Pesti Napló, 1885. február (36. évfolyam, 32-58. szám)
1885-02-21 / 51. szám
51. szám. Szerkesztégi Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét ületi minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak .. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Szombat, február 21. 36. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Napló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Budapest, február 20. Deák Ferencznek egyik kedvencz adomája jut eszünkbe. Abraham a Santa daráról szól, a híres prédikátorról. Felmenvén a templomi szószékre, az ő mennydörgésszerű hangján kiáltá : Wer da? Általános megdöbbenés. »Látjátok híveim, mondá a prédikátor, ez egyszerű emberi hangra is hogy megdöbbentetek! Gondoljatok reá, hogy mint fogtok összerezzenni, ha az Ítélet napján az Úr harsonája megszólal« ... Ez a jelenet szörnyen megtetszett egy jólelkű kis káplánnak. Amint saját templomának szószékére lép, hátraveti fejét, összekulcsolja mellén karjait és fülsértő, éles hangján elsipítja : Wer da? Az emberek összenéznek és mosolyognak. Ugye, hogy megdöbbentetek? sipítja tovább a kis káplán, szörnyű pillantásokat vetve, de hallgatói nevetésétől nem bírta folytatni a prédikácziót. Bocsássa meg nekünk Szontágh Pál, de az ő szellemességétől nem vártuk volna, hogy ő Kossuthot idézze a főrendek ellen. Más idők voltak azok és más emberek. Különben Szontágh Pál, mint a ház »exczellencziás« tagja, meg is magyarázta ma a ház »méltóságos« tagja, gr. Andrássy Manónak, a tegnap mondottakat, s visszafordítván a szekere rudját, kijelenté, hogy nem is a mai főrendeknek szólt a dörgedelmes kiáltás, hanem a 40-eseknek, a kiknek semmi közük se volt a felsőház reformjához, s igy a beszéd csakis negyvenöt esztendővel késett el. Ma különben a kormánypárt általában hátrafelé konczentrálódott. Újabb gyújtóanyagot a vitába nem vegyített, sőt a miniszterelnök beszéde általában kitűnt a szigorú tárgyilagosság által. A körülmény, hogy Tisza csak ma beszélt s beszédének modora egyaránt a miniszterelnök kitűnő taktikája mellett bizonyított. Tisza Kálmán ügyetlen barátai rögtön gróf Apponyi beszéde után ellentüntetést terveztek a miniszterelnök javára. Ebből nagy botrány keletkezhetett volna. A miniszterelnök ezt nem is engedte meg, hanem mást gondolt, az ő szempontjából sokkal kevesebbet. Elhagyta múlni gr. Apponyi felvillanyozó beszédének közvetlen hatását, s csak azután szólt. S érezvén, hogy e beszéd szónoki tüzével, ékesszólási erejével nem rendelkezik, más térre, a tárgyilagos érvek terére vitte át a diskussziót s a fenforgó kérdésről oly nyugalommal szólt, mely nem téveszthette el hatását. A miniszterelnök e magatartására saját pártja is befolyással lehetett. Mindinkább szaporodik t. i. a kormánypártban is azok száma, kik a felsőház reformja ügyében a kompromisszumot elkerülhetlennek tartják. Nemcsak hogy a javaslat sorsa a felsőházban nincs biztosítva, hanem a kormánypárti értekezleteken is a javaslat részleteinek módosítására igen illetékes felszólalások történtek, s ha a kormány némely fontos módosításokhoz nem járul hozzá, igen valószínű, hogy a javaslat egyáltalában nem válik törvénynyé. Ellenzéki taktikai szempontból e felett nem kell keseregni. A Tisza-kormány ismét blamirozza magát, ismét bebizonyítja, hogy nagyobb reform keresztülvitelére képtelen, s emiatt nem a mi fejünknek kell megfájdulnia. Nem is e miatt fáj, nem is e szempontból ajánljuk ismét és ismét a kompromisszumot, hanem egészen más okokból. Először is oly győzelemnek, mely nem magyar állampolgárok segélyével vitatnék ki a kormány ellenében, nem