Pesti Napló, 1883. február (34. évfolyam, 31-58. szám)
1883-02-23 / 53. szám
3. szám. Szektetítási Iroda , Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, 1883. péntek, február 23. 34. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »I Pesti Napló« kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, február 22. Tisza Kálmán nem volt jelen a képv. ház mai ülésén s a ház a vadászati adó ügyét tárgyalta. Az érdekes jelenetek egymást érték. A kormánypárt köréből is a kormányjavaslattól eltérő indítványok tétettek s akadtak oly merész kormánypárti képviselők, kik nemcsak felszólaltak a kormánytól eltérő nézeteik mellett, hanem még azt is kijelenték, hogy a kormányétól eltérő indítványaik mellett szavazni is fognak. Ami általános csodálkozást ébresztett, — sőt nemcsak azt, hanem itt-ott az ellenzéki padokon gúnyos mosolyt, a kétely s hihetetlenség mosolyát kelte fel. S a következés megmutatta, hogy a kételkedőknek volt igazuk. Mielőtt azonban ezt konstatálnék, a tárgy érdeméről kell elmondanunk egyetmást. A kormánypárti sorokat először is Fekete Lajos indítványa ingatta meg. Csak négy volt a többség, mellyel a kormány a saját pártjában támadt oppozíczió ellen győzött és leszavaztatta Fekete indítványát. A vadászati adónak 12 írtról 6 írtra való leszállítása ügyében Gyurgyik által tett indítvány a kormánypártban valóságos pánikot idézett elő, aminek sokféle oka volt. A kormánypárt a maga részére még mindig jó tenyésztő telepet bír az erdélyi részekben s a vadászati adó különösen itt találtatk súlyosnak. A székely fensikokon szabadon pusztít a vad, mert az embereknek nincs fegyverük s nem fizethetik a vadászati adót. A legutóbbi képviselőválasztás alkalmával mindenfelől tehát azt követelték a képviselőjelöltektől, hogy eszközölnék ki ez adónem leszállítását vagy teljes megszüntetését, amit a jelölt urak készségesen meg is ígértek. Már hogyne ígérték volna meg, hisz annyi befolyása csak van a kormánypárti képviselőnek, hogy ilyesmi csekély adót elengedtessen. Nagy kíváncsiság uralkodott tehát mindenfelől a házban, hogy az illető képviselő urak mint fogják ezúttal beváltani ígéretüket s mint fognak szavazni e kérdésben, mely tán nem nagyon fontos általános szempontból, de kiváló fontosságot nyerhet egy-egy választókerületben ? Ezt jól tudta a kormány is, amelynek tagjait feszélyezni kezdé a kérdés s különösen a pénzügyminiszter keresve kereste a kibúvó utat. A pénzügyminiszterre nézve az ügy sokféle tekintetnél fogva nyert fontosságot. A vadászati adó nem súlyos, legnagyobb részben nem is nehezedik a szegényebb néposztályra, s az adóelengedést épen ezen adónál kezdeni: bizonyára visszás dolog. Aztán a pénzügyminiszter, a kincstári érdeket tekintve, egyáltalában nincs azon helyzetben, hogy adóelengedést kezdeményezhessen. És pedig nemcsak azért nem, mert ilyesmit nem enged meg sem az állami háztartás deficitje, sem a közös hadügyminiszter által tervezett sokféle új kiadás és Bosznia, de még azért sem, mert a pénzügyminiszter és most készíti elő a rente-konverzió folytatását s más új pénzügyi operácziókat, melyekre való tekintettel különösen is meg kell nyerni az államhitelezők jó kedvét, amit pedig nagyon lelohasztana, ha a deficites állam adóelengedésekhez fog. A pénzügyminiszternek tehát