Pesti Napló, 1879. május (30. évfolyam, 106-132. szám)

1879-05-23 / 124. szám

A Pesti Napló táviratai. — Múlt éjjel érkezett. — Athén, május 22. Epirus határán 10 ezer em­berre számított tábor rendeztetett be; egy második Dél-Görögországban alakittatik. — Mindkét tartalé­kos osztály s ha kell, az összes mozgó nemzetőrség is behivatik. Konstantinápoly, május 22. Az európai bi­zottság mai ü­lésében közölte az elnök, hogy a kelet­­ruméliai szervezeti statútum kinyerte a szultán szen­tesítését , ki is hirdettetett. — Aleko pasa és a bi­zottság hétfőn mennek Philippopolisba. Bécs, május 22. Battenberg bg tegnap több órán át értekezett gróf Andrássyval, este Schön­­brunnban ő Felségeikkel ebédelt, hol a weimari örökös nagyherczeg és neje, a német nagykövet és neje, s a legfőbb udvari méltóságok is részt vettek. Bécs, május 22. A földhitel - bankegylet­­csoport tegnap vette át a még hátra volt negyven millió osztrák aranyrentét, átvételi árfolyam 64 forint arányban. Prága, május 22. A ma tartott mezőgazda­­sági gyűlésen a cseh mezőgazdasági egyletek köz­ponti mezőgazdasági egylet alakítására szövetkeztek. Az alapszabályok kidolgozására kiküldött bizottság­ba 6 német és 6 cseh választatott. Zára, május 22. Csermecsjeff, az orosz trónörökös nagybg hadsegédje, Kattaroba érkezett, honnan Csettinjébe megy, hogy a czarevicset az új­szülött montenegrói herczeg keresztelésénél kép­viselje. London, május 21. Az ír egyetemről szóló bili második olvasásban való tárgyalása alkalmával Northcote a második olvasás mellett szólalt fel, a nélkül, hogy a bili elvével vagy határoza­taival egyes részletekre nézve egyetértene. Be­várni kívánja a bili további hatását s tapasztalni, miként fogadtatik Irhonban. — Northcote to­vábbá kijelenté, hogy a parlament már elhatározta, mikép az egyházi alapból nyert fölöslegek ne kizá­rólag vallási czélokra fordittassanak. — A vita ez­után elnapoltatok. Róma, május. 22. Az Avvenire d'Italia írja: Az új török határok megállapítására kiküldött nem­zetközi bizottságok, munkálataikat kedvező jelek közt kezdték meg újra. A Skutari-tó melléki montenegrói határok megszabása körül merültek ugyan fel nehéz­ségek, de azok könnyen lesznek elsimíthatók, mint­hogy a nagyhatalmak biztosai egyetértenek. Az iránt is egy nézeten vannak a hatalmak, hogy véletlen esé­lyek ne szolgáljanak okul, mint a múlt évben, a mun­kálatok megszakítására. — Ma érkezett. — London, május 22. Northcote az alsó­házban kijelentette, hogy nem alkalomszerű a görög kérdésre vonatkozó tárgyalások részleteibe bocsát­kozni. A kormány egész befolyását arra fordította és fordítja ezután is, hogy a portál a kongresszusi aján­latok elfogadására bírja. Róma, május 22. A szenátus 61 szóval 10 ellen jóváhagyta a gotthard vasúti pótegyezményt. Washington, május 22. Sherman kincstár­nok 350,000 nnézia ezüstöt vásárol az utóbbi jegyzéseknél magasabb áron. London, május 22. Az alsóházban Stan­­h­o­n­e az indiai budgetről magyarázva ezt mondja: A kormány az 11/* milliomos defic­itet az építkezé­seknél, közigazgatásnál s a hadügyi szükségleteknél teendő megtakarításokkal akarja fedezni. Gladstone helyeslőleg felel, mire Gladstone ösztözésére Fawcett visszavonja rászóló indítványát. Budapest, május 23. (A képviselőház igazságügyi bi­zottsága) csütörtökön délelőtt 11 órakor Hor­váth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében foly­tatta a kisbirtokosok országos földhi­telintézetéről szóló tvjavaslat tárgyalását. Hosszabb vita után a bizottság abban állapo­dott meg, hogy a pénzügyi bizottsághoz küldendő je­ A Pesti Napló tárczája. Korunk hőse. LERMONTOV-tól. Orosz eredetiből fordította Timkó