Pesti Napló, 1879. szeptember (30. évfolyam, 211-235. szám)

1879-09-19 / 226. szám

226. szám. Budapest, 1879. péntek, szeptember 19. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Szerkesztési iroda­i Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kisűlő-k­ivírtszl : Barátok­ tere, Athenaeum-épület. 30. évi folyam. Előfizetési feltételek* Postán küldve, vagy Budapesten ház­hoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 firt. Az esti kiadás postai kü­lönküldéseért fertilfieetás évvegprodenkém 1 for­ot Az előfizetés az év folytán minden hónapban vegke.iráhostö, dv ennek mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számlyatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a­ Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. A Pesti Napló táviratai. Szeged, szept. 19. (D. É.) A város jövő szé­pítése és rendezése érdekében ma ismét igen fontos lépés történt. Ugyanis a kincstár a városi hatósággal cserét akar tenni, és pedig a só­pajtákat s a hozzájuk tartozó öt katasztr­­holdnyi területet, megfelelő terü­letért átengedi a városnak, hogy ez a telep a város szépítését és rendezését ne gátolja. A város belátva a kormány által hozandó ezen áldozat becset, sietett kijelölni a cserébe ajánlandó területet,mely a felső-Ti­­szaparton fekszik s magánosoktól fog kisajátittatni. Ide fognak építtetni a só-pajták, a vidéki só-hivata­lok igényeinek tekintetbe vételével. Ugyane helyen állandó kincstári rakpartot is terveznek. A pénzügyminisztérium kiküldöttei ma meg­szemlélték a város által felajánlott területet. A szemlélő bizottság tagjai voltak: Fluck titkár és Dávid Antal korábbi szegedi pénzügyigazgató, most miniszteri tanácsosi ranggal zágrábi orsz. pénz­ügy-igazgató, ki a jövő hó elején foglalja el ez uj állomását. Helyébe Sc­hil­­er aradi pénzügy igaz­gató fog ide kineveztetni. Berlin, szept. 18. A danczigi és stettini had­gyakorlatoknál jelen volt franczia koronatisztek teg­nap este Drezdába érkeztek, honnan ma este Bécsbe utaznak. Manteuffel tábornagy ma reggel Topperbe uta­zott és szeptember bő végén fog Strassburgba vissza­térni. Orleans Lajos herczeg, a brasiliai koronaher­­czegnő férje, Párisba érkezett és ma este Boroszlóba utazott. Oldenburg Péter herczeg, tegnap este Entinból ide érkezett s délután Bécsbe utazott. Bécs, szept. 19. Hohenwart grófnál tegnap értekezlet volt, melyben a jobbpártok vezérein kívül a csehek és lengyelek is résztvettek. A gyűlés elha­tározta, hogy az összes jobboldal, nagy és szervezett pártot képezve fog a parliamenti életre befolyást gyakorolni és ezen egyesülés a jobboldal egyes klub­jainak állandó bizottságában talál majd kifejezést. (Lásd alantabb. A szerk.) A Presse szerint, Nevesinje csendőrségének egy része és néhány herczegovinai orthodox Monte­negróba ment. Onnan azonban kiutasítottak és ban­dát szervezve, néhány üresen álló karaulát felgyúj­tottak, és egy század katonasággal összeütköztek. A mostari katonai hatóság csapatokat küldött a rend helyreállítására. Bukarest, szept. 19. A kamra tegnapi ülésé­­­ben Ionescu újólag indítványozta az elnapolást, míg a revízióra vonatkozó törvény elő nem lesz terjesztve. Azon felhívásra, hogy a kormány a többséget javaslatának visszavonására bírja, Cogolniceanu kijelenti, hogy a kormány nem kívánhatja, hogy a többség visszavonja javaslatát; ha azonban az meg­történnék, akkor a kormány kész, egy a megoldásra vonatkozó törvényjavaslatot előterjeszteni, addig azonban a kamra független és a vitát folytatni köteles. Az elnapolási indítvány 73 szavazattal 128 kö­zül elvettetett. Bukarest, szept. 