eldönt­ve, ki megy és ki marad s még a miniszterelnök sze­mélye tekintetében sem lehet biztos hírt mondani. Teljesen téves azon állítás, hogy Taaffe gr. a je­lenlegi kabinetalakítási kísérletekben szintén szerep­pel bír. Taaffe gr. még ma visszautazik helytartói állására Innsbruckba.* B­é­c­s­b­ő 1 tegnapról a következőket írják ne­künk: A mai (csütörtöki) bécsi esti lapok azon híre, hogy a Stremayer-kormány megalakult, alaptalan. A kormány alakítása még néhány napot fog igénybe venni. Annyi bizonyos, hogy Taaffe nem lép be a kormányba, melyet általában ideiglenesnek tartanak, s melyet csak a pillanat kényszere hoz létre. Taaffe továbbra is tartalékban tartatik, mint a félalkot­mányosságra átvezető kormány feje. (Lásd távira­tainkat.) Tisza miniszterelnök ma este Tisza Lajos társaságában visszautazik Budapestre. A miniszter­­elnök bécsi időzése és oly kevéssé állt összeköttetés­ben az új osztrák kormány, mint a boszniai közigaz­gatás kérdésével. A miniszterelnök bécsi útját egy előlegezési üzlet megkötése okozta. (A képviselőház közlekedési bi­zot­t­s­á­g­a­ ma d. e. 11 órakor tartott ülésén Ko­­rizmics betegsége és Forgách gr. távolléte miatt Dániel Pál elnökölt. A kormány részéről P­é­c­h­y Tamás miniszter és Hieronymi államtitkár vol­tak jelen. Tárgyalás alá vétetvén a Luiza-ut megváltásáról szóló törvényjavaslat P­é­c­h­y miniszter előadja a Károlyvárostól Fiuméig vezető Luiza-út építésének történetét. Az út 1803-ban kez­detett meg és 1819-ben be is fejeztetett. Előadja továbbá, hogy a társulat, mely ez utat építette vámszedési jogot nyert és biztosíttatott az iránt, hogy a menyiben az ut tiszta jövedelme a sza­badalmi idő tartama alat­t a befektetett tőkének 10°/o-ját nem fedezné s a szabadalom meg nem hosz­­szabbittatnék, ezen út tartozékaival együtt kárpótlás mellett az államkincstár által átvétetik. A megvál­tási tárgyalások már 1826-ban megkezdettek , némi szünet után 1844-ben ismét felvétettek, de eredmény­telenül maradtak 1870-ig, midőn a hadügyminiszté­rium 750.000 frtnyi kárpótlást ajánlott fel; míg 1877-ben a magyar kormány a társulattal szerző­désre lépett, megváltási összegül 325.000 frtot köt­vén le, mely hat évi részletben fizetendő. Ajánlja a tvjavaslat elfogadását, minthogy a társulat a 2 millióba került úttal a közlekedés érde­keinek szolgálatot tett s mert az egyezség előnyös, mivel per útján kétségkívül nagyobb összeget kellene fizetnie a kincsárnak. Megjegyzi végül, hogy a 77 és 78-ki két részlet egyszerre fogna kifizettetni. R­á­t­h K. elismeri a kormány kötelezettségét, de a 70-ki egyezmény óta vasutak létesíttetvén, az út jövedelmezősége csökkent. A miniszter erre azt jegyzi meg, hogy épen ezért vonatott le 20.000 forint a megállapított ösz­­szegből. Ezután rövid eszmecsere fejlődött a vámszer­ződés és a kezelés iránt R­á­t­h K., a miniszter, Hieronymi államtitkár és Mihalovich Ká­roly közt. R­á­t­h K. oly feltétel alatt fogadja el a tvja­­vaslatot, hogy az államot tovább ne terhelje ez út fenntartásának költsége. P­é­c­h­y miniszter kéri a bizottságot, hogy ez­úttal erre nézve ne határozzon: a Horvátországgal kötendő egyezmény ügyében kiküldött orsz. bizottság erre vonatkozólag is határozni fog. Az itt jó karban van s fenntartása a hatóságokra fog bízatni. A bizottság erre a tvjavaslatot általános­ságban és részleteiben elfogadta s elhatározta, hogy a miniszter nyilatkozatát, mely szerint ezen it a jö­vőre csak mint vic­inálisat fog fenntartatni, je­lentésbe fogja felvenni. Ezzel