Pesti Napló, 1885. január (36. évfolyam, 1-31. szám)

1885-01-14 / 14. szám

14. szám. Szerkesztési iroda: f­erencziek-tere, Athenäen m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetm­é­nyek) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. 36. évi folyam. Budapest, 1885. Szerda, január 14. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai küclönküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »3 Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás, Budapest, január 13. Budapesten országgyűlés, Zágrábban országgyűlés, az ember nem tudja, hová figyel­jen. E kedélyes dualizmus azonban minket legkevésbbé feszélyez, a horvát képviselők egy­szerűen nincsenek jelen a budgettárgyaláson, annyi az egész, s távollétük még nem tűnt fel senkinek. Különben nem ők a hibásak, mert hi­szen jönnének ők, ha a horvát ellenzék eresz­tené őket. Ez azonban két hét óta tárgyalja az indemnityt s még egy negyed év múlva is tárgyalná, ha be nem hozták volna a horvát országgyűlésen a klotárt, ezen inparliamen­­táris rendszabályt inparliamentáris parliamen­­tek számára. Használták is már mindjárt a legelső alkalommal, hogy a vitával elkészül­jenek, s most már kész az indemnity. Az új házszabályok uralma alatt ez volt az első vita s benne utolsó szónok a­bán. Az egész idő alatt csak egy képviselőt kellett ki­dobni húsz napra, mi az erkölcsök rendkívüli szelidüléséről tesz tanúbizonyságot. Ebből világos, hogy az új házszabályok legtöbbet használtak­­ a Szarcsevics-pártnak. Nekünk pedig magyaroknak évek óta először tetszett úgy, mintha értenénk horvátul. Hallottunk olyan fejtegetéseket is, hogy azon horvátok, kik nyolczszáz éven át a magya­rokkal tartottak, nem voltak éppen csupa őrültek, vagy hazaárulók. Szarcsevics ugyan felfedezte, hogy Novaja Szemlja Horvátor­szág, miért hogy ezen új hazájába számkivet­­tessék, felebaráti szeretetből neki nem kíván­juk, de ellenében akadtak férfiak, kik merték ellenkező véleményüket nyilvánítani, hogy Magyarországon kívül nincs Horvátország, a horvát népnek itt van élete, szabadsága, itt lehet boldog, azon túl boldogtalan. A józan ész és a történelmi igazság fel­emelték ismét fejüket Horvátországban s mernek beszélni. Merik figyelmeztetni a kö­zönséget, hogy a politikának vannak törvé­nyei s a nemzetiét azok szerint cselekedjék, ha nem akar ellentétbe jönni a világrenddel. Utóvégre a horvátok is kis nemzet, mely má­sok barátságára van utalva, s önerejéből a föl­det sarkaiból ki nem forgathatja. Hatalmá­nak határai vannak s indulatában az ellenzék gondolja meg, hogy nemo impune lacessit. Évekig senkinek sem volt bátorsága kimondani, hogy az unió Magyarországgal Horvátországra üdvös s a kiegyezés hasznos, s ha ki magyar államegységről beszélt volna, megkövezik. Most a nemzeti párt szónokai úgy okoskodnak, mint az uniópárt hívei egy­kor. Hát még vannak Horvátországban unio­­nisták, kérdjük csodálkozva. S a kormány szint vall, ez is új valami; Mazsuranics és Pejacsevich csak kokettirozni tudtak. Az ifjú bán, gróf Héderváry, okosan­­ csinálja dolgát, őszintén nyilatkozik, szorgal­masan dolgozik, jót akar és erélylyel paran­csol. S feltétlenül hű és hazafi, ez legyen leg­nagyobb dicsérete. Hogy mint szónok mekkora rhetor, mel­lékes. Fő kérdés, mit mond. És itt szívesen konstatáljuk, hogy a magyar állam egy­ségét tisztán hangsúlyozta. Kifejti, hogy a horvát költségvetés a magyar közös költségvetésnek alkotó része, hogy a ma­gyar közös országgyűlés illetékes Hor­vátország ügyeibe beleszólni, s hogy a ma­gyar képviselőház nem hol szűkebb, hol tágabb, mert »a magyar országgyűlés jellegét soha sem változtatja, az mindig ugyanaz ma­rad, mert mindig az egész magyar államot képviseli.