Pesti Napló, 1884. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1884-11-11 / 311. szám

311. szám. Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Biadts-h­ivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­­­­et. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli Budapest, 1884. Kedd, november 11. 35. évi folyam. Elő­fizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az est kiadás postai kitonküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti VSTapló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, nov. 10. Magyarország örült, midőn 1866. évben Ausztria a német Bundból kilépett, vagy ki­­szorittatott. A német császárság súlyát évszá­zadokig éreztük Magyarországra nehezedni, s midőn a császári korona az osztrák háznak öröke lett, a nyomás Magyarországra mindig nagyobbodott. A német császárok a közel Bécsből Magyarország elfoglalását tűzték czél­­jukul s Mátyás király hadakozásai nehezen védhették­ meg a haza önállóságát, mely Mo­hács után csakugyan elveszett. A német ura­lom nyomaival Magyarországon lépten-nyo­­mon találkozunk, s csak nagy bajjal s küz­delemmel, vér és verejték árán menthetjük meg nemzetiségünket is a germanizácziótól. Ha királyaink nem tekintik magukat első­sorban német császárokul, s ha a németek nem tekintik Magyarországot prédának, me­lyet a német birodalomba be kell olvasztani: boldogabb múlttal szabadabban haladunk előre. Hogy Ausztria 1815. után is a német birodalom tagja, német nagyhatalom s a Bund elnöke maradt, kiszámithatlan kárával volt Magyarországnak, mert a czentralizáló és ger­­manizáló törekvéseknek ez adott tápot. Ellenben midőn Ausztria megszűnt Né­metország része lenni, saját népeire kellett támaszkodnia s fel kellett hagyni a gondolat­tal, hogy a magyarokat németekké tegye. Magyarország alkotmányának helyreál­litása innen datálódik. S a német császárság helyreállítása csak fo­kozta szükségét annak, hogy a Habsburg-di­­nasztia Magyarországot megerősítse. S csak lo­gikai következménye az 1870. évi események­nek, hogy Ausztriában is a történelmi és kultur­­nemzetek, lengyelek és csehe­k, autonóm jogo­kat nyertek. Ausztria német hatalom ugyan még ma is s bizonyos értelemben az fog ma­radni mindig, de a német hegemónia a Né­metországból kivált s önerejére utalt Ausztriá­ban csehekkel, lengyelekkel és olaszokkal szemben nem lehet többé veszélyes — a ma­gyarokra. S Berlin, a császári székváros, messzebb van, mint Bécs. Ez annyit tesz, hogy a német birodalom államférfiai Berlinben más czélo­­kat fognak követni, mint ha Bécs érdekei által befolyásoltatnának. A német birodalom súly­pontja északra és nyugatra esik s a kelettől elesett. Magyarország és Németország között pedig Ausztria fekszik, mely előbb, míg maga is Németország volt, elnyomott bennünket, most pedig Németország ellen véd minket. Ennyi előnyt nyújt nekünk, hogy a né­met császárság Poroszországnak jutott s Auszt­ria a német birodalomból kizáratott. Termé­szetesen mi magyarok ezen helyzeten változ­tatni nem akarunk. A német szövetség — a recziproczitás feltevése mellett — ránk nézve azért előnyös, mert veszélytelen. Azaz kevésbbé veszélyes, mint volt a szövetség a régi német császár­sággal, melyet csakis a törökök által szoron­gatva, kénytelenségből kötöttünk meg. Az állami szövetség volt, ez most pusztán nem­zetközi. A különbség lényeges. De a német szövetség is állandó. Minisz­terünk, Kálnoky azt mondja róla, hogy »vi­szonyunk Németországhoz szilárd, kétségtelen tény s összes külügyi politikánk alapja, az minden eshetőségre s hosszú időre teljesen biztositva van.