Pesti Napló, 1884. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1884-11-11 / 311. szám
311. szám. Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Biadts-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épüet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli Budapest, 1884. Kedd, november 11. 35. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az est kiadás postai kitonküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti VSTapló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, nov. 10. Magyarország örült, midőn 1866. évben Ausztria a német Bundból kilépett, vagy kiszorittatott. A német császárság súlyát évszázadokig éreztük Magyarországra nehezedni, s midőn a császári korona az osztrák háznak öröke lett, a nyomás Magyarországra mindig nagyobbodott. A német császárok a közel Bécsből Magyarország elfoglalását tűzték czéljukul s Mátyás király hadakozásai nehezen védhették meg a haza önállóságát, mely Mohács után csakugyan elveszett. A német uralom nyomaival Magyarországon lépten-nyomon találkozunk, s csak nagy bajjal s küzdelemmel, vér és verejték árán menthetjük meg nemzetiségünket is a germanizácziótól. Ha királyaink nem tekintik magukat elsősorban német császárokul, s ha a németek nem tekintik Magyarországot prédának, melyet a német birodalomba be kell olvasztani: boldogabb múlttal szabadabban haladunk előre. Hogy Ausztria 1815. után is a német birodalom tagja, német nagyhatalom s a Bund elnöke maradt, kiszámithatlan kárával volt Magyarországnak, mert a czentralizáló és germanizáló törekvéseknek ez adott tápot. Ellenben midőn Ausztria megszűnt Németország része lenni, saját népeire kellett támaszkodnia s fel kellett hagyni a gondolattal, hogy a magyarokat németekké tegye. Magyarország alkotmányának helyreállitása innen datálódik. S a német császárság helyreállítása csak fokozta szükségét annak, hogy a Habsburg-dinasztia Magyarországot megerősítse. S csak logikai következménye az 1870. évi eseményeknek, hogy Ausztriában is a történelmi és kulturnemzetek, lengyelek és csehek, autonóm jogokat nyertek. Ausztria német hatalom ugyan még ma is s bizonyos értelemben az fog maradni mindig, de a német hegemónia a Németországból kivált s önerejére utalt Ausztriában csehekkel, lengyelekkel és olaszokkal szemben nem lehet többé veszélyes — a magyarokra. S Berlin, a császári székváros, messzebb van, mint Bécs. Ez annyit tesz, hogy a német birodalom államférfiai Berlinben más czélokat fognak követni, mint ha Bécs érdekei által befolyásoltatnának. A német birodalom súlypontja északra és nyugatra esik s a kelettől elesett. Magyarország és Németország között pedig Ausztria fekszik, mely előbb, míg maga is Németország volt, elnyomott bennünket, most pedig Németország ellen véd minket. Ennyi előnyt nyújt nekünk, hogy a német császárság Poroszországnak jutott s Ausztria a német birodalomból kizáratott. Természetesen mi magyarok ezen helyzeten változtatni nem akarunk. A német szövetség — a recziproczitás feltevése mellett — ránk nézve azért előnyös, mert veszélytelen. Azaz kevésbbé veszélyes, mint volt a szövetség a régi német császársággal, melyet csakis a törökök által szorongatva, kénytelenségből kötöttünk meg. Az állami szövetség volt, ez most pusztán nemzetközi. A különbség lényeges. De a német szövetség is állandó. Miniszterünk, Kálnoky azt mondja róla, hogy »viszonyunk Németországhoz szilárd, kétségtelen tény s összes külügyi politikánk alapja, az minden eshetőségre s hosszú időre teljesen biztositva van.