az ülés véget ért. (A képv. közlekedésügyi bizottsá­gában­ ismét elnök­választás lesz. A bizottság teg­napi ülésén gr. Forgách Antal urat választák meg helyettes elnöknek. Minthogy azonban a bizott­ság a kassa-oderbergi ügyet tárgyalja, melyben gróf Forgách érdekelt fél, a gróf bizonyára lemond az illető ülésekre az elnökségről. (A budgetvita) alkalmával — mint a P. Lloyd hallja — az ellenzék e n q­u­é t­e kiküldését fogja indítványozni, melynek feladata lenne az ország közgazdasági állását megvizsgálni s esetleg erre vo­natkozólag javaslatokat tenni. (A török-osztrákmagyar k­o­n­v­e­n­­c­­­i­ó.) A Times-nek jelentik Konstantinápolyból, hogy Zichy gr. legutóbbi fogadtatása alkalmával a szultánnál azon óhaját nyilvánítá, hogy a tárgya­lások Boszniát és Herczegovinát illetőleg lehetőleg hamar befejeztessenek, mire a szultán azt felelte, hogy elhatározását addig minden tekintetben függőben tartja, míg a kérdést tüzetesen nem tanul­mányozta, mely ezélból a miniszterektől részletes jelentést is kívánt. A Times tudósítója azt hiszi, hogy e jelentés már elkészült. (Konstantinápolyból) jelentik a Pol. Corr.-nak, hogy a szultán ratifikácziójával ellátott orosz-török szerződés Pétervárra küldését a tegnapi napra várták. Az oroszok kiürí­tési mozdulatai már tíz nap múlva megkezdődnek, a hazatérésre rendelt csapatok nagy része Burgasban száll hajóra. Kelet-Ruméliában május haváig Don­­dukov herczeg tábornok vezénylete alatt Stolypin és Skobeleff tábornokok hadosztályai maradnak 50,000 főnyi létszámban. (A­z orosz - román bonyodalom.) Buka­restből írják febr. 10-től a Pol. Corr.-nak. Az Arab- Tabia kérdés még mindig napirenden áll, s ma egé­szen új szempont alatt jelentkezik. Az itteni kor­mány, hivatkozva a berlini szerződés s a határbizott­ság ítéletére, ez ügyben tudvalevőleg a hatalmakhoz fordult. A külügyminisztériumba eddig érkezett vá­laszokat két kategóriába olthatni: vannak bizalmas és vannak félhivatalos nyilatkozatok. Tartalmukról egyelőre csak azt híresztelik, hogy Romániának van joga reményleni, hogy a hatalmak támogatni fogják őt e kérdésben. De azért mérvadó részről hozzá­teszik, hogy azon esetre, ha a kérdés Románia hátrányára dön­tetnék el, szilárdan és rendületlenül elhatározták, hogy a Dobrudzsa birtokáról lemonda­­nak s a saját, habár Besszarábia elvesz­tésével megapadt anyaországukra szo­rítkoznak. Ez esetben a Dobrudzsát azonnal az aláíró hatalmak rendelkezésére bocsát­anák s az ott szervezett kormányzatot egyszerűen haza hívnák. Ugyanez eshetőség állana be, ha a kérdés eldön­tése a bolgár fejedelem választása utáni időre ha­­lasztatnék. A bolgárok határt nem ismerő telhetetlensége mellett, ha egyszer a fejedelemség teljesen szervezve lesz, ez a kérdés nem lenne más, mint orosz részről visszahagyott állandó czivakodási tárgy a román és bolgár állam közt’. De minthogy Románia békében akar élni legkisebb szomszédjával is, nem engedi meg, hogy olyan viszályos kérdés maradjon fenn Bul­gáriával szemben, mely alkalmilag igen komoly kö­vetkezményeket vonhat maga után. így gondolkod­nak ma mérvadó köreink s hozzá­teszik, hogy Bra­­tiano miniszterelnök a múlt évben a határkiigazító bizottságot Bulgáriában csak azért látogatta meg, hogy kijelentse előtte, hogy Románia más határokat, mint a berlini szerződésben ki­jelölteket nem fogadhat el s hogy nem szállja meg a Dobrudzsát, ha óhajai nem teljesítetnek. Csak az akkor Tulcsában időző bizottsági tagok ígérete folytán rendelte el a kor­mány a Dobrudzsa