Iván és Ruby 81. I. FEJEZET. Béla. (Folyt.) — Mi az ? kérdem én. — A Gut hegy. — No, és azután mit jelent az ? — Nézze, miként füstölög. Valóban a Gut hegy füstölgött; oldalain köny­­nyű felhők lebegtek, melyek felett vészteljes fekete gomolyok vonultak át, annyira feketék, hogy a sötét égen foltokként tűntek fel. Már megkülönböztettük a posta­állomást, a hegyi lakók kunyhóit, s a szives fogadtatást ígérő tüzeket, midőn érezhető lett a nedves és bűvös szél, s a hirtelen barátságtalanná vált völgyben enyhe eső kezdett permetezni. Alig értem rá felölteni köpenye­met, máris beállott a havazás. Kérdőleg pillantottam a törzstisztre ... — Itt kell megbalnunk, mondá ő boszosan: ily hózivatarban nem mehetünk át a hegyen. Ugyan — kérdé a fuvarost — szoktak-e most ereszkedni hógör­getegek a Kereszthegyről ? — Nem, uram, felelé az osetin fuvaros, — pe­dig sok, igen sok hó függ le már az ormáról. Az állomáson az utasoknak szükséges szobák hiánya miatt bevezettek bennünket egy füsttel telt kunyhóba. Útitársamat, miután velem volt a szamo­várom — mint a kaukázusi utazás nélkülözhetlen tárgya­­ — egy pohár b­eára hívtam meg. A kunyhó egyik oldala sziklához volt tapaszt­va; három nedves és sikamlós lépcső vezetett annak ajtajához. Tapogatózva mentem be, s egy tehénbe ütődtem. (A cselédszobát ezen embereknél az ól pó­tolja.) Nem tudtam hová legyek: itt a juhnyáj bőg, amott a kutya morog. Szerencsémre az egyik oldalon­­ felcsillámlott világosság folytán sikerült feltalálnom­­ egy ajtóhoz hasonló másik nyílást. Itt oly kép tárult elém, mely eléggé érdekes arra, hogy le­írjam. Széles kunyhó volt ez, melynek tetőzete két hegyes oszlopon nyugodott, s melynek belseje telve volt emberekkel. Közepén a földön tűz ropogott, s füstje a tetőn levő nyíláson betóduló szél miatt a cso­portra oly sűrü lepelben borult, hogy én hosszas ideig képtelen levék fölnyitni szemeimet. A tűz körül két öreg, számtalan gyerek, s egy sovány grúziai ültek, mindannyian a legnagyobb elrongyoltságban. Mit te­vők legyünk ! Elhelyezkedtünk a tűz körül, pipára gyújtottunk s csakhamar hallható volt a szamovár ba­rátságos sustorgása. — Nyomorult nép! mondám a törzstisztnek, piszkos gazdáinkra mutatva, kik hallgatva, némi me­revséggel bámészkodtak reánk. — Ostoba nép! felelő­s. Hiszi, hogy egészen tudatlan és hogy semmiféle művelődésre nem képes? Úgy ? legalább a mi kabardjaink vagy cseczenczeink, habár rablók és szegény ficzkók, mindamellett igen elszánt katonák! Ezekben semmi vonzalom sincs a fegyver iránt; egy rendes tőrt egyiknél sem látsz. No ezek esetek­­ már valódi esetek. — És sokáig volt ön a cseczenczek között? — Századommal tíz évet töltöttem városukban, a kameni­ Brodban, ismeri ? — Hallottam felőle! — Oh, barátom sok kellemetlenséget okozott nekünk ezen verekedő nép. Jelenleg,hála istennek alá­zatosabb, de volt eset, midőn alig mentél tiz élet a sáncztól, már is egy bozontos ördög leselkedett reád, és ugyancsak vigyáznod kellett, mert különben vagy kardját érzed nyakadon, vagy golyóját tarkódon. Hát a fiatalok!... — E szerint bizonyára sok kalandja lehetett ? mondám én izgatott kíváncsisággal. — Hogy ne lett volna! volt bizony . . . Ezzel lehorgasztotta fejét, bal fülét kezdte va­karni s gondolatokba mélyedt. Nagyon nehezen tud­tam tőle kicsalni bármily történetkét is. E kívánság tulajdona minden utazó s iró embernek. Ez alatt bizonyosan elgondolta magát; kihúztam köpenyem zsebéből két úti poharat, megtöltem, s az egyikét eléje helyeztem. Ő szörpentett s mintegy magában­­ mondá: »igen, volt bizony!