« Köztudomású, hogy ezen viszony irott szerződésen alapszik, mely a fejedelmek közt köttetett s trónörököseikre száll. Eleinte csak rövid néhány évre szólt a kötés, utóbb a szerződés meghosszabbittatott, mondják, hogy a jelen század végéig. Bár lenne békénk odáig biztosítva e szövetség által. Bár soha okunk ne lenne szerződésszegésről panaszkodni. De ezen szerződés pusztán a fejedelmek ténye és nem törvény. Bismarck azt akarta, hogy az országgyűlések elé terjesztessék s mint más nemzetközi szerződések, p. o. a berlini békekötés is, a népek által elfogadva törvénybe iktattassék. Andrássy ellenezte, s az eszme elejtetett. Az alkotmányosság megköveteli, hogy minden nemzetközi szerződés törvénybe iktattassék, úgy lesz jogérvényes és kötelező az országra nézve. A fejedelmek közötti titkos egyességek — a diplomácziában szokásosak — a fejedelmeket kötelezik csupán. Ez világos. És éppen ezért volt igaza Andrássynak, midőn nem akarta a német szövetséget a magyar törvénytárba felvétetni. Ha nyújt garancziát ama szerződés — s öt évi tapasztalás azt mutatja, hogy igen — akkor a fejedelmi aláírás elég, mert ha a királyok megszegnék, a parliamentiek meg nem menthetik. Ellenben, ha a parliamentek hozzájárulnak s a szövetséget törvénybe iktatják, az megszűnik diplomácziai aktus lenni s állami szövetség jellegét ölti magára, ezt pedig óvatosan kerülni kell. Mert mi, ha megszabadultunk a német Bundból, nem kívánunk oda sehogysem visszakerülni. Igaz, e szövetség csak az államok külpolitikáját köti egymáshoz s a belügyek terén Németország tehet, amit akar, Ausztria és Magyarország is, ami nekik tetszik. De ha a szerződés beczikkelyeztetik, útja meg van törve a bensőbb egyesítésnek, vagy talán beavatkozásnak is. Hisz tudjuk, hogy az e fajta államjogi viszony adott okot egymás után a dán háborúra és a porosz-osztrák háborúra. Óvatosan kerülni kell tehát mindent, mi az államok állandó kötelékének tűnhetnék fel. S ugyanezen okból nem lehetünk barátai a vámuniónak sem Németországgal, melyet Bismarck proponált egy időben, s mely azóta a politikában kísért, mert ámbár Magyarországra nézve ezen vámközösség nem hozna oly újabb hátrányt, mely az osztrák vámegyességben nincs benne, ellenben a német piacot terményeinknek megnyitva, Magyarországra nézve előnyös lenne : politikai okokból azt perborreskáljuk. íme, az osztrák-magyar vámközösség is legnagyobb akadálya államunk önálló fejlődésének, miért akarnak ez akadályt nagyobbítani ? Bármily egységbe lépjünk Németországgal, a gyönge az erőssel, az erős fog parancsolni a gyöngének s mi soha többé nem szabadulhatnánk Németországtól. S akkor ott vagyunk, hol ezelőtt voltunk. A német szövetség tehát úgy jó, amint van, óvakodjunk azt tovább fejleszteni. A PESTI NAPLÓ TÁNCZ.UA. - November 11. A bécsi Burg-szinházból. — Két újdonság — Bécs, nov. 9. Ritkán hódította meg színműíró oly gyorsan a közönségét, mint annak idején Caro finom vígjátékával, »Die Burgruine«-val. Teljesen megérdemelte a dicséretet, melylyel már az előadást követő napon elhalmozták a hírlapok. Csinos kis kép állott szemeink előtt, egy hollandi művész aprólékosságával kidolgozva, amelynek éppen oly parányi, mint érdekes tárgyát nem lehetett ízlésesebben előadni. Egyetlen kirívó szín nem zavarta meg a többinek harmonikus benyomását. Künn, holdsugaras park fái között, benn megvilágított szalonban többé-kevésbbé kedélyes embereket találtunk többé-kevésbbé szeretetreméltó gyöngékkel. Vegyük hozzá Hohenfels k.