Pesti Napló, 1883. január (34. évfolyam, 1-30. szám)

1883-01-26 / 25. szám

25. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeu­m-é­p . 1­9­­. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadás­ hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épü­l­et. 34. évi folyam Budapest, 1883. péntek, január 26. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körü­l panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forni Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bárm­­ely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik.­­ Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, jan. 25. Lesz hát uzsoratörvényünk, valahára. Lesz, és jó hasznát fogjuk látni. Az uzsora­szabadság legalább meg fog szűnni s ezzel maga az uzsora korlátoztatni. Hanem félrend­szabály az egész, annyi bizonyos, egész cse­lekvésre a kormány nem merte magát elha­tározni. Félt az uzsorásoktól, a nagy uzsorá­soktól tudniillik és nem a falusi pióczáktól. Die kleinen Diebe hängt man, die grossen lässt man laufen. Nagy jótétemény a törvény, mert a leg­gyöngébbeket, a parasztokat a korcsmáros, a szorult embereket a csalók körmei közül ki­menteni iparkodik , de a hitelviszonyokon Magyarországon nem javít semmit, vagy igen keveset. A hitellel való gazdasági visszaélések a kölcsönvevők, valamint a kölcsönadók ré­széről, továbbra is megengedtetnek és a sza­bad versenyre hagyatnak, a­mely versenyben a pénz óriási fölényben van a pénztelenség felett, futtatnak együtt a béna a gőzkocsival. Tessék összehasonlítani akárhol azt, a­ki köl­csönt kér, azzal, a­kitől kéri, a magaviseletük elárulja és jellemzi a differencziát, mely a hitel­­viszonyokban a kereslet és a kínálat között léte­zik. A pénz nem olyan áru, mint más áru. Az ha­talom, az fegyver. A legkíméletlenebb hatalom a föld kerekségén, a legönzőbb tényező az emberi társadalomban. És ennek számára ál­­lítják fel a versenyszabadság theóriáját, mely a valóságban a pénzzel kereskedők, a hitele­zők privilégiuma a társadalomban és állam­ban mindenkivel szemben, kinek pénzre szük­sége van. Ha már ezen egy oknál fogva a hitel sza­bályozására van az államban szükség gazda­sági és törvényhozási szabályozására, mennyi­vel inkább áll ez ott, hol azon versenyt, melyet a pénz a pénztelenséggel folytat, hogy egyik a másikat kiaknázza, nem mérsékli és nem korrigálja a pénznek versenye a pénz ellen. Magyarországon a pénzt nem kínálgat­­ják a vidéken sehol, úgy, hogy ne volna helye, hogy egyik hitelező a másikat verné. Az ország szegényebb, semhogy a hitel önmagát regulázná, mint gazdag és fejlett hitelszerve­zettel bíró államokban látjuk, a­honnan nem­zetgazdáink tudományukat s példáikat merí­tették. Itt Magyarországon tehát — a főváros­tól és némely nagyobb vidéki kereskedő vá­rostól eltekintve — azon helyzetet találjuk, hogy sürgősen szükséges az uzsorát nem pusztán büntető törvényekkel sújtani, hanem megfelelő hitelszervezettel gyógyítani. A törvényjavaslat azt megteszi, ezt el­mulasztja. Ezért nem fog gyökeres javulást eszkö­zölni, a hitelkór megmarad, és a törvényes uzsora járványa, mint a diftekitisz, évről-évre ragadozni fog a hon lakói közt s nem sokára el­jön az idő, mikor az új uzsoratörvény elégtelen­nek fog bizonyulni s újabb intézkedések vál­nak elkerülhetlenül szükségesekké ; azok, me­lyeket ma Apponyi Albert