Pesti Napló, 1882. január (33. évfolyam, 1-31. szám)

1882-01-16 / 16. szám

16. szám. Budapest, 1882. hétfő, január 16. 33. évi folyami Szerkesztési Iroda, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­l­et. A­ lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségiben intézendő. Bém­entetlen levelek csak tanért kezektől fogadtatnak el Kéziratok nem adatnak vissza, Kiadó-hivatal, Barátok­ tere, Athenbeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es úti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 írt. — 8 hónapra 6 frt. — 8 hónapra XI írt. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felülfizető* évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető­, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. Budapest, január 15 Nagyfontosságu híreket jelent bécsi le­velezőnk, kinek sorait alantabb közöljük. Az okkupárt tartományokban és Dalmáczia déli részein a csapatösszevonások nagyobb mér­­vűek, mint azt kezdetben beismerték, s az illető hitel megvitatására össze fognak hivat­­tatni a delegácziók. Tisza mint elnök ma volt elutazandó Bécsbe, s csak őt várják, hogy az említett intézkedésre vonatkozólag a végleges megállapodások létesíttessenek. A létező közig­azg­atási viszonyokkal való elégedetlenség, a kormány közegeinek tapin­tatlansága, az illető hegyvidéki törzsek elké­­nyeztetése s az orosz pánszlávok s különösen Montenegró befolyása : mindez hozzájárulha­tott az oly nagy fokú lázadás fölkeltésére, hogy a monarchia részéről az illető vidéke­ken nagyszámú csapatok (mint hírlik, 30—40 ezer emberről van szó) elhelyezése és formális hadi operác­iók megkezdése vált szükségessé. Jön a tavasz és ezzel kezdetét veszi a keleti kér­dés drámájának újabb felvonása. A­kik pedig az okkupácziót azzal is védték, hogy ez okkupá­­czió segélyével elejét veszszük a monarchia határain a lázongásoknak, azok láthatják, hogy e czél nem csak nincs elérve, de azt igen­is elértük, hogy Boszniát s Herczegovi­­nát is kelljén megszállva tartani, ezzel sza­porodtak mind hadügyi dolgaink, mind köl­tekezésünk. A nagy alkotmányrevízió irányáról és czéljairól Gambetta miniszterelnök tegnap nyilatkozott a franczia képviselőházban. Sem bevezető beszéde, sem a javaslatok, melyeket előterjesztett, nem keltettek olyan hatást, hogy Gambetta a tegnapi napot fényes par­lamenti diadalai közé számíthatna. Az ülés fölötte mozgalmas volt s a ház összes pártjai lázas izgatottsággal várták és kisérték a kor­mányelnök nyilatkozatait. Az izgatottság nem csak kíváncsiság szüleménye volt Gambetta épen tegnap fogadta a szélsőbali töredék küldöttségét s olyan nagy hangon szólt, olyan könnyedén bánt el vele, hogy a tisztelgők sértve, neheztelve távoztak. Gambetta egész határozottan mondá, hogy az ő hírei szerint a kamrában biztosítva van terveinek a több­ség, még­pedig a nagy többség. »Kormányra léptem — mondá — s ott is akarok maradni. Ha megadják nekem a kormányzás lehetősé­gét, valósítani akarom programmomat. A jövő majd megmutatja önöknek, hogy nagy lesz a többségem.