Pesti Napló, 1884. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1884-11-01 / 302. szám
302. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Fereneziek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. 35. évi folyam. Budapest, 1884. Szombat, november 1. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ-TM 09“ Not- 1-jével új előfizetést nyitunk lapunkra.Előfizetési ára,Ic: (Reggeli és esti kiadás s hétfő reggeli rendkívüli szám.) Évnegyedre.....................................6 frt Két hóra 4 » Egy hóra 2 » 09“ Az előfizetési árak magukban foglalják a lap dijtalan kézbesítését a postán, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Az esti lap postai külön küldéséért havonkint 35 kr, évnegyedenkint 1 frt fizetendő. 09“ Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalába (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Vidéki megrendelésekre a postai utalványokat ajánljuk. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, ott, 31. A taktika délibábos képeit varázsolja elénk azon nagyérdekű politikai levél, melyet b. Sennyey állásáról tegnap közlöttünk. Bizonyos, hogy ez a szempont igen csábító hatású; az érdekességet semmiesetre sem lehet tőle megtagadni. Az is bizonyos, hogy a rossz példa rendesen megzavarja a jó erkölcsöket, s látván azt, hogy a mai kormányrendszer minden sikerét egyedül a taktikának köszönheti, igen közel fekszik a föltevés, hogy ő ellenében is hasonló kísérlettétessék. Nem is tekintve azonban azt, hogy vannak bizonyos dolgok, melyeket meg lehet ugyan tenni, de melyekről nem igen lehet beszélni, mi azt véljük, hogy mindenkor és mindenütt a parliamenti életben a nagy parliamentáris követelmények tartandók szem előtt, s ami rendkívüli viszonyok között, olykor kivételképen igazolt lehet, azt nem szabad mindenkor alkalmazni a mindennapi parliamenti életben. Az egyik legfőbb követelmény pedig a parliamentáris életben, hogy az elvek és pártok küzdelme nyilvánosan, a választások s a parliamenti élet harczaiban menjen végbe s ezzel homlokegyenest ellenkezik a politikai élet kulisszái mögötti settenkedés. Abszolút hatalommal kormányzott országokban szokott csak az megtörténni, hogy az udvari kegyenczek változásával változnak a kormányférfiak is; az ország alig tudja, hogy miért és mikép ? De ahol igazi alkotmányosság van, ott az ilyesmi, teljes napfénynél, a nemzet tudtával és akarata szerint történik; az elvek, a különböző néppontok küzdelme nyilvánosan foly; ma ez győz, holnap amaz bukik: a nemzet ura a saját sorsának és az ő szavazata dönt elvek és nézpontok, pártok és pártférfiak sorsa felett. Ahol nem így megy végbe a dolog, ahol a pártférfiak a maguk között« kiegyezkednek, éspedig úgy, hogy mindkét fél azt állítja, hogy fentartja a maga eltérő meggyőződését és mégis szövetkezik: ott a parliamentarizmus alapjai ásatnak alá. Ahol az ilyesmiből áll a rendes parliamenti élet — ott a nép, a választásoknál, mily erkölcsi rugókra, mily elvekre legyen tekintettel? Valóban, alig marad fenn más, mint a bankó és a hordó, mert az egész választási küzdelemben csakis ez látszik reális dolognak. A többi, a parliamenti »kiegyezkedések« után, valóban igen efemer értékűnek tűnik fel. Először is tehát a parliamentáris, az alkotmányos élet iránti tekintetből nem helyeselhetjük a Tisza miniszterelnök s h. Sennyey közötti szövetkezést, de nem helyeselhetjük azt másodsorban azon okoknál fogva sem, melyeket a levélíró a szövetkezés mellett hangoztat, mert azt véljük, hogy ezek nagy csalódással fognak