-a. megnyerő nevetését, szép szemeit és Hartmann pompás játékát, és kész volt egyike a legválogatottabb előadásoknak, amilyen régóta nem fordult elő a Burg-színházban. A teljes siker fényes drámai jövőre nyitott kilátást, amely azonban, sajnos, nem valósult meg, mert a kegyetlen sors örökre elnémitá a szájat, mely anynyira kedélyesen tudottcsevegni. Csak egy kis hagyaték maradt utána, melyhez hozzá kell gondolnunk a Burgruine-t is, hogy ne ejtsen csorbát az elhunyt költő hitelén. Caro egy szomorú játékot hagyott hátra s a szerző élete is megkapó tragédia volt. Szerencse, siker, gazdagság vette körül s meghalt ifjan — mintha élete nagyon is szép lett volna ahhoz, hogy sokáig tartson. Anyja, ki Boroszlóból csak az imént tért vissza Bécsbe, egy páholyból nézte fiának hátrahagyott műve előadását s vele volt második fia , ki csak az imént hagyta el —az őrültek házát. Az élet mily sorsteljes! A hátrahagyott műnek »Am Herzogshofe« a czimes két szakaszból áll, melyek nem palástolhatják el azt, hogy mindössze is csak egy sovány felvonással van dolgunk. Ily rövidre fogva nem lehet azonban lejátszani egy tragédiát, bármennyire igaz legyen is különben, hogy a műtárgyat nem szokás réffel mérni. Az idő tekintetében is igényteljes tragédiái műforma tiszta expozícziót, beható jellemrajzot s alaposan indokolt kifejtést követel meg. Mindezzel nem gondolt a született vígjátéki ró naivsága. Ennél a herczegi udvarnál nyomát sem látjuk a tragédiának; a cselekvény egy mozzanata sem folyik le a szemeink előtt; nem tudjuk, mi végzetszerűség alakította ilyeténképen a dolgokat; akkor gördül fel a függöny, mikor már vége van mindennek, csak az utolsó jelenetre érkeztünk meg. Szerzőnknek nem az a czélja, hogy a lélek küzdelmeit ecsetelje s rámutasson azok motívumaira. Hory egy női szörnyeteg, féltékenység által kergetve, miként juthatott annyira, hogy egykori szeretőjét a kedvesének karjaiból kiragadja, felbérelt banditák tőrével távolítsa el az útból s ezt a gonosztettet ismételje végül szerencsésebb versenytársával szemben is: minderről csak futólag, szóbeszédből hallunk valamit. A sajátképein szomorujáték annak kifürkészésére szorítkozik, ki a közvetlen tettes s ki a bűnszerző, nem gondolva azzal, hogy e tárgy a végtárgyalás száraz jegyzőkönyveibe való, nem pedig a tragédiának műformái közé. AzAm Herzogshofen voltaképen nem is egyéb, mint érdekfeszítő bűnügyi tárgyalás, melynek során, különböző keresztkérdések után, kést ragad a vádlott, s átszűrja vele a szívét. Csak két rövid jelenet előzi ezt meg: a szomorújáték első szakasza. Két bandita, kik után csak imént nyújtotta ki fakarját a milánói bitófa, újra munkához lát. Mint Péter előtt az angyal, szabadító jelent meg az ő börtönükben is; pénzt és életet biztosított számukra, ha nem éli meg Hortensio a másnapot. Ki nem ismeri Hortensiót, a daliás férfiút, ki az éj beálltával egy milánói nemes kertjébe lopózik s csak a hajnali szürkületkor hagyja ismét el szép Carlottáját? Újabb, de nem javított kiadása az erkélyjelenetnek. Romeo távozik, nyomban követik a banditák s az első szakasznak vége van. Nagy port vert fel a gyilkos tett. Megtorlást követel