« A győzelemittas hang nagyon kellemet­lenül hatott a küldöttségre, mely csakhamar ülésre hívta össze az egész szélsőbalt. Az ülés fölötte heves folyamatot vett. Balluc, ki a kül­döttség szónoka volt Gambettánál, egyenesen kimondá, hogy a miniszterelnök úgy bánt el a tisztelgőkkel, hogy ő többé nem támogat­hatja a kormányt, hanem kész mindent el­követni megbuktatására. Mások ugyanily szellemben szólottak, de mivel többen a kor­mányt védték, a gyűlés határozathozat nélkül oszlott szét. Ez az izgatottság átterjedt a házra. A képviselők még Gambetta felszólalása alatt is folyton zajongtak. Midőn szónok azt mondá, hogy a kongresszusnak a két kamra által előre megszabott határok közt kell mozognia, a szélsőbalon gúnyos nevetés támadt. Beszé­dének azt a részét, mely a lajstromos szava­zásról szólt, gyakori közbeszólás kísérte, s midőn azt mondá, hogy ez a szavazási rend­szer kiegészítő része az általános szavazati jognak, hosszan tartó nyugtalanság támadt. Gambetta azt is kijelenté, hogy az új választó törvény kidolgozásának idejét maga a kamra fogja meghatározni, mire nevetés és nyugta­lanság keletkezett s az indokolás felolvasását oly sokszor félbeszakították, hogy Gambetta ismételve szünetet volt kénytelen tartani. Nagy volt a meglepetés, midőn a miniszterel­nök végül előadta, hogy nem kéri a javasla­tok sürgős tárgyalását. A sürgősség elejtését csak tegnap határozta el a minisztertanács. Midőn szónok befejezte beszédét, alig néhány padról hangzott helyeslés. A kamrában tehát Gambetta előterjesz­tései nem nagy lelkesedést keltettek. A sajtó még kevésbbé hevül fel érték. A párisi nagyobb lapok közül csak két támogatja, huszonöt pedig ellenzi a lajstromos szavazást, mely a tervezett reformok közt legfontosabbnak tar­­tatik. Az egész alkotmányrevízió tulajdonké­pen e kérdés körül forog. Gambetta összesen öt pontra akarja az alkotmányrevíziót kiter­jeszteni. E pontok fontossága nagyon eltérő. Az egyik egyszerű formaság s igazán nevetséges, hogy a franczia kormánynak ez idő szerint nincs más baja, mint az, hogy az ülésszak megnyitásakor szokásos istentiszteletet eltö­rölje Eddig sem volt kötelező a részvétel a szertartásban. Az amerikai egyesült államok törvényhozása szintén istentisztelettel nyit­­tatik meg száz év óta. Ennek tagjai közt is lehet sok, a­ki távol marad az egyházi aktus­tól. De azért, noha sokban módosították már az alkotmány eredeti határozatait, ezt a szo­kást eltörölni senkinek sem jutott eszébe. A franczia törvényhozásnak sem ártott volna ezt a szokást érintetlenül hagyni. Az alkotmányrevízió három más pontja a szenátusra vonatkozik. Kettő a szenátorok választását módosítja, egy pedig a szenátus jogkörét pénzügyi dolgokban nyirbálja meg. A szenátus eddig is oly kevés bajt okozott a kormánynak s a választási rendszer oly any­­nyira biztosította a köztársaságiak többségét, hogy a­miatt csakugyan nem érdemes a még kevéssé meggyökerezett alkotmány alapjait érinteni. Marad a lajstromos szavazás, mely kétségkívül a legfontosabb az összes újítások közt. Ehhez azonban nem szükséges az alkot­mányrevízió. Ezt egyszerű törvénynyel is életbe lehet léptetni, mint tavaly már meg­próbálták s a szenátus ellenzése nélkül létre is hozták volna. Mindebből csak az tűnik ki, hogy alkotmányrevízióra tulajdonképen sem­mi szükség. A franczia közvélemény azt tartja, hogy az alkotmány még sokkal fiatalabb, semhogy már ideje lenne