Pesti Napló, 1884. január (35. évfolyam, 1-32. szám)
1884-01-26 / 26. szám
26, szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. HiadcShivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1884. Szombat, január 26. Reggeli kiadás. 35. évi folyami Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai kU önküldéseért felülfizetés évnegyedenként 1 forint.* Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Napk>< kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, január 25. A nap eseményéről lapunknak egy t. barátjától a következő sorokat vettük : A prímást hivatta a király. Azért hivatta, hogy kihallgassa, nem pedig ad audiendum verbum. Mert a király nem neheztelhet a prímásra, ki nem vétett legkisebbet sem senki ellen, s csak kötelességét teljesíté, mint egyházfejedelem s mint törvényhozó. A prímás a király bizalmi embere volt mindig és most is az, s néha, de csak igen fontos alkalmaknál s válságos időkben, a fejedelem kikéri az ő véleményét. Tehát most is válságos idők járnak, daczára Tisza bécsi utazásának. Simor prímás nem foglalkozik politikával, ő azt átengedi másoknak, kiket ő Felsége minisztereinek kinevez, s a képviselő uraknak, kik szeretnek politizálni. A püspöki karban vannak mások, kik a napi politikában részt vesznek, a prímás ettől visszavonul és a magyar kath. egyházat kormányozza. Ezen passzivitás az ő politikája. Mindazonáltal igen határozott nézetei vannak s meggyőződésétől tágítani nem szokott. Midőn a vegyes házassági törvényjavaslat alkalmával oppozíczióba lépett, tette nyiltan és azért, mivel a főrendiházi bizottságban a kormány engedni nem akart a Haynald közvetítő javaslatainak. A kormány kényszerité a primást harczra, érdekes párbaj fejlődött ki Simor és Tisza között, melyben először is deczember 11-dikén a prímás megverte a miniszterelnököt; ez, visszaadandó a kölcsönt, másodszor fegyvert ragadott a primás ellen s újra legyőzetett általa igen nagyon. Mert hisz világos volt, a főrendiházban egyik párt vezére volt Tisza, a másiké volt Simor. Két ily győzelem után a primás visszavonult Esztergomba. A miniszterelnök pedig busán tért haza budai palotájába. A prímás nem akarta folytatni a harczot, mert neki arra nincs szüksége, kortespolitikát ő nem űzhet anélkül, hogy a reá bízott oly nagy fontosságú egyházi érdekeket ne koczkáztassa. Kulturharczot állam és egyház között minek idézne fel, neki minden kormány jó, mely a katholikus egyház állását és jogait Magyarországon respektálja. Azt pedig Tisza nem fogja merni bántani többet. Nem így a miniszterelnök. Neki a szenvedett vereség elviselhetetlen. Ő fél. Van oka félni, mert tudja, hogy a főrendi ellenzék nem szűnt meg azért, mert a primás hazament székhelyére. A primás bedobta a követ a vízbe s leülhet pihenni, de a gyűrűk terjednek s mindig szélesebb köröket hoznak mozgásba a kormány ellen. Minden független lelkű és állású magyar mágnás érzi az oppozicziót gerjedni szivében; minden katholikus pap hajlandó ellenezni a kormányt; minden honpolgár, ki ama hires peticziók egyikét aláírta, állást foglalt a minisztérium ellen és részese legyőzetésének. így menni neki a választásoknak igen koczkáztatott dolog lenne. Gondolt magában Tisza egyet, felment a királyhoz kérni, hogy őt hagyja meg a hatalomban és vegye pártfogásába. A király szolgáját meghallgatta. Ki tudja, mit gondolt magában, csak egyet nem gondolhatott, hogy Tisza Kálmán nem kész mindenre. Mert valóban