Pesti Napló, 1883. április (34. évfolyam, 89-118. szám)
1883-04-20 / 108. szám
108. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetten levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadás hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, 1883. péntek ftpril 20. 34. évi folyai. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Asetti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, ápril 19. Kossuth a magyar remekírók sorában, mint a komoly politikai próza mestere, első. Előtte publicista Magyarországon nem volt, utána hasonló egy sem. Tollának szépségét csak szavának hatalma múlta felül; politikai pályáját írással kezdte, írással végzi. Mekkora élet fekszik e kezdet és vég között! A nemzet ébresztése, a szabadság kiküzdése, a honvédelem, a mindenhatóság, a dicső diadal, a gyászos végzet, hontalan bujdosás, kísérletek a felszabadításra, csalódás, keserv, lemondás és hit a sír szélén az eszme halhatatlanságában, melyet vallott s melynek hűséget tartott : nyolczvan évből ötven ily esztendő ritka és csodálatos sorsa egy embernek. Mások, kiknek a születés jogot adott az uralkodásra, vagy módot a szereplésre, ha Istentől tehetséggel megáldattak, hírnévre, dicsőségre kevés szerencsével szert tehetnek. Kossuth nem örökölte a hatalom eszközeit, a szerencse üldözte a börtöntől a sírig, mégis kortársai közt legnagyobb lett, nemcsak állásra s világra szóló dicsőségre, hanem a nemzetre való hatásban és különösen a magyar nép szeretetében is. Ezt egyedül lelki erejének, saját magának köszönhető, hogy ő, és senki nálánál jobban a magyar nemzet érzését, gondolkozását s törekvését ki nem fejezte. Ez titka szelleme bűvös hatásának. S megtartotta e titkot valóban és bírja osztatlanul, ez kitűnt újra és kitűnik mindenkor, ahányszor alkalmat vesz hazájának írni. Mert a nyolcvan év, — sokaknak nyugalomban és boldogságban töltve is sok — tőle, folytonos munka, háborúság, gondok és bánat daczára sem ragadhatta el a testi erőt és a lélek fiatalságát: ez bizonyítja, mily emberi nagyság lakozik ő benne. A levelek, melyeket a tisztelkedő törvényhatóságokhoz válaszul születésnapi gratuláczióikra egymás után intéz, szebbnél szebb mintái a levélírás művészetének. Lesz idő, mikor e levelek a magyar klasszikusok egyetlen gyűjteményében sem fognak hiányozni s az iskolákban fognak olvastatni, mint a magyar Cicero hagyatéka. Nem hiányzik azokban semmi a tökélyből : a gazdag tartalom, a tudás, a változatosság, a gondolkozás nemes fenköltsége és a bölcs nyugalom, mely magasabb álláspontról tekinti a világot, párosítva az érzések melódikus zenéjével, a szavaslat hatásával, a nyelv és szókötés ízlésével, ennyi elég volna, hogy Kossuth iratai és e levelek rangot élvezzenek a Parnasszuson. De ez nem elég, mert nem minden; Kossuth egyénisége, azon definiálhatatlan valami, amit léleknek hívunk, benne van e levelekben egészen, és pedig menten a politikai életben felmerülő aktualitástól, — melynek érdekessége ma közömbössé válik holnap. — Nem polémiák ezek, nem hirlapi czikkek, nem pártnyilatkozatok : a politika, mely bennük van, s egyetlen egyből sem hiányzik a független Magyarország eszméje, nem igy, vagy úgy, az opportunitás és a helyzet nyomása alatt, hanem szabadon, mint ideát állítva a nemzet elébe, mely után törekednie kelljen. S a kitűzött czél mellé állítja Kossuth az eszközt, melylyel oda érni lehet, a hazafiságot. Hazafiságra tanítják