minden áron meg kellett mentenie a 12 fotos vadászati adót s ennek elérésére oly módhoz folyamodott, mely megint pompásan jellemzi a Tisza-kormány észjárását. A pénzügyminiszter tárczakérdésül jelenti ki a 12 frtos vadászati adó elfogadását, de oly körültekintő módon, hogy se a kormányra, se a kormánypártra nézve valami nagy szerencsétlenség ne származhasson abból, ha a 12 frtos adó valamikép mégis megbuknék. A pénzügyminiszter ugyanis így szólt: »Azon esetre, ha elfogadtatnék azon indítvány, hogy az adótétel 6 frtra leszállittassék és ha ehhez a törvényhozás többi tényezői is hozzájárulnak, én annak keresztülvitelére közreműködésemet fel nem ajánlhatom. Mit jelentenek e szavak? Egyelőre csak azt, hogy ha ma meg is bukik a javaslat a képviselőházban, a kormány, dacára annak, hogy azt kabinet kérdésül jelentette ki, nem vonja ki ezen nyilatkozatból a természetes következéseket. Csak egy kissé rá akart ijeszteni a saját pártjára s ezt nyíltan meg is mondta neki. E mellett előtüntető a képviselőháznak, hogy tulajdonképen mily semmis ez a képviselőház a kormány hatalmával szemben. Szavazhat, amint neki tetszik, a kormány gúnyolódik felette, s ezt szemtől-szembe meg is mondja. Ez a ház oly többségből áll, melyet saját kormánya állít pellengérre és tesz nevetségessé, s ebben a többségben oly kevés az önérzet, hogy nem lázad fel a tapasztalt bánásmód miatt, hanem szépen meghunyászkodik s teljesiti kötelességét, amelyet a kormány eléje szabott. A névszerinti szavazás, mely a vadászati adótétel felett folyt, némi izgatottságot keltett és sok szégyenletes jelenettel járt. A többség egyes tagjai, kik így amugy jelentek ki, hogy nem szavazzák meg a 12 frtos adótételt, részint megszavazták azt, részint kisompolyogtak a folyosóra s ott berzenkedtek — nagy titokban a »kabinet-kérdés« ellen, mely tulajdonképen nem is volt kabinet-kérdés, hanem egy taktikai fogás, holmi vadászcsiny a kormánypárti nyulak és rókák ellen, kik tömegestül bele is hulltak a pénzügyminiszter által felállított tőrbe. A négy többség felszaporodott huszonkilenczre, mely szavazattöbbséggel a 12 frtos adótétel megszavaztatott. De vajjon mi történik, ha meg nem szavaztatik ? Talán megéltük volna azt a hallatlan jelenetet, hogy a nagyobb adótételt a főrendekkel szavaztatja meg a kormány s a főrendek ily szavazatát rátukmálja a képviselőkre? Vagy pedig a törvény egyáltalában nem részesült volna a szentesítésben? Egyiket a kettő közül. De míg ez csak föltevés, megéltük máris azon alkotmányellenes tan felállítását, hogy a Tisza-kormány, ha kabinetkérdést hangoztat, annak eldöntését nem a képviselőházban keresi, hanem a törvényhozás »többi tényezőiben.« Egy szóval csak addig respektálja a képviselőház többségét, míg ez a kormánynak engedelmeskedik. Ez a kormány és ez a többség : kölcsönösen méltók egymáshoz. Budapest, febr. 22. A Ferry-kormány tegnap végre megalakult. Tagjai következők : Ferry elnökség és közoktatás, Challemer-Lacour külügy, Waldeck-Rousseau belügy, Martin-Feuillée igazságügy, Tirard pénzügy, Rajnau közmunkaügy, Thibaudin hadügy, Charles Brun tengerészet, Cochéry posta- és távirdaügy, Me 1ine földművelés és Hérisson kereskedelem. A kormányt mindazok elég kedvezően fogadták, kik a hosszú interregnumot megunták. A kabinet tagjai