Pesti Napló, 1882. április (33. évfolyam, 90-118. szám)

1882-04-20 / 108. szám

108. szám. Budapest, 1882. csütörtök, ápril 20. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épü­l­et. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Biadd-hivatal, Barátok­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. 33. évi folyam: Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás egy­ itt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 2 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldi várt felülfizetés évnepedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek Bár­mely adaján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. ........ - —--------------------*a*y*vt. Budapest, ápril 19. A felszólalás, melyet tegnap azon ügy­ben közlöttünk, hogy az okkupárt tartomá­nyok, kötendő megfelelő konvencziók mellett, adassanak át Szerbiának, bizonyára mind az elősorolt nagyfontosságú okok, mind az azok­ból levont következtetés által a legtelj­esb mérvben magára vonta közönségünk figyelmét. Részünkről teljesen egyetértünk a levél­­író praemisszáival. Az okkupáczió politikája tökéletesen csődöt mondott. A föltevések kö­zül, melyekkel az okkupácziót indokolták, nem vált be egyik sem, sőt mind annak el­lenkezője történt, a­mit az okkupácziótól vártak. Azt mondták, hogy mi megakadályoz­zuk a keleten az új államok alakulását. A felelet erre: a megalakult Bulgária, a király­sággá lett Szerbia, a megnagyobbodott Mon­tenegro. Azt mondták, hogy az okkupáczióval fokozzuk a monarchia erejét. A felelet erre: a mai lázadás lekötve tart majdnem százezer embert, a háború kétszázezerét. Azt mondták, hogy az okkupáit tarto­mányok nem fognak kerülni költségbe. A fe­lelet erre : a legújabb delegácziós előterjeszté­sek s a Demel delegátus által konstatált érde­kes adat, mely szerint az okkupáit tartomá­nyokból minden újoncz a monarchiának mint­egy 21.000 írtjába került. Azt mondták, hogy az okkupáczióval éket vertünk a szerbek egyesülési törekvései közé — és ez az egy, a­mi megvalósult, a monarchia által követett politika mellett, ha­táros az őrültséggel. Mert megnagyobbítani Montenegrót, királysággá emelni Szerbiát, föl­kelteni mindkét állam ambiczióját, növelni erejét , s a ránk nézve teljesen improduktív két tartomány birtokba vétele által mind­kettőt ellenségünkké tenni s mintegy kény­szeríteni, oda utalni, hogy ellenünk az orosz szövetséggel konspiráljanak : ez oly visszás­ság, melyre csak a telivér osztrák diplomá­­cziai iskola képes, mely nem szokott végig­gondolni egy eszmét sem, s a sok fától soha sem látja meg az erdőt. Az okkupáczió szörnyűséges következé­seitől most visszaborzad mindenki, mert lát­juk, érezzük, hogy kölönczöt vettünk nya­kunkba, megakadályozza mozgásunkat s lehe­tetlenné teszi teljes erőnk kifejtését. A tábornokok, kik a helyszínen a láza­dással küzdenek, Montenegro megfenyítését követelik, mely nélkül tarthatatlannak látják a helyzetet. S követelik a várak építését, újabb erődítési vonalak felállítását, mi, ha elmulasztatnék s benne maradunk Boszniában s Herczegovinában: minden másod-harmad év­ben nagy vér- és pénzáldozattal újra meg újra meg kell hódítanunk a két tartományt. A politikus kiszámítja az okkupáczió azon káros következését, hogy folytonosan izgatja ellenünk a népeket, melyeket mi sza­badítottunk fel s mi juttattunk erőhöz; a ki pedig az állam­financziakra van tekintettel, az vághatja a legsiralmasabb arczot, midőn látja, hogy