Pesti Napló, 1883. március (34. évfolyam, 59-88. szám)

1883-03-11 / 69. szám

városrészből. A tüntetők nem fejtettek ki komo­lyabb ellenállást. Itt-ott verekedtek bottal és ököllel. Fél négy órakor megjelent a lovasrendőrség s kitisz­tította az utczákat. Ugyanakkor 1500 rendőr a rok­kantak palotája körüli tereket és utczákat is kitisztí­totta. A rendszabályok olyan jól voltak megtéve, hogy minden ellenállás lehetetlen volt. Fél ötkor a nyugalom mindenütt helyre volt állítva. A »meeting« előkészületeiről még a következő­ket írhatjuk: A gyülekezés kezdeményezése az asztalos legények köréből indult ki. Mint a párisi munkás lapokban elpanaszolták, a pillanatnyi­lag érezhető munkahiányt az asztaloslegények a kül­földi versenynek és a nagy építkezési vállalatok be­zárásának tulajdonítják. Az asztalos mesterek ellen­ben a­kiket a Temps konzultált a munkaszünetet a többi között a politikai stabilitás hiányá­­n­a­k, s a külföldi versenynek, különösen Svéd- és Norvégország versenyének tulajdonítják, mely orszá­gok faáruikkal elhalmozzák a párisi piaczot. A mee­­tingre szóló felhívás így hangzott: Nagy nyilvános népgyűlés 1883. márcz. 9-én délutáni 2 órakor az »Esplanade des Invalides«-on. Napirend: Felhívása a kormánynak oly közvetlen rend­szabályokra, a­melyek munkát s kenyeret adjanak azoknak, a­kik ezzel nem bírnak. Baj­társak! Tekintettel a nélkülözésre s szükségre, a­me­lyet szenvedünk, tekintettel azok közönyösségére, a­kik bennünket kormányoznak, sokan közülünk e nép­­gyűlést kezdeményezték. Egyikünk se maradjon el e békés összejövetel­től, hogy kimutathassuk jogunkat a létezésre. Ha gazdag köztársaságunk nem adhat többé munkát nekünk, táplálni legalább tartozik gazdag­ságának alkotóját s legszilárdabb fentartóját, a munkást. A bizottság: Lábát, Montant, Gauthier, Cardyllac, Cortellier, asztalos munkások.­ Munkások járták be a műhelyeket s felhívták társaikat, csatlakozzanak hozzájuk. A rendezők azt tanácsolták barátaiknak, hogy a rendőrség felhívá­sára oszoljanak szét. Az Intransigeant e sorokat tette közzé: »A rendőrfőnök s a közbiztonsági osztály igaz­gatója hosszasan tanácskoztak tegnap a belügymi­niszterrel a pénteken tartandó népgyűlés tárgyában. A miniszter kétségkívül meg fogja ragadni az alkal­mat hatósági csíny elkövetésére; épen oly rendőrségi razziát akar rendeztetni, a­minő a múlt évi jan. 6-án, Blanqui halálának évfordulója alkalmával történt. Arra is számít más­felől, hogy interpellálni fogják a kamarában s kétségtelennek tartja, hogy kompakt többség fogja megszavazni a feltétlen bizalmat, melyre állásának megszilárdítása végett szüksége van. Barátaink értesítve vannak, hogy legyenek ré­sen s óvakodjanak a Ferry-kabinet kezére való dol­gozástól.« Különfélék. Napirend, márczius II. Naptár: Vasárnap, márcz. 11. Róm. kath.: G. 5. Fekete vasárnap. Prot.: G. Judica. Görög-orosz: (febr. 27.) B. Zsirbagyó vasárnap. Zsidó : (rendor 2.) — Nap kel 6 óra 21 perez, nyugszik 5 óra 59 perez. — Hold kel 7 óra 11 perez reggel, nyugszik 9 óra 23 perez este. — Merkur a naptávolban. Igazságügy miniszter fogad délelőtt 10—dél­után 2. Horvát miniszter fogad délelőtt 10— délután 2 óráig. Unitárius isteni tisztelet délelőtt 11 óra­kor a Deák-téri ev. gimnázium dísztermében. A Petőfi-társaság havi felolvasó ülése délelőtt 10 órakor az akadémia kistermében. Felolvasók: György Aladár, Kiss József, Szerdahelyi Aladár és Karczag Vilmos. A r­a­n­y­ü­nnepély a II. ker. polgári leányiskolában délelőtt 11 órakor. A budai állami tanítóképezde növendékeinek házi hangversenye délelőtt 11 órakor. A népnevelők budapesti egyesülete pe­dagógiai szakosztályának ülése délelőtt 11 órakor (Kazinczy­­utczai iskola). A szabadságszobor terézvárosi bizottságának alakuló ülése délelőtt 11­­órakor (Király-utcza 52. sz.) ; — az erzsébetvárosi bizottság ülése ugyanakkor (külső dob-utcza 5. sz.) A budapesti tisztviselői társaskör zártkö­rű tánczvigalma (József-körút 46. sz.) A fővárosi szeretetházi egyesület évi ren­des közgyűlése délelőtt 11 órakor a régi városháza tanács­termében. A