Pesti Napló, 1882. február (33. évfolyam, 32-59. szám)
1882-02-14 / 45. szám
Melléklet a Pesti Napló február 14.45-dik számához. Országgyűlés. A képviselőház ülése febr. 13-án. I. A közoktatási s kultuszbudget mai tárgyalása nagy érdekű volt. Az ellenzék padjairól Irányi Dániel ismétlé szokásos indítványát a vallásszabadságról, Lánczy Gyula pedig szakszerű s alapos adatokban gazdag beszédben szólt a felsőoktatásról. Az ülés kiváló érdekű mozzanatát képezte Tre for t miniszter beszéde, ki nagy élénkséggel szólt s kinek felszólalása a többség padjain nagy tetszéssel találkozott. II. — Folytatás esti lapunkhoz. — A vallás- és közoktatásügy. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter : T. ház! Nem lehet szándékom egy nagyszabású egyházi és vallási vitát provokálni, hiszen annak nem lehetne semmi eredménye, mert azon fontos kérdéseket, melyek a vallásszabadság köréhez tartoznak, így a budget alkalmával vagy egy petíció alkalmával megfejteni nem lehet. De miután Iványi J. képviselő úr ezen kérdést napirendre hozta, kénytelen vagyok az ő felszólalására és javaslatára némi észrevételt tenni. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr minden évben napirendre szokta hozni ezen ügyet és körülbelül — ami a dolog természetében fekszik, mert az igazságnak mindig ugyanazon kifejezése van — mindig ugyanazon érvekkel]. És ez állásomat könnyíti, mert körülbelül én is csak azt fogom mondhatni, amit tavaly és máskor is mondtam. A lelkiismeret- és vallásszabadság olyan dolog, amelynek becsét nem lehet megmérni. Épen azért mi, a kormány és azon párt, melyhez tartozni szerencsém van, mi épen olyan barátai vagyunk annak, mint a t. képviselő úr. (Élénk helyeslés jobbfelől. Ellenmondás a szélső balon.) Én nem látom sehol nyomát Magyarországon a vallási és egyházi üldözésnek, sőt merem állítani, mint máskor is mondtam, hogy olyan mozgalom, aminő most Francziaország vagy Németországban napirenden van, Magyarországon lehetetlen. (Élénk felkiáltások : Igaz! Egy van!) Ha sokban elmaradtunk, de a vallási meggyőződés tiszteletében azt mondhatom, hogy az elsők között állunk Európában és,e tekintetben a versenyt kiállhatjuk akárkivel. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Azonban a t. képviselő úr valami mást akar: az egyházi vagy vallásos testületek alakításának szabadságát, és erre nézve felfogásunk különbözik. A lelkiismeret szabadságát Magyarországon senki sem bántja és nem is szándékozik bántani, hanem a vallási testületek alakításának szabadságát mi másképen formulázzuk, nekünk arról más fogalmaink vannak, mint a t. képviselő úrnak. A t. képviselő úr egy általános törvénynyel akarja ezt tisztába hozni, mi pedig — amint tavaly is mondtam — speciális törvényekkel. Igenis, ha itt az országban alakul egy felekezet, egy vallási konzorczium, amelynek dogmái az állam czéljaival összeütközésbe nem jönnek, azt mi sem ellenezzük; de ha alakulni akar egy hitfelekezet, amely p. o. dogmái közé azt is beiktatja, hogy adót nem fizet (Derültség) vagy pedig mormonizmust akar űzni (Élénk derültség) , vagy más efféle dolgokat, ezt nem fogjuk felvenni a szabad vallások sorába. De ha, mondom, valamely vallási társulat czéljai az állam czéljaival ellentétben nem fognak állani, ha ezen társulatnak képviselője hozzám jön és engem arról meggyőz, akkor én leszek az első, aki ezen ügyet a minisztertanácsba beviszem, a korona elé terjesztem és törvényjavaslat formájában a ház elé hozom. De mi az általános törvénynek barátai nem vagyunk azon okoknál fogva, melyeket múltkor elmondtam. (Helyeslés jobbról. Halljuk!) Én nem mint ember, de mint politikus, minden kérdést a magyar államiság és a magyar kultúra szempontjából tekintek és fogok fel. (Helyeslés jobbfelől.) mert én azt hiszem, hogy oly törvény, minőt a képviselő úr követel, a létező egyházakat, és egyházi korporácziókat Magyarországon disszoluczióba fogná hozni, ami a magyar államiságnak nagy kárára válnék. (Úgy van a jobb oldalon.) Talán nem szükséges ezt bővebben fejtegetni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: De szükséges!) No hát ha szükséges, megmondom, hogy teljes meggyőződésem, hogy a magyar evangélikus egyházban szakadás fogna keletkezni, és ki fogna fejlődni egy pánszláv töredék, amelynek a képződése csakugyan a magyar államiságnak és nemzetiségnek nagy kárára válnék. (Úgy van a jobboldalon. Halljuk! Zaj.) Ebből az okból, de még más oknál fogva is, nem óhajtom ilyenformán egy általános törvénynek létrehozatalát, mert tekintve a mostani áramlatot s a kedélyek dispozíczióját, egy ilyen átalános törvény a hitfelekezetlenséghez, a «confessionslesigleit«-hoz fogna vezetni, ez pedig a mai társadalomnak legnagyobb mételye. (Úgy van a jobboldalon. Ellenmondások a szélső baloldalon), mert ez minden pozitív vallásnak a megsemmisítésére vezet, ahol pedig a pozitív vallás megszűnik, ott megszűnik a pozitív jog is. (Helyeslés jobbfelől. Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Egyébként mondom, a lelkiismeret szabadságát tisztelve, ha valaki magát, mint individuum a felvett vallásokon kívül helyezi, mi az ő lelkiismeretét nem bántjuk , hanem azt a jogot nem akarjuk megengedni, hogy ő a létező egyházak keretén kívül neveltesse a gyermekeit. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Pozitív vallás és egyház nélkül a társadalmat összetartani, csupán policziával kormányozni, sehol a világon nem lehet. (Úgy van a jobb oldalon.) Én e felszólalásomra vonatkozólag akarok valamit idézni és pedig nem szent Ágostonból, vagy Bossuetből, vagy valamely modern theologusból, hanem Renan egyik munkájából. (Halljuk!) Nem akarom az illető helyet francziául felolvasni, hanem felolvasom magyar fordításban. (Halljuk!) »A haza és a család az emberi asszocziáczió nagy és természetes alakjai. Mindkettő szükséges, de nem elégséges. Azok mellett fenn kell tartani egy oly intézményt, amelyben a lélek táplálékot talál, valamint vigaszt és tanácsot, hol a jótékonyság szervezkedik és ez az egyház, vagy mondjuk az egyházak, melyeket soha nem fogunk nélkülözhetni, a nélkül, hogy az életet, főleg a nőkre nézve, kétségbeejtő szárazságnak ne tennék ki.« Ezt mondja Renan, aki nem orthodox. Ő is elismeri a pozitív és és a fennálló egyházak szükségét. Én azért nem fogadom el a t. képviselő úr határozati javaslatát. (Helyeslés a jobboldalon.) De reflektálnom kell egyéb szemrehányásai és vádjaira is. (Halljuk!) Először is vádol engemet azzal, hogy én a más egyházakhoz tartozó egyéneket is bizonyos adóra akarom szorítani. Érti valószínűleg a párbér kérdését Méltóztatnak tudni, hogy ezen párbér alapja a vizitáczió kanonikában van. Ahol erre nézve szerződés van, ott a legtöbb esetben a párbér a fundussal összekötött adónak tekintetik, s ott a kormány ezen nézethez ragaszkodik. Ellenkező esetben nem tekintettem a fundussal összekötött adónak, de miután ez iránt kételyek és panaszok támadtak, én az igazságügyi és belügyi miniszter urakat felkértem, hogy tanácskozzunk ezen kérdésben és tisztázzuk ezen dolgot. Ők más nézetben voltak, mint én, és oda nyilatkoztak, hogy amennyiben ezen kérdés vitássá válnék valahol, az a bíróság ítélete által döntessék el. Én minisztertársaim ezen nézetét elfogadtam, és így hasonló panaszok a jövőre nézve meg fognak szűnni. Egy másik kérdés, a zsidó iskolaalap kérdése. Ezen iskolaalap ügye ezen házban tárgyaltatott és én azt az alapot a ház határozatai értelmében és szellemében kezelem. Az erdélyi konzisztóriumok jogait nem bántottam és amit a hadügyminiszter tett, azért én nem vagyok felelős, minthogy én arról nem is tudtam semmit. Ami az alapokat és alapítványokat illeti, bátor vagyok hivatkozni azon. képviselő urakra, kik az alapok és alapítványok megvizsgálására kiküldött bizottságnak tagjai, hogy én mindig sürgettem ezen bizottságot, hogy tanácskozzék és tegyen jelentést a t. háznak, hogy ennek alapján végleg határozzunk az alapok és alapítványok jogi természete felett. Az autonómia kérdése, ez a legfontosabb kérdések egyike, annyira mélyen belevág nemcsak az egyház viszonyaiba, de az ország jogaiba is. Méltóztattak engemet interpellálni, de én nem azt válaszoltam, hogy a felség rezervált jogainál fogva nem nyilatkozhatom, hanem azt mondtam, hogy azon munkálat épen az alapok és alapítványok miképi kezelésével is összefügg és hogy addig, amíg ez az ügy nem fog eldőlni, hogy t. i. minő jogi természetűek azon alapok és hogyan fognak kezeltetni, a kormány nincs azon helyzetben, hogy az autonómia ügyében előterjesztést tehessen. Ami a muraközi kérdést illeti, épen én voltam, aki azt a napirendre felhoztam, megkérvén ő Felségét, hogy kir. biztost nevezzen ki és indíttassa meg a tárgyalásokat, de én nemcsak magamnak, hanem a t. háznak is tartoztam azzal, hogy figyelmeztessem ezen kérdés