sziklákra, terméketlen vadonokra pazaroljuk a milliókat, oly tartományokra, melyek a mi kezelésünk alatt soha sem lesz­nek aktívak. A teljesen megváltozott szituác­ió telje­sen új követeléseket eredményez; a régi jel­szavak, melyeknek értelmét az általunk ellen­zett politika megsemmisíti, ma nem hangoz­tathatók. Ma már nem szólhatunk arról, hogy a keleti népek szabadsági törekvései ellenzen­­dők, ma nem hangoztathatjuk a portával való szövetség jelentőségét. Az utóbbit megsemmisítő a kormányaink által követett keleti politika, mely hozzájárult ahhoz, hogy határaink mentén új államok keletkezzenek s a régiek megerősödjenek. Ily szituáczió közepette előlép egy más politika szükségessége. S bevalljuk, hogy csak nem tetsző, rossz dolgok között kellven választani, a veszett fejszének nyelét keressük s azt talán megta­láljuk abban, ha oly politika mellett melege­dünk fel, mely egyrészről a monarchia pénz­­s vérbeli erejét nem fecsérli el kalandokra, hanem fentartja azt s öregbíti a döntő csapás napjaira s másrészről a kelet népeit a mon­archiához köti. Mint hírlapnak, nem lehet feladatunk azt kiválólag sürgetni, hogy az okkupárt tar­tományok, megfelelő szerződések mellett Szer­biának adassanak át, mert hisz kettőn áll a vásár, s az ilyesmi tervek a kormányokat il­letik meg, de feladatunkat képezi mindunta­lan hangsúlyozni a kiindulási pontokat, me­lyekből az egész okkupáczió megítélendő, s melyek nem lehetnek mások, mint hogy­ Magyarországnak soha sem kellett az okkupáczió, most sem kell; arra kell töreked­nünk, hogy Boszniától s Herczegovinától a monarchia minél előbb megszabaduljon, s addig is, mig az megtörténhetik, csak az sza­­vaztassék meg az okkupáczióra, a mi okve­­tetlenül szükséges. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Ápril 20. — Karánsebes. (Hogy kerültem Karánsebesre ? — A vidék. — Az arany rózsa omnibusza. — Ovid tornya. — A havasok. — A pópák gyűlése. — A bajusz és szakáll jelentősége az oláhoknál. — Az oláh kaszinó. — Az oláh nép. — A város. — A lakosság életmódja. — Egy román hál. — A román úri és paraszt nők. — Doda Traján. — A magyar elem.) A journalista tervez, a szerkesztő végez. így történt aztán, hogy a­helyett, hogy a napi fáradal­maimat kipihenhettem volna, a vonat dübörgését, a mozdony zakatolását, s két véresszájú brassói szász útitársam istentelen káromkodását kellett hallanom. S mindezt miért ?! Azért, hogy a Pausz-féle bünfe­­nyitő per végtárgyalásának lefolyásáról tudósíthassam önöket, melynek ma kellett volna lefolyni Karánse­­besen. De végre is a szerkesztő is ember, az ő terve­zései felett pedig az isten végez. Végzett is, — de úgy, hogy most nem bünfenyítő tárgyalást, hanem úti rajzot és egy elkésett báli referádát nyújthatok csak önöknek, mert a tárgyalás elnapoltatok. Temesvárnál elhagytam a magyarsá­g határát. Ezután nem hallottam magyar szót. Még aki magya­rul tudott is, németül vagy oláhul beszélt, hogy úti­­társa megérthesse. Mert a közbeeső állomásokon csu­pa német és oláh utasok jöttek a kocsiba. A vidék lassan kint elvesztette egyhangú, puszta jellegét, a lát­határt magas hegyek határolták. Minél regényeseb­bé kezdett válni a vidék, annál inkább elmosódik an­nak magyar jellege. A magas háztetőket laposabbak, a karcsú tornyokat alacsonyabbak váltják fel. Cse­répzsindelynek vagy szalmafödélnek az oláhok közt hire sincs. A házakat hosszú és széles fazsindelyek­kel tetőzik. A kertek kerítését kékre, sárgára és pi­rosra, az oláh nemzeti