gróf indítvá­nyozott. Maximum törvény, fix kamatmaximum­mal a jelzálogkölcsönök számára, de a sze­mélyes hitel és váltókölcsönök számára nem fix kamatlábbal, mert ez a pénzpiacz hullám­zásaival össze nem fér, hanem akként, hogy a takarékpénztárak és hitelintézetek két, ma­gánhitelezők három és fél százfolival nagyobb kamatot szedhessenek a nemzeti bank ka­matlába felett. A­mi ezen túlmegyen, az csakugyan uzsora. Mert ha a bankkamatláb 3—6°/o közt ingadozik, a bank pénzével kereskedő intéze­tek elég, ha 2°/o nyereséget húznak; ha pedig magánosok foglalkoznak kölcsönmiveletekkel, ezek vagy saját pénzeiket, vagy a nemzeti banknál élvezett hitelüket, vagy a takarék­­pénztárakból kiszedett pénzeket adják tovább, s ha a maguk pénzét kölcsönzik oda, minden­esetre tisztességes hasznot húznak, ha a nor­mális vagyis bankkamatláb felett 3 */a száz­­tólit vehetnek; mennyivel inkább áll ez, ha a mások pénze után, egyszerű girójuknak a váltó hátára való iktatásáért az intézetek 2°/a, magánosok ezen felül még­­ia száztéli jövedelmet élvezhetnek minden fáradság és áldozat nélkül. Nem elég nyerészkedési jog adatott ezzel a hitelgazdagoknak a hitelszegényekkel szemben ? Kell-e, hogy tetszésük szerint ak­názzák ki a társadalmat egyesek vagy rész­vényesek egész azon határig, a­hol a csa­lás kezdődik? A bűnt büntetni kell, igenis, a törvényjavaslat is ezt mondja, de a be­tegséget gyógyítani nem szabad ? Ezt ál­lítja a kormány. S miért nem egyezik a minisztérium az olyan kamatmaximumba, mint Apponyi kívánja? Mert, ha a bank­kamatláb 4°­o, hogyan szedhessen a kor­mány maximum-törvény mellett a záloghá­zakban 10°/6-ot és hogyan fizethessen hitele­zőinek maga 7°/0-ot? A maximum-törvény feszélyezi a pénz­ügyminisztert, ezért nem kell nekik. Tehát az államnak feláldoztatik a társadalom. A polgárok veszthetnek, csak a kincstár nyerjen. Apponyi nem az elmélet felhőin nyar­galt, hanem a magyar viszonyok spec­iális ismeretéből indult ki. Nem ellenzéki beszédet mondott, hanem reform-indítványt tett. Hogy szépen beszélt, az mellékes, hogy igazat mon­dott, az fő. Igen jól írta le a bukófélben levő embe­reket is, kik nem tudnak kellő időben tisz­tességgel megbukni , hanem uzsorásokhoz folyamodnak s később vagyonukkal becsüle­tüket is elvesztik s magukkal rántanak má­sokat, sokakat, ártatlanokat, ezektől a hitelt megvonni egy jó uzsoratörvénynyel jótéte­mény nekik és társadalmi szükség, korlátlan hitellel segíteni rajtuk nem igen lehet. Legyen hitel az országban, minél több, minél olcsóbb, minél becsületesebb, legyen hitelszabadság, de szabályozott hitel. A hi­telanarchiából elég volt, a­ki nem hiszi, tekintsen körül. Verescsagin képei nem borzasztóbbak, mint a pusztulás, melyet ti­zennégy esztendei hitelháború okozott Ma­gyarországon. Polgárháború volt ez, szabad fosztogatás a törvény oltalma alatt. Hány esztendeig kellett rimánkodnunk, míg a kormány rászánta magát, hogy a leg­gonoszabb uzsorásokat börtönbe vetteti ? Hány évig fog kelleni küzdenünk, mig keresztül­­viszszük, hogy a pénzkereskedés állami fő­­felügyelet alá vonassák ? Az állam nem arra való, hogy a nagy halak felfalhassák a kis — Január 26. — A PESTI NAPLÓ TÁRCZAJA. „Hölgyek öröme.