Pesti Napló, 1883. május (34. évfolyam, 119-148. szám)
1883-05-30 / 147. szám
147. szám, Szerkesztési Iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak .. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét ilető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. 34 évi folyam. Budapest, 1883. szerda, május 30. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggel és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Am «itt Vadit portal httlönküldéseért felülfinotéa évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI N NAPLÓTM Június l-sejére új előfizetést nyitunk a Pesti Naplóra, melyet a t. olvasóközönség különös figyelmébe ajánlunk. Júniusban Kossuth Lajos nagy hazánkfiától czikksorozatot fogunk közölhetni, melynek czíme : »Visszaemlékezések.« A tiszaeszlári per tárgyalása júniusban lesz. Intézkedtünk, hogy a per tárgyalásáról külön gyorsíróink által szerkesztett kimerítő tudósítást táviratilag megkaphassuk, úgy, hogy a szenzácziós perről a legteljesb és leggyorsabb tudósításokat fogjuk közölhetni. A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reggel s ünnepnap után reggel rendkívüli számokat ad ki. Előfizetési árak: (Reggeli s esti lap s hétfői reggeli külön kiadásunk.) Fél évre................................12 frt Évnegyedre...........................6» Egy hónapra...........................2 . Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, a felülfizetés havonkint 35 kv, évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalába (Barátok tere Athenaeum-épület) intézendők. A Pesti Napló szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, május 29. A kérvényezési jog játéktalan, vagy komoly alkotmányos nyilatkozata a szabad polgároknak a kormány és törvényhozók előtt, a közvélemény illő kifejezése sérelmek orvoslása és közkívánságok létesítése végett? Azt hinnék, hogy az országgyűléshez intézett kérvények a polgárok bizalmából folynak, s tartalmuk jelentőségéhez képest méltányoltassanak. A képviselőház és az alkotmányos minisztérium nincsenek a mennyországban, hová imádkozni a legszegényebbnek s a legbűnösebbnek is lehet, de a nagy távolságnál fogva feleletet, és kedvező elintézést követelni a királyoknak és minisztereknek sincs joguk: az országgyűlés, a nemzet képviselete, itt ül köztünk, emberekből áll, kiknek füle, szeme, szája megnyittatott, test testünkből hozzáférhető legyen hát mindenkinek, s a polgárok ügyeit viselje szívén, őket figyelemmel meghallgassa, informálja magát a nép gondolkozásáról, s tegye meg, amit törvényes jog, országos érdek és méltányosság szempontjából teljesíteni lehet. A kérvényezési jog így értékes jog, máskülönben üres komédia, a nemzet hitegetése, hogy van egy fórum, hová tartózkodás nélkül járulhat s elmondhat mindent, a mi szivét nyomja; pedig e legfőbb fórum nem hatóság hivatva érző szívvel elintézni a panaszokat s igazság szerint ítélni az emberek kérése felett, hanem masina, mely a kérvényeket elcsépeli, megrostálja, öszszetöri, kiadja, senki azoknak hasznát többé nem veszi. Ábránd és való , a kérvényezési jog politikai ábránd, a képviselőház kérvényi bizottságának eljárása, a tárgyalás a házban, az elintézés módja, a kormány magaviselete az országgyűlés által neki kiadott kérvényekkel szemben, azok eltemetése a levéltárakban, a kegyetlen való. Az még kivételes figyelem és ritka kitüntetés, melyben az úgynevezett katholikus kérvények részesültek, hogy nevezetes vita támadt felettük; a