Pesti Napló, 1885. március (36. évfolyam, 59-89. szám)

1885-03-12 / 70. szám

A szegedi lelkész választás, Szeged, márcz. 11. A Kreminger Antal pré­­post elhalálozása folytán megüresedett belvárosi plé­­iusi állást Szeged város közönsége mint kegyúr ma délután tartott közgyűlésén töltötte be. Összesen há­­om pályázó volt: Oltványi Pál pápai kamarás, Ró­­zsa Ferencz Rókus­ városrészi lelkész és Ivánkovics János hittanár. A választás rendkívüli érdeklődés mellett folyt le. Beadatott 243 szavazat, melyből Olt­ványi kapott 28-at, Ivánkovics 90-et és Rózsa 125-öt. E szerint a belvárosi lelkészi állásra abszolút szó­­öbbséggel Rózsa Berencz választatott meg. De Gubernatis gr. a vidéken. Kolozsvár, márcz. 11. (D. E.) De Gr­uber­na­­t­i­s gróf tegnap este részt vett a franczia kör helyisé­gében tiszteletére rendezett diszlakomán. Ma köz­­ntézeteinket látogatta meg s holnap reggel elutazik. A barátságos fogadtatás igen kedvező benyomást tett vendégünkre. Szabadka, márcz. 11. Gr­über na­ti­s gr. hét­en ide érkezik, fogadtatására folynak az előkészüle­tek. Az ünnepély módozatainak megállapítása végett adottság alakult, mely ma értekezletet tartott. A megállapított programm szerint hétfőn a vendég tisz­­teletére díszebéd lesz a Nemzeti szállodában, délután­i városi nevezetességek megtekintése és a bunyevácz népélet bemutatása, este a színházban díszelőadás esz. Jankovich Aurél főispán, Zichy Jenő gr. is mások ez alkalomra szintén Szabadkára érkeznek is ünnepélyes fogadtatásban fognak részesülni. Államellenes könyvek. Kolozsvár, márcz. 11. (O. K.) Bánffy Dezső ). főispán megbízásából P­á­n­c­z­é­l János beszter­­cze-naszódmegyei főjegyző Naszódon egy könyvkeres­­kedést vizsgált meg s ott a Demsusian-féle »Hora­örténete« czimü könyv 8 példányát lefoglalta és kon­­statálta, hogy a könyvkereskedés oly romániai czé­­hekkel áll összeköttetésben, melyek a magyar államra nézve veszélyesek. Az ügy a bánfenyitő törvényszék­nek adatott át Betiltott délszláv iró-gyű­lés. Zágráb, márcz. 11. A bán a délszláv irók gyű­lésének megtartását, melyet Racski kanonok, a dél­szláv akadémiának elnöke hívott egybe, megtiltotta. Garasanin miniszterelnök. (Ered. sürg.) Belgrád, márcz. 11. (P. K.) Gara­sanin miniszterelnök Leskovatzról, abból az alkalom­tól, hogy oda az első vasúti vonat megérkezett, a köz­ségi képviselőtestülettől köszönő feliratot kapott. A bolgárok és az oroszok. (Ered. sürg.) Szófia, márcz. 11. (P. K.) A czár, arra a táviratra, melyet a maczedoniai bolgárokat ille­tőleg a sobranje intézett hozzá, Stambulov elnöknek ezt a választ küldte Kajandes által, hogy mélyen meghatotta a bolgárok részéről történt hódolat és szeretetnyilvánítás, és hogy a Balkán - félszigeten aló keresztények sorsát mindig figyelemmel kísérte. Ignatiev gróf, Dondukov-Korzakov bg. és de Laveley szintén szívélyes hangon válaszoltak a hozzájuk kül­sött táviratokra. Bulgáriában és Filippopolban újabb neetingeket tartottak a maczedoniai bolgárok érde­kében. A Selviben, Gabrovoban, Trojanban, Zah­­orodban és Radomirban tartott meetingek azt a hatá­rozatot hozták, hogy teljes bizalommal viseltetnek Sándor fejedelem és Karavelov kabinetje iránt. A galicziai határkiigazitás. (Ered. sürg.) Varsó, márcz. 11. (P. K.) Az orosz és osztrák magyar kormányok megállapodtak abban, hogy májusban Lokal galicziai és Wladimir­ Wolyns­­ki orosz kerület közt vegyes bizottság fog összejönni a határ kiigazítása végett. Az orosz kormány egy­szersmind indítványozta, hogy Podoliában Dubensk, Krementz és Stery-Konstantinov kerületek mentén a határon épült vasúti vonal hivatalosan bejárassák, mert a határoszlopok ott kijavítandók. Ez valószínű­leg a nyár folyamán fog megtörténni. Meggyilkolt határőr. (Ered. sürg.) Belgrád, márcz. 11. (P. K.) Az arnauták ismét fényes nappal gyilkoltak meg egy ha­tárőrt. KÖZGAZDASÁG. A bécsi letétbank. (Ered. sürg.) Bécs, márcz. 11. A letétbank rész­vényesei mai közgyűlésükön arról értesültek, hogy az intézet sokat szenvedett az idei válságos esztendőben, és hogy továbbá az eddig vezetett húspénztár a kívánt pénzügyi eredmény nem járt, de az üzletnek van jövője. A részvényeseknek részvényenként 3­árt osztalék jutott. Az osztrák helyi vasutak kötvényei. (Ered. sürg.) Berlin, márcz. 11. A helybeli szak­értők kollégiuma ma mellette nyilatkozott az osztrák helyi vasutak társasága 41/2 százalékos elsőbbségi kötvényei kotk­ozásának. Egy párisi gabnaü­zér. (Ered. sürg.) Paris, márcz. 