« E felkiáltása reményt­­ nyújtott nekem. Tudom, hogy az öreg kaukázusiak szeretnek beszélni s mesélni, ehhez igen ritkán jut­hatnak, miután öt évig is elülnek egy helyen zász­lóaljukkal, és az egész öt éven át senki sem mondja nekik: Isten hozott. Fecsegni pedig volna miről: körös-körül a nép vad, kiváncsi, minden nap vesze­delem környez, a helyzetek különfélék és így itt akaratod ellenére történik veled olyasmi, ami ott­hon ritkán jegyezhető csak fel. — Nem parancsol rámot ? mondom útitársam­­nak; nálam igen jó tiílisi fehér is van, most pedig igen hűvös az idő. — Nem, köszönöm, nem iszom.­­ — S miért nem ? — Csak azért. Fogadalmat tettem. Mikor had­nagy voltam, egyszer — tudja úgy magunk közt le­csíptünk, éjjel pedig riadót fújtak, ki is mentünk a front elé, de hogy a­lakultunk is érte, mert a­hogy ezt Petrovics Alexej megtudta: isten irgalmazz, úgy megharagudott, hogy csaknem haditörvényszék elé állított. De hát úgy van ez, máskor egész éven ke­resztül senkit sem látva tengődtünk itt, s ha ahhoz vudkink van, úgy tönkre kell mennünk. Ezt hallván, majdnem reményemet vesztem. Akár a cserkeszek, folytatá­s — midőn lakodalom­kor vagy temetéskor almabort isznak — úgy botor­káltunk. Erőltetve vonszolom magam alatt lábaimat; sőt még a herczegnél is úgy voltam ebéden. — Hogyan történt az ? — Hát úgy .... (megtöltvén pipáját, nagyot szippantott s elkezde beszélni) lássa, kérem én akkor a Terek melletti várban állomásoztam zászlóaljam­mal, nem nagyon rég : öt éve annak. Egyszer őszszel élelmi szállítmány érkezett, a szállítmánynyal mint­egy 25 éves fiatal tiszt jött. Teljes katonai dísz­ben jelent meg nálam s jelenté, hogy neki meghagya­tott, miszerint nálam — a váramban — maradjon. Olyan vékonyka, halvány emberke volt; egyenru­hája egészen új volt, a­miből azt következtetem, hogy nem rég óta tartózkodik nálunk a Kaukázusban. Ön bizonyosan — kérdem őt — át lett helyezve ide Oroszországból ? — Úgy van, törzskapitány úr, — felesé­g. Kezemet nyujtom feléje s mondom : »Igen örülök, igen örülök. Kissé unatkozni fog... no de majd barátságosan megélünk egymás mellett; kérem, nevezzen engem ezentúl Maximics Maximnak. De mirevaló ez a teljes egyenruha? Hozzám mindig csak sapkában jöjjön.« Kijelölték számára a lakást, s ő a várban elhelyezkedett. S hogy hívták őt, kérdezem Maximics Ma­­ximot. Pecsorin Alexandrovics Gregornak hívták.Biz­­tosíthatom, kedves kis ember volt, habár egy kissé különcz, így például esőben, hidegben egész nap va­dászott , mások megzsibbadnak, elfáradnak, de ő ezt fel sem vette. Máskor ellenben szobájában ü­lt, s alig fújt a szél, ő már azt állítgatta, hogy áthűtötte ma­gát , alig lép az ablakhoz, összerázkódott s elhalvá­nyult ; máskor pedig maga járt vadkanra; volt idő, hogy néha óra hosszat szóhoz sem jött, de többször volt rá eset, hogy­­elkezdett mesélni, s ilyenkor halá­lig nevettette az embert... Igen, ilyen sajátságokkal birt ő, s a­mint látszott gazdag ember lehetett, sok mindenféle drága tárgy volt nála ... — És sokáig volt ő kegyeddel ? kérde­m ismét. — Egy évig. És azért igen emlékezetes ez az év előttem, elég bajt okozott nekem. Emlékezni sem akarok rá!.. Hiszen igaz, hogy vannak emberek, a­kik azért születtek, hogy velük valami szokatlan tör­ténjék. — Szokatlan esemény ? kiáltok fel a kíváncsi­ság látszatával, theát öntve neki. — Elmesélem önnek. Hat versztnyire a vártól élt egy békés tatár herczeg. Fiacskája, egy tizenöt éves gyermek, mindennap hozzánk jött egy­ért-másért. Egészen elkényeztettük őt Alexandrovics Gregorra. Roppant szilaj volt, mindenre kész, a­mit csak akar­tunk, így például lovaglás közben valakinek sapkáját lerántani, vagy fegyverét kilőni. Egy rész oldala volt, nagyon kapott a pénzen. Egyszer tréfából Alexandro­vics Gregor egy aranyat ígért neki, hogy ha atyja nyájai közül a legszebb kecskebakot kilopja, s mit gondol ? következő éjjelre szarvánál fogva elővezette a kecskét. Sokszor, ha felingereltük, szemeit vér bo­­b­ta el s rögtön tőre után nyúlt. »El Azamat, igy nem messzire viszed« mondám neki: »egyszer nya­kadat szeged.