Pesti Napló, 1883. január (34. évfolyam, 1-30. szám)
1883-01-16 / 15. szám
15. szám. Szerkesztési Iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. 34. évi folyam. Budapest, 1883. kedd. január 16 ___________________________________________________________PESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Klfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt.. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de tűinek bársndly napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti 3STapló « kiadó hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, jan. 15. A magyar földbirtokosok vesztét hideg közönynyel nézni, pusztulásuknak kárörvendeni csak az képes,keselyűként lesi a prédát, hogy a halottakon lakmározhassék. Mert, szó a mi szó, valahányszor egy magyar földbirtokos megbukik, akár eladogassa birtokát, akár elvegyék tőle, tulajdona értéken alól talál vevőt, vagyis az új vevő a birtokot annyira becsüli, amennyit neki megér, hogy vételárt, százalékot, adót, befektetést, instrukciót összeszámítva, tőkéjének biztos jó kamatját behozza. A vevő nem kockáztat semmit, Ő már alantas áron veszi át a gazdaságot, minden kár az eladót illeti, a költségek őt terhelik, az épületeket, mert nem külön jövedelmeznek, ingyen vagy feleárban tartozik átadni, árkok és gátak semmibe sem vétetnek, a függő termés elpocsékoltatik, még az új birtokos által teendő javítások is részben őt terhelik, mert az eladó birtok árát nyomják. Valahányszor tehát egy tőkepénzes Magyarországon birtokot vásárol — egyes kivételeket nem számítva— mindannyiszor nyereségre dolgozik, és ahányszor régi földbirtokos tulajdonát eladja, mindenesetre veszteséget szenved mellette. Hát még azon számtalan esetben, midőn kényszereladás történik, hogy a földbirtokos csakhogy adósságaitól szabaduljon, minden áron vesztegeti jószágát s a venni szándékozó tőkepénzesek lesik, hogy mikor és mi módon juthatnak legolcsóbban a birtokhoz. Vagy, ha uzsorások a váltókat összevásárolják s megrohanják a boldogtalan tulajdonost olyankor, mikor tudják róla, hogy fizetésképtelen. Ha licitáczióra kerül a dolog, feleáron megy el a birtok, hisz más nem igen liczitál, csupán az üzérek és ügyvédeik. Hogy a birtokok ára eladásoknál rendszerint oly alacsony, oka az is, hogy gazda embernek nem igen van pénze, egész megyékben egy földesúr sincs, ki birtokokat vásárolhatna készpénzen, s így legfeljebb s nagy ritkán szánja rá magát földet vásárolni, ha épen a szomszéd birtok eladó, ellenben a spekulánsok, kik a földet vagy nyereségeik realizácziójára, vagy újabb üzérkedésre veszik meg, ezek az egyedüli földvásárlók s ezek soha sem adják meg annak teljes értékét. Az alföldön előfordul ugyan egyszer-másszor, hogy kisbirtokosok összeállnak s megvesznek valamely pusztát felosztás végett ,de ez a sok eladás közül a legkevesebb. Méltán tekintjük tehát fájó szívvel a rohamos birtokváltozásokat Magyarországon, mert azok nem az emelkedő jólét, hanem a keserves pusztulás jelei, sok ezer családnak siró bánata. Hiába való törekvés után szabadulni az adósságtól, végre a családfőnek nem marad más hátra, mint lemondani örökéről hitelezői javára, szélnek ereszteni háznépét és isten kegyelmére bízni gyermekei sorsát. Aki ezt nevetni tudja, ki szitokkal mér a szerencsétlenségnek, abban bizony kevés az emberi érzés. Mert való igaz, hogy Magyarországon a földbirtokosok vesznek, mintha irtó járvány öldökölne közöttünk. Néhány ismert adat álljon itt bizonyítékul. Nem árt azokat ismételni gyakran, államférfiaink és