“ — Regény. — 20 Irta: Zola. IE3 m. 1­1. Fordította: Tarnay Pál. IV. — Húzza jobban előre az övét, ismétlé Auré­lia asszony. No látja, igy legalább nincs púp a há­tán... Mega baja! már hogy lehet azt igy masz­­szakrirozni! Gyönyörű baja lehetne, ha akarná. És valóban, Denise egyedüli szépsége baja volt. A hamvasszőke fürtök egész lába csuklójáig értek , és ha fésülködött, annyira zsenirozták, hogy csak összecsavarta egy csomóba, melyet egy szaru­fésű erős fogai alig voltak képesek összetartani. Klára, a­kit a haj fölöttébb boszantott, nevetést tettetett, mert az vad kecsesei annyira félreállva volt feltűzve. A fehérnemű-osztályból egy elárusítónőt, egy széles arc­ú, de kellemes tekintetű lányt oda intett. A két szomszédos osztály folytonos ellenségeskedésben ál­lott egymással, de a kisasszonyok néha kibékültek, midőn az embereket megszólták. — Pauline kisasszony, nézze csak ezt a sörényt, mondá Klára, a­kit Margit könyökével oldalba ta­szított, és ő is úgy tett, mintha meg kellene fuladnia a nevetéstől. Csakhogy Paulinának nem volt tréfálni való kedve. Egy perczig Denisere nézett, eszébe jutott, amit ő neki is eleinte osztályában ki kellett ál­lania. — Hát mit ? mondá. Nincs ám mindenkinek ilyen sörénye! És visszatért a fehérneműekhez, a másik ket­tőt bántódottan ott hagyva. Denise, a­ki hallotta őket, hálás tekintettel követte, míg Aurélia asszony nevére szóló számla­könyvet adott át neki, mondván: — No, holnap majd jobban kicsinosítja ma­gát. .. És már most igyekezzék elsajátítani a ház szokásait; várjon, míg az eladás sora rá kerül. A mai nap erős nap lesz, megítélhetjük, hogy mit tud. Azalatt az osztály üres maradt, ily kora reg­gel még csak kevés vevő ment a készruhák osztá­lyába fel. A leányok ügyesen és lassan erejüket a délutáni fáradalmaknak tartották fel. Denise meg­ijedve arra a gondolatra, hogy első fellépésére vi­gyáznak, rajzonját hegyezte meg, csak hogy valamit csináljon, aztán, a többieket utánozva, ruhadereka két gomblyuka közé keblébe dugta. Tegnap azt mond­ták neki, hogy állandó fizetés nélkül vétetik fel az üzletbe, csupán abból kap bizonyos százalékot és osztalékot, a­mit elad. De remélte, hogy nem sokára eléri az ezerkétszáz frankot, mert tudta, hogy az ügyes elárusítónők kétezeret is szerezhetnek maguk­nak, ha jól dolguk után látnak. Költségvetése sza­bályozva volt; havi száz frankból képes lesz Pépé kosztját kifizetni, és Jeant is eltartani, a­ki még egy garast se kapott, maga is megélhet belőle, sőt ruhára és fehérneműre is jut belőle valami. De hogy eddig a magas összegig elérhessen, erősnek és dol­gosnak kell lenni, nem gondolni a körülötte nyilat­kozó rossz akarattal, küzdeni, és ha kell, társnőitől elragadni az őt megillető részt. Midőn így biztatá magát a baretra, egy magas fiatal ember, a­ki osz­tálya mellett elment, rámosolygott, és mivel benne Delochet ismerte meg, a­ki tegnap lépett be a csipke­­osztályba, mosolyát viszonozta, boldognak érezvén magát ebben a barátságban, melyre itt akadt, és a fiatal­ember üdvözletében jó előj­elt látott. Fél tíz órakor harangszó adott jelt a reggeli első feltálalására. Aztán­ újabb csöngetés szólította a máso­dikhoz tartozókat. És a vevők csak még mindig nem jöttek. A másodfőnöknő, Frédéric asszony, a­ki özvegyi kelengyés szigorában kedvelte a szomorú gondolatokat és Szörnyű dolgokat, rövid mondatokban állította, hogy a nap elveszett, négy macskát se fognak látni, akár bezárhatják a szekrényeket és elmehetnek; ez a jóslat