« Egy napon eljött maga az öreg herczeg, ben­nünket lakodalomra meghívni, leányát adta férjhez. Barátjai lévén — lehetetlen volt viszszautasítanunk­­ meghívását, habár tatár volt. Elmentünk hozzá. Az­­­aulban (tatár falu) roppant sok kutya jött élénkbe hangos ugatással. A nők meglátva bennünket, elbúj­tak; azok, a­kiket megláthattunk, távolról sem voltak szépségek. Sokkal jobb véleményben voltam a cser­kesz nők szépsége felől, mondá Alexandrovics Gre­gor. Türelem, felelem nevetve. Eszembe jutott valami. — A herczeg lakhelyiségében mér sok ember gyűlt össze. Az ázsiaiaknál — tudja — az a szokás, hogy minden járó­kelőt meghívnak a lakodalomra. Bennünket is minden kitelhető tisztelettel fogadtak, s bevezettek az elfogadó szobába. Én azonban nem vettem észre, hová helyezték lovainkat, tudja — már úgy — előre nem látott eshetőségre. — Hogyan ünneplik ők a lakodalmat ? kérde­zősködtem a törzstiszttől. — Hát úgy közönségesen. Kezdetben a mollah felolvas nekik valamit a koránból, azután pedig meg­ajándékozzák a fiatalokat, nem különben a legköze­lebbi rokonokat is­ esznek, almabort isznak, azután megkezdődik a lándzsaverseny, mi­alatt egy bohócz csúnya, sánta lovon ülve a tisztes társasággal inger­­kedik. Midőn pedig már esteledik, az elfogadó szobá­ban — mint azt náluk mondják — kezdetét veszi a táncz. Egy szegényes öreg férfi három húros hang­szert penget. A leányok ■ fiatal fiuk két sorba álla­nak, egymással szembe, tapsolva s énekelve. Erre előlép a középre egy leány s egy férfi s felváltva ver­sekben énekelnek, mire a többi karban folytatja. Én Pecsorinnal az első helyen ültem; egyszerre a házi ur fiatalabbik leánya, mintegy tizenhat éves hajadon közeledett felénk, s előtte megállva, elénekelt vala­mit .... hogy is mondjam ? ... olvas valami bók­félét. — És mit énekelt előtte? Nem emlékszik? — Igen, gondolom ilyesmit. Szépek a mi fiatal dsidásaink, kaftánjaik ezüsttel vannak kirakva; a fiatal orosz tiszt azonban szebb náluk, mert ruhadi­­sztk csillogó arany. Olyan ő köztük, mint egy nyár­fa, mely kerteinkben sem nem nő, sem nem virágzik. Pecsorin felkelt, meghajtotta magát s kezével hom­lokát és mellét érintő, s megkért engem, hogy felel­jek neki; én jól értvén nyelvüket, áttolmácsolom fe­leletét. (Folyt. köve­­lentésében az ügy közgazdászati részét, mint a­mely a pénzügyi bizottság tárgyalásának keretébe tarto­zik — érintetlenül hagyván, abban csak a mezőgaz­­dasági-előleg-egyletek tagjainak korlátlan felelőssége ellen a bizottság kebelében a tegnapi ülésben felho­zott érveket hangsúlyozza. A törvényjavaslat ilykép általánosságban elfo­gadtatván, megkezdetett a részletes tárgyalás, mely­nek alkalmával a 2. és 3. §. összevonatott azzal, hogy az 1871. 34. t. sz. az intézetre egysze­rűen kiterjesztetik. A 10. §. b) pontjában előforduló »megyénként« kifejezés helyébe »törvényhatóságonként« létetett. All. §-ban kimondatott, hogy az intézet a kereskedelmi törvénynek a szövetke­zetek czégére vonatkozó intézkedése alól kivétetik. Egyebekben csak stiláris változtatások történ­tek. Ezzel a tvjavaslat tárgyalása befejeztetvén, az előadói jelentésnek hitelesítése czéljából a bizottság pénteken d. e. 1/«I0 órakor rövid ülést fog tartani. (Osztrák minisztertanács) volt teg­nap délben Bécsben ő Felsége elnöklete alatt. A ka­binettanács tárgya a reichsrath feloszlatásának s az