Pesti Napló, 1884. február (35. évfolyam, 32-59. szám)
1884-02-01 / 32. szám
BRFK 32. szám. Szerkesztési iroda: Peren cziek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Perencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körül panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1884. Péntek, február 1. Esti kiadás: 35. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postás, küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. A p esti kiadás postai kr.lt.aküldéseért felülfizatéa évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti VSTaplót kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes számo kr. Budapest, február 1. A képviselőház mai vitatkozása csak egyszerű visszhangja volt a tegnapi ülésnek. A tegnapi szónokok által szőnyegre dobott eszmék foglalkoztatták a felszólalókat, kik közt ma a kormánypárt két szónokával, sőt magával a miniszterelnök úrral is szerepelt. De sem Kőrösy Sándor, sem Hegedűs Sándor nem voltak szerencsések a polémiában, sőt nemcsak a polémiában, de még a miniszterelnök úr által benyújtott határozati javaslat értelmezésében sem, mert míg egy részről Kőrösy Sándor azért helyeselte a kormány határozati javaslatát, mivel abban kimondva látja a kötelező polgári házasságot, addig Hegedűs Sándor a maga helyeslését éppen azzal indokolja, hogy nem látja abban kimondva a kötelező polgári házasságot. Ez a kedélyes kontroverzió a kormánypárt mai két vezérszónoka közt, alkalmat nyújtott Szilágyi Dezsőnek, aki személyes kérdésben csak néhány szót szólott ma, hogy Tisza miniszterelnök úrnak egy hatásra számított riposztját az egész ház hangos derültsége közt parírozza ki. De a polémiában és azálláspont tisztázásában« maga Tisza Kálmán miniszterelnök úr sem volt szerencsésebb, mint az előtte szólott kormánypárti vezérszónokok. Azt az ellentétet, mely a kormány múltkori és mostani határozati javaslata között fennáll s melyet Szilágyi Dezső fényesen mutatott ki tegnap minden oldaláról, azt az ellentétet, a miniszterelnök összes bűvészete nem eszkamatírozhatta el. Pedig mindent elkövetett e czélra. A kerülgetésnek és a kikerülésnek minden eszközét felhasználta annak igazolására, hogy a kormány mostani álláspontja közt, mikor ugyanis a törvényjavaslatot leveszi a napirendről, s a múltkori álláspont közt, mikor minden megjegyzés nélkül visszaküldette azt (ragaszkodva a képviselőház határozatához) a főrendiháznak, semmi különbség nincs, de minden igyekezet kárba veszett. S az az elégült mosoly, melylyel Szilágyi Dezső a miniszterelnök urnak összes argumentáczióját kísérte, ma előre bejelentette, hogy a párbeszédben épp oly könnyen fog elbánni a miniszterelnök urnák állításaival, mint ellenvetéseivel. A vereség eltitkolása, ez az a czél, melyre most a kormány és a többség vezérszónokai egyesült erővel dolgoznak. De sikertelenül. Mert hiába keveri be a miniszterelnök úr a főrendiház reformját, a ház klakerjein kívül más ember nem veszi komolyan. Hiába indokolja a miniszterelnök úr a főrendiház reformjának szükségét azzal, hogy osztrák indigenák ne szavazhassanak, mindenki tudja, hogy a tisztelt kormány az osztrák indigenák szavazatától csak akkor idegenkedett el, midőn tapasztalta, hogy sokkal többen vannak azok közt, akik a javaslat elten, mint azok, akik a javaslat mellett készek szavazni. És hiába hangsúlyozza a miniszterelnök úr, hogy ő neki nem volt szükséges értesülve lenni a korona bizalmáról, mert ő azt