magyar gazdasszonyok orsz. egyleté­nek évi közgyűlése délelőtt 10­­5 órakor az uj városháza tár­salgó termében. A magyarországi központi F­r­ő­d­e­­­n­ő e­gy­­­e­t évi rendes közgyűlése délután 3 órakor I. gyermekkertjében (Szé­­chenyi-tér 2. sz.) Az első budapesti szegény gyermekke­rt egy­ 1 e­t évi közgyűlése b. Lipthay Béláné lakásán (II. várkert rak­part 2. sz.) délelőtt 11 órakor. Akadémiai könyvtár d. e. 9—12. Egyetemi könyvtár d. e. 9—12. Állatkert nyitva egész nap. Margitszigetre és Császárfürdőbe hajó indul óránkint. Lapunk legközelebbi száma, rendkívüli kiadásban, hétfőn reggel jelen meg. SAT* Mai számunkhoz egy egész ív van mellé­kelve, a következő tartalommal: Országgyűlés : A képviselőház ülése márcz. 10-dikén. — A képvi­selőház közgazd. bizottságának ülése. — Különfélék. — A tározókban: A várkonyi erdő misztériuma. — Hölgyek öröme. — Közgazdaság. — Kivonat a Budapesti Közlönyből. — Idegenek Budapesten. — Időjárási jegyzések. — Meghaltak Budapesten márcz. 8. — Börzei táblázatok. — Arany János emlékszobrára ma Vl­a­d­á­r K. úrtól Kladzánról, Zemplénmegyéből tiz frtnyi hazafias adományt vettünk, melyért őszinte köszönetet mondunk a lelkes adakozónak. E 10 írttal gyűjtésünk 3314 frt 47 krra emelkedett, mely össze­get öt frt kivételével már átszolgáltatták a magyar földhitelintézetnek. — János főherczeg római útja. Az olasz fővá­rosból jelentik: János főherczeg római útjának egé­szen magán jellege van. A főherczeg az olasz királyi pár bécsi látogatása alkalmával azon óhajtását nyil­­vánítá, hogy be akarná utazni Olaszországot; a ki­rályi pár örömmel fogadta kijelentését s reménysé­gét fejezte ki, hogy a tavaszszal látni fogja Rómában. Az olasz lapok kiemelik, hogy­ a főherczeg csaknem közvetlenül a király születésnapja, márcz. 14-ke előtt érkezik Rómába, s oly események után, melyek minden hazafit aggodalommal töltenek el. Másfelől meg azt jelentik, hogy a főherczeg azért jő Rómába, hogy értekezzék a helyzetről gr. Ludolf osztrák­magyar követtel s személyes benyomásai után ítélje meg, ha vájjon megtörténhetik-e még Ferencz Jó­zsef király látogatása Rómában. — Bonnát Sándor Csanádi püspök 40.000 irtot adományozott egy Nagy-Szent-Miklóson felállítandó, hatosztályu leányiskola javára. — A walesi herczeg megbízta Angelit, a hír­neves bécsi festőt, arczképének német tábornagyi egyenruhában való lefestésével. A kép, melyért öt­ezer tallért kap a festő, a Blücher-huszárezredbeli tisztek éttermét fogja diszíteni, a­mely ezrednek a walesi herczeg a tulajdonosa. Német tábornagyi rang­gal való felruháztatása nagyon megörvendeztető a herczeget. Wellington óta egy angol sem részesült e kitüntetésben. — Hamerlik János, váczi lakos, kiről a múlt napokban azon hir járta be a lapokat, hogy azért lett öngyilkossá, mert attól félt, hogy nagy vagyona da­czára véginségben,kell meghalnia, számos nemeslelkü hagyomány mellett az akadémiáról is megemlékezett végrendeletében. Az akadémiának ugyanis tizenöt darab e. h. takarékpénztári részvényt hagyott, ami mintegy hetvenezer frtot képvisel. Özvegye, Szántai Adolf váczi járásbiró köz­benjárására a tizenöt darab részvényt rögtön bírói letétbe helyezte. — A jászberényi gyűjtés a csángók javára, melynek részleteit más helyütt mutatjuk ki, Jászbe­rény derék polgármesterének hazafias kezdeménye­zésére történt, kinek lelkes felhívása élénk vissz­hangra talált a város egész lakosságánál. — Változások a hadsereg körében. A Rendele­tek lapjának a hadsereg számára ma kiadott száma közzéteszi nidlefi Eil­i­o­n Frigyes lovag és C­z­e­r­­ny Ferencz lovag őrnagyoknak a nyugállományba történt átvételét, továbbá F­e­k­o­n­i­a Ferencz őr­nagynak az 1. számú szekerészezredtől a 2. számúhoz történt áttételét.