Pesti Napló, 1879. szeptember (30. évfolyam, 211-235. szám)
1879-09-12 / 220. szám
20. szám. Budapest, 1879. péntek, szeptember 12. 30. évi folyam. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiíidó-mvatal sarátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek» Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különkiiltéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkez.ahető, de ennek b.t.E mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számítnak. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a JPesti IS Napló kiadó-hivatalnan, Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai. London, szept. 12. A Beutter Office jelentése Simlából: Az emir értesítette a kandahari kormányzót a Kabulban történt katasztrófáról, s meghagyta neki, hogy a britt hatóságok parancsainak engedelmeskedjék. Bright tábornok vezérli a Khyber szorosban előnyomuló hadoszlopot. Budapest, szept. 12. (A Bosznia - Herczegovina) kormányzására vonatkozó javaslatokról a N. Fr. Pressének a többi közt ezeket távírják. A P. Ll. közleménye a kiadások megosztásának kulcsára nézve teljesen helyes. Az itt tárgyalt előterjesztés csak az okkupári tartományok politikai állását volt megállapítandó és némileg az alkotmánynyal összhangba hozandó. Egy még végleg meg nem állapított második financziális előterjesztés feladata lesz rendezni a financziális kulcsot. Ez utóbbi előterjesztés, valamint az, mely az okkupárt tartományoknak a közös vámterületbe való bekebelezéséről szól, hír szerint, a legközelebb tartandó közös minisztertanácsban fog végleg szerkesztetni. Minden újabb félhivatalos cáfolat daczára teljesen való az a hír, hogy az erre vonatkozó elvi differencziák a két kormány között még teljes feszültségükben fennállnak és hogy a közös minisztertanács részére két javaslat dolgoztatott ki. Az a javaslat, mely megfelel a magyar álláspontnak, külön vámkezelést követel, azaz, hogy az okkupárt tartományok bizonyos része a magyar és másik része az osztrák pénzügyi kormányzathoz csatoltassék. A második javaslat, mely az osztrák álláspontot képviseli, a tartományok közös, illetőleg vegyes vámkezelését követeli. E differenczia fölött a közös minisztertanács fog határozni, és ha a jelek nem csalnak, az osztrák álláspont fog érvényre jutni. (A közös főszámszékről.) A M.Lapok a következőt jelentik: A közös főszámszék elnökségére nézve a napokban egy bécsi lap azt jelentette, hogy annak betöltése legközelebb várható. Ezzel ellentétben nekünk teljesen megbízható forrásból azt írják Bécsből, hogy ezen állomás betöltése iránt mindeddig semminemű intézkedés nem történt, sőt ily intézkedés a legközelebbi időre nem várható. (A német-orosz kanczellár viszályról) a Köln. org a többek közt ezeket írja: Ha Gorcsakoff herczeg csakugyan azt hitte, hogy a német kanczellár bálából köteles őt segíteni abban, hogy a san stefanói béke európai szentesítést nyerjen, úgy Bismarck herczeg kétség kívül sohasem adott neki okot reá, hogy benne ez a fantasztikus hit támadjon. Hisz 1872 óta Andrássy gróf vele egyenjogú társként állt a német kanczellár barátságában, az pedig világos volt, hogy Andrássy gróf ép oly kevéssé fogja, mint Beaconsfild lord világháború nélkül a san stefanói orosz igények végrehajtását megengedni. Hogyan támadhatott tehát benne az őrült gondolat, hogy Bismarck herczeg nem egy, hanem számtalan pomerániai gránátos csontjait kész lesz Oroszország kedvéért feláldozni ? Ha egykor német csontokat fognak szétlőni, ez történjék — nem az európai súlyegyen ellen, hanem annak érdekében s az összes európai hatalmak sértetlen függetlenségéért valamely grande naczion uralmi viszketegei ellen akár a Nevánál, akár a Szajna mellett lakik is az.