Pesti Napló, 1883. április (34. évfolyam, 89-118. szám)

1883-04-14 / 102. szám

102. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenäen m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadót­ hivatal: Barátok-tere, Athenäen m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, 1883. szombat, ápril 14. 34. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 írt. — 3 hónapra 6 írt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért fel­fizetés évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Naplót kiadó­ hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athhenaeum-épület, küldendők. Budapest, ápril 13. Tisztelt laptársunktól, a Pester Lloydtól nem vehetjük rossz néven, ha­nemcsak nem kiváncsi, hogy minő politikát kontemplál a kormány a legközelebbi kiegyezési akc­ióra, sőt még azt is nagy hibának tartaná, ha ezt maga a kormány is tudná, s a­mit tud, meg­mondaná. De a­mennyire rossz néven nem vehetjük a Pester Lloydtól ezt, és úgy elvár­hattuk volna tőle, hogy ha már abszolúte semmi ingert nem gyakorol reá a jövő, leg­alább kevésbbé tartja politikai hibának el nem felejteni, hogy oly fontos kérdésben, mint az okkupáczió, mik történtek és mik mondattak a múltban. Ha a Pester Lloyd ezeket elfelej­teni nem méltóztatik, akkor sokkal inkább vállalkozhatik a saját czikkeiből és érvei­ből bebizonyítani, miért nem tekintheti Ma­gyarország változhatatlan kérdésnek az okku­­pácziót, mintsem hogy most mi tőlünk kér­dezze azt. Mert mindaz, a­mit mi a Pester Lloyd mai kérdésére válaszul felhozhatunk, mindaz sokkal szebben és kimerítőbben meg volt írva már a Pester Lloydban, mintsem azt mi e helyen megírhatjuk. A Pester Lloyd ki­jelenti, hogy zászlóstól átlő a mi tábo­runkba , ha kézzelfoghatólag be tudjuk neki bizonyítani, hogy a bosnyák kérdés megváltoztatható. Mi pedig hasonló őszinte­séggel kijelentjük, hogy hajlandók vagyunk zászlóstól átmenni a Pester Lloyd táborába, ha mindazt fentartja, vagy újra proklamálja, a­mit a bosnyák politika ellen kezdettől fog­va itt. A Pester Lloyd azonban nem kiváncsi a jövőre, s hamar felejti a múltat. Ma előtte a bosnyák kérdés csak egy rövid alternatívá­ban sarkallik: vagy bent maradni, vagy ki­jönni. A­ki nem akar bent maradni, jöjjön ki, ha tud, s a­ki nem tud kijönni, maradjon bent, ha akar, ha nem. S azt kérdi tőlünk: melyi­ket választjuk ? Megmondjuk neki őszintén: mi nem tartottuk szerencsének, hogy Bosz­niába bemehettünk, s a Pester Lloyd sem tartotta annak; de mint szerencsét sürgetjük, hogy kijöjjünk onnan, ellenben a Pester Lloyd ma már azt tartja szerencsének, ha bent ma­radhatunk. Mi azt állítjuk: ha Boszniából nem jövünk ki, mikor mi akarunk, ki fogunk jönni akkor, mikor nem akarunk. A Pester Lloyd azt állítja: a bosnyák kérdés változ­at­­lan kérdés, és akkor sem változhatik, ha az események kilöknek onnan. Mert ha kilöknek, újra oda törekszünk, hogy még egyszer be­mehessünk. Ezt állítja a Pester Lloyd, a kormány­­politika érdekében a saját nézeteit változtatva, hogy az okkupáczió változhatlanságát hir­desse, mert ha állításának nem ez volna az igazi értelme, akkor nem mondhatná, hogy a bosnyák kérdés változhatatlan s megértene minket. Megértené, hogy a bosnyák politika nem színpad, melyen a ki- és bevonulásokat jelenetezni lehet, s nem követelné, hogy mint egy színházi rendező, tervet adjunk neki, hogy lóháton történjék-e a díszmenet, vagy pedig gyalog ? Az ilyen kérdések nem méltók komoly politikushoz. Komoly