Pesti Napló, 1884. február (35. évfolyam, 32-59. szám)

1884-02-23 / 53. szám

5.1. szám. Szerkesztési iroda : Feren­c­ziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­g fi­z­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Budapest, 1884 Szombat, 23­85. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten h­ázhoz hordva reggeli és esti adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. ▲z esti kiad«« postai külünküldéseér! felii­dzetés .■Tne*y,.deakt»t 1 fortat' Hirdetések szintúgy' mint előfizetések 8 3STarulós kiadó-h­ivatalA^m a Budapest,­­^»seik-iere, Athenaoura-épület, küldendők Budapest, február 22. Harcz a főispánokkal, a választási küz­delem nem lehet egyéb. Mert az a kérdés : a fő­ispánok kinevezik a képviselőket, avagy pedig a nép választja azokat? Az alkotmányos jogokkal való visszaélés jelen rendszere a főispánokban érte el tető­pontját. Alig néhány öreg főispán kivételével, kik még a régi liberális, nem pedig az uj sza­badelvű korból valók, ezen szatrapák me­gyéikben minden közszabadság és közszellem megölői. Az a jó főispán — az kap rendjelet, vagy lesz belőle exczellencziás ur — ki vár­megyéjét a legtökéletesebben megnyergelte. A szabadelvűség tehát azon megyékben a leg­virágzóbb, hol pisszenni sem mernek az em­berek. Dicső korszak! Vegyünk például egy ily mintavárme­­gyét : Hontot, melynek hajdan a hirhedt ó-konzervativ Luka volt adminisztrátora, ma a hires szabadelvű báró Majthényi László a fő­ispánja. Akkor a megye közönsége hazafias oppozícziójáról len nevezetessé, jelenleg utolsó a megyék közt, melyek Kossuthnak gratu­láltak, azt is csak a főispán távollété­ben tehette. Képviselői : Sembery Imre, Bo­­ronkay Lajos, Paczolay János, Ivánka Zsig­­mond, országos szerepet vittek, ezek a nép választottai voltak; — a kiket Majthényi » egy­hangúlag« választatott, róluk Hontban se hallani semmit, az ország neveiket sem is­meri, minthogy évek óta az »igen« szón kívül egyéb politikai tevékenységet ki nem fejtettek. — Hont ma politikailag nem szá­mit, oly kevéssé, mint Csik, vagy Fogaras. S a­milyen a politika, olyan az adminisztráczió, a főispán engedelmes szolgája, az önkormány­zatnak nyoma, a szabadságnak árnyéka nél­kül. Az alispánok királyi tanácsosok, vagy kamarások lesznek, a főispán előterjesztésére ordat kap minden ember, ki beadja derekát, hivatalt csak az, ki eszközévé válik a főispán­nak , ki ellenkezni mer a megyeházán rende­leteinek, vagy kritizálni az állapotokat a tár­sadalomban, azt a főispáni neheztelés kire­keszti minden hivatalból, sőt a társaságból is, annak szerepének vége, temetkezzék gazda­ságába. A tisztviselők szabad választása merő humbug; minapában történt, hogy Korpona város polgárai kapitánynak mást választottak, mint kit a főispán akart, a választást vala­mely ürügy alatt megsemmisítt­ette, új vá­lasztást rendelt el, melyre kiküldte az al­ispánt, csakhogy újra a polgárság jelölt­je volt többségben. Ezt látva az alispán, a választási aktust egyszerűn felfüggesz­tő s kocsira ült, nem ejtetvén meg igy a választás, a főispán kinevezési jogánál fog­va a saját jelöltjét helyettesité a korponaiak hivatalába s most uj választást nem ir ki há­rom esztendeig. Mondják, hogy ez »törvényes« ; lehet, de hogy »szabadelvű«, az bizonyos. S ez igy megy minden legkisebb