« (Sir Northcote angol pénzügyminiszter) legközelebb, mint említettük Exeterben beszédet tartott. »Vannak köztünk emberek— mondá — kik ha telebeszélik a fejeket azzal, hogy jóllétünk napja letűnt, kereskedelmünk tönkre ment, mezőgazdaságunk menthetetlenül elveszett, parlamentünk elsatnyult s minisztereink gyámoltalanok és képtelenek, azon hitnek engedik magukat át, hogy az angol hatalom valóban eltűnt s alig vehető többé tekintetbe. Azt hiszem, hogy az utolsó pár év sok szerencsétlensége épen az efféle fecsegésnek tulajdonítandó. Midőn Anglia először emelte fel, szavát s beszélt úgy, a mint saját s a polgárosult világ érdekében szólnia kellett, e szóra nem fektettek súlyt, mert a mint látszott maga az angol nép is a nézeten volt, hogy itt csak üres fenyegetésről van szó. Midőn A PESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. Egy elhibázott élet. Regény, irta: Bentzon. (Francziából.) .. — Folyt. — György, habár tényleg öregebb is, szellemre és jellemre nézve sokkal fiatalabb volt, mint én. A nyilvános nevelés nem sodorta a csőcselék tömegébe, mely annyi szép tehetséget tesz tönkre; anyja szabadon engedé kifejlődni, meg lévén győződve, hogy az emberi természet olyan mint a fa, mely csak akkor terem gyümölcsöket, ha tökéletesen virágzik. Együttes társalgásainknak sok jót köszönök. — Hogyan, mondá nekem vitatkozásaink és zajos játékaink közben, hogyan meri egy műveit ember bevallani, hogy unalmasan tölti el életét ? Ez talán csak a saját hibája. Te, az igaz zárdában lakói (tegezzük egymást, hogy annál jobban bebizonyítsuk, hogy régi barátok voltunk), de majdnem minden kisasszony zárdában neveltetik és anyjuk nincs körülöttük. Vannak más eszközök a magány élénkítésére. A helyek, a tárgyak majdnem úgy társunkul szegődnek, mint az emberek. Miért nem csinálsz magadnak például, mint én, egy növénygyűjteményt ? Ha akarod, oda adom neked egyik kutyámat. Oda kölcsönzöm könyveimet. Nem mertem neki megmutatni a vérző sebet szívemen, atyámról beszélni; attól féltem, nehogy őszinteségében megfeddjen azért, hogy mindenek fölött szeretem és hálátlannak, bizarrnak ítéljen. Azért ezt válaszoltam: — Te nem értheted . . . Én a legszerencsétlenebb teremtés vagyok e világon. Ő vállát vonta. — Kinek van joga ezt mondani ? Mit tudsz te a mások bajáról ? Midőn atyám, midőn nővéreim elhagytak bennünket, fiatal korom daczára éreztem, hogy mit vesztettem el; de, ahelyett, hogy magamra gondoltam volna, gondoltam anyámra és arra, hogy vigasztaljam őt, ezt kell mindig tenni, a bánat, melyet mi mindenkiénél nagyobbnak tartunk, mert bennünket ért, semmi sem összehasonlítva mások kegyetlenebb bánatával. Nagy szerencsétlenséged az, hogy nagyon elérzékenyedsz, és, — haragudni fogsz ha mondom — hogy nem szereted eléggé anyádat. — Félek tőle! — Tehát szigorú? És nekem úgy tetszik, hogy ha anyám szigorú volna, én annyira szeretném, hogy kénytelen volna engedni. — Te is önzőnek hiszesz engemet? — Én mondtam-e ilyesmit, mondá élénken György ; te többet érsz, mint én, nem akarlak megleckéztetni; én csak elégedettnek akarnálak látni. Ezért feledj a lehetőségig és mindenek előtt remélj! Mi még gyermekek vagyunk, előttünk még a világ! — De nem, mert apáczává kell lennem! György erre oly lázasan kezdett kaczagni és kaczagása oly ragadós volt, hogy magam sem állhattam meg, hogy ne nevessek, így kényszeritett, hogy magam magamat gúnyoljam. Vagy lementünk a kis folyó partjára vagy együtt zenéltünk. Ő