kormány nyilatkozott, a ház szavazott s e kérvények némely része, az, mely a középiskolákra és az uzsorára vonatkozott, elintézést nyert; a kérvényezők panaszai birálat alá vétettek s a folyamodók feleletet kaptak. Hogy az ítélet több pontra nézve — az egyetemnek felekezetivé tétele, a közalapítványok kiszolgáltatása, a zsidó-emanczipáczió eltörlése stb. — elutasító volt, az nem változtat a dolgon, mert nem minden kérést lehet megadni, hanem illik az ilyen kérvényeket komolyan pertraktálni. Más kérvényekkel az hasonló mértékben meg nem történt. Igen sajnáljuk nevezetesen, hogy azon tömeges kérvények, melyek a jelen ülésszak alatt is egy görög szertartású katholikus magyar püspökség felállítása iránt a képviselőházhoz érkeztek, a kérvényi bizottság által az utolsó ülések egyikéig hevertettek, ekkor üres padok előtt, szóvita nélkül mellőztettek, illetőleg a kultuszminiszter urnak örök emlékül kiadattak, így bánt el az országgyűlés negyven kérvénynyel, huszonöt vármegye, nyolcz szabad királyi város, több más város és az érdekelt görög katholikus magyar honpolgárok azonos kérvényeivel. Mit szóljunk e méltatlan eljárásról? Mindezek oly ügyben fordultak kérésükkel a képviselőházhoz, melynek jogosságáról Magyarországon mindenki meg van győződve, melynek politikai fontosságát mindenki beismeri, melynek nemzeti nagy jelentősége van, mely évek óta hiába szorgalmaztatik, mely nem pártkérdés, melyben az országgyűlés hathatós szava a kormányt is akciójában erősítheti. Semmi sem jellemzi inkább képviselőházunk politikai hanyatlását, mint az, hogy ily kérdésben senki fel nem szólalt, hogy mit csinál a miniszter e kérvényekkel, mindenki közönynyel vette. Csak nekünk újságíróknak, kik szerény napszámosai vagyunk a nemzetnek és egyéb semmi, fájt, hogy a hivatott politikusok így elejtették a fontos ügyet, melyet maga a nemzet oly melegen felkarolt. A nemzet igen, a nemzet kormánya és képviselői nem. A nemzet igen. Olvassuk a neveket, melyek a magyar gör. kath. püspökség felállítását kérik: Zemplén, Abauj-Torna, Ung, Ugocsa, Szatmár, Hajdú, Heves, Borsod, Szolnok, Gyömör, Nógrád, Hont, Liptó, Turócz, Nyitra, Pozsony, Moson, Sopron, Győr, Komárom, Esztergom, Vas, Torontál, Temes, Békés, Alsó-Fehér, Aranyos-Torda, Maros-Torda, Háromszék vármegyék, tehát számos oly törvényhatóság, hol gör. kath. magyarok laknak; Kassa, Nagyvárad, Szatmár, Arad, Pécs, Szeged, Hódmezővásárhely, Győr,Debreczen szab. kir. városok, melyek között ismét számos van olyan, mely tapasztalásból ismeri, mit tesz az, hogy magyar katholikusoknak oroszul, oláhul, szerbül tartják a papok az isteni tiszteletet s kénytelenek az oláh püspöknek hódolni; végül 1357 magyar polgárnak és Homród görög kath. lakosainak kérvényei, kik magukról tudják, hogy nem lehetnek magyarok egészen, mert egyházaik nem engedik: mindezek kérvényei ott feküdtek a ház asztalán észrevétlenül, olvasatlanul. Hogyne lenne ez mélyen elszomorító minden hazafira, az alkotmányosság minden igaz hívére nézve? Hogyan győzzön a jó ügy, ha a nemzet választott férfiai a csődülő népet be sem eresztik, kéréseit meg sem hallgatják, vele szóba sem állnak? A ház elutasította a kérvényezőket a miniszterhez. Appellálunk a képviselőháztól a miniszterre. Megfordított viszony, de maga a ház akarta így. Appellálunk Tiszára, Trefortra. Vegyék tekintetbe a kérvényeket. Ne tegyék a levéltárba. Mutassák be Ő Felségének a királynak. Küldjék el Rómába. Talán a magyar király, talán a római