politikus más­kép okoskodik. De itt megint a jövő kér­désére bukkanunk, már pedig a Pester Lloyd­­dal mindenről inkább lehet vitatkozni, mint a jövőről. Mi neki a jövő? Hiszen ha ő teljes non b­alance-szal mond mást ma, mint a­mit mondott a múltban , miért nem mondhatna mást a jövőben, mint a­mit mond a jelenben? S ha be fog következni, a­mit mi kontemplá­­lunk, hogy t. i. Bosznia árán rokon­­szen­veket hódítsunk és szö­vetségeseket szerezzünk, ak­kor ezt fogja helyes politikának vallani. Ma pedig helyesli, hogy Boszniával gyű­löletet hódítsunk és ellenségeink számát gya­­rapítsuk. — De ne többet erről. Mi sür­getjük az okkupáczió megszüntetését s azt véljük, épen nem hallatlan dolog, hogy egy szerencsétlen lépést a külügyekben egy új kormány jóvá tegyen. Gondolja meg csak laptársunk, hogy mit tett az angol kormány a zulukkal ? De akármit mondanánk ez ügy­ben, a Pester Lloyd előreláthatólag nem fog megelégedni a mi nyilatkozatunkkal, hanem — mint ma is teszi — vallatni fogja Somssich Pált, hogy ha a mérsékelt ellenzék csakugyan úgy fog eljárni a jövőben, mint a­hogy azt mi tegnapelőtti czikkünkben ecse­teltük, együtt fog-e ő is haladni a mérsékelt ellenzékkel ? E vallatási rendszer sem megle­pő, ámbár az, hogy férfiakat külön vallassa­nak, s keresztkérdésekkel egymás ellen kiját­szanak, inkább illenek a Mailáth gyilkosai­hoz, mintsem nézeteiket a nélkül sem titkoló államférfiakhoz. Ámde ha a Pester Lloyd vallatja Somssichot, felelünk helyette. És ki­jelentjük a Pester Lloydnak, hogy teg­napelőtt­ czikkünk teljesen függetlenül ke­letkezett, és Somssich Pál csak akkor ol­vasta azt, mikor a Pester Lloyd. De en­nek daczára aligha csalódunk, ha azt vél­jük, hogy említett czikkünkkel, nagyban és egészben Somssich Pál egyetért, ha tán nem is tekinti oly határozottan végczélnak az önálló vámterületet, mint mi. Reméljük, hogy e nyilatkozattal kielégítettük a P. Ll. kíváncsiságát. Hogy addig — áttérünk laptársunk czikkének egyéb pontjaira — míg a kiegye­zési kérdés újra vissza nem nyeri aktualitását, vagy pedig az okkupáczionális politika me­gint egy lépéssel közelebb nem fog vinni a katasztrófához, — hogy addig mit, fogunk csinálni? — kérdi gúnyosan a Pester Lloyd. Hát mindenekelőtt hogy bármit is csinálhas­sunk, a­mit az ország érdekében üdvösnek tartunk, meg fogunk maradni ott, a­hol vagyunk. Mert Cambrone nem csak azt mondta Waterloonál, a­mit a Pester Lloyd idéz, hogy: a gárda meghal, de magát meg nem adja. — Cambrone még mást is mondott, s az ő utolsó szava nem ez volt. S hogy mi volt ez az utolsó szó ? — azt meg lehet olvasni Thiersnél is, Viktor Hugónál is. S ha a Pester Lloyd Cambronehoz hasonlítja az ellenzéket, bánjék vele óvatosan ! Ne ve­gye körül oly gyakran kormánypárti szu­ronyokkal s ne szólitgassa föl folytonos megadásra. Mert egyszer igazán megkap­hatja az utolsó szót. Cum Bakulini. A­mi pedig a Pester Lloydnak azt a fáj­dalmát illeti, hogy nem tudja rábizonyítani az ellenzékre azt, hogy személyes politikát űz a kormány ellen , mert ezt nem tudja rá­bizonyítani, tehát azt bizonyítgatja, hogy a múltban igenis csak személyes politikát űzött, most pedig semmiféle politikát nem űz , eb­ben is legyen megvigasztalódva. Az ellenzék elvekért harczolt a, múltban s elvekért fog harczolni a jövőben. És nagyon szívesen föl­veszi a harczot ott, a­hol elveket talál. De a harcztól, ha idő és alkalom van rá, ott sem riad vissza, a­hol nem talál elve­ket, hanem csakis személyes érdekeket! Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A PESTI NAPLÓ TÁRC­ÁJA. Ápril 14. — Lakásaink, a járványok fészkei. A jelentékeny előhaladás, melyet az orvosi tu­domány az utóbbi két évtized alatt tett, nem mulasz­totta el figyelmét kiterjeszteni a bakteriákra és pe­nészgombákra, ezen apró lényekre, melyek mindenütt jelentkeznek, hol az életképességükre szükséges fel­tételek megvannak, így a szétoszlásnak indult szer­ves állományokban, valamint bizonyos hő- és nedves­­ségi fok mellett ezrével támadnak elő. Köszönet a kitűnő tudósok fáradhatlan kutatásainak, most már a­zt is tudjuk, hogy a legtöbb elterjedt és veszélyes emberi és állati betegséget ezek a kicsiny, növényi szervezettel bíró, csakis mikroszkóppal észrevehető állatkák okozzák. Az orvosi tudományok egyik ága sem foglalko­zik ugyan spec­iálisan a bakteriák vizsgálatával, de ez nagy jelentőséget nyer az orvosi tudományban azért, mert annak nemcsak az egészség helyreállítása, hanem fentartása is feladatai közé tartozik. Az első feladat tehát mindenesetre az volna, hogy minden oly állomány, mely bakteria-képződé­­skre alkalmat adhatna, az emberek közvetlen kör­­nyezetéből eltávolíttassék, másrészről pedig a penész­­bombák, amennyire csak lehetséges, elfojtassanak, ne­­hogy azok az emberek lakóhelyeire s ennek folytán élekző szerveibe behatolhassanak. Kétségtelen, hogy éppen az utóbbi években, noha a földtalaj a betegségeket okozó gombák köp­­ődési és lerakodó helyéül ismertetett fel, az egész­­égtan jelentékeny lendületet vett és hogy e két rend­­zabály, nevezetesen 1-er a hulladékok, piszkos vizek ktávolítása s a csatornák tisztántartása, 2-er szel­es pinczék alkalmazása a házak alatt, melyekből a tervezetre nézve káros élősdiek lakásainkba nem ha­tolhatnak, a házak és városok egészségi állapotára nagy befolyással vannak. De ez még nem elég. Dr. Emmerich lipcsei fiatal tudósé az érdem, aki felfedezte, hogy magukban házainkban is lerakodó helyei vannak a bakteriák­­nak, melyeket a fennebb említett egészségügyi rend­szabályok nem érintenek s nem semmisítenek meg. A nevezett tudós élénk figyelem tárgyává tette a jel­zett viszonyokat s nemrég a rendszabályokat és re­formokat, melyek különösen az egészségügyi rendé­szetnek s az építészetnek ajánlhatók figyelmébe, a nyilvánosság elé bocsátotta. Tudjuk, hogy az uralkodó járványok korlátozá­sára alkalmazott fertőtlenítő szerek mily kevéssé fe­leltek meg a várakozásoknak. A fiatal tudós különö­sen arra figyelmeztet, hogy az eddigi fertőtlenítésnél a pöczegödrök, a szobák falai, a bútorok, a ruhák, szóval minden a bakteriákat megsemmisítő anyag, vagy pedig a forró vízpárák befolyásának van alá­vetve, de e mellett teljesen mellőzték a betegséget keltő gombák egyik leglényegesebb forrását s lera­kodó helyét. Ezek az emeletes házak azon része, a mely az egyik lakás tetőzete s a fölötte levő lakás padozata közt van, melyek az építkezés szerkezete szerint különféle ter­jedelműek s azon kettős czélból, hogy egyrészt­­a hang terjedését gátolják, másrészt, hogy a lakásokat a hővezetés tekintetében egymástól elkülönítsék, többnyire szétmálló anyaggal vannak megtöltve. Ám­bár e töltési anyag mineműsége a lent vagy fent levő lakások egészségi viszonyaira nézve nagy fontosságú, mégis annak megválasztásánál megfoghatatlan elővi­gyázatlansággal járnak el s az érintett körök kitölté­sére sok esetben oly anyagokat használnak, melyek vagy máris tartalmazzák a penészgombák csiráit vagy