Pesti Napló, 1885. február (36. évfolyam, 32-58. szám)

1885-02-23 / 53. szám

53. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenaeu m-é p ü 1« t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak és Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető k k­özlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Hétfő, február 23. 36. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülűzetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési felh­ívás PESTI NAPLÓ - JPNT" Márcz. 1-jével új előfizetést nyitunk lapunkra. A Pesti Napló előfizetői azon rendkívüli ked­vezményt élvezik, hogy féláron rendelhetik meg a „Ma­gyar Bazár“ illusztrált nagy divat- és szépirodalmi lapot, munka- és szabásrajzokkal, színes párisi divat­képekkel, regény- és más mellékletekkel. Előfizetési ár a Pesti Naplóra (reggeli és esti kiadás s hétfő reggeli rendkívüli szám) évnegyedre 6 frt, egy hónapra 2 frt. Előfizetési ár a Pesti Naplóra és Magyar Ba­zárra , Évnegyedre 7 frt 25 kr. Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek­ tere, Athenaeum) minél­­előbb beküldendők, hogy a lap kézbesítésében fennaka­dás ne történjék. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, február 22. A felsőházi vitában a képviselőház hol­nap tartja meg a szavazást, mire a részletek megvitatása következik. Előre látható, hogy ez is hosszabb időt fog igénybe venni. Azt meg egyáltalában nem lehet meghatározni, hogy mikor kerül a javaslat a főrendek elé, mert meglehet az is, hogy a főrendiházi tár­gyalás előtt a kormány által újabban össze­hívandó főrendi értekezlet fogja a javaslatot megvitatni. Gr. Széchenyi kereskedelmi miniszter Bécsben ő Felsége által fogadtatván, elő­terjesztő a kiál­tás megnyitására vonat­kozó kérelmet. Ő Felsége kilátásba he­lyezte, hogy személyesen fogja megnyitni a kiállítást. Gr. Széchenyi az osztrák és a közös kormánynyal most állapítja meg a vámeme­lés tárgyában teendő intézkedéseket. A holnapi nap elé a legfeszültebb figye­lemmel tekint az egész angol közvélemény. Az ellenzék s a kormány közti nagy mérkő­zés napja lesz az. Nem a küzdelem eredmé­nyét, a szavazást vagy a szavazatok arányát illeti a kíváncsiság. Mindez háttérbe szorul most, a kormány visszalépését egyelőre senki sem várja, maga az ellenzék legkevésbbé, mely éppen jelenleg aligha érezhet kedvet Gladstone helyét elfoglalni. Maguk a konzervatívok is azt óhajtják, hogy a jelen kabinet maga bir­kózzék meg a veszélyes helyzettel, melyet az ő hibái hoztak létre. Talán sohasem voltak oly kevéssé csábítók az ellenzékre a minisz­teri székek, mint ma, midőn a szudáni harc­­­térről egymást érik a rémhírek, sőt komoly katasztrófák beállta sincs kizárva. Ezt a hely­zetet a Gladstone-kabinet teremtette , a vele járó felelősség súlyát is neki kell tehát visel­nie. Egyébiránt az ellenzék ma nem is képes a kabinetet megbuktatni. Kisebbségben van, s minthogy a kor­mánypárt elégedetlen elemei a konzervatívok szudáni politikájával sem értenek egyet, Gladstone-ellenes akc­iójukat sem hajlandók olyan mértékben támogatni, hogy a kormányt visszalépésre kényszerítsék. Nem is ezt várja a közvélemény a holnapi vitától, hanem a helyzet tisztázását, a kormány felvilágosítá­­sait azon utakra és módokra nézve, melyekkel egyrészt a Nílus mentén álló apró angol csa­patokat megmenteni, másrészt pedig Anglia érdekeit és tekintélyét Szudánban biztosítani kívánja. A legutóbbi események egész idegessé tették a közvéleményt; aggasztó, valóságos rémhírek