mindenki s a herczeg is megesküszik, hogy nem köti addig fel a kardját, amig nincs kiderítve a gyilkos. Sötét árnyat vet a gyanú: Leontinak, a herczeg meghitt barátjának s udvara legfényesebb lovagjának, akinek kertjéből Hortensiót távozni látták, a velenczei tizek tanácsától ajándékba kapott tőre van, s ezt a tőrt húzták ki a Hortensio halálos sebéből. A tett oka megoldatlan rejtély mindenkire nézve. Ekkor szót kér egy Clodio nevű szolga, hátha felfedezte Leontio, hogy titokban szeretik egymást Carlotta és Hortensio, s leányának szégyenét az ifjú vérével mosta le ? Leontio védelmezi lányát a reá fogott gyalázat ellen, s hogy kiderítsék a dolgot, odavezetik Carlottát a meggyilkolt ravatalához. Rémes feljajdulása s a rákövetkező ájulás világossá teszik, hogy Carlotta és Hortensio szerették egymást, ahogy Leontio a gyilkos. Napfényre jő a szerelmesek titkos házassága is. Hortensio közlé titkát a gyónószékben egy szerzetessel, s csak ez sejti a valódi gyilkost. De semmiféle földi hatalom nem ragadhatja ki szájából a nevét, még az sem, ha ártatlant ítélnek el. »A gyóntató atyának van füle, de nincs szava, a titok feneketlen mélységbe hull nála, a legurult kő soha sem vet visszhangot. Ezért hallgatok én.« Ám a herczeg mindenáron fel akarja deríteni a titkot, kínpadra Carlottával, ha nem vall, s vérpadra az atyjával. Egyszerre csak eszébe jutnak a herczegnek Hortensio homályos szavai: »a lángoló vágyakról s komor tűzről, mely a bíbor alatt ég s káros, ha ki van elégítve s kialudt, még károsabb, ha meg van sértve élvezetében.« Világosság dereng előtte: a herczegnére czéloztak ezek a szavak! Egy gyöngysor Carlotta nyakán nem hogy megoldaná, még inkább összebonyolitja a dolgot. Megölt férjének ajándéka, melyet nászuk éjjelén a herczeg csatolt a neje nyakára. Különböző dolgokat hallunk arról, miként jutott a Carlotta birtokába; végtelenig nyúlik a kinos jelenet s csak köszönetet szavazhatunk Selim Mórzsikárusnak, hogy megrövidíti. Nagy nehezen apránkint bevallja a herczeg előtt, hogy a Hortensio holttestében találthoz hasonló tőrt kerestek nála; hetven aranyért ellopatta azt Leontiótól s átadta egy álarczos embernek; vérvörös jegy volt a középujja táján, ismertető jele ama Clodionak, ki az imént szólásra jelentkezett. Clodio leálczáztatván, a herczegnőre mutat s ez megöli magát a végzetes tőrrel az egész gyülekezet előtt. »Betegek voltunk, de ez itt nem betegség, hanem gyógyulás«, mondja a herczeg nejének holttestéről. Ugyanezt lehetne a tragédiáról s befejezéséről is elmondani. Jóformán csak a vége egészséges benne, minden egyéb gyökeresen el van hibázva. A dikerró egészben véve sima s a versek tiszták, ha nem is bővelkednek különösebb gondolatokban. * * * Egy előnye volt e tragédiának ugyanazon est másik újdonsága fölött: a nagyobb világosság. »Eine Partie Schach« II. Fülöp spanyol király s a calatravai herczeg körül forog, akit lázadás miatt perbe fogtak. Don Guzmant, mint Antonio Perez bűntársát az estalkony beálltakor kivégezik, ha nem sikerül meggyőznie a királyt ártatlanságáról s lelepleznie a cselszövényt, melynek az volt a czélja, hogy eltegye láb alól a herczeget s másnak karjai közé juttassa szép menyasszonyát. Az első délutáni órákban nincs még kieszelve a leleplezés módja s a szegény herczeg mihamar eljátszsza valakis játékait, ha a szerzőnek, Schultesnek, a wiesbadeni udvari színház