felette alkalmasak ezen veszélyes szerves anyagok tenyésztésére és szaporodására s ezáltal legkedvezőbb talaját képezik a járványok keletkezésének. Hogy ezen állítás helyességéről meggyőződjünk, vegyük szemügyre egyikét azon tetőzet és padozat közti üregek töltelékének, melyeket Emmerich gór­csövileg és vegyelemzési után megvizsgált. Hogy ezek lerakodó helyül szolgálnak a legveszélyesebb bakteriáknak és penészgombáknak, azt a nevezett tudós számarányokban is kimutatja. Felhozza, hogy két lipcsei új épület ily üregeiben hulladékokat, pe­nészes szalmát, fát, papirost, burgonyahéjat, főzelék­­hulladékot, hajat, csontokat, egyszóval minden kigon­dolható szemetet talált. Az ezen töltelékben levő szerves állományok tömege — hihetetlen ugyan, de a fiatal tudós vegyi után bizonyította be, — akkora, mintha három­ezer kifejlett emberi hulla használta­tott volna az épület tetőzetének kitöl­tésére. Több helyütt, itt-ott a nyilvános épületeknél, a töltésre használt anyag a városi szemétlerakodó hely­ről vézetett. A tetőzetnek tiszta anyaggal való meg­töltése azért tartozik a ritkább esetek közé, mert azon anyagot, melyet ingyen kaphatni a szemétdom­bokról, természetesen inkább fordítják a töltésre, mint azt, melyet pénzért kellene beszerezni. A legjobb építészeti könyvek is a tetőzetek ki­töltésére a száraz, régi épület-hulladékokat ajánlják, annak meggondolása nélkül, hogy betegségeket elő­idézni alkalmas anyagok, melyek a lerombolt házak­ban összegyűltek, a hulladékokkal együtt az új há­zakba is átvitetnek. Tegyük fel, hogy a plafon­ok az egészségügyi követelményeknek megfelelőleg szerves anyagoktól ment száraz homokkal töltetnek be, még akkor is azon veszélynek vagyunk kitéve, hogy a szobák leve­gőjében létező szerves porrészecskék a fahasadékokon át a töltelékbe nyomulnak, s a ki- és bejárók ruhái­ról és lábbelijéről elvált szemétrészecskék s a kony­hák és e nemű házi proc­edurákból származó finom organikus anyagok a tetőzetben levő tiszta anyagot megfertőztetik. Az is kétségtelen, hogy a hasadáso­kon át beszivárgó nedvesség s különösen a sikárolás alkalmával használt víz alkalmas tényezők arra néz­ve, hogy a penészgombák tenyészésére szolgáló felté­telek előálljanak. A szikkadó nedvesség )ál­tal előidé­zett bomlasztási folyam bizonyos hőemelkedést idéz elő, mely a bakteriák fejlődésére nézve szintén na­gyon alkalmas tényező. A­mi ez utóbbi pontot illeti, Emmerich újból konstatálta a hőmérő segélyével, hogy a töltelék hő­­mérséke a szobáknak rendes 16 Celsius fokú hőmér­­séke mellett csupán a rohamos bomlasztási folyamat folytán 32 foknyi magasságot is elérhet. E konstatált tény annyival is inkább figyelmet érdemel, mert e körülmény nagy befolyással van a tüdőbajok előidézésére. Dr. Koch tüdővész-vizs­­gálatainál azt tapasztalta, hogy a penészgombá­nak szaporodására egyik feltétel a légmérsékletnek 32 Celsius fokra való emelkedése, s mivel azt hitte, hogy ily hőmérsék az ember közelében tartósan nem található, arra a végeredményre jutott, hogy a tüdő­vész csak az emberi vagy állati testen belül terjedhet tovább. Tehát az említett folyamat folytán, mely szerint a töltelék hőmérséke emelkedik, megerősíthetjük azt a feltevést, hogy a töltelék a tüdővész parazitáinak egyik legalkalmasabb lerakodó helye. Annak, hogy a töltelék közt kifejlődő bakteriák között nemcsak közönséges baktérium-termők, hanem betegséget okozó penészgombák is vannak, a többi közt azon tény is szolgál bizonyítékául, hogy