Pesti Napló, 1883. május (34. évfolyam, 119-148. szám)

1883-05-30 / 147. szám

147. szám, Szerkesztési Iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épü­l­et. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak .. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeu­m-é­p­ül­e­t. A lap anyagi részét ilető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. 34 évi folyam. Budapest, 1883. szerda, május 30. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggel és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Am «itt Vadit portal httlönküldéseért felülfinotéa évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti N­apló­ kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI N NAPLÓTM Június l-sejére új előfizetést nyitunk a Pesti Naplóra, melyet a t. olvasóközönség különös figyel­mébe ajánlunk. Júniusban Kossuth Lajos nagy hazánkfiától czikk­­sorozatot fogunk közölhetni, melynek czíme : »Vissza­emlékezések.« A tisza­eszlári per tárgyalása júniusban lesz. Intézkedtünk, hogy a per tárgyalásáról külön gyors­íróink által szerkesztett kimerítő tudósítást távirati­lag megkaphassuk, úgy, hogy a szenzácziós perről a legteljesb és leggyorsabb tudósításokat fogjuk kö­zölhetni. A Pesti Napló megjelen naponkint két­szer, hétfőn reggel s ünnepnap után reggel rendkí­vüli számokat ad ki. Előfizetési árak: (Reggeli s esti lap s hétfői reggeli külön kiadásunk.) Fél évre................................12 frt Évnegyedre...........................6» Egy hónapra...........................2 . Ha az esti kiadás postai különküldése kívánta­tik, a felülfizetés havonkint 35 kv, évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló ki­adóhivatalába (Barátok­ tere Athenaeum-épület) in­tézendők. A Pesti Napló szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, május 29. A kérvényezési jog játék­talan, vagy komoly alkotmányos nyilatkozata a szabad polgároknak a kormány és törvényhozók előtt, a közvélemény illő kifejezése sérelmek orvoslása és közkívánságok létesítése végett? Azt hinnék, hogy az országgyűléshez intézett kérvények a polgárok bizalmából folynak, s tartalmuk jelentőségéhez képest méltányol­­tassanak. A képviselőház és az alkotmányos minisztérium nincsenek a mennyországban, hová imádkozni a legszegényebbnek s a leg­­bű­nösebbnek is lehet, de a nagy távolságnál fogva feleletet, és kedvező elintézést követelni a királyoknak és minisztereknek sincs joguk: az országgyűlés, a nemzet képviselete, itt ül köztünk, emberekből áll, kiknek füle, szeme, szája megnyittatott, test testünkből hozzáfér­hető legyen hát mindenkinek, s a polgárok ügyeit viselje szívén, őket figyelemmel meg­hallgassa, informálja magát a nép gondolko­zásáról, s tegye meg, a­mit törvényes jog, or­szágos érdek és méltányosság szempontjából teljesíteni lehet. A kérvényezési jog így érté­kes jog, máskülönben üres komédia, a nemzet hitegetése, hogy van egy fórum, hová tartóz­kodás nélkül járulhat s elmondhat mindent, a mi szivét nyomja; pedig e legfőbb fórum nem hatóság hivatva érző szívvel elintézni a panaszokat s igazság szerint ítélni az em­berek kérése felett, hanem masina, mely a kérvényeket elcsépeli, megrostálja, ösz­­szetöri, kiadja, senki azoknak hasznát többé nem veszi. Ábránd és való , a kérvényezési jog po­litikai ábránd, a képviselőház kérvényi bi­zottságának eljárása, a tárgyalás a házban, az elintézés módja, a kormány magaviselete az országgyűlés által neki kiadott kérvények­kel szemben, azok eltemetése a levéltárakban, a kegyetlen való. Az