e levelek az ifjúságot, melynek szánvák, hisz azokhoz vannak intézve, kiket Kossuth nem ismer, s kik Kossuthot nem látták soha és soha sem is fogják látni. Valóban, hogy a magyar vármegyék kegyeletesen megemlékeztek Kossuth nyolczvanadik születése napjáról s tiszteletüket megküldötték neki Turinba, nagy hazánkfiát mélyen meghatotta, ez látszik minden egyes leveléből. Az esett neki jól, hogy nincs elfeledve, hogy minden pártkülönbség nélkül a ragaszkodás és az elismerés személye iránt fél az új nemzedékben is, s ez ébreszté el kebelében a hitet, hogy a politikusok körein túl és czélzataiktól érintetlen, eszméi nincsenek veszve azon népben, mely nem ismer más hazát, mint az egy Magyarszágot és ezért élni, halni kész. A sors áldhat és verhet bennünket; azok, kik a politikát csinálják, az exigencziákkal számolni kénytelenek; a felfogások az iránt, hogy mik a teendők és mi lehetséges, elágazhatnak, de hogy Magyarország Magyarország s az legyen mindig s nem Csehország avagy Ausztria s az nem lehet soha, ez általános meggyőződése minden magyar szívü embernek, s ezek közül senki sem szereti, senki nem kívánja, hogy nekünk a német vagy cseh parancsoljon. A függetlenség érzete megvan mindnyájunkban. Nem privilégiuma az a pártnak, mely magát függetlenséginek hívja. Ez volna Kossuth pártja? Jobb, hogy ha Kossuthnak nincs külön pártja, akkor az egész nemzet az övé. Milyen különbség a Kossuth eszméi és hazafisága és ezen párt törekvései és czivakodása között! Csupa önösség, csupa szűkkeblűség, csekély szellemi tőke és még kevesebb erkölcsi erő. Élnek a Kossuth dicsőségéből és rontanak a Kossuth dicsőségén. Rontanának, ha hozzányúlhatnának, de ahhoz nem férnek, az felette van torzsalkodásaiknak s nem dönthető le,mint a Vendome oszlop háborgó pártosok által. Midőn Kossuth örök szépségű leveleit olvassuk élvezettel, ne gondoljunk a politikai nyomorúságra, mely körültünk van. Bárhová tekintünk, mindenütt kis embereket s kicsinyes viszonyokat látunk. Nyüzsögnek a hangyák : ha egy óriás közibük lépne, ezeret eltaposna. Jól esik olykor elfordulni a mindennapiságtól és felpillantani az egekre, hol a csillagok járnak. Nem olvasni a hírlapban botrányt, gyilkosságot, tolvajlást, veszekedést, hanem egy értekezést Kossuthtól gyönyörűség. Tisztább lélekkel gondolkozunk utána. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Ápril 20. — L a k m é. (Víg opera három felvonásban, szövegét írta Gondinet, és Gille, zenéjét szerző Delibes Leo. Először adatott a párisi Operacomiqueban ápril 14.) Paris, ápril közepén. Végre egy valódi víg operai zenei szerzemény, kedves, behízelgő, fülbemászó dallamokkal tele, a zenei szépség tökélyével. A szöveg — egy idill, telve vonzó fordulatokkal, érdekes helyzetekkel, emelkedett hangulatban írva és egészen exotikus tárgygyal. Bár a cselekmény napjainkban játszik, a szerzők ügyesen mellőzték alakjaikat közönséges és általunk viselni szokott ruházatban szerepeltetni; egy része az angol hadsereg tagjaiként, annak egyenruhájában lép fel, míg a másik rész indusokból állván, nemzeti öltönyeikben jelennek meg, ama harmonikus, fantaszta jelmezben, mely annyira megegyezik India meleg égövével, jellegtelen ege kék azúrjával. A jelmez, bármily csekélynek látszik, manapság egyik tényező a dalmű sikerében. Különösen áll ez a párisi közönségre nézve, mely megszokván a fényesnél fényesebb kiállítást, ízlésében és kivonataiban el van