nagyobbára gambettisták s a Gambetta-kormánynak is tagjai voltak, de ma épen nem oly harczias és kihívó programmal lépnek föl, mint annak idején. Az uj kormány először is és pedig haladéktalanul a rendes törvények alapján a herczegek ellen fog föllépni s az aktiv szolgálatban levő herczegeket rendelkezési állapotba helyezi. Egyebekben azonban politikája békülékeny lesz s különösen a szenátussal fog minden összeütközést kerülni. Az alkotmányreviziót az uj kormány végkép kihagyta programmjából, mert tudja, hogy e kérdéssel az országnak és önmagának töméntelen izgatottságot és zavart okozna. Minden jel azt mutatja, hogy az új minisztérium nagy többség ura lesz a törvényhozás mindkét házában s hogy egy kis ügyességgel sokáig az állam élén tarthatja magát. A köztársaság ellenes sajtó, valamint a szélső-radikálisok kinevezését heves támadásokkal fogadják ugyan, de ennek a zajnak kevés hatása van a nagy közönségre, mely rég beleunt az örökös válságokba s megnyugvással fogad minden olyan kormányt, mely a stabilitásra némi kilátást nyújt. A herczegovinai lárai ár történetéhez. A műszaki és közigazgatási bizottság harmadik osztálya Bécsben elkészítette a hivatalos kimutatásokat azon veszteségekről, melyeket az osztrák-magyar csapatok 1882-ben Herczegovinában és Déldalmácziában az ottani lázadás alkalmával szenvedtek. Négy táblázatos kimutatásban vannak föltüntetve a harczokban, továbbá a betegségek folytán szenvedett veszteségek, azután időrendi sorozatban az egyes összeütközésekben szenvedett veszteségek s végül a veszteségek az illető katonák honossága szerint. A kimutatásokból közöljük a következő főbb adatokat : A keleti Herczegovina és Krivosczia fellázadt lakóival vívott harczokban 1882. végéig elesett a hadsereghez tartozók közül 71, megsebesült 255, eltűnt 8. E veszteségeket hatvan nap alatt szenvedték a csapatok; egy nap legnagyobb volt a veszteség február 9-én és 26-án. Február 9-én négy helyen folyt harcz; összesen 81 összeütközés volt olyan, melyben a csapatok veszteséget szenvedtek. A 255 sebesült közül 16 május vége előtt meghalt. A sebesülések csaknem mind lőfegyverrel történtek, három sebesülést kődobálás okozott, egy katonának levágták az orrát. A veszteségből 6 halott és 211 sebesült közkatona vagy őrvezető volt. A legtöbb veszteséget szenvedték a 14., 71., 75. és 77. sorgyalogezred, a 3. és 24. vadászzászlóalj s a 9. sorgyalogezred azon osztályai, melyek a harczban részt vettek. Volt összesen 1881. név havában 2, 1882. januárban 14, februárban 30, márcziusban 16, áprilisban 12 és májusban 9 összeütközés. A lázadók ellen működött összesen 24 sorgyalogezred, 14 vadászzászlóalj, vagyis összesen 86 zászlóalj, továbbá 4 huszárezred egyes részei s a megfelelő tüzérség, műszaki stb. más csapat. Betegség folytán 1882. jan.