már kitűnően hegedült és rám fogta, hogy én nagy zeneművész vagyok. Ebben az időben elfelejtettem, hogy megfogadtam, hogy én is követ vájok könyeimmel, mint sz. Odil. A távollétnek e hónapja jól telt el, elvittek Strassburgba, ahol megmutatták a bámulatos székesegyházat, mely már távolról foglalkoztatta képzelő tehetségemet. Bemutattak Owaldné számos barátjának, és az általános jóakarat lassanként némi önbizalmat öntött belém. Midőn visszatértem anyámhoz, át voltam változva nevetni, beszélni mertem és arcom virágzó egészséget lehelt. Anyám egyszerre boldog és szomorú lett, boldog, mert nem kellett többé miattam remegnie, szomorú ama világi eszközök miatt, melyek e hirtelen változást előidézték. A következő években elég gyakran mentem Obemaibe. György pedig a zárdába jött. Hohenburgból mindig egy kis kozák-lovon jött, amelyen nagyon büszke tartásúnak találtam, és midőn a kis kozák-ló a fasorban ugratott, a türelmetlenség és öröm remegését éreztem. György látogatásai nagyban akadályozták a kápolnába járást. Maga anyám is felvidult ötletem; az apáczák, akik látták, egész gyermekesen szerették. Anélkül, hogy valaki megakadályozott volna, ez módjára, a legkülönösebb hegyi utakat tettük meg; azután, midőn a tél beállott, a könyvtár szolgált menhelyül. György az egyház könyvei között felfedezett néhány régi lovagregényt, melyeket félig az egerek kivágtak, és amelyeknek tökéletes megértésére magyarázó szöveg lett volna szükséges. Mi élvezettel olvastuk ebben a gothikus, magas bolthajtású szobában, melyben mint mondják, Gőthe ült, és egy középkori alchimista készítette különös folyadékjait a nagy kandallónál, melyben a parányi tűz pislogott. Még hallom a tücsök gyönge hangját belevegyülni György hangjába, ki megismertetett Arthur király lovagjainak harczias és udvarias szokásaival, vagy Nagy Károly és paladinjanak legendaszerű hőstetteivel. Mind e bátrak, kiknek e tündérek is szolgáltak, annyira felsőbb lényeknek látszottak előttünk, mint a mi időnk egyszerű halandói, hogy nem szűntünk meg sajnálni, hogy nagyon későn jöttünk a világra. — Kell, hogy pályám a lehetőleg hasonló legyen a tévelygő lovagokéhoz, mondá György. Inkább szeretnék Quichotte, mint vidéki polgár lenni. — És míg a bezárt és üldözött herczegnők megszabadításában fogsz eljárni, válaszolok kissé gúnyosan,arra nem fogsz gondolni ugye, hogy eloszlasd a varázst, mely engemet itt fogva tart ? — Eh! téged akkor már régen kiszabadított egy férj, ki innen messzire fog elvinni. Eddig még sohasem jutott eszembe, hogy ily esemény is előfordulhat életemben. — És ki fog engem nőül venni ? kérdeztem haragosan. — Valami herczeg, kit a vadászat erre hoz, hisz látod, hogy minden kaland, a legzajosabb is így végződik. És ezzel ismét tovább olvasott. Tizenöt éves voltam, és a tanító közel volt ahhoz, hogy ifjúvá legyen; mindazonáltal nem volna igazuk azon csodálkozni, hogy nem éreztem irányában valami romantikus hajlamot. A szomorú regény, melynek hőse atyám volt, jelentőség nélkülivé tette előttem az idylleket, melyek mulattatják a fiatal leányokat.Titkos elragadtatásom és gyöngédségem az alig látott és oly gyorsan elvesztett atyámon csüggtek, fájdalmam állandó volt, később e fájdalmaim Owaldné jótékony befolyása következtében enyhültek, és a pokoltól való félelem által keletkezett fanatizmus nem vegyült többé gyermeki bálványozásomba. Csak egyszer volt közöttem és György között oly jelenet, mely a szerelem hajnalához hasonlított; azóta sokszor visszaemlékeztünk rá. Azon a tavaszon néhány hetet töltöttem Obemaiben a rendes testvéri barátságban. Ő