Pesti Napló, 1879. október (30. évfolyam, 236-262. szám)
1879-10-11 / 245. szám
245. szám. Budapest, 1879. szombat, október 11. 30. évi folyam. Szerkeszteni iroda: Barátok tere, Athenaaum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Xíntolo-lii vjilíil: farátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételeit* Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különk fidéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de éjinek hmmely napján történik is. mindenkor a hó első napjától gyamillatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a IPesti 1STapló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők, A Pesti Napló táviratai. London, okt. 11. Reutter officie tegnapi távirata Simlából: Roberts tábornok okt. 8-án Kabul elé érkezett. Massey tábornok, kinek feladata volt, elvágni az afgánok visszavonulási vonalát a kohistáni uton fekvő Bámián város felé, Shalpurnál zsákmányul ejtett 78 ágyút. Baker és Hacpherson tábornokok erős hadosztállyal küldettek ki, hogy támadást intézzenek a Bálá-hissári magaslatokról lerohanó ellenségre. Roberts tábornok reménye, hogy ha ezen ellenséges csapatok sikerrel megtámadhatók, az afgánok ellenállást többé nem fognak kifejteni. Bukarest, okt. 11. A kamra folytatja a revízió-javaslat feletti vitát. Többen szólottak a kormány javaslata mellett és ellen. Barcelona okt. 11. Canovas del Castillo csütörtökön este ide érkezett és a pályaudvarban a hatóságok által fogadtatott. Prága, okt. 11. A »Politik« a cseh képviselők nyilatkozatáról elmélkedik és ezt írja: Csehország képviselőinek ezen álláspontja egyáltalában nem követeli, hogy annak gyakorlati érvényre jutását elsőrendű feladatként tekintsék , miáltal a birodalmi tanács csupán jogtörténelmi kérdések kizárólagos hatetterét képezné. A cseh képviselők jól tudják, hogy az államnak még más, nevezetesen anyagi érdekei is vannak, és ők legjobb igyekezettel elő fogják mozdítani ezen igények valósulását. Jónak egyetemi tanár múlt éjjel gutaütés folytán hirtelen meghalt. London okt. 11. A »Times«-nak a Kabul előtti táborból érkezett, s okt. 7-től kelt távirata jelenti . Három kohistáni ezred, több más ezred maradék csapataival és számos lakossal egyesülve, erősen elsánczolt állásban vannak a Kabultól nyugatra fekvő magaslatokon, Baker tábornok hadosztályával szemben. A harcz délután ágyutüzeléssel vette kezdetét. Az esthomály meggátolta a gyalogság támadását. A sötétség beálltával még mindig erős tüzelés hallatsz. A Szanadara ott. 8-ról kelt jelentése Benihissárból. Az afgánok kiürítették Balabissárt s hihetőleg nem fejtenek ki további ellentállást. A békés bevonulás Kabulba legközelebb várható. Newyork, okt. 11. A Michigan vasúton öszszeütközés történt, melynek következtében 25 ember meghalt és 40-en megsebesültek. Budapest, október 11. (Keletruméiai állapotok) Philippopolisból jelentik a Pol. Korr.-nak. Minthogy a visszatérő menekültek elleni kihágások minden kormányintézkedés daczára nem akarnak véget érni, a ruméliai miliczias csendőrség főparancsnoka, Strecker tábornok e mindinkább elharapózó baj ellen radikális eszközt hozott javaslatba, t. i. a bulgár lakosságbaj.Késedelem nélkül végrehajtandó lefegyverzőket. Annál inkább indokoltnak tartá e rendszabályt, mert az összes mohamedánoktól a legnagyobb szigorral elvették a fegyvereket. A kelet-ruméliai igazgatótanács többsége azonban elvetette az indítványt és Strecker tábornok most indítványa miatt czélpontját képezi az ultrák gyűlöletének és támadásainak. Pedig mégis