nehézségeire és az ezen kérdés körül fölmerült kételyekre. És ismétlem, amit már múltkor is volt szerencsém mondani, hogy e kérdés végleges megoldása előtt tekintetbe kell venni azt, hogy ha a Muraköz ki fog kebeleztetni a zágrábi érsekségből, akkor a szlavónországi 40 községet is, melyek a pécsi dioecesishez tartoznak, ki kell kebelezni; valamint nagy figyelmet érdemel az is, hogy a Muraköz kikebelezése esetén a zágrábi érsek nem lesz többé magyar püspök és nem fog a magyar kormány hatósága alatt állani. (Úgy van jobbfelől.) Megengedem, hogy felekezeti ügyekben hézagai vannak a mi törvényhozásunknak, ezeket csakugyan ki kell tölteni, s ez meg is fog történni. De én nem merném magamra vállalni a felelősséget azért, hogy a vallásszabadságról átalában szóló törvény iránt javaslat terjesztessék a ház elé. Lükő Géza. képviselő úr a legutóbbi ülésben határozati javaslatot nyújtott be, mely szerint utasíttassék a kormány, hogy még ezen ülésszak alatt a kötelező polgári házasságról törvényjavaslatot terjeszszen a ház elé. (Halljuk!) Ezen határozati javaslat indokolása közben a t. képviselő úr a kormányt és engem reakczionáriusnak bélyegzett, de ez engem nem zseniroz. Olyan vagye fogalom ez, hogy míg ő engem reakczionáriusnak mond, bizonyos táborokban azt mondják, hogy én felforgató, forradalmár vagyok, s vannak másrészt egyes emberek, akik nem akarják a polgári házasságot sem, és nem akarnak egyátalán semmiféle házasságot, hanem vad házasságban akarnak élni. (Nagy derültség.) S vannak emberek, akik nem akarják az állam és egyház közti viszonyok rendezését, mert nem akarják sem az egyházat, sem az államot, hisz vannak ilyen emberek, ilyen pártok is, s ezek bizonyosan a t. képviselő urat is reakczionáriusnak fogják mondani. (Tetszés jobbfelől.) De azt is modta a t. képviselő úr, hogy én és a kormány oda sem merünk felemelkedni, hol 1874-ben álltunk, midőn az én indítványomra kiküldetett egy bizottság, hogy tegyen javaslatot az állam és egyház közti viszonyok rendezése iránt. A helyzet kissé változott, Z. képviselő úr. Akkor egy konkrét eset volt előttünk, melyet tisztáznunk kellett volna, a placetum kérdése. Ezen szempontból kiindulva, magam is indítványoztam ily bizottság kiküldését. Ezen bizottság össze is ült, munkálkodott is, jelentést is adott be. De miért nem volt az egész működésnek sikere ? Mert a jelentés levétetett a napirendről. De nem azért vétetett le, mert Bécsből jött intés, vagy mert valami vörös kísértetek jártak itt a folyosókon, hanem azért, mert Deák Ferencz maga is — akinek oly nagy befolyása volt a képviselőházban, hogyha ő jónak és szükségesnek találta, hogy levétessék a napirendről, az meg is történt — mondom, Deák Ferencz maga is a mellett volt, hogy a jelentés levétessék a napirendről. És miért? Mert a dolog nem volt még eléggé érett. (Mozgás a szélsőbaloldalon). És bizonyos dolgok még most sincsenek megérve. Ugyan hiszi-e a t. képviselő úr, hogyha a kérdéseknek komplexuma, mely az állam és egyház közti viszonyok köréhez tartozik, napirendre jönne — amire különben legalább egy évi törvényhozási munka volna szükséges — de ha napirendre jönne, vájjon nyerhetnének-e azok megoldást ? Nem méltóztatik-e ismerni saját körében, saját pártjában e részben a nézetek állását ? (Helyeslés jobbfelől.) Itt van két kérdés, mely azon viszonyok körébe tartozik. Egyik az alapok és alapítványok kérdése. Vájjon gyorsan halad e ez az ügy? És talán csak itt, nálunk vannak akadályok ? Ott önöknél nincsenek akadályok ? (ügy van jobbfelől.) Itt van a másik kérdés: a középtanodák szervezése. Ez is oda tartozik, amennyiben épen az egyházak és a felekezetek ezen ügyet kezükben akarják megtartani. S váljon kedvező az áramlat ezen kérdés eldöntésére ? Midőn a múlt országgyűlés utolsó szakában nagy nehezen keresztül vittük az ügyet a közoktatási bizottságon, és napirendre tűzetett a házban, ki indítványozta annak a napirendről való leszorítását ? Épen az önök pártja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez tehát az igazi liberalizmus ? Beszélnek mindig a mi álliberalizmusunkról és a midőn bizonyos dolgokat liberális irányban tisztázni akarunk mi, önök azokat megakadályozzák. (Élénk tetszésnyilatkozatok a jobb oldalon. Nyugtalanság a szélső balon.) A t. képviselő úr javaslatba hozta, hogy a ház utasítsa a kormányt a polgári házasságról szóló törvényjavaslatot a ház elé