Pesti Napló, 1883. március (34. évfolyam, 59-88. szám)
1883-03-01 / 59. szám
59. szám. Budapest, 1883. csütörtök, márczius 1.34. évi folyam. Szerkesztési Iroda, Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések az IPesti Napló* kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ-TM eIV Márcz. 1-jével új előfizetést nyitunk lapunkra. A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reggel s ünnepnap után reggel rendkívüli számokat ad ki. Előfizetési árak: (Reggeli s esti lap s hétfői rendkívüli lap.) Fél évre.................................12 frt Évnegyedre...........................6» Egy hónapra...........................2 » Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, a felülfizetés havonkint 35 kr, évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalába (Barátok tere Athenaeum-épület) intézendők. A Pesti Napló szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, február 28. Sok komikuma volt a mai ülésnek, mely végződött a kormány győzelmével, olyképen azonban, hogy e győzelem jobban beillett a kormány vereségének. Mert elfogadtatott ugyan tárgyalásra a kormány által benyújtott törvényjavaslat, de ez által aligha az történt, amit a kormány óhajtott volna. A többséget, mely nem engedte, hogy a törvényjavaslat levétessék a napirendről, nem a kormánypárt szolgáltatta, hanem az ellenzék. S a kisebbséget, mely már a tárgyalás előtt meg akarta buktatni a javaslatot, nem az ellenzék szolgáltatta, hanem a kormánypárt. S ebben rejlik a legfőbb komikum. S ezt minden oldalról szerencsésen fokozták a kormány tagjainak és a kormánypárt szónokainak manőverei. A kúria bíráskodásáról volt szó. Az 1874. évi választási törvény a választóképesség meghatározásánál legfőbb fórumnak a kúriát rendeli. Ezzel mintegy logikai összefüggésben áll, hogy a választások vitás kérdéseiben is a kúria legyen az illetékes fórum. A parlament szuverénítása, semmit sem csorbul ez által. Mert a parliament sem szuverén addig , míg a verifikáczión túl nem esett. S a verifikáczió semmi egyéb, mint felelet arra a kérdésre, hogy várjon az egyes választások bírnak-e a törvényes kellékekkel? És e kérdésben, ha — mint eddig történt — maga a parliament dönt is, az sem járhat el másként, mint a létező törvények alapján. S miután nem parliamenti hatalomnak, hanem a létező törvényeknek alkalmazásáról van szó, a parliamentszuverenitásakép úgy nem nyer, ha e kérdéseket a parliament dönti el, mint nem csorbul, ha azokat a Kúria intézi. Hanem igenis nyerhetnek vagy csorbulhatnak ezáltal a parliament egyes pártjainak érdekei, melyek azonban a parliamenti szuverenitással össze nem zavarhatók. Sőt óhajtandó, hogy nyerjenek azok a parliamenti érdekek, melyek a hatalmi viszonyoknál fogva semmi jogvédelemben nem részesülnek, s csorbuljanak azok az érdekek, melyek a parlamenti hatalmi viszonyokat rendszerint önző czélokra aknázzák ki, így áll a kérdés. És ennek a kérdésnek eszmekörébe tartozott a mai törvényjavaslat: a kúriai bíráskodásról. Magánál az elvnél fogva, melyen e javaslat alapszik, szinte képtelenségnek látszott, hogy a Tisza-kormány, melynek egész politikája ellenkezik e javaslat alapeszméjével, benyújtsa ezt a képviselőháznak. De amily képtelenségnek tűnik vala ez föl, és oly természetes jelenség, hogy a többség legnagyobb idegességgel fogadja, s már a tárgyalás előtt buktatni akarja. Ezzel aztán, — amint ez megtörtént, — az előbbi, képtelenségnek látszó valami is természetes megoldást nyert. Mert