kétségtelen, hogy a lábrakapott rendetlenségnek csak a két eszköz egyike: vagy a bulgár lakosság lefegyverzése vagy a mohamedánok felfegyverzése vethet véget. A tartományi képviseletbe bejutó kevés számú görög képviselő, magukévá is fogják tenni s napirendre tűzetni Strecker tábornoknak a kormány által mellőzött indítványát. Egyúttal indítványozni fogják tíz zászlóalj miliczia mozgósítását a belnyugalom fenntartásának biztosítása érdekében. Ez indítvány körül előreláthatólag heves vita fog a tartományi képviseletben kifejlődni. (A maczedóniai bulgárok felirata a bulgár fejedelemhez.) A bulgár bevándorlás Maczedóniából az uj bulgár fejedelemségbe az utolsó hónapok alatt rendkívüli arányokat öltött. A PESTI NAPLÓ TÄRCZÄJA. Aglája kisasszony. — Begény. — Irta: Sauniere 3?ál. I. A Ramponniére-család. (Folytatás.) Az ebédlőben, melybe Césár és Kleopátra léptek, az idő által már megfeketitett mahagóni bútorok voltak. A székek bőrrel voltak bevonva, mely valaha vörös lehetett, de most a legpiszkosabb gesztenyeszinű. E szobában egy férfi állt az ablak előtt, melynek függönyét felvonta és szórakozottan nézte, mi történik az utczán. Hátulról tekintve széles vállakat, erős derekat, rövid karokat, vastag combokat, szóval erőteljes alakot mutatott. Eötetlen fővel állott. Kopaszodó fején ritka ősz haj volt, és a sürü ősz pofaszakáll illett hozzá. A nyíló ajtó zajára élénken megfordult. Vonásai csodálatosan megfeleltek telt alakjának. Két sürü fekete szemöld alatt szürke szemek villogtak, melyeknek elégedetlen tekintete két gyermekére irányult. Orra vastag, orrszimpái tágak, szája nagy, ajkai érzékiséget árultak el. — Ah! itt vagytok, mondá a báró, valahára ! E szavakkal a csöngettyűhez ment és hevesen megrántotta. Azután szótlanul, a nélkül, hogy az érkezetteket csak egy jellel is felszólította volt, hogy foglaljanak helyet, az asztalhoz ült. — Tálaljon! parancsolt a megjelenő szobaleánynak. César és Kleopátra valószínűleg már megszokták e nyers modort, mert még szempillájuk sem rándult meg. A reggeli csöndesen folyt le. A báró nagyon rosz kedvű volt. Ezt látni lehetett izgatott mozdulatain, vastag szemöldjeinek összevonásán mi által a ránczok alacsony homlokán keresztezték egymást. Végre, midőn a kávét felszolgálták, és a szobaleány kiment, hogy a konyhában ő is elköltse reggelijét, a báró az asztalra könyökölt és apró szürke szemeit fiára függesztő. — Nos, Césár úr, sokáig fog ez még tartani kérdező! — Micsoda ? mondá naivan Césár. — Véglegesen más lakást fogadtál? — Micsoda lakást ? — Eh! mit tudom én. Azt hiszed, majd követlek azokra a helyekre, ahova te jársz ? — Oh atyám! mondá szégyenlősen Césár. — Igen, tanácsolom neked, hogy pirulj és ne beszélj sokat. . . ideje már frikácsolá a báró. Valóban nem voltam elkészülve ama napon, melyen keresztatyád által a Césár nevet adattam neked, hogy ily czynizmussal megtagadod a hőst, kinek nevét viseled- Ah, valóban, benned semmi sincs abból a hősből. Ha valamiben, bizonyosan a hanyatlás korabeli rómaiakhoz hasonlítasz. Kétesbírű nők, dőzsöléssel töltött éjszakák, ime, ez a te életed uram-fiam. — Bocsánat, atyám . . . akará megjegyezni César. — Abban nincs veszély, ha a régiek történetéből a jót követed, vágott közbe a báró. Azt akarod, hogy hallgassak, — Jó, de akkor vedd magadnak mintául Lykurgust, Solont Epaminondást, Themistoklest Aristidest... — És Alkibiadest, mondá mosolyogva Césár. — Miért ne! mondá élénken a báró, annak legalább volt egy kutyája, melynek farkát levágja — és te nem fogod őt