még kivételes figyelem és ritka ki­tüntetés, melyben az úgynevezett katholikus kérvények részesültek, hogy nevezetes vita támadt felettük; a kormány nyilatkozott, a ház szavazott s e kérvények némely része, az, mely a középiskolákra és az uzsorára vonat­kozott, elintézést nyert; a kérvényezők pana­szai birálat alá vétettek s a folyamodók fele­letet kaptak. Hogy az ítélet több pontra nézve — az egyetemnek felekezetivé tétele, a köz­alapítványok kiszolgáltatása, a zsidó-emanczi­­páczió eltörlése stb. — elutasító volt, az nem változtat a dolgon, mert nem minden kérést lehet megadni, hanem illik az ilyen kérvé­nyeket komolyan pertraktálni. Más kérvé­nyekkel az hasonló mértékben meg nem történt. Igen sajnáljuk nevezetesen, hogy azon tömeges kérvények, melyek a jelen ülésszak alatt is egy görög szertartású ka­tholikus magyar püspökség felál­lítása iránt a képviselőházhoz érkeztek, a kérvényi bizottság által az utolsó ülések egyikéig hevertettek, ekkor üres padok előtt, szóvita nélkül mellőztettek, illetőleg a kul­tuszminiszter urnak örök emlékül kiadattak, így bánt el az országgyűlés negyven kérvénynyel, huszonöt vármegye, nyolcz szabad királyi város, több más város és az érde­kelt görög katholikus magyar hon­polgárok azonos kérvényeivel. Mit szóljunk e méltatlan eljárásról? Mindezek oly ügyben fordultak kérésük­kel a képviselőházhoz, melynek jogosságáról Magyarországon mindenki meg van győződve, melynek politikai fontosságát mindenki beis­meri, melynek nemzeti nagy jelentősége van, mely évek óta hiába szorgalmaztatik, mely nem pártkérdés, melyben az országgyűlés hathatós szava a kormányt is akc­iójában erő­sítheti. Semmi sem jellemzi inkább képviselőhá­zunk politikai hanyatlását, mint az, hogy ily kérdésben senki fel nem szólalt, hogy mit csi­nál a miniszter e kérvényekkel, mindenki kö­zönynyel vette. Csak nekünk újságíróknak, kik szerény napszámosai vagyunk a nemzetnek és egyéb semmi, fájt, hogy a hivatott politikusok így elejtették a fontos ügyet, melyet maga a nem­zet oly melegen felkarolt. A nemzet igen, a nemzet kormánya és képviselői nem. A nemzet igen. Olvassuk a neveket, me­lyek a magyar gör. kath. püspökség felállítá­sát kérik: Zemplén, Abauj-Torna, Ung, Ugo­­csa, Szatmár, Hajdú, Heves, Borsod, Szolnok, Gyömör, Nógrád, Hont, Liptó, Turócz, Nyitra, Pozsony, Moson, Sopron, Győr, Komárom, Esztergom, Vas, Torontál, Temes, Békés, Alsó-Fehér, Arany­os-Torda, Maros-Torda, Háromszék vármegyék, tehát számos oly tör­vényhatóság, hol gör. kath. magyarok laknak; Kassa, Nagyvárad, Szatmár, Arad, Pécs, Sze­ged, Hódmezővásárhely, Győr,Debreczen szab. kir. városok, melyek között ismét számos van olyan, mely tapasztalásból ismeri, mit tesz az, hogy magyar katholikusoknak oroszul, oláhul, szerbül tartják a papok az isteni tiszteletet s kénytelenek az oláh püspöknek hódolni; végül 1357 magyar polgárnak és Homród görög kath. lakosainak kérvényei, kik maguk­ról tudják, hogy nem lehetnek magyarok egészen, mert egyházaik nem engedik: mind­ezek kérvényei ott feküdtek a ház asztalán észrevétlenül, olvasatlanul. Hogyne lenne ez mélyen elszomorító minden hazafira, az alkotmányosság minden igaz hívére nézve? Hogyan győzzön a jó ügy, ha a nemzet választott férfiai a csődülő népet be sem eresz­tik, kéréseit meg sem hallgatják, vele szóba sem állnak? A ház elutasította a kérvényezőket a miniszterhez. Appellálunk a képviselőháztól a minisz­terre. Megfordított viszony, de maga a ház akarta így. Appellálunk Tiszára, Trefortra. Vegyék tekintetbe a