színekre festik és ha az egyes állomások neveit nem látnák hibátlanul magyarán kiírva, ha a mozdonyvezető nem kiáltaná magyar nyelven, hogy a vonat »mehet,« semmi sem volna, ami arra emlékeztetne, hogy Magyarországon va­gyunk. _____________ A karánsebesi állomásról az idegen csak »az arany rózsa­ vendéglő omnibuszán közelítheti meg a várost. Ilyen pedig ritkán akad, a helybeliek pedig csak podgyászukat teszik az omnibuszra, maguk in­kább gyalog mennek be a városba, és pedig primo azért, mert így előbb hazaérnek, secundo azért, mert az út igen kényelmes, és szép kilátással kínálko­zó sétányon vezet át. A vasút a várost északról érinti, mert csak ezen az oldalon szabad, a többi ol­dalait a hegy egészen körülveszi, úgy, hogy a város mintegy beékelten fekszik a mély völgy­­katlanban. A kocsivezető,­­ egy emberséges oláh, a­ki különben németül is tudott, mert, mint vállalkozó pinczér az egész monarchiát bekalandozta — nagy dicsekvéssel hívta fel figyelmemet a vidék szép­ségére. — Ez itt mind Dákorománia! — mondá — Amott látja Ön azt a csillogó fehér vonalt. Ez a Te­­mes folyó, melyen vashid vezet keresztül. Ez fogja Magyarország és Románia közt a határvonalat ké­pezni. Ezen a földön itt minden román, minden lép­­ten-nyomon nemzeti emléket talál az utas. Látja ön ott a tisztáson azt az alacsony tornyot ? Igen! Nos hát ez az a híres »Ovid tornya«, a­hol a mi nagy költőnk napjait töltötte. — De hisz Pesti Frigyes kimutatta, hogy az a hires torony nem Ovid lakása volt. Ezt a XVI. század­ban építették a magyarok, hogy innen szemmel tart­hassák a törököket, kik gyakran portyáztak e vi­déken. — Ez nem áll! — kiáltá a vonatvezető s nagy, bárgyú szemeiben szokatlan tűz lángolt. — Ezt ne mondja senki. Nekünk a pópa mondta, hogy az Ovid tornya, már pedig a pópa csak tudja. Ráhagytam, hogy úgy van, mire aztán megbé­­kült és tovább magyarázgatott. — Látja azokat a roppant magyar hegyeket délfelé. Egészen hóval vannak boritva. Hej 1848-ban, mint a pópa mondá,­­már pedig a pópa tudja, mert mindent tud, a hó nem volt ilyen fehér, hanem piros. Piros volt a vértől. . . Itt mentek át a magyarok a hegy másik oldalára, ahol Mehádia fekszik. Végre az út elfogyott, s a döczögő kocsi az »arany rózsa« előtt állt meg. De hát hiába kerestem szobát. Drága pénzért sem kaptam. A görög-keletiek most tartják itt kerületi szinódusukat s a vidékről be­­sereglett pópák minden szobát lefoglaltak. A kávéházban csak pópát láttam. Mindannyi nagy, magas alak, többnyire koromfekete hosszú haj­jal és szakállal. Csak az a feltűnő, hogy minél öregebb a pópa, annál kopottabb a ruhája. Kezdetben nem értettem, hogy miért, de utóbb aztán kitaláltam a titok nyitját. Az oláh pópa csak akkor csináltat reve­rendát, ha felszentelik. Ez aztán elég neki egész élete fogytáig. Mert otthon, jámbor parasztjai között, mikor szánt, vet, kapál vagy gyomlál, nem visel reverendát, hanem úgy viselkedik, mint a többi paraszt. Csak hosszú szakálláról és lobonczos hajáról lehet felis­merni benne a papot, mert a többi paraszt teljesen beretvált arczot visel. A szakáll és bajusz hordás a pap privilégiuma, mely újabban zajos összekocc­a­­násra adott alkalmat. A katonaságnál ugyanis nem szabad az oláhnak sem borotválni bajuszát, mert a reglement nem tesz kivételt. A szegény oláh katona bajusza is megnő a hosszú három esztendő alatt. S minél jobban megnő, annál inkább megszereti, annál jobban megbecsüli, büszke lesz reá, s le nem beret­­váltatná semmiért