járni. Az állás, melyet b. Sennyey elfoglal, nem oly természetű, hogy abból az állami élet menetére nagyobb befolyás lenne gyakorolható, de erre nem is akarunk kiválóbb súlyt fektetni. Végre is az egyéniségtől függ némi tekintetben az állással járó befolyás is. Tekintve a két férfiú egyéniségét, azt kérdezzük, hogy az akaraterős és vaserélyű Tisza Kálmán mellett mily befolyást gyakorolhat a gyöngéd idegzetű, lágyabb kedélyű b. Sennyey? Az a férfiú, kinek nagy jelleme bizonyára kizárja mindenféle taktikai szempont gondolatát is, s kire éppen a közéletben eddig elfoglalt külön állásának emléke minden lépten-nyomon, minden akczióban gátlólag fog hatni ? B. Sennyey csupa kétkedés, csupa tépelődés. Tisza, Kálmán csupa akarat, csupa tett. Várjon e szövetkezésből kié lesz a haszon, kié a siker ? Valóban, akármint tekintjük is a dolgokat, mi e szövetkezéstől általános alkotmányos szempontból semmi üdvöset nem várhatunk s még kevésbbé ellenzéki szempontból. A szinx oly megoldást nyert, melynél különbet képzeltünk volna. Az ellenzéknek pedig azt tanácsoljuk, hogy folytassa ernyedetlen erővel a nyilt parliamenti küzdelmet s csakis ennek esélyeiben bízzék. A PESTI NAPLÓ TÁBLÁJA. — November 1. — Az aradi temetőben. Arad város lassú, de biztos növekedését az a körülmény is tanúsítja, hogy régi temetője nincs többé a szélén. Ott áll a Holt-Maros partján, a városliget, a vásártér s délen az újabb évtizedekben emelkedett utczák közé beékelve. Magas kőkerítése csak a vásártér nyugati oldalán rejtegeti előlünk szomorú belsejét, többi részén jobbára csak egyszerű árkok vonnak határt az elevenek és a holtak közt. Nincs távol a világtól s el van hagyatva mégis. Begyöpösödött sirhalmait alig-alig látogatja egy-egy rajongó számba menő ember, aki valami névhez akarná kapcsolni kegyelete érzetét. Csak egy halottak napján keresik fel többen, hogy ide is juttassanak egykét koszorút. A gyom és gaz közül annál jobban kirí az a néhány. Nyolcz évtizednek halottai pihennek abban a kertben. Mikor az elsőt odatemették , az iszapos vizű Maros susogott altató dalt neki, mikor az utolsónál hangzott föl a Requiescat in pace, a gyászoló közönség finnyáskodva igyekezett tovább annyi száz ember nyugvóhelyéről. A Holt-Marosnak megfertőztetett vize siettette távozásra. Északról, nyugatról a nyári út porjellege, délről, keletről a szintén meghalt víz nyomasztó párázata ölelkezik össze, hogy versenyezve riaszsza vissza azt a kevés látogatót. A mi temetőink a kegyeletnek is temetői, s ha nyílik is ott virága ennek a kegyeletnek, csak évelő növény az, melyet egy-két esztendő alatt tökéletesen tönkre tesz az élet dere, fagya. Halottaink halottak; nem társaink, — nem szüleink, testvéreink, nem barátaink, — semmink sem többé. Húsz év múlva betelik a száz év, akkor talán utczaburkolatra, vagy házalaphoz használják föl azokat az emlékköveket, amiket valamelyik másik temetőbe elfelejt átvitetni a megboldogultnak családja. És hány van itt, aki tűz és lélek volt, mielőtt por és hamu lett; olyan is, kinek temetkezésénél egy nemzet állt gyászban. Négy kapun át juthatunk a sok sirhoz. Egy sor ott vonul meg a kőkerítés mellett, kis kápolna vagy kőboltozat alá rejtvén a maga kincsét. A többi a szabad, nyilt ég alá kívánkozott s a kronológiára legkevesebbet sem adva, pihent le a legrégibb lakos a legfiatalabbhoz, 1804-től 1875-ig, minden életkorból és minden osztályból. A magas vörös kereszt, háta mögött az 1832-ben épült kápolna s kettőjük közt balra, rézsút Krisztus kínszenvedésének útja a