közönségünk okulására. Magyarországban és Erdélyben — Horvátország nélkül, — földbirtokos volt a népszámlálás adatai szerint 1870-ben 1,672.000, de tíz évvel később, 1880-ban már csak 1,133.000, vagyis 539.000-rel kevesebb. Lehet e számításon korrigálni, a horribilis tényt eltagadni nem lehet. Magyarázza pedig ezt és megerősíti azon másik adat, hogy 1877-ben 16.000 birtok, 1878-ban 15.000 s 1879-ben 19.000 birtok adatott el végrehajtás útján. A Szabadkézből pedig ugyanazon években 153.000, továbbá 157.000, végül 165.000 birtok cserélt tulajdonost. A földbirtok eladósodása pedig úgy történt, hogy a bekebelezett összegekből levonva a telekkönyvekben törölt terheket, szaporodott a magyar föld jelzálogadóssága 1877. évben 72 millióval, 1878. évben 52 millióval, 1879. évben pedig 62 millióval. Összesen tehát három év alatt 186 millió uj adósságot csináltak a boldogtalan magyar földbirtokosok. De a betáblázott adósságok mellett a váltó adósságok is rohamosan nőttek, mert a takarékpénztárak és vidékihitelintézeteknél a váltók tömege volt 1877. évben 73 millió, 1878. évben 91 millió, 1879. évben 100 millió. Csak kuriózumként jegyezzük ide, mint érdekes adalékot a közerkölcsök állapotához, hogy a vagyon ellen elkövetett büntettek sorából 1879. évben sikkasztás miatt 2133, csalás miatt 2620, váltóhamisitás miatt 172 és hamis vagy vétkes bukás miatt 424 ember fogatott pörbe. A hol ilyen romlott a közgazdasági helyzet, a hol ily általános a földbirtokos osztályok romlása, midőn hivatalosan konstatált tények ennyire igazolják az állapotok tarthatatlanságát, akkor a bajok orvoslása ellen küzdeni s gunynyal tetézni a földbirtokos osztályt, mely 1848 óta tűri a magyar állameszméért mindazon csapást, mely ránk méretett, s 1867 óta viseli az uj államalkotás minden terhét, csak azoktól telik, kik vagy elfogultak, vagy rossz akarattal viseltetnek a magyar államot fentartó tényezők iránt. És ha a Neues Pester Journal, a magyar nemességhez fordulva, szidalmazza ez osztályt, mely életét és vagyonát a hazának szentelte, roskadozik a kereszt alatt s azt kiáltja neki: ote toi, que je m’y met, — pusztulj, hogy elfoglaljuk helyedet, beüljünk kastélyaidba, megvásároljuk szántóidat, a tisztségeket és hivatalokat kioszszuk magunk közt s jövőben mi uralkodjunk rajtatok, mert mi vagyunk az intelligencia és a pénz, ti pedig tudatlan nemesek és rossz gazdák vagytok ; mi vagyunk a szabadelvűek, ti a reakcionáriusok vagytok, mi demokraták vagyunk, ti arisztokraták, mi többség, ti kisebbség, mi már több adót fizetünk mint ti, nekünk több pénzünk van mint nektek, minket illet a hatalom nem titeket, nincs számotokra mentség, adjátok meg magatokat, e felszólítást a magyar nemességhez, hogy rakja le fegyvereit s adja ki a magyar államot örököseinek, e felszólítást a magyar nemesség bizonyára indignáczióval utasítja vissza. De ne is féljen a fenyegetésektől. Még nincs odáig a magyar nemesség, hogy kapitulálnia kellene. Segíthet magán, ha az állam nem hagyja cserben. Ez az agrárius politika értelme. Mert azon magyar középbirtokos osztály, Werbőczy nemzete, mely fentartója vala a magyar államnak, az arany bulla óta a mai napig él még ivadékaiban, igen is él. S ha válságban szenved vagyona, még el nem veszett. Számra, erőre, tehetségre és érdemre kivált több, mint felteszik azok, kik ellenségei. Azt mondják, tízezernél nincs több, enynyire megfogyott már s a földnek nyolczszáz tokja az övé csak, a többi másé. Ki tudja, mi az igazság? Az uj kataszter tudná csak megmutatni, de az még