állomásnál. Se falu jegyzője, se vármegye hajdúja nem lehet, kit a főispán nem »ajánl« az autonóm ma­gyar vármegyének. Úgy, hogy e rendszer cseppet se különbözik a kinevezési rendszer­től, hacsak abban nem, hogy senki sem fele­lős érte. És hogy nem is a miniszter az úr, kinek csak kormánypárti képviselők kellenek és halotti csend a vármegyében, hanem a fő­ispán odahaza a mindenható földi úristen. Ex una disee omnes. Majthényit utánozza Nógrádban Gyürky, Barsban Mailáth István, Szabadkán Jankovics, Torontálban Herte­­lendy, Hunyadban Pogány,Dobokában Bánffy, Küküllőn Bethlen e tutti quanti. Uruktól tanulták az igazság, alkotmány és szabadság kijátszását törvényes formák mel­lett, sőt magát a törvényt is törvényesen kijátsz­­szák. Egyik jobban megtanulta, mint a másik, ez a mesterségben a különbség, egyéb semmi. És a mely vármegye engedi magát lefőzetni a főispán által, annak vége, a bilincseket rárak­ják s a kortes főispán gondoskodik róla, hogy egykönnyen szabadságát vissza ne nyerje. A Bach megye főnökei a szabadságra sok­kal kevésbbé voltak veszélyesek a szabadelvű főispánoknál, mert azok nyílt abszolutizmus­sal kormányoztak és dolgoztak, mindenki tudta, hányadán van a beamterekkel, de ezek a mostani főispánok kevés jót cselekesznek, hanem a megyét korrumpálják kegyek oszto­gatásával, hatalmaskodással, korteskedéssel és­­ a központi bizottság által rendelkezé­sükre bocsátott eszközökkel. Ha az ellenzék Tiszát meg akarja buk­tatni, előbb a főispánokat buktassa meg. Hiva­talaikat el nem veheti ugyan, hanem megtör­heti illetéktelen befolyásukat, mely a polgá­rok jogaiba és szabadságába markol s a megyei társaságot demoralizálja. A jelen választások a főispánoknak is szólnak, nemcsak Tiszának. Az a kérdés, mi legyen jövőre a főispánok hatásköre ? Korlát­­lan-e vagy korlátolt? Szabad polgárok le­gyünk-e otthonunkban, vagy a főispánok po­­lic­iális felügyelete alatt éljünk? Kell-e még alispán, avagy csak a főispán számára fizes­sünk titkárt? A kérdés, hogy szabad-e képviselőnek választani mást, mint kit a főispán ő méltó­sága előleges jóváhagyás végett felterjeszt Bu­dára, s azután, személye approbáltatván, a kerületnek jelöltként ajánl, vagyis oktrojál, napi kérdéssé lön s országszerte felmerül leg­közelebb. Mert az összes vármegyék fejedel­mei a nagyvezér elébe idéztettek, hogy a vá­lasztások iránt referáljanak és instrukc­iót vegyenek. A­mint el vannak látva, utaznak haza és kitűzik a hivatalos jelöltek névsorát. Ezekből lesznek a kinevezett képviselők, mely rendszert Szerbia parliamentarizmusa tisz­tább alakban honosított meg, mint a miénk. A mely főispán csupa hivatalos képvise­lőt küld fel, kitüntetésre, előléptetésre vagy más jutalomra tarthat számot. Azon hazafiaknak, kik még nem estek Czircze bűvészetének áldozatul, nehéz feladat jutott : magukat is óvni a bájitaltól, a megyét is kiszabadítani a hálóból, az országot is ki­venni a minden rosszat megszavazó mame­­lukok és a mindenre elszánt kormány ke­zéből. A független honpolgárok feladata ez, a­hol még ilyenek vannak. Nem esünk kétségbe : a korsó is addig jár kútra, míg el nem törik. Utóvégre minden vármegyében főispán csak egy van, választó­polgár sok van. Le kell szavazni a főispán urat és hajdúit; lehet, csak meg kell próbálni, neki kell