« Köztudomású, hogy ezen viszony irott szerződésen alapszik, mely a fejedelmek közt köttetett s trónörököseikre száll. Eleinte csak rövid néhány évre szólt a kötés, utóbb a szer­ződés meghosszabbittatott, mondják, hogy a jelen század végéig. Bár lenne békénk odáig biztosítva e szö­vetség által. Bár soha okunk ne lenne szerző­désszegésről panaszkodni. De ezen szerződés pusztán a fejedelmek ténye és nem törvény. Bismarck azt akarta, hogy az országgyűlések elé terjesztessék s mint más nemzetközi szerződések, p. o. a berlini békekötés is, a népek által elfogadva törvénybe iktattassék. Andrássy ellenezte, s az eszme elejtetett. Az alkotmányosság megköveteli, hogy minden nemzetközi szerződés törvénybe iktat­tassék, úgy lesz jogérvényes és kötelező az országra nézve. A fejedelmek közötti titkos egyességek — a diplomácziában szokásosak — a fejedelmeket kötelezik csupán. Ez vi­lágos. És éppen ezért volt igaza Andrássynak, midőn­ nem akarta a német szövetséget a ma­gyar törvénytárba felvétetni. Ha nyújt garan­­cziát ama szerződés — s öt évi tapasztalás azt mutatja, hogy igen — akkor a fejedelmi aláírás elég, mert ha a királyok megszegnék, a par­­liamentiek meg nem menthetik. Ellenben, ha a parliamentek hozzájárulnak s a szövetséget törvénybe iktatják, az megszűnik diplomácziai aktus lenni s állami szövetség jellegét ölti magára, ezt pedig óvatosan kerülni kell. Mert mi, ha megszabadultunk a német Bund­ból, nem kívánunk oda sehogysem vissza­kerülni. Igaz, e szövetség csak az államok kül­politikáját köti egymáshoz s a belügyek terén Németország tehet, a­mit akar, Ausztria és Magyarország is, a­mi nekik tetszik. De ha a szerződés beczikkelyeztetik, útja meg van törve a bensőbb egyesítésnek, vagy talán be­avatkozásnak is. Hisz tudjuk, hogy az e fajta államjogi viszony adott okot egymás után a dán háborúra és a porosz-osztrák háborúra. Óvatosan kerülni kell tehát mindent, mi az államok állandó kötelékének tűnhetnék fel. S ugyanezen okból nem lehetünk bará­tai a vámuniónak sem Németországgal, melyet Bismarck proponált egy időben, s mely azóta a politikában kísért, mert ámbár Magyaror­szágra nézve ezen vámközösség nem hozna oly újabb hátrányt, mely az osztrák vám­­egyességben nincs benne, ellenben a német piac­ot terményeinknek megnyitva, Magyar­­országra nézve előnyös lenne : politikai okok­ból azt perborreskáljuk. íme, az osztrák-ma­gyar vámközösség is legnagyobb akadálya államunk önálló fejlődésének, miért akarnak ez akadályt nagyobbítani ? Bármily egységbe lépjünk Németországgal, a gyönge az erőssel, az erős fog parancsolni a gyöngének s mi soha többé nem szabadulhatnánk Németor­­­­szágtól. S akkor ott vagyunk, hol ezelőtt­­ voltunk. A német szövetség tehát úgy jó, a­mint van, óvakodjunk azt tovább fejleszteni. A PESTI NAPLÓ TÁN­CZ.UA. - November 11. A bécsi Burg-szinházból. — Két újdonság — Bécs, nov. 9. Ritkán hódította meg színműíró oly gyorsan a közönségét, mint annak idején Caro finom vígj­áté­­kával, »Die Burgruine«-val. Teljesen megérdemelte a dicséretet, melylyel már az előadást követő napon el­halmozták a hírlapok. Csinos kis kép állott szemeink előtt, egy hollandi művész aprólékosságával kidolgoz­va, a­melynek éppen oly parányi, mint érdekes tár­gyát nem lehetett ízlésesebben előadni. Egyetlen ki­rívó szín nem zavarta meg a többinek harmonikus be­nyomását. Künn, holdsugaras park fái között, benn meg­világított szalonban többé-kevésbbé kedélyes embe­reket találtunk többé-kevésbbé szeretetreméltó gyön­gékkel. Vegyük hozzá Hohenfels k.