Pesti Napló, 1883. április (34. évfolyam, 89-118. szám)
1883-04-14 / 102. szám
102. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenäen m-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadót hivatal: Barátok-tere, Athenäen m-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, 1883. szombat, ápril 14. 34. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 írt. — 3 hónapra 6 írt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felfizetés évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Naplót kiadó hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athhenaeum-épület, küldendők. Budapest, ápril 13. Tisztelt laptársunktól, a Pester Lloydtól nem vehetjük rossz néven, hanemcsak nem kiváncsi, hogy minő politikát kontemplál a kormány a legközelebbi kiegyezési akcióra, sőt még azt is nagy hibának tartaná, ha ezt maga a kormány is tudná, s amit tud, megmondaná. De amennyire rossz néven nem vehetjük a Pester Lloydtól ezt, és úgy elvárhattuk volna tőle, hogy ha már abszolúte semmi ingert nem gyakorol reá a jövő, legalább kevésbbé tartja politikai hibának el nem felejteni, hogy oly fontos kérdésben, mint az okkupáczió, mik történtek és mik mondattak a múltban. Ha a Pester Lloyd ezeket elfelejteni nem méltóztatik, akkor sokkal inkább vállalkozhatik a saját czikkeiből és érveiből bebizonyítani, miért nem tekintheti Magyarország változhatatlan kérdésnek az okkupácziót, mintsem hogy most mi tőlünk kérdezze azt. Mert mindaz, amit mi a Pester Lloyd mai kérdésére válaszul felhozhatunk, mindaz sokkal szebben és kimerítőbben meg volt írva már a Pester Lloydban, mintsem azt mi e helyen megírhatjuk. A Pester Lloyd kijelenti, hogy zászlóstól átlő a mi táborunkba , ha kézzelfoghatólag be tudjuk neki bizonyítani, hogy a bosnyák kérdés megváltoztatható. Mi pedig hasonló őszinteséggel kijelentjük, hogy hajlandók vagyunk zászlóstól átmenni a Pester Lloyd táborába, ha mindazt fentartja, vagy újra proklamálja, amit a bosnyák politika ellen kezdettől fogva itt. A Pester Lloyd azonban nem kiváncsi a jövőre, s hamar felejti a múltat. Ma előtte a bosnyák kérdés csak egy rövid alternatívában sarkallik: vagy bent maradni, vagy kijönni. Aki nem akar bent maradni, jöjjön ki, ha tud, s aki nem tud kijönni, maradjon bent, ha akar, ha nem. S azt kérdi tőlünk: melyiket választjuk ? Megmondjuk neki őszintén: mi nem tartottuk szerencsének, hogy Boszniába bemehettünk, s a Pester Lloyd sem tartotta annak; de mint szerencsét sürgetjük, hogy kijöjjünk onnan, ellenben a Pester Lloyd ma már azt tartja szerencsének, ha bent maradhatunk. Mi azt állítjuk: ha Boszniából nem jövünk ki, mikor mi akarunk, ki fogunk jönni akkor, mikor nem akarunk. A Pester Lloyd azt állítja: a bosnyák kérdés változatlan kérdés, és akkor sem változhatik, ha az események kilöknek onnan. Mert ha kilöknek, újra oda törekszünk, hogy még egyszer bemehessünk. Ezt állítja a Pester Lloyd, a kormánypolitika érdekében a saját nézeteit változtatva, hogy az okkupáczió változhatlanságát hirdesse, mert ha állításának nem ez volna az igazi értelme, akkor nem mondhatná, hogy a bosnyák kérdés változhatatlan s megértene minket. Megértené, hogy a bosnyák politika nem színpad, melyen a ki- és bevonulásokat jelenetezni lehet, s nem követelné, hogy mint egy színházi rendező, tervet adjunk neki, hogy lóháton történjék-e a díszmenet, vagy pedig gyalog ? Az ilyen kérdések nem méltók komoly politikushoz. Komoly