menni! A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Február 23. — A párisi társaságból. Pár­is, febr. 19. Nem teljesitenék krónikairói tisztünket, ha nem szólanánk a follembray-i kastély »sorozatos« fogadtatásairól, melyek színi előadásaikkal s Poilly bá­rónénak valóban fejedelmi vendégszeretetével Gom­­piégnere emlékeztetnek. Mint Compiégneben, itt is nappal javában foly a vadászat. A vendégek teljes szabadságot élveznek, kisétálhatnak, lovagolhatnak, kocsizhatnak. Este zon­­gorakiséret mellett tánczolnak, hangversenyt, vagy szini előadást rendeznek. A­ki a channy-i pályaház­hoz érve, látja a vendégekre váró kocsik sokaságát s hallja az utasokat üdvözlő trombitaszót, valóban azt hihetné, hogy nem Follembray, hanem Fontainebleau vagy Compiègne közelébe jutott. Poilly báróné Halley-Coetquen marquisnak a leánya. Első házasságában, mint Brigode grófné, az elegáns hölgyek legelegánsabbja volt s mindig feltű­nést keltettek toilettesei az udvar hivatalos ünnepé­lyéül s jelmezbáljain. Emlékszünk egy Diana-kosztümjére, mely irányt adott akkor a divatnak. Arany vértből állott, ezüst tegezzel s oly vállakra vetett tigrisbőrrel, a melyek megérdemelték­ volna, hogy egy Phidias vésőjének szol­gáljanak mintául. Mint Poilly báróné hasonlíthatlan Selika volt Massa marquisnak »Commentaires de César«-jában, melyet 1865-ben hoztak Compiègne-ben színre. A múlt szerdai előadás Follembrayban bizony­ságot tett róla, hogy Poilly báróné még mindig töké­letes művésznő. A Jacquet által illusztrált programm Guy de Maupassantnak verses játékával, a »Histoire du bon vieux temps «al vette kezdetét,mely­et rendkívüli ügyes­séggel adott elő Poilly báróné, s a fiatal Karagyor­­gyevics Bogidac szerb herczeg, kinek unokatestvére a múlt évben vette nőül a montenegrói fejedelem leányát. Aztán egy víg operát adtak elő, Jules Barbier­­nek s Th. Duboisnak »La Guzla de l’émir«-jét, mely­ben roppant sikert aratott a primadonna, Reyntiensné, egy belga szenátor leánya. Brigo de Gaston gróf volt az első, a már említettük Karagyorgyevics hg, a má­sodik tenor s Sauvagnac marquis a bariton. Az est Grange­s Victor Bernard »Madame est couché« czímű egyfelvonásos vígjátékával ért véget, melyben Morny herczeg tett ki magáért. A fiatal Gramont­agné (Rothschild-leány) igen bájos volt do­­minós hölgy szerepében. Látni való ezekből, hogy Follembrayban csak úgy mulatnak most is, mint a régi idők legszebb napjaiban. Páris is lerázza lassankint aluszékonyságát s egymást érik a nagyvilági összejövetelek gyönyörű fo­gadási s ebédi toilettekkel s virágaquarellekhez ha­sonló báli ruhákkal. Különösen az utolsókon pazar, tündéri fény ömlik el; brokátból, latinból vagy tüllből készülnek finom arany s ezüst gyöngyhímzés­­sel s bizánczi stilü virágfestményekkel, aranykalá­szokkal a perzsa hímzésekre emlékeztető arany napok­kal s oly színes kövekből álló ékitéssel, aminőt az olaszországi madonnákra szoktak felaggatni. Ezek a Lesserteur asszony üzletéből kikerült hímzések művészi alkotásai Becquetnek, egy kiváló ízlésű iparosnak, kit azon nemes büszkeség tölt el, hogy feléleszsze a nagy király udvarának minden ra­gyogását. Egyszerűbb báli ruhákat is készítenek tüllből vagy selyem mousselinből, miniature-virágszegélylyel vagy behintett színes virágokkal. Egész tavasz, s fiatal