tudnánk örvendeni. Másodszor, a kormány, csakhogy javaslatát keresztülerőszakolja, engedményekre szoríttatik bizonyos ó-konzervatív elemek részére, s az ország előhaladása szempontjából ez sem örvendetes. S mindenekfelett az ellenzékre nézve sokkal szebb győzelemnek tartjuk, ha a saját eszméit a törvényben érvényre juttatja, ami csak kompromisszum által lehetséges, mintha azon negatív eredményt éri el, hogy megakadályozta a főrendiház reformját, melyet maga is szükségesnek tart. Ezen szempontok vezérelnek minket a kompromisszum pártolására, természetesen elfogadható feltételek mellett. S Tisza mint elnök mai beszéde azt a benyomást tette reánk, hogy a dolog nem lehetetlen. A miniszterelnök beszédében természetesen védte javaslatát, de két részletet nem védett, s mi e két részletben látjuk a kérdés súlypontját. A miniszterelnök nem védte a kinevezendők számát s nem védte a kinevezést oly kizárólagosan, hogy e mellett a felsőházi reformban a választásra nem volna semmi hely. A miniszterelnök csak a megyék általi választást jelenté ki elfogadhatlannak. Az ellenzék pedig ostromolja a kinevezendők számát s ostromolja azt, hogy a kinevezés mintegy főalapul tekintessék az uj felsőház reformjában. Azt véljük, hogy az ellentétek mellett van elég érintkezési pont is s a diskusszió ezeket tovább fejlesztheti. Az oly nagy mű, a minő a törvényhozás egyik házának reformja, kölcsönös engedmények nélkül nem sikerülhet, egyességkötésre a véghatározás jogerőre emelkedéséig kiterjesztetik a határidő, s hogy a becsárra nézve mindenekelőtt a felek között létesített megállapodás veendő alapul. Ezzel az ülés véget ért. A képviselőház zárszámadási bizottsága ma este öt órakor Prileszky Tádé elnöklete alatt ülést tartott. A kormány képviseletében jelen voltak Hosszú József államszéki alelnök, Hilberth és Vavra osztálytanácsosok és Hanzély kir. tanácsos, közoktatásügyi miniszteri számvevőségi igazgató. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetvén, tárgyalás alá vétetett a fiumei kormányzó lakosztályának megfelelő átalakításából és bebútorozásából előállott és a múlt ülésben függőben maradt 5213 frtnyi túlkiadásra vonatkozó tétel, melyre nézve a bizottság az előadó által előterjesztett indokoláshoz csatlakozván, a felmentvényt megadandónak találta. Ezután Molnár Viktor előadó a vallás- és közoktatásügyi tárca zárszámadását felölelő jelentését terjesztette elő. A minden részletekre kiterjedő előadói jelentést a bizottság a népnevelési tanfelügyelőségek czíménél, valamint a mindinkább szaporodó túlkiadások elkerülése szempontjából teendő intézkedések körül kifejtett élénk vita után — változatlanul elfogadta. Tekintettel a képviselőházban folyamatban lévő fontos vitára, a bizottság elhatározta, hogy márczius 2-ig ülést nem tart. A márczius 2-án tartandó ülés napirendjére kitüzettek; a mai ülésről elmaradt nyugdijak és az igazságügyi tárcza 1883. évi zárszámadásai. Ezzel az ülés véget ért. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁ 1A. — Február 21. — SEERPIS. 35 Irta:Ebers György. 41., Fordította: Szentgyörgyi Vörös Dezső. Ismeritek Plato nevét. Pogány volt s sokat sejtett, amit mi, megváltottak, tisztán látunk. Megmondta, hogy a földi szépség rokon az égi igazsággal s a szeretet köt össze mindnyájunkat. Eszméinek élén állt a jó. Ez a legmagasb eszméje. Hallottátok e mondást is: nem azért élünk, hogy gyűlöljünk, hanem azért, hogy szeressünk. Ezt sem keresztény mondta, hanem egy hírneves pogány, Szofoklesz. Az ősz pap mélyen föllélegzett. Dada figyelemmel kísérte a beszédet. Örvendett, hogy dicsérni hallotta