keringenek és hitelre is találnak. Az angol csapatok helyzetét mindenütt igen ve­szélyesnek tartják. Nem csupán a mahdi fe­nyegeti őket roppant, tülszámú hadaival. Az időjárás szintén mindinkább ellenük fordul. A fokozódó hőség kiszárítja a sivatagban levő forrásokat s már ez a körülmény is végzetessé válhatik az angolokra, ha a lehető legna­gyobb gyorsasággal nem képesek keresztül­vinni a visszavonulást. A szudáni dolgokkal egyidőben a közép­ázsiai események is roppant mozgalmat kel­tettek Londonban. A hírlapok napról-napra újabb részleteket közölnek az orosz csapatok előnyomulásáról. Az oroszok állítólag már közvetlenül Afghanisztán határain állanak. Orosz forrásból jövő hírek sem tagadják többé, hogy Afghanisztán határán orosz részről tör­ténik valami. De azt állítják, hogy az oroszok az afghán terület egy részét sem fogják állan­dóan megszállani. Ha sztratégiai okokból kény­telenek is átmenni a határon, egy pillanattal sem fognak tovább ott maradni, mint a­med­dig múlhatatlanul szükségesnek mutatkozik. De Londonban kevés megnyugvást keltenek az efféle biztosítások, melyek értékéről a leg­utóbbi évek tapasztalásai csakugyan nagyon jogosulttá tették a pesszimista felfogást. A görög miniszterválság sajátszerű vé­get ért. Trikupisz a napokban kapott erős bizalmatlansági szavazat daczára hivatalban marad, mert Delyanisz nem volt képes kabi­netet alakítani. A német szoczialisták újabb merény­lettel fenyegetőznek. Legközelebb a kölni postaigazgatóság levelet kapott, melyben köz­ült vele, hogy a postapalotát dinamittal leve­gőbe akarják röpíteni. A rendőrség ennek folytán lázas tevékenységet fejt ki s egyre­­másra fogdossa össze a gyanús embereket. Több külföldi anarchista is elfogatott; egyet a budapesti és bécsi rendőrség köröztetett, s ezt már átszolgáltatták az osztrák hatósá­goknak. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Február 23. — L­E­IER­­A. PIS. 36 Irta:Ebers György. Fordította: Szentgyörgyi Vörös Dezső. Hogy mikép érkezett vissza Médiuszhoz, azt maga sem tudta. Az élet borzasztó komoly volta első ízben tűnt szemébe. Midőn az énekes estefelé szobájában fölke­reste, csodálkozva tekintett reá, mert arczának vidám­sága eltűnt s szemei könyöktől áztak. Arról termé­szetesen Médiusz nem tudott, mily keserűen sirt. Azt hitte, hogy a közel vész, a világ vége változtatá meg, s örült, hogy közölheti vele azt, amit megtudott s ami meggyőzte arról, hogy a világ mégsem enyészik el. Pozidóniusz varázsló látogatta meg s teljesen meg­nyugtatta. Ez embernek, akinek százszor segített csa­lárd szellemidézéseinél, nagy hatalma volt fölötte. Elmondá neki baját, a varázsló azután biztositá, hogy Serapis templomának leomlása nem von maga után más következést, mint ha bármely más megreve­­sedett, elkorhadt oszlop dől össze. Ezóta Médiusz kinevette saját félelmét is. Is­mét erősnek érezte magát s két kézzel kapott a három hippodromi belépő-táblácskán, melylyel a varázsló megajándékozta. A versenyt a polgárok lelkeit fogva tartó páni félelem daczára sem halasztották el. Médiusz Dadát meghívta, hogy vegyen részt e különös élvezetben, vele és leányával. A hajadon felszántva kényeit, szí­vélyesen megköszöné a meghívást. TIZENNYOLCZADIK FEJEZET. Komor felhők gyülekeztek Alexandria fölé, ve­rsenyt másnap mégis meg akarták tartani, így határozták ezt néhány órával előbb s hirnökök járták be az utczákat s tereket, hogy meghívják a polgársá­got az óhajtott nézőjátékhoz. Efemerisz J­­irószobájában, melyet másnap