lánynak s fiatal asszony­nak egyaránt jól áll a tüll vagy tarlatan-ruha, faille­alapon, mezei virág­csokrokkal, miozózissal vagy ne­­felejtscsel ékítve (az ára 180—200 frank.) A csipkék inkább divatban vannak, mint valaha: egész mantilleokat s tavaszi felöltőket roucheiroznak egy darab fehér vagy vörös csipkéből. A csipkével hullámzott szoknyához igen chic­es s elegáns bársony derékruhát viselnek — a skarlát­­szii Albert herczegről, a szafir a walesi herczegről, a régi serresi rózsaszín Mária Antoinetteről van el­nevezve. Nagy rózsával a csipkemellen s hasonlóval a hajban pompás XVI. Lajos-toilettet kapunk. Hozzá kell adnunk e ruhához a Léoty-körzetet, a mely gyönyörű idomokat s istennői bájt kölcsönöz a termetnek. A Léoty-körzet egészen szoborszerű, latinból, failleból s madridi gazéból készül. Az olvasónő mo­solyogni fog. Gaze-körzet!. .. Lehetséges-e ?. . . A tánczosnők ezt szeretik legjobban. Rózsaszirom köny­­nyűségű, üde, kellemesen fogja át a derekat. Fekete és fehér madridi garéból készítik rózsaszínnel, halvány aranynyal s égszínkékkel bélelve. Igen keresett báli toilettekhez a latin-körzet is; legelegánsabb, ha hozzá alkalmazzák a ruha színéhez. Léoty asszony minden körzetje megannyi re­meke a szépségnek, ha különbözik is színre és szép­ségre nézve a raffinement és kaczérság mértékéhez képest. A házi ruhákhoz való körzetek merőben külön­böznek a látogató és nagy estélyi toiletteekhez hasz­nált körzetektől. Említsem-e még meg, hogy a nagy Erou-fron­­csokrok természetes s mesterséges virágokból divato­sakká lettek. A corsage közepére helye­zvék s oldalt hajlanak a hal mellre. A szoknyára s uszályra alkalmazott vegyes rózsa­disz is igen elegáns. A tablier egyes rózsákkal van behintve s a corzagenak is két rózsavállbojt ké­pezi a díszét. A szoknyáról hosszú füzér nyúlik le az uszályra. Pitrat k. a. atelier­jéb­en láthatók fehér narczisz garnitürök is aranyos legyekkel s mezei virágok ro­varokkal, lepkékkel és libellákkal. Egyaránt bájos mindenik. Nem is tudjuk, me­lyiket válaszszuk. Szeretnék összeszedni s magunkkal vinni valamennyit. Renneville grófné. Ezt tanácsoljuk : neki kell menni a főis­pánoknak ; jobb tanácsot ennél nem adhatunk az ellenzéknek. Budapest, február 22. A Nemzet azon tényekből, hogy a mérsékelt ellenzékhez tartozó képviselők klubjának többsége el­fogadta a polgári házasság ügyében a kormány által előterjesztett javaslatot, míg az ellenzéki főrendek e javaslat ellen szavaztak, továbbá a Pesti Naplónak erre vonatkozó czikkeiből ellentmondásokat akarna konstatálni. Mily hiába való eredmáés ! Először is azért, a­mit a Pesti Napló mond, senki más nem felelős, mint e lap szerkesztősége. A mi czikkeinkben semmi ellenmondás nincs. Helyesel­tük a javaslatot opportunitási tekintetekből, s midőn ezen tekintetek, melyekkel a kormány hitegetett, alaptalanoknak bizonyultak, elleneztük e javaslatot épp úgy, mint azon képviselők, kik azt kétszer meg­szavazták s harmadszor nem sürgették, hogy újra a főrendek elé terjesztessék. A­mi pedig a mérsékelt el­lenzéket illeti, a javaslat a mérsékelt ellenzéki körben épp úgy nem képezett pártkérdést, a­mint nem volt pártkérdésül felállítva a kormánypárti és a függet­lenségi párti körben. Ezt ne tudná a Nemzet ? Bizo­nyára tudj­a és épp azért súlyosb beszámítás