átalakításához fogni. Minden módosítás csak megnehezíti az alkotmány meggyökerezését s épen a mér­sékelt elemek nyugtalankodnak az idő előtti módosítás miatt. Azt hiszik, hogy Gambetta türelmetlensége csak árthat az alkotmány tekintélyének s rossz például szolgálhat a jövőre. Mindazonáltal alig szenvedhet kétsé­get, hogy a kormány tervei megkapják a kellő többséget. Senkinek sem tetszenek, de senki sem mer ellenök szavazni azon töredékek kö­réből, melyek eddig kormánypártiak voltak. Az ellenzék pedig egymaga gyönge a terveket megbuktatni. Pedig a jelen esetben aligha­nem ő képviseli az igazi közvéleményt. A porosz országgyűlés ülésszakát teg­nap nyitották meg. A trónbeszédet nem Vil­mos császár, hanem Putzkammer miniszter olvasta fel. A trónbeszéd, a távirati kivonat szerint, nagyon száraz, Üzletszerű hangon van tartva, de épen nem üres. Sok igen fontos tör­vényjavaslatot jelent be a gazdasági és szo­­c­iálpolitikai, valamint az egyházi ügyek kö­rül. Igen érdekes azon része, mely az egyenes adók és községi terhek körül adóelenge­dést helyez kilátásba, ugyanekkor azonban új kölcsön fölvételét jelenti be. Azokról a nagy kérdésekről, melyek a parlamentáris testületek jogköre iránt legújabban fölmerül­tek s oly nagy mértékben foglalkoztatják a porosz közvéleményt, a trónbeszéd, úgy lát­szik, egy szóval sem tesz említést. A sajtó nagy tartózkodással fogadja a trónbeszédet; kiemeli, hogy az adóelengedés mintegy 8—12 millió márkát fog tenni. E kecsegtető kilátás daczára a pénzügyi állapotokkal a lapok ke­véssé vannak megelégedve s általában igen válságosnak tartják az általános helyzetet. A PESTI NAPLÓ TÁN­CIÁJA.­ — Január 16. — Fridényi bankja. — Regény két kötetben. — 13 Irta: ACSÁDY IGNÁC*. A fekete madonna. Ez a kompromittáló magaviselet, vagy talán az a hir, hogy a báró óriási malheurrel játszik a kaszi­nóban, okozták-e a szép asszony hidegségét, az ama rejtélyek egyike marad, melyek megoldásán haszta­lan törik fej őket a társaság legagyafúrtabb hölgyei. De abban mindnyájan megegyeztek, hogy a báró következetesen mellőztetik s hogy e mellőzés csak szorosabban oda lánczolja Edmundot a szép asszony diadalszekeréhez. Edmund ma későn kelt s épen öltözködés közben vette Etel meghívását a délutáni látogatásra. Ez a szokatlan meghívás kevésbbé boldoggá, mint inkább nyugtalanná tette a kalandoktól épen nem félő tapasztalt bárót. Nem is sejtette, mit akar a szép asszony, vagy a­mint ő nevezte, a fekete madonna. Türelmetlenül várta a délutánt s egész idegesen haladt föl a lépcsőn. De nyugtalansága csak addig tartott, m­ig a szép asszonyt meglátta. A pillanatban, midőn kezét megcsókolta, ismét fölfakadt benne a jókedv, melynek forrása pár óráig elapadt. Mosolyogva mondá a szép asszonynak: — Az első levél, melyet kegyedtől kaptam, igazán megijesztett. Csak nem mérgezett porzóval hintette be ? — Nem, uram, rózsaillattal írtam és a lepkék aranyos himporával poroztam be, mint a költők mondják — felelt mosolyogva a madonna. Szemben álltak egymással az angyali szép asszony és a daliás férfi. Etel csodálatos sárga-fehér, nemesen metszett arcza, bogár szeme mély, forró fénykép nézett hosszú szempillái alól, egy csomóba font hajának érczes ra­gyogása olyan szép