elhomályosítani. Ah, nekem nem volt kilátásom ! . . . Itt a báró nagyot sóhajtott. — A fiú helyett, ki még bűneikben se hasonlít ama hősökhez, kikről beszéltem, folytatá, van egy lányom, ki nagyon is akarta utánozni a királynőt, kinek nevét viseli... — Atyám! mondá Césár, félénken tekintve maga körül. — Ahelyett, hogy Antoniusnak hívnák, Eduárd a neve ... de mind a ketten megfutottak abban a pillanatban ... Ah, jobban tettem volna, ha a Lucretia nevet adom neki, mert oly pontosan lép keresztanyja nyomdokaiba. És a báró ismét nagyot sóhajtott. — Arra kérem atyámat, ne idézzen fel ily emlékeket a régi történelem iránti szenvedélye, mondá Césár. Meghallhatná valaki. . . Már elég az, hogy nővéremnek és nekem ily nevetséges neveket adott az ön mániája. — Az én mániám, viszonzó keserűen a báró, legalább nem támadja meg vagyonomat, mint azt egykor te fogod tenni, vagy becsületemet, mint ezt már tetted . . . — Te határozottan azt akarod, hogy távozzam, mondá Kleopátra, és fölkelt az asztaltól. — Látom, hogy ti mindketten egyetértetek abban, hogy engem elhallgattassatok, mondá a báró ; de előbb-utóbb rám kerül a sor, folytatá, szúró tekintetet vetve fiára. Amennyire én látom, én képviselem a pénztárt, melyet annyiszor igénybe vesztek és melyet, biztosítlak benneteket, kérlelhetlenül zár alatt fogok tartani. E szavak után haragosan fölkelt az asztaltól és kiment az étteremből. Césár vállat vont, midőn atyját távozni látta, Kleopátra ajkát megvetően fintorgatta, aztán mindketten egymásra néztek, mosolyogtak és azután mindegyik szobájába vonult átöltözködni. II. Illatszerárusnő és alvajáró. Mindazok, kik egy ideig éltek Parisban, az élvezetek e központján, ismerik a Montmartre külvárosban a 84 számot. Ez egy nagy és tágas ház, melynek homlokzata tisztességes képet nyújt az utczáról. Nagy, hosszú, kissé sötét kapubejáraton lépni be, melynek jobb oldalán nagy lépcső vezet a termekbe. Balfelől szemben szintén van egy lépcső, mely a kisebb lakásokhoz szolgál, a melyek egy bekerített udvarra néznek. A kövezeten menve, mely a jobboldali épülethez vezet, gyorsan felhaladunk a lépcsőn, mely büszkén viseli a D lépcső czimet, fölérünk a második emeletre és megállunk a jobboldali ajtó előtt. E fölött nagy táblára e három szó van írva : »Aglája kisaszszony, alvajáró.« Lépjünk be. Az első szoba bútorzatát, melybe két kis mousseline függönynyel díszített ablak bocsátja a világosságot, csupán egy, a baloldali falhoz támasztott pamlag és két, a jobboldalon lévő karszék között álló gömbölyű asztal képezik. A szoba oly szűk, hogy közepén ép annyi hely van, hogy keresztül lehet menni. Hátul egy nagy fayence kályha látható, melyen egy törött üveg és egy félig üres palack néznek egymással farkasszemet. Ez volna az ebédlő ? Meglehet. A pamlag kopott vörös selyem szövettel van bevonva. Az asztal, melynek sarkai le vannak ütve mázos és a két szék mahagóni utánzás. Mit keres ez a pamlag az étteremben ? Könnyű kitalálni. Először arra szolgál, hogy a kliensek várakozás, közben leülhessenek rá, valamint a két székre is, másodszor e bútor felső része kinyitható és párnák, matraczok, takarók és lepedők elhelyezésére szolgál. Ez a két méter széles és három méter hosszú szoba tehát egyszerre előszoba, ebédlő és hálószoba. Most a szomszéd szobába lépünk. Oh, ez nagy! Minden oldalról legalább is három méter és két ablakon át nyer pompás világítást. Az első tekintetre felismerni, hogy a berendezés gondosabb. Az ablakok fölött két pár nagy ripszfüggöny lebeg, melyek valaha kékek voltak, de