sem. Ez az oka, hogy a katona­viselt embert meg lehet ismerni az oláhok közt. Karánsebes lakossága kiválólag oláh. A né­metséget csak néhány zsidó család, a magyarságot csak néhány állami hivatalnok és tisztviselő képviseli. A magyarok egymásra lévén utalva, összetartanak. Az oláh kaszinó mellett a magyarnak csak igen je­lentéktelen szerep jut. Az oláh kaszinó legalább két­szer annyi lapot járat, mint a magyar. Nem hiányoz­nak ott a magyar lapok sem, de ha valami nem ked­vező czikket találnak, akkor azt vörös plajbászszal bekerítik és elteszik emlékül. Különben a nép nem igen rokonszenvez a sa­ját népebeli urakkal. Van egy közmondása, mely ma­gyarul igy hangzik: »Ments meg isten minket a ka­­putos embertől.« A nép nem annyira dákoromán, mint az ur. Az oláh ügyvéd, ha még oly jól beszél is magyarul vagy németül, román nyelven írja meg be­adványát minden hatósághoz, mert, mint büszke ön­érzettel mondja, neki ehhez joga van. Csak az kese­ríti el, hogy a bíróság nem adja ki nekik román nyel­ven a végzést, hanem magyarul. A román lapok e­miatt eleget is emlegetik a magyar nemzet türelmet­lenségét. Karánsebes város egyike a vidék legcsinosabb kis városainak. Lakosainak száma csak háromezer, mindamellett több emeletes, sőt kétemeletes háza is van. Igen csinos a tiszti pavilion, mely néhány év­vel ezelőtt épült s előtte pompás virágos kert terül el. Szép a kir. ügyészség, a görög-keleti püspök, a nagy vendéglő stb. épülete is. Az utczák szélesek, tiszták és rendesek. A járók itt-ott kövezve és sűrűen egymás mellé ültetett fákkal vannak szegélyezve. A vidék meglehetősen termékeny, de a lakosság tunya, nem használja ki a földet. Leginkább burgo­nyát, és csak nagyon kevés rozsot termel. A hegyek nem igen alkalmasak a szőlőtermelésre, mert az ég­hajlat zord, az idő igen szeszélyes és hirtelen változó. A lakosság nagyrészben állattenyésztésből él. Lovai­kat leginkább Erdélyből veszik, de nem igen gondoz­zák, s igy a nemes erdélyi faj az ő gondozásuk mel­lett elfajul, elcsenevész. Aznap este, a midőn megérkeztem, a karán­sebesi román nemzeti dalárda bált rendezett. Engem is meghívtak, s a meghívást örömmel fogadtam el. Hogyne, legalább látok hamisitatlan román tánczot, s megismerkedhetem Karánsebesnek és környékének szépeivel. De örömöm korai volt. Már maga a meg­hívó elszomorított, nem azért, mert tiszta román nyelven volt kiállítva, hanem azért, mert alatta ily nevek is ékeskedtek: Horváth, Mező. S hozzá meg­tudtam még azt is, hogy ezek az urak, daczára ma­gyar eredetükre valló magyar neveiknek, egy hangot sem tudnak magyarul. A rendezők tenyérnyi széles övet viseltek rendezői jelvény gyanánt, mely a román színeket egyesítette magában. A meghívón felkérték a meghívottakat, hogy a­ki csak teheti, román nemzeti viseletben jelenjék meg. Meg is jelentek, s a nagy vendéglő fényes par­kettjén a vakító fényű csillárok alatt 9 órakor már járták a tüzes argyelánt s a többi román nemzeti tánczokat, melyeknek nevét már elfelejtettem. Azt fogják önök kérdezni tőlem, hogy szépek-e a román nők ? Nos hát őszintén szólhatok, mert tudom, hogy a karánsebesi hölgyek nem vádolhatnak udvariatlanságért, mert nem olvashatják, mert nem értik meg soraimat. Kimondhatom bátran, hogy én egyetlen egy szép, de még csak csinos nőt sem láttam. Hiába öltözködtek fel oly drága ruhákba; hiába öl­tötték magukra nemzeti vakító fényű öltözéküket, a ruha nem adhatta meg nekik azt, a­mit a természet megtagadott tőlük: a