ko­rán akartak közrebocsátani, félezer író rabszolgának mondották tollba: kik futtatják lovaikat, kik fognak a lovak hátán ülni, mily díjakat adnak a győzőnek, kereszténynek vagy pogánynak egyaránt. A püspöki palota nagy gyűléstermében tik­kasztó volt a levegő. A megjelent presbiterek erős dologra készülődtek, mert elhatározták, hogy ezúttal egyházfőjük kívánságának nem fognak vakon eleget tenni, pedig tudták, hogy Teofilusz tud mennydörögni s villámokat szórni, ha ellenállásra talál. A lelkészeken kívül megjelent Czinegiusz csá­szári követ, Evagriusz, a város főnöke, s Romanusz, Egyiptom hadseregeinek vezére s komesze is. A császári tisztviselők, római államférfiak, akik Ale­­xandriát s polgárságát ismerték s az egyházfejedelem szellemi fensőségét gyakran érezték, ennek az utóbbi­nak pártján voltak. Czinegiusz követ ingadozott, a presbiterek azonban, akiket szintén elfogott az a rettegés, mely megszállta az egész várost, ki merték mondani azt, hogy a dolog nagyon is korai s a m­éző­­játék megtartása a komoly veszedelem e napjaiban vakmerő, sőt kihivó vállalkozás, melylyel kísértik az Istent. Teofilusz gúnyos kérdésére, várjon miben lát­nak veszedelmet, ha — a komesz kezeskedett ezért — Serapis másnap megdől, a presbiterek egyike adta meg a választ a többiek nevében is. A felszólaló korábban mint exorczista bámula­tos dolgokat művelt s noha igazhivő volt, egy gnosz­­tikus felekezet élén állt s szorgosan búvárkodott a szellemidézés és varázslás tudományában. Ez a rég megőszült férfiú komoly hangon, a meggyőződés ere­jével adta elő, hogy Serapis a legiszonyúbb az összes .­ A régiek hírlapja, mely Rómában és a világbiro­dalom más nagyobb városaiban is megjelent s a polgáro­kat a nevezetest) újdonságokról értesitő, pogány démonok közt s a korábbi idők minden jós­lata, a próféták kijelentései, a varázslók és csillag­­vizsgálók minden mondása hazudik, ha megdőlése, melyet ő és társai a Mindenható különös kegyéül fo­gadnának, végzetes természeti tüneményeket nem vonna maga után. Teofilusz e szavakra féktelen haragra gerjedt. Leszakította a falról a kis keresztet, mely püspöki széke fölött függött s azt darabokra törte. Azután mély, indulatosságtól remegő hangon kiáltá: — hát tartotok nagyobbnak: Isten született fiát, vagy azt az esztelen bálványt ? A püspök a széttört szentséget a peshiterek elé szórta az asztalra, mely körül ültek. Aután letér­delt, mintha vakmerő tettétől megrémült volna, ke­zeit s szemeit esdőleg emelve ég felé, azután pedig megragadva a kereszt szilánkjait, csókjaival illeté azokat. Gyors tettének hatása rendkívüli volt. A jelenlevők vonásain rémület és szörnyű meg­döbbenés tükröződött le s nem mozdult meg kéz, nem nyilt meg ajak, mikőn Teofilusz ismét felállt, büsz­kén s kihivóan méregetve végig szigorú tekintetével egyenként a körülállókat. Egy pillanatig hallgatott, mintha ellenkezésre várna; méltóságos alakjának elutasító tartása azon­ban világosan jelezte, hogy készen találják s össze fogja zúzni ellenfelét. De egyik presbiter sem mondott ellent. Evagriusz, a császári tisztviselő, kételkedve rázta okos fejét, a császár követte azonban elégült mosolylyal tekintett körül. Az egyházfejedelem most már sem a tetszés, sem pedig a rosszulás nyilvánulásaival nem törődött többé, hanem, mint aki teljesen bizonyos ügye felől, rövid mondatokban, rideg hangon, minden szónoki csin nélkül adta elő, hogy kőnek vagy fának mi köze sincs az istenséghez, még ha a legszentebbnek, tiszte­letreméltóbbnak