Kálváriával, már messziről figyelmeztet a hely komolyságára. A keresztről a festék, az épületekről a vakolat lekivánkozik ugyan, de talán csak azért, hogy összhangzatba jöjjön az egész kert szomorú elhagyatottságával. Puszta vidék ez : alig áll ki belőle egy pár oázis. Paraj nő az édesanya sírján, kinek lánya talán hódítani szándékozik a jövő farsangon. S virág diszlik az egyesztendős fiúcska hamvai fölött, pedig harminczöt éves már a szegény szülő bánata. De hát igaz: »a közembernek neve vész magával«. A végrendelet foganatosítása után nem mindenki kedves e siralom völgyében. Azonban talán nemcsak köznapi emberek vannak itt. Negyedfél évtized előtt Arad egy tragédiának utolsó felvonását látta. Azt a helyet odakünn a határban, a vár és Uj-Arad közt, ahol kivégezték a tizenhármat, kőobeliszk teszi szembetűnővé. S azóta Arad a magyar Golgota. »Legyen — imádkozék Kossuth — a bűnszabadság mártírjai halálával megszentelt földjének minden porszeme termékeny bűnszeretetben, miszerint a polgárerények törekvése által igazoltassák a magyar szabadság diadalában, a mint a hit kitűzése által igazolva lett a keresztény vallás diadalában, hogy a kereszt a feltámadás jelvénye.« Mily hálás lehet Arad azok iránt, kik történelmi emlékűvé tették nevét . Nagyon hálás. A főbejárattól jobbra, a kőfal mellé néhány igen-igen egyszerű sírbolt van építve. Közös nyugovó az, külön szobácskákra van felosztva, mindegyiken egyegy rozsdás vasajtó. Némelyiknek meg sincs nevezve a lakója. A kilenczediknél, mikor először mentem itt végig, meglepetve álltam meg. Az a gróf Vécsey Károly sírja. S ezt nekem nem mondta senki, csak úgy véletlenül akadtam reá. Sok derék, lelkes hazafi él Aradon, de alig ismeri valaki azt a helyet, hol az egyetlen egy nyugszik az Arad földét vérével áztató tizenhárom közül. Pedig Vécsey még különösebben is számot tarthatna e város kegyeletére; a ki a vár ostromának történetét ismeri, jól tudja, miért. A sirt elzáró vasajtó közepén egy nagy kereszt van s az »1850.« évszám. A párkányzat fölött igen egyszerű homokkő-kereszt alatt ez a felirat áll »GRÓF VÉCSEY KÁROLY honvédtábornok, Október 6. 1849.« A falba vert két szegről száraz koszorúk lógnak. A sír előtt jobbról-balról egy-egy csenevész bokor. Az Aradon élő család kegyeletének van nyoma. De hol a városé, hol a nemzeté ? Ide, e helyre kevés ember vezette még el az idegent, ki az októberi napok áldozatainak sírja után tudakozódott. El kell pedig vezetni őt ide és ahhoz a másik halomhoz is, mely alatt a temetőnek egy, a többinél is elhagyatottabb részén a tizennegyedik aluszsza álmait. L e n k e y. A szép obeliszken az egy évben talán egyszer meggyujtott lámpa ezekre a megfakult betűkre veti bágyadt fényét: » LENKEY N. JÁNOS honvédtábornok. Született 1807. Szeptember 7-én, Egerben. Meghalt az aradi vár börtönében 1850. Február 7-én. Béke hamvaira !« Béke! És több figyelem... Az ember szíve szinte elszorul, mikor látja, mi sorsuk van még a történeti neveknek is. Várhatnak-e kegyeletet azok a hősök, kik névtelenül estek el a népszabadság védelmében ? Meggyőződhetünk róla. Lenkey sírjától kelet felé néhány lépésre jólrosszul összetákolt, alig 3 méter magas fakereszt emelkedik egy 712 méter hosszú s 3 méter széles felmosódott sírdombon, melyet a természet ingyen kegyelméből adott gyepszőnyeg takar. A keresztre szegezett bádogtáblácskáról rég lekopott már a fölirat, s vezető nélkül, a maga emberségéből, sohasem fogja megtudni a kegyeletes idegen, kik porladoznak ott alant ? — A föliratból ezelőtt négy esztendővel még ki lehetett betűzni annyit, hogy »Itt fede sírhant számos harczokon Arad védelmében megharczolva-----áldozák lelküket és hazájukért Ma már eltűnt ez a pár sor is, épp úgy, mint a kegyelet, a mely föliratta. Pedig e sírban is tizenhárom vértanú pihen. 