Pesti Napló, 1882. február (33. évfolyam, 32-59. szám)

1882-02-14 / 45. szám

Melléklet a Pesti Napló február 14.45-dik számához. Országgyűlés. A képviselőház ülése febr. 13-án. I. A közoktatási s kultuszbudget mai tár­gyalása nagy érdekű volt. Az ellenzék padjai­ról Irányi Dániel ismétlé szokásos indítvá­nyát a vallásszabadságról, L­á­n­c­z­y Gyula pedig szakszerű s alapos adatokban gazdag beszédben szólt a felső­oktatásról. Az ülés kiváló érdekű mozzanatát képezte T­r­e f­o­r t miniszter beszéde, ki nagy élénkséggel szólt s kinek felszólalása a többség padjain nagy tetszéssel találkozott. II. — Folytatás esti lapunkhoz. — A vallás- és közoktatásügy. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi mi­niszter : T. ház! Nem lehet szándékom egy nagy­sza­bású egyházi és vallási vitát provokálni, hiszen an­nak nem lehetne semmi eredménye, mert azon fontos kérdéseket, melyek a vallásszabadság köréhez tartoz­nak, így a budget alkalmával vagy egy petíc­ió al­kalmával megfejteni nem lehet. De miután Iványi J. képviselő úr ezen kérdést napirendre hozta, kénytelen vagyok az ő felszólalására és javaslatára némi észre­vételt tenni. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr minden évben napirendre szokta hozni ezen ügyet és körülbelül — a­mi a dolog természetében fekszik, mert az igazságnak mindig ugyanazon kifejezése van — mindig ugyanazon ér­vekkel­]. És ez állásomat könnyíti, mert körülbelül én is csak azt fogom mondhatni, a­mit tavaly és máskor is mondtam. A lelkiismeret- és vallásszabadság olyan dolog, a­melynek becsét nem lehet megmérni. Épen azért mi, a kormány és azon párt, melyhez tartozni szerencsém van, mi épen olyan barátai vagyunk an­nak, mint a t. képviselő úr. (Élénk helyeslés jobbfelől. Ellenmondás a szélső balon.) Én nem látom sehol nyomát Magyarországon a vallási és egyházi üldözésnek, sőt merem állítani, mint máskor is mondtam, hogy olyan mozgalom, a­minő most Francziaország vagy Németországban na­pirenden van, Magyarországon lehetetlen. (Élénk fel­kiáltások : Igaz! Egy van!) Ha sokban elmaradtunk, de a vallási meggyőződés tiszteletében azt mondha­tom, hogy az elsők között állunk Európában és,e te­kintetben a versenyt kiállhatjuk akárkivel. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Azonban a t. képviselő úr vala­mi mást akar: az egyházi vagy vallásos testületek ala­kításának szabadságát, és erre nézve felfogásunk kü­lönbözik. A lelkiismeret szabadságát Magyarorszá­gon senki sem bántja és nem is szándékozik bántani, hanem a vallási testületek alakításának szabadságát mi másképen formulázzuk, nekünk arról más fogal­maink vannak, mint a t. képviselő úrnak. A t. képviselő úr egy általános törvénynyel akar­ja ezt tisztába hozni, mi pedig — amint tavaly is mondtam — spec­iális törvényekkel. Igenis, ha itt az országban alakul egy felekezet, egy vallási konzor­­czium, a­melynek dogmái az állam czéljaival össze­ütközésbe nem jönnek, azt mi sem ellenezzük; de ha alakulni akar egy hitfelekezet, a­mely p. o. dogmái közé azt is beiktatja, hogy adót nem fizet (Derültség) vagy pedig mormonizmust akar űzni (Élénk derült­ség) , vagy más efféle dolgokat, ezt nem fogjuk fel­venni a szabad vallások sorába. De ha, mondom, valamely vallási társulat czél­­jai az állam czéljaival ellentétben nem fognak állani, ha ezen társulatnak képviselője hozzám jön és engem arról meggyőz, akkor én leszek az első, a­ki ezen ügyet a minisztertanácsba beviszem, a korona elé terjesztem és törvényjavaslat formájában a ház elé hozom. De mi az általános törvénynek barátai nem vagyunk azon okoknál fogva, melyeket múltkor el­mondtam. (Helyeslés jobbról. Halljuk!) Én nem mint ember, de mint politikus, minden kérdést a magyar államiság és a magyar kultúra szempontjából tekintek és fogok fel. (Helyeslés jobb­felől.) mert én azt hiszem, hogy oly törvény, minőt a képviselő úr követel, a létező egyházakat, és egyházi korporácziókat Magyarországon disszoluczióba fogná hozni, a­mi a m­agyar államiságnak nagy kárára vál­nék. (Úgy van­ a jobb oldalon.) Talán nem szükséges ezt bővebben fejtegetni. (Egy hang a szélső­baloldalon: De szükséges!) No hát ha szükséges, megmondom, hogy teljes meggyő­ződésem, hogy a magyar evangélikus egyházban szakadás fogna keletkezni, és ki fogna fejlődni egy pánszláv töredék, a­melynek a képződése csakugyan a magyar államiságnak és nemzetiségnek nagy ká­rára válnék. (Úgy van­ a jobboldalon. Halljuk! Zaj.) Ebből