Margit lapos arczát elkomoritá, a ki törte magát a nyereség után, míg Klára kiszabadult szi­­lajszerű magatartásával, ama kirándulásról álmodo­zott, melyet a verriéres-i erdőbe fog tenni, ha a czég összedől. A­mi Aurélia asszonyt illeti, ő némán, ko­molyan sétáltatta czézári maszkját az üres osztályban, mint olyan tábornok, a­ki éppen oly felelős a győze­lemért, mint a megverettetésért. Tizenegy óra felé néhány­­ hölgy jelentkezett. Denisere került az eladás sora. Éppen akkor jeleztek egy vevőt. — Az a vidéki kövér asszony, tudja már! mor­mogta Margit. Egy negyvenöt éves asszony volt, a­ki egy is­ten háta mögötti megyéből időnként be-belátogatott Párisba. Otthon hónapokig rakta össze a garasokat, de alig hogy kiszáll a vasúti kocsiból, bele­pottyant a »Hölgyek örömébe« és ott mindenét elköltötte. Le­velezés utján csak nagy ritkán kívánt valamit, mert ő látni akarta, a­mit vesz, örömét találta benne, hogy az áruczikket elébb összemarkolázhatta; még tűket is ott vásárolt, a melyek kis városkájában rettenete­sen drágák. Az egész csarnok ismerte, tudták, hogy Boutarel asszonynak hívják, hogy Albiban lakik; más egyébbel nem törődtek, se állásával, se életmód­jával. — Jól érzi magát, asszonyom? — kérdé­se­s­­teljesen Aurélia asszony, a ki elébe ment. Mit paran­csol ? Azonnal rendelkezésére állunk. És hátrafordulva kiáltott: — Kisasszonyok! Denise közeledett de Klára előre rohant. Ő ren­desen lusta volta az eladásnál, a pénzt fitymálta, kint többet és fáradtság nélkül bírván szerezni. De most az a gondolat, hogy attól az újonan jöttől elhalászhat egy jó vevőt, sarkanyozta. — Bocsánat, rajtam a sor, szólt Denise felhá­borodva. Aurélia asszony egy szigorú pillantással félre tolta, és mormoga: — Itt nincs sor, itt én parancsolok... Tanulja meg előbb, hogyan szoktuk az ismerős vevőket kielé­gíteni. A leányka félrevonult, és mivel szemeibe kö­­nyök tolódtak, ezt a túlságos érzékenységét el akarta rejteni, hátat fordított, a tükrök előtt állt, mintha az utczára nézne ki. Hát meg akarják gátolni az eladásban ?.. . Hát mindnyájan egyetértenek, hogy megfoszszák a komoly vásárlóktól ? A jövőtől való félelem szállta meg lelkét, ennyi szabad pórázra bocsátott érdek által eltiportatva látta magát. El­­hagyatottságának keserű érzetében, homlokát a hi­deg ablaküvegre támasztva, a szemközt levő öreg Elbeuf-re tekintett, arra gondolt, hogy kérnie kellett volna nagybátyját, hogy tartsa meg magánál; talán ő maga is szeretné megváltoztatni ezt az elhatározást, mert a szegény öreg neki igen tegnap meghatottnak látszott.Most egészen egyedül állott a roppant üzletben, hol őt egy lélek se szereti, a­hol elveszettnek, meg­sértetnek érzi magát. Pépé és Jean idegeneknél él­tek, szegénykék, kik mindig szoknyájába kapaszkod­tak ; most el vannak tőle erőszakosan szakítva és a miatt a két nagy könycsepp miatt, melyet szempil­lái közt visszatartott, az utcza szemei előtt ködben tánczolt. Ezalatt háta mögött hangok zsongottak. — Ez nem áll jól nekem, mondá Boutarel asszony. — Asszonyságod téved, felelte Klára. A vál­­laira egészen jól feszül.. .Hanem ha asszonyságod köpeny helyett talán jobban szeretne egy bun­­dácskát... Denise összerázkódott. Karját két érintette, Aurélia asszony szigorúan kérdőre vonta. — Micsoda! hát maga még semmit se csinál, bámulja a sétálókat!....Oh lelkem! ez igy nem