­­ — A bot az iskolában. A következő sorokat­­ vettük. Esti lapja közölvén, hogy a fővárosi közokta-­­ tási bizottság a testi fenyítést, a botot akarja az is­kolákban meghonosítani, kifejezi a fölötti fölháboro­­dását. — Ez kérem nem elég; tessék ama bizottság tagjainak névsorát közzétenni, s igy pelengérre állí­tani, mert ily »tanférfiakat« nem lehet eléggé meg­bélyegezni. (Szolgálni fogunk e névsorral. A szerk.) Ismerek helyben egy nagy gyári üzletet, hol minden munkás azonnal elbocsáttatik, ha hozzányúl a ta­­nonezhoz, minek természetes következése az lett, hogy néhány év alatt a tanonczok erkölcsisége szembetű­­nőleg javult. Pedig egy gyár nem tartozik nevel­ni ! Hiszen ha a bot, mint művelődési eszköz egyálta­lában megengedhető volna, úgy legelső sorban azo­kat kellene botozni, kik a botot ajánlják. Egy olvasó. — Dr. Brehm Alfréd, a kitűnő természettudós, ma tartotta harmadik és utolsó előadását. Szokatlanul érdekkeltő tárgyat választott s azt ép oly élénk szel­lemmel, mint finom tapintattal tárgyalta. A madarak szerelmével és házaséletével foglalkozott. Kiemelte, hogy az előttünk legfenségesebb fogalmakat, a sze­relmet s a házasságot nem alacsonyítja le, midőn a madarakra alkalmazza őket. Ez állítását hosszasan és érdekesen bizonyítgatta s élénken festette a mada­rak életmódját, a szerelem fölébredését, az udvarlást, a küzdelmeket, melyeket a hímek a kiszemelt élet­társ megnyeréséért folytatnak, a házaséletet, az özve­gyek nászát, a hűséget, melyet az életben maradó madár elhalt hitvestársa iránt tanúsít. Mindezt élén­ken, az egyes madárfajokra is kitérve adta elő s fej­tegetéseit számos példával illusztrálta. A közönség, mely ma is teljesen megtöltő a termet, zajos tetszés­nyilatkozataival jutalmazta a tanulságos és mulattató előadást. — A leányiskolákban való tornázás tárgyában e szabályokat állapította meg a bécsi orvosegylet egészségügyi szakosztálya : 1. A tornatanítás orvosi felügyelet alá helyeztessék. 2. A tornatermek tisztán tartassanak, deszkapadlóval s jó ventilláczióval legye­nek ellátva. 3. A járás közben való ének korlátoztas­­sék s csak egészen lassú lépések mellett engedtessék meg. 4. Az erőfeszitő futás legfölebb öt perczig tart­son. 5. A tornaterem hőmérséke legfölebb 12° R*le­gyen. 6. Fárasztó gyakorlatokat egy és ugyanazon gyermekkel csak rövid ideig tartsanak. 7. Könnyű sértések esetében is s a fejre való esésnél azonnal megszüntetendő az illető gyermek tornázása s a szü­lőknek jelentős teendő. 8. A lányok tornázását a fel­sőbb osztályokban tornatanitónők vezessék. — Berlioz és Liszt Ferencz. Párisban Delabor­­de gróf elnöklete alatt bizottság alakult azon czélból, hogy Berlioznak szobrot állítson. Alexandre Ede úr, Berlioz hagyatékának végrendeleti végrehajtója Párisban, Liszt Ferencztől a következő levelet vette: Budapest, márcz. 3. 1883. Mélyen tisztelt uram! Megköszönve az ön szeretetreméltó sorait, van sze­rencsém értesíteni, hogy e sorokkal egyidejűleg Dela­­borde grófnak megküldöttem válaszomat s egyszer­smind 350 frankot, mint hozzájárulásomat a Berlioz­­emlékhez. Ötven év óta mély csodálattal viseltettem Berlioz géniusza iránt. Fogadja stb. Liszt F. A Különfélék folytatását lásd a mellékleten. A PESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. — Márczius 11. A Zichy-kiállitásról. Verescsagin után Zichy Mihály! Ez annyit tesz, mint a szigorú realizmus világából az eszmék, az eszmények világába lépni át. Nagy az ellentét és nagy a rokonság a kettő között. Az orosz festő is egy nagy erkölcsi eszmét hirdet. Avagy nem kiált-e élethű csataképeinek minden ecsetvonása hangosan az em­beriséghez: »Kerüljétek a háborút.« »Íme nézzétek annak iszonyait!« — Ugyanez eszmének volt nem méltatlan hirdetője Zichy Mihály is, az ő sokak által nem minden czélzatosság nélkül félremagyarázott »Damon«-ával. Csakhogy, míg amaz egy nálunk oly kiválólag népszerűtlen háború, t. i. az orosz-török háború színpadáról ülteti át megrázó jeleneteit, ez az egész »művelt világ« újabbkori történelmét tárta fel előttünk, az örök igazság égő tüzével megvilágítva. A­ki igazságot hirdet, az ég, de éget is. Zichy Mihálynak, alig téve lábát a szeretett haza földére, itt rögtön több ellensége akadt, mint barátja. Kettővel ölték, üldözték, egy is elég lett volna. Először is, »nem tud festeni«, mondák reá a koloristák, a festőművészet e naiv adaptusai, kik, mint a gyermekek, csak