—május havában meghalt 9 főtiszt, 47 alantas tiszt, 418 katona, 1 törzshadbíró s 1 tüzér, összesen 476 ember. Hastífuszban meghalt 190 ember. A hadsereg összes múlt évi vesztesége tehát 547 ember halottakban, 6 eltűntekben és 255 sebesültekben. Minthogy ez utóbbiak közül is meghalt vagy szolgálatképtelen lett 102 ember, az összes veszteség 655 ember, vagyis a 76.000 főnyi állomány egy százaléka. Egy mozgalmas ülés. Néhány nappal ezelőtt említettük, hogy az osztrák képviselőház vasúti bizottságában Pino miniszter desavouálta ottani képviselőjét, ki nem ellenezte a bizottság azon határozatát, hogy a cseh-morva transzverzál vasút építésénél a fővállalkozói rendszer ki legyen zárva. Pino báró nyilatkozatát nagy izgatottság követte, minek folytán az ülést be kellett rekeszteni. Tegnap a bizottság ismét ülést tartott s az ügy heves vitákra adott alkalmat. Rieger képv. hozta azt szóba. Kiemelte, hogy a múltkor rokonszenvesen fogadta Herbst azon indítványát, hogy az uj vasút kiépítése ne fővállalkozóra bizassék. De már akkor is kifejezte két rendbeli aggodalmát. Az egyik az, váljon czélszerű-e az indítványt a törvénybe fölvenni, a másik az, váljon az indítvány nem vág-e a végrehajtó hatalom jogkörébe. Ha a kormány elfogadná Herbst indítványát, most szónok ismét magáévá tenné azt, s főleg mivel a kis részletekben való építés Csehországban igen czélszerű lenne. De mivel a kormány ellenzi Herbst indítványát, szónok is fentartja magának a jogot, hogy a házban ellene szólhasson és szavazhasson s azt hiszi, hogy ezért nem kellene szégyellenie magát. Egyébiránt a jegyzőkönyvben is hiba van, mert azt mondja, hogy a bizottság egyhangúlag fogadta el Herbst indítványát, pedig szónok esküvel erősítheti meg, hogy a mellette ülő Hladik biz. tag az indítvány ellen szavazott.(Nagy mozgás a baloldalon.) Gödel báró elnök: Érvényre kell emelnem az igazságot s konstatálnom kell, hogy Herbst indítványa egyhangúlag fogadtatott el. (Mozgás.) A jegyzőkönyv azt mondja s a bizottság a jegyzőkönyvet már észrevétel nélkül hitelesítette. Hladik előadó: Én kétszer beszéltem a Herbst indítványa ellen s a legünnepélyesebben tiltakozom az ellen, hogy rá szavaztam volna. Reschauer képv.: A bizottság kifogás nélkül vette tudomásul az elnök azon kijelentését, hogy Herbst indítványa egyhangúlag elfogadtatott. Hladik képviselőtársammal szemben kijelentem, hogy magam láttam, midőn Herbst indítványa mellett fölállott. (Mozgás.) Egy helytelenséget azonban tartalmaz a múlt ülés jegyzőkönyve. Csakhogy az nem a jegyző terhére esik. Helytelen ugyanis, hogy a kormányképviselő, mint a kereskedelmi miniszter a múlt ülésben mondó, Herbst indítványának elfogadását kifogásolta volna. Hivatkozom a bizottság tagjaira, nyilatkozzanak pártállásra való tekintet nélkül arról, váljon a nyilatkozat, melyet Wittek udv. tanácsos a kormány nevében tett, csak egyetlen bizottsági tagra is azt a benyomást tette volna, mintha a kormány Herbst indítványa ellen akarna állást foglalni. Hladik előadó tiltakozik azon föltevés ellen, mintha most ő azért nyilatkoznék Herbst indítványa ellen, mert a kormány is ellenzi. Tomasczuk képv. Riegerrel szemben fölemlíti, hogy az ember optima fide is tehet hamis esküt. Figyelmezteti Riegert, hogy minden bizottsági tagnak azon nézetben kellett lennie, hogy Herbst indítványa egyhangúlag fogadtatott el. Erre a bizottság 20 szóval 12 ellen Hladikot választotta előadóvá; kisebbségi előadónak Tilscher lön bejelentve. Hladik kijelenti, hogy az előadói tisztet csak úgy vállalhatja el, ha a házban a 8. czikkely (Herbst-indítvány) ellen szólalhat föl. Gödel elnök : Ez a házszabályok ellen lenne. Az előadó köteles képviselni a bizottság határozatait. Egy hang: A 8. czikkely csak többségi határozat. (Ellenmondás