most a nap és a füst által megfakultak. Két zsölye, egy pár kék szövettel bevont szék, legalább még felismerhetővé teszi a szint. A háromlábú poleton a miloi Venus gipszalakja áll, mely már egyáltalán nem hasonlít az eredetihez. A fekete márvány-kandallón két borzasztó porczellán vázát látni, melyeket durván utánzott mesterséges rózsabokréta hiszít. Csodás flóránk e szomorú mintái közt egy XV. Lajos korabeli óra díszelgett, üvegbura alatt. E sajátságos díszítést két bronzozott horgany gyertyatartó egészítette ki.. A falon négy színezett kőnyomatú kép függött. Azt lehetett volna hinni, hogy ez szalon, ha a szoba hátterében, szemben a két ablakkal, nem vennénk észre két ripsz-függönyt, melyek gondosan öszsze vannak vonva. E függönyök láthatólag vakszobát rejtettek. Valóban, bármily szorosra is össze voltak a függönyök vonva, mögöttük észre lehetett venni egy szürkére festett faágyat, melyben sovány matracz és ezérna után szakadó gyolcstakaró volt. (Bolyt. köv.) Mintha csak a Bulgáriával határos török kerületek összes bulgár lakossága hazát akarna cserélni.Egyik oka a jelenségnek az, hogy Maczedóniában, mióta a porta tetemesen leszállítá ott elhelyezett haderőinek számát, a közbiztonság aggályt keltő módon megingott. Nagyobb helységekben, sőt városokban is, p. Demir-Hissarban, az anarchia ütötte föl fejét, a falvakon pedig mindent szétromboló khaos uralkodik. E viszonyok igen számos bulgár családot rákényszerítettek a Bulgáriába való kivándorlásra, ahol, ha az anyagi nyomort nem is, de legalább az életveszélyt kikerülhetni remélik. Midőn Sándor bulgár fejedelem egy körútja alkalmával nemrég a macedóniai határ közelében járt, e kivándorlók — valószínűleg a nagybulgár párt befolyása alatt — feliratot intéztek a fejedelemhez, melyben biztosítják őt hálájukról s azon meggyőződésükről, hogy a török iga alatt szenvedő testvérek jövőjét is sikerülene biztosítania. A feliratot átnyújtó küldöttségnek válaszolt a fejedelem, hogy kormánya jövőre is minden lehetőt megtesz, mit a humanitás és testvériség tőle kíván, s hogy a szerencsétlen testvérek sorsának enyhítésére maga is minden alkalommal hatni fog a nagyhatalmaknál. Egyébként Európa el van határozva végrehajtani a berlini szerződés határozatait, melyek Macedonia számára is jelentékeny reformokat tűznek ki. E válasz egészen lehangolta a küldöttséget. (Az osztrák képviselőház elnökválasztásának kérdése) képezte tárgyát az osztrák klubok tegnapi üléseinek. Az alkotmánypárti bizottság tárgyalta e kérdést, s hétfőn a párt együttes értekezletének azon javaslatot teendi, hogy az elnök a második alelnök a párt kebeléből, az első alelnök pedig a lengyelek közül választassák. Valószínű, hogy a párt Coroninit elnöknek és Smolkát alelnöknek jelölendi ki. A jogi párt megbízta Hohenwartot, hogy az elnökválasztás ügyében a többi autonomista klubokkal érintkezzék. Jelöltjei: Smolka elnök, Coronini első alelnök, Groedel-Lannoy gróf másodalelnök. A lengyel klub szintén Smolkát jelölte ki elnöknek. Valószínű azonban mégis, hogy Coronini fog megválasztatni, mert a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel az ő jelöltségét támogatja. Bécs, október 10. (Saját levelezőnktől.) A sajtó kilőtte az utolsó nyilat Andrássyra, a távozó államférfiúra, s az utolsó babérkoszorút téve fejére. Az elfogulatlan politikus ama pillanatban, melyben egy oly kiváló államférfin, mint Andrássy, teljesen megőrzött jelentőségében és el nem használva válik meg hivatalától, csak azon szavakat mérlegeli, melyeket az uralkodó az