kapatva. Ez volt oka, hogy Delibes költői műve oly soká várt előadásra, mivel Carvaldour, az Operacomique igazgatója kissé sokallotta egyszerre fedezni a kiállítás költségeit s azokat egymás után szerezte be. Lakmé, leánya a bramin Nilakanthának, egy indus fakirnak, ki, mint valamennyi hitsorsosa, vad, megzabolázhatlan és fanatikus természetű. Lakása szent hely; beszennyezése egy európai által soha sem marad büntetlen; a bűnös előbb vagy utóbb lábatlan boszuló kéz tőre alatt vész el. Azonban egy fiatal angol tiszt, Gérald, nem riad vissza a veszélytől, behatol a braminnak pagodákkal teli kertjébe, hol találkozik Lakméval, kinek rendkívüli szépsége kiolthatlan szenvedélyt kelt szívében. Lakmé, bár meg van lepetve e fiatal idegen vakmerőségétől és menekülni akar, lassan kint, naiv ártatlanságában és azon bizalomnál fogva, mely a fiatal leány szivét az ifjúhoz vonzza, megnyugszik és önfeledten hallgatja a fiatal tiszt szerelemtől áthatott szavait, melyeket ez füleibe susog; egy eddig ismeretlen érzelem kel szűzies szivében; elfeled minden veszélyt, mely felfedeztetés esetén mind reá, mind az ifjúra háramlanék, hallgatja a lázas szavakat, boldogan, önfeledten, míg a távolban hitsorsosainak fanatikus imája hallik, belevegyülve a szerelem suttogásába, szivének heves dobbanásába. Ez édes, meghitt és boldog önfeledtségéből atyja lépései zavarják fel. Alig van ideje, hogy menekülni segítse Géraldot, azonban a mogorva bramin csakhamar felfedezi, hogy szentségtelen kéz széthajtó kertje bambuszkerítését; a behatolt hitetlennek meg kell halnia. Hogy a bramin a hitetlent felfedezze, páriának öltözködik és leánya által követve, kit utczai énekesnőnek öltöztet fel, szent dalokat énekelve, keresztül kasul járja a várost, remélvén, hogy Lakmé hangja odacsalja az ismeretlen szentségtörőt. Baljóslatú reménye mihamar teljesül; a szép hindunő éneke csakugyan odacsábítja Géraldot, ki a szent dalok éneklőjében szerelmesét ismeri fel; a leány úgy reszket, midőn megpillantja! Erőlködik leküzdeni felindulását, mely elárulhatja, szeretné vigyázatra inteni az ifjút, ki bizonyos halálba rohan, ha észrevéteti, hogy ő a keresett. És amitől remeg, csakugyan teljesül. Gérald szenvedélyes pillantásai az öreg hinduval felismertetik a szentségtörőt. Most a braminnak csak egy vágya van: halva látni a szentségtörőt. Magával csalja és midőn mindenki távozott köréből, rárohan a gyanútlan ifjúra meztelen gyilokkal és leszúrja. De Lakmé nem akarja, hogy az ifjú meghaljon; az atyja által ejtett seb szerencsére nem halálos. Egy hű szolganő segítségével a fiatal tisztet elhurczolják egy az őserdő közepén fekvő elhagyott házikóba. És minthogy kasztjának leányai zsenge koruktól fogva sebek gyógyításával foglalkoznak, általa ápolva, Gérald csakhamar felépül. És következik az odaadó szerelem kora, a szerelmi ének felcseng, mint a pacsirtadal és a boldog napoknak se vége, se hossza. Csak még a szent forrás vizéből kell inniok, hogy elválhatlan egygyé legyenek. — Hindu szokás szerint Lakmé elmegy felkeresni a forrást, vizet hozandó. Azonban Gérald katonaezrede távozásra kész, hogy egy fellázadt tartományt megzabolázzon , habozhat-e a kötelesség és szerelme közt ? Becsülete forog kérdésben, katonai és tiszti becsülete, és elhatározza, hogy távozni fog. És midőn Lakmé a szent forrás vizével boldogan visszatér, ama vízzel, melyből ha együtt isznak, örökre egyesülnek, amint egy