« Tehát Horvátor­szág is magyar állam, mit mindenki tud, de sokan tagadni szeretnének Zágrábban. S a bátorság bátorságot szül. Sram, Stankovics, Zsivkovics és mások is unionista beszédeket tarthattak. Lehetnek ők tagjai a nemzeti pártnak, a név nem határoz: a »nem­zeti« szó a horvát nemzetiséget jelenti, melyet nem bánt senki, az »unió« szó politikát jelent. Nincs ellentét a kettő között, ha nem szítják. A bán beszéde különben polemikus volt s ilyennek tartalmát kiolvasni nehéz. Egy dolog feltűnt benne, az, mit a regnikoláris küldöttségekről mondott, ismételve a királyi leirat szavait, hogy »a félreértéseket szeren­csésen be kell fejezni.« Micsoda félreértése­ket? — kérdé Mazura. S valóban kiváncsiak vagyunk mi is, hogy mi felett fognak a regnikoláris küldött­ségek tárgyalni ? A horvát kvóta iránt nem, az tisztában van. A kiegyezési törvényt revi­deálják ? De hiszen Tisza is, a horvátok is ál­lítják, hogy ahhoz ragaszkodnak. Vagy újra Fiume felett? Befejezni a félreértéseket, ez annyit tesz, mint végleg eldönteni a horvát kérdést, vagyis oly paktumot hozni létre, mely az uniót min­den részében és vonatkozásaiban megmásít­hatatlan ténynek tüntesse fel minden magyar és minden horvát s az egész világ előtt. Hogy senki ne merjen kétkedni benne, senki a jog látszatával meg ne támadhassa, senki ne re­mélje, hogy felbontható lesz. Ilyennek kell lenni minden valóságos uniónak, s a szerző­dés világossága a barátság záloga, de a szen­tesítésnek sem szabad hiányozni, hogy az uniót bolygatni az országgyűlésnek se legyen szabad, az uniót a király védi s az ellenük vétőket a törvény és a kormány büntetik. Ok nélkül regnikoláris deputácziókat összehívni és Horvátországban a magyar ko­rona, állam és nemzet elleni izgatást tovább tűrni, ennek értelme nem volna, s így várnunk kell, hogy a kormány nem csak azért egye­zett bele a regnikoláris küldöttségek válasz­tásába, hogy a horvátoknak újabb engedmé­­­nyeket tegyen, hanem azért is, mivel a horvát kérdést az élő kérdések sorából küldöttségileg el akarja temetni örökre. Ez kellene, ilyen politika, mely szembe­száll a nehézségekkel és megoldja azokat, nem pedig kitér előlük és elhalasztja. Ez fekszik mindkét ország érdekében, de kivált a horvá­­tokéban, mert mi csak megélünk valahogy egyetértés nélkül is, de a horvátok sehogy. Azt hiszszük, az idő elérkezett, midőn a horvát kérdéssel legkomolyabban végezni kell: a végvidék bekebeleztetett, Horvátország és Magyarország határaikat elérték, a kapocs tizenhét esztendő óta helyre van állítva, az unió-ellenes izgatás elérte tetőpontját s kimu­tatta, hogy forradalomra vezet ; most már az uniót meg kell szilárdítani, úgy hogy minden veszélylyel daczoljon. A PESTI NAPLÓ TARCSÁJA.­­ — Január 14. — S­EERPIS. 