hisz, ha a kormány komolyan azt akarja, hogy a javaslatból törvény legyen, akkor azt a többség nem meri ellenezni. Mihelyt pedig a többség ellenezni meri, rögtön tudvalevő, hogy a kormány csak szemfényvesztésül terjeszté be a javaslatot, s maga is annak bukását óhajtja. A kortespolitika vizi szörnyetegének Andromédát dob áldozatul. Ez világos, mint a nap. Már most, ily körülmények közt, azoknak, akik komolyan vették a kormány javaslatába letett elveket, más feladatuk nem lehetett, mint leálcrázni a kormány kétszínűségét, s kényszeríteni, hogy ha már benyújtotta a javaslatot, legalább tárgyaltassék. Mert a tárgyalás alatt sok helyes eszme és alkotmányos elv jöhet diskusszióba, s a többség a kormánynyal együtt sokkal kényesebb helyzetbe jut, ha e javaslatot a tárgyalás után akarja elejteni, mint azzal, barár a tárgyalás előtt megbuktatta azt. Érezte ezt maga a többség is, és azért gondolta ki azt, hogy egy egyszerű indítványnyal, mely a napirendről való letételt javasolja, s mely tehát kizárja, sőt lehetetlenné teszi az érdemleges diskussziót, túlesik mindenen. Ezt az indítványt meg is tette Éles Henrik, bár szerencsétlenül. Mert azInttV is kénytelen volt beleszólni, az ellenzék pedig gyakran kacagott. Éles indítványa ellen először is a függetlenségi párt rohant a síkra. Győry Elek ügyesen kényszerítette nyilatkozatra az igazságügyminisztert. Pauer nem térhetett ki, de nyilatkozatában csak a törvényjavaslat történetét mondta el, s a kormány intencióiból mindössze csak annyit árult el, hogy a kormány csak azért terjeszti be a javaslatot, mert arra a választási törvény kötelezi, egyebekben pedig senkinek sem akar vele prejudikálni. Tessék elvetni vagy elfogadni. S mikor miniszter így beszél, már akkor a többség fel van hatalmazva az elvetésre. Ennél az esetnél pedig nemcsak felhatalmazva, hanem mintegy provokálva is. Mert hisz a többségnek számos tagja nem ülne a képviselőházban, ha a verifikációk vitás kérdéseiben már eddig is a Kúria döntött volna. Alig van a többség tagjai közt 50, kinek választása ellen jogos peticziót ne lehetett volna beadni. De az emberek nem peticzionáltak. Mert úgyis minek? A kauezió egy része füstbe megy s a választás mégis igazoltatik. Mert a kormánypárt ítél fölötte. A függetlenségi párt támadásai ellen Hegedűs Sándor vette védelmébe a kormánypártot s azt az elméletet állitotta föl, hogy a verifikáczió a parlament belügye. Úgy beszélt, hogy mindenki azt hitte, Éles Henrik javaslatát védi. Most aztán felállt gróf Apponyi Albert s egyenesen rámutatott a helyzet komikumára, s oly találóan érvelt, hogy a zajló többség lassan kint elcsendesült, s belátta, hogy az mégsem járna, ha minden érdemleges tárgyalás nélkül egyszerűen csak elvetnék a törvényjavaslatot. A hangulatnak e rögtöni megfordulását észrevette Tisza Kálmán miniszterelnök úr, s felállt, hogy szóljon. Mindenki nagy érdekkel várta nyilatkozatát, de a miniszterelnök úr sem mondott többet, mint az igazságügyminiszter. Vagy igen! — Egyedüli érve az általa benyújtott javaslat mellett az volt, hogy ha a Kúria ítélne a választások felett, akkor a népámítók izgatásait és hazugságait is üldözni lehetne majd, ami pedig így nem történhetik meg. S ez az érv magyarán annyit tett: mit lelkesedtek oly nagyon e javaslatért, ti ellenzékiek? — hisz ennek ti is megadhatjátok az árát! A miniszterelnök úrnak e szíves figyelmeztetésére Szilágyi Dezső sietett megfelelni. S míg egyrészről teljesen leleplezte az őszinteség