11. Egy helybeli nagy gabnaüzér czégről hírlik, hogy nem lesz képes fizetéseit teljesíteni. Orsz. gazdasági egyesület. Az orsz. magyar gazdasági egyesület dohány­­termelési szakosztálya ma délután folytatta Des­se­w­ff­y Aurél gróf elnöklete alatt tegnap megkezdett tanácskozásait a B­­­e­y­e­r Mór által benyújtott me­morandum fölött, mely a dohánytermelők sérelmeit körülményesen fejtegeti. Domahidy István, dr. Waster Ferencz, K­á­ll­a­y István, Lang Ferencz és többeknek hoz­zászólása után az értekezlet következő pontokban állapodott meg, mint a­melyek az igazgató választ­mány útján a kormányhoz volnának felterj­esz­tendők. 1. Óhajtandó volna, hogy a dohánybeváltásnál jelenleg szereplő polgári biztosok mellőzésével az adókivető bizottságok mintájára kincstári tisztvise­lőkből és termelőkből álló vegyes bizottságok alakít­tassanak, melyek esetről-esetre határoznának a felek sérelmei fölött. 2. Szükségesnek mutatkozik a dohánytermelési mintatelepek szaporítása; egyszersmind felhívandó úgy a pénzügyi, mint a földmivelés- és kereskedelem­ügyi miniszter, hogy a vinczellérképezdék mintájára intézeteket létesítenének, melyben az ifjúságot oksze­rű dohánykezelésre tanítanák, vagy a már meg­levő gazdasági tanintézeteken nagyobb súlyt fektet­nének a dohánykertészetre. 3. A dohánynak a beváltás alkalmával behozott jelenlegi osztályozása nem elégíti ki a termelők jogos igényeit, részint mivel a minősítés felületes definíc­iója tévedésekre, sőt visszaélésekre nyújt alkalmat, részint mivel különböző vidékeknek csak bizonyos dohányfa­jok termelésére való szorítása a gazdákra nézve ká­ros és sérelmes. Az így letárgyalt emlékirat revideálásával és hitelesítésével az elnökön kívül dr. Waster Ferencz és Domahidy István kérettek föl. Pénzintézetek. A magyar általános hitelbank 1884. évi január 1-től deczember 31-ig terjedő tizenhetedik üzletszaká­nak ma közzétett zárszámadása a következő tételeket tünteti fel: , Főmérleg: Aktívum. Értékpapírok 913,306 frt 25 kr, adósok 14.803,228 frt 40*/2 kr, különféle aktívák és befizetések konzorcziális üzle­tekre 1.144,417 frt 57 kr,­ ingatlanok 355,001 frt 63 kr, egyesült gőzmalmaink 1.021,175 frt 80 kr, ösz­­szesen 18.237,129 frt 65*/2 kr. Passzívum. Részvénytőke 10.000,000 frt, tartalékalap 966,847 frt 56 kr, fel nem vett osztalé­kok 1872 frt 50 kr, különféle passzívák 6.072,103 frt 24 kr, hitelezők 6057 frt 50 kr, nyereség-egyenlegül 1.190,248 frt 85x/2 kr, összesen 18.237,129 frt 65x/2 krajezár. Fő-üzleteredményszámla: Terhek: tiszti fizetések 31,897 frt 68 kr, költségek 32,077 frt 42 kr, leirás a banképület értékéből 5000 frt, adó 115,371 frt 2 kr, összesen 184,346 frt 12 kr. Nye­reségegyenlegül 1.190,248 frt 851/2 kr, ösz­­szesen 1.374,594 frt 971/2 kr. Jövedelmek: ka­matok 547,412 frt 67 kr, jutalékok és társasüzleti nyereségek 355,937 frt 15 kr, nyereség értékpapíro­kon 1661 frt 24 kr, hátbérjövedelem 18,623 frt 88 kr, különféle nyereség 874 frt 39 kr, 60°/0 a bank- és áruosztály nyereségéből 311,905 frt 79x/2 kr, egye­sült gőzmalmaink nyeresége 120,965 frt 38 kr, nyere­­ségáldozat 1883-ik évről 17,214 frt 47 kr, összesen 1.374,594 frt 971/2 kr. A bank- és áruosztály 1884-ik évi mérlege. Aktívum. Pénztári készlet 1.929,691 frt 27 kr. Tárcza , 10.295,000.24x/s frt. Értékpapírok 1.968,440.61 frt. Árukészlet 651,814.14 frt. Értékpa­pírokra adott előlegek 7490 frt. Árukra adott előle­gek 620,697.56 frt. Adósok 18.409,605.19­/2 frt. Kü­lönféle aktívák 3.021,070.21 frt. Ingatlanok 434,751 forint 83 kr. Felszerelés 17,083.62 forint. Összesen 37.355,644.68 kr. Passzívum. Elfogadmányok for­galomban 1.432,760.43 frt. Pénztári jegyek forgalom­ban 363,100 frt. Hitelezők 21.157,989 frt 68x/2 kr. Különféle passzívák 2.399,353.83 frt. A bécsi csász. kir. szab. osztrák kereskedelmi és iparhitelintézet tőke­betéte 3.000,000 frt. Központi osztályunk követelési egyenlege 8.482,597.74 kr. Nyereség 519,842.991/2 frt. Összesen 37,355,644.68 frt. A bank- és áruosztály üzletered­­mény-számlája: — Terhek. Tiszti fizetések 107,327.66 frt. (Ezen tételnek a megelőző évivel (87,110.61 frt) szemben nem jelentéktelen növekedése a múlt év folyamán feloszlatott szerb só- és bosnyák dohányüzletben alkalmazva volt több tisztviselőnknek a központ tiszti