12 Irta: Ebers György. Fordította: Szentgyörgyi Vörös Dezső. HATODIK FEJEZET. — Visszavonod azt, a­mit mondtál! kiáltá Mar­­kusz magán kivül, kezeit ökölbe szorítva. — De úgy legyen! Tisztátalan szemeitekkel és sziveitekkel be­mocskoljátok a legtisztábbat is s foltokat kerestek még a napon is. Az »énekesnőről«, tudom, szabad mindent elhinni. Hiszen ez az, itt a bökkenő! Ez átoktól akarom megmenteni! Beszélj, ha bűnöskép vádolhatod, ha pedig nem tudsz róla vétkes dolgot s nem akarsz előttem rágalmazóként állani, akkor rög­tön visszavonod azt, a­mit mondottál! — Mindent visszavonok, mondá szelíden De­­metriusz, — mert semmit sem tudok mást szépedről, mint azt, a­mit neked, nekem, Czinegiusznak s író­deákjainak csinos, hamiskás szemeivel elmondott. De mondják, hogy a szemek beszéde néha csal. Hát ne legyünk oly haragosak ! Ha jól értettelek, nem tu­dod, hova rejté el az énekes. Holnap segítek keresni. Nincs ellenedre ? — Ahogy akarod, válaszolá Markusz ingerül­ten, — de gúnyolódásod ellenére is meg fogom tenni kötelességemet!­­—Jó,jó, felesé Demetriusz. — Talán ez a leányka más, mint azok az énekesnők, akikkel hajdan akárhány vidám estét dőzsöltem át. Egyszer Barká­ban saját szemeimmel láttam fehér hollót, de megle­het, hogy mégis csak galamb volt. A te ítéleted ez esetben többet nyom a latban az enyémnél, mert te törődöl a leánynyal, én pedig nem. .. De már későre jár az idő. A viszontlátásra holnapig, Marce! A testvérek elváltak. Demetriusz egyedül ma­radva, fejét rázogatva lépdelt fel és alá. Kedvencz rabszolgája bejött, hogy holmiját összecsomagolja. — Ne bántsad, mordulj reá boszosan, — még néhány napig Alexandriában maradunk! Markusz szemeit kerülte a nyugalom. Testvéré­nek gúnyolódása alapjában megrázkódtatá lelkét. Valami benső hang azt súgta neki, hogy a világlá­tott, tapasztalt férfiúnak igaza lehet, de a következő pillanatban már semmirekellőnek s gyűlöletesnek tűnt fel önmaga előtt, hogy ily hangokat még meg is hallgat. Állásának ősi átka nehezült Dadára, noha ő maga tiszta volt, tiszta mint a mezők lilioma, tiszta mint a gyermekszív, tiszta mint szemének kékje s hangjának ezüstcsöngése. Végre akarta hajtani azt, amit az angyal parancsolt. Meg kell, meg lehet men­tenie őt! Mélyen megindulva lépett ki a nagy kapun át a kanapiai­ utczára, jó ideig haladva utczahosszat. A­mint egy keresztutczába akart kanyarulni, hogy a tenger­hez érjen, katonák tartóztatták föl, elzárva előtte az utat, mely a prefektúrához vitt, ahol Czine­­giusz, a császár küldöttje lakott. A küldött eljövete­lének okáról az hirlett, hogy a pogány templomokat akarja egyszers mindenkorra bezáratni. A felzúdult nép még délután összecsődült a ház előtt, hogy kife­jezze ellenszenvét a küldetés iránt. Napszálltakor fegyvere­s erő nyomult elé s a csőcseléket szétug­­rasztotta. Az ifjú keresztény egy másik utczán végre mégis a tengerparthoz jutott. HETEDIK FEJEZET. Mig Markusz nyugtalanul járdáit fel s alá a tengerparton s szemei előtt Dada arczulatával meg­ható szónoklatot eszelt ki, melylyel szivét megindítani s lelkét az üdvösség számára megnyitni akarta, az énekes-család úszó szállásán csönd állt be. A mareoti tengeren könnyű fátyolképen finom fehér köd lebegett, melyet az éj a hold fényéből s gőzös fellegből alkotott össze. A hajóműhelyben rég szünetelt a munka. A fé­lig kész hajótestek hatalmas vázai csodás, kísérteties árnyékot vetettek, melyek fekete, testetlen rákgerin­­czekhez,százlábúakhoz vagy óriás pókokhoz hasonlóan terültek el a holdfény által megezüstözött homokos talajon. A városból egy hang sem hallszott többé, mint­ha nehéz mámor vett volna erőt rajta. A római har­­czosok megtisztították