-a. megnyerő ne­vetését, szép szemeit és Hartmann pompás játékát, é­s kész volt egyike a legválogatottabb előadásoknak, a­milyen régóta nem fordult elő a Burg-színházban. A teljes siker fényes drámai jövőre nyitott ki­látást, a­mely azonban, sajnos, nem valósult meg, mert a kegyetlen sors örökre elnémitá a szájat, mely any­­nyira kedélyesen tudott­­csevegni. Csak egy kis hagya­ték maradt utána, melyhez hozzá kell gondolnunk a Burgruine-t is, hogy ne ejtsen csorbát az elhunyt költő hitelén. Caro egy szomorú játékot hagyott hátra s a szerző élete is megkapó tragédia volt. Szerencse, siker, gazdagság vette körül s meghalt ifjan — mintha élete nagyon is szép lett volna ahhoz, hogy sokáig tartson. Anyja, ki Boroszlóból csak az imént tért vissza Bécs­­be, egy páholyból nézte fiának hátrahagyott műve előadását s vele volt második fia , ki csak az imént hagyta el —az őrültek házát. Az élet mily sorsteljes! A hátrahagyott műnek »Am Herzogshofe« a czi­­me­s két szakaszból áll, melyek nem palástolhatják el azt, hogy mindössze is csak egy sovány felvonással van dolgunk. Ily rövidre fogva nem lehet azonban le­játszani egy tragédiát, bármennyire igaz legyen is kü­lönben, hogy a műtárgyat nem szokás réffel mérni. Az idő tekintetében is igény­telj­es tragédiái műforma tiszta expozícziót, beható jellemrajzot s alaposan indo­kolt kifejtést követel meg. Mindezzel nem gondolt a született vígj­átéki ró nai­v­sága. Ennél a herczegi udvarnál nyomát sem látjuk a tragédiának; a cselekvény egy mozzanata sem folyik le a szemeink előtt; nem tudjuk, mi végzetszerűség alakította ilyeténképen a dolgokat; akkor gördül fel a függöny, mikor már vége van mindennek, csak az utolsó jelenetre érkeztünk meg. Szerzőnknek nem az a czélja, hogy a lélek küz­delmeit ecsetelje s rámutasson azok motívumaira. Hory egy női szörnyeteg, féltékenység által kergetve, miként juthatott annyira, hogy egykori szeretőjét a kedvesének karjaiból kiragadja, felbérelt banditák tőrével távolítsa el az útból s ezt a gonosztettet ismé­telje végül szerencsésebb versenytársával szemben is: minderről csak futólag, szóbeszédből hallunk valamit. A sajátképein szomorujáték annak kifürkészésére szorítkozik, ki a közvetlen tettes s ki a bűnszerző, nem gondolva azzal, hogy e tárgy a végtárgyalás száraz jegyzőkönyveibe való, nem pedig a tragédiá­nak műformái közé. Az­­Am Herzogshofen voltaképen nem is egyéb, mint érdekfeszítő bűnügyi tárgyalás, melynek során, különböző keresztkérdések után, kést ragad a vádlott, s átszűrj­a vele a szívét. Csak két rövid jelenet előzi ezt meg: a szomo­rújáték első szakasza. Két bandita, kik után csak imént nyújtotta ki fakarját a milánói bitófa, újra munkához lát. Mint Péter előtt az angyal, szabadító jelent meg az ő börtönükben is; pénzt és életet biz­tosított számukra, ha nem éli meg Hortensio a más­napot. Ki nem ismeri Hortensiót, a daliás férfiút, ki az éj beálltával egy milánói nemes kertjébe lopózik s csak a hajnali szürkületkor hagyja ismét el szép Car­­lottáját? Újabb, de nem javított kiadása az erkély­­j­elenetnek. Romeo távozik, nyomban követik a ban­diták s az első szakasznak vége van. Nagy port vert fel a gyilkos tett. Megtorlást