pápa több figyelemre méltatják azokat, mint a magyar képviselőház. Előttünk a czél lebeg, a szent czél egyedül ; el akarjuk érni bármi után módon. De hangunk gyenge : ha az országgyűlés néma maradott a törvényhatóságok kiáltására, mit érhet a tollunk szava a kormány előtt? Nem hivalkodunk, kérünk. Nekünk is van kérvényezési jogunk, mehetünk kérni Tiszához, Treforthoz. A magunk és a szerencsétlenül járt kérvényező társaink nevében kopogtatunk. Itt vagyunk mind az előszobában : Nagyvárad, Sopron, a felvidék, a bánát, Erdély törvényhatóságai és választói, görög katholikus és római katholikus, lutheránus és református magyarok, instáljuk a lássan : méltóztassék felállítani a görög katholikus magyar püspökséget. Kérünk és remélünk a magyar nemzetért ; nem csüggedünk ; dum spiro, spero. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Május 30. — Pósa Lajos. Nyolcz-kilencz iv finom papiros fekszik előttem piczi betűkkel teli nyomatra. Pósa Lajos költeményei ezek. A papiros még nedves a nyomástól, s amint ablakomon besüt a nap, a forró arany sugarak oda csapnak le a nedves betűkre. Ott játszanak, ott cziczáznak a betükön, s nagyon, de nagyon jól esnek a napsugarak a vén »Balambán« czigánynak. Pedig ő kerüli a napvilágot, a napsugaras mezőt; sötét, gyilkos az ő lelke, legjobb neki az erdő susogó, zizegő lombjaival. Ottan elhúzhatja a nótát, busán, szomorúan : »Volt egyszer egy öreg czigány, Eljött a szent Mihály lován , Biró fiát ráültette... . Anikót meg eltemette. Holló, holló, barna holló, Hallod, hogy sír a koporsó ? Gyere velem esketőre. . . Félek én a temetőbe !« A temetőbe! Oda csalja, viszi Balambánt a holdvilág csöndes éjjel, meg a gyilkos lelkiismerete. Pedig ott rémes, mozog az élet: Gyűlnek... gyűlnek. .. hófehéren... Sorba... körbe... ezüst fényben.. . Itt is... ott is... lebben. .. illan.. . Zár nyikorog lenn a sirban... Akárcsak a népmesében, mikor: Jaj de szépen süt az hód, az hódvilág, Jaj de szépen masíroznak az bakák. Ott bűnhődik meg az ősz Balambán bűnéért, megölik a halottak. De Holt Balambánt két halottja Czipruslombbal betakarja. Mai számunkhoz fél év melléklet van íme a sirontuli megbocsátás, kibékülés. Ez oly szép, mint magasztos s igazi népies kép. A népballadákban is, a túlvilágon, kész a megcsalt szerető megbocsátani csalójának, a meggyilkolt gyilkosának, s a hű szeretők sírján összenövő virág nemcsak a sirontuli örök szerelmet jelzi, hanem a bocsánatot is. De ki bocsát meg a »czifra szeretőnek?« Bizony, még a ragyogó napsugár sem. Szép volt a lány, és ez volt eredendő bűne. Eladta szépségét pénzért, gazdagságért. Minden ragyog, fénylik, ég körülötte. Hizeleg neki minden élő lény, de a tükre azt mondja neki, hogy nem illik rá a bársonyos viganó ; szőnyegét égeti csokros czipellője , kanári madara azt dalolja, hogy dobja el a karpereczét, harangvirága, hogy nem illik neki a rubintos függő. Hát mi illik rá ? Megmondja ősz apjának a képe: Képem, drága képem ! Ősz apámnak képe ! Mi illik hát én rám ? A föld milyen éke ? — Illik, illik a szemfedő, Gyalázatod’ eltemető ! S most jön a bűnnek másik leánya: »Fekete Borbála.« Valódi mintaballada, erős vonásokkal, uj tárgygyal, igazi hanggal. Fekete Borbála kitette a gyermekét a vadonba, de útjában az erdő haragos zúgással követi. Udvara, háza mogorván fogadja, a kis bölcső mintha megszólalna: »Gyere, ringass engem szép gügyögő dallal, Tente baba, tente, csicsija kis angyal, Mese, mese mátka, fekete madárka, Voltam egyszer én is, voltam király lánya...