a piros színt szeretik, s nincs érzékük a szelíd árnyalatokra. Aztán, tevék hozzá: »az egész ember csupa tendenczia«, »Ne festhessen vezérczikkeket, nem fog tudni semmit«. A társadalmi rend, vagyis inkább hatalom e félénk őrzői, nem elé­gelve meg azok vak támaszát, kiknek szemüket min­den világosság sérti, a szakférfiakét is igénybe vették, a­kik felvont szemöldökkel áll­ták fel a tételt, hogy: »eszmét« festeni egyáltalában nem lehet, nem szabad.... Zichy Mihályt, mint mostani kiállításának láto­gatói a legfelületesb szemle után is meg fognak győ­ződni, ez utóbbi anathéma nem rettentette el, se nem térítette meg. Mellőzve vannak mindazon képei, mik­nek »egyházellenes­ irányzata sokaknál visszatetszést szült s érdemes vagy érdemetlen megrovás alá esett. Bátran megnézheti akárki. De olyan képet, legyen bár a legcsekélyebb igénytelen karczolat vagy nagyobb sza­bású olajfestmény, olyat, melyben valami eszme ne lenne kifejezve, alig fog valaki a sok között találni. Mint műkedvelők,s olyan a milyen műbizálók, nemcsak hogy távol tartottuk magunkat mindig ama prózai, rideg s korlátolt felfogástól, mely a képzőművészet köréből az eszmét akarná kizárni, sőt ellenkezőleg a mondók vagyunk, hogy épen az eszme és a kompo­­zíczió képezi azt a határvonalt, a­meddig a mester­ember elér, de a­melyen túl kezdődik még csak a művész. Hogy hasonlattal éljek, jól grammaticze írói, avagy teljesen leírni a verselés technikáját, az is ér­dem ugyan, de még nem tesz igazi íróvá és költővé. Hát ha valaki oda ül egy fa eleibe, s azt élethíven, szorgalmasan lemásolja, vagy legyen az egy élő lény, állat vagy ember, no akár egy fényes ékszer, egy drága kelme, lesz bámulója elég , de a gondolkodó azt fogja kérdeni: mi czélja vele ? Jó, hogy feltalál­ták a fotográfiát, mely mai tökéletességében egy jó ré­szét e technikai művészetnek, még magát a különben nemesebb arczképfestést is szinte feleslegessé tette. Zichy Mihály nem tartozik e fotográfusokhoz, hanem lelke mélyében van egy bűvös kamera obszkura, mely bámulatos gyorsasággal nyomja be emlékezeté­be mindazt a sok finom vonást, mely annyi avatatlan szem előtt örökre el van veszve, de melyre néki aztán egy vagy más eszméje kifejezésére szükség lesz. Ecset, véső, rajzon vagy kréta, olaj- vagy vizfesték, neki mindegy, csak fogjon; az neki alkalmas eszköz, de csakis eszköz lesz annak, a­mi lelkében forr, a­mit gondolt és érzett, kifejezésére, megérthetésére. »Hja! mit ér, ha kommentár kell hozzá«, mond­ják ócsárlói. Ebben csak annyi igaz, hogy Zichy Mihálynak valóban »műveit publikumra« van szük­sége ; egy bizonyos »elite«-je az embereknek kell s kellett mindig ahhoz, hogy valamely költői becsű műalkotást megértsen s érdeme szerint méltányoljon. Ki műtárlatainkat s azok látogatóit figyelemmel ki­séri, igen érdekes észrevételeket fog e részben tehetni. Mindig lesz,kinek a czafrangon akad meg a szeme,vagy ki a rámát többre fogja becsülni; hát még meny­nyi, a­ki előbb az árát nézi a kitett műnek, s ahhoz arányosítja bámulatát és beható­ vizsgálódásait! Ne tessék mosolyogni: a koloristák, kik elnéznek min­den rajzhibát, kik nem csak valami erkölcsi eszmét nem keresnek, de arcában, testtartásban stb. bár­minő kifejezést is szívesen elengednek, csakhogy őket az, a­mit ők legmagasabb frázissal a »színek harmó­niájának« neveznek, magukon kívül ragadhassa : az ily fajta koloristák vajmi közel állanak az imént jel­zett műértőkhöz. Ezeket bizonynyal most sem fogja Zichy Mihály kiengesztelni, noha, tőle telhetőleg, elég jellemző színekbe fürösztötte meg komoly kompozíczióit, de melyek csekély kivétellel ismét csak eszményi, illető­leg jelképi és — bocsánat a szóért! — költői je­lentőségűek, s a »műveitek« szivéhez és eszéhez akar­nak szólni. Ott van az a temetői jelenet, az u. n. »Kísérte­tek órája«, melyet a művész falusi magányában (zalai műtermében) festett. Csupa csontváz, csakúgy csörög: kinek kellene ez! De ha valaki ezt a nem női sza­lonba való képet részletesen vizsgálgatja, el fog bámulni az oly egyszerű eszközökkel kifejezés­re jutott