tekintetet vet Géraldra, azonnal felismeri a kedvese arczán mutatkozó változást. — Te nem vagy az többé, a ki voltál, kiált fel a leány kétségbeesetten. Az angol ezred és az erdő mellett halad el énekelve ; a leány felismeri a sorsot, mely reá vár. Mindamellett megkínálja az ifjút a szent forrás vizével és maga is iszik belőle, és ime össze is vannak kötve mindörökre ! Mindörökre? fájdalom, nem! Míg Gérald a távolba mereng, honnan a visszhang az elhaladó ezred dobpergését hozza, Lakmé, kétségbeesetten, levelet levélre szaggat a fáról és mohón csókolja. E pillanatban jelen meg az öreg bramin sötét alakja, ki midőn az idegent leánya mellett látja, felemelt tőrrel rohan reája, de Lakmé keblével tartja fel a csapást és tört hangon rebej.»Ne bántsd, atyám, együtt ittunk a szent forrás vizéből, ő sérthetetlen!« Erre Lakmé meghal, ajkán mosolylyal, szomorú, bensőségteljes tekintetét Géraldra fordítva. Amint e rövid vázlatból látható, három személy képezi a cselekmény sarkpontját : a bramin, leánya és Gérald. Ezek alkotó elemei a keleti idillnek, vagy jobban mondva e három személyű drámának. A szerzők ezek közül még több alakot is csoportosítanak : miss Ellent, Gérald jegyesét, ennek barátnéját, miss Rosa-t, és ki egy angol családból el nem maradhat, mistress Bentson-t, Ellen gouvernantját. Előfordul még egy fiatal angol tiszt és Gérald barátja, Frigyes, valamint Lakmé hű barátnője, Mallika. Azonkívül egy sereg tiszt, kereskedők, matrózok, braminok, bajadérek, katonák, szóval olyan mellékszereplők, kik a cselekmény lefolyására csak epizódikusan hatnak. A szerzők sok szellemes párbeszédet adnak a mellékalakoknak és sajátlag e mellékalakok ruházzák a dalműre a »vig« czím jogosultságát, mivelhogy a cselekmény elég tragikus. A »Koppélia«, »Szilvia«, »A király mondta« és »Jean de Neville« szerzője bizonyosan meg lehetett kissé akadva eddig operai szöveggel. Azonban Delibes zenéjének bája hervadhatlan és elragadó. E zene kezdettől fogva csábító, hangszerelésében tökéletes s dallamosságában egyike a franczia iskola remekeinek. Különösen szép duó a Gérald találkozása Lakméval. »Honnan jösz ? Mit akarsz ?— kiáltja Lakmé, az idegen tisztet megpillantván, szűzies felháborodása félénkségében, az első előadás alatt ismételtették a duót, melynek gyönyörű áriája: »O’est le dieu de la jeunesse«, szel kezdődik. A boszut lihegő bramin dala, ki pária öltözetben a vakmerő idegen keresésére indul, tele van misztikus sötétséggel: »Hous allons retenir cette foule mobile Et s’il te voit, Lakmé, je lírai dans ses yeux, Affermis bien ta voix. — Sois souriante, Chante, Lakmé, chante, La vengeance est la I Si ce maudit c’est intreduit chez moi; S’il a bravé la mórt pour arriver á tói, C’est qu’il t’aime I . . .« Yirtuozitással hangszerelt e dal, a boszu, a vad szenvedély, a déli égöv fanatizmusa beszélőbb kifejezése, mint a szó, kétszer kellett ismételni. Szükséges-e mondani, hogy a ballet zenéje kedves és páratlan ? Nem a »Szilvia« és »Koppélia« szerzője-e a műnek mestere ? Különben az egész dalmű tele van szebbnél-szebb dallamokkal, duók, triók, kvartett és kvintettekkel ; a karok rendkívül szépek és mindig új áriák váltják fel egymást. Nem tekintve a három főszereplő mesteri trióját, Lakmé és Mallika női duója oly elragadó szép, hogy négyszer ismételtetett ; felemlítendők még mint a legkitűnőbbek az első és második felvonás közti prelúdium; a braminok