alakját öltik is fel, vagy emberi kéz múlandó, ördögi szépséggel ékesítette is. Minél na­gyobb démoni erőt tulajdonít­­a babona a durva anyagnak, ha bármilyen alakot öltött is, annál gyű­löletesebb a keresztényekre nézve. Aki valamely démon akaratának erőt tulajdonít vagy csak a legcsekélyebb oly tehetséggel ruházza fel, mely csak Isten sajátja, akkor az imádkozzék, nehogy a bálványimádás bűne vegyen erőt rajta, mert azután már öltözetét ragadta meg karmaival. A püspök e szavainál több presbiter arczából eltűnt a vér s az ellentmondásnak egy szava sem emelkedett, midőn Teofilusz azt a kívánságát fejezte ki, hogy Serapis erős templomát másnap a császári csapatok hatalmukba kerítsék. Ha pedig az megtör­ténik, tartózkodás s minden további eszmélkedés nélkül szét kell rombolni, nem hagyva abba a meg­semmisítés munkáját addig, mig a város e szégyen­kövét el nem törlik a föld színéről. — Ha a világ darabokra zúzódik — kiáltá a püspök, — jó, akkor a pogányoknak van igazuk, nekünk pedig nincs, s ez esetben a megsemmisülés gyönyörűség lesz. De amily igaz az, hogy ezen a tró­non ülök Isten kegyelméből, oly igaz, hogy Serapis csak elvakult derék ostoba agyréme s nincsen Isten amaz Istenen kivül, akit én szolgálok! — Az övé az ország mindörökké amen! mondá a legidősb presbiter. Czinegiusz, a császár követte, hozzátette még a püspök szavaihoz, hogy nem tűrheti, ha akadályokat gördítenek a bálvány megsemmisítése elé. Megszólalt a komesz is s védelmezte a püspök­től kiindult tervet, hogy a lóversenyt már másnap megtartsák. Találóan jellemezte az alexandriaiak könnyelmű, ingadozó, gyönyörködésre hajlandó ér­zelmeit. A rendelkezésére álló haderő kicsiny a po­­gányok számához képest, s igen sok függ attól, hogy Serapis imádóinak nagy részét távol tartsák a fe­nyegetett szent helytől az elhatározó pillanatban. A gladiátorharczok tilosak, az állatviadalok már meg­szokottak, de a lóverseny, melyben pogányok és ke­resztények lépnek lovaikkal egymás ellen sorompóba, éppen a két vallás éles összeütközésének e napjaiban hatalmasan fog vonzani. Éppen a legveszedelmesebb bálványimádók közül ezren és ezren lesznek jelen a hippodromban. Mindezt megfontolta már a püspök­kel és Czinegiuszszal. Ez utóbbi, a pogány templomok szenvedélyes megsemmisítője, a császár által helyeselt ama szándékkal jött Alexandriába, hogy Serapis templomát lerombolja, de mint óvatos államférfin el­sőbben biztosított akart lenni a felől, váljon alkalma­sak-e az idő és a viszonyok a megsemmisítés munká­jának megkezdésére. Amit itt látott és tapasztalt, szándékában csak megerősíté. Urának nevében szelíd­ségre intett ugyan, de kiadta a császár nevében a pa­rancsot is, hogy Serapis templomát fegyveres erővel foglalják el s rombolják szét s a következő napra hirdessék a lóversenyt. A gyülekezet mélyen meghajolt s Teofilusz be­zárta imával az ülést. A jelenlevők azután lehajtott fejjel, megalázva, mintha nem győzelmet arattak volna, hanem vereséget szenvednének, tértek vissza egyszerű dolgozószobáikba. A pogányok nagy bálványa fölött ki volt mondva az ítélet, de a Serapeum széles csarnokaiban senki sem gondolt arra, hogy átengedjék s hamarosan megadják magukat. A hatalmas talapzat, melyen a hellén világ legnagyobb temploma nyugodott, sima, könnyedén lejtős voltával szétrombolhatatlan szilárdságot egye­sített. Gondoskodtak arról a pogányok, hogy a temp­lomhoz vivő utat ideje korán elzárják. Gyönyörű mivű istenszobrokat, királyok és hősök