az okból, de még más oknál fogva is, nem óhajtom ilyenformán egy általános törvénynek létrehozatalát, mert tekintve a mostani áramlatot s a kedélyek dispozíczióját, egy ilyen átalános törvény a hitfelekezetlenséghez, a «confessionslesigleit«-hoz fogna vezetni, ez pedig a mai társadalomnak legna­gyobb mételye. (Úgy van­­ a jobboldalon. Ellenmon­dások a szélső baloldalon), mert ez minden pozitív vallásnak a megsemmisítésére vezet, a­hol pedig a pozitív vallás megszűnik, ott megszűnik a pozitív jog is. (Helyeslés jobbfelől. Ellenmondások a szélsőbal­oldalon.) Egyébként mondom, a lelkiismeret szabadságát tisztelve, ha valaki magát, mint individuum a felvett vallásokon kívül helyezi, mi az ő lelkiismeretét nem bántjuk , hanem azt a jogot nem akarjuk megenged­ni, hogy ő a létező egyházak keretén kívül neveltesse a gyermekeit. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Pozitív vallás és egyház nélkül a társadalmat összetartani, csupán policziával kormányozni, sehol a világon nem lehet. (Úgy van­ a jobb oldalon.) Én e felszólalásomra vonatkozólag akarok va­lamit idézni és pedig nem szent Ágostonból, vagy Bossuetből, vagy valamely modern theologusból, ha­nem Renan egyik munkájából. (Halljuk!) Nem aka­rom az illető helyet francziául felolvasni, hanem fel­olvasom magyar fordításban. (Halljuk!) »A haza és a család az emberi asszocziáczió nagy és természetes alakjai. Mindkettő szükséges, de nem elégséges. Azok mellett fenn kell tartani egy oly intézményt, a­mely­ben a lélek táplálékot talál, valamint vigaszt és taná­csot, hol a jótékonyság szervezkedik és ez az egyház, vagy mondjuk az egyházak, melyeket soha nem fo­gunk nélkülözhetni, a nélkül, hogy az életet, főleg a nőkre nézve, kétségbeejtő szárazságnak ne ten­nék ki.« Ezt mondja Renan, a­ki nem orthodox. Ő is el­ismeri a pozitív és és a fennálló egyházak szükségét. Én azért nem fogadom el a t. képviselő úr határozati javaslatát. (Helyeslés a jobboldalon.) De reflektálnom kell egyéb szemrehányásai és vádjaira is. (Halljuk!) Először is vádol engemet azzal, hogy én a más egyházakhoz tartozó egyéneket is bizonyos adóra akarom szorítani. Érti valószínűleg a párbér kérdését Méltóztatnak tudni, hogy ezen párbér alapja a vizitáczió kanonikában van. A­hol erre nézve szerző­dés van, ott a legtöbb esetben a párbér a fundussal összekötött adónak tekintetik, s ott a kormány ezen nézethez ragaszkodik. Ellenkező esetben nem tekin­tettem a fundussal összekötött adónak, de miután ez iránt kételyek és panaszok támadtak, én az igazság­ügyi és belügyi miniszter urakat felkértem, hogy ta­nácskozzunk ezen kérdésben és tisztázzuk ezen dol­got. Ők más nézetben voltak, mint én, és oda nyilat­koztak, hogy a­mennyiben ezen kérdés vitássá válnék valahol, az a bíróság ítélete által döntessék el. Én minisztertársaim ezen nézetét elfogadtam, és így ha­sonló panaszok a jövőre nézve meg fognak szűnni. Egy másik kérdés, a zsidó iskolaalap kérdése. Ezen iskolaalap ügye ezen házban tárgyaltatott és én azt az alapot a ház határozatai értelmében és szelle­mében kezelem. Az erdélyi konzisztóriumok jogait nem bántot­tam és a­mit a hadügyminiszter tett, azért én nem vagyok felelős, minthogy én arról nem is tudtam semmit. A­mi az alapokat és alapítványokat illeti, bá­tor vagyok hivatkozni azon­­. képviselő urakra, kik az alapok és alapítványok megvizsgálására kiküldött bizottságnak tagjai, hogy én mindig sürgettem ezen bizottságot, hogy tanácskozzék és tegyen jelentést a t.­ háznak, hogy ennek alapján végleg határozzunk az alapok és alapítványok jogi természete felett. Az autonómia kérdése, ez a legfontosabb kérdé­sek egyike, annyira mélyen belevág nemcsak az egy­ház viszonyaiba, de az ország jogaiba is. Méltóztattak engemet interpellálni, de én nem azt válaszoltam, hogy a felség rezervált jogainál fogva nem nyilatkoz­­hatom, hanem azt mondtam, hogy azon munkálat épen az alapok és alapítványok miképi kezelésével is összefügg és hogy addig, a­míg ez az ügy nem fog el­dőlni, hogy t. i. minő jogi természetűek azon alapok és hogyan fognak kezeltetni, a kormány nincs azon helyzetben, hogy az autonómia ügyében előterjesztést tehessen. A­mi a muraközi kérdést illeti, épen én voltam, a­ki azt a napi­rendre felhoztam, megkérvén ő Fel­­ségét, hogy kir. biztost nevezzen ki és indíttassa meg a tárgyalásokat, de én nemcsak magamnak, hanem a t. háznak is tartoztam azzal, hogy figyelmeztessem ezen kérdés nehézségeire