tényleges birtokba vételét. Egye­bekben a belügyi helyzet változatlan. A nemzetgyűlés elé terjesztendő javaslatok s a választások előkészí­tése veszi igénybe a hivatalos világot. A kormány azon ismert deklarácziója,mely szerint csak az alkot­mány VII. czikkelye (zsidó kérdés) igényel módosí­tást, a dolgok más állapota szerint valószínüleg mind­két házban elfogadtatik. A mi a rendőri kódexbe való. A vidékről, febr. 10. Megvallom, nem csekély élvezettel olvastam a P. N. 34. számú estilapjában S. A. tollából eredeti »A mi a rendőri kódexbe való* feliratú czikkét, melyben czikkb­ó a részegség ellen valóban meglepő szépen csoportosítja adatait s felhívja a törvényke­zést, hogy a röviden 3 pontba összefoglalt intézke­dést vegye fel a rendőri törvénybe. A czikkben hivatkozás történvén a papokra, kik az iszákosság erkölcsrontó hatásáról főleg len­nének képesek tanúbizonyságot tenni , én is, épen azért, hogy e czikk, s vele maga az ügy n­agyon ne hallgattassák, felszólalok s néhány sorban támoga­tom czikkíró ur felszólalását. Nem tudom, S. A. ur mily állású, — azt sem, vájjon falusi vagy városi em­ber-e? de czikk­ében annyira i­smerítette a tárgyat, hogy ahhoz majdnem lehetetlen hozzáadni valamit, s hogy mégis felszólalok, azt egy specziális esetnek kell tulajdonítani, mely csak tegnap adta elő magát, de melyhez hasonlók oly gyakoriak mai nap­­sáig. Ugyanis — nem tudom mikép — tegnap dél­után az istentiszteletre bevetődik egy holtrészeg ember s felmászik a karzatra. Itt a tanítót az orgo­­nálásban akadályozza, előle a partitúrát kétszer le­üti, az imába hangosan belekiabál több ízben. Mind­ezt a nagyobb botrány elkerülése miatt tűrni kellett az istentisztelet zártáig. Ekkor az illető általam kér­dőre vonatván s megdorgáltatván, lármás istenká­romlás közben távozni készült s miután én kiadtam a község birájának a rendeletet az illetőnek elzáratá­­sára, a lakosság bámulatára a biró sokadmagával nem volt képes amazt elfogni s megfenyíteni. Nemde szép eset? Íme a pálinka hatása! Már hiszen, ha nem kerülhető el, mégis könnyebben viselhető el e gonosz ital hatása azokon, kik, ha már jól teleszed­ték magukat vele, nem garázdálkodnak, hanem a­mi szintén gyakori, az istentisztelet alatt csendes álom karjaiban ringatóznak. A közerkölcsiségre valóban roncsoló­­lag hat a szeszes italok mértéktelen élvezete. Már a gyermekkel itatják a pálinkát; a fiatalság már r­é­­szegeskedik, s a­mi ennek természetes közvet­len folyománya , fajtalankodik. Persze, ki akadá­lyozhatja meg ebben ? Egykor a pap birt némi hata­lommal egyháza fiatal cselédsége felett s korlátozhat­ta, sőt bizonyos esetekben hosszabb időre el is tilt­hatta a fiatalságot a nyilvános korcsmai dorbé­zolástól ; most minden vasár­­s ünnepnapon üres a templom, de teli a korcsma. Zeneszó mellett mulat­nak, tánczolnak, verekesznek, korhelykednek, szerel­meskednek, erkölcsileg elcsenevésznek! S ezt teszi kivétel nélkül a falu apraja, nagyja. Másnap azután szünetel a munka, de van perpatvar a családokban, sőt verekedés is akármennyi,­­ ennek következtében tömérdek abortus, vagy ha ez nem, hát akkor nyomorék­ szülött. A halálozási arány iszonyú. Persze a legna­gyobb kontingenst szolgáltatják az egy éven aluli gyermekek, azután az 5 évig valók, kik már él­vezik drága szüleik jóvoltából a kedves pálinkát, é­s a­mi gyerek meg nem hal, az nagyrészt korcsosa lesz! Tizenkét évi tapasztalásom az, hogy az öreg emberek teljesen kihaltak egyházamban, míg azelőtt voltak 80 éven felüli