« Fekete Borbála nem tud nyugodni; a kuvik sír a háztetőn, hallja gyermeke jajját, kirohan az erdőbe, hogy visszahozza, de már későn. Nem találja gyermekét. S Fekete Borbála megőrül a keresésben. »Czinege, nyulacska, ugyan hová bújtál. ______ Aha megvan, ott sir, kukk, a gyalogútnál csatolva, Te odú, te barlang, nincs-e itt a lányom ? Jaj nekem, jaj nekem... hip hop, ihajdárom !« A balladák sorát a »Szurdoki juhász« és »Pataki Piroska« zárja be, s most következik a kötetnek igazi fénypontja, az »Apró történetek.« S most azt kellene fejtegetnem, hogy mekkora jogosultsága van a »realizmusnak« a költészetben. Mert ezen »Apró történetek« az élet tarka világából valók. Pósa egész marokkal nyúl bele a modern társadalmi életbe. Előtte van a ragyogó szerelem, az undok bűn és a nemes erény, az oltár előtt ólálkodó gazság, nemesen érző szív, hazugságot valló alak. De Pósa Lajos a rideg realizmussal nagyon szépen össze tudja egyeztetni a nemes idealizmust, s ragyogó költészettel vonja be a meztelen valóságot. Az »Apró történetekkel« új génet alkotott költészetünkben, mindegyik darabja egy-egy pici ballada. Tárgyuk új, kidolgozásuk ügyes s bár sokat ad belőlük, mégsem esik ismétlésbe. Alapvonásuk többnyire sötét, de mégis szeretjük olvasni s mikor már végig olvastuk, azon kívánság ébred bennünk, hogy miért nincs több. Ifjabb költészetünkben még eddig nem tapasztalt üde hang, újdonság vonul keresztül rajtok s jól esik őket elolvasnunk, mikor lelkünk kifáradt a fájdalmas rímelésekben, a szárnyát lankadtan csapkodó költőietlen poéták verselgetéseiben. A magáról megfeledkező leány mennyi költészettel, mennyi finomsággal van rajzolva a következő kis történetben : Galambos Lidi. Galambos Lidinek Mi jutott eszébe ? Holdvilágnál fürdött A Hernád vizébe’. Ott el is vesztette Arany jegygyűrűjét. Elvesztette vele Barna vőlegényét. El is ment keresni A ligetbe, rétre. . . Azután pedig a Hernád fenekére. Ott van a »Rózsakirálynő.« Hogy ünnepük a templomban a fényes urak, úrnők, leánypajtásai fejére teszik az erény koronáját. De Titkos mosoly szökik Az urfi ajkára, Sápad a királynő, Szúrja koronája. Kit ne hatna meg a következő kis történet, pedig mennyire mindennapi, de csak az eleje: Mélyen, mélyen a ligetben Fehér hattyus tónak partján, Halva leltek egy szép ifjút, Szomorú fűz bársony alján. Kis levélke volt zsebében, Benne bajfürt és virágok, S három szelíd árva szócska: »Isten veled, megbocsátok !« Légyott. Bársonyos hölgy a templomban Imádkozik ájtatosan. Szent szűz előtt térdepelve A keresztet hányja egyre. S föl-fölpillant néha lopva : Eljött-e már a légyottra ? Milyen megható a Gyöngyi Klára esete : Levelet kapott a Szegény Gyöngyi Klára, Áléivá rogyott le Bársony pamlagára. Mindennap könyével Sirta-rítta tele, Hullott orczájáról A rózsa levele. Addig-addig hullott, Letették a sirba — Vájjon mi lehetett A levélbe Írva ? A »szűzi korona« czimű történet mind tárgyánál, mind belső formájánál fogva egyike a legsikerültebbeknek, a melynek párja újabb költői irodalmunk ban kevés akad. Egy szegény, gunyhóban született Tündér Ilonáról szól a rege. Se apja, se anyja nincs, s kimegy a nagy világba, hol a kisértések ezer alakban ütik fel fejőket, hogy a szép angyalt elnyeljék. Gazdag úrhoz állott szolgálatba, de az addig unszolta kéréseivel, mig a leány odahagyta, de a fennragyogott fején szűzi koronája!