mellszobrait, hermákat, oszlopokat, emlékszobrokat, áldozóoltáro­kat, művészi módon faragott székeket és padokat kí­méletlenül dobtak ki az útra s ezer kéz hordta az utcza és lépcsők köveit a torlaszra. A kövezet négyszögü koczkáit s a lépcsők grá­nitköveit védő torlaszszá halmozták össze. A császári légiók vezérei nem jól számítottak. Azt hitték, hogy a pogány templomot csak néhány százan fogják védelmezni, de csak a templom fedél­­zetén ezernél több ember nyüzsgött s pogány férfiak és asszonyok özönlöttek meg folytonosan a Se­­rapeumba. (Folyt. köv.) Budapest, február 22. Az országgyűlési szabadelvű párt ma délután 6 órakor V­i­z­s­o­n­y­i Gusztáv elnöklete alatt tartott értekezletén folytatta és befejezte a főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslat részletes tár­gyalását. A törvényjavaslathoz hozzászólottak: L­á­n­g Lajos előadón és Tisza Kálmán miniszterelnökön kívül Ivánka Imre, Teleszky István, Cserná­­tony Lajos, Török Zoltán, Szilágyi Virgil, P­a­u­­­e­r Tivadar igazságügyminiszter, Zichy An­tal, K­ő­r­ö­s­y Sándor, és a horvát képviselők részéről Pejacsevics Tivadar gr., ki a horvát képviselők nevében terjesztette elő a saját értekezletükön kifeje­zett óhajtást s azt módositáskép kérte fölvétetni. E módosítás az értekezlet által formuláztatván, elfogad­tatott. A függetlenségi és 48-as párt ma délelőtt 11 órakor tartott értekezletén megkezdette a főrendiház újjászervezéséről szóló törvényjavaslat részletes tár­gyalását. Mindenekelőtt a törvényjavaslat általános elfogadása feletti szavazás ügyében elhatároztatott, hogy a törvényj­avaslat el- vagy el nem­­ fogadása tűzendő szavazásra, minthogy a beadott határozati javaslatok ellen indítványoknak, s nem halasztási indítványoknak tekintendők. A rész­letek felett hosszas és beható viták folytak, azon elvi kijelentéssel, hogy a­mely pontnál módosítások nem léteznek, a párt ragaszkodik határozati javaslatában úgy is részletezett elveihez. Az értekezlet a 7. pontig haladt. A horvát képviselők Vukotinovich Lajos pártelnök elnöklete alatt ma délelőtt értekezletet tar­tottak, melyben — mint az O. E. írja — elhatároz­nák, hogy a főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részletei­ben elfogadják. A részleteknél a 6. §-ba azon módo­sítás felvételét fogják kérni, hogy abba Horvát-Szla­­vonország is bevezessék. A §. eredeti szövegében ugyanis Horvátország nincs megemlítve, annak felvé­tele által eleget kívánnak tenni Horvátország állásá­nak. Az értekezleten jelen volt Bedekovich Kál­mán horvát miniszter is. Az országházi országos bizottság ma délben Tisza Kálmán miniszterelnök elnöklete alatt tar­tott ülésében tárgyalta és elfogadta a végrehajtó bi­zottságnak az országház építési költségvetésére vonat­kozó jelentését, valamint a Steindl tanárral kö­tendő szerződést és ezt is helybenhagyta. Az oroszok Közép-Ázsiában, Londonból jelentik február 21-ről. A szudáni helyzet által keltett min­den aggodalom daczára még nagyobb izgatottságba hozta a közvéleményt a Times azon mai jelentése, hogy az oroszok a mervi után Herat felé egész Peny­­dehig hatoltak. A Pall-Mall-Gazette szintén illetékes forrásból azon hírt veszi, hogy csakugyan igaz, hogy az oroszok egész Peny­dehig nyomultak előre. Peny­­dehben már afghán előőrsök állanak. Az oroszok és afghánok közti összeütközés veszélye oly fenyegető, hogy Lumsden, az angol határszabályozó bizottság elnöke, ki mérnöki személyzetét bajnak kitenni nem akarta, azt a Herat mögötti fenyegetett kerületből