csinos külsőt. Többnyire fekete hajúak és szeműek, nagy, kiálló arc­csontokkal, széles ajkakkal, ügyetlen mozdulatokkal. De nem csak az úri nők közt, a pár nép közt sem láttam csinos nőt. Pedig láttam őket,a­mint kora reggel kimentek a mezőre egy ingben,melyet csak közepén sze­rít össze a széles katrincza. Ez nagyon különbözik a szerb katrinczáktól, amennyiben csupán széles övből áll, melyre egy méter hosszú kék, sárga és piros pa­mut szálak vannak varrva. Elmenetelem előtt meg-megnéztem Doda Trajánnak, a híres román vezérnek s Karánsebes képviselőjének a házát. Ez a jó úr a város végén la­kik egyszerű földszintes, de igen tisztán tartott ház­ban. Ő az ottani románok közt a legtekintélyesebb. Örökösen otthon ül s az országgyűlésen mindig távol­léte által tündököl. Különben mit is csinálna a par­­l­amentben, hiszen egy szót sem tud és nem ért magyarul. A magyar elemet, mint említem, csak a hiva­talnoki osztály képviseli. De ezek is megfogytak, mi­óta a megye székhelyét Lugosra tették. Azóta a tör­vényszék elnöke, bírái és tisztviselői viszik a vezér­szerepet. Magyarosítási törekvéseiknek máris van némi csekély eredménye. Relle Iván: Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Budapest, ápril 19. A magyar delegáczió albizottsága ma kissé megemberelte magát s az előterjesztésekből két mil­liót törölt. A Tisza-kormány legbensőbb hivei szólot­tak e törlés mellett. Tisza mint elnök langymele­­gen védte a közös hadügyminiszter előterjesztését, melyet Andrássy Gyula gróf megszavazott. Az ellen­zéki tagok alig vettek részt a vitában s álláspontju­kat a valószínűleg szombaton tartandó összes ülésben fejtik ki. A két millió törlés mily jelentőséggel bír­hat a nagy követeléssel s azon szinte bizonyosra ve­hető ténynyel szemben, hogy a­mit ma törölnek is, azt, az újonnan kitört lázadás leverésére, a hadügyi kormány a törlés daczára elkölti s őszkor újra elő­irányozza? A jelentőség jóformán semmi — ha a de­legáczió új politika mellett nem szólal fel, mely álta­lában fölöslegessé teszi az okkupáczió költségeit, de erre nem létezik semmi hajlam. Az osztrák delegáczió albizottságainak tegnapi tárgyalásairól hozott részletes tudósításunkat még a következőkkel egészítjük ki: Dr. Magg azon szám sza­batos meghatározását kéri, mennyire becsülhetők ösz­­szeségükben a lázadók nem a leküldött csapatok szám­arányához mérten, melynek úgy is nagynak kell len­nie, hanem hogy megtudjuk, milyen nagy része a la­kosságnak lázadt fel. Csak igy lehet megítélni, job­ban áll-e az ügy, mint akkor, midőn Andrássy gróf kilátásba helyezte, hogy minden hóolvadáskor lesz lázadás. A mi az ujonczozást illeti, szónok épen nem akarja a fellázadt lakosságot olyan tehertől meg­menteni, melyet mindnyájan viselünk. Lehetséges-e az ujonczozás, azt a kormánynak kell eldönteni. De olyan ujonczozás, mely egészben 1200 emberre ter­jed s kikből csak 400 jut a csapatokhoz, nem azt a tévedést fogja-e az országban kelteni, hogy az ujon­czozást abban hagyjuk s csak a látszatért teszünk valamit ? Demel: Mindig elleneztem és most is ellenzem az okkupácziót s hogy ellenzem, arra elég ok, ha lá­tom, hogy minden egyes ujonczunk 21,000 i­tunkba kerül. Még épen nem tartom levertnek a lázadást katonáink hősies működése daczára. Khevenhüller herczeg: A­ki ismeri az országot, az tudja, hogy a határőrzés lehetetlen valami. A lá­zadás Boszniában nem csoda, ha figyelembe veszszük a dolgokat Izlandban, Szic­iliában és Korzikán. Az újonczozást