kérvényeket. Ne tegyék a levéltárba. Mutassák be Ő Felségé­nek a királynak. Küldjék el Rómába. Talán a magyar király, talán a római pápa több figyelemre méltatják azokat, mint a magyar képviselőház. Előttünk a czél lebeg, a szent czél egye­dül ; el akarjuk érni bármi után módon. De hangunk gyenge : ha az országgyűlés néma maradott a törvényhatóságok kiáltására, mit érhet a tollunk szava a kormány előtt? Nem hivalkodunk, kérünk. Nekünk is van kérvényezési jogunk, mehetünk kérni Tiszához, Treforthoz. A magunk és a szeren­csétlenül járt kérvényező társaink nevében kopogtatunk. Itt vagyunk mind az előszobá­ban : Nagyvárad, Sopron, a felvidék, a bánát, Erdély törvényhatóságai és választói, görög katholikus és római katholikus, lutheránus és református magyarok, instáljuk a lássan : mél­­tóztassék felállítani a görög katholikus magyar püspökséget. Kérünk és remélünk a magyar nemze­tért ; nem csüggedünk ; dum spiro, spero. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Május 30. — Pósa Lajos. Nyolcz-kilencz iv finom papiros fekszik előttem piczi betűkkel teli nyomatra. Pósa Lajos költeményei ezek. A papiros még nedves a nyomástól, s a­mint ablakomon besüt a nap, a forró arany sugarak oda csapnak le a nedves betűkre. Ott játszanak, ott czi­­czáznak a betükön, s nagyon, de nagyon jól esnek a napsugarak a vén »Balambán« czigánynak. Pedig ő kerüli a napvilágot, a napsugaras mezőt; sötét, gyil­kos az ő lelke, legjobb neki az erdő susogó, zizegő lombjaival. Ottan elhúzhatja a nótát, busán, szo­morúan : »Volt egyszer egy öreg czigány, Eljött a szent Mihály lován , Biró fiát ráültette... . Anikót meg eltemette. Holló, holló, barna holló, Hallod, hogy sír a koporsó ? Gyere velem esketőre. . . Félek én a temetőbe !« A temetőbe! Oda csalja, viszi Balambánt a holdvilág csöndes éjjel, meg a gyilkos lelkiismerete. Pedig ott rémes, mozog az élet: Gyűlnek... gyűlnek. .. hófehéren... Sorba... körbe... ezüst fényben.. . Itt is... ott is... lebben. .. illan.. . Zár nyikorog lenn a sirban... Akárcsak a népmesében, mikor: Jaj de szépen süt az hód, az hódvilág, Jaj de szépen masíroznak az bakák. Ott bűnhődik meg az ősz Balambán bűnéért, megölik a halottak. De Holt Balambánt két halottja Czipruslombbal betakarja. Mai számunkhoz fél év melléklet van íme a sirontuli megbocsátás, kibékülés. Ez oly szép, mint magasztos s igazi népies kép. A népbal­ladákban is, a túlvilágon, kész a megcsalt szerető megbocsátani csalójának, a meggyilkolt gyilkosának, s a hű szeretők sírján összenövő virág nemcsak a sirontuli örök szerelmet jelzi, hanem a bocsána­tot is. De ki bocsát meg a »czifra szeretőnek?« Bi­zony, még a ragyogó napsugár sem. Szép volt a lány, és ez volt eredendő bűne. Eladta szépségét pénzért, gazdagságért. Minden ragyog, fénylik, ég körülötte. Hizeleg neki minden élő lény, de a tükre azt mondja neki, hogy nem illik rá a bársonyos viganó ; szőnye­gét égeti csokros czipellője , kanári madara azt da­lolja, hogy dobja el a karpereczét, harangvirága, hogy nem illik neki a rubintos függő. Hát mi illik rá ? Megmondja ősz apjának a képe: Képem, drága képem ! Ősz apámnak képe ! Mi illik hát én rám ? A föld milyen éke ? — Illik, illik a szemfedő, Gyalázatod’ eltemető ! S most jön a bűnnek másik leánya: »Fekete Borbála.« Valódi mintaballada, erős vonásokkal, uj tárgygyal, igazi hanggal. Fekete Borbála kitette a gyermekét a vadonba, de útjában az erdő haragos zúgással követi. Udvara, háza mogorván fogadja, a kis bölcső mintha megszólalna: »Gyere, ringass engem szép gügyögő dallal, Tente baba, tente, csicsija kis angyal, Mese, mese mátka, fekete madárka, Voltam egyszer én is, voltam király lánya...