az utczákat, kialudtak a lám­pák a házakban, utczákon és tereken. Alexandria pa­lotáinak födelein a holdfény csillámlott s mint valami éjszakai nap tündökölteté mértföldekre sugárzó fé­nyét Bárusz sziget északkeleti csúcsára a világító­torony. A hajó hátsó részének nagy hálótermében nyu­godott puha, gyolcscsal befödött gyapjún a két haja­don. Agne ébren volt s nyitott szemekkel bámult a sötétbe. Dada már rég aludt, de szakadozva s rendet­lenül lélekzett, s piros ajkai néha szorongva húzódtak össze. Almában az a felizgult népsokaság jelent meg előtte, mely ma leszakitá hajáról a virágokat, s látta Markuszt, ahogy közbelépett érette, megszabadítva a dühöngök kezéből. Majd meg úgy tűnt fel előtte, mintha Markusz a vízbe esett volna arról a hülüről, mely a hajót a szárazfölddel köté össze: az agg Da­­mia a parton állt, gúnyolva őt, a­helyett, hogy segítsé­get nyújtott volna. Dada máskor mélyen szokott aludni vagy leg­alább is kedves álmai voltak, ma azonban egyik ag­gódó kifejezés után a másik torzította el arczát,noha még csak az este is nagy öröm érte. Alig érkeztek vissza a városból, a házgondozó jött a hajóra s ősz úrnőjének üdvözlése mellett gyönyörű öltözetet nyújtott át neki s azonkívül egy egyiptomi rabszolganőt is küldött, aki a női szteroma minden titkába be volt avatva. Damia az ő kiszolgá­lására rendelte mindaddig, mig Alexandriából el nem távozik. Dadának még soha sem volt ilyen ruhája! Az alsó ruha lágy, tengerzöld kombixból állt s széles pa­­szománttal volt ellátva, melyen finom hímzésű, kinyílt rózsákból és rózsabimbókból álló guirland vonult vé­gig. A peplosz hasonló színből hasonló paszománt­­tal volt körülszegélyezve. A vállon arany keretű gyönyörű csattok tartották össze a pepioszt s kinyílt rózsa alakját tüntették fel. Egy másik dobozba tet­tek aranyövet, kigyóalaku, nemes érczből való karpe­­reczet, arany félholdat, melynek közepén a válásai­tokhoz hasonlóan rózsa volt látható, továbbá hibátlan, ragyogó éreztükröt. A rabszolganő, középkorú asszony, barna, ra­vasz arczczal, segített felötteni az uj rózsaruhát. Újra rendbe szedte, feltűzte haját, szünetlenül dicsérve ifjú úrnőjén mindazt, amivel a természet felékesítő, mint valami szerelmes. Agne nevetve nézegette s szívesen nyújtotta át a rabszolganőnek a szükséges tűket és szalagokat, gyönyörködve társnőjének örömében s szépségében. Végre egészen felezsezomázva, Dada a hajó nagy termébe lépett. Ott voltak a férfiak, akikhez Mediusz énekes is csatlakozott. Karnisz vele az ut­czán jött össze. Az egybegyűltek ajkait Dada meg­jelentére nem egy ah! és oh! hagyta el. Még persze sem tagadhatott meg egy barátságos mosolyt, aki pe­dig ugyan mérgesen fogadta őket, mikor a város­ból visszaérkeztek. Ujjaival megfenyegetve a bájos jelenséget, mondá: — Az az öreg azon van, hogy egészen elvegye az eszedet! Mindez nagyon, de nagyon csinos, de csak a rossz nyelveket ingerli. Mindig arra gondolj, hogy édes nőtestvéremnek gyermeke vagy. És ezt semmikor sem feledem el s vigyázok reád. Orfeusznak legsietősebb dolga az volt, hogy fel­gyújtotta az összes mécseket és lámpákat, melyekben a dúsan berendezett terem nem szűkölködött. Midőn pedig Dada a lámpák teljes fény­ében jelent meg, Kar­nisz így kiálta fel: — Mint egy szenátor leánya! Éljen a szépség! Dada hozzá repült s csókot nyomott az öreg ar­czára. Mikor azonban Orfeusz közeledett