eszmék sokasága felett. Más az élő emberi arczda, mely csupa hús és vér, nem bir valamiféle, mit mondok, drámai kifejezést adni. Pe­dig az élet mosolyog, de hallgat a sír. Zichy M. előtt megnyíltak a sírok, s beszédesekké lettek. Az a csont­fő, az a kiszáradt lábszár és oldalborda, mind csodá­latosan megelevenült s elmondja újra, a rövid pár percz alatt, mig teheti, mit érzett, szenvedett élte nap­jaiban. Íme a közepén egy ifjú menyasszony közele­dik hozzánk, nem néz fel, tétovázni látszik, keresi azt, kitől a sir elszakítja, a vőlegényét. Szerencsésebb ez a már jobban korhadó pár mellette. Hitvesek voltak, egyik előbb ment el, másik később : ime megtalálták egymást s a leggyengédebb ölelésben keresnek, ah! egy futó perczig vigasztalást. Töröljük le, ha tán el­­érzékenyedtünk, ez egy könyer, s nézzük az életet, vagyis inkább a halált az ő humoros oldaláról. Íme itt is felvánszorog egy házastárs, de baj van, mert egy helyett kettő, akár hitves, akár szerető várja öle­lésre : nyomjuk rá az egyikre a koporsó fedelét. De hát meg az ott hátrább, a­ki Xantippe nejé­től szerencsésen megszabadulván e világon, most a másvilágon kénytelen, hirtelen legalább a sír­köve tetejére felmenekülni, nem hallgatgatva »ol­dalbordája« hivó vagy feddő szavaira. Visszafor­­dulva, részvétünket nem vonhatjuk meg az anyától, ki gyermekeit újra látja s ölébe fogadja. Tán azt a nagyravágyót is megbámuljuk, ki itt is a régi maradt, síremlékét polcznak használja, melyről alá nézhessen a tömegre, büszkén tartja magas homlokát, üres szemgödrein és szájüregén tisztán meglátszik, hogy egy nagyszabású beszédet akar tartani s bámulatára és tapsaira számít azoknak, a­kik csakugyan kezde­nek is sírja körül csoportosulni. De elvonja figyelmün­ket a dráma fő tragikusa, ki levágott fejét tartva ke­zében, tévelyeg s futni kénytelen e szentelt helyről, hol egy apa- vagy testvérgyilkosnak, kit a törvény elitélt, a feddhetetlen többi embertárs közt nem lehet maradása. A teli hold, pirosan süt a zöldes kéngőzön át e tüstént összerogygyanó könnyű alakokra, melyek némelyek háttérben a megvilágított kápolna ablakain át is látszanak: a­mint ütni fog az óra, vége lesz ez árnyék­életnek. Nem csoda, hogy egy pár filozófus, közönyösen félre ülve nézi az egész vásárt! Kifogytunk a térből. Hagyjuk máskorra a »Hulló csillagokat«, és azt a Trilógiát a »Sziré­nekről­« az emberi gyarló faj e régi s újabb korban sem kevésbbé veszedelmes emésztőjéről. Nézzetek oda, lássátok áldozatait, pénz, vagyon, becsület, s maga az élet, aztán óvakodjatok csábító énekétől! A főteremben nyert első benyomásainkról szá­moltunk be csak. Itt vannak a nagyszabású olajfest­mények. A kisebb darabok, az aquarell, toll- és szén­rajzok, — a művésznek e rég ismert spec­ialitásai, — még sokkal vonzóbbak, s főleg eszmegazdagság te­kintetében a magok nemében érdekesebbek is. *y-A budapest-szzsefvárosi 2. számú tankerület szegény tanulóit segélyező egyesület évi rendes közgyű­lése délelőtt 11 órakor a stáczió-utczai iskolában. Gazdasági és tanszermúzeum a Köztelken d. e. 10—12 és d. u. 2—4. Iparmúzeum a műcsarnok épületében délután 2—6 óráig. Országos képtár az akadémia palotájában dél­előtt 9—délután 1. Egyetemi füvészkert az üllői­ úton délelőtt 8—1 és délután 2—4. Üvegfestészeti kiállítás Kratzmann Ede műtermében (a füvészkert mellett) látható egész nap dij nélkül. Múzeumban: term. és népismetár d. e. 9 — dél­után 1. A bukovinai magyarok javára. (A Pesti Napló gyűjtése.) Szombaton kimutattunk . 10.337 frt 55 krt és két húszast. Gr. B. Zs..................................... 5 » — » W. H. G.................................... 5 » — » S. D........................................... 2 » — » X. X., Nagyszombat ... 1 » — » Balogh Gábor, Győr . . . 10 » — » Mezey Gy., Berettyó-Ujfalu 2 » — » Markóczy I., Vulka-Pordány 1 » — » A Barsmegyei Hírlap szerk. 114 » — » Fehér János gyűjtése, Egyes 11 » 50 » Ifj. Sternthal Adolf, Gy.­Varsánd............................ 10 » — » Dr. Csiki J., M-Vásárhely . 10 » — » Id. Gömöri Szentiványi Jó­zsef, Szent-Ivány . . . 