és az ezen kérdés körül föl­merült kételyekre. És ismétlem, a­mit már múltkor is volt szerencsém mondani, hogy e kérdés végleges megoldása előtt tekintetbe kell venni azt, hogy ha a Muraköz ki fog kebeleztetni a zágrábi érsekségből, akkor a szlavónországi 40 községet is, melyek a pécsi dioecesishez tartoznak, ki kell kebelezni; valamint nagy figyelmet érdemel az is, hogy a Muraköz kike­­belezése esetén a zágrábi érsek nem lesz többé ma­gyar püspök és nem fog a magyar kormány hatósága alatt állani. (Úgy van­ jobbfelől.) Megengedem, hogy felekezeti ügyekben hézagai vannak a mi törvényhozásunknak, ezeket csakugyan ki kell tölteni, s ez meg is fog történni. De én nem merném magamra vállalni a felelősséget azért, hogy a vallás­­szabadságról átalában szóló törvény iránt javaslat terjesztessék a ház elé. Lükő Géza­­. képviselő úr a legutóbbi ülésben határozati javaslatot nyújtott be, mely szerint utasít­­tassék a kormány, hogy még ezen ülésszak alatt a kötelező polgári házasságról törvényjavaslatot ter­­jeszszen a ház elé. (Halljuk!) Ezen határozati javas­lat indokolása közben a t. képviselő úr a kormányt és engem reakczionáriusnak bélyegzett, de ez engem nem zseniroz. Olyan vagye fogalom ez, hogy míg ő engem reakczionáriusnak mond, bizonyos táborokban azt mondják, hogy én felforgató, forradalmár vagyok, s vannak másrészt egyes emberek, a­kik nem akarják a polgári házasságot sem, és nem akarnak egyátalán semmiféle házasságot, hanem vad házasságban akar­nak élni. (Nagy derültség.) S vannak emberek, a­kik nem akarják az állam és egyház közti viszonyok rendezését, mert nem akarják sem az egyházat, sem az államot, hisz vannak ilyen emberek, ilyen pártok is, s ezek bizonyosan a t. képviselő urat is reakczioná­riusnak fogják mondani. (Tetszés jobbfelől.) De azt is modta a t. képviselő úr, hogy én és a kormány oda sem merünk felemelkedni, hol 1874-ben álltunk, midőn az én indítványomra kiküldetett egy bizottság, hogy tegyen javaslatot az állam és egyház közti viszonyok rendezése iránt. A helyzet kissé változott, Z. képviselő úr. Akkor egy konkrét eset volt előttünk, melyet tisztáznunk kellett volna, a placetum kérdése. Ezen szempontból kiindulva, magam is indítványoztam ily bizottság ki­küldését. Ezen bizottság össze is ült, munkálkodott is, jelentést is adott be. De miért nem volt az egész működésnek sikere ? Mert a jelentés levétetett a na­pirendről. De nem azért vétetett le, mert Bécsből jött intés, vagy mert valami vörös kísértetek jártak itt a folyosókon, hanem azért, mert Deák Ferencz maga is — a­kinek oly nagy befolyása volt a képvi­selőházban, hogyha ő jónak és szükségesnek találta, hogy levétessék a napirendről, az meg is történt — mondom, Deák Ferencz maga is a mellett volt, hogy a jelentés le­vétessék a napirendről. És miért? Mert a dolog nem volt még eléggé érett. (Mozgás a szél­sőbaloldalon). És bizonyos dolgok még most sincse­nek megérve. Ugyan hiszi-e a t. képviselő úr, hogyha a kérdéseknek komplexuma, mely az állam és egyház közti viszonyok köréhez tartozik, napirendre jönne — a­mire különben legalább egy évi törvényhozási munka volna szükséges — de ha napirendre jönne, vájjon nyerhetnének-e azok megoldást ? Nem méltóz­­tatik-e ismerni saját körében, saját pártjában e rész­ben a nézetek állását ? (Helyeslés jobbfelől.) Itt van két kérdés, mely azon viszonyok körébe tartozik. Egyik az alapok és alapítványok kérdése. Vájjon gyorsan halad e ez az ügy? És talán csak itt, nálunk vannak akadályok ? Ott önöknél nincsenek akadályok ? (ügy van­ jobbfelől.) Itt van a másik kérdés: a középtanodák szerve­zése. Ez is oda tartozik, a­mennyiben épen az egy­házak és a felekezetek ezen ügyet kezükben akarják megtartani. S váljon kedvező az áramlat ezen kérdés eldöntésére ? Midőn a múlt országgyűlés utolsó szakában nagy nehezen keresztül vittük az ügyet a közoktatási bizottságon, és napirendre tűzetett a házban, ki in­dítványozta annak a napirendről való leszorítását ? Épen az önök pártja. (Élénk helyeslés a jobb­olda­lon.) Ez tehát az igazi liberalizmus ? Beszélnek min­dig a mi álliberalizmusunkról és a midőn bizonyos dolgokat liberális irányban tisztázni akarunk mi, önök azokat megakadályozzák. (Élénk tetszésnyilat­kozatok a jobb oldalon. Nyugtalanság a szélső balon.) A t. képviselő úr javaslatba hozta, hogy a ház utasítsa a kormányt a polgári házasságról szóló tör­vényjavaslatot a ház elé terjeszteni. Ezt a t. ház a legnagyobb