politikus máskép okoskodik. De itt megint a jövő kérdésére bukkanunk, már pedig a Pester Lloyddal mindenről inkább lehet vitatkozni, mint a jövőről. Mi neki a jövő? Hiszen ha ő teljes non balance-szal mond mást ma, mint amit mondott a múltban , miért nem mondhatna mást a jövőben, mint amit mond a jelenben? S ha be fog következni, amit mi kontemplálunk, hogy t. i. Bosznia árán rokonszenveket hódítsunk és szövetségeseket szerezzünk, akkor ezt fogja helyes politikának vallani. Ma pedig helyesli, hogy Boszniával gyűlöletet hódítsunk és ellenségeink számát gyarapítsuk. — De ne többet erről. Mi sürgetjük az okkupáczió megszüntetését s azt véljük, épen nem hallatlan dolog, hogy egy szerencsétlen lépést a külügyekben egy új kormány jóvá tegyen. Gondolja meg csak laptársunk, hogy mit tett az angol kormány a zulukkal ? De akármit mondanánk ez ügyben, a Pester Lloyd előreláthatólag nem fog megelégedni a mi nyilatkozatunkkal, hanem — mint ma is teszi — vallatni fogja Somssich Pált, hogy ha a mérsékelt ellenzék csakugyan úgy fog eljárni a jövőben, mint ahogy azt mi tegnapelőtti czikkünkben ecseteltük, együtt fog-e ő is haladni a mérsékelt ellenzékkel ? E vallatási rendszer sem meglepő, ámbár az, hogy férfiakat külön vallassanak, s keresztkérdésekkel egymás ellen kijátszanak, inkább illenek a Mailáth gyilkosaihoz, mintsem nézeteiket a nélkül sem titkoló államférfiakhoz. Ámde ha a Pester Lloyd vallatja Somssichot, felelünk helyette. És kijelentjük a Pester Lloydnak, hogy tegnapelőtt czikkünk teljesen függetlenül keletkezett, és Somssich Pál csak akkor olvasta azt, mikor a Pester Lloyd. De ennek daczára aligha csalódunk, ha azt véljük, hogy említett czikkünkkel, nagyban és egészben Somssich Pál egyetért, ha tán nem is tekinti oly határozottan végczélnak az önálló vámterületet, mint mi. Reméljük, hogy e nyilatkozattal kielégítettük a P. Ll. kíváncsiságát. Hogy addig — áttérünk laptársunk czikkének egyéb pontjaira — míg a kiegyezési kérdés újra vissza nem nyeri aktualitását, vagy pedig az okkupáczionális politika megint egy lépéssel közelebb nem fog vinni a katasztrófához, — hogy addig mit, fogunk csinálni? — kérdi gúnyosan a Pester Lloyd. Hát mindenekelőtt hogy bármit is csinálhassunk, amit az ország érdekében üdvösnek tartunk, meg fogunk maradni ott, ahol vagyunk. Mert Cambrone nem csak azt mondta Waterloonál, amit a Pester Lloyd idéz, hogy: a gárda meghal, de magát meg nem adja. — Cambrone még mást is mondott, s az ő utolsó szava nem ez volt. S hogy mi volt ez az utolsó szó ? — azt meg lehet olvasni Thiersnél is, Viktor Hugónál is. S ha a Pester Lloyd Cambronehoz hasonlítja az ellenzéket, bánjék vele óvatosan ! Ne vegye körül oly gyakran kormánypárti szuronyokkal s ne szólitgassa föl folytonos megadásra. Mert egyszer igazán megkaphatja az utolsó szót. Cum Bakulini. Ami pedig a Pester Lloydnak azt a fájdalmát illeti, hogy nem tudja rábizonyítani az ellenzékre azt, hogy személyes politikát űz a kormány ellen , mert ezt nem tudja rábizonyítani, tehát azt bizonyítgatja, hogy a múltban igenis csak személyes politikát űzött, most pedig semmiféle politikát nem űz , ebben is legyen megvigasztalódva. Az ellenzék elvekért harczolt a, múltban s elvekért fog harczolni a jövőben. És nagyon szívesen fölveszi a harczot ott, ahol elveket talál. De a harcztól, ha idő és alkalom van rá, ott sem riad vissza, ahol nem talál elveket, hanem csakis személyes érdekeket! Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A PESTI NAPLÓ TÁRCÁJA. Ápril 14. — Lakásaink, a járványok fészkei. A jelentékeny előhaladás, melyet az orvosi tudomány az utóbbi két évtized alatt tett, nem mulasztotta el figyelmét kiterjeszteni a bakteriákra és penészgombákra, ezen apró lényekre, melyek mindenütt jelentkeznek, hol az életképességükre szükséges feltételek megvannak, így a szétoszlásnak indult szerves állományokban, valamint bizonyos hő- és nedvességi fok mellett ezrével támadnak elő. Köszönet a kitűnő tudósok fáradhatlan kutatásainak, most már azt is tudjuk, hogy a legtöbb elterjedt és veszélyes emberi és állati betegséget ezek a kicsiny, növényi szervezettel bíró, csakis mikroszkóppal észrevehető állatkák okozzák. Az orvosi tudományok egyik ága sem foglalkozik ugyan speciálisan a bakteriák vizsgálatával, de ez nagy jelentőséget nyer az orvosi tudományban azért, mert annak nemcsak az egészség helyreállítása, hanem fentartása is feladatai közé tartozik. Az első feladat tehát mindenesetre az volna, hogy minden oly állomány, mely bakteria-képződéskre alkalmat adhatna, az emberek közvetlen környezetéből eltávolíttassék, másrészről pedig a penészbombák, amennyire csak lehetséges, elfojtassanak, nehogy azok az emberek lakóhelyeire s ennek folytán élekző szerveibe behatolhassanak. Kétségtelen, hogy éppen az utóbbi években, noha a földtalaj a betegségeket okozó gombák köpődési és lerakodó helyéül ismertetett fel, az egészégtan jelentékeny lendületet vett és hogy e két rendzabály, nevezetesen 1-er a hulladékok, piszkos vizek ktávolítása s a csatornák tisztántartása, 2-er szeles pinczék alkalmazása a házak alatt, melyekből a tervezetre nézve káros élősdiek lakásainkba nem hatolhatnak, a házak és városok egészségi állapotára nagy befolyással vannak. De ez még nem elég. Dr. Emmerich lipcsei fiatal tudósé az érdem, aki felfedezte, hogy magukban házainkban is lerakodó helyei vannak a bakteriáknak, melyeket a fennebb említett egészségügyi rendszabályok nem érintenek s nem semmisítenek meg. A nevezett tudós élénk figyelem tárgyává tette a jelzett viszonyokat s nemrég a rendszabályokat és reformokat, melyek különösen az egészségügyi rendészetnek s az építészetnek ajánlhatók figyelmébe, a nyilvánosság elé bocsátotta. Tudjuk, hogy az uralkodó járványok korlátozására alkalmazott fertőtlenítő szerek mily kevéssé feleltek meg a várakozásoknak. A fiatal tudós különösen arra figyelmeztet, hogy az eddigi fertőtlenítésnél a pöczegödrök, a szobák falai, a bútorok, a ruhák, szóval minden a bakteriákat megsemmisítő anyag, vagy pedig a forró vízpárák befolyásának van alávetve, de e mellett teljesen mellőzték a betegséget keltő gombák egyik leglényegesebb forrását s lerakodó helyét. Ezek az emeletes házak azon része, a mely az egyik lakás tetőzete s a fölötte levő lakás padozata közt van, melyek az építkezés szerkezete szerint különféle terjedelműek s azon kettős czélból, hogy egyrészta hang terjedését gátolják, másrészt, hogy a lakásokat a hővezetés tekintetében egymástól elkülönítsék, többnyire szétmálló anyaggal vannak megtöltve. Ámbár e töltési anyag mineműsége a lent vagy fent levő lakások egészségi viszonyaira nézve nagy fontosságú, mégis annak megválasztásánál megfoghatatlan elővigyázatlansággal járnak el s az érintett körök kitöltésére sok esetben oly anyagokat használnak, melyek vagy máris tartalmazzák a penészgombák csiráit vagy felette alkalmasak