1849. február 8-án abban az utczaharczban estek el, mely Aradot mintegy visszaadta önmagának, nevét pedig odaemelte a Szigetváré mellé. Ez a harcz tette közdicsőités tárgyává Aradot. S azok nyugosznak itt és igy »dúló csaták után«, kik áldozatai lettek ennek a harcznak: Rabovszky főhadnagy, Mikoay hadnagy és még tizenegy névtelen félisten. Az aradiak kegyelete állított ugyan emléket ő nekik, az Aradi által faragott szobor azonban a sétakertbe került — s emide azután még csak egy kavics sem jutott. A harmincöt év előtt spártai hősiességéért magasztalt város azonban bizonyosan jelét fogja adni, hogy az érette elesettekről a spártaiak kegyeletével tud megemlékezni. Ilyen hely nem maradhat jeltelen. S nem is marad. A többiekr már talán csak az egyesek, családok kegyeletére tarthat számot. Az is, melynek vaskeresztjére ez van fölirva: »BIALIS FERENCZ, Csik-Széki képviselő. Meghalt 1849. Év. Béke hamvaira.« Idáig kisérte a kormányt a derék székely s a legválságosabb napokban is kitartva érte utól a halál. Amott egy homokkőből faragott s urnával ékitett oszlop int felénk. Olyan rossz ortográfiával, de oly meghatóan adja tudtunkra, ki álmodik ott alant: »Matzl Rosina Farkassányi Mihály neje porai itt nyugszanak, ki hogy a Szerencsétlen férj és öt gyermek Attyának Szabadulását az egek Urától kikönyöröghesse, el hagyá e földet a menyekbe repült az Aradi várból élte 30-ik évében Januarius 11-én 1850-be.« Hát a többi: az a sok, a kinek keresztje rég kidőlt már, vagy ha még áll, kopott betűk rejtegetik rajta a földnek titkát s nem hirdetik világgá oly büszkén, mint az a szép gránit-sarkofág, melyen kilencz ágú korona alatt ezt olvashatni: »Rudolf Graf Thun k. k. Oberl. im X. Uhlanen-Reg. Ritter des Russ. St. Annen-Orden’s III. Klasse, mit der Schleife. Geb. XVI. April MDC0CXXV. Gest. XXVIII. Aug. MDOCCXLIX.« Jobboldalt a távolból anyja küldi hozzá búcsúját; baloldalt pedig ez a vers van bevésve: »Leb’ wohl, Bruder, Kampfgenosse, Und vergiss den herben Schmerz, Dass die friedlichen Geschosse Darum nur verschont dein Herz, Um nach uns’rer Waffen Siegen Einer Seuche zu erliegen.« .........A fűtől már alig látszó ösvényen, a nem oly nagyon régi, csak elfeledett sirok közt kifelé ügyekezem. Bejártam a temetőt; olyan, mint sok száz más sirkert, de van egy-két dombja, amihez nagy köze van a történelemnek. S ezek az elhanyagolt, puszta sirok nagyon jó emlékeztetők arra, hogy szégyen végkép megtagadni a gyöngédebb érzelmeket. Ily áldozatot a reális kor sem követelhet tőlünk. E földet, mint Kossuth mondta, a honszabadság mártírjainak halála szentelte meg. A mártírok sírjainak fölhantolása, ápolása nemcsak emberies kegyeletnek, hanem a bűnszeretetnek is tanúsága lesz és Arad lakosai meg fogják érteni a molttól megtisztogatott s koszorúkkal felékesitett minden egyes kereszts ól feléjők ragyogó föliratot: »Ezen jelben győzesz.« Dr. Márki Sándor. Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. Budapest, okt. 31. A konzulsági szolgálatnál több újítást szándékozik életbe léptetni a külügyminisztérium, amelyektől remélhetni, hogy a belkereskedelemnek lényeges előnyöket és könnyebbítéseket fognak nyújtani. Mint a P. Lt. értesül, ezek az újítások főleg a következő pontokra vonatkoznak : Időszaki jelentések s azoknak nyilvánosságra hozása ; a kereskedelmi és iparkamrák ülési jegyzőkönyveinek közlése a konzulsági hivatalokkal ; csődbejelentések közlése; konzulsági értesítések külföldi cégek hitelviszonyairól; új territoriális beosztása a konzulsági hivataloknak. Ami az időszaki jelentéseket illeti, elrendelte a külügyminisztérium, hogy az eddigi évi jelentéseken kívül havonkénti kereskedelmi jelentéseket is küldjenek be a konzulok. E jelentések, különösen a Balkán-félsziget viszonyaira vonatkozók, meg is jelennek egy idő óta a magyar kereskedelmi minisztérium által kiadott Központi Értesítőben. A kereskedelmi kamarák jegyzőkönyveinek megküldése lehetővé teendi, hogy a konzulsági hivatalok megismerkedjenek az illető szakkörök óhajaival és sérelmeivel s azokat figyelembe vegyék. A csődbejelentések tekintetében elrendelte a minisztérium, hogy a konzulok hivatali működésük köréből minden oly bukást s fizetésbeszüntetést, melyek osztrák és magyar kereskedelmi köröket vagy hitelezőket érdekelnek, hozzanak nemcsak a minisztériumnak, hanem az érdekelt kereskedőknek s iparosoknak is tudomására. Az egyes külföldi cégek hitelviszonyairól való értesítésekre természetesen nem kötelezhetők szorosan, de utasítják, hogy amidőn csak lehetséges, késedelem nélkül szolgáljanak ily közleményekkel. Eddig a konzulsági hivatali kerületek igen gyakran csak egy-egy városra s vidékére szorítkozhattak s az osztrák és magyar kereskedők távolabbi helyeken nem részesülhettek a konzulsági védelemben. Az uj területi beosztás nagyobb mérvben fog erre módot nyújtani s a kereskedelmi értesítési szolgálat területét is kiterjeszti. A svájczi választások. Az október 28-án megtörtént svájczi nemzeti tanácsi választások, mint Bernből jelentik, a következő eredményt tüntetik föl: 145 közül 141 választás ismeretes. Ezek közül 85 tartozik a szabadelvű és a demokrata párthoz, 37 az ultramontán és konzervatív párthoz, 19 a czentrumhoz és pártonkívüliekhez. A czentrumot mérsékelt szabadelvűek képezik, akik azonban gyakran szavaznak a konzervatívekkel, ezek pedig szintén sokszor csatlakoznak a klerikálisokhoz. A szabadelvűek és a demokraták együttesen említtetnek, s éppen ezért még nem lehet tudni, hány tagot fog számlálni a radikális, s hányat a demokrata párt. A választások eredménye kedvező, annál inkább, mert sokan attól tartottak, hogy a szabadelvű elemek meghasonlanak egymással. A klerikálisok és konzervatívok az utóbbi időkben több kérdésre nézve megnyerték a nép rokonszenvét s az összavazás segítségével a radikális többséget több ízben leszavazták. A svájczi radikális párt nem exczentrikus, anarchikus vagy szocziáldemokratikus czélok után törekvő elemekből áll s álláspontjuk hasonlít a német szabadelvű pártéhoz. Churchill és Chamberlain. Esti lapunkban említettük, hogy az angol alsóházi konzervatívok egyik főembere, lord Churchill, a múlt ülések egyikén kijelentette, hogy nemsokára alkalmat fog adni Chamberlainnek, a kereskedelmi miniszternek nyilatkozásra az astoni zavargások ügyében. A konzervatívok ugyanis nyíltan azzal vádolták Chamberlaint, hogy ő idézte elő a zavargásokat és a radikálisokat egyenesen utasította arra, hogy a konzervatív népgyűlést szétkergessék. A ma este érkezett lapok parlamenti tudósításaiból látjuk, hogy Churchill lord az alsóház legutóbbi ülésén a következő indítványt terjesztette elő: A ház sajnálattal hozza ő felségének tudomására, hogy miniszterei közül az egyik, ki a kereskedelmi hatóság elnöke, legutóbbi beszédei és eljárása által