« Fekete Borbála nem tud nyugodni; a kuvik sír a háztetőn, hallja gyermeke jajj­át, kir­ohan az erdőbe, hogy visszahozza, de már későn. Nem találja gyermekét. S Fekete Borbála megőrül a ke­resésben. »Czinege, nyulacska, ugyan hová bújtál. ______ Aha megvan, ott sir, kukk, a gyalogútnál­ csatolva, Te odú, te barlang, nincs-e itt a lányom ? Jaj nekem, jaj nekem... hip hop, ihajdárom !« A balladák sorát a »Szurdoki juhász« és »Pa­taki Piroska« zárja be, s most következik a kötetnek igazi fénypontja, az »Apró történetek.« S most azt kellene fejtegetnem, hogy mekkora jogosultsága van a »realizmusnak« a költészet­ben. Mert ezen »Apró történetek« az élet tarka világából valók. Pósa egész marokkal nyúl bele a modern társadalmi életbe. Előtte van a ragyogó szerelem, az undok bűn és a nemes erény, az oltár előtt ólálkodó gazság, nemesen érző szív, hazugságot valló alak. De Pósa Lajos a rideg realizmussal na­gyon szépen össze tudja egyeztetni a nemes idealiz­must, s ragyogó költészettel vonja be a meztelen va­lóságot. Az »Apró történetekkel« új gén­et alko­tott költészetünkben, mindegyik darabja egy-egy pi­c­i ballada. Tárgyuk új, kidolgozásuk ügyes s bár sokat ad belőlük, még­sem esik ismétlésbe. Alapvoná­suk többnyire sötét, de mégis szeretjük olvasni s mi­kor már végig olvastuk, azon kívánság ébred ben­nünk, hogy miért nincs több. Ifjabb költészetünkben még eddig nem tapasztalt üde hang, újdonság vonul keresztül rajtok s jól esik őket elolvasnunk, mikor lelkünk kifáradt a fájdalmas rímelésekben, a szár­nyát lankadtan csapkodó költőietlen poéták versel­­getéseiben. A magáról megfeledkező leány mennyi költészettel, mennyi finomsággal van rajzolva a kö­vetkező kis történetben : Galambos Lidi. Galambos Lidinek Mi jutott eszébe ? Holdvilágnál fürdött A Hernád vizébe’. Ott el is vesztette Arany jegygyűrűjét. Elvesztette vele Barna vőlegényét. El is ment keresni A ligetbe, rétre. . . Azután pedig a Hernád fenekére. Ott van a »Rózsakirálynő.« Hogy ünnepük a templomban a fényes urak, úrnők, leánypajtásai fe­jére teszik az erény koronáját. De Titkos mosoly szökik Az urfi ajkára, Sápad a királynő, Szúrja koronája. Kit ne hatna meg a következő kis történet, pe­dig mennyire mindennapi, de csak az eleje: Mélyen, mélyen a ligetben Fehér hattyus tónak partján, Halva leltek egy szép ifjút, Szomorú fűz bársony alján. Kis levélke volt zsebében, Benne bajfürt és virágok, S három szelíd árva szócska: »Isten veled, megbocsátok !« Légyott. Bársonyos hölgy a templomban Imádkozik ájtatosan. Szent szűz előtt térdepelve A keresztet hányja egyre. S föl-fölpillant néha lopva : Eljött-e már a légyottra ? Milyen megható a Gyöngyi Klára esete : Levelet kapott a Szegény Gyöngyi Klára, Áléivá rogyott le Bársony pamlagára. Mindennap könyével Sirta-rítta tele, Hullott orczájáról A rózsa levele. Addig-addig hullott, Letették a sirba — Vájjon mi lehetett A levélbe Írva ? A »szűzi korona« czimű­ történet mind tárgyá­nál, mind belső formájánál fogva egyike a legsikerül­tebbeknek, a melynek párja újabb költői irodalmunk­­ ban kevés akad. Egy szegény, gunyhóban született Tündér Ilonáról szól a rege. Se apja, se anyja nincs, s kimegy a nagy világba, hol a kisértések ezer alak­ban ütik fel fejőket, hogy a szép angyalt elnyeljék. Gazdag úrhoz állott szolgálatba, de az addig un­szolta kéréseivel, mig a leány odahagyta, de a fenn­ragyogott fején szűzi koronája!