ezen veszélyes szerves anyagok tenyésztésére és szaporodására s ezáltal legkedvezőbb talaját képezik a járványok keletkezésének. Hogy ezen állítás helyességéről meggyőződjünk, vegyük szemügyre egyikét azon tetőzet és padozat közti üregek töltelékének, melyeket Emmerich górcsövileg és vegyelemzési után megvizsgált. Hogy ezek lerakodó helyül szolgálnak a legveszélyesebb bakteriáknak és penészgombáknak, azt a nevezett tudós számarányokban is kimutatja. Felhozza, hogy két lipcsei új épület ily üregeiben hulladékokat, penészes szalmát, fát, papirost, burgonyahéjat, főzelékhulladékot, hajat, csontokat, egyszóval minden kigondolható szemetet talált. Az ezen töltelékben levő szerves állományok tömege — hihetetlen ugyan, de a fiatal tudós vegyi után bizonyította be, — akkora, mintha háromezer kifejlett emberi hulla használtatott volna az épület tetőzetének kitöltésére. Több helyütt, itt-ott a nyilvános épületeknél, a töltésre használt anyag a városi szemétlerakodó helyről vézetett. A tetőzetnek tiszta anyaggal való megtöltése azért tartozik a ritkább esetek közé, mert azon anyagot, melyet ingyen kaphatni a szemétdombokról, természetesen inkább fordítják a töltésre, mint azt, melyet pénzért kellene beszerezni. A legjobb építészeti könyvek is a tetőzetek kitöltésére a száraz, régi épület-hulladékokat ajánlják, annak meggondolása nélkül, hogy betegségeket előidézni alkalmas anyagok, melyek a lerombolt házakban összegyűltek, a hulladékokkal együtt az új házakba is átvitetnek. Tegyük fel, hogy a plafonok az egészségügyi követelményeknek megfelelőleg szerves anyagoktól ment száraz homokkal töltetnek be, még akkor is azon veszélynek vagyunk kitéve, hogy a szobák levegőjében létező szerves porrészecskék a fahasadékokon át a töltelékbe nyomulnak, s a ki- és bejárók ruháiról és lábbelijéről elvált szemétrészecskék s a konyhák és e nemű házi procedurákból származó finom organikus anyagok a tetőzetben levő tiszta anyagot megfertőztetik. Az is kétségtelen, hogy a hasadásokon át beszivárgó nedvesség s különösen a sikárolás alkalmával használt víz alkalmas tényezők arra nézve, hogy a penészgombák tenyészésére szolgáló feltételek előálljanak. A szikkadó nedvesség )által előidézett bomlasztási folyam bizonyos hőemelkedést idéz elő, mely a bakteriák fejlődésére nézve szintén nagyon alkalmas tényező. Ami ez utóbbi pontot illeti, Emmerich újból konstatálta a hőmérő segélyével, hogy a töltelék hőmérséke a szobáknak rendes 16 Celsius fokú hőmérséke mellett csupán a rohamos bomlasztási folyamat folytán 32 foknyi magasságot is elérhet. E konstatált tény annyival is inkább figyelmet érdemel, mert e körülmény nagy befolyással van a tüdőbajok előidézésére. Dr. Koch tüdővész-vizsgálatainál azt tapasztalta, hogy a penészgombának szaporodására egyik feltétel a légmérsékletnek 32 Celsius fokra való emelkedése, s mivel azt hitte, hogy ily hőmérsék az ember közelében tartósan nem található, arra a végeredményre jutott, hogy a tüdővész csak az emberi vagy állati testen belül terjedhet tovább. Tehát az említett folyamat folytán, mely szerint a töltelék hőmérséke emelkedik, megerősíthetjük azt a feltevést, hogy a töltelék a tüdővész parazitáinak egyik legalkalmasabb lerakodó helye. Annak, hogy a töltelék közt kifejlődő bakteriák között nemcsak közönséges baktérium-termők, hanem betegséget okozó penészgombák is vannak, a többi közt azon tény is szolgál bizonyítékául, hogy