Pesti Napló, 1884. augusztus (35. évfolyam, 211-240. szám)
1884-08-02 / 212. szám
212. szám. Budapest, 1884. Szombat, augusztus 2.35. évi folyam. SzerfeCKKtéini iroda: Persncaiek tere, A th # j s 8 n m é p ö 1 e t. & l*p «jelleml rteét illető minden közlemémy * exerkendSiefbox intézendö. Bémentetlen levelek csak ismert kezektől tollantatnak al. Kéziratok nem adatnak vissza. RUilft-hivatal: ferencziek tere, Athenaeum-épület. nap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körül panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők,. Egyes szám 4 kr. Előfizetési feltételek: r,ll,ta WU4tb, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. az esti kiadás postai különkiödéséért felfülfizeté a havonként 15 kr., évnegyedenként 1 tarlót. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti ISTapló« kiadó Hivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI N A PLV Előfizetési érals: (Reggeli és esti kiadás s hétfő reggeli rendkívüli szám.) Évnegyedre ................ 6 frt Egy hónapra ........ 2 » §fPi§r*' Az előfizetési árak magukban foglalják a lap díjtalan kézbesítését a postán, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Az esti lap postai külön küldéséért havonkint 35 kr, évnegyedenkint 1 frt fizetendő. gySZ.Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalába (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Vidéki megrendelésekre a postai utalványokat ajánljuk. A Pesti Napló a fürdőbe utazó előfizetőknek utána küldetik, minden díjemelés nélkül. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, aug. 1. A közlekedésügy azon ága a magyar politikának, melyben legtöbb hiba történt, de a legnagyobb siker éretett el. Tizenkét évi folytonos vasútépítés átalakította Magyarországot. Csak ez tette lehetővé a nagy adók kivetését és bármi terhes elviselését. Várták, hogy a vasutak nagy ipart fognak teremteni az országban, de ez be nem következett, hanem igenis lehetővé tették a nagy forgalmat s terményeink gyors kivitelét. S az árakat az országban a vasutak egyenlősítették, ami az ingatlanok értékére is visszahatott. Másfelől az erdőpusztítást semmi sem segítette úgy elő, mint a vasutak. De ez mellékes, szemben az óriási előnyökkel, melyeket nyújtanak. Most ismét három fontos tény van hivatva a vasúti forgalomban változást idézni elő: a budapest-bécsi új vonal megnyitása, az arlbergi vasút elkészülte Tirol és Svájcz között és a központi személypályaudvar felépítése Budapesten. Áru- és személyforgalom e tények által a magyar államvaspályák kezében összpontosíttatik, mert övé a legrövidebb út keletről nyugatra és nyugatról keletre, s bármerre utazzék ember vagy áru Magyarországon, a magyar államvasútra kerül, kivéve Bánátot és Dunán innen nyugati megyéit, melyek az osztrák-magyar államvasut uralmába adattak. A többi vaspálya-társaság, még a déli vasút is a magyar államvasutak által domináltatik. A szubvencziós vasutak különben is az államtól függnek. Ezeket legjobb volna minél előbb beolvasztani a magyar államvasutakba valamennyit, úgy is ez a sorsuk elkerülhetetlen. Minek hát kínlódni velük s hagyni kinézni a közönséget. A legtöbb szubvencziós vasút drágán és rosszul adminisztrál s pénz hiányában nem képes javításokat eszközölni. Kerüljenek