alá esik mai furcsálkodása. Épp úgy, mint a kormánypárti és mint a függetlenségi párt körében, a mérsékelt el­lenzéki körben is az egyes párttagok e javaslatra nézve különböző nézetben lehettek és voltak is. A kormány azonban védte a javaslatot mind a képviselő­házban, mind a főrendeknél s a nemzet nem min­dennapi bohóságot követ el, ha még ma sem hiszi el, hogy e javaslatot s abban a kormányt a főrendiház­ban az ellenzék leszavazta. De hát oly lappal, mely azt még ma sem hiszi el és kifogásolja, hogy ezt mi állítjuk : mit és minek beszéljünk tovább ? Az országgyűlési szabadelvű-párt ma délután 6 órakor V­i­z­s­o­n­y­i Gusztáv elnöklete­ alatt tartott értekezletén első­sorban a Francziaországgal kötött kereskedelmi szerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta s azt Széchenyi Pál gr. kereskedelmi miniszter, Bethlen Ödön gr. előadó, végül Tisza Kálmán miniszterelnök felszó­lalásai után elfogadta. Ezután a csácza-m­agyar-gácsországi határszéli vasút engedélyezése és utána a budapest­­zimonyi vasút s­z­a­b­a­d­k­a-b­aj­a­i szárnyvonalának kiépítéséről szóló törvényjavaslatok tárgyaltattak és azok Darányi Ignácz előadó indokolása, Pri­le­s­z­k­y Tádé felszólalása és K­e­m­é­n­y Gábor b. közlekedési miniszter felvilágosító nyilatkozata után szintén vita nélkül elfogadtattak. Ezzel az értekezlet véget ért. Az országgyűlési függetlenségi párt ma tartott értekezletén több választási ügy beszéltetett meg a választókerületekből érkezett tudósítások folytán. Egyszersmind elhatároztatott, hogy a párt végrehajtó bizottsága megválasztására márczius hó 1-én értekez­let fog tart izni. A horvát kormány osztályfőnökei. Ő Felsége — mint értesülünk — Stankovics Dániel szeptemvirt a horvát országos kormány belügyi osztályának főnö­kévé és Kr­e­­­n Lajos osztálytanácsost az igazságügyi osztálynak vezetőjévé nevezte ki. E kinevezéseket hol­nap fogják a budapesti és a zágrábi hivatalos lapok közzétenni. Az orsz. kiállítás és Horvátország. Az eszéki ke­reskedelmi kamara 1. elnökétől a következő sorokat vettük: Megütközéssel olvastam becses lapján­k 48. számában a »Különfélék« rovatában »A horvátok agitálnak« felirat alatt — miszerint az eszéki keres­kedelmi kamara fel lett volna szólítva a budapesti kiállítási bizottság által, hogy a budapesti­ országos ki­állításban részt vegyen. Erre azt bátorkodom megje­gyezni, miszerint az eszéki kereskedelmi kamara nem csak hogy nem szólíttatott fel a budapesti bizottság által a részvételre — a­mit nagyon sajnálunk — hanem a zágrábi bizottság sem értesít a mai napig e tekintetben. Tehát az eszéki kereskedelmi ka­marát illetőleg a czikkben említettek nem állanak. S­z­ö­r­é­n­y­i Márton, mint elnök. Örömmel adunk helyet e c­áfolatnak, mely a Zágrábból hozzánk érkezett hírt nyilvánítja alaptalannak. A fentebbi sorok szerint az eszéki ke­reskedelmi kamara nem osztozik amaz agitáczióban, melyet az orsz. kiállítás ellen a zágrábi keres­kedelmi kamara kifejt. A Lasker-ügy. Bismarck herczeg azon elhatáro­zása, hogy az Egyesült­ Államok képviselőházának át­iratát, melyben Lasker halála fölött részvétét fejezi ki, nem közli a német parliamenttel, élénk eszmecsere tárgya a berlini sajtóban. A Nordd. Alig. org igen rossz néven veszi a szabadelvű lapoktól, hogy olyan zajt csapnak s közös