visszakísért a zárdába,miután anyja valami által akadályozva volt abban, hogy elkísérje. Beesteledett, illatos, hűvös este volt; az erdő homályában a sz. János bogárkák, mind megannyi fény, mozogtak a hódító illatban; az ibolya, a gyöngyvirág, a kis kék szegfű a május első pompájában virágoztak. Mind megismertük e növényeket illatukról, anélkül, hogy láttuk volna őket, mert a homály alig engedé, hogy a nyír- és bükfák levelei átlátszanak a fenyőkéin. A fűrészelők és a huták zaja lecsendesült, a távoli zsilip nem mormogott már, és a zárdából nem lehetett egyebet látni, mint néhány mozgó világot, mindmegannyi bolygótüzet. A lovak gyorsan haladtak és patkóikkal vájták a vöröses földet. Azonban csakhamar leszálltunk, hogy gyalog folytassuk utunkat. György karját nyújta és segített az avaron mentünkben kikerülni a köveket, de egyikünk se szólt a másikhoz. Öntudatlanul el voltunk ragadtatva az éj, a tavasz és a nagy csönd szépsége által. Gyakran ugyanazon állapotban ugyanazon helyekre értünk, anélkül, hogy ugyanazt éreztük volna. Kezemhez közel éreztem társam szívdobogását; az enyém ok nélkül elérzékenyedett, a megkezdett szavak elhaltak ajkainkon. Én küzdöttem le először ezt az egyszerű zavart, vagyis inkább én változtattam meg. Képtelen vagyok megmondani, hogy mikép kezdtem atyámról beszélni, de az új érzelmek, melyek ellen küzdeni hiába kísérlettem meg, hirtelen és önkénytelen bizalmasságban törtek ki. György gondolkozva hallgatott meg. Nem tudom, hogy mit tudhatott már atyám felől; úgy látszott, hogy nem csodálkozik, nem intézett hozzám sem kérdést, sem ellenvetést; csak mikor befejeztem beszédemet, kezemet könyektől nedves arczához emelte és megcsókolt»» (Folyt, köv.) bátorságot vettünk azt mondani: »Anglia ezt vagy azt megtűrni és megengedni nem fogja.« azt felelték nekünk, hogy Anglia erre nem képes, ha akczióra kerül, majd elbukik. De midőn Anglia szavát tett követés bebizonyította, mit kész tenni, ha a körülmények megkívánnák, szívesen megadták neki az illő helyet a hatalmak tanácsában. Az ellenzék egyebet sem tesz, mint rosszul; ha az angol nép hinne neki, már régen fel kellett volna lázadnia, de erről szó sem lehet, mert a konzervatív többség rendületlenül áll. Mindamellett a kormány nincs gond és kínos csalódások nélkül. Mindenkinek rokonszenveznie kell ama hősök sorsával, kik a legutóbbi kabuli hírek szerint mindnyájan a fanatikus düh kitörésének estek áldozatul. Mint vitéz és elszánt angolok haltak meg, méltók ama hősökhöz, kik maradandó és felejthetetlen szolgálatokat tettek a birodalomnak. Anglia nem fogja feledni Cavagnari őrnagyot, ama kiváló tisztet, kinek annyi hálával adósa. Többet egyelőre alig mondhatok. Előbb be kell várni a részleteket.« Bécs, szept. 11. (Saját levelezőnktől.) A A Plevjéből tegnap vett hírek szerint az okkupáló csapatok oda megérkeztek. Csak egy hajszálon függött, hogy összeütközésre nem került a dolog katonáink s a török katonaság közt. A török parancsnok a porta egy rendeletére hivatkozott, mely szerint egy anatóliai zászlóaljjal helyőrségül Taslidzában kell maradnia. Idézte továbbá az egyezmény határozatait, mely a portának megadja a közös megszállás jogát. Kilics tábornok ellenben Huszni pasa azon határozott nyilatkozataira hivatkozott, hogy a török csapatok az osztrákok által okkupálandó helyeket haladéktalanul ki fogják üríteni. Midőn Kilics tábornok kijelentette, hogy szükség esetén erőszakot fog a gőgös Mustafa pasa ellen alkalmazni, a török szabad kezet nyújtott az osztrákoknak. Mint illetékes forrásból értesülök, Mustafa pasa