arra buzdította a népet, hogy a politikai véleménynyilvánítás szabadságát durván megsértse, és a zavargások és rendetlenségek okozóit egyenesen védelme alá vette. Ezen indítványt a ház a trupi beszédre felterjesztendő válaszfellratt pontonk úttárgyalása alkalmával fogja napirendre tűzni, s előrelátható, hogy az indítvány igen érdekes és heves vitát fog előidézni Churchill és Chamberlain s a két párt szenvedélyesebb tagjai között. Elfogatások Szt-Pétervárott. Bizonyos Lopatin nevű egyénnek, aki 1868. óta működik forradalmán minőségben s Lawratowot 1869-ben Archangelskből a külföldre menekülni segítette, Szt-Pétervárott nem rég történt elfogatása ötven másnak letartóztatását vonta maga után. Papirjai közt, mint egy szt.-pétervári magántávirat jelenti, megtalálták egyebek közt a jelenlegi moszkvai főügyész, Murawjew meggyilkolását elrendelő parancsot is. Murawjew előbb Szt-Pétervárott működött politikai perekben s éles vádbeszédeivel vonta magára a nihilisták haragját. A titkos bizottság ítéletét egy tanulónak kellett volna végrehajtania. A földmivelési budget. — okt. 31. Állami háztartásunk valamennyi tárczája közt legtöbb örömünk telik a közoktatási s a földmivelési költségvetésben. Az előirányzat nagyobb kiadást ajánl mindkettőnél a jövő évre, mint amennyi 1884-re meg van szavazva. Vajha még többet fordíthatna az állam azon szellemi s anyagi befektetésekre, melyeket a két szakminiszter ajánl. De azt hiszszük, hogy nemcsak a pénzügyi nehézségekben van az akadály, mert itt-ott egy-két százezer forinttal több kiadás, amivel pedig a népoktatás vagy egyes földművelési ágak emelése körül nagyot bírnánk lendíteni, nem volna egész állami háztartásunkban megérezhető. Az említett két budgetben sokszor nem is volna a több kiadás jól értékesíthető. A népoktatás terén például nagy hiány van tanerőkben , ezeknek pótlására nem pénz, hanem idő kell. A kultúrmérnöki igen hasznos műveletekre, melyeket a gazdaközönség nagyobb arányokban keresztülvitetni kívánna, nincs meg az elegendő szakképzett erő, s a földmivelési miniszter igyekszik is rézmestereket nagyobb számmal kiképeztetni. Ehhez pedig ismét inkább idő, mint pénz kívántatik. Végigmenve a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium költségvetésén, amelyet a képviselőház pénzügyi bizottsága ma, egy tétel függőben hagyásával, elintézett, látjuk, hogy e minisztériumban az idővel és pénzzel egyaránt jól számítanak. Messze tekintő programmot következetesen igyekszenek ott keresztülvinni. Fényes példa erre a lótenyésztéssel máris elért kitűnő eredmény; biztató a kilátás a marhatenyésztés körül évek óta folytatott politika sikere iránt. Bátorító ezen minisztériumnak gondoskodása a gazdaság legkülönbözőbb ágainak vagy egészen új felkarolása vagy pedig továbbfejlesztése körül. A lótenyészet állami gondozásának köszönhető például az az eredmény, hogy míg 1868-ban alig egy millió írtra ment összes lókivitelünk értéke, addig az utóbbi években volt oly 12 havi időszak, amelyben 7—8 millió forintra ment a külföldre kivitt 25—28 ezer lónak értéke. Ma már nemcsak a béke idején szükséges 5—6 ezer ló vétetik legnagyobb részt Magyarországon a közös hadsereg és honvédség számára, hanem a teljes mozgósításra szükséges 70—80 ezer alkalmas ló is könnyen előteremthető az országban. Ez pedig nemcsak gazdasági, hanem harczképességi tekintetben is nagy haladás. És amint az ország egész lóállományának javítása a föld megmivelésére is roppant haszon, úgy az állattenyésztés másik nagy ágában , a marhatenyészetben