terjeszteni. Ezt a t. ház a legnagyobb inkonzequenczia nélkül nem tehetné. Itt van a törvényjavaslat az izraeliták és a keresztények közötti házasságról. Ezen javaslat bizottsághoz utasíttatott, a bizottság megteszi jelentését és akkor lesz ideje e tárgyban határozni. A t. ház vagy elfogadja a törvényjavaslatot, vagy nem. Én hiszem, hogy elfogadja minda mellett, hogy az extrém táborokban más nézetek vannak. De ha nem akarná elfogadni, akkor lesz idején a kormányt utasítani egy másik javaslat beterjesztésére. Én tehát ezen határozati javaslatot szintén el nem fogadom. Ezek után át kell térnem Herman Ottó (Halljuk! Halljuk!) képviselő úr tegnapelőtti filippikájára. (Halljuk!) Ezen filippika, ha fontolóra veszszük a felszólalás lényegét és legbensőbb tartalmát, két részre oszlik. Az egyik résznek van reális alapja. Ő pártja nevében nyilatkozik, miként a magyar kultúra és a közoktatás ügye az egész pártnak szívén fekszik, attól várja az ország jövőjét. Előad némely bajokat és hiányokat, többek közt, hogy nincs minden községben iskola, mit én jól tudok, de nem mondja, hogy hány községben állítottam fel iskolát. (Tetszés a jobb oldalon.) Elősorol némely hibákat a középtanodáknál, az egyetemeknél stb. Tökéletesen egyetértek vele. Hanem, ha a t. képviselő úr azt hiszi, hogy valami új dolgokat mondott, nagyon téved. Nincs ember a képviselőházban, aki ezen dolgokat nem tudná. Vagy azt méltóztatik hinni, hogy én sohasem gondoltam ezen dolgokra és sohasem foglalkoztam velük ? Nem pretentálom, hogy a t. képviselő úr tudjon és olvasson mindent, amit mondok, írok, hogy olvassa körleveleimet vagy rendeleteimet. Mindezen dolgokkal én foglalkoztam és némely bajokat saját iniciatívám folytán talán orvosoltam is. Másik része felszólalásának csak az ő fantáziájának szüleménye. (Derültség). Itt vannak a nagy leleplezések. (Halljuk!) Először is a t. képviselő úr saját énjét leplezi le; mondja, legalább implicite, hogy a kormány azon tanférfiakat, akik vele egyet nem értenek, üldözi. Ugyan ki üldözte a t. képviselő urat, míg a múzeumnál volt ? (Zaj a szélsőbalon.) Én ? Mondhatja ezt rólam ? Nem tudok semmit arról, hogy kellemetlensége lett volna. A t. képviselő úr magát mint martírt állította oda , mert bátorsága van bizonyos dolgokat leleplezni. Ne méltóztassék ezt hinni; a t. képviselő úr pozícziója nagyon javul. (Derültség jobbfelől.) Higgye el, hogy mindazon tanárok, kik a fegyelmet nem szeretik, de sőt azon tanárjelöltek is, kik megbuktak, mind a t. képviselő úr protekczióját fogják keresni. (Zajos derültség jobbfelől.) sőt lesznek és vannak tanárok, akik nálam kedvezményeket keresnek, azokat meg is kapják s ennek daczára el fognak menni a képviselő úrhoz és engem denuncziálni fognak és oly adatokat fognak szolgáltatni, amelyek a képviselő urat tévútra fogják vezetni. (Úgy van a jobboldalon.) A másik leleplezés az, hogy Magyarországon a tanárképzés és a tanárjelöltek megvizsgálása olyan megy, hogy háromszor, négyszer is tehetnek vizsgát. Miért nem méltóztatott az utolsó szabályzatot megolvasni, melyet ez ügyben kibocsátottam ? Hisz nem a lax, hanem ellenkezőleg, a szigorú eljárás miatt van panasz, mert a tanárjelöltek 50 százaléka meg szokott bukni. (Tetszés a jobboldalon.) Azt mondja a képviselő úr, hogy a laxitás miatt annyi tanár lesz, hogy ezek koldulni járnak, és így nevelem a proletariátust. Hiszem, hogy vannak tanárjelöltek, kiknek nincs hivataluk; de hát a minisztériumnak vagy az államnak kötelessége minden tanárjelöltnek hivatalt adni? Hisz akkor kötelessége minden ügyvédnek pereket adni. (Élénk derültség.) Nem értem a t. képviselő úr felfogását ez ügyben. Nyilatkozata legalább nem illik azon tábor felfogásához, amelyhez tartozik. Hát megszüntessük a szabadságot átalában s legyen talán a belügyi vagy közoktatásügyi miniszternek joga, hogy a tanulókat bizonyos szakoknak szánja, hogy például jogász legyen 25, tanár legyen 15? Hát ez a szabadság? (Élénk tetszés jobbfelől.) Hisz e felfogás szerint kasztokba vagy falanszerekbe kellene sorozni az embereket. Akkor azután csak annyi tanárjelölt lesz, amennyi szükséges és annyi ügyvéd, a mennyi per van. (Zajos derültség.) A harmadik nagy leleplezés a visszaélés a behatásoknál, a termek túltömöttsége, stb. A t. képviselő úr azt mondotta, hogy egy tantárgyra be van írva 819 hallgató, de ezt az adatot én sehol sem találom. Igenis be van írva a leíró