« Újra elment a nagy világba, bántották a sok hízelgő szavak, az üldözések, melyeknek ki volt téve. Is mint ösíszel lehull levele a fának, Olyan lett a sorsa szegény jó leánynak . Szép habos ruhája foszlott, foszladozott. Két piros arczája hervadt, hervadozott, S végre kiment halni a Duna partjára, De büszkén ragyogott szűzi koronája. íme, a »Czifra szeretőnek« az ellentéte és a képnek másik oldala. Az egyik meg tud halni az erény diadalában, a másik már nem elég erős és elbukik. Vagy ha erős is, és meghal, de a »szűzi korona« nélkül, s még halála után üldözi csábitóját és boszut kér elrablóit boldogságáért és gyalázatáért, melynek utoljára is maga volt az oka, mint ezt a »Siró kút« megrázó vonásokkal festi: Rózsika beugrott A kerekes kútba, Szolgalegény másnap Halva ki is húzta. Viczispán a kutat Sírni hallja éjjel, Zajlik a hulláma Panaszos nyögéssel. Behányatja földdel, Hej de mind hiába ! Sír a kút ... sír a kút... Zajlik a hulláma . . . Egy másik szerencsétlen leány még szerencsétlenebb, mert csak kérni tud: Gróf úrral négyszemközt Volna egy pár szava — Rámordúl a portás : »Nincsen idehaza !« *Zrr—----------------------------------------------* ——■ Budapest, május 29. A horvát közigazgatási reform tervezete elkészült s legközelebb ő Felsége elé terjesztetik előleges szentesítés végett. A tervezet főelvei következők : Nyolcz megyét alakítanak: Zágráb, Ugulin, Goszpics, Varasd, Belovár, Eszék, Pozsega és Mitrovicz székhelylyel. Ezen megyék kerületi hatóságokra osztatnak föl, összesen 53-ra, ezenkívül 20 városi municzipiumra, s az ezek mintájára szervezett Rum a mezővárosra. A vármegye élén áll a főispán, a kerületi hatóságok élén pedig a kerületi elnök. A főispánt a bán javaslatára ő Felsége nevezi ki. A megyének és kerületi hatóságoknak összes többi fogalmazói és szakszemélyzetét a főispán javaslatára a bán nevezi ki. A főispán felelős megyéjének igazgatásáért, az ő hatáskörébe vág tehát főispánságában az összes kerületi hatóságok fölött való felügyelet, s a fegyelmi eljárás is első fokban a főispánság minden hivatalnoka és alkalmazottja fölött. A főispánok fölött való fegyelmi eljárást a bán gyakorolja, ha pedig elbocsátásról van szó, a bán javaslatára őfelsége határoz. A hatóságok működési köre a törvényjavaslatban igen kimerítőleg körül van írva. Az adó k e z e- és a kerületi hatóságok működési körébe tartozik, különösen az adók kiírásánál s behajtásánál való közreműködés. E czélra minden kerületi hatóságnál egy adóhivatalnok lesz, ki a bán javaslatára neveztetik ki. Ezen autonóm adóhivatalnokoknak s a kerületi elnököknek az adóügyekben való hatásköre külön közös törvény által fog szabályoztatok Egy közös külön törvény fogja azt is meghatározni, hogy a megyei hatóságokat az adókezelésben mennyire illeti meg a felügyeleti vagy végrehajtási jog. Ezen ügyek vezetésére minden ispánsági hatóságnál öt tagból álló közigazgatási bizottság állíttatik, melynek elnöke a főispán, ennek akadályoztatása vagy távolléte esetén az alispán ; tagjai a) a királyi adófelügyelő, b) egy a bán által a közös pénzügyminiszter megegyezésével 3 évre kinevezett királyi hivatalnok, c) két, a megyegyűlés által kebeléből 3 évre választott tag. Az adófelügyelőt akadályoztatása esetén helyettese képviseli, a többi tagokat pedig a bán által a pénzügyminiszterrel való egyetértésben 3 évre kinevezett s a megyei kongregáczió által hasonló időtartamra választott két tag helyettesítik. Ezen közigazgatási bizottság adóügyekben a közös pénzügyminiszter alatt