úgy is tudta, de szükség volt ezt manifesztálni mások tudomása végett , mindenki tudja, hogy ez nem volt más, mint kapkodás, melylyel a kormány felhasználta a koronát, vagy fel akarta használni oly taktikára, mely sem legális nem volt, sem parliamentáris. Mert hiszen másnak is van szeme, másnak is van esze, nemcsak a miniszterelnök úrnak. És ne higgye a miniszterelnök úr,hogy az ő általa fölállított tételeket mindenki olyan elfogultan vizsgálja, mint teszik azok, akiknek ez esetben a kedvező magyarázat egyértelmű az életkérdéssel. Igenis az, amit a miniszterelnök úr az utolsó főrendiházi vereség óta tett saját hatalmának megmentésére, alkalmas lehet arra, hogy annak segélyével a kormány még egy utolsó, kétségbeesett harczot vívjon létéért, de arra, hogy régi nimbuszát, régi hatalmát és elaszticzitását visszanyerje, hogy megerősödjék általa , arra bizony nem alkalmas. És akármilyen vervével szónokoljon is a miniszterelnök úr s akármennyire bizonyítsa is, hogy ő valamit czélszerűtlenül megoldani képtelen, mégis mindenki látja, hogy a pézsma, a pézsma!s az adja meg a kormánynak és a többségnek az akció nervózus erejét, nem pedig az egészséges jókedv. A vita különben nem ért véget s még hétfőn is folytattatni fog. Nógrád és Gömör megyék között némely község áthelyezési ügye miként áll ? Tisza miniszterelnök jelenti, hogy ez ügyben a tárgyalás folyamatban van. Az 1. §. 1. pontjánál indítványoztatott, hogy vétessék fel Szered új város és Dejte Pozsonyba csatolása Nyitrából. Barkassy Géza belügyminiszteri megbízott felvilágosításul megjegyzi, hogy ez átcsatolást Nyitramegye ellenzi. Tibár Antal és Puzky Ágost pártolják az áthelyezést. Grünwald Béla a kormány nézetét óhajtaná ismerni. Különben pártolja az átcsatolást. Tisza miniszterelnök szintén hozzájárulván az indítványhoz, — a bizottság azt elfogadta. A szakasz 1., 2. és 3. pontja elfogadtatott. A 4. pontnál olvastatik Kavecsány község folyamodványa, melyben Sárosmegyénél való meghagyatását kéri. Pécsy Manó gr. közigazgatási szempontból ajánlja az átcsatolást. Ezután a szakasz, mely szerint a község Abaujmegyéhez csatoltatik át, elfogadtatott. Az 5. §. változatlanul elfogadtatott. Felolvastatott Szent-Jakab, Veszló, Rakocsa és Depréte községek az iránti kérvénye, hogy Borsodmegyéből Abauj-Torna megyébe helyeztessenek át. Tisza miniszterelnök előadja, hogy a községek egy ízben már folyamodtak az áthelyezés iránt, de később visszavonták kérelmöket. Különben Borsodmegye ellenzi is az átcsatolást. Szent-Jakabra nézve nem ellenzi az átcsatolást, de a többi községre nézve újabb tárgyalást kíván tartatni. A bizottság Szent-Jakab átcsatoltatását elfogadta. Tibád Antal indítványozza, hogy Daruvár Temesből Krassóba helyeztessék át. Tisza miniszterelnök kijelenti, hogy ebbe csak azon esetben egyezhetnek bele, ha Kurics község Temes megyébe helyeztetik át. A bizottság az indítványt ez értelemben fogadta el. Ezután a javaslat többi szakasza változatlanul elfogadtatván, az ülés esti 7 órakor véget ért. A PESTI NAPLÓ TÁRCÁJA. — Február 1. — Az élet öröme. — Regény. — 40 Irta : Zola, Exaail. Forditotta: Tarna, Pál. VIII. Szelíd hang, mely neki eleinte idegennek tetszett, nagyon halkan, de nyakasan beszélt neki az alamizsna édességéről, arról a boldogságról, mely abban fekszik, ha az ember magát másokért feláldozza. El akarta hallgattatni ezt a hangot: ez a gyávaságig vitt önmegtagadás nagyon ostoba, és mind a mellett