« Újra elment a nagy világba, bántották a sok hízelgő szavak, az üldözések, melyeknek ki volt téve. Is mint ösíszel lehull levele a fának, Olyan lett a sorsa szegény jó leánynak . Szép habos ruhája foszlott, foszladozott. Két piros arczája hervadt, hervadozott, S végre kiment halni a Duna partjára, De büszkén ragyogott szűzi koronája. íme, a »Czifra szeretőnek« az ellentéte és a kép­nek másik oldala. Az egyik meg tud halni az erény diadalában, a másik már nem elég erős és elbukik. Vagy ha erős is, és meghal, de a »szűzi korona« nélkül, s még halála után üldözi csábitóját és boszut kér elrablóit boldogságáért és gyalázatáért, melynek utoljára is maga volt az oka, mint ezt a »Siró kút« megrázó vonásokkal festi: Rózsika beugrott A kerekes kútba, Szolgalegény másnap Halva ki is húzta. Viczispán a kutat Sírni hallja éjjel, Zajlik a hulláma Panaszos nyögéssel. Behányatja földdel, Hej de mind hiába ! Sír a kút ... sír a kút... Zajlik a hulláma . . . Egy másik szerencsétlen leány még szerencsét­lenebb, mert csak kérni tud: Gróf úrral négyszem­közt Volna egy pár szava — Rámordúl a portás : »Nincsen idehaza !« *Zrr—----------------------------------------------* ——■ Budapest, május 29. A horvát közigazgatási reform tervezete elké­szült s legközelebb ő Felsége elé terjesztetik előleges szentesítés végett. A tervezet főelvei következők : Nyolcz megyét alakítanak: Zágráb, Ugu­­lin, Goszpics, Varasd, Belovár, Eszék, Pozsega és Mitrovicz székhelylyel. Ezen me­gyék kerületi hatóságokra osztatnak föl, összesen 53-ra, ezenkívül 20 városi municzipiumra, s az ezek mintájára szervezett R­u­m a mezővárosra. A várme­gye élén áll a főispán, a kerületi hatóságok élén pe­dig a kerületi elnök. A főispánt a bán javaslatára ő Felsége nevezi ki. A megyének és kerületi hatóságok­nak összes többi fogalmazói és szakszemélyzetét a főispán javaslatára a bán nevezi ki. A főispán felelős megyéjének igazgatásáért, az ő hatáskörébe vág te­hát főispánságában az összes kerületi hatóságok fölött való felügyelet, s a fegyelmi eljárás is első fokban a főispánság minden hivatalnoka és alkalmazottja fö­lött. A főispánok fölött való fegyelmi eljárást a bán gyakorolja, ha pedig elbocsátásról van szó, a bán javaslatára ő­felsége határoz. A hatóságok működési köre a törvényjavaslat­ban igen kimerítőleg körül van írva. Az a­d­ó k e z e-­­ é­s a kerületi hatóságok működési körébe tartozik, különösen az adók kiírásánál s behajtásánál való közreműködés. E czélra minden kerületi hatóságnál egy adóhivatalnok lesz, ki a bán javaslatára nevezte­tik ki. Ezen autonóm adóhivatalnokoknak s a kerü­leti elnököknek az adóügyekben való hatásköre külön közös törvény által fog szabályoztatok Egy közös külön törvény fogja azt is meghatározni, hogy a me­gyei hatóságokat az adókezelésben mennyire illeti meg a felügyeleti vagy végrehajtási jog. Ezen ügyek vezetésére minden ispánsági hatóságnál öt tagból álló közigazgatási bizottság állíttatik, mely­nek elnöke a főispán, ennek akadályoztatása vagy távolléte esetén az alispán ; tagjai a) a kirá­lyi adófelügyelő, b) egy a bán által a közös pénzügyminiszter megegyezésével 3 évre kineve­zett királyi hivatalnok, c) két, a megyegyűlés által kebeléből 3 évre választott tag. Az adófelügye­lőt akadályoztatása esetén helyettese képviseli, a többi tagokat pedig a bán által a pénzügyminiszterrel való egyetértésben 3 évre kinevezett s a megyei kongre­­gáczió által hasonló időtartamra választott két tag helyettesítik. Ezen közigazgatási bizottság adóügyek­ben