főrendezőjének nem támad az a különös gondolata, hogy közvetlenül a kivégzés előtt a börtönökben sakkjátszmákat rendezzen, melyekben az elítélt s a bakó oly érdeklődéssel vesznek részt, hogy mindketten megfeledkeznek a reájuk váró szerepről. Legjobb volt az egész darabban Ruy Lopez szerzetesnek jellemzetes alakja, amelylyel igen szerencsésen birkózott meg Gabillon. A két darab ugyanazon művész személyzettel került színre Hallensteinnal (Leontio és don Aleman), Roberttel (Hortensio és don Guzman), Gabillonnal (a herczeg és Ruy Lopez) és Levinskyvel (Clodio és Fülöp király). Carlotta szerepe az »Am Herzogscof«ban Barsescu k. a. legjobb alakításai közé tartozik. A kötött beszéd alkalmat nyújtott neki ezúttal a nyelv folyékony kezelésében való fogyatékosságának könynyebb elpalástolására. Caro darabját igen melegen fogadta az elhunyt költő számos tisztelője. A »Partie Schach« végén matt volt — az egész közönség, nem akar kötni. A nyolcz nap eltelt, sőt háromszor nyolcz is. Semmi sem történt, ellenben megkötötték a tien csini szerződést, s a mostani állapot lépett életbe, mely sem béke, sem háború. Azok azonban, akik a khinai diplomáczia tétovaságával megismerkedtek, csodadolgokat mesélhetnek el a mennyei birodalom diplomácziájáról. Pekingben sem külügyi hivatal nem létezik, sem Európában khinai diplomáczia nincs. A Times mai számában egy Shangaiból keltezett levelet közöl, mely a pekingi diplomáczia rejtélyéhez megadja a megoldást. Hogyan is vannak elhelyezve Pekingben az európai követségek? A követeket a császár tulajdonkép nem ismeri el, mert nem fogadja őket. Megtörtént, hogy a követek egyike visszatért a felhatalmazással, mert betű szerint akart eljárni kötelességében. Többen fordultak már a Csungli-Yamenhez, azon testülethez, melynek csak az a czélja, hogy a gyűlölt idegeneket gyűlöltebbekké tegye. Minden javaslat iránt szenvedő ellentállást tanúsít, minden magyarázatot elkerül, minden határozatot gyűlöl. A felelősségtől való irtózat kizárja azt, hogy határozott igent vagy nemet mondjanak. És mivel a gameniták rendelkeznek idővel és türelemmel, az európai követek minden fáradozása dugába dől. Húsz év előtt az angoloknak a khinaiaknál még némi befolyásuk volt, de ma már senkinek sincs. Az orosz követ egyáltalában nem tesz semmit s csak alkalomra vár, hogy Oroszország érdekeit Khina szétdarabolásával előmozdítsa. Az osztrák-magyarnak semleges magatartást kell követnie." A német követ beteg s Pekinget a bonyodalom kitörése óta nem látta- Az amerikaiak érzelgős politikát űznek, mely azonban oly veszedelmes, hogy tulajdonkép a kínaiaknak így kellene felkiáltanak: Ments meg, uram, bennünket barátainktól! Azon európai követnek, aki Pekingben berendezkedni óhajt, először is valami saját külön tudósító izomerejével s szívósságával kell bírni. A pekingi utczák oly nyaktörők, mint valami úttalan it. Nagy és kis mocsarak mindenütt, melyekben rothadó állatok feküsznek, hatalmas kőszikladarabok, melyek zerge-ügyességet kívánnak. Ha az időjárás nagyon forró, az építőhivatal a legelőbbkelő boltok elé önteti a kloákák tartalmát. A boltos ordít, a hivatalnok tovább ásat, a boltos pénzt ad, a hivatalnok nem ás .t Budapest, nov. 10. Strossmayer püspököt zágrábi diadalútja alkalmával fennen ünnepli minden horvát lap. Nem tartjuk feleslegesnek e nyilatkozatokat ismertetni. A zágrábi Narodne Novine úgy üdvözli a diakovári