hallgatta, mert nemsokára lehetetlen len neki tőle szabadulni. Lassan kint a saját maga hangjára ismert benne, és elkezdett okoskodni: mit gondol ő a saját szenvedésével, csak a szeretett kedvesek legyenek boldogok! Halkabban zokogott, hallgatva a sötétben dagadó árfolyását, fáradtan és betegen, és még le nem győzötten. Egy éjjel, miután az ablakban sokáig sírt, lefeküdt. Amint kifújta gyertyáját és sötétben volt, tágra nyitott szemekkel, hirtelen elhatározásra jutott: holnap reggel mindenekelőtt nagybátyja által levelet irat Lujzának, melyben az fölkéri, hogy töltsön egy hónapot Bonnevilleben. Neki most úgy tetszett, hogy annál semmi sincs se természetesebb, se sürgősebb. Szégyelte magát, hogy oly kevés bátorsággal bírt, ő bizony képes az életét is odaadni, ha kell. Rögtön édes, mély álomba merült, hetek óta nem nyugodta ki magát ily teljesen. De mikor másnap lement reggelizni és nagybátyja és unokafivére közt találta magát, annál a családi asztalnál, ahol a helyek három pohár tejjel voltak megjelölve, hirtelen elfulladt és érezte, hogy bátorsága elhagyja. — Nem eszel ? kérdé Chanteau. Mi lett ? — Semmi, felelt Paulina. Sőt ellenkezőleg, úgy aludtam, mint a legboldogabb ember. Lázár megpillantása elég volt arra, hogy lelkében a harcz kiújuljon. Az némán evett, már előre fáradt volt ettől a naptól, mely kezdődött, és Paulinának nem volt többé ereje, hogy őt a másiknak engedje át. Az a gondolat, hogy az a másik elfogadja tőle, hogy vigasztalásul összecsókolja, neki elviselhetetlen volt. Midőn Lázár kiment a szobából, mind a mellett végre akarta hajtani, a mire eltökélte magát. — Nagyon fáj ma a kezed ? kérdé nagybátyjától. Chanteau kezeit nézte, melyek már nagyon kövesülni kezdettek, s kínosan kezdte mozgatni ízületeiket. — Nem, felelte, sőt úgy tetszik, hogy a jobb ma még hajlékonyabb is. .. Ha a plébános eljön, játszunk egyet. Aztán kis hallgatás után folytatá: — Miért kérdezed ? Paulina kétségkívül azt remélte hallani, hogy nem bir írni. Elpirult, a levélírást gyáván holnapra halasztotta és csak ennyit hebegett: — No hát, istenem! csak úgy kérdeztem! Ettől a naptól fogva egész nyugalmát elvesztette. Szobájában hosszas sírások után le birta magát győzni, felfogadta, hogy reggel megdiktálja nagybátyjának a levelet. De, amint a háztartás mindennapi életébe belépett, azok közé, kiket szeretett, ereje elhagyta. Aprólékos, jelentéktelen dolgok törték meg szívét, ha fivérének kenyeret szelt, ha a fiatal ember czipőit a cselédre bizta, a családi élet köznapias, szokásos folyása. Pedig a háznak ezek közt a régi szokásai közt oly boldogok lehettek volna! Minek hívna ő ide idegent? minek zavarja ő fel ezeket a kedves dolgokat, melyekkel már annyi esztendő óta élnek ? És arra a gondolatra, hogy lesz idő, amikor nem ő szeli a kenyeret, nem ő gondozza a ruházatokat, kétségbeesés szállotta meg és érezte, hogy életének előre látott boldogsága összeroskad! Ez a gyötrelem, mely a ház körül tett legcsekélyebb gondoskodásába is vegyült, derék háziasszonykép töltött napjait megmérgezte. — Mi lelhette ? kérdé néha fenhangon önmagától ; szeretjük egymást, és mégse vagyunk többé boldogok. .. Vonzalmunk csak szerencsétlenséget terjeszt körülöttünk. Mindig meg akarta érteni a dolgot. Talán az az oka, hogy az ő jelleme nem egyez unokafivére jellemével. Pedig hát ő meg akart hajolni, minden személyes akaratról le akart tenni, de ez alig sikerült neki, mert az ész akarata