hiányát, mely e kérdésben a kormány és többség eljárását kiséri, más részről hangsúlyozta, hogy a hivatalos hatalommal való visszaélések sokkal inkább megkívánják a kúriai bíráskodást, mint az ellenzéki izgatások. Ezek voltak a vita főmomentumai, s ezeknek hatása alatt történt meg a név szerinti szavazás, mely Éles Henrik indítványát elvetette. De hogy ez által a törvényjavaslat sorsa el volna döntve, azt senki sem állíthatja. Az eredmény mindössze is az, hogy a kormány által elélyezett helyzet Komistunaban s a többség kedélyes kétszínűségében még több napon lesz alkalmunk gyönyörködni. Budapest, febr. 28. A római bomba-merénylet. A bomba-merénylet, mely tegnap este az olasz főváros három különböző helyén egyszerre történt, úgy látszik, utánzása akart lenni az orosz nihilisták által a pétervári téli palota ellen intézett nagy attentátumnak. Az olasz bombahősök azonban nem juthattak be magukba az épületekbe ; az osztrák-magyar nagykövetségi palotának előcsarnokában s két szabad téren helyezték el gyilkos eszközeiket. A robbanás nem csekély zavart és ijedelmet keltett a békésen sétáló közönségben. Egyéb baj nem történt. Az ügy aligha is fog más bajt okozni, mint egy kis dolgot az olasz rendőrségnek s a római bíróságoknak. Hivatalosan ezzel el lesz intézve minden. De nem hivatalosan, mint tünet, mint az olasz nép hangulatának újabb jele figyelmet érdemel az. A trieszti és trienti menekültek újabb csinyjével állunk szemben, mely azonban nem sikerülhetne vagy legalább nem ismétlődhetnék oly gyakran,ha az olasz közvélemény rokonszenve nem támogatná a rendezőket. Egész erejével támogatja, amint az Oberbank-ünnepélyeknél is láttuk, hol nemcsak a csőcselék tüntetett, hanem az intelligens osztályok szerepeltek, sőt azon alsóbb hivatalnoki körök is, melyek ezt állásuk kompromittálása nélkül tehették. Az olasz nép ma épen úgy a hazafiság vértanúinak tekinti a triesztieket, mint egykor a lombard-velenczei menekülteket. Ötven éven át megszokta, hogy Ausztria üldözi a hazafias és szabadelvű eszmék minden barátját s ma már azt hiszi mindenkiről, akit Ausztria üldöz, hogy a nemzeti ügy mártírja. Ez a hit szaporítja minden újabb merénylet daczára az irredentista mozgalmak híveit, ez okozza, hogy ma a mozgalommal mint komoly politikai tényezővel kell számolnunk. Az olasz nép valódi érzései nyilatkoznak benne.Ez érzések ma sem egészen maradnak visszahatás nélkül az olasz kormánypolitikára. Az olasz nép nem barátunk, az olasz állammal csak elvagyunk valahogy, ámbár ez a viszony is meglehetősen hideg. Igaz ugyan, hogy a kormány egész erejével igyekszik a tüntetések rendezőit megfenyíteni s ezt ma kevesebb képmutatással és több komolysággal teszi, mint annak idején a piemonti minisztériumok tették. De magát a társadalmi és politikai ellentéteket mindez legföljebb csak eltakarja, de ki nem egyenlíti. A merénylőket el nem ijeszti a büntetés ; a foglyok és elítéltek helyére mások lépnek s folytatják a bujtogatás művét, mert tudják, hogy eszméik visszhangot keltenek a nemzet szivében. És a közvélemény e hangulata, az erős áramlat, mely a társadalomban nyilatkozik, válságos pillanatban könnyen magával sodorhatja a hivatalos Olaszországot is. Képzelhető-e, hogy az a hadsereg, mely ilyen társadalomból ujoncrozza magát, egy nagy katasztrófában a mi oldalunkon harczoljon ? Az irredentista mozgalom közvetve máris visszahat diplomácziai viszonyainkra Olaszországgal; mint sötét árnyék áll a két ország közt s lehetetlenné teszi