magatartását vagy az okozta, hogy Konstantinápolyból nem kapott közvetlen utasításokat, vagy az, hogy a vett parancsokat tévesen magyarázta. Kevéssel az okkupáczió kezdete előtt a bécsi kabinet a portánál kívánatosnak nyilvánította, hogy az osztrák csapatok által okkupálandó helyeken a török helyőrségek egyelőre meghagyassanak, hogy a török csapatok azonnali távozása az osztrákok megjöttekor ajtót ne nyisson az anarchiának. A plevejei táviratból most az tűnik ki, hogy Kilics tábornok és Mustafa pasa a bécsi kabinetnek ezen a porta által helyeselt óhajáról vagy nem bírtak tudomással, vagy oly hiányos utasítást kaptak ez ügyben, mely érthetővé teszi a ridegséget, melylyel a két főtiszt kölcsönösen ragaszkodott jogához. Budapest, szept. 12. A két kanczellár közötti viszályról ma több újabb részlet jön napfényre. A S o 1 e i 1 leleplezései, melyek eddig nem cáfoltattak meg, világosan mutatják, hogy a viszály mily nyomós politikai indokokon alapszik. Gorcsakoff pánszláv tervei s franczia rokonszenvére Bismarck bg a monarchiánkhoz való szoros csatlakozással felelt s az orosz köröket semmi sem keseritheté el annyira, mint Bismarck e lépése, mely az orosz féltékenységet kelté fel. Többfelől jelentik, hogy a német s orosz császárok között közvetlenül tárgyalások folynak, melyek czélját az képezi, hogy a kanczellárok közötti viszály elsimíttassék. Ha a kibékülés nem vezet czélhoz, nem lehetetlen, hogy Gorcsakoff valósítja régi tervét s visszavonul a diplomácziai pályáról, melyen hazájának oly sok szolgálatot tett. Az Afganisztánból érkező hírek, Angliára nézve, igen kedvezőtlenek. A fölkelés nagy arányokat ölt s az indiai császárságnak újabb háborúra kell előkészülnie. Az ágostai egyház egyetemes gyűlése. — szept. 12. A magyarországi evangélikus egyetemleges gyűlés folytatólagos ülését, a tegnap installált új főfelügyelő Radvánszky Antal dr. ma reggel 8 órakor nyitotta meg. Győry Elek főjegyző felolvassa a tegnapi ülés jegyzőkönyvét, melybe Czékus István a Kossuth levelét is felvétetni kívánja, illetőleg annak felemlítését a választásra és szavazatokra vonatkozó pontoknál. Greguly Lajos kimerítőbben óhajtaná jegyzőkönyvbe vétetni a Zsedényi emlékére vonatkozó tényeket, különösen az elhunyt nagylelkű alapítványát. Miután a jegyző még néhány bejelentést felolvasott, következik a főfelügyeleti jognak szabályozására vonatkozó miniszteri pontozatok tárgyalása. Czékus István felolvassa a tiszai kerület következő határozatát: »Miután a közoktatási miniszter úr értekezletet hívott össze, mely bizonyos általa, a felekezeti közép- és felső iskolák feletti legfőbb felügyeleti jog gyakorlásának módjáról kidolgozott s a protestáns főgondnokokkal és egyházkerületi felügyelőkkel közlött pontozatok fölött nézetét és véleményét kifejezze, a gyűlést megelőző értekezletben általánosan nyilvánult kívánság folytán, a jelzett pontozatok felolvastattak. A gyűlés sajnálattal vette, hogy a közoktatási miniszter úr, kinek egyház-iskolái autonóm szerkezetünket ismernie kell, a legfőbb felügyeleti jog gyakorlása módjának meghatározása iránt, a rendes útnak mellőzésével, nem a jogosult testületek útján kívánt be véleményt, de azoktól, kik az egyház létérdekeit érintő oly fontos ügyben, csak az egyházkerületek meghallgatása után és azoknak meghallgatására nyilatkozhatnak jogérvényesen. A gyűlés aggodalmát még növelte a miniszter úrnak a pontozatokban világosan nyilvánuló túlterjeszkedési törekvése, mely a főfelügyeleti jog gyakorlása címén, attól lényegesen eltérő beavatkozás létesítését helyezi sajnos kilátásba. Mert valóban, a