ellenére diadalmaskodott benne, kísértetbe jött olyasmit cselekedni, amit eszélyesnek tartott. Béketűrése gyakran elhagyta, akkor önmagával duzzogott. Nevetni akart, jó kedvbe akarta ölni azokat a haszontalanságokat, de nem bírta többé, most ő lett ideges. — Gyönyörű! ismétli Veronika reggeltől estig. Csak hárman vannak, és utoljára még felfalják egymást ... A boldogult asszony nem mindig valami kedves asszony volt, de életében legalább nem jutottak annyira, hogy csaknem az üstöket vágják egymás fejéhez. Chanteau maga is érezte hatását ennek a lassan terjedő szeretet hiányának, melyet semmiből se lehete kimagyarázni. Ha a fájdalmak megrohanták, még jobban bőgött, mint a cseléd mondta. Aztán beteges szeszélyei támadtak, goromba lett és folytonosan gyötörte az embereket. A ház valóságos pokollá lett. Ekkor a leányka, féltékenységének végső felháborodásaiban, azt kérdé magától, hogy van-e neki joga a maga boldogságát Lázárra ráerőszakolni ? Ő bizonyára mindenekfölött azt akarná, hogy boldog legyen, még könyeinek rovására is. Hát miért zárja így be, miért kényszeríti arra a magányosságra, mely neki szenvedést látszik okozni ? Lázár őt még kétségkívül szereti, vissza fog hozzá térni, ha egyszer jobban megbírja, őt ítélni, ha majd összehasonlítja azzal a másikkal. Ő neki mindenesetre meg kell engednie, hogy válaszszon : ez igaz dolog, és az igazság érzete benne uralkodó érzés gyanánt emelte föl fejét. Paulina minden negyedévben Caenbe utazott, hogy a kamatokat ielvegye. Reggel elutazott, estére hazajött, miután ott ezer apró bevásárlást és futkosást elvégezett, melyeket három hónapon át összeírt. Ebben az évben, a júniusi lejáratkor, esti kilencz óráig hiába vártak rá az ebéddel. Chanteau aggódott és Lázárt kiküldte elébe az útra, attól tartván, hogy valami baja eshetett, míg Veronika nyugodtan anynyit mondott, hogy kár nyugtalankodni : a kisaszszony, látván, hogy elkésett, bizonyosan ott meghal, hogy minden dolgát elvégezhesse. Bonnevilleben nagyon rosszul aludtak, és másnap már a reggelinél megújultak az ijedelmek. Dél felé, miután atyja tovább már ki nem tartotta, Lázár rászánta magát, hogy Arromandhesba megy, midőn a cseléd, a ki az után vigyázott, ezzel a kiáltással jött be : — Itt a kisasszony ! Chanteau zsöllyeszékét a terraszra ki kelle gördíteni. Az apa és a fiú várták, míg Veronika bővebb hirt adott. — Malivoire kocsija. .. A kisasszonyt messziről megismertem gyászfátyoláról. Csakhogy különösnek tetszett, mert mintha még másikat is láttam volna vele.. . Biz’ alig bírja őket az a vén gebe! A kocsi végre a kapu előtt megállott. Lázár odament és éppen Paulinától akart kérdezősködni, aki könnyedén leugrott, midőn meglepetve megállóit , utána egy másik fiatal leány, csikós, klaszin selyemruhában, ugrott ki a kocsiból. Mindketten jóbarátnékképp nevetgéltek. Annyira meg volt lepve, hogy visszament apjához és igy szólt: — Lujzát hozta magával. — Lujzát! ah! ez jó gondolat, kiálta föl Chanteau. És a midőn egymás mellett előtte állottak, az egyik még mély gyászban, a másik világos nyári ruhájában, elbájoltan ettől a szórakozástól, melyet váratlanul kapott, igy folytatá : — Hogyan? tehát kibékültetek... Tudjátok, én soha sem értettem a dolgot. Ugye, valami ostobaság volt? Be nem helyesen cselekedted, Lujzácskám, hogy ránk nehezteltél akkor, midőn oly nagy szomorúság ért bennünket!.. No de vége van, ugye ? A két leány megzavarodva, mozdulatlanul állott. Elpirultak