állományába történt visszavételében találja indokolását.) Költségek 150,025.991/2 frt. Veszteség követeléseken 8927 frt. Adó 67,102.391 frt. Nyereség-egyenlegül 519,842.991/2 frt. Ösz­­szesen 853,226.04 frt. Jövedelmek. Kamatok 281,184.22 frt. Házbérjövedelem 12,602.94 frt. Juta­lékok 245,488.55 forint. Nyereség értékpapírokon 131,446.29 frt. Nyereség érezpénzváltók és értékek után 39,690.19 frt. Nyereség áruk után 107,557.05 frt. Nyereség-részesedésünk a fiumei Steinacker és társa czégnél 35,256,80 frt. Összesen 853,226 forint 04 krajczár. Az egyesült gőzmalmok 1884-ik évi mérlege. Aktívum: Budai malom gépekkel és berendezéssel együtt 495,660 frt 50 kr. Pesti malom gépekkel és berendezéssel együtt 510,515 frt 30 kr. Budai ház 15,000 frt. Búzakészlet 244,318 frt 77 kr. Őrlemények 604,315 frt 57 kr. Zsákok 23,268 frt 84 kr. Készpénz 18,272 frt 04 kr. Küldvények 27,527 frt 61 kr. Érczpénzváltók 3531 frt 13 kr. Értékpa­pírok 230 frt. Utánvételek 2391 frt 46 kr. Adósok 603,012 frt 50 kr. Anyagszerek 2969 frt 35 kr. Üz­leti szerek 4467 frt 06 kr. Szén 878 frt 02 kr. Előre fizetett biztosítási dijak 29.940 frt 29 kr. Összesen 2.586.298 frt 44 kr. Passzívum: Forgalomban levő elfogadmányok 1.004,767 forint 42 kr. Hitelezők 133,945 forint 75 kr. Magyar általános hitelbank 1.021,175 frt 80 kr. Tartalék a malom-felszerelés elhasználása által okozott értékcsökkenés pótlására 305,444 frt 09 kr. Nyereség-átvitel a magyar általá­nos hitelbank javára 120,965 forint 38 kr. Összesen 2.586,298 frt 44 kr. Az egyesült gőzmalmok üzletere­d­­m­é­n­y-s­z­á­m­l­á­j­a. Terhek. Az összes gyártási költségek 400,860 frt 13 kr. A malomfelszerelés el­használása által okozott értékcsökkenés 52,418 frt 83 kr. A malmok karbantartási költsége 6,747 frt 42 kr. Veszteség üzletszereknél 454 frt 01 kr. Veszteség be­­hajthatlan követeléseken 3,553 frt 25 kr. Jutalékok és jutalmazások 12,873 frt 30 kr. Nyereség-átvitel a magyar általános hitelbank javára 120,965 frt 38 kr. Összesen 597,872 frt 32 kr. Jövedelmek. Őrlési bruttó­ keresmény 597,049 frt 58 kr. Budai ház bérjövedelme 822 frt 74 kr. Összesen 597,872 frt 32 kr. Az egyes üzletágak átnézete: Vál­­t­ó­tár ez a: Bejött helybeli váltó 61.485,742 frt 79 kr. Idegen váltó 17.563,406 frt 21 kr. Összesen 79.049,149 frt. Kiment: helybeli váltó 53.691,135 frt 1/3 kr. Idegen váltó 16.637,960 frt 24 kr. Összesen 70.329,095 frt 24 1/2 kr. Készlet tehát: helybeli váltó 7.794,607 frt 781 5/2 kr. Idegen váltó 925,445 frt 97 kr. Összesen 8.720,053 frt 751/2 kr. Érczpénzváltók Vegyes hírek. Az esti tőzsdén nagy árcsökkenés állott be az állami értékekben és bankpapírokban. Nemzetközi visszahatásnak tulajdonítandó ez az árhanyatlás. A nyomás Londonból eredt, a­hol az afghán bonyoda­lom nyugtalanítja a spekulácziót. A mai nap folya­mán a konzolok egy egész százalékkal szálltak le, a­mi ezen papírnál rendkívüli csökkenés. A tőzsdére nyomasztólag hatott már a német birodalmi bank ka­matemelése 4-ről 5°/0-ra, a­mi ismét azért vált szük­ségessé, mert Londonban megdrágult a pénz és a né­met birodalmi bankból, mely úgy, mint az angol bank, 40/0-kal leszámított, egy idő óta tetemes aranymen­­­­nyiség Angliába szivárgott. Szükséges volt a csavart szokott módon alkalmazásba venni. A tőzsdéről. A budapesti áru- és értéktőzsde idei rendes közgyűlése a tőzsdetanács ma hozott ha­tározata szerint f. é. márczius hó 21-én délután 4 órakor fog a tőzsde nagytermében megtartatni. A borsod-miskolczi hitelbank 1884. évi mérlege 26820,30 frt nyereményt mutat föl. Az alaptőke 200000 frt, a tartaléktőke 13883.23 frt, a betét 638.744.19 frt, a visszleszámitolás 208.986 frt, a váltótárcza 871.383 frt, a kötvénytárcza 108.925.60 forint. Kimutatás a forgalomba bocsátott m. kir. ka­matozó pénztári utalványok álladékáról 1885. évi febr. hó végéig. Maradt forgalomban 1885. évi jan. hó végével 576 db 100 frtos, 1392 db 1000 frtos, 1947 db­­10,000 frtos, együtt 3915 db 20,919,600 frt. 1885. február hóban kibocsáttatott 73 db 100 frtos, 180 db 1000 frtos, 230 db 10,000 frtos, együtt 483 db 2.487,300 frt. Összesen 649 db 100 frtos, 1572 db 1000 frtos, 2177 db 10,000 frtos, együtt 4398 db 23,406,900 frt. 1885. február hóban bevál­tatott 66 db 100 frtos, 181 db 1000 frtos, 230 db 10,000 frtos, együtt 477 db 2.487,600 frt. Maradt forgalomban 1885. február hó végéig 583 db 100 frtos, 1391 db 1000 frt 1947 db 10,000 frtos, együtt 3921 db 20,919,300 frt. Tehát növekedett a forgalom 7 db 100 frtos, — db 1000 frtos, — db 10,000 frtos. Tehát csökkent a forgalom — db 100 frtos, 1 db 1000 frtos, — db 10,000 frtos, együtt 1 db 300 frt értékben. A budapesti gabonatőzsdéről. — márcz. 