a benső, szívélyes érintkezést. Ha pedig majdan Ausztria-Magyarország komoly veszélyek közé jut, az olasz társadalom mélyében működő érzések százszoros erővel fognak nyilatkozni, s alig képzelhető olasz kormány, mely hatásuknak ellenállhatna. A sokat emlegetett olasz szövetségi az idő ^ - AH-i ~ ^ len ollat, melynek valósulására számítani nem szabad. Az alkotmányos Ausztria-Magyarország még nem tudta eloszlatni az előítéletet és gyűlöletet, mely fél évszázad alatt az olaszokban a zsarnoki Ausztria ellen keletkezett. Ezt bizonyítják a régibb és legújabb olasz tüntetések és merényletek. Az osztrák-magyar vámkonferenczia tárgyalásai a szeszadó ügyében meghiúsultak. A Nemzet szerint az osztrákok a szeszkiviteli prémiumot szigorúan 10°/0- ban kívánják megállapíttatni, ami a mostani prémiumot egyharmadra, sőt némely esetben egy tizedre redukálná, amit a magyar kormány képviselői el nem fogadtak. A közlemény így nem egészen érthető. Bizonyosan azt érti a Nemzet, mit az osztrák enquete ajánlott, hogy a terményadó alkalmazásánál a termelt szesz csak 75 fokkal vétessék adó alá s a kivitelnél a valóságos szesziok szerint téríttessék meg az adó, hozzáadva még 10°/0-os prémiumot. Azonban a bécsi kereskedelmi minisztérium meghitt közlönye ma épen azt jelenti, hogy az osztrák enquete javaslatának ezen második részét, t. i. a 10°/0-os bonifikácziót a kormány nem fogadja el. Egy dolog különben bizonyos és ez az, hogy az osztrák kormány a magyar részről ajánlott adóvisszatérítési módot, amely a terményadó mellett egyedül megadja a lehetőséget szeszexportunk fentartására, el nem fogadta. Ebből, nézetünk szerint, az következik, hogy a terményadót nem lehet alkalmazni, s miután egyetértés a két kormány közt el nem érhető, álljon a magyar pénzügyminiszter az önálló fogyasztási adópolitika terére s ha ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar kincstár a pálinkából még húzhat néhány milliót, akkor alkalmazza az általányrendszer fentartása mellett a szeszadóra azt a módot, melyet a cukor- és a söradóra nézve önállóan megállapítottunk. Ne engedje magát a pénzügyminiszter az osztrák kormány által oly lépésre szoríttatni, mely a magyar szeszexportnak és ezzel a hazai mezőgazdaságnak csak kárára lehet, hanem tegye a magyar fogyasztási adót, amennyire csak lehet, függetlenné Ausztriától. A kamatozó állampénztári jegyek kamatja holnaptól fogva 5 helyett 41/2 százalékkal van megállapítva. A forgalomban levő 5°/0-osok megtartják a kamatlábat a lejáratig, és csak az újonnan kibocsátandók fognak 41/a°/0-kal járni. Egyelőre azonban nem fognak kamatozó pénztári jegyek kibocsáttatni s a közelebb lejárókért nem adatnak kisebb kamatú új jegyek, hanem készpénzzel fognak beváltatni. Ez a művelet összefüggésben áll a költségvetési törvényben foglalt azon rendelkezéssel, hogy 4 millió forintnyi pénztári jegy a forgalomból kivonassák. Mai nap a forgalom kerek számban 19.300.000 frt volt. Az országgyűlési függetlenségi párt mai napon tartott értekezletén a kúriai bíráskodásról szóló törvény részletei tárgyaltattak s az igazságügyi bizottság által benyújtott szövegezésben fogadtattak el. Felvettetett azután a kérdés, hogy ha az eredeti miniszteri szövegezés állíttatnék vissza, miután az nem felel meg a kivánalmaknak, a párt mily álláspontot foglaljon el a harmadszori megszavazásnál ? E tekintetben majd adandó alkalommal külön határrozat fog hozatni. Erre az értekezlet véget ért. D képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. ülésében