és szemeik elkerülték egymást. Lujza, hogy kellemetlen érzését elrejtse, megölelte Chanteaut. De ő bővebbet akart tudni. — Hát találkoztatok ? Lujza, elérzékenyülten és kényes szemekkel, barátnője felé fordult. —- Paulina jött fel atyámhoz. Én éppen hazajöttem. És ne haragudjanak rá, hogy elmaradt, mert én követtem el mindent, hogy maradjon... Mivel a táviró Arromanchesnál megszakad, azt gondoltuk, hogy mikorra a sürgöny ide érkezhetik, akkor már mi is itt leszünk. .. Megbocsát ezért? Egykori hamiskás hízelgésével Chanteaut újból megölelte. Ez nem kérdezett tőle többet: ha a dolgok kedve szerint folytak, neki minden jó volt. — És Lázár ? kezdé újra, ahhoz nem is szólsz ? A fiatalember hátul állott és kelletlenül mosolygott. Atyja megjegyzésére zavara a tetőpontra hágott és pedig annál inkább, mert Lujza újra elpirult és egy lépést se tett feléje. Miért van ez a leány itt ? miért hozta unokanővére maga vissza ezt a vetélytársnőt, kit oly durván elűzött ? Mélyen elálmélkodott és nem tudta magát tájékozni. — Öleld meg te, Lázár, ha ő nem mer, szólt Paulina szelíden. Gyászruhájában arcza egészen fehér volt, de vonásai nyugodtak, szemei tiszták maradtak. Anyáskodva, azzal a komolysággal, melylyel a háztartás fontos ügyeit szokta intézni, nézte mind a kettőt, és csak mosolygott, midőn Lázár végre elhatározta magát, hogy a leány odanyujtott arczát ajkaival könynyen megérintse. Veronika, a ki azt látta, karjait ide-oda lóggatva, hirtelen bement a konyhába, egész megütődve. Ő sem értette a dolgot. Azok után, amik történtek, ugyancsak kevés érzésnek kell benne lenni. A kisaszszony lehetetlenné teszi magát, ha jóságos akar lenni. Hát nem elég, hogy azt a sok piszkos porontyot egész a konyhába is behozza, hanem még Lázár urfi szeretőjét is visszahívja! No, a ház ugyan gyönyörűséges lesz. Miután a szakácsné, tűzhelye körül így dörmögve, egyet könnyített a lelkén, visszatért és bekiáltott : — A reggeli egy óra óta vár... A burgonya máris összeégett. Nagy étvágygyal reggeliztek, de csupán Chanteau nevetett jóizűen és sokkal jobb kedve volt, hogysem a többi három tartós feszélyezettségét észrevette volna. Nagyon barátságos előzékenységgel viseltettek egymás iránt, és mindamellett lelkük mélyében valami nyugtalanító szomorúságot látszottak tartogatni, mint az olyan czivódások után, melyeket meg szoktunk ugyan bocsátani, de a helyrehozhatatlan sértést azért elfeledni nem bírjuk. A délutáni órákat a vendég elhelyezésére fordították. Egykori első emeleti szobáját megint elfoglalta. Ha Chanteauné esténkint apró, gyors lépéseivel lesietett volna az asztalhoz, azt hihette volna az ember, hogy az egész múlt felelevenedett. Veszélyetettségük még csaknem az egész héten tartott. Lázár, aki Paulinát nem merte kérdezni, nem bírta magának megmagyarázni ezt a dolgot, melyet ő furcsa ötletnek tartott, mert az önfeláldozás lehetősége, a nagylelkűen és mégis oly egyszerűen felajánlott választás, neki esze ágába se jutott. Ő maga, tétlenségében őt kínzó vágyai közepette se gondolt soha arra, hogy Lujzát feleségül vegye. Mióta tehát mindhárman együtt voltak, ebből oly fonák helyzet támadt, mely miatt mindnyájan szenvedtek. Zavarodottan elhallgattak, bizonyos mondatokat elharaptak, attól félve, hogy akaratlanul is bizonyos czélzásokat tehetnének. Paulina ez által az előre nem látott eredmény által meglepetve, kénytelen volt hangosabban nevetni, hogy az egykori kedves gondatlanságot