elváláskor hozzá intézett, s finom érzékkel ítéli meg az uralkodó e szavai után a távozó államférfin értékét. Úgy látszik, az öszszes sajtó ezen szempontból indult ki, midőn az Andrássyhoz intézett kézirat tartalmát fejtegette. De amily egyértelműleg nyilatkoztak a lapok az iránt, hogy az uralkodó Andrássyt oly módon tüntette ki, melynél jobban valakit kitüntetni nem lehet, a kézirat azon részeit, melyekben az uralkodó kijelenti, hogy Andrássy államférfias működését még nem tartja befejezettnek s azon biztos várakozását fejezi ki, hogy Andrássy uralkodója felszólítására bármely téren ismét működni kész lesz, s őt állandó és legteljesebb bizalmáról biztosítja, egymástól nagyon eltérőleg ítélték meg. Több oldalról ennek azon magyarázatát adták, hogy Andrássy távozása csak bizonytalan tartamú szabadságnak tekintendő. Hogy Andrássy gr. hazafias készséggel fogja követni uralkodójának hozzá intézendő esetleges felhívását, az nem szenved kétséget; de viszont ténynek kell tekintenünk azt is, hogy Andrássy távozásával az ő szerepe, mint vezérlő államférfiné, mindenkorra lejárt. Andrássy Gyula gróf külügyminiszter tegnap óta meghalt ember, de tény az is, hogy azon szellem, mely Andrássy politikáját vezette, meg nem gyengítve tovább fog élni kiszámíthatlan ideig, s e tény már eddig is félreismeretlen jelekben nyilatkozott s még inkább fog jelentkezni a jövőben felmerülő eseményekben. Azt hiszem, bebizonyítottam eddig, hogy azon források teljesen megbízhatók, melyekből informáczióimat merítem és nyomatékkal hangsúlyozom, hogy a kéziratnak azon helye, melyben az uralkodó Andrássy Gyula grófot legteljesebb bizalmáról továbbra is biztosítja, csak azon értelemben veendő, hogy Andrássy politikája teljes érvényében tovább fog vezettetni. Anélkül, hogy az új külügyminiszter önálló tevékenységi erejét kétségbe vonnák, egyelőre Haymerle bárót csak azon férfiú politikája végrehajtójának tekinthetjük, ki malkodójának legteljesebb bizalmával tér vissza a magánéletbe. A többi hatalmak kabinetjeinek mától kezdve ezen ténynyel kell első sorban számolniok. Az urak házában a pártok már egymással szembeszálltak s az első harcz megvivatott. Az uj pairok közül öten: Schwarzenberg Károly és Lobkovitz Mór herczegek, Thun, Chotek és Haugvitz grófok az urak házában is előterjesztették a cseheknek a képviselőházhoz már benyújtott jogfenntartó nyilatkozatát, s az elnök e nyilatkozatot tegnap az ülés előtt felolvastatta. Ekkor felemelkedett az ősz Schmerling, s lángoló hévvel adta elő e tiltakozással szemben az osztrák alkotmányjogra vonatkozó fenntartást. Schmerling beszéde megmutatta, hogy a nyilatkozat beadói el lehetnek készülve arra, hogy az alkotmánypárt határozottan szembe fog szállani bizonyos hátsó gondolatokkal. Ezen mozzanat volt a feladás, mely az alkotmányhű képviselők és az államjogi ellenzék között további összeütközéseket helyez kilátásba. Azon óriási munkaprogramm, melyet a Taaffekormány a birodalmi tanács elé terjesztett, a kormány azon szándékára látszik mutatni, hogy fokozottabb munka által a politikai viszályt lehetőleg megakadályozza, s az időt a munkára használván fel, meghiúsítsa azon törekvéseket, melyek azt nemzetiségi érdekkarctra akarnák elpazarolni. Az urak házában tegnap történt jelenet után azonban félni lehet, hogy a kormány hamis számításra fektette reményeit. Habár a kilátásba helyezett összes törvényjavaslatokról el lehet mondani, hogy azok közül egyik sem szolgál pártérdeknek, hanem a monarchia közös érdekének felelnek meg, mégis