Emme­rich, mialatt a töltelékek nedves kivonatait vegyi vizsgálat alá vette, több ízben megbetegedett s ugyan­akkor a laboratóriumban foglalkozó orvoson hason betegségi tünetek voltak észlelhetők. A szóban forgó vizsgálatok nemcsak a szobák talajának különböző fokú fertőzött állapotáról győz­tek meg, hanem ahhoz a végeredményhez is vezettek, hogy ugyanazon szoba talajának más és más helyein különböző fokú fertőzés fordulhat elő. Ez utóbbi tény felvilágosít bizonyos dolgokról, melyeknek eddig nem voltak képesek magyarázatot adni. Dr. Port a bajor katonai kórházakban fellépett tífusz-járvány alkalmával azt tapasztalta, hogy a tí­fusz bizonyos helyiségeknek csak egy és ugyanazon helyein fordul elő, vagyis világosabban: tifuszbeteg által elhagyott ágyba fektetett beteg nem kapta meg az említett betegséget, míg a szobák bizonyos helyein fekvő nem tifuszbetegek meglepettek a jár­vány által. E körülményt még kevéssel ezelőtt a ta­laj által megfertőztetett légáramlatokból igyekeztek kimagyarázni, ma azonban Emmerich kutatásai nyo­mán kiderült, hogy a kórházak azon részeiben, hol a járvány uralkodása állandó maradt, a talajban alkal­mazott tölteléknek nagyobb bomlási folyamatából ki­áradó bakteriák okozták a betegséget. Statisztikai adatokkal bebizonyított tény az is, hogy a házak földszintjén, valamint a 3-ik és 4-ik emeleten lakók közt sokkal nagyobb a halandósági arány, mint az 1-ső és 2-ik emeleten lakók között. Ennek oka nem csupán a nevezett részekben lakók szegénységében s rosszabb táplálkozásában kere­sendő. A pincze- és földszinti lakások lakóinál tapasz­talt nagyobb halandóság mindenesetre visszavezet­hető a talaj fertőzött voltára. A 3-ik és 4-ik emele­tekben pedig arra, hogy az ott lakó szegényebb sor­­snak kisebb lakásokba többen kénytelenek összeszo­rulni, ennélfogva a házi szerek, a berendezés sokkal szűkebb helyre van szoritva s igy a talaj megfertő­zése és nedvessé tétele sokkal inkább lehetővé van téve. Ebből tehát következik, hogy a szegényebb sorsunk által lakott harmadik és negyedik emeleti lakások vannak leginkább kitéve a káros bakteria-képző­­désnek. A fennebb közlöttek csak a fontosabb része an­nak, amit a német tudós a tetőzetek fertőzésére nézve felhozott. Az ismert falpenészen kívül, mely a nedves tetőzetekben gyakran fordul elő s az illető lakásokat egészségellenes szaggal tölti be, peniszgombák szá­mos faja is tenyész a nedves helyeken. Az utóbb említett parazitákról több tudós, név­­szerint Grohe, Block, Gravitz és mások bebizonyítot­ták, hogy azok bizonyos körülmények között az em­beri és állati szervezetbe is befészkelik magukat s ott az úgynevezett penészfonalakat képezve, sokszor ha­lált is okoznak. Budapest, ápril 13. A képviselőházban a középtanodai törvényjavas­lat elintézése után a jelen ülésszak folyamában több kisebb törvényjavaslat, ezek közt a részlet üzlet rendezésére vonatkozó is — s ezek után még az adókezelésről szóló törvényjavaslat fognak tárgyalás alá vétetni. Ha az országgyűlés az utóbb említett fontos javaslatot, a­mi előreláthatólag úgy is lesz, még pünkösd előtt elintézi, a második ülésszak még az ünnepek előtt bezáratik és az országgyűlés őszig elnapoltatik.­­ Ellen esetben a pünkösdi ünnepek alkalmával nem lesz hosszabb szünidő és az ország­gyűlés együtt marad mindaddig, míg az érintett tör­vényjavaslat le lesz tárgyalva. Az ülésszak azonban mindenesetre még május hóban fog bezáratni. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekez­letét V­i­z­s­o­n­y­i elnök megnyitván, Kemény Gá­bor közlekedési miniszter előadta azon válasz tartal­mát, melyet Latinovics Gábornak a bajai szárny­vonal kiépítése tárgyában beadott interpellácziójára adni szándékozik. S­z­a­p­á­r­y Gyula gr. pénzügyminiszter pedig Németh Albertnek a dohánytermelési engedélyek tárgyában tett interpellácziójára adandó válaszának tartalmát adta elő. A válaszok helyeslő tudomásul vétettek. Berzeviczy Albert előadó a kérvényekre vonatkozólag tett jelentést. A bizottság jelentése Ráday Gedeon gr. honvédelmi miniszter, Ra­ko­vszky István, Zsilinszky Miklós, Tisza Kálmán miniszterelnök és Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter felszólalásaik után elfogadtatik. Ezután felvétetett a kikötő illetékek szabályozásáról szóló törvényjavaslat, mely Hegedűs Sándor előadó indokolása után észre­vétel nélkül elfogadtatott. Következett a részletf v­ü­z­­­e­t­r­ő­l szóló törvényjavaslat, melyet szintén Hegedűs Sándor előadó indokolt s melyhez Kapisztory József, Wahr­mann Mór, Mandel Pál, Éles Henri, Rakovszky István, Prileszky Tádé, Széche­nyi Pál gr. kereskelmi miniszter, Matlekovics Sándor államtitkár, Gáli József és Teleszky István szólottak. E törvényjavaslat is elfogadtatott. Az 1881-iki zárszámadások átvizs­gálásáról szóló jelentését a zárszámadási bizott­ságnak Lukács László előadó indokolta s a jelen­tés H­e­g­e­d­ü­s Sándor, B­o­c­h­k­o­r Károly, Pri­leszky Tádé, Szapáry Gyula gr. pénzügyminisz­ter, Tisza Kálmán miniszterelnök, felszóla­lása után elfogadtatván, az értekezlet 9 órakor véget ért.­­ Az országgyűlési szabadelvű­ párt a közadók kezeléséről szóló törvényjavaslatot a hétfőn, f. hó 16-án tartandó értekezletén fogja tár­gyalni. A mérsékelt ellenzék f. hó 14-én, szombaton d. u. 6 órakor értekezletet tart. A főrendiház reformja tárgyában, mint említet­tük, Tisza Kálmán a főrendiház több tagjával bizal­mas értekezletet tartott, melyen kívüle­s Pauler és Trefort minisztereken kívül Szőgyényi-Marich László főispán, Szlávy József koronaőr, báró Majthényi László főispán, Szécsen Antal, Cziráky János és Zichy János grófok voltak jelen. Az értekezleten hatá­rozat nem hozatott. Az eszmecsere, mint a Nemzet írja, azon tervezetek körül mozgott, melyeket a re­­form tárgyában Szőgyényi-Marich László, Trefort Ágoston és Tóth Lőrincz irodalmi utón közzétettek. Általános volt a megegyezés az iránt, hogy a főrendi­ház reformjára szükség van, s a tekintetben sem forgott fönn nézeteltérés, hogy a reformnak a szüle­tési jog s a kinevezési jog összeegyeztetése mellett kell foganatosíttatnia. Eltérő vélemények csak az iránt merültek föl, váljon egyrészt azok közt, kik a főrendiháznak a korona kinevezési jogán lesznek tagjai s másrészt azok közt, kik születési joguknál fogva tagjai, létesíttessék-e s már eleve törvényileg megállapittassék-e bizonyos számarány, vagy pedig hogy e részben a korona joga az alkotmányos garan­­cziák mellett korlátlan maradjon. Mindkét álláspont­nak voltak védelmezői s határozatra vagy eldöntésre nem került a dolog. Abban is közös volt a megegye­zés, hogy a főrendiház rendezése esetén, a főispánok­nak a főrendiházban nem lehet helyük. Ezenkívül hajlandóság mutatkozott a felekezeti érdekeknek ál­talános méltánylására is. Új főispán, B­é­­­d­y Gergely, Maros-Torda megye és Marosvásárhely főispánja, mint annak idején em­lítettük, benyujtá lemondását. Okot erre az adott, hogy a megye egyik szolgabiráját, kit a