balról.) Tomasczuk még egyszer konstatálja, hogy az illető czikkely a bizottság határozata. Hladik legalább azt kéri, hogy jelentését a bizottság elé terjeszthesse határozathozatal végett. Ez elfogadtatott. A czár-koronázás alkalmával kibocsátandó ukázok tárgyában írják Sz. Pétervárról a »Nat. Zg«-nak: Azon hir ellenében, mintha a czárné férje miatti aggódása következtében politikai engedményeket sürgetne, állíthatom, hogy a cár neje egy idő óta a lehető legkevesebb részt vesz az államügyekben s ma már korántsem oly tényező, mint a danzigi találkozás alkalmával volt. Régebben többször beszéltek a dán udvarnak alkotmányos szellemben való befolyásáról, de ma már e hírek is elnémultak. Annyi azonban áll, hogy itteni kereskedelmi körökben aggályok merültek fel azon esetre, ha a cár minden engedmény nélkül fog szemközt állani a még mindig veszélyesnek tartott nihilizmussal, s Vladimir nagyherczeg állítólag figyelmeztette is a czárt e körülményre. E hó 19-én tanácskozás volt a czárnál a koronázás alkalmával eszközlendő megkegyelmezések tárgyában. Csakis közönséges s kisebb politikai bűntettesek megkegyelmezéséről van szó s a sajtónak valamivel szabadabb mozgásáról, amely ellen egyébiránt még mindig határozottan küzd Tolstoi gróf. Alkotmány engedélyezésére senki sem gondol. Az ír gyilkosok. •— febr. 22. A dublini fenyitő biróság előtt állanak azok, akik a Főnix-parkban Cavendish lordot és Burke másodállamtitkárt meggyilkolták. A borzalmas eset emléke ma is élénk. A sebek nyitva voltak, de nem tudtak beszélni. A gyilkosság nyoma egy nagy vértócsa volt, de a gyilkosok nyom nélkül tűntek el. Mindenki tudta, hogy politikai gyilkosság történt, de ezt senki be nem számította enyhítő körülményül. Mert akik úgy gyilkoltak, mint azt a park füvén heverő holttestek mutatták, azok nem lehettek emberek, hanem vadállatok. Egész világ megrendült a gyilkosság hírére, sőt megrendült egy időre a Gladstonekabinet is. A fölháborodás egy szívvel, egy szájjal óhajtotta a gyilkosok kézrekerítését, de hogy ez sikerülhessen az angol rendőrségnek, nem merte remélni. S most ime mégis el vannak fogva egytől-egyig. S az előzmények után nemcsak Angliának, hanem az egész világnak az erkölcsi elégtétel örömével kellene a bűnösök sápadozó arczába tekinteni , és nem ez történik. Mindenki bizonyos benne, hogy ők a gyilkosok; s ép oly bizonyos abban is, hogy szégyen halált fognak halni, de a büntető igazság menete mégsem kibékítő. Van egy disszonanczia, mely sértőleg vegyül a nemezig konczertjébe. Mert a gyilkosok mellett ott áll az áruló. És az áruló maga is a gyilkosok — Február 23. — A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. „Hölgyek öröme.“ — Regény. —40 Írta: Zola ÄE2 rxi i 1. Fordította: Tarnay Pál. VII. — Mégis, merte Denise szelíden mondani, anélkül, hogy tűjéről felpillantott volna, ha önnek tisztességes összeget ajánlanának, okosabb lenne azt elfogadni. Erre aztán vad fejessége kitért: — Soha!.. . Ha fejemet a bárd alá teszik is, mindig az mondom : nem ! lánczhordtát!... Bérletem még tíz évig tart, a házat tíz év előtt nem kaphatják meg, ha annak négy üres fala közt éhen kell is megdögölnöm .. . Már két ízben voltak itt, hogy behálózzanak. Tizenkétezer frankot ígértek üzletemért és a bérleti hátralevő időre járó