kétségtelen, hogy e törvényjavaslatok feletti vitában a nemzetiségi érdekek is érvényesülni fognak, s a munka nem fog oly könnyen menni, mint azt a kormány gondolja. Az egyes párttöredékek már megállapítják programmjaikat, s ha azokat megtartják, ez oly viharokat fog előidézni, melyeket a kormány alig fog megakadályozhatni. Válasz a horvát minéziumra. — Vége. — A magyar orsz. biz. egyébiránt nem kíván a kérdés elvi fejtegetésével foglalkozni, mely a múltra nézve megbízatása körén úgyis kívül esnék. A jövőre nézve azonban szükségesnek látja az új egyezményben minden kétséget eloszlatni, és ezen jövedelmeket a százalékos felosztás alá eső horvát jövedelmek közül határozottan kizárni. E jövedelmek sajátságos természetén kívül egyik fő ok, mely a magyar orsz. bizottságot ezen indítvány tételére bírja, a jelentékeny nehézségekben van, melyeket ezen nagy részben magántársulatok által beszedett jövedelmeknek külön kitüntetése, és a Horvátországra eső résznek a magántársulatok kimutatási alapján való helyes megállapítása okoz. Maga az összeg, mely itt szóban forog, nagyobb fontossággal alig bír.A vasúti és gőzhajózási szállítási adónak horvát-szlavón területre eső átlagos évi jövedelme 116.000 frtot, a szállítási bélyegilletékek horvát-szlavén területre eső jövedelme körülbelül 25,000 frtot tesz, hozzávetőleges számítás szerint. A postai fuvarlevelek bélyegének évi jövedelme pedig — a magyar korona egész területére csak mintegy 125 —130,000 frtot, a biztosító társulatok által készpénzben fizetett bélyegilletékek, szintén a magyar korona egész területére, mintegy 50—60.000 frtot tesznek. Az utóbbi két összegből horvát-szlavónországi területről származó résznek megállapítására nem rendelkezünk megbízható adatokkal, de ha a két utóbbi tételből 30—40 ezret számítunk is Horvát- Szlavonországokra, akkor mind a négy kérdéses jövedelmi ágnál mintegy 170—180.000 frtot tenne azon összeg, mely megosztás alá kerülhetne. Ezen összegnek a felosztás alá vetendő jövedelmek közé sorozása az autonóm czélra eső százalék kulcsának némi leszállítása által — pusztán financiális szempontból — teljesen kiegyenlíthető volna; s és ezért, amint már fennt is említettük, nem ez a szempont, hanem az elől kifejtett közigazgatási nehézségek azok, melyek e jövedelmeknek a megosztás alól való kihagyását kívánatossá teszik, s amelyek erre vonatkozó javaslatunk czélszerűségéről — amint reméljük — a 1. horvát-szlavón bizottságot is meggyőzendik. A fenebbi kérdéssel kapcsolatban áll a horvátszlavon országos bizottság üzenetének egy másik javaslata, mely a Belovár megye katholikus lakossága által fizetett, összesen körülbelül 19.000 frtnyi adózásra vonatkozik. Ez adózás a horvát országos bizottság nézete szerint külön autonóm horvát jövedelmet képez, mely csak tévedésből került a felosztás alá eső horvát jövedelmek közé. A múltra nézve a magyar országos bizottság csak annyit vél megjegyzendőnek, hogy ezen adózás már a régi kormányzati rendszerek alatt az állami adókkal együtt szedetvén és kezeltetvén, a magyar kincstár azt az előbbi határőrvidéki kormányzattól a rendes állami jövedelmek közt vette át, s midőn Belovár megye Horvát- Szlavonországok igazgatásába átadatott, s az erre is kiterjedő uj pénzügyi egyezmény köttetett, ezen adózás szintén benfoglaltatott a belovári területnek ama jövedelmei között, melyekből a horvát-szlavon autonom kiadásokra 45°/0 biztositva, 55°/0 azonban a közös költségek fedezésére fenntartva jön. Ami azonban a jövőt illeti, nincs kifogása a magyar országos