11. A délutáni gabnatőzsdén néhány ezer méter­mázsa búza tavaszra kelt el 8.17—8.16 írton, búza őszre 8.66—8.67 írton köttetett. A budapesti értéktőzsdéről. — márcz. 11. A délutáni magánforgalomban az irányzat szi­lárd volt: osztrák hitelrészvény 303.10 írton, ma­gyar hitelrészvény 312 frton, magyar 4°/0-os arany­járadék 99.55 írton, magyar papirjáradék 94.30 írton köttetett. Az esti tőzsdén Kaisse fejlődött; osztrák hitel­részvény 303—302.40 írton, magyar 4°/0-os arany­járadék 99.42*/2 — 99.17x/2 frton, magyar papirjára­dék 94.25—94.12 írton került forgalomba. A bécsi értéktőzsdéről. Bécs, márcz. 11. Pangás, árhullámzás mellett. Times czikke nyomasztólag hatott. Zárlat felé jára­dékvásárlások szilárditólag hatottak. (Ered. sürg.) Bécs, márcz. 11. A mai esti tőzsde lanyha volt, mert Londonban az orosz ér­tékek erősen csökkentek. Árfolyamok x/a6 órakor: Osztr. hitel­­részvények 302.20.— Magyar hitelrészvények 311.25. —Anglo-osztrák bank 105.25. —Unicbank 74.40. — Bécsi bankegyesület 107.50. — Magyar leszámítoló bank —.—. — Osztrák államvasut 306 50. — Déli vasút 139.—. — Károly­ Lajos vasút 268.- . — Elbe­­völgyi vasút 179.—. — Bécsi tramway —.—. — Dunagőzhajózási részv. —.—. — Magyar 4°/0-os aranyjáradék 99.20—. — Magyar 5°/0-os papírjára­­dék 94.25—. — Májusi osztrák járadék 83.60—. — Német birodalmi márka 60.50—.— 20 frankos arany —.—. — Länderbank 104.50. — Szerb sorsjegyek Bécs, márcz. II. (Megnyitás.) Osztrák hitelrészvény 308.30. — M­agyar hitelrészvény 311.75. — Déli vasút —.— 1860-ki sorsjegy —.—. Magyar 6 százalékos aranyjáradék —.—. Osztrák papirjáradék —.—. Galicziai vasút —.—. Magyar papirjáradék —.—. Magyar leszámítoló bank —.—. Angol-osztrák bank —.—. Osztrák-magyar államvasut—.—. 20 frankos arany 9.79—. Osztrák aranyjáradék —.—. Magyar 4 százalékos aranyjáradék 99 45. Gyenge. BÉCS, márcz. 11. (Előtőzsde.) Osztrák hitelrészvény 303.40. — Magyar hitelrészvény 312.—. — Déli vasúti rész­vény 139.80. — Magyar 6 százalékos aranyjáradék—.—.—. Osztrák papirjáradék —.—. Galicziai vasút, —.—. Magyar papirjáradék 94 40. Magyar leszámítoló bank —.—. Osztrák aranyjáradék —.—. Magyar 4 százalékos aranyjáradék 99.42. Angol-osztrák bankrészvény —.—. Osztrák államvasut-részv. 307.—. 20 frankos arany 9.79 — . Cs. kir. arany —. Unió­­bankrészvény 74 50. Nyugodt. BÉCS, márcz. 11. (Osztrák értékek zárlata.) Osztrák hi­­telrészvény 303.10. Déli vasutrészvény 139.75. 4°/0-os osztrák aranyjáradék 109.40. Londoni váltóár 124.25. Károly Lajos­­vasutrészvény 26. 50. 1864-diki sorsjegy 172.1. — 4 2°/6-os ezüstjáradék 84.10. 1860-diki sorsjegy 139.80. Török sorsjegy 23.80. Angol-osztrák bankrészvény 105.50. Osztrák államv. részv. 306.50. 20 frankos arany 9.791/1. 4­2°/0-os papirjára­dék 83.62. Osztrák hitelsorsjegy 179.25. Osztrák-magyar bank­részvény 865.—. Cs. kir. arany (vert) 5­ 78. Német bankváltók 60 50. Elbe-völgyi v. r. 179. —. Bécsi bankegyesület­ részv. 107.50. Dunagőzhaj. társ. részv. 526.—. Szilárdul. BéCS,márcz. 11. (Magyar értékek zárlata.) Magy. föld­­teherm. kötv.103.25. Erdélyi földteherm. kötv. 103.—. 5­/í°/6-os m. földh.-int. zálogl. 103.—. Erdélyi vasutrészvény 188.—. 1876. m. k. v. áll. els. kötv. 110.90. Magy. nyer. k. sorsjegy 119.60. Szőlődézsmaválts. kötv. —.—. 60/6-os aranyjáradék —.­­ . Tiszai és szeg. köles. sorsj. 119.30. 4°/0-os aranyjáradék 99.57. M. országos bankrészvény —.—. Magyar vasúti kölcsön 147.75. Magyar hitelrészvény 311.50. Alföldi vasut-részvény 188.—. Magyar é.­kel. vasutr. 176.55. 1869. m. k. v. áll. els. kötv. 99.—. Tiszav. vasutrészv. 250.50. Magyar lesz. és váltó­bank 84.50. Kassa-Oderb. v.­részv. 152.25. 5°/o papirjáradék 94.35. Magy. jelz. hitelbank részv. —.—. Adria m. teng. gözh. részv. —.—. Dohányrészvény —.—. BéCS. márcz. 11. (Esti tőzsde.) Osztr. hitelr. 102.—. Osztr. államvasut részv. 306.50. Unió bank —.—. 1880. sorsjegy —.—. Angol-osztr. bank részv. 105.50. 20 frankos 9.79—.Déli vasút részvény 139.—.Magyar hitelbank-részvény 311.—. 1864. sorsjegy —.—. 4°/o magyar aranyjáradék 99.15. Károly­ Lajos vasút 268.50. Májusi osztrák járadék 83.