követel mindenki s a herczeg is megesküszik, hogy nem köti addig fel a kardját, a­mig nincs kiderítve a gyilkos. Sötét árnyat vet a gyanú: Leontinak, a her­czeg meghitt barátjának s udvara legfényesebb lovag­jának, a­kinek kertjéből Hortensiót távozni látták, a velenczei tizek tanácsától ajándékba kapott tőre van, s ezt a tőrt húzták ki a Hortensio halálos sebéből. A tett oka megold­atlan rejtély mindenkire nézve. Ekkor szót kér egy Clodio nevű szolga, hátha felfe­dezte Leontio, hogy titokban szeretik egymást Car­­lotta és Hortensio, s leányának szégyenét az ifjú véré­vel mosta le ? Leontio védelmezi lányát a reá fogott gyalázat ellen, s hogy kiderítsék a dolgot, odavezetik Carlottát a meggyilkolt ravatalához. Rémes feljajdulása s a rá­következő ájulás világossá teszik, hogy Carlotta és Hortensio szerették egymást, a­hogy Leontio a gyil­kos. Napfényre jő a szerelmesek titkos házassága is. Hortensio közlé titkát a gyónószékben egy szerze­tessel, s csak ez sejti a valódi gyilkost. De semmiféle földi hatalom nem ragadhatja ki szájából a nevét, még az sem, ha ártatlant ítélnek el. »A gyóntató atyának van füle, de nincs szava, a ti­tok feneketlen mélységbe hull nála, a legurult kő so­ha sem vet visszhangot. Ezért hallgatok én.« Ám a herczeg mindenáron fel akarja deríteni a titkot, kínpadra Carlottával, ha nem vall, s vérpadra az atyjával. Egyszerre csak eszébe jutnak a herczeg­­nek Hortensio homályos szavai: »a lángoló vágyakról s komor tűzről, mely a bíbor alatt ég s káros, ha ki van elégítve s kialudt, még károsabb, ha meg van sértve élvezetében.« Világosság dereng előtte: a her­­czegnére czéloztak ezek a szavak! Egy gyöngysor Carlotta nyakán nem hogy meg­oldaná, még inkább összebonyolitja a dolgot. Megölt férjének ajándéka, melyet nászuk éjjelén a herczeg csatolt a neje nyakára. Különböző dolgokat hallunk arról, miként jutott a Carlotta birtokába; végtelenig nyúlik a kinos jelenet s csak köszönetet szavazhatunk Selim Mór­zsikárusnak, hogy megrövidíti. Nagy ne­hezen apránkint bevallja a herczeg előtt, hogy a Hortensio holttestében találthoz hasonló tőrt kerestek nála; hetven aranyért ellopatta azt Leontiótól s át­adta egy álarczos embernek; vérvörös jegy volt a kö­­zépujja táján, ismertető jele ama Clodionak, ki az imént szólásra jelentkezett. Clodio leálczáztatván, a herczegnőre mutat s ez megöli magát a végzetes tőr­rel az egész gyülekezet előtt. »Betegek voltunk, de ez itt nem betegség, ha­nem gyógyulás«, mondja a herczeg nejének holttesté­ről. Ugyanezt lehetne a tragédiáról s befejezéséről is elmondani. Jóformán csak a vége egészséges benne, minden egyéb gyökeresen el van hibázva. A dikerró­­ egészben véve sima s a versek tiszták, ha nem is bő­velkednek különösebb gondolatokban. * * *­­ Egy előnye volt e tragédiának ugyanazon est másik újdonsága fölött: a nagyobb világosság. »Eine Partie Schach« II. Fülöp spanyol király s a calatra­­vai herczeg körül forog, a­kit lázadás miatt perbe fog­tak. Don Guzmant, mint Antonio Perez bűntársát az estalkony beálltakor kivégezik, ha nem sikerül meg­győznie a királyt ártatlanságáról s lelepleznie a csel­­szövényt, melynek az volt a czélja, hogy eltegye láb alól a herczeget s másnak karjai közé juttassa szép menyasszonyát. Az első délutáni órákban nincs még kieszelve a leleplezés módja s a szegény herczeg mihamar eljátszsza vala­kis játékait, ha a szerzőnek, Schultesnek, a wiesbadeni udvari