a magyar államvasutak kezébe, és bajaik rögtön orvosolva vannak. Potentes potenter agunt, a magyar államvasutakat nem lehet kicsinyes módon kormányozni. Ha valaki magas hegytetőn áll, nagy kilátása nyílik, ha valakinek egy ország áruforgalma iránt kell in...... tézkedni gőz- és villamerővel, annak nem lehetnek garasos aggodalmai. Vasúti politikánk az államvasutak által egyesítve, nagyszabású kereskedelmi politika kell, hogy legyen. Már most az a kérdés, hogy ilyen lesz-e ? És ez életbevágó kérdés a magyar gazdára nézve. Éppen most, aratás után, a gaboaárak ijesztő csökkenése és a kiviteli kilátások gyöngesége arra unszolják a magyar kormányt, hogy saját financziai, vagyis a nép adózó képessége, a vasutak nagyobb szállításai és bevételei, de leginkább a mindenféle kalamitásokkal, nehéz versenynyel és terhes adóssággal küzködő magyar mezőgazdák érdekében a gabona és liszttarifákkal a minimumra leszálljon, hogy ekként a magyar gabna értékesítését lehetővé tegye s a hanyatló árakat kompenzálja. Mert a legtöbb magyar gazda kénytelen eladni, áron alul is, ha másként nem veszik, mert adó, földhitelintézeti kamat, váltók, régiószámlák, háztartási költség, gyermekiskoláztatás mind a termésre várt, hogy őszszel abból nyerjen fedezetet. És ime a gabonaárak oly mélyre sülyedtek, mint egy évtized óta soha, s még így sem mutatkozik kereset. Ily nemzetgazdasági helyzetekkel szemben egy kormány sem maradhat érzéketlen, s ha a pozsonyi marhavásár, vagyis húsz nagy szeszgyáros kedvéért le tudta szállítani a tarifákat galicziai marhákra az összes magyar vonalakon, úgy remélhetjük, azaz hogy szeretnék remélni, hogy az összes magyar gabnatermelők érdekében a kormány intézkedni fog, hogy ezek áruikkal az osztrák, svájczi és délnémet piacokon versenyképesen megjelenhessenek. A kormánylapok ugyan azt beszélik, hogy a magyar államvasúti tarifák gabonára a legolcsóbbak Európában, — ha igaz — de ez nem határoz, mert más országokban a gabona nem a legfontosabb s legtömegesebb áru, nálunk pedig egész vidékeken az egyedüli szállítmány. Itt az egész ország a gabonaforgalomból él s a kivitelből pénzel, ha az fennakad, a tarifákkal kell rajta segíteni, hogy az országból kifolyhasson. Ez a regulátor, a zsilip, és ez a kormány kezében van. Ha jó árak vannak s a kivitel élénk, a tarifa nem határoz, akkor elbírja a gabona a nagyobb szállítási díjat is, krajcrár ide vagy oda. Hanem mikor a búza ára értékének meg nem felel s nem kelendő, mert a külföldön is termett elég, akkor csak úgy van kivitel külföldre, ha a szállítás olcsó. Akkor a tarifa a kereskedésben dominál. És ez az eset most. Fontolja meg ezt a kormány jól és haladék nélkül, mert rajta a felelősség. Ő lássa, akar-e ily körülmények közt a gazdákért tenni, — mint ahogy Bismarck tesz és tenne — vagy nem akar tenni semmit ? Mert igaz ugyan, hogy a közlekedésügyi tanács kineveztetik és összeül nemsokára, de azt hiszszük, ennek tanácsára a kormány nem szorul. És mi nem akarunk arra várni, mivel nem lehet, míg ezen nagyjövőjű testület véleményt mond. Azonban, ha összeül ezen tanács és nem akar pictus masculus lenni, a tarifakérdés az, melybena közgazdasági érdekek előmozdítására– leginkább tehetne hasznot az országnak. Ma a szállítási díjakkal senki sem törődik, az országgyűlés a legkevésbbé, azt bürokraták intézik önhatalmúlag. Persze hogy a bürokraták értenek mindenhez a legjobban. Azt képzeli mindenik. Iszonyú önhitt népség. Pedig szűkkeblüek és rövidlátóak, mert eszük rubrikában gondolkozik s finánczkérdésekben mindig a számvevőség lebeg szemeik előtt. Már pedig Magyarország kereskedését nem lehet ezen magas szempontokból elbirálni. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Augusztus 2. — A parancsnok párbaja. Albert Delpit beszélve. A múlt évben egyik barátom menyegzőjére mentem Besangonba. Nagyon kedves, sőt majdnem mondhatni, népszerű családból vett el egy fiatal lánykát. A menyegző nagyon fényes volt.Este szokás szerint nagyszerű lakoma egyesíté a vendégsereget. Midőn helyemet kerestem az asztalnál, valaki vállamra tette kezét. Visszafordultam. Egy finom arczú, szőke dragonyos kapitánynyal állottam szemben, harminc é s néhány éves lehetett. — Te nem ismersz rám ? kérdé tőlem. — Valóban, nem. — Hammer Gusztáv vagyok, régi tanulótársad. Még most is emlékezem reád, midőn az intézetben legelőször megjelentél. Hajad úgy állott felfelé, mint a kefe, s halvány arczodhoz jól állottak fénylő szemeid. Legelőször én velem játszottál. Rögtön barátságot kötöttünk. Három évig voltunk együtt. Ily találkozás gyermekkori pajtással mindig meghatja az embert. Mily rettenetes fogság intézetben lenni! Hammer Gusztáv mellém ült és az ebéd alatt elbeszéltük élményeinket. Ő elmondta nekem, hogy rövid idő alatt zászlóalj parancsnok lett, ami az ő korában ritka dolog. Éppen éjfél volt, midőn a vasúthoz kisért. Megígérte, hogy Párisban meglátogat. Összeölelkeztünk, midőn elváltunk. Egyre-másra múltak a hónapok és én nem hallottam az én Hammer barátomról semmit. Csak a májusi előléptetések alkalmával olvastam, hogy reménye beteljesedett. Csakugyan parancsnokká léptették elő. Igen jó helyőrségbe küldték, Manbégebe a belga határon. Augusztus vége felé egy este a Champs-Elyséesn sétáltam. Körülbelül óra lehetett. Körülöttem sokan sétáltak a szép nyári éjszakán. A vaspadok el voltak foglalva , a café concertek zsúfolva voltak s a lampionok megvilágították a fasorokat. Egyszerre Hammer Gusztávval állottam szemben. Kezet nyújtottam neki. — Jó estét, kedves barátom, mily véletlen találkozás ! — Ah, te vagy, szólalt meg ő szomorú hangon. Nagyon örülök, hogy találkozom veled. Ez a hang meglepett. Ránéztem. Hammer egy év óta nagyon megöregedett. Arcza halvány volt, vonásai szenvedést árultak el. Haja őszülni kezdett homloka körül. Karját gyengéden karomra fűztem. — Sétáljunk egy kicsit. — Szívesen. Néhány lépést tettünk s beláttam, hogy nem folytathatom a társalgást. Alig felelt kérdéseimre s gondolatokba látszott elmerülni. — Téged bánt valami, kedves barátom, szóltam hozzá. Éreztem, hogy karja megrándult. — Eltaláltad. — Talán szerelmi baj ? Ő habozott. Én nem kérdezősködtem tovább, tudván, hogy vannak fájdalmak, melyeket az ember nem szeret elmondani. Egyszerre ő kezdett beszélni. — Hallgass rám, neked elmondom. Utóvégre is nagy bolondság, hogy ennyit tépelődöm rajta. Azután te talán jó tanácsot adhatsz. Mióta nem láttalak, azóta egész dráma folyt le életemben, nem hallottál róla semmit, mert a lapok a hadügyminiszter