összhangba olvadtak össze, hogy Edmund szinte megrendülve, imádattal nézte a bű­vös alakot. De csak egy pillanatig. Az a delejes erő, az a forró szenvedély, mely a szép asszony arczáról, sze­méből sugárzott eléje, fölkorbácsolta vérét. A büszke, férfias alak egy pillanatig összerezzent, csaknem remegett, azután leborult a csábító szépségű asszony előtt Egyi­e hevesebb s vad szenvedélylyel kezdte csókolni kezét, hevében egyre vakmerőbb lett s végre ellenállhatlan erővel ölelte magához a csodás nőt, kinek arczát a szenvedély még inkább átszel­­lemité. Etel rövid ellenállás után odaadóan borult az erős férfi keblére oly szendén és ártatlanul, mint a nemtő leszáll a szenvedőre, enyhíteni fájdalmait. Szeretem önt , e szavakkal viszonozta a szép asszony Edmund indulatainak vad kitörését. És az az üde pir, az a mennyei sugár ragyogott arczán, mint a szende hajadonén, kinek szive titkát most leste ki az imádott ifjú. Egyre megújult a szenvedély kitörése ; csók és ölelés véget nem akart érni. Egyszerre négyet ütött az óra s a végtelenségben eltűnő hangok a szép Etelt figyelmeztették reá, hogy hamarjában más mon­dani­valója is van. — Szerettelek, a mióta ismerlek — suttogá Ed­mund fülébe. — De nem volt szabad szólanom. Ah! Én nekem merész vágyaim vannak, melyeket ki kell tudnia elégíteni annak, a­kit szeretek. Nem akarta­lak gondokba sodorni. De most nyiltan szólhatok. Szivemmel együtt más drága kincset is ajánlok fel neked.­­ És azután magához ölelte s mig dobogó keb­lén nyugodott, suttogta el neki jövendő magas­röptű kilátásait, ragyogó terveit.] A szerelmi mámortól, az arany visszfényétől el­­kábitva, Edmund igent mondott mindenre. Lehetet­len volt meggondolnia, mit akarnak tőle. Azt sem tudta, mit igér. És ha gondolkozhatott volna ? A­mi a lelket mozgatja, a szerelem, a dicsvágy, a pénz, minden s minden együtt volt ezúttal, hogy elcsábítsa, hogy bármilyen tervet dicsőnek, elragadtatnak ta­láljon. Az az ékesszólás, mely egy szép asszony szerel­mében rejlik, mindig ellenállhatatlan és ez ékesszólás magyarázta meg Edmund örömujjongó lelkének a Fridényi pár nagy terveit és világra szóló nagy jelen­tőségüket. A szép asszony hirtelen fölállt, eltávozott a pamlagról, Edmund utána akart rohanni. De egy kézmozdulattal eltávolítá magától. Egy pillantást vetett a nagy álló tükörbe, mely­ből sárgás-barna arcza csokis bűbájjal ragyogott vissza. Megnézte magát, azután Edwpundot. Igéző, ragyogó pillantása rendben talált mindent. Egy kar­székbe ült a báróval szemben. — Vendéget várok. Maga Fridényiné jön ide, hogy az ajánlatot formaszerüen ismételje — mondá a bárónak, ki váratlan boldogságán merengett. A vendég pontosan meg is érkezett. Etel meghallotta a csöngetést s eléje sietett az előszobába. Meleg üvözléssel olyan pillantással fo­gadta, mely azt jelezte vendégének, hogy minden rendben van. Mikor a két asszony a bondok­ba lépett,melyben a haldokló nap utolsó sugarai küzdöttek a félho­mállyal s a báró meglátta az ő madonnáját a szin­tén szép bankigazgatónő karján, átvillant agyon a gondolat, hogy ez a nő szerezhette neki mai boldog­ságát, hogy ennek az asszonynak köszöni rögtöni emelkedését a szerelem létráján. Fridényiné tette őt tudtán kívül olyan