végrehajtani szükséges. Sturm azt kérdi, várjon a tartalékosok zászló alatt tartása egész a télig fog-e húzódni vagy pedig a hadügyminiszter által kilátásba helyezett csapat­szervezés még ez évben valósíttatik-e. Azt kérdi to­vábbá, milyen nagy a csapatok, főleg tartalékosok betegállománya. Végül utal arra, hogy a hivatalos Pol. Korr. közölte, hogy az egész föllázadt területről eltávozott a lakosság. Igaz-e ez a hír ? Bylandt-Rheidt gr. hadügymin. azon élénk óhaját hangsúlyozza, hogy a behívott tartalékosokat ismét a legnagyobb gyorsasággal szabadságolhassák. Fájda­lom, az e pillanatban nem igen lehetséges a védelmi állapotok érzékeny gyöngítése nélkül. Megjegyzi, hogy hadseregünk szervezete egész berendezésében nagy há­borúra van számítva, hogy tehát azon belátásra jutot­tak, hogy e bajt orvosolni múlhatatlanul szükséges oly irányban, hogy szervezet alkottassák, mely ilyen esetekben a tartalékosok behívását feleslegessé teszi. Már régebb idő óta komolyan fáradozik egyes csa­patrészeknek olyan szervezetet adni, mely mellett a tartalékosok behívása nélkül a műveletekhez szüksé­ges csapatállomány biztosítható. Ez nagy nehézségek­kel van összekötve, főleg tekintve a nagyon korlátolt anyagi eszközöket, melyekkel a hadügyi kormányzat a rendes költségvetésben rendelkezik. Egyébiránt re­ménye, hogy már talán a delegác­ió legközelebbi ülésszaka elé új szervezeti javaslattal léphet ez irány­ban. Ami az egészségi állapotokat, főleg a tar­talékosokra nézve illeti, azon megnyugtató biz­tosítást adhatja, hogy a beteglétszám, mint az előtte levő januári és februári kimutatásokban látja, az állománynak 5°/0-át nem érték el s így a rendes bé­keállomány normális száma megött maradt. Meg kell azonban jegyeznie, hogy a nyári hónapokban nem remélhetünk ily kedvező állapotot, mert nyáron a beteglétszám emelkedni szokott. De kijelentheti, hogy az egészségügyekre nézve a hadügyi kormány­zat minden lehetőt megtett és megtesz ezután is. Hohenwart gróf: A lázadás leverését s a pa­­czifikácziót egészen külön kell választani. Az utób­biról ma még nem lehet beszélni. Használja fel a kormány a legközelebbi időt, hogy tisztába jöjjön a rendszabályokra nézve, melyekkel a paczifikáczió keresztülvihető. Belgrádból jelentik, hogy a május elején történő pótválasztásokban teljes bizonyosságra veszik a Pirocsanatz-kormány jelentékeny győzedelmét. Maga az ellenzék is azt híreszteli, hogy legalább 11 kerü­letet fog elveszteni, míg a kormánypártban sokkal nagyobbra teszik e számot. Milán király körútja az országban nagy korteszt lesz s számos szavazatot fog szerezni a minisztérium jelöltjeinek. A király ápril 20-án indul el neje és a trónörökös kíséretében. A királyné és a trónörökös Szabácsból újra visszatér Belgrádba, míg a király az ország nyugati részein át, lemegy Nisbe, hol öt napot időz. Nisből azután Zajczáron, Negotinon, Kladován át ismét Belgrádba tér vissza, hova május 21-ére várják. A királyt Piro­­csanatz miniszterelnök és Nikolics hadügyminiszter kisérik. Konstantinápolyból írják ápril 14-ről: Még min­dig nagy homály uralkodik Novikoff úr tervezett el­utazásának tulajdonképeni jellemére nézve. Orosz rész­ről hivatalosan azt híresztelik, hogy az orosz nagy­követ már régóta szabadságot kért, de csak most kapta meg, mert eddig fontos tárgyalások tartóztat­ták őt a török fővárosban. De ezt kissé megkésve kezdték híresztelni. Török magyarázat szerint ez az elutazás nem presszió akar lenni a portára, hanem