felidézze. De nagyon nagy öröme lett: azt hitte, hogy Lázár hozzá visszafordul. Lujza jelenléte Lázárt lecsendesítette, csaknem kerülte a leányt, a vele egyedül való létei elől kitért, mert felháborodott arra a gondolatra, hogy unokanővére bizalmát újra megcsalhatná , és hozzá tért vissza, lázas gyöngédség által gyötörtetve, elérzékenyült arccal jelentve ki őt a nők legjobbikának, valóságos szentnek, akire ő nem méltó. Paulina, nagyon boldogan, istenileg élvezte diadalát, midőn látta, hogy Lázár a másik iránt oly kevéssé szeretetreméltó. Sőt a hét végén még szemrehányást is tett neki. (Folyt. köv.) Budapest, február 1. A képviselőház közigazgatási bizottsága tegnap d. u. 5 órakor Péchy Manó gróf elnöklete alatt ülést tartott. A kormány részéről Tisza Kálmán miniszterelnök volt jelen. Az ülés megnyitása és az utóbbi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után folytattatott az 1879. XX. t.-cz. megszűnéséről és a Szegeden szükséges átmeneti kiadásokról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Mindenekelőtt felolvastatott Szeged város törvényhatóságának a képviselőházhoz intézett s onnan e bizottsághoz áttett kérvénye, melyben kéri, hogy a kölcsönre vonatkozó fennálló intézkedés tovább is meghosszabbíttassék. A bizottság a kérvényt illetékes intézkedés végett a pénzügyi bizottsághoz határozta áttétetni. Az új 13., 14. és 15. §§. elfogadtattak. A 16. §-nál Tisza miniszterelnök azon módosítványt teszi, hogy a »válasz« szó helyett »kifogás« teendő. A bizottság e módosítványhoz hozzájárult. A többi szakasz némi irályi módosításokkal fogadtatott el. A bizottság a tárgyalt javaslatot a pénzügyi bizottsághoz határozta áttétezni. Következett a »némely megyék határának kiigazításáról« szóló törvényjavaslat tárgyalása. Puszky Ágost kérdést intéz az iránt, hogy ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 1-én. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Rakovszky István, Berzeviczy Albert, Duka Ferencz. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyulagr., Pauler Tivadar, Kemény Gábor b., Trefort Ágoston, Bedekovich Kálmán. Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor. Előzetest bejelentések. Elnök az ülést megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után jelenti, hogy Forgách Antal gr. képviselő, egészsége helyreállítása végett, négy heti szabadságot kér. A kért szabadságidő megadatik. Bemutatja Bagota, Bakonya, Boda, Gerde, Párdány, Rugósd, Szabad-Szt.-Király, Varjas, Velin és Zók Baranyamegye községei lakosságának Jeszenszky Ferencz képviselő által és Tolna vármegyébe kebelezett völgységi járás községeinek Dőry Dénes képviselő által beadott kérvényeit, melyekben az 1874. XXXV. t.-cz. módosításáról szóló törvényjavaslat 20 §-ának mellőzését kérik. A békéscsabai evang. egyháznak Zsilinszky Mihály képviselő által benyújtott kérvényét, melyben oly intézkedést kér, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztérium az autonóm prot. egyház belügyeinek bírálatába ne bocsátkozzék és a prot. egyház tagjainak egyházi megadóztatását illetőleg minden ügyek egyedül az illetékes autonom egyházi hatóságokhoz utasittassanak. Mindezen feliratok és kérvények kiadatnak, a kérvényi bizottságnak tárgyalás és jelentéstétel végett. Végül bemutatja, a házszabályok 168. §-a értelmében, a szokásos elnöki havi előterjesztését. Az irodában helyeztetik el. A keresztények és zsidók közti házasság. Folytattatott