nincs olyan önmegalázás, nincs elvtagadás, nincs köpönyegforgatás, melyet Tisza Kálmán meg ne tenne, ha követelik tőle. Az ilyen szolgát nem szívesen bocsátja el ura, ha még hasznát veheti. Hogy Tiszát megtarthatja-e a király, attól függ, hogy tarthatja-e magát Tisza? A miniszterelnök igen jól tudja, hogy a főrendiházi ellenzékkel és ennek alsóházi szövetségeseivel szemben nem tarthatja magát. Eszébe jutott a primás, eszébe Cziráky János gróf tárnokmester, a konzervativok vezérei. Ha ezeket kiengesztelhetné, ha megnyerhetné, ha a papi és mágnás oppozicziót megoszthatná? Divide et impera. Menne ő Simorhoz, menne ő Czirákyhoz, de hátha nem érne czért velük, ha tagadó választ kapna? És ez valószínű volt, mert miért barátkoznának azok ő vele, miután két hét előtt még felöltöztetett tisztviselőkkel akart buszút állni rajtuk. Udvarias, de elutasító választ várhatott csak. De ha a Felség közbenjárna Tisza érdekében a prímásnál és Cziráky gróf által a mágnásoknál, ezek alkalmasint megbocsátanának Tisza miniszterelnöknek. És nem folytatnák ellene az oppozícziót sem a főrendiházban, sem Budapest társas köreiben, sem a választásoknál. Világos, Tisza Kálmán megkérte ő Felségét, ajánlaná őt a prímás és az arisztokráczia barátságába, hogy bocsássák meg neki az ő bűneit és ne üssenek pártot ellene, hiszen ő jól fogja magát viselni ezentúl, amint parancsolják. A király — akármit gondolt magában —■ megteszi Tiszának ezen szívességet, hogy őt a prímással és Cziráky János gróffal kibékíti. De ez alighanem az utolsó szívesség. Felhivatta a herczeget és a grófot. A bibornok és az aranygyapjas elmentek audiencziára. Azt se beszélik senkinek, hogy a király mit mondott nekik, azt se, hogy ők mit mondottak a királynak. Ha úgy kívánja a Felség, tartózkodni fognak az oppozícziótól, azt, hogy támogassák a Tisza-kormányt, a fejedelem nem kérhette tőlük. Azt pedig nem akadályozhatta meg Tisza Kálmán, hogy a valóságos belső titkos tanácsosok titokban ne adjanak tanácsot ő Felségének valóságos meggyőződésük szerint. A miniszterelnök informálta a királyt. Ez joga, ez kötelessége volt. Indítványára a fejedelem a főrendiház ellenzékének vezéreit is meghallgatja, mint válságban szokás. Ez rendén van és alkotmányos gyakorlat. Hogy az ellenzék támassza meg az ingadozó minisztériumot, ez uj találmánya Tiszának. Nem szövetkezhetett Irányival s a szélső ballal, nem Szilágyival s a mérsékelt ellenzékkel a papok és mágnások ellen, megkísérti tehát szövetkezni a prímással és a konzervativokkel az alsóházi ellenzék ellen. De Tisza Kálmánnak nem sikerül már semmi. Szerencsére elhagyta. És meglehet, hogy a mitől uralma megerősítését vélte s remélte, a prímás audiencziája a királynál csak sietteti bukását. A kormány erkölcsi tekintélyének semmi esetre sem használ. Mert mit szólnak immár a szabadelvűek? Mit gondoljanak felőle azon református főurak, kik minapában még vele szavaztak csak azért, mert a püspökök ellene törtek ? Tud ő ultramontán is lenni, ha kell. Ezt bizonyítja Simor primás és Cziráky tárnokmester Bécsbe hivatása. És ebből az látszik, hogy Tisza fejét vesztette. Beteljesedett rajta is : quem Deus perdere vult, prius dementat. —r— Budapest, jan. 25. A herczegprimás és gr. Cziráky János a királynál. A Pester Lloyd gr. Cziráky Jánosnak és a bibornokprimásnak bécsi utazásához kommentárt fűz, s e kommentár szerint nevezett főméltóságok csak azért hivattak Bécsbe, hogy a korona