mehet! — Ha nem engednek eladnom, asszonyom. — Maga számára van más munka is, kisasz­szony. Kezdje ott, a­hol kezdenie kell... Rakosgas­­son be. Hogy a jött néhány vevőt kielégíthessék, már valamennyi szekrényt össze-vissza forgattak, és a sza­lon jobb és baloldalán végig nyúló hosszú asztalon egy rakás köpeny, bunda, kerek gallér, mindenféle alakú és mindenféle kelméjű ruhadarab hentergett. Denise felelet nélkül el­kezdte azokat válogatni, gon­dosan összehajtani és a szekrényekbe ismét rendesen visszahelyezni. Ez a kezdők közönségesebb dolga volt. Nem mondott többé ellent, tudván, hogy itt néma engedelmességet követelnek és hogy meg kell várnia, míg az első főnöknő megengedi neki az el­adást, a­mint is, úgy látszik, eleinte szándéka volt. És folyvást összhajtogatott, midőn Mouret megjelent. Ez őt megremegteté, elpirult, maga sem tudta, miért; a furcsa félelem újra erőt vett rajta, azt hívén, hogy meg fogja szólítani. De Mouret észre se vette, nem is emlékezett többé arra a kis leányra, kit egy perez kellemes benyomása alatt pártfogása alá vett. — Aurélia asszony! szólt ra rövid hangon. Kissé halvány volt, szemei azonban tiszták va­nának és elhatározottságot fejeztek ki. Az osztályo­kat sorba járván, azokat mind üreseknek találta, és a, szerencsébe vetett nyakas hitét a kudarcz lehetősége hirtelen megingatta. Az igaz, hogy még csak az imént ütött tizenegyet; ő tapasztalásból tudta, hogy a tö­meges látogatás csak délután szokott kezdődni. Azon­ban bizonyos jelenségek mégis nyugtalanították; más hirdetett eladásoknál a mozgalom már reggel megindult, aztán még hajadon­fejű nőket se látott, azokat a vásárlónőket, kik a szomszédból csak úgy otthonosan szoktak hozzá lejönni. Mint minden nagy hadvezért, úgy őt is, a csatakezdés pillanatában ba­bonás gyöngeség szállta meg, habár a tevékenység emberének szokott látszatát megtartotta is. A dolog nem sikerül; ő el van veszve és nem tudta volna meg­mondani, miért; kudarczát még a járkáló hölgyek arczáról is leolvashatni gondola. (Folyt. köv.) Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva, halakat s a polgárok keresete és vagyona kalózok martaléka legyen. A szabadság a polgároknak kell, nem a kalózoknak, s az állam kötelessége ezeket megfékezni. Budapest, január 25. A franczia miniszterválság. A legújabb párisi hírek szerint a Duclerc-minisztérium még néhány na­pig hivatalban marad, míg a Floquet-indítvány sorsa el nem döntetik. A helyzet ura, úgy látszik, Ferry, a­ki mintegy 100 elvtársával s a vele szövetkezett 200 Grambettistával oly minisztériumot alkothat, mely ideig-óráig a többségre támaszkodhatik. Az uzsora­javaslat részletes megállapodásai a képviselőház egy pártjára nézve sem képeznek párt­kérdést s ezért történik, hogy minden párt kebeléből egymással ellenkező felszólalások hallhatók. A kor­mánypárt köréből ma b. Kemény János nagy figyelemmel hallgatott beszédben az uzsora oly meg­határozását indítványozá, mely eltér a kormányja­vaslatban foglalt definíc­iótól. A mérsékelt ellenzék köréből H­o­d­o­s­s­y Imre igen szép beszédben a ka­matmaximum meghatározása ellen szólt, amit gr. A­p­­p­o­n­y­i védett. Azt halljuk, hogy a mérsékelt ellen­zékből többen felszólalnak a kamatmaximum ellen, mások védik ; szóval a szavazás e kérdésben nem a pártok, hanem az egyéni meggyőződés szerint, füg­getlenül a