folytatta a pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását, míg a zárszámadási bizottság a belügyminiszteri költségvetést tárgyalta. A Kaminszki-ügy megvizsgálására kiküldött osztrák parlamenti bizottság tegnapelőtt ülést tartott. A bizottság tagjai számos kérdést intéztek a kereskedelmi miniszter képviselőjéhez a galicziai transzverzál-pálya építése tárgyában. Végül elhatározta a bizottság, hogy a legközelebbi ülésben ki fogja hallgatni Kaminszkit is. A PESTI NAPLÓ TÁIUMJA. 1 — Márczius 1. — Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Tanulmányok: Báró Nyáry Jenő :Az aggteleki barlang mint őskori temető« czimű munkája felett. Kossuth Lajostól. (Lásd a Pesti Napló 55., 56. és 57. reggeli számát.) VIII. A bevándorlás nem népvándorlás. — Kronológia. Hanem azt is kétségbe vonom, hogy annak a czivilizácziónak Európába hatolása népvándorlás, tehát egy emberfajnak más faj által kiszorítását feltételezné. Akik a történelmi időkből a történelem előtti időkre szeretnek következtetni, figyelembe vehetnék, hogy népvándorlások soha sem vittek magukkal czivilizácziót. — Soha! E szó: »népvándorlás«, határozott értelemmel bír. A franczia protestánsok azon ezrei, kik a nantesi ediktum eltörlése folytán Poroszországba menekültek, nem voltak népvándorlás. Tökéletesen ily jellegű volt az indus czivilizácziónak átültetése Hellasba s általa Európába. Amióta Wilson úttörő búvárkodásai nyomán a tudós orientalisták India őstörténelmének rejtelmeiről a fátyolt lelebbentették, megállapított dolognak vehető , hogy az ókori indus áttelepülések azon vallásháborúkra vezethetők vissza, melyekkel a bramánok és buddhisták versengése Indiát századokon át zaklatta, s melyek a kurukhetui kareztéren vívott nagy ütközetben (mahabharata) az előbbiek győzelmével végződtek. E hosszú harczoknak változatos viszontagságai több rendbeli kimenekülést, kibujdosást vontak maguk után, melyeknek utolsójára nézve kronológiai számítást is merényelhetünk, minthogy a Visnu Puranának Wilson által megismertetett adatai szerint amaz eldöntő nagy ütközet (mahabharata) a XV-dik századra esik Krisztus előtt. Indiából tehát nem népvándorlással jött a czivilizáczió Európába. Ami pedig Fönicziát illeti, annak czivilizáló befolyását Európára egyenesen csak is a ma vállalkozó hajós nép kereskedelmi ösztönére lehet s kell visszavezetni S e részben is vannak adataink, melyek némi hozzávetőleges kronológiai számítást engednek. Konstatált tény ugyanis, hogy a fönicziai tengerészek a mostani poláris csillagot (a kis medve csillagzat alfáját) használták iránypontul, ami a csillagászat mathematikai biztossága számítása szerint a keresztény időszámítás előtt 2000 évnél hátrább nem történhetett. Nem is hiszem, hogy az ázsiai czivilizácziónak Európába nyomulását ennél régebbre visszavezetni lehessen. Igaz ugyan, hogy Ázsia távol keletén és Egyiptomban az őskori czivilizáczió a maga írástudásával, csillagászati ismereteivel, építészetével, művészetével régebbre is nyomozható, amennyiben a gizehi piramisokban s Kbina csillagászati évkönyveiben már azon időből is leírunk történelmi értékű adatokat, midőn félgömbünk poláris csillaga még a sárkány csillagzat alfája volt; ez azonban mindössze csak egytől hét századig viheti vissza a kronológiai számítást, mert földünk eszményi tengelye azon csillagra 2700 évnél régebben Kr. előtt nem mutathatott. Aztán Khina és Egyiptom Európa őskori czivilizácziójára befolyást nem