boldog­gá. A báró szarkasztikus ember volt. Hej, de meg­tréfálhatná most ezt a számító bankámét a talán még számítóbb madonnával együtt, de meglephetné hálátlanságával mindkettőt, ha azt mondaná nekik: — Én már kikaptam béremet, nem kérek töb­bet a titkos gondviselésből. De Edmund még idejében kiverte fejéből ezt a felségáruló gondolatot. Csak megizlette a szerelmet, mely még ma tel­hetetlen s folyton újabb örömöket kiván. Még nem állt be nála a jóllakottság érzése, melyhez idő kell, hogy beköszöntsön. De különben is Edmund más tanukat is akart szerelméhez, mint a néma boudoirt, a hallgatag bú­torokat. Akarta, hogy az egész világ értesüljön hódítá­sáról és irigyelje szerencséjét. És végre a nemes báró elég gyakorlati ember is volt; egyik őse nagy borke­­reskedést folytatott Lengyelországban s a haza leg­válságosabb napjaiban töméntelen vagyont szerzett. E­z élelmes számitó gondolkodásból a vér örök­­ségekép átszállt valami Edmundra, ki ha higgadtab­ban végignéz helyzetén, nagyon tudja a fekete ma­donna utján tett ajánlat becsét méltányolni. Atyja, mint gyakorlati ember, elégszer mondja neki, hogy nincs másra talentuma, mint vagy a poli­tikára, vagy a bankigazgatásra, a­mennyiben mind­kettőhöz elég az ősi név. Azért lett képviselő s azért lesz most bank­elnök ; a fényes állást egy rossz tréfáért föláldozni bi­zony kár lenne. Legközelebb úgy is lejár néhány vál­tója, melyek fedezete sok bajt okozhat. Edmund báró felületesen már ismerte Fridé­­nyiéket. Gúnyos mosoly vonult át arczán, midőn a belépő Elzát üdvözölte. Ha valaki e három tagú elegáns, előkelő társaságot így együtt látja, bizonyára nem képzelheti, minő eltérő érzelmek és eszmék járják át e pillanatban lelküket. Elza nem vesztette el elfogulatlanságát, nem vetett fürkésző tekintetet sem az emberekr­e, sem a bondok­ra. A megtestesült üzlet volt mostan is. Goldol-e, sejtett-e valamit arról, a­mi jötte előtt itten történt ? Bájosan mosolygó arcza nem árult el semmit. Melegen üdvözölte a bárót, ki rögtön átvitte a társalgást a főtárgyra. — Köszönöm — mondá — hogy reám gondol­tak ; nagy vállalataikban rendelkezésükre állok. — Nem minékünk, — felelt a szép asszony le­kötelezően — nem egyéni czélokról van szó ; az ala­pítandó intézetek országos fontosságúak s csak illő, hogy az ország első tehetségei csoportosuljanak köréjük. Itt az ideje, hogy főnemességünk vegye át e téren is a vezetést. — Igaza van —mondá tréfálva a báró. — Mi más létjoga van ma az arisztokrácziának, mint az, hogy a kor nagyhatalmának, a tőkének szolgálatába szegőd­jék. Mióta nem vagyunk a korona hűbéresei, semmik sem vagyunk. Uj hűbérurat kell szereznünk, a­kinek segélyével, uj életezést, létjogot teremtünk ma­gunknak. És ez az uj ur ki lehetne más, mint a kor legelső hatalma: a pénz. Én szolgálatába állok, mert ez az egyedüli ur, a ki manapság még jutal­mazni tudja az érdemet. Elza megértette e szavak czélzatos gúnyját, de épen nem vette rossz néven. — Tudja-e —felelt a báró tréfás hangján folytat­va —hogy ez a szolgálat igen terhes, hogy ez a­z ur is zsar­noki önkénynyel szabja parancsait s megvárja hűbé­reseitől, hogy áldozatokat hozzanak érte ? — Kész vagyok mindenre — felelt udvariasan bólintva fejével a báró. — Uj