boncztanra 241, a tájboncztanra 188, az érzékszervekre 90, a gyakorlati boncztanra — a terem egész nap nyitva áll — 328. De ez nem egy tantárgy. Hogy volna lehetséges, hogy 819 hallgatója legyen egy tanárnak, egy tantárgyból? Nem méltóztatott a dolgot vizsgálni. Nem mondom, hogy midőn az ember felszólal, kötelessége minden tárgygyal foglalkozni, hanem, ha az embernek szándéka van erősen támadólag föllépni, azon tárgyra nézve tájékozottnak kell lennie az embernek. (Élénk derültség jobbfelől.) Mióta a boncztanra nézve a második katedra egészen parallel katedra lett, az egyik tanárnak nincs annyi hallgatója. Bizonyos tantárgyaknak van 3—400 hallgatójuk, de nem tudom, hogyan lehetne e bajon segíteni ? (Felkiáltások a szélső balon: Parallel tanszékekkel!) Igenis, parallel tanszékekkel. Vannak a német egyetemeken is parallel tanszékek, de egyik tanárnak van 50 hallgatója, a másiknak 300. Ha már most itt is minden tantárgyra parallel tanszéket fogunk felállítani, azért mégis meg fog történni az, hogy egyik vagy másik tanár előadásaira, akinek nagyobb híre van, a hallgatók nagyobb számmal fognak menni. Egyébiránt ezen bajokra nézve nem fogunk találni orvoslást a behatások megvizsgálásával. Erre nézve csak egy orvoslás van: még egy egyetemet kell fölállítani, (felkiáltások a szélsőbalon: Persze Pozsonyban !) mert roppant nagy a konfluxus a budapesti egyetemre. Ma is a jogászok száma 1500, az orvosoké pedig 1000, több mint Bécsben. Vagy pedig kénytelenek leszünk, mert oda fog jutni a dolog, hogy minden tantárgyra, különösen a demonstratív tudományok számára, nemcsak külön parallel tanszékeket fölállítani, mert utóvégre ez könnyebben menne, nem kerülne annyiba, hanem parallel intézeteket is fölállítani, így pl., ha még egy vegytani intézetet akarunk felállítani, mert kénytelenek leszünk arra, ez belekerül 4—500.000 írtba. A t. képviselő úr beszélt még a tanpénzekről. Én a tanpénzek kérdésére nézve tartottam enquetet, abban megbeszéltük a dolgot, de nem tudtunk a fölött tisztába jönni; valamint e kérdés átalában egész Európában napirenden van és nincs tisztázva. Vannak egyetemek, ahol tanpénzek fizettetnek, másutt meg nem fizettetnek; némely helyütt egyenesen a tanárok húzzák a tanpénzeket, más helyütt azok az állampénztárba folynak be. Ez mindenesetre igen fontos kérdés, ami a tanári fizetések kimérésével is szoros összefüggésben áll. Ha mi megszüntetjük a tanpénzeket, úgy bizonyos tanároknak 10—12.000 frt fizetést kell adnunk, amint ez Németországban is előfordul. Én tehát mindezen okoknál fogva nem fogadhatom el a t. képviselő úrnak határozati javaslatát. Amennyiben visszaélések történnek, meg fogom azokat vizsgálni, iparkodni fogok azokat megszüntetni. De még nincsen vége a leleplezéseknek. A t. képviselő úr engem is leleplezett. (Derültség. Halljuk!) Pedig fölösleges volt, mert én nem viselek maszkot. Én láttam már a t. képviselő urat maskarázva, de a t. képviselő úr engem még soha sem látott így. (Zajos derültség.) Hanem hát miből áll ez a leleplezés ? (Halljuk!) Először, hogy nem vagyok alkotmányos érzületű miniszter. Hja, saját érzületemről ítéletet mondani nem az én dolgom, hanem azt talán mégis mondhatom, hogy bár ő sokat tud, amit én nem tudok, mert ő nagyon jó hírű tudós a természettudományok körében, és én nem foglalatoskodtam ezekkel, csak idestova mellékesen, de foglalatoskodtam mással, a jog- és alkotmánytannal, mégpedig oly időben, amidőn — nem tudom a képviselő úr korát és biográfiáját — az. képviselő úr bizonyosan nem foglalkozott politikai és jogi kérdésekkel, és talán némely dolgokat e téren én elő is segítettem. (Éljenzés jobbfelől.) De leleplezte a képviselő úr az én temperamentumomat is és azt mondotta, hogy én olyan zsarnok ember vagyok, és szeretek uralkodni, nem hallgatok mások tanácsára. Pedig méltóztassanak elhinni, hogy én a tanügy terén — s ezzel talán saját érdemeimet devalválom — mindig meghallgattam mások nézetét s tanácsát, sőt még azt is mondják, hogy sok enquetet tartok. Az egyetem ügyeiben minden kérdésben megkérdeztem az egyetemet , de a személyes ügyekre nézve, méltóztassanak elhinni, hogyha mindig a mások tanácsát követtem volna, bizony igen sok hasznos dolog az egyetemnél most nem léteznék és a legjobb tanárok egy része nem volna ott. Nekem nincsen semmi érdekem a kinevezéseknél, én protekciót nem szeretek gyakorolni, nekem nincsenek embereim, akiknek