színház főrendezőjének nem támad az a különös gondolata, hogy közvetlenül a kivégzés előtt a börtönökben sakkjátszmákat rendezzen, melyek­ben az elítélt s a bakó oly érdeklődéssel vesznek részt, hogy mindketten megfeledkeznek a reájuk váró sze­repről. Legjobb volt az egész darabban Ruy Lopez szerzetesnek jellemzetes alakja, amelylyel igen szeren­csésen birkózott meg Gabillon. A két darab ugyanazon művész személyzettel került színre Hallensteinnal (Leontio és don Aleman), Roberttel (Hortensio és don Guzman), Gabillonnal (a herczeg és Ruy Lopez) és Levinskyvel (Clodio és Fülöp király). Carlotta szerepe az »Am Herzogscof«­­ban Barsescu k. a. legjobb alakításai közé tartozik. A kötött beszéd alkalmat nyújtott neki ezúttal a nyelv folyékony kezelésében való fogyatékosságának köny­­nyebb elpalástolására. Caro darabját igen melegen fogadta az elhunyt költő számos tisztelője. A »Partie Schach« végén matt volt — az egész közönség, nem akar kötni. A nyolcz nap eltelt, sőt háromszor nyolcz is. Semmi sem történt, ellenben megkötötték a tien­ csini szerződést, s a mostani állapot lépett életbe, mely sem béke, sem háború. Azok azonban, a­kik a khinai diplomáczia tétovaságával megismerked­tek, csodadolgokat mesélhetnek el a mennyei biroda­lom diplomácziájáról. Pekingben sem külügyi hiva­tal nem létezik, sem Európában khinai diplomáczia nincs. A Times mai számában egy Shangaiból kelte­zett levelet közöl, mely a pekingi diplomáczia rejté­lyéhez megadja a megoldást. Hogyan is vannak elhelyezve Pekingben az eu­rópai követségek? A követeket a császár tulajdonkép nem ismeri el, mert nem fogadja őket. Megtörtént, hogy a követek egyike visszatért a felhatalmazással, mert betű szerint akart eljárni kötelességében. Többen fordultak már a Csungli-Yamenhez, azon testülethez, melynek csak az a czélja, hogy a gyűlölt idegeneket gyűlöltebbekké tegye. Minden javaslat iránt szenvedő ellentállást tanúsít, minden magyarázatot elkerül, min­den határozatot gyűlöl. A felelősségtől való irtózat kizárja azt, hogy határozott igent vagy nemet mond­janak. És mivel a gameniták rendelkeznek idővel és türelemmel, az európai követek minden fáradozása dugába dől. Húsz év előtt az angoloknak a khinaiaknál még némi befolyásuk volt, de ma már senkinek sincs. Az orosz követ egyáltalában nem tesz semmit s csak alkalomra vár, hogy Oroszország érdekeit Khina szét­­darabolásával előmozdítsa. Az osztrák-magyarnak semleges magatartást kell követnie."­ A német követ beteg s Pekinget a bonyodalom kitörése óta nem lát­ta- Az amerikaiak érzelgős politikát űznek, mely azonban oly veszedelmes, hogy tulajdonkép a kínaiak­nak így kellene felkiáltanak: Ments meg, uram, ben­nünket barátainktól! Azon európai követnek, aki Pekingben beren­dezkedni óhajt, először is valami saját külön tudósító izomerejével s szívósságával kell bírni. A pekingi utczák oly nyaktörők, mint valami úttalan it. Nagy és kis mocsarak mindenütt, melyekben rothadó álla­tok feküsznek, hatalmas kőszikladarabok, melyek zerge-ügyességet kívánnak. Ha az időjárás nagyon forró, az építőhivatal a legelőbbkelő boltok elé önteti a kloákák tartalmát. A boltos ordít, a hivatalnok tovább ásat, a boltos pénzt ad, a hivatalnok nem ás .t Budapest, nov. 10. Strossmayer püspököt zágrábi diadalútja al­kalmával fennen ünnepli minden horvát lap. Nem tartjuk feleslegesnek e nyilatkozatokat ismertetni. A zágrábi Narodne Novine úgy üdvözli a diakovári püspököt, mint