hűbéruramnak a szép­ség és bölcseség istenasszonya vált szószólójává, ki­től semmit sem bírok megtagadni. Elza szerette a komoly kérdésben ezt a köny­­nyed tréfás modort, mely sok apró akadályon átse­gítette. Távolról sem volt tehát szándéka komoly irányba terelni a társalgást. Mintha valami jókedvű csínyről beszélgetnének, olyan hangon folytatta: — A szolgálatot még ma meg kell kezdenie. — Kész vagyok mindenre — ismétlő a báró olyan könnyedén, mint a­hogy az egykori kondottieri szokta magát ura rendelkezésére bocsátani. — Ra­gadjak puskát, kardot és induljak a harczm­ezőre ? — Oh nem — mondá Elza. — A modern hűbé­res fegyvere az ész, küzdő eszköze a szó. Önnek még ma beszédet kell tartania? — Tán éjjeli ülésre gyűl össze a képviselőház ? — kérdé mosolyogva Etel, ki a karzat rendes vendé­ge szokott lenni. Most a báró és Elza társalgását csak félfüllel hallgatta. A részletek nem érdekelték. Egy karszékben ült, s míg arczáról az isteni ártatlanság fénye sugárzott, azt számítgatta magá­ban, elég jövedelmes lesz-e a bárónak az új állás, hogy az ő épen nem szerény vágyait kielégíthesse. — Nem politikai beszédről van szó — mondá Elza. — Báró úr, legyünk őszinték. Önnek or­­­szágos neve van, mely ősei dicsőségétől fényeskedik. Telve van babérral, de nem árt azt egy ujjal, frisseb­bel szaporítani. Necsak a Hartafalvy név, hanem Hartafalvy Edmund báró neve is ismert legyen or­szágszerte — ez az én czélom, ha ön is igy akarja. — Hogy ne akarnám — felelt a báró. — Hires embernek lenni, azt hiszem, igen élvezetes le­het. De minő csodaszerrel legyek egyszerre hires em­ber ? Megnyer­jem tán a szadovai csatát ? — Ali! Azt már ön nélkül is elvesztették — felelt Elza. — Annak másutt intrul a babérja. Hires ember lesz. Ehhez ma vajmi kevés kell. Nem azért van az országban háromszáz hírlap, hogy sok évi ne­héz erőlködésre legyen szükségünk, hogy nevünket megismerjék, s kaszinókban, pártkörökben, az irány­adó társaságokban beszéljenek róla. Ma huszonnégy óra alatt ismert, csodált, irigyelt emberré lehet ön. Csak bele kell az ön nevét kiáltanunk a sajtó óriási trombitájába és visszazeng tőle az ország. Akarom, hogy neve ismertté legyen, és az is lesz hamar, ha maga nem ellenzi. (Folyt. köv.) Budapest, január 15. A delegácziók rendkívüli ülésszaka a jelen hó végére, vagy február elejére fog összehivattatni. A szerb egyházi kongresszus legközelebbi ülésé­nek tárgyát egyesegyedül Angelica püspöknek patriarchává kineveztetésének kihirdetése képezi. En­nek megtörténtével a kir. biztos a kongresszust rög­tön feloszlatja. Maximovics, Polit és Miletics képvi­selők ez ügyre vonatkozólag a képviselőházban fog­nak interpellálni. A patriarcha interonizácziójakor Stojkovics, Zsivkovics és Kengyelácz püspökök fog­nak asszisztálni. Minisztertanács volt ma este, mely több óráig tartott. — T­i­s­z­a Kálmán miniszterelnök ma este Bécsbe utazik, hogy az ott holnap tartandó közös mi­niszteri értekezleteken részt vegyen. — Gróf S­z­a­­p­á­r­y Gyula pénzügyminiszter a folyamatban levő költségvetési vita által gátolva van jelenleg e tárgya­lásokra Bécsbe utazhatni. (B. K.) Anglia és Egyiptom. Anglia­ tudvalevőleg erélyes diplomácziai akcziót indított meg Egyiptomban s e tekintetben