a keresztény és izraelita, valamint a külföldön kötött polgári házasságról szóló törvényjavaslatra vonatkozó főrendiházi üzenet tárgyalása. Elnök jelenti, hogy Istóczy Győző személyes kérdésben kíván szólani. Istóczy Győző : T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A tegnapi ülés azon részén, amikor Herman Ottó képviselő úr beszédét tartotta, nem voltam jelen, (Halljuk !) és így beszéde tartalmáról csak a ház naplójából értesültem. A ház naplója szerint Herman Ottó képviselő úr ezeket is mondta: (olvassa.) »Istóczy képviselő úr lapja rólam azt állította, hogy én hitvány, haszontalan, csavargó vagyok.« Herman Ottó képviselő úr ezen állításával szemben egész egyszerűen kijelentem, hogy én nekem más lapom, mint a 12 röpirat, nincs, abban pedig Herman Ottó képviselő úrról sohasem volt mondva az, hogy ő »hitvány, haszontalan csavargó.« úgy látszik, Herman Ottó képviselő urat ezúttal cserben hagyta emlékező tehetsége, mert az ilyenféle czimek, sőt még ezeknél czifrább czimek is, nem a 12 röpiratban, hanem a Kecskeméten megjelenő Testvériség czimű függetlenségi antiszemita lapnak egy közleményében lettek a képviselő úrra nemrég reá ruházva, amely közlemény a nevezett lap kijelentése szerint Herman Ottó képviselő úrnak a zsidókérdésben követett eljárásával megelégedetlen szegedi választói köréből eredt. Csak ezeket akartam konstatálni. Herman Ottó: T. ház! Személyes kérdésben csak annyit kívánok kijelenteni, hogy én Istóczy Győző képviselő úrral egyáltalán semmiféle szóváltásba elegyedni nem fogok. Istóczy Győző: Viszont én is ezt kívánom, most is ön kezdte. (Zaj a szélsőbaloldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon. Rendre!) Elnök : Ez alkalomból egy kérést vagyok bátor intézni a képviselő urakhoz. (Halljuk!) Akik ennek a parlamentnek már régibb idő óta tagjai, fogják tudni, hogy ezelőtt rendkívül kivételes eset volt az, midőn valamely képviselő a házszabályok azon pontja alapján, mely a személyes megtámadtatásra való válasz jogát megadja, felszólalt. (Úgy van!) Az újabb időkben mihelyt valamely képviselő úrnak neve csak megérintetik, azonnal feljogosítva tartja magát arra, hogy a házban személyes megtámadtatás czímén felszólaljon. Arra kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak a parlamenti vita keretében nem személyes sértésképpen mondottakat oly nagyon szívekre venni, hisz gyakran a vita hevében mondatnak olyanok, melyek nem személyes sértést foglalnak magukban, de az illetőnek, aki ellen mondattak, nem tetszenek. (Úgy van!) Méltóztassanak ezt adandó alkalommal talán hasonlóval viszonozni, de személyes megtámadtatás czímén ilyenkor külön felszólalni nincs helyén. (Élénk helyeslés.) Körösy Sándor úgy látja, hogy a napirenden levő tárgyban eddig lefolyt vitának sajátságos képe van. Midőn azon kérdésről kellene tanácskozni, hogy a keresztények és izraeliták közt kötendő házasságról szóló törvényjavaslatra vonatkozó főrendiházi üzenettel szemben a ház minő állást foglaljon el: egyik beszél az antiszemitizmusról, a másik beszél a házasság felbonthatatlanságáról, a harmadik beszél a kath. hitelvekről, a negyedik megleckézteti a függetlenségi pártot antiszemitikus hajlamaiért, az ötödik boszankodik, hogy miért nem hagyja el a miniszterelnök úr elnöki székét. S ez azt hiszem — így szól, — a miniszterelnök úr által benyújtott indítványnak, némely ellenzéki képviselőtársaim előtt, a legnagyobb hiányát képezi. Úgy