gondoskodása folytán hallgattak az esetről. Ne félj, nem lesz bosszú. Azután érdekelni is fog, téged különösen. Fiatal emberről van szó, ki az övéi bűnének lett áldozata. Leverte szivarjának hamuját és lassan, mint olyan ember, aki szívéből olvas ki valamit, így kezdi elbeszélését: — Múlt évi júniusban a huszonnyolcz napi gyakorlatok kezdődtek Manbégeben. Akkor már egy hónapja voltam a vadász-zászlóalj parancsnoka. Egy reggel Lillébe mentem az ezred egyik magasabb rangú tisztjével. Manbégeben azonban előbb megreggeliztünk. Beültünk a vendéglőbe, ahol akkor már többen voltak, köztük több újoncz. Tiszttársam így szólt hozzám: — Van-e valami nevezetes családból származó fiatal ember a te századodban ? — Igen, Myrian festőnek, ki most lett az Institut tagja, fia van az újonczok között. És önnél ? — Nálam is van egy kitűnő fiatal ember: Georges de Férisset. — A szép Férisset asszony fia ? — Igen. Én elnevettem magamat. — Hogyan a szép asszonynak már ily nagy fia van! Egykor szerelmes voltam e nőbe. Szerencsétlenségemre akkor már egy barátomnak kedvese volt. — Én is szerelmes voltam belé, válaszolt bajtársam. De nekem nem volt oly okom, mint neked, hogy nem nyilatkoztam. — Pedig rosszul tetted, mondom neki. Nyolcz napi élvezetet könnyen szerezhettél volna. Azután férje igen elnéző ember. Húsz szeretője is volt és Férisset, a férj, nem is kételkedett benne. Alig végeztem be szavaimat, midőn egy kis vadász felém iramodik. Oly fehér volt, mint a vászon. Asztalunkhoz érve, egy pillanatig rám nézett lángoló szemekkel és azután felemelte kezét. Láttam, hogy rám akar ütni. Nagy zaj támadt. Három-négy katona felugrott és megfogták az ujonczot. Ő folyton rám nézett és igy szólt rekedt hangon: — Ő az én anyám! Abban a pillanatban éreztem, hogy mily meggondolatlanul nyilatkoztam. A katonáknak megparancsoltam, hogy bocsássák el a fiatalembert. Mi is jutott eszembe, hogy én így nyilatkoztam egy nőről ? Felkeltem helyemről és üdvözölve a fiatal embert, így szóltam hozzá: — Rendelkezésére állok! A gőzmozdony fütyült. Kirohantam a perronra és a vonatra ültem. Egy fél óra múlva már a hadtestparancsnoknál voltam, elmondván neki az esetet. Gondolhatod, hogy a tábornok jól megszidott. Hát egy zászlóaljparancsnok is úgy beszél, mint egy saint-cyri növendék ? Ebben is a minisztérium hibás, aki fiatal embereket nevez ki parancsnokokká. Magamban azt gondoltam ugyan, hogy a baj akkor is megtörtént volna, ha nem léptetnek elő, de éreztem, hogy nagyon megérdemlem a tábornok dorgálását. — És mit szándékozik ön most tenni ? kérdő tőlem a tábornok. — Úgy hiszem, tábornok, hogy nem térhetek ki a párbaj elől. Súlyosan megsértettem a fiatalembert. Én rendelkezésére bocsátottam magamat, meg fogok verekedni vele. — Megőrült ön ? Parancsnok nem verekedhetik közkatonákkal. — Engedjen meg, tábornok, de vannak sértések, melyekkel szemben rangkülönbségről szó sem lehet. Adja meg, kérem, a felhatalmazást, hogy vívhassak. — De nekem ehhez nincs jogom. — Legyen oly kegyes és sürgönyözzön a miniszternek. — A miniszter meg fogja tagadni az engedélyt. — Akkor értesíteni fogom erről a fiatal embert. A határ két lépésnyire van. Belga területen fogunk verekedni. — Tehát ön meg akar szökni ? — Ha kell, azt is