biztosította magának Francziaország közreműködését. Mindkét hatalom közös jegyzéket intézett a khedivéhez, melyben támogatásukról bizto­sítják őt. A Times berlini levelezője azt jelenti lap­jának, hogy a berlini külügyi hivatalban nagy diplomácziai hibának tartják Anglia ezen fellépését, melyet Angliának oka lesz előbb­­utóbb nagyon megbánni. Az olasz köztársasági párt ellen, mely az utóbbi időben oly sok bajt okozott az olasz kormánynak, s mely mindenütt azt hirdette, hogy a köztársasági párt nélkül Olaszország sohasem lett volna egygyé. Fazzari Achili volt képviselő, súlyos vádakat emelt néhány nyilvánosságra hozott levelében. E leveleiben elmondja és tényeket idéz, hogy a köztársaságiak nemcsak hogy nem segítették elő azok törekvését, kik Olaszország egyesítéséért küzdöttek, hanem minden áron megakadályozni igyekeztek ezek hazafias el­járását. Fazzari Garabildi egyik legbensőbb embere, ki összes hadjárataiban a tábornok oldalán volt és így szavai kétszeres sulylyal bírnak. Elmondja, hogy a köztársaságiak élükön Mazzinival, a mozgalom kez­detén minden alkalmat megragadtak, hogy Garibal­dit becsméreljék és azon köztársaságiak, kik Garibaldi csapatában voltak, lázadást szítottak társaik között, csakhogy a tábornok szic­iliai útja ne sikerüljön. Csak midőn Garibaldi az egész nemzet osztatlan ro­­konszenvét és lelkesedését érdemelte ki, akkor akar­tak vele osztozni a babérokban, melyekben semmi ré­szük nem volt. Ezen kívül egyenesen a megveszteget­hetőség vádjával bélyegzi meg a köztársasági párt fő­embereit. A Liberta annek folytán felszólította Fazzarit, hogy az utóbbi vádra nézve adatokat közöljön, mert ily vádat még eddig senki sem emelt az olasz köztár­saságiak ellen. Erre Fazzari azt válaszolta, hogy az adatok Garibaldi birtokában vannak s ezek a mazzi­­nisták és a tábornok közti benső viszonyra vonatkoz­nak és így egyedül Garibaldi van hivatva arra, hogy kijelentse, igaz-e e vád, vagy sem. Ezen tekintet tart­­ja vissza Fazzarit attól, hogy a bizonyítékokat nyil­­vánosságra hozza. A delegácziók összehívása. Bécs, jan. 15. © Említettem volt azon okokat, melyek­nél fogva a múltkor itten tartott miniszteri tanácsokban a Krivoszcziában és Herczegovi­­nában elrendelt csapatfelállítások miatt még nem látták szükségesnek a delegácziók össze­hívását, de említettem azt is, hogy már akkor elvben elhatároztatott ezen lépés, ha na­gyobb mérvű rendszabályok szük­sége mutatkoznék. Most már ezen stá­dium tényleg beállottnak te­kinthető. A délszláv propaganda buzgón használja fel a felmerült zavargásokat nagyobb poli­tikai jellegű mozgalom felidézésére. Kitűnik ez abból is, hogy a krivoszcziaiak most már azon feltételek mellett sem akarnak szolgálni, melyek alatt azelőtt a besorozásra hajlandók lettek volna, hogy t. i. csak otthon és nemzeti viseletben szolgáljanak, és szabadon utazhassanak. Ezen pro­paganda ellentállásra izgatja a boszniai és a herczegovinai keresztény lakosságot is, mely­ben, miután a porta uralm­a alatt sohasem volt katonakötelezett, természetes az ellen­szenv a hadkötelezettség ellen. Té­ig, hogy a volt belgrádi metropolita, kit a szerb kor­mány épen délszláv üzelmei miatt mozdított el, mostan kétszeres buzgóságot fejt ki és Aksakoff