melankholikus, bensőségteljes és misztériumokkal teli kardaia; a »páriák legendája,« melyet Lakmé énekel; a »bölcső« dal, melyet ugyanaz, a megsebesült Gérald felett énekel; — az utóbbi egyszerűségében megható bűbájos dal, mely szívig hatolt. Mind e dallamok zseniálisan, művészileg vannak hangszerelve . Lakmé Delibesnek egyik legszebb és legmaradandóbb műve, mely csakhamar be fogja járni a világ minden színpadát. Néhány szót az előadó művészekről. Elsősorban Talaracur (Gérald), Páris egyik legünnepeltebb énekese és mint általánosan mondják, Páris legjobb hangú tenorja tűnt ki. Fiatal, elegáns és férfias szépségű, hangja a legfelső akkordtól a legalsóig egyenlő tiszta, csengő és olvadékony, ő szint oly kitűnő előadó színész, mint énekes; méltó társa volt a Lakmé személyesítője, Y an Z a n d t k. a., a párisiak Mignonja és Dinoráhja; egyike a legkedvesebb megjelenéseknek, kitűnő hanggal és drámai érzékkel bír. Lakmé nehéz szerepét elragadólag éneklő; egyenlő bravúrral mint fiatal papnő, mint utczai énekesnő, és mint szerelmes. Széles alapú, tiszta, csengő, nagy iskolázottságú hangjával játszva küzdte le a szerep nehézségeit, koloratúrája brilliáns, hangja oly fáradhatlan, hogy az utolsó jelenetben épp oly csengő, hévteljes és tiszta volt, mint a darab kezdetén. Cobaretur, mint Lakmé atyja, Berré ur (Frigyes), valamint a nők, Frandin, Rémy, Malé és Pierronka osztoztak az est sikerében. A díszletek művészi kiviteléről talán elég fogalmat ad, ha felemlítem, hogy 60,00 új frankba kerültek, Kunoss Jenő. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Budapest, ápril 19. A képviselőház véderő-bizottsága ma délután 6 órakor Tisza László elnöklete alatt tartott ülésében — melyen a kormány részéről Tisza Kálmán miniszterelnök és Ráday Gedeon gróf honvédelmi miniszter voltak jelen — tárgyalta az V. és yi-ik csendőrkerületi parancsnokságok legénységi állományának ideiglenes kiegészítéséről szóló törvényjavaslatot, mely szerint a csendőrségi legénység állományában mutatkozó hiány az 1881, 1880. és 1879. években besorozott honvédek behívása által czéloztatik fedeztetni. Ernuszt Kelemen, Nagy István és Csiky Kálmán belátván a törvényjavaslatban foglalt intézkedésnek szükséges voltát, azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadják. Tisza Kálmán miniszterelnök igen óhajtandónak tartja, hogy a csendőrség az egész országban mielőbb felállíttassék, azt tartván, hogy ha voltak eddig panaszok a megyei rendőri közegek ellen, úgy csak most, midőn látják, hogy nemsokára el fognak bocsáttatni a szolgálatból, még több panaszra adhatnak okot. Ráday Gedeon gr. honvédelmi miniszter kijelenti, hogy azon hiány, amelynek fedezése végett e törvényjavaslat benyújtatik, folyton apad, és azon reményét fejezi ki, hogy nem lesz nagy azon honvédek száma, akiket a csendőrség állományának kiegészítése végett igénybe venni szükséges lesz. Ezek után a törvényjavaslat általánosságban a részletes tárgyalás alapjául egyhangúlag elfogadtatott. Következett a részletes tárgyalás. A törvényjavaslat czime Tisza miniszterelnök indítványára, többek rövid hozzászólása után következőleg módosíttatott: »Az V. és VI. csendőrkerületi parancsnokságok felállítása czéljából a csendőrségi legénység állományának kiegészítéséről.« Az 1. §-nál Kálmán Imre azon kérdést intézi a honvédelmi miniszterhez, vájjon az 1881. 