hozzá, di­csérve a finom szövést s a csajtok művészi voltát s megforditá a kígyót gömbölyű karján, a hajadon bo­szosan utasitá vissza. Mediusz, Karnisz korabeli férfiú, aki hajdan közel állt az öreg énekeshez, nem tudta a szemét le­venni a leányzóról s súgva mondá Karnisznak, hogy Dada Alexandriának bármelyik szépségével is verse­nyezhet s ezzel a kincsesei a legbecsületesebb módon ismét tehetős ember válhatik belőle. Javaslatára mindenféle szép állásba kellett a leánynak helyezkednie: mint Hébe, aki nektárt tölt az isteneknek, mint Nausikaa, aki Odisszeusz elbeszé­lésére figyel és mint éneklő Sappho. A hajadonnak nagy örömet okozott a játék. Mediusz, aki folyton közelében állt, reá akarta be­szélni, hogy Pozidoniusz bűvös előadásainál hasonló állásokat mutasson be válogatott előkelő nézőközön­ség előtt. Mikor azután előadta, hogy ily módon né­hány hónap alatt gazdag emberekké teheti övéit, Dada élénken tapsolva kiáltá: — Atyám, keresztül-kasul hurczoltál engem a városon s kalauzdijadul szeretném csinos szőlődet visszaszerezni. Mutogassam tehát magamat emberek előtt, igy — igy és igy és bámultassam magamat ? Ha ugyan nem ötlik hirtelen eszembe az, hogy a nézők orrain csavarjak egyet! Ne is jöjjenek közel hozzám, mert megtehetném... — Nem tehetsz jobbat, vágott közbe Mediusz, — mint eljátszod azt a szerepet, melyet neked Pozi­doniusz kiszab. Nézői csak jóságos démonokat,barátsá­gos védőszellemeket s ilyeneket szeretnek látni. Át­látszó szövet mögül, felhőkből lépsz elő, a nézők lel­kesülten üdvözölnek, sőt könyörögve nyújtják feléd karjaikat. Mindez igen szépnek, gyönyörűnek tűnt föl Dada előtt. Már a kezét is nyújtani akarta Mediusz­­nak beleegyezése jeléül, midőn pillantása a keresz­tény hajadonnak aggódva reá szögzett tekintetével találkozott. Agne mélyen elpirulva állott vele szem­ben. Dada úgy érezte, mintha Agne ő érte szégyen­keznék. A vér szintén arczába szökött s röviden mondá: — Nem, mégsem teszem! Azután hátat fordított az öregnek s a pohár­szék mellé egy kerevetre leült. Mediusz most Karniszhoz és Herszéhez for­dult, kiszínezve előttük a jövőt, de mind a ketten visszautasították ajánlatát. Ők, mondának, egy-két nap múlva eltávoznak Alexandriából, igy hát Dada nem tehet mást, mint hogy hozzájuk csatlakozik. A vén varázsló azonban nem hagyta egészen abba a dolgot, hanem hogy Dada kedvében járjon, bohó fur­csaságokkal ingerelte kaczagásra s meglepő szem­fényvesztésekkel mulatta rá. Az úszó szállás nem­sokára kaczagás, pohárcsöngés és vidám dal tanyája volt. Az énekben Agnének is részt kellett vennie. Csak éjfél tájban távozott el Mediusz s ekkor kergette ágyba Hersze is övéit. A rabszolganő levetkőzteté ifjú úrnőjét és eltá­vozott. Agne éppen ágyába akart térni, midőn Dada hevesen karjai közé zárta s össze-vissza csókolva ar­­czát, szemeit, kiáltá: — Mégis sokkal, sokkal jobb vagy, mint én! Honnét tudod mindig, mi a helyes ? Aztán lefeküdt, de elszunnyadása előtt még egy­szer átölelve Agnét, mondá: — Markusz bizonyosan reánk fog találni s sze­retném tudni, mi szándéka van velem. Néhány pillanat múlva az álom szempilláira nehezült, a keresztény leányzó azonban nem hunyta be szemeit. Gondolatai foglalkoztatták agyát. Az álom, mely a múlt éjszakán oly jótékony erővel fogta le szempilláit, most elkerülte. Nem csoda, hisz ma oly sok minden fordult elő, mely lelkét nyugtalansággal