inkonzequenczia nélkül nem tehetné. Itt van a törvényjavaslat az izraeliták és a keresztények közötti házasságról. Ezen javaslat bizottsághoz uta­­síttatott, a bizottság megteszi jelentését és akkor lesz ideje e tárgyban határozni. A t. ház vagy elfo­gadja a törvényjavaslatot, vagy nem. Én hiszem, hogy elfogadja mind­a mellett, hogy az extrém tábo­­rokban más nézetek vannak. De ha nem akarná elfo­gadni, akkor lesz idején a kormányt utasítani egy másik javaslat beterjesztésére. Én tehát ezen határo­zati javaslatot szintén el nem fogadom. Ezek után át kell térnem Herman Ottó (Hall­juk! Halljuk!) képviselő úr tegnapelőtti filippikájára. (Halljuk!) Ezen filippika, ha fontolóra veszszük a fel­szólalás lényegét és legbensőbb tartalmát, két részre oszlik. Az egyik résznek van reális alapja. Ő pártja nevében nyilatkozik, miként a magyar kultúra és a közoktatás ügye az egész pártnak szívén fekszik, at­tól várja az ország jövőjét. Előad némely bajokat és hiányokat, többek közt, hogy nincs minden község­ben iskola, mit én jól tudok, de nem mondja, hogy hány községben állítottam fel iskolát. (Tetszés a jobb­ oldalon.) Elősorol némely hibákat a középtanodáknál, az egyetemeknél stb. Tökéletesen egyetértek vele. Hanem, ha a t. képviselő úr azt hiszi, hogy valami új dolgokat mondott, nagyon téved. Nincs ember a kép­viselőházban, a­ki ezen dolgokat nem tudná. Vagy azt méltóztatik hinni, hogy én sohasem gondoltam ezen dolgokra és sohasem foglalkoztam velük ? Nem pretentálom, hogy a t. képviselő úr tudjon és olvas­son mindent, a­mit mondok, írok, hogy olvassa körle­veleimet vagy rendeleteimet. Mindezen dolgokkal én foglalkoztam és némely bajokat saját inic­iatívám folytán talán orvosoltam is. Másik része felszólalásának csak az ő fantáziá­jának szüleménye. (Derültség). Itt vannak a nagy leleplezések. (Halljuk!) Először is a t. képviselő úr saját énjét leplezi le; mondja, legalább implic­ite, hogy a kormány azon tanférfiakat, a­kik vele egyet nem értenek, üldözi. Ugyan ki üldözte a t. képviselő urat, míg a múzeumnál volt ? (Zaj a szélsőbalon.) Én ? Mondhatja ezt rólam ? Nem tudok semmit arról, hogy kellemetlensége lett volna. A t. képviselő úr magát mint martírt állította oda , mert bátorsága van bizonyos dolgokat lelep­lezni. Ne méltóztassék ezt hinni; a t. képviselő úr pozícziója nagyon javul. (Derültség jobbfelől.) Higgye el, hogy mindazon tanárok, kik a fegyelmet nem szeretik, de sőt azon tanárjelöltek is, kik meg­buktak, mind a t. képviselő úr protekczióját fogják keresni. (Zajos derültség jobbfelől.) sőt lesznek és vannak tanárok, a­kik nálam kedvezményeket keres­nek, azokat meg is kapják s ennek daczára el fognak menni a képviselő úrhoz és engem denuncziálni fog­nak és oly adatokat fognak szolgáltatni, a­melyek a képviselő urat tévútra fogják vezetni. (Úgy van­ a jobboldalon.) A másik leleplezés az, hogy Magyar­­országon a tanárképzés és a tanárjelöltek megvizs­gálása oly­­an megy, hogy háromszor, négyszer is tehetnek vizsgát. Miért nem méltóztatott az utolsó szabályzatot megolvasni, melyet ez ügyben kibocsá­tottam ? Hisz nem a lax, hanem ellenkezőleg, a szi­gorú eljárás miatt van panasz, mert a tanárjelöltek 50 százaléka meg szokott bukni. (Tetszés a jobb­oldalon.) Azt mondja a képviselő úr, hogy a laxitás mi­att annyi tanár lesz, hogy ezek koldulni járnak, és így nevelem a proletariátust. Hiszem, hogy vannak tanárjelöltek, kiknek nincs hivataluk; de hát a mi­nisztériumnak vagy az államnak kötelessége minden tanárjelöltnek hivatalt adni? Hisz akkor köteles­sége­­ minden ügyvédnek pereket adni. (Élénk de­rültség.) Nem értem a t. képviselő úr felfogását ez ügy­ben. Nyilatkozata legalább nem illik azon tábor fel­fogásához, a­melyhez tartozik. Hát megszüntessük a szabadságot átalában s legyen talán a belügyi vagy közoktatásügyi miniszternek joga, hogy a tanulókat bizonyos szakoknak szánja, hogy például jogász le­gyen 25, tanár legyen 15? Hát ez a szabadság? (Élénk tetszés jobbfelől.) Hisz e felfogás szerint kasztokba vagy falanszerekbe kellene sorozni az em­bereket. Akkor azután csak annyi tanárjelölt lesz, a­mennyi szükséges és annyi ügyvéd, a mennyi per van. (Zajos derültség.) A harmadik nagy leleplezés a visszaélés a be­­h­atásoknál, a termek túltömöttsége, stb. A t. kép­viselő úr azt mondotta, hogy egy tantárgyra be van írva 819 hallgató, de ezt az adatot én sehol sem ta­lálom. Igenis be van írva a leíró boncztanra 241, a