nem kész és nincsen statisztikája. Légből kapott állítás a Neues Pester Journalé. Mert a régi kataszter mást mutat. Ahol a gazda maga nem szánt és kapál, hanem cseléddel dolgoztat, ott kezdődik a középbirtok. A régi jobbágytelek sehol sem volt több 50 holdnál, a 100 holdon felül való telek rendszerint nemesi birtok czimét viseli máig. 100 — 500 holdas vagyis kisebb nemesi birtok volt Magyarországon és Erdélyben 1873-iki számítások szerint 20.000; 500— 1000 holdas birtok volt 4.500; 1000—3000 holdas birtok volt 3.800; tehát köznemesi birtok összesen 28.300. Főúri nagybirtok 3000 holdon felül volt 1500. A főrendi házban van mintegy 600 mágnás és főpap, kiknek személyük és családaik nagyobb részt biztosítva vannak hitbizományok által; már ekkor 563.000 hold volt világi hitbizományi természetű birtok s ez újabban tetemesen szaporodott. Mágnásainkat tehát nem kell félteni s az agrárius politika nem mágnáspolitika, hanem a magyar köznemesség és parasztság védelmére van kigondolva. Mert a nagybirtokot a tőke nem támadja meg oly könnyen, mint a kis és középbirtokot, melyet kegyetlenül kibecsül és összevásárol. Ezen proczesszust kell megakasztani. Mert ama 28.000 nemesi birtok közül felteszszük, hogy 25.000 még a magyar gentry kezén van s hogy azon maradjon ezentúl is, az ép oly fontos társadalmi, mint politikai és nemzetiségi követelmény. Akié a föld, azé az ország. Nem kiváltságot takar a magyar nemesség, arról lemondott, hanem jogvédelmet. Ha meg nem kapja, ha az állam engedi elmerülni, vagyonából kifosztatni, honnan veszi jövőre, kivált a nemzetiségi megyékben, támoszlopait ? Minden állam csak azon alapon állhat fenn, melyen keletkezett; ez Macchiavelli tantétele: a magyar állam csak azon társadalmi alapokon maradhat fenn szilárdan, melyekben a magyar nemzeti és politikai élet fejlődött. Január 16. — A PESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. „Hölgyek öröme.“ — Regény. — 12 Irta: Zola, Emil. Fordította: Tarnay Pál. il. — Margit kisasszony — szólt haragosan — miért nem szolgáltatta be tegnap a varróműhelybe annak a derékra szabott köpenynek a mintáját ? — Valamit javítani kellett rajta, asszonyom, — felelt az elárusítónő, és Frédéric asszony tartotta magánál. Erre a másod főnöknő kivette az egyik szekrényből a mintát és a magyarázatok folytatódtak. Mindenki meghajlott Aurélia asszony előtt, midőn ez azt hive, hogy tekintélyét meg kell őrizni. Annyira hiú lévén, hogy még férjének nevén Lhommenak se akarta magát hivatni, aki őt eleget gyötörte, és atyja házmesteri szobáját is eltagadta, kiről úgy beszélt, mint olyan szabóról, aki boltot is tartott, ő csak az engedelmes, hízelgő, és őt bámuló kisasszonyok iránt volt jó. Előbbi időkben, midőn a maga rovására akart ruhakereskedést nyitni, sokat boszankodott, folytonosan ellenséges sorssal küszködött, dühös volt, hogy magát boldogságra érezvén születni, mindig csak katasztrófákra bukkant; sőt még most is, a »Hölgyek örömében« elért sikerei után, hol évenként tizenkét ezer frankot szerzett magának, úgy látszik, mintha haragudnék a világra és keménynek mutatta magát a belépők iránt, a miként az élet elébb kemény volt ő irányában. — Elég volt a beszéd, fejezé be szárazon, önnek sincs több esze, Frédéricné, mint a többinek... Igazítsák hát meg azonnal. E feleselés alatt Denise megszűnt az utczára nézni. Azonnal gyanította, hogy ez Aurélia asszony, de megijedve hangos kiabálásától, ott maradt állva és még mindig csak ott várakozott. Az elárusítónők roppantul örültek, hogy az első