19. A Pressa Írja: A kor­mány a revízióra vonatkozó tervének alapját három pontozattal jelöli meg. Az első az, hogy az egyenjogú­sítás elve az alkotmányba felvétessék, a második, hogy ez elv az egyéni honosítás engedélyezésénél alkalmaztatik. Végül a harmadik az, hogy a föld­birtokra vonatkozólag komoly biztosítékok alkottas­­nak. Ezek azon ígért alapok, melyek a kormány által a parl­amentben előterjesztendő terv bázisául fognak szolgálni. A kormány kijelentette, hogy az előbbi minisz­térium által indítványozott osztályonkénti honosítás rendszerét nem fogadja el, ellenben szükségesnek érzi, immár a 44-ik czikket alkalmazásba hozni, hogy Eu­rópa előtt kijelenthesse, miszerint Románia megtar­totta a berlini szerződést, és ugyanezen szerződés ne­vében Európát felkérte, hogy az Alliance izraelite túlságig menő kívonatait visszautasítsa. A jelen kabinet osztja azon nézetet, hogy a névjegyzék rendszere czélhoz fog vezetni; ha azon­ban az ellenzék egy más megoldást ajánl, akkor — az említett hírlap véleménye szerint — a kormány ezen jegyzék rendszeréhez nem fog ragaszkodni. Prága, szept. 19. Legközelebbi kedden itten általános képviselői gyűlést tartanak, melyben a birodalmi tanácsba való lépés iránt fognak határozni. A raudnitzi kerület képviselőjéül Sladtkowski helyébe, Kucsera ifjú cseh van kijelölve. London, szept. 19 A Standard tegnapi je­lentése Ali Kbeilból. Ide érkezett tudósítás szerint Heratban nagy felkelés tört ki. A csapatok fellázadtak és a hatósági személyeket legyilkolták. London szept. 10. A »Reuters office« szept. 2-ról vett jelentése a Fokvárosról így hangzik: Cete­­vayo király elfogásáról érkezett közelebbi tudósítások jelentik, hogy Lord Grifford, miután értésére jutott, hogy a zulu király kíséretével, teljes kimerültség állapotában, egy kraalba menekült — elrendelte, hogy Marter őrnagy dragonyosokkal fogja körül a kraalt. Cetewayo és kísérői minden ellentállás nélkül megadták magukat és Ulundiba szállíttattak, hová aug. 30-án érkeztek meg. A foglyokat valószínűleg Greytownba fogják vinni, noha ez iránt még nem érkezett rendelet. Wolseley tábornok tudatta a zulu főnökökkel, hogy az ország három európai tiszt­viselő alatt álló egyenlő kerületre lesz felosztva. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Egy elhibázott élet. Regény, irta: Bentzon. (Francziából.) — Folyt. — VI. Mennyire csodálkoztam, midőn három héttel később atyám arról értesített, hogy megkérték a ke­zemet, és Daverne volt ez, a­ki megkérte! — Remélem, hogy visszautasította, mondom hí­zelegve, hogy valaki arra gondolt, hogy nőül vegyen, különben egész nyugodt voltam. — Miből következtet­ed ezt ? — Önnek saját tetteiből. Úgy hiszem, hogy ugyanannak a személynek ép oly kevés kilátása lehet, hogy e kérése teljesíttessék, mint a­hogy nem fogad­tatott el tőle a páholy és a csokor. Atyám nem bírt egy mosolyt elnyomni. — Honnan tudod, hogy mindazt ő küldte ? — Az ön lánya nem olyan ostoba, de ha az volna is, a körülmények nem vezetnék-e erre a fölte­vésre ? Én Párisban nem ismerek senkit, csak Da­verne urat. Sőt mondhatom-e, hogy őt ismerem ? Kétszer találkoztam vele. Lehetetlen, hogy igazán az a szándéka legyen, hogy engem nőül akar venni, hisz alig látott. — De kényszerítve vagyunk elhinni a lehe­tetlent. — Daverne úr tehát nem igen okos! — Az ember sohasem az, ha szerelmes. — Csak nem akarja velem elhitetni, hogy sze­relmes belém, mondom meglepetve, nem tud semmit sem felőlem, a­mire véleményt alapíthatna. — Mit mondjak neked ? szólt atyám újból mo­solyogva. Ő bízik, te tetszel neki.