megyei ha­tóság felfüggesztett, a belügyminisztérium állásába visszahelyezte. Béldy lemondását most ő Felsége el­fogadta s neki érdemei elismeréséül a titkos tanácsosi méltóságot adományozta. Az említett törvényhatósá­gok főispánjává Bánffy Zoltán báró neveztetett ki. Az ide vonatkozó kir. kéziratokat a hivatalos lap holnapi száma közli. A német-osztrák-magyar-olasz szövetség és Fran­­cziaország. Párisból írják : Francziaországban mind­annyiszor hazafias feljajdulásokban tör ki a közvéle­mény, valahányszor a német-osztrák-magyar-olasz szövetség híre felmerül. A legújabb nyilatkozatok arra engednek következtetést, hogy a nevezett hatal­mak közt valóban megegyezés létesült. A franczia politikusok szívesen vennék azt, ha Németország tel­jesen elszigetelten maradna, s ha ez nem volna le­hetséges, leginkább Olaszországot szeretnék vissza­tartani, mert ez utóbbi »latin testvérállamot« félig­­meddig Francziaország vazallállama gyanánt tekin­tik. Noha Francziaország az olasz egység létrehozá­sán működött, még­sem lehet kötelezni Olaszországot arra, hogy a jövőre nézve is gyámságnak vesse alá magát. Párisban sokat gondolkodnak azon, hogy a három állam közeledése mily formában nyilatkozott. Attól tartanak, hogy írásbeli szövetség van szóban, melynek éle Francziaország ellen irányul. Noha ha­tározottan nem lehet állítani, hogy valóban írásbeli szövetség köttetett, a körülmények azt a benyomást teszik, hogy mindenesetre több van a kérdésben, mint az egyszerű érdekközösség és hogy annak írásbeli kifejezést is adtak. Formális egyesülés czéltalan volna, ha nem irányoztatnék fennálló viszonyokra. Az »európai béke fentartása« oly általános fogalom, mely a praktikus diplomatát nem vezetheti, hacsak a fentartásnak esz­közei nem vágnak az egyéb czélok körébe. A franczia lapok nagy garral állítják, hogy a béke megtörése Francziaország részéről nem gondolható s hogy Francziaország semmi mást nem akar, mint határait s nemzeti becsületét megvédeni, a­mi pillanatnyilag igaz ugyan, de nem változtat azon, hogy a franczia köztársaság a revanche-politika szempontjából te­kintve, nem a legbékésebb jelleggel bír és jelenleg csakis opportunitási okokból fékezi magát. Ez utóbbi is csak a hivatalos diplomácziára nézve áll, míg a nemzet maga és a sajtó szüntelenül a Németország elleni háborúra izgat s az 1870-ben ütött sebet mes­terséges utón nyitva tartja. Kossuth Lajos levelei. I. Ujfalussy Sándor urnak, Szatmármegye alispánjának. Különösen tisztelt alispán ur ! Hálás érzéssel vettem tudomást a kegyes meg­emlékezésről, melylyel Szatmármegye közönsége vi­szontagságos életem múltjának hazánk szolgálatában kifejtett igyekezetét születésem 80-dik évfordulója al­kalmából megtisztelni méltóztatott. Boldogok, kiknek öregségét a hazafiús köteles­ség ösvényén elért siker emléke derítheti fel. Én akar­ni mertem, a­mit a kötelesség parancsolt, de nekem a siker emlékének öröme helyett az a fájdalom jutott, hogy még az a szabadság, melynek a nép számára kivívásához hozzájárulhatni szerencsés leheték, sem hozta meg hazánk számára úgy az ősöktől öröklött­­ államjog, mint az anyagi jólét mezején azt az ered­ményt, melynek reményére a történelmi fejlődés észszerű logikája feljogosított. Ha e sikertelenség következései csak személye­met sújtanák, nem zúgolódnám. Igaz, a­mint hanyatló erővel vonszolgatom életfáradt tagjaimat, idegenek között idegen, a honvágy égető szórájával ajkaimon, melynek engedni az esküvel fogadott elvhűség