ügyet csinálnak a külföldi német­ellenes lapokkal s a kormányt szemrehányással, sőt fenyegetésekkel halmozzák el. Ez a kormányellenes sajtó vakmerően a közvélemény egyedüli képviselőjé­nek adja ki magát s tiltakozik a »hallatlan sértés« ellen, melyben az amerikaiak állítólag részesíttettek, s egyenesen a kormány elleni külföldi tüntetésekre izgat. Mindenütt — folytatja a kormánylap — sajná­latukat fejezik ki a felett, hogy nem történt azonnal minden lehető egy szabadelvű képviselő dicsőítésére és sehol még lehelletét sem érezni a megbotránkozás­nak a felett, hogy egy külföldi testület a birodalom belügyeibe avatkozni megkísérle. Ez a hazafiatlan eljárás újabb bizonyítékát nyújtja annak, mily sajno­san csekély mértékben van még nálunk a nemzeti érzés kifejlődve. A Nordd. Alig. org azt hiszi, hogy Francziaországban ilyesmi nem történhetik. Ott az egész közvélemény felzúdulna, ha egy külföldi testület egy franczia ellenzéki dicsőítését a kamarának a fran­­czia kormány által terjesztetné elő. E jogosulatlan beavatkozás a francziáknál és angoloknál erős visszatetszést keltene, míg a német lapok megtámadják Bismarckot azért, hogy az ügy­ben hozzá nem méltó szerepre vállalkozni nem akart. A föltevés — folytatja a lap — melylyel Sargent ar Bismarck elé lépett, annyira szokatlan, hogy csak a diplomácziai szokások körüli tájékozatlansággal lehet kimagyarázni. E lépésben azon kívánság rej­lik, hogy a német császár tegye magáévá egy kül­földi testület véleményét, s azt a maga aláírásával terjeszsze parl­amentje elé. Mert nem szabad feledni, hogy a kanc­ellárnak a legfelsőbb parancsokat köte­lessége teljesíteni, s hogy nem a nemzetközi dem­o­­kráczia, hanem a német császár szolgálatában áll. Éppen úgy, a­mint az amerikai képviselőház a sze­­czesszionisták elhunyt vezetőjének a német császár általi dicsőítését próbálta elérni, éppen úgy szentel­hetne valami külföldi haladópárti testület Richter úrnak, egy szoczialista testület pedig kollégájának, Bebel úrnak bizalmi szavazatot.A Gladstone diadaláról a képviselőházban a Köln. hrg ezeket írja : Nem túlságosan nagy többséggel, 311 szóval 262 ellen vetette el az angol alsóház Northcote rosszalé indítványát Gladstone egyiptomi politikája ellen. A konzervatívok tehát ismét elsza­­lasztották az alkalmat, hogy Gladstonet kivessék a nyeregből. Az eredmény csodálatos lenne, ha csupán az angol nép, vagy csak az irányadó osztályok véle­ményét Gladstone egyiptomi politikájáról vennék számba. Ez a hangulat valóban legtisztább kifejezését találta a felsőház ismert rosszaló szavazatában. Ab­ban, hogy Gladstone eljárását elitélje, egyetért min­denki , mint a zivatar volt az elitélő szó a hírlapokon s a népgyűléseken. És ha Gladstonet a régóta várt bukástól ismét megmentette a többség, úgy ehhez sok indító ok járult. A konzervatívok találóan ki tudták ugyan mu­tatni Gladstone egész eddigi politikájának hiába­való voltát, de nem voltak képesek szárazan kimondani, mi történjék most, mikor Gladstone zsákutczába ju­tott. Számos beszédeikben nem adtak oly programmot, mely az országot magával ragadhatná. Felelőssé tet­ték Gladstonet, de maguk nem merték a Szudánban A természettudományi társulat estélye. — febr. 22. A természettudományi társulat mai estélyén H­o­i­t­s­y Pál folytatta előadását