ellenkezőleg rosszulás nyer benne kifejezést azon mód felett, melyen Novikoff úr a tárgyalásokat vezette. Diplomácziai körökben mind a verziókat nem hiszik s azt tartják, hogy a bucsu-kihallgatáson Novikoff meg­mondja majd a szultánnak távozása okait s nyilatko­zatai esetleg változást idézhetnek elő a minisztérium­ban. Novikoff a török diplomáczia megbizhatósága tekintetében ugyanoly tapasztalásokat tett, mint Duf­­ferin lord, kit az örmény kérdésben szintén egyik zsákutczából a másikba vezettek. Ha a porta s a pa­lota az orosz és angol nagykövetségekkel nem a leg­jobb lábon áll s különösen Anglia iránt néha valósá­gos gyűlöletének ad kifejezést,­viszonyai Olasz-, Ausz­tria- Magyar- és Németország irányában az utóbbi időben egyre szívélyesebbek lettek. Az olasz kamra ápril 16-án folytatta a húsvéti szünetek által félbeszakított ülésezéseit. Az érdeklő­dés azonban nem nagy volt az új szesszió iránt, mert az 508 képviselő közül összesen csak negyvenen jelen­tek meg. A kormány fontos katonai törvényjavaslatai a hadsereg szervezetéről és a rendkívüli katonai hite­lekről már legközelebb előterjesztettek. Az izlandi állami fogházakban, a parlament elé terjesztett hivatalos kimutatások szerint, jelenleg 511 fogoly van, kik közül 35 gyilkossággal, 11 felségáruló üzelmekkel, 24 gyilkossági kísérlettel, a többi pedig gyújtogatással, megfélemlítéssel, törvényellenes cso­portosulásokkal s más agrárbűntényekkel vádolta­­tik. A parsonstowni fenyítő törvényszék Dugmoru kapitányt, ki a legutóbbi időkig a 64. ezredben szol­gált, a bérlők közti bujtogatás és más vétségek miatt, melyek a landliga izgatásaival állanak összeköttetés­ben, hat havi fogságra ítélte. Az exkapitányt párthí­vei most Meath grófságban képviselőjelöltté lép­tették föl. Párisból írják ápril 14-ről: A Cambetta és Veil- Picard által tervezett lapvásárlás csúfos felsülése új érzékeny sebet ütött Cambetta tekintélyén. Min­den oldalról azt vetik szemére, hogy a politika még­sem alkalmas az efféle pénzügyi kizsákmányolásra s bölcsebb és hazafiasabb lenne, nem ilyen eszközökkel próbálni a csökkent tekintély emelését. A Telegraph azon még el nem feledett időre emlékeztet, midőn csaknem minden köztársasági lap gambettista volt, a­nélkül, hogy Veil-Picard milliói e czélra mozgásba hozattak volna. Akkor Gambetta sehol sem talált elvi ellenállásra, s midőn novemberben a kormány élére lépett, a legtöbb lap fölötte rokonszenvesen fo­gadta s csak némelyik ment annyira, hogy bizonyos aggodalmakat fejezzen ki. De még ők is kijelentet­ték, hogy készek Cambetta becsületes kísérletét tá­mogatni. Cambetta csak önmagának és tetteinek, va­lamint mulasztásainak tulajdoníthatja, hogy e han­gulat lassan kint megváltozott. Eleinte csak néhány lap, köztük a France volt az, a­mely kijelenté, hogy ellenzéki lesz, míg végül Cambetta saját lapjain kí­vül mindnyájan követték őket. A France következő­leg rajzolja e változást: Beszélték, hogy Gambetta ama, még nem mesz­­sze levő napokban, midőn tekintélye halványodni kez­dett, egy barátja házában látta a France egy számát, s feldühödve, mint a bika a vörös posztótól, vetette magát ez anticzezarista lapra s a kályhába dobta. Ha a bellevillei képviselő ma mindazon lapokat, melyek most ugyanazt a magatartást követik, mint a Francs, ugyanoly bánásmódban akarná részesíteni, úgy köz­­biztonság érdekében tüzérséget kellene a nagy férfiú háza elé állítani, mert kénytelen lenne a nyomtatott papirost egész csomókban