intenczióiról értesüljenek. Ez a kommentár egészen megfelel annak a felfogásnak, melynek mi adtunk kifejezést; s igy azokat a konzekvencziákat, melyeket e felfogásból levontunk, nemcsak fentartjuk, de a Pester Lloyd kommentárja által megerősítve is találjuk. A Pester Lloyd közléséből még azt kell fölemlítenünk, hogy legközelebb valószínűleg más főrendiházi tagok is Bécsbe hivattatnak ő Felsége által. A Nemzet a következőket írja: »Csak legközelebb is egy ellenzéki lap feljogosítva vélte magát azon nyilt állításra, hogy a főrendiház ellenzékének vezetői az udvar intenczióinak megfelelőleg cselekszenek s eljárásukat azzal folytonos kontaktusban intézik. A kormányelnök szigorúan tartózkodott minden oly lépés provokálásától, mely a koronának és az udvarnak az alkotmányos harczokba belevonására czélzott volna ; de midőn ezen hirlelések nagy mértéke tényleg ama tényezők nevével ellenzéki színezetű agitáczióra szolgált tapul, egész természetesnek kelle találnia az uralkodó azon határozatát, hogy az e részben talán kétséget ápolóknak — a nevezett két főméltóság s esetleg többek útján is — tudomására hozza azt, hogy azon hirlelések mily teljes mértékben valótlanok, s hogy — a mint az alkotmányos államban máskép nem is lehet — a kormány minden fényében a korona helyeslését és bizalmát bírja.« A Nemzet hírét kiegészíthetjük azzal, amit laptársunk, úgy látszik, elfelejtett megírni. A Bécsbe felhívott főméltóságok ő Felségétől bizonyára meghallották, hogy »a kormány minden tényében a korona helyeslését és bizalmát bírja«, tehát azon tényben is, hogy a házassági javaslatot visszavonja s igy a főrendü ellenzéknek ad igazat. Hogy pedig az ilyesmi hogy irányulhat a főrendü ellenzék ellen , annak megfejtését ne tőlünk kérjék, hanem a Nemzettől. Mi részünkről csak ama szerep felett sajnálkozhatunk, melyet ez ügyben Magyarország miniszterelnöke játszik! A Bud. Korr. bécsi félhivatalosa a mai napról a következőket távirja: Ő Felsége Simor herczegprimást ma délelőtt 11 órakor huzamosabb kihallgatáson és gr. Cziráky Jánost ma délben rövid, külön kihallgatáson fogadta. Mind a két főméltóság közvetlen meghívásra utazott fel Bécsbe. Simor bíbornok, szintúgy gróf Cziráky János tárnokmester, az arany gyapjas-rend lovagja és a Szt. István-rend nagykeresztjének tulajdonosa, bizonyára ama meggyőződéshez juthattak, hogy azokon a különböző megbeszéléseken, amelyeket az ellenzék számos rendezői és vezetői a vegyes házasságra vonatkozó törvényjavaslatnak a főrendiházban történt tárgyalását előzőleg tartottak — milyen felette hívatlan módon vonták be magát a koronát is tárgyalásaik és érveléseik körébe. (Lásd fentebb.) Azt, hogy a két főméltóság meghívása ő Felségéhez a miniszterelnök tudtával történt — úgy hisszük, nem kell külön hangsúlyoznunk. A herczegprimás a Pázmáneumban szállt meg és az ő Felségénél tőrért kihallgatás után Yanute 11 i nuncziusnál és Ganglbauer herczegérseknél hosszabb ideig tartó látogatást tett. A primás csak holnap készül Esztergomba visszautazni. A főrendiház üzenete a költségvetés letárgyalása után s a költségvetési törvény fölvétele előtt kerül a képviselőházban tárgyalásra. Az országgyűlés feloszlatása. A B. K. ma újólag megerősíti a hírt, hogy a képviselőház ülései áprilisban, eshetőleg májusban véget érnek s ezután négy hét múlva lesz az új választás. Az országgyűlési függetlenségi párt ma este tartott értekezletén a pénzügyi költségvetés