—. 4°/6-os osztr. aranyj. 109 30. Bankrv. —.—. Nyomasztó. (Ered. sürg.) Bécs, márcz. 11. Az esti magánfor­galom lanyha volt. Zárlati árfolyam: Osztrák hitel­részvény 301.80. A bécsi gabonatőzsdéről. (Ered. sürg.) Bécs, márcz. 11. A magasabb new-yorki jelentések folytán a mai tőzsdén búzában kedvezőbb volt az irányzat, mert daczára a forgalom rendkívüli csekély voltának az irányzat nem hanyat­lott. Búza tavaszra 8.53—8.54 írton, búza őszre 8.89 —8.91 írton, rozs tavaszra 7.11—7.13 írton, rozs ősz­re 7.46—7.48 írton kelt. Zab tavaszra nem igen ke­restetett, csak kevés kötés fordult belőle elő 7.52— 7.53 írton. Zab őszre 6.78 — 6.80 írton, tengeri május—júniusra 6.20—6.21 írton kelt. Hivatalosan jegyeztetett: Búza 1885. tavaszra 8.52—8.55 írton, búza 1885. május—júniusra 8.62 —8.65 írton, búza 1885. őszre 8.88—8.92 írton, rozs 1885. tavaszra 7.10—7.14 írton, rozs 1885. május—júniusra 7.30—7.35 írton, rozs őszre 7.46— 7.48 írton, tengeri 1885. május—júniusra 6.20—6.24 írton, tengeri 1885. június—júliusra------.------. írton, tengeri 1885. július—augusztusra 6.38—6.42 írton, zab 1885. tavaszra 7.52—7.55 írton, zab 1885. május—júniusra 7.60—7.65 írton, zab 1885. őszre 6.78—6.82 írton. Repcze 1885. aug.—szeptemberre 13.------13.10 írton. A délutáni forgalomban a gabonaüzlet nem öltött nagyobb mérveket. Az árak nem változtak. Készáru-üzlet csekély. Külföldi árutőzsdék zárlat-árfolyamai. — Márcz. 11. — *) Gabona-szállítási dij vagyon-rakományokban 100 ki­­ló kint értendő. Beviteli vám Németországba 100 kiló búzáért, rozsért és zabért 1 márka, lisztért 2’/1 márka. Beviteli vám Svájczba 100 kiló gabonáért 0,30 frank, lisztért 1 frank. Át­számítási árfolyam a német piaczokra 100 márka vista 60 frt 40 kr. Párisra 100 frt vista 48 frt 95 kr. Külföldi értéktőzsdék zárlatárfolyamai. *) — Márcz. 11. — *) A fentebbi árfolyamok az illető tőzsde helyi szokásai szerint mediára, ultimóra vagy készpénzben értendők s e szerint a bpesti egyen­­érték is akképen szól. A készpénz-árfolyamok K-val, a media-árfolyamok M-mel, az ultimo-árfolyamok U-val vannak megjelölve. Magától értetődik hogy a fenti átzámításokhoz még a tranzakc­ió-költségek, továbbá prolon­­gáczió és ultimóárfolyamokhoz azonkívül még a mindenkori budapesti pro­­pagáczió-tételek is számításba teendők. Berlin, márcz. 11. Times hírei és a londoni tőzsdék bágyadtsága tetemes eladásokat idéztek elő. Orosz papírok piaczán nyomasztó a hangulat. Bánya­értékek piaczán pangás. Magyar járadékok árfolyamai szilárdak. Kamatláb 3°/0. — Utótőzsde: Déli v. részv. 232.—. — 4°/0-os magy. aranyjár. 81.90. — Magyar kel. vasúti kötv. —.—. Hitelrészvény 515.—. Osztr. államv. részvény 507.50. Károly Lajos v. r. 111.40. Gyönge. (Ered. sürg.) Berlin, márcz. 11. Az üzlet gyen­ge, az árak a Timesnak az angol-orosz konfliktusra vonatkozó hírei következtében hanyatlottak. Bank­­részvények gyengék, járadékok közül az orosz és a magyar aranyjáradékok jelentékenyen olcsóbban kel­tek. Bankpapirosok és vasutak nem igen változtak. Zárlat gyenge. Frankfurt, márcz. 11. (Esti tőzsde.) 4-2°/0-os papirjáradék —.—. 4-2°/0-os ezüst-járadék —.—. Károly Lajos vasut-részvény 222.62. Osztrák 4%-os arany­járadék —.—. Magyar 4°/0*os aranyjáradék 81.68. Osztrák hitelrészvény 256.37. Osztrák államv. részv. 252.62. Déli vasút 113.25. Bágyadt. PAK­S, márcz. 11. (Zárlat) 3°/0 franczia-járadék 82.27. Osztr. államv. részv. 632 —. Osztr. földh.-részv. —.—. 6°/1 magy.­ar.-járadék —.—. Magy. vasúti kölcsön 305.—. Unió­­bank-részvény —.—. 5°/0 m. papir-járadék —.—. Magy. orszá­gos b. részv. 315.—. Osztrák földhitel részv. —.—. 4’/10/o fran­­cz­a-járadék 110.10. Déli vasút részv. 301.—. Francz. törleszt­­hető-járadék 83.72. — 4% magyar arany-járadék 82.3/g. M. leszám. és váltób. részv. —. —. Ottomanbank részvény 611.—. Csendes, London, márcz. ll. Consol. 97.13. A budapest-kőbányai sertéskeresk.­csarnok távirata. Márczius 11. Az üzlet csendes. Magyar urasági öreg nehéz 42.----43.50 frtig, ma­gyar urasági fiatal nehéz 45.-—46.— frtig, magy. uras. fiatal közép 44.-----45.50 frtig, magy. uras. fiatal könnyű 44.-----45.— frtig, magyar szedett nehéz 43.-----44.— frtig, magyar szedett közép 42.50—43.50 frtig, magy. szedett könnyű —.-------.— frtig, romániai átmeneti bakonyi ne­héz —.-------.— frtig, rom. átmeneti, bak közép —.