10 » — » Fükő Adolf gyűjtése a pel­­sőczi ref. énekkar s olvasó­kör körében.................... 5 » 10 » Molnár Endre, Nádudvar . 5 » — » A sárospataki népbank . . 5 » — » Zboray Béla, Budapest . . 2 » — » Blazsejovszky Ferencz, Diós-Győ­r................................. 2 » — » Szentiványi Barna Sz.-Ivány 2 » — » Dálnoky Nagy Barnabás, Miskolcz............................ 2 » — » Havas József, Budapest . . 1 » — » A kassai premontrei főgimná­zium tanártestülete és ta­nuló ifjúsága . . . . 60 » — » Békésmegye közig. bizottsá­gának ,tagjai....................... 17 » — » A segesvári pénzügyi tisztvi­selők gyűjtése .... 13 » 20 » Vladár K., Klasan .... 40 » — » Károlyi Miksa, Pincz . . . 10 » — » Léda Ernő, Esztergom . . 5 » — » A józseffalvi népkör gyűjtése 8 ̇ 80 » Kabdebó Kálmán gyűjtése, Talpas.................................. 65 » — » A jászberényi nőegylet gyűj­tése ....................................... 36 » 60 » A jászberényi kaszinó gyűjtő­ivén .................................. 121 » 50 » Dávid János gyűjtése, Jász­berény .................................. 24 » 35 » Ruck Gábor gyűjtése, Jászb. 17 » 70 » Ifj. Szabó József gyűjt. » 23 » 30 » Lippay Lajos » » 12 » — » A jászberényi izr. egyesült hitközség.................................. 15» — » A jászkerületi népbank és takarékpénztár . . . . 50 » — » A Katzer-féle borház törzs­vendégei ............................ 28»30» A budapesti V. ker. kath. fő­gimnázium tanári kara . 20 » — » A részletes kimutatást közelebb közöljük. Győr városa és vidéke vizkárosultjainak javára adakozott lapunknál: A hajdu-nánási takarékpénztár . 40 frt — kr A már kimutatott összeg . 1894 » 21 » Összes gyűjtésünk . 1934 frt 21 kr. * Összesen . 11.110 frt 90 kr. Színház és művészet. — A gyűrű. Ez a czime a népszínház legújabb újdonságának, melynek ma este volt a bemutatója. Szövegét Duru és Chivot, zenéjét Edmond Audran írta. Meséje a következő: Renée király (Andorfi) be­teg, s már az orvosok minden reményről lemondtak. Ekkor érkezik oda Narbonnel (Pálmai Ilka), kinek atyja orvos volt, s egy nevezetes titkot hagyott rá örökségül, egy gyógyszer készítésének titkát, mely minden betegségből kigyógyít. A király csakugyan felépül és jutalmul megígéri Narbonnesnek, hogy bármit kívánjon is, teljesíteni fogja. Narbonnei Lig­­nolles grófot óhajtja férjül, mert a gróf már neki sze­relmet vallott, s ő is szereti a grófot. Lignolles azon­ban vonakodik, nem akarja feláldozni szabadságát, bevallja, hogy Narbonnest szereti, de nem annyira, hogy nőül tudná, venni. A király azonban kényszeríti a grófot, ki enged ugyan, de kijelenti a grófnénak, hogy csak névleges nejévé teszi, s csak akkor fogja igazán­­szeretni, ha az ujján levő családi gyűrűt Nar­bonnes ujján látja, és egy tőle származó gyermekkel ajándékozza meg. A gróf elutazik, harczol és köz­­be-közbe férjes nők körül forgolódik — még pe­dig sikerrel. — Nejével nem is gondol. A gróf­né azonban szereti férjét, álruhába öltözik, felke­resi a táborban. A gróf éppen egy hölgytől ka­pott találkozóra siet s nem is sejti, hogy ott nem a vélt kedvest, hanem nejét találja, ki a légyott helyéül szolgáló szoba kulcsát birtokába kerítette. A szerelmi mámor hevében a gróf, engedve a hölgy kérésének, oda ajándékozza neki családi gyűrűjét. Az egyik feltétel tehát már megvan arra, hogy a grófné megnyerje a gróf szerelmét, de a másik sem késett soká, a miről a harmadik felvonásban győződünk meg, hol a hölgyek bölcsőt ringatnak. A gróf is visz­­szatér nejéhez, ki hidegen fogadja és épen ez által kelti fel a férj szerelmét. A bölcső azonban zavarba hozza, s csak sok félreértés és magyarázat után tudja meg, hogy nem kedvesével, hanem nejével volt légy-­­­ottja. Ez a darab meséje. Nehezen tudtuk elmondani a trivialitások és banalitások kikerülése nélkül. — Alapgondolata maga trivialitás, a kidolgozás, a mel­lékesemények és körülmények még inkább kiszíne­zik a képet. A dalok, a fordulatok, a szójátékok nem úgynevezett két-, hanem nagyon is egyértelműek. — Szóval a jelen darab színrehozatalával kár volt olyan nagyon sietni.