gyakorolhatott. Annak teljességgel semmi nyoma sincs, hogy Khina kultúrája Európába hatott volna, ami, tekintve a távolságot, Khina földrajzi fekvését s társadalmi és politikai szervezetét, természetes is, miként is lehetnének ily nyomok a történelem előtti időkből, mikor még a történelmi korban is Európának magának önállólag kellett az iránytűt, betűnyomdászatot s puskaport feltalálnia, ámbár a kliinaiak ezeket már századokkal előbb ismerték. Egyiptomra pedig Európa őskori czivilizácziójának azon része, mely más világrészből szivárgott ide, azért nem vihető vissza, mert tudvalevő dolog, hogy ott a tudományt is kirekesztőleg monopolizáló királyok s papok önző féltékeny politikája a népet minden külkereskedési s hajózási vállalattól és idegenekkel érintkezéstől igen sokáig szigorúan viszszatartotta úgy, hogy Egyiptomot még a szomszéd görögöknek is csak Pszammitikus (26-ik dinasztia) nyitotta meg a VII. században Krisztus előtt. (Ez — úgy gondolom — megállapított történelmi tény, miért is csak mint kósza híreken alapulót, diskréczióval kell vennünk azt, ami a Pszammitikusnál több mint egy századdal régiebbnek tartott Homér Iliásában Egyiptomról s különösen Thébe városáról olvasható, melynek az Iliás szerint oly száz kapuja volt, hogy annak mindegyikén két-kétszáz karózszekér vonulhatott ki, természeten egy széltében, mert egymás után akármennyi elvonulhat egy rendes méretű kapun is. — ez a két-kétszáz szekérszéles száz kapu még a kolosszális Thébéről is sok!) Az említett kényszerű elzárkózásból megmagyarázható, hogy a Földközi tenger partjai az indus bujdosók által polgárosított helleneknek s Föniczia vállalkozó népének jutottak czivilizáló befolyása alá. Ezeknél fogva nem gondolom, hogy azon kultúrát, mely az európai őslakosság közé más világrészből hozatott be, az indus vallásháborúknál s Föniczia virágzásának koránál hátrább lehessen viszszavinni, s hajlandó vagyok hinni, hogy ezen behozatal azon korra esik, melyet az archeológusok a broncz-korba való átmenetnek neveznek. Az ember első feltűnésének kora a kiszámithatlan régiség homályában vész el, de az emberiség őskori kultúrájának menete Európában nem annyira nyomtalan, hogy beszármazásának eredetéről s utjá- ról indokolt nézetre nem juthatnánk, s hipothetikus népvándorlások feltevéséhez kellene folyamodnunk. — Indokoltnak tartom azon nézetemet, hogy a mi kultúra Ázsiából hozatott be az őskorban Európába, az nem Magyarország felé vette útját, nem népvándorlások által hozatott be, s behozatala az indus vallásháborúk s fönicziai hajózás koránál régebbre vissza nem vihető. De mert régebbre vissza nem vihető, annak pedig minden új kutatással szaporodó bizonyítványait leírjuk, hogy Európa őslakossága nemcsak az újkőkorban aránylag immár szervezett társadalmi viszonyokban élt, vallásos fogalmakkal, iparral, kezdetleges művészettel bírt s földmivelést is gyakorolt, de némi kultúrának nyomai még a paleolith-korszakból is napfényre kerültek, melyet pedig a neolithtól, az interglacziális enyhülések által meg-megszaggatott jégár-korszak ki nem számítható századainak hosszú cziklusa választ el: tudományilag merőben indokolatlannak tartom azon elméletet, mely Európa őskorának minden kultúráját keletről történt bevándorlásokra viszi vissza, mintha bizony az európai őslakosság önállólag, függetlenül fejlődött kultúrával is nem bírhatott volna, ép úgy, mint Afrika, Amerika, Ausztrália s az óczeániai szigetek vad népei bírnak, melyek az európai ősleletekhez hasonló czölöpépítésre, kőfegyverek és szerszámok készítésére, némelyek a réznek fegyverré idomítására, sőt a vaskohászat egy sajátságos nemére is önállólag eljutottak.