—— —.— frtig, rom. átmeneti bak. könnyű —frtig, rom. átmeneti eredeti nehéz —.----—.— frtig, rom. át­meneti ered. közép —.-------.-*■ frtig, szerbiai átmeneti nehéz 44.-----45.— frtig, szerb, átmeneti közép 43.—— 44.— frtig, szerb, átmeneti könnyű 42.——44.— frtig hízó a vasútról mázsáivá 33.-----36.— frtig, hizó­­ fél éves élő­súlyban 4°/0 —.-------hizó két éves élősúlyban —.--------­—.— frtig, makkos sertés élősúlyban, 46°/0 levonással —.-------.— frtig. Az árak hizlalt sertéseknél páronkint 45 kilós l°/,-os levonásai métermázsánkint értendők. Romániaii és szerbiai sertéseknél, melyek mint átmenetiek adattak el. A vevőnek páronkint 4 forint arányban vám fejében meg­téríttetik. S ^ feo ©*© I II Ilii PAris. Búza folyó hóra.... 21.75 10.64 +0.07 » áprilra........................| 22.25 10.89 +0.77 » május—júniusra . . . 22.80 11.16 +0.15 » májustól 4 hóra . . . 23.25 11.38 +0.12 L i S Z t folyó hóra.... 47.75 14.67 +0.15 » áprilra......... 48.10 14.79 +0.15 » május—júniusra . . . 48.75 14.O’7 +0.15 » májustól 4 hóra . . . 49.25 15.26 +0.13 Olaj folyó hóra..... 63 75 81.11 +0.12 » áprilra......... 64.— 31.23 —0.12 » májustól 4 hóra . . . 65.25 31.84 —0.— » négy utolsó hóra . . . 66.50 32.45 —0.— Szesz folyó hóra..... 46.75 25.44 +0.13 » áprilra......... 46.75 25.44 +0.13 » májustól 4 hóra . . . 47.— 25.57 —0.— » négy utolsó hóra . . . 47.25 25.70 —0.— Szállítási díj: Budapestről. . . 2.— 4.— —0.— Búza, liszt, szesz szilárd, olaj tartva. Időjárás’szép: Berlin. Búza ápril —májusra . . . 167.— 10.09 —0.03 » julius—aug.-ra . . . 174.75 10.56 —0.03 ROZS ápril—májusra . . . 148.— 8.94 —0.03 » május—júniusra . . . 150.50 9.10 —0.01 Zab ápril—májusra . . . 144.50 8.72 +0.01 » május—júniusra . . . 145.— 8.75 +0.01 Olaj ápril—májusra. . . . 50.30 30.38 +0.06 » szept. - okt-re ... 53.30 32.19 +0.06 S Z e S Z ápril—májusra ... 43.60 26.34 —0.02 » julius —augusztusra . . 45.70 27.60 —0.08 Szállítási díj : Budapestről . . . 1­3.93 2.34 —0.— Búza, rozs bágyadt, zab, olaj szilárd, szesz csendes. Stettin. Búza ápril—májusra . . . 167.— 10.09 +0.06 » május—júniusra . . . 172.50 10.42 +0.06 » — — ... 180.— 10.87 +0.06 ROZS ápril—májusra . . . 145.— 8.76 +0.06 * május—júniusra . . . 147.50 8.91 +0.06 Olaj februárra.... 49.50 29.90 0.— » ápril — májusra . . . 52.— 31.41 —0.— S Z e S Z kész szállításra . . . 41.60 25.13 —0.06 » februárra... 42.70 35.79 —0.— » ápril májusra . . . 44.10 26.64 —0.24 » június—júliusra . . . 45.60 27.54 —0.06 Repcze — — ... —j —.— —o.— Szállítási dij : Budapestről . . . 2.87 2.92 —0.— Köln. Búza márcziusra..... 17.50 10.57 —0.06 » májusra......................... 17.80 10.75­­ —0.— ROZS márcziusra . . . . . 14.60 8.82 —0.— » májusra......................... 14.90 9.— j +0.06 Olaj kész szállításra . . . 27.80 18.79 ij —0.—­­ májusra......................... 27.20 16.43 ] —0.06 Szálitási díj : Budapestről . . . 1­5.95 2 — j| — 0.— Összehasonlítás Berlin Frankfurt az egyidejű bpesti zárlatárfolyam. Értékpapír g ||£. g J§£ i? .§ “a .£* J *4» ! pénz áru 'S | U J: ® -® ___-S ■sg' I « Magyar értékek. Ij 41/o-os arany jár................Ujj 82.— 99.78 82.— 99.78 99.40 99.70 61/o-os arany jár................U —•— —•— —•— —•— —•— —•— Papirjáradék...................U. 77.80 94.38 78.— 94.62 94.20 94.50 Keleti vas. els. I. kir. . .K —99.— 99.25 4Vs°/p földh. int. zál.lev.K | —96.— 96.50 Hitelbank részv.................U | —•— —•— —•— —•— 311.75 81. 25 Leszám. bank részv... .XT­ —•— —•— —•— —•— 81.25 84.75 Kassa-oderb. vasút........K 62.90 151.97 ——.— 152.— 153.— Magyar-galicz. vasút.. .K —.— —.— 149.37 180.44 181.— 181.50 Osztrák értékek: Arany járadék................Ujj 90.— 108.90 90.06 109.06 109.25 109.75 5­/6-os papir-járadék .. .U —.— —•— —•— —•— 99.— 99.50 Ezüst-járadék...................— 69.25 83.94 69.37 84.— 84.— 84.30 Papir-járadék...................U 69.— 83.84 68.87 83.51 83.50 83.80 Osztr.-magy. bankrészv.K —.— —.— 716.— 865.23 867.— 871.— Osztr. hitelrésze...............U 515.— 302 91 257.37 303.36 302.90 303.10 Osztr. államvasp. részv. U 507.— 306.08 253.25 306 47 306.75 307.25 Galicziai vaspálya...........U 111.30 268.74 221.87 268.57 —.— —.— Déli vasp. részv................U 232.— 139.83 114.25 139.52 139 — 140 — Váltó Bécsre........................ 165.20 60.43 165.10 60.49 — Orosz papírpénz................ 211.90 127.99 —.