látom, tehát, hogy sok ellenzéki képviselőtársam nem azon boszankodik, hogy miért nem fogadta el a főrendiház azon törvényjavaslatot, mely a szabadelvűségnek minimumát képezte, hanem azon boszankodik, hogy miért nem bukott meg ez alkalomból a kormány, és miért nem hagyják ott a miniszter urak bársony székeiket. (Úgy van! a jobboldalon.) Hát lesz ez nagy baj, elismerem, az ellenzékre, de nem baj, sőt haszon a hazára nézve. (Úgy van! Úgy van ! a jobboldalon. Ellenmondás balfelől.) Tegnap Herman Ottó tisztelt képviselőtársam az államférfiú fogalmát elemezvén, azon eredményre jött, hogy a miniszterelnök úr akkor tenné a háznak a legjobb szolgálatot, ha helyét elhagyná. Hát ez t. képviselőtársamnak nézete, de engedje meg, hogy mi is itt élő teremtései vagyunk az istennek. (Nagy derültség. Halljuk! Halljuk! jobb felől.) Hentaller Lajos : A csúszó-mászók közül. (Derültség a szélsőbalon.) Körösy Sándor: És nekünk, gondolkodni képes embereknek, ellenkező nézetünk van. Mi azért tartjuk a miniszterelnök urat államférfiúnak, mert daczára azon sok személyes támadásoknak, melyek őt e házban és e házon kívül érik, bír annyi lelki bátorsággal, hogy megmarad helyén és meggyőződése szerint tovább szolgálja hazáját. (Helyeslés a jobboldalon.) Én részemről azon miniszterelnököt nem tartanám államférfiúnak, sőt még alkotmányos miniszternek sem, aki azért, mert egy törvényjavaslatot a főrendiház nem fogadott el, már elhagyná helyét. (Helyeslés a jobboldalon.) Az az igazi államférfin, aki meggyőződése szerint hazájára nézve helyes tervvel bír, ha akadályokba ütközik, nem ijed meg, hanem »Si fractus illabatur orbis Impavidum ferient rumae,« megmarad helyén és elhárítván az akadályokat, megvalósítja tervét. Áttér ezután a főrendiház jellemzésére, melyet ódon intézménynek nyilvánít, melynek újjászervezésére az ezelőtti kormányok vagy nem gondoltak, vagy arról megfeledkeztek. És most, — így folytatja — mi történt ? Ez a kiváltságos tagokból álló főrendiház visszautasította, és még az általános tárgyalás alapjául sem fogadta el a keresztények és zsidók közt kötendő házasságról szóló törvényjavaslatot, noha azt a nemzet választott képviselői nagy többséggel két ízben elfogadták. A főrendiház ezen törvényjavaslatot minden indokolás nélkül jónak látta kétszer a képviselőházhoz visszaküldeni. Elismerem, hogy a főrendiház, midőn ezen törvényjavaslatot még átalánosságban sem fogadta el a tárgyalás alapjául, csak jogával élt, és bármikép rendezzük jövőre is felsőházunkat, meg lesz annak mindig azon joga, hogy a képviselőház által elfogadott, de általa a hazára nézve veszélyesnek hitt törvényjavaslatot, visszautasítsa. De ha meggondolom a napirenden levő törvényjavaslat tárgyát, ha meggondolom azon czélt, melyet ezen törvényjavaslat elérni óhajt, azon hit keletkezik bennem, hogy egy a nép választottaiból és a fejedelem által korlátolt számban kinevezett tagokból álló felsőház, ezen törvényjavaslatot, mint a polgári szabadságnak, mint a szabadelvűségnek csak legkisebb mértékét, okvetlenül elfogadta volna. A főrendiháznak visszautasító üzenete, tehát, bennem azon meggyőződést kelti, hogy Magyarországon a szabadság és jogegyenlőségért való küzdelemnek, az arisztokráczia és demokráczia közti harcznak még nincs teljesen vége, és a szabadelvű pártnak, a szabadelvű eszmék pártolóinak ébren kell lennünk és ezen végvonaglásban levő reakcionárius áramlatot kellő korlátok közé kell visszautasítanunk.