főnöknőt összeveszíthették a másodikkal, és arczukon mély közöny kifejezésével, dolgaikhoz láttak. Néhány perc múlt el, és senkinek se jutott eszébe, hogy a szegény leányt feszélyezett helyzetéből kiszabadítsák. Végre maga Aurélia asszony vette észre, aki meglepetve látván, hogy ott mozdulatlanul áll, kérdezte tőle, hogy mit akar. — Kegyed Aurélia asszony, ha szabad kérdeznem. — Én vagyok. Denisenek kiszáradt a torka, kezei meghidegültek, és az a gyermekkori félelem fogta el, midőn a virgácstól remegett. Elhebegte kérését, de hogy megérthessék, ismételnie kelle. Aurélia asszony nagy, merev szemeivel rá nézett, anélkül, hogy császári maszkjában csak egy vonás is megmozdult volna. — Hány éves kegyed ? — Húsz, asszonyom. — Hogyan, húsz éves! hiszen tizenhatnak se látszik! Az elárusítónők újra felütötték fejüket, hogy a kihallgatásra figyeljenek. Denise sietett hozzátenni: — Oh! én igen erős vagyok! Aurélia asszony felvonta széles vállait. Aztán hidegen ezt jelentette ki: — Istenem ! én nem bánom; én beírom kegyedet. Mi mindenkit beírunk, aki jelentkezik. Margit kisasszony, adja ide a bejegyzési könyvet. Nem találták meg mindjárt, bizonyosan Jouve felügyelőnél van. Midőn Margit érte indult, Mouret érkezett oda, még mindig Bourdoncle kíséretében. Befejezték körútjukat a félemeleten, átmentek a csipke-, chale-, bunda-, bútor- és fehérnemű-osztályokon és most utoljára ide, a kész ruhák osztályába jutottak. Aurélia asszony félre állott, egy pillanatig bizonyos felöltők megrendeléséről beszélt velük, melyeket Páris egyik nagyobb vállalkozójánál akart tenni; rendesen ő közvetlenül is saját felelősségére vásárolt be, de fontos vásárlásoknál szerette az igazgatóságot is megkérdezni. Ezután Bourdoncle elmondta neki fia újabb hanyagságát, ami őt egészen kétségbe ejteni látszik: ez a fiú még megöli, az atyja, ha nem valami nagyon okos ember is, legalább becsületes és jól viseli magát. Ez az egész L’homme-dinasztia, melynek senki által kétségbe nem volt feje ő volt, néha sok bajt okozott neki. Időközben Mouret, aki meglepetve volt, hogy megint itt találja Deniset, Aurélia asszonyhoz lehajtott és kérdé tőle, hogy mit akar itt az a leány, és midőn az első főnöknő tudata vele, hogy elárusítónőnek jelentkezett. Bourdoncle azzal a megvetéssel, melyet a nők iránt tanúsított, ezen az elbizakodottságon rettenetesen megharagudott. — Hát még mi! mormogá, csak tréfál! Nagyon fut. — Az igaz, hogy nincs rajta semmi szépség, mondá Mouret, nem mervén a leányt védeni, habár annak oda lent a kirakat előtt tanusított elragadtatása őt részére hódította. Azalatt a beiratási könyvet elhozták, és Aurélia asszony Denisehez közeledett. Ez határozottan nem tett jó benyomást. Vékony fekete gyapjú ruhájában nagyon tiszta volt; e szegényes öltözeten nem akadtak fel, mert az egyenruhát, a szabályszerű fekete selyem ruhát az üzleti igazgatóság szolgáltatta; csakhogy nagyon véznának látszott, és arczának igen szomorú kifejezése volt. Az eladási műveletre nem kívántak ugyan szép leányokat,, hanem azt óhajtották, hogy kellemesek legyenek. És ezeknek a hölgyeknek és uraknak tekintete alatt, a kik őt tanulmányozták, mérlegelték, mint midőn parasztok valami kanczára alkusznak a vásáron, Denise teljesen fejét vesztette. — Neve ? kérdé az első főnöknő tollal kezében, a comptoir sarkán írásra készen. — Banda Denise. — Kora? — Húsz év, négy hónap. — És Mouretta pillantani merészkedvén, akit még mindig osztályfőnöknek tartott, a kivel mindenütt találkozott és a kinek jelenléte zavarba hozta, megint