azokat, akiket tisztelni szokott. Mikor Euzebiusz Platóról beszélt, zavarni kezdték. Egy sovány, hosszú, hegyes fejű s egy másik kicsiny, jóarczu ember ült előtte. Az első folyton ideoda mozgott, rángatta ruhájánál fogva a másikat s többször vágott oly arczot, mintha fel akarna ugrani,hogy az ősz pap beszédét félbeszakítsa. A körülötte álló keresztények integetéssel s csöndes pisszegéssel intették csöndre, de ez nem ügyelt reájuk s tovább is feltűnően s hangosan károgott, sőt még lábaival dobolt is, midőn az ősz diákon folytatá: — És most, szeretteim, mit tegyünk a zendülések e napjaiban, hogyan viselkedjünk ? Mint keresztények Isten segítségével, mint keresztények mesterünk szellemében, amaz eszmék szerint, melyeket az Úr tizenkét apostola által hirdetett. Beszéljen ő helyettem. Azt mondá a Megváltó: Két út van, az élet és a halál útja. A két út között azonban nagy különbség van. Az élet útja ez : szeresd Istent, aki teremtett, s szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.Amit nem akarsz, hogy tegyenek veled, te se tedd azt másokkal. Az e szavakban rejlő tanulság ez : Áldjátok meg azokat, akik titeket átkoznak, imádkozzatok ellenségeitekért, akik titeket üldöznek, mert micsoda kegyes dolog van abban, ha szeretitek azokat, akik titeket szeretnek ? Vájjon nem ugyanazt teszik-e a pogányok is ? Ti pedig szeressétek azokat, akik gyürnek titeket s akkor nem lesz ellenségetek. Ma is e szavakat kötöm lelkeitekre. Ne gúnyoljátok s üldözzétek azokat, akik ellenségeitek voltak. Becsülni a legyőzött ellenséget: a pogányoknak is szép erényük volt, reátok, keresztényekre nézve pedig törvény legyen. Szeretni a pogányokat is kell a keresztényeknek, mert minden ember testvér és felebarát. A pogányok, a bálványimádók örökös ellenségei voltak a keresztényeknek, de most már bilincsekbe verve feküsznek lábaink előtt. Tehát imádkozzatok érettük, szeretteim! Mivel pedig a Legnagyobb is, aki szeplőtelen és határtalan nagy, megbocsát a vétkeseknek, ti is bizonyosan meg fogtok bocsátani, akik kicsinyek és szintén bűnösök vagytok. Mentsétek meg a pogányok lelkeit! Barátsággal s szeretettel nyerjétek meg ellenségeiteket s példátokkal mutassátok meg nekik, mily szép a keresztény élet; ismertessétek meg velük az üdv jótéteményeit, vezessétek azokat, akiktől elvettük bálványaikat s templomaikat, a mi templomainkba és ha az elvakultakat, akik fölött győzedelmeskedett a fegyver, szeretettel, a hit szavaival, megnyerjük, s ha ők velünk együtt örvendeznek a Jézus Krisztus által való megváltásnak, akkor lesz egy nyáj és egy pásztor s öröm és béke vonulnak be e harczoktól és egyenetlenségtől súlyosan meglátogatott városba! E szavaknál félbeszakították az ősz diakont. A narthexben * * S) vad zaj keletkezett s birkózó férfiak hangos kiáltásaiba egy bikának tompa ordítása vegyült. A gyülekezet megrémülve ugrált fel üléseiről. Most az ajtót zúzták be s egy csapat pogány ifjú rohant a templomba. Az ifjakat túlerő üldözte s szorította az Isten házába. Ismét kétségbeesett küzdelem fejlődött ki. Megtépett koszorúk csüngtek alá az ifjak homlokáról. A pogányokat a Markusz-templom közelében szerzetesek támadták meg, amint az új rendelet gúnyára és ellenére, tarkán felcziczomázott bikát hajtottak Apollon templomába. Az áldozati barom a zűrzavarban szintén a narthexbe került. A harcz a templomban nem tartott sokáig. A bálvány-imádókat csakhamar legyőzték, Euzebiusz azonban a pogányok és a szerzetesek közé sietett s megkisérte megmenteni a földre sújtottakat a dühöngő győztesek boszujától. Az asszonyok sikoltozva futottak az ajtóhoz, de