az esőről. E hó elején — úgy­mond — a budapesti és bécsi, va­lamint a többi európai lapokban távirat jelent meg arról, hogy február 7-én vagy 8-án nagy vihar fog érkezni Európába. A jóslat csakugyan teljesült. S ez nem is valami nagy kombináczió eredménye. Egysze­rűen arra a tényre volt alapítva, a­mit már Arisztote­­les is ismert, hogy a viharok nyugat felől keletre hú­zódnak. E ténynek közelebbi tanulmányozása igen sajátságos tüneményeket és törvényeket hozott nap­fényre. Hogy az időt előre megmondhassuk, a légkör­nek mindenkori állapotát kell ismerni. Ezt pedig megismerhetjük a meteorológiai intézetek távirati tu­dósításaiból. A legelső ily intézet volt a párisi, me­lyet Leverrier állított fel, s mely 1863. óta nem csak arról ad tudósítást, hogy az idő milyen, de arról is, hogy milyen lesz. S a franczia gazdák e tudósítá­sokat figyelembe szokták venni. Norvégiában az ily jóslások oly pontosságuak s használatuk oly általános, hogy az egyes kikötőkben naponkint kifüggesztetvén, az utolsó halász is ahhoz tartja magát, mikor bárkájába ül. Amerikában az időjóslásra vonatkozó adatok távirati uton küldetnek szét minden faluba s az egész szolgálat katonailag van szervezve. Az amerikai intézet jóslásai 100 eset­ben 85-ször a legteljesebben megvalósultak, 7 esetben részben s csak 8 esetben egyáltalában nem. A mi hasonló intézetünk kevéssé felel meg a feladatnak. Sem a máshonnan nyert adatokat, melyeknek egész Európára kellene szólalnok, közzé nem teszi, sem a saját jóslatai nem megfelelők s nagyon sokszor a ne­vetségességig általánosak. Ha tudni akarjuk, minő lesz az időjárás nálunk egy bizonyos napon, mindenek előtt az előbbi napok időjárási kártyáit kell tekintetbe venni. Ha a jég el­­osztódása egyenletes, ha a légnyomásban nagyobb differenc­iák nincsenek, akkor sem esőt, sem nagyobb szelet nem kell várnunk. Ha azonban valahol egy cziklont veszünk észre, akkor legelőbb is vegyük te­kintetbe a helyet, melyet elfoglal. Ha tőlünk nyugat felé veszszük észre, Délné­metországban, akkor útja fölöttünk vagy közel hoz­zánk fog elvezetni. Amint c­entruma felettünk elha­ladt, nagy esőt várhatunk. Ilyenkor a vihar előtt először a bárányfelhők jelennek meg az égboltozaton. Azután sűrű, sötét jel­­leggel borul el a látóhatár, de az eső csak akkor ered meg, ha a barométer helyzete elérte a legalsó pontot és kezd visszafelé fordulni. Egy délfelé húzódó czik­­lon ritkán ad esőt, ha igen közel megy el tőlünk. Cziklon nélkül csak akkor remélhetünk esőt, ha a le­vegő a felső régióban vízgőzzel van teli. Hetekre nem, de napokkal előre meg tudjuk mondani az időt. Később talán tudunk majd többet is, hisz a meteorológia új tudomány. Megérjük azt is, hogy biztosan számíthatunk az időre s az idővel. Gazdasági teendőinket nem a véletlenre alapítjuk, hanem a mathematikára. Népünk megtanulja ismerni a természet törvényeit, megismeri azok állandóságát. S ezzel terjedni fog a felvilágosodás és jobbakká lesz­nek az emberek. A mások gazdagodását irigy szemekkel tekintők inkább a természettel való küzdelem észszerűvé tétele által iparkodnak majd boldogulni. A nagyérdekű fölolvasást a közönség zajos él­jenzéssel fogadta, indítandó hadjáratot hirdetni, mely Gladstone szégye­nét lemoshatná. Másrészt Gladstone nem maradt csu­pán a szónál, hanem