bizottságnak az ellen, hogy amennyiben a felosztási arányra vonatkozó egyesség a többi fontosabb tényezők méltányos mérlegelése alapján létrejön, ezen adózás az új pénzügyi egyezményben a horvát-szlavon országos bizottság kívánságához képest a felosztás alá eső jövedelmek közül kivétessék és Horvát-Szlavonországok autonóm jövedelmeihez csatoltassék. A horvát-szlavon országos bizottság más természetű, s általunk később méltatandó javaslataival kapcsolatban tárgyal egy kérdést — a közös törvények és kormányintézkedések végrehajtása körül felmerülő autonóm költségek — kérdését, melyet mi e helyütt tartunk megvilágítandónak, miután a Horvát-Szlavónországok autonóm kiadásaira szükséges összegek, illetőleg az ezekkel természetszerű összefüggésben levő százalékos arány megállapítása előtt teljesen tisztázandónak és meghatározandónak tartjuk azon terheket is, melyeket amaz autonóm igazgatás a törvény értelmében viselni hivatva van. A horvát-szlavén orsz. bizottság tőlünk azon, mint mondja, »egészen természetes elvnek« elismerését kívánja, mely szerint »a kiadások, melyek az autonóm közegek által közös törvények végrehajtásánál foganatba vett hivatalos cselekedettekkel vannak összekötve, a közös kincstár által viselendők«. A magyar küldöttség ezen elvet ily feltétlenségben sem természetesnek, sem törvényeinkből folyónak el nem ismerheti. Az 1868: XXX. t. sz., midőn Horvát-Szlavonországok autonom jogait szabályozza, egyúttal bizonyos kötelességeket is szab az autonom kormányzatra. Azon törvény 45. §-a azon kötelezettséget rója a horvát-szlavén országos kormányra és törvényhatóságokra, hogy részükről a közös kormány intézkedései a szükségkép előmozdítandók, sőt amenynyiben a központi kormánynak saját közegei nem volnának, általuk közvetlenül végre is hajtandók«. A törvénynek ezen rendelete épen nem engedi meg azt a magyarázatot, mintha az autonóm kormány ama közreműködésének a közös kincstár költségére, utólag benyújtandó számla mellett kellene megtörténnie. Ahol a törvény a horvát-szlavén autonómia gyakorlásával összefüggésben álló bárminemű költséget a közös budget terhére akart átvenni, ott — mint p. a 39. §-ban, a közös országgyűlésre küldendő képviselők napidíjaira és szállásbéreire nézve is — világosan kimondta, hogy azok a közös állampénztárból fedezendők. Távol volt a törvény attól, hogy ugyanezen elvet alkalmazza a horvátszlavon orsz. bizottság üzenetében említett költségekre. Ellenkezőleg, a központi kormány intézkedéseinek előmozdítása, illetőleg végrehajtása az autonóm kormányzat oly rendes teendői közé tartozik, melynek költségei szabály szerint csakis az autonóm budgetet terhelhetik. A magyar korona többi területén is mindenütt a közigazgatási autonóm testületek végzik ezen teendőket vagy ingyenes önkormányzati erővel, vagy a rendes törvényhatósági budgetek terhére, de semmi esetre sem az állami budget külön számlájára. Sem a törvény rendelete, sem a politikai méltányosság nem engedi meg, hogy a horvát-szlavén autonóm közigazgatás — melynek költségvetése pedig az állam egyéb részeinek hasonló czélra szolgáló költségeihez képest elég bőven van megállapítva — ily egészen idegen álláspontra álljon a központi igazgatással szemben, és a központi rendeletek végrehajtásában való közreműködéséért külön követelésekkel lépjen fel. Az, amit a horvát-szlavén orsz. bizottság üzenete természetes szabálynak állít, csakis kivételnek tekinthető; csakis kivételes rendkívüli megbízások és költségek esetén lehet az autonóm közigazgatásnak a törvény