tájboncztanra 188, az érzékszervekre 90, a gyakor­lati boncztanra — a terem egész nap nyitva áll — 328. De ez nem egy tantárgy. Hogy volna lehetsé­ges, hogy 819 hallgatója legyen egy tanárnak, egy tantárgyból? Nem méltóztatott a dolgot vizsgálni. Nem mondom, hogy midőn az ember felszólal, köte­lessége minden tárgygyal foglalkozni, hanem, ha az embernek szándéka van erősen támadólag föllépni, azon tárgyra nézve tájékozottnak kell lennie az em­bernek. (Élénk derültség jobbfelől.) Mióta a boncz­tanra nézve a második katedra egészen parallel ka­tedra lett, az egyik tanárnak nincs annyi hallgatója. Bizonyos tantárgyaknak van 3—400 hallgatójuk, de nem tudom, hogyan lehetne e bajon segíteni ? (Fel­kiáltások a szélső balon: Parallel tanszékekkel!) Igenis, parallel tanszékekkel. Vannak a német egye­temeken is parallel tanszékek, de egyik tanárnak van 50 hallgatója, a másiknak 300. Ha már most itt is minden tantárgyra parallel tanszéket fogunk felállí­tani, azért mégis meg fog történni az, hogy egyik vagy másik tanár előadásaira, a­kinek nagyobb híre van, a hallgatók nagyobb számmal fognak menni. Egyébiránt ezen bajokra nézve nem fogunk ta­lálni orvoslást a beh­atások megvizsgálásával. Erre nézve csak egy orvoslás van: még egy egyetemet kell fölállítani, (felkiáltások a szélsőbalon: Persze Po­zsonyban !) mert roppant nagy a konfluxus a buda­pesti egyetemre. Ma is a jogászok száma 1500, az orvosoké pedig 1000, több mint Bécsben. Vagy pedig kénytelenek leszünk, mert oda fog jutni a dolog, hogy minden tantárgyra, különösen a demonstratív tudo­mányok számára, nemcsak külön parallel tanszékeket fölállítani, mert utóvégre ez könnyebben menne, nem kerülne annyiba, hanem parallel intézeteket is fölál­lítani, így pl., ha még egy vegytani intézetet akarunk felállítani, mert kénytelenek leszünk arra, ez beleke­rül 4—500.000 írtba. A t. képviselő úr beszélt még a tanpénzekről. Én a tanpénzek kérdésére nézve tartottam enquetet, abban megbeszéltük a dolgot, de nem tudtunk a fö­lött tisztába jönni; valamint e kérdés átalában egész Európában napi­renden van és nincs tisztázva. Van­nak egyetemek, a­hol tanpénzek fizettetnek, másutt meg nem fizettetnek; némely helyütt egyenesen a tanárok húzzák a tanpénzeket, más helyütt azok az állampénztárba folynak be. Ez mindenesetre igen fontos kérdés, a­mi a tanári fizetések kimérésével is szoros összefüggésben áll. Ha mi megszüntetjük a tanpénzeket, úgy bizonyos tanároknak 10—12.000 frt fizetést kell adnunk, a­mint ez Németországban is előfordul. Én tehát mindezen okoknál fogva nem fogad­hatom el a t. képviselő úrnak határozati javaslatát. A­mennyiben visszaélések történnek, meg fogom azo­kat vizsgálni, iparkodni fogok azokat megszüntetni. De még nincsen vége a leleplezéseknek. A t­. képviselő úr engem is leleplezett. (Derültség. Hall­juk!) Pedig fölösleges volt, mert én nem viselek masz­kot. Én láttam már a t. képviselő urat maskarázva, de a t. képviselő úr engem még soha sem látott így. (Zajos derültség.) Hanem hát miből áll ez a leleplezés ? (Halljuk!) Először, hogy nem vagyok alkotmányos érzületű mi­niszter. Hja, saját érzületemről ítéletet mondani nem az én dolgom, hanem azt talán mégis mondhatom, hogy bár ő sokat tud, a­mit én nem tudok, mert ő nagyon jó hírű tudós a természettudományok köré­ben, és én nem foglalatoskodtam ezekkel, csak ide­­s­tova mellékesen, de foglalatoskodtam mással, a jog- és alkotmánytannal, még­pedig oly időben, a­midőn — nem tudom a képviselő úr korát és biográfiáját — az. képviselő úr bizonyosan nem foglalkozott po­litikai és jogi kérdésekkel, és talán némely dolgokat e téren én elő is segítettem. (Éljenzés jobbfelől.) De leleplezte a képviselő úr az én temperamen­tumomat is és azt mondotta, hogy én olyan zsarnok ember vagyok, és szeretek uralkodni, nem hallgatok mások tanácsára. Pedig méltóztassanak elhinni, hogy én a tanügy terén — s ezzel talán saját érdemeimet devalválom — mindig meghallgattam mások nézetét s tanácsát, sőt még azt is mondják, hogy sok enquetet tartok. Az egyetem ügyeiben minden kérdésben meg­kérdeztem az egyetemet , de a személyes ügyekre nézve, méltóztassanak elhinni, hogyha mindig a má­sok tanácsát követtem volna, bizony igen sok hasz­nos dolog az egyetemnél most nem léteznék és a leg­jobb tanárok egy része nem volna ott. Nekem nin­csen semmi érdekem a kinevezéseknél, én protekc­iót nem szeretek gyakorolni, nekem nincsenek embereim, a­kiknek hivatalt