Horvátország nagylelkű nemzeti Meczenását. A zágrábi ünnepélyességeket k­u­lt­u­r­á­­­i­s természetűeknek nevezvén, a­mikhez a politikának nincs és nem is lehet köze, (ezt a hor­vát hivatalos lap mondja) kész örömmel ismeri el Strossmayer püspöknek a kulturális téren nagy ér­demeit, őt Horvátország tudományossága és mű­vészete nagyszellemű pártfogójának nevezvén el. Jövedelmeinek nagy részét jótékony, nemzeti czé­­lokra szánván, Strossmayer minden horvátnak ha­zafias elismerésére és köszönetére számíthat. A nemzeti párt örömmel ismeri el politikai ellenfe­lének e téren nagy érdemeit, s épp oly őszintén üdvözli őt e mai napon, mint azt a nevezett nagyérdemű püs­pök személyes és politikai hívei és barátjai teszik. A ellenzéki P­o­z­o­r horvát nemzeti trikolor szegélyzetben jelenvén meg, üdvszózatot intéz Stross­mayer püspökhöz a zágrábi ünnepélyek alkalmából. Hangsúlyozza a­z ö­s­sz­e­s szlávoknak együt­­tességét, összeségét és egységét, s ezen egység szükségességét, mely ilyen alkalommal is kell, hogy manifesztáltassék. Az ünnepélyt magát nemzeti ünnepnek nevezvén, Strossmayer érdemeit a legéke­sebb szavakban sorolja elő. Nemzeti czélra szánt ado­mányaiért a legmelegebb módon nyilvánítván köszö­netét, örömét fejezi ki a fölött, hogy Horvátország mai ünnepélyét és Strossmayer püspök ünnepelteté­­sét meghallják a többi szomszéd nemzetek is, s azon következtetést vonhatják belőle, hogy Horvátország­ban egy erőteljes faj él, mely egyetért akkor, a­mi­dőn annak bebizonyításáról van szó, hogy mint nemzet akar élni, s mint ilyen akar előre haladni! Reméli, hogy a mostani ünnepélyességek alkalmával tanúsított egyetértés más alkalommal is meglesz a horvátok között a nemzeti élet terén. »Éljen Stross­mayer!« szavakkal zárja be dicshimnuszát. A zágrábi Starcsevics-párti St­o­b­o­d­a Stross­mayer püspök Zágrábba érkeztét és fogadtatását csak pár sorban említi szárazon és hidegen. Ve­­zérczikkében Gavrilovnak az oroszok politikai és szocziális állapotairól megjelent művét ismerteti. A titkos konzisztóriumnak, mely kilencz új bi­­bornok kinevezése czéljából ma Rómában tartatott, sajátszerű előzményei vannak, melyekről a Pester Lloydnak Rómából következőket jelentenek : Erede­tileg még a nyáron akarták a konzisztóriumot tarta­ni, de a kúriánál levő franczia nagykövet kérelmére folyton tovább halasztották, mert Párisban remélték, hogy a pápa talán mégis hajlandó lesz a kinevezendő bíbornokok közé két franczia főpapot is fölvenni. XIII. Leó pápa azonban mindvégig ragaszkodott azon szándékához, hogy franczia püspököt addig bí­­bornokká ki nem nevez, mig meg nem szüntetik azon ismert franczia törvényt, mely a püspökök dotáczióját lényegesen redukálta. E tárgyban sokáig folytak az alkudozások s végül is sikertelenek maradtak. A pápa az illető törvény egyszerű megszüntetését követelte, míg Jules Ferry kész volt ugyan más irányban en­gedményekre, de ezt a kívánságot teljesíteni nem akarta. Ennek folytán az új bíbornokok közt van több spanyol, több olasz és egy osztrák — Ganglbauer bécsi érsek. Franczia azonban egy sincs a kilencz új bibornok közt, Naumovics Varsóban. Az orosz kormány varsói félhivatalos lapja, a Varsovszkij Dnevnik a következő­ket írja: November 5-én mintegy nyolc­van varsói és környékbeli orosz összegyűlt a Rimszkaja Gosztinni­­czában (Római vendéglő), hogy a megelőző estén ide érkezett Naumovics Iván lelkész tiszteletére lakomát rendezzen