töltötte el. Az énekescsalád kicsapongó jókedvének már sokszor volt tanúja, s ezek az ujjongó emberek mindig pazarlókul tűntek föl előtte, akik pénzüket s vagyo­nukat néhány nap alatt eltékozolják, hogy azután sok évig szomorúan és bánatosan szűkölködjenek. Fáj­lalta, hogy a szegény tévelygők nem juthatnak az örök üdvösséghez, de örvendett a maga­­hitének, nyu­galomért könyörögve Megváltójához és Üdvözítőjéhez. És ezt a nyugalmat meg is találta. De ma egészen máskép alakultak a viszonyok, mert Porfiriusz házá­ban új, váratlan kísértésnek volt kitéve. Ismét hallotta Gorgót énekelni, saját hangját az övével elegyítve. Ismét hallotta a panaszos hango­kat, az epedő szózatokat, a szív forró emlegéseit, di­cséretéül a jól és hatalmas erővel uralkodó istenség­nek. Lelkét e hangok gyönyörűséggel teljes borza­lommal töltötték el, noha tudta, hogy a dalokat po­gány költő szerzette s dallama bálványimádó énekes lantjának húrjain zöngött először. És szivét mégis, mégis megindította, lelkét gyö­nyörrel, szemeit pedig könyekkel töltve meg. (Folyt, következik.) Budapest, január 13. A trónörökös-pár április hó első hetében a bel­ga királynak 50-ik születésnapja alkalmából ápril 9-én tartandó ünnepélyességekre Brüsszelbe utazik, egy pár napi időzésre. (Rudolf trónörökös legközelebb vadászatra Kapuvárra utazik.) Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekez­lete megható ünnepélyességgel vette kezdetét. Vizsolyi Gusztáv elnök, helyét elfoglalván: Első összejövetelünk alkalmával — úgymond — ez évben legbensőbb örömmel van szerencsém üdvö­zölni a t. párttagokat, kik a szünidők elteltével jó egészségben ily szép számmal tértek vissza körünkbe. Mielőtt törvényhozási működésünk előkészíté­sét pártértekezletünk tárgyalás alá venné, azon őszinte tisztelet s változhatlan bizalom, melyek évek hosszú során át e pártot s annak min­den tagját, mélyen tisztelt vezéréhez kapcsol­ták, (Éljenzés) és a politikai viszony rideg határait át­törve, az együttműködés folytán az összetartozás me­leg érzetét már rég kifejlesztették, feljogosítnak, sőt kedves kötelességünkké teszik, hogy a családi kör szentélyébe hatolva, szerencsekivánatunkat és öröm­üdvözletünket fejezzük ki ama boldogító esemény fe­lett, mely miniszterelnök úr házát élve, tudomásunkra jutott. A politikai, mint a hivatalos élet fáradalmai után üdítő nyugalmat családi életének derültsége nyújtott eddig: buzgó óhajtásunk, hogy családja gyön­gyének megkötendő frigye boldogsággal áldást hozólag hasson mindenkor ezután is közügyeknek szentelt éle­tére, melyet az ég sokáig tartson meg! (Élénk lelke­sült éljenzés.) Tudom, hogy méltán vádolnának mulasztással, ha hódoló tiszteletünk érzelmeit miniszterelnök úr neje­s nagyméltósága, mint örömének s boldogságá­nak főosztályosa irányában is nyilvánítani nem óhaj­tanak. Engedjék meg tehát, t. barátim, hogy a szív hangulatának ecsetelésében mesterünket, tagtársun­kat, Jókait hívjam fel önök megbízásából, hogy írás­ban tegyen eleget önök jogosult kívánalmának, mi­niszterelnök urat pedig felkértem, hogy névaláírásuk­kal jegyzett üdvözletünket ő exczellencziájának kéz­besíteni szíveskedjék. (Élénk hosszas, lelkesült él­jenzés.) Tisza miniszterelnök a meghatottság kényei­­vel szemeiben tette szívére kezét és remegő hangon szólott. Csak annyit mondok, hogy köszönöm, mert többet nem mondhatok... és a mély megindulás