pártköröktől, fog végbe menni. A képviselőház közoktatási bizottsága mai ülésé­ről a következő jelentést vettük: Elnök: Baross Gábor, jegyző: Szatmári György. Jegyzőkönyv hitelesítése után tárgyalás alá vé­tetik a 8. §. Szász Károly a §. első bekezdéséhez világo­sabb szövegezést ajánl, mert az a felekezeti iskolákra nem vonatkozhatik. Herman Ottó örömmel látja, hogy a mi­niszter a felekezetek jogkörét sérteni nem akarja, de a hatáskört világosabban óhajtja formuláztatni; azért az egészre vonatkozó következő módosítványt ter­jeszti be: Módosítvány a 8. §-hoz, beadják Her­man Ottó és Hegedűs László. »A felekezeti közép­iskolákban a tanrendszert, tantervet és a tankönyve­ket az illető tanintézet illetékes főhatósága állapítja meg azzal a kötelezettséggel, hogy tartozik mindazon tantárgyakat felvenni és annyi évfolyamban tanítani, a­mint az a törvényben a középiskolákra nézve meg­­határoztatik, a tananyag olyan beosztásával, hogy az egyes tantárgyakban az egész tanfolyam alatt el­érendő c­él és megszerzendő ismeretek mértéke meg­feleljen azon czélnak és mértéknek, a­mely a minisz­ter által megállapított tantervben kifejezést nyert.« (A §. többi része változatlanul marad.) Trefort miniszter: nem szándékozik a felekeze­tek autonómiáját korlátozni. Az eredeti szöveg és a beadott módosítvány közt, első hallásra lényeges kü­lönbséget nem lát. Hegedűs László a módosítvány mellett szól. Kovács Albert: A­mi a czikk első felét illeti: erre nézve úgy hiszem, nincs köztünk vélemény­­különbség. Én ugyan az eredeti szövegezést sem ér­tettem félre, nem gondoltam, hogy az abban foglalt miniszteri jog a felekezeti intézetekre is vonatkoz­nék , azonban a miniszteri tanácsos úr módosítványa által még világosabbá válik, s azért azt elfogadom. A czikk második felét illetőleg: én is szívesen elismerem Herman J. képviselőtársunkkal együtt, hogy a miniszter úr nem szándékszik a felekezetek autonómiáját korlátozni, hanem a tényleg fennálló közjogi alapra igyekszik állani. Ez a közjogi alap itt az 1790/1-ki 26. t.-czikk. Ez a törvényczikk egyfelől meghatározza, hogy miben áll a protestánsok iskolai autonómiája, másfelől megmondja, hogy mi joga van az államnak az autonóm iskolákkal szemben. Csak­hogy ezen meghatározások nem oly nagyon világosak. Ezek szerint a protestánsok maguk határozzák meg: »rationem, normam et or­dinen docendi atque discendi« ; ellenben az állam szabja meg »coordina­­tionem literariae institutionis.« Nem könnyű e latin kifejezéseket úgy lefordítni, hogy ne csak különböző szók legyenek azok, hanem hogy azon szók a gyakor­lati oktatásügy körében is kézzelfogható institucziót jelentsenek. Itt is a coordinatio literariae institutio­nis két szóval van kifejezve : az ismeretek terjedel­mével és mértékével. Mit értettek az illetők ezek alatt ? Az ismeretek mértéke jelenti azok mennyisé­gét, a­mi különböző terjedelem mellett is lehet egyen­lő; a terjedelem pedig jelenti azt, hogy váljon a kér­déses tananyag egyszerűen magában, vagy történel­mi és bölcsészeti szempontból is közöltessék. Ez utóbbinak meghatározását az állam nem igényel­heti magának, s a miniszter jól tenné, ha még az állami intézetekben is a tanárokra bízná; ellenben a közlendő ismeretek mennyiségének meghatározását fentarthatja magának a felekezeti intézetekben is. Ajánlja e két szó törlését s helyettük