áll. Az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozólag, első és másodrendű járásbíróságok fognak fölállíttatni; az utóbbiak nem fognak telekkönyvet vezetni, s illetékességük csak 300 forintig terjed. Berlinből írják május 27-ről: Itteni előkelő politikai körökben nagyon feltűnt, hogy a czár amnesztia-proklamácziója első helyen a lengyelekről emlékezik meg. A lengyel fölkelők visszatérhetnek hazájukba, de a nihilista politikai összeesküvőkről egy betűvel sem létezik említés. Nem ez a helye a nehéz felelősségről szólani, melyet III. Sándor czár tanácsosai magukra vettek, midőn a kiengesztelés politikája elől elzárkóznak. De feltűnő azon meglepő gyöngédség, melyben a lengyeleket az összes koronázási szertartásokban részesíték. Minő állást foglal el a czár a nihilisták irányában, az egészen orosz belügy ; de minő magatartást követ a lengyelek irányában, az minket s az osztrák-magyar monarchiát is illeti. Az orosz diplomáczia már rég azon fáradozik, hogy a szétszakított fonalakat a lengyel nemzeti szellemmel újra összefűzze. A pétervári kabinet nagy áldozatokat hozott a Vatikánnal folytatott tárgyalásokban, melyek a kath. hierarchia újjászervezését illették a varsói kormányzóságban ; beleegyezett azon barbár kísérletek megszüntetésébe, hogy a lengyel katholikusokat a görög egyházba beerőszakolják; azon fáradozott, hogy a kúria jóakaratával lengyel alattvalói hajlamát megnyerje s megengedte az eddig száműzött, főpapok egy részének hazatérését. Mindez események úgyszólván befejezéseket s határozott irányukat kapják abban, hogy a Vatikán és Oroszország szorosabb viszonyba akar lépni egymással a hármas szövetséggel szemben, melyben az ultramontanizmus érvényesítésére vagy támogatására nincs tér. A kúriának érdekében áll a hármas szövetségen kívül támaszt keresni s másrészt az orosz kabinetre igen nagy előny lenne, ha a Vatikán segélyével a lengyeleket megnyerhetné s a kettős erkölcsi támadó alapon állást foglalhatna a középeurópai békeközösség ellen. Nem kell mondanunk, hogy itt a dolgokat illő figyelemmel kísérik. Ami a dolognak különös fontosságot ad, az ama feltűnő fordulat, melyet ugyanekkor a franczia kormány tett a Kúria irányában. Ismeretes, minő meglepő barátságos nyilatkozatokat tettek Ferry és Martin Feuillé miniszterek a kamara konkordátum-bizottságában, hogy a franczia államférfiak — például Waldeck-Rousseau — mily kíméletesen lépnek föl az egyházi kérdésekben. A kúria iránti plátói szeretetből ezt bizonyára nem teszi az atheista köztársaság, ép oly kevéssé, mint a máshitű Oroszország. Mindkét hatalom tudatosan ellenére dolgozik a középeurópai államtagolat új alakulásának s ott veszik e czélra szövetségeseiket, ahol találják őket. De ha a Kúria olyan csoportosulás középpontjává teszi magát, mely élet egyformán intézi Berlin, Bécs és a Quirinál ellen, úgy nagyon érthető, hogy ennek viszszahatásakép minő hatást gyakorol ez ellenséges magatartás a német birodalom és a pápaság közti, különben is válságos viszonyra. A franczia royalista liga a múlt héten e programmot tette közzé: »A franczia monarchia az erős tekintély s a bölcs szabadság szövetsége lesz, vagyis képviseleti kormány erős életképességgel, két kamrának közreműködése mellett, melyek egyikét az uralkodó bizonyos megjelölt kategóriákból választja, másikát a nemzet a becsületesen alkalmazottt általános szavazatjog alapján. A közkiadások tehát itt is komolyan ellenőriztetnek s mindenki szabadon hozzáférhet