híveim, most legtöbbje élte dé­lé a hal­ál, 50 éves kevés, 60-as ritka, 70-es nincs! Pedig 1000 lélekből áll egyházam. Keserves ránézni a népre. A férj korhelykedik, a nő és gyermekek éheznek és fáznak, ruházat hiá­nyában iskolába csak hiányosan járnak; pap, tanító, fizetést keservesen lát; azután jön az adóexekuezió, elviszik a házból még azt a kis ágyneműt is, min az elnyomorodott nő és gyermekek pihenhetnének. íme, csendesen, mint tolvaj belopódzik az elszegényedés, s napirenden vannak a lopások , betörések. De a csapláros gazdagszik! Községünkben 800 lakosra van két korcsma, s valamennyinek bérlője és tulajdonosa meg van elégedve állásával, sőt jól megy dolga. Nincs keresztelő, halotti tor­dáridó nélkül­i kontóra. A lakodalmak 3 napig tartanak — hi­telben; negyedik nap következik a kijózanodás, ki­ábrándulás, ezt követi a veszekvés és verekedés, s az­után ki jobbra, ki balra. S ez mind a pálinka hitelbe való ivásának következménye! A hitel mikép is me­rülhetne ki két korcsma mellett ? Íme így korcsosul a nép testileg, szellemileg, erkölcsileg, de anyagilag is tönkre jut. Az elöljárósá­gok fel se veszik, fejetlenség uralkodik. Da mégis van e­g­y, a­kitől még tart a nép, s ez egy — a pandúr! Tarthatatlan lesz az állapot, ha a törvény nem segít. Mit sem használnak itt a mértékletességi egyletek, itt radikális kúra kell, hatni, hogy a leirás lehe­tősége akadályoztassék meg, s ezt csak törvé­nyes úton lehet elérni, valamint azt is, hogy az ita­lok tiszta és hamisítatlan állapotban adassanak Mert az iszonyú, mily italokat mérnek jelen­leg a csaplárosok. Tudja isten, mi mindent áztat­nak bennök, csak hogy vakarják a torkot, hódítsák a fejet, émelyítsék a gyomort! Legyen iszákosság elleni törvényünk is, mely ha nem is jár el egészen úgy, mint azt S. A. úr java­solja, de megállapít bizonyos maximumot, mely ita­lért való adósság fejében be lesz törvényesen hajtható, s ha valaki többet hitelez, kérje a felesleget a nagy harangtól. Csak igy fog a csapláros tartózkodóbb lenni, igy záratik el legbiztosabban az iszákosság útja, s ha tán ily rendszabály ellenére még is akadnak, kik kész­pénzen is leiszszák magukat s közbotrányt okoznak: ott a rendőri törvény­­ büntesse az ilyeneket pénzbe­liig, fogsággal, ha kell, polgári jogok elvesztésével. Képviselő urak! Már ég a ház, félre verik a harangot! Keljetek a magyar nemzetnek megmen­tésére ! A Különfélék. — febr. 14. (A hivatalos lapból.) A vallás- és közokta­tásügyi miniszter Tokaji Nagy Lajos közjegyzőt, a budapesti VI. ker. állami tanítónőképezde igazgató­tanácsába rendes taggá nevezte ki. — Márffy Emil 8. lovasezredbeli szabadsá­golt állománya honvédszázados a m. kir. honvédségben viselt rendfokozatáról s cziméről önként leköszönvén, lemondása el­fogadtatott s a honvédség kötelékéből végleg elbocsáttatott. L­ő­v­y Bernát budapesti lakos Oroszlány­i-ra változ­tatta vezetéknevét. (Személyi hir.) Tisza Kálmán minisz­terelnök az esti gyors vonattal Bécsből vissza­ér­kezett. (Elfogadás Grévy asszonynál.) Feb­ruár 10-én délután 4—6 óra közt volt az első dél­utáni elfogadás Grévy asszonynál; megjelentek a nagykövetek és nejeik, a parliamentáris és kormány­körök hölgyei és sok előkelő egyéniség. Grévy asszony betegeskedése folytán előbb egészen elzárkózva élt. Nagy volt tehát a kíváncsiság, hogyan fogja a köz­társaság első hölgye szerepét az Elitépalotában játsza­ni. Az első próba jól sikerült, Grévy kisasszony, egy fiatal igen intelligens kinézésű leány segédkezet

Next