vétetett tárgyalás alá. Az illetékeknél, az egyedáruság ügyénél, adóbehajtásnál és más tételeknél a párt részéről felszólamlás határoztatott el. A nyelvkérdés Ausztriában. A reichsrath képviselőházában most folytatják az ülést a nyelvkérdésben, melynek tárgyalása a legnagyobb figyelemre méltó. A tegnapi tárgyalási napról bővebben ismertetjük a két főszónok beszédét, amint következik: Hohenwart gróf: Sajnálnom kell, hogy a kisebbség, noha neki is, mint jelentése mutatja, az a meggyőződése, hogy éppen a nyelvkérdés az, melyben jelenleg a ház két nagy pártja közt legkevésbbé remélhető a kiegyezés, s mely minden tárgyalást elkeserít, mégis oly nagy nyomatékkal ragaszkodott e vitához, még pedig nem azért, hogy olyan megoldást javasoljon, mely e viszályt örökre kiegyenlíti, hanem egyszerűen, hogy oly rezolucziót határozzunk el, mely a jelenre mindent meghagy a réginél, a jövőre pedig a mostani állapotot még inkább megrontaná. (Helyeslés jobbról.) mert akkor a mostani viszályos kérdéshez, meddig terjed az országos nyelvek joga az egyes országokban, még azon, legalább is épp oly viszályos kérdés járulna, meddig terjedjen az államnyelv joga. Ezzel olyan komplikácziók támadnának, melyeket ma áttekinteni sem lehet. (Igaz! jobbról.) Az egész mai vitának nem lehet más eredménye, mint az, hogy a tisztelt ház egyes nemzetiségi csoportjaiban az izgatottságot újra feléleszti s lehetőleg fokozza. (Igaz jobbról.) Egyik szónok a német államnyelv szükségét hangsúlyozta Ausztriában. Ha a többségi jelentést figyelemmel elolvasná, azt találná, hogy az is elismeri azt. Erre nézve tehát nincs vita. A vita, amelyről szó van, egész más. Csak arról van szó, helyes-e a kisebbség ajánlotta eszköz arra, hogy a német nyelvnek jövőre is az őt megillető és szükséges érvény biztosíttassék. És erre nézve térnek el a ház két nagy pártjának nézetei. Előttem szóló utalt a hadseregre is s megjegyzé, hogy a német nyelv megállapításával a hadseregről is gondoskodni akarnak, hogy a német nyelv jövőre a hadsereg nyelve maradjon. Szeretném kiemelni, hogy ez ügy nézetem szerint nem a törvényhozást illeti, hanem az a hadügyi kormányzat, illetve a legfőbb hadúr dolga. (Igaz jobbról.) De azt hiszem, hogy jó ilyen dolgokról éppen a parliamentben nem sokat beszélni, mert ha egyszer a parliament megtagadja a kérdést, akkor még másik versenyző is támad, akire önök rendesen több tekintettel szoktak lenni, mint a szlávokra. (Helyeslés jobbról.) Tévedés azt állítani, hogy a ház jobboldala nem tudja meghatározni, mi az államnyelv fogalma? Ha a jobboldal elismeri, hogy az államnyelv tényleg létezik, a tényleg létezőnek definiálása is lehetséges. A jobboldal sohasem állította, hogy a definíczió lehetetlen. Ellenkezőleg, azt állítja, hogy e fogalom nagyon sok definícziója lehetséges s hogyha a kormány egyet megjelöl, ezzel tulajdonképen nem sokat mond. (Helyeslés jobbról.) Ha meggondoljuk, minő tapasztalásokat tettünk az országos nyelv definícziójával, akkor nemcsak könnyelműnek, hanem megbocsáthatatlannak is kell mondanunk azt, hogy az államnyelv új s eddig egy irányban sem definiált fogalmának felállításával mesterségesen új viszálytárgyat alkossunk. (Helyeslés jobbról.) A bizottság többsége első feladatának azt tartotta, hogy a hozzá utasított indítványt teljesen tisztázza. De mivel sem az indítványozó, sem párthívei nemcsak definícziót, de még kielégítő tájékozást sem adtak arról, mit akarnak az