gyűlés nem képes megérteni és belátni, mi indíthatta a közoktatási miniszter urat arra, hogy oly körülmények és viszonyok között, milyenekben egyházunk és iskoláink csaknem egy évszázad óta állottak az államhoz s állanak ma is, szükségét lássa autonóm állásunkat fenyegető oly intézkedések behozatalára, melyeket sem egyházi hatóságaink eljárása, sem tanodáink magatartása, sem az azokban folyó tanításnak eredménye nem igazol, úgy hogy a pontozatok kitűzésében nem láthatunk egyebet, mint sajnos kísérletet a nyugalomnak és békének megzavarására, melyet a főfelügyeleti jog gyakorlásában, az állam és az egyház között törvény és zavartalan gyakorlat szentesített. Kifejezi a gyűlés sajnálatát a fölött is, hogy a közoktatási miniszter úr kevés bizalommal látszik egyházunk kormánya iránt viseltetni, holott közéletünkben teljes nyilvánosság uralkodik s a magas kormány minderről nemcsak tudomást szerezhet magának, de általunk is jegyzőkönyvek, jelentések, kimutatások beterjesztésével rendesen és mindenről értesittetik, — s épen a nemrég lefolyt idők eseményei meggyőzhették arról, hogy egyházunk legtávolabbról sem hajlandó oly mozgalmakat megszenvedni, melyek hazánk érdekeivel ellenkeznek, — mozgalmakat, melyek tápot és ápolást találtak oly helyekről is, hol orvoslást az állam igen is, de egyházunk nem hozhatott; miért is egy-két vakmerő, de megtorlott kísérlet miatt tanodáink autonóm állását szűkebb korlátok közé szorítani akarni, nem érdemlett büntetés gyanánt volna tekintendő. Miután azonban most, midőn tanodáink autonóm állását veszélyeztetve látjuk, elevenebben, mint máskor érezzük, hogy az egyház az iskolának ápoló édesanyja, az iskola viszont, a mellett, hogy az egyháznak édes gyermeke, annak egyszersmind éltető forrása : tiltakoznunk kell minden oly törekvések ellen, melyek a kormány főfelügyeleti jogát, a protestáns hitfelekezetek törvény által biztosított jogainak megszorításával szükségtelenül kiterjesztenék ott,hol a tanodák minden terhét és költségeit, az államnak, a jelen zilált pénzviszonyok és növekedő adóssági terhek mellett különben sem remélhető — minden segélyezése nélkül, egyedül az egyház viseli. Lehetetlen ily eljárásban módot és eszközt nem látnunk annak elérésére, hogy a közoktatásra fordított százezrek nyom nélkül elenyészszenek, s a nemes áldozatkészséget részvétlen apathia váltsa fel. Nem hagyhatjuk egyébiránt említés nélkül azt sem, hogy hazánkban egyházunknak külön létalapja, joga és viszonya van az államhoz, s méltán követelheti és elvárja, hogy még a törvényhozás is bölcs tapintattal fontolóra fogja venni ez állást, hogy a törvényhozási többség is tiszteletben fogja tartani és érintetlenül hagyni a számla kisebb hitfelekezetnek oly jogait, melyeket hazai törvényeken kívül garantírozott békekötések is biztosítanak, s nem engedni, hogy törvény által oly feltételeket szentesítsen, melyek a protestáns egyház tanügyét lehetetlenné tegyék, vagy oly főfelügyeleti módot hagyjon jóvá, mely a hazára is többször üdvösnek bizonyult autonóm joggyakorlaton csorbát ejtsen. De némán elhallgatni s tiltakozás nélkül eltűrni nem lehet azt sem, hogy ott, hol közoktatási törvény nincs — hol a tanrendszer szempillantatnyi sugallatok alatt keletkezik és változik, — hol folytonos experimentácziók között ma égig magasztalt intézkedés holnap már mással, mint eszményileg egyedül helyessel cseréltetik fel, — hol az állam és egyház közötti szabályozás oly pium desiderium, melynek valósulását épen a kormány hátráltatja, — hol a hitfelekezeti viszonyok a jogegyenlőség áldását még folyvást