1880. és 1879. években besorozott jogczimvesztett reklamánsok is rendelhetők-e be a rendőrséghez. Ráday Gedeon gr. honvédelmi miniszter válasza — mely szerint a törvényjavaslat czélja csupán fiatalabb erőteljes egyéneket a csendőrségnél alkalmazni — tudomásul vétetvén, — ezen §. változatlanul elfogadtatott. A 2. §-t Nagy István és Ernuszt Kelemen oda akarják módosítani, hogy a nős egyének ne legyenek a csendőrséghez beoszthatók, ahol a tényleges szolgálati kötelezettség huzamosabb és terhesebb, mint a honvédségnél. Szerb György ajánlja, hogy azon esetre, hogyha nős honvédek rendeltetnének be a csendőrséghez, ezek a lakást, fűtést, világítást illetőleg oly javadalmazásban részesíttessenek, mint a hadseregben szolgáló nős altisztek. Ráday dr. honvédelmi miniszter nem tartja lehetőnek sem az előbbi módosítást, sem ezen utóbbi indítványt elfogadhatónak, kijelentvén különben, hogy egyáltalában kívánatos lévén a csendőrség érdekében, hogy oda nőtlen egyének osztassanak be, a lehetőséghez képest kerülni fogja a nősöknek alkalmazását. Többeknek rövid hozzászólása után elfogadtatott Tisza Kálmán módosítása, mely szerint a 2. §-ból a »lehetőleg nőtlen« szavak kimaradnak és ezen §-hoz a következő új bekezdés csatoltatik: »Oly honvédek, kik a fennálló törvények értelmében nősülni jogosítva voltak, csak azon esetre hivathatnak be ezen szolgálatra, ha a szükséges létszám máskép kiegészíthető nem volna.« A 3. 4. és 5. §§. észrevétel nélkül változatlanul elfogadtattak. Előadóul Tischler Vincze választatott meg. Ezzel az ülés véget ért. Közelebbi ülés szombaton d. u. 1 órakor lesz. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezleten folytattatott a közadók kezeléséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. A tárgyalásban Hegedűs Sándor előadó, továbbá Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter, Tisza Kálmán miniszterelnök, Széchényi Pál gróf kereskedelmi miniszter, Márffy miniszteri tanácsoson kívül, kik a szükséges felvilágosításokat megadva, többször felszólaltak, s részt vettek : Rakovszky István, Vucsetich István, Prileszky Tádé, Rónay János, Nikolics Sándor, Éiss Henrik, Bossányi László, Gáli József, Kajuch József és Mandel Pál. A tárgyalás folytatása a holnap délután tartandó értekezletre halasztatván, a tanácskozás 9 órakor véget ért. Olasz nyilatkozat a hármas szövetségről. Cadorna gróf, az olasz államtanács elnöke, egy német folyóirat szerkesztőjéhez a következő levelet intézett: Róma, 1883. ápril 12. Ön tudja, hogy ha óhajának megfelelve irok önnek valamit a szerződésről, mely Olasz-, Német- és Ausztria-Magyarország közt állítólag köttetett, s melylyel most a lapok telvék, csupán saját személyes nézeteimet s barátiméit mondhatom el, de azt hiszem, hogy a nemzet legnagyobb része osztozik bennük. Azt hiszem, felesleges arról vitatkozni, köttetett-e formaszerű szerződés vagy csak megegyezés létesült bármely alakban. A semlegességi szerződés Olaszország és Anglia közt a német-franczia háború idején, midőn szerencsém volt Olaszországot Londonban képviselni, kifejezést szintén csak két levélváltásában nyert a londoni olasz nagykövetség és az angol külügyminisztérium közt. Hogy valami olyas, mint a szerződés, megegyezés vagy kölcsönös nyilatkozat bizonyos alakban létezik, abban nézetem szerint a berlini, bécsi és római hivatalos nyilatkozatok szerint többé kételkedni nem lehet s ez az általános nézet Olaszországban is. Különösen megerősít e meggyőződésemben a három hatalom