­­ Tíz nap alatt nem lehet betanítani egy nagy operettet, s így történt, hogy az előadás korántsem volt kielégítő. A szereplők nem tudták szerepeiket, egymást érték a botlások, a karok nem voltak összevágók, s annyira zavaros volt a ren­dezés, hogy még a karjeleneteknél szokásos helykije­lölés sem volt meghatározva. A karszemélyek össze­vissza futkostak a színpadon. A díszítésről csak annyit, hogy a provencei városhoz a Falu rossza nád­­fedeles kunyhóinak távlati képe nem illik, a második felvonásbeli korcsma nem palota stb. Szóval igen messze menne, ha mindazt részletezni akarnák, a­mit­­az előadás ellen kifogásul lehetne felhoznunk. A sze­replők tőlük telhetőleg igyekeztek tíz nap alatt be­tanulni szerepeiket. Pálmai Ilka asszony igen szépen énekelt. Egy dalát meg is ismételtették és három koszorúval tüntették ki. Kár, hogy a strázsamester - dalt nagyon is erősen pointí­­rozta. Igen jó volt K­a­s­s­a­i, ki egy semmitmondó kis szerepből igen mulatságos alakot csinált, s némi­leg kárpótolta a szöveg unalmasságát. V­i­d­o­r, J­e­n­e­i Anna, Horváth, Andorfi sok igyekezetet tanúsítottak. A darab különben aligha lesz hosszú életű. Szövege határozottan unalmas, csak az utolsó két felvonásban kaczag a karzati közönség egyes trivialitásokon és banalitásokon. Ellenben a ze­ne igen ügyesen van összeállítva. Hangsúlyozzuk: össze van állítva az Üdvöskéből, a Jean de Nivelle­­ből és más operettekből. A ház megtelt, de a közön­séget a darab hidegen hagyta. Mindössze is csak egy énekszámot újráztatott meg. — A nemzeti színházból. Borgia Lucretia, a jövő pénteken, f. hó 16-án a nemzeti színházban első előadásra kerülő Hugo-féle drámában a főszerepek következőkép vannak kiosztva: Lucretia Jászay M. asszony, Gennaro Nagy Imre, Alfonzo herczeg Ber­csényi, Julietta Egressy, Maffio­ Orsini Hetényi. — Wiltné Mária asszony a f. hó 14-én tartandó filharmonikus hangversenyen a »Hamlet« árián kí­vül a »Bűvös vadász« Agatha szerepének nagy áriá­ját is, melyet még Budapesten nem énekelt, elő fogja adni. — A nemzeti színház műsora: hétfő 12. Bozóty Márta; kedd 13. másodszor Orfeus, Renaissance) szerda 14. (Latabár Kálmán első fölléptével) Figaro házassága: csütörtök 15. (Wilm­é és Perotti vendég­játékával) Hugenották; péntek 16. új fordítással elő­ször Borgia Lucretia ; szombat 17. (rendkívüli elő­adás bérletszünettel, Wilm­é és Perotti vendégjátéká­val) Hunyady László; vasárnap 18. Latabár Kál­mán vendégjátékával Nevelő kerestetik, Liliomfi*; hét­fő 19. (Latabár Kálmán harmadik felléptével) Pro­letárok. — A várszinház műsora: csütörtökön 15. Nevelő kerestetik, Nőuralom; szombat 17. Fro­­mont és Risler; vasárnap 18. Álarczos bál. — A népszínházban holnap, vasárnap és a kö­vetkező napokon »A gyűrű« kerül színre. Legköze­lebb színre kerül »A betyár kendője», Buzi Zsófi sze­repében Hegyi Arankával, kinek régi vágya ma­,­gát népszínműben mutatni be a közönségnek. A nép­színház legközelebbi újdonsága Vidor népszínműve, »A szárazmalom« lesz. — Munkácsyné Tóth Ilka, a népszínház új tagja, húsvétvasárnap lép fel először »A vereshajú«-ban. — A népszínház igazga­tója szerződtette Mezei Pétert, az aradi színház kedvelt komikusát és E­ő­r­y Margit tehetséges kezdő énekesnőt Miskolczról. — Hangverseny, templomban, belépti díj mellett. A budapesti zenekedvelők egylete a nagy hét folya­mán a belvárosi templomban a templomi alap javára egyházi-zene hangversenyt rendez és pedig belép­­t­i d­í­j mellett.Ez alkalommal elő fogják adni Dvor­­z­ák »Stabat Mater« czímű művét. Ez lesz nálunk az első eset, hogy templomi zene meghallgatásáért be­lépti díjat vesznek, miután eddig, hasonló esetekben, csak gyűjteni szoktak. — Zichy Mihály képeit a képzőművészeti tár­sulat sugárúti palotájában ma délután mutatták be a sajtó képviselőinek. A képek felállításával na­gyon siettek, de a nagy teremben még sok a tenni­való. A képek négy teremben vannak kiállítva. Az első nagy teremben öt nagy olajfestmény van, és pe­dig a Szirén-cziklus, a Hulló csillag és a Halottak országa. A