államnyelv fogalma alatt érteni; mivel továbbá azt is megtagadták, hogy indítványuk szellemében önmaguk szerkesszenek törvényjavaslatot, a bizottság nem tehetett mást, mint hogy az indítványt elutasította. A kisebbség jelentése nem tölti ki e hézagot. Felsorolja ugyan, hol van teljes érvénye a német nyelvnek. De éppen nem jelöli meg amaz uj tért, melyet a német nyelv számára igénybe akarnak venni, úgy hogy itt csakugyan lehetetlennek látszik, hogy a ház ma olyan indítványt fogadjon el, melynek jelentőségét egyáltalán nem ismeri. Ne mondják, hogy ma nem törvényt fogadunk el, de az indítvány éppen arra hívja fel a kormányt, hogy javaslatával tisztázza a tárgyat. Márpedig mégis furcsa eljárás lenne, a kormányról föltenni, hogy eltalálja a ház oly óhaját, melyről a ház maga elismeri, hogy jelentőségét ma még nem ismeri. (Helyeslés jobbról.) Ha azt akarná, hogy a ház határozatainak súlya legyen és figyelemben részesüljenek, úgy a háznak nem szabad bennök talányokat feladni. Tisztán és határozottan kell óhajait kifejeznie s ezzel megadnia a kormánynak legalább azon lehetőséget, hogy óhajait teljesítse. (Helyeslés jobbról.) 1867-ben maga a reichsrath utasított vissza mint czélszerütlent, sőt egyenesen lehetetlent oly törvényjavaslatot, mely az államnyelv használatát az alkotmány 19. pontja értelmében szabályozta. Most a kisebbség az ilyen törvényt a német nyelv védelmére kívánja. Ezzel oly tétre lépett, honnan a rendelkezésére álló sajtóval nyugtalanságot támasztana a lakosság egy részében. (Helyeslés jobbról.) Megvallom, nem szívesen követem e térre, mert a tapasztalás azt tanítja, hogy ott a szenvedély fegyvereivel s nem nyugodt megfontolással küzdenek. De kötelességének tartom mindenkinek, aki hivatva van a törvényhozásban közreműködni, hogy az ilyen hamis alarmkiáltásokkal nyíltan és határozottan szembe szálljon. (Helyeslés jobbról.) Mindenki eltartozi ismerni, hogy a német nyelv száz év óta a törvényhozásban s a közigazgatásban fennáll, annélkül, hogy megtámadtatott volna, ámbár írott törvény ez ügyben nem létezik. A kisebbségi jelentés egyetlen egy esetet sem képes idézni, mely azt mutatná, hogy a német nyelv fenyegetve van, vagy csak kísérlet tétetnék, azt jogosult állásából kiszorítani. Ellenkezőleg, maga kénytelen elismerni, hogy ez állapotot a szlávok előkelő vezetői is elismerték és helyeselték. E tagadhatatlan ténnyel szemben nemcsak czéltalan, hanem sok tekintetben veszélyes is lenne írott törvénnyel kierőszakolni azt, amit egy sokkal erősebb törvény, az állami kényszerűség törvénye száz év óta elegendően véd és fentart. A PESTI NAPLÓ TÁRCÁJA. — Január 26. — „Köny és mosoly' (Tristesses et sourirs.) — Diaz G. munkájából.— A nagymama. A nagymamát nem lehet rögtönözni. Hogy e rang vállrojtjait kiérdemelhesse, kell, hogy a család lobogója alatt öregedjék meg a nő; kell, hogy anyával, férjjel és gyermekekkel bírt, hogy az élet minden érzelmeit természetes és egészséges sorrendjökben megismerte légyen. Az öreg asszony gyengédsége és szeretete nem új érzés: egész összhang, mely magában foglalja mindazon megindulások visszhangját, melyek életünket betöltötték. Az utolsó órák egész létet zárnak magukba. Az élet végéhez közeledve, nem mosódik lassan kint el, mint az égboltozat az esti szürkületben. Sőt ellenkezőleg, megjelenik tökéletességében, kibontakozik felhőiből és megkap minket körvonalainak határozottságával. Nem térhetünk ki ezen végső