nagy érdeke e szövetségben. Ez az érdek már régóta megvan s már két évvel ezelőtt alkalmasnak véltem valamit közzé tenni, ami oda czélozott, hogy a kétértelműségek külügyi viszonyainkban megszűnjenek s végre szilárd, őszinte baráti szövetség létesüljön Német- és Ausztria-Magyarországgal. Most legalább azt mondhatjuk : Jobb későn, mint soha. Minő szemmel nézi Francziaország Németország egységét s általában az utolsó háború következményeit, azt nem szükséges mondanom, minthogy a francziák, noha ki- és befelé szükségük van a békére, mégsem tudják magukat megtartóztatni attól, hogy időről-időre jövendőbeli titkos szándékaikat le ne leplezzék. Olaszország jelentősége reájuk nézve ugyanoly, sőt még rosszabb jelentőségű, mert benne vélik látni a német egység eredetét is. A franczia sajtóban is egyenesen kimondották, hogy III. Napóleon árulást követett el Francziaországon, midőn segélyére volt Olaszországnak abban, hogy egységessé és szabaddá tegye magát. Ezen nyugszik a francziák egész ellenszenve Olaszország iránt. Világos tehát, hogy Németországnak, valamint Olaszországnak mindenkor el kell rá készülve lennie, hogy Francziaország megtámadja, mihelyt ez azt hiszi, hogy a támadást merészelheti vagy erre belső viszonyai kényszerítik. Németország és Ausztria-Magyarország érdekeinek közösségéről nem szükséges beszélni, elválaszthatatlanok azok. Még nagyobb, mint a Német- és Ausztria-Magyarországé, Olaszország békeszükséglete, mert ez még sok esztendőt igényel, hogy a sok és nagy rázkódtatás után, melyeken átment, belsejében újjászervezkedjék. Ezenkívül most fontos és nehéz pénzügyi műveletek előtt áll, hogy a kényszerárfolyamtól szabaduljon s a népről nehéz terheket emeljen le s végül még az uj, költséges katonai intézményekhez is sok időre van szüksége. Mi olaszok nagyon sajnáljuk, hogy Francziaország azt hiszi, hogy semmit sem tehet a saját javáért, a nélkül, hogy más nemzeteket és főleg minket ne károsítson. Ha nem ez lenne a franczia politika alapja, a két nemzet őszinte barátságban élhetne s kölcsönösen támogathatná egymást. Hogy Francziaország nélkülözhetetlen elem Európa súlyegyénéhez, hogy ha nem léteznék, meg kellene teremteni, ez az én és honfitársaim által is nagyban táplált véleményem, melyben a londoni értekezlet különösen megerősített. Olaszországnak nagy érdeke van a franczia köztársaság fenmaradásában, mert egyedül ez nyújt kezességet a békére s mi őszintén óhajtunk egy szabad, hatalmas Francziaországot. De, fájdalom, bizonyos azon tény, hogy a franczia nemzet állandó fenyegetést képez reánk és a többi államokra fenyeget minket és Németországot, valamint Ausztria-Magyarországot, mert előbbi történelmi szerepét el nem felejtheti s állhatatlan, hódítani vágyó jellemével a saját békétlenségét, mint századunk története is elég gyakran bebizonyította, a szomszéd házába szokta átvinni. Reánk olaszokra veszély rejlik abban is, hogy a francziák, mert joggal kevesebbet félnek mi tőlünk, mint a németektől, nem tartózkodnak vissza tőle, hogy tekintet nélkül az egész világ előtt megsértsék törvényes érdekeinket s belső politikai viszonyainkba zűrzavart hozzanak. Eléggé ismeretes, mily benső viszonyban áll Francziaország a francziabarát köztársaságiakkal Olaszországban, hogy ezek által az olasz egységet újra megdöntse s Olaszországban is megalkossa a köztársaságot. A tények azonkívül megmutatták, hogy Francziaország, ámbár az iskolából