nem merészeltek a narthexbe menni, mert ott dühöngve kapálózott az áldozati barom, mindent letiporva, ami útjába került. Végre egy katona nehéz *) Előtér a vezeklők számára a régi keresztény székesegyházakban, fegyverével nyakára csapott, mire az állat vértől pirosan rogyott össze. A barom elhullását látva, mindenki arra tódult s üvöltözve igyekezett kifelé. Dada a menekülök kellő közepébe került. A gyermeket vonta magával, az azonban minden erejével vissza akarta tartani, magánkívül kiáltva, hogy Agne a templomban van, s vissza akar hozzá menni. A hajadon nem hallgatott reá s halálos félelemtől eltelve, magával vonszolta. Csak Médiusz háza előtt állt meg. A gyermek ismét és ismét állttá, hogy nőtestvérét látta a templomban. Dada reá állott, hogy visszatérjen oda, mikor már körülötte többé minden elcsöndesült. A templomban senki sem állotta többé útjukat, de a falnál, mely a kereszteltek padjait a meg nem kereszteltekétől választotta el, nem juthattak tovább, mert ott feküdtek az agyonütött ifjak iszonyúan eltorzított tetemei. (Folytatása következik.) Három egyszerre. (A harmadik: Dramolet egy felvonásban, irta Hetényi Béla és Hevesi József. — Aranyiak oda- o m. Dramolet egy felvonásban, irta Almási Tihamér. A bál királynő. Vígjáték egy felvonásban, irta Berczik Árpád. — Mindhárom egyszerre adatott a nemzeti színházban 1885. febr. 20-án. Varietas delectat! — Ennek a rég ismert mondásnak igazságát érezte ma a közönség, mely a nemzeti színházban a fentirt három egyfelvonásos színművet végig nézte. Nemcsak három színmű állt előtte, hanem egyszersmind négy szerző (mert az elsőt, vagyis »A harmadikat« ketten írták.) S ebben a szituáczióban, ha a darabok belbecse nem is volna kiválón érdekes és kielégítő, van valami, ami esetleg még a darabok hiányaiért is kárpótolni tud. Ez a verseny, mely a szerzők közt szándék nélkül lefoly, és a különböztetés, mely a nézőre nézve akkor is ingerrel bír, ha gyönge darabokról van szó. A közönség tehát eléggé el volt foglalva a versenybírósági szerep által, ámde, hogy a három versenyző közül kinek ítélte a győzelmet , nem tudnék eldönteni. Az első darabnak alapeszméje egy anekdota, melyet a franczia és angol írók különböző alakban elcsépeltek. Az anekdota hőse Nelson angol admirális, aki inkognito vacsorál egy vendéglőben s ott egy pajkos ifjonc, aki cseresnyemaggal kitűnően tud lövöldözni, a mellékasztalról, fogadásból három cseresnyemagot lő az idegenre. Egyiket a jobb fülére, másikat a bal fülére, harmadikat a homloka közepére. Az idegen csöndesen tűri. De mielőtt eltávoznék, odalép a pajkos ifjúhoz, s így szól hozzá: »Ön nekem három golyóval adós, — legyen szives megfizetni.« — Ez kihívást jelent, és pedig pisztolyra. Minden párbajnak egy-egy havi időközben kell lefolynia. (S a pajkos ifjú éppen vőlegény, s a következő héten kell esküdnie.) Nelson az első párbajnál meglövi ellenfelének jobb fülét, a másiknál bal fülét. S most a halál a harmadik párbajnál bizonyos. De Nelson eközben olajban lefesteti a halálra készülő ifjút, s a harmadik párbajnál a falon függő festett képnek homlokát lövi keresztül. Ebből az anekdotából van csinálva A harmadik czímű dramolet, és pedig elég ügyesen és színszerűleg. A módosítás benne az, hogy a harmadik párbaj elmarad, mert belejátszik a nő, Angela, aki éppen a harmadik párbaj előtt találkozik Blackhorsttal, a félelmes angollal, és kedvessége által annyira meghódítja, hogy lemond jogáról. A férj eleinte e kegyelmet nem akarja elfogadni, s ebből fejlődik a csomó, mely végre is kedvező megoldást nyer. A szereplők: P. Márkus Emilia (Angela) Nagy