— —.— —.— —.— Átszámítási árfolyama 100 márka 60 frt 40 kr. Miután még D­e­s­se­w­f­fy Aurél gr. köszönetet mondott Bleyer Mórnak, hogy terjedelmes dolgoza­tával módot nyújtott a szakosztálynak a dohányter­melés ügyével való beható foglalkozásra, az ülés vé­get ért. A gazdakörből. A gazdakör igazgatósága ma délután 5 órakor Somssich Pál elnöklete alatt ülést tartván, megjelen­tek : Ráth Károly, Szontágh Pál, Kemény János dr., Bossányi László, Wagner László, Tarnóczy Gusztáv, Karsai Albert, Szávoszt Alfonz, Czorda Bódog, Ka­rap Ferencz, Tarko­vics József, Paiss Andor, gr. Rá­day Gedeon, Fenyvessy Adolf, Hoffmann Jakab, Csillag Gyula, Luczenbacher Pál, Miklós Ödön, Né­meth Antal, Neumann Frigyes, Saárossy-Kapeller Ferencz. Elnök az ülést megnyitván, felkéri az újo­­nan megválasztott igazgatósági tagokat, hogy a gaz­dakört működésében bölcseségükkel és szellemi s anyagi erejükkel támogatni szíveskedjenek. Felhívja a jelen voltakat, hogy a kör titkári állását töltsék be. Ráth Károly indítványára, ki dr. Peregriny János eddigi titkár ernyedetlen buzgalmát és a gazdakör felvirágzása körül szerzett érdemeit meleg szavakkal méltatta, az igazgatóság egyhangúlag ismét dr. Pe­regriny Jánost választotta meg titkárrá. Ezután Bossányi László gazda előadja, hogy a kör egyik tagja, ki a múlt év deczember havában a tagságról való lemondást elmulasztotta, tagsági köte­lezettségének teljesítését megtagadta. Az igazgatóság hosszabb vitában elhatározta, hogy tekintettel az ügyrend 7. §-ának intézkedésére a lemondást nem fogadja el, hanem az illetőt kötelezettségének teljesíté­sére hivatalból kell felszólítani, s ha ez sikertelen maradna, ő ellene mindazon lépések foganatosítan­­dók, melyeket az eddigi gyakorlat megállapít. Kül­tagokat felvetettek Kvassay Jenő ajánlatára: Bara­nyai István s Ordódy Lajos ajánlatára: Pongrácz Béla. Több tárgy nem lévén, az ülés véget ért, és értékek, idegen pénztárjegyek és szelvények 1.574,946 frt 49 kr. Az összes forgalom tett: A folyószámla és bizományi üzletben 993 millió 991,910 frt 41 krt. Érczpénzváltók és értékekben 203.653,423 fo­rint 21 krt. Elfogadmányokban : Elfogadott váltók összege 6.529,909 frt 15 kr. Beváltatott 5.097,148 frt 72 kr. Forgalomban volt 1884. deczember 31-én 1.432,760 frt 43 kr. A pénztári összes forgalom tett 511.695,149 frt 83 krt. Ha ezen adatok többjeit az 1883-iki év megfe­lelő adataival egybevetjük, látni való, hogy a tavalyi nyereség a megelőző évihez képest 79,703 frttal na­gyobb. Ezen többlethez járult a kamatoknak 61,656 írttal nagyobb hozadéka. Többet hoztak a jutalékok és társas­ üzletek 106,698 írttal, főkép a múlt évben végrehajtott nagyobb mérvű állami hitelműveletek foly­tán. A bank- és áruüzletben részint az alacsony ka­mat, és még inkább a kedvezőtlen kereskedelmi vi­szonyok folytán 25,577 írttal volt 1883-hoz képest ki­sebb a jövedelem. A társaság malmai is az üzleti kon­junktúra kedvezőtlensége folytán 29,810 írttal keve­sebbet hoztak. A hitelbank üzleti eredményének egyes ágain világosan észrevehető az idők járása. A kis sorsjáték húzásai. — Márczius 11-én. — Brünn 58 28 8 20 4 Meghaltak Budapesten. Márczius 9. Apáthy Mathild 41 é. varrónő IV. k. kalap u. 17. kimerü­lés.— König Istv. 51 é. vinczellér X. k. tüdővész. — Heliko Józs. 48 é. napsz. X. ker. tüdővész. — Neu Emánuel 45 é. keresk. VI. k. sugár-ut 84. rögtöni halál. — Matyeka Péter 2 é. napsz. fia II. k. főút 79. tüdőláb.—Harman Teréz 14 é. szőlő­­müves leánya II. k. zárda u. 19. szívbaj. — Burian Lipót 24 ó. kőfaragó II. k. Rochus u. 8. tüdőgümő. — Blum Dávid 70 é. magánzó VII. k. síp u. 10. agykézláb. — Botezat Imre 30 é. nevelőnő VIII. k. Stáhly u. 13. tüdövész. — Janovetz András 22 é. czipész. VII. k. dob u. 5. tüdőlob. — Szedlacsek Béla 25 é. képfaragó VII. k. k. dob u. 61. tüdövész. — Fodor József 43 é. koldus útról tüdövész. — Belen János 41 é. mészáros lakástalan, gümőkór. — Holecz József 56 é. napszámos útról tüdővész. — Zavadobszki Mihály 43 é. tüzelő IX. k. malom u. 14. tüdővész. — Pollinger Anna 69 é. özvegy II. k. János kórház aggkór. — Foller András 47 é. özvegy II. k. János kórház tüdővész. — Pogány Mária 42. é. szolga neje VIII. k. Szerdahelyi u. 20. tüdőgümő. — Kocsis Etelka 5 é. VIII. k. Sándor u. 1. agykérláb. — Molnár Erzsébet 40 é. szabó neje I. k. orsz. téb. tüdővizenyő. — Hauszner Nándor 38 é. hiv.I. k. vöröskereszt kórház szivhüdés. — Olenausz Hutter Samu 55. é. özvegy II. k. Batthyány u. 12. tüdőgümő. — Pullmann Mária 42. é. hordár neje VI. k. uj u. 39. agyguta. — Grünfeld Mandl Regina 46 é. ügynök neje VI. k. váczi körút 35. szívbaj. Pász­­tólyi Victor 24 é. végzett jogász VIII. k­ üllői út 4. tüdőgümő. Stettner Adolf 39 é. IV. k. Sebestyén u. 4. önmérgezés. — pter Mária 28 é. napszámosnő VIII. k. n.