uj választások elrendelésének megállapítása volt. (Zichy Ferencz gróf) a Standard híre szerint megbizatott, hogy a portánál a Novi-Bazár szandzsákban levő összes boszniaiak és albánok le­­fegyv­erzése iránt már régebben tett indítványt mos­tan megújítsa s annak végrehajtását sürgesse. (Interview Battenberg herczegnél.) A Daily Tel. bécsi levelezője tegnap látogatást tett Battenberg bg bolgár fejedelemnél. A herczeg a be­szélgetés folyamában kiemelte, hogy a berlini szerző­dés fogja politikája alapját, a szerződés betű és szel­leme szerinti végrehajtása pedig feladatát képezni. Ebben azon tanácsok szerint jár el, melyeket legkö­zelebb a czártól kapott. Ez, valamint Giers intették et, hogy a szerződést minden irányban figyelembe vegye; a herczeg kijelentette, hogy minden túlbuzgó követelésre azt fogja felelni, a­mit a czár legközelebb a bolgár küldöttségnek felelt. A czár azt is óhajtja, hogy Battenberg egészen saját belátása szerint járjon el, személyes kezdeménye­zése korlátoltatni nem fog. A czár tudja, hogy a her­czeg az orosz hivatalnokokat azonnal bolgárokkal fogja felváltani, s csak kivételesen fog egyes orosz tisztviselőket megtartani, míg szakavatott bolgár egyént talál. Bármit gondolok is — mondá a herczeg — szívem mélyében Bulgária és Kelet-Rumélia ne­­taláni egyesítéséről, mégis őszintén szándékozom meghiúsítani alattvalóim minden ez iránybeli kísérle­tét. Ezt meg fogom proklamácziómban mondani; elé­gedjenek meg alattvalóim a berlini szerződéssel; meg fogom nekik mutatni, milyen hasznos, ha szervezik és konszolidálják azt, a­mit ez a szerződés nekik adott. Ez dicsvágyam egyetlen tárgya. Az összes hatalmak barátságával remény­em megvalósítom a kemény feladatot; Kelet-Ruméliát egészen külön államnak tekintem s szivemből kívá­nom boldogulását. Legközelebb lesz alkalmam az angol kormánynak megköszönni a támogatást; ki akarom neki jelenteni, hogy a berlini szerződésnek nincs jobb barátja, mint én vagyok; az összes kabi­neteknél olyan fogadtatást várok, minőben ma An­­drássy gróf részesített. Legmelegebb­­ támogatását ígérte meg nekem a berlini szerződés végrehajtásá­ban. Valamint az osztrák-magyar uralkodó, úgy a czáz teljes szabadságot enged nekem, hogy lelkiisme­retem és eszméim szerint cselekedjem, lelkesedésre gyűl, ha valahol a magyar faj haladását észleli, ma bőven jutott ki. Legalább is három-négy ezerre becsülhetjük azok számát, kik ma a kiállítást meglátogatták és e számban az említett elemek mindegyike egyaránt volt képviselve. Budapestről ma két roppant vonat szálltta a látogatókat Sz.-Fehérvárra, többi közt Szende Bélát, Prileszky Tádét, Móricz Pált. A vag­­gonok zsúfolva voltak, sőt a két vonaton, mint nekem beszélik , márkakocsikba kellett az utasokat átszál­lítani. A lövölde kertben és a kiállítási épületek ösz­­szes helyiségeiben naphosszat a látogatók sűrű tömege hullámzott.­­ Érdekes volt nézni , a­mint a látogatók, mindenfelé mély érdekkel hall­gatják a kiállítók s a bizottsági tagok vagy a szakértők magyarázatait. És az érdeklődés ki­terjedt a kiállítás minden csoportjára; nem volt az a szoba vagy állvány, mely csak egy pillanatig is szemlélők nélkül lett volna. Akárhány ismerősömtől kérdeztem, meg van-e elégedve a kiállítással ? Mintha összebeszéltek volna, mind azt felelték, hogy a hírlapok tudósításai után meglehetős sokat vártak ugyan, de a kiállítás messze meghaladja minden várakozásukat. A megelégedés nem nyilvánul puszta szavakban. Ahova nézesz, már a kiállítmányokon ily c­édulákat látsz­­.»El van a­d­v­a«. A zsoboki márványtelep tu­lajdonosa egy maga ma d. u. 2 óráig 7­50 frt ára hol­mit árusított el, csupa takaros, kedves