kell juttatnom, s azt bizton állítha­tom, hogy egy testület, a­melyben annyi mindenféle érdekek vannak, nem járhat el oly elfogulatlanul, mint én. Egyébiránt meg fogom kérdeni máskor is az egye­tem tanácsát, de lesznek esetek, a­melyekben nem fo­gom követni javaslatát. Ilyen eset volt Hantken esete is, midőn 12 ta­nár ellene s 11 mellette nyilatkozott, de találkoztak az egyetemi tanárokon kívül igen jeles szakférfiak, a­kik azt állították, hogy Hantken oly tudományos te­kintély a paleontológia terén, hogy senki sincs, a­ki vele e téren konkurrálhasson, és ezért ki is neveztem. És kinevezése hasznára lesz a geológiai intézetnek, és nem lesz kárára az egyetemnek. Csak egy pár szóval kívánok még Dobránszky képviselő úr beszédére reflektálni, bár felszólalása in­kább a részletes vitán lett volna helyén. Mondhatom, hogy akkor, midőn miniszterré lettem, a legmagasabb állásunkon kezdve le a legalsóbb osztályokig ostro­moltak az atyák, különösen olyanok, kiknek fiai a jogi fakultásra jártak, hogy tegyek valamit nem a ta­nítási, hanem a tanulási szabadság körül, mert hiszen a tanárok teljesítették kötelességüket, de a tanulók nem tették. Mert volt eset, hogy bár 150-en iratkoz­tak be, ezeknek egyik fele nem ment az előadásokra, hanem falura mentek mulatni vadászni és a másik felének is csak tíz százaléka járt az előadásra. Ily kö­rülmények közt nem volt más mód, mint behozni kor­­rektívumul a most divó vizsgálati rendszert. Ne ha­sonlítsuk magunkat mindig Németországgal össze. Nálunk ily kényszerintézkedésekre szükség van, nálunk nem a tanítási szabadságról kell gondoskodni, mert az létezik, és nincs semmi tekintetben korlátok közé szorítva; de a tanulási szabadságnak nincs si­kere, ez iránt van sok alapos panasz. Németországban a viszonyok kedvezőbbek e tekintetben a mieink ellenében. Ott a fiatalok, ha tanéveikben nem tanultak, egyetemi tanéveik befe­jezésével neki adják magukat a tanulásnak, a­mi ná­lunk nem történik , és vannak ott ezenkívül még más vizsgák, melyek az egyetemi vizsgákat pótolják. És a tanszabadság ellen ott is igen sok panasz van. Orbán Balázs képviselő úr előadására is van egy észrevételem. (Halljuk!) Előadása egyrészt épen azon czímre vonatkozik, mely most szőnyegen van : a központi kiadásokra. A képviselő úr élesen megtá­mad engem, hogy milyen nagy mérvben szaporítom a személyzetet. Én­­, képviselőház, midőn azon pár egyén részére fizetés megállapítását kértem, csak kö­telességemet teljesítettem. A pénzügyi bizottság meg­vizsgálta az ügyet és meggyőződött arról, hogy a létszámszaporítás épen a nyugdíj érdekében történik és a képviselő úr megtámad, hogy minő borzasztó tényt, minő hazaárulást követek el azzal, hogy az alapból veszem azok fizetését. Ugyan kérem a t. kép­viselő urat, nézze meg, nem minden alap maga fede­zi-e költségeit, még a jótékonysági intézetek is, azt hiszem, ez is fedezheti a magáét. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Kérem tehát a t. házat, hogy a központi kiadá­sokat megszavazni, a határozati javaslatokat pedig, melyekre nézve véleményemet volt szerencsém nyilvá­nítani, mellőzni méltóztassanak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Lánczy Gyula a felső­oktatás ügyére nézve ter­jeszti elő észrevételeit. Két, egészen külön rendszer érvényesül felső­oktatásunk terén: az egyetemi és az akadémiai. Ha van valami, a­mi megrontja felső­ok­tatásunkat, az nem egyéb, mint ez a dualizmus. Azon szükség előtt állunk, hogy e két rendszer közt válasz­­szunk, hogy az egyiket elvessük, a másikat pedig kö­vetkezetesen és végérvényesen megvalósítsuk. Hogy melyik rendszer az, a­melyet el kell fo­gadnunk , ez iránt nem foroghat fenn kétség. El kell törölnünk a jogakadémiákat és felső­oktatásunk ille­tő szakaszait néhány egyetemi szervezetben közpon­tosítanunk. Ezen proc­esszus felé az első lépés mindeneset­re az lenne, ha maga a kormány kilépne a kezdemé­nyezés terére akár országos költségen, akár a felügye­lete alatt álló alapítványok terhére állítván fel egy új, harmadik állami egyetemet. Van azonban itt — igy szól— egy nagy nehéz­ség s ez azon másik faktorban rejlik, mely, ha közok­tatásunk bármely ágába reformokat akarnak életbe léptetni, ez elé csaknem legyőzhetetlen akadályokat gördít s ezek a felekezetek. Te­hát, sokkal inkább híve vagyok a történelmi fejlődésnek és sokkal kevésbbé szoktam ideolog káprázatok után járni, semhogy el nem ismerném ezen történelmi