nélkülözik, hogy ott a főfelügyeleti jog a protestáns tanodákban a pontozatokban közzé tett alapon szabályoztassék, mert attól kell tartanunk, hogy ily eljárás autonóm szabadságunk megsemmisítére vezet. S e szabadságot, amint apáinktól vettük, utódainknak is sértetlenül átadni minden erővel törekednünk kell. a vérnek, küzdelemnek és hosszú szenvedésnek árán szerzett ama szabadságot, mely egyház-iskolai jogainkat, minden veszélyes beavatkozás ellen épen ez által biztosítja, hogy az evangiumi egyháztest törvényes hatóságai által mind egyházi, mind iskolai rendszerének szabályozására tett és szentesitett intézkedései, — a királyi Felség főfelügyeleti jogának épségben tartása mellett, — államilag is teljes érvénynyel bírnak. Ennélfogva tiltakoznunk kell legkivált és főképen az ellen, hogy hasonló törvény a protestáns hitfelekezetek meghallgatása és észrevételeik figyelembe vétele nélkül alkottassék, tiltakoznunk kell minden oly beavatkozási kísérletek ellen, melyek a mellett, hogy az állam érdekében fölöslegesek, a hitfelekezetek autonóm jogait illuzóriussá, intézeteik fenntartását és fejlesztését pedig saját alapon lehetetlenné teszik. Hogy pedig ezen határozatunknak érvényszereztessék, az egyetemes gyűlésre menendő képviselőink azzal bízatnak meg, hassanak oda, hogy az egyetemes gyűlés is hasonló szellemben preczizírozott határozatot hozzon s azt felterjesztés kíséretében a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak is tudomására hozza. A zajos éljenzéssel fogadott határozat felolvasása után Czékus Istvá a maga részéről kijelenti, hogy ő nem tartja elegendőnek pusztán a határozathozatalt, hanem kéri a főfelügyelőt, hogy szükség esetén a sérelmi bizottság által az országgyűlés elé terjesztendő memorandumot dolgoztasson ki, és esetleg rendkívüli egyetemes gyűlést hívjon össze. (Helyeslés.) Karsay Sándor Dunántúli szuperintendens jelenti, hogy az ő egyházkerülete a lényegre nézve azonos tiltakozói határozatot hozott a tiszai kerületével. (Éljenzés.) Gedry Lajos Dunán inneni szuperintendens azt mondja, hogy a kérdéses pontokról nem birt semmi hivatalos tudomással. Ennél fogva e tekintetben nem is terjesztett semmit az egyházkerület elé. Az enquetre meghivatott ugyan, de mielőtt előre látta annak sikertelenségét, ott nem jelent meg. Kerülete helyeselte ez eljárását. Szeberényi Gusztáv bányai kerületi superintendens részt vett az enquéteben, de ott nem fejlődött ki eszmecsere, miután a jelenlevők egyáltalában nem akartak a kérdéses pontokra nézve nyilatkozni. A bányai egyházkerület azt a határozatot hozta,hogy a kormánytól a 1848: XX. t. sz. teljes életbe léptetése, az állam és egyház közti viszony szabályozása és a hitfelekezetek közötti jogegyenlőség behozatala kérelmeztessék. Czékus István abban a nézetben van, hogy ha e tíz pont nem is közöltetett hivatalosan, annak mégis hivatalos színezete van; ez nyilvános dolog, az egész ország tudja, azért tudomásul kell venni, és ideje korán a védelemről gondoskodni. Radó Kálmán örömmel konstatálja, hogy mind a négy egyházkerület tiltakozik ama pontozatok ellen, melyek megtámadják az egyház autonómiáját. A kormány a szuperintendenseket és közfelügyelőket nem mint magánembereket hívta meg az enquetre. Különösen üdvözli a tiszai egyházkerületet, mely férfias szavakkal tiltakozott ama merénylet ellen, melyet a kormány az egyház autonómiája, szabadsága ellen elkövetni szándékszik. Indítványozza, hogy a sérelmi bizottság uta- Biztassék, hogy megtegyen mindent, nehogy az autonómia csorbát szenvedjen az alkotmányos korszakban, amelyet az egyház meg