többi három teremben 45 kisebb-nagyobb kép van. A nagyérdekű tárlatról tárczánkban bőveb­ben szólunk s a tüzetes hozzászólást már a jelen szám­ban megkezdettük. Itt még csak azt említjük fel, hogy a kiállításban Lisztnek is egy igen szép arczképe látható. A kiállítás egy napjának jövedelme a hírlap­írói nyugdíjintézetet fogja illetni. Nemzeti színház. (Márczius 9-dikén : Julius Caesar: Shakspere tragédiája, ford. Vörösmarty.) Julius Caesar előadása mindig ünnep az igazi költészet barátaira s örömmel jegyezhetünk föl min­den bizonyságot rá, hogy színházi közönségünknek legalább egy jelentékeny töredéke ezek közé tartozik. Állandóbb érdeklődéssel ez a közönség (lelkes és fogékony ifjúság, tán a jövő közönsége) az utóbbi időkben főleg két shaksperei darabot kisér: a Szent­­ivánéji álmot és Julius Caesart. Amabban a legbá­­josabb varázslat képei, igaz szív és játszi kedv, tünde bánatok és bohó örömök, az érzelmesnek meleg és édes lehellete s a naivnak rózsás világa: oly költészet, mely belső s külső életünket egy szebb világ vigasz­taló képében mutatja s érezteti a lángész titkát, mely eszményi szárnyalásában is igaz marad. Azután Julius Caesar. Soha nem irta meg költő ily fényes teljesség­ben mindazt, a mi csak elménknek fenséges tanulság és szívünknek mély gyönyörűség. A nagy félreértések tragikus sorsa, melyek elmagyarázzák a természet másíthatatlan akaratát s vagy képtelen sietséggel akarnák hajtani az idő kerekét, mint Caesar, vagy visszafelé forgatni azt, mint Brutus , elementáris ha­talommal rázza meg egész valónkat. Caesar az egyéni akarat mindenhatóságára épít, Brutus az elvont eré­nyére. A nagyság átka és az erény tévedése, az erő gyengesége és az igazság hamissága, bölcseségünk hiúsága s Ösztöneink csalóka lidércre, a hősiség és szerelem, családi érzés és örök barátság, holtig kitar­tó hűség és nádszálként ingadozó kegy: mily fenséges képek között tűnik föl mindez a végzetes pályán,melyen az utolsó rómaiak nagy szive megtörik s a világtörténet kereke fordul egyet. Mennyi változatosság s az alap­hangnak mégis mily művészi megőrzése; mily szigorú egység s mégis minő teljesség! A Szentivánéji álom és Julius Caesar­ a költő szellemének úgy­szólván két sarkát éreztetik; hason­lóak a nap utjának két végpontjához: a hajnalhoz és alkony­athoz. Amott a reggel vidám fénye égen és földön, az eltűnő hold ezüstje s a kelő nap arany fénye, a mennynek tiszta kékje mintegy átlátszóvá lesz egész az ismeretlen boldog világokig, a földön minden éled és örül, biztos és mégis gyöngéd körvonalakban mu­tatkozik minden, madárdal köszönti a kelő napot s az ébredő zsongás a szivek vidám reményét hirdeti. Emitt az alkony. Mély, fenséges bíbora elbűvöl, de viharokat sejtetve fölvidít és nyugtalanná tesz, a le­vegő nehéz gőzökkel van teli, az utolsó sugarak elvi­szik a fényt és meleget, az árnyak nőnek és mélyülnek, köd­ös és gomolyog alá. Szívünkben emlékek fakad­nak, édes és bús emlékek, félelembe olvadva a jövő előtt, megindulással búcsúzunk a képektől, melyeket az úton jövő nap nem fog többé megvilágítani. Miként mondhatta Johnson hideg darabnak Julius Caesart? Az egyetlen Romeo és Júliát kivéve, nincs Shaksperenek tragédiája, melyben az eszmei fenség területén a megillető érzelmeknek oly meleg és gazdag forrásai buzognának, mint Caesar. Tanul­sága is, végelemzésekig vezetve motívumait, nem más , mint az érzés természetes erejének diadala. Brutus és Antonius mind aketten szeretik Caesart, de Bru­tus bölcselkedése kiszorítja szeretetét természetes medréből s gyilkosává lesz annak, kinek »angyala volt«, mig Antonius, vonzalmának, ragaszkodásá­nak, csodálatának természetes sugallatát követve, a győző elv képviselőjévé emelkedik. De a rész­letek is fölötte gazdagok megható momentumok­ban, gazdagabbak, mint Rómeón kívül bármelyik shaksperei dráma. Még Othelloban is csak a mór és Desdemona viszonyában rejlik megillető elem, mely azonban utóbb szintén csak a félelemnek lesz táplálékává. Coriolan családi köre épen a ne­­mezist zúdítja fejére, midőn a katasztrófában as

Next