apróságokat, melyeket részben 50—60 krjával veszteget. Még ör­­vendetesebb az, mit a gépcsarnokban észleltem. Az valóságos gépvásár, hol nagyban foly az adás-vevés. Egyszerű földművesek vásárolnak új szerkezetű an­gol gépeket. A lövöldékért díszes virágágyai közt nagy kö­zönség hullámzik, a vendéglő tele van, a kioszkban alig kapsz helyet, akár csak a budapesti Erzsébet sétatéren volnánk, mikor a katonazene is csalogatja oda a közönséget. Élénk, mozgalmas kép ez, minővel vidéki város Magyarországban ritkán dicsekedhetik. Nagy baj az, hogy még katalógus nincs. De ezért a kiállítási bizottságot nem hibáztathatjuk. Hisz még most is egyre-másra érkeznek útt meg új bejelentések. Sok kiállító, így pl. a baranyaiakat a közlekedési viszonyok hátráltatták eddig. Az utó­lagos küldemények száma oly nagy, hogy azok számára, külön könyvet nyitottak. Kivált a 13. csoport még jól távol áll az elkészüléstől. A nagy csarnok, amelyben azt elhelyezik, még félig üresen áll. Ide kerülnek majd a gépalkatrészek, szerszámok és egyéb kiállítmányok, nevezetesen olyanok, ame­lyeknek az illető csoportokban nem jutott már hely. Egyébiránt azzal biztatnak engem, hogy a ka­talógus egy-két hét múlva meg lesz; a bányászati, erdészeti és gazdasági lajstromok már készek, és ha ezekhez még a vasipar is járul, akkor a munka na­gyobb része meg­van. A kiállítási bizottság már hozzáfogott a k­i­á­l­­lítási eredmények szakszerű feldolgo­zásához. Braun Izidor, a kiállítási bizottság se­gédtitkára nagyobb munkálaton dolgozik, melyben összehasonlítja a szegedi és székesfehérvári kiállítá­sok eredményeit; adatokat gyűjt annak kimutatására, hogy a mostani kiállítók közül kik vettek részt a ta­valyi párisi, az 1876-iki szegedi, az 1873-diki bécsi és egyéb kisebb kiállításokon, kik az új szereplők; a ré­giek mit állítottak ki Szegeden és mit hoztak ide stb. A bizottság más után is igyekezett adatokat gyűjteni a jelen kiállítás méltatásához; kilencz kérdő pontot intézett az összes kiállítókhoz, melyek közül ezeket említem : »Hazai vagy külföldi gyártmányt állít-e ki ? (a külföldi t. i. csak emlékokmányt kap­hat) minő a termelési képesség ? hány mun­kást fog­lalkoztat ? van-e oly munkája, a­ki magát kitüntette ? mikor alapíttatott a gyár vagy műhely ? mi a tár­gyak értéke és ára ? Kár, hogy e kérdőpontokra a kiállítók na­gyobb része nem adott választ, vagy nem szabatosat. Különben a jury-bizottság tárgyalásai­nak kezdetén azt fogják javasolni, hogy a kiállítás harminc­ szakosztályának mindegyikéről az illető jurg tagok a tapasztalt haladásról vagy ennek elma­radásáról átalános jelentést is adjanak. Már több ízben volt kiemelve, hogy Hor­vátország e kiállítástól jóformán egészen távol maradt. Sőt a zágrábiak az egyik felhívást ezen felirat­tal küldték vissza: »retour Stuhlweissenburg, Per­sien.« No de ezen kicsinyes kötekedés nem fog az eredményen sokat változtatni. A kiállítás iránt mind átalánosabb érdeklődés mutatkozik. K 0 b­u r­g her­czeg és neje — mint hallom — jövő héten ismét meglátogatják a kiállítást. A törvényhozás tagjai, munkáik befejeztével, külön vonaton tömege­sen fognak idejönni. Ő Felségeik idejövetelét nagyon remélik, de napja még nincs meghatározva. Egyébiránt a nagy megelégedés, melyet a mai igen tetemes számú látogatók tanúsítottak, azon re­ményre jogosít, hogy a kiállítást ezentúl még többen fogják látogatni. A mai élénk részvét a kiállítás barátai közt igen kedvező hangulatot, valódi lelkesedést keltett, ami ma este nekünk ad oculos demonstráltatok. A kiállítók ugyanis ma este Lederer Sán­dor, a kiállítási iroda bizottság elnökének tiszteletére a jury-pavillonban lakomát rendeztek, melyet