megteszem, tábornok úr. Azután tessék megbüntetni. De legelőször életemben vétkeztem a lovagiasság törvénye ellen, nyilvánosan megsértvén egy nőt; nem akarom azt másodízben is megsérteni az által, hogy megtagadom az elégtételt e nő fiától. A tábornok e szavak hallatára először haragba tört ki. De hamar megbékült. Egyszer-kétszer végig ment szobájában és azután megállott előttem. — Tegyen úgy, parancsnok, amint jónak látja, szólt nyájasan. Ön nem mondott nekem semmit, én nem tudok semmit. De ne feledje, hogy annak a vége, amit ön művel, a haditörvényszék. Georges de Félisset elküldte hozzám még az este tanút. Mindketten polgári segédeket választottunk. Kardban állapodtunk meg. Másnap reggel 9 órakor volt a találkozás F . . .ben, egy belga határszéli falu mellett. Egész éjjel ébren voltam. Rendbe hoztam dolgaimat. El voltam tökélve, hogy megvágatni engedem magamat a szegény fiú által. Másnap reggel a kitűzött időben megjelentünk a helyszínen. Hideg, esős nap volt. Bokáig jártunk a sárban. Előttünk Férisset és segédei mentek. Barátaim egyike figyelmeztette Férisset-t, hogy polgári ruhába kellett volna öltözködnie. Férissel azt felelte, hogy mint katona sértetett meg és azért elégtételt követelhet nemcsak mint ember, hanem mint katona is. Én intettem barátomnak és ő abbanhagyta a dolgot. Végre megérkeztünk egy mezőre, melyet az eső teljesen átáztatott. De nem sokat válogathattunk és az időből is kifogytunk. Elhidd, nagyon különösen vette ki magát ez a párbaj. Én, a magasrangú katonatiszt, egy közemberrel szemben. A segédek elhelyeztek bennünket. Egyszerre Félisset kardjával tisztelgett előttem és megindulva igy szólt: — Parancsnok, én önt arczul akartam ütni. Mindketten egyenruhában voltunk. Kétségtelen, hogy a fegyelem ellen vétettem. Pedig arra szükség van, most inkább, mint valaha.... A katona bocsánatot kér öntől. És most, vigyázzon, parancsnokom! Összemértük kardjainkat. A tanuk egyike megadta a jelt. Én meg sem mozdultam. Vártam ellenfelem csapását. Ugyanazt a tüzet láttam szemében, mint a megelőző napon. Egyszerre felém nyomult. De megállóit. Ismét rám nézett és keserű mosolyra rándultak ajkai. Ha száz évig élnék, sem feledném el e szörnyű mosolyt. Alig vettem észre, egyszerre vad rohanással előre szalad és kardomba vetette magát. Elsikoltatta magát és hátrahanyatlott. Ajkain véres hab jelent meg. Teste egyet rázkódott és azután végig nyúlt a füvön... Meghalt Összeszorult szívvel hallgattam az elbeszélést. Hammer mélyen sóhajtott, mint aki nagy tehertől szabadul meg, és így folytatá: — Tudom, hogy ártatlan vagyok a dologban , hogy a szerencsétlen fiú maga kereste a halált, melybe belerohant, de azért mégis gyilkosnak érzem magamat. Pályám véget ért, mert meg kellett válnom a katonaságtól. Sohasem leszek nyugodt, mert bűn terheli lelkemet. Gondolj csak arra a fiatal emberre, kinek az én kardom oltotta ki életét. Gondolj csak az anyára, aki bizonyára kétségbeesve siratja fiát, kinek tulajdonképen ő volt gyilkosa. Az idő éjfél felé járt és a kávéházak kezdtek kiürülni. A sétáló közönség azonban szaporodott. Némelyek még dalt dúdoltak, vagy vígan nevetgéltek, míg Gusztáv barátom lehorgasztott fővel járt mellettem. Páris üdülni jött ide e szép nyári éjszakán. Az avenuen