a közös pénzügyminiszter alatt áll. Az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozólag, első és másodrendű járásbíró­ságok fognak fölállíttatni; az utóbbiak nem fognak telekkönyvet vezetni, s illetékességük csak 300 forin­tig terjed. Berlinből írják május 27-ről: Itteni előkelő po­litikai körökben nagyon feltűnt, hogy a czár amnesz­­tia-proklamácziója első helyen a lengyelekről emlé­kezik meg. A lengyel fölkelők visszatérhetnek hazá­­jukba, de a nihilista politikai összeesküvőkről egy betűvel sem létezik említés. Nem ez a helye a nehéz felelősségről szólani, melyet III. Sándor czár taná­csosai magukra vettek, midőn a kiengesztelés politi­kája elől elzárkóznak. De feltűnő azon meglepő gyön­gédség, melyben a lengyeleket az összes koronázási szertartásokban részesíték. Minő állást foglal el a czár a nihilisták irányában, az egészen orosz belügy ; de minő magatartást követ a lengyelek irányában, az minket s az osztrák-magyar monarchiát is illeti. Az orosz diplomáczia már rég azon fáradozik, hogy a szétszakított fonalakat a lengyel nemzeti szellemmel újra összefűzze. A pétervári kabinet nagy áldozatokat hozott a Vatikánnal folytatott tárgyalásokban, melyek a kath. hierarchia újjászervezését illették a varsói kormány­zóságban ; beleegyezett azon barbár kísérletek meg­szüntetésébe, hogy a lengyel katholikusokat a görög egyházba beerőszakolják; azon fáradozott, hogy a kúria jóakaratával lengyel alattvalói hajlamát meg­nyerje s megengedte az eddig száműzött, főpapok egy részének hazatérését. Mindez események úgyszólván befejezéseket s határozott irányukat kapják abban, hogy a Vatikán és Oroszország szorosabb viszonyba akar lépni egymással a hármas szövetséggel szemben, melyben az ultramontanizmus érvényesítésére vagy támogatására nincs tér. A kúriának érdekében áll a hármas szövetségen kívül támaszt keresni s másrészt az orosz kabinetre igen nagy előny lenne, ha a Vati­kán segélyével a lengyeleket megnyerhetné s a kettős erkölcsi támadó alapon állást foglalhatna a közép­európai békeközösség ellen. Nem kell mondanunk, hogy itt a dolgokat illő figyelemmel kísérik. A­mi a dolognak különös fontosságot ad, az ama feltűnő fordulat, melyet ugyanekkor a franczia kormány tett a Kúria irányában. Ismeretes, minő meg­lepő barátságos nyilatkozatokat tettek Ferry és Mar­­tin­ Feuillé miniszterek a kamara konkordátum-bizott­ságában, hogy a franczia államférfiak — például Waldeck-Rousseau — mily kíméletesen lépnek föl az egyházi kérdésekben. A kúria iránti plátói szere­­tetből ezt bizonyára nem teszi az atheista köztársa­ság, ép oly kevéssé, mint a máshitű Oroszország. Mindkét hatalom tudatosan ellenére dolgozik a kö­zépeurópai államtagolat új alakulásának s ott ve­szik e czélra szövetségeseiket, a­hol találják őket. De ha a Kúria olyan csoportosulás középpontjává teszi ma­gát, mely élet egyformán intézi Berlin, Bécs és a Quirinál ellen, úgy nagyon érthető, hogy ennek visz­­szahatásakép minő hatást gyakorol ez ellenséges ma­gatartás a német birodalom és a pápaság közti, különben is válságos viszonyra. A franczia royalista liga a múlt héten e pro­­grammot tette közzé: »A franczia monarchia az erős tekintély s a bölcs szabadság szövetsége lesz, vagyis képviseleti kormány erős életképességgel, két kamrának közre­működése mellett, melyek egyikét az uralkodó bizo­nyos megjelölt kategóriákból választja, másikát a nemzet a becsületesen alkalmazottt általános szava­zatjog alapján. A közkiadások tehát itt is komolyan ellenőriz­tetnek s mindenki