bérösszeget, tizennyolcz ezer frankot, összesen harminczezeret... Ötvenért se adom! Markomban vannak, látni akarom, hogy nyalják előttem a földet! — Harminczezer frank szép összeg, mondá Denise. Másutt nyithatna üzletet. .. Hátha megveszik a házat ? Bourras, aki szelindeke fejével elkészült, egy perczig gondolatokba mélyedt, és az örök-atya-isten arczához hasonló hófehérségű arczán révedező gyermekes mosolygás közt így felelt: — Megveszik ? nem kell tőle félni!... Már a múlt évben beszéltek róla, nyolczvanezer frankot ígértek érte, kétszer annyit, mint ma ér. De a ház tulajdonosa, egykori gyümölcskereskedő, aki olyan tolvaj, mint ők, meg akarta őket zsarolni. Aztán meg nem is bíznak bennem, igen jól tudják, hogy akkor még kevésbé engedek. Nem! nem ! itt vagyok, itt maradok! A császár, valamennyi ágyújával, nem képes engem innen kikergetni. Denise nem mert többé szólani. Folyvást öltögette tűjét, az aggastyán pedig még egyes, szakadozott mondatokat dörmögött, késével pedig egyetegyet vágott a fán; a dolog még csak alig kezdődött meg, majd később fognak az emberek rendkívüli dolgokat látni; neki olyan eszméi vannak, melyek az ő esernyő-comptoirjukat elsöprik a föld színéről; és megátalkodottságából ki lehete hallani az egyéni gyáros fellázadását a bazári, közönséges áruczikkekkel való elárasztatás ellen. Pépének ezalatt sikerült Bourras térdeire felkapaszkodni. Türelmetlen kezecskéit a szelindekfő után nyújtogatta. — Add... bácsi. — Mindjárt, piczikém, felelt az aggastyán egyszerre szelidre változott hangon. Látod, még nincs szeme, még szemeket kell neki csinálni... És mindig a fadarabbal babrálgatva., Denisebet folytatá: — Hallod őket ? ... hogy zúgnak itt mellettünk becsületemre, az haragít legjobban, hogy itt vannak a hátamon, azzal az átkozott lokomotiv-féle zenéjükkel! Kis asztala reszket tőle, mondá. Egész boltja szenved miatta, egész délutánokat töltött egyetlen egy vásárló nélkül, a tömeg dulakodásának zajában, mely a »Hölgyek örömében« törte magát. Egész estig, örökösen, mindig ezen rágódott. Azoknak ott megint egy jó napjuk volt, a falak mögött vihánczottak, a selyemosztály bizonyára tízezer frankot vett be , vagy felsültek a számítással, oda a jó kedv, a macska elvitte a bevételt. És a legkisebb zaj, a leggyöngédebb suttogás neki véghetetlen hosszú kommentárokra szolgáltatott tárgyat. — Aha! valaki elcsúszott. Hej ! bárcsak valamennyi kitörné a nyakát!... Hallja, kedvesem, most meg azok a hölgyek czivakodnak. Csak rajta! csak rajta! ... Hallja, hogy hullanak a csomagok a pinczébe ? No, ez már utálatos! Döntsenek nem kelle ezeket a magyarázatokat vita tárgyává tenni, mert keserűen emlékezett vissza arra a méltatlan módra, mellyel őt elbocsátották. Neki talán már századszor is el kelle az öregnek beszélnie, hogyan jutott a ruhaosztályba, mit szenvedett eleinte, beszélnie kelle az egészségtelen kis szobákról, a rossz táplálékról, az elárusítók egymás közti folytonos harczáról, és mindketten reggeltől estig mindig csak a raktárról beszéltek, még a levegő is, melyet beszívtak, onnan való volt. — Add... bácsi, ismétlő sürgetőleg Pépé, még mindig kinyújtva tartván kezecskéit. A szelindek fő elkészült, Bourras hol oda tartotta neki, hol elvonta előle, gyermekies örömmel. — Vigyázz, mert megharap... Ne, mulass