visszahívta. Lessar orosz megbízott, ki Pétervárról alkudozás végett küldetett Londonba, e közlés által nagyon meg volt lepetve s kijelentette, hogy semmit sem tud a dologról. Azon biztosítást is kifej­ezte, hogy az orosz kormány meghagyta Komarov tábornoknak, hogy ne nyomuljon előre, kivéve ha kényszerítő kato­nai okok nem merülnek föl. Gordon tábornok utolsó napjairól a Daily Te­legraph a következőket írja: Gordon tábornok egyik megbízható embere George, egy ismert khartumi görög kereskedő, ki hónapok óta közvetítette a leve­leket Khartumból és Khartumba és ki a gőzösök egyikén élt, azt jelenti, hogy a benszülöttek majdnem mind egybehangzóan azt állítják, hogy Gordon tábor­nok, értesülve az árulásról, a katholikus misszióépület raktárához sietett és midőn látta, hogy Faragh áru­lása következtében az ellenség csakug­yan elfoglalta ezt az épületet, visszatért a kormányzósági épülethez és akkor öletett meg, a­midőn oda be akart lépni. Némelyek azt állítják, hogy agyonlőtték, mások úgy beszélik, hogy leszúrták. A mahdi embereit január 28-án este 10 órakor bocsátották be. George meg­jegyzi, hogy a lázadók a fehéreket mind lemészárol­ták, férfiakat, nőket, gyermekeket egyaránt, és a holt­testeket a Nílusba dobták. Mindazok családjai, a­kik Gordon gőzösein voltak, meggyilkoltattak. Gordon előre látta sorsát, mert január hó­napban több búcsúzó levelet írt, melyek egy posta­csomagban vitettek a gőzösre, hol azokat George át­vette és január 21-én kézbesítette Wilsonnak. E levelek közt volt egy, melyet a tábornok nővéréhez intézett, a többieket fivéréhez, Brocklehurst kapitány­hoz, Wolseley lordhoz és Wilsonhoz intézte. Ebben azt írja, hogy fél az árulástól, de azt meg­akadályozni sem tudja. Úgy hallotta, hogy Khartum január 19-én szolgáltatik ki a mahdinak. Megszökni nem akar, ámbár azt tehetné, és miután azt sem akarja, hogy foglyul ejtsék, kénytelen lesz magát megölni. Kharm El Mous, a gőzösök parancs­noka­ azt jelenti, hogy az angolok még akkor sem menthették volna meg Gordont, ha egy hónappal előbb jönnek, mert az árulók semmi szín alatt sem várták volna be a segély megérkezését. Az angolok Szudánban. A legutóbbi sürgö­nyök azt jelentették, hogy a mahdi 60,000 em­berrel Metammed­ felé nyomul s a brit csapa­tok a Nílus partjáról Abu-Kb­ába és Guhabba vonulnak vissza. Lord Wolseleynek február 17-ről kelt sürgönye csak annyit mondott, hogy 13-án reggel a sebesültek és betegek egy vonata indult el­­ Gubatból Abu-Kb­ába s hogy a kis csapatot Gubat­tól 16 kilométernyi távolságban a mahdi katonái megtámadták, minek következtében harcz fejlődött ki. A helyzet azonban sokkal veszélyesebb volt, mint ahogy azt e sürgöny feltünteti, mert nemcsak lovas futárok küldettek Gubatba segítségért, hanem az angolok szárazon és vizen Metammeh ellen táma­dást intéztek, hogy az ottani helyőrség figyelmét a közelben folyamatban levő harcztól eltérítsék. A betegeket és sebesülteket kisérő csapat e közben igen kényes helyzetbe jutott. Az angolok a velük volt ötven tevét lefektették a földre s a tevéken át lődözött a két ellenfél egymásra. A mahdi emberei közül ötven lovon ült s ezek megkerülték az angolo­kat, kik kétségtelenül mind felkonczoltattak volna, ha a szerencsés véletlen Abu-Kb­ából nem vezet arra egy angol lovascsapatot. A segélyül jött angol csapa­tok megjelenése az angolokra nézve oly váratlan volt, hogy kezdetben lövéssel fogadták őket. Midőn észrevették tévedésüket ujjongásba törtek ki s közös erővel visszaszorították