­ — Nem vagyok érzéketlen a bók iránt, de hát elég az ? — Te igen okos kezdesz lenni, Juliskám. — Ön az, atyám, kit nem ismerek többé. Ama modor után ítélve, melylyel Ön Daverne úrról és szán­­­dékairól nyilatkozik, azt gyaníthatnám, hogy oly kö­rülmények között, mint a mostaniak, az első akadá­lyok nem tőlem származnának. — Beszéljünk komolyan, mondá atyám. Rossz­nak találhattam, hogy valaki neked udvaroljon, anél­kül, hogy erre fel volna jogosítva; attól tarthattam, hogy szemmel látható bámulása nem rejt oly tisz­tességes terveket, mint a­milyenek a valóságban az övéi. Daverne ma elfogadható parti, mert gazdag; üzleti ügyessége, részvétele több nagy ipar- és pénz­ügyi vállalatnál remélni engedik, hogy még gazda­gabb lesz. — Megmondhatja nekem, atyám, határozottan, hogy mi a foglalkozása ? Mindig hallom önt üzletek­ről beszélni, anélkül, hogy tudnám, hogy mit ért ön e szó alatt. — A magyarázatból sem fogod sokkal jobban megérteni. A tőzsde a nők legnagyobb részének eszére nézve egy megfoghatatlan labyrintus és egé­szen fölösleges, hogy te e miatt magadat gyötörjed. Daverne saját szerencséjének megalapítója volt. — Én semmi tisztességesebbet sem képzelhe­tek, mint a munkát, bármi is legyen az. Régóta is­meri már Daverne urat ? — Évek óta. Azt nem mondta atyám, hogy miként ismerke­dett meg vele. Atyám első hibáinak egyike az volt, hogy már kissé homályos nevét bizonyos pénzügyi kalandokkal akarta ismét fényessé tenni, melyeknél azonban csak a tervrajz volt ragyogó. Régi nevünk: Brévent, minden a mi még megmaradt atyai öröké­ből, akárhányszor megfordult ama nagy zajt ütő ter­vezeteken,melyek a közönség elvakítására voltak szán­va. Atyám az ellenkező szerep látszatának daczára, mégis majdnem mindig a megcsaltak közé tartozott, de a világ nem hisz többé azoknak, kik szemük lát­tára szánt szándékkal nagy könnyelműség folytán kompromittálták magukat. Egy bizonyos kőszénbá­nyák kiaknázására alakult társaság hozta össze atyá­mat először Davernevel és azóta összeköttetésben maradtak inkább érdekközösség, mint rokonszenv folytán. Én mindezeket nem tudtam. — Édes gyermekem, kezdé újból atyám, em­lékszel arra a beszélgetésre, melyet egy napon foly­tattunk? A te helyzeted sohasem látszott nekem köny­­nyűnek, és a tapasztalás, melyet ez utóbbi szünidők alatt tettél, szomorú képet nyújthatott neked arról, hogy milyen lesz jövő életed. — Ön mellett lehetni, mindig a legjobb, a­mit kívánhatok, mondom több gyöngédséggel, mint őszin­teséggel, mert a hosszú napok, melyeket lemorzsolni igyekeztem, valóban nem valami mosolygó jövőt ígértek. — Hajh! én nem leszek mindig melletted, és igen nagy könnyebbséget éreznék, ha független, biz­tos helyzetben tudnálak. — Egy tisztességes emberhez, kit becsülni tudnék, mondom, bizonyosan nőül mennék. Ez a fő­feltétel , de szeretném egy kissé ismerni annak jel­lemét, ízlését, a­ki mindenkorra társam lesz, tevem hozzá félénken. — Legyen ! Gyakran fogod látni, majd elho­zom hozzád . . . Ő sem kíván többet! Az ő óhaja volt, hogy elhagyd e házat; de én nem foglalkozhatom veled eleget és abban az időben, mely a házasságot megelőzi, egy fiatal leánynak mind amaz oltalomra van szüksége, melyet csak itt találhatsz. — Még nem vagyunk jegyesek, mondom újra megijedve. Csupán arról akarnék bizonyságot .... Hát oda­adna engem egy ismeretlennek? — Ő nem