leltárnak; akár kedvünk tartja, akár nem, meg kell számlálnunk vagyonunkat, szemlélnünk aratásunkat és isten előtt Ítéletet mondanunk önmagunk felett. Helyes-e a hasonlat,mely az emberi pálya közepét mint a piramis tetőpontját mutatja? úgy találom, hogy az életben inkább le, mint felfelé haladunk; lent folyik a lázas harcz a félhomályban, szűk helyen. És azután a nagy próba után a fáradt ember felvánszorog a dombtetőre és utolsó tekintetével átöleli az egész völgyet. Tegnap legidősb fiam, Réné, látogatott meg, és miután egyedül voltunk, mellém ült, jó közel támlásszékemhez, egy kis zsámolyra, igen kevés munkámba került volna, fejét két kezembe fogni, mint hajdanában. De én visszatartottam magamat ettől. Minél nagyobb a szeretet, annál szerényebbnek kell lennie: oly gyorsan terhére lehetünk az embereknek, midőn nyakukba borulunk! Az öreg mamák jól teszik, ha csak annyi csókot adnak, amennyit tőlük kérnek. Mert a gyermekek, kiknek baja már szürkülni kezd, nem engedik többé magukat dédelgetni, mint a babák; várni kell, míg ők szólítanak fel arra, míg zárt ajtók mellett egy hajdani emlék véletlenül kissé megindította lelküket. Minő ritkák az ily ömlengések, midőn mindkét fél megfeledkezik koráról, midőn a sebforradással diszeskedő ezredes megfeledkezik öreg dajkája karjai közt az ő méltóságos külsejéről, az ő sarkantyúiról! Ha ezrede, ha neje így látnák!.. Itt volt tehát mellettem, jókedvűen fecsegve mindenféléről, de láttam tekintetéből, hogy utolsó látogatása óta igen megváltozottnak talált. És csakugyan, nagyon kezdek gyengülni. Azt mondta magában, hogy nemsokára búcsút kell egymástól vennünk, és bizonyára szemrehányást tett magának, hogy minderre ma gondolt először. Igen, ez kétségtelen, ő szemrehányást tett magának; a derék, jó lélek! Mintha mindaz nem lenne természetes , mintha a fiataloknak, kik imént érkeztek, idejük volna gondolni az öregekkel, kik távozni készülnek! Midőn az égboltozat minden zugából hívogat és mosolyog feléd a jövő, lehetséges-e ilyenkor elvonulni, önmagából kilépni ? Nem lehetséges egy időben télnek és nyárnak közepette lenni; nem lehetséges játszani szerepét és egyszersmind a darabot bírálni. Az élet hevülései betöltik a szívet és szellemet. Az egész személyzet munkában van, a szél erős, a hajó gyorsan illan és a vihar fenyeget. Nos, önző-e a személyzet, hogy csakis hajójának menetelével törődik? Nem inkább mi vagyunk az önzők, mi öregek, midőn részrehajlásunkban és vakságunkban szemekre vetjük gyermekeinknek, hogy nem a mi lépésünkkel haladnak és nem a mi szemünkkel látnak ? Mindezeket elgondoltam, de nem mertem neki megmondani, mert féltem, észreveszi, hogy eltaláltam gondolatait. Bizonyos pillanatban ajkai alig észrevehetően megremegtek, a mely mozdulat eszembe juttatta vonásainak kifejezését, midőn gyermekkorában bánat érte. Szemébe tekintettem, kényes volt... A tűzben kezdtem kaparni, és így maradtunk szótlanul, mialatt lelkünk megnehezült és tekintetünk kitért egymásnak. Egyszerre csak felkelt, hatalmas két karjával megölelt, és zokogásban tört ki: — Én édesem, mondá fuldokolva, én édes jó öreg mamám! Ezt a szót talán több mint harmincz év óta nem mondta ki! Lehetséges-e, hogy valamikor másnak is ily benső csókokat adott volna ? Ami engem illet, soha nem élveztem oly boldogságot, mint e rövid pillanatban. Csak egy szomorított, az, hogy fiam könyei képezték utolsó örömemet. De ezek a kedves könyek nem sokára