az ellenséget, mely Metam­med felé tűnt el. Gubatból már nem volt szükség segítségre, de a Gubatban levő angol csapat parancsnoka, Buller tábornok, a vett hírek által figyelmessé lett a veszély­re, mely fenyegeti és még az este elhagyta az annyi bajjal megerősített gubati tábort, a­honnan Metam­­neb ellen e hó 15-ikén kellett volna a rohamot intézni. Az angolok ezúttal ismét kémjeikben bíztak, kik azt hozták hírül, hogy a mahdi nyugodtan pihen Khartumban. Pedig ekkor már Ah­med Mohamed és emirjeinek egyike Khartumot elhagyta és Metammed felé nyomult előre. Ha nem küldi előre egyes ki­sebb csapatait, Buller tábornok serege menthetlenül odavész. Az angolok visszavonulása 15-én reggel kezdő­dött meg. Azon két hajót, melyek segélyével az an­golok az ellenség hadállását szemmel tartották, Bul­ler tábornok a gépek kiverése által használatla­nokká tette. A hadiszereket tevékre rakták s igy in­dultak meg, a lovasság képezvén az elő- és hátvédet, Abu-Kb­a felé. Buller serege mindössze körülbelül 2000 emberből állott, kik között 300 egyiptomi és szudáni volt. Az út Abu-Kb­áig teljesen szabad volt, de midőn oda értek, azon kellemetlen meglepetésben részesültek, hogy a víz nem elégséges. T­ovább kellett tehát menni Gardulba, a­hol a víz, úgy látszik, soha­sem fogy ki. Angliában a közvélemény lázas izgatottsággal várja a szudáni harcztérről érkező híreket. Baross Gábor Győrött, Győr, febr. 22. (O. É.) Baross Gábor állam­titkár, Győr város országgyűlési képviselője,ma mond­ta el a nyert mandátumért köszönő beszédét a város választói előtt. Ez alkalomból a redut nagyterme egé­szen megtelt a választóközönséggel s a karzat is telve volt Győr város előkelő hölgyeivel. Jelen volt: Batthyány Lajos gróf győrmegyei, s Radó Kálmán vasmegyei főispán, továbbá N­o­g­á­l Károly püspök, W­i­n­t­e­r­­ Antal nagyprépost, K­a­r­s­a­y Sándor szuperintendens, L­a­c­z­a Ferencz polgármes­ter, a megyei és városi tisztikar és a kir. törvényszék tagjai, K­á­r­ó­c­z­y Lajos, dr. K­o­v­á­c­s Pál pártelnök és a város majdnem összes intelligencziája. Midőn Baross Gábor a küldöttség élén a te­remben megjelent, a nagyszámú közönség igen za­jos éljenzéssel fogadta , melynek csillapultával Kautz Gusztáv, a kormánypárt végrehajtó bi­zottságának elnöke üdvözölte Győr város választó­­polgárai nevében. Baross Gábor megköszönve mindenekelőtt a szíves fogadtatást, egy egész óráig tartó tüzetes be­szédben először is köszönetet mondott a polgárság bizalmáért. Ezután a jelen ülésszak alatt elintézett tárgyakat és ezek közt különösen a költségvetést fej­tegette, melyből azon tanulságot vonta le, hogy Ma­gyarország mind pénzügyi, mind kulturális, mind pedig különösen közlekedési téren nagy haladásnak indul. Beszéde végén Baross megemlékezett az éppen tárgyalás alatt levő főrendiházi törvényjavaslatról is, fejtegetvén annak előnyeit és nagy horderejét. A beszéd, melyet gyakori éljenzés szakított félbe, nagy hatást keltett. Nagy lelkesültséggel fogadtatott a Kemény Gábor b. közlekedési miniszter által beadott a Rába-szabályozásról szóló törvényjavaslat ecsete­lése, melyet országos érdek is indokol, úgy Győr város, mint a megye részéről Batthyány Lajos gr. főispán vezetése alatt legközelebb küldöttség fog menni a miniszterhez, hogy köszönetet mondjon az életkérdéssé vált ügy felkarolásáért. A Baross Gábor államtitkár tiszteletére adott díszlakomán, mely a Lloyd nagy termében tarta­tott meg, egymást érték a lelkes felköszöntések, melyek között