­körút u. 20. veselob. — Thiermant Rozália 28 é. VII. k. István­ tér 31. tüdővész. Fővárosi színházak. Nemzeti színház. Bérletszünet. Márczius 12-én: A JÓSLAT. A gróf Teleki-alapitványból 100 arany pályadijjal jutalma­zott eredeti vígjáték 5 felv. Irta Csiky Gergely. Zenéjét szerzette Állaga Géza. Személyek: Adrastos, Egressy Dioskuros, Szigeti Imre Olympia Pythia Fiy Sz. Erycia, Alszeghy I. Hermione Rajnai G. Polydora, Czanyuga E. Thysbe Palotay P. Sosios, Latabár Helios, Horváth Knemon Mihályfi Aristos, Kőrösmezei Glaukos, Mészáros Tiamis, Faludi Nausikles, Újházi Harpya, neje Szathmáriné Lerina H. Lánczy I. Phryne Békessy I. Agrion, Sántha Ezt megelőzi: Tücsök a hangyáknál. Vígjáték 1 felvonásban. írták : Legouvé és Labiche. Személyek: De Vineuil Pál Benedek Chameroy Vízvári Madame Chameroy Györgyné Henriette Alszegi I. Inas Sántha Kezdete 7 órakor. A nemzeti színház műsora: Péntek, Egy millió, bérleti. Szombat, Phaedra, Kénytelen házasság, bérletszünet. Vasárnap, Arany ember, lefoly. M. kir. operaház. Bérletfolyam. Márczius 12-én : T u r o f1 a E­m­m­a k. a. cs. és kir. kamara-énekesnő — és Perotti Gyula úr ven­dégjátékául : G I O C 0 N D A. Opera 5 felvonásban. Zenéjét szerzette Ponchielli Hamilcar. Személyek: Gioconda Tűről a E. Badoero Aloise Ney Az operaház műsora: Szombat, István király, 1-szer, bérletfolyam. Vasárnap, ugyanez, bérletsz. Vár színház. Bérletszünet. Márczius 12-én : Blaha Lujza asszony mint vendég. Az eleven ördög. Operette 3 felvonásban. Zené­jét szerző Konti József. Személyek: Soubise herczeg Réthey Herczegné Kecskeméti I. Thibult de Hu­geon, báró Rónaszéki Hermine Cservári I. Letorieres incomte Blaha L. Pomponius Mezei Grevin, szabó Komiés Marianne, neje Margó C. Desperrieres Makó Verónika Timárné Margót, leánya Marczellné Rendőrtiszt Deák Szolga Mátrai Maillard, pék Szabó Kezdete 7 órakor. A várszínház műsora : Péntek, Kétkedő, 1-ször, lefoly. Szombat, Eleven ördög, Blaha L., bérletszünet. Vasárnap, ugyanez, bérletsz. Népszínház. Márczius 12-én: Az ördög pilulái előkészületei miatt nem lesz előadás. A népszínház mű­sora: Péntek, Noemanczipácz­ó. Szombat, ugyanez. Vasárnap, ugyanez. Adorno L. A vak nő Grimaldo E. Barnabás Zuane, hajós Barnabita pap Isépo Egy énekes Kormányos Kezdete Bartolucci V. Saxlehner E. Perotti Láng Szekeres Tallián Dalnoki Zsitvay Takács 7 órakor. Felelős szerkesztő: URVÁRY LAJOS­Nyilt tér. (Az e rovat alatt közlötteknek sem t­artalma, sem alakjáért nem felelős a szerk.) Egy megindító köszönőlevél. Budapest. Tisztelt uram! A mindenható Úr Isten ezerszeresen fizesse meg mind­azt a jót, a­mit ön velem tett! Erős szívdobogásom, szédülésem, gyomorgörcsöm mind eltűnt. A jobb időkben Tischer tanár húsz évig volt háziorvosom, de nem segíthetett rajtam — önt pedig a mindenható Isten küldte hozzám, azért egész lelkemből buzgolkodni fogok, hogy az ön nagybecsű labdacsait­ ajánljam mindenkinek; a mai idő­ben úgy is igen sok a nyegleség, annyira, ho­gy az emberek már nem hisznek másnak,csak ha maguk megpróbál­ák. Ha mó­domban volna, újságba tétetném a nevem alatt, hogy aztán az emberek hozzám jönnének s tudakozódnának. De én szegény s az egész világtól, mindentől elhagyatott asszony vagyok, csakis egy vigasztalót küldött hozzám a Mindenható Isten az ön svájczi labdacsait (egy doboz ára 70 kr. a gyógyszertárban) melyek szenvedéseimtől megszabadítottak. Csókolom kezeit számtalanszor, s hálásan köszönöm mindazt a jót, a­mit velem tett,­­ a­mit csak imádságommal jutalmazhatok meg. Alázatos, hálás szolgálója, özvegy Mihalowisek­ Ann . Szegények háza, ajtószám 100. 185 M­arienbach reduktio labdacsak, kövérség­ ellen, dr. Barnay Schindler k. tanácsos utasításai szerint készítve. Raktár Budapesten: Egressy, nádor-utcza 3 . Török, király-utcza; a »nagy Kristóf«-hoz czimz. gyógyszert., s Magyar­­ország valamennyi nagyobb gyógyszertárában. — Minden skatulya a beiktatott védjegygyel van ellátva, 459

Next