ismeretlen előttem, viszont­ némi tü­relmetlenséggel. Azt gondoltam, anélkül, hogy meg mertem vol­na mondani, hogy nem ő házasodik. — Ah­­hogy Owaldné asszony nincs Páris­ban ! . . . Megengedi, hogy kikérjem tanácsát? — Kétségkívül, mondá atyám egy percanyi ha­bozás után ; de mindenki mással szemben tartsd ti­tokban a dolgot; nagyon ajánlom ... én mindeneset­re titokban tartom. — Titoktartó leszek, ígérem önnek. — És én ígérem neked, hogy sohasem foglak erőltetni. Egyedül azt akarom még neked mondani, hogy semmi sem békítene ki inkább önmagammal, mintha látnám, hogy ellenvetés nélkül elfogadod, jól érts meg­ a nem remélt szerencsét, a­mely kínál­kozik. Az atyai tekintély minden erőltetése nem ha­tott volna reám annyira, mint ez egyszerű szavak. Íme lényege ama levélnek, melyet Owaldné asszonynak írtam: »Inkább, mint valaha anyát látok önben ma. Attól az elhatározástól, melyre önt kérem, függ jövőm. A­mit ön fog tanácsolni, azt fogom tenni, meg lévén győződve, hogy ön jobban ismeri, mint én, nemcsak a világot és az embereket, hanem engemet is és ez kell nekem. A dolgok nagyon meg­változtak, mióta e szavakat írtam önnek, melyek mo­solyra késztették önt: »Itt megegyeztünk abban, hogy sohasem megyek férjhez.« Most arról van szó, hogy belőlem minden áron szép asszonyt csináljanak, és megvallom, hogy ez a gondolat nagyon zavarba hoz. »De ki ő ? mi ő ?« fogja ön tőlem kérdezni. Valóban ez a kérdés. Még nem adtam tökéletesen számot magamnak és ha ön akarja, együtt igyekezünk kitalálni, mert alig ismerem jobban, mint ön .... alakja rendes és szép; czu­korkái háromheti udvarlás után kissé fárasztanak már, de a kisasszonyok el van­nak ragadtatva. Jobban irigyelnének, ha nem hagy­nám őket abban a hitben, hogy egyszerűen atyám küldi azokat; azt hiszem helyesen ítéltem, hogy ha­szontalan volna az egész növeldének elmondani azt, a­mi még csak tervben van! Szükségem van rá, hogy szabad legyek, és hogy ha jónak látszik, mondhas­sam : Jól van, legyen­ csodálatos, de elég okos, hogy elhatározzam magamat, hogy egy lélek akarok vele lenni ma, holnap és mindig .Összesen sem tudok sem­mit lelkületéről, és az enyém lesz-e önkényt társa? Biztos lehetek-e csak a felől is, hogy nem fogom na­gyon hamar untatni ? Nekem úgy tetszik pl., hogy a rokonszenv leg­jobb próbája az, ha egyszerre ugyanarra a dologra gondolunk, mint az velem önnél és Györgynél tör­tént, — alig hiszem azonban, hogy Daverne úr gon­dolatai és az enyémek megegyezzenek. A barátság­nak csaknem bámulatos jóslatai vannak, annyi ezer benső elmondani valója van az embernek és bátran elmondja, míg itt mindig attól tartok, hogy ostobá­nak látszom előtte és ő nem beszél egyébről, mint szépségemről, kellememről stb., és mennyi hízel­géssel!... Olykor azt hiszem, hogy gúnyol, oly­kor, megvallom, hogy gyakrabban, dicséretei kel­lemesen fejembe szállnak és egy kissé elkábíta­­nak, — azután meg azt hiszem, hogy úgy szeret engem, mint az ember szereti a zenét vagy a rózsá­kat, egy csinos csecsebecsét, egy kedves kis állatot, melyet süteménynyel táplálnak. Ön érteni fog ked­ves barátnőm, ön, ki azt szokta mondani, hogy a­mit szemeimben legtisztábban és a legszeretetreméltóbb­nak lát, az a jó szívem. »Daverne úr, zárnéi közt mondva, soha se mon­dott oly kedves és szép bókot, mint ez, a­miből azt következtetem, hogy az életben elsőbbséget kell adni a barátságnak a szerelem fölött, mert atyám azt tartja, hogy mindaz, a­mi egy kissé sért Daverne urban, az épen a szerelem, melynek nem