hivatalt kell juttatnom, s azt bizton állíthatom, hogy egy testület, amelyben annyi mindenféle érdekek vannak, nem járhat el oly elfogulatlanul, mint én. Egyébiránt meg fogom kérdeni máskor is az egyetem tanácsát, de lesznek esetek, amelyekben nem fogom követni javaslatát. Ilyen eset volt Hantken esete is, midőn 12 tanár ellene s 11 mellette nyilatkozott, de találkoztak az egyetemi tanárokon kívül igen jeles szakférfiak, akik azt állították, hogy Hantken oly tudományos tekintély a paleontológia terén, hogy senki sincs, aki vele e téren konkurrálhasson, és ezért ki is neveztem. És kinevezése hasznára lesz a geológiai intézetnek, és nem lesz kárára az egyetemnek. Csak egy pár szóval kívánok még Dobránszky képviselő úr beszédére reflektálni, bár felszólalása inkább a részletes vitán lett volna helyén. Mondhatom, hogy akkor, midőn miniszterré lettem, a legmagasabb állásunkon kezdve le a legalsóbb osztályokig ostromoltak az atyák, különösen olyanok, kiknek fiai a jogi fakultásra jártak, hogy tegyek valamit nem a tanítási, hanem a tanulási szabadság körül, mert hiszen a tanárok teljesítették kötelességüket, de a tanulók nem tették. Mert volt eset, hogy bár 150-en iratkoztak be, ezeknek egyik fele nem ment az előadásokra, hanem falura mentek mulatni vadászni és a másik felének is csak tíz százaléka járt az előadásra. Ily körülmények közt nem volt más mód, mint behozni korrektívumul a most divó vizsgálati rendszert. Ne hasonlítsuk magunkat mindig Németországgal össze. Nálunk ily kényszerintézkedésekre szükség van, nálunk nem a tanítási szabadságról kell gondoskodni, mert az létezik, és nincs semmi tekintetben korlátok közé szorítva; de a tanulási szabadságnak nincs sikere, ez iránt van sok alapos panasz. Németországban a viszonyok kedvezőbbek e tekintetben a mieink ellenében. Ott a fiatalok, ha tanéveikben nem tanultak, egyetemi tanéveik befejezésével neki adják magukat a tanulásnak, ami nálunk nem történik , és vannak ott ezenkívül még más vizsgák, melyek az egyetemi vizsgákat pótolják. És a tanszabadság ellen ott is igen sok panasz van. Orbán Balázs képviselő úr előadására is van egy észrevételem. (Halljuk!) Előadása egyrészt épen azon czímre vonatkozik, mely most szőnyegen van : a központi kiadásokra. A képviselő úr élesen megtámad engem, hogy milyen nagy mérvben szaporítom a személyzetet. Én, képviselőház, midőn azon pár egyén részére fizetés megállapítását kértem, csak kötelességemet teljesítettem. A pénzügyi bizottság megvizsgálta az ügyet és meggyőződött arról, hogy a létszámszaporítás épen a nyugdíj érdekében történik és a képviselő úr megtámad, hogy minő borzasztó tényt, minő hazaárulást követek el azzal, hogy az alapból veszem azok fizetését. Ugyan kérem a t. képviselő urat, nézze meg, nem minden alap maga fedezi-e költségeit, még a jótékonysági intézetek is, azt hiszem, ez is fedezheti a magáét. (Helyeslés a jobboldalon.) Kérem tehát a t. házat, hogy a központi kiadásokat megszavazni, a határozati javaslatokat pedig, melyekre nézve véleményemet volt szerencsém nyilvánítani, mellőzni méltóztassanak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Lánczy Gyula a felsőoktatás ügyére nézve terjeszti elő észrevételeit. Két, egészen külön rendszer érvényesül felsőoktatásunk terén: az egyetemi és az akadémiai. Ha van valami, ami megrontja felsőoktatásunkat, az nem egyéb, mint ez a dualizmus. Azon szükség előtt állunk, hogy e két rendszer közt válaszszunk, hogy az egyiket elvessük, a másikat pedig következetesen és végérvényesen megvalósítsuk. Hogy melyik rendszer az, amelyet el kell fogadnunk , ez iránt nem foroghat fenn kétség. El kell törölnünk a jogakadémiákat és felsőoktatásunk illető szakaszait néhány egyetemi szervezetben központosítanunk. Ezen processzus felé az első lépés mindenesetre az lenne, ha maga a kormány kilépne a kezdeményezés terére akár országos költségen, akár a felügyelete alatt álló alapítványok terhére állítván fel egy új, harmadik állami egyetemet. Van azonban itt — igy szól— egy nagy nehézség s ez azon másik faktorban rejlik, mely, ha közoktatásunk bármely ágába reformokat akarnak életbe léptetni, ez elé csaknem legyőzhetetlen akadályokat gördít s ezek a felekezetek. Tehát, sokkal inkább híve vagyok a történelmi fejlődésnek és sokkal kevésbbé szoktam ideolog káprázatok után járni, semhogy el nem ismerném ezen történelmi faktornak fontosságát és