püspököt, mint Horvátország nagylelkű nemzeti Meczenását. A zágrábi ünnepélyességeket kulturáis természetűeknek nevezvén, amikhez a politikának nincs és nem is lehet köze, (ezt a horvát hivatalos lap mondja) kész örömmel ismeri el Strossmayer püspöknek a kulturális téren nagy érdemeit, őt Horvátország tudományossága és művészete nagyszellemű pártfogójának nevezvén el. Jövedelmeinek nagy részét jótékony, nemzeti czélokra szánván, Strossmayer minden horvátnak hazafias elismerésére és köszönetére számíthat. A nemzeti párt örömmel ismeri el politikai ellenfelének e téren nagy érdemeit, s épp oly őszintén üdvözli őt e mai napon, mint azt a nevezett nagyérdemű püspök személyes és politikai hívei és barátjai teszik. A ellenzéki Pozor horvát nemzeti trikolor szegélyzetben jelenvén meg, üdvszózatot intéz Strossmayer püspökhöz a zágrábi ünnepélyek alkalmából. Hangsúlyozza az összes szlávoknak együttességét, összeségét és egységét, s ezen egység szükségességét, mely ilyen alkalommal is kell, hogy manifesztáltassék. Az ünnepélyt magát nemzeti ünnepnek nevezvén, Strossmayer érdemeit a legékesebb szavakban sorolja elő. Nemzeti czélra szánt adományaiért a legmelegebb módon nyilvánítván köszönetét, örömét fejezi ki a fölött, hogy Horvátország mai ünnepélyét és Strossmayer püspök ünnepeltetését meghallják a többi szomszéd nemzetek is, s azon következtetést vonhatják belőle, hogy Horvátországban egy erőteljes faj él, mely egyetért akkor, amidőn annak bebizonyításáról van szó, hogy mint nemzet akar élni, s mint ilyen akar előre haladni! Reméli, hogy a mostani ünnepélyességek alkalmával tanúsított egyetértés más alkalommal is meglesz a horvátok között a nemzeti élet terén. »Éljen Strossmayer!« szavakkal zárja be dicshimnuszát. A zágrábi Starcsevics-párti Stoboda Strossmayer püspök Zágrábba érkeztét és fogadtatását csak pár sorban említi szárazon és hidegen. Vezérczikkében Gavrilovnak az oroszok politikai és szocziális állapotairól megjelent művét ismerteti. A titkos konzisztóriumnak, mely kilencz új bibornok kinevezése czéljából ma Rómában tartatott, sajátszerű előzményei vannak, melyekről a Pester Lloydnak Rómából következőket jelentenek : Eredetileg még a nyáron akarták a konzisztóriumot tartani, de a kúriánál levő franczia nagykövet kérelmére folyton tovább halasztották, mert Párisban remélték, hogy a pápa talán mégis hajlandó lesz a kinevezendő bíbornokok közé két franczia főpapot is fölvenni. XIII. Leó pápa azonban mindvégig ragaszkodott azon szándékához, hogy franczia püspököt addig bíbornokká ki nem nevez, mig meg nem szüntetik azon ismert franczia törvényt, mely a püspökök dotáczióját lényegesen redukálta. E tárgyban sokáig folytak az alkudozások s végül is sikertelenek maradtak. A pápa az illető törvény egyszerű megszüntetését követelte, míg Jules Ferry kész volt ugyan más irányban engedményekre, de ezt a kívánságot teljesíteni nem akarta. Ennek folytán az új bíbornokok közt van több spanyol, több olasz és egy osztrák — Ganglbauer bécsi érsek. Franczia azonban egy sincs a kilencz új bibornok közt, Naumovics Varsóban. Az orosz kormány varsói félhivatalos lapja, a Varsovszkij Dnevnik a következőket írja: November 5-én mintegy nyolcvan varsói és környékbeli orosz összegyűlt a Rimszkaja Gosztinniczában (Római vendéglő), hogy a megelőző estén ide érkezett Naumovics Iván lelkész tiszteletére lakomát