egy rakáson állottak a várakozó fogatok és bérkocsik. Mellettünk a vaspadokon egymáshoz közel ültek nők és férfiak, kik már nem beszéltek oly hangosan. Amint egy padra néztem, egy negyvenkét-negyvenhárom éves hölgyet vettem észre, ki még igen szép volt. Fekete öltözete jól illett arczához. Mosolyogva élvezte egy ibolyacsokor illatát s érdekkel látszott hallgatni a fiatalembert, aki oldala mellett ült és suttogva beszélt vele. — Oh, éppen itt van! kiáltok fel. — Mi bajod ? És kinyújtva kezemet, e nőre mutattam. — íme, a kesergő anya. Gusztáv irtózattal fordította el tekintetét. — Bátran megnézheted. Nézz csak oda, mondom neki. Látod ?... íme, ilyen az élet!... (Franciából) Budapest, aug. 1. A szerb király áldomása. Távirataink említették, hogy Belgrádban a kir. udvar Angyelics Germán szerb pátriárkát rendkívül előzékeny fogadtatásban részesítette. A király ebédet adott a pátriárka tiszteletére, melyen figyelemre méltó felköszöntőt mondott. Az áldomás egész terjedelmében igy hangzik: »Szentséged ! Örömömre szolgál, hogy Szerbiában tett látogatása megadta nekem az óhajtott alkalmat, hogy, — mint az új Szerbia első királya, — üdvözölhessem udvaromban méltó és közvetlen utódját azon pátriárkáknak, kik a szerb történet legdicsőbb korszakában a legmagasabb egyházi méltóság ezen czimét viselni kezdték; utódját azoknak, kik a szerb nép legszomorubb napjaiban a Habsburg-ház nemeskeblü uralkodóinak oltalma és magas jóakarata mellett uj védbástyát igyekeztek emelni a nép felvilágosodásának és az orthodox egyháznak; utódját azoknak,kik később — mikor tetszett a gondviselésnek előmozdítani nagyatyám és népem törekvéseit és a szerb állam megújulását, — hozzájárultak ahhoz, hogy abban újra felállíttassék Szent Száva érseki széke és megteremtessenek a nemzeti felvilágosodás előfeltételei. Áthatva a történeti emlékek iránti tisztelettől, hálát érezve a tényekért, melyekkel Szentséged barátságot tanúsított Szerbia, a királyi ház és a testvéregyház iránt; örömtől eltelve, hogy Szentségedben egyik főméltóságát látom a szomszéd barátállamnak, mely iránt a barátság érzelmeit táplálom, és melynek felséges császárja és királya iránt lelkem mélyében hálát érezek , kedves kötelességet teljesítek, midőn Szentségedet üdvözlöm a szerb területen. Ezért poharat ürítek ő Szentségének, Germán pátriárka urnak egészségére, minden jót, sok szerencsét és dicsőséget kívánva neki.« (Egyszersmind említjük, hogy a belgrádi Videlo azon ünnepélyes fogadtatásról, melyben Angyelics pátriárka Belgrádban részesült, lelkesült czikket írva, egyúttal kénytelen egy »durva ildomtalanságról« is említést tenni, mely egy belgrádi lapocskában, a Beogradszki Dnevnik-ben megjelent. A nevezett lap szerkesztője Jovanovics Kornél, a volt omladinizmusnak ügyetlen apostola és Miletics magasztalója. Ez megtámadta Angyelicset, »a kinevezett pátriárkát« és a magyarok béreletét. A Videlo ezen eljárást a legaljasabb botránynak bélyegezve, megtámadja az »idegent« — Jovanovics újvidéki születésű — aki a vendégjoggal oly visszaélést űz.) Az amerikai írek nagygyűlést tartottak e hét elején New Yorkban, melyen a dinamit-párt legkiválóbb emberei, köztük Donovan Rossa, voltak jelen. Patrickford fivére foglalta el az elnöki széket. A