szolgáltatok igazsá­got. A szerelem adja neki ama merész tekinteteket, melyek rosszkedvűvé tesznek,a szerelem kölcsönöz neki oly szavakat, melyek — érzem — nagyon túlzottak, a szerelem teszi azt, hogy távolléte alatt kérdezem ma­gamtól : — Mire gondol ? — De ebben semmi sem hasonlít ahhoz, a­mit mi, ön és én, ábrándozásnak nevezünk. Inkább egy talányt megfejteni akaró igye­kezetnek látszik, a­mi azonnal öregbíti és sötétebbé teszi amúgy is nagyon sötét homlokát. Mondtam ön­nek,hogy Daverne közel negyven éves, hogy ő meggaz­­­dagodott, tönkrement, azután újra meggazdagodott üzletei által, végre hogy kikeresztelkedett zsidó. Úgy van ? Az első pontra nézve atyám kétségkívül joggal azt jegyzi meg, hogy sokkal tapasztalatlanabb vagyok, hogysem ellehetnék komoly vezető nélkül, de a két utóbbi pont habozóvá tesz. Megmondtam atyámnak, koc­káztatva, hogy megharagszik; megmondtam neki, hogy Daverne, modorát kissé póriasnak találom, és hogy jobban szere­rettem volna, ha jövendő férjemnek szellemi foglal­­kozása van, mely iránt én is többet érdeklődném.. (Folyt köv.) Egy bécsi pünper. (Ered. sürg.) Bécs, szept. 19. A mai tárgyalás folyamában feltűnést okozott egy névtelen levél, mely­ben azt jelentik, hogy Winkler néhány nappal elfo­­gatása előtt Haulig alpakkagyáros lányától cyan­­kálit kért. A törvényszék elhatározza Haulignak és lányának megidéztetését. Haulig gyáros lánya azt vallja, hogy Winkler tizenkét éves nővérétől c­s­­ankalit kért. Schneeberger kereskedő azt jelenti, hogy Winklert gyakran együtt látta Hansel Leopoldinával a vendéglőben. Budapest, szept. 19. (Értekezlet Hohenwart grófnál.) A nagy cseh feudális pártértekezlet, melynek össze­hívásáról ismételve megemlékeztünk, tegnap tartatott meg Bécsben Hohenwart grófnál. A házi úr meghí­vására következő konzervatív és nemzetiségi képvi­selők jelentek meg: a jogi pártból Liechtenstein Ala­jos herczeg, Lienbacher György, Gödel­ Lanoy báró ; a csehek közül: Lobkovitz György herczeg, Clam- Martinitz Henrik gr., dr. Rieger, Zeitbamer, Gregr Gyula; a lengyelek közül: Grocholsky és Czartom­sky György. Hohenwart gróf, ki az elnöki széket elfog­lalta, az értekezletet rövid beszéddel nyitotta meg hangsúlyozva a pillanat fontosságát Ausztria parlia­menti életére. Ezután a gyűlés következő határo­zatban állapodott meg : Az egész jobboldal nagy, szervezett pártképen fog a parliamenti életben részt venni. Ez a szervezet abban nyer kifejezést, hogy a jobboldal egyes klubjainak állandó bizottságai egye­sülni fognak. Arról, hogy a nagy párt keretén belől egyes klubok hogyan szervezkedjenek, még nem ho­zatott határozat, mert ez iránt az egyes pártvezérek előbb saját híveikkel akarnak értekezni. De egyes magánnyilatkozatokból kitűnt, hogy három klub fog alakíttatni, és pedig egy lengyel, egy cseh-morva (nem szláv) klub, melyhez a cseh nagybirtok konzer­vatív képviselői is csatlakoznak, s végül egy harma­dik klub a jogi párt volt tagjai számára. Sőt az sem lehetlen, hogy még egy negyedik klub is alakul a nagybirtokosokból, főleg, ha a kormány az alkot­mánypárt néhány konzervatív tagját meg bírja nyerni politikájának. Az egyesült nagy jobboldali párt vi­szonyáról a kormányhoz a nézetek oda irányulnak, hogy a párt hatékonyan támogassa a Taaffe-kor­­mányt, a­míg ez konzervatív szellemben működik. (Herczegovinában), Nevesinje mellett, csendzavarás történt. Egy banda több házat felgyúj­tott, mire e banda s egy osztrák-magyar csapat kö­zött formális csatározás történt. A lázadók