faktornak fontosságát és bizonyos határok között jogosultságát. De te­hát, egyet nem szabad felednünk, s ez az, hogy a magyar államnak e tényező előtt soha sem szabad kapitulál­nia. Ehhez képest tehát, én ugyan a felső­oktatás te­rén is elismerem a tanszabadság elvét a felekeze­tekre nézve, de egyet mindig megkövetelek, s ez az, hogy ezen felekezetek tanszabadsága miként érvénye­süljön, mely kategóriák mellett s mely föltételek alatt érvényesüljön ezen tanszabadság, ezt az állam, a tör­vényhozás szabja meg. És nincsen semmi ok, t. ház, arra, hogy az állam ne az egyetem kategóriáját, ne az egyetem keretét tűzze ki föltételül. E részben, t. ház, csak azon egy tényre utalok, hogy maguk a négy tanfolyamra beosztott akadémiák egészen újabb képzés, formác­ió, és már ez is a fele­kezeteknek igen nehezükre eső követelmény volt. A­mi illeti a katholika egyházat, annak amúgy is c­entralizáczió felé hajló iránya és konc­entrált igazgatási intézményei felette megkönnyítenék azt, hogy ezen jelenleg szétszórt, nem mondom elzüllött felsőbb oktatás intézményeit egy nagy és hatékony egyetemi rendszer keretében egyesítse. Sokkal nehezebb azonban a protestánsok állapota, mert a protestáns egyház tökéletes de­­c­entralizác­iója és azon nehézkesség, a­mely minden képviseleti szervezetnek működésével jár, csaknem legyőzhetlennek tünteti föl annak nehézsé­gét, hogy a hazai protestantizmus is egy központi egyetem szervezését eszközölhesse. Ez nem csekély feladat, de nézetem szerint, nem lehetetlen ; meg kell a protestáns egyházaknak találni azon módokat, hogy a jelenleg annyira szétforgácsolt erőket egye­sítve, mintegy kommasszálva, meghajoljon a kor köve­telménye előtt és konc­entrálva ezen csaknem el­kallódó erőket, egy méltó felső­oktatási intézetet teremtsen. (Helyeslés.) Ez az, a­mit eszméim jelzése­­képen a ház figyelmébe ajánlani bátor vagyok. A­mi a középtanodai törvényjavaslatot illeti, felhívja a kormányt, érvényesítse a maga akaratát, a maga hatalmát, a maga parlamenti vezérké­­pességét ezen középiskolai törvényjavaslatnál; ne engedje, hogy ezen javaslat egy második é­vtizede­­ ben is mintegy ég és föld között lebegjen ; ves­sen véget azon méltatlan állapotnak, mely tény­­leg nemzeti közművelődésünk ezen legfontosabb ágára nézve fenforog, történjék az akár a benyújtott törvényjavaslatnak elfogadásával, akár rendeleti úton a legfőbb felügyeleti jognak kellő érvényesítésével. Nem érthet egyet azzal, a­mi a közoktatási álla­potainkat előtüntető jelentésnek zárlapjain olvasható. Ott azon szándék fejeztetik ki, hogy egy új képző­művészeti akadémia állíttassák fel. A financziális szemponton kívül is mindaddig, míg a nemzeti művelődésnek legfontosabb és legben­sőbb szükségletei nem lesznek kielégítve, mig a nem­zet nem lesz azon a színvonalon, hogy azon művészeti p­rodukc­iót, melyet a központban mesterségesen fel­idézni és fokozni akarnak, valódi szükség gyanánt meg is kívánja, addig nem járulhat hozzá ezen bete­ges iránynak tovább­fejlesztéséhez, és kéri a házat, hogy eltérve a háznak 1880. évi decz. havában hozott határozatától, ezen irányt ne támogassa. Mi tökéle­tesen beérhetjük azzal, mit az állam eddig tett a képzőművészetek terén a felső mintarajztanoda, az iparművészeti iskola felállítása által, művészeti ösz­töndíjak nyújtása által, és új költséges intézményeket e téren ne kezdeményezzen. (Helyeslés a baloldalon.) Literáty Ödön azon meggyőződésben van, hogy szükséges, hogy a jogállamban a jogegyenlőség elve a házasság kérdésében is megszilárduljon, hogy ugyanazon állam ugyanazon polgárainak ugyanazon természetű jogi cselekvényei ugyanazon jogszabályok szerint bíráltassanak el. (Helyeslés a szélsőbalolda­lon,) s hogy e kérdésnek mielőbbi megoldását most már az erkölcsi tekintetek is hangosan követelik. De ezen kérdés oly messzeható társadalmi és erkölcsi kérdés, hogy azon oly könnyű szerrel, mint Lükő határozati javaslata czélozza, át nem mehetünk. Ez mélyebb tanulmányozást igényel. A kor­mány ezen kérdéssel, miként a közoktatási miniszter is kijelentette, nem csak hogy komolyan foglalkozott, de a ház elé ez irányban törvényjavaslatot is terjesz­tett. Ezen törvényjavaslat, bár egyelőre szűkebb körre szorítva, a kötelező polgári házasság elvét inaugurálja. A törvényjavaslat az igazságügyi bizottsághoz van utasítva, a­hol tárgyalás alatt áll, és ha majd az igaz­ságügyi bizottság elő fogja terjeszteni jelentését és a törvényjavaslat