gyűlésen heves és izgató szónoklatokat tartottak Anglia, különösen pedig a toryk ellen. E gyűlésen egyúttal elhatározták, hogy Blaine jelöltségét fogják pártolni az amerikai Egyesült Államok elnöki székére, mert Clevelandot a munka ellenségének tartják. Törvénykezésünk. A jelen sorok írójának nem czélja törvénykezésünk tárgyában doktrinér czikkeket írni, vagy törvényeinket s perrendtartásunkat gáncsolni, szóval, azoknak szakaszait kifogásolni, mindezeket avatottabb egyénekre bízza. Ő csupán csak arra akar szorítkozni, hogy törvénykezésünk folyama gyorsabb, könnyebb, minden tekintetben olcsóbb (s engedjen meg az olvasó), talán szabatosabb is legyen. I. A községi jegyzők. Ne vélje az olvasó, hogy paradox az, a mit írok, törvénykezési a czim, s politikai a tárgy. Régi közmondás nálunk, hogy a falu jegyzője a falu bölcse és pennája, s ez a mily röviden van mondva, oly igaz! hisz ha népünk perlekedik, vagy ha kárt vall a mezőn, — ha meglopják — szóval bár minő baj ha éri, a falu jegyzőjéhez folyamodik, s igy a falu jegyzője minden első bíróság előtt »prima instantia! — tehát a jegyzőket akkér kell oktatnunk, hogy ők az ő kis, de sokoldalú körükben alapos theoriával és praxissal birjanak, mert »theoria sine praxi crit manca!« Hogy pedig ezt elérhessük, alkotni kell törvényt, melynek értelmében: Községi jegyző csak az lehet, aki az érettségi vizsgát elégséges fokozattal letette, s utána valamely községnél egy évig a jegyzői irodában mint gyakornok kielégítő előmenetellel s kifogástalanul szolgált, s ezen évnek eltöltése után a jegyzői kurzust végezte s a jegyzői szigorlatot letette. Erre nézve szerény nézetem a következő: Állttasson fel a kormány az országban néhány helyen, — a hol t. i. a jog is előadatik — p. o. Győrött, Pécsett, N.-Váradon, Sárospatakon, vagy ahol a kormány czélszerűbbnek véli (csak Budapesten ne, mert itt az ifjúság amúgy is sok, a megélhetés is nehezebb, s a nem tanulásra is több az alkalom) tanszéket ; — e tanszék folyama lehetne 8—10 hó; a tantárgyak a következők volnának: ször. A bűnügyekben, t. i. a büntető törvénykönyv elemei, a tény álladék mikénti megállapítása, az előnyomozás és szemle eszközlése, a közelebbi és távolabbi gyamokok felismerése, sat. Megengedi az olvasó, ha nem példát, de tényt hozok fel. Egy alföldi nagyközségben a jegyző igen jóravaló s igyekező fiatal ember volt — persze csupa tűz! — a községben, mely fő- és alszegre oszlott, lopás történt, a tolvajok t. i. élelmi és ruhaneműeket loptak, az egyik tolvaj elment a felszegbe, a faluban eldobott egy fél csizmát, a falun kívül a másik fél csizmát, persze azon furfanggal, hogy majd megtalálják ; a fiatal jegyző a bűnjelekkel tévútra lévén vezetve, előbbre a vizsgálattal nem tudott menni s a további vizsgálat is el volt rontva, a többi gaz tolvaj a faluból ki sem ment, hanem az alszegben a már várakozó orgazda segítségével egy házban a lopott holmikat eldugta, s csak egy év múlva véletlenül, mikor már az ügyet alanyi tényálladék hiányában beszüntették, jött napvilágra a turpisság. 