*) Azonban vannak, kik az európai őskornak nemcsak minden kultúráját, hanem még magát őslakosságát is Ázsiából származtatják. E minden tudományos alapot nélkülöző spekuláczió azon misztikus *) Mintegy ötven éve, hogy egy még mindezeknél is meglepőbb bizonyságát lírjuk a vadnépek kulturális feltaláló tehetségének. Bukere, egy dél-afrikai vad négertörzs (vei) tagja, egészen önállólag fonetikus szótagirást (szikadáriumot) talált fel a vei nyelv számára, melyet a néptörzs el is fogadott. Annál nevezetesebb feltalálás, minthogy egész Afrikában nem tudunk néger nyelvet, melynek saját írása lenne. A feltalálás önálló eredetiségét nem lehet kétségbe vonni, minthogy I a szillabárium egyes írásjegyei szótagot fejeznek ki s nem | betűt, mint az európai és legtöbb ázsiai nyelvekben ; nem is | színezetű hiedelemből került ki, hogy az úgynevezett »kelet« volt az emberi nem bölcsője. Világos, hogy e hiedelem fenekén ott gubbaszkodik a Mózes-félének nevezett genezis manója. Nem gondolom, hogy ez oly szövetnek, mely az ember őstörténelmének rejtelmeire megbízható világot vethet. A gondolkozó embernek nem lehet ugyan igazat nem adni Humboldt Sándor ama szavainak, hogy: »die geografischen Forschungen über die sogenannte Wiege des Menschengeschlechtes haben einen rein mythischen Charakter,« de azt gondolom, hogy ha a tudomány mai állásában az emberiség bölcsőjének helyét nem határozhatjuk is meg, okokat hozhatunk fel úgy csillagászati, mint földtani alapon, melyek arra mutatnak, hogy ha monogenizmusi szempontból vizsgálódunk, az a bölcsőhely Ázsia nem lehetett; ha pedig a poligenizmus nézetéből indulunk ki, az ember (fejlődési) teremtésének egyik góczpontja Európa is lehetett, s figyelembe véve a régi történetírók által feljegyzett őskori néphagyományokat is, lehetetlen igazat nem adnunk Gérard (Histoire des races primitives de l’Europe) azon mondatának, hogy »az előrehaladó ethnológia nem térhet ki azon kérdés elől, hogy vájjon az őskori Európát nem lakták-e bennszülöttek a bevándorolt népek előtt ?« Az eszmetársulásnál fogva helyét látnám itt előadni az eszméket, melyeket e kérdések agyamban felkeltenek; de nehogy nagyon is messze elbarangoljak a tárgytól, melynek tanulmányozásával foglalkozom, jobbnak látom azt egy külön függelékre halasztani, s itt báró Nyáry jeles munkájának tanulmányozásában a harradlai leletek régiségének kérdésére térni. (Folyt, köv.) eszmét, mint a khinai írásjegyek, vagy az általános nyelv megállapítására eddig tett kísérletek (melyeknél kiindulási pontul az immár pár ezerre menő szám csillagászati, mathematikai, földirati, füvésztani, mineralógiai, vegytani, mérnöki, bányászati, kereskedelmi jegyek szolgáltak, miket minden mivelt nemzet azonos értelemben használ, s kiki a maga nyelvén olvas), a vei szillabárium nem is amolyan mnemonisztikus képletjegy, minőt az amerikai indusok aláírásul használnak, hanem valóságos fonetikus írás. Eötvös egy gondolata. — febr. 28. Eötvös József b. nagy kulturális alkotásai között helyet foglal a magyar rabbiképző intézet, melynek mai ünnepélyéről esti lapunkban szóltunk. Eötvös, a nagy idealista, a zsidókérdést igen gyakorlatilag kívánta megoldani. A zsidó alap egy részéből felállíttatá a rabbiképző-intézetet, az egyetlen ily intézetet Magyarországon, hogy legyen hely és