Imre (gróf Rétháti), Ujházy (Blackhorst), a szerzők háláját kiérdemelték. A második dramolet, az Aranylakodalom, egy költői gondolaton alapul, mely Tennyson Arden Enochját juttatja eszünkbe. Arden Enoch tengerre száll, s hajótörést szenvedve egy magányos szigetre vetődik. Itt mint Robinzon tíz évnél tovább él egyedül, míg egy hajó odavetődik és hazaviszi. Otthon már rég halottnak hiszik, s neje másodszor is férjhez megy Arden Enochnak egy jó barátjához, és nagyon boldog. Arden Enochot, mikor haza ér, nem ismeri meg senki. Ő kérdezősködik neje felől, s megtudva, hogy férjhez ment, boszúra gondol. De elmenvén a házhoz, melyben neje új férjével lakik, mielőtt bemenne, az ablakon benéz, és látja a családi boldogságot, melyet az ő megjelenése feldúlhatna. Tehát nem megy be. Sír és eltávozik és elbujdosik, hogy soha többé vissza ne térjen. E költői gondolat van feldolgozva, de át is alakítva az Aranylakodalomban. Eredeti gondolat benne az, hogy egy aranylakodalmas házaspár körül fordul meg a point. A gróf 80 éves, neje néhány évvel fiatalabb. Az aranylakodalom napján visszaemlékeznek a múltra, s eközben a grófné sírva gondol első szerelmére, egy huszárkapitányra, aki (mint a grófné hiszi) csatában esett el. Ennek köszönheti a gróf azt a boldogságot, hogy a grófnét nőül vehette. A grófban még 50 év után is friss a szerelem, s neje azt gyöngéd enyelgéssel viszonozza. A két aggastyánnak ez ifjú kedélye szépen van rajzolva a dramoletben. Mialatt a grófné átöltözni megy, vendég érkezik; a grófnak egy ifjúkori barátja, egy nyugalmazott táborszernagy. Több mint 50 éve, hogy nem látták egymást. Vígan beszélgetnek az ifjúság kalandjairól, s még mindketten fiataloknak érzik magukat. A báró vicczeli a grófot, akit a házasélet elpuhított (egy jól feldolgozott »orvosi párbeszéd« folyik le köztük;) s a gróf megtudja a bárótól, hogy azért maradt nőtlen, mert egy nő, akit forrón szeretett, hűtlenül megcsalta. S a báró erre az emlékre oly dühre forr, hogy most is halállal fenyegeti azt, aki hölgyét elrabolta tőle. A gróf megijed ettől, mert a beszélgetés alatt megsejti, hogy a nő, a ki a bárót megcsalta, nem más, mint az ő neje. Most a grófné a másik szobában egy nápolyi dalt énekel, s erről a báró is felismerte őt. — A grófban rég gyűlölt vágytársa áll előtte. Neki rohan, hogy megfojtsa, de itt erőt vesz rajta az öregség, és az indulatrohamtól aléltan roskad a földre. A gróf fölsegíti, s a báró magához térve belátja, hogy a boszúnak nincs többé helye. Érzi, hogy nem szabad kilétét a grófné előtt fölfedeznie. A grófné bejő, s a báró idegen név alatt mutattatik be neki, s nemsokára eltávozik. S a grófné nem tudja meg, hogy akit ő oly forrón szeretett s akitől (halottnak híven) elpártolt, még mindig él, így végződik a darab. Sokan a közönségből más megoldást vártak. Azt várták, hogy a báró meglátván 50 év múlva egykori ideálját, nemcsak boszúját felejti, de meg is köszöni a grófnak, hogy elcsábította tőle. Ez azonban, ha csattanósabb lenne, nem volna oly gyöngéd, mint ahogy Almási kidolgozta. S ezért a gyöngédségért megbocsátjuk neki, hogy a darab befejezése elhalványul. Tennysonnal éppen ez a befejezés kelti a legnagyobb hatást. De az elbeszélő műveknek hatásai egészen más feltételekhez vannak kötve, mint a drámai hatások. Az elbeszélő műveket lehet úgy bevégezni, hogy ami ott nincs megmondva, azt az olvasó képzelete kiegészíti; a drámánál pedig, melyben mindennek, ami történik, erősen indokolva és egészen befejezve kell mutatkoznia, az ily befejezések mindig csak a hatás rovására üthetnek ki. A szereplők: Pretre Kornélia, Szigeti József és Ujházy, nagyon szeretetreméltón személyesítették kedélyes és elmés vonásokkal jellemzett szerepeiket. A dramoletnek franczia technikája is elismerésre méltó. A harmadik darab Berczik Árpád Bálkirálynője volt. Ez egy korszerű szatíra apparthie Budapest, február 20. Minisztertanács tartatott ma este a kereskedelmi minisztériumban. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében folytatta a polgárosított magyar határőrvidéken fennálló házközösségi intézmény megszüntetéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. A kormány részéről Berczelly miniszteri tanácsos volt jelen. Az ülés folyamán folytatólag tárgyaltattak és elfogadtattak a miniszteri törvényjavaslat 27—34 §-ai. E szakaszokon egyedül azon jelentékeny módosítás létetett, hogy hivatalos eljárásnál is az ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése febr. 20-án. (Folytatás esti lapunkhoz.) Esti lapunkban Tisza Kálmán miniszterelnök beszédének csak egy részét közölhettük. A beszéd további részeit a következőkben adjuk: Kijelentvén, hogy az egyházat az államtól elválasztani akarni , szerinte sehol sem helyes, Magyarország viszonyai közt pedig indokolatlan valami volna, így folytatja beszédét. Sok igaz van abban, bár nem teljesen igaz az, mit azon képviselő úr mondott, hogy ezt egy nagy államférfi a politikai szükségnél fogva mint eszközt vette egy időben kezébe; mondom, ez igaz, csak annyiban nem felelt meg nyilatkozata szerintem az igazságnak, hogy más államokban is látjuk régi idő óta az egyház és az állam ezen elkülönítését és elszigetelt állását keresztülvive, de mit látunk azon államokban ? Látjuk azt, hogy állam és egyház melyeknek a szent, a közczél, a nép boldogsága érdekében támogatniuk kellene egymást, állam és egyház, nemcsak hidegen, de mint ellenségek állanak egymással szemben és igen sokszor a nemzet fiait azon helyzetbe hozzák, hogy vagy hazafias kötelességeik miatt vétsenek az egyház ellen, vagy lelkiismereti kötelességük miatt az állam ellen. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ily helyzetbe hozni a magyar nemzetet, Magyarországot, semmiféle theória végett kedvem nem volna. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezért tartom helyesnek és szükségesnek, hogy igenis az érintkezési pont a kettő közt megmaradjon. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Megmarad ezért mindeniknek a maga külön szférája, de az összműködtetést meg kell adni bizonyos pontokon, hogy mint közreműködni tudó, a közczélra dolgozó erők közremunkálhassanak, ne pedig egymás ellen, mint látjuk mindenütt, hol ez az elválasztás keresztülvitetett. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás a bal- és szélsőbaloldalon.) Ugron Gábor: Ez a liberális párt! (Mozgás jobbfelől.) A hitet bilincsbe verik ! (Mozgás.) Tisza Kálmán miniszterelnök : Jó, hogy belehozta, t. képviselő úr, ismét e szót: liberális párt. (Halljuk! Halljuk!) A képviselő úr azt mondja: ez a liberális párt és azt teszi hozzá: bilincset tenni a hitre ! Hát ki beszél erről ? Hivatkozom mindenkire, aki hallani és érteni tud, hogy a hitre bilincset akarunk-e tenni ? Hát mint jó barátokat összműködésben együttélni hagyni a kettőt annyi, mint bilincsre verni a hitet ? Méltóztassanak megengedni, ahol az állam szrnte el van választva az egyháztól, igenis látjuk az állam által üldöztetni az egyházat (Úgy van a jobboldalon.) és látjuk, hogy az üldözött egyház a maga védelmére a vallás fegyverei helyett az állam ellenében más fegyverekkel is küzd. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha a képviselő úrnak ez jobban tetszik, legyen meg gusztusa az elméletben, a gyakorlatban azonban, bízom a magyarok istenében, soha sem fog ez bekövetkezni. (Zajos helyeslés a jobboldalon.) De nagy szó az most: a liberálisok. T. hát! Pár nap előtt egy igen t. képviselő úr ugyancsak azon oldalról aposztrofálta ezen oldalt, hogy mily liberális, és azt mondta, ha liberálisok az urak, miért nem proponálják a papi javak elvételét; én ugyan nem szavaznám meg. (Derültség jobbfelől.) Tehát, tehát, a liberálisoknak kötelessége proponálni olyan valamit, amit a radikálisok azonban nem szavaznak meg. (Élénk derültség és tetszés a jobboldalon.) Hát önök radikálisok? Én azt hiszem, hogy csakugyan van sok olyan megfordított demokrata, (Derültség a jobboldalon) aki radikálisnak hirdeti magát, megtámadva mást, hogy nem elég liberális, azonban mégis megijed, hogy midőn ezt megtámadja, azért, hogy miért nem tesz valamit, mondom, megijed, hogy majd elhinnék, hogy ő tenne valamit, tehát hirtelen utána teszi, én ezt azonban nem szavaznám meg. (Derültség a jobboldalon.) Ez, t. ház, új theoria, mert minden állam történetéből hallottam és tudtam, hogy a liberalizmusnak — és ezt tekintem egyik fő előnyének — lehet megalkudni úgy a történelmi múlttal, mint az adott helyzettel, a radikalizmusnak pedig, ha csakugyan az akar maradni, kötelessége, anélkül, hogy nézne a történelemre és a jelen helyzetre, az elvek magaslatára emelkedve, hirdetni azok dicsőségét. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De hogy a liberálisnak legyen kötelessége nem tekinteni semmire és a radikálisnak szabad legyen a liberálist leszavazni azért, mert akart valamit tenni, ezt még soha az életben nem hallottam. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Sokat hallottam, t. hát, a függetlenség szempontjáról szólni. (Halljuk!) Ezen szempontból ajánltatott nekünk a törvényhatósági választás is. Megmondatott, hogy az élethossziglan kinevezettek függetlenek nem lesznek; felhozatott, hogy a megyei választás alapján nevetséges partikularizmusról beszélni, mert ■ hiszen az 1848 előtti időkben a partikularizmusnak oka nem a megyei választás, de az utasítás volt, amiről ma nem beszél senki. Ami először is a függetlenségi kérdést illeti, megjegyzem, hogy az élethossziglan kinevezett tagban a függetlenségnek annyi garancziája legalább is megvan, mint minden más tagban, de sokkal több, mint a 8 vagy 10 esztendőre választott tagban. A függetlenség utoljára is kétségtelen, a jellemtől függ elsősorban. De ettől absztrahálva kérdem, ha a kormánytól való függéstől, vagy a kormány általi lekenyereztetéstől fél valaki, vájjon kevésbbé van-e annak kitéve még csak egy örökös jogon ott ülő ambicziózus fiatal ember, szemben egy erősen álló kormánynyal, mint az életfogytiglan kinevezett, ki már egy megszerzett múlt után azon kormánytól részint nem sokat várhat, részint ambicziójának kielégítését találja ? (Élénk tetszés jobbfelől.) De hát a megyei választottak 8 évre, mert ez Szilágyi minimuma, a maximum 12 év.. . Szilágyi Dezső: 10 év! Tisza Kálmán miniszterelnök: 8 vagy 10 év, az itt mindegy. (Halljuk!) Ezen választás minden esetre belevonja a megyét az ő igaz feladata: a közigazgatás vezetése helyett, ismét a politikai küzdelmekbe. Mert, ha egy helyütt csak ketten vannak, kik e helyet ambicionálják, nem fognak-e ezek évekkel előre megragadni minden alkalmat, hogy nagy, hangzatos eszmék hirdetése és politikai viták útján maguknak pártot gyűjtsenek? (Helyeslés jobbfelől.) Aki ezt tagadja, az nem ismeri az életet. (Helyeslés jobbfelől.) Aki meg akar választatni, az megválasztatását megszerzi a partikuláris érdekeknek előtérbe tolásával ; akinek pedig végéhez közeledik mandátuma, bizonyosan igen nagy figyelembe fogja venni azon megye vagy törvényhatóság bizottságának kívánságát, — ha nem utasítás is, — amelynek tetszésétől várja mandátumát, (ügy van jobbfelől.) Leszámítva a talán egyes, természetüknél fogva minden viszonyok között független jellemeket — mondom, hogyan nem lesz kénytelen az illető magát a partikularizmus előtt megadni, ezt felfogni nem tudom. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Én igenis óhajtom, kívánom — így folytatja — úgy, mint bárki más, hogy a felsőház független elemekből alakuljon, de független elem alatt ott helyesen és czélszerűen működhetőkül csak olyanokat képzelek, kik minden egyes javaslatot saját belbecse szerint ítélnek meg, nem pedig előre a törvényhozás másik házából vett jelszavak nyomása alatt. (Úgy van a jobboldalon.) Ez a függetlenség is vissza fog vetni egyes kormányi törvényjavaslatokat, de soha sem fogja azon éles konfliktust előidézni, melynek előidézésétől, azt hiszem, mindenkinek, aki a parlamentáris alkotmányos fejlődés barátja, tartózkodni szükséges. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Azt mondja dr. Apponyi Albert képviselő úr, hogy a főrendiház csak akkor képez akadályt, ha a nemzet többsége háta mögött áll. Apponyi Albert gr.: Állandó akadályt! Tisza Kálmán miniszterelnök: Igenis állandót, az természetes. Mert, hogy ideiglenes akadályt képezzen, az nemcsak nem hiba, sőt azt mindenkinek óhajtania kell, aki annak feladatát ismeri és érti. De hát ki fogja azt megítélni, tehát, hogy mikor van háta mögött a nemzet többsége, mikor nincs ? Az a képviselőházi kisebbség-e, melylyel véletlenül a felsőházi többség egy véleményen van ? Vagy pedig, hogy ezt megtudhassuk, minden egyes kérdést oda kell-e vinni, hogy izgalmak, mint Angliában, hotok keletkezének. Sem az egyiket, sem a másikat nem helyeselhetem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ismétlem, óhajtom, hogy igenis azon szempontból, melyet jeleztem, független elemekből alkottassák a felsőház, legyen ellenállási képessége, de önálló és nem párttekintetek által vezettetve, ne máshonnan vett jelszókból, hanem minden egyes kérdésben annak belső érdeme szerint ítéljen. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) És ekkor, t. hát, nem azok az események fognak előállani, melyekre Mocsáry Lajos képviselő úr hivatkozott, midőn a mostani főrendiházat védelme alá vette, mondván, hogy igenis ellenállásával sokat megakadályozott, de az 1848-ikiak nem gátoltak meg semmit. Én nem így fogom fel, t. ház, a helyzetet, és én most az 1848-ikinak egyes-egyedül társadalmi és államgazdászati reformjáról beszélek, nem a politikairól. Ismétlem, nem így fogom fel a helyzetet; méltóztassék elhinni, hogy régebben reform útján lehetett volna fokozatosan létrehozni, államgazdászati és társadalmi szempontból tekintve, aminek 48 óra alatt kellett 1848-ban megtörténnie bizonyára Magyarország sok anyagi kártól s az akkori magyar középbirtokos — sőt maga a főúri osztály is —, igen sok oly bajtól szabadult volna meg, tisztán az anyagiakról szólván, melyekkel némely része még most is annyira küzd. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Ellenállást a rohamok ellen, ez az, mit kívánok, de nem ellenállási tehetséget a reform ellen, és összeesést a roham alatt. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Sokat hallottam a függetlenség szempontjából vádképen is felhozatni. Egy képviselő úr azt mondta, hogy a főrendiház szervilis volt hajdan felfelé, szer