moszkvai propagandája által e végből pénzzel is támogattatik. Az ismert agitátor, Péter Matanovics, — ki össze nem tévesztendő a közelebb itt járt montenegrói fejedelmi hadsegéddel, Niko Matanovicscsal, — szintén mozog. Krivoszcziában külső se­gítségről a legmesésebb hírek vannak elter­jedve. Herczegovinában egyes ismert izga­­tók megoldották a kereket és eltávoztak, bi­zonyára nem azért, hogy lojalitásukat de­monstrálják. Bennszülött rendőrök szökésre csábíttatnak. Szóval, a helyzet igen komoly. Ennélfogva most már nem lehet többé kétség az iránt, hogy a katonai rendszabályok­nak is a fenyegető helyzetnek meg­felelőknek kell lenni, és a közös kormány elérkezettnek látja a pillanatot, hogy alkot­mányos kötelességéhez képest az alkotmányos testületek elé lépjen előterjesztéseivel. Csak a magyar miniszterelnököt várják még ide, hogy az illető megállapodások megtörtén­hessenek. A magyar miniszterelnök hihetőleg haladék nélkül feljön. Gambetta alkotmány-revíziója. Tegnapi táviratunk kiegészítéséül kö­zöljük a következő részletesebb távirati ér­tesítést. Páris, jan. 14. A képviselőkamara mai ülésének megnyitása után B­r­i­s­s­o­n, az újra megválasztott elnök, a párisi bibornok érsek egy iratát olvasta föl, melyben a képviselők felhivatnák, hogy a kamara munkálkodásának sikeréért holnap az alkotmány határozata szer­int tartandó könyörgésen részt vegye­nek. Ennök megköszönvén a korelnök fáradozását, így folytatja: Mivel az ország által óhajtott refor­mok ideje elérkezett, megígérte a kormány, hogy azo­kat előterjeszti. A többi a kamara dolga. Midőn Francziaor­­szág fölállítja a megegyezést a két nyilvános hata­lom között, a kamara elé azon kötelességet írja, hogy közös akarásban egyezzék meg a végre, hogy az or­szág által óhajtott üdvös dolgot létesítse. Ez új elő­­haladás eszközlésére az egyetértés szükségesebb, mint valaha. Szabadabb szellemű, demokratikusabb törvé­nyekre, parlamentáris, kormányképes állandóságra van szükségünk, ami nélkül a reformok eredményte­lenek volnának. A miniszterelnök a­ köztársaság elnöké­nek nevében előterjeszti az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot s fölolvassa az indokolást. Az alkotmány­revízió­ tervezete a következő pontokat fog­lalja magában.1. Az eddigi elmozdu­latlan sze­nátorok helyett ezentúl a külön szavazó két ka­marás nem egyedül a szenátus választ szená­torokat kilencz évi működési időre. 2. A választó testület, mely jelenleg a szenátorokat választja olyképen módosíttatik, hogy minden 500 vá­lasztóra s nem minden községre esik egy követ. 3. A lajstrom szerinti szavazás a képviselőválasztá­soknál fölvétetik az alkotmányba. 4. A szenátus pénzügyi atributumai módosíttatnak. A sze­nátus fölfüggesztett kölcsönöket nem állíthat ismét helyre, de ellenőr­zési joga van. 5. A nyilvános imák az ülésszakok megkezdésénél eltörültetnek. A törvényjavaslat indokolása ezeket mond­ja: Francziaor­szág a választásokkal, tanúsította óhaj­tását bölcs, mérsékelt alkotmányrevízió után, hogy a nyilvános hatalmakat egyetértésbe hozza. Ez óhaj­nak akarván megfelelni, terjeszti elő a minisztérium a revízió tervét, mely csak előre tudva lévő dolgokkal­­ foglalkozhatok. Az örökös szenátorok eltörlése az

Next