igazán sikerültnek mondhatok. A terem egészen megtelt, több mint 300 kiál­lító és városi kitűnőség volt jelen, számosan nejeik­kel. A kiállítás sikere feletti lelkesedés a felköszön­­tök végtelen sorában nyilvánult. Az elsőt H­a­v­r­a­­nek József polgármester mondta, kiemelvén Lederer Sándor kezdeményezői érdemét. Jagócsy Péterffy Sándor gróf Zichy Jenőre mondott hosszabb fel­köszöntőt, Lederer Sándor a polgármester érde­meit emelte ki, G­e 11 é­r­i Mór az ünnepély hősének atyjára, Lederer Ignáczra emelte poharát. Felköszön­­töttek még számos személyt, kiknek a kiállítás körül érdemeik vannak. A sajtó képviselőihez intézett felköszöntőre Lukács Gyula felelt és azon óhajt fejező ki, hogy a kiállításnak mélyre ható következ­ményei legyenek. Mondottak még tömérdek felköszöntőt, így a jelenlevő nőkre, a kiállítókra és külön a szegedi ki­állítókra, a székesfehérvári polgárságra, a fehér me­gyei fiatalságra, a kiállítás tisztviselőire, több hír­lapíróra stb. Az ünnepély igen vígan folyt le, a vendégek fesztelen magyar szokás szerint mulattak, tánczot is rögtönöztek és azt éjfélig nagy tűzzel járták. Ek­kor az együtt maradt vendégek zeneszóval az indó­­házba mentek az éjjeli vonattal érkező gróf Zichy Jenőt zajos ovácziókkal zeneszóval fogadták és úgy kísérték be a jury-pavillonba, hol még vagy egy óráig folyt a mulatság, rendkívül kedélyesen. Mint biztos forrásból hallom, a kormány helybenhagyta a kiállítás meghosszabbítását, június 15-től július 15-ig. Most már bíznak a kiállításban, és méltán. S. A. Székesfehérvárról. (Külön tudósítónktól.) S­z.-F­e­h­é­r­v­ár, május 22. Élénk, pezsgő élet uralkodott ma az ősi koro­názó városban. Az iparosnak, ki okulni akar, a di­lettánsnak, ki gyönyörködni óhajt és a hazafinak, ki 4 Budapest, 1879. péntek, május 23. 134. szám. 30. évi folyam fezerkesztési irodát Barátok-tere, A­t­h­e­n­a­eum k ép­ü­ls­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak és Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők.PESTI MPLÓ ESTI KIADÁS. EUSsineteal feltételek!­­ Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ás érti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 írt. — 8 hónapra 19 M. As ssti kisdia postai különkördé»*rt fsktUllsetis teBemdsnktet 1 Mai As slfifisstis SS­­T folytán minden hónapbsn megkisdhető, de ennek bár­mely napján Mttinik is, mindenkor s hi­sleB napjáéi saimlitstik Hirdetései« szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiad­ó-h­ivataláTól Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők: Országgyűlés. A képviselőház ülése május 23-án. Elnök: Szlávy József. Jegyzők: Boros Gábor, Antal Gyula, Mol­nár Aladár. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Szapáry Gy. gr., Pauler Tivadar, Péchy T., Tre­­fort Ágoston, Szende Béla, Kemény G. b., Bedeko­­vics Kálmán b. Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észre­vétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Zalamegye feliratát egy­szerűbb bélyeg- és illetéktörvényjavaslat előterjesz­tése iránt; Szabadka sz. kir. város feliratát, melyben az utak fenntartásáról szóló törvényjavaslat módosítását kéri; a budapesti általános munkás beteg- és rokkantsegélyző pénztár vá­lasztmánya kérvényét az egylet czéljaira vásárolt ház után járó kincstári illeték elengedése és az inté­zetnek rendes állami segélyben való részesítése iránt. A kérvényi bizottsághoz utasittatnak. L­ó­n­y­a­y Menyhért gr., a m. tud. akadémia elnöke a ház elnökéhez a következő levelet intézte: »Nagyméltóságu elnök ur ! A m. tud. akadémia a f. é. ünnepélyes közülését a folyó május hó 25-én d. e. 10 órakor saját nagy dísztermében fogja meg­tartani, amelynek végeztével K. Eötvös József emlék­szobrának ünnepélyes leleplezése fog megtörténni. Midőn a közülésre és leleplezési ünnepélyre exczellencziádat és az országos képviselőház tagjait meghívni szerencsém van, kiváló tisztelettel vagyok, Budapest május 17. 