Emmerich, mialatt a töltelékek nedves kivonatait vegyi vizsgálat alá vette, több ízben megbetegedett s ugyanakkor a laboratóriumban foglalkozó orvoson hason betegségi tünetek voltak észlelhetők. A szóban forgó vizsgálatok nemcsak a szobák talajának különböző fokú fertőzött állapotáról győztek meg, hanem ahhoz a végeredményhez is vezettek, hogy ugyanazon szoba talajának más és más helyein különböző fokú fertőzés fordulhat elő. Ez utóbbi tény felvilágosít bizonyos dolgokról, melyeknek eddig nem voltak képesek magyarázatot adni. Dr. Port a bajor katonai kórházakban fellépett tífusz-járvány alkalmával azt tapasztalta, hogy a tífusz bizonyos helyiségeknek csak egy és ugyanazon helyein fordul elő, vagyis világosabban: tifuszbeteg által elhagyott ágyba fektetett beteg nem kapta meg az említett betegséget, míg a szobák bizonyos helyein fekvő nem tifuszbetegek meglepettek a járvány által. E körülményt még kevéssel ezelőtt a talaj által megfertőztetett légáramlatokból igyekeztek kimagyarázni, ma azonban Emmerich kutatásai nyomán kiderült, hogy a kórházak azon részeiben, hol a járvány uralkodása állandó maradt, a talajban alkalmazott tölteléknek nagyobb bomlási folyamatából kiáradó bakteriák okozták a betegséget. Statisztikai adatokkal bebizonyított tény az is, hogy a házak földszintjén, valamint a 3-ik és 4-ik emeleten lakók közt sokkal nagyobb a halandósági arány, mint az 1-ső és 2-ik emeleten lakók között. Ennek oka nem csupán a nevezett részekben lakók szegénységében s rosszabb táplálkozásában keresendő. A pincze- és földszinti lakások lakóinál tapasztalt nagyobb halandóság mindenesetre visszavezethető a talaj fertőzött voltára. A 3-ik és 4-ik emeletekben pedig arra, hogy az ott lakó szegényebb sorsnak kisebb lakásokba többen kénytelenek összeszorulni, ennélfogva a házi szerek, a berendezés sokkal szűkebb helyre van szoritva s igy a talaj megfertőzése és nedvessé tétele sokkal inkább lehetővé van téve. Ebből tehát következik, hogy a szegényebb sorsunk által lakott harmadik és negyedik emeleti lakások vannak leginkább kitéve a káros bakteria-képződésnek. A fennebb közlöttek csak a fontosabb része annak, amit a német tudós a tetőzetek fertőzésére nézve felhozott. Az ismert falpenészen kívül, mely a nedves tetőzetekben gyakran fordul elő s az illető lakásokat egészségellenes szaggal tölti be, peniszgombák számos faja is tenyész a nedves helyeken. Az utóbb említett parazitákról több tudós, névszerint Grohe, Block, Gravitz és mások bebizonyították, hogy azok bizonyos körülmények között az emberi és állati szervezetbe is befészkelik magukat s ott az úgynevezett penészfonalakat képezve, sokszor halált is okoznak. Budapest, ápril 13. A képviselőházban a középtanodai törvényjavaslat elintézése után a jelen ülésszak folyamában több kisebb törvényjavaslat, ezek közt a részlet üzlet rendezésére vonatkozó is — s ezek után még az adókezelésről szóló törvényjavaslat fognak tárgyalás alá vétetni. Ha az országgyűlés az utóbb említett fontos javaslatot, ami előreláthatólag úgy is lesz, még pünkösd előtt elintézi, a második ülésszak még az ünnepek előtt bezáratik és az országgyűlés őszig elnapoltatik. Ellen esetben a pünkösdi ünnepek alkalmával nem lesz hosszabb szünidő és az országgyűlés együtt marad mindaddig, míg az érintett törvényjavaslat le lesz tárgyalva. Az ülésszak azonban mindenesetre még május hóban fog bezáratni. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Vizsonyi elnök megnyitván, Kemény Gábor közlekedési miniszter előadta azon válasz tartalmát, melyet Latinovics Gábornak a bajai szárnyvonal kiépítése tárgyában beadott interpellácziójára adni szándékozik. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter pedig Németh Albertnek a dohánytermelési engedélyek tárgyában tett interpellácziójára adandó válaszának tartalmát adta elő. A válaszok helyeslő tudomásul vétettek. Berzeviczy Albert előadó a kérvényekre vonatkozólag tett jelentést. A bizottság jelentése Ráday Gedeon gr. honvédelmi miniszter, Rakovszky István, Zsilinszky Miklós, Tisza Kálmán miniszterelnök és Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter felszólalásaik után elfogadtatik. Ezután felvétetett a kikötő illetékek szabályozásáról szóló törvényjavaslat, mely Hegedűs Sándor előadó indokolása után észrevétel nélkül elfogadtatott. Következett a részletf vüzetről szóló törvényjavaslat, melyet szintén Hegedűs Sándor előadó indokolt s melyhez Kapisztory József, Wahrmann Mór, Mandel Pál, Éles Henri, Rakovszky István, Prileszky Tádé, Széchenyi Pál gr. kereskelmi miniszter, Matlekovics Sándor államtitkár, Gáli József és Teleszky István szólottak. E törvényjavaslat is elfogadtatott. Az 1881-iki zárszámadások átvizsgálásáról szóló jelentését a zárszámadási bizottságnak Lukács László előadó indokolta s a jelentés Hegedüs Sándor, Bochkor Károly, Prileszky Tádé, Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter, Tisza Kálmán miniszterelnök, felszólalása után elfogadtatván, az értekezlet 9 órakor véget ért. Az országgyűlési szabadelvű párt a közadók kezeléséről szóló törvényjavaslatot a hétfőn, f. hó 16-án tartandó értekezletén fogja tárgyalni. A mérsékelt ellenzék f. hó 14-én, szombaton d. u. 6 órakor értekezletet tart. A főrendiház reformja tárgyában, mint említettük, Tisza Kálmán a főrendiház több tagjával bizalmas értekezletet tartott, melyen kívüles Pauler és Trefort minisztereken kívül Szőgyényi-Marich László főispán, Szlávy József koronaőr, báró Majthényi László főispán, Szécsen Antal, Cziráky János és Zichy János grófok voltak jelen. Az értekezleten határozat nem hozatott. Az eszmecsere, mint a Nemzet írja, azon tervezetek körül mozgott, melyeket a reform tárgyában Szőgyényi-Marich László, Trefort Ágoston és Tóth Lőrincz irodalmi utón közzétettek. Általános volt a megegyezés az iránt, hogy a főrendiház reformjára szükség van, s a tekintetben sem forgott fönn nézeteltérés, hogy a reformnak a születési jog s a kinevezési jog összeegyeztetése mellett kell foganatosíttatnia. Eltérő vélemények csak az iránt merültek föl, váljon egyrészt azok közt, kik a főrendiháznak a korona kinevezési jogán lesznek tagjai s másrészt azok közt, kik születési joguknál fogva tagjai, létesíttessék-e s már eleve törvényileg megállapittassék-e bizonyos számarány, vagy pedig hogy e részben a korona joga az alkotmányos garancziák mellett korlátlan maradjon. Mindkét álláspontnak voltak védelmezői s határozatra vagy eldöntésre nem került a dolog. Abban is közös volt a megegyezés, hogy a főrendiház rendezése esetén, a főispánoknak a főrendiházban nem lehet helyük. Ezenkívül hajlandóság mutatkozott a felekezeti érdekeknek általános méltánylására is. Új főispán, Bédy Gergely, Maros-Torda megye és Marosvásárhely főispánja, mint annak idején említettük, benyujtá lemondását. Okot erre az adott, hogy a megye egyik szolgabiráját, kit a megyei