rendezzen és vele barátságosan elbeszélgessen. Naumovics Iván lelkész most egyike a legnépszerűbb alakoknak Oroszországban. Mikor a trojiczko-szergijevi zárdát Moszkva mellett meglátogatta, a pórnép úgy tolongott, hogy üdvözölje őt, Szentpétervárott pedig ugyancsak a pórok üdvözlő irattal tisztelték meg. A november 5-iki varsói ebéden először is Apuchtin L. A. mondott áldomást ,az egész Oroszország előtt ismert és az egész Oroszország által tisztelt Iván atyára«. Leontyev Reviczkyné felolvasta ez alkalomra írt költeményét. Erre az ünnepelt emelkedett föl és megköszönte a figyelmet, melylyel »csekély« érdemeiért megtisztelték. »Nem én vagyok az egyedüli, mondotta, szülőföldemen sokan fáradoztak és fáradnak ma is, és munkálkodásnak czélja — népünk szellemi és anyagi fölvirágoztatása. Ezért küzdöttünk, ezért küzdünk ma is, ezért fogunk küzdeni a jövőben.« —Budiovics Sz. Antal (a hírhedt Dobrjánszkij veje) válaszolt. Rámutatott a rétegre, melyből Naumovics származott, ecsetelte a galicziai orosz lelkészek érdemeit abban, hogy az ottani népet megtartsák nemzetiségüknek, majd megérinte az irányt, melyet a nyugati szlávság kultúrája követ, és végül megjegyezte, hogy Iván atya most olyan országban van, ahol két szláv törzs találkozik és a sok tekintetben elütő keleti kultúra talaján él. A többi áldomásozók megemlékeztek mindazokról, akik azért küzdenek, hogy szellemi és irodalmi egység jöjjön létre az orosz nép közt. Igen, a szellemi és irodalmi egység — ez a kívánatos és természetes formula (úgymond a varsói hivatalos lap) a keleti orosz Galicziával való viszonyainkat illetőleg. Nem szólunk a politikai határ lerombolásáról, mely keleti Galicziát elválasztja tőlünk ; mi nem kiáltjuk, mint a német chauvinisták, hogy »ahol a mi szavunk hangzik, ahol a mi nyelvünkön beszélnek — az a mi földünk«. Sőt ezúttal az egyházi egységet sem érintjük. De ha az osztrák, úgyszintén a németországi németeknek nem tudják bebűnül a német tudomány és művészet nagy férfiainak tiszteletét, ha soha sem gátolta az osztrák olaszokat senki sem abban, hogy azt a nyelvet beszéljék, melyet Umberto király alattvalói, ha a szentpétervári Krajczimű lengyel laptól nem veszik rossz néven, hogy szolidaritásban van a krakói 63 lembergi értelmiséggel , akkor reméljük, hogy nincs törvény, melynek alapján elítélendőnek lehet találni azt, ha mi oroszok a határon innen és túl arra törekszünk, hogy egységet teremtsünk a szellemi és irodalmi téren. A főváros új kölcsöne. — nov. 10. A tőzsdei hírek közül, melyekkel a múlt napokban a spekulácziót jó kedvben tartották, a valuta-szabályozás mellett Budapest nagy kölcsöne is szerepelt. Pozitív tényként hirdették, hogy a Rothschild-csoport már ajánlatot tett a fővárosnak a 20 — 22 milliós kölcsön átvételére. Ma ez a buborék úgy szétpattant, mint a valutarendezés léggömbje. De amint ez utóbbi elmaradhatatlan, úgy a fővárosi kölcsön fölvétele is csak idő kérdése , nem oly hosszú terminusé, mint amilyent az a nagy rendezés igényel, de nem is oly rövid, mint ahogy az új üzlet után sóvárgó pénzintézetek szeretnék. Időszerű mindenesetre ma már, ha egyszer a kölcsönügy föl van vetve, röviden jellemezni a főváros azon szükségletét, mely végett a kölcsön felveendő. S itt azon összeállítás nyomán indulunk, melyet a főszámvevő a tanács elé terjesztett, amely tehát fölemelésnek csak úgy, mint leszállításnak van