a keresztet eltávolította, mégis azonnal kész lenne az olasz egység rovására a pápa pártjára állani. De minden nemzetnek tagadhatatlanul megvan a kötelessége védeni magát a fenyegetések ellen, s ha a fenyegetések több ország ellen irányulnak, ezeknek érdekükben áll esetleg megegyezni a szükséges közös védelemről s ez az eset forog ma fenn Olasz-, Német- és Ausztria-Magyarországra Francziaországgal szemben. A mostani középeurópai hármas szövetség szükségességének bizonyítékát épen az a zaj adja, melyet miatta a franczia sajtó üt, midőn provokálónak igyekszik azt feltüntetni. A franczia sajtó a franczia népjellemet számba véve, a tényeket elhomályosítani törekszik. Csak Francziaország s az összes államok üdvére kívánhatom, hogy Francziaország végre belső viszonyai nyugodt és állandó fejlesztésében találja meg súlypontját. De egy pillantás Francziaország történetére s a franczia nemzeti jellemre, mely, úgy látszik, Julius Caesar ideje óta nem változott, csak kevés reményt kelt bennem óhajom valósulása iránt. Fogadja stb. C. Cadorna. A pénzügyi fölmentés. — ápril 19. A képviselőház befejezte ma az 1881-iki zárszámadások fölötti tárgyalást. Két kérdés méltó különös megemlítésre. Az egyik a tegnap már érintett Fröhlich-féle indítvány. Igaza van neki, hogy a törvény rendelkezései s a valóság között ellenmondás van. 1880-ban törvényt alkottunk, amelyben kimondottuk, hogy azon földtehermentesítési adósság törlesztésére, mely az eredeti sorsolási terven túlmenőleg utólagosan folyóvá tétetett, a pénzügyminiszter 5°/6-os papírjáradékot bocsásson ki. Azóta úgy alakult a földtehermentesítési adósság és illetőleg a földtehermentesítési adópótlék jövedelme, hogy ez teljesen fedezi ama tőketörlesztési szükségletet, minél fogva papírjáradékoknak e czímen való kibocsátására hiányzik az alap. Azért Fröhlich Gusztáv igen helyesen azt indítványozza, hogy ne bocsáttassanak ki többé az említett czélraily járadékkötvények, vagy ha igen, akkor fordíttassék a földtehermentesítési pótlék többlete ezen adósság gyorsabb törlesztésére. A pénzügyminiszternek ez az erős logika nem tetszik. Azt mondja, hogy földtehermentesítési adópótlék nem létezik már, hanem ez homogén része a törzsadónak, amiből mi — mellesleg mondva — azt a vigasztaló következtetést vonjuk le, hogy ha majd évek múlva a földtehermentesítési adósság törlesztve lesz is, azért a földtehermentesítési adópótlék nem fog eltöröltetni. A pénzügyminiszter megjegyzi továbbá, hogy a földtehermentesítési adósság csak olyan, mint más államadósság, és mivel ezeknek nagyobb részénél a tőketörlesztést papírjáradék útján fedezzük, tehető ez a nevezett speciális adósságnál is. Szóval a miniszter szeret minél több tőketörlesztést új adóssággal fedezni, ami nemcsak kényelmes, hanem még úgy, ahogy a mi budgetünk készül, aránylag tűrhető jó szint is ad az állami háztartásnak. Természetes, hogy a többségnek is a pénzügyminiszter felfogása tetszett, és előre volt látható, hogy Fröhlichnek komoly felfogásból eredt indítványa elvettetik. A másik kérdés, mely minket közelebbről érdekel, vonatkozik a zárszámadási mérlegekre. A mai vita elégtételt adott az általunk e kérdésben kifejtett kritikának. Bochkor képviselő, ki az egyetemen az állami számvitelnek tanára, határozottan rosszalta az állami számvevőszéknél gyakorlatban levő könyvelési s mérlegkészítési módszert, mely oly abszurd és az ország hitelét esetleg káros