hatóság felfüggesztett, a belügyminisztérium állásába visszahelyezte. Béldy lemondását most ő Felsége elfogadta s neki érdemei elismeréséül a titkos tanácsosi méltóságot adományozta. Az említett törvényhatóságok főispánjává Bánffy Zoltán báró neveztetett ki. Az ide vonatkozó kir. kéziratokat a hivatalos lap holnapi száma közli. A német-osztrák-magyar-olasz szövetség és Francziaország. Párisból írják : Francziaországban mindannyiszor hazafias feljajdulásokban tör ki a közvélemény, valahányszor a német-osztrák-magyar-olasz szövetség híre felmerül. A legújabb nyilatkozatok arra engednek következtetést, hogy a nevezett hatalmak közt valóban megegyezés létesült. A franczia politikusok szívesen vennék azt, ha Németország teljesen elszigetelten maradna, s ha ez nem volna lehetséges, leginkább Olaszországot szeretnék visszatartani, mert ez utóbbi »latin testvérállamot« féligmeddig Francziaország vazallállama gyanánt tekintik. Noha Francziaország az olasz egység létrehozásán működött, mégsem lehet kötelezni Olaszországot arra, hogy a jövőre nézve is gyámságnak vesse alá magát. Párisban sokat gondolkodnak azon, hogy a három állam közeledése mily formában nyilatkozott. Attól tartanak, hogy írásbeli szövetség van szóban, melynek éle Francziaország ellen irányul. Noha határozottan nem lehet állítani, hogy valóban írásbeli szövetség köttetett, a körülmények azt a benyomást teszik, hogy mindenesetre több van a kérdésben, mint az egyszerű érdekközösség és hogy annak írásbeli kifejezést is adtak. Formális egyesülés czéltalan volna, ha nem irányoztatnék fennálló viszonyokra. Az »európai béke fentartása« oly általános fogalom, mely a praktikus diplomatát nem vezetheti, hacsak a fentartásnak eszközei nem vágnak az egyéb czélok körébe. A franczia lapok nagy garral állítják, hogy a béke megtörése Francziaország részéről nem gondolható s hogy Francziaország semmi mást nem akar, mint határait s nemzeti becsületét megvédeni, ami pillanatnyilag igaz ugyan, de nem változtat azon, hogy a franczia köztársaság a revanche-politika szempontjából tekintve, nem a legbékésebb jelleggel bír és jelenleg csakis opportunitási okokból fékezi magát. Ez utóbbi is csak a hivatalos diplomácziára nézve áll, míg a nemzet maga és a sajtó szüntelenül a Németország elleni háborúra izgat s az 1870-ben ütött sebet mesterséges utón nyitva tartja. Kossuth Lajos levelei. I. Ujfalussy Sándor urnak, Szatmármegye alispánjának. Különösen tisztelt alispán ur ! Hálás érzéssel vettem tudomást a kegyes megemlékezésről, melylyel Szatmármegye közönsége viszontagságos életem múltjának hazánk szolgálatában kifejtett igyekezetét születésem 80-dik évfordulója alkalmából megtisztelni méltóztatott. Boldogok, kiknek öregségét a hazafiús kötelesség ösvényén elért siker emléke derítheti fel. Én akarni mertem, amit a kötelesség parancsolt, de nekem a siker emlékének öröme helyett az a fájdalom jutott, hogy még az a szabadság, melynek a nép számára kivívásához hozzájárulhatni szerencsés leheték, sem hozta meg hazánk számára úgy az ősöktől öröklött államjog, mint az anyagi jólét mezején azt az eredményt, melynek reményére a történelmi fejlődés észszerű logikája feljogosított. Ha e sikertelenség következései csak személyemet sújtanák, nem zúgolódnám. Igaz, amint hanyatló erővel vonszolgatom életfáradt tagjaimat, idegenek között idegen, a honvágy égető szórájával ajkaimon, melynek engedni az esküvel fogadott