kitéve. A fölvett költségek részben meg vannak szavazva, részint csak elvileg vannak elhatározva; több tétel pedig a folyamatban levő munkák befejezésére vonatkozik. Első helyen áll sürgősségére, fontosságára s nagy költségére nézve a végleges viznatt 8 millióval. Az általános csatornázásra 2 millió kívántatik. Erre megszavaztatott már 1 millió az előbbi kölcsönpénzekből, amely dotáczióból a folyó évre 121,524 főt prelimináltatott az előmunkálatokra. Közélelmezési czélokra 3 millió van fölvéve. Ebben egy központi s minden kerület számára egy-egy detail-árucsarnok költsége szerepel. Az említett összeg azonban ezen egész csarnok-hálózatra elégtelen, de nem is épül ki egyhamar valamennyi. A már elrendelt, de a korábbi kölcsönpénzekből ki nem kerülő munkák befejezésére megkívántatik 2,700,000 főt. Itt megjegyezzük, hogy a már megszavazott és részint befejezett, de egyrészt még folyamatban levő közmunkák mindössze 13.211.000 frttal voltak előirányozva. A folyó év végéig mintegy 9.200.000 frt lesz azokba tényleg beépitve, ugy hogy még 4 millió költség lesz teljesítendő. A jövő 1885-ik év folyamán 3 millió felhasználása prelimináltatik és 1886-ra marad vagy 1 millió kiadás azon már elrendelt munkák befejezésére. Ami már ezeknek fedezetét illeti, a fővárosnak a 6 milliós kölcsönből, a közraktárak bérbeadása fejében, egy kisebb kölcsönből és a közraktárakhoz nyert állami hozzájárulásból 10.400.000 frt bevétele volt. Ennélfogva a 132 milliónyi költséggel szemben 2,8 millió hiány mutatkozik. De mivel egy millió még csak 1886-ban lesz beépítendő, ennélfogva az 1885-ben teljesítendő kiadások 8—10 hónapig még fedezetüket találják a főváros említett készleteiből. Visszatérve az új szükségletekre, nagy költséget igényel a központi városház 2 és fél millióval. Az adminisztráció gyorsítása s egyszerűsítése érdekéből mélhatlanul szükségesnek elismertetik a szétszórt központi hivataloknak egy főépületbe foglalása. Ez épületet centrális pontra kellene helyezni, amilyennek a Gizella-térnek a Hass épületével szemben levő házcsoportját tekintik. Mert ez Budára nézve is meglehetősen központi fekvés. A fölvett költségnél számba kell venni azt is, hogy a mostani két városház el fog adatni s a régi városház nagy szállodának, az új pedig főtörvényszéki épületnek igen alkalmas. Egyes nagyobb községi utak létesítésére 1.700.000 főt szükségeltetik. A hegyi vizek levezetésére s a Rákospatak bevezetésére a városligeti tóba 800 000, iskolaépületekre 800.000, a Nádorszigeten nagyobb fürdőházra 300.000, egyéb kisebb közmunkákkal együtti költség összesen 22 millió. Ennyiből áll azon költségek tervezete, melyeknek ellátására hitelműveletet akar a főváros megindítani. És csakis ezen stádiumban áll az egész ügy. A tanács meg fogja bírálni a szükségletet, azután a pénzügyi bizottság elé terjeszti. Ekkor a közgyűlés vizsgálja meg a javaslatot és amikor a kiadást megállapította, visszakerül az említett fórumokhoz az a kérdés, hogy mely új bevételekből lesz a kölcsön évi kamat- és tőketörlesztési terhe fedezendő. Ez pedig annyival kényesebb kérdés, minthogy az általános csatornázás, a A külügyi hivatal és a diplomaták Pekingben. London, nov. hu. A folyó év elején Folkestoneba küldtek Cseng marquishoz. Czélom volt megtudni azt, vájjon nyolcz napon belül Tonkingban történik-e valami meglepő, például az, hogy a Csungli-Yamen békét egyáltalában