az összes hivatalokhoz s méltóságokhoz ; a vallási, a polgári, a tanítási szabadság elismertetnek s minden támadás ellen megvédetnek; a földbirtoknak a rajta nyugvó terhek csökkentése által visszaadatik élete és függetlensége ; a kiváltságolt iparágakkal munkásszövetkezetek állittatnak szembe; a földművelés, kereskedelem és ipar szakadatlan támogatásban s a külföldi verseny ellen védelemben részesül. Ezek a biztosítékok, melyeket magával hoz a monarchia, a valódi, a hagyományos monarchia, mely helyzete s szövetségesei által egyedül biztosíthatja a békát s adhatja vissza háború nélkül Francziaországnak elvesztett integritását. E monarchiának se vagyont nem kell szerezni, se dicsvágyat kielégíteni. E monarchia meg fog bennünket szabadítani ama tehetetlenektől, kik a népet csak megcsalják, neki csakis hízeleghetnek. A bizottság megbízásából: Pingre képviselő, Berry, Nicoullaud, delegáltak.« »Kongresszusi Lengyelország unitásainak hangja« czím alatt érdekes okmányt tesz közzé legutóbbi számában a Gazeta Krakowska. Az okmány, melyet e hó 18-án négy udvarhoz, köztük a berlinihez is beküldöttek, konstatálja eddigi folytonos üldöztetését az unitusoknak, kik nem akarnak áttérni a sirmára, a családi kötelékek széttépetését az orosz hatóságok által, megbüntetését a kath. papoknak, a kik ennek folytán öngyilkosokká lettek, kétségbeesését a népnek s a társadalmi ziláltságot. Felhívja az emlékirat a kormányokat s nemzeteket, tegyenek igazságot, tartsák fönn a társadalmi rendet Orosz- Lengyelországban. A Gaz. Krakowska kiemeli, hogy az emigránsoknak a czár manifesztumában nyújtott amnesztia gyakorlatilag mit sem jelent, s csak a kormánynak nyújt előnyöket. Különben ajánlja az emigránsoknak, hogy térjenek vissza kongresszusi Lengyelországba. A czári kibocsátvány békebiztosításairól azt véli az idéztük lap, hogy oly alakban tétettek, amely mire sem kötelezi az orosz politikát, minthogy csakis a kitüntetésekre vonatkozólag Giershez intézett leiratban vannak kifejezve. Ingatlanokra vezetett végrehajtás. — május 29. A földbirtok és a jelzálogi hitel jogosult érdekeinek megóvására a porosz országgyűlés e napokban alkotott meg egy törvényt, melyből nem egy tanulságot meríthetnénk. Szól ez a törvény az ingatlanokra vezetett végrehajtásokról, tehát egy része az a mi 1881-ki törvényünkhöz hasonló általános végrehajtási törvénynek és mégis 201 szakaszból áll. Természetes, hogy az egésznek akármi kivonatos ismertetésére sem terjeszkedhetünk ki, de felhozunk egy lényeges határozmányt, mely jellemzi a törvény irányzatát. Előzetesen megjegyezzük, hogy a javaslat ismételve módosított alakban került a törvényhozás elé, s hogy ezúttal először az urakháza tárgyalta s fogadta el, minthogy Poroszországban minden javaslat, mely nem financziális természetű, tárgyalható elsősorban a főrendiházban. A mi agrárius hajlam az urak házában él, az igyekezett már érvényt szerezni magának a javaslatban. A kormány a maga előterjesztéséről azt mondja, hogy czélja, eltérőleg az eddigi törvényhozói alkotásoktól, a veszélyeket elmellőzni a birtokosoktól és a hitelezőktől s igy a birtok és reálhitel helyzetét általában emelni. Bizonyos, hogy az eddigi végrehajtási eljárás Poroszországban sokkal inkább kedvezett a hitelezőnek, mint az adósnak. A mellett, hogy rossz szándékú adósoknak elzárta az utat a hitelezők jogainak kijátszása elől, túlságosan kedvez a hitelezőknek, úgy, hogy ezek oly gyorsan érvényesíthetik követelései