1879. Gr. Lónyay Menyhért, 8. k. elnök.« Elnök: úgy hiszem, a­­ ház minél számosabb tagja fogja megragadni ezen alkalmat, hogy tisztele­tének kifejezést adjon a nagy elhunyt iránt, aki haj­dan nemcsak e háznak tagja és dísze volt, hanem egyúttal mint tudós és költő az ország határain túl messze tiszteletben áll s aki költői lelkének egész hevével csüngött hazáján és az utolsó pillanatig ha­zája iránti szeretettnek mindenben tanujelét adta. (Élénk tetszés.) Azt hiszem, hogy a t. ház helyeslésével találko­zom, ha indítványozom, hogy ezen ünnepély alkal­mára ép úgy, mint Budapest főváros törvényható­sága, az egyetem és akadémia, a képviselőház is ko­szorút tegyen a leleplezendő szobor talapzatára (Átalános helyeslés.) A koszorú megszerzésével talán a háznagy bí­zathatnék meg (Helyeslés.) Ezután folytattatott a kassa­nderbergi vasturól szóló törvényjavaslat. Baross Béni kijelenti, hogy nem fogadja el a törvényjavaslatot s a következő határozati javaslatot terjeszti elő: A képviselőház utasítja a kormányt, hogy a kassa-oderbergi vasút függő ügyeinek rendezéséről és az eperjes-tarnovi vasút magyarországi részével való egyesítéséről szóló szerződések végrehajtása előtt sze­rezze meg a kellő biztosítékot arra nézve, hogy mind­annyiszor, a­mennyiszer azt a magyar állam érdekei megkívánni fognák, a kormány jogosítva legyen neve­zett vasutak üzletkezelésében, a szállítási díjak meg­állapításában, vagy a vasutüzlettel összefüggő egyéb ügyekben a netán szükségeseknek talált intézkedése­ket rendeleti úton végrehajtani. Bujánovits Sándor a különvéleményt pár­tolja. A különvélemény beadói nem akarnak egyebet, mint azt, hogy megszereztetvén a kassa-oderbergi vasút, ez­által északi és északnyugati irányban lehe­tővé tétessék az ország mezőgazdasági és közlekedési érdekeinek megfelelő tarifa­politika követése. Meg­szerezvén e vasutat, egyrészt a külföld piac­aira a legrövidebb legolcsóbb utat szerezzük meg észak felé Tarnownak, másrészt észak-nyugat felé Oderbergnek. Ezt kívánja az ellenzék az ország közgazdasági ér­dekében tenni, s valóban, ha a jelenlegi helyzetet figyelemre méltatja, lehetetlen, hogy a jövő iránt ag­godalmat ne tápláljon. Volt idő még egy pár évtized előtt, midőn a magyar gazdának tele volt pinczéje, raktára, de üres volt erszénye, nem volt képes értékesíteni semmit, a közlekedési eszközök hiányossága folytán. Azóta igen sok történt. Ma már van, ha nem is egy minden irányban helyes, de mégis majdnem az egész ország­ra kiterjedő vasúti hálózat. Milliókat költöttünk vízi és kőutaink szaporítására, az évi kamatgaranczia­­teher súlyosan nehezedik állami költségvetésünkre s ma más veszélyek csak még fokozottabb mérvben fenyegetnek. A gazda képes terményeit illő áron értékesí­teni, s ennek következménye nem az lesz, a­mi múlt­ban volt, hogy, mint mondani szokás, saját zsírjába falt ugyan, de gazdaság azért fenállott, hanem ma, midőn a közterhek oly óriási mértékben szaporod­tak, midőn az igények a múlthoz képest hasonlíthat­­lanul nagyobbak, midőn a munkabérek, a művelési költségek hasonlíthatlanul drágábbak, ha ma a ma­gyar gazda nem képes illő áron értékesíteni termé­nyeit, ennek következménye az lesz, hogy el fog pusz­tulni, s azért szükségesnek látja, hogy különösen a mi közgazdasági helyzetünkben tegyen meg az állam mindent, a­mit még megtenni lehet Magyarország közgazdasági érdekeinek szempontjából.

Next