jól fel­fegyverzett egykori zapitek, Dahlen tábornok csa­patokat küldött Nevesinjé­re. (A widdini osztrák-magyar konzul ügyében) a Pol. Korr. táviratilag már jelzett offi­­cziózus nyilatkozata egész terjedelmében igy hang­zik : A widdiali cs. és kir. konzul és Kiselszki orosz tábornok közti eset, mely f. év márczius 31-én tör­tént, annak idején joggal feltűnést keltett s főleg az osztrák-magyar sajtóban sokat taglaltatott. Mint értesülünk, ez az eset az osztrák-magyar és az orosz kormányok közti hosszasabb tárgyalások után immár elintézést nyert. A cs. és kir. konzul jelentésének megérkezte után innen Pétervárra előterjesztés kül­detvén, a tényállás pontos kiderítésére bizottság ren­deltetett. Május végén Mond­ong cs. és kir. ruszcsuki fő­konzul előterjesztette a bizottság jelentését, melynek alapján az osztrák-magyar kormány Pétervárott következő elégtételt kívánt: 1. Bulgária főkor­mányzója megbizatik, hogy ruszcsuki főkonzulunk­hoz, mint Neumann konzul elöljárójához jegyzéket intézzen, melyben kétségbevonhatatlan módon ad ki­fejezést rosszulásának Kiselszki tábornok eljárása felett és sajnálatának az egész dolog felett. 2. Bul­gária főkormányzója a viddini törvényszéki elnöknek félre nem érthető oktatást ad a török kapitulácziók­­ból származó jogaink fennállásáról s megdorgálja az e jogoknak az adott esetben való megsértése miatt. E rendelet a bolgár hivatalos lapban közzé teendő. A tárgyalások e javaslatok felett hosszabb időt vettek igénybe, de végül minden lényeges pontban azok elfogadására vezettek. Időközben azonban Bul­gária kormányviszonyai megváltoztak, a végrehajtás­ban némi módosítás vált szükségessé. Minthogy Bul­gária megszállásának megszűntével az orosz főkor­mányzó működése is megszűnt, s a kormányzó vissza is hivatott, nem volt abban a helyzetben, hogy a kí­vánt levelet intézze a cs. és kir. ruszcsuki főkonzulhoz. De az orosz kormány azon törekvéstől vezérel­tetve, hogy a történt viszály minden nyomát eltöröl­je, nem késett e rendszabályt mással pótolni s ő maga adott az osztrák-magyar kormányhoz intézett jegyzé­kében kifejezést a kellemetlen eset feletti sajnálatá­nak s egyszersmind közölte, hogy Kiselszki tábornok­nak, ki Viddinbe többé visszatérni nem fog, az egész eset s a tisztelet hiánya miatt, melyet a tábornok Neuman konzul iránt tanúsított, rosszulását fejezte ki. Az elégtétel-kívánat második pontjának telje­sítésére az orosz kormány megbízta szófiai diplomá­­cziai ügynökét, hasson oda a bolgár kormánynál, hogy a viddini törvényszéki elnök a kapitulácziók határozatainak meg nem tartása miatt feddést kap­jon, valamint, hogy a török kapitulácziókból eredő jogok épségben maradása iránt kétséget kizáró uta­sítások adassanak s a hivatalos lapban közzé tétesse­nek. A bolgár hivatalos lap szept. 6-ki száma közölte az illető rendeletet s ezzel az ügy befejezettnek te­kinthető. Bécs, szept. 18. (Saját levelezőnktől.) A Miután a czár súlyos betegségének hire a berlini, bécsi és párisi börzéket nagy izgatottságba hozta, itt azon hirt terjesztik, hogy a czár első­szü­lött fia javára a trónról lemondani szándékozik. A hir jól értesült köröket is foglalkoztat, úgy hogy azt hallgatással mellőzni nem lehet. A czár súlyos betegségének híre csak ügyesen lanszírozott alarmhirnek bizonyult be, ilyennek azon­ban a czár szándékolt lemondásáról terjesztett hír aligha tekinthető, mert — úgy látszik — ennek alap­ját figyelemreméltó momentumok képezik. Tudva levő, hogy Sándor czár óhajtotta, miután gr. Andrássy