vele, csak ne törd el, ha lehet. Aztán rögeszméje által újra megragadtatván, öklét a fal felé rázta. — Hasztalan toporzékoltok, hogy ledőljön a ház. .. Nem lesz a tiétek, ha az egész városnegyedet megkaparitjátok is! Denisenek most mindennap volt kenyere. Ezért élénk hálával viseltetett az öreg esernyő-kereskedő iránt, kinek jó szivét az erőszakoskodó különcségek alatt is kiérezte. Legélénkebb óhajtása most az volt, hogy másutt találjon munkát magának, mert látta, hogy az öreg hogy keres össze mesterséges módon mindenféle aprólékos dolgot számára, ő megértette, hogy az öregnek munkásnőre semmi szüksége sincs, akkor, midőn üzlete így pang, és hogy tisztán csak irgalomból tartja. Fél év telt így el, a téli holt idény állott be. Denise kétségbeesett, hogy márczius előtt helyet találhasson, midőn egy januári estén Deloche, aki egy kapu alatt leselkedett rá, tanácsot adott neki. Miért nem jelentkezik Robineaunál, ahol talán kellene az ember ? Robineaunál, ahol talán kellene az ember ? Robineau szeptemberben elhatározta, hogy Vingard üzletét megveszi, pedig remegett, hogy hátha felesége hatvanezer frankját koczkára teszi? A selyem-különlegességekért negyvenezer frankot fizetett, a többi húszezerrel nekiment az üzletnek. Ez kevés volt, de Gaujean állott mögötte, aki őt hosszú lejáratú hitelek által támogatandja. Mióta a »Hölgyek örömé«-vel meghasonlott, Gaujean mindenütt versenyt akart kelteni az óriás ellen, és lehetségesnek tartotta a győzelmet, ha a szomszédságában több különlegességi árudát alapítanának, hol a vevők az áruknak igen változatos választékát találhatnák. Csupán a lyoni nagy selyemgyárosok, mint Dumonteil, állhattak rá a nagy raktárak követelményeire; nekik elég volt, ha azokkal foglalkozást adathattak gyáraiknak, a nyereséget azon áron keresvén, melyet kevésbbé fontos kereskedőházaknak szolgáltattak. De Gaujean nem volt ám úgy megteremve, mint Dumonteil. Sokáig egyszerű bizományos lévén, saját üzlettel csak öt-hat év óta birt és még most is igen sok máson munkást foglalkoztatott, akiknek ő szolgáltatta az anyagot, és akiket méter számra fizetett. Maga ez a rendszer volt az oka, hogy Dumonteial a »Hölgyek öröme« számára szükséges szállításoknál nem versenyezhetett. Ezért haragudott rá. Robineauban döntő csata eszközét látta, melyet a divatáru-bazárok ellen fog vívni, amelyeket azzal vádolt, hogy tönkre teszik a franczia gyáripart. Midőn Denise jelentkezett, Robineau asszonyt egyedül találta. Egy közmunkabeli felügyelő leánya lévén, a kereskedelmi dolgokhoz egyátalában semmit sem értett és még most is oly kedvesen ügyetlen volt, mint egy a chartresi zárdában nevelt növendékleány. Nagyon barna, igen csinos volt, és bírt valami igen kellemes vidámsággal, mely őt nagy kecsesel ruházta fel. Különben imádta férjét és csak ez a szerelem volt egész élete. Midőn Denise ott hagyta névjegyét, Robineau hazajött és rögtön felfogadta, miután elárusítónőinek egyike éppen tegnap hagyta el, hogy a »Hölgyek örömébe« lépjen be. — Egy jó leányt nem hagynak nekünk, mondá. Különben kegyed tekintetében nyugodt lehetek, mert ön is úgy van, mint én, nem igen szeretheti őket... Jöjjön holnap. Este Denise zavarba jött a végett, hogy mint mondja meg Bourras-nak, hogy holnap elhagyja. Bourras csakugyan