tettekben jelentékeny engedmé­nyeket tett a közvéleménynek. A helyőrség szaporí­tása Egyiptomban, a véduralom átvétele a Vörös-ten­ger partjai felett, angol csapatok küldése Szuakinba, Szudán kereskedelmi kapujába, Angliában annál jobb benyomást keltettek, mert időközben Gordon külde­tésére is kedvezőbb kilátások nyíltak. A döntő moz­zanat azonban az, hogy a felsőház szavazata szabadon történt, az alsóházé pedig nem. A felsőház tudatában volt annak, hogy bizalmatlansági határozata nem öli meg a minisztériumot; az alsóház ellenben azon kér­dés előtt állt, ki akarja-e magát azon veszélynek tenni, hogy az egyiptomi politika miatt tory-kabinetet hoz­zon létre. " Az alsóház tehát kellemetlen kényszerhelyzet­ben volt. Ha csak arról lett volna szó, hogy határoz­zon a felett, jó vagy rossz volt-e Gladstone eddigi egyiptomi politikája, úgy kétségkívül óriási többség tört volna pálc­át a miniszterelnök felett. De nem így állt a kérdés. Gladstone nem nélkülözhető egy szabadelvű kormányban ; a közvélemény őt tekinti az angol típus legnemesebb megtestesedésének. Az egyiptomi húsos fazekak miatt Gladstonet feláldozni nem akarta a többség. Gladstone diadala sok tekin­tetben érdekes; a radikalizmus diadala ez a külpoli­tikában s ez annál feltűnőbb, mert ugyanakkor tör­tént, midőn hire érkezett, hogy Gordon ismét meg­engedte a rabszolgakereskedést. Hogy Gladstone e hit után is győzedelmeskedett, az kétségtelen bizo­nyítéka annak, milyen erősen tudta magához fűzni az angol népszellemet. Végtelen költekezés a kataszterre. r — febr. 22. Érdemes számítást tenni arról, hogy mibe került már az új kataszter. Aktuális a kérdés azért, mert a pénzügyminiszter túllépte igen tetemes összeggel a múlt évben földadó­­szabályozásra megszavazott költséget és most bejelenti a képviselő­háznak a hitel ezen túl­­hágását. A képviselőháznak van ugyanis egy határozata, mely a minisztereket arra köte­lezi, hogy nagyobb túlki­adás esetén tegyenek előleg, vagy ha ez nem lehet, utólag, de min­denesetre a zárszámadás beterjesztése előtt a képviselőháznak jóváhagyás végett jelentést. Ezen utasítás figyelembe vételével jelen­tette be néhány nappal ezelőtt a pénzügymi­niszter, hogy a múlt évre megszavazott 2.350.000 frtnyi földadószabályozási költsé­gen túl még 400,000 frtnyi kiadása volt. Ha már most a tavalyi kiadást ezen túllépéssel, az 1884-ikit pedig a költségvetés szerint szá­mítjuk, akkor az eddigi kataszteri költségek a következők: 1875: 489.513 1880: 1,908.654 1876: 1,566.643 1881: 2,352.144­­ 1877: 1.939.156 1882: 2,839.921 1878: 1,536.761 1883: 2,750.000 1879: 1,677.724 1884: 2,000.000. A földadószabályozás 1875. július elején megkezdett és e szerint 91/* évi munkájának a költsége jelentkezik itt, 19.060.516 forinttal. Minthogy pedig a felszólamlási munka csak a jövő évben fog befejeztetni, kimondható, hogy az új földadószabályozás HP/a évi mun­kába s 21 millió forintba fog kerülni. Itt csak az állami költségről van szó, a községek igen tetemes kiadásai e mellett szintén millió forin­tokra mehetnek. Nem akarunk ezúttal ezen drága munka belértékéről szólni; nyilatkoztunk mi erről ismételve a művelet egész folyama alatt. Most csak a 400.000 frtnyi tavalyi túlkiadást akar­juk, mint az egész munkavezetésre igen jel­lemző inczidenst megvilágítani.

Next