ismétlő: — Nem látszom ugyan annyinak, de azért erős vagyok. Mosolyogtak. Bourdoncle türelmetlenül szemlélgette körmeit. Denise állítása nagyon lehangoló hallgatásban veszett el. — Melyik üzletben szolgált ön Párisban ? kezdi újra a főnöknő. — Asszonyom, én éppen most érkeztem meg Valognes-ból. Ez újabb baj volt. A »Hölgyek öröme« rendszerint megkívánta elárusítónőitől, hogy Páris valamely kisebb üzletében legalább egy évig szolgáltak legyen. Denise azt hitte, hogy már most minden reménye oda van, és ha a gyermekek nem lettek volna, ha nem lett volna kénytelen értük dolgozni, azonnal eltávozott volna, hogy ennek a kellemetlen és czél nélküli kérdezősködésnek véget vessen. — Kinél volt ön Valognes-ban ? — Cornaille-nál. — Ismerem, jó elég, szalasztó ki Mouret szájából. Neki szokása volt, hogy sohase ártotta bele magát a hivatalnokok félfogadásába, mert személyzetükért az osztályfőnökök voltak felelősek. De nőiesen gyöngéd érzése ennél a fiatal leánynál bizonyos elrejtett kellemet, a kecs és gyöngédség oly mértékét szimatolta, melyről az Elég maga se tudott semmit. Annak az üzletnek jó hirneve, hol a felveendő szolgált, igen fontos kérdés volt: gyakran az maga döntötte el a felfogadtatást. Aurélia asszony szelidebb hangon folytató: — És miért jött kegyed el Cornaille-éktól ? — Családi okok miatt, felelt Denise nagyon elpirulva. Szüleinket elvesztettük, nekem fivéreimet kelle követni....... Azonban itt van a bizonyítványom. Az igen kitűnően hangzott. Már remélni kezdett, midőn egy utolsó kérdés zsenirozta. — Van más ajánlata is Párisból? Hol lakik kegyed ? — Nagybátyámnál, mormogá, habozván, hogy megnevezze-e, és félvén, hogy a versenyző elég unokahúgát nem fognák elfogadni. Bauda nagybátyámnál lakom, ott átellenben. Erre már Mouret többé nem tartóztathatta magát. Másodszor közbelépett. — Hogyan! kegyed Bauda unokahuga?__j Bauda küldötte kegyedet ide ? — Oh! nem, uram. És meg nem állhatta, hogy el ne nevesse magát, ez a gondolat oly különösnek tetszett neki. Valóságos átváltozás történt vele. Piros maradt, és a kissé nagy száján ülő mosoly mintha az egész arczán szétterült volna. Szürke szemei gyöngéd fényben csillogtak, arczáin imádandó gödröcskék támadtak, egész lényéből kitörő jóságos és bátor vidámságában még halvány baja is röpködni látszik. — Nini! mily szép lett az a leány! — suttog a Mouret Bourdonclenak. — A szövetségestárs, unott taglejtéssel, ezt nem akarta elismerni. Klára összeszorította ajkait, Margit pedig hátat fordított. Csupán Aurélia asszony látszéka megnyerettnek lenni, és Mouret beszédére helyeslést bólintott, midőn az igy folytató : — Nagybátyja nem jól cselekedett, hogy nem ő maga vezette ide kegyedet; az ő ajánlata elegendő lett volna ... Azt mondják, hogy haragszik ránk. A mi látkörünk tágabb, és ha ő nem képes unokahugának saját üzletében foglalkozást adni, jó! mi megmutatjuk neki, hogy unokahugának csak kopogtatni kelle nálunk, és mi jól fogadtuk őt... Mondja meg neki, hogy én őt még mindig szeretem, hogy ne rám haragudjék, hanem a kereskedelem újabb elveire, újabb feltételeire. Azt is mondja meg neki, hogy tökéletesen tönkre fog menni, ha nevetséges ósdiságaival fel nem hagy. (Folyt. köv.) Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Budapest, január 15. A párisi osztrák-magyar nagykövet állásának betöltése — mint a B. K. jelenti — nem áll közvetlenül küszöbön. Az osztrák urak háza, mint említettük, tegnap legfelsőbb kinevezés által több uj taggal szaporodott. KineveztettékGrünne Károly gróf titkos tanácsos, szolgálaton kívüli lovassági tábornok, Rieseni éls Tivadar báró titkos tanácsos és földbirtokos, Czedik-Brandesberg Alajos osztályfőnök, Polakowszky Szaniszló lovag földbirtokos és Reinélt Károly trieszti kereskedelmi kamrai elnök. Mindnyájan élethossziglan neveztettek ki és pedig Burg báró, Rizzi báró, Krasiczky gróf, Romoszkan báró elhunyt tagok és Hein báró helyére, ki betegsége folytán leköszönt a peeri méltóságról. Az ujonan kinevezettek közül Grünne gróf hazánkban is ismeretes, mint a hírhedt kamarilla egyik főembere. Grünne 1808-ban született, husz éves korában ulánus hadnagy lett s 1843-ban mint a 2. számú huszárezred ezredese István főherczeg udvartartásának élére neveztetett ki. — 1847-ben titkos tanácsos és főudvarmester lett. 1848. aug. havában ugyanily minőségben Ferencz József főherczeg mellé jutott s egyik bizalmas embere maradt a főherczeg trónra lépése után is. Akkor lépett a legmagasabb katonai rangfokozatokba is. Különösen mint a katonai központi iroda feje, mely állást 1859-ig töltötte be, folyton ő Felsége mellett működött, s csak a háború után neveztetett ki osztrák főlovászmesterré. Előbbi állásában Grünne gróf szomorú hírnévre tett szert. Nevével volt a reakció korában az udvari kamarilla fogalma összekötve; Braun államtanácsossal őt tartotta a közvélemény a kamarilla fejének. Kinevezése tehát a mai viszonyok közt mindenesetre jellemző; bizonyára nem a szabadelvű eszméket fogja az osztrák felsőházban képviselni. Magas katonai rangja daczára Grünne gróf semmiféle harcztéri babérral nem dicsekedhetik. — Czedik Alajos osztályfőnök 1830-ban Horvátországban született. Mint vasúti szakember ismeretes, eddig az osztrák képviselőháznak volt tagja. Polakowszky Szaniszló lovag,lengyel,köznemes s egy 6000 holdnál nagyobb birtok ura. Övé a moszkovi uradalom Lokai kerületben, mely birtok közvetlen örökösödés utján négyszáz évnél hosszabb idő óta szállt át családjában fiúról fiúra. Neki azonban nincsen családja s minthogy már öreg ember, az ősi nemes család valószínűleg vele fog kihalni, minthogy egyetlen testvérének, ki még idősb nála, szintén nincsenek gyermekei. Polakowszky kitűnő gazda s nagy birtoka valódi mintagazdaság. Különben is nagy műveltségű ember, ki a népnevelés körül sok érdemet szerzett; birtokain több népiskolát s minden egyes falujában kisded-óvót állított fel. Családja mindig nagy előszeretettel gondozta a jobbágyok érdekeit s ezért a csaknem egészen ruthén parasztság nagy ragaszkodással van a Polanowszkyak iránt. Galiczia egyik legnépszerűbb embere, ki szakadatlanul tagja az ottani országgyűlésnek s két ízben a reichsrathba is megválasztották. Az urak háza tagjává sok személyes érdemén kívül azért nevezték ki, mert a kormány a földbirtok kontinuitása iránti elismerését is kifejezésre akarta juttatni. Előde ez állásban Krasicki gróf volt; ennek fia azonban közvetlenül atyja halála után ősi birtokai egy részét eladta. Reine 1t Károly a trieszti kereskedelmi kamra elnöke s legutóbb az ottani kiállítás elnöke is volt. Kinevezésével a loyális Triesztet akarták kitüntetni. Riesenfels báró eddig nem játszott politikai szerepet. A képviselőházból. — jan. 15. Ez a hét megint az adóemelések hete. Ma a fogyasztási adókkal kezdte a képviselőház a munkát, következik utána a takarékbetétek megadóztatása, a biztosítási ügyletek magasabb illetékmegrovása s így tovább. Hogy fog-e azután csakugyan az uzsorajavaslat sorra kerülni, az még kétes; ha elhatározott szándéka volna a kormánynak ezt a törvényt mielőbb életbe