bizonyos határok között jogosultságát. De tehát, egyet nem szabad felednünk, s ez az, hogy a magyar államnak e tényező előtt soha sem szabad kapitulálnia. Ehhez képest tehát, én ugyan a felsőoktatás terén is elismerem a tanszabadság elvét a felekezetekre nézve, de egyet mindig megkövetelek, s ez az, hogy ezen felekezetek tanszabadsága miként érvényesüljön, mely kategóriák mellett s mely föltételek alatt érvényesüljön ezen tanszabadság, ezt az állam, a törvényhozás szabja meg. És nincsen semmi ok, t. ház, arra, hogy az állam ne az egyetem kategóriáját, ne az egyetem keretét tűzze ki föltételül. E részben, t. ház, csak azon egy tényre utalok, hogy maguk a négy tanfolyamra beosztott akadémiák egészen újabb képzés, formáció, és már ez is a felekezeteknek igen nehezükre eső követelmény volt. Ami illeti a katholika egyházat, annak amúgy is centralizáczió felé hajló iránya és koncentrált igazgatási intézményei felette megkönnyítenék azt, hogy ezen jelenleg szétszórt, nem mondom elzüllött felsőbb oktatás intézményeit egy nagy és hatékony egyetemi rendszer keretében egyesítse. Sokkal nehezebb azonban a protestánsok állapota, mert a protestáns egyház tökéletes decentralizációja és azon nehézkesség, amely minden képviseleti szervezetnek működésével jár, csaknem legyőzhetlennek tünteti föl annak nehézségét, hogy a hazai protestantizmus is egy központi egyetem szervezését eszközölhesse. Ez nem csekély feladat, de nézetem szerint, nem lehetetlen ; meg kell a protestáns egyházaknak találni azon módokat, hogy a jelenleg annyira szétforgácsolt erőket egyesítve, mintegy kommasszálva, meghajoljon a kor követelménye előtt és koncentrálva ezen csaknem elkallódó erőket, egy méltó felsőoktatási intézetet teremtsen. (Helyeslés.) Ez az, amit eszméim jelzéseképen a ház figyelmébe ajánlani bátor vagyok. Ami a középtanodai törvényjavaslatot illeti, felhívja a kormányt, érvényesítse a maga akaratát, a maga hatalmát, a maga parlamenti vezérképességét ezen középiskolai törvényjavaslatnál; ne engedje, hogy ezen javaslat egy második évtizede ben is mintegy ég és föld között lebegjen ; vessen véget azon méltatlan állapotnak, mely tényleg nemzeti közművelődésünk ezen legfontosabb ágára nézve fenforog, történjék az akár a benyújtott törvényjavaslatnak elfogadásával, akár rendeleti úton a legfőbb felügyeleti jognak kellő érvényesítésével. Nem érthet egyet azzal, ami a közoktatási állapotainkat előtüntető jelentésnek zárlapjain olvasható. Ott azon szándék fejeztetik ki, hogy egy új képzőművészeti akadémia állíttassák fel. A financziális szemponton kívül is mindaddig, míg a nemzeti művelődésnek legfontosabb és legbensőbb szükségletei nem lesznek kielégítve, mig a nemzet nem lesz azon a színvonalon, hogy azon művészeti produkciót, melyet a központban mesterségesen felidézni és fokozni akarnak, valódi szükség gyanánt meg is kívánja, addig nem járulhat hozzá ezen beteges iránynak továbbfejlesztéséhez, és kéri a házat, hogy eltérve a háznak 1880. évi decz. havában hozott határozatától, ezen irányt ne támogassa. Mi tökéletesen beérhetjük azzal, mit az állam eddig tett a képzőművészetek terén a felső mintarajztanoda, az iparművészeti iskola felállítása által, művészeti ösztöndíjak nyújtása által, és új költséges intézményeket e téren ne kezdeményezzen. (Helyeslés a baloldalon.) Literáty Ödön azon meggyőződésben van, hogy szükséges, hogy a jogállamban a jogegyenlőség elve a házasság kérdésében is megszilárduljon, hogy ugyanazon állam ugyanazon polgárainak ugyanazon természetű jogi cselekvényei ugyanazon jogszabályok szerint bíráltassanak el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon,) s hogy e kérdésnek mielőbbi megoldását most már az erkölcsi tekintetek is hangosan követelik. De ezen kérdés oly messzeható társadalmi és erkölcsi kérdés, hogy azon oly könnyű szerrel, mint Lükő határozati javaslata czélozza, át nem mehetünk. Ez mélyebb tanulmányozást igényel. A kormány ezen kérdéssel, miként a közoktatási miniszter is kijelentette, nem csak hogy komolyan foglalkozott, de a ház elé ez irányban törvényjavaslatot is terjesztett. Ezen törvényjavaslat, bár egyelőre szűkebb körre szorítva, a kötelező polgári házasság elvét inaugurálja. A törvényjavaslat az igazságügyi bizottsághoz van utasítva, ahol tárgyalás alatt áll, és ha majd az igazságügyi bizottság elő fogja terjeszteni jelentését és a törvényjavaslat