s bg Bismarck újabb találkozója bizo­nyossá lett, az alexandrovói összejövetelt. A czár azt szándékolta, hogy a Vilmos császárral való találkozás­sal a Német- és Oroszország közötti összezördülésről szóló minden hírt a leghatározottabb módon megczá­foljon. Nemcsak e szándékot nem érte el a czár, ha­nem oly momentumok is léptek előtérbe, melyek elegendőleg bizonyíták, hogy a kanczellárok s a két ország közvéleménye semmit sem akarnak tudni a barátság megújításáról, mely a két állam uralkodó­ját egybe fűzi. A rendjelkitüntetések sem csorbíthatták a hely­zet élességét. A czárnak Alexandrovóból való visszatérte után igen illetékes hírek Pétervárról rögtön azt tu­­datták, hogy az ottani vezérlő körökben a czárnak igen komoly aggodalmakra okot adó kedély izgatott­ságáról szólanak. Már akkor előkészültek a Liva­­diából érkezhető meglepő hírre. S ma igen való­színűnek tartják a czár szándékolt lemondásáról szóló állítást. Azt mondják,hogy a czár azon aggo­dalommal hagyta el Alexandrovot, hogy a konfliktus Német é­s Oroszország kö­zött aligha lesz elkerülhető. S azon vilá­gosan előtérbe lépő tény, hogy herczeg Bismarck ezen eshetőségre előkészülve már jó hosszú idő óta fölszerelte magát az ebből Németországra háramló veszély elhárítására, a­­zért azon meggyőződésre bírta, hogy a netáni összezörrenésből Oroszország nem kelhet ki, mint győző. Sándor czár érzületével semmi sem ellenkezik inkább, mint hogy bátyjával s barátjával szemben ellenségként álljon; azt érezi azonban, hogy az orosz s a német közvélemény sok­kal erősebb lesz a már mélyebben meggyökeredzett viszály kiegyenlítésének sürgetésében, mint az ő aka­rata. S azért, a­mint a dolog megérik, más kezekre akarja bízni ezen esemény elintézését. E konjektúrával nincs ellentétben a hit, mely azt tudatja, hogy Gorcsakoff helyét Loba­­n­o­f­f foglalná el. Lobanoff nem a pánszláv irány híve, de kinevezésének híre még megerősítésre vár. Úgy látszik, hogy e kinevezés előtérbe helyezése az utolsó orosz kísérlet arra, hogy megakadályozható-e a német-osztrák-magyar intimitás oroszellenes jel­lege? — Budapest, szept. 19. Van-e, nincs-e — török szövetség; — erről írnak ma a magyar kormánypárti la­pok. Kerülgetik a forró kását, s azt magya­rázzák, hogy ha van is, nincs olyan, a­minőt az ellenzék sürgetett; fordulat a politikában nem állott be, az mindig ugyanaz volt, hogy t. i. nem akart osztozkodni Oroszországgal, mert hát mi az orosz előnyomulás fejében nem foglaltunk le a töröktől két tartományt s csak az ellenzék koholmánya, hogy csa­pataink Boszniát és Herczegovinát megszállva tartják. Valóban tragikomikus e vergődés! Az ember szinte megszánja a lépen ragadtakat. A dolog pedig egyszerű és világos. Az ellenzék mindig a törökkel való barátság és jó szomszédi viszony fenntartását sürgette, mert a törököt, saját érdekei, megbízható barátunkká teszik. A külügyi hivatal bele­­nyugodott abba, hogy e barátunk hatalma igen lényegesen megcsonkíttassék, s ellenné azt is, hogy a boszniai okkupáczióra nézve a törökkel előleges egyezmény köttessék, a­melynek elmulasztása a monarchiának sok ezer katonájába és sok száz milliójába került. Ifjabb időkben, mint állítják, e magatartás­ban változás állott be; a mi csapataink és a török csapatok között fennálló szívélyes vi­szony s a würtembergi­ég áldomása legalább erre látszanak mutatni. Kérdés tehát az , hogy igaz-e a változás, vagy nem igaz ? Ha nem igaz, egyelőre ezt se bánjuk nagyon. Ha pedig igaz, úgy ez egyedül azon szempontokhoz való közeledés által volt el­érhető, melyeket az ellenzék a saját politiká­jára nézve mindig mérvadóul tekintett. S ezt az ellenzék a saját politikája érvényre emelé­séül tekintheti. A Lim vonal megszállása. (A hivatalos katonai jelentés.) Banya a Lim mellett, szept. 