léptetni, akkor el is fogadhatta volna Helly azon indítványát, hogy előbb az uzsoratörvény és azután a takarékbetétek megadóztatásáról szóló törvényjavaslat vétessék elő. De hát a fiskalizmust illeti mindenben az első hely e kormány politikájában. A kávéfogyasztási adó eltöröltetik, mert a 8 írt adó helyébe 16 arany írt vám lépett, de a mellett a czukor adója 1 írttal, a söré 50 krajczárral fölemeltetik. A pénzügyminiszter azt bizonyítgatja, hogy az a néhány krajczár újabb teher, mely a czukor- és sörfogyasztási adók emelése által az adózókra nehezül, nem mondható elviselhetlennek, a kincstárnak pedig mégis hoz 600.000 frtnyi jövedelmet. Ez az okoskodás nagyon jellemző Szapáry gróf pénzügyminiszternek több éven át űzött adótaktikájára. Az idén mindenféle kisebb adóemelésekkel megint néhány milliót akar elérni , így tett tavaly, így két évvel ezelőtt, és ugyanezt ígéri a közelebbi évekre is. így azután nem krajczárokról, hanem sok forintról van utoljára szó, mely újabban érzékenyen terheli az adózókat. Az ilyen kisszerű taktikához valami átgondolt adópolitikai terv nem szükséges, de gyökeres javulásra nem is lehet kilátás; a kormánypárttal szemben, amelytől így lassacskán kapja meg a miniszter a sok adót, melyet egyszerre nem merne megszavazni, ezzel a párttal szemben elég jó taktika ez. Hanem hogy ezt a politikát, melyet az adók körül és általában követ a Tisza-kormány, az ország sorsát komolyan megfontoló bírálat elítélni kénytelen, azt ma Koránszky Nándor fényes beszédében igen találó módon fejtette ki. Az a kormány, mely a külpolitikában Boszniába tolatta magát, annak nincs más téren sem önállósága, tiszta programmja, hanem aprólékos adóemelésekkel erőlködik valahogy a nagy deficit további elharapózásának ellenállani. Ha a pénzügyminiszter és Hegedűs bizottsági előadó a javításokra mutatnak, melyek a fogyasztási adótörvényen rövid idő alatt most újabban megkíséreltetnek, akkor legfölebb a nagy baj némi csökkenését lehet elismerni, amely már abból is származik, hogy a három főczikk közül a legerősbe a kávé elesik. Nem annyira javulás, mint az elkerülhetlen rosszban való néma megnyugvás fog beállani, és mi attól tartunk leginkább, hogy ha az iparosok és kereskedők panaszaikkal egészen fel fognak hagyni, ha a községek a ráutalás hátrányai miatt elfogadnak a kincstártól magas bérkövetelést, ha a városok mind nagyobb számmal körülzárkóznak, akkor a pénzügyminiszter mindezeket a rendszer jósága mellett szóló bizonyítékokat fogja elfogadni s utoljára mind újabb és újabb adótárgyakat fog bevonni ezen új fogyasztási adórendszer keretébe. Mert ha ez már egyszer meg van alkotva, akkor a pénzügyminiszter szinte sajnálni fogja, hogy csak a czukor és sörre terjed ki. Ez a veszedelem rejlik ezen adórendszer úgynevezett javításában. A törvényjavaslat általánosságban név szerinti szavazással elfogadtatott. Ellene szavazott Széll Kálmán is, kinek ily szavazatát örömmel üdvözöljük. Horánszky Nándor beszéde a képviselőház január 15-diki ülésében. T. ház! (Halljuk!) Támaszkodva azokra, amik a szóban forgó fogyasztási adókra nézve az 1881. IV. t.-czikk tárgyalása alkalmával a ház ezen részéről elmondattak és támaszkodva azokra, amiket a mai napon különösen Helfy Ignácz I. képviselő úr felhozott, igen rövid lehetek s csakis azon indokok felsorolására szorítkozom, amelyek engem arra bírnak hogy e törvényjavaslatnak azon részét, mely a czukor, czukorgyártmányok és sör adójának felemelésére s egyltalában ezen adók megszavazására vonatkoznak, el nem fogadom.