szabadon hozzá­férhet az összes hivatalokhoz s méltóságokhoz ; a vallási, a polgári, a tanítási szabadság elismertetnek s minden támadás ellen megvédetnek; a földbirtoknak a rajta nyugvó terhek csökkentése által visszaadatik élete és függet­lensége ; a kiváltságolt iparágakkal munkás­szövetke­zetek állittatnak szembe; a földművelés, kereskede­lem és ipar szakadatlan támogatásban s a külföldi verseny ellen védelemben részesül. Ezek a biztosítékok, melyeket magával hoz a monarchia, a valódi, a hagyományos monarchia, mely helyzete s szövetségesei által egyedül biztosíthatja a békát s adhatja vissza háború nélkül Francziaország­­nak elvesztett integritását. E monarchiának se va­gyont nem kell szerezni, se dicsvágyat kielégíteni. E monarchia meg fog bennünket szabadítani ama tehe­tetlenektől, kik a népet csak megcsalják, neki csakis hízeleghetnek. A bizottság megbízásából: Pingre kép­viselő, Berry, Nicoullaud, delegáltak.« »Kongresszusi Lengyelország unitásainak hang­ja« czím alatt érdekes okmányt tesz közzé legutóbbi számában a Gazeta Krakowska. Az okmány, me­lyet e hó 18-án négy udvarhoz, köztük a berlinihez is beküldöttek, konstatálja eddigi folytonos üldözte­tését az unitusoknak, kik nem akarnak áttérni a sirmára, a családi kötelékek széttépetését az orosz hatóságok által, megbüntetését a kath. papoknak, a kik ennek folytán öngyilkosokká lettek, kétségbeesé­sét a népnek s a társadalmi ziláltságot. Felhívja az emlékirat a kormányokat s nemzeteket, tegyenek igazságot, tartsák fönn a társadalmi rendet Orosz- Lengyelországban.­­ A Gaz. Krakowska kiemeli, hogy az emigránsoknak a czár manifesztumában nyújtott amnesztia gyakorlatilag mit sem jelent, s csak a kormánynak nyújt előnyöket. Különben ajánlja az emigránsoknak, hogy térjenek vissza kon­gresszusi Lengyelországba. A czári kibocsátvány békebiztosításairól azt véli az idéztük lap, hogy oly alakban tétettek, a­mely mire sem kötelezi az orosz politikát, minthogy csakis a kitüntetésekre vonatko­zólag Giershez intézett leiratban vannak kifejezve. Ingatlanokra vezetett végrehajtás. — május 29. A földbirtok és a jelzálogi hitel jogosult érdekeinek megóvására a porosz országgyűlés e napokban alkotott meg egy törvényt, mely­ből nem egy tanulságot meríthetnénk. Szól ez a törvény az ingatlanokra vezetett végre­hajtásokról, tehát egy része az a mi 18­81-ki törvényünkhöz hasonló általános végrehajtási törvénynek és mégis 201 szakaszból áll. Ter­mészetes, hogy az egésznek akármi kivonatos ismertetésére sem terjeszkedhetünk ki, de felhozunk egy lényeges határozmányt, mely jellemzi a törvény irányzatát. Előzetesen meg­jegyezzük, hogy a javaslat ismételve módosí­tott alakban került a törvényhozás elé, s hogy ezúttal először az urakháza tárgyalta s fo­gadta el, minthogy Poroszországban minden javaslat, mely nem financziális természetű, tárgyalható első­sorban a főrendiházban. A mi agrárius hajlam az urak házában él, az igyekezett már érvényt szerezni magának a javaslatban. A kormány a maga előterjesztéséről azt mondja, hogy czélja, eltérőleg az eddigi tör­vényhozói alkotásoktól, a veszélyeket elmel­lőzni a birtokosoktól és a hitelezőktől s igy a birtok és reálhitel helyzetét általában emel­ni.­ Bizonyos, hogy az eddigi végrehajtási eljárás Poroszországban sokkal inkább ked­vezett a hitelezőnek, mint az adósnak. A mel­lett, hogy rossz szándékú adósoknak elzárta az utat a hitelezők jogainak kijátszása elől, túlságosan kedvez a hitelezőknek, úgy, hogy ezek oly gyorsan érvényesíthetik követelései­

Next