9. A bevonulást Visegrádból Novi-Ba­zárba teg­nap az Obadich tábornok vezetése alatti 2. gyalog­dandár következő, az északi hadoszlopot képező csa­patai hajtották végre és pedig: a 24. számú Panna herczeg sorgyalogezred Schiffner őrnagy vezetése alatt; a 31. tábori vadászzászlóalj Rasztics alezredes vezetése alatt; a 4. számú Edelsheim-Gyulay huszár­ezred 3. százada Türkheim báró kapitány alatt; a 12. sz. Hoffmann tüzérezred 4. hegyi ütege Jan­­nics főhadnagy alatt; a 2. genieezred 14. százada Horny százados alatt, a 2. tábori jelző osztály Lubancz főhadnagy alatt, a hegyi hadosztály lőszerpark és egészségügyi osztály egy-egy harmada; a 17. teherhor­dó század Wagner főhadnagy alatt; a 4. sz. tábori posta expozitura Küster aszistens alatt, végül az 1 sz. hegyi távirda osztály Dobler és Maltzek tisztvise­lők alatt. Vezérkari tisztképen Gerba főhadnagy mű­ködött, a dandár törzs továbbá Babel alintendansból, Grevicsics főhadnagy ordonancztisztből, Andrássy gróf hadnagyból, Stenczel ezredesből, végül Reach vezérkari századosból állt. Részben e csapatok Visegrádból már a bevo­nulás előtt a határ felé, az Uvacz folyóhoz előre kül­dettek, részben az összes intézetekkel Visegrádban álltak. A parancs a bevonulásra szept. 8-án reggeli 3 órakor érkezett Visegrádba. A Visegrád felett el­vonult zivatar a távirda összeköttetést előre és hátra megszakította. Ennél fogva a parancsot a legköze­lebbi állomásról, Rogaticzából lovas ordonanczokkal kellett éjjel továbbítani, így az esti 5—6 óra helyett csak éjfél után érkezett Visegrádba. Ennek legközelebbi következ­ménye az volt, hogy Obadich tánok, hogy a paran­csot végrehajthassa, Visegrádban álló csapatokat és intézeteket reggel 3 órakor alarmirozni, a Visegrádon túl előre tolt csapatoknak pedig a külön parancsot az Uvacz hídja előtti összpontosításra éjjel lovas ordonanczokkal megküldeni kényszerült. A csapa­tok pontban délután 2 órakor mind az Uvacznál áll­tak, a hídhoz közel, készen a bevonulásra, mi mind a parancsadásra mind a parancsok végrehajtására di­cséretes bizonyítványt képez. Ugyanez időben az Uvacz hídja melletti tá­borba érkeztek a nova-városi kaimakam, Szulejman bey a határmenti katonai parancsnok, egy bimbasi, (őrnagy) egy előkelő priboji polgár és számos kisérő. Azért jöttek, hogy megegyezésre lépjenek a két ál­lam csapatainak, a bevonulás végrehajtása utáni fel­állítása iránt. Az osztrák-magyar csapatok által el­foglalandó állásokat a török tisztviselők megjelölték. E közben kitűnt, hogy a török katonai parancsnok hiányos utasításokat kapott. Míg a Huszni pasával történt megállapodások szerint a császári csapatoknak a Nova-Varosba ve­zető úton olyan állást a d­óval kellett volna elfog­lalnuk, hogy az etappe-ut Prjepoljéba kellően bizto­sítva legyen, a török katonai parancsnok azt mon­dotta, hogy részére állomásul Banja van kijelölve, minek folytán a Bánjából dominált út katonailag biz­tosítottnak nem látszott. Minthogy az eszmecsere a helyszínéről távol, eredményre nem vezetett, Obadich tábornok a török katonai parancsnoknak tudtára adta, hogy pontosan a vett parancsok szerint fog bevonulni, előremenni és állást foglalni, mi nem zár­ja ki, hogy azután a Szerajevóban Huszni pasával

Next