különösen nagy hatást keltett R­a­d­ó Kálmán vasmegyei főispáné, a­ki Baross Gá­bor jeles tulajdonait méltányolva, éltette mint Győr város képviselőjét, a­kire — úgymond — valóban büszkék lehetnek a győriek. B­a­r­c­z­a Géza hang­súlyozva az országos szabadelvű­ párt érdemeit, Győr város polgáraira emelte poharát, kik a párt zászlaját oly szép győzelemre segítették. Kautz Gusztáv Batthyány Lajos főispánt éltette, ki alig egy év alatt lovagias jellemével s a közügyek iránt érzett élénk érdeklődésével kivívta mindenkinek szeretetét és tiszteletét, és ugyancsak Kautz emelt poharat Radó Kálmán főispánra, kívánva, hogy mint rábaszabá­­lyozási kormánybiztos lelje mielőbb örömét a létesü­lendő mű sikerében. Baross Gábor ma d. u. 5 órakor tért vissza Budapestre Sebő Imre képviselővel együtt. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, február 23. Naptár: Hétfő, február 23. — Rom. kath. Dami. Péter püspök e. a. — Prot.: Derült. — Görög-orosz: (febr. 11.) Balázs vértanú. — Zsidó :(adar 8.) Eső-ünnep.— Nap kel 6 óra 54 perez, nyugszik 5 óra 35 perez. — Hold kel 11 óra 43 perez délelőtt, nyugszik 1 óra 56 perez éj­fél után. Horvát miniszter fogad délelőtt 10—dél­után 2 óráig. Képviselőház ülése d. e. 10 órakor. A magyar tudományos akadémia ösz­­szes i­lése délután 5 órakor. Felolvasó Török József. A magyar országos méhészeti egye­sület méhészeti estélye d. u. 5 órakor a Köztelken. A magyar mérnök- és építész-egylet mű- és középítési szakosztályának ülése este 6­­/5 órakor. A fővárosi iparosok és iparossegé­dek márczius 15-iki ünnepélyét rendező bizottság ülése este 8 órakor. (József-körút 46.) Rakodczay Pál szavalati estélye 7 órakor az erzsébetvárosi kör nagytermében. Ney Dávid ballada-estélye 7,­8 órakor a vigadóban. Zeneestély Liszt Ferencz tisztele­tére a vigadó kistermében. . Liszt Ferencz tanítványainak zeneestélye V. 8 órakor a zeneakadémiában. Az orsz. m. kir. zeneakadémia első zene­estélye este 8 órakor. A fővárosi gazdasági és pénzügyi bi­­z­o­tt­s­á­g ülése d. e. 10 órakor a régi városháza tanács­termében. Matej­kó képe a műcsarnokban (Sugárút 81. szám) délelőtt 9—d. u. 4. Belépti díj 50 kr. Üveg festészeti kiállítás Kratzmann Ede műtermében (a füvészkert mellett) nyitva egész nap. Nemzeti múzeum, term.-rajz és népismetár d. e. 9— d. u. 1. Gazdasági és tanszermúzeum a Köz­telken d. e. 10—12 és d. u. 2—4. Technológiai múzeum a Kerepesi-uton(Be­­leznay-kert) nyitva, d. e. 9—1. és d. u. 3—5 óráig. Egyetemi füvészkert az Üllői-uton d.e.8— 12 és d. u. 2—4. Akadémiai könyvtár d. e. 3—7. Egyetemi könyvtár d. e. 4—8. Múzeumi könyvtár d. e. 9— d. u. 1. — 11 a­­ k­e­r­t nyitva egész nap. — A hir. lapból. A m. kir. igazságü­gyminiszter fogalmazókká a marosvásárhelyi kir. itélő-táblához : Ja­­kabos Vilmos ottani segédfogalmazót, és a marosvásár­helyi kir. főügyészséghez : Gyárfás Lajos Csíkszeredai kir. járásbirósági aljegyzőt, Wiplinger Róbert esztergomi kir. járásbirósági jo­ggyakornokot a tatai kir. járásbírósághoz aljegyzővé nevezte ki. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Rolm József budapesti I. ker. áll­ami és elemi polgári-iskolai tanitóképezdei rendes ideiglenes tanárt ezen állomásán véglegesítette. — A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter­­ Nachinger Nemez Szt.-Ferencz-rendi zárdafőnöknek és helyettes plébánosnak, a­­ki a boldogasszonyi róm. kath. iskolai épület építésére kétszáz irtót másfélévi kamataival ajándékozott, ezért köszönetét nyilvá­nította.

Next