napirendre tűzetik, akkor lesz helyén a törvényjavaslathoz részletesen hozzászólani. Lehet azon sokat módosítani, lehet elvetni az egészet is. De míg e törvényjavaslat a ház elé nem terjesztetik, addig Lükő határozati javaslata nem csak hogy idő előtti, de miután a kormány ezen kérdésre nézve már kezdeményezőleg lépett fel, határozottan meghaladott álláspontot képez, és épen azért a határozati javaslathoz nem járulhat. (Helyeslés jobb felől.) Duka Ferencz jegyző: Turgonyi Lajos! — (Nincs itt!) Prónay Gábor: Tekintetbe véve, hogy az idő meglehetősen előre haladt, és tekintetbe véve, hogy szándékom hosszabban szólani, kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy beszédemet holnap tarthassam meg. (Helyeslés): Elnök: Ha a t. ház méltóztatik beleegyezni, a t. képviselő úr holnap fogja megtartani beszédét. A holnap 10 órakor tartandó ülés napirendjén lesz a költségvetés tárgyalásának folytatása. Az ülést bezárom. Az ülés végződik d. u. 1 óra 45 perckor. A középtanodai javaslat. — febr. 13. A képviselőház közoktatásügyi bizottságának albizottsága ma délután 5 órakor tartott ülésében folytatta a gimnáziumi és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A bizottság tagjai: Baross Gábor elnök, Kovács Albert, Miehl Jakab, Zay Adolf, Hegedűs László, Mikó Bálint, Szathmáry György mind megjelentek ; a meghívott szakférfiak köréből jelen vannak: Say Mór, Lutter Nándor, Berecz Antal, Hunfalvy Pál, Kaczvinszky, Kalmár Endre, Kőváry László és Haynald bíbornok-érsek. A kormányt Szász Károly miniszteri tanácsos képviseli. Elnök az ülést megnyitván, hitelesíttetik a múlt ülés jegyzőkönyve. Következik a javaslat 10. szakaszának tárgyalása, mely arról intézkedik, hogy a tantervet a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg. Mielőtt ezen szakasz tárgyalásába bocsátkoztak volna, Baross Gábor elnök figyelmezteti a bizottságot a tornatanítóknak az országgyűléshez intézett kérvényére, melyben különösen a már letárgyalt 4. §-nál oly módosítást indítványoznak, hogy a testgyakorlat szó helyébe »tornászat« tétessék. Berecz Antal ellenzi e módosítást, helyesebbnek tartja a testgyakorlat kifejezést, mert ez magyar, a tornászat pedig német szó, eredvén a német »Turnen «-ből. A 10. § felolvastatván, Szathmáry György arra hívja fel a szakférfiak figyelmét, hogy nem kell a reálgimnázium. Dr. Lutter Nándor a reálgimnáziumra megjegyzi, hogy ez azon korból való, mikor a törekvés meg volt a kettőt az alsóbb osztályokban egyesíteni, de miután most a két tanoda egymástól egészen eltérő irányban fejlődik, ma reálgimnáziumról szó nem lehet. A felolvasott szakaszra megjegyzi, hogy a kötelezett tantárgyaknak előadási minimuma kell, hogy meghatároztassék, de a nem köteles tantárgyakra e mód nem alkalmazható, miért is e tekintetben kifogást tesz a tantervnek a miniszter általi meghatározása ellen , kívánja ezt a tanári testületnek fentartani. Kovács Albert kérdi : Mit jelent ezen szakasz második része ? Lutter megjegyzi, hogy polyglott országban élvén, valamely vidék nyelve is tanítandó; az ez által okozott módosítására a tantervnek, a helyi viszonyokhoz képest, a tanári testület véleménye mindenesetre kikérendő. Zay Adolf : A reálgimnáziumokra megjegyzi, hogy miután ezek tényleg léteznek és különösen a 4 alsó osztályban, kérdi, hogy ezek kiirtandók volnának-e , vagy pedig megtartandók a kísérlet szempontjából. Say Mór: Mikor a reáliskolák felállíttattak, igyekeztek annak ellenzői azokat megsemmisíteni, miért is megpróbálták először a latin nyelvet bevinni, hogy ez által a gimnáziumoknak visszahódítsák; férerműveknek tartja a reálgimnáziumokat; a szakaszra nem tesz észrevételt. Haynald Lajos bibornok-érsek megjegyzi: ha a bizottság az 1. s 2. §-ra határozatot hozott volna, akkor kénytelen lenne itt is módosítványt tenni, hogy t. i. a kath. tanulmányi bizottság határozza meg a tantervét. Nem teszi azt most, és egyszer mindenkorra megjegyzi, hogy az első szakaszhoz tett módosítványából kifolyólag neki ilyen módosítványt több szakaszhoz kellene tennie — de az majdan a határozathozatal után lesz csak helyén. Nehéznek mondja így álláspontját, mivel a bizottság első módosítványa felett határozatot nem hozott. Baross Gábor: Meg akarja azt jegyezni, hogy az albizottság csak az anyagot gyűjti, és így a megteendő módosítványoknak mi sem áll útjában, melyek most egyszer mindenkorra megtétetvén, a tárgyalás.