ezt tenni: »mennyiségét«; egyebekben elfogadja az eredeti szöveget. Szász Károly : A koordináczió alatt mindig azt értette, hogy az állam fentartotta magának, hogy valamikor a prot. iskolákra nézve is meghatározhassa általában a közoktatás egész mértékét és terjedelmét. Némely tudománynak meg lehet határozni a terjedel­mét, némelyiknek a mértékét. A Kovács A. által ajánlott »mennyiség« kifejezését nem tartja helyes­nek, habár a szövegben használt szóknál is lehet jobbakat találni. Hegedűs László ismét ajánlja a módosít­ványt, mely a Kovács és Szász közötti vitás kérdést eldönti. Zsilinszky indítványozza, hogy a két szö­vegezés adassék ki egy 3 tagú bizottságnak új szöve­gezés végett. Elnök ellenzi a bizottság kiküldését, már most lehet határozni. A szöveg világosabb, mint a beadott módosítások. Herman Ottó : Ha oly világos volna, nem volnának itt oly eltérő nézetek annak értelme felől. Kovács Albert Baross elnökkel szemben meg­jegyzi, hogy az ő észrevétele nem felekezeti, hanem didaktikai szempontot jelez , mert nemcsak a feleke­zeti, hanem általában minden iskolára nézve kérdés lehet, hogy mit kell a tanárra nézve megszabni, mit nem. A miniszterek gyakran változnak, mindeniknek megvan a maga egyéni szimpátiája, s a szerint tűzi ki az ismeretek egyes ágainak terjedelmét, így állott elő nálunk az állami iskolák oktatási rendszerében egy oly ingadozás, melytől a felekezetek félnek. Egyik évben elrendelik, hogy a reáliskolában latin nyelvet tanítsanak, a másikban már ezt beszüntetik; egyszer elrendelték, hogy a gimnáziumokban ábrá­zoló mértant tanítsanak, félév múlva megszüntették. Az ő indítványa az efféle experimentálásoktól akarja megóvni a felekezeti intézeteket. Trefort miniszter: Védekezik Kovács Al­bert azon vádja ellen, hogy a tantervek oly gyakran változtak a miniszterek szimpátiája szerint. Expe­­rimentáltak igenis különböző eszközökkel, de ez most minden országban így van és az szükséges. Ezután a szöveg első fele világosabb szövege­zéssel, a második fele azon lényeges módosítással fogadtatott el, hogy »az ismeretek terjedelme és mértéke« kifejezésből a »terjedelme« szó töröltetett. A 9. §-nál Szász Károly miniszt. tanácsos. Itt nincs provízió arról, hogy a felekezeti intézetek­ben tanuló más vallású gyermekek hitoktatása mi­ként történjék. E hiány pótlását indítványozza. El­­fogadtatik. A 10. §. vita nélkül változatlanul elfogadtatik. A 11. §-nál az elégtelen osztályzatok kérdése felett minusziákra menő vita fejlett ki, melyben részt vettek Szász K., Baross, Mészáros Nándor, Jónás Ödön, Horánszky és a miniszter. Lényegtelen módo­sításokkal elfogadtatik a szöveg. A 12. §. változatlanul és vita nélkül fogad­tatott el. A 13. §-nál Kovács Albert: E czikk máso­dik bekezdése szerint felvételi vizsga alá lehet vetni a növendéket, mihelyt az elhagyott intézetben más tanterv szerint tanítottak, mint abban, a­melybe át­lép. Tekintve, hogy nálunk az intézetek oly sokfélék, s hogy a felekezetek a tantervet maguk állapíthatják meg, ezen felvételi vizsgák nagyon gyakoriak lesznek, és ezek egyfelől illuzóriussá tehetik a protestánsok azon jogát, hogy a tantervet maguk állapítják meg, s kényszeríthetik őket a miniszter tanterve elfogadá­sára ; másfelől részükről is visszatorlásokat idézhet­nek fel az állami intézetek ellen. Sokkal jobb, ha ma­rad a mostani