hálátlannak mondta, meg is haragudott rá, mikor aztán a leányka kényes szemekkel elkezdte magát védelmezni és értésére adni, hogy őt irgalmassági cselekedetével nem csalta meg, akkor meg ő érzékenyült el, hazugnak nevezte, azt rebegte, hogy ő nála sok a munka, hogy éppen akkor hagyja el, midőn egy általa kitalált esernyőt akart a világnak bemutatni. — És mi lesz Pépével ? kérdé: Ez a gyermek okozott Denisenek legtöbb gondot. Nem merte Gras asszonyhoz visszaadni, de szobájában se hagyhatta egyedül, reggeltől estig bezárva. — Jól van, én megtartom magamnál, mondá az aggastyán. A piczike boltomban igen jól érzi magát. . .Majd együtt főzünk. És a midőn Denise nem akart beleegyezni, attól tartván, hogy zsenirozza, felkiáltott: —! Lánczhordtát! bizony talán nem bízik bennem .. . Én nem eszem meg, ne féljen! Denise Robineaunál boldogabbnak érzé magát. Keveset fizetett neki, csak hatvan frankot havonkint és tartást kapott tőle, de az eladásban nem részeltette, a régi kereskedőházak szokása szerint. De nagyon jól bántak vele, főleg Robineau asszony, aki comptoirjában mindig mosolygott. Robineau, idegességében és sok bajában, néha indulatos volt. Egy hó elmúltával Denise a család tagja lett, valamint a másik elárusítónő is, egy kis mellbeteg és hallgatag asszonyka. Előttük többé nem zsenirozták magukat, hanem az üzletről is beszélgettek, este, vacsoránál, a bolt hátulsó szobájában, mely egy igen világos udvarra nyílt. És itt határozták el egy nap, hogy megkezdik a barczot a »Hölgyek öröme« ellen. Gaujean ebédre jött hozzájuk. A sült óta, mely polgáriasan ürüczombből állott, lyonias kiejtésével a dologról kezde beszélni. — Ez lehetetlen lesz, mondá. Azok oda mennek Dumonteil-hez, nemde? valami dessin-nek tulajdonjogát maguknak megtartják, egyszerre háromszáz egész darabot visznek el, méterenként ötven centime árleengedést követelve, és miután készpénzzel fizetnek, az escompte-on még tizennyolcz száztólit nyernek .. . Dumonteil gyakran húsz centime-ot se nyer. Csak azért dolgozik, hogy szövőszékeit foglalkoztassa, mert az a szövőszék, amelyik szünetel, az a szövőszék meghalt.... Hogyan képzeli ön, hogy mi, sokkal szerényebb eszközeinkkel, és főleg megrendelésre dolgozó takácsainkkal, kiállhassuk a küzdelmet ? Robineau, elgondolkozva, még enni is elfelejtett. — Háromszáz darab, mormogó. Én reszketek, ha tizenkettőt veszek, és kilenczven napi fizetésre... Ők egy, két frankkal olcsóbb árt hirdethetnek, mint mi. Kiszámítottam, hogy az ő katalógusukba foglalt áruczikkek legalább tizenöt perczenttel olcsóbbak, ha azokat a mi árainkkal összehasonlítjuk.... Ez öli meg a kiskereskedést. Olyan órája volt, midőn bátorságát teljesen elvesztő. Neje nyugtalan lett miatta és gyöngéd tekintettel nézett rá. Ő nem gondolt az üzletekkel, feje fájt a számoktól, egyátalában nem értvén, hogy hogyan törhetik magukat így az emberek, midőn nevetni és egymást szeretni oly könnyű dolog. Azonban neki elég volt, hogy férje győzni akart, ő is szenvedélyeskedett, akár ott a comptokon halt volna meg vele. — De hát, miért nem ért egyet valamennyi gyáros ? kérdé Robineau indulatosan. Ők csinálnák nekik a törvényeket, ahelyett, hogy most ők vetik ezek törvényeinek alá magukat. (Folyt köv.) Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.