el­fojtotta szavait. Az értekezlet erre megkezdte a napirend tár­gyalását. A közoktatásügyi miniszteren kívül a miniszté­riumból Berzeviczy Albert miniszteri tanácsos is jelen volt. Első­sorban a vízjogi törvényjavaslat tárgyalására választandó szakbizottság tagjaira a ki­jelölő bizottság előterjesztése olvastatott fel és ha­gyatott helyben. A bizottságba a párt 17 tagot vá­laszt, a többit az ellenzék jelöli ki. A szabadelvű­ párt a következőket jelölte ki: Abonyi Emil, Biasini Domokos, Csáky László gr., Chorin Perencz, Dániel Ernő, Darányi Ignácz, Dárday Sándor, Perenczy Miklós, György Endre, Harkányi Károly, Horváth Gyula, Károlyi Sándor gr., Lázár Ernő, Mártonffy Károly, Perényi Péter b., Sebő Imre, Szögyény Emil, Teleszky István, Török József gr., Unger Alajos, Vukotinovics Lajos. Ezután megkezdetett a vallás- és közok­tatásügyi minisztérium költségvetésé­nek tárgyalása. Országi Sándor előadó terjedelmes beszéd­ben tüzetesen ismertetvén a költségvetést, szót emel­tek Szathmáry György, Bende Imre, Kő­­r­ö­s­y Sándor, Zichy Antal és felvilágosításokat adva T­r­e­f­o­r­m miniszter, mire a költségvetés álta­lánosságban és részleteiben elfogadtatván, az értekez­let véget ért. A mérsékelt ellenzék ma esti ülésében a vízi­­jogról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottságba Károlyi Sándor grófot és Már­tonffy Károly tagokat választotta be. Ezután a Dunaszabályozásról szóló törvényjavaslat letárgyaltatván, az értekezlet vé­get ért. A függetlenségi és 48-as párt mai értekezletén a vízj­ogi törvényjavaslat tárgyalására vá­lasztandó bizottságba kijelöltettek Unger Alajos és Perenczy Miklós. Azután tárgyaltatott a közok­tatási költségvetés, melynél a házban való felszólalásra Irányi Dániel, Ugron Gábor, K­i­s­s A. és Her­man Ottó jelentkeztek. Konstantinápolyból írják az Orsz. Ért-nek. Mint utólag hírlik, C a 1 i c e b. osztrák-magyar nagykövet az újévi fogadtatás alkalmával azon biztos reményé­nek adott kifejezést, hogy a béke továbbra is fenn fog tartani és még megjegyzi, hogy ez lehetségessé teendi azt, hogy az Ausztria-Magyarország és Törökország közt fennálló barátságos kötelékek még szorosab­­bakká fűződjenek. Figyelemre méltó módon szólott Dalice­r. a horvát telep jelen volt képviselőihez és megelégedését fejezte ki a horvátok itteni honfitársai­nak lejális és békés magatartása fölött. Az osztrák­magyar Lloyd képviselője előtt megjegyzi a nagy­követ, hogy azon tisztelet, melyben az osztrák-magyar lobogó mindinkább nagyobb mértékben részesül, nagy részben a Lloyd-társulat elismerésre méltó mű­ködésének köszönhető. A török vasúti csatlakozások ügyében jelentik Vranjából, hogy a szerb-török bizottság tagjai a török vasutak csatlakozási pontját Üszkübnél állapították meg és hogy az erről szóló jegyzőkönyvet több napi ta­nácskozás után aláírták. A török vasút minden eddigi várakozás ellenére sztratégiai okokból a Morava jobb partján fog építtetni. A török közmunka-miniszter Vitálissal azon kérdések fölött tárgyal, a­melyek a munkálatok kivitelével függnek össze, míg a pénzügy­­miniszter tárgyalást folytat az Ottoman-bankkal a munkálatokhoz szükségelt 30 milliós kölcsön iránt. Hir szerint az osztrák-magyar külügyi kormány újabb és erélyes hangú jegyzéket intézett a portához, mely­ Szerbia, Belg­r­á­d, jan. 9. A szerb skupstinát királyi rendelet május hó végére Nisbe hivta össze. Kist