és vele barátságosan elbeszélgessen. Nau­movics Iván lelkész most egyike a legnépszerűbb­­ alakoknak Oroszországban. Mikor a trojiczko-szer­­gijevi zárdát Moszkva mellett meglátogatta, a pórnép úgy tolongott, hogy üdvözölje őt, Szentpétervárott pedig ugyancsak a pórok üdvözlő irattal tisztelték meg. A november 5-iki varsói ebéden először is Apuchtin L. A. mondott áldomást ,az egész Oroszország előtt ismert és az egész Oroszország által tisztelt Iván atyára«. Leontyev Revicz­ky­n­é felolvasta ez alkalomra írt költeményét. Erre az ünnepelt emelkedett föl és megköszönte a figyel­met, melylyel »csekély« érdemeiért megtisztelték. »Nem én vagyok az egyedüli, mondotta, szülőföldemen sokan fáradoztak és fáradnak ma is, és munkálkodá­snak czélja — népünk szellemi és anyagi fölvirágoz­­tatása. Ezért küzdöttünk, ezért küzdünk ma is, ezért fogunk küzdeni a jövőben.« —Budi­­o­vics Sz. Antal (a hírhedt Dobrjánszkij veje) válaszolt. Rá­mutatott a rétegre, melyből Naumovics származott, ecsetelte a galicziai orosz lelkészek érde­meit abban, hogy az ottani népet megtartsák nemze­tiségüknek, majd megérinte az irányt, melyet a nyu­­gati szlávság kultúrája követ, és végül megjegyezte, hogy Iván atya most olyan országban van, ahol két szláv törzs találkozik és a sok tekintetben elütő keleti kultúra talaján él. A többi áldomásozók megemlé­keztek mindazokról, a­kik azért küzdenek, hogy szel­lemi és irodalmi egység jöjjön létre az orosz nép közt. Igen, a szellemi és irodalmi egység — ez a kívánatos és természetes formula (úgymond a var­sói hivatalos lap) a keleti orosz Galicziával való viszonyainkat illetőleg. Nem szólunk a politikai határ lerombolásáról, mely keleti Galicziát elválasztja tő­lünk ; mi nem kiáltjuk, mint a német chauvinisták, hogy »a­hol a mi szavunk hangzik, a­hol a mi nyel­vünkön beszélnek — az a mi földünk«. Sőt ezúttal az egyházi egységet sem érintjük. De ha az osztrák, úgy­szintén a németországi németeknek nem tudják be­bűnül a német tudomány és művészet nagy férfiainak tiszteletét, ha soha sem gátolta az osztrák olaszokat senki sem abban, hogy azt a nyelvet beszéljék, melyet Umberto király alattvalói, ha a szentpétervári Kraj­czimű lengyel laptól nem veszik rossz néven, hogy szolidaritásban van a krakói 63 lembergi értelmiség­gel , akkor reméljük, hogy nincs törvény, melynek alapján elítélendőnek lehet találni azt, ha mi oroszok a határon innen és túl arra törekszünk, hogy egysé­get teremtsünk a szellemi és irodalmi téren. A főváros új kölcsöne. — nov. 10. A tőzsdei hírek közül, melyekkel a múlt napokban a spekulácziót jó kedvben tartot­ták, a valuta-szabályozás mellett Budapest nagy kölcsöne is szerepelt. Pozitív tényként hirdették, hogy a Rothschild-csoport már ajánlatot tett a fővárosnak a 20 — 22 milliós kölcsön átvételére. Ma ez a buborék úgy szét­pattant, mint a valuta­rendezés léggömbje. De a­mint ez utóbbi elmaradhatatlan, úgy a fő­városi kölcsön fölvétele is csak idő kérdése , nem oly hosszú terminusé, mint a­milyent az a nagy rendezés igényel, de nem is oly rövid, mint a­hogy az új üzlet után sóvárgó pénzin­tézetek szeretnék. Időszerű mindenesetre ma már, ha egy­szer a kölcsönügy föl van vetve, röviden jel­lemezni a főváros azon szükségletét, mely vé­gett a kölcsön felveendő. S itt azon összeállí­tás nyomán indulunk, melyet a főszámvevő a tanács elé terjesztett, a­mely tehát fölemelés­nek csak úgy, mint leszállításnak van kitéve. A