megszáradnak. A te fájdalmad csak mulékony felhő lesz, édes szerelmem. Az isten úgy akarta, hogy az anya halála ne legyen hosszan tartó kétségbeesés, hogy az anya gyengédsége megmaradjon, és hogy még az emlékezetben is balzsam legyen, mely minden keserűség nélkül megnyugtat, vigasztal és erősít. Te vissza fogsz térni hozzám, újra fogod élni ifjúságodat, és ezt minden bizonnyal azon órában, midőn gyermekeid búcsút vesznek tőled. Lásd, gyermekem, a múlt olyan, mint a visszhang, mely csak messziről hangzik tisztán, és amelytől el kell távoznunk, hogy megérthessük. Minél előbbre haladunk az életben, annál figyelmesebbek leszünk járásunkra, kiszemeljük a követ, melyre lábunkat helyezzük és a földön viszonttaláljuk azoknak nyomait, kik előttünk haladtak. Ismét fiúvá leszesz, midőn befejezted apaságodat. Az apai szeretet igen jól idézi fel a gyermeki szeretetet, elannyira, hogy bizonyos perczekben egymásba látszanak vegyülni, és ekkép olvad össze életünk lánczgyűrűje, a szomszéd gyűrűibe kapaszkodva. A fájdalmak, melyeket ma másoknak okozunk, olyanok, mint maroknyi föld, melyet előre önmagunkra dobunk. Ha életünk másokra nézve teher volt, halálunk felszabadulás lesz nekik; ez bizonyos. De a jó is, mellyel gyermekeinket és barátainkat elhalmoztuk, a szeretet, melyben őket részesítettük, fenmarad emlékükben. Nem felejtjük el tökéletesen azokat, kik minket szerettek; a szenvedés óráiban viszontlátjuk őket, újra találkozunk velük és lelkükbe menekszünk, amint hajdanában karjaikba menekedtünk. Egy jó élet öntudata, még akkor is, midőn odahagyjuk e világot, igen édes öröm, és ha a sajnálkozás bele is vegyül kissé, az nem azért történik, hogy keserűséget csepegtessen bele, hanem inkább, hogy könnyítse az emléket. Mit használ a kétségbeesés ? A halál nem borzasztó , csupán az attól való félelem az. A halál mindig a kellő időben jő, befejez egy életet, melynek nem volt többé létjoga; feloldja a kötelékeket, melyek önmaguktól fel akartak oszlani; csendesen elaltatja azokat, kiket egészséges öreg korban ringatott. Nincs ebben sem igazságtalanság, sem tévedés: az isten törvénye volt, mely minket e földre helyezett és az ő törvénye az, mely minket innen elbt. Mindenki alá van vetve e törvénynek, és ha jól meggondoljuk, a legnagyobb büntetés volna, attól felmentve lennünk. És aztán, hogy is panaszkodhatnánk, midőn a gyermekek itt vannak, hogy szemünket lecsukják, és mi úgy dőlünk el, mint egy vén fa, saját hajtásaink szeretett árnyékában. Azt kell magunknak mondanunk, hogy az élet nem birtok, mely felett akaratunk kénye-kedve szerint rendelkezhetünk, hanem inkább haszonélvezet csupán, melyet örököltünk és melyet át kell adnunk. Vannak pillanatok, midőn úgy tetszik nekem, mintha utolsó lélekzeteim, melyeket ellehellek, új lényt élesztenének fel. Hányszor jött e gondolatom, midőn térdeimen valamelyik kis unokámat tartottam! így szóltam magamhoz: Engedd át helyedet, vén nagymama, hogy ez a kis lény, aki itt van térdeden, kedve szerint fejlődhessék. Az erő, mely téged elhagy, reá száll és őt feléleszti ; te meghalsz, hogy ő élhessen . . . Engedd át helyedet, nagymama. Ki tudja, nem késtél-e már kissé el? Igazán csodálatra méltó, mint tesz mindent meg a végzet, hogy rendeleteinek végrehajtását megkönnyítse és szelídítse; ez a gondolat is, mely húsz év előtt borzadállyal és kétségbeeséssel töltött volna el, lassankint elveszíti keserűségét és vigasszá lesz a döntő