napirendre tűzetik, akkor lesz helyén a törvényjavaslathoz részletesen hozzászólani. Lehet azon sokat módosítani, lehet elvetni az egészet is. De míg e törvényjavaslat a ház elé nem terjesztetik, addig Lükő határozati javaslata nem csak hogy idő előtti, de miután a kormány ezen kér­désre nézve már kezdeményezőleg lépett fel, határo­zottan meghaladott álláspontot képez, és épen azért a határozati javaslathoz nem járulhat. (Helyeslés jobb felől.) Duka Ferencz jegyző: Turgonyi Lajos! — (Nincs itt!) Prónay Gábor: Tekintetbe véve, hogy az idő meglehetősen előre haladt, és tekintetbe véve, hogy szándékom hosszabban szólani, kérem a t. házat, mél­tóztassék megengedni, hogy beszédemet holnap tart­hassam meg. (Helyeslés): Elnök: Ha a t. ház méltóztatik beleegyezni, a t. képviselő úr holnap fogja megtartani beszédét. A holnap 10 órakor tartandó ülés napirendjén lesz a költségvetés tárgyalásának folytatása. Az ülést bezárom. Az ülés végződik d. u. 1 óra 45 perc­kor. A középtanodai javaslat. — febr. 13. A képviselőház közoktatásügyi bizottságának albizottsága ma délután 5 órakor tartott ülésében folytatta a gimnáziumi és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A bizottság tagjai: Baross Gábor elnök, Ko­vács Albert, Miehl Jakab, Zay Adolf, Hegedűs László, Mikó Bálint, Szathmáry György mind meg­jelentek ; a meghívott szakférfiak köréből jelen van­nak: Say Mór, Lutter Nándor, Berecz Antal, Hun­­falvy Pál, Kaczvinszky, Kalmár Endre, Kőváry László és Haynald bíbornok-érsek. A kormányt Szász Károly miniszteri tanácsos képviseli. Elnök az ülést megnyitván, hitelesíttetik a múlt ülés jegyzőkönyve. Következik a javaslat 10. szakaszának tárgya­lása, mely arról intézkedik, hogy a tantervet a val­lás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg. Mielőtt ezen szakasz tárgyalásába bocsátkoz­tak volna, Baross Gábor elnök figyelmezteti a bizottságot a tornatanítóknak az országgyűléshez intézett kérvényé­re, melyben különösen a már letárgyalt 4. §-nál oly módosítást indítványoznak, hogy a testgyakorlat szó helyébe »tornászat« tétessék. Berecz Antal ellenzi e módosítást, helyesebb­nek tartja a testgyakorlat kifejezést, mert ez magyar, a tornászat pedig német szó, eredvén a német »Tur­nen «-ből. A 10. § felolvastatván, Szathmáry György arra hívja fel a szakférfiak figyelmét, hogy nem kell a reálgimnázium. Dr. Lutter Nándor a reálgimnáziumra megjegy­zi, hogy ez azon korból való, mikor a törekvés meg volt a kettőt az alsóbb osztályokban egyesíteni, de miután most a két tanoda egymástól egészen eltérő irányban fejlődik, ma reálgimnáziumról szó nem lehet. A felolvasott szakaszra megjegyzi, hogy a kö­telezett tantárgyaknak előadási minimuma kell, hogy meghatároztassék, de a nem köteles tantárgyakra e mód nem alkalmazható, miért is e tekintetben kifo­gást tesz a tantervnek a miniszter általi meghatá­rozása ellen , kívánja ezt a tanári testületnek fen­­tartani. Kovács Albert kérdi : Mit jelent ezen szakasz második része ? Lutter megjegyzi, hogy polyglott országban élvén, valamely vidék nyelve is tanítandó; az ez által okozott módosítására a tantervnek, a helyi viszo­nyokhoz képest, a tanári testület véleménye min­denesetre kikérendő. Zay Adolf : A reálgimnáziumokra megjegyzi, hogy miután ezek tényleg léteznek és különösen a 4 alsó osztályban, kérdi, hogy ezek kiirtandók volná­nak-e , vagy pedig megtartandók a kísérlet szem­pontjából. Say Mór: Mikor a reáliskolák felállíttattak, igyekeztek annak ellenzői azokat megsemmisíteni, miért is megpróbálták először a latin nyelvet bevinni, hogy ez által a gimnáziumoknak visszahódítsák; férerműveknek tartja a reálgimnáziumokat; a sza­kaszra nem tesz észrevételt. Haynald Lajos bibornok-érsek megjegyzi: ha a bizott­ság az 1. s 2. §-ra határozatot hozott volna, akkor kény­telen lenne itt is módosítványt tenni, hogy t. i. a kath. tanulmányi bizottság határozza meg a tantervét. Nem teszi azt most, és egyszer mindenkorra megjegyzi, hogy az első szakaszhoz tett módosítványából kifolyó­lag neki ilyen módosítványt több szakaszhoz kellene tennie — de az majdan a határozathozatal után lesz csak helyén. Nehéznek mondja így álláspontját, mivel a bizottság első módosítványa felett határozatot nem hozott. Baross Gábor: Meg akarja azt jegyezni, hogy az albizottság csak az anyagot gyűjti, és így a meg­teendő módosítványoknak mi sem áll útjában, melyek most egyszer mindenkorra megtétetvén, a tárgyalás.

Next