tudott védeni az abszolút korszak alatt is. (Helyeslés.) Szontagh Bertalan szerint nagyon fontos és lényeges az, ami a pontozatokban foglaltatik, mert ezek korlátozzák, konfiskálják az egyház autonóm szabadságát. Indítványozza, hogy tegyék magukat érintkezésbe a reformátusokkal. (Helyeslés: az ülésen jelenlévő Ballagi Mór felkiált : Elfogadjuk!) Miután még a felügyelő, Bánó, Bierbrunner, Prónay dr. a sérelmi bizottság összeállítása iránt röviden felszólaltak, határozatba ment, hogy elfogadtatván a tiszai kerület határozata, utasíttatik a sérelmi bizottság, hogy e határozat értelmében járjon el, ha szükséges, intézzen memorandumot az országgyűléshez és a főfelügyelő hívjon össze rendkívüli egyetemes gyűlést. A sérelmi bizottság a főfelügyelő elnöklete alatt a kézfelügyelőkből, a szuperintendensekből, továbbá Bánó József, Fabinyi Theofil, Szontagh Pál, Takács Lajos, Feszt Imre, Hunfalvy Pál, Doleschall Sándor, Győri Vilmos, Szontagh Bertalan, Batizfalvy István, Radó Kálmán és Osztrovszky megválasztott tagokból alakíttatott meg. Ezután következtek a folyó ügyek. Különfélék. — szept. 12. (A hivatalos lapból) Ő Felsége szeptember 3-án Bruckban kelt legfelső elhatározásával, Neuwirth Károly nyugállománybeli honvédőrnagynak, a czimzetes alezredesi jelleget díjmentesen adományományozta. Szende Béla, s. k. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, Ellinger Titus herczegfalvi plébánost Vájta, Alap, Alsó-Szentiván, Baracs és Kis-Apostag községek számára ideiglenes iskolalátogatóul nevezte ki. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, Ficker Adolf felső-kapniki Állami elemi népiskolai ideiglenes minőségű vezértanítól, állomásán végleg megerősítette. A kassai m. kir. pénzügyigazgatóság, Dudinszky Ödön kezelési gyakornokjelöltet, kezelési gyakornokká nevezte ki. A soproni m. kir. pénzügyigazgatóság, Zala Lajos fővámhivatali gyakornokot, Zala-Egerszegre IV-ed osztályú ideiglenes adótisztté nevezte ki. — Kohn Izidor bajai lakos vezetéknevének »Erdélyiére, Beach Zsigmond fővárosi lakos vezetéknevének »Halmaiéra kért átváltoztatása megengedtetett. — A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. miniszter, f. évi 22,830. sz. a. kelt rendeletével Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun megye területéhez tartozó Örkény községnek megengedte, hogy ott szerdánként hetivásár tartassák. Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun megyébe kebelezett Úri községben f. é. szeptember hó 15-én postahivatal lép életbe, mely naponként egyszer küldöncz-gyalogpostajárat által a gombai postahivatallal lesz összekötve. (Ő Felsége), a báró Baldácsi Antal fővárosi III. hadastyán betegsegélyző és temetkezési egyletnek, kétszáz forintnyi segélyösszeget adományozott. (József főhig) tegnapelőtt volt Nagyváradon. A főrig Lipovniczky püspök vendége volt. A hadgyakorlat tegnap ment végbe. (A montenegrói fejedelem), ki már bírja a Lipót-rend nagy keresztjét, Bécsben jelenléte alkalmával az István-rend nagy keresztjét nyerte. A fejedelem első hadsegéde a harmadik osztályú vaskorona rendet kapta, a második hadsegéd egy gyémánt gyűrűt ő Felsége nevének kezdőbetűivel. A fejedelem az udv. tiszteknek a Danilo rendet osztogatta. A fejedelem tegnap utazott el Bécsből Cettinjébe. (Személyi hir.) Szende Béla miniszter a mai reggeli vonattal Bécsbe utazott. (Kovatsik József) b.-gyarmati ev. tanító szept. 1-jén érte meg negyven éves működésének jubileumát, mely alkalomkor őt küldöttségileg üdvözölték. (V e r n e u i 1), a magyar kincstári ménesek uj szerzeménye, megérkezett Kisbérre.