a kályhába dobni, mi­által könnyen tűzveszély támadhatna. A Telegraph külön­ben azt hiszi, hogy Cambetta visszaszerezheti a sajtó Andrássy Gyula gróf. — ápril 19. A delegácziók eddigi tárgyalásainak főmo­­mentuma az, hogy Kálnoky külügyminiszter az annexió mellett, gróf Andrássy Gyula pedig az annexió ellen nyilatkozott. Minkét államférfi nyilatkozata világos és félre nem érthető. Gróf Kálnoky így szólt: »Egyetlen indok sem szűnt meg azok közül, a­melyek a tartományok átvételére késztettek, ennél­fogva a kormánynak nincs oka a végczélra nézve szándékait megváltoztatni. E czél, úgy mint előbb, jövőre is csak az lehet, hogy a tartományokat, melye­kért oly nagy áldozatokat hoztunk, mind szorosabban vonjuk magunkhoz és meggyőzzük a lakosságot arról, hogy anyagi és erkölcsi felvirágzását csak az Ausz­­tria­ Magyarországhoz való csatlakozása által érheti el és fogja is elérni. Az ide vezető utak és módok kö­zelebbi részletezése ma alig volna helyén; erre nézve dönteni a közös kormány maga nem illetékes és az ügy helyes intézésére valamennyi hivatott tényező érett és minden oldalra kiható megfontolása szük­séges.« E nyilatkozattal szemben gróf Andrássy Gyula határozottan kijelentette, hogy »Bosz­niát nem úgy kell tr­aktálni, mintha az a monarchia keretén belül volna. Az adminisztrácziót tekintve, Boszniával bi­zonyos tekintetben úgy kell bánni, mint kolóniával.« De gróf Andrássy Gyula még ennél is többet mondott. Kimondta, hogy ő a Boszniá­ban követett eljárást el­it­éli. Kimondta, hogy »kímélni kell a két állam pénzerejét, melynek túlságos megfeszítése igen becses és fontos érdekeket koczk­áztat.« Mondta ezt ugyanakkor, mikor a közös kor­mány nemcsak a lázadás leverésére kéri a költségeket, hanem kéri az erődítési munká­latokra is. Mikor a közös hadügyminiszter hivatalos jelszó gyanánt jelenti ki, hogy mi­helyt a lázadás leveretett, rögtön hozzá kell látni az erőditési munkálatokhoz. S mikor a közös külügyminiszter nyíltan kitűzi az an­nexió lobogóját. Hogy gróf Andrássy Gyula nyilatko­zatai egyáltalán nem vágnak bele a közös kormány kalkulusaiba, azt, ama nyilatko­zatok értelmén kívül, elárulja az is, hogy a hivatalos c­enzurán keresztülment albizott­­sági értesítőből gróf Andrássy nyilatkoza­tai teljesen kihagyattak, s azokról mi is csak magántudósítók által értesü­lhetünk. Ez az eljárás elég bizonyíték a mellett,hogy Andrássy gróf nyilatkozatai a közös kormányt feszé­lyezik, s hogy a közös kormány nem tartja ér­dekében állónak azt, hogy e nyilatkozatok hi­vatalos uton publikáltassanak. De e tény csak növeli azoknak horderejét. Mert ha van valaki a delegáczióban, kinek szava a közös kormány ellenében nyom valamit, az első sorban An­drássy Gyula gróf. S hogy gróf Andrássy Gyula elitéli nemcsak a közös kormány eljá­rását, hanem ellene mond az annexiónak is, ez nagyfontosságú momentum, melynek kon­­zekvencziái meszsze mehetnek. Maga gróf elvesztett támogatását, ha­­semmit sem ismétel ab­ból, a mit eddig tett, s helyre pótolja mindazt, a mit eddig nem tett.« A divatról. — ápril elején. A jó ízlésű hölgyek mindig egyenlő lépést tud­nak tartani a divattal; sem nem fognak feltűnni akarni a túlságosan új izlés-irány művelése, sem pedig a régi minták megtartása által. Van bennök bizonyos finom érzék, az úgynevezett bon gout iránt, melynek segélyével mindig meg tudják választani, a­mi helyes. Pedig ez nem látszik valami könnyűnek a mostani tavaszi évad divatánál. Sok feltűnő szint és"

Next