órában . . . A tenger és a földrengések. Le volt írva annak idején lapunkban a tűzhányó kitörések által kisért borzasztó földrengés, mely a múlt évnek aug. havában elpusztította a Lunda-szigeteket. Ezúttal a földrengésekkel kapcsolatos némely tüneményekre hívjuk fel az olvasó figyelmét, különösen a tenger némely hullámverődéseire, melyek óriási távolságokra hatnak el. Igen érdekes adatok állanak rendelkezésünkre e tünemény tanulmányozásához. A seismologia, vagyis az ár-apályok tanulmánya, bölcsőkorát éli ugyan, de azért igen figyelemreméltó adatokat gyűjtött már is össze, az egy indok által okozott tengerhullámok gyorsaságáról. Courcelle-Seneuil, a múlt évi franczia Hornfoki misszió tagja, felhívta a tudományos világ figyelmét különösen az aug. 27-ki és 28-ki hullámverődésekre. Ezek elseje oly rendkívüli nagyságú tartamú hullám nyomait mutatta, amelyet semminő lokális befolyás nem igazolhatott volna. Hasonló volt a másnapi hullámzás is, ötven centiméternyi magasságú hullámok újultak meg körülbelül félóránkint. Összehasonlítva e két nap jelenségeit az év többi részében észleltekkel, könnyű belátni, jegyzi meg Courcelle-Seneuil, hogy nincs közös selegük; a magellani szigetek táján nem jeleztek se oly vihart, se oly földrengést, amely ily hatásokat idézhetett volna elő. Hazatérvén Francziaországba, értesült a javai katasztrófáról s megtudta azt is, hogy különböző helyeken, a panamai partoknál, és Rochefordban éppen oly jelenségek fordultak elő, amilyeneket ő észlelt az Orange-öbölben. Lesseps közzé a franczia tudományos akadémiával a Panamában, Colonnál tett következő megfigyeléseket: »Aug. 27-én a tenger színe egész sorát mutatta az oszczilláczióknak, melyeket szabatosan feltüntetett az árapálymérő. Hasonlók voltak a rendes árapályhoz, csakhogy rövidebb ideig tartottak, 1—1x/2 óráig a normálisnak tekinthető tizenkét óra helyett. Délutáni negyedfél órától éjjeli másfél óráig nyolcz oszczillálása volt a tengernek, melyek nagysága 0.30—0.40 méter közt váltakozott. A mozgás a tengerszin depressziójával vette kezdetét, mintha valamely sziget egyszerre eltűnt volna a víznek mélyeiben. E hullámzásokat nyilván nem okozhatta a holdvonzás, miután ennek következménye, az árapály, ezen idő alatt is rendesen végbe ment, függetlenül az itt szóban forgó hullámzástól. A tenger e rendkívüli mozgását összeköttetésbe hozták a javai katasztrófával; a Lunda-öbölben aug. 26-án este vette kezdetét a nagy földrengés s így mintegy harmincz óra alatt ment végbe a propagáczió ezen öböl s a panamai földszoros között. A rázkódás megszűnt, mielőtt Panamához érkezett volna, vagy mert feltartóztatták a Nagy Oczeán mély vizei, vagy mert az Ausztrália északi részeinél fekvő nagy archipel számtalan szigetre vetett eléje gátat. Nyugatnak ellenben lassan, de szabadon terjedhetett tovább a Krakatoa-szigetről kiindult rázkódás az Ind Oczeán egyenlítői áramlatában, majd azon áramlatban, mely az Atlanti Oczeánt átszeli s az amerikai kontinens déli szélénél északnak fordulva, az Antillák tengerének belsejébe hatol. Bouquet de la Grye a franczia partoknál is kereste s Rochefortnál meg is találta a jávai katasztrófának nyomait. Aug. 28-án 2111 órakor igen jellemző maximumát a hullámzásnak észlelték ott s egy másikat negyedfél óra tájban. E hullámzások tartama mintegy harmincz másodpercz volt. A rocheforti rendkívüli hullámzás igen messziről indulhatott ki. Bouquet de la Grye mérései sze