fölvett költségek részben meg vannak sza­vazva, részint csak elvileg vannak elhatároz­va; több tétel pedig a folyamatban levő mun­kák befejezésére vonatkozik. Első helyen áll sürgősségére, fontossá­gára s nagy költségére nézve a végleges viz­­natt 8 millióval. Az általános csatornázásra 2 millió kívántatik. Erre megszavaztatott már 1 millió az előbbi kölcsönpénzekből, a­mely dotáczióból a folyó évre 121,524 főt preli­­mináltatott az előmunkálatokra. Közélelmezési czélokra 3 millió van föl­­véve. Ebben egy központi s minden kerület számára egy-egy detail-árucsarnok költsége szerepel. Az említett összeg azonban ezen egész csarnok-hálózatra elégtelen, de nem is épül ki egyhamar valamennyi. A már elrendelt, de a korábbi kölcsön­pénzekből ki nem kerülő munkák befejezésére megkívántatik 2,700,000 főt. Itt megjegyez­zük, hogy a már megszavazott és részint be­fejezett, de egyrészt még folyamatban levő közmunkák mindössze 13.211.000 frttal vol­tak előirányozva. A folyó év végéig mintegy 9.200.000 frt lesz azokba tényleg beépitve, ugy hogy még 4 millió költség lesz teljesítendő. A jövő 1885-ik év folyamán 3 millió felhaszná­lása prelimináltatik és 1886-ra marad vagy 1 millió kiadás azon már elrendelt munkák be­fejezésére. A­mi már ezeknek fedezetét illeti, a fővárosnak a 6 milliós kölcsönből, a közrak­tárak bérbeadása fejében, egy kisebb kölcsön­ből és a közraktárakhoz nyert állami hozzá­járulásból 10.400.000 frt bevétele volt. En­nélfogva a 13­2 milliónyi költséggel szemben 2,8 millió hiány mutatkozik. De mivel egy millió még csak 1886-ban lesz beépítendő, ennélfogva az 1885-ben teljesítendő kiadások 8—10 hónapig még fedezetüket találják a fő­város említett készleteiből. Visszatérve az új szükségletekre, nagy költséget igényel a központi városház 2 és fél millióval. Az adminisztráci­ó gyorsítása s egy­szerűsítése érdekéből mélhatlanul szükséges­nek elismertetik a szétszórt központi hivatalok­nak egy főépületbe foglalása. Ez épületet c­ent­­rális pontra kellene helyezni, a­milyennek a Gizella-térnek a Hass épületével szemben levő házcsoportját tekintik. Mert ez Budára nézve is meglehetősen központi fekvés. A fölvett költségnél számba kell venni azt is, hogy a mostani két városház el fog adatni s a régi városház nagy szállodának, az új pedig főtör­vényszéki épületnek igen alkalmas. Egyes nagyobb községi ut­ak létesítésére 1.700.000 főt szükségeltetik. A hegyi vizek levezetésére s a Rákospatak bevezetésére a városligeti tóba 800 000, iskolaépületekre 800.000, a Nádorszigeten nagyobb fürdőház­ra 300.000, egyéb kisebb közmunkákkal együtt­­i költség összesen 22 millió. Ennyiből áll azon költségek tervezete, melyeknek ellátására hitelműveletet akar a főváros megindítani. És csakis ezen stádium­ban áll az egész ügy. A tanács meg fogja bí­­rálni a szükségletet, azután a pénzügyi bizott­ság elé terjeszti. Ekkor a közgyűlés vizsgálja meg a javaslatot és a­mikor a kiadást meg­állapította, visszakerül az említett fórumokhoz az a kérdés, hogy mely új bevételekből lesz a kölcsön évi kamat- és tőketörlesztési terhe fedezendő. Ez pedig annyival kényesebb kér­dés, minthogy az általános csatornázás, a A külügyi hivatal és a diplomaták Pekingben. London, nov. hu. A folyó év elején Folkestoneba küldtek Cseng marquishoz. Czélom volt megtudni azt, vájjon nyolcz napon belül Tonkingban történik-e valami meglepő, például az, hogy a Csungli-Yamen békét egyáltalában

Next