választották, mert az ország szivében fekszik s mert tavaszszal a királyi udvar is néhány hétig ott fog székelni. A skupstina számára készülőben levő javaslatok ezúttal is job­bára közgazdasági jellegűek lesznek s különösen a bank- és jelzálogügyet, az útépítést s néhány közigaz­­tási reformot fognak felölelni, az utóbbiakat azon­ban csak korlátoltan, mert időt akarnak engedni arra, hogy az eddigi reformtörvények átmenjenek az életbe s megszilárduljanak, mielőtt tovább menné­nek a reform terén. A tanügyre is ki fogja terjeszteni figyelmét a skupstina, nevezetesen a középiskolák reformjára. Hogy a jövő évi költségvetés is már májusban elő fog-e terjesztetni, még nincs elhatározva, mert az új adók hatása lényeges befolyással lesz a budget összeál­lítására, miért is alkalmasint csak őszszel fogják elő­terjeszteni a budgetet. A be- és kiviteli határzár megszüntetése Ma­gyarország részéről nem keltett itt teljes megelége­dést, mert különböző feltételekhez van kötve, nevezete­sen ahhoz, hogy minden szállítmánynak a határon való átvitele előtt kikérendő a magyar kereskedelmi minisztérium helybenhagyása. A belgrádi sertés­üzlet nem is vette hát még nagyon igénybe az ideig­lenes zármegnyitást, s még mindig sok sertést ölnek itt le s a zsiradékot hordókban szállítják el Auszt­riába és Németországba, a bust pedig megfüstölve adják át a forgalomnak. Örvendetes jelenség, hogy a karácsonyi időszak alatt az ilyenkor kelendő czikkekben sokkal jobb volt az üzlet, mint eddig, a­mi javulására mutat a közgaz­dasági viszonyoknak. A múlt évben a radikálisok felkelése igen nyomottá tette volt a hangulatot, ez­úttal élénkebb volt az üzleti kedv, jele a békés poli­tikai viszonyok állandóságában való hitnek. Figye­lemre méltó az is, hogy sok karácsonyi czikket, melye­ket eddig a bécsi piac­ról szereztek be, most köz­vetlenül Németországból importáltak. A szerb nemzeti bank legközelebb megkezdi az ötven frankos bankjegyek kiadását. Remélik, hogy az ily kisebb összegű jegyek kibocsátása élénkíteni fog­ja a pénzforgalmat. A bankjegyeket nem a külföld igénybe vevésével, hanem a szerb államnyomdában állították ki. Beható reformokon ment át a második nemzeti pénzintézet, az Uprava is. Egy neme az állami taka­rékpénztárnak ; mintegy 46 millió franknyi betétet kezel, melyekért az állam kezeskedik. A betétek leg­nagyobb részét jelzálogi kölcsönökre fordították. Zá­logleveleket is adtak ki mintegy 12 millió frank erejéig, de határozott visszafizetési idő kikötése­s számsorozat nélkül, úgy hogy ezekre a záloglevelekre egyetlen más pénzintézetnél nem lehetett kölcsönt venni. Minthogy a kikölcsönzött tőkék összegeinek s kamatainak bevonása az eddigi kezelés mellett nem történt szigorúan s szabályosan, több ízben pénz­hiányban szenvedett az intézet s nem volt képes a felmondott betéteket s zálogleveleket rögtön kifizetni. A nemzeti bank örömest adott volna kölcsönöket e záloglevelekre, ha úgy lettek volna kiállítva, a­mint az más jelzálogintézeteknél szokásos. Hogy ezen a bajon segítsenek, a mostani közgazdasági miniszter mindjárt hivatalba léptekor elrendelte az összes kinn levő záloglevelek bevonását s az újak kibocsátását felfüggesztő. Az intézet reorganizálása s a beváltás­ban emlékezteti, hogy a legrövidebb idő alatt nyilat­kozni tartozik az iránt, mily módon gondoskodott a csatlakozási vonalak kiépítéséről.

Next