szellemében igénye a közös állampénztár részéről adandó megtérítésekre. Az általunk kifejtett felfogással szemben épen nem alkalmazható a horvát-szlavén orsz. bizottság üzenetének amaz ellenvetése, hogy ez által »Horvátország kétszeresen rovatik a közös költségvetés terheivel , először az 55°/0 által és másodszor a kiegyezési törvényben kizárólag az autonóm kiadásokra fenntartott 45°/0 alakjában«. Ez ellenvetés még akkor sem bírhatna valódi alappal, ha Horvát-Szlavonországok csakugyan adóképességük arányában járulnának a közös szükségletek fedezéséhez. Az eddigialapokon álló és esetleg megújítandó pénzügyi viszony mellett azonban épen nem lehet itt szó Horvát- Szlavonországok kétszeri megrovásáról, hanem csak arról, hogy Horvát-Szlavonországok az autonóm budgetükre megállapítottt összegekből csakugyan fedezzék is mindazon költségeket, melyeket a törvény által reájuk rótt kötelezettségek teljesítése maga után von. Ellenkezőleg a közös pénztár járulna kétszeresen a horvát-szlavónországi kormányzat kiadásaihoz, ha a közös törvények és kormányintézkedések végrehajtásánál felmerülő költségek megtérítésére vállalkoznék ; járulna először azáltal, hogy a horvát-szlavén jövedelmeknek egy aránytalanul nagy részét az autonóm kormányzat szükségeire átengedi, és másodszor járulna azáltal, hogy a közös törvények és kormányintézkedések végrehajtásának költségeit, melyek természetüknél fogva az autonóm közigazgatás terhét képezik, még külön megtéríti. Ez okoknál fogva a magyar orsz. bizottság a horvát orsz. bizottság által ajánlott elvet el nem fogadhatja ; ellenkezőleg a törvény szelleméből folyó irányelvnek tekinti azt, hogy a közös törvények és kormányintézkedések végrehajtása körül felmerülő rendes költségek az autonóm költségvetés terhére essenek. Összefoglalva az előadottakat, a magyar v. b. szükségesnek látja mindenekelőtt, hogy a törvényeinkből folyó elv, mely szerint a közös törvények és kormányintézkedések autonóm után való végrehajtásának rendes költségei az autonóm költségvetés terhére esnek, a horvát-szlavón orsz. bizottság által kétségbe ne vonassék; és más részről, hogy a horvát-szlavón országos bizottság egyetértését jelentse ki a létrehozandó egyezménynek az általunk kifejtettek értelmében való olyatén fogalmazásával, mely által a felosztás alapjául szolgálandó jövedelmek világosan meghatároztassanak, s azok közül a horvát üzenetben említett, s kétség tárgyává tehető egyébb jövedelmek határozottan kizárassanak. Kívánnia kell a magyar orsz. bizottságnak az elsőt azért, hogy az autonóm közigazgatás terhei teljesen tisztázva legyenek, és azoknak a közös pénztárra való áthárítása megelőztessék ; de kívánnia kell az utóbbit is azért, hogy a százalékos felosztás alá esendő alap forrásai világosan megjelöltessenek, s így az azokból várható eredmény legalább hozzávetőleg megállapítható legyen; a kiegyezés alkalmával felvett alapnak minden előre nem látott tágítása pedig — s egyúttal az ebből fakadó félreértések és viszályok — lehetetlenné tétessenek. A magyar orsz. bizottság csak ezen előleges kérdésekre vonatkozó megállapodások létrejötte után vél azon helyzetbe jöhetni, hogy az összes irányadó tényezők ismeretével és mérlegelésével tgye meg a horvát-szlavónországi jövedelmeknek a közös és autonóm kiadások közti megosztása arányára vonatkozó javaslatát, illetőleg nyilatkozzék a horvát-szlavón országos bizottság ezen tárgyú javaslata iránt. A horvát-szlavón országos bizottság üzenetének egy anyagánál és érveléseinél fogva egyaránt jelen-