s poli­tikai hitvallásom szent religiója tilt, mintha egy üres sírbolt padlóján lépdelnék, oly szomorúan kong ma­gányos lépteim alatt az idegen föld, mely ma­ holnap sírom leszen. De hát férfiúnak tűrni kell tudni, a­mit a sors személyére mért. Tűrném is. De hogy azt is meg kellett érnem, hogy a szabaddá tett nép üsse fel akaratának bélyegét a haza azon ősi jogának, az utó­dok azon szent örökségének elalkuvására, melyet a szabadalmazott nemesség minden számerőtlensége mellett is alkura soha nem bocsátott, soha fel nem adott, hogy a nemzet önkényt vegye nyakába, még a közgazdászat terén is az idegen érdekek nyomásának jármát, mely jólétének természetszerű szabad fejlő­dést nem enged, ez oly csapás, a mely — nem tagad­hatom — zúgolódást von ajkaimra; bár nemzetem önálló boldog jövendője iránt kétségbe nem ejtett. Nem ejt kétségbe, mert a történelmi bölcselet tanúsá­gai megtanították, hogy a történelemnek törvénye van, mely a ballépések zűrjén keresztül is érvényre jut. Lehet, hogy e megpróbáltatásra is szükség volt, miszerint utat törjön magának azon igazság felisme­rése, hogy Nemzet számára kivül az önálláson nincs és nem lehet üdvösség s hogy a szükség érzete a nemzet határozottságát a jog és rendeltetés magasla­tára emelje. Fel is fogja emelni, csak a felismerés későn na jöjjön. — E hitben halok meg. Esedezem Alispán urnak, méltóztassék hálaér­­zetemnek szivem mélyéből fakadó kijelentését átadni Szatmármegye közönségének a kegyes megemléke­zésért, melyet hontalan magányomban valóságos jó­téteményül fogadok; s emlékét becses kincsnek fogom tekinteni mind halálomig, a ki egyébiránt megkülönböztetett tisztelettel maradok Turinban, márcz. 15-én 1883. Alispán urnak­ alázatos szolgája: Kossuth Lajos. II. Torda-Aranyosmegye kép­viselő-bizottságához. Torda-Aranyosmegye első volt azon törvényha­tóságok közül, melyek az erdélyi részekből az ősz férfiút 80 éves ünneplése alkalmából üdvözölték. Kossuth Lajos ezen üdvözlésre egy kiváló szép levél­lel válaszolt, mely a megye bizottságának f. hó 10-én, tartott gyűlése alkalmával felolvastatott. A levél igy hangzik: Mélyen tisztelt képviselő bizottság ! Élőhalott vagyok, s az élőhalottnak még életé­ben kijutott múltjáért a távol hazából a szives meg­emlékezés koszorúja, melylyel a halottak emléke szo­kott megtiszteltetni. Torda-Aranyosmegye közönségének képviselői egy kedves boglár virágot tűztek e megemlékezés ko­szorújába. Az élő­halott mély megilletődéssel fogadta s hálás érzéssel köszöni e kegyességet. A tisztelt bizottság a mindenható különös ked­vezésének nevezi azt, hogy a nyolc­van évet megér­tem. A­mi ebben kedvezés van, azt ájtatos hálával fo­gadom, a­mi csapás van, azt megadással viselem, melyet megkönnyít az a gondolat, hogy már nem soká fogom viselni. Ez a bizonyosság a 80 éves kornak leg­­j­obbik oldala. Nem tagadhatom azon megjegyzés igazságát, hogy »az általam leélt 80 év (részben legalább) Ma­gyarország történelmével kapcsolatos«; arra, hogy »a történész van hivatva ezt méltatni«, csak azon sze­rény észrevételem van, hogy »volna hivatva«, ha a történész ember nem volna, ki saját egyéni ro­kon- vagy ellenszenvéből ki nem vetkőzhetik; de mert tudom, hogy ki nem vetkőzhetik, sem di­cséretét nem ambiczionálom, sem gyalázásának ki­látása fel nem háborít, még ha azt látom is, hogy akadtak emberek, a­kik nemcsak ferdítéseknek, hanem otromba pletykáknak, hazugságoknak s epés rágalmaknak piszok szemétjét halmozták össze. té-

Next