elvhűség s politikai hitvallásom szent religiója tilt, mintha egy üres sírbolt padlóján lépdelnék, oly szomorúan kong magányos lépteim alatt az idegen föld, mely ma holnap sírom leszen. De hát férfiúnak tűrni kell tudni, amit a sors személyére mért. Tűrném is. De hogy azt is meg kellett érnem, hogy a szabaddá tett nép üsse fel akaratának bélyegét a haza azon ősi jogának, az utódok azon szent örökségének elalkuvására, melyet a szabadalmazott nemesség minden számerőtlensége mellett is alkura soha nem bocsátott, soha fel nem adott, hogy a nemzet önkényt vegye nyakába, még a közgazdászat terén is az idegen érdekek nyomásának jármát, mely jólétének természetszerű szabad fejlődést nem enged, ez oly csapás, a mely — nem tagadhatom — zúgolódást von ajkaimra; bár nemzetem önálló boldog jövendője iránt kétségbe nem ejtett. Nem ejt kétségbe, mert a történelmi bölcselet tanúságai megtanították, hogy a történelemnek törvénye van, mely a ballépések zűrjén keresztül is érvényre jut. Lehet, hogy e megpróbáltatásra is szükség volt, miszerint utat törjön magának azon igazság felismerése, hogy Nemzet számára kivül az önálláson nincs és nem lehet üdvösség s hogy a szükség érzete a nemzet határozottságát a jog és rendeltetés magaslatára emelje. Fel is fogja emelni, csak a felismerés későn na jöjjön. — E hitben halok meg. Esedezem Alispán urnak, méltóztassék hálaérzetemnek szivem mélyéből fakadó kijelentését átadni Szatmármegye közönségének a kegyes megemlékezésért, melyet hontalan magányomban valóságos jótéteményül fogadok; s emlékét becses kincsnek fogom tekinteni mind halálomig, a ki egyébiránt megkülönböztetett tisztelettel maradok Turinban, márcz. 15-én 1883. Alispán urnak alázatos szolgája: Kossuth Lajos. II. Torda-Aranyosmegye képviselő-bizottságához. Torda-Aranyosmegye első volt azon törvényhatóságok közül, melyek az erdélyi részekből az ősz férfiút 80 éves ünneplése alkalmából üdvözölték. Kossuth Lajos ezen üdvözlésre egy kiváló szép levéllel válaszolt, mely a megye bizottságának f. hó 10-én, tartott gyűlése alkalmával felolvastatott. A levél igy hangzik: Mélyen tisztelt képviselő bizottság ! Élőhalott vagyok, s az élőhalottnak még életében kijutott múltjáért a távol hazából a szives megemlékezés koszorúja, melylyel a halottak emléke szokott megtiszteltetni. Torda-Aranyosmegye közönségének képviselői egy kedves boglár virágot tűztek e megemlékezés koszorújába. Az élőhalott mély megilletődéssel fogadta s hálás érzéssel köszöni e kegyességet. A tisztelt bizottság a mindenható különös kedvezésének nevezi azt, hogy a nyolcvan évet megértem. Ami ebben kedvezés van, azt ájtatos hálával fogadom, ami csapás van, azt megadással viselem, melyet megkönnyít az a gondolat, hogy már nem soká fogom viselni. Ez a bizonyosság a 80 éves kornak legjobbik oldala. Nem tagadhatom azon megjegyzés igazságát, hogy »az általam leélt 80 év (részben legalább) Magyarország történelmével kapcsolatos«; arra, hogy »a történész van hivatva ezt méltatni«, csak azon szerény észrevételem van, hogy »volna hivatva«, ha a történész ember nem volna, ki saját egyéni rokon- vagy ellenszenvéből ki nem vetkőzhetik; de mert tudom, hogy ki nem vetkőzhetik, sem dicséretét nem ambiczionálom, sem gyalázásának kilátása fel nem háborít, még ha azt látom is, hogy akadtak emberek, akik nemcsak ferdítéseknek, hanem otromba pletykáknak, hazugságoknak s epés rágalmaknak piszok szemétjét halmozták össze. té-