2-szor. Polgári jogügyekben a gyakrabban előforduló esetek, u. m. a végrendeletek kül- és belkellékei, a köteles rész feletti kitanítás, végrendelet és anélküli örökösödés, hagyatéki tárgyalás és a hagyaték tárgyában a kérvények s talán a bagatellügyek elintézése, sőt. íme ismét egy tény: Az 50-es évek közepén a jegyző befolyása mellett készült a végrendelet, a többi közt ezek voltak szavai: »Peti fiam Katka (Katalin) leányomat a vagyomba ki ne fu csoda« és mégis Péter a Katát kizsebelte! Már maga az ily stílusban készült fogalmazvány a végrendelet erejét némileg gyengíti. A második eset ez: A 70-es évek közepén egy hagyatéknak a leszármazó örökösökre leendő átíratása kéretett, a törvényszék hitelt adván a jegyző által készített leltárnak s a kérvény kitételeinek, az átíratást elrendelte, de a telekkönyvnél az átiratás nem eszközöltethetett, mert a leltárban felvett ingatlan nem is volt az örökhagyó nevén, pedig de facto az övé volt, mert halála előtt pár évvel vette, s az árát is kifizette, de rája soha sem lett telekkönyvezve. Íme a helytelenül benyújtott kérvény mennyi időt elrablott a törvényszéknél és telekkönyvnél, s mennyi hiába való költség okoztatott, holott ha a községi jegyző a teendőket érti s az örökösöket kitanítja, mindez nem történik. E felmutatott három esetből is következtethető, hogy az elmélet a gyakorlattal karöltve járjon, s ez csak a képzett jegyzők alkalmazása mellett érhető el. Tán nem lesz felesleges pár sorral a tárgytól eltérni, kijelentvén, miként csok, de igen sok ezer forint értékű birtok nincs a vevőre telekkönyvezve, pedig baj de sok vevő már károsodott ez által s mégsem tanul. Hogy pedig az állam pénztára az át nem íratások miatt károsodik, felesleges is indokolni. S most folytassuk tárgyunkat. 3- szor. A politikai hatóság keretébe tartozó esetek és kérdések mikénti elintézése, p. o. az adók pontos kivetése, a községi számadások elkészítése, a kiskorúak vagyonának mikénti kezelése, a közmunka, annak megváltása, bizonyítványok kiadása, az újonczok névjegyzékének elkészítése, sat. Szükségesnek tartom, hogy tárgyamtól itt is eltérjek, íme a példa: Ha a mai napon egy kiskorú nagykorúságát eléri, az árvatárból megkapja 200—300 frt készpénz örökségét, de csak úgy, ha ugyan a mai napon 300 frt az árvatárba befoly, de ha minden árva egyszerre, azaz egy napon lenne nagykorú, bizony volna deficit, mégpedig nagy. S lehet, hogy a hiba ezelőtt 20 évvel történt, s talán nem annyira rossz szándékból, mint tudatlanságból, vagy mind a kettőből! Tartózkodtam a hely megnevezésétől. 4- szer. A pénzügyi kérdésekben,p. o. dohány-termeltezési engedélyek, pálinkafőzés mikénti bejelentése, fogyasztási bérletek sat. Végül 5-ször a kézbesítések, leltározások, végrehajtások, szóval az 1871-ki LI. t.-cz. értelmében a királyi bírósági végrehajtók teendői. Hogy pedig jegyzőink kellőleg oktattathassanak, okvetlen szükséges volna egy jó és példákkal illusztrált tankönyv; ennek előállítására egy jogtanár, egy gyakorló ügyvéd, tvszéki biró, a politikai hatóság teendőiben jártas szolgabiró, a pénzügyi szakosztály A művészet nyomorultjai. Reg-éxig. 17 Irta: Gabányi Árpád. Egyébiránt vele nagyon keveset törődtek, szerény természetű lévén — nem mert valakit megszólítani, Bélának pedig esze ágába sem jutott, hogy a »becses sógort« valakinek bemutassa, s igy András magára maradt, s ahol csak lehetett, igyekezett magát hasznossá tenni; a palaczkokból kihuzogatta a dugókat,