elért haladás szintén javára szolgál a föld belterjesebb megnövelésének. Csak a vonómarhának javítását említjük most, ami kétségen kívül a jobb szántásnak egyik előmozdítója. S a földmivelési minisztérium, midőn az alkalmas nyugati fajták terjedését előmozdítja, igen helyesen egyúttal kiváló gondot fordít a magyar fajta szaporítására s javítására. Ezzel kitűnő igavonó, jó hízó és a mi éghajlati viszonyainknak leginkább megfelelő anyagot terjeszt. Az e téren elért javítások már most is szembeszökők. A szaporított és javított állomány tette lehetővé, hogy az egyre terjedő hizlalással domináló szerepre jutottunk a monarchia legnagyobb húspiaczain. Akárhová tekintünk, akár a tejgazdaság előmozdítására, akár a juh- vagy sertéstenyészet emelésére, újabb kultúrágak, mint a komló, rizs, selyem művelésére, a konyhakertészet megalapítására, mondhatjuk, hogy nyomait, sőt éppen kezdeményét látjuk a földmivelési minisztériumnak. Minden irányban felvilágosítólag, buzdítólag hat vándortanítókkal, irodalom útján és anyagilag is pénzsegélylyel. A gazdasági iskolák elméleti s gyakorlati oktatása mindinkább terjed. A kísérleti állomások szaporítása, a vegyi elemzések könnyű hozzáférhetése, kitűnő vetőmagvak olcsó szolgáltatása, mind arra vezetnek, hogy a gazdák gondosabbak legyenek a művelésben, a tudomány haladása iránt érdeklődjenek és lehetőleg hasznosítsák a kipróbált javításokat. A földmivelési minisztérium tevékenysége különösen azon tendencziát mutatja — nem szólva itt most arról, mit az ipar terén létesít — hogy a mezőgazdaság minél többféle ágra terjedjen ki, hogy a növényi s állati termelés minél több téren oszoljék el. Ez legbiztosabb módja annak, hogy lehető keveset szenvedjen gazdaságunk úgy a belföldnek, mint a külföldnek valamely ágban bekövetkezett túlprodukciója által; de biztosít az ellen is, hogy kedvezőtlen időjárás vagy egyéb elemi csapás egyszerre az ország igen nagy részét ne sújthassa. Mindezen törekvései a földmivelési minisztériumnak elismerésre méltók, és nem kétkedünk benne, hogy meghozzák üdvös eredményeiket. Csakhogy az átmenet ezen reformokra nagyon nehéz a gazdának mostani súlyos anyagi helyzetében. A közös levéltárak. — okt. 31. Ipolyi Arnold néhány évvel ezelőtt, Fálk Miksa pedig tavaly olyan kérdést pendített, meg a delegáczióban, melyet a közjogi és politikai mozzanatokon kívül már a magyar történetírás érdekében kívánatos lesz ezúttal újra szóba hozni s eldöntésre juttatni. A bécsi közös állami levéltárak ügyét értjük. Nem .kevesebb, mint négy nagy és egymástól egészen külön kezelt, de a monarchia két felénekközös tulajdonát képező levéltár van jelenleg az osztrák fővárosban. Az első a kabineti levéltár, melynek gazdag kincsei a magyar kutatók előtt ma is hét lakattal vannak elzárva. 1867 óta összesen két magyar tudós részesült abban a szerencsében, hogy ott (nem kutatásokat tegyen, azt az osztrák elzárkózás és titkolózási mánia még ma sem tűri) átnézhessen néhány okiratcsomót, melyet megmutatni az aggodalmas hivatalfőnök éppen jónak látott. Ez a levéltár tehát eddig teljesen hasznavehetetlen a magyar történetírásra s az is fog maradni, mig a mostani rendszer gyökeresen át nem alakittatik. A második a nagy udvari és állami levéltár, melyben századok kincsei vannak felhalmozva s melyben a magyar történetírás nevezetes forrásai is találhatók. E levéltár szervezete megfelel a modern tudományos igényeknek, sőt annyiban a közjogi viszonyoknak, amennyiben egy jeles fiatal magyar tudóst is fölvettek a tisztviselők közé. A