rendszer, mely szerint egyik nyilvános intézet a másiknak bizonyítványát elfogadni tartozik, s növendékeit felvételi vizsga alá nem vetheti, mint felidézni egy sereg viszálykodást a különböző intéze­tek közt. Ajánlja a második bekezdés törlését. Szász Károly utal azon nehézségekre, melyek előállanak oly esetben, midőn a növendékek kellő előismerete hiányzik. Kovács Albert: Kétségtelen, hogy az a ne­hézség megvan, de az eféle nehézségeket az élet ki­egyenlíti. Vegyük tekintetbe, hogy Magyarországon a gimnáziumok mily sokfélék. Ezek tanterve mind eltérő és ezen intézkedésből oly czivakodások fognak kifejlődni, melyek sokkal nagyobb súlylyal nehezed­nek a mérlegbe, mint a tanácsos úr által felhozott nehézség. Trefort miniszter elismeri, hogy a czivako­dások fel fognak merülni s azok kikerülése óhajtan­dó. Nem fektet súlyt arra, hogy a második kikezdés bennmaradjon. A bizottság Kovács Albert indítványához képest­ a második bekezdést törli. Ülés vége 8 órakor. Holnap ülés d. u. 5 órakor. Szeged város ajánlata az egyetemnek Szegeden leendő fölállítása esetén. Budapest, jan. 25. (I.) A harmadik egyetem ügye a megoldás felé közeledik. A képviselőház Kassa és Po­zsony városok ide vonatkozó kérvényét ki­adta a tanügyi bizottságnak, ez utóbbi pedig albizottságot küldött ki javaslattétel, illető­leg az általános kérdőpontok megállapítására nézve; ez albizottság előadója Berzeviczy Al­bert. Szeged már korábban két emlékiratot adott ki (mindkettőt Vass Pál főjegyző ké­szítette), ezek egyikét a törvényhatóságokhoz intézte, a másikat az őszszel nyújtotta át Tre­fort miniszternek. Ez utóbbiból tudjuk, hogy Szeged oly áldozatot ajánlott fel az államnak, ha az egyetem kebelében állíttatik föl, minőt oktatásügyünk történetében nem ismerünk. Épületekben, telkekben, könyvtárban, beru­házásokban s egyéb állandó kötelezettségek teljesítésében 1 millió 2—300 ezer írtra tehető az, mit Szeged városa az egyetemért hozni kész. Ez ajánlata eddig még a képviselőház­hoz elő nem terjesztetett. Itt közöljük azt egész terjedelmében. Az előterjesztés bizonyára méltó Szeged városához, s méltó arra, hogy komolyan foglalkozzék vele kormány és tör­vényhozás. A felirat, melyet Mészáros Nándor, Szeged I. ker. országos képviselője fog a képviselőházhoz benyújtani, következő­­kép szól: Mélyen tisztelt képviselőház! A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagy­méltósága, a budapesti egyetem azon állapotára való tekintettel, hogy némely karnál túltömöttség folytán a demonstrác­iós tudományok előadása maholnap le­hetetlenné válik, előkészítő lépéseket tett egy harma­dik egyetemnek fölállítása iránt; e lépések kedvező fogadtatásban részesültek az egész országban, minek eredménye jön, hogy a közvélemény hangosan s egy­­értelműleg nyilvánult egy harmadik egyetem mielőbbi fölállítása mellett. Több város, mely hivatottnak érzé magát az egyetem befogadására, nem késett már kérvényét be­nyújtani s vele az